Share | 
 

 Cukorsüveg

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

Don't Hide Your Real Face

avatar
Admin
i'm the leader
☮ Főkarakter : Caryeth, Eldorien, Ellael
☮ Hozzászólások száma : 336



TémanyitásTárgy: Re: Cukorsüveg   Csüt. 31 Dec. 2015 - 13:19



Szabad játéktér!


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://fateofascariel.hungarianforum.com

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : ▽ Caryeth
☮ Kor : 416
☮ Hozzászólások száma : 106
☮ Tartózkodási hely : ▽ New York



TémanyitásTárgy: Re: Cukorsüveg   Hétf. 28 Dec. 2015 - 9:35





Szürkületben

Tudom, hogy nem utasíthatok vissza egy ilyen felajánlást, főleg hogy ő biztosan nem gyakran tesz ilyet. Eldorien különleges, sosem mutatta ki igazán az érzéseit. Bár én nem ismerem olyan jól, nem volt rá soha sem lehetőségem, de ez mindig is egyértelmű volt számomra. Ő már csak ilyen, és végül is megértem őt. Könnyebb elrejteni, amit érez, mint kockáztatni azt, hogy nyíltan kötődik valakihez és ezzel akár veszélyt is hozhat rá, hiszen Eldorien mégis csak vezető, mégis csak azok közé tartozik, akiket sokan támadhatnak. Ha valakit nyíltan kedvel, ha valaki nyíltan kötődik hozzá, akkor az könnyen bajba sodorhatja. Én viszont úgy vélem már most is elég nagy a baj, nem lesz attól nehezebb, vagy veszélyesebb az életem, mert Eldorien közelében vagyok, ez butaság.
- Köszönöm, tényleg hálás vagyok érte. - hogy miattam háttérbe szorít más dolgokat, ez igazán nagy dolog. Erre nem számítottam, amikor beszéltem vele, amikor rászántam magamat, hogy megnyílok, hogy az aggodalmamat vele osztom meg. Tudom Ellaellel kellett volna elsősorban és erre is sor kerül majd, de mégis úgy éreztem, hogy Eldorienhez valami más köt. Magam sem tudom, hogy micsoda, de most is így érzem, ahogyan őt is köti valami hozzám, még ha nem is igen ismerné be önmagában sem. Ő találta ki, hogy velem jönne és biztos vagyok benne, hogy erre jó oka van, de nem fogok belőle válaszokat kicsikarni, nem lenne értelme, hiszen még önmagának sem ismerné be az érzéseit, hát miért mondaná el őket nekem?
- Balgaság! Tűzelementál vagy, ez igaz, de ember is vagy részben, ahogyan mindannyian. Vannak érzéseid és nem csak pusztításra vagy képes. Szeretni is tudsz, csak épp... nem könnyen mutatod ki. - nem hiszem, hogy ne szeretné akár Myarnt teszem azt, vagy lenne számára fontos Ellael, csak kimutatni mindezt sokkal nehezebb. Felvállalni nem tudja és nem is várom el tőle, hogy megtegye hirtelen, de nem szabadna azért elmarnia maga mellől másokat, csak mert így biztonságosabb neki. Én nem várom el tőle, hogy én legyek, aki megtöri ezt a vonalat, nem várom, hogy engem szeressen, de - bár azért jöttem ide, hogy ő segítsen nekem - most mégis úgy érzem, hogy nekem kell segíteni neki ebben. Megnyílni, nem elzárkózni az érzések elől, mert ezzel nem segít önmagának és nem tesz jót senkinek sem, bármit is gondol.
- Én is, de nem tudhatsz mindig mindent előre kiszámítani. - finom mosolyt engedek meg magamnak, csak aztán lépek közelebb hozzá óvatosan és lassan. Nem akarok rátörni, ha elhúzódna akkor sincs különösebb baj, nem fogom rossz néven venni, de azért remélem, hogy nem teszi. Visszaölel végül, nekem pedig mosolyba szalad a szám csak még inkább, amikor a vállamba fúrja a fejét. Ki tudja fejezni, hogy mik az érzései, csak nehezen. Nem várom el tőle, hogy megváltozzon, nem is kell. Azt hiszem a változás már ott van benne, ki tudja talán régóta, de nem engedte felszínre törni, talán az hozta meg, hogy megmentettem, agy netán az, hogy most itt vagyok és tőle kértem tanácsot. Nem ez számít, hanem az, hogy van esélye rá, hogy más legyen, erős és egyben szeretni is képes legyen. Nem élet örökké elzárkózva, az neki se jó, az úgy nem élet. Én talán rosszul csinálom, túl könnyen és túl sokakhoz kötődöm, könnyen szeretek meg másokat és zárom őket a szívembe. Talán ezért szürkül a szárnyam, talán tényleg ez se jó, de az sem, amit ő tesz. Valahol meg kell találni a kettő közti arany középutat, ez a legnagyobb feladatunk.

//Szuper volt, Eldorien awwww típusú kari! *-* Köszönöm! tarol //


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Elementál
we can control over the elements
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 890
☮ Hozzászólások száma : 93



TémanyitásTárgy: Re: Cukorsüveg   Vas. 27 Dec. 2015 - 10:10

Clarion& Eldorien
 

Meglehet máshogyan kéne kezelnem azt, hogyan is állok azokhoz, akik a szívemben laknak. Myärn is a védelmem alatt áll, s lassan meggyűlöl azért, mert nem hagyom érvényesülni. Lassacskán kívülállóként tekint magára, s csak idő kérdése, hogy otthagy, mert mindentől féltettem, nem vontam be. Ha Rhyl is ilyen bánásmódban részesül, ugyanezt várhatom majd tőle. Caryeth... Ellael... a barátaim, Fionn szinte a bajtársam tűzön vízen át, mégis Clarion az, akivel nem tudok betelni, féltem őt a legjobban. El kéne engednem, mert talán ő is érzi azt, hogy nem tudom elszánni magamat arra, hogy kifejezzem, amit érzek. Eképzelhető, hogy valaki más oldalán ő is erősebb lehetne, hiszen én csak visszafogom.
- Most te vagy a kötelességem.. Mármint... – Vakarom a tarkómat bizonytalanul, ez milyen ostobán hangzott. – Nem úgy értem. Szívesen megteszem ezt érted. Veled lenni... Ezt akarom, igen. Minden más ráér. – Talán túl korai utódot néznem magamnak, ám ha a kívülállók új csoportja képes kíméletlenül elpusztítani bárkit, akkor muszáj átgondolnom, hogy ki álljon majd a helyemre. Ám nem most. Pár napot vele akarok tölteni, hiszen lehet, hogy többé nem látjuk egymást. A legokosabb persze az volna, hogy ha sürgősen nekilátunk a fegyverkezésnek, a stratégiázásnak, és van remény tán, hogy győzünk? Jönnek majd újak. Nem mondom, hogy belefáradtam, ám lassan meghasad a lelkem, ha mindig másokra gondolok. Kell ez most nekem. Ezt szerencsére oly köntösbe rejthetem, hogy neki segítek, holott ő emel ki engem az apátiából.
- Pont ettől félek. Ha kitör belőlem az erő, a harag... Egy tűzelementál ezt nem tudja könnyen kezelni. Pusztításra születtem, ölni, elemészteni. Nem... szeretni. Ahogy nem kéne értenem. – Rázom a fejemet, ezért nehéz nekem oly fesztelenül elbeszélgetnem a két másikkal, akik oly könnyedén megértik egymást. Én tudatosam nyomom el az ösztöneimet, hogy ne egy vad gyerekként reagáljak mindenre, hanem a józan, kérlelhetetlen vezetőként. Nem tudom irányítani a vad vágyaimat, amelyek vezetnének, így hát semmissé teszem őket. Ettől hasadok hát ketté, ezt látta rajtam Anghor is a kihallgatásnál. Ölni vágytam volna, megbüntetni azért, amit tett, mégis hallgatnom kellett a józan ész belátására, ezért nem tehetem meg Clarion felé sem, hogy elveszem, amit akarok, amire mindig is vágytam, sóvárogtam érte. Bántanám az öncélú férfias megnyilvánulásommal, inkább visszavonulok. Most mégis ketten leszünk, amely rémisztő kisértést is hordoz magában.
- A próba... félelmetes. Jobban szeretem, ha tudom, hogy mit csinálok. – A zöld szemekbe pillantok, zavarom fortyogó lávát idéz legbelül, az érintésétől úgy érzem megnyílnak legbelül a kapuk, mégis visszazárom őket. Már így is többet engedtem magamnak, mint az várható volt. Odabújik hozzám, lemondó sóhaj szakad fel belőlem, mint aki tudja, hogy nem érdemli mindezt. Ám nem, én nem akarok évszázadokon át egyedül lenni, ahogyan az anyám is tette apám halála után, csakis a harcra koncentrálva. Lehajtom a fejemet, az angyal vállába fúrva, beletemetkezve az ölelésébe.

