Share | 
 

 Belső kert

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

Don't Hide Your Real Face

avatar
Admin
i'm the leader
☮ Főkarakter : Caryeth, Eldorien, Ellael
☮ Hozzászólások száma : 336



TémanyitásTárgy: Re: Belső kert   Kedd 8 Dec. 2015 - 18:53



Szabad játéktér!


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://fateofascariel.hungarianforum.com

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Főkarakter
☮ Kor : 845
☮ Hozzászólások száma : 262
☮ Tartózkodási hely : New York, Micromed torony



TémanyitásTárgy: Re: Belső kert   Vas. 27 Szept. 2015 - 7:41



Laylah & Ellael


*Nem gondoltam sosem, hogy a vezetői tisztséggel még mindenki apukája is leszek, de az évek hosszú sora és a körülöttem lévő hölgyek nagyszámú többsége mégis ezt igazolta. Nem mintha ellene lennék, de mivel valójában nem gyakorlom ezt a kivételes szerepet, nem is hiszem, hogy nagyon alkalmas lennék rá. Ennek ellenére mindig hasonló szituációkba keveredek és már elő sem kell rángatnom nagyfokú empátiámat melyet drága, szeretett anyámtól örököltem, mert mindig kéznél van. Ilyenkor tényleg öregnek érzem magam, egy idős, bölcs, sokat megélt embernek akihez mindenki odamegy tanácsért, noha a legtöbbjük majdnem egy idős velem, vagy épp több fájó emléket hordoz magában, noha a borzalmak és háborúk okozta kínok terén dobogós vagyok. A mitikus lények között még a sok száz és ezer év távlatában sem volt sok háború, de amennyivel többek és különlegesebbek vagyunk a mezei halandóknál, annál nagyobb káoszt, halált és gyötrelmet mértünk a világunkra. Sokan még a mai napig nem heverték ki a legutóbbi háborút, ami után gyökeres változások léptek életbe, a körök megbontása és újraalkotása mindig is felborította az egyensúlyt, az utolsó ilyen történet alkalmával azonban nem egy, hanem az összes vezető le lett cserélve. A felsőbb körökbe is új arcok kerültek, néhányuk kinevezését és felemelését hatalmas viták követték….azt hiszem ezt a kiváltságot én viselem a legnagyobb számban. Laylah-val szemben senkinek nem voltak kétségei, most mégis úgy látom, hogy a szelíd és kedves angyal hatalmas gondokkal küzd. A női könnyek mindig megindítanak, ám sok férfitársammal ellentétben nem menekülök el előlük, én a legtöbb esetben tudok mit kezdeni velük, nem ijeszt el bár annál sokkal jobban meg is visel. Nem hagyom figyelmen kívül a kijelentését de momentán sokkal jobban érdekel az, hogy miért kell törölgetnie a könnyeit, és mi lehet az amit igyekszik félretolni a figyelmem központjából, néhány vétlenül elejtett szóval. *
-Nincs miért elnézést kérned, nem bántottál meg.
*Szelíd mosollyal nyújtom át a szavaimat, igazán meglepett amit mondott de nem vagyok az a kiakadós fajta, inkább mulattat semmint bánt. Laylah-val nem sokszor találkoztam, ilyen csendes, kettesben lévő beszélgetésre talán még soha nem nyílt alkalmam, épp ezért még az a sok száz év sem volt elegendő ahhoz, hogy jobban megismerjem, lelkének titkai, fájdalmai, örömei sajnos nem ismeretesek számomra oly mértékben mint szeretném, vagy mint amennyire a hozzám közelállóké igen. Csak annyit tudok róla mint mások, a veszteségeiről, a kudarcairól és arró a kevés örömről ami megadatott neki, de arról, hogyan éli meg ezeket, nem. Meglepnek szavai, nem értem őket hiszen kettesben vagyunk, lopva még körül is nézek és kiterjesztem a tudatomat egy másik léleklenyomat után, de nem találok semmit. *
-Aaron? Bocsáss meg nem értelek.
*Felmerül bennem a gondolat, hogy talán látomása van, de a túlvilági sugallat az ótündék sajátja, ha az angyalok vagy bármely más mitikus lény azt elsajátítaná, talán mindenki tudna róla. nem, Laylah nem rendelkezik ezzel a képességgel, mégis valaki máshoz beszél, majd mint aki most ébredt egy álomból, újra jelen van és hozzám szól, mintha az elmúlt közel másfél perc nem is létezett volna.*
-Én úgy látom inkább neked van szükséged segítségre Laylah nagyasszony. Múltad démonjai kísértenek, a szíved ezer darabra tört, egyedül nem fogod tudni összerakni. el kell engedned.
*Hozzálépek és szavaim közben ujjaimat az álla alá simítom s felemelem a fejét, hogy a szemeimbe nézzen. Próbálok a megtört tükör darabjaiban meglátni valamit, ami segíthet, hogy segíthessek.*



