Share | 
 

 Parc Sainte-Périne

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Főkarakter
☮ Kor : 846
☮ Hozzászólások száma : 262
☮ Tartózkodási hely : New York, Micromed torony



TémanyitásTárgy: Re: Parc Sainte-Périne   Vas. 24 Jan. 2016 - 8:26



Im memoriam…


[New York – köztemető, térkapu helyszín]


*A látvány őrjítő volt, nem tudtam mivel állunk szemben, démonnak túl nagy és kontúrtalan volt, csupán az égővörös szemek hajaztak egy bosszúdémonra de nem mondtam volna biztosan, hogy azt látok. Nem hagytam, hogy a kapun túli rettegés teljesen felzabáljon, a higgadtság úgy öntött el mint a jeges víz, újra azon a végzetes napon éreztem magam, az utolsó ütközetnél mely megpecsételte sokak sorsát. Kono-t még mindig nem láttam de biztosan éreztem, hogy a közelben van, a felé irányuló fenyegetettség érzése halványult bár egyáltalán nem tűnt el a lelkemből, őrangyali érzékeim egyre Hendialáért kiáltottak. *
-Miért nem változtál még át?
*Válasz helyett egy kurta kérdést intéztem Kitana felé ahogy nem sokkal a föld felett elsuhantam mellette, ezzel úgy hiszem engedélyt is adtam neki, de ebben a helyzetben erre nem lett volna szükség. Dühös voltam, de a düh nem vakította el az ítélőképességemet inkább több erőt adott ahhoz, hogy minél előbb Hendiala elé vágódjak, elállva az útját a szörnynek. Ha ebben a helyzetben lehetek elégedett az csupán Aalyena kiteljesedő szárnyai miatt van, ő legalább nem várt rám. Kezemmel intek a démoni teremtmény felé, hogy ezzel támadásra adjak parancsot, az azonban egyáltalán nem tölt el megkönnyebbüléssel, hogy Hendialát még sértetlenül látom mert határozottan a démonfajzathoz közelít. Egy kiáltással próbálom felhívni a figyelmét és egy karlendítéssel hátrébb parancsolni, de közben már közé és a szörny közé is kerülök, angyali kardom lángokkal borított pengéjével a következő pillanatban felé sújtok, testem ég és föld között lebeg, szárnyaim súlyos csapásai hatalmas légörvényt kavarnak. Nem akarom tudni miféle, ezzel most nem foglalkozom csak azzal, hogy minél távolabb kerüljön Hendialától. Az én támadásom elől kitér de Kono máris támad oldalról, pont erre számítottam, noha nem láttam az elementált, tudtam, hogy szavak nélkül is össze tudunk dolgozni. Kono számított arra, hogy pillanatokon belül megérkezem, noha ideje valószínűleg nem volt arra, hogy mindezt végiggondolja, de már vártam rájuk a New York-i térkapunál és tudhatta, hogy megérzem ha baj van hiszen az őrangyala voltam. Felkészülhetett az érkezésemre és arra építette a tervét, hogy a felbukkanásom majd megzavarja a szörnyet és hacsak pár pillanatra is de elterelem a figyelmét. Jól számolt és a megfelelő időben támadott, ám mindez kevés volt, ahogy a sikeresnek vélt túlerőnk is. Újra támadok, csak látásom perifériáján érzékelem, hogy Kono földre kerül, ordítva rontok a dög felé de angyali kardom visszapattan róla mint egy pajzsról. a sötét füstnek tűnő aura körbeöleli a szörnyet és Kono testét, tehetetlenségemtől őrjöngve rontok újra és újra a lénynek, azzal a gondolattal, hogy nem létezhet olyan sértetlenség amivel szembesülök, csak kell legyen gyenge pontja, ám minden csapásom falakba ütközik. Kono sikolya a lelkembe mar és méregként árad szét a testemben, egy rövid pillanatra megdermedek a levegőben de mielőtt még erőtlenül lezuhannék újra erőteljes szárnycsapásokkal lököm magam följebb és rontok neki a lénynek, bár teljesen feleslegesen. nem érem el, tehetetlenségre vagyok kárhoztatva s tétlenül kell végignéznem ahogy karmos mancsa Kono mellkasába nyúl akár kés a vajba oly könnyedén s talán még látni is vélem ahogy a hatalmas marokban szinte eltűnő szív még dobban egyet. sötétség ölel körbe, a lelkem érzéketlenül lebeg a semmi közepén, fel sem fogom ahogyan a földre érkezem, Kono jéghűvöse elér és beborít. Az utolsó amit látok, amit még képes vagyok józan ésszel felfogni, az Kono szemeinek sarkában egy-egy könnycsepp. A lény távozik s bár kacagása betölti a teret én nem hallom, számomra csend borult a világra, zombi módjára, tudattalanul veszem kezeimbe a szeretett nő fejét s viszem a testéhez, hogy magamhoz öleljem, hogy talán még köztünk lebegő lelkének megadjam a végső tiszteletet és megnyugvást.*


[/color]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Mesélö
i will tell you a story
☮ Főkarakter : Caryeth, Eldorien, Ellael
☮ Hozzászólások száma : 7



