Share | 
 

 Királyi Botanikus Kert

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Ellael, minden pm-et ide kérek :)
☮ Hozzászólások száma : 27



TémanyitásTárgy: Re: Királyi Botanikus Kert   Szomb. 23 Jan. 2016 - 7:37



Ynes & Crisiant





*Sikeresen túljutottam a magyarázkodáson és úgy vettem észre nem bántottam meg. Nem is annak indult és igyekeztem is egy olyan irányba terelni a válaszomat de mint tudjuk, ha az ember nagyon igyekszik az istennek sem megy az amit eltervezett. Már többször gondoltam arra, hogy hagyom a fenébe a dolgokat és megvárom míg maguktól megoldódnak, csak sajnos nem mindig történik ez és piszok nehéz kitalálni melyikkel járok így és melyikkel úgy. Most éppen hagynom kellett volna de a fájdalom és a hirtelen történt baleset kissé elhomályosította a gondolataimat, ráadásul nem vártam senkitől sem segítséget. Mindezzel együtt szereztem magamnak egy remek társaságot, sajnálatos módon elég hamar el is fogom veszíteni, de üdítő változás az életemben ami már rám fért. Nem vagyok eleresztve túl sok pénzzel, nem rég indítottam be a praxisomat, és szinte minden pénzem ráment az önálló életre és a rendelő nyitására, de nem akartam pénzt elfogadni a szüleimtől, amit adtak azt is kölcsönbe voltam hajlandó elfogadni. Úgy gondolom, azért a pénzért ők dolgoztak meg, felneveltek és költöttek eleget a taníttatásomra, itt az ideje, hogy most én tegyek le néhány dolgot az asztalra. Ettől eltekintve nem okozott gondot egy-egy könnyű ebéd vagy koktél, persze azért nem mentem osztályon felüli helyekre, de most jól esett ahogyan Ynes amellett kardoskodik, hogy meghívjon valamire. Én inkább a további beszélgetés és társaság lehetőségét láttam ebben.*
-Rendben, nem ellenkezem. Majd kitaláljuk mi legyen. Van a város szélén egy kis cukrászda, amolyan családias jellegű, isteni Pavlova tortát késztenek.
*Szeretem az édességet de nem sokat eszem, igyekszem nem találni rá alkalmat, de meg tudom győzni magam arról, hogy ez különleges alkalom lesz, egyébként meg az is. Az emberek hajlamosak sok mindenről meggyőzni magukat, mint például arról, hogy az a rohadt felhő nem is veszélyes, és készpénznek veszik a meteorológus szavait, hiszen – és itt jön a leghülyébb érv amit ember elhisz – eddig sem volt ilyen Ausztráliában. Nos, ha nem is álltam le fényképezni a jelenséget, azért abban én is mindennapi ember vagyok, hogy még mindig nem hiszem el a látottak alapján, hogy annak a felhőnek bármi jelentősége lehet a város felett. Ezért ér meglepően mikor a hirtelen feltámadt szél oldalba kap. Persze mindenki nekiindul, csak én vagyok ilyen szerencsétlen, hogy egy vihar előtt sérülök meg. *
-Dehogy, nem kell felvenned, menni fog. Sietek.
*Még csak az kéne, hogy mindkettőnket felborítson a szél. A taxira nem mondok nemet, csak bólogatok, tényleg jól jönne ha mondjuk azonnal és itt teremne előttem, azzal kibékülnék, de mint tudjuk ez két okból sem lehetséges. Nem találták fel a teleportálást és autó nem hajthat be a botanikus kertbe. Utóbbi fontosabb. bármennyire is sietek nem megy, a fájdalom belehasít a lábamba és persze minden egyes önkéntelen mozdulat fájdalommal jár, mert akkor nem figyelek arra hogyan lépek és hova helyezem a testsúlyomat. A nyögés nem éppen nőies de ki a fene gondol erre ilyenkor? A telefonálás alatt egymásba kapaszkodunk de ez most nem a felnőtt kategória, szimplán muszáj növelnünk az egy pontba sűrített tömeget, hogy el ne fújjon minket a szél. Azon csodálkozom, hogy egyáltalán van térerő, az ilyen viharoknak általában van elektromos töltésük, de talán az adótornyokig még nem jutott el. Utálom a fizikát és soha nem is ment olyan jól, de sok szemetet megjegyzek pusztán tévénézéssel vagy valamilyen regény olvasásával és mindezeket egy nagy kukába szelektálja az agyam, aztán időnként felborul és kiömlik belőle némi csetresz. *
-Remek, volt térerő? Váááóóóó….hűűű
*Közben a szél ide-oda dobál minket és én úgy döntök nem megyek tovább mert több energiát emészt fel az, hogy talpon tudjak maradni járás közben és ugyanennyi fájdalmat is okoz, ha egy helyben állok mindezzel nem kell megküzdenem, amíg Ynes telefonált egész jó volt, ráhelyeztem a testsúlyomat az ép lábamra, megtaláltam az egyensúlyomat és kész. Az emberek már nagyon szaladgálnak, többen is elfutnak mellettünk, mi meg csak telefonálgatunk békésen. bólogatok, hogy kibírom még és alán Ynes rá is tud beszélni arra, hogy elinduljak mikor valaki felkap a karjába és szaladni kezd velem. Mint a romantikus filmekben, és nézek a pasi válla felett hátra Ynes felé, kikerekedett szemekkel, mert nem tudom mi a jó fene történik velem, talán épp elrabolnak és visznek szexrabszolgának valamelyik távoli országba, ez mondjuk nem romantikus. Ennek megfelelően fel is sikoltottam a meglepetéstől és aztán a pasira kiabálok s tolom el magam tőle, ami persze meddő vállalkozás de adjuk meg a módját az ellenkezésnek.*
-MIJÓFENÉTMŰVELTEGYENLEEEE!
*Csúnyán nézek, már amennyire ez sikerül, a pasi meg csak vigyorog és közli, hogy csak elvisz az Operáig. Ja! Akkor jó. Ynest keresem a tekintetemmel, de mindeközben valaki őt is pátyolgatni kezdi, vagy legalábbis megpróbálja. Egy kabát kerül a nő hátára és egy zakóját vesztett nyakkendős férfi próbálja utánunk terelgetni sietősen. A szél már kitépte a zacskót néhány szemetesből ami a parkban van, levelek, szemét és időben nem megfogott ruhadarabok keringenek jóval a járdaszint felett. Én végül szerencsésen megérkezem az épület halljába amit megnyitottak a menekülő emberek előtt és hálálkodom mosolyogva a lovagomnak. Hogy Ynes hogyan érkezik az még kérdéses. *


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Démon
the darkness is rising to embrace you
☮ Főkarakter : Xiomara
☮ Kor : 264
☮ Hozzászólások száma : 31
☮ Tartózkodási hely : Változó



TémanyitásTárgy: Re: Királyi Botanikus Kert   Szer. 20 Jan. 2016 - 13:57




Crisiant & Ynes






Ahogy feldobtam a hasonló neműek közti témát, úgy el is ül lassan. Persze elmagyarázza, hogy az igen bő és száraz véleménynyilvánítás nem több szakmai ártalomnál -amit amúgy sejtettem is-, de nem érzem úgy, hogy lenne miért magyarázkodnia. Mivel azonban tovább valóban nem akarom húzni a témát, csak megrázom a fejem finoman, ezzel kifejezve, hogy nem tesz semmit az egész. Nekem aztán tényleg nem kell a szakmai ártalmakról beszélni. Saját bőrömön is hosszú évek óta tapasztalom, hogy akadnak dolgok, amik szinte csontig beleivódnak az emberbe - bármily különös, belém is. Az egyik ilyen, hogy a telefonomtól nem tudok megválni. Már csak azért sem, mert kényszeresen kapok néha a GPS-hez vagy a határidőnaplóhoz, mailekhez, időjárás-jelentéshez....
Na igen, ez utóbbi maradt ki most az egyszer. Meg is van az eredménye. Ugye? Ugye.
- Akkor ebben kiegyeztünk. Cserébe meghívlak majd valamire, amit nagyon szeretsz. Pizza, narancsos kacsa, koktél... Mindegy az. De ez a minimum. - képtelen vagyok nem tovább erősködni. Igaz, gondolom, nem áll a csóróság szélén... Egyrészt ránézésre sem mondanám ezt, másrészt a pszichomókusokat tudtommal elég jól meg szokták fizetni. De én akkor is végképp megtehetem, hogy nagyvonalú vagyok és így viszonzok egy hatalmas szívességet. Egy pár tizes-százas meg se kottyan. Akár úgy is úszkálhatnék a pénzben, akár Dagobert-bácsi. Már ha nem bankban meg kötvényekben, és mindenféle egyéb számlákon, meg készletekben tartanám a lóvét.
Igyekszik sietni, és ami azt illeti, talán jobb is lenne, ha ez menne. Legalábbis neki, mert a végén tényleg használhatatlanná ázik...
De hát csak nem!
- Hát, azt nem kockáztatnám meg, hogy a hátamra veszlek. Nem érdekelne, hogy hülyén néz ki, az viszont jobban, hogy orra buknánk. Viszont közelebb hívom én mégiscsak azt a taxit... - nem is tudom teljesen befejezni a mondatot, feltámad a szél, épp olyan hirtelen, ahogy az a felhő-cunami kirajzolódott az égen egy rövid idővel ezelőtt. És nem is kímél bennünket, igazolva az eddigi rossz sejtéseinket. Taszít és lökdös, a haladás átfordul az egyet előre-kettőt hátra típusúba... Én meg nem is tudom, örüljek-e neki, vagy ne. Elvégre, ha hátulról fújna, akkor meg rohanhatnánk nagyjából. Amit Crisiant most semmiképp sem tudna.
De nem futtathatom teljesen végig a gondolatmenetet, a szél egy nagyobbat lök sérült útitársamon, aki kevésbé nőies "nyekkenéssel" jelzi, hogy ez így bizony nem baba.
Ahogy kilátok a képembe reppenő hajam mögül, megpróbálom gyorsan belőni, mennyire is lehetünk az Operától, meg a kert bejáratától, aztán ha egy kicsit lejjebb ül a szél, megint előkotrom a telómat. Egy picit úgyis jobb megállni, hátha tud pihenni a lába néhány másodpercet legalább. Addig igyekszem még jobban meg is támasztani a lányt, ha ehhez az kell, hogy szembe forduljak vele és úgy öleljem át, meg tartsam, ahogy bírom, akkor úgy lesz.
Fura, hogy a hülye vihar kihozza belőlem a jóformán tyúkanyó kategóriás nőszemélyt. Sosem voltam ilyen, bármilyen szimpatikus volt egy-egy ember.
Nem sok kell már, hogy tárcsázzak. Próbálom ezt úgy tenni, hogy a telefont valahogy magunk elé-közé tartom, nehogy még ezt is kikapja a szél a kezemből. Aztán ha sikerül felhívnom a társaságot, a nevemre rendelt taxit valóban közelebb hívom. Mert az egy dolog, hogy esetleg megázhatunk. Akkor majd átadom a kiskabátom rá, vagy szerzek törölközőket vagy valami. Az kevésbé izgat most. Viszont az, hogy a következő széllökés kukát borít ránk, vagy pont minket vág falhoz, már jóval kevésbé tetszetős lenne.
- Még jó, hogy foglaltam taxit. Ennyi ember után biztos nem maradna egy sem nekünk. Egy kicsit bírd még ki, jó? - próbálom biztatni, aztán picit tovább haladni a lehetőségeinkhez mérten.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Ellael, minden pm-et ide kérek :)
☮ Hozzászólások száma : 27