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : ► Svante
☮ Kor : 819
☮ Hozzászólások száma : 27
☮ Tartózkodási hely : ► Everywhere



TémanyitásTárgy: Re: Belső kert   Vas. 20 Szept. 2015 - 19:17






Elleal & Laylah



Az élet sokkal több pofont tartogat azoknak, akik sokáig élnek, mert minél tovább él egy ember, annál több fájdalmat, szomorúságot és halált tapasztal, mint kéne. Egy idő után a fájdalom súlya túl nagy lesz, és már képtelenek leszünk cipelni a terhet, mely ránk nehezedik, épp ezért van szükségünk valakire, aki segít eme teher cipelésében, és számomra a társ, nem más mint a testvérem Caryeth, aki mindig ott van nekem, ha kell hisz nincs senki másom. Aztán azok az idők jönnek mikor, a magány emészt és újra szerelembe esel egy emberbe, majd ki szeretsz belőle, mert muszáj, nem lehet egy ilyen magas rangú ember egy emberbe szerelmes, így hát… nagy nehezen leküzdöttem ezt az érzelmet és már nem érdekel különösebben, és most… pedig egy dzsinn iránt kezdtem el többet, hát… ő iránta sem szabadna, szóval… most úgy döntöttem, hogy az ilyen felesleges érzelmeket jobb kerülni és megtagadni, mint foglalkozni velük, fontosabb a feladataimra koncentrálni, de most… ez az Aaron, annyira nehéz eset, hisz állandóan visszacsúszik, és újra kezd… áhh, mindegy. Inkább most próbálok nem ezzel foglalkozni, van egy szabad napom, amelyen sem a kórházban, sem pedig olyan dolgokat kell intéznem melyek a kasztomhoz járó feladatok…
Már bőven fent van a hold, mikor kiérek a belső kertbe… csodálatos látványt nyújt és imádok erre sétálgatni, élvezni a virágok látványát, hallgatni a patak halk, nyugtató csobogását és érezni ezt a csodálatosan friss levegőt. Itt nem muszáj emberi alakomat tartani, hanem felvehetem angyali alakomat is… fehér tollakkal fedett szárnyaim kitárulnak, az igazgyöngyökkel tarkított selyem ruhám a gyémánt csillogását kölcsönzi a szárnyaimmal egyetemben a hold fény segítségével… hajam csakugyan kölcsönzi az arany csillogását, mint mindig és mások által csodálatos angyali alakom, szerintem most is csak átlagos… bár tényleg nagyon megfogyatkozott mára a fehér szárnyú angyalok száma, ami nem épp a legjobb dolog. Épp egy fa tövében pityergek, mikor léptek neszére leszek figyelmes. Azonnal a hangforrás irányába fordítom a fejem és keresem a közeledő alakot, miközben kezemmel letörlöm a könnyeket az arcomról és figyelem a közeledő alakot. Egyből felismerem, már nagyon régóta ismerem őt, hisz Elleal nagyúr az.
