Megosztás
 

 Atlantiszi csapatépítő évértékelés

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Myärn
Don't Hide Your Real Face

Myärn
Tünde
our magic can rule your life
☮ Főkarakter : Myärn
☮ Kor : 587
☮ Hozzászólások száma : 69
☮ Tartózkodási hely : Mikor hol



TémanyitásTárgy: Re: Atlantiszi csapatépítő évértékelés   Atlantiszi csapatépítő évértékelés EmptyKedd 3 Május 2016 - 21:21

Atlantisz



Így jár, aki a tűzzel játszik, vagy túl közel megy a tűzhöz. Márpedig nem tágítottam Eldorien mellől még akkor sem, mikor a tűzelementál felvette igazi alakját. Én még akkor sem. Ez a jó a tünde-létben, nagyon kevésszer kell az igazi alakunkat felölteni ahhoz, hogy a képességeinket használni tudjuk. Csak szemem sarkából észleltem, hogy Clariont vélhetően valami találat érte, legalábbis láttam összerogyni nem sokkal mögöttem. Talán nekem szólt eredetileg a jégsárkány lövése, csak elsuhant mellettem. Vagy Eldoriennek és Clarion lépett közbe, ezt egyhamar nem is tudom meg, mert szemeim ekkora már feketébe fordulnak át, még a fehér része is, ahogy összpontosítok Miamar-ra. Így esett ez háromszáz évvel ezelőtt is, mikor Eldoriennek segítettem, s ha valaki elég sokáig él, az pontosan tudja, hogy a történelem néha ismétli önmagát. Persze nem történik minden ugyanúgy, akkor karcolás nélkül úsztam meg, elég távol maradtam a harc sűrűjétől. Most meg karnyújtásnyira van a tűzelementál, aki védenék és a harcban segítenék, így törvényszerű, hogy a lángok engem is elérnek. Mindketten tudjuk ezt, de szükségszerű lépés, hogy Miamart megfékezzük s legyőzhessük.
Csak a csata után érzem meg igazán ezt a sérülést. Kicsit kibővítettem a születésem után szerzett égési sérülések körét a bal vállamon tovább a felkaromra, de ezek szépen gyógyulnak majd be, nem mint a régiek, s nem mellesleg elég olcsón meg is úsztam sokakhoz képest.
- Ne hagyj sokáig magamra. Nem létezik az árnyék a tűz fénye nélkül... - Mondom Eldoriennek halványan elmosolyodva, mikor a szokott - bár a szokottnál fáradtabb - katonás stílusban kiosztja a feladatokat nekem a következő hetekre. Legalábbis a mennyiség, amit eldarál, hetekre elegendő lesz. Nem ellenkezek, de remélem, nem tervez azért túl hosszú szünetet. Azt hiszem, ezt az összes védelmis is velem együtt reméli majd, mikor megtudják, hogy én helyettesítem a tűzelementált. Látom, hogy aggódva pillant Clarion felé, legalábbis én látni vélem az aggódást a férfi szemeiben, így meg is úszik egy adag cukkolást és nógatást, hogy menjen már az angyalhoz, és most nem Ellael-re gondolok.
Csak odébb legyintek egy gyógyításhoz értő, hozzám siető... nem is tudom, sokadik körös akárkit, hogy előbb másoknak segítsen, én megvagyok még. Legyen már legalább egy népszerű intézkedésem. Körbenézek az Atlantiszon kialakult káoszon, hallgatom sok sérült fájdalmas kiáltásait, s nézem azokat, akik könnyeiket nyelik valamely szeretett társuk élettelen testét fogva, odébb pedig halmokban az élőholtak maradványaira siklik tekintetem, akiket felhasználtunk a győzelemhez, majd az ég felé emelem tekintetem, ahol látom röppenve távozni Caryeth-et. Leülök egy kidőlt oszlopra és előveszem nadrágzsebemből a mobilomat, hogy egy sms-t pötyögjek be Nemesis-nek: "Sztornó a hétvége, túlóra van."

//Köszönöm én is a mesét, én élveztem, s remélem, azért még lesz valamiféle közös izgalmas happening ; )//

"Nem nagy baj, ha az ember ellenséget szerez magának, legalább otthon érzi tőle magát." ©
Vissza az elejére Go down

Caryeth
Don't Hide Your Real Face

Caryeth
Sárkány
our wisdom runs like a river
☮ Főkarakter : ∞ Caryeth
☮ Kor : 812
☮ Hozzászólások száma : 231
☮ Tartózkodási hely : ∞ Peking főképp



TémanyitásTárgy: Re: Atlantiszi csapatépítő évértékelés   Atlantiszi csapatépítő évértékelés EmptyVas. 10 Ápr. 2016 - 21:20

//No én filóztam egy sort, de konkrét hszeket már tuti nem szeretnék ide írni, maximum összefoglaló jelleggel bedobom a közösbe, hogy kb. a karaktereim miként reagálnak az eseményekre és hogy miféle sorsot gondoltam nekik már csak az életük továbbgörgetése céljából is.

Caryeth: Az biztos, hogy iszonyatosan sokkolódik az apja megjelenése miatt első körben, főleg hogy veszélybe kerülnek azok, akik fontosak neki. Az első sokk után természetesen van annyira erős - már csak azért is, hogy az apjára rácáfoljon -, hogy szembe száll vele. Tehát segít a blokád felállításában, hogy visszaszorítsák és ne szabadulhasson ki, viszont az események lezárása után biztos, hogy egy kis időre magába fog zuhanni úgy istenesen, hiszen nem tudta, hogy az apja él, csalódott, hogy Ascariel nem közölte velük ezt az aprócska ám nem kevésbé fontos infot. Vissza fog vonulni egy kis időre a sárkány városba, jó eséllyel szó nélkül távozik röptében Atlantiszról.

Clarion: Természetesen mivel Eldorien őrangyala esze ágában sem lesz mellőle elmozdulni. Mindenképpen védelmezi az események alatt. Neki szánok valami kiadós kis sérülést, ami miatt szintén egy időre visszaszorul majd az angyalvárosba. Anshara állapotába kerül, hogy legyen egy kis micsoda dráma Ellaelnek, Hendialának is. Akár el tudok olyasmit is képzelni, hogy valami támadás elé ugrik és attól védi meg mondjuk Eldorient és/vagy Myarnt, szóval sokakra kihathat akár a megmozdulása. Persze majd összeszedi magát szépen idővel, de kell egy kis idő amíg gyógyulgat.//
Vissza az elejére Go down

Ellael
Don't Hide Your Real Face

Ellael
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Főkarakter
☮ Kor : 852
☮ Hozzászólások száma : 262
☮ Tartózkodási hely : New York, Micromed torony



TémanyitásTárgy: Re: Atlantiszi csapatépítő évértékelés   Atlantiszi csapatépítő évértékelés EmptyCsüt. 10 Márc. 2016 - 7:35



Atlantisz


*Ahogy én Hendialát utasítom hátra egyetlen mozdulattal, úgy Myärn is Eldorien elé áll. Többen is felsorakoznak Miamarral szemben, ám én tudom, hogy nem lesz könnyű felvenni vele a harcot. Hiába volt évszázadokig börtönben, az ereje mit sem csökkent és együttes erővel sem sikerült annak idején megállítani. Emlékszem hányan álltunk vele szemben, körbevettük és ő harcolt ahogy senki más. Túl erős volt még az ősi mitikusoknak is. Talán csak Ascariel tudta honnan volt annyi ereje Miamarnak s végül ő győzte le ám a módjáról én nem tudtam semmit hiszen pillanatokkal azelőtt sérülten és eszméletlenül hulltam porba. A tudat azonban, hogy legalább hozzájárultam a legyőzéséhez nyugtatott meg bár az Ansharától az sem tartott távol. Most újra szembe kell néznünk egymással és látom a tekintetében azt a gőgöt, amit egykor. Nem alaptalan. Meraxes és Omeranys is előrekerült, sokan azonban menekülnek ami jó, mert legalább hagynak helyet nekünk és a többi védelmisnek akik közül páran a mentéssel vannak elfoglalva, bár ebből mi semmit nem érzékelünk. Csak az első vonalat látom és Hendiala nincs köztük. Remélhetem csak, hogy valaki mind jobban tereli kifelé a barlangból a többiekkel együtt. Aalyena erejét érzem magam mellett és Clarion sem hajlandó távozni. Meg kell állítanunk, még azelőtt, hogy kijutna innen. Egyetlen megoldás létezik csupán, hogy bezárjuk ide örökre azokkal együtt akik még itt vannak. Szükséges áldozatok, még ha nem is érdemeltek ekkora büntetést. Mindez pillanatok alatt játszódik le bennem, kezemmel intek és angyaltűzzel támadok Miamarra, a megidézett angyali kardomat pedig rögtön utána feléhajítom, hogy hegyével a szívébe álljon. Egyszerre többen is támadják, talán lesz annyi időnk, hogy kijussunk innen nélküle. Amint megtisztult a feljárat mi is utánuk megyünk. Persze lassan haladunk majd, hiszen csupán ketten férünk el egymás mellett de emberi alakban talán könnyebb lesz, addig azonban védtelenek vagyunk Miamarral szemben. Le kell gyengítenünk őt.*
-TÁMADÁS! EGYSZERRE MINDENKI! UTÁNA VISSZAVONULUNK!
*Kiáltom és ezzel engedélyt adok mindenkinek arra, hogy a lehető legnagyobb fegyverét vesse be, bár a sárkányok nem tudnak élni ezzel a lehetőséggel helyszűke miatt. Sorozatos támadások érik Miamart és ő gyengül de még nem eléggé. Újabb és újabb csapások érik ám felőle sem maradnak el a támadások. Caryethet nem látom bár a köd már valamennyire feltisztult a szárnyaim és Meraxes áldásos tevékenysége mellett.
Mire feljutunk már több sebből vérzek ahogy mindenki más. Érzem ahogy mind jobban fogy az erőm de a sérülések nem nyújtanak magyarázatot erre. Azok a védelmisek akik előbb jutottak ki mint mi, csak arra várnak, hogy Miamaron kívül mindenki meglegyen s aztán Eldorien parancsára védőteret bocsátanak a barlang köré. Talán pár percnyi időnk van megpihenni és újabb tervet kovácsolni. Véresen, szakadozott szárnyakkal esem térdre.*
-Ki fog jutni, csak idő kérdése és nem soké. El kell pusztítanunk, de nekem már nincs több erőm, mintha valami szívná ki belőlem. Talán Miamar.
*Várom az ötleteket. Tekintetem Hendialát keresi, hogy tudjam ő biztonságban van-e, majd Caryethet keresem s ha megtalálom szomorúan és bocsánatkérőn nézek rá. Miamar nem csak a rendünk ellensége hanem az egész emberiségé, a földé, de egyben a sárkánykirálynő apja is és ezt teljes mértékben átérzem. Mégis, tőle várom a legtöbb segítséget, ha soha többé nem áll velem szóba, Miamarnak akkor sincs helye a világunkban és a földön sem.*

//Nos én írtam és szeretném Eldorien útmutatásai alapján végigjátszani. Aki szeretne csatlakozni, van igénye rá, írjon, aki nem azt majd áthidaljuk a történetben valahogy. Ha csak ketten visszük végig az is jó, de legyen meg a vége, mert a történet szuper és legalább tudjuk mi a vég kezdete, vagy lehet ez a kezdet vége is Smile //

Vissza az elejére Go down

A végzet árnya
Don't Hide Your Real Face

A végzet árnya
Mesélö
i will tell you a story
☮ Főkarakter : Caryeth, Eldorien, Ellael
☮ Hozzászólások száma : 7



TémanyitásTárgy: Re: Atlantiszi csapatépítő évértékelés   Atlantiszi csapatépítő évértékelés EmptyKedd 8 Márc. 2016 - 17:46





Atlantiszi évértékelő

 //No úgy döntöttem, hogy nem mesélem le a mesét, mert ugye ez egy felvezető mese lett volna a korábbi globális történésekhez, amik ugye a korábbi hír fényében nem lesznek. Így megköszönöm a játékot, és pár mondatban összefoglalom, hogy mi lett volna. Miamarral tehát aki akar, harcba bocsájtkozik, ám egyértelmű, hogy nagyon durván erős, és csak feltartani tudják, közben meg is sebesülhettek páran, Duvaniel akár meg is halhat. A lényeg, hogy végül ki tudnak menekülni valahogy a teremből, ám miután az élőholtak a kijáratnál csak az első körnek engedelmeskednek, fontos tényre derül fény, amikor Clarionnak, és Hendianának is utat adnak, pedig ők nem is első körösök. Ha kifaggatják őket, kiderül, hogy valójában Ascariel ikerlányai. Tehát magyarán pont Ascariel van bezárva a tömlőcbe, és Hendiala elmeséli, hogy Ascariel csak úgy tudott besegíteni Miamar legyőzésébe, hogy ő maga rántotta be a börtönbe, de most ő bent van, a jégsárkány pedig kint. A lényeg, hogy a védelmisek összefogva egy sztázisteret építhetnek a barlang kijáratához, ami olyan, mint egy téglafal, az ősi erejükből hozzák létre, ezzel fel tudják tartani a durva jégsárkány, aki folyamatosan töri szét a falakat. Végül kitör, és itt is komoly harc, de rájönnek, hogy miamar attól olyan erős, hogy elszívja azoknak az erejét, akiket megöl. Csak akkor van esély ellene, ha valami negatív energiával táplálják. Így valaki okos ötlete révén ráküldik az élőholtakat, belőlük nem tud táplálkozni, és nagyon legyengül, ki lehet végezni. Mindezek után Ascariel is ki tud szabadulni, és úgy tűnik egy rövid időre visszaállhat a törékeny béke. No köszöntem, hogy részt vettetek, majd egyszer valahol, valamikor mesélek még egy másik életben^^//




Vissza az elejére Go down

Aalyena
Don't Hide Your Real Face

Aalyena
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Aalyena
☮ Kor : 320
☮ Hozzászólások száma : 79
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Atlantiszi csapatépítő évértékelés   Atlantiszi csapatépítő évértékelés EmptyHétf. 7 Márc. 2016 - 22:19



Atlantisz


Bal lábamra helyezve a súlyomat állok és figyelem a szertartást. Itt vagyok, mert itt kell lennem; de nem fogom fel a helyzet jelentőségét. Koromból adódóan - talán a legfiatalabb vagyok a jelenlévők között - nem érezhetem át úgy a régi eseményeket, mint azok, akik megélték azt az időszakot felnőttként.