TémanyitásTárgy: Re: Parc Sainte-Périne   Csüt. 21 Jan. 2016 - 20:58





Éjféli csihipuhi

Egész szépen összehangolja a mozgását a kis csapat és talán egy pillanatra mintha a démon még meg is lepődne rajta, hogy egyszer csak előkerül Ellael is. Valószínűleg azért rá nem számított. Hendiala érzelmekre ható képessége nem igen hatásos, úgy fest, hogy nincs mire hatni, így aztán nehéz efféle összezavarást eszközölni valakinél, aki láthatóan maga a mély sötétség. Nem tudni, hogy az alakja azért alig felismerhető, mert már torzult a külseje, vagy így rejtőzködik és ez valamiféle álca, az biztos, hogy a szárnyain és a sötét alakon kívül alig lehet mást kivenni belőle, no meg a vörösen pulzáló szemek jól láthatóak.
Ellael támadása elől a levegőbe emelkedik, ezen a ponton kapja oldalba vélhetően Kono támadása. A nő talán erősítésre vár a többi engedélyre várótól, vagy csak túlzottan elszánt és úgy véli jó barátjával együtt dolgozva könnyedén megoldanak mindent, de egy szemvillanás múlva földre kerül, és mintha valamiféle sötét aura lengné körbe őket kettejüket, mint valamiféle védőpajzs, amin ugyan homályosan, de át lehet látni, ám semmi más nem hatol át rajta. Mintha a létrejötte előtt valamit széttört volna a földön, ezt a tudós szemű Aalyena jól láthatta. Aztán már csak a földöntúli mindent megremegtető sikolyt hallják, majd a hűvös fuvallatot, ami végigsöpör a parkon. Szinte jeges már-már, és a mozdulat, amivel a lény lecsap az elementálra. A mellkasát célozza, puszta kézzel meríti meg a karmos mancsot a mellkasában, hogy aztán a dobogó szívet kiszakítsa onnan és a földre ejtse. Csak aztán lendíti a kaszát, amivel egy pontos metszéssel vágja le a fejet. A test vérzik pár pillanatig, aztán mintha eljegesedne, ahogyan talán Kono utolsó erejével próbált még elementál alakjára változni. A feketeség megszűnik a fej pedig néhányat bucskázik a fűszálak között egyenesen Ellael lábai elé. A lény a metszéssel egy időben rúgja el magát a földtől. Visszhangzik kacajától az egész park, ahogyan egy villanással eltűnik a levegőben, mintha csak térugrást hajtott volna végre, de vajon térkapu híján hogyan? Úgy tűnik el, ahogyan jött, hirtelen, mintha ott se lett volna. Csak, amit okozott, az mutatja a nyomát tetteinek, a vér és a halál keserű illata.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 416
☮ Hozzászólások száma : 69
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Parc Sainte-Périne   Kedd 19 Jan. 2016 - 19:56



Hendi Párizsban
 
Magától értetődő módon kezdek tömény fehérséggel világítani, a szövetségeseimre úgysem hat. Látják ugyan a csillagszerű pulzálást, mégsem vakulnak meg tőle, s bíznom kell benne, hogy képesek leszünk mi négyen elijeszteni a ránk törő rémet. Automatikusan Ellael jut eszembe, noha ekkora távolságból úgysem tudná meg, hogy ha történt volna velünk valami. Fel sem merül bennem, hogy ő az őrangyalom egyben, s tudni fogja, hogy mihamarabb idejőjjön. A vörös szempár láttán nagyot nyelek, erre nem készített fel a new yorki üzleti élet, embereken segítünk, békét tartunk fent, én nem szoktam ilyesmivel szembekerülni, és ha véletlenül mégis, a békés megoldás az egyetlen, amiben hihetek. Bíztatóan mosolygok a társaimra, többszörös túlerőben vagyunk, még ha én nem is tudok kifejezetten harcolni. Kono viszont jégelementál, Kit sárkány, és hát Aalyenát senkinek nem kell bemutatni. Optimizmusom határtalan, támaszkodhatunk egymásra.
Aalyena el is indul az angyaltűzzel, én pedig próbálom befolyásolni az ellenünk támadó valami érzelmeit, hátha el tudom bizonytalanítani. Sugárzom a gondolataiba, hogy vessen számot az eddigi életével, száműzze magából a sötétséget, s éltesse a fényt. Nem akarok lemaradni a társaim mögött, de más tekintetben használhatatlan vagyok, így a háttérból próbálom támogatni őket. S megérkezik Ellael! Egyértelműen be tud minket azonosítani, már az én faji formámat is látta. A sötéten nevető alak nagyon engem néz, amit nem túlzottan értek. Talán a fehér szárnyaim miatt? Közelebb reppenek, nem szándékozom teljesen kimaradni a gyűrűből, ha mást nem, akkor a fényerővel vakítom el a sötétség fejedelmét. Látom,hogy Ellael most nem rám figyel, magamban mégis hálát rebegek neki, hogy itt van, és nem hagy pusztulni minket. Nem csak főnök, hanem jóbarát, és családtag is egyben, tehát nem történhet semmi bajunk, ugye?



♫ Goodbye ♫RuhaFarewell Kono! ♥
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Aalyena
☮ Kor : 314
☮ Hozzászólások száma : 79
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Parc Sainte-Périne   Hétf. 11 Jan. 2016 - 23:07



Happy e… Nope. Sad end.