- Jó újra látni téged. - mindig is úgy gondolták, hogy az angyalok a saját fajtájukkal sokkal könnyebben megérti magát, de az én esetemben ez lehet, hogy nem is igazán jó feltevés. Nem is tudom, hogy mit mondjak, mert most jött el az, hogy szinte senkire sincs időm, jól be vagyok osztva idő terén, hisz ha nem a rangomhoz megfelelő feladatokkal foglalkozom, hanem az emberekkel és az orvoslással. Elleal-al is nagyon régen volt alkalmam már beszélni, de hát a kettős élet nem volt sosem könnyű. Majd hát én elég jól hozzászoktam ahhoz, hogy megadom a tiszteletet az idősebbeknek, vagyis a látszólag idősebb embereknek, hisz a mai társadalomban élő öregek szeretik megkapnia tiszteletet. Szóval mikor ő elmosolyodik, akkor én szégyenemben elpirulok, annyira eltudom baltázni a dolgokat, annyira nem igazságos.
- Ne haragudj, csak annyira hozzá vagyok néha szokva az emberi szokásokhoz, hogy... Még egyszer elnézést Elleal nagyúr. - nem tudom, de sokan mondták már nekem, hogy én az a tipikus angyal alkat vagyok, mint amilyeneket az emberek lefestenek. Ártatlan, kedves, aranyos és segítőkész. Nem is tudom, hogy miért mondanak rám ilyeneket, mert nem tudom, hogy mivel érdemlem ki, de ha ilyeneket hallok, akkor persze hálás vagyok és jól is esik, de... most ez honnan is jutott eszembe? Jobb lenne, ha inkább meghúzódnék és a távolból hallgatnám a válaszát, de mikor válaszol, akkor elmosolyodik.
- Aaron... ezt ne kezd el. - de miért érzem úgy, hogy folytatni fogja, hogy nem fog rám hallgatni, vagyis jobban mondva, nem hall meg és folytatni fogja és megtöri a pillanat varázsát... Majd egyik kezével eltűr egy tincset a szemem elől és én csak nézem őt, mosolygok rá és néha egy-egy pillanatra rálesek az ajkaira és az előbbi két csókra gondolok, melyek olyan... jók voltak. 
- Ha bármiben tudok segíteni, akkor csak szólj és minden tőlem telhetőt megteszek Elleal nagyúr, azonban nekem csak eszembe jutott az este, mikor mindent elvesztettem, mai napig kísért a kép, ahogy... - kezdek bele, de elcsuklik a hangom. Szinte mindenki tudja, hogy mikor vesztettem el mindent, mert mindenki ismeri a sorsom, hogy miken mentem keresztül, azonban egy valamire sose vágytam, hogy szánjanak és sajnáljanak e miatt, megtörtént, már csak a múlt, de ennek ellenére mai napig tisztán emlékszem minden egyes pillanatára, hogy mi történt, hogy milyen érzés volt, hogy mekkora űr maradt bennem utána, melyet sose lesz képes senki sem betölteni, mert nekem ez a sorsom, hogy egyedül legyek és mindenkinek segítsek, ahogyan tudok. egy kósza könnycsepp gurul végig az arcomon, melyet gyorsan letörlök, megigazítom az aranyló hajam. - Esetleg tudok valamiben segíteni Elleal nagyúr? - teszem fel neki gyorsan a kérdést és elmosolyodom, nem szeretnék erről a napról beszélni, sokkal jobb lenne, ha végre elfeledném, de valamiért nem megy... valami miatt még mindig megmarad a kísértő emlék...