Nézek, de nem látok egészen addig, míg az első rosszul kiválasztott patkányig el nem jut az esemény. Ekkor - magam számára is meglepő módon - érzékeim ragadozómód bekapcsolnak, testsúlyomat egyenletesen eloszlatva nyújtózom még egy picit magasabbra. Mindenki igyekezett minél közelebb menni, így nincsen nagy gondom a közeledéssel, az első pár méteren legalábbis nem. Finoman, de megbánás nélkül furakodok kicsit előrébb, míg csaknem szemből nézhetem végig, ahogyan a dzsinn önmagát elpusztítja.
Érzékszerveim egyszerre kiáltozzák a "veszély", "fuss", "vészhelyzet" szavakat agyamnak, de nem engedek a hátborzongató érzés ellenére sem. Hiába ittam meg azt a kis pohár szakét, hiába sóvárgok azóta az alkohol után, egyszeriben elmúlik a késztetés a részegség mámora felé. Józan akarok lenni, a lehető legjózanabb.

Ahogyan elkezd feltűnni az alak, visszavonhatatlanul érzem, látom, tudom, hogy itt nagy baj van. Fionn pillanatokkal későbbi halála beigazolja megérzéseimet, ahogyan Eldorien és Ellael azonnali reakciója is.
Nem foglalkozván semmilyen utasítással, közelebb lépek egyet, szinte közvetlenül Ellael mellé érve így. Nem az egyetlen vagyok, aki megtagadja a parancsot - mert hogy az parancs volt -; nem egymagam írtam fel a nevem a kivégzendők listájára.
Egyetlenegy mozdulatomba telik az - a lépéssel összehangolva -, hogy kilépjek tűsarkú cipőimből, hogy éjfekete szárnyaimat rézsútosan a hátam mögé eresztve, csapásra készre tárjam.

Térdeimet behajlítva egy mélyebb pozíciót veszek fel, jéghideg tekintetemet magába a Fagyba fúrva.
Mert mit tehetnék? El kellene mennem? Igen! Mondták, hogy menjek el? Igen! Itt van az egyetlen olyan lény, aki emberszámba vett? Igen! Itt kellene hagynom? Talán! Megtehetem? Igen! Megteszem? Hát még szép, hogy nem.

Szárnyaimmal egyszerre kék angyaltűz jelenik meg mindkét tenyeremben. A Hideg Halál szemébe nézve karmokká formálódó ujjaim között gyűlik és csak gyűlik folyékony, kék tűz; készen arra, hogy mintegy végszóra, Ellael végszavára, gondolkodás nélkül rendszerünk hóhérához vághassam.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Don't Hide Your Real Face

Anonymous
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Atlantiszi csapatépítő évértékelés   Atlantiszi csapatépítő évértékelés EmptyVas. 6 Márc. 2016 - 22:20

Csak figyelek, mást nem is vagyok hajlandó tenni. Mindent hallok, mindent látok, ennyi éppen elég, noha elég hátul állok, és kicsit nyújtogatnom is kell a nyakam, pedig elég magas vagyok. Még mindig nem értem, hogy miért van patkány alakban Clarion és Hendiala apja, mi rosszat követett el egy fehérszárnyú angyal? Ez a kérdés még mindig motoszkált a fejemben, s addig fog amíg választ nem kapok rá.
Ám megjelent egy dzsinn Raegul, aki nyomban meghal, rágcsálóként, elég érdekes ez a dolog. Sőt úgy tűnik, hogy a vezetők se tudják, hogy mi a helyzet. Pedig nem nekik kéne a helyzet magaslatán lenni? Vagy tudják, hogy mit csinálnak, csak valahol van egy kandi kamera. Bár ezt nem hiszem, ilyen komoly dolgokkal csak nem viccelnének.
Aztán beindulnak az események Fionn apró jégszilánkokká törik, amit először nem is akarok elhinni, az egyik legjobb barátomat megölte valaki. Az a valaki akinek már rég halottnak kéne lennie, de mégsem az. Miamart megölték, erre itt van húsvér alakjában, hát erre se voltak képesek, hogy megöljenek egy őrültet? Ezt a lényt apró darabokra kellett volna szaggatni, hogy véletlenül se tudjon feléledni, de úgy látszik a csótányoknak teljesen mindegy mit csinálnak vele.
Amit nem értek, hogy Eldorien miért nem változtatja vissza azonnal a kővel, amit Ellael is elmondott neki, miért nem cselekszik akkor? Vagy megvárja amíg Miamar még jégszobrászkodik?
Viszont Omeranys máris bevetésre készen áll, aminek nagyon örülök. Aranyló sárkányszemekkel bólintok arra amit üzen nekem. Jobbról közelítettem meg a mumust, vagyis Miamart. Kár, hogy nem tudok alakot váltani, mert a torkát szorongattam volna, és megismertettem volna vele a pocsolyává válás művészetét.
A ködöt sikerült az én oldalamon eloszlatni, mondjuk a zakóm bánta, mert sikeresen kigyulladt a csuklómnál, ám egy mozdulattal leszedtem magamról hagytam, hogy a földre hulljon. A leheletem forró volt, ahogy a kezem is, a hideg nekem nem ellenfél, sosem volt, és nem most jött el az ideje, hogy féljek egy őrülttől.
Vissza az elejére Go down

Clarion
Don't Hide Your Real Face

Clarion
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : ▽ Caryeth
☮ Kor : 422
☮ Hozzászólások száma : 106
☮ Tartózkodási hely : ▽ New York



TémanyitásTárgy: Re: Atlantiszi csapatépítő évértékelés   Atlantiszi csapatépítő évértékelés EmptyPént. 4 Márc. 2016 - 15:00





Évértékelő

Nem kapok válaszokat és nem értem, hogy miért, hiszen mégis csak arról van szó, hogy itt van az apám, de én úgy tudtam, hogy meghalt, Hendiala viszont úgy tudja, hogy életben van és itt? Mit tett, hogy ide került? Tett egyáltalán valamit? Csak úgy nem zárnak be senkit sem egy ilyen helyre, de akkor mégis mi a fene folyik itt? Még sem tehetek mást, mint hogy várok, némán és szótlanul próbálom felfogni azt, ami történik, még ha nem is tűnik egyszerűnek. A patkányok már alapból sem néznek ki túl jól, na nem azért, mert patkányok, hanem az itteni körülmények miatt. A szemeik mintha haragosak lennének, az alakom akaratlanul is felfénylik, hiszen itt sötét van és hideg és az egész helyzet átjárja valami negatív aura, aminek szívem szerint menekülnék a közeléből, még sem tehetem meg, mert állítólag itt van az apám és mert azért jöttünk, hogy kiszabadítsuk innen, még ha én azt sem tudom, kicsoda és hogyan néz ki.
De nem az történik, aminek kellene, mert nem az apám kerül elő, legalább is az, aki alakot ölt biztosan nem az apám, hiszen a szárnyaim fehérek, csak két fehér szárnyú angyaltól származhatok én és Hendiala is. Megrezzenek, amikor a varázslat az üvegbe csapódik, majd vissza és a szám elé kapom a kezemet, amikor porrá omlik a benti lény, aki ártani akart nekünk idekint. Ez már nem valami térfadolog és én is úgy vélem, mint Ellael nem szabadna kísérletezni, hiszen ha nem tudjuk ki vannak patkány alakban, akkor bárkit kiengedhetünk, nem valami okos ötlet, itt csak veszélyes alakok vannak, vagy legalábbis nagy részt. Mégis Fionnan együtt Eldorien tovább ténykedik és nem hallgat az angyalra.
- Eldorien... - mögé lépek, hátha képes vagyok hatni rá, hogy fejezze ezt be. Akkor is, ha az apámról van szó, akkor sem lehet csak úgy random csinálni, valahogy másképp kellett volna felkészülni. És úgy fest igazunk lesz, hiszen a fehér patkány átalakul, de cseppet sem azzá akivé kellett volna. A szemem elkerekedik és ledermedve próbálom feldolgozni azt, ami történik. Az üveg mintha ott se lenne, Fionn pedig az elfojtott sikolyom közepette hullik jégszilánkokra. Alig hallom azt, ami történik, de nem moccanok Eldorien mögül. Eszem ágában sincs itt hagyni, minden zsigerem azért sikít, hogy maradjak, hiszen az a dolgom, hogy védelmezzem őt, és még nem alakult ki a képességem, ami akár a halálból is visszahozhatja őt. Arra eszmélek, hogy Myärn jelenik meg mellette, hogy Ellael kiabál, hogy kitör a pánik és sokan kifelé menekülnek, mások viszont befelé jönnek, mintha itt akarnának szembeszállni... vele. Emlékszem rá, hogy Hendiala mennyit küzdött azért, hogy Ellael életben maradjon a legutóbbi Miamarral való összecsapás után, az angyalnak sem kellene maradnia. Valahogy... be kell zárni ide, hogy ne jusson ki, de még sem moccanok, amíg Eldorien nem indul el kifelé, és félek tőle, ha mások is mellé állnak, akkor esze ágában sem lesz csak úgy nyúlcipőt húzni. Az alakom még inkább felfénylik, de ez csak szimplán ösztönös, viszont a tenyerem izzadni kezd, halovány tűzpászma jelenik meg rajta. Nem vagyok egy harcos, nem is szoktam harcolni, de az angyaltű képességét birtoklom és meg kell védenem Eldorient, akármennyire is ki akar innen tessékelni bárki is.


Vissza az elejére Go down

Vendég
Don't Hide Your Real Face

Anonymous
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Atlantiszi csapatépítő évértékelés   Atlantiszi csapatépítő évértékelés EmptyKedd 1 Márc. 2016 - 21:28