Hatalmas mennydörgés hallatszik dobhártyaszaggatóan; ég és föld is haragját zúdítva dühöng a természet vad, ősi basszusán.
A szinte hófehéren vakító villámcsapások adják az egyedüli fényt a teljes koromfekete sötétségben, majd Hendalia aurája csatlakozik hozzájuk. A világító aura, mint lángra lobbanó fáklya tűnik fel, miközben a démon megjelenik.
Felélem jeges karmai markolnak belém a vörös szempár láttán. Ez nem démon! - visítja a tudatalattim. Hiába annyi év, sohasem fogok tudni ettől megszabadulni. Az angyaltüzet kezemben tartva ösztönösen támadónk felé sújtok; de az játszi könnyedséggel hajol félre.
Nem, ez nem démon. Ez rosszabb annál.
Ellael kirobban a térkapuból, pont amikor felveszem faji formámat. Fekete szárnyaim kékes-szürkén csillognak a Hendalia aurájából jövő fényben. Tudós énem fürkésző pillantással kutakodik, keresi a dolgok közötti összefüggést, a helyszínen található dolgokat elemzi végeláthatatlanul. Nem gondolkozok, egyszerűen hagyom, hogy a munkámban szerzett tapasztalataim vezessenek. Nem tudok gondolkozni. Ha akarnék sem menne úgy, ahogyan máskor. Nem, mert egy vörös szempárt bámulok.
Szerintem másokkal együtt pillantok egyszerre Hendalia felé, aki fényforrás a hatalmas, torz rovarként felé közelítő szörnyetegnek. Nem, még nem közelít. Csak fog. Izzó szemei azt sugallják, hogy első áldozata a legártatlanabb lény lesz közülünk.
Hallom Kitana hangját, és szavak nélkül, egyetértésemet kifejezve vele csapok egyet-kettőt szárnyammal, hogy vele egy vonalba érkezzek. Ellael válaszára várok, vagy hogy jelt adjon a támadásra, vagy akármi másra. Az előbb meggondolatlan voltam, bár látva a helyzetet... Vagy ő, vagy mi...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
Don't Hide Your Real Face

avatar
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Parc Sainte-Périne   Vas. 10 Jan. 2016 - 21:21



Vége van

- Remek, mert mindenkire szükség van..– sziszegtem, legszívesebben átváltoztam volna, hogy fent is szét nézzek a fellegekben, de fogalmam sincs ott mi vált volna rám, sárkány vagyok, de nem legyőzhetetlen. A másik dolog, hogy Hendiala aurája piszkálta az enyémet, de ez is egy ritka pillanat amikor a fény és a sötétség segíteni akar egymásnak.
Összerezzenek a nevetéstől, nem vagyok félős, de valami miatt rossz érzésem van, és fogalmam sincs mitől, aztán meglátom a sziluettjét. Sárkány grimaszra húzom a számat, legszívesebben elkapnám, hogy széttépjem. Vagy csak méregben fürdetném meg, hagynám, hogy szenvedjen. Megrázom a fejem, hogy eltűnjenek az ötleteim a fejemből, a többiekre is gondolnom kell, ez nem egyszemélyes háború, nem vagyok Max Payne, se Mark Wahlberg, hogy egyedül oldjam meg ezt a krízist.
Viszont egy árnyharcost így is megidézek, igaz nem sokszor idézek meg ilyet, de most szükségét éreztem ennek is.
- Felejtsd is el, hogy az angyalt bántod előbb..- pillantok a fényesen ragyogó fehérszárnyúra. Közben más is érkezik a drága főnökünk. Megkönnyebbülten sóhajtok fel, de a torkom össze is szorul, ha ő itt van nagy kulimászban vagyunk.
- Mondanám, hogy örülök, hogy itt vagy, de jelenleg ez nem igaz. Mekkora szarban vagyunk? – kérdeztem, és most nem foglalkoztam azzal a skatulyával, hogy az angolok mindig nyugodtak, higgadtak maradtak, s nem káromkodtak. Mert most cifrábbat is lenyomtam volna.
Csak reméltem, hogy megkapom az engedélyt a sárkányalakra, nem voltam kicsi, és amíg nem tudom mivel állunk szembe nem akarom a többieket még jobban veszélybe sodorni, mert a méreg nem a fickót hanem mást talál el.

Vissza az elejére Go down

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Főkarakter
☮ Kor : 846
☮ Hozzászólások száma : 262
☮ Tartózkodási hely : New York, Micromed torony



TémanyitásTárgy: Re: Parc Sainte-Périne   Hétf. 14 Dec. 2015 - 7:29



Im memoriam…

[New York – köztemető, térkapu helyszín]