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Főkarakter
☮ Kor : 845
☮ Hozzászólások száma : 262
☮ Tartózkodási hely : New York, Micromed torony



TémanyitásTárgy: Re: Belső kert   Szomb. 29 Aug. 2015 - 17:54



Laylah & Ellael


*Kell, hogy legyen egy hely ami csak a miénk, ami boldogsággal tölt el és kiszakít a hétköznapok szürkeségéből. Egy olyan hely melybe ha belépsz egy másik világban találod magad, mintha csak egy térkapun suhantál volna át. A szantálfa liget ilyen számomra, szeretem az illatát melyet áraszt magából, megnyugtatja a lelkem, Vindoriel ugyan maga is egy csoda, de benne a liget akár a drágakő, egy különleges kincs. Legtöbbször egyedül töltöm ott az időt de nem sajátítom ki, végül is nem csak az enyém, de úgy tűnik ha az angyalok városában vagyok mindenki vagy legalábbis a legtöbben távol maradnak e helytől.  A belső kert hasonlóképp gyönyörű, de nem annyira szívem csücske, inkább egy kapu vagy folyosó mely a csodához vezet.  Lassan lépkedek a hűs talajon, a patak csobogásán kívül csend vesz körül aminek roppantmód örülök New York mérhetetlen zaja után. Az emberek túl hangosak és a gépeik is, de sajnos velük együtt kell élnünk ha létezni akarunk. Őseink belőlük alakultak ki, az elsők a földön élő  népeink  közül, tartozunk annyival, hogy tiszteletben tartjuk létüket. Bár az igazat megvallva jobban is igyekezhettünk volna őket irányítani egy élhetőbb és csendesebb világ felé. Ezen a kései órán nem számítottam senkire idekint, ezért meglep amikor apró neszt hallok, némi mozgást pár lépéssel távolabbról, majd ezüstös fényt látok ahogyan a fehér szárnyakon megcsillan a hold fénye. Glóriába fogja Laylah alakját, ha most látnák az emberek rögvest visszavennék hitüket az angyalok iránt, az egyik legtisztább angyali jelenés aki valaha megfordult Vindoriel földjén és egén. Felé veszem az irányt, letérek a ligetbe vezető ösvényről, karjaimat magam mögött összefűzve állok meg előtte. Még a hold derengésében is látom a könnyek nedves maradékát melyet igyekezet letörölni. Eddigi jókedvű félmosolyom átalakul, örülök, hogy látom de aggódom is a látottak miatt.*
-Üdvözöllek Laylah Nagyasszony!
*Rögvest folytatnám is, hogy megtudjam miért szomorú de megelőz. A bajba jutottak tipikus tématerelése, ám jobban meglep a kérdés megfogalmazása. A „tetszik lenni” …nos hát mondhatnám, hogy öregszem és ez igaz is lenne, emberként már régen nem kellene élnem, angyalként viszont a legszebb férfikoromat élem, Laylah nem sokkal fiatalabb nálam és nem emlékszem, hogy valaha így beszélt volna velem. Ezen muszáj elmosolyodnom. Lehajtom a fejem és jobbra-balra ingatom, ez kizökkentett az eltervezett kérdéseimből és egy időre elfelejtem, hogy a fehérszárnyú angyalnak nagyobb szüksége lehet arra, hogy valakivel megbeszélje szíve fájdalmát.*
-Ennyire öregnek látszom? Vagy csak az évek súlya nehezedett a vonásaimra? Laylah Nagyasszony…hiszen majdnem egyidősek vagyunk és mondhatni együtt nőttünk fel.
*Tudom, értem én, hogy mindez a kasztvezetői pozícióm általi tisztelet jele, amiért hálás is vagyok, hiszen a tiszteletet nem lehet paranccsal, vagy pusztán vezetői joggal megszerezni, azt ki kell érdemelni. Ezek szerint jó úton járok. A szemeiben látom, hogy mindez azonban nem pusztán udvarias érdeklődés hanem őszinte és ártatlan kíváncsiság, ezért félreteszem a meglepődésemet és hasonlóan őszintén válaszolok is rá.*
-Köszönöm kérdésed, most már sokkal jobban érzem magam. Vindoriel jó hatással van rám a belső kert csodája úgyszintén. Azt persze nem mondhatom, hogy minden gondom megoldódott, ahogy neked sem. Mond te hogy érzed magad Laylah nagyasszony?
*Hasonlóan udvariasan kérdezek vissza, noha a saját kasztomon belül a második kör tagjaival mellőzzük a hivatalos megszólítást, de jobbára a barátaim és Hendialát is csupán a körök hivatalos tanácskozásain hívom Asszonynak, ám más kasztok körein belül maradok a hierarchikus renden belül. Ez így van jól.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : ► Svante
☮ Kor : 819
☮ Hozzászólások száma : 27
☮ Tartózkodási hely : ► Everywhere