//Olyan.... cukik, nagyon édesen játszod szivecske2 //



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : ▽ Caryeth
☮ Kor : 416
☮ Hozzászólások száma : 106
☮ Tartózkodási hely : ▽ New York



TémanyitásTárgy: Re: Cukorsüveg   Szomb. 19 Dec. 2015 - 17:43





Szürkületben

Nem gondolom, hogy állandóan dilemmáznom kellene, de ez most egy olyan helyzet és olyan időszak, ami új nekem és amiben eddig még nem volt részem. Nem kaptam még soha sem ilyen komoly kinevezést és... egyáltalán már csak önmagában is ez az egész veszélyes helyzet és Kono halála és hogy a húgom is meghalhatott volna ott és akár Ellael is... Azért ez olyasmi, amit nehéz feldolgozni. Éltem már akkor is, amikor a nagy háború zajlott, de nem voltam tűzvonalban és nem halt meg olyan, aki igazán közel állt hozzám. Már az is nehéz volt, amikor nekem kellett közölnöm Talussal a hírt, hogy a számára legfontosabb személy meghalt, bármennyire is igyekeztünk megmenteni őt, amíg ő harcolt és még csak mellette sem lehetett. Egy haldokló utolsó szavait átadni... nem valami nagy élmény, amit az ember szívesen teljesít, de van az úgy, hogy nem igen tehet mást. Most sem választhatok, a szárnyam változik és azt hiszem Ellaelnek sem szabadna nemet mondanom, de ettől még úgy érzem a kétségeimet meg kell osztanom vele, akkor lesz az én lelkem is könnyebb. Tudom, hogy Eldorien is ad tanácsokat és igyekszik segíteni, de ettől még nem lesz hirtelen könnyebb.
- Elutazni veled? Háttérbe tudnád szorítani a kötelességeidet néhány napig? Ezt... tényleg nem kérhetem, de... azt hiszem mégis jó lenne és hálás lennék érte. - nem akarok neki nemet mondani, mert tudom, hogy már csak maga a felajánlás is nagy dolog a részéről és nem csak azért, mert ezzel háttérbe szorítaná a saját feladatait, hanem azért, mert ezzel felelősséget vállal értem is, és azt is, hogy segíteni akar. Talán igaza van, pár nap, egy hét, amit távol töltök és amíg átgondolok mindent, vagy épp pont hogy nem gondolkodom és kicsit elvonatkoztatva megpróbálok megnyugodni és kitisztítani az elmémet. Ez lehet, hogy a szárnyaimnak is jót tenne, aztán elmúlnának a kétségeim is.
- Pedig kellene. Te sem vagy mindenható és nem is várják el tőled, hogy az légy. Nem kell mindig mindenek felett erősnek mutatnod magad. Én nem várom el. - és szerintem mások sem. Jó persze biztosan könnyebb célpont lenne, ha így cselekedne, ha kimutatná az érzéseit, ha segítséget kérne, amikor úgy érzi arra van szüksége, de ő nem ilyen. Nem tudom, hogy tőlem nem azt várná-e el, hogy én is kemény legyek, amilyen ő is, de én nem tudok. Nekem könnyebb, ha megosztom a kétségeimet másokkal, ha megpróbálok rájönni, hogyan lesz jobb, hogyan javíthatok a gondolataimon és inkább segítséget kérek, mint hogy magamba zárkózzak. Ezért kértem most is tanácsot tőle, mert másképp gondolkodunk és ha én nem tudom mi a megoldás, talán majd ő igen.
- Csak még nem próbáltad... azért hiszed, hogy nem tudod. Én sem tudom, hogy milyen és... hogyan kell, hidd el. Én... nem is tudom, másoknak segíteni könnyebb, mint magamért tenni valamit. - és még sem engedem el az arcát, mert úgy érzem, hogy ezt most magamért teszem, csak kicsit hátrébb csúszik a kezem, hogy közelebb lépve, most már eltüntetve a szárnyakat az ölelésébe temetkezzem. Ha átölel... de én megteszem, csak finoman átölelem a nyakát és a vállára hajtom a fejemet. Nem teszem mást és nem szólok egy árva szót sem. Az sem fog megbántani, ha csak tűri és nem tesz komolyabban semmit, hogy viszonozza a gesztust. Nem várom el tőle, csak azt szeretném, ha érezné, hogy ilyen is van és hogy én nem várom el tőle, hogy tegyen valamit, amit nem tud, vagy nem ért. Nekem ez most jól esik, ahogyan az is, hogy tanácsot ad, vagy hogy eljönne velem egy időre, hogy át tudjam gondolni a dolgokat vagy épp kizárjam őket. Meg van benne az, amit azt hiszi nincs és ki is tudja mutatni csak épp a maga módján.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Elementál
we can control over the elements
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 890
☮ Hozzászólások száma : 93



TémanyitásTárgy: Re: Cukorsüveg   Csüt. 17 Dec. 2015 - 9:37

Clarion& Eldorien
 
Nem túlzottan értem, hogy Clarion miért ilyen bizonytalan. A kezébe különféle megoldásokat adok, és mi a válasza? Kitér, elhátrál. Értem én, hogy fehérszárnyú angyalként állandóan dilemmáznia kell, nekem ez túl bonyolult. Én mindig az ösztöneim alapján megyek, amelyek szerencsémre a józan észt követik. S az, hogy most nekem kell érzelmi tanácsot adnom, teljességgel furcsa, számomra szokatlan esemény, nem tudom másra is úgy rákényszeríteni az akaratomat, mint magamra, s meglepődök, hogy az angyal bizony mégiscsak ágál a válaszaim ellen.
- Nem teheted mindig meg azt, hogy másokkal törődsz, még a szárnyaid ellenére sem. Pont úgy tudsz másokat óvni, hogy nem vagy a közelükben, ha nem hoznál egyértelmű döntéseket. Talán ha pihensz, újult erővel térhetsz vissza, anélkül, hogy beleroppannál. A hugodnak ott van Ellael. Szeretnéd, ha én pedig veled lennék, egy... ideig? – Nem feltétlenül úgy értem, hogy gyengéd érzelmi szálakkal, hanem akár elutazva, akár pedig együtt dolgozva egy ideig. Egyszer már felajánlottam ezt Clarionnak, akkor nemet mondott, ha ezúttal is következetesen hárít, akkor nem érzem, hogy egy-egy beszélgetésen túl ez bármit is jelentene számára. Én sem tudok könnyen megnyílni, maga vagyok a merev kőszikla, ő máshogyan teszi ezt, védekezik, elbújik, így aztán bőven megérdemeljük egymást.
- Én nem tudom beismerni. Nem kérek segítséget, ha valaki megteszi magától, azért jár a hála, csak.. – Némulok el, hiszen ő hívás nélkül is jött, megmentett az Óceán felett, s tudja, hogy nem változott semmi. Azért, mert képes voltam elmondani neki a titkot, hogy vigyázzon magára, soha nem fogom kinyújtani a kezemet azért hogy felsegítsen a földről. Ha a többieknek szólok, például Fionnak, hogy valamiben számítok rá, az mindig a rend érdekeiért van, nem saját magamért. Ha végveszélyben lennék, senkinek nem szólnék, az az én keresztem, és ez így van jól. Meglepődök, ahogyan hozzámér, szokatlan gyengeség, s mivel eddig maximálisan elutasítottam a nemiséget, az ujjai bizsergetését inkább anyainak érzem, semmint nőiesnek, így borzongok bele, komor álarcom tovább már nem tudja magát tartani, és szinte kisfiúsan sóhajtok fel. Egyszerre érzem magam kölyöknek, s idősnek, ahogyan Ellael szokta mondani. Elszálltak felettem az évszázadok úgy, hogy tettem a dolgomat, másoknak segítettem teljes életet élni, mígnem a tetteim rabjává vállva már nem volt saját életem. Akárcsak Clarionnak. Nekem még fehér szárnyaim sincsenek, csak füstölgő csíkot hagyok az égen magam után. Felemelem a tekintetemet, ahogyan kérlel az ösztönzéssel, és végül vontatottan kimondom. – Mindig csak... téged láttalak. Olyan régóta... De nem megy. Én nem tudom ezt... – Becsukom a szemem, s sóhajtok, mielőtt kinyitnám. Tűzelementálnak lenni szenvedéllyel jár, s én elfojtom, hogy ne az a harag vezéreljen, mint az apámat, aki árván hagyott, mert vakmerően vetette bele magát mindenbe. Engem ne sirasson senki, nem akarok olyanokat hátrahagyni, akik veszteséget éreznek miattam. S valójában pont, hogy fordítva van, ezért nem engedem az ótündét a tűzvonalba, aki lassan meggyűlöl, csak mert nem engedem kiteljesedni. Ő talán szeretne vakmerő lenni, részt vállalni, így pedig primusként olyan, mintha nem tehetne semmit.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : ▽ Caryeth
☮ Kor : 416
☮ Hozzászólások száma : 106
☮ Tartózkodási hely : ▽ New York