*Koraest volt az alkony minden színével és pompájával, a lehető legszebb időszaka a napnak ami életem legmeghatározóbb hölgyeit köszönthette hazatérésükkor. A fekete limuzin ott állt nem messze a térkaputól egy elegáns családi kripta épülete előtt, jómagam a kapunál vártam őket. Tudtam mikor indulnak és azt is, hogy most nem a Micromed vállalat magángépével érkeznek. Elutazásukkor muszáj volt, hiszen a repülőtéren várta őket a párizsi képviselet, nehéz lett volna megmagyarázni miért kellene a parkban várni rájuk. A hazaútnak már nem kellett nyilvánosnak lennie így a gyorsabb módszert választották amit maradéktalanul meg is értettem. Az egyik legelegánsabb öltönyömben ácsorogtam, időnként szót váltottam a térkaput kezelő dzsinnel, akinek mint kiderült volt némi családi problémája. Gyakran néztem az órámra, minden egyes perc ami eltelt egyszerre hozta őket s kiváltképp Hendialát hozzám közelebb s taszította távolabb is, hiszen nekem egy perc késés is sok volt, főleg a mostani felbolydult időkben. Világunk hátterében már egy ideje mozgolódás támadt amit nem hagyhattunk figyelmen kívül, volt ellenérzésem bőven ezzel az úttal kapcsolatban de nem tehettünk mindent félre addig míg nem rendeződnek a dolgok, hiszen ki tudja mennyi ideig tart majd.
Épp egy tanácsot próbáltam megosztani az őrrel mikor a lelkemben megrezdült valami, egy apró figyelmeztető jel, szinte alig érzékelhető mégis megpendített egy húrt aggódásom hangszerén, némi zavart keltve a beszélgetésben.*
-Valami gond van Ellael nagyúr?
*Elhalgattam és ez szúrt szemet az őrnek, de csak a fejemet ráztam. Az apró rezdülés elillant és nem maradt utána semmi, csupán a rossz érzés amit okozott. Annyira gyenge volt, hogy nem igazán tudtam azonosítani, épp csak megérintette a lelkemet, de már nem szólaltam meg, figyeltem hátha újra felbukkan és reménykedtem abban, hogy nem. A csend körülvett minket, még a dzsinn sem mert nagyokat sóhajtani, épp csak pihegett nehogy megzavarjon és éreztem ahogy borostyán sárga szemeivel engem figyel. Alig néhány lélegzetvételnyi idő múlva újra éreztem, ám most erősen és mélyen mászott a mellkasomba, tudtam, hogy baj van, Hendiala angyali aurája olyan szikrázóan csapott az elmémbe mint még soha. Ez nem olyan volt mint a Bradbury parkban, az csupán egy unatkozó démon játszadozása volt, most halálos veszély fenyegette az angyalomat és Kono-t is. Ám ő harciasabb volt, nem védekezett mint ahogy Hendiala ösztönösen tette, valószínűleg már szembe is szállt a fenyegetéssel.*
-AZONNAL NYISD KI! PÁRIZSBA! MOST!
*Az őr megrezzent a hirtelen nagy hangtól és csak pislogott rám, ezért kellett többször is rászólnom, de a kapu megnyílt és én átsuhantam rajta, szárnyaim már kiteljesedtek, éreztem minden egyes tollamon ahogy a kapu örvénye megérinti. Nem érdekelt mennyire nyíltan és feltűnően érkezem meg, a lelkemet ostorozó érzés sokkal nagyobb veszélyt jelzett semmint erre gondoltam volna, kilépve Párizs oldalán, a kapu még szinte nem is zárult be teljesen mögöttem de az angyali kard már ott izzott a kezemben. Az érzés mind sürgetőbb lett, de még végig kellett haladnom a járaton ami a felszínre vezetett, minden eltelt, értékes másodperc a lelkembe hasított, mire felértem a fenyegetés már alakot öltött noha kontúrjai nem igazán voltak, a sötétségbe burkolózott s csupán égővörös szemeit láttam, feketeségből szőtt palástja Hendiala felett lebegett, kinek angyali aurája olyan fényes volt mintha körülötte felkelt volna a nap. Kono-t nem láttam sehol, de ez nem jelentette azt, hogy nincs is ott. Feltételeztem, hogy a démoni teremtmény mögött áll csak épp eltakarja őt a sűrű sötétség, de a jelenlétét éreztem, a védelmére tett esküm minden porcikámban ott égett, akárcsak Hendialáé. Kitana valószínűleg szintén sötétségbe menekült míg Aalyena nyíltan színre lépett. Az idő megrekedni látszott, a démoni teremtmény mintha csak játszana velünk, mégis a fenyegetése a csontomig hatol. Megindulok felé, hogy Hendiala elé álljak s ezzel talán még a figyelmét is magamra vonom s Kono támadhat is észrevétlenül. Szárnyaimat kitártam, Hendiala fénye világosabbra festette a szürke árnyalatot, kardom vörös izzásban tündökölt.*


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Mesélö
i will tell you a story
☮ Főkarakter : Caryeth, Eldorien, Ellael
☮ Hozzászólások száma : 7