TémanyitásTárgy: Re: Belső kert   Szer. 26 Aug. 2015 - 0:59



Laylah & Mernaath



A hosszú élet egyszerre lehet áldás és átok is, hisz gondoljunk csak bele… Egyszer megvan mindened, amiről csak álmodtál, él a családod, van egy társad, aki szeret és érzed, hogy te vagy a legfontosabb neki, majd mindent elvesztesz azért,mert kitör egy háború és minden szeretted harcol benne, miközben te próbálod menteni mások életét, és… majd szemed előtt hullanak el sorban azok, akik erőt adtak az életben… több mint nyolcszáz éves vagyok már és több fájdalom ért, mint boldogság… talán én arra születtem, hogy egyedül öregedjek meg, egyedül maradjak és szeretteim nélkül szenvedjek addig, míg meg nem ölnek, vagy meg nem halok… Az élet kiszámíthatatlan és olykor kegyetlen is, de nem csak szomorúság volt, emlékszem arra, mikor a szerelmem a karjai közé zárt, mikor azt súgta ajkaimba, hogy mindennél jobban szeret és soha nem akarna elveszíteni, de… mégis megtörtént.
Aztán múlik az idő, miközben a magány emészt és újra szerelembe esel egy emberbe, majd ki szeretsz belőle, mert muszáj, nem lehet egy ilyen magas rangú ember egy emberbe szerelmes, így hát… nagy nehezen leküzdöttem ezt az érzelmet és már nem érdekel különösebben, és most… pedig egy dzsin íránt kezdtem el többet, hát… ő iránta sem szabadns, szóval… most úgy döntöttem, hogy az ilyen felesleges érzelmeket jobb kerülni és megtagadni, mint foglalkozni velük, fontosabb a feladataimra koncentrálni, de most… ez az Aaron, annyira nehéz eset, hisz állandosn visszacsúszik, és újra kezd… áhh, mindegy. Inkább most próbálok nem ezzel foglalkozni, van egy szabad napom, amelyen sem a kórházban, sem pedig olyan dolgokat kell intéznem melyek a kasztomhoz járó feladatok…
Már bőven fent van a hold, mikor kiérek a belső kertbe… csodálatos látványt nyújt és imádok erre sétálgatni, élvezni a virágok látványát, hallgatni a patak halk, nyugtató csobogását és érezni ezt a csodálatosan friss levegőt. Itt nem muszáj emberi alakomat tartani, hanem felvehetem angyali alakomat is… fehér tollakkal fedett szárnyaim kitárulnak, az igazgyöngyökkel tarkított selyem ruhám a gyémánt csillogását kölcsönzi a szárnyaimmal egyetemben a hold fény segítségével… hajam csakugyan kölcsönzi az arany csillogását, mint mindig és mások által csodálatos angyali alakom, szerintem most is csak átlagos… bár tényleg nagyon megfogyatkozott mára a fehérszárnyú angyalok száma, ami nem épp a legjobb dolog. Épp egy fa tövében pityergek, mikor léptek neszére leszek figyelmes. Azonnal a hangforrás irányába fordítom a fejem és keresem a közeledő alakot, miközben kezemmel letörlöm a könnyeket az arcomról és figyelem a közeledő alakot.
- Üdvözletem Ellael nagyúr. - köszöntöm a megfelelő hangnemben és tisztelettel a hangomban, hisz mégsem köszönhetek a tudomány kasztjának vezetőjének egy egyszerű "Szia"-val. Az nem lenne tisztességem és helyén való. Az igazat megvallva már régen találkoztam vele és mivel ma nem kell dolgoznom, ezért nem nagyon kivánnék a munkáról csevegni vele, de ha nem szabhatom meg, hogy miről beszélgessünk, vagy mégis? -Hogy tetszik lenni, nagyúr? - végül felteszek neki egy kérdést, miközben szememben látdzik, hogy nem szimpla érdeklődés, hanem érdekel is, hogy mit fog válaszolni… mondhatni, hogy szememben az érdeklődés tűze csillan meg, ha belenéz.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Főkarakter
☮ Kor : 845
☮ Hozzászólások száma : 262
☮ Tartózkodási hely : New York, Micromed torony