TémanyitásTárgy: Re: Királyi Botanikus Kert   Vas. 17 Jan. 2016 - 7:14



Ynes & Crisiant





*Néha csak úgy elszalad velem a ló, főleg ha szakmai kérdésben kérik ki a véleményemet, egyszerűen nem tudok másképp nyilatkozni mint szakmailag, bár igyekszem a saját véleményemet is belefűzni, nem mindig sikerül. Úgy érzem most sem ment ez tökéletesen pedig szerettem volna. Nem mindig vezet a kitűzött célhoz az amit az elején jónak látunk és a jelen helyzet azt mutatja, hogy alaposan elkanyarodtam tőle. Néha átoknak érzem azt amit tanultam oly sok éven át, hogy beleástam magam az összes fellelhető szakirodalomba csak azért, hogy a legjobb legyek, mert bennem is van bizonyítási vágy ahogy soka más emberben. Tessék, most jó eséllyel messzire taszítottam magamtól valakit aki finoman érdeklődött én meg mondhatni a tudásom száraz tőzegeivel dobáltam meg. Hülye Crisiant. *
-Nem is gondoltam, de egy bárról volt szó ahol mindenre van alkalom, az ivászatra is.
*Ez egyébként igaz. Eljátszottam a gondolattal, de mivel nem vagyok ilyen beállítottságú, számomra pusztán kaland lenne, de a racionális gondolkodásom miatt fel vagyok vértezve egy nagy adag gátlással, amit néhány koktél ügyesen felold. Nem mondtam nemet, de persze igent sem. *
-Sajnálom ha untattalak a szárazanyaggal, ez van ha direktben teszik fel a kérdést, olyan mintha megint vizsgáznék.
*Mentegetőzöm mert úgy érzem megbántottam az érzéseit, vagy legalábbis aláástam valamit amiben hisz, ami érdekli, ami szerint az életét éli. Olyan gyorsan és erőszakosan visszakozott ahogy egy teknős bújik be a páncéljába, magára húzta az ellenkezés és a tagadás kitinjét, ijedt és zavart attól, hogy netán lelepleződött. Nem lenne jó most azonnal szembesíteni azzal, hogy mindez hiába, de remélem később majd, ha egy kávé vagy süti mellett kötetlenebb beszélgetés alakul ki kettőnk között, félresöpörhetem a kétségeit. eszembe jutott az is, hogy a könnyebb utat választom, simán kitörölhetném a fejéből ezeket a gondolatokat az emlékekkel együtt melyek előhívták, de valamiért vele szemben nem érzem korrektnek. Na nem mintha életem egy éjszakás kalandjaival szemben az lett volna. közben minden visszakerül a maga helyére és újra visszakarolok belé, hogy továbbmenjünk. A felhők tovább kavarognak a látvány gyönyörű, viszont egyre jobban közelítenek a város fölé ami viszont nem jó jel. Próbálom gyorsabbra venni a ritmust és a beszélgetés közben nézni milyen messze van még az opera épülete, de igazából nem sikerül. A mozgásom jobban hasonlít egy három lábú beteg elefántéra mint régi önmagamra, kecses és…..a beképzeltséget visszaszorítom magamban, sosem volt gazella járásom. *
-Remek hely, gyakorlatilag ott nőttem fel, de apám legnagyobb bánatára a hallásom ugyan kiváló a hangom akár egy rekedt hollóé. Persze most nem hallatszik ki, de maximum egy bolond lánybúcsún debütálhatnék.
*Nos valóban nem az apám hangját és tehetségét örököltem hanem anyámra ütök ebben a tekintetben, apa azt mondta még szépségben is, de mint tudjuk a lányos apák mindig részrehajlók és vakok. Persze azért nem olyan rossz a hangom sem mint ahogy mondom, de mivel egy tehetségkutatón sem indulhatnék el, melyek manapság annyira divatosak, inkább rontok a helyzeten semmint szépítenék, ezzel legalább megtehetem, a testalacsonyságommal már nem. Azon nincs mit szépíteni, rontani pedig már nem akarok rajta. Beletörődtem, csak néha akadok ki, főleg amikor szép, nyúlánk, kecses modellalkatú nők vannak a közelemben. Ezzel persze én is pszichológiai eset vagyok, nem kevés kisebbrendűség érzéssel, el is szoktam beszélgetni magammal a fürdőszobai tükör előtt. *
-Tényleg nincs más dolgom, szívesen segítek bármiben és megmutatom én hova szoktam járni. De most jobb ha sietünk, igyekszem.
*Hirtelen elkezdett sötétedni a város felett is, ami eddig csak a víz felett sűrűsödött, az most bekavargott a várásba is. Éreztem a fémes szagát, a szél egyre erősebben fújt és sajnos nem hátulról kapott el minket, mert akkor legalább az operáig fújhatott volna, így azonban neki kellett feszülni, hogy előbbre jussunk. Szerencsére nem sok volt már hátra és az emberek is felhagytak a fényképezéssel, mindenki az operaház felé sietett. Egy nagyobb széllökés oldalba kapott és meginogtam, a lábamba nagyobb fájdalom hasított amitől önkéntelenül is felnyögtem. Ha készülök rá biztosan összeszorítom a fogaimat és visszanyelem, de ez váratlanul ért. Halleluja! *


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Démon
the darkness is rising to embrace you
☮ Főkarakter : Xiomara
☮ Kor : 264
☮ Hozzászólások száma : 31
☮ Tartózkodási hely : Változó



TémanyitásTárgy: Re: Királyi Botanikus Kert   Szer. 13 Jan. 2016 - 8:51




Crisiant & Ynes







Felcsillan a szemem, mikor megemlíti, hogy kihagyná ő is a múzeumokat meg olyan helyekre vinne be, ahová az üdülésszervezők nem visznek. Ám reagálni nincs időm, megállunk kicsit és előtúrja a telefonját. Az ezzel kapcsolatos megjegyzésén elmosolyodom, méghozzá szélesen. Igen, nem hiába mondják, hogy a női táska mind egy-egy külön, kisebb univerzum. Mindent belehajigálunk, ami bármikor kellhet, nálam még manikűrkészlet is szokott lenni, beleértve az aktuálisan viselt körömlakkot is. Meg ragtapasz, pár méter cérna és tű, váltóharisnya... Meg egy csomó szemét. Átutalási bizonylatok, pénztári blokkok, satöbbi, amit néha szintén csak belehajintok a táskámba, aztán meg elfelejtem kiszedni. Egészen addig, míg nincs belőle már zavaróan sok.
Bepötyögöm az elérhetőségem, megcsörgetem magam, ahogy javasolja és ahogy egyébként is a legegyszerűbb, majd mentem a két számsort ide is-oda is. Pár percig tart, addig legalább megpihen. Képzelem, milyen megerőltető lehet most ez a séta. Vagyis, még emlékszem rá. Ellőtt combbal és sípcsonttal sem volt vicces menekülni. És mintha csak tegnap lett volna.
A hülye emlékek annyira elevenek lesznek hirtelen, hogy a felére nem is figyelek annak, amit egyébként a gyogyós kérdésemre válaszol. Mikor visszaadom a telefonját, már a pszichológiai álláspontnál tart, a szárazanyagnál - nekem meg eszembe jut, hogy talán hülyeség volt a kevés kis szabadidejében is munkával kapcsolatban faggatni. Egész addig ez is jár a fejemben, amíg nem jön a "bumm". Mert az aztán tényleg bumm a javából.
- Jah.... Nem akarlak felszedni, nyugi. - kissé zavartan elmosolyodom. Igen, meggondoltam magam. Bár vonzó személyiség és még vonzóbb nő, kissé túl földhözragadt. Igaz, ezt gondolhattam is volna. Elvégre az életének vagy kétharmadát végigtanulta, ráadásul csupa szárazanyagot. Kifejezéseket, definíciókat, felsorolásszerű jellemzőket egy-egy lelki vagy elmei gondra...
Na de a lényeg egy, nem akarom felszedni. Viszont azokba a kávézókba szívesen beülnék vele. vagy egy cukrászdába. Vagy ki tudja, hova, ahova elvihetne még, ha eszébe jut a hétvégén megmutatni.
Megvárom, míg elteszi a telefonját, és azt is, hogy ismét jelét lássam annak, hogy megindulhatunk.
- Az opera nagyszerűen hangzik. Szívesen. - térek vissza arra a részre, ami számomra lényegesebb és amiről talán neki is jobban esik beszélni.
- Sosem jártam még operában, főleg nem a színfalak mögött. - végignézek a hatalmas épületen, ahogy lassanként egész közel érünk hozzá. És ahogy szemrebbenés nélkül hazudok. Jártam már, méghozzá vagy nyolcvan éve. De egyrészt ezt úgysem kívánom elmondani, másrészt... Halvány gőzöm sincs, hogy épp az az épület átvészelte-e a háborút. Fura lenne azt mondani, hogy tavaly jártam ott, mikor már akkor sem létezett, mikor ő megszületett. Azért olyan sokkal nem vagyok öregebb nála -ránézésre ugye-, hogy ezt a bakit bárhogy is kimagyarázhatnám.
- Múzeumot bármikor megnézhetek, ha mégis arra vetemedek, hogy egy szervezett útra fizessek be. De ha úgyis idegenvezetsz minden létező szabadidődben... - vigyorogva pillantok oldalra, vettem ám a lapot...
- Szóval akkor végképp rád bízom magam. Jöhet az Opera, jöhetnek a kis zugkávézók vagy cukrászdák, kifőzdék... állatkert, egy másik növénykert... meg ami még eszedbe jut és említésre méltónak érzed. Este meg akár még romkocsmázhatunk is, ha van itt olyan, és ha van kedved hozzá. - megvonom a vállam, de csak finoman, nehogy megbillenjen miatta és egyensúlyát veszítse.
- Nem leszek semmi jónak elrontója. - Nem úgy, mint nagy általánosságban szoktam, legalábbis. Ebbe a pár napba nem célom jobban belerondítani annál, mint amennyire már sikerült.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Ellael, minden pm-et ide kérek :)
☮ Hozzászólások száma : 27