TémanyitásTárgy: Re: Cukorsüveg   Hétf. 7 Dec. 2015 - 16:01





Szürkületben

Igen Ellael is angyal, mint én és talán az lett volna a kézenfekvőbb, ha hozzá megyek a kérdéseimmel, de mégis úgy éreztem, hogy nem ez lett volna a jó megoldás. Ellael kedves számomra, mint egy apapótlék, mint egy báty, de nem több ennél. Eldorien valami más, valami több, amit magam sem tudok, hogy mi pontosan, hiszen ő sem tudja, érzem, láttam legutóbb minden apró rezdülésében. Mégis úgy véltem, hogy tőle kell most segítséget kérnem, mert ha ő nem tud segíteni, akkor senki sem. Ő mindig kemény és határozott, ha valaki, hát ő képes lesz segíteni nekem, hogy átlendítsen ezen az egészen, és ha ő sem... akkor nem tudom, hogy ki. Van olyan erős, hogy ne viselje ez az egész meg annyira, mint mondjuk Hendialát, aki tudom, hogy még sokkal kevésbé tudná kezelni, ha hozzá fordultam volna, így is épp elég rossz állapotban van Kono halála óta.
- Elvonulni a világtól... egy időre? Én... nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne, nem hagyhatom itt most a húgomat, őt is megviselte, ami történt és olyan sok dolgom van. - halk sóhaj csak, amit megengedek magamnak, semmi több. Nem tehetem, nem mehetek csak úgy el. Ott a kórház. Kono meghalt, a kórháznak is új vezető kell, Jeremyvel is beszélnem kell, közölni vele a hírt, hiszen ő még azt sem tudja mi történt és nem fogja jól viselni. Ott vannak a betegek, a családok, akik rám támaszkodnak, akik számítanak rá, hogy mellettük leszek, a gyerekek akiket óvok és vigyázok. Én... nem mehetek csak úgy el, rájuk kell gondolnom, muszáj, különben csak még rosszabb lenne, akkor a bűntudat emésztene fel, hogy a saját boldogulásom miatt képes vagyok bajban hagyni olyanok, akik fontosak nekem. Egyszerűen nem tehetek meg bármennyire csábító is a lehetőség, vagy akár az, hogy megkérjem tartson velem, de őt sem vonhatom el a feladataitól puszta önzésből.
- És ha most az a fontosabb, hogy ezt a helyet átvegyem és nem az, hogy az embereknek segítsek? Ha a szívemre hallgatok a kórházban a helyem, de az eszem azt súgja át kell vennem Kono helyét, melyikre hallgassak? - nem tudom, tényleg nem tudom, ez a helyzet pedig túlságosan komoly ahhoz, hogy most a mosolyát kezelni tudjam. Kioktatom, talán igen, pedig könnyen lehet, hogy ő az, aki jól gondolkodik. Lehajtom a fejemet, nem válaszolok, nem is lenne jogom, hogy megmondjam neki mit gondoljon, vagy hogy mit hogyan csináljon, én pedig beleszólok az életébe, de milyen jogon? Ő csinálja jól, hisz én jöttem hozzá tanácsot kérni és most mégis én méltatom azt, ahogyan ő él és kezeli az ügyeit? Én vagyok az, aki butaságot művel, nem pedig ő.
- Ha tudják onnantól már csak egy lépés beismerni... ki is mondani... tenni is ért, csak egyetlen lépés, nem nehéz. - azt hiszem erről lehet szó, ebben vagyunk mások és talán ebben kell megpróbálnunk tanulni a másiktól. Ő elfolytja az érzéseit, mert úgy könnyebb, nem mutatja ki őket, én ellenben mindig mindent. Képes vagyok könnyeket hullajtani egy ismeretlen betegért is a kórházban, egy baleset után, amit még csak nem is láttam, csupán olvastam róla az újságban. Szeretni tudok egy egyszerű gyermeket, aki a rákkal küzd a kórházban, mintha senki más nem lenne rajta kívül, akit szerethetek. A szívem tele szeretettel, amit nem sajnálok osztogatni, de épp ez gyűjti maga mellé a fájdalmat is. Ő utóbbit kizárja, így előbbit is. A földet nézi, nem erőltetem, hogy felnézzen, legalábbis az első pillanatokban nem. Csak lassan emelem fel a kezemet. Valahogy ösztönösen jön a mozdulat, ahogyan vékony, hűvös ujjaim az arcára simulnak, hogy óvatosan ösztönözzem emelje fel a fejét és nézzen a szemembe. Halovány mosoly csak, amit az arcomra varázsolok. - Ott van benned minden, mit hiányolsz Eldorien, csak nem engeded, hogy a felszínre törjön. - én hívtam őt, hogy segítsen és mégis, mintha fordult volna a kocka és már nem is tollaim színéről lenne szó, vagy arról, hogyan kezelem én az érzéseimet, hanem arról, hogyan kezeli őket ő.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Elementál
we can control over the elements
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 890
☮ Hozzászólások száma : 93