Atlantisz

Szűk a hely.
Sokan vagyunk.
Hideg van.
Patkányok előttem, lépcsők mögöttem, sötétség és értetlenség körülöttem.
Ha nem lenne itt az apám, egészen biztos, hogy már felmentem volna, diszkréten ugyan, de biztosan elindultam volna, mert ez, bármilyen rejtélyes és jelentőségteljes jelenet legyen is, nem éri meg nekem. Alacsony rangom van, nem is kéne talán látnom ezt, elég lett volna, ha visszahallom Ezareltől, vagy mástól, aki felettem áll. Meraxeshez közel legalább a fajtárs jelenlétének érzése megnyugtat, és mint ahogy két gyufa pislákolásának egyesülése képes nagyobb lángot létrehozni, az én lelkem háborgása is csökken egy leheletnyit. Alig fér el a harmadik ember, azaz lény mellettünk, és ő inkább nyújtogatja a nyakát, mint hogy hozzám hasonlóan csak álljon és türelmesen várjon, mi lesz ebből.
Egy szót sem szólok, túlélő üzemmódba kapcsoltam. Megtanultam türelmesnek lenni, és bírni a várakozást, így most néma csendben, kissé üres tekintettel fordulok a nem túl messzi, mégis, a tömegtől elérhetetlennek tűnő patkányos részleg felé. Nem tudom, mire várunk, ahogy más sem igazán. Eldorien szavai eljutnak a fülemig és a tudatomig, Clarion reakciója szintúgy, de kezdem úgy érezni, mintha valami képernyőn látnám ezt az egészet, és nem is lennék jelen.
Ez az érzés azonban hamar elszáll, mikor az adrenalin elsöpri, mint egy szökőár.
Raegul, a dzsinn feltűnésétől egy pillanat alatt teljes készenlétbe állok, de a villanás és a hanghatás miatt több szárnyat és a tömegből kiemelkedő tünde alakot veszek észre. Úgy tűnik, nem csak én ijedtem meg, de irigykedve figyelem, ahogy a szűk hely engedélyezi számukra másik alakjuk felvételét. Ha én változnék át, úgy a helyiség felét agyon is nyomnám azonnal, pedig elég kecses formám van sárkányhoz képest.
Mielőtt azonban megnyugodhatnék kicsit, újabb sokk ér. A következő fél percet növekvő iszonyattal és értetlenséggel figyelem. Olyannyira nem vagyok képben azt illetően, hogy mit kellene tennem és hogy ez az egész előre megtervezett poén vagy valódi veszélyhelyzet, hogy amíg Fionn darabokra nem törik előttem, földbe gyökerezett lábakkal állok a helyemen, és a mellettem kifelé induló és tülekedő lényekkel sem foglalkozom. Mintha tényleg odafagytam volna a földhöz, és ekkor megérzem az elölről érkező köd első, csípős érintését a bőrömön, ami azonnal felébreszti bennem a tűzsárkányt.
Habár átváltozni nem tudok, bármennyire is sürget az ösztön, kék szemeim villannak, a tűz a bensőmben életre kel, bőröm pedig érzem, ahogy felmelegszik.
Miamar. Tényleg ő az?
Ideje megtudni.
Megindulok az árral szemben, elfojtott tűztől reszkető tagokkal. Magas termetemet ezúttal nem rejtem el, hanem kiegyenesedem, tartásom is egészen megváltozik. Most nem a helyét kereső, bizonytalan védelmis nő vagyok, hanem egy tűzsárkány, aki egy legendás ellenséggel került szembe. És nincs egyedül.
A szemem sarkából látom, hogy Meraxes is megindult Miamar felé, amíg sokan engedve Eldorien és Ellael utasításának kifelé indulnak, holott együtt fél másodperc alatt kiiktathatnánk Caryeth apját. Még képességek nélkül is. Ám ők nem védelmisek, nem álltak a rendszeren kívül kerek egy évszázadon át, nem tagadtak meg parancsokat talán soha, és úgy vélik, ha a vezető megszólal, akkor követniük kell. Meglehet, hogy követni fogom őket, ha lesz rá később lehetőségem, de az a pillanat nem most jött el. egy tűzsárkány nem fut el egy jégsárkány elől.
Ki ez a Miamar, hogy ennyire féljünk tőle?
Ha felvehetném a másik alakom, biztosan követ repesztő sárkánysikollyal vetném rá magam, gondolkodás nélkül, ám emberi testbe kényszerülve csak egy tűzforró sóhajjal jelezhetem indulataim és vérszomjam. Ökölbe szorult kezemben érzem, ahogy éledni kezd maga a Tűz, ami akár viharrá is korbácsolódhat, ha nem vigyázok, ám ha a terem ilyen tempóban ürül ki a pánikba esett lények menekülése miatt, akkor hamarosan elengedhetem magam.
Nem félek. Az elmúlt időszak elfojtott indulatai és kételyei most ebben az egy pillanatban sűrűsödnek össze egyetlen gyilkos vággyá, és érzem, ahogy a sárkány bennem életre kel.  Egy jégsárkány, aki patkányként élt az elmúlt háromszáz évben, nem lehet ellenfél egy tűzelementálnak és két tűzsárkánynak. Ha csak valaki meg nem ragad, hogy a bőröm forróságából adódóan égési sérülések árán kirángasson innen, akkor folytatom az ösztönös menetelést a veszély irányába.
Én balról megyek, szólítom meg az apámat gondolatban, és vetek rá egy pillantást, mielőtt a helység bal oldalához húzódom, és elvesztem a növekvő ködben szem elől. Nem tudom, miért nézek rá előtte. Talán azt akarom látni, hogy biccent, talán azt, hogy megbízik bennem? Aggodalmat várok?
Nem.
Igazából a tüzet akarom látni benne is, rajta is, ahogy a legendás tűzvonal, ami végigköveti a származását, izzani kezd rajta. A saját lelkemben és tekintetemben is érezni akarom a vérvonalam erejét, hogy végre igazán tudatosuljon bennem, hogy igen, Meraxes, egy tiszta vérű tűzsárkány az apám, és hogy egy jégsárkánynak, legyen bármilyen öreg és dörzsölt, nem lesz esélye ellenünk. Nem akarok apai aggodalmat vagy a katona fáradtságát és törődöttséget látni rajta; tüzet akarok, azt, ami alkot minket, ami kitölti hatalmas testünk és emberi lényünk minden porcikáját. Azt, ami egyetlen poshadt tócsává olvaszthatja Miamart örökre.


Vissza az elejére Go down

Myärn
Don't Hide Your Real Face

Myärn
Tünde
our magic can rule your life
☮ Főkarakter : Myärn
☮ Kor : 587
☮ Hozzászólások száma : 69
☮ Tartózkodási hely : Mikor hol



TémanyitásTárgy: Re: Atlantiszi csapatépítő évértékelés   Atlantiszi csapatépítő évértékelés EmptySzomb. 27 Feb. 2016 - 13:59

Atlantisz



Érdeklődve figyelem, mikor végre történik valami, mielőtt a csend túl kínos kezdett volna lenni. Az első alakot felismerem, szám sarkában megjelenő nosztalgikusnak beillő mosoly jelzi is. Emlékszem rá, habár a nevét már én sem tudnám megmondani, talán akkor se tudtam volna, hiszen akkor sem érdekelt. De ez akkoriban volt, mikor még csak száz éve sem voltam Eldorien primusa, s akkoriban tényleg árnyékként követtem őt. Nem csodálkozom, hogy a tolvaj itt kötött ki. Elég fura lehet mondjuk örök létre patkányként élni, sajátos büntetés. De akkor mit csinált Clarionék apja, hogy ő is patkány lett? Aligha az a bűne, hogy megpróbált ide betörni vagy elcsente Caryeth fésűjét. Gyanús nem is Raegul megjelenése, hanem Eldorien reakciója rá. Nem tudja Eldorien sem, kik a patkányok? Vagy bekerült közéjük olyan, akinek nem kellett volna? A támadást visszaveri a burok, amibe zárva van a dzsinn - ejj, ezekkel a dzsinnekkel csak a baj van, bocs, Nemesis! - de ez pont elég ahhoz, hogy elinduljak szép kényelmesen Eldorien felé. Nem akarok feltűnést kelteni, azt megteszi Ellael is - nem mellesleg pont kapóra jön a szárnybontása is, amivel odébb lök jónéhányakat, így szabadabb az út nekem -, másrészt az sosem jó, ha felsőbb körös védelmist látnak mások feltűnően aggódni, vagy túlreagálni valamit. Biztos receptje ez a pániknak. Persze, azt nem sejtem, hogy a pánik elkerülhetetlen. Sajnos, nem mindig érkezik megfelelő sugallat, s csak azzal tudom nyugtatni magamat, hogy ez jó jel is. Hiszen egyszer már megkaptam a sugallatot Eldorien halálát látva előre, s ezzel még jobban összefonódott kettőnk sorsa. De az elmúlt, a jövő változtatható, s meg is változtattuk. Figyelem, melyik patkányt veszi elő Eldorien, s sötét szemeim vöröses fénnyel villannak meg egy pillanatra, ahogy az ótünde látást igénybe veszem. Nem tudom, ki az a patkány, de elég erős. Sokkal erősebb, mint az előbbi dzsinn. S legalább olyan öreg is...
- Bocs! Elől lesz dolgom! Bocs-bocs! - Mondogatom azoknak, akik mellett elhaladok, vagy éppenséggel kicsit félre is tolok, ha nem adnának helyet. Az új alak nekem semmit nem mond ránézésre, hiszen ehhez túl fiatal vagyok még, s nem mellesleg soha nem is az emberi alakjában ábrázolják a régi idők mítikusait, mert hát az változó külső, mint a ruha. Bármikor kidobható. Hanem a név és Ellael reakciója - amit éppen elcsípve hallom, hogy Hendialát kiküldené - az bőven elég beszédes, hogy képben legyek. Caryeth apja. Szuper! Belecsöppentünk egy király családi perpatvarba. Most nem humorizálok azzal, hogy meg fog fagyni a hangulat, mert a szemem láttára Fionn valóban megfagy pár pillanat alatt, hogy a milliónyi kis csúszós szilánk csak rontsa a kijutni szándékozók gyorsaságát. Persze nem állok én sem és mozizok, eddigre már Eldorien elé kerülök - ezzel a mozdulattal Clariont is hátrébb tessékelem -, s nincs az az isten, amivel maga mögé tudna rántani a tűzelementál. Tudom, hogy biztonságban akar tudni, s magam sem vélem úgy, hogy egy első soros harcos lennék - szívesen feláldozok én a célért más bábut a sakktáblán, minthogy én mint a királynő haljak meg -, de Eldorien esetében kicsit mások a játékszabályaim. Valószínűleg ez a tettem lesz az, ami lassan évszázadok óta elsőként tanúskodik arról, hogy talán valami pici kőből lévő szívem nekem is van... és ékes bizonyítéka annak is, hogy a tűzelementál az egyetlen, akihez kötődök. Annyira, hogy mindenki más fölöttem álló parancsának ellenszegüljek, csak hogy őt védhessem. Igaz, ezt a megvédős dolgot se úgy terveztem, hogy csak állok és karcsú alakom mögé próbálom őt elbújtatni, hanem rögtön megpróbálom blokkolni a képességeit is. Ha csak részlegesen sikerülne is, az is pont elég előny lehet például Ellaelnek, vagy bárki másnak, aki valamiért nem a többieket és magát mentené, hanem egyéb okokból idelenn marad. Én maradok, amíg Eldorien is, s egyelőre megmaradok az emberi alakomban.

"Nem nagy baj, ha az ember ellenséget szerez magának, legalább otthon érzi tőle magát." ©
Vissza az elejére Go down

Ellael
Don't Hide Your Real Face

Ellael
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Főkarakter
☮ Kor : 852
☮ Hozzászólások száma : 262
☮ Tartózkodási hely : New York, Micromed torony



TémanyitásTárgy: Re: Atlantiszi csapatépítő évértékelés   Atlantiszi csapatépítő évértékelés EmptySzomb. 27 Feb. 2016 - 6:52



Atlantisz

*Kitana személye már nem olyan fontos, tudom, hogy nem hagyhatja el a szigetet és ha itt minden lezárult válthatok vele pár szót, mert muszáj lesz, én akarom és az ő érdekében. Nem mulasztanám el. Ám az összejövetel témája megváltozik és már nem az elmúlt év eseményeit taglaljuk hanem valami egészen más van porondon amit nem én helyeztem a közepére. talán most először fordul elő, hogy mi hárman, a legfelsőbb kör tagjai nem vagyunk összhangban, Caryeth is épp olyan tanácstalan mint én, Eldorien azonban láthatóan tudja mi zajlik, sőt ő az irányítója. Csak ezért nem kérdezősködöm, nem emelek szót és angyali fegyverem is lényem mélyén marad, mert bízom a mindig komor és felelősségteljes elementálban. Kérdő pillantásomra Hendiala nem válaszol, még pillantást sem vet rám, vagy annyira lekötik az események, hogy szinte magánkívül van, vagy velem nem akarja megosztani még a találgatásait sem, ám ha az utóbbi derül ki később, az minden bizonnyal mélyen fog érinteni, tekintve a kettőnk között, mindenki előtt még titkolt kapcsolatot. Odalent mindenki csendben marad, egyetlen kérdés sem hangzik el egymás közt, és én sem szakítom félbe Eldorient, bár a mondanivalójának több pontja is van ami számomra kétséges. Hendiala és Clarion apjának ittléte, a miértek, a szertartás menete, a lehetőség. A titok.
Mielőtt azonban az elementál bármit is tenne a patkányokkal, közelebb húzódom Hendiala felé és egy kicsit még elé is lépek, épp csak, hogy még lásson mindent, hogy alakja megmaradjon a fő helyen de bármikor meg tudjam védeni. Rossz érzés kerülget, ismerős és fájó, mintha sötétség venne körül. Mindenki Eldorient figyeli, így talán nem tűnik fel senkinek, hogy megfogom Hendiala kezét, jobbára a testem takarásában, s bátorítóan megszorítom, ám mindennek más oka is van. Amennyiben olyasmi történne amit nem szeretnék, máris el tudom rántani magam mögé. Nem tudom miért ez az érzés, talán a hely légköre ahová nem túl gyakran merészkedik egyetlen mitikus sem, a patkányok jelenléte, a Holdkő aurája.
Már akkor gyanút fogok, hogy valami nem úgy zajlik ahogyan az elementál eltervezte, mikor az első patkány átváltozik. Eldorien láthatóan nem rá számított, így joggal feltételezem, hogy ezen a ponton már nincs tisztában az események sorozatával. csupán azt tudja mit kell tennie és hogyan de, hogy mi fog történni….és ettől a pillanattól válnak az események érdekessé és vészt jóslóvá. Az ismeretlen „tolvajt” szívesen kikérdezném, hogyan került ide és valójában miért, ám újra patkány lesz Eldorein egyetlen kézmozdulatától és a válaszok homályba borulnak. Szabad kezemet eltartom a testemtől és felkészülök a legrosszabbra, bár mindig is az elementál vezető volt a gyanakvóbb, úgy hiszem ez a feladat most rám hárult Vetek egy pillantást Caryethre és bólintok, jelezve, hogy szerintem valami nem kerek és készüljön fel. A sötét és rossz érzések felerősödnek, Raegul megjelenése pedig igazolja jelenlétének jogosságát. A támadásakor angyali fegyverem lángolva jelenik meg a kezemben, ezzel egy időben szárnyaim kibomlanak és nem érdekel, hogy magam mögött kit döntök le a lábáról. Ezek után csupán egyetlen pillanatra lemaradva tolom Hendialát magam mögé a szárnyaim oltalmába, bár Raegul támadása végül ellene fordul és nem kerül ki a körből. *
-Hagyd ezt abba Eldorien!
*Nem vagyok kíváncsi ki maradt még a tükör mögött, nem akarom tudni, Hendiala és Clarion apja melyik patkány, hogy egyáltalán ő bújik-e meg az állat bőrében. Számomra ez már támadásnak minősül. Eldorien azonban nem hallgat rám, talán a hozzálépő Fionn hangja elnyomja az enyémet, én azonban már Hendialát tolom mind hátrébb.*
-Menj most ki! Kérlek!
*Az események felgyorsulnak és ha Hendiala azonnal el is indult, akkor sem ér ki, hiszen legelöl áll, mögötte pedig több kör tagjai, valószínűleg megkövülten a meglepetés erejétől vagy néhányan már a mitikus alakjukban ahogy én is. Eldorien hangjára fordulok vissza és ott áll előttem a rendünk legfőbb ellensége, Caryeth apja. A tekintete…ó, ismerem én ezt a tekintetet, beleégett az elmémbe, évszázadokon át kísértett az álmaimban, ott volt velem az Ansharában is. Az angyalom védelme elsősorban a célom de ott van Caryeth is akiről nem tudom hogyan fogadja apja feltűnését.*
-Vidd ki Hendialát!
*Caryethre tekintek egy pillanatra, tudom, hogy nem engedelmeskedik, mégis megpróbálom azzal eltávolítani, hogy rábízom a fehérszárnyú angyalomat. Mire visszatekintek Miamarra, Fionn sikolya jégbe fagy. *
-MENJETEK, ÉN FELTARTOM!
*Mivel elől álltam, a kifelé vezető úton az utolsó vagyok, fel kell tartanom Miamart, hogy mindenki más kijuthasson. Közelebb lépek hozzá, noha már szinte semmit sem látok, a jeges zúzmara lecsapódik a szárnyaimon, ám a tollak még felfogják a hideg párát s míg nem jutnak el az izmokig tudom mozgatni és ezt a lehetőséget arra használom, hogy erőteljes szárnycsapásokkal felkavarjam a tejfehér ködöt.*
-ELDORIEN! ŰZD VISSZA! A KŐ ELDORIEN!