TémanyitásTárgy: Re: Parc Sainte-Périne   Vas. 13 Dec. 2015 - 10:36





Éjféli csihipuhi

Komolyabban egyikük sem üti meg magát a villám hatására , Hendiala is sikeresen elugrik a gyökerestől kifordult fa elől, ami hangos puffanással csattanva érkezik meg a földre, jó adag füvet is kivájva a lendületével. Az égben viszont egyre komorabb minden, a felhők vastagok, egyre sűrűbbek, szinte már feketék. Mennydörgés zendül, szinte rázva a talajt is alattuk. A szél viharossá fokozódik, már-már tépi a fák ágait, de még a talaj menti füvek is visítva hajolnak meg az ereje előtt. A távolban villámok cikáznak, de nem éri el most őket azonnal egy újabb, mintha csak az előző afféle figyelmeztetés lett volna, vagy ki tudja.
A felhők közül aztán szépen lassan rajzolódik ki az árny. Szinte már alaktalan, vagy legalábbis nehéz felismerni, hogy micsoda valójában, talán démon, talán egy olyannyira torzult démon, akinek az alakját is nehéz kivenni rendesen, csak az élénk vörösen világító szemek, a két szarv, a ködösen derengő fekete szárnyak, amik igazán jól látszanak és persze a fekete aura, ami fenyegetően veszi körbe és mintha taszítana mindent, ami a közelébe jut. A levegőben marad, ide-oda reppen, ha netán valaki reflexből támadná, akkor azonnal félrehúz, hogy ne találja el angyaltűz, vagy bármi más.
Hangos nevetése rázza meg a levegőt, a kezében sötét színű kasza jelenik meg, feketén vibráló, még sem támad azonnal, mintha mérlegelni akarná milyen sorrendben végezzen a hölgyekkel, bár a tekintete végül Hendialán állapodik meg, talán az ő világos aurája zavarja a legjobban.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 416
☮ Hozzászólások száma : 69
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Parc Sainte-Périne   Szomb. 12 Dec. 2015 - 10:45



Hendi Párizsban
 - Pedig még belgyógyász sem vagyok. – Kuncogok vissza, és az előttünk haladó párosra sandítok, rajtuk is mintha a fáradtság jelei mutatkoznának. Mindez nem csoda, alaposan túlvállaltuk magunkat a munkával, Ellaelért persze mindent, így mindez jólesű kimerültség, a végén majd meg kéne ünnepelni valami csajos összejövellel, persze pasik nélkül. Jó, Ellaelnek mindig örülök, de ha már Myärn felajánlotta a francia kastélyát pont erre a célra, hát miért is ne? Itt szinte mindig szép az idő, mégis a hűvös New Yorkba vágyódom, látni akarom a város jól megszokott felhőkarcolóit, a forgalmas utcákat, érezni, hogy a világ szívében vagyok. Jó, Párizs meg a divat világvárosa, olyan ruhakölteményeket kaptam, találkozhattam tervezőkkel, hogy ez is világraszóló élmény, a helym viszont nem itt van. Kono a szokásosnál is gondterheltebbnek tűnik, amit nem csodálok, négyünk közül mégiscsak ő Ellael közvetlen alárendeltje, egy halom felelősség nyugszik a válán, no meg az igazgatótanács tagjaként biztosan fontos témákról értekeztek, a napokban is el kellett mennie egy olyan gyűlésre, angyali főnököm majd úgyis megsúgja, hogy miről volt szó. Elvileg nem tartozna rám, gyakorlatilag meg mindent tudok. Efelett mindenki szemet huny, végeredményben is én intézem a kasztvezető fontos ügyeit, így külsősként nem halálos, hogy ha be vagyok avatva. A komor fellegekre alig figyelek fel, a gondolataimba mélyedve lépdelek a többiek között, ám a villámcsapásra már igen. Felsikkantva térek ki, közben sikerül a földre esnem, de gyorsan feltápászkodom, a tűsarkú ebben nincsen túlzottan a segítségemre. Porolgatom a bekoszolódott térdemet, s a szoknyámat, felnézve Kitanára.
- Fogjuk rá. – Bólogatok, és Kono-ra sandítok, egyátalán mi történhetett? A vihar a semmiből jött, ám nem gyanakszom, túl naív hogy jobban belegondoljak. Angyali aurám mégis ösztönösen felvillan, mintha a sötétséget akarnám ezzel elűzni. Ami lényegében komikus, hiszen Kitana aurájával lehet, hogy kioltjuk egymást. Ebből is látszik, hogy bármennyire különbözőek vagyunk; egy a célunk.




♫ Goodbye ♫RuhaFarewell Kono! ♥
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Aalyena
☮ Kor : 314
☮ Hozzászólások száma : 79
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Parc Sainte-Périne   Csüt. 3 Dec. 2015 - 23:07



Happy e… Nope. Sad end.


Ugyan magamban jót mulatok Hendalia és Kitana szóváltásán, a külvilág felé ennek nem adom jelét. És hogy miért nem? Rendkívül egyszerű: nem szeretném, ha én is a részese lennék ennek a beszélgetésnek. Nem akarom, hogy rólam legyen szó. Ez nem egyenlő azzal, hogy nem szeretek szerepelni, hogy nem tudok kiállni feszengés nélkül a nagyközönség elé. Mert kitudok, de mennyire ki. Egész egyszerűen azt nem akarom, hogy rólam legyen szó. Más beszélgetni a munkáról - a kötelezőről - és a személyes dolgokról. A legszemélyesebb megnyilvánulásom talán az szokott lenni a velem együtt sétáló hölgyek felé, ha udvariasságból megdicsérem valamelyikőjük ruháját. És ugyan ezt az illem is valahol megkívánja, én csak akkor teszek ilyet, ha tényleg így is gondolom. Ha nem tetszik, akkor csak egész egyszerűen csendben maradok - ami tekintve az átlagot - egyáltalán nem feltűnő.