TémanyitásTárgy: Re: Cukorsüveg   Vas. 6 Dec. 2015 - 19:25

Clarion& Eldorien
 
Talán Ellael is tudna válaszokat adni, hiszen ő eleve angyal, én pusztán a hugomból tudok kiindulni, vagy az anyámból. Ez is elgondolkoztató, hogy hozzám kik is álltak közel, hogy ennyire az angyalok csodáját tartom elsősorban szem előtt. Mintha a családomból kiindulva elképzelhetetlen lenne, hogy teszem azt egy dzsinnt válasszak páromul. A saját fajtám szintúgy nem érdekel, de Clarion angyali szépsége magáért beszél, s az a törékenység, amely népének sajátja, s ez amelyről aligha mondhatok el, s nem fordítom a tekintetemet senki másra. Talán önző vagyok, hogy egy fehérszárnyú kell nekem, hiszen valódi kincs, ám magam előtt felvállalom ezt, még ha mások nem is tudhatnak róla.
- Nem akarsz? Akkor... vissza kell szerezned a fehér tollaidat, ha nem tudod elfogadni, hogy idősebb lettél, nehéz döntéseket hozol. Ha szeretnéd megőrizni az ártatlanságodat, van rá mód. Elvonulni a külvilágtól, megtisztulni, bűnbánatot gyakorolni. Ez a vágyad? – Ha ezt kéri tőlem, én el tudom oda kísérni, ahol ez megoldható. Vannak ugyanis ilyen helyek. Ám az is lehetséges, hogy ezt a mostani esetet túlreagálja, és csupán a borongós gondolatai miatt jelent meg néhány szürke pihe, amit el fog majd hullajtani.
- Ismerem ezt a kétséget Clarion. A legnagyobb félelmed tulajdonképpen saját magad vagy. Pontosan így érzek. Ha úgy véled, hogy közvetlenül az embereket támogatnád, nem erőltetem rád mindezt, s Ellael is biztos, hogy elengedne. – Ugyan nem tudom, hogy ki más lehetne Kono méltó utóda, csakis Clarion, de ha a fehérszárnyú ennyire komolynak érezné a nyomást, nincsen értelme erőltetni, még ha én hiszek is benne. Meg kell hoznia a döntését, s bár kedves tőle, hogy a véleményemet kéri, ebben végképp nem adhatok tanácsot.
- Butaság? Most kioktatsz, angyal? – Kérdezem mosolyogva, eddig is szembeszállt velem, ismét megteszi. Talán pont azért is becsülöm, mert nem hódol be nekem, nem mutat félelmet. Tisztel, ám csak úgy, mint bárki mást. Hozzám jött tanácsért, és ha valamiben nem ért egyet, hát szót emel ellene. Pedig megtehetném, hogy ráparancsolok, hogy legyen a szeretőm, egyedül Ellael védhetné meg, ám tudom, hogy maga a barátom sem helyeselné az ilyesmit. Ahogyan bennem sem fordult meg soha, hogy ilyet tegyek. Clarionnak szabad az akarata, s nem uralkodom felette, igaz, nem is teszek azért, hogy észrevegyen. Hiszen nincsen semmi, amit adhatnék, nem érzem úgy, hogy ki tudnám mutatni, hogy mit érzek igazából.
- Én sem zárom ki. Myärn és Rhyl tudják, hogy számíthatnak rám. Akárcsak Ellael vagy Caryeth. Vagy te. Viszont ennél többre... hogyan tehetném meg? Én ehhez nem értek... Nem volt kitől... megtanulnom. – Ismerem be a szörnyű igazságot, katona vagyok, érzelmek nélkül, eltemetve mindent, ami igazán számít, mert nincsen kire támaszkodnom, s elfogadtam ezt. Ha már változna is, már aligha tudnék alkalmazkodni. Keresi a tekintetemet, míg én a földet nézném, mégiscsak felpillantok a szemeibe nézve, és összeszorítom az állkapcsomat, nem tudok ellazulni.
- Én...






Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : ▽ Caryeth
☮ Kor : 416
☮ Hozzászólások száma : 106
☮ Tartózkodási hely : ▽ New York



TémanyitásTárgy: Re: Cukorsüveg   Csüt. 3 Dec. 2015 - 10:52





Szürkületben

Azt hiszem pont azért fordultam hozzá, mert tőle remélhetek válaszokat, mert ő kezelni tudja az érzéseit, mert ő mindig hűvös. Nem akartam Hendialát terhelni, így is meg van ijedve, teljesen kikészült Kono halála miatt. Nem akartam, hogy még ez a teher is az ő lelkét nyomja, meg akarom oldani magam, hátha sikerül, vagy hát Eldoriennel. Megtehettem volna azt is, hogy Ellaelhez fordulok, de annak se lett volna több értelme, ő most a testvéremet támogatja és ugyanúgy megéli az érzelmeit, mint én, még ha nem is mutatja ki minden esetben. De Eldorien más, ő képes ezt elnyomni magában, láttam már milliószor. Nem hiszem, hogy ne érezne csak tudja kezelni és nekem is ezt kellene megtanulnom, ha képes vagyok rá. Nem akarok félni, nem akarok haragot táplálni az iránt, aki végzett Konoval, hiszen nem ilyen vagyok. Megbocsátok, megpróbálok mindig az események mögé látni, most is ezt kellene tennem, még sem megy ugyanúgy, mint eddig és ettől válik olyan riasztóvá a szárnyam változása.
- De ők így születtek, az egész más. Ha megváltozik a szárnyad az... az mindig valami miatt történik. Én nem akarok változni, nem... szabad. - nem mindegy, hogy hogyan jössz a világra. Az én szárnyaim mindig is fehérek voltak és ha szürkévé válnak az valamit mindenképpen jelent, valamit ami megváltozott bennem és mi van, ha ez nem csak egy röpke változás, hanem egy hosszú út, amit megkezdek? Mi van, ha rosszabb is lehet, ha egyre sötétebb lesz, ha valami elmarja a lelkemet és nem tudok tenni ellene? Nem tudom kezelni az érzéseimet és ez megrémiszt. Eddig képes voltam rá, soha sem éreztem még azt, amit most és nem tudom, hogy nem fog-e felemészteni. Félek tőle, rettegek.
- Nem tudom, hogy alkalmas vagyok-e rá. Túl sok feladattal járna, én pedig... nem tudom, hogy akarom-e. Azt szeretem, amit eddig is tettem, embereknek segíteni, de... minden megváltozna. - már azt is nagy tehernek éreztem, amikor Kono új lehetőséget ajánlott fel, hogy vezessek egy egész szárnyat a kórházban, ez viszont sokkal több lenne és nem tudom, hogy erre tényleg alkalmas vagyok-e, hogy menne-e nekem, hogy egyáltalán akarom-e. A kórházat szeretem, szeretek ott dolgozni, sokkal egyszerűbbnek tűnik, mint belefolyni a fontosabb ügyekbe. Mégsem húzhatom ki magamat alóla, én is tudom, pedig sokkal könnyebb lenne egyszerűen csak nemet mondani, de ha nincs más helyettem, aki megbízható, akkor van választásom?
- De ez... ez butaság. - tudom, hogyan gondolkodik és én is ezt akarnám, de nem hiszem, hogy menne. Akkor lesz határozott, ha kizárja az érzéseket? Pedig azok erősítenek minket, én legalábbis mindig így véltem, azoktól leszünk többek, nem attól, ha nem is érzünk egyáltalán. - Mármint... bocsáss meg, én... - halkan sóhajtok egyet, hiszen én jöttem ide, hogy tanácsot kérjek, nem méltathatom azt, ahogyan él és gondolkodik, nem fair a részemről. - Az érzések fontosak és a kötődés is, nem tudnám kizárni a szeretetemből a testvéremet csak mert muszáj, hogy tisztán gondolkozzam. Te hogyan vagy erre képes? - keresem a tekintetét, pedig a földet nézi a helyett, hogy a szemembe nézne. Megértem, könnyebb így, de mégis úgy gondolom teljesen nem lehet kizárni mindent. Meg lehet próbálni, de akkor sincs értelme. Muszáj érezni, ez is erősít, csak valahol meg kell találni az arany középutat és nem szabad hagyni, hogy a negatív érzések magukkal ragadjanak, ez az, amit meg kell tanulnom.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Elementál
we can control over the elements
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 890
☮ Hozzászólások száma : 93