Vissza az elejére Go down

A végzet árnya
Don't Hide Your Real Face

A végzet árnya
Mesélö
i will tell you a story
☮ Főkarakter : Caryeth, Eldorien, Ellael
☮ Hozzászólások száma : 7



TémanyitásTárgy: Re: Atlantiszi csapatépítő évértékelés   Atlantiszi csapatépítő évértékelés EmptyPént. 26 Feb. 2016 - 10:57





Atlantiszi évértékelő

 Clarionnak nem kell attól félnie, hogy Eldorien valami kiszámíthatatlant tesz, hiszen a tűzelementál kasztvezető is katona, tudja, hogy mikor van a helye a tombolásnak. Még a harctéren sem, ott is a józan döntések kellenek, hogy uralkodóak legyenek. Kitana távozása így zökkenésmentesen lezárul, a káoszsárkány helyet tud foglalni a külső folyosókon, vagy az emeleti szobákban, amíg nem ér véget a rendezvény. A díszes társaság tehát leér a börtönbarlang mélyére, a bejáratot itt is angyalok által életrekeltett élőholtak vigyázzák, vagy egy tucatnyian, és elég szűkös a hely, hogy többen átférjenek, egymás mellett kb. 2 humanoid fér csak át. Eldorien tehát kérdezgeti Clariont, akitől nem sok érdemi választ kap, így tűnődően vizsgálja a patkányokat. A fehérszárnyú lány közben Hendialának súg, aki csak megrázza a fejét, és visszasuttogja, hogy „ne most”. Eldorien végül találomra kiválaszt egy patkányt, és a hatalmas üvegfalon át rámutat a holdkővel.
- Ascariel nevében legyél aki voltál. – A holdkő lilán izzani kezd, fénye rávetül a rágcsálóra akinek megremeg az alakja, és átváltozik. Egy fiatal férfi az, könyörögve esik térdre, kegyelemért esedezve, ő biztosan nem Ascariel. Eldorien ránt egyet a kövön, kihuny a fénye, a férfi ismét patkány. A gombszemekből mintha könnyek csurognának. Eldorien megrántja a vállát. – Valami tolvaj lehetett, emlékszem rá, pont Atlantiszra akart betörni, vagy kétszáz éve, remélve, hogy komoly kincseket őrzünk itt. Mindegy. – A tűzelementál tovább vizsgálódik, kiválaszt egy nagyobbacska patkányt, eljátsza ismét a szertartást. A patkány átformálódik, és ezúttal egy kékes árnyék jelenik meg a helyén, majd amikor testet ölt, Eldorien megdöbbenve nyel egyet.
- Raegul... – Az ősi első kör egyik tagja, a dzsin... Hogy került ide? A dzsinn viszont nem tétovázik, vörös csóva reppen ki a kezéből, egyből támad, Eldorient megcélozva. A tükör azonban belül veri vissza a dzsinn támadását, pontosan rá vetve vissza. Vakító villanás, és Raegul helyén már csak egy égnek meredő lábú döglött patkány figyel kiomló belekkel. Elég durva tény, hogy az ősi tanítványok egyike a sötét tömlőc mélyére került, és itt érte utól a végzete... A tűzelementál sötéten pislogva mered a háta mögött álló tömegre. Kissé most hátrál is, hogy ne legyen több ilyen intermezzó. Fionn, a terciusa lép mellé, és megszólal.
- Ha fehérszárnyút keresünk uram, próbáld meg azt a fehéret. – Eldorien bólint, és ezúttal a holdkövet a fehér patkányra veti, megismételve a szertartást. A patkány alakját a lilás fény derengi be, és egy férfivé változik. Eldorien nem ismeri Clarionék apját, így hátranéz az ikrekre. A férfi mintha megfürdene a holdkő fényében, tekintete hüllőszerűen sárgás...
- Miamar! – Üvölti Eldorien, ahogyan leesik neki, hogy ki is lehet a halottnak hitt illető. A férfi nemes egyszerűséggel átlép az üvegen, és a meglepett Fionn vállára teszi a kezét, aki abban a pillanatban válik tömör jéggé, és törik ezer meg ezer apró szilánkra a teste. A jégsárkány még emberi alakjában is jeges fuvallatot szór szét a szájából, nagyjából pillanatokon belül semmit sem lehet látni a tejfehér jeges ködben. – Kifelé! A kapuhoz! – Üvölti Eldorien, de mivel ő sem lát semmit, ezért megindul a botorkálás. Akik szerencsésebbek voltak, azok a barlang kijáratánál voltak, már egyből pánikszerűen futnak át az élőholtak között. Most valahol senkinek nincsen kedve leállni az ősi gonosszal vitatkozni, főleg, hogy Eldorien is úgy gondolhatja, hogy kint kell rendezni a soraikat, és úgy felállítani a védelmi vonalakat.




Vissza az elejére Go down

Aalyena
Don't Hide Your Real Face

Aalyena
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Aalyena
☮ Kor : 320
☮ Hozzászólások száma : 79
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Atlantiszi csapatépítő évértékelés   Atlantiszi csapatépítő évértékelés EmptySzer. 24 Feb. 2016 - 21:20

+

Atlantisz


A szokásostól teljesen eltérő módon, fejben egy egészen másik - egy sokkal sötétebb, szörnyű helyen járva - ülöm végig a beszédet. Beszédeket. Nem tudom.
Mikor feleszmélek, Eldorien szól hozzánk, és Kono Hana emlékére mindenkinek körbekínálnak egy kis pohárnyi szakét. Illendően felállok, majd az elementálra szinte alig gondolva, a többiekkel egyszerre hajtom le a kis kortynyi alkoholt.
Már nem hiszek semmiben sem, ami a halál után jön. Már nem érdekel, mi vár ott, mert rám úgysem fog várni senki sem. Már nem számít, mi lesz. Kono élt, meghalt... Tiszteltem, a magam módján szerettem; de már nincsen. Ennyi.
Feketén vagy fehéren, szürke nincsen.

A néma csendben borús fellegként rám hulló gondolataim közt vergődök, miközben szervezetem még több alkohol után vágyakozik. Igen, már magam előtt nem titkolt tény, hogy alkoholista vagyok. Talán a többiek még nem tudják, vagyis nem tudhatják. Hidegségem és a csodálatos találmány, a smink tesz arról, hogy ne legyen olyan, aki távolról észrevenné - közel úgysem szívesen jön hozzám senki sem. Annyi eszem pedig azért mégiscsak van, hogy ne részegen jelenjek meg egy hivatalos eseményen. Utoljára... Szomorú gondolat, hogy tegnap este ittam - eltekintve ettől a kortyi szívfájdítástól.

Szervezett csürheként indulunk el a tömlöc mélye felé. Képtelen vagyok belül racionalistának, vagy optimistának lenni, a szokásosnál sokkal sötétebben látok mindent. Az életem egy káosz.
A mélybe vezető lépcsőfokok munkát adnak nekem, és nem a tűsarkú cipő miatt. Olyannyira megszokottá vált már a magas sarok, hogy az a furcsa, ha nem viselem. Nem ember vagyok, így hiába hordok ilyet bő kétszáz éve... Köszönöm, tökéletesen érzem magam. Még.
Ruhám miatt minden lépésem előre és gondosan megtervezett matematikai számítás, ami legalább lefoglal egy kicsit.

Nem furakodok előre; valójában igyekszem az utolsók közt állni a leghátsó sorban. Itt vagyok, mert jelenleg még itt kell lennem. Bár Ellael lehet felmond nekem a jövőhéten, szóval...
De legalább a szaké jó volt.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Don't Hide Your Real Face

Anonymous
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Atlantiszi csapatépítő évértékelés   Atlantiszi csapatépítő évértékelés EmptyKedd 23 Feb. 2016 - 20:53

Omeranys kérdésére térek vissza a valóságba, eléggé elbambultam a múltban, Afganisztán nem egy jó hely, még egy olyan időket megélő személynek is, mint én. Az embereket védeni kell, mert néha túlságosan is kiakarják irtani egymást, akár egy darabka földért is képesek egymás vérét ontani.
- Én voltam, nem te. Poszttraumás stresszel küszködöm amióta Afganisztánban leszereltek. Nem bírom a zárt ajtókat, egy támadás miatt. – legyintettem egy halovány mosollyal, hozzá lehet szokni.
- Nézd, Kitana tudta, hogy mit vállal ezzel a lépéssel. Régóta második körös, de ahogy mondani szokás kiégett, és nem a szerelemféltéses hülyeségről beszélek. Sárkányok vagyunk, egy ideig lelehet minket láncolni, de szabadságra vágyunk mélyen legbelül. Talán én is, csak nem merem beismerni. – válaszoltam neki halkan, még a végén azt hiszik puccsot szervezek, vagy valami hasonló, pedig eszem ágába se jutott ilyet tenni. Elvégeztem a munkámat mindig, és továbbra is így teszem, de a véleményemet bárkinek megmondom, ahogy azt eddig is tettem. Az apám erre tanított, legyek jó katona, ha pedig szükséges olvassak be bárkinek legyen az felettes, legyen az barát.
Fél füllel figyeltem csak Eldorienre, Ellaelre. Kono Hana-t nem ismertem, jégelementálként amúgy sem lettem volna nagyon jóban vele, egyszer összefutottam vele, és ennyi. A szakét persze megittam a tiszteletére, többet nem tettem az ügy érdekében. Sok bajtársat elvesztettem már, egy idő után hozzálehet szokni, bármennyire hangzik barbárnak. Egy idő után, lelketlenné válik a sok értelmetlen gyilkolástól az ember, a sárkány, és sorolhatnám a fajokat, persze lehet, hogy van aki pont ezt élvezi, nem tudom.
Lementünk a rágcsálókhoz, nem is érdekelt igazából, hogy minek jöttünk ide. Rágcsálók? Clarion és Hendiala apja? A lányokról tudtam, hogy fehérszárnyúak, tehát a szüleik is azok voltak, mégis egy patkány az apjuk? Vajon mit követhetett el amiért ezt a sorsot kapta? A sok kérdést a lányom közelebb húzódás szakította meg, fél kézzel öleltem magamhoz, hogy melegíteni tudjam, egy fokkal jobban bírom ezt az időt, mint ő, a viselkedése alapján erre következtetek.
Vissza az elejére Go down

Amphore'll
Don't Hide Your Real Face

Amphore'll
Tünde
our magic can rule your life
☮ Főkarakter : Amphore'll
☮ Kor : 211
☮ Hozzászólások száma : 16
☮ Tartózkodási hely : Ahol éppen lennie kell.