TémanyitásTárgy: Re: Királyi Botanikus Kert   Kedd 12 Jan. 2016 - 6:58



Ynes & Crisiant





*Csak egy séta lett volna a parkban ahogy mindig, másnak talán unalmas, megrögzött szokás, kapaszkodás az emlékekbe, nekem megnyugtató mindennapos mantra. Kell, hogy legyen valami ami beindítja a napot, mint a kulcs az autót amikor elfordítod és rákapcsolsz, a rádió is megszólal, a motor mélyen duruzsol. Nekem a kávé és a séta, ami mindig ugyanolyan és mégis más, hiszen az évszakok is változnak, a növények, virágok is más köntösbe öltöznek, az emberek is más ruhákat viselnek és másképp viselkednek. Minden nap új, de már becsukott szemekkel is végig tudnék menni a sétányon. Az operához közeledve hallom apa hangját ahogy áriát énekel, a közönség tapsát, érzem az orromban a színház illatát, a függönyökét, az öltözőkhöz vezető folyosóét ahol a művészek parfümjeinek illata keveredik, de leginkább apa arcvizének finom, fűszeres de diszkrét illatát. Ott van mind az elmémben elbújtatva és a látvány előhívja. Amikor vége a sétának azt jelenti megérkeztem és belevetem magam mások zavaros életébe, egy kupac csomóba amit aztán hetekig kell bogozgatnom, mondhatni meddő vállalkozás. Találok titkokat, elfelejtett bűnöket, fóbiát és telítve leszek fülledt magánéleti történetekkel. Az emberek nagy része szinte egyáltalán nem tudja kezelni a konfliktusokat, túl gyorsan és túl sok borult az emberekre a civilizáció áldásával, nem tanulták meg mit és hogyan, ezért depressziósak, a kapcsolatteremtések terén akár az újszülöttek, keveset beszélgetnek, mindent magukban tartanak mert félnek ha valami kiderül az derékba töri az akármijüket, amit épp féltenek és rohannak, állandóan rohannak. Nekem ez a kis séta megnyugvást hoz, erre az időre kizökkenek a rohanós hétköznapokból, a lelkem és az elmém lelassul és csak ejtőzik mint amikor nyaralok, bár az utóbbi néhány évben ilyen luxusra nem futotta az időmből. Mindenkinek kellene egy ilyen sétálós, ráérős időt kiszorítania a napi rutinból, azalatt a pár perc alatt kipihennék magukat. A fenébe is, még ez a fájdalmas baleset is pihentető az agyamnak. A társaság kellemes, már csak azért is mert végre olyasvalakivel beszélgetek aki nem a lelki problémáival nyaggat. *
-Üzletasszony? *Pont az ilyenekre gondoltam az imént. Ilyenek, ezt nem szabad sem gondolni sem mondani, beskatulyázás, méghozzá sértő. Nem külön faj, hogy így emlegessem. -Ausztrália kívül esik a megszokott útvonalaktól. Igen, mindig az a rohanás, egy üzletasszony élete nem leányálom. *Szó szerint. A mai lányok egy része arról álmodozik, hogy majd kifognak maguknak a pasik tengeréből egyet aki jóképű, gazdag és lehetőleg keveset van otthon, élhetik az életüket ahogy korábban és minden költség fedezve van. Aztán van az önmegvalósító. Ők tanulnak rendesen, vannak céljaik, ambícióik, meghatározott és jól kitervelt úton haladnak, néha már egy kitaposott ösvényen, aztán beüt a krach. Mert az élet csak azért sem olyan ahogyan ők elképzelték, és akkor jövök én. Csupán csekély számú lányálom valósul meg, de azokért piszok sokat kell dolgozni és észnél kell lenni. A pasik ugyanilyenek, csak pepitában viszont jobban tudnak szenvedni, nem csak a náthától hanem a mellőzöttség érzésétől is. *
-Egyetértek. A múzeumokat hanyagolnám hacsak nem te kéred. van bőven olyan hely ahova az idegenvezető nem visz el. Példának okáért az operaház színfalak mögötti területe, ha érdekel. De vannak helyi nevezetességek, és kis utcai kávézók ahova turista be nem teszi a lábát mert fogalma sincs róla, hogy létezik. Nem, hétvégén valóban nem vállalok pácienseket, olyankor turistákat vezetek.
*Az utolsó mondatom fele tréfa, nem szoktam idegenvezetni, de nem bírtam kihagyni ezt az olcsó és fals poént. Szívesen teszem mert nem igen adódik rá alkalmam, az egyetemi tanulmányaim alatt jobbára a tanulásra koncentráltam, a társaságom pedig hasonszőrűekkel volt tele, szakmai viták, dolgozatok, disszertációk töltötték ki az életemet, később pedig a pacientúrám megszerzése. Mostanában kezdtem el egy kicsit élni, ami annyit jelentett, hogy skalpként gyűjtögettem a pasikat mert egy normális sem volt köztük, néha elkövettem azt a hibát, hogy kielemeztem őket, pedig csak fejest kellett volna ugranom. Ami a későbbieket illeti, pofátlanul kihasználtam az adottságomat és tudásomat, egyik begyűjtött skalpom sem emlékezett rám, sem az estére. Olyan voltam mint egy sorozatgyilkos, de életek helyett emlékeket vettem el. Sok mindenre jó egy-egy csettintés. Barátnők….nos egy pszichológus ne barátkozzon egy másikkal mert abból csak baj lehet és a végén még betegnek fogja érezni magát. Volt akivel eljártam néha csajos estére vagy rendeztünk egy női napot amiben fodrász, kozmetika, manikűr, masszázs és némi üzletlátogatás volt a program, de olyan igazi…..mit mondjak senkivel nem osztottam meg szívesen a lepedőakrobatika történéseit.*
-Szuper. Itt van a táskámban…valahol. Azt mondják egy nagy táskában nehéz bármit megtalálni, ez hülyeség, én a kicsibe is el tudok dugni mindent.
*Megálltam és kikaroltam belőle, hogy megkeressem a telefonomat. Fél kézzel nem könnyű, de sikerült. Nem voltam profi a biztonsági dolgokban, ezért a menüt sem zártam le, csak egy gombnyomás és máris lehetett keresgélni. Átnyújtottam neki, addig a maradék kávémat ittam ki a pohárból, majd megcéloztam a közeli szemetest és csont nélkül beletaláltam. Mondjuk nem nehéz öt lépés távolságról, de látványos és kell ennyi sikerélmény. *
-Most csörgesd meg magadat és mentsd el a számom, akkor tudni fogod, hogy én kereslek.
*Na, ezt még megvárom, aztán elteszem a telefont és mehetünk tovább ahogy eddig, szinte egymásba olvadva. A lábam egész jó, mint a sportolóé aki bemelegített, de félő, ha hosszabban megpihenek megint fájni fog. Talán nem ártana a már több színben pompázó lábamat megmutatni egy orvosnak, olyannak akinek ez a szakterülete, de az még messze van, majd este miután végeztem, az is lehet, hogy haza sem tudok majd menni. Korábban gondoltam arra milyen kellemes így elcsevegni valakivel akinek a legmeredekebb témája az idegenvezetők mértéktelen pénzhajhászása, ám tévedtem. Csak elért a végzetem és csak fel lett téve egy cirkalmasan megfogalmazott szakmai kérdés. Nagyot sóhajtok, ez pont az a téma amiről órákig lehetne mesélni, manapság igen divatos, pedig sokakat mélyen érint. Másképp látom az egészet mintha nem tanultam volna róla. Nem akarom megbántani azzal, hogy elutasítom egy „ez most nem a rendelésem vagy majd elküldöm a számlát” kijelentéssel, kénytelen vagyok belemenni, de ez nem látszik rajtam. Csettintés sem kell ahhoz, hogy átkapcsoljak pszichiáter üzemmódba.*
-Pasikkal nekem sem volt sok szerencsém, de még nem nagyon merültem bele. Persze a jó pasihoz szerencse is kell meg alkalom, hely és idő. A romantikus filmek nem is annyira elcsépelt hazugságok és képtelenségek. A homoszexualitás már más kérdés, eléggé összetett és az embereknek nincs fogalmuk a valódi háttérről. A leszbikusságot nem vállalnám be, mert ebből a szempontból heteroszexuális vagyok, de egyszer kipróbálnám egy nővel, kalandból, kíváncsiságból de baromi zavarban lennék.
*Nos ezen még csak halványan gondolkodtam el talán egyszer, még az egyetemi éveim alatt. Azóta eszembe sem jutott igazán, de van róla véleményem.* -A homoszexualitás nem betegség hanem genetikai bázison alapuló személyiségvonás, mint a balkezesség. A férfi, mint férfi kíván és szeret férfit mint férfit és ugyanígy van a nőknél is. Ez számukra ugyanolyan mély érzelmeken alapuló társas kapcsolat mint a heteroszexuálisoknak a férfi és nő közötti szerelmi kapcsolat. Nem tévesztendő össze a transzvesztitákkal és a transzszexuálisokkal, utóbbiak úgy érzik biológiailag rossz testbe születtek, ők azért viselik a másik nem ruháit és pszichiátriai kategória. A transzvesztitizmus átöltözést jelent aminek a hátterében transzszexualitás, transzvesztita fetisizmus vagy egyszerű polgárpukkasztás áll. Sajnos a laikus emberek ne tudnak különbséget tenni. Szóval ha lenne ilyen páciensem és ez lenne a problémája, bár megjegyzem az igazi homoszexuálisok csak ritkán mennek el pszichológushoz, azt mondanám neki, hogy semmi baja, élje tovább az életét. Legfeljebb ebben a továbbélésben segítenék, mert a mai felfogás szerint mindez bűn és rossz szemmel nézik. Persze van ahol nyitottabbak erre, és ott kevesebb is a homoszexuálisok öngyilkosságának száma. Ahhoz pedig, hogy én hagyjam magam csak a kaland kedvéért, nos ahhoz legalább három koktél kellene, hogy feloldja a gátlásaimat.
*Na persze, csak a példa kedvéért. Ugye nem gondolta komolyan, hogy megvezethet egy pszichiátert? Magamban mosolyogtam, kívülről csupán egy kötetlenül társalgó nő voltam némi zavart pírral az arcán, utóbbi őszinte volt a felhozott téma rám irányuló érdeklődése miatt.*