Kissé elrévülten sétálok, egyedül lépteleim hangjára fókuszálok. A folytonos, tökéletesen időzített koppanások valamiért megnyugtatnak, segítenek racionálisan és logikusan gondolkozni tovább.
Kopp, kopp, kopp...
Furcsa, frusztráló érzés rángat ki elmém mélyéről, és először fogalmam sincsen, hogy mi az. Fejbőröm nyugtalanítóan bizseregni kezd, érzékeim kiélesedve várják a közelgő valamit.
Szemeim réssé szűkülnek össze, ahogyan távolra fókuszálva igyekszem kitalálni, hogy mi nem stimmel a környezettel, amikor hirtelen minden világossá válik, szó szerint is. A villám fénye egy pillanatra elvakít mindenkit; csak a becsapódás pillanatában jövök rá, hogy a csend volt az, ami előjelezte a természet - vagy valaki - következő lépését.
Gondolkodás nélkül, ösztöneimtől vezérelve ugrok el a másik irányba, tigrisbukfenccel érve földet. Felpattanok, majd ráeszmélek, hogy feleslegesen tettem, ugyanis a fa a tőlem átellenben lévő irányba dőlt. Hendalia nagyon közel állt, valahol a fa takarásában lehet az én látószögemből, mert őt nem látom sehol sem. Kono Hana nem túl távol tőlem szedi össze magát, Kitana hangja közvetlenül a fa mellől szól.
Szélesebb terpeszbe állok, rogyasztott térdekkel fordulok körbe, miközben felkészülök arra, hogy a legkisebb gyanús, tőlünk független mozgás felé szabadon eresszem a képességemet, angyaltűzzel perzselve fel azt a valamit, valakit, aki miatt a villám a fába csapott.
- Én igen! - válaszolok érthetően Kitana kérdésére. - Kono? Hendalia? - kérdezem, hátamat a fa és egyben társaim felé fordítva. A sötétséget kémlelem, felkészülve az azonnali cselekvésre, pattanásig feszült idegekkel. Mert valami itt nagyon nincsen rendben.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
Don't Hide Your Real Face

avatar
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Parc Sainte-Périne   Szomb. 28 Nov. 2015 - 22:10



Vége van

- Most mondanám, hogy ez nem igaz. Csak heti ötször vagyok házisárkány, de nem lenne igaz. A vesémbe látsz. – vágok egy grimaszt, ami egyébként nem illik egy hétszázhetven éves sárkányhoz, de valamivel csak ki kell fejeznem az érzésemet.
Legalább hamarosan otthon vagyok, lehet mire hazaérek már házam se lesz, Serylda és Azriel összezárva, lehet nem éppen legelmésebb ötleteim egyike volt ez, hogy a hisztis nőstényt, és a kőkemény harcos angyalt összeeresztettem, mást meg nem tudtam felkérni, hogy etesse meg naponta kétszer a hatalmas állatomat. Már annak is örülök, hogy Azt nem akarja felfalni. Reggel még mind a ketten jól voltak, ez már azért bíztató volt számomra is. És még ott van az a fránya kórház is, egy hét nélkülem a totális káoszt jelentette. Csak remélni tudtam, hogy a helyettesem mindent megtudott oldani, mert a telefon csak háromszor csörgött, pedig sokkal többre számítottam. Talán egy kicsit jobban is megbízhatnék az embereimben. Az a világ még nem jött el, a másik dolog meg ők csak emberek, a mitikusokban jobban megbízok.
Ahogy elmélkedve lépdeltem a harmatos füvön keresztül észre se vettem a villámlást, csak azt, hogy a földre kerültem, még a kidőlt fát se érzékeltem, azt viszont igen, hogy új telefont kell vennem megint.
Óvatosan tápászkodtam fel, közben a sötét aurámat is visszakapcsoltam, a biztonság kedvéért. A fejemet fogtam egy pillanatig, a többieket kutattam, itt voltak mögöttem, és itt is vannak, csak kicsit sem remek állapotban, mondjuk megértem, bár azt hiszem csak velem történt ilyen szerencsétlenség, hogy hasaltam egyet.
- Mindenki egyben van? – kérdeztem mikor összetudtam magam szedni.

Vissza az elejére Go down

Don't Hide Your Real Face

avatar
Mesélö
i will tell you a story
☮ Főkarakter : Caryeth, Eldorien, Ellael
☮ Hozzászólások száma : 7



TémanyitásTárgy: Re: Parc Sainte-Périne   Szer. 4 Nov. 2015 - 20:09





Éjféli csihipuhi

A park kihalt, egészen békésnek tűnik így késő éjszaka, ilyenkor már nem igen látni szimpla földi halandókat erre, éppen csak a négy nő léptei verik fel a békés éjjeli csendet. Minden csendes, nem hallani ilyenkor más madarakat, maximum akinek emberfeletti a hallása érzékelheti a környéken motoszkáló apró állatokat, mókusokat, akik az odújukba húzódnak be épp, mintha csak a zsigereikben éreznék, hogy valami baj közeleg. Az eddig még meglévő bogár neszek is megszűnnek, mintha minden és mindenki feszülten figyelne csak és várna valamire. A négy hölgyemény arra figyelhet fel, hogy a fejük felett még az ég is elsötétül az eddig fent lévő hold elé lassacskán vaskos felhők kúsznak be, de nem érezné eső, vagy más jelenség közeledtét, mégis egyszerűen csak a semmiből cikázik elő a magasból egy villám és éppen az egyikük mellett lévő fát tekeri ki tövestül, ahogyan belé csap. Aki pont a fa mellett haladt el (ld. lejjebb a kocka által kidobva) még egy kellemetlen lökést is érez, ahogy az energiakisülés őt magát is megdobja, a fa pedig élettelenül dől el egyenesen a közelben szintén elhaladó delikvens irányába. Mást még nem érzékelnek, nem látni közeledőt és nem is érzékelni azt, hogy valaki lenne a környéken, ámbár elég esélyes, magától nem csap villám egy fába eső nélkül.