TémanyitásTárgy: Re: Belső kert   Szomb. 8 Aug. 2015 - 9:16



Laylah & Ellael




*Az utóbbi időben nem sokszor sikerült eljönnöm Vindorielbe, legalábbis nem annyiszor amennyiszer szerettem volna. A régi időkben akkor is volt időm néhány napot vagy hetet eltölteni itt amikor már átvettem a Tudomány kaszt vezetését, de a mai rohanó világban csak úgy tudom megtartani az emberi világba szánt álcámat ha lépést tartok. Ám ez nem lehetséges ha nem vagyok jelen a nap huszonnégy órájában. Hiányzik a repülés amit nem tehetek meg New York felett és „hála” a technikai vívmányoknak és katonai védelmi rendszereknek a tenger felett sem igazán. Senkinek nem hiányzik, hogy levadásszák ismeretlen repülő tárgynak azonosítva. Mostanában hacsak egyetlen napot vagy éjszakát sikerül itt töltenem már annak is örülök és a mai is ilyen. A belső kerten át lehet megközelíteni a szantálfa ligetet mely szerintem Vindoriel legszebb helye, nem véletlen, hogy legtöbbször ott lehet megtalálni noha igyekszem észrevétlenül megközelíteni néhány zavartalan percért, óráért.
Majd` egy egész órát töltöttem a mágikus világ egén szétterjesztett szárnyakkal lebegve, felfeküdve a légáramlatokra, élvezve az arcomba csapódó szelet, vagy épp a víz tükre felett száguldva belemártani a kezem a sós tenger habjaiba. Gyermeki boldogsággal játszadoztam míg a lelkem fel nem töltődött, aztán a belső kert felé vettem az irányt, végül egyetlen könnyed huppanással értem földet. Puha mohák sötétlettek a kövek között, színes virágok viaszszirmainak pöttyei látszódtak a beömlő holdfényben, a csendbe csupán a kis patak csörgedezése hatolt be. Lépteim neszét tompította a takaróként elterülő zöld szőnyeg, meztelen talpamat jólesően csiklandozták a fűszálak. Kellemesen hűvös volt, a sziklafalak nem engedték át a nap melegét, így estére sem melegedett fel itt a levegő. Lassan sétáltam a liget felé vezető keskeny ösvényen, szárnyaim szürke tolla a földet söpörte. Csupán egy könnyű lenvászon nadrágot viseltem és egy mellényt, angyal alakomban a hajam sem volt olyan mesterkélten kócos és a vonásaimat sem kellett érzelemmentesre rendeznem. Apró mosoly bujkált szám szegletében mely a kedvemet tükrözte.*

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Admin
i'm the leader
☮ Főkarakter : Caryeth, Eldorien, Ellael
☮ Hozzászólások száma : 336



TémanyitásTárgy: Belső kert   Kedd 14 Júl. 2015 - 9:26


Belső kert




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://fateofascariel.hungarianforum.com

Sponsored content
Don't Hide Your Real Face





TémanyitásTárgy: Re: Belső kert   

Vissza az elejére Go down
 
Belső kert
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Fate of Ascariel :: A nagyvilág :: New York :: Vindoriel-