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Démon
the darkness is rising to embrace you
☮ Főkarakter : Xiomara
☮ Kor : 264
☮ Hozzászólások száma : 31
☮ Tartózkodási hely : Változó



TémanyitásTárgy: Re: Királyi Botanikus Kert   Csüt. 7 Jan. 2016 - 18:29




Crisiant & Ynes







Tehát agyturkász -vonom le a tanulságot- és készül az ilyesmire. Talán csak rossz előérzetek, pesszimizmus, vagy a páciensei ismerete miatt. Vagy csak be van rendezkedve arra, hogy tizenakárhány órákat tölt a rendelőben és ilyen időben jól esik a jegeskávé... De a lényeg akkor is az: készül a váratlanra. Már amennyire mondjuk tényleg, egy jeges kávé az lehet.
Ez azért picit megnyugtat. Na nem mintha annyira aggasztana az emberek sorsa, csak... Fura szerzet vagyok még a démonok közt is. Nem szívesen okozok bántódást -leszámítva a csipkelődésem és kárörömöm- azoknak, akiknek nem száz százalékig szándékosan teszem. Vagy mert mulattat a fájdalma, a szíve darabokra hasadása, vagy mert annyira idegesít a puszta léte is, hogy átharapnám a torkát, ha nincsenek a közelben potenciális szemtanúk.
Crisiant más. Fogalmam sincs, miért, hiszen ő is csak ember - legalábbis nem érzek felőle egyebet. Alapvetően lenézem az emberi fajt, hacsak nem művelnek olyasmit, ami... amit én magam is szívesen tennék. Pszichológusnak, pszichiáternek lenni viszont ilyen. Nem lenne belőlem jó agyturkász, legalábbis most. Később talán igen, mikor már nem okoz élvezetet mások kára. Talán valamelyik következő életben.
Ugyan most is szívesen vállalnám a feladatot, hogy mások nyűglődéseit, fájdalmát hallgassam végig első kézből... De azzal, hogy röhögök rajtuk, vagy csillog a szemem, hogy "mégmégmég, mesélj méééég", aligha illeszkednék be a mai társadalomba. Rögtön kinéznének. Báááár... Volt egy magyar pszichológus, aki még showműsort is csinált abból, hogyan lendíti túl a pácienseit a meglévő helyzetükből a tomboló őrült szintjéig.
"baszd ki a vörösbort a szőnyegemre!!"
Valahogy így fogalmazott, ha jól emlékszem. Mulattató volt ugyan, de hogy pszichológusnak nem mondanám, az tuti. Bár, erről vitatkozhatnánk. Az átlag ember nem ismeri meg a határait, míg át nem billen rajtuk, ez tény. A legtöbben csak részegen, vagy indulatoktól túlfűtötten ismerik be a valódi gyengeségeiket, félelmeiket... ez is tény. De show-műsort csinálni ebből, az az alja. Még szerintem is, pedig büszkeség-démonként szereti mutogatni magát az egóm.
Talán ez a Cherner... Chernuß, ...sch ... vagy ki is... talán fajtám béli. Nem tudhatom meg, míg nem találkozom vele személyesen, vagy nem kerülök legalább egy utcára vele. Amire azért kevés az esély, mivel Magyarországra nem merészkedem el. Hiába szép Budapest, hiába forgattak ott filmeket... Nem akaródzik. Biztos sok ott a fajtámbéli. Már csak ha a vámpír-történetekből is indulunk ki. Azok ugyan részben hülyeségek... de részben lehet igazságtartalmuk. Nekem meg elég, hogy Brüsszelben vagy épp Hannoverben összeakadtam azokkal, akikkel.... nos, akikkel sikerült összeakadnom.
Sidney más. Ausztráliából csak az ilyen... "nincs, ami ott ne akarna megölni téged" hírek származnak. Pókok, kígyók, vagy akár kenguruk. Szerencsére, Sidney-ben nincsenek. Asszem.
Ugyanígy Cris is más. Talán egyszerű ember, de halál nyugalommal és tisztelnivaló elhivatottsággal végzi azt a munkát, amit valahol én is szeretnék, de amire jelen kor elvárásai szerint nem lennék képes.
Talán ezért is szántam meg. Valahol irigylem kicsit. Én, aki szeret más kárán élősködni és még nagyobb fájdalmat generálni... Még ha ő nem is teszi.
- Oké... - ennyi marad nekem, meg a szerepjátszás. Úgy játszom a jókislányt, mint annó a színpadon, még a háború előtt. Sosem felejtem el azt a napot, mikor a premier előtt ránk borult az egész színházépület. Azt, mikor éppcsak előtúrtam magam a romok közül, mikor szüntelenül zúgott a légoltalmi sziréna... De ezt sem. Játszani egy szerepet, ami legkevésbé sem én vagyok. Valami olyat, amit elvárnak tőlem, ami jelenleg elfogadott.
Tisztára mintha disszociális személyiségzavaros lennék - ahogy Crisiant fogalmazna például. Megtanulva mások szokásait, gesztusait, amik legkevésbé sem belülről jönnek, csupán magamra öltöm őket, mert más úgy reagál. Más, aki "normális", és ahogy elfogadják. Ahogy megszokott. Játszom hát az együttérző emberi, női lény szerepét. Nem mondom, hogy kínlódás, de azért szívesen nevetnék most is.
Kicsit mintha kétfelé szakadnék emiatt. Egyik énem csak kiröhögné és kísérgetné jó két lépéssel lemaradva, hogy minél tovább mulathasson a fájdalmán. A másik énem viszont szánja őt, mert más okozta a kárát. Utóbbi emiatt nem is örül annyira a fájdalmainak. Sőt, saját maga borogatná, tenné sínbe és hasonlók, csak hogy később, ha felépül, önmaga kínozhassa. Mert hát, jó tett helyébe jót várj, nem igaz? Megmented, de tartozik annyival cserébe, hogy egy darabig a szemed láttára szenvedjen, miattad...
Még nem döntöttem el teljesen, mi legyen a sorsa. Érdekem lenne ugyan figyelni a fájdalmát, a lassú felépülését, de ugyanígy érdekem a várost is látni, ha már egyszer itt vagyok. Másrészt talán megérdemli a kegyelmet, elvégre majdnem annyit tanult 5-10 év alatt, mint én kétszáz alatt...
A szerepemet játszva továbbra is, tehát kísérgetem. Kínosan lassú a dolog, de most nem egészen bánom. Nem is azért, mert fürdőzhetek a fájdalmában. Inkább azokért, amiket mond. A viharfelhőről megfeledkezve válaszolgatok.
- Igen, spanyol vagyok, bár az utóbbi pár évem az USA-ban tudtam le. Sokfelé jártam már, de itt eddig még nem. Szerencsétlen, hogy így alakult.... De maradok még két napot. A hétvégét itt töltöm, de hétfő hajnalban indulok vissza. Az üzletasszonyoknak kevés szabadság jár. - árulom el hatalmas titkomat, miközben végre megindulunk.
- Szívesen fogadnék némi idegenvezetést. Direkt nem valami turistacsoporthoz csatlakoztam, mert azokkal léptékben járhatnám a múzeumokat meg ilyesmit. Ami nem érdekel, annál annyi időt tölthetnék, hogy az borzalmas. Ahol meg leülnék akár egy órára is, csodálni a tájat vagy berendezést, onnan meg tíz perc alatt távozni kellene. Ezeknek a zsebük a lényeg. Innen tíz százalék, onnan tizenöt... Tudom, hogy hogy megy ez. Azt akartam megnézni, ami engem érdekel. De te, mint itteni, gondolom, jobban látod, mi lehet érdekes, és mi nem. Szóval rád bíznám magam, ha már így felajánlod. Gondolom, hétvégén azért te sem vállalsz pácienseket, ha nem extrém esetekről van szó. Szóval, ha esetleg csak az itteni legjobb kávézóig vagy pizzériáig is... De még fizetem is a számlád. Inkább a tiédet, mint valami idegenvezető szolgáltatását, aki bemagolt egy A4-es oldalnyi szöveget, de a kérdésekre nem tud válaszolni, csak annyit, hogy "haladjunk tovább". - ismét nem lódítok valami ordenárét. Tényleg érdekelne Sidney, ha már itt vagyok. Már csak azért is, hogy meglássam, érdemes-e itt is valamiféle üzletet nyitni. Mert a szempontok közt ez is ott van, nem csak az, hogy mennyire szórakozom jól. Hiába na, akinek ennyi lóvéja van, meg ennyi felelőssége, az terjeszkedni akar. És még az évi 5-6 szabadnapján is ez jár az eszében, akármennyire is ki akarja irtani magából a munka-dolgokat.
- Szóval, ha megvan a taxi, amit fizetek és nincs vita... - itt azért kicsit felemelem a hangom, hogy értse, tényleg nem érdekel a tiltakozása, ezt is a minimumnak érzem... -meg hát meg is engedhetem magamnak-....
- Lediktálom a számom. Vagy ha bízol bennem annyira, hogy kezembe nyomd a telefonod, bepötyögöm. Így, ha felkelsz, vagy letudod a teendőidet majd, megcsörgethetsz. Visszahívlak és megbeszéljük a találka helyet. Az Operát meg ezt a kertet mindenképp megtalálom, itt van a szállásom is tíz percre... - aztán reagál, ahogy épp jól esik neki. Ha úgy kívánja, megadom a számom akár menet közben is, ha be tudja pötyögni, míg a célterület felé haladunk. Vagy akár megadhatja ő is az övét - aminek annyira nem örülnék. Annak a vége úgyis egy "ébren vagyok, szólj, ha már ráérsz" tartalmú sms lenne csak. De úgy lesz, ahogy ő érzi.
Hogy továbbra is tereljem a szót a fájó lábáról -fogalmam sincs igazán, mi ütött belém... talán tényleg csak a hiúságom, hogy nem én okozom neki ezt a fájdalmat...-, tovább beszélek, ha engedi és ha úgy van még időnk.
- Szóval pszichiáter vagy és említetted a leszbikusságot... Öööööööö.... Gondoltam már én is rá, mert a pasikkal sosem volt valami nagy szerencsém. Sőt. Na de... Komolyan bevállalnád? Éssssööööömm... Mit mondana egy pszichiáter erről a dologról? Mármint magáról a homoszexualitásról. Ne haragudj, csak felvetetted és tényleg... szóval... ööööööhh.... Járt már az eszemben, hogy jobban járnék nőkkel, de mindig tartottam tőle, hogy más hülyének néz miatta. Szóval... Te, mint a dolog kevésbé laikus és bigott megközelítője, mit gondolsz erről? Ami a szíveden, az a szádon, Crisiant. Szóval nem csak a lexikális, egyetemen tanult tudásodra lennék kíváncsi, hanem a saját véleményedre, tapasztalataidra. - pusztán egy pillanatnyi, sóhajnyi szünetet tartok. Azért, hogy ne értse félre. Vagyis, ha akarja, félre is értheti, nem feltétlenül az én dolgom - vagy majd kiderül.
- Tehát, érdekelne a pszichiáteri vélemény is. Amit évekig tanultál, amiből doktoráltál esetleg. Hogy miként reagálnál, ha egy páciensed így állít be, hogy egy nőtársát vagy férfiként épp férfitársát kedveli és hozzá vonzódik. De ugyanígy érdekelne, hogy mint ember és nem orvos.... Hogyan reagálnál, ha egy bárban valamelyik hölgy rád mozdulna. Vagy ha én... - ismét pillanatnyi szünet - Félre ne érts. Csak a példa kedvéért.
Meg a francokat! Ha hagyná magát, már most a lakosztályra cibálnád! Te rossz-rossz! Undorító tudsz lenni, de azért szeretlek! - harsogja a belső hang, aminek ritkán engedek. Csak helyzetfüggően. De mitagadás, ez a Crisiant egy vonzó egyéniség. Nem csak a foglalkozása. A fájdalma is és amilyen keményen tűri...
Somolygok, hogy tudtára adjam, ez nem több egy ártatlan kérdésnél. Mintha valóban csak egy túlemancipált nőszemély kérdezné, aki siratja a rég letűnt lovagokat; és kíváncsi egy szakavatott véleményre. Már csak azért is, hogy legalább elüsse az időt, míg az Operáig bicegnek. Két nő, egymás közt, ezúttal pizsamapartis párnacsata, vagy közös wc-látogatás nélkül.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Ellael, minden pm-et ide kérek :)
☮ Hozzászólások száma : 27