TémanyitásTárgy: Re: Atlantiszi csapatépítő évértékelés   Atlantiszi csapatépítő évértékelés EmptyKedd 23 Feb. 2016 - 20:14





   to: everyone

Kitana bejelentés mindenkit meglep, többekből heves indulatok vált ki. Én megmaradok a döbbent csendnél, valahol megértem, én is félek egy kissé a Kono Hanával történtek után, nem akarnék a következő áldozat lenni, de azt már nem tudom feldolgozni, hogy hogyan képes ilyen fontos szerepkörből egyszerűen csak kilépni. Ki fogja helyettesíteni? És persze rengeteg más kérdés is kavarog a fejemben, de egyelőre inkább Caryeth-re összpontosítok. Igyekszem nyugtatólag hatni rá. Eldorien nagyúr hirtelen közbelépése pedig tökéletes. Bár, féltem, hogy valami komolyabb szankciót fog kiszabni, ami talán csak rontana az egész este hangulatán, de szerencsére inkább csak tovább viszi az estét. Mindenki egy kicsit visszarázódik a helyzetébe, és képes újra a lényegre koncentrálni, még ha teljesen nem is tud az előbbi eseményekről megfeledkezni.
A Kono Hanáról való megemlékezésnél magamhoz veszem az italt, és bár nem vagyok híve az alkohol fogyasztásnak, az ő emlékére én is felhajtom az italt. Nem ismertem őt, de tiszteltem. Ő is a rendszer része volt, keményen dolgozott a békéért, nem ilyen halált érdemelt. Dühítő és elszomorító is, hogy így kellett meghalnia.
A megemlékezés után tovább lépünk a következő napirendi pontra, Clarion és Hendiala apjának kiszabadítása. Erről viszont szinte semennyi információt nem kaptam. Ahogy elnézem, a Diplomácia és a Tudomány kasztjai nemigen vannak tisztában a jelenleg folyó eseményekkel, így a többiek példáját követve, én is Eldorien nagyúrra szegezem a pillantásomat. Érdeklődve hallgatom őt, néha Caryethre pillantok, hátha sikerül valamit leolvasni az arcáról, ami támpont lenne számomra erre az érthetetlen helyzetre.
- Patkányok... - halkan, majdhogynem csak tátogva ejtem a szavakat, értetlenül meredve előre. Nem tudom, hogy ki lenne képes felismerni őket ilyen alakban, bár... Talán az ótünde látásommal képes lennék meglátni valamit, de itt most nem változhatok át, tiszteletlenség lenne.


Vissza az elejére Go down

Caryeth
Don't Hide Your Real Face

Caryeth
Sárkány
our wisdom runs like a river
☮ Főkarakter : ∞ Caryeth
☮ Kor : 812
☮ Hozzászólások száma : 231
☮ Tartózkodási hely : ∞ Peking főképp



TémanyitásTárgy: Re: Atlantiszi csapatépítő évértékelés   Atlantiszi csapatépítő évértékelés EmptyKedd 23 Feb. 2016 - 10:02


Atlantisz rejtekén



♫ Final warning ♫évértékelő©


Ampho szavai visszarántanak a jelenbe. Ez az évrétékelő nem úgy alakul, ahogyan kellene. Kitana tette csak tetézi azt, amilyen nehéz helyzetben eddig is voltunk. Mégis meg kell nyugodnom és higgadtan intéznem ezt az egészet, amíg Ellael odafent áll, amíg nem veszi át a helyét Eldorien... Apropó Eldorien. Erre szintén nem számítottam, hiszen nem volt megbeszélve minden pillanata az eseménynek. Talán csak a hirtelen kialakult helyzet miatt váltja le Ellaelt hogy besegítsen neki, vagy inkább máris továbblépünk, hogy lemenjünk és végrehajtsuk azt, ami miatt itt vagyunk? Még én sem tudok sokat az ügyről, és épp e miatt vagyok kíváncsi. Ettől még természetesen némán felállok és a megemelem a poharamat, amikor Konotól búcsúzunk. Sokan haltak meg az évek során, sokakat veszítünk el évről évre, de Kono sokak szívéhez közel állt, Ellael számára pedig nagyon fontos szerepet töltött be, így aztán érthető, ha engem is érzékenyen érint a helyzet, hiszen Ellaelt azt hiszem immár tényleg jó barátomnak, nem csak szövetségesemnek mondhatom.
Felállok hát amikor elindulunk lefelé, természetesen az ótünde és Eldegar mellett maradok, de elég elől ahhoz, hogy figyelni tudjak arra, ami történik. Egyelőre még én se nagyon tudom, hogy mi vár ránk majd odalent. Korom ellenére sem jártam még itt soha sem. Nem volt rá szükség, hiszen az apám meg halt, nem kellett végignéznem, ahogyan bezárják erre a lélekromboló helyre. Nem tudom, hogy pontosan kicsoda Clarion és Hendiala apja, ami már önmagában is meglepő és ha jól látom, akkor Ellael is hasonlóan meglepetten áll a helyzethez. Különös, úgy tűnik, hogy ezúttal csak Eldorien van tisztában ezzel, ami végül is indokolt mint a Védelem kasztjának vezetője. Minden bizonnyal valami olyan magyarázatról lehet szó, amit majd meg fogunk érteni mind, bizonyosan jó oka volt rá, hogy mindezt eltitkolta mindenki elől, netán kötelezték rá? Az öregek a városainkban bár nem tevékenykednek, de ettől még ellátnak minket tanácsokkal, én is szoktam időnként beszélgetni némelyikükkel. Ha anyám élne, bizonyára őt is gyakorta meglátogatnám, de sajnos erre már nincs lehetőségem.
Egyelőre viszont mást nem igen tehetek, mint hogy várok, láthatóan Clarion sem tudja, hogy pontosan mit is keresünk, és úgy látom rajta, mintha azzal sem lenne igazán tisztában, hogy nem patkányként hogyan nézhet ki az apja.

Vissza az elejére Go down

Myärn
Don't Hide Your Real Face

Myärn
Tünde
our magic can rule your life
☮ Főkarakter : Myärn
☮ Kor : 587
☮ Hozzászólások száma : 69
☮ Tartózkodási hely : Mikor hol



TémanyitásTárgy: Re: Atlantiszi csapatépítő évértékelés   Atlantiszi csapatépítő évértékelés EmptyVas. 21 Feb. 2016 - 17:33

Atlantisz



Megannyi pillantást érzek magamon, mikor Kitanához beszélek, s nem áltatom magamat azzal, hogy mindenki egyetért azzal, amit mondok. Én meg őket nem áltatom azzal, hogy ez engem egy fikarcnyit is érdekel. Nem az a dolgom, hogy szeressenek. Mint ahogy azzal is tisztában vagyok, hogy lesz egy nem túl kellemes beszélgetésem Eldoriennel az egész után itt. Nem fogok kitérni előle, nem vagyok az a fajta. Ennek tudatában viszont egész meglepő, hogy a tűzelementáltól egy mosolyt kapok. Alapból nem az a mosolygós fajta a férfi, most akkor... miért is? De nem tudom nem viszonozni, még ha csak haloványan is, de azt hiszem hetek, lassan hónapok óta ez a legenyhültebb gesztus, amit egymás felé intéztünk. Míg Eldorien kimegy a pódiumhoz, addig kihasználom az alkalmat az új üzenet gyors megkukkantására. Éreztem zsebem nagyon halk és rövid rezdülését, mikor beszéltem, de most van csak röpke idő megnézni, mit üzent Nemesis vissza. Nem kételkedem benne, hogy ő üzent, s igazam is lesz, az mms viszont... Nem is tudom, mit kezdjek ezzel? Mosolyféle ül ki a szám sarkába, s értem is a szándékot a képpel, ugyanakkor valami mégsem kerek, amit már az első üzinél is éreztem, de most ez sokkal erősebb. Legjobb megoldásnak jelenleg az tűnik, hogy egy gyors gombnyomással kikapcsolom a mobilt és visszacsúsztatom a zsebembe még az előtt, hogy Kono-ról beszélne Eldorien. Lehajtott fejjel, csendben adok tiszteletet az elhunytnak, csak arra a kis időre pillantok csupán fel, mikor átveszem a gyűszűnyi kis italt.
- Kono-ra! - Ismétlem, habár sok érzelem nincs a hangomban. Nem ismertem annyira Kono-t, nem is vágytam rá, hogy ezen változtassak, így számomra ő csak volt-nincs. Valószínűleg az én halálomkor is ilyesmi történne - vajon én milyen italt "kapnék"? -, vagy csak szimplán tartanának egy örömteli bulit kifulladásig. Ebben egyedül amúgy csak az zavarna, hogy én abból már kimaradnék. De rossz... Az meg hogy mik vagyunk egymásnak? Fogós kérdés, talán legtöbben nem is vágyunk az igazságra, amit legbelül sejtünk. Viszont alig tudom megállni mosoly nélkül, ahogy e komoly témáról hirtelen átvált a másik napirendi pontra Eldorien. Micsoda átvezetés! Nem véletlenül tartja az ilyen eseményeket Ellael! Besorolok én is a lefele vezető útra, nem tülekedek előre, ahogy kijön a lépés. Azért odalenn feljebb mozdulnak a szemöldökeim, mikor a patkányokat látom és meghallom a kérdést, amit bizonyára csak átvitt értelemben kell komolyan venni, nem szó szerint. Kíváncsian pillantok Clarionra, aki úgy tűnik, nincs nagyon képben, így tekintetem a rágcsálókra vándorol és elmélázok picit rajta, én vajon felismerném-e valamelyikben az apámat? Lényegesebb könnyebb kérdés lenne, ha ismertem volna őt, s nem hal meg a születésemkor anyámmal együtt. Szóval elkezdek keresni egyet, ami mondjuk Eldorien lehetne... Hm, ott van egy komor, nyugodt példány, mely nem rohangál olyan idegesen, mint a többi. Én meg akkor lehetnék az a kis vörös szemű ott a másik sarokban, ahogy elnézem a legszebb bajszai neki vannak. Egész cuki, már fajához mérten. Elszórakoztatom magam, míg kiderül, miről is szól igazából ez a szertartás, de időnként fel-fel pillantok Eldorienre. Addig is megkeresem Ellaelt meg Caryeth-et is! Ó, ez már nehezebb! Melyik kis izének állna vajon jól egy pár szárny vagy sárkányfogak? Hmmm...

"Nem nagy baj, ha az ember ellenséget szerez magának, legalább otthon érzi tőle magát." ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Don't Hide Your Real Face

Anonymous
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Atlantiszi csapatépítő évértékelés   Atlantiszi csapatépítő évértékelés EmptySzomb. 20 Feb. 2016 - 17:52