TémanyitásTárgy: Re: Cukorsüveg   Szer. 2 Dec. 2015 - 10:21

Clarion& Eldorien

Leküzdöm a kezdeti meglepetést, hogy hozzám fordult. Nem tudom, hogy jó ötlet-e, hogy tartjuk a kapcsolatot, hiszen oly sokáig nem tettük, csak véletlenszerű összenézések voltak az elmúlt olyan háromszáz évben. Amióta viszont megmentett, és elmondtam a titkot, miszerint neki sem árt vigyáznia magára, valami átszakadt, nem tudnék józanul gondolkozni, ha történne valami. Sosem tekintettem Clarionra mint egy névtelen szolgálóra a tudomány kasztjából. Valahogy mindig több volt, még ha el is nyomtam magamban a késztetést, hogy hozzá szóljak, kifejezzem, hogy senki mást nem tudnék elképzelni az oldalamon. A hozzám hasonló tüzelementálok bizonyára elvennék amit akarnak, élnének a hatalmukkal, s nem érdekelné őket az esetleges visszautasítás. Én azonban tudom magamról, hogy azért kell komolynak maradnom, hogy felnézhessenek rám, a bennem fortyogó érzelmeknek nem engedhetek teret, hiszen ha kitör, akkor a szeretteim sem lennének megkímélve. Nem ahhoz a kisérőjéhez ment, hanem hozzám. Vélhetően az az illető, Jeremy tud a világunkról, de nem tudna érdemben válaszolni arra, amit most az angyal tőlem akar megtudakolni. Lehetséges, hogy csak gyengéd szálak kötik össze őket, végülis Clarion lehet, hogy úgy érzi magát fiatalnak, hogy emberi szeretőket tart. Arról nem tudok, hogy az illető Kono-t kedvelte ilyen téren, így picit irigykedek is a férfire, viszont ahogyan Myärn vagy Rhyl esetében is, igyekszem mások boldogságát a sajátomé elé helyezni, nem számít, hogy én mit érzek, mások szolgálatába helyeztem az életemet. Ahogyan annak idején anyám is tette. Fülembe jutott ugyanis, hogy apám halála után lett volna lehetősége az új szerelemre, de Naberiah és az én lelkem biztonsága érdekében végül lemondott róla. Katonák vagyunk, nem érzelgős bocik.
- Számít ez? Létea szürke szárnyú volt, és a legtisztább szívű angyal. Ellaelnek is szürke, és el tudnád őt képzelni úgy, hogy rossz döntéseket hoz? Clarion, ne okozz csalódást, legalább saját magadnak ne. – Rázom a fejemet, tudnia kéne, hogy az angyali tollak csalókák, nem kell feltétlenül naívnak megmaradnia ahhoz, hogy megőrizze a fehérségét. Ismerünk feketeszárnyúakat is, akik egyébként nem rossz lelkűek. Pontosan azért nincsen túlzottan sok fehérszárnyú, mert képtelenség évezredekig fenntartani a pártatlan jóságot. Hiszen mégiscsak emberek vagyunk, tele szenvedéllyel, haraggal, és olykor bosszúvággyal. Senkit sem vetnék meg azért, mert kiteljesednek az érzelmei. Sokkal inkább egy magasabb, összetettebb látásmód.
- Mindent. Megteheted, amit egyébként nem tennél. Most neked kell eldöntened, hogy a helyébe lépsz-e, az igazgatótanács tagja lennél, ami nem erőszak. Változások előtt állunk, és bármikor lecsaphat a végzet. Magadba kell nézned, hogy felkészülj. – Talán túlságosan is hidegnek tűnnek a szavaim, mert általánosságban beszélek, még akkor is, amikor engem illet. Mégis megfogom a kezét, hiszen arra vágyott, hogy velem legyen. Szinte érzem a rettegését, és hogy nyugtalan, óvó karokra vágyik, viszont én hogyan tehetném meg, hogy támogatom? Mindig is próbáltam függetleníteni magamat a lelki megnyilvánulásoktól, ám most engem is azok között említ, akiket félne elveszíteni. Hozzám hasonlóan érezne?
- Mert nem akarom, hogy bármi gyengítsen. Nem csak magamért felelek. Másokért is. Többek között érted. Én kész lettem volna meghalni, ha magammal ránthatom a kívülállókat. Miattad élek most... Ha megmutatom az igazi arcomat, akkor rossz döntéseket hoznék.... – Lehajtom a fejemet, nem tehetem meg, hogy érzek. Józannak kell maradnom, ahogyan az anyám is tette. Úgy szeretek másokat, hogy távolról teszem azt.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : ▽ Caryeth
☮ Kor : 416
☮ Hozzászólások száma : 106
☮ Tartózkodási hely : ▽ New York



TémanyitásTárgy: Re: Cukorsüveg   Szer. 25 Nov. 2015 - 11:03





Szürkületben

Hálás vagyok neki, hogy itt van és hogy itt lehetek, hogy elmondhatom neki, mert nem tudom, hogy kinek mondhatnám. Hendiala még sokkos állapotban van, amikor beszéltem vele teljesen magán kívül volt. Ellael talán segíteni tud neki, én hiába próbáltam az egész sokkal jobban megviselte, mint bárkit, én pedig pont azért félek ettől az egésztől, mert én nem borultam ki annyira, mint ő. Persze én is kiborultam, de valahogy... Talán csak, mert nem voltam ott és nem láttam a saját szememmel, mert Kono mindig olyan erős és kemény volt és a halála is olyan, mintha nem is lenne olyan fájdalmas azért, mert tudom, hogy ő megtett mindent, amit lehetett és biztosan nem hibáztat senkit sem a történtek miatt. Olyan rettenetes, ami történt és az, hogy sokkal jobban megriaszt, hogy idáig jutottunk, hogy talán olyanokat is elveszíthetek, akik még közelebb állnak hozzám, hiszen ott van Hendiala, vagy épp Eldorien, Talus... ha ők halnának meg és nem segíthetnék... Fogalmam sincs, hogy mit élhet át most Ellael, hiszen mindenki tudja milyen közel állt hozzá Kono és szegény Jeremy. Neki még el sem mondtam, képtelen voltam rá, pedig tudom, hogy beszélnem kell vele. Fel fog tűnni neki, hogy nem jön be dolgozni és biztos, hogy pár napon belül kimegy a hír a temetésről is, akkor már nem titkolhatom, de nem tudom hogyan kezdjem és hogy mennyire fog összetörni, ha meghallja.
- És mi van, ha nem tér vissza a remény? Mi van, ha túl sokat veszítettem már, ha... ha megváltoztam? - megborzongok már a gondolattól is. Tudom, hogy mit jelent a szárnyak színe, én is tisztában vagyok vele és pont ezért ijesztő ez az egész. Szürke tollak, aprók, de akkor is szürkék, még ha alig látszanak is ki a fehérek közül. Megrezzenek ösztönösen, amikor a szárnyaim tövéhez él. Nem mondom ki, de belül mégis csak arra vágyom, hogy tegye meg újra, hogy simítson végig rajta, hogy öleljen át, hogy ne érezzem ezt a sivárságot. Kono meghalt, ki tudja, hogy ki következik, talán ő, talán valaki más. Mi van, ha tényleg valami iszonyatosan rossz következik? Mi van akkor, ha tényleg összeomlik az egész, amit eddig felépítettünk, ha vége a világnak?
- De akkor nem számít, hogy tudom, hiszen Kono is tudta, akkor... akkor ez mit befolyásol? Megölték Eldorien, hidegvérrel és véglegesen... fájdalmasan. Hendiala szinte halálra rémült, amit megértek, de... mégis mit tegyünk? Félek... félek, hogy elveszítek még valakit, félek, hogy másnak is vége lesz, hogy a testvérem... te... Most először igazán rettegek. - olyan sok mindent éltem már át, háborúkat, harcokat, de ez most egészen más, ez most rémisztő és nem tudom, hogy mi lesz belőle, hogy nem jönnek-e még sokkal rosszabb dolgok a jövőben és hogy ezek nem változtatnak-e meg engem. Mi van akkor, ha már ez is ennek a jele? Mi van akkor, ha Kono halála mást is felébresztett bennem, nem csak a félelmet? Mi van akkor, ha gyűlölni kezdek? Soha sem gyűlöltem még senkit sem, de most mégis ezt érzem. Haragot, hogy nem lehettem ott, értetlenséget, hogy miért tett ilyet valaki, dühöt amiért nem tehettem semmit, hogy megvédjem... Félek attól, amit érzek, rémisztő. - Te hogyan kezeled ezt? Hogyan... tudsz nem érezni mindent, fájdalmat, félelmet... haragot? - nem éreztem még ennyi mindent egyszerre és fogalmam sincs, hogy mit kellene kezdenem fele és félek tőle, hogy nem fogom tudni kezelni. Valahogy muszáj lenne, de nem tudom, hogyan kell, nem tudom, hogy mit tegyek és hogyan csillapítsam le magamat, a lelkem forrongását.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Elementál
we can control over the elements
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 890
☮ Hozzászólások száma : 93



