Tárgy: Re: Bay Plaza (Bronx) Csüt. 29 Okt. 2015 - 18:24
Ank-Sunamun & Asmodai
maybe I'm too busy being yours to fall for somebody new
Megvan a véleményem az érzelmekről. Sokan tapintatlannak, egyenesen szívtelennek tartanak, amiért a szerelmeseket maró gúnnyal szoktam megközelíteni, és egyszerűen csak rávilágítok a legendás érzelem hibáira és hiányosságaira. Utálnak, amiért lerántom a leplet egy állatias ösztön és egy kitalált fogalom korcs gyermekéről, mi ebben olyan rossz? A szerelem ostobaság. Nem létezik. Van kémia. Van esztétikai szépérzék. Igen, létezik a testi vágy, naná. De a szerelem, mint mozgatórugó, mint életeken át tartó rejtélyes erő, ami összeköthet életeket... Viccnek is szörnyű, és nagyobb hülyeséggel a történelem során még nem találkoztam, márpedig volt szerencsém néhányt látni és átélni is, de a szerelem mindent visz. Ennek ellenére hiszek a gyümölcsöző és élvezetes kapcsolatokban, hiszek a vonzalomban, hiszek abban, hogy értékelhetjük a másik tulajdonságait úgy, hogy idő közben ragaszkodni kezdjünk hozzájuk. Nem kell ehhez ridegnek lenni, hogy elismerjük, nekem van igazam. Mindenre van magyarázat, és persze sokak szerint a végkimenetel a fontos, és csak kötözködöm, de nem értek egyet ezzel. Igenis lényeges, hogy valami ostoba mesén vagy észérveken és bizonyíthatóan hasznos alapokon nyugszik a kapcsolatod valaki mással. Senki sem mondja, hogy utóbbit nem szabad vagy lehet élvezni. Nekem is sikerül, különösen Ank-Sunamunnal. A sárkány nem feltétlenül hasznos kapcsolat, ha hosszú távú terveim részleteiről van szó, de számomra az. Nem kihasználom, de szükségem van rá, hogy jobban érezzem magam, és ezt ő is nagyon jól tudja. Ahogy én is tudom, hogy ez kölcsönös. Van, aki már ezt is szerelemnek titulálná, felőlem aztán legyen, de én ki nem mondom, az biztos. - Nem - jelentem ki teljes bizonyossággal, hírhedt könyörtelenségem megvillogtatásával. - Ez a virág nekem kezd nagyon útban lenni, ne kelljen megbánnom, hogy elhoztam - nézek a szemébe, mikor végre megáll és az arcomba nyomja a mérgező gizgazt. Eddig még nekem is tetszett a növényke, de most inkább felesleges harmadiknak érzem. Kedvesnek és visszafogottnak szánt tekintetem egyre inkább sürgetővé válik, ráadásul ahogy incselkedik, az csak olaj a tűzre. Ha lenne valami tűzzel kapcsolatos képességem, már lángra lobbantottam volna a virágot, ebben biztos vagyok. Vagy őt. Vagy magamat. És mivel ő szemmel láthatóan ellenáll, sok választást nem hagy nekem, mint hogy vagy beadom én a derekam, és megkockáztatom, hogy leharapja az arcom, vagy tovább húzza az idegeimet, és most ahhoz nincs kedvem. - Vidd már innen - morgom, miközben szabad kezemmel türelmetlenül arrébb tolom a hülye virágot, és ugyanazzal a lendülettel arcát végigsimítva finoman magamhoz húzom. Tudok gyengéd lenni, ha kell. Finom, óvatos és visszafogott, de nem most. A csók mohó, igen, majdhogynem erőszakos, de érezheti a bizonytalanságot is rajta, amit utálok. Nem tudok belefeledkezni, mert bármelyik pillanatban megharaphat vagy mit tudom én, de ettől igazából csak még izgatóbb az egész. Ha valaki most megzavarna, meglehet, hogy puszta kézzel tépném darabokra. Nem is hagyom abba addig, amíg nem érzem, hogy megadja magát, vagy át nem veszi az irányítást. Mert akkor azonnal, nagy önuralomról bizonyosságot téve és bizsergő testem határozott utasításai ellenére elhúzódom. - Ezt megérdemelted - mondom halkan, de még mindig szaporábban véve a levegőt, ahogy lassan elmosolyodom.