A számvetés

Amint csökken bennem a nyomás a rossz megérzések miatt, fel is engedek egy kicsit, és bátrabban beleiszom az innivalómba, tekintetem is szétfut a teremben. Sajnálom, hogy Kitanával ez van, de nem tudok ellene mit tenni, így annyiban is hagyom a dolgot. Ahogy Eldorien nagyúr, én sem fordítanék sokkal többet az eset kivesézésére, inkább visszafogott érdeklődéssel figyelem mások reakcióit. Nem, mintha unatkoznék vagy teljesen megnyugodtam volna, de kétségkívül jobb a kedvem most, hogy a drámán túl vagyunk. Azt hiszem, ha lenne előttem sós mogyoró vagy pattogatott kukorica, még abba is beleennék, és tovább győzködném magam, hogy ennyi, ez volt minden rossz, amin ma át kellett esnünk.
Figyelmesen végighallgatom Ellaelt, végignézem a képeket, nevetgélek, amikor sokan mások is, csendben vagyok, mikor mások is elhallgatnak, és felemelkedem a székemből, amikor Eldorien Kono Hanáról megemlékezik.
Valaha a Védelem kasztjához tartoztam, de Miamar bukása óta Ellael alatt szolgálok. Az a harc megviselt fizikailag, ráadásul túl sok feszültséget tett rám azzal, hogy kívülálló fiam létezését is eltitkoljam, miközben más kívülállókra vadászom. Egyszerűbb a tudománynak szentelni a munkám, hiszen még kedvelem is az okoskodást. És innen lényegesen egyszerűbb dolog tartani a kapcsolatot Leviathannel, hiszen nem elvárás, hogy kutakodjak a rendszeren kívüliek után, még ha Tenerisszel és egyre több furcsa dologgal szembesülök is, amik kétségkívül jelentenek valamit. A tudomány embereként az én dolgom nem a miértek, hanem a hogyanok megválaszolása.
Az egy perces csend alatt érdekes módon valóban Kono Hana körül keringenek a gondolataim, de nem bánat hálóz be, hanem bizonytalanság, és további kellemetlen érzések. Bármelyikünk lehetett volna, és hogy mi történt, ki tette, ez még mindig rejtély, Leviathan pedig szintén nem tudott ezzel kapcsolatban még csak ötlettel sem szolgálni. Ki képes ilyesmire úgy, hogy a lények előtt, legyen szó rendszerbéli vagy kívülálló, eltitkolja a személyazonosságát?
Készséggel leöntöm a torkomon a finom kis italt, és csatlakozom a Kono nevét előtte elsuttogó, harsogó, szomorúan szipogó vagy tisztelettel kimondó tömeghez. Az én számból inkább hangzik a neve kérdésnek, mint a bosszú ígéretének.
Mi történt veled, te elementál?
Eldorien többi mondandója nem hat meg, nem is ijeszt meg. Szerintem már mindannyian elgondolkodtunk azon, amit mondott, és bár sokan kényelmetlen fészkelődésbe kezdenek, legalább annyian vagyunk, akiket már megkeményítettek az évek vagy eleve nem vagyunk ijedősek. Bármi jöjjön is, és bárkik legyünk is egymásnak, közös érdek, hogy túléljük. De Eldoriennek sem szabad áltatnia magát, és biztos vagyok benne, hogy nem is teszi. Kevesen lesznek, akik önmaguk elég teszik társaik életét, ha olyan helyzet adódik. Szép elképzelés az önfeláldozás, nemes ideológia családként tekinteni a rendszerre, de mint minden családban, köztünk is vannak problémások, megbízhatatlanok, nevelésre szorulók, deviánsok és mártírok is, akik viszont csak arra várnak, hogy bizonyíthassanak. Mindegy, miként tekintünk magunkra és egymásra. Végeredményben csak lélegző húscsomók vagyunk, akik foggal-körömmel ragaszkodnak az élethez, bármit gondolunk is magunkról. Nem szabadna ezt elfelejteni, és én nem is teszem.
Kecses mozdulattal felemelkedem, és az elsők közt követem a Védelem vezetőjét, habár halvány lila gőzöm sincs, hogy amire készülünk, az valami új rituálé, valami vidámabb esemény vagy valami komoly dolog lesz, de ahogy elnézem a környezetem, nem vagyok egyedül a tanácstalanságommal. Közben nem tudom nem észrevenni azt, ahogy ő és Clarion egymásra pillantanak, odalenn pedig, a patkányokhoz közel megállva Ellael tekintetét is elkapom, amit a másik angyalikerre vet. Habár tény és való, én is megdöbbennék, ha kiderülne az alattam szolgálóról, hogy az apja egy patkány. Pedig olyan két szép lány...
Saját gunyoros gondolatom szokás szerint mulattat, kuncoghatnékom támad, de beharapom a szám, hogy még csak mosoly se üljön ki az ajkamra. Ez most nem a humorizálás helye, főleg nem úgy, hogy felettem állókról van szó, meg az egész Kitanás eset, nem is beszélve Kono Hanáról... Szóval inkább megzabolázom az arcizmaim, és figyelek. Fogalmam sincs, mi ez az egész a lányok apjával, de a hideg, a zsúfoltság és a patkányok, na meg a holdkő kezdenek ismét rossz érzéssel eltölteni. Kihúzom hát magam, és kifejezetten komoly tekintettel nézem, ahogy Clarion megrázza a fejét. Nem irigylem szegény angyalt, mindenki szeme rászegeződik, miközben a rágcsálók mintha egyre izgatottabbak volnának.
Gerincemen végigsimít egy jeges érintés, de hogy a hideg vagy csak a rossz előérzet visszatérése miatt, azt nem tudom.



Vissza az elejére Go down

Vendég
Don't Hide Your Real Face

Anonymous
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Atlantiszi csapatépítő évértékelés   Atlantiszi csapatépítő évértékelés EmptySzomb. 20 Feb. 2016 - 13:40





Atlantisz

Emlékfoszlányok törnek rám abból az időből, amikor még Anghor mellett éltem három fogadott testvéremmel.
A szabadság, a függetlenség, a gyökértelenség lehet, hogy egyszersmind kívülállóvá tettek, ezzel pedig bizonyos fokú magányosságra kárhoztattak, de volt benne sok szépség is, amit senkinek sem ismernék el. Még önmagamnak is nehéz, és aki úgy is érzi, hogy ismer, az is azt gondolja, hogy a munkamorálom és a többi rendszerbéli lénnyel való érdes kapcsolatom a személyiségemből ered, mert nem is igen adtam okot mást feltételezni. De most, ahogy az ajtók elé feltámasztottak masíroznak, olyan klausztrofóbia tör rám, mint még soha. Hiába a fényes, tágas terem és a sok ismerős, úgy érzem, csapdába kerültem, és ettől az agyam kis híján átkapcsol valami nem igazán civilizált állapotba. Még az sem tűnik fel, hogy a poharam szétreccsen, és apró lángnyelvek lobbannak fel a terítőn, mert az egész nem tart tovább két másodpercnél, és más sem veszi észre, mert mindenki inkább Kitanával, Ellaellel meg a vezetőkkel és Kono Hanával van elfoglalva.
Az apám azonban hirtelen megérint, én pedig csak ekkor veszem észre, hogy félig már fel is emelkedtem a székemből, hogy a másik sárkány után induljak. Hitetlenkedő tekintettel nézek Meraxesre, de mielőtt elégedetlenségemnek hangot adhatnék, meglátom, hogy arcát felsebezte egy szilánk. Meglepetten lecsüccsenek, és ugyanolyan fojtott hangon fordulok hozzá, mint ő hozzám, miután összerakom magamban a képet.
- Ez... te voltál? Vagy én? - vonom össze a szemöldököm, és valamiért elfog a nevetés. Két felzaklatott tűzsárkány egy asztalnál, ez nem vezethet jóra; tessék, két pohár bánta a feszültséget máris. De persze nem nevetek fel hangosan, még a mosolyom is elfojtom, ami nem nehéz, tekintve, hogy azonnal visszatérnek a gondolataim Kitanához. - Élvez? Nem hinném... - morgom válaszul. Engedelmesen a helyemen maradok, csak tekintettem követem Kitet, amíg el nem tűnik egy folyosón, és mikor ez megtörténik, az emberek máris felállnak.
Lemaradtam Eldorien beszédéről fejben, ezért az utolsók közt vagyok, akik felemelkednek a helyükről, de még épp időben. Én is elhallgatok és az asztalra szegezem a tekintetem, de őszintén szólva nem érzek semmit Kono Hanával kapcsolatban. Most nem. Túl sok emlék szállja meg az elmém azokból az időkből, amikor még nem ismertem más lényeket, csak Anghort, Torence-et, Rhukát és Raleent, és azokat, akikkel összefutottunk. Kellemetlen érzés rádöbbennem, mennyivel szívesebben lennék most is inkább odakinn üldözöttként, mint idebenn rabként, de elfojtom a hirtelen támadt őrült vágyakat, és a csend után átveszem a pohárkát, amit hoznak. Nem motyogom el áhítattal vagy együttérzéssel Kono nevét, mert nem érzem úgy, hogy ez most az álságos viselkedés pillanata lenne. Inkább csak csendben próbálok emlékezni rá, de nem megy. Nem ismertem, talán ha kétszer találkoztam vele... Sosem volt vele dolgom, így számomra csak egy idegen marad holtában is.
Eldorien szavai azonban felébresztik bennem ismét a kérdést, ami oly' sok mindenre vonatkozik, ami állandó jelleggel ott lebeg a fejem felett, megpecsételve a hangulatomat, a tetteimet, a napjaimat: Mit keresek én itt?
Mégis követem őt és a tömeget lefelé, háttérbe húzódva, odalenn pedig közelebb állok a lépcső aljához, mint a rágcsálókhoz és kasztom vezetőjéhez. Azt hiszem, kicsit tartok tőle, mintha legalábbis beleláthatna a fejembe és az önmagamat megkérdőjelező gondolataimba. Csendben figyelek, merengek, de megborzongok a hidegtől. Tűzsárkányként nem a legkellemesebb ez a környezet, ezért automatikusan közelebb húzódom ahhoz, akivel osztozom az erőnket adó elemen: apámhoz.


Vissza az elejére Go down

Ellael
Don't Hide Your Real Face

Ellael
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Főkarakter
☮ Kor : 852
☮ Hozzászólások száma : 262
☮ Tartózkodási hely : New York, Micromed torony



TémanyitásTárgy: Re: Atlantiszi csapatépítő évértékelés   Atlantiszi csapatépítő évértékelés EmptyCsüt. 18 Feb. 2016 - 21:05



Atlantisz



*Soha nem történt még ilyen, nem hiszem, hogy az elmúlt évszázadok során bármikor egy felsőbb körtag nyilvánosan lemondott volna. Nem érzem úgy, hogy méltón tudom kezelni, de a jelenlegi helyzetben minden mást lehet, csak jól kezelni nem. Ezernyi kérdés merül fel bennem melyek hamvában halnak, hiszen nincs lehetőségem feltenni azokat a secundusomnak, szeretném visszatartani, lebeszélni erről a tettéről és Ascariel tudja, hogy meg is tenném akár hajnalig is beszélgetnék vele, ha mindezt négyszemközt teszi. Egy világ omlott össze bennem magamról, róla, mindez megkérdőjelezi bennem azt, hogy alkalmas vagyok-e egyáltalán arra amit évszázadokkal ezelőtt rám bíztak. Kitana még arra sem tartott méltónak, hogy mindezt előre közölje velem, hagyta, hogy felkészületlenül érjen, magával rántott a bizonytalanság mocsarába, és már abban sem vagyok biztos, hogy gondolhatom-e jogosan azt, hogy ezt a bánásmódot nem érdemeltem. Mivel én vagyok az est ceremóniamestere, végszóig nem hagyhatom el a helyem, de váltok egy rövid pillantást Caryeth-szel és tudom, hogy ő majd intézkedik. Kitana nem hagyhatja el a szigetet míg minden véget nem ér, így még én is elcsíphetem mielőtt Atlantisz újra eltűnik. Elmém egy része figyel csupán a környezetemre, követem az eseményeket, hogy tudjam mikor kell újra színre lépnem, egyébként magamba fordulok és számot vetek. Nem hiszem, hogy mindez véletlen, valaminek az előszele, bár valószínűleg Kitana nincs benne, nem közvetlenül de az érzés, viszketőn ott kucorog a tarkómon és a zsigereimben, mélyen beleásva magát a lényembe. Eltöröl minden szépet és jót ezekből a percekből. Myärn-re tekintek mikor megfeddi a sárkányt, de ez nem az ő dolga, akkor sem ha ellene is vétett, a sértett büszkeségnek nincs itt helye. Érzelmek hullámzanak a teremben, némelyik látványos is de elveszem az élüket a videó vetítésével. Mindig készülök valami bohósággal, ez alkalommal jól jött, hogy kéznél volt, mert van itt hideg, meleg és néhány szikra is pattan, a távolabbi sarokban kisebb szél kerekedik, pohár törik de csörömpölése elhal a nevetés mellett. Az indulatok melyeket Kitana és az őt becsmérlők gerjesztenek, lassan elülnek de ott maradnak mindenki elméjének szegletében. Magamon érzem Eldorien pillantását és visszabólintok, átadom a helyem és nyugton maradok, pedig szívesen Kitana után mennék, hogy kérdőre vonjam, bőven van miről beszélnünk. Míg Eldorein szavai zengenek, minden bizonnyal a háttérben eltakarítják az összetört poharakat és helyökre újak kerülnek, ahogy az élet is megy tovább, mind Kono halála, mind Kitana távozása után. Fájó szívvel, ólomsúllyal a vállaimon állok fel, hogy még egyszer újra és utoljára tisztelegjek Kono kivételes személye előtt. az érzelmeim most először láthatóak az arcomon, a veszteség nyomot hagyott bennem, nem is tagadhatnám és nem is akarom. Elveszem a poharat amit felém nyújtanak tálcán, majd egy darab jégkockát a másik kezembe a frissítőt tartalmazó pohárból. Egyetlen perc nem elég arra a sok száz évre amit Kono barátságának fényében töltöttem el, olyan űrt hagyott a lelkemben melyet soha senki nem tölthet be. A jégkockát nézem lehajtott fejjel, olvadozó cseppjei lecsorognak a kezemből, sötét foltokat hagyva az abroszon.*
-Konora. Legyen fogcsikorgató hideg ott ahol vagy.
*A kevéske italból bár cseppet a jégkockára öntök a maradékot hajtom csak fel, végigperzseli a torkomat és kellemes meleggel tölt el, a szívem azonban most jéghideg. Eldorien további szavai alig jutnak el hozzám, még össze kell szednem magam, túl sok minden történt amire nem számítottam, ráadásul még azt is el kell fogadnom, hogy vezetőként nem tudtam Hendiala apjáról. Még ő sem beszélt nekem erről, sem Eldorien, sem Caryeth. Vajon miért volt ez titok, és miért kellett bezárni? Hendialára tekintek s bár tudom, hogy számára ez fontos, mégis megengedem magamnak, hogy tekintetembe beférkőzzön egy számonkérés. Két olyan személy apjáról van szó akik más és más szempontból de roppant közel állnak hozzám, senki nem kérte mégis úgy érzem kötelességem és szívügyem is támogatni őket. Némán indulok le közvetlenül Hendiala és Clarion mögött, ezt a pozíciót is kivívom magamnak. A tömlöc különös hely, egyáltalán nem hasonlít arra amit az emberek általában azonosítanak a szóval. Az üvegfal mögött szaladgáló patkányok meglepnek, de némi megnyugvással tölt el, hogy hármunk közül legalább Eldorien tudja miről van szó és mit kell tennie. Persze a kérdése a patkányokra vonatkozóan merőben ellentétes, jómagam azonban nem Clarionra nézek a kérdés elhangzásakor hanem Hendialára. *