TémanyitásTárgy: Re: Cukorsüveg   Hétf. 23 Nov. 2015 - 21:43

Clarion& Eldorien
 

Kezdek túllenni a meglepődöttségen, hogy Clarion a finomság helyett most a keménységre támaszkodik, amit én adhatok. Tudom, hogy másokhoz képest én nyers vagyok, amit nem mindenki szívlel, ő mégis tud irányítani, kérni, s akaratlanul is engedelmeskedek a szavának, olykor csipetnyit megmutatva abból, amely legbelül rejlik. Most ugyan magabiztosnak tűnők, mégis csak azon jár az agyam, mi bírhatta rá, hogy pont engem válasszon, akire rábízhatja a titkát... Hiszen titoknak kell lennie, ha ennyire komolyan fogalmazott.
- A fontos dolgok... ráérnek. – Azzal szemben legalábbis mindenképpen aki megmentett, akire rábíztam az információt, ami talán még nem is tartozna rá, ám én aggódom érte az ótündén, és Rhylen kívül annyira, hogy megosszam vele, vigyáznia kell magára. Kono sosem volt a szívem csücske, de a fehérszárnyú angyali szolgálóért talán az én tüzes szívem is kihülne, ha elveszíteném. Sosem adtam tudtára, a tánc is csupán egy tánc volt, s most itt van, hogy a véleményemet kérdezze. Úgy tűnik a felgyorsuló utóbbi pár hónapban minden átértékelődik, titkok cserélnek gazdát, s talán Clarion is felismeri, kapaszkodhatunk egymásba. Felszökken a szemöldököm, ahogyan hátat fordít, s teljes pompájában megmutatja magát. Magától mozduló ujjaim kiváncsian szántják végigsmimítva a hószín tollakat, noha észreveszem a végükben megbúvó szürke árnyalatot. Vajon ez kezdet lenne? Nem hinném, hogy Clarion azért kellett nekem, mert fehér a szárnya. Bármit is dönt, ezen nem változtat semmi.
- Az anyám angyal volt, talán te is tudod. Így van némi fogalmam a mibenlétükről. A tollaid... nos a lelked kivetülése. Néha sivárnak érezheted a léted, s megcsappant benned a remény. Ezek a pihék még elhullajthatóak. Nem esnék kétségbe. Akkor történik változás, ha szürke motívumok jellennek meg... itt... és itt...
– Érek hozzá gyengéden az izmaihoz, amelyek átkötő, mégis kemény elemei a kitárt repülő alkalmatosságnak. Komoly változásnak kéne lennie ahhoz, hogy Clarion ennyire más jellemű legyen. A szürke pihék csupán gondolati jelzések. Hogy másmilyen is lehetne, ha rálépne az útra. De nem, ő nem gyilkos, mint én, s nem fog ártani másoknak. Automatikusan a jóságot, a gyendégséget fogja képviselni, s mindig meg fog rettenni, ha meglátja önmaga változásait. Megfordítom, és a vállaira teszem a kezeimet, hogy összecsukhatja a szárnyait, akár vissza is alakulhat. Bár engem nem zavar, bárhogyan is mutatkozik.
- Látod már, hogy miért mondtam el neked? Nem akartam, hogy megsérülj. Kono tudta, mégis elveszítettük. – Rázom a fejemet, majd elengedem, nem akarom, hogy kicsit is frusztrálva érezze magát. Nem nagyon vagyok képes nyíltan kimutatni az érzéseimet, a tűz inkább belülről éget el. Szinte elemészt, s nem tudok megnyílni. Anyám volt mindig a vezetők feje, s most úgy érzem rám hárul mindez. Nem becsülöm le Caryeth tetteit, sem Ellaelét, ám az ő kezüket mintha mindig visszafogná valamiféle... irgalom, amit én nem engedhetek meg. Ezért is kell egyedül maradnom, hogy ne befolyásoljon semmi. És senki. Még ha a fehérszárnyú közelségétől valósággal megrészegülök.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : ▽ Caryeth
☮ Kor : 416
☮ Hozzászólások száma : 106
☮ Tartózkodási hely : ▽ New York



TémanyitásTárgy: Re: Cukorsüveg   Csüt. 19 Nov. 2015 - 17:45





Szürkületben

Változások... nem szeretem a változásokat, még sem tehetek ellenük semmit sem, hiszen újra és újra az utamba kerülnek, mint ahogyan Kono halála. Megviselt és magam sem tudom eldönteni, hogy mit is érzek ezzel kapcsolatban. Szomorúság, kétségbeesés... düh? Félek, hogy ez utóbbit nem kellene éreznem, ettől tartok a legjobban, hogy valami nincs rendben velem. Persze a düh, a harag normális reakció, de mégis nem szoktam ilyesmit érezni, bár tény hogy még soha sem veszítettem el olyat, aki igazán közel áll hozzám. Olyat már igen, akit védtem, akinek segíteni próbáltam, de végül nem sikerült, de olyat, akit ismerek, kedvelek, aki közel áll hozzám... Meg vagyok zavarodva és pont e miatt érzem úgy, hogy Eldorien segíthet. Ő mindig komoly, határozott és eltökélt, talán tud valamit mondani, ami megnyugtat és helyre tesz, hiszen ő soha sem ijed meg semmitől. Mindent megold és a nehéz helyzetek sem fognak ki rajta. Ha én nem tudom ezt megoldani, akkor ő talán igen, talán már látott ilyet, mégis csak majd kétszer annyi idős, mint én, vagy hallott róla és nem velem van a baj, talán csak időleges a dolog és... rendbe jövök, ha megnyugodtam és helyreálltak az életemben a dolgok.
- Tudom, de... vannak fontos dolgaid azt is tudom. - mégis csak a Védelem feje, mégis csak első körös, egész más élete van, mint nekem, nekünk többieknek. Rá tényleg nagyon fontos ügyek várnak, én pedig még egyelőre azt se tudom, hogy képes leszek-e megbirkózni azokkal a feladatokkal, amik Kono halálával hárulnak rám. Félek tőlük, ezektől is félek, túl sok mindentől mostanában és nem magam miatt, hanem hogy elrontom, vagy hogy másnak okozok valami bajt azzal, hogy nem vagyok alkalmas arra, amit csinálok. Végül csak megteszem, kiterjesztem a szárnyamat, hogy megfordulva megmutassam neki azt, ami ennyire megijesztett. Arra nem számítok, hogy hozzá is ér, leheletnyit megrezzenek tőle, főleg a szárnyaim, pedig az érintése egyáltalán nem rossz. Kellemesen simogató és finom, amitől még az eddigi izgatottságomnál is jobban felgyorsul a szívverésem. A kérdésre egészen hirtelen fordulok meg, így egész közel szembe kerülve vele, még mindig láthatóak a szárnyaim és a halvány angyali aura is körbevesz, ami ebben az alakban a sajátunk. Aggódom és most nem vagyok ura minden cselekedetemnek, eszembe sem jut, hogy vissza kellene változnom, mert valaki még megláthat, vagy számára zavaró lehet a külsőm így.
- Megriaszt? Összezavar és... nem is tudom, rettegek tőle, hogy mit jelent. Ez a kezdete annak, hogy szürke lesz a szárnyam? De... de nem tudom, hogy miért, hogy mi változott, hogy mit tettem, hiszen nem tettem semmit. Ez... nem is láttam még ilyet, csak pár toll, de ijesztő és... és nem tudom az okát, nem értem mi történik. - csak úgy dől belőlem a szó hirtelen, ahogyan jönnek az újabb és újabb elakadó mondatok. Próbálom elmagyarázni neki, hogy mit érzek, hogy mit gondolok, de nem megy könnyen. Félek, igen, megriaszt, ami történik és dühös is vagyok, hogy miért épp velem, amikor nem tettem semmit, az ég világon semmit sem. Nem bántottam senkit, csak... csak volt az a kard, az számít? Vagy az, hogy dühöt érzek, hogy nem tudom mit tennék, ha szembekerülnék azzal, aki végzett Konoval? Tudom, hogy Ellael szárnyai is szürkék, nem olyan vészes dolog, de engem akkor is megriaszt, mert mindig is fehérek voltak a szárnyaim és a változásuk valamit biztosan jelenet. Ez más, mint amikor valaki eleve szürke szárnyakkal születik.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Elementál
we can control over the elements
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 890
☮ Hozzászólások száma : 93