TémanyitásTárgy: Re: Királyi Botanikus Kert   Csüt. 7 Jan. 2016 - 5:38



Ynes & Crisiant





*Azt hiszem még nem történt velem ekkora baleset, hálát adok akárminek vagy akárkinek amiért megúsztam. Persze gyerekkoromban volt néhány, de csontom még sosem tört el és ezen a ponton gondolatban megkopogtatom az íróasztalom alját. Nincs is gyakorlatom a helyszínről való elegáns és gyors távozásban, ezért némi segítségre szorulok ami nem tesz jót az amúgy is kisebbségi érzésben szenvedő lelkemnek, ám az önzetlenségnek ez a magas fokú bemutatása már felkelti az érdeklődésemet, eszembe jutnak a mesék öreganyói és a deli legkisebb királyfiak, a mondás és elmosolyodom. Nem ő tehet arról ami velem történt, az elkövető pillanatok alatt felszívódott, ennyit a kihalt lovagokról, akik sírja felett meglepő módon az egyenjogúságot kiharcoló nők leszármazottai ejtenek könnyeket. Nem tűnik fel mivégre hagyta félbe a mondatot, az igazság az, hogy még az sem tudatosul bennem, hogy félbe hagyta a mondatot, azzal foglalatoskodom, hogy összeszedjem magam az indulásra.*
-Meglesz a borogatás, jég is van a rendelőmben és szerencsére egy pszichiáternek nem kell rohangálnia. Tiszt6a blúzom is lesz, a páciensek nem néznek majd igénytelen, lecuppant, semmihez sem értő orvosnak.
*Még mondják azt, hogy a külső nem számít, pedig igenis számít. Nem egy olyan ismerősöm van aki csupán a külseje miatt nem rendelkezik akkora pacientúrával amely elegendő lenne a megélhetéséhez, de hát aki orvosnak megy az nem is a pénzért csinálja elsősorban. Az én megváltozott külsőm csak ideiglenes lenne, nem szándékosan választott és nem kapcsolódik az életmódomhoz, mégis a lelki sérültek a legérzékenyebbek ezen a téren, a legapróbb változás is kibillenti őket a nehezen megszerzett egyensúlyukból. Sikerül valamelyest összeszednem magam és akár el is indulhatnánk, tényleg roppant hálás vagyok amiért segít, ahogy ránehezedem a lábamra éles fájdalom hasít belé, nem biztos, hogy egyedül messzire jutottam volna. *
-Ha elkap minket az csodásnak ígérkező vihar, ott pont jók leszünk ha pedig elkerül taxival nincs már messze a rendelőm.
*A város közepén sokba kerülnek a kiadó irodák, viszont nagyobb eséllyel lendül fel a rendelésem, mivel kompromisszumok terén jobban el vagyok eresztve mint anyagi javakkal, megpróbáltam valahol középtájt találni rendelőnek való helyiséget és sikerült is. Nem túl drága viszont nincs egészen a már majdnem láthatatlan külváros peremén. Amint szabaddá vált az egyik kezem átkarolom a derekánál mivel a vállára nem tudok támaszkodni, ha pedig csak szimplán belekarolok azzal nem érek semmit, persze ennek is van hátulütője ami engem nem zavar de lehet, hogy őt igen.*
-Reméljük legalább azt megvárja, hogy az Operáig elérjünk. Nem…nem baj ha így megyünk. Egészen olyan mintha leszbikusok lennénk. Engem mondjuk nem zavar, nem mintha az lennék…..de akár lehetnék is, szóval maximálisan megértem és…..ebből úgy sem jövök ki jól, hallgatni egy kanapén fekvő ember lelki problémáit sokkal könnyebb.
*Ránehezedem újra a lábamra de ez már nem próba hanem megkezdett séta. Kénytelen vagyok egészen Ynesnek dőlni, így a súly nagy részét nem kell a lábamra terhelni, ha belejövök és meglesz a ritmus egész gyorsan odaérünk az Operához. *
-Szóval Ynes, az spanyol név? Te spanyol vagy? Ó persze gyanús is volt valami. Sydney szép város majd meglátod. Ha holnapra jobb lesz a lábam szívesen megmutatom azt amit érdemes látni. Maradsz még ugye?
*Beszélgetés közben nem figyelek annyira a lábamra és ösztönösen belerázódom a ritmusba, abba, hogy vigyázzak a fájós lábamra, szóval megy ez nekem. A szél viszont egyre erősebben fúj, és ahogy a felhőket nézem sok jóra nem számíthatunk. Gyönyörű, és megértem azokat akik most a parton állva fényképeznek, pedig nem kellene. Egyre jobban kavarog a felhőtömeg, szürkül és sűrűsödik.*
-Éppenhogy odaérünk.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Démon
the darkness is rising to embrace you
☮ Főkarakter : Xiomara
☮ Kor : 264
☮ Hozzászólások száma : 31
☮ Tartózkodási hely : Változó