Vissza az elejére Go down

Clarion
Don't Hide Your Real Face

Clarion
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : ▽ Caryeth
☮ Kor : 422
☮ Hozzászólások száma : 106
☮ Tartózkodási hely : ▽ New York



TémanyitásTárgy: Re: Atlantiszi csapatépítő évértékelés   Atlantiszi csapatépítő évértékelés EmptySzer. 17 Feb. 2016 - 16:34





Évértékelő

Szó se róla rendesen ledöbbenek az események további menetét hallva. Pár pislogással tudom csak helyretenni a nagyon is kikerekedett szemeimet, hiszen ilyesmit... hát nem is tudom, hogy hogyan lehetséges. Nem felháborodott vagyok, ahogyan a környezetemben jó páran, én csak nem értem az egészet. Hogyan tehet valaki ilyet Ellaellel? Jó ember... angyal. Mindig is felnéztem rá világ életemben. Azt is tudom, hogy Hendiala milyen érzelmeket táplál iránta és folyt el magában. Én is szeretem, habár egészen másképp. Apai rajongással, hiszen idősebb és tapasztaltabb nálam, de mégis csak pozitív jelenség, akire oly sokan felnéznek és hogy valaki képes legyen nyílt színen cserben hagyni... Sejtelmem sincs, hogy mit élhet át most. Ez az egész mélységesen megráz, fogalmam sincs, hogy mit tegyek, vagy reagáljak. Akaratlanul is Hendiala kezére csúszik az enyém és azt szorítom meg, szinte belé kapaszkodom. Ellael most veszítette el Kono Hanát és erre a secundusa is távozik a helyéről? Olyan, mintha ezzel azt mondaná ki nyíltan itt mindenki előtt, hogy az angyallal van baj, hogy nem alkalmas a posztjára, hiszen nem tudja maga mellett tartani az embereit. Talán Kitana ezt nem is gondolta át ilyen formában, de ha így van, akkor hát rendkívül önző. Sárkány... tudom, hogy ők másképp működnek, mint mi, de mégis képtelen vagyok megérteni, hogyan működhet valaki így, hogyan képes ilyet tenni valaki mással, aki a bizalmát adta neki, minden bizonnyal nem véletlenül. Szinte már... árulásnak mondanám, de már csak attól is megborzongok, hogy erre a szóra gondolni mertem. Ezért kapaszkodom olyan erősen most Hendialába, remélhetőleg neki is erőt adva ezzel. Bizonyára legszívesebben felpattanna, hogy Ellaelnek segítsen, de nem teheti, nem alkalmas a hely és az idő sem rá, majd... ha mindennek vége.
Megnyugtató ebben a pillanatban még elkapni Eldorien pillantását, mielőtt fellépne a pódiumra. Remélem, hogy nem tesz semmibutaságot. Tudjuk jól, hogy ő hevesebb természet, nem lenne jó ezt az eseményt még jobban felbolydítani. Minden bizonnyal a lényeget majd a vezetők elintézik maguk között, oda való a téma. Csendben maradok természetesen, figyelek a videó után Eldorien szavaira is. Tudom, hogy miért vagyunk itt és kicsit azért mérges vagyok Hendialára, hogy nekem erről az egészről nem szólt már eleve. Persze biztosan meg volt az oka, de ettől még nem tetszik jobban a dolog. Én is felállok és továbbra is csendben maradok, amikor Kono Hanára emlékezünk. A szívem még most is belesajdul, hogy már nem beszélhetek vele többé, hogy nem óvja a kórházban a dolgozók lépteit és nem tartja olyan jól a kezében az ügyeket. Hiányzik...
- Konora! - halkan mormogom csak el az orrom alatt a nevét, ahogyan felhajtom a pezsgőt, ami az asztalomon pihen. Na jó inkább csak egy részét, pár korty, a végén még a fejembe szállna, hiszen nem vagyok kifejezetten gyakori ivó. A végén még azért Hendiala kap tőlem egy újabb megrovó pillantást, de nem most fogom szóvá tenni neki, hogy erről nem szólt nekem sokkal korábban. Csak egy halk sóhaj, ahogyan elindulok lefelé. Nem tudok az apámról semmit sem... tényleg az ég világon semmit, még azt sem, hogy hogyan néz ki és most... azt mondják találkoznom kellene vele és kiszabadítanom?
- Egyáltalán miért van itt? - alig hallhatóan súgom csak oda Hendialának, hiszen úgy fest ő sokkal többet tud erről, mint én valaha is, de nekem miért nem mesélt róla, ahogyan az apánkról sem. Tudja jól, hogy tudni szerettem volna és még sem mondott semmit. Ezért lep meg nagyon Eldorien kérdése. Patkányok... ezek patkányok, én pedig még emberi alakjában sem ismerném fel az apámat, nem hogy... így. Csak némán rázom meg a fejemet. Alig értem ezt az egészet... nagyon... nagyon furcsa. De most komolyan, miért van egyáltalán itt? Itt rabok vannak, bűnözők, veszélyes alakok, az apám hogyan kerülhetett ide és miért? Ha pedig bűnös, akkor miért engedik szabadon? Miért nem mondd senki semmit sem?


Vissza az elejére Go down

A végzet árnya
Don't Hide Your Real Face

A végzet árnya
Mesélö
i will tell you a story
☮ Főkarakter : Caryeth, Eldorien, Ellael
☮ Hozzászólások száma : 7



TémanyitásTárgy: Re: Atlantiszi csapatépítő évértékelés   Atlantiszi csapatépítő évértékelés EmptyVas. 14 Feb. 2016 - 20:19





Atlantiszi évértékelő



Az este legelején Eldorienen kívül nem sokan veszik észre a szikrázó gyűrűt Myärn kacsóján, bár egy ötödik körös dzsinn hölgy azért elég meghökkent pillantással nyálcsorgat rá. A holtak között elhaladó ótündének nem válaszolnak a holtak, csakis az első kör tagjait méltatnák válaszra, egyedül nekik engedelmesnek. Eldorien mielőtt elfoglalná a helyét, halvány mosollyal int Clarionnak, aki Hendiala mellett foglal helyet, még bizonytalanul int is egyet, ami rá totálisan nem jellemző, majd a tűzsárkányon, Omeranyson állapodik meg a tekintete, mintha nagyon gondolkozna valamin, ám amint elkezdődik Ellael beszéde, immár rá fókuszál, van benne egy nagy adag elismerés benne, ő biztosan nem tudna ilyen vicces lenni. Hendiala ellenben kedves nevetéssel nevez a poénokon, mintha egy kicsit felszabadultabb lenne az utóbbi időben. Nemesis már nem válaszol, tapintatos, de pár perccel később mégis egy bicikliző papagájról küld mmst az ótöndének. Aztán elindul a lavina Kitana lemondásával mindenki előtt, s már Myärn gúnyos válaszánál Eldorien is felemelkedik, szólna, noha Ellael kivágja magát, és bevágja a videót, amit többen néznek, maga a védelem nagyura is odapillant, és véletlenül pont találkozik Clarionnal a tekintete, amikor az angyal rá néz. Na igen, van ebben a véletlenszerű pillantásban valami, ami talán nem idevaló, ezért sem érdemes elnyújtani, ellenben Myärn kap egy mosolyt.  Kitana távozását Eldorien nem állítja meg, illetve tiszteletben tartja annyira a primusa véleményét, hogy nem kezdi megcáfolni, ám megerősíteni, csupán int Ellaelnek, hogy ő lépne a pódiumra pár pillanat erejéig, mégiscsak rákényszerül, hogy mások előtt beszéljen.
- Sajnálom, hogy így alakult Kitana. – Ennyi az egész, részéről ez az ügy most nem érdemel több időhúzást. Amit akart, elmondta, a káoszsárkány mehet, ám a csupán a külső folyosókra, vagy a főépület egyik szobájába, mert az élőholtak senkit nem engednek ki, amíg tart a rendezvény, így ha Omeranys utánamegy, megállítják őket, és „kedvesen” terelik őket vissza, kaphatnak szobát, vagy ilyesmi. Ha Kitana vagy Omeranys erősködne, az más tészta, egyenlőre a hullák még csupán passzívan álkdolgálnak. Eldorien eközben viszont elkezdi, amit most hirtelenjében kigondolt.
- Nos igen. Köszönöm mindenkinek, hogy eljött. Nem mondom, hogy gyakoribbra kéne venni az ilyen ütközéseket, mert mindenkinek van jobb dolga, ám igenis fontos, hogy olykor számot vessünk a történtekkel. Tisztelettel adózom Kono Hana emlékének, egy perces néma állócsenddel búcsúzzunk most tőle. – Megvárja, míg mindenki feláll, majd lehajtja a fejét, ezalatt fiatal dzsinn lányok tálcán poharakat hoznak be, gyűszűnyi japán itallal, amely Kono kedvence volt. Most még csak átvenni kell, majd amikor felnéz, akkor lehet inni. – Kono-ra! – Hajtja fel az italát, majd letéve a poharat, folytatja. – Nos nem áll mögöttünk egyszerű év, ahogy Ellael is mondta. Csupán pár szóval egészíteném ki. Sosem volt még szükség összetartásra, mint most, rendünket immár nyíltan fenyegeti az eddig árnyékban rejtőző ellenség. Kono csupán az első volt. Érdemes rajta elgondolkozni, hogy vajon mit jelentünk egymásnak. Fegyvertársak vagyunk? Barátok? Igazi család? Vagy pusztán munkaként gondolunk minderre? Átgondolandó. A rendezvény most Clarion és Hendiala apjának kiszabadításával folytatódik, kérlek fáradjatok le a Fekete Tömlőcbe, a szertartás perceken belül megkezdődik. – Biccent, és ő maga jó példával járva elől indul is, a zakója belső zsebéből egy ökölnyi, lilásan szikrázó holdkövet vesz elő, amely szerencsére nincsen negatív hatással a jelenlévőkre, nem veszi el a képességeiket, a szertartáshoz kell majd. Lépcsőkön kell legyalogolni a kőbe fúrt járatokon át, amíg több emeletnyi mélységben leérnek a tágas barlanba, amely ellenben nem úgy néz ki mint egy valódi börtön, nincsenek cellák. Csupán a barlang egyik falában üvegfal mögött patkányok szaladgálnak. Úgy több tucatnyian. Eldorien megvárja, míg a népes társaság leér, és elfoglalja a helyét, szokatlanul hideg van itt. A kezébe veszi a drágakövet, majd hangosan kérdezi meg az egyik ikerlányt.
- Clarion, mondd, felismered az apádat?