TémanyitásTárgy: Re: Cukorsüveg   Kedd 17 Nov. 2015 - 18:01

Clarion & Eldorien


Nem mondom, hogy nem vagyok meglepve, hogy engem keres, hiszen az elmúlt évszázadokban alig váltottunk pár szót, kettesben pedig nem voltunk egyátalán. Az elmúlt hetekben pedig immár harmadszor. Jó, a met-gála az nem feltétlenül rólunk szólt, csupán valami köszönetféle azért, hogy értem jött, és megmentett, és a sok vizslató tekintettel körbevéve nem is volt több ez, mint egy gyors, rövid tánc. Az más kérdés, hogy mintha ő is zavarban lett volna tőle, amit nem szándékoztam elérni. Azt nem feltételeztem, hogy azzal a Jeremyvel lenne közös afférjuk, de ettől függetlenül az angyal sosem tűnt úgy, mint akinek bárkire is szüksége lenne. Ebben bőven hasonlítunk, elegendő az úgy, ha magányra vagyunk ítélve. Én már megszoktam, ő viszont szeret másokkal foglalkozni, csak nem éppen olyan alkat, aki képes lenne rajongani is bárkiért. Mint ahogyan én teszem vele titokban. Nem pusztán azért teszem, hogy meghallgatom, mert úgy vélem tartozom még az életemért. Ha egy célért küzdünk, azért tette, mert nem akarja, hogy a rend alapjaiban rázkódjon meg. Sokkal inkább azért, mert megtisztel annyira a bizalmával, hogy nem Ellaelhez fordul. Ez már csak azért is elégtétel, mert Ellael a bálon éppen azzal kajánkodott, hogy Clarion őt választotta helyettem, ezért került a Tudományba. Aligha hiszem, hogy ez erről szólt volna, a fehérszárnyút mindig is a tenniakarás éltette, nem a tárgyalás, vagy a fegyverkezés, így kizárásos alapon maradt Ellael, akitől nem vettem volna el az érdemet azzal, hogy rálicitálok a viccelődésben. Nem akarok elvenni a lány kedvét, hogy komoly maradok, én ilyen vagyok, ezt tudja ő is.
- Emlékeztetnélek, hogy én ajánlottam, hogy magam mellé veszlek egy időre. Így most sem zavartál. – Nem vetem a szemére, hogy nemet mondott, egyértelmű, hogy Konot kellett választania, ahogyan azt sem, hogy a jégelementál halálával akár meg is tehetné, hogy összeköti velem a sorsát egy időre, de úgyis ismerem, azt fogja választani, hogy átveszi a kórház irányítását a testvérérel. Azzal, akivel Ellael táncolt. Vajon a tudomány kasztjának vezetője képes lesz Párizsba engedni az angyalát, miután Kono ilyen csúf véget ért? Nem lépek közelebb, tartom a távolságot, csak akkor hajolok előre, amikor meglátom a tollait. Az angyali alakját éppen annyira kedvelem, mint az emberit, mégis a lelkéért szeretem annyira. De furcsa így gondolatban kimondani, még szerencse, hogy Myärn nem turkálhat az elmémben, ő csak azt hiszi talán, hogy berzenkedek az érzés ellen, miszerint ha már muszáj lenne párt választanom, maximum Clarion lenne az. Nem tudom, hogy mit kéne látnom. Amit ő riasztónak talál az számomra természetes.
- Látom. Hát hogyne látnám? – Kérdezek vissza halkan, és ha már felkínálta nekem felkínálásra, végigfuttatom ujjaimat az egyébként még mindig fehér tollakon, az izmos nyúlványon, amitől ilyen kiemelkedő szépség vált Clarionból. – Megriaszt, ami történt, ugye? – Én maradok emberi alakomban, tudom, hogy nem égetném meg elementálként sem, hiszen amihez hozzáérek, az olyanolyan védelmet érez, mint a ruháim. Enélkül lehetetlen lenne még a szaporodás is mindazokkal, akik nem tűzelementálok.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : ▽ Caryeth
☮ Kor : 416
☮ Hozzászólások száma : 106
☮ Tartózkodási hely : ▽ New York



TémanyitásTárgy: Re: Cukorsüveg   Pént. 13 Nov. 2015 - 20:00





Szürkületben

Még én magam sem tudom, hogy mi történik velem és mi ez az egész. Nem érzem, hogy változtam volna és... nem is kellene ilyesminek történnie, még nem hallottam arról, hogy valakivel ilyesmi történt volna. Tudom talán ezzel nem hozzá kellene fordulnom, hanem a saját kasztom tagjaihoz, a húgomhoz, Ellaelhez, talán ő tud erről többet, talán ő hallott már ilyesmiről a történelmünkben, hiszen én nem ismerhetek mindent. Talán Talus, hiszen ott volt az az ájulás, amikor hozzáértem a tőrhöz... nem tudom, mégis valami miatt az motoszkált bennem, hogy hozzá kell fordulnom. Talán butaság és talán úgyis elküld majd, mert nincs ideje ezzel foglalkozni, velem foglalkozni, de első blikkre nem tette meg. Nem rázott le, pedig megtehette volna, hogy egyszerűen inkább elküld és annyiban hagyja a dolgot, mert nem vele kell megbeszélnem a gondjaimat, hiszen azt sem vállaltam, hogy eljövök ide és neki segítek. Végül azt hiszem jól döntöttem, hiszen Kono halott, én pedig előre léptem és hirtelen még több felelősség szakadt a nyakamba, amire nem igazán számítottam.
Most még sem azon kell gondolkodnom, hogy mi a dolgom, hanem azzal kell foglalkoznom, hogy mi történik velem és meg kell próbálnom rájönni, hogy mit tehetnék a változás elkerüléséért, vagy hogy tehetek-e egyáltalán valamit. Érzem minden zsigeremben, hogy baj van, de talán valahogy változtatni lehet ezen, talán még visszafordítható, ha nem egyöntetű, ha csak részleges a változás. Figyelem a tájat, a napot, az eget,hogy vajon mikor érkezik meg. Lassan mindenki elszállingózik, így nem lesz aki zavarna minket és gond nélkül meg tud érkezni még akkor is, ha jóval feltűnőbb látványt nyújt, mint én a Káprázattal. Nem kell sokáig várnom, nem sokára kilép a fák közül. Elegáns, öltönyben van, ami nem kellene, hogy meglepjen, Eldorien mindig odafigyel a külsejére és ha munkából jött, akkor ez még inkább teljességgel érthető. Halvány mosolykezdemény jelenik meg az arcomon, de mivel ő rendkívül komoly ez elég hamar el is tűnik úgy, ahogyan jött. Halkan sóhajtok egyet, majd újra körülnézek. Nincs már itt senki és ez a lényeg, szemtanúink nem lehetnek.
- Köszönöm, hogy eljöttél, nagyon hálás vagyok és remélem, hogy nem okoztam gondot, vagy zavartam meg... a teendőidet. Úgy gondoltam talán jobb itt... mint az irodádban, bár talán... Nem tudom... nem biztos, hogy tisztán gondolkodom. - és akadozva is beszélek, ami talán érthető, hiszen mégis csak nehéz helyzetben vagyok és tényleg nem akarok neki gondot okozni ezzel az egésszel, vagy feltartani őt, biztosan vannak sokkal fontosabb dolgai is annál, mint hogy velem, meg a problémáimmal foglalkozzon és azt hiszem ezt meg is érteném, csak... mégis, remélem, hogy könnyebb lesz, ha legalább elmondhatom, ha megmutathatom. Végül ha ne adj isten közelebb lépne én hátrébb lépek, hogy megforduljak. Körülnézek újra, de nem látok senkit, nem is hallok senkit és nem is érzem, hogy lenne bárki a környéken. A lámpák fénye azért bevilágítja a helyet annyira, hogy látni lehessen. Végül csak rászánom magamat, röpke változás, amire meg is jelennek a hófehér szárnyak. Hófehérek... legutóbb azok voltak, töretlen és egyöntetű hófehérek és most... a szárnyaim végén itt-ott egy-egy kósza toll nem fehér, halvány szürkés, de egyértelműen már nem fehér, ami eddig volt.
- Te is látod ugye? - csak a vállam felett pillantok hátra és addig kiterjesztve hagyom a szárnyaimat, amíg nem bólint rá, vagy válaszol valamit. Persze közben figyelek a környezetünkre, nehogy mégis valaki ide tévedjen, az érzékeim kiterjesztve, minden rezdülésre igyekszem odafigyelni és én magam is viszonylag halkan beszélek, hogy ne nyomjunk el esetleges közeledők zaját.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Elementál
we can control over the elements
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 890
☮ Hozzászólások száma : 93