TémanyitásTárgy: Re: Királyi Botanikus Kert   Hétf. 4 Jan. 2016 - 14:45




Crisiant & Ynes







Lenéz a lábára, pillantásom pedig azonnal követi az övét, akaratlanul is. Mitagadás, valóban nem néz ki túl biztatóan az a seb (vagy inkább ütődés?). Sok mindent elszenvedtem én is már, de azért most nem igazán lennék a helyében. Főleg azok alapján, amit mesél. Dolgozni kellene menjen, ráadásul valami orvos-féle. Tehát végképp nem engedhetné meg magának, hogy az utolsó pillanatban visszamondja az időpontjait. Még a késést is megeshet, hogy fel fogják neki róni...
Átérzem a helyzetét úgy, ahogy van.
- Egészen biztos vagy benne? - kérdezek vissza a döntésére úgy "alle zusammen". Persze azt a részt értem, hogy már nincs ideje hazamenni, na de... Tényleg kifizetném legalább azt a kárt, amit a pótolható dolgokban okoztam. A lábát ért sérelmet sajnos nem lenne ilyen egyszerű megoldani. Esetleg ha valahol a környéken kapnánk legalább egy zsák fagyasztott borsót vagy hasonlót. De az meg megintcsak idő. Bár...
- Persze, hogy segítek, ez a minimum, ha már mást tényleg nem szeretnél elfogadni. De a lábadnak jót tenne legalább egy hideg borogatás vagy egy kis jég... - hirtelen fogom be a szám, elvégre most már leesik (és nagyot is koppan, hogy) ő még mindig valami orvos-féle, tehát efféle tanácsokra nem nagyon van szüksége, főleg nem egy laikustól, mint én. Akár sebész, belgyógyász vagy neurológus, biztos tudja azt, ami egy egyszerű embernek is eszébe juthat megoldásként a hasonló esetekre.
Megfogom hát a poharát, kabátját, vagy épp táskáját. Bármit, amit odaad. Ha kell, még a cipője összekaparásában is segítek - ha más nem, legalább azzal, hogy megtámasztom, vagy megfogom a kezét, nehogy elveszítse az egyensúlyát és még el is essen. Az lenne a napja csúcspontja, úgy érzem.
Közben tárcsázok is taxi után, hogy mire odaérünk, mindenképp a megfelelő helyen várakozzon és ne Crisiant-nak kelljen még több időt fecsérelnie a környéken, sajgó lábbal, várakozva, miközben már úton is lehetne.
- Gyere csak... Egyébként Ynes. Én is örvendek. - Gyorsan elrámolom a fölöslegessé vált holmikat a táskámba, majd hagyom, hogy rám támaszkodjon, ahogy tud. Ha hagyja, meg is fogom a másik vállánál vagy a derekán. Elvégre valamivel még nálam is alacsonyabb kicsit, nem kellene megkockáztatni, hogy a válla is megszenvedje ezt a mai napot. Biztosabbnak érezném, ha tarthatnám máshonnan is, de persze ha elutasítja ezt, nem fogok erőszakoskodni. Legfeljebb majd lassabban megyünk és jobban figyelek is rá, nehogy eldőljön mellőlem.
- Nos tehát. Az Opera... - betájolom az irányt gyorsan, szerencsére legalább ezzel nincs nehéz dolgom, hiába nem vagyok ide valósi. Megvárom, hogy a helyzethez képest kényelmesen helyezkedjen, aztán azt is, hogy meginduljon, amikor készen érzi magát erre. Aztán, ha már így is felvetődött a dolog, válaszolok az egyébként talán költőinek szánt kérdésre. Legalább addig is telik az idő, nincs kínos csend, és talán még a figyelmét is elvonja kicsit erről a keserűen induló napról.
- Nem tudom. Elég ronda az a felhő amellett, hogy csodálatos. Ha ide ér, biztos nem fog sok jót tartogatni nekünk. Bár ha mindenáron rommá akarná áztatni a várost, talán már itt is lenne. Igazából nem tudom, soha nem láttam még hasonlót sem. Főleg nem itt, először van szerencsém Sidney-hez...


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Ellael, minden pm-et ide kérek :)
☮ Hozzászólások száma : 27



TémanyitásTárgy: Re: Királyi Botanikus Kert   Csüt. 26 Nov. 2015 - 21:01



Ynes & Crisiant





*Na az biztos, hogy ma mezítláb megyek be a rendelőmbe, mert hogy a cipőmbe nem fogok tudni belebújni az tuti. Lenézek a vörösre festett körmű lábamra de még nem dagad, viszont van rajta egy csodás horzsolás, gondolom a férfi cipőjének talpától és már kezd színesedni. Oké, ha mérlegre teszem a veszteségeimet, a blúzom már nem is tűnik olyan vészesnek és kávét is vehetek még útközben, feltéve, hogy lesz kedvem besántikálni valahova. Haza nem mehetek, nem állok olyan jól, hogy lemondjak minimum három időpontot azért, hogy átöltözzek és lapos talpú cipőt húzzak, szóval muszáj bemennem. Szerencse, hogy a meleg idő miatt mindig tartok bent egy váltás ruhát, ezért már magamban sem hisztizek.*
-Ugyan ne viccelj, nem a te hibád.
*Szenvedve néz rám, mintha ugyan őt érte volna inzultus és nem engem, én pedig azért sajnálom őt, mert láthatóan bűntudata van. A kávéspoharamat nyújtom felé, sajna nincs több kezem, hogy mindent elintézhessek magamon, a cipőimet is ledobom a földre, vigyázva arra, hogy egyik se a lábamon landoljon.*
-Hogy? Ööö…. megfognád ezt kérlek? Nem, semmi szükség rá, majd otthon kimosom, különben sem mehetek most haza, várnak a betegeim.
*Ha sikerül megszabadulnom a poharamtól, kihalászok egy zsebkendőt a táskámból, tartok magamnál papírzsebkendőt is, de bizonyos esetekben, mint például a mostani, jobban szeretem a textil zsebkendőt. Azzal kezdem leitatni a blúzomról a kávét, persze jó nagy folt marad rajta de legalább nem tapad rám annyira. Hamar meg fog száradni, de csak végig kell mennem a rendelőig benne. A taxi felajánlása jókor jön, nem a kifizetése hanem az, hogy egyáltalán hívna nekem egy kocsit és ha már új blúzt szeretne nekem venni akkor minden bizonnyal elkísér valameddig. *
-Köszönöm, rendes tőled. Azt hiszem elfogadom, úgy sem gyakran találkozom jóérzésű és önzetlen emberekkel. Persze nem kell kifizetned a taxit, csak jó lenne ha elkísérnél addig. Nem is tudom, hogy képes vagyok-e járni.
*Eddig nem mertem ránehezedni a lábamra és makacsul egy helyben maradtam, de most meg kell próbálnom mert _muszáj_ eljutnom a rendelőbe. A viharos felhőkről teljesen megfeledkeztem és csak akkor jut eszembe újra mikor megemlíti, hogy be kellene húzódni valahova, pedig egészen elszürkült az ég és majdnem olyan mintha alkonyodna. Még a kezem is megáll a levegőben mikor újra a felhőkre figyelek, lenyűgöző látvány, sosem láttam még ilyet, pedig megéltem már pár vihart.*
-Ez gyönyörű. Gondolod, hogy elér a város fölé?
*A város szívében vagyunk a felhők pedig eddig csak a tenger felett kavarogtak, ha mégsem fújja el a szél, akkor elég szép esőnek nézünk elébe. Én persze reménykedem abban, hogy nem ér el minket a szél kezd erősödni, de az irányát nem tudom meghatározni, olyan mintha minden pillanatban máshonnan fújna.*
-Ha elérünk az Operaházig, ott biztonságban leszünk, nincs messze. Tudom mert minden nap kijövök ide az apám pedig ott énekelt mielőtt….hangszálgyulladást nem kapott. Szóval, vége lett a karrierjének, de még mindig aktív, de már csak tanít. Ó, a kávém, köszi. Egyébként Crisiant vagyok, örvendek.
*Nyújtom a kezem, először a kávémért aztán kézfogásra, végül a cipőmért hajolok le óvatosan, nehogy megint baleset érjen. Na majd most ugrik a majom a vízbe, az első lépésnél. Nagyot csobban amikor megpróbálom, fel is szisszenek, minden egyes apró csontom fáj, hogy a rosseb egye meg azt a pasit. Óriási ha be kell gipszelni. *
-Azt hiszem rád kell támaszkodnom. Segítenél?
*Suttogom, mintha nagy titkot fecsegnék ki, de csupán úgy érzem így kisebbítem a bajt. Tipikus tagadás amivel nem megyek semmire. A szél mindeközben feltámad és össze-vissza fújja a hajamat, alig látok a szemembe kócolódott tincsektől. *



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Démon
the darkness is rising to embrace you
☮ Főkarakter : Xiomara
☮ Kor : 264
☮ Hozzászólások száma : 31
☮ Tartózkodási hely : Változó