Vissza az elejére Go down

Vendég
Don't Hide Your Real Face

Anonymous
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Atlantiszi csapatépítő évértékelés   Atlantiszi csapatépítő évértékelés EmptySzomb. 13 Feb. 2016 - 22:24

Elindultam időben az évértékelésre, de nem sikerült csak a beszéd elejére odaérni. Nem tehettem róla, közbe jött egy drogkartelles halaszthatatlan ügy, így az elsőbbséget élvezett, mivel több embert is sikerült megmenteni. Amúgy sem érdekelt a dolog nagyon, minden évben ugyanolyan szerintem, bár lehet most valami újdonság is lesz, fogalmam sincs. A lényeg, hogy nem késtem le Ellael beszédjét, s nagyjából feltűnés mentesen tudtam leülni Omeranys mellé. Még mindig nem tudtam pontosan, hogy viselkedjek vele, az apa felem megölelte volna, de a férfi büszkeségem, és makacsságom pedig nem engedte ezt meg. Túlságosan is rosszul esett, hogy csak most talált meg engem, jobban mondva most keresett meg. Na, de mindegy is azóta már dolgoztam vele, és remek csapatot alkottam vele, mármint szerintem. Halvány mosollyal köszöntem neki én is, majd figyelemmel kísértem Ellael beszédjét.
Aztán jött Kitana, és nem tudtam leplezni a meglepődést ami kiült az arcomra. Hallottam, hogy mit csinált, és én, mint sok csatát megélt katona azt mondom, hogy jogos lépés volt, még akkor is, ha ez nem tetszett az ótündének. A szerelemféltés megjegyzésére felhorkantok, noha nem túl hangosan, komolyan azt hiszi, hogy ezért ölte meg? Az orránál se lát tovább, vagy nem is akar látni, édes mindegy. Becsmérelni tud csak, de megérteni a másik döntését már nem, gratulálni tudok csak.
Amikor megéreztem a hideget, ami a jégsárkány irányából érkezett még nem volt nagy bajom, ám az ajtók bezárásánál előtört belőlem a poszttraumás stressz. Négy év Afganisztánban pont ugyanilyen helyzetben voltam, egy teremben tartottak eligazítást mikor ránk támadtak, és felrobbantottak egy pokolgépet. Bosszú sóhaj hagyta el ajkaimat, észre se vettem, hogy az előttem lévő két pohár a tekintetem miatt felrobban, csak akkor mikor az egyik szilánk darab a homlokomat találta el, de a terítő se úszta meg, egyszerűen lángra kapott.
- A francba.. – erőltettem magam nyugalmat, lassan a tüzet is elfojtottam, amit okoztam. Elég lett volna kint elkapni a káoszsárkányt.
- Maradj, ne okozz neki még több bajt, tudta mit vállal. – húztam vissza Omeranyst.Felvállalta, hogy nem megfelelő többé második körben, ezzel felbolygatta az est menetét. Amit nagyon is élvez legbelül, mert szabadságra vágyik. – ingattam meg a fejemet.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Don't Hide Your Real Face

Anonymous
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Atlantiszi csapatépítő évértékelés   Atlantiszi csapatépítő évértékelés EmptyCsüt. 11 Feb. 2016 - 10:17

A számvetés

Nem szokásom feltűnést okozni, habár viszketek attól, ha nem veszik észre a jelenlétem. Próbálok mindig a helyzetnek megfelelő pozíciómnál egy hajszállal magasabban elhelyezkedni, hogy mindenki érezze, hogy tudnék én küzdeni és kötözködni, ha akarok. Néha akarok. Ma azonban nem azért ülök bele Kitana és Ellael egymással ellentétes kisugárzásának körébe, mert kekeckedni támadt volna kedvem azokkal, akik hátul kuporognak. A hullák, amik körülvesznek, elméjük ürességével körbefognak, képességeim pedig a rengeteg, hatalommal bíró lény kereszttüzében nem tudják olyan jól fogni a túlvilág jelzéseit, így nem is értem igazán, miért futkos a hideg a hátamon. Talán beteg leszek - mulattatom magam egy pillanatra a gondolattal, hiszen hétszáz éve nem voltam beteg. De nem tudom elütni ezzel a balsejtelmem.
Ellael beszélni kezd, értékel, viccelődik, és bár nincs oda értem, ahogy én sem érte - van olyan ótünde, ami természetes szimpátiával fordulna egy angyal irányába, különösen egy olyan felé, aki még csak nem is fekete szárnyú? -, azért a kellő tisztelet és visszafogottság megvan. Figyelem, mit mond, de idegeim egyre csak feszülnek, pattanásig, amíg aztán Kitana fel nem szabadít szenvedéseim alól.

Tudom, hogy szemét dolog tőlem, de mégis megkönnyebbültséggel tölt el, ahogy a káoszsárkány és bejelentése miatt szökőárként terjed szét a döbbenet és az indulat a teremben. Még egy kis sóhaj is felszakad belőlem.
Talán ezt éreztem, talán ezt közvetítették az életre keltett holtak, ezt a feszültséget súgták némán a fülembe. Jómagam csak teátrális szemöldökvonással reagálom le a helyzetet, úgy pislogok Ellaelre és Kitanára, mintha teniszmeccset néznék, aztán fejemet Myärn, végül Caryeth irányába fordítom, akiknek a hangja átíveli a tömeget. Kitana a felettesem, és így kissé zavar, hogy engem nem tájékoztatott ezekről a terveiről. Sőt, nagyon. Ugyanakkor ismerem a történetét, így ha meg is lep és fel is húz a lépésével, erről én majd később beszélek vele. Már ha lesz rá lehetőség egyáltalán, mert az ajtók elé lépő őrök alapján azt hihetné az ember, Kitanát pillanatokon belül szétkapják. Tünde lényem nem örül az efféle felbolydulásnak, és hogy ne tegyek senkire valami olyan tüskés megjegyzést, ami alapvetően kikívánkozna belőlem és alaposan megsértene egyeseket, ezért iszom egy kortyot, miközben próbálok Ellael kétségbeesettnek tűnő igyekezetére koncentrálni, ahogy képsorokkal akarja elütni az egész bejelentés élét. Myärn úgyis megteszi helyettem, és ha Kitana nem a felettesem lenne, még csatlakoznék is a másik ótündéhez a becsmérlésben. Annyi tisztelet azonban van bennem a sárkány iránt, hogy befogom.
Most, hogy ezen is túl vagyunk, kicsit megnyugodva helyezkedem el a székemen, és legszívesebben visszaülnék valahová a terem közepére, és nem az első sorban ücsörögnék, mint valami kis eminens. A jelenleginél több feltűnésre és deviáns viselkedésre azonban az elkövetkezendő percekben nincs szükség, ezért diszkréten a helyemen maradok. Lopva Ellaelre pislantok, hogy lássam, hogy érzi magát, de mint általában, most sem igazán értem a reakcióját.
Sebaj, addig legalább kaján vigyorba fojthatom kétségeimet, hála a mégis csak vicces képeknek.



Vissza az elejére Go down

Aalyena
Don't Hide Your Real Face

Aalyena
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Aalyena
☮ Kor : 320
☮ Hozzászólások száma : 79
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Atlantiszi csapatépítő évértékelés   Atlantiszi csapatépítő évértékelés EmptySzer. 10 Feb. 2016 - 23:03



Atlantisz


Nagy szavak.
Közönyösen szemlélődve figyelem Ellaelt, ahogyan beszél. Felfogom, hogy mit mond, bár sokkal több figyelmet szentelek testbeszédének, gesztusainak. Valahol tudatom mélyén hallom és értem, amit mond, de egyáltalán nem fókuszálok rá.
Nagy szavak.

Akarva-akaratlanul sem tudok nem belegondolni az utolsó "ebédünkbe". Vacsorázni kellett volna hívnia, így most sokkal stílusosabb lenne. Az utolsó vacsora. Mintha számítana.
Picit helyezkedek a széken, az apró mozgással is kiszakítva magamat a belülről való vizsgálódásnak. Lopva körbehordozom tekintetemet a teremben, mindenki issza - vagy legalábbis úgy tesz, hogy figyel - az angyal szavait.
Némi szomorúsággal és elégtétellel tölt el, hogy igazából senki sem lepődik már meg azon, hogyan vagyok felöltözve. Myärn fekete csipkés ruháján megakad a szemem, és hálát adok az égnek, hogy nem egy hasonló darabra esett végül a választásom. Nem mintha érdekelne annyira a divat, mint Kitanát, de nem szeretek összeöltözni másokkal. Soha.

Kihúzom magamat, ugyanakkor az évek gyakorlatából adódóan egyetlen mozdulattal megtalálom a legkényelmesebb pozíciót - már ha lehet ezt is annak nevezni. Ellentétben az előző évekkel, nem vagyok itt teljesen fejben, képtelen vagyok mindent kizárni csakis a munkámra koncentrálni. Ugyan elsétáltam az étteremből, de fogalmam sincsen, hogy jól tettem-e. Az egyetlen dolog, amit biztosan tudok, hogy olyan szakadékot húztam ezzel felettesem és magam közé, amit sohasem fogok tudni már átugrani. Ugyan nem vallana Ellaelre, de azon sem lepődnék meg, hogyha találna mást a helyemre, és bedugna az észak-kanadai laborba, ahol régen annyi ideig dolgoztam. Ott nem kellene velem foglalkoznia, és talán... Talán nekem is így lenne a legjobb.
Maga a gondolat annyira vészesen idegen tőlem, hogy hátamon végigfut a hideg, finoman beleborzongok. Az én helyen New Yorkban van a laborban és a kaszinóimban. Nem leszek jégkocka északon.

Szétszórságomban gyorsan telik az idő, Ellael beszédének végén a látványom okozta apró hangukatváltása zökkent ki. Na, ezt jól megcsináltad már megint. Hogyha volt egyetlen olyan, aki őszintén hitt bennem... Aki tényleg velem foglalkozott, nem azzal, amit csinálok... Akkor az már nincsen többé.
Hosszú lesz még ez az évértékelés, úgy érzem...

Vissza az elejére Go down

Amphore'll
Don't Hide Your Real Face

Amphore'll
Tünde
our magic can rule your life
☮ Főkarakter : Amphore'll
☮ Kor : 211
☮ Hozzászólások száma : 16
☮ Tartózkodási hely : Ahol éppen lennie kell.



TémanyitásTárgy: Re: Atlantiszi csapatépítő évértékelés   Atlantiszi csapatépítő évértékelés EmptyKedd 9 Feb. 2016 - 22:56





   to: everyone

Caryeth szavai egy kis önbizalommal töltenek el. Mondhatjuk, hogy még mindig új nekem ez a helyzet, két éve sem volt... Engem is meglepett ez a gyors ütem, amivel felfelé haladtam, de tisztában vagyok vele, hogy ezért meg is dolgoztam. Nagyjából már sikerült is elfogadnom a helyzetemet, de ez az évértékelő megint csak új nekem. A feladatköreimet nap, mint nap végzem, így azokhoz tökéletesen hozzászoktam már, de itt kissé mintha falakba ütköztem volna. Még új vagyok, nem sikerült teljesen elfogadtatnom magamat a körülöttem levőkkel, ezért is tudom megérteni igazán az újonnan kinevezettek helyzetét. Szegény Kono Hana... Annyira nem ismertem, de rémes, hogy mi történt vele.
- Ennek örülök, még nem voltam teljesen biztos a rendezvénnyel kapcsolatban - halkan jegyzem meg, hogy csak Caryeth hallhassa a bizonytalanságomat, amit végül is sikerül szép fokozatosan legyürkőznöm mellette. Ő tudom, hogy mellettem áll, ez pedig erőt ad, felvidít. A kérdésére el is mosolyodom. - Igen, könnyedén idetaláltam, és szerencsére senki olyannal nem találkoztam. Neked is kényelmes utad volt? - Érdeklődöm én is, és aki még felénk jönne, őt üdvözlöm. Még azokat is, akik csak Caryeth-t jöttek üdvözölni, mint primusa, ennyit nekem is illendő megtennem. Eldegarnak, amint megkérkezik, szintén tiszteletteljesen köszönök, majd, ahogy Ellael beszélni kezd, szinte mindenki elhallgat, talán csak egy-két susmogást lehet hallani, no meg persze az elmaradhatatlan kuncogásokat. Ellael már csak ilyen... Én nem igazán nem nevetek, annyira nem rajongok érte, ha valaki valami ilyen fontos dolgot poénkodással próbál feldobni. Persze, meg tudom érteni, szükség van rá, mivel a helyzet már elég nyomasztó így is. Csak tetézné az egészet, ha egy komor, kellemetlen hangulatú rendezvénnyel zárnánk az egész évet.  
Sok újat nem közöl velem, mint második körös, a legtöbb mindennel tisztában vagyok. Muszáj tisztában lennem a világunkon eluralkodó helyzetekkel, ha már a diplomácián belül töltök be ilyen fontos szerepet. Nem mondom, hogy nem figyelek, inkább csak alkalomadtán pillantok fel a szószónokra. Többek között, amikor Kitana lép fel a mikrofon elé, majd a bátor kijelentésével egyenesen felrúgja azt a hangulatot, amit Ellael nehézkesen felolvasztott. Körülöttünk szó szerint megfagy a levegő, már a legelső hideg hullámnál Caryethre pillantok, és az eddig a kezemben szorongatott pezsgős poharat a legközelebbi talapzatra helyezem, majd az egyik kezemet a vállára helyezem.
- Caryeth úrnő... Kérlek, nyugodj meg - lágyan szólok, óvóan, és aggódva pillantok rá, így mindenki között a megszokott tiszteletteljes formulával megszólítva. Magunk között szabadon hagyhatom el, de egy ilyen fontos esemény megkívánja. A képekre ismét csak lopva figyelek, sokkal fontosabbnak látom, hogy Caryeth megnyugodjon. Nem szeretném, ha idegeskedne, nem ezért jöttünk ide. Kitana hihetetlenül felelőtlen. A visszavonulásának kijelentésére sokkal alkalmasabb pillanatot is talált volna. Még nekem is majdnem kicsúszott a kezemből a pezsgős pohár, ahogy meghallottam. Természetesen, amint Caryeth hívatja az őröket, visszaejtem az ölembe a kezeimet, és csak figyelmesen követem az eseményeket. El tudom képzelni, hogy mit gondolhat most mindenki, valamint, hogy milyen kellemetlen helyzetben lehet Ellael is...


Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom
Don't Hide Your Real Face





TémanyitásTárgy: Re: Atlantiszi csapatépítő évértékelés   Atlantiszi csapatépítő évértékelés Empty

Vissza az elejére Go down
 
Atlantiszi csapatépítő évértékelés
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Fate of Ascariel :: Fényév távolság :: Távoli tájakon-