TémanyitásTárgy: Re: Cukorsüveg   Szer. 11 Nov. 2015 - 21:28

Clarion& Eldorien


Talán azon kevesek egyike vagyok, akiket nem rendített meg Kono halála. Igaz, hogy szintén elementál volt, viszont a legkevésbé ő állt hozzám legközelebb a felsővezetésből. Még Caryeth terciusát is jobban ismertem, mint a jeges kutatónőt. Tudtam, hogy be fog következni, hogy valakit elveszítünk, és talán érzéketlen vagyok, hogy vállat rántok, inkább őt, mint bárki mást. Mindünkre szükség van, ellenben Kono talán pótolható volt. Ellael nélküle is boldogul, bár tudom, hogy a barátom most kissé maga alatt van, leszögeztem, katonák vagyunk, és olykor elveszítjük a bajtársainkat. Hiszen megadtam a nőnek járó maximális tiszteletet, ám mindennél jobban örülök, hogy Clarion akkor éppen nem tartózkodott a közelben, azt hiszem már senki más nem számítana, ha neki baja esett volna. Talán ennek köszönhetően vigyáz magára. Amikor felhívott, hogy találkozzunk, elsőre az ugrott be, hogy honnan tudja a telefonszámomat? Áh, butaság, a vezetők mind tudják, a diplomácia folyamatosan tájékoztat mindenkit a fontosabb tudnivalókról. A hívása édesen csengő volt, és bár próbáltam faggatni, lerázott, hogy nem telefontéma, beszélnünk kell. Azt már első körben kizárom, hogy kettőnkről van szó, túlzottan elgondolkoztatta a bál, és a közös táncunk. Nem hiszem, hogy hálálkodni akarna a gálás adomány miatt, hiszen megtudhatta, hogy kitől van a licit, amelyet karitatív célokra használhat fel. Nem, egyértelműnek kell lennie, hogy már megint a munka, hogy éppen ki van veszélyben, kit is kell megmentenünk. Azt hittem, hogy be akar jönni a felhőkarcolóba, de nem, azt kérte, hogy a kilátóban találkozzunk. Már hajnaltól dolgoztam, és csak akkor álltam meg, amikor a nap aranylóba váltva elindult a horizont felé. Már nem érek rá az átöltözéssel szöszölni. Igyekeztem őt kizárni a tudatomból, hogy ne zavarjon meg semmi. Nem akarok állandóan róla álmodozni, eddig egészen jól megvoltam nélküle, és csak akkor ugrott be, hogy nem tudok nélküle élni, amikor váratlanul megpillantottam. A mai nap szólhatna a gyomorgörcsről, ha hagynám. De nem, józan vezetőként nem figyelek fel az érzésre, amellyel sürgetném a naplementét. S most itt vagyok, eleven fáklyaként közeítve meg a kilátót. Magam sem tudom, hogy milyen fogadtatásban kell részesítenünk egymást. Talán hidegnek kéne lennem? A lábam a kilátó kőpadlóját érinti, s visszaváltozom, leveszem a napszemüveget, az öltönnyel ellenben nem akarom mindezt megtenni.
-  Hát itt vagyok... – Nézek rá várakozóan, pillantásomból továbbra is kiismerhetetlen sötétség vibrál, mintha én magam is küzdenék a fehérszárnyút körülvevő édes aura ellen. Mégis állom a zöld szemek pillantását, miközben legbelül máris meghalok kicsit.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : ▽ Caryeth
☮ Kor : 416
☮ Hozzászólások száma : 106
☮ Tartózkodási hely : ▽ New York



TémanyitásTárgy: Re: Cukorsüveg   Vas. 8 Nov. 2015 - 18:07





Szürkületben

- Köszönöm! - kedves mosolyt varázsolok az arcomra, amikor fizetek a taxisnak. Tudom-tudom repülve jóval egyszerűbb a dolog, de ez nem mindig lehetséges és nem az a dolgunk, hogy folyton kockáztassuk a lebukást. Hiába a káprázat, nem biztos, hogy mindig tökéletesen sikerül, vagy esetleg az ember ott teszi meg, ahol véletlenül veszik észre, amikor nem számít rá. Nem szabad... kockáztatni sosem, főleg akkor, ha nem muszáj, ha van más választás. Ezért ültem végül taxiba, amikor megérkeztem a Botanikus kertben megbúvó térkapun keresztül. Talán még jót is tesz, kicsit kitisztul a fejem az utazástól, amíg elérem a célt. Eldoriennel megbeszéltem. Igazán nem akarom őt feltartani, de nem tudom, hogy kihez kellene fordulnom. Hendiala... félek, hogy megijedne és nem tudná, hogy mit tegyen a helyzettel, vagy hogyan reagálja le, főleg azok után, hogy Kono... Olyan rettenetes ez az egész. Talán, ha ott vagyok, talán ha segíteni tudtam volna, de nem, és majd nem a testvéremet is elveszítettem, ha nem segít Ellael, ha nem menti meg őket... Rémes, és még mindig nem érzem úgy, hogy sikerül volna feldolgoznom. Az is felmerült bennem, hogy Talushoz fordulok, ő jobban kezeli az ilyen helyzeteket, hiszen a nyakékkel is a segített, higgadtan és gyakorlatiasan, nem volt semmi gond. Ő nem az az aggodalmas fajta, de végül sok gondolkodás után mégis úgy döntöttem, hogy Eldorien lesz az, akit felhívok. Talán aggódik, hiszen a telefonban nem igen mondtam neki semmit sem, csak hogy muszáj találkoznunk, hogy meg kell tőle kérdeznem valamit és hogy ezt csak személyesen lehet.
Magam sem vagyok benne biztos, hogy mi történik és hogy miért, de hogy félelemmel tölt el, abban teljesen biztos vagyok. Sötétedik, a nap lassan lebukik a horizont alá, talán fél óra, vagy egy óra, mire teljes sötétség borítja majd a tájat. Azért most jöttem, mert így biztonságosabb és mert nem akartam az irodájában találkozni, vagy a lakásán. A táncunk után az talán túlságosan meghitt lett volna és igazság szerint magam sem tudom, hogy mi is ez az egész, ahogyan azt hiszem ő sem, akkor pedig nem szabad olyasmit belekeverni, főleg nem ebbe, amit még nem ismerünk ki igazán. Gyors léptekkel távolodom a taxitól és keresek egy olyan helyet magamnak, ahol ködbe burkolózhatom és eltűnhetek a szemek elől. Csak ekkor terjesztem ki a szárnyaimat, hogy a csúcs felé már repülve tegyem meg az utat. Nem akarok gyalogosan ennyit menni felfelé, na nem azért, mert lusta vagyok, szimplán csak... nem is tudom, nem hiszem hogy okos ötlet lenne most még jobban kifáradni, akkor nehezebb lenne beszélnem vele.
Lassacskán elérem a célt, nem sokan vannak már ilyenkor itt, és akik még igen, ők is távozásra fogják. Látni lehet a város fényeit ugyan, de ilyen későn nem sokan szeretnek itt lenni és pont ezért választottam helyszínül. Keresek egy megfelelő helyet, ahol hangtalanul leszállhatok, majd végül újra láthatóvá válva sétálok el a célig. A megbeszélt hely, a kilátó, ahonnan belátni szinte egész Riot. Mesés látvány nappal és éjszaka is, bár ilyenkor a kettő között épp nem annyira, de talán még a naplementét is láthatjuk, persze ha nem késik. Ki tudja, talán van valami fontos dolga, ami miatt esetleg nem ér ide majd időben, sose lehet tudni és én biztosan nem leszek mérges, ha esetleg tényleg kési, nem is tehetném, Eldorien mégis csak fontos személy, nem ugorhat, ha beszélni akarok vele. Annak is örülnöm kell, ha egyáltalán időt tud szakítani rám.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Admin
i'm the leader
☮ Főkarakter : Caryeth, Eldorien, Ellael
☮ Hozzászólások száma : 336



TémanyitásTárgy: Cukorsüveg   Hétf. 13 Júl. 2015 - 19:35


Cukorsüveg

A Cukorsüveg Rio de Janeiro jelképe, portugálul Pão de Açúcar. A Cukorsüveg tulajdonképpen egy 394 méter magas gránittömb, amely a habok közül tör az ég felé és összetéveszthetetlen jelleget kölcsönöz a Guanabara-öbölnek. A csúcsra két szakaszban lehet a drótkötélpályán feljutni. A látvány akkor a legszebb, amikor az alacsonyan álló nap fényénél tekinthetünk le a városra. Gyakran előfordul, hogy a város jelképét felhők rejtik el.

írta Fionn
forrás: http://vilagnezo.hu/




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://fateofascariel.hungarianforum.com

Sponsored content
Don't Hide Your Real Face





TémanyitásTárgy: Re: Cukorsüveg   

Vissza az elejére Go down
 
Cukorsüveg
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Fate of Ascariel :: A nagyvilág :: Rio de Janeiro-