//1-2. Kitana
3-4. Aalyena
5-6. Hendiala

Aki mellett a villám becsap és jó eséllyel a lökés erejétől a földön végzi:
A végzet árnya carried out 1 launched of one (6 oldalú dobókocka.) :

Aki felé a villám sújtotta fa dől:
A végzet árnya carried out 1 launched of one (6 oldalú dobókocka.) :
//


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 416
☮ Hozzászólások száma : 69
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Parc Sainte-Périne   Kedd 3 Nov. 2015 - 15:15



Hendi Párizsban
 Ha valakinek, hát számomra volt leginkább idegörlő a párizsi különmunka. Kono igazán aranyos nő, s nem is igazán értem, hogy Ellael miért orrolt meg rám annyira, amikor felvetettem, hogy ők ketten. Jó, nem volt mérges, rám sosem az, viszont igen határozottan a tudtomra adta, hogy csak barátok, annak viszont a legjobbak. Elfogadom a döntését, csupán a magányos bent töltött órák alatt merengtem el Párizsban, hogy vajon miért gondol így? Vajon számára nem kellene valaki, akivel megosztja az örökkévalóságot? A végtelenségig nem lehetünk egyedül. Az nem működik, hogy mindig minden a kötelességről szóljon. Nem igazán értem. Ezt Kono-val sem tudtam megbeszélni, végső tanácstalanságomban majdnem Clarionhoz fordultam, ám ő most annyira le van foglalva a kórház egyik új szárnyának megnyitásával, hogy végül mégiscsak egyedül sétálgattam az európai főváros macskaköves útjain. Itt nem szívesen változtam volna át, hogy repkedjek egyet. Nem ismerem annyira az itteni légteret, nem szándékoztam felhívni magamra a helyi kívülállók figyelmét. Több mint másfél hét eltelt nélküle, s úgy összeszoktunk, az elmúlt négyszáz évben, hogy minden nap komoly erőfeszítésbe telt felkelni, és nem reménykedni. Nincs értelme várni, hogy megérkezik. Egyértelműen a feladatomra kell koncentrálnom. A napi pár perces telefonhívás, az egyetlen webkamerás hét eleji értekezlet, amin Kono meg még sokan részt vettek, nem igazán tekinthető személyes jelenlétnek, egyszer összevillant a tekintetünk, ennyi volt. De ma végre visszamegyünk, hogy személyesen is beszámoljunk az eddigi eredményekről, és kiderüljön, szükség van-e még ott rám, vagy visszamehetek New Yorkba, ahol már biztosan nagy szükség van rám a Tornyában. Csakis a munka szempontjából.
- Ugyan, te mindig házisárkány vagy Layla. – Kuncogok Kitanára kissé előresietve, hiszen eddig az angyal mögött haladtam, az elementál zárta a sort, de most a sárkány mellé sorolok be. Én is szeretnék már otthon lenni.
Ami a külsőmet illeti, krémszínű kosztüm, s ehhez színben tökéletesen passzoló térdig érő szoknya, félmagastalpú topánka, kistáska. A hajam ezúttal kiengedve, ajkaimon ibolyaszín szájfény honol. Sminkem visszafogott, nem tolakodó, némi szempillás ragyogás, semmi több.



♫ Goodbye ♫Ruha Farewell Kono! ♥
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Aalyena
☮ Kor : 314
☮ Hozzászólások száma : 79
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Parc Sainte-Périne   Vas. 1 Nov. 2015 - 14:32



Happy e… Nope. Sad end.