TémanyitásTárgy: Re: Királyi Botanikus Kert   Hétf. 23 Nov. 2015 - 18:17




Crisiant & Ynes






Végignézek rajta. Első válaszából is kiderülhetett -legalábbis a hanglejtéséből-, de jobban megvizsgálva már egészen bizonyos, hogy sikerült jelentős károkat okozzak. A stresszen meg némi fájdalmon felül is.
- Hmm, tényleg ne haragudj. -próbálok kicsit fancsali arckifejezést ölteni, de lehet, hogy nem sikerül túl meggyőzőre. Elvégre ott motoszkál a fejemben, hogy bárki lehet tökéletlen, mindenkinek az életébe belefér egy kis bénázás. Így vagy úgy. Lehet, a saját bőre issza meg a levét - de ugyanígy másé is megihatja. A bőre, vagy a blúza, vagy... A lába. Jelen esetben.
Meg sem próbálom egy zsepivel felitatgatni a rá ömlött kávét. Egyrészt mert az gagyi amerikai-filmes, másrészt meg úgysem használ. És harmadsorban pedig, roppantul indiszkrét. Biztos vagyok benne, hogy a sok fényképező meg kamera rögtön felénk is fordulna a felénk gomolygó felhő-cunami helyett. Egy nő, aki a másik mellét meg hasát tapogatja köztéren...?
Na, azt azért nem.
Ennél jóval többet számít a hírem. Még ha néha csak azt is rebesgetik, hogy mekkora beképzelt zsidrák vagyok. Jobb, mintha leszbikus amatőrpornósnak bélyegeznének.
- Kifizetem a tisztíttatást. Messze laksz, haza tudsz menni átöltözni? Fizetem a taxit is. Vagy vehetünk akár újat is, ha még van annyi időd. Ennyivel azért tartozom. -igyekszem barátságosan mosolyogni rá, hátha azzal legalább oldom a feszültségét. Közben matatni kezdek táskámban is. Egyrészt, mert ideje lenne eltennem a fényképezőt valami biztonságosabb helyre, már úgyse nagyon lesz rá szükség szerintem. Másrészt meg, arra az esetre, ha esetleg el akarna utasítani, legalább egy névjegykártyát elő akarok keresni. Valahol van. Az egyik tárcámban. Amik természetesen valahol a táska legalján lehetnek - hiába na, a női táskák mind egy-egy külön galaxis, csomó rejtett zuggal, meg a csenőmanókkal, akik mókásnak találják, hogy az épp kellő holmit ezekbe dugdossák el.
- Amúgy is ideje lenne behúzódni valahova, ahogy elnézem. -mert az a felhő egyre csak jön. Biztos vagyok benne, hogy túl sok jót nem tartogat. Jó kiadós esőre számítok, bár nem ismerem annyira Sidney időjárását...
Kérdőn pillantok rá, kiemelve a tárcámat tényleg a végső esetre. Meg persze arra is, ha itt és most ki akarja velem fizettetni az előrelátható költségeit ától cettig. Amit mellesleg tökéletesen megértenék.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Ellael, minden pm-et ide kérek :)
☮ Hozzászólások száma : 27



TémanyitásTárgy: Re: Királyi Botanikus Kert   Szomb. 14 Nov. 2015 - 8:20



Ynes & Crisiant





*Nem itt születtem Sydney-ben de elég sok időt itt töltöttem már, láttam viharfelhőket a tenger és a város felett épp eleget, de ez most más. Ez nem viharfelhő, vagy legalábbis nem olyannak tűnik. Félelmetes igen, de a mérleg nyelve inkább a szépsége felé billen, már-már túlvilági. Eszembe jut a mayák jóslata az apokalipszisről, Nostradamusé a világvégéről ami ugyanaz csak más időpontról szól. Számos nagy tudós és kicsike porszem adta már le a voksát a világvége mellett a nagyon távoli múltban, a jelenben pedig ezrek próbálják megfejteni, sejtik, hogy valami lesz, gyanítják és állítják a végén, mégis meglepődnek amikor valami végzetesnek tűnő előjel jelenik meg. Ez most olyan, egyszerre csodálatos és félelmetes, csak bámulom az eget amely egyre kezd szürkülni a tört fehérből, gomolyog, kavarog mint a piszkos tejszínhab amibe kanalat mártottak, lenyűgöző.
Több rohanó ember, gyerekét felkapó anyuka siet el mellettem és nem menekülnek, mintha ugyan annak lenne bármiféle jelentősége, hanem a „baj” elébe mennek. Jellemző az emberre, hogy még ilyenkor is imád szörnyülködni, a legnagyobb cunamik áldozatai is az utolsó pillanatig szentül hitték, hogy az csak egy vicc, azok a hullámok nem érik el a partot, dehogy. Nem hisznek a természet erejében és kegyetlenségében, mert úgy gondolják a tápláléklánc csúcsán őket nem érheti baj, pedig nem az ember van a csúcson, ezt csak az önteltek állítják. Ha az embert kiraknák a dzsungelbe csupaszon, eszközök nélkül, na akkor megtapasztalhatná, hogy nem ő a király. Persze mondhatja mindenki azt és a többség véleménye megegyezik, hogy mégis a csúcson vagyunk hiszen a fejlődés közben találtuk meg a megoldást a vadak legyőzésére, háziasítására, legyilkolására, de közben egymást is gyilkolják. Mindez egyetlen szép, nagytömegű, kavargó felhőről jut eszembe és máris nem figyelek arra ki taszít meg, lök arrébb mint egy elfelejtett poharat vagy zsákot, mint a leejtett papírgalacsint.
Csak eltátom a számat és próbálok hinni a szemeimnek, egy apró szitok is kibuggyan az ajkaim között de ez most nem az átok hanem a gyönyörűség oltárán fogant. A következő pillanatban viszont sürgősen el kell ismételnem a másik verzióban is, mert egyszerre ketten is nekem jönnek mintegy szendvicset csinálva belőlem. Valaki hátulról-jobbról jön nekem amitől megbillenek és még jó, hogy nincs rajtam a cipőm, különben fel is buknék, egy férfi pedig pont akkor ugrik be elém így nekiesek, ami ezután történik csak pár pillanatig tart, de úgy pereg le a szemeim előtt mint egy lassított felvétel. Szinte látom magam kívülről. A hátul való taszigálástól kénytelen vagyok előrelépni, a férfi belép a képbe, én nekinyomódok az ő cipős lába viszont az én csupasz lábfejemre , a kávéspoharam kettőnk közé szorul és összepréselődik, a teteje lepattan és a kávé önálló életre kel, az arcom fájdalmas grimaszba ugrik. Mint a kavargó felhő úgy emelkedik ki a pohárból és vesz fel egy csodás alakot ami inkább amorf és élő, lélegző. Néhány nagyobb csepp különválik tőle és több irányba is fröccsen, jelentős része azonban a fehér blúzomon landol, a nagy, fekete amőba szintén. Amint ez megtörténik a férfi el is tűnik, ettől a pillanattól fogva pedig minden visszatér a normális kerékvágásba, az élet pereg tovább, aki hátulról nekem jött egy nő, mert már szentségel és bocsánatot kér. Én sírok. Majdnem. Hálát adok minden istennek akit csak ismerek az összes mitológiából, hogy véget ért a megpróbáltatások sora. A jobb lábfejem lángolva fáj, a forró kávé lassan hűlni kezd a blúzomon, méretes barna foltot növesztve mint egy élősködő. *
-Baj? *Kérdezek vissza kiscica nyávogva, szűkölve, fogaim között préselve ki a szót, majd ingatom meg a fejem. Mártír vagyok, dehogy van baj, nehogy már a másik érezze rosszul magát. * -Nincs, semmi, tényleg. *Csak valószínűleg eltört pár csont a lábamban, leégettem magam a forró kávéval, dobhatom ki a blúzom mert egy reklám sem igaz a mosószerekről, de a táskám és a cipőm megvan, azokat nem dobtam el, tulajdonképpen mindkettőt ujjfehéredésig szorítom mintha azokon múlna az életem. * -Jól vagyok. Te is jól vagy? Nem törte be a….mellkasodat a fejem?
*Felnézek rá, mert mindenkire fel kell néznem, de nem mindenki olyan szép mint a csaj aki nekem jött és lerombolt egy egész napot. Karcsú, magas, modellalkat. Ő az aki biztosan telezabálja magát mindenféle finom falattal és m ég attól is fogy. Szar az élet. Ő persze makulátlanul jött ki a kis balesetünkből, szegény embert az ág is húzza. *



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Démon
the darkness is rising to embrace you
☮ Főkarakter : Xiomara
☮ Kor : 264
☮ Hozzászólások száma : 31
☮ Tartózkodási hely : Változó