Örömmel sétálok a frissen vágott füvű parkban, szemhéjaimat pár pillanatra lehunyva élvezem a Nap melegítő sugarait. Mmm…
Mellettem, tőlem kicsit előre Kitana sétál, de igazándiból mindenki nagyjából egy csapatban halad. Vagyis külső szemlélő számára egy csapathoz tartozunk. Bár technikailag is. És lényegtelen dolgokon gondolkozol… Már megint igazat kell adjak a belső kis idegesítő „énnek”, így inkább elkormányozom gondolataimat ittlétünk oka felé.
Nem volt egyszerű, és minden feszültségtől mentes, de sikerrel jártunk. Imádok sikerrel járni, legyen szó akármiről is. A párizsi központ immáron üzemelésre készen áll, és ez egy szuper dolog. New York, Párizs… A következő talán Ázsiában lesz valahol…
Ilyenkor, amikor látom munkám gyümölcsét, amikor tudom, hogy valami olyanban volt részem, ami jobbá teszi a világot; ilyenkor érzem csak magamat igazán élőnek. Ezekért a pillanatokért csinálok mindent. Ezekért éri meg.
Hűs szellő simogatja az arcomat, lágy hullámokban aláomló hajamat gyengéden ragadja meg és kelti csillogó szőke-táncra a szél. Az elmaradhatatlan vörös rúzs hangsúlyozza ki számat, szemeim csak mértékkel vannak fekete tussal kihúzva. Eltérően a megszokottól, nem szoknyát viselek; egyszerű, a szemem színéhez illő halványkék ing simul nőies domborulataimon végig. Bőr, lábaim formáját követő nadrágomba az inget beletűrtem, egyszerű, nagy, ezüst csatos, fekete öv fut végig derekamon. Lábaimon a magassarkú cipők helyett lábszárközépig érő fűzős bakancs van; felül kigombolt bőrkabát melegíti a hátamat. Személyes irataim és telefonom a zsebemben lapulnak, táskám a többi holmimmal együtt utazik.
Utólag kicsit bánom a bőrkabátot, mivel ellentétben velem, Kitana nem csak hivatásból választja a legdivatosabb ruhákat. Nem szeretném, ha azt gondolná, hogy… Mit tudom én. AZ ilyen nőcis dolgokban nem vagyok jó.
Szokásomhoz híven szótlanul sétálok; hagyom, hogy más diktálja a tempót. Hiába volt kemény ez a pár nap, jó volt kimozdulni otthonról. Titkon még örülök is neki, hogy eljöhettem a kaszinónak csúfolt farkastanyámról. Bár hogy megérte-e? Valószínűleg nem, két hétig szívok majd a távollétem alatt keletkezett gondokkal. Igazából csak azért nem aggódok, mert tudom, hogy a fakastanya az enyém, és én vagyok az Alfa - nagy ’a’-val, igen. Tudatalattim önelégült mosolyra húzza a száját, és elterül bőrkanapéján, megelégedve magával. Ribanc.
Kitana megszólalásán elmosolyodom, és gondolkozok, hogy kimondjam: „Én elviselhetetlenebb vagyok nálad”, de végül nem teszem. Már megszokhatták, hogy csak a szakmai, és feltétlenül szükséges beszélgetésekben veszek részt, így halvány mosollyal az arcomon sétálok tovább.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
Don't Hide Your Real Face

avatar
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Parc Sainte-Périne   Pént. 30 Okt. 2015 - 22:13



Valaki & Kitana

Nem azt mondom, hogy nagyon rossz volt Párizsban, de valahogy sosem bírtam a csigazabálók temperamentumát. Na jó ez így túl durva, viszont ez az igazság. Bár a divatérzékükkel kibékültem, mert még vásárolni is tudtam pár remek darabot, amit még nem tudtam beszerezni New Yorkban. Borzasztó, hogy alapdarabokat nem tudok néha megvenni, talán kissé divatmániás vagyok, és egy egyszerű fehér póló címkéjén is a Chanel feliratnak kell lennie, nem tehetek róla. Mondjuk most éppen egy bőrdzsekit vadásztam le, ami piros volt. Most is azt viseltem, mivel éjfélre járt már az idő mikor a parkban sétáltunk a térkapu felé. Sosem voltam képes a csapatmunkára olyan nagy mértékben, amikor megkaptam a meghívót szívtam is a fogamat, hogy miért pont én, és biztosra vettem, hogy egyedül is képes vagyok rá, nem kell ehhez az egész második kör, de nem tehettem ellene semmit. Annyira nem is éreztem rosszul magam. Legalább nem nekem kellett mindent megszerveznem, mint a MET-en, persze azt is élveztem, mert a sajtó hangos volt utána még két héttel is, de többet nem szervezek ennyire nagy eseményt az is biztos. Talán egy kisebbet igen, mondjuk a nyolcszázadik születésnapomkor, szerencsére van még harminc évem, és annyi idő alatt sok minden történhet.
A csomagokat nem hoztuk magunkkal, csak pár apró holmi volt nálunk, nálam még kis táska sem volt, a zsebemben elfért pár bankjegy meg a telefonom is. A mobil főleg Azriel miatt kellett, néha azért felhívtam, volt alkalom, hogy nem vette fel, mert dolga akadt gondolom én, akkor kapott egy helyzetjelentést.
- Nos, akármennyire is tiltakoztam ez ellen, egész jól sikerült szerintem. Mármint nem voltam annyira elviselhetetlen, mint szoktam. – jelentettem ki egy mosollyal. Cipőm alatt ropogott a frissen vágott fű, és egy kicsit nyirkos is volt, a holdfényében még látszódott a harmat. Még a sötét aurát is hajlandó voltam „kikapcsolni” pedig általában mindig fent tartom. – Lassan, de biztosan otthon vagyunk. Hiányzik az ágyikóm, és Serylda. - és az a helyzet, hogy most már nyűgös is voltam, talán nem aludtam eleget, majd otthon bepótolom.


Vissza az elejére Go down

Don't Hide Your Real Face

avatar
Admin
i'm the leader
☮ Főkarakter : Caryeth, Eldorien, Ellael
☮ Hozzászólások száma : 336



TémanyitásTárgy: Parc Sainte-Périne   Hétf. 13 Júl. 2015 - 21:57


Parc Sainte-Périne

A 16. kerületben található az Auteuil negyedben, Avenue de Versailles és Mirabeau utca által határolva.
Ezen a helyen térkapu található, a park alatti járatokban, jól elrejtve!

írta Ellael




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://fateofascariel.hungarianforum.com

Ajánlott tartalom
Don't Hide Your Real Face





TémanyitásTárgy: Re: Parc Sainte-Périne   

Vissza az elejére Go down
 
Parc Sainte-Périne
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Fate of Ascariel :: A nagyvilág :: Párizs-