TémanyitásTárgy: Re: Királyi Botanikus Kert   Szer. 11 Nov. 2015 - 18:09




Crisiant & Ynes






Nem vettem fel puccos ruhát most sem, mert hát városnézéshez minek is? Sötétkék farmer, egy kissé fodros, bővebb, fehér top, magasabb szárú sötétbarna csizmával, meg vékony, kötött, ugyancsak barna kardigánnal az egész. Mellé a mellkasomon keresztbe átvetett oldaltáska és hajpánt, hogy a szellő lehetőleg ne sodorja minden egyes alkalommal a szemembe vörösesbarna bozontomat... Vagy a kávémba persze. Vagy a kamera optikája elé.
Mert én bizony fényképezek. Hosszú életemben sem látogattam el eddig ide, ami azért még nekem is fura. És ha már így alakult, hogy ki tudtam venni pár nap szabit, mert végre van kire bízni addig átmenetileg az üzleteket, hát ki is élvezem. Legalábbis azt az időt, míg meg nem érkeznek a beszámolók, amiket e-mailben kértem. Szóval délig bőven van időm megörökíteni mindent, amit akarok. Hátha újabb kétszáz évig nem tudok majd időt szakítani rá, hogy még egyszer eljussak ide. Amiért azért kár lenne. Szép hely, egészen otthonos. Meg tudnám szokni hosszabb távon is.
Tegnap este szállt le a gépem. Éppcsak annyi időm volt már, hogy becsekkoljak a szállodába, zuhanyozzak, aztán bedőljek a puha ágyba. Kifárasztott a jópár órás út, repülőn sosem tudok aludni. Pont úgy, ahogy buszon vagy vonaton. Főleg most, mikor egy nagyjából kétszáz kilós fazon horkolt mellettem úgy, mintha kötelező lenne túlharsognia a fülhallgatójából kiáradó hangzavart.
Óriásit ásítok, hiszen az időeltolódás is megvisel annak tetejébe, hogy amúgy sem sokat aludtam az éjjel. Lefekvéskor elfelejtettem besötétíteni az ablakokat, így felvert a rajtuk egyre inkább beszökő fény.
- Megjegyzés: Keletre néző szobát ne vegyél ki többet. -morgom magam elé, csak az orrom alatt, míg keresek egy szemetest, hogy az üres kávéspoharat kihajítsam. Kifejezetten érdekem nem-szemetelni. Elvégre ha hozzájárulok a bolygó kipusztításához, hol élek le még ezer évet? Vagy akármennyit. A Hold meg a Mars valahogy nem csalogat annyira. Se az Io vagy bármelyik másik hasonló kőgombóc.
Elsétálgatok aztán még a virágok, bokrok és fák közt, melyeken látszik, hogy szinte szeretettel gondozzák őket, nem pusztán kötelességtudatból, mint odahaza. Képeket is készítek, főleg azokról a fajtákról, amiket otthon nem nagyon látni. Lehetőleg úgy, hogy a képben benne legyen a kis névtáblájuk is, ahol esetleg előfordul. Elvégre ki tudja? Lehet, hogy "következő életemben" váltok egy nagyot és itteni tájépítész, kertész vagy botanikus leszek. Vagy virágkötő. Mondjuk ha bedőlnek a cégeim valamiért, vagy csak ha szimplán megunom a velük járó cécót.
Kisebb hangzavarra figyelek fel, miután elérem a kis tavat a szökőkúttal, s csinálok két képet arról is. A hangok forrásának irányába fordulva más fényképezkedőket látok, akik az eget figyelik. Azokat a "csúnya" sötét felhőket. Erről is készül kép, hiszen a magam morbid módján szépnek találom, ahogy magát az esőt is.
....Vagyis készülne egy kép, ha nem akarna valaki mindig belemászni a közepébe. Mintha fél méterrel közelebbről jobb fotót lőhetne. Így csak vándorlok odébb és odébb, a kamerát magam előtt tartva és azt várva, hátha el is ered az eső. Mert akkor lesz szép az a felvétel.
Köszönhetően ennek, egyre kevésbé figyelem, merre haladok és van-e valaki az útban. Mikor meghallom, hogy szentségel, már késő. Addigra nekimegyek, esélyem sincs megállni, hogy ezt elkerüljem. Figyelmem máris nem a tengeré és a viharfelhőé, hanem azé, akit remélhetőleg nem borítottam meg túlságosan.
- Basszuskulcs! Ne haragudj, nem figyeltem. Ugye nincs baj? -végignézek gyorsan rajta, nem tapostam-e meg a lábát, vagy nem öntötte-e az amúgy csinos ruháját a kávéjával. Ezekre csak most eszmélek rá - jókora bajt is okozhattam. Talán rosszabb is ez a kettős, mint ami az lenne, ha fellöktem volna. Szerencsére ahhoz nem haladtam elég gyorsan, hogy ez történjen.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Ellael, minden pm-et ide kérek :)
☮ Hozzászólások száma : 27



TémanyitásTárgy: Re: Királyi Botanikus Kert   Kedd 10 Nov. 2015 - 22:03



Ynes & Crisiant





*Kellemes őszi idő van, vagy mondjuk késő nyári,  ilyenkor Sydney-ben meleg van, talán 22 fokot is mérhetnék, nem úgy Londonban ahol most is minden bizonnyal szakad az eső. Csak azért játok vissza néha, hogy lássam a szüleimet, jó nekem itt Sydney-ben, végül is több időt töltöttem el itt mint Londonban, ahol születtem. A szüleimmel sokat jártunk ki a Botanikus kertbe hiszen az egyik vége az Operaházig nyúlik és apa ott énekelt míg egy hangszálbetegség miatt vissza nem kellett vonulnia. akkor költöztek vissza Londonba de én maradtam. Az én életem itt van, mindig is itt volt, itt jártam suliba és itt kezdtem önálló vállalkozásba. Ha csak tehetem és nincs valamilyen sürgős elintéznivalóm, a munka előtt mindig kijövök a kertbe, bár elég nagy kerülő de engem megnyugtat. Egy kis séta, egy kis kávé, szép idő….mi kell még?
A város közepén a sok hihetetlenül zöld terület békés, és finom illatú, érezni a tenger sós illatát a zöldé mellett, olyan az egész séta mint egy meditáció és azon kevés pácienseim számára akik hozzám jöttek segítségért, szoktam is ajánlani. Szerencsére még nem találkoztam össze egyikkel sem, az is lehet, hogy nem fogadták meg a tanácsomat, vagy nem ugyanabban az időben látogatunk el ide. ezért jó ha az ember a maga ura, mert megengedhet magának ilyeneket amikor más még javában dolgozik. Persze még nem olyan jövedelmező, nem rég rendeztem be a rendelőt és nincs is olyan frekventált helyen, hogy pénzeszsák páciensek keressenek fel, és nevem sincs még a szakmában. Hosszú és rögös út lesz, de lelkes vagyok és kitartó. A szüleim segítettek, de épp csak annyit fogadtam el tőlük ami az induláshoz kell, a saját lábamra akarok állni, hogy megtanuljam az önálló életet apuci és anyuci nélkül. Megtehetném, hogy még jó hosszú ideig a nyakukon éljek de ez számomra nem kielégítő és ellenkezik az elveimmel. Néha azért irigykedve nézem a városban a luxusautókat, az éttermek és hotelok környékén sétáló unatkozó milliomosokat, de ha jobban belegondolok, nem érezném jól magam az ő életükben. Egy ideig talán, örömmel élvezném ki a gondtalan luxus életet, de hamar elunnám magam.
Szeretek ide járni, gyerekként azt élveztem a legjobban, hogy mezítláb futkoshattam a fűben, most is a kezemben viszem a tűsarkút ami néhány centivel magasabbra emel, de még így is kicsi maradok. Kisebbségi érzésem van, Japánba vagy Kínába kellett volna mennem és ott letelepedni, nem tűnnék el a tömegben, itt azonban szinte mindenkire fel kell néznem, akkor is ha legszívesebben lenézném. A mesterséges kis tó mellett sétálok épp, aminek a közepén egy szökőkút van, a fű finom, puha és kellemes langymeleg a naptól, csiklandozza a talpaimat és halvány mosolyt csal az arcomra.
A nagy merengésemből madarak hangos rikácsolása és a körülöttem lévő emberek egyre zajosabb és izgatott hangjai rángatnak ki. Körbefordulok majd arra amerre kivétel nélkül mindenki, a tenger irányába, ahonnan óriási, szürkésfehér, kavargó felhőtömeg közeledik. Ijesztő, olyan mintha eljött volna a világvége és körülöttem olyan a hangulat is, ami a kezdeti ijedelmemet csak tovább fokozza, a különbség csak annyi, hogy jó eséllyel én vagyok az egyedüli ember aki egymagában sétálgat és nincs akinek a kezét megszorítva izgulhassak. Telefonok emelkednek a magasba és mindenki a felhőket fotózza vagy veszi fel videóra, én csak nézem és a fejemben lévő winchesterre mentem az egészet. Minek fotózzak? Mindenki más megörökíti, felkerül a netre és bármikor megnézhetem, de ha nekiállok fényképezgetni és azt figyelem, hogy minél jobb szögből vegyem fel, akkor az egészből nem látok szinte semmit sem élőben. Ott állok a fűben mezítláb, egyik kezemben a cipőmmel és a táskámmal, a másikban egy pohár kávéval és csak nézem az eget.*
-Te jóóóég! Azt a rohadt!
*Néha nem is fogom fel, hogy egymagam vagyok, csak később kapcsolok, hogy talán hülyének néznek amiért magammal beszélgetek, megszoktam már, de azért elhallgatok mert utálom ha furán néznek rám, így is eléggé megbámulnak az alacsonyságom miatt, mintha az olyan nagy szám lenne.*




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Admin
i'm the leader
☮ Főkarakter : Caryeth, Eldorien, Ellael
☮ Hozzászólások száma : 336



TémanyitásTárgy: Királyi Botanikus Kert   Hétf. 13 Júl. 2015 - 7:37


Királyi Botanikus Kert

A város szívében a második csodálatos park, mely egészen az Operaházig nyúlik el. A kert tele van élettel: a közepén lévő tó gyönyörű vízililiomai alatt angolnák bújnak meg, a legtöbb fán nagy denevérek himbálóznak, papagájok szállnak szelíden, ámde szemtelenül az ember vállára ételt kunyerálva. A hely külön érdekessége, hogy itt a világ más parkjaival ellentétben nem tiltják a fűre lépést, sőt! Ugyan vannak kiépített utak, de fűre helyezett kis táblákkal kifejezetten kérik a füvön való sétálást, mondván, az sokkal egészségesebb. Kevesen tudják, hogy bár királyi a park neve, valójában egy tünde és egy földelementál alapította.

írta Myärn




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://fateofascariel.hungarianforum.com

Sponsored content
Don't Hide Your Real Face





TémanyitásTárgy: Re: Királyi Botanikus Kert   

Vissza az elejére Go down
 
Királyi Botanikus Kert
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Fate of Ascariel :: A nagyvilág :: Sidney-