Tárgy: Re: Bay Plaza (Bronx) Vas. 25 Okt. 2015 - 19:51
Ank& Asmodai
Százhúsz éves sárkánynak lenni a mai világban nem túl felemelő érzés. Főleg akkor nem, amikor pár öreg fószer betér a boltba és elkezdik dumálni nekem, hogy az ő feleségük az évek előre haladtával egyre inkább változik házisárkánnyá. Én persze csak mosolygok ezen, és rajtuk is. Kíváncsi lennék, mit tennének, hogy ha megtudnák, én mi vagyok. Lépteim hangosan kopognak a pláza padlóján. Sietek. Igazából nem is tudom, hogy miért fordítottam hátat a férfinak, akire már gyerekkorom óta vágyakozok, de valahogy meglepett. Sikerült meglepnie, és el kell intéznem, hogy ő ezt ne tudja meg. Nem szeretem a meglepetéseket, márpedig a dzsinnek profik a fel és eltűnésben, na meg abban, hogy meglepetéseket okozzanak. Asmodai az egyetlen ember, és egyetlen férfi, aki, hogyha éppenséggel egy gyönge pillanatomban találna, az orromnál fogva tudna vezetni, és ezt utálom. Egyébként meg, ha női szemmel mérlegelném a dolgokat, ki is borulhatnék, kifordulhatnék önmagamtól és rázúdíthatnák minden átkot, amit csak ismerek ezen a világon, azért, hogy ennyi ideje még csak nem is jelentkezett. Mondhatják rám, hogy régimódi vagyok, de nekem nem szokásom férfiak után futni, akkor sem, hogyha az a bizonyos férfi, Asmodai. Ő nem keresett, én nem kerestem, már megszoktam, hogy így játsszuk ezt a játékot, de az, hogy csak így feltűnik a semmiből, nem az ő szokása. És én szoktam kiszámíthatatlan lenni. A kezemben szorongatom a virágot. Bevallom, jól esett ez a gesztus, örülök, hogy nem valami nárciszt, vagy ahhoz hasonló tucat növényt hozott nekem. Ismer. Legalábbis egy kicsit talán. Megborzongok, ahogy kiejti az emberi nevemet. Nem szeretem. Pusztán azért választottam ezt, mert úgy találtam, ezt a legkönnyebb megjegyezni. Annak idején, amikor még csak fiatal kis sárkánykölyök voltam, és a tojás ott csüngött a tomporom, sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha kettőnknek egyszer közös gyermekei lennének. Mára, felnőtt fejjel rá kellett jönnöm, hogy a mi gyerekeink talán elhoznák az apokalipszist a földre, és ahhoz én biztos nem adnám a nevemet. Ha már apokalipszis, azt saját kezűleg szeretném csinálni. Amikor elém lép, látszom a szemében az elszántságot, meg akar állítani. Semmi kedvem ugyan, de megállok. Próbálom korlátozni kicsit a hevességemet. Ahogy rám néz, és ahogy megfogja, a kezemet a lelkemig hatol. Senki nem képes áthatolni az évek alatt, gondosan felépített falaimon, csak neki. Szinte már zavarba hoz, de kőkeményen állom a pillantását, nem veszem le róla szürke szememet. Kettőnk közé emelem a virágot, azt akarom, hogy érezze, nem fogom közel engedni magamhoz, még egy darabig. Azt akarom, hogy várnia kelljen, úgy ahogyan nekem kellett rá. Elmosolyodom. - Az lehet, de ha túl sokáig vársz, egy idő után már hiába teszed a vízbe, nem éled fel. És kár lenne ezért a szépséges virágért, nem? – kérdezem, s még a nyelvem is kidugom kicsit. A játék, még csak most kezdődik. Már csak az a kérdés, hogy melyikünk adja be előbb a derekát, és vonja magához a másikat.
Tárgy: Re: Bay Plaza (Bronx) Szer. 30 Szept. 2015 - 9:37
Ank-Sunamun & Asmodai
maybe I'm too busy being yours to fall for somebody new
Mindenre fel kell készülni, de valójában soha semmire sem állhatsz teljesen készen. Mindig is ezt az elvet vallottam; óvatosság és merészség. Ezek nélkül vagy meghalsz, vagy nem élsz igazán, márpedig egyik sem túl vonzó gondolat. Üdítő és örömteli volt rátalálni valakire hosszú évszázadok után, aki hasonló színben látja a világot, és nem mellesleg nem akar eltenni láb alól, valamint nem ölebe a rendszernek sem. Épp ellenkezőleg. Több okom is van szövetségesemnek és barátomnak mondani Anghort, de minden egyes találkozásunk egyre erősíti bennem az érzést, hogy a leghálásabb mégis ezért a rebellis nőért lehetek neki. Azonnal felengedek, mikor utálkozó tekintet és bőrömbe mélyedő karmok helyett karcsú karjait nyakam köré fonja. A virágot tartó kezem is a derekán pihen meg, a tekintetem bejárja a csinos arcot, kutatva jelek után, hogy most vajon mi következik, de elég hamar belfeledkezem a látványba, és ahelyett, hogy figyelnék, inkább átadom magam az érzékeimnek. Nagy hiba, mert így egészen váratlanul ér, hogy szinte kitépi magát a kezem közül, de előtte még a virágot is elorozza. Megborzongok, mikor kiejti a száján az emberi nevem, és nem a gyönyörtől. Egy pillanatra fájdalmasan összeszorítom a szemem, mintha legalábbis felpofozott volna. Persze, én választottam a nevet, ebben mindannyian ugyanazt a rutint követjük. Ennyi legalább megadatik a kívülállóknak is; megválaszthatják, hogyan nevezzék és lássák őket az emberek. Én azonban nem az Allen név iránti rajongásból választottam az enyém, hanem az öniróniára és a világgal szembeni ellenérzéseimre való tekintettel, és igen kevés olyan élőlénnyel tartom a kapcsolatot, aki valóban így is szólít, és még kevesebbel, aki csak ezen a néven ismer. Annyira béna, annyira lapos, annyira unalmas, hogy szinte adta magát, hogy ezt használjam az emberek világában, de máshol, más esetben soha. Mikor kinyitom a szemem, máris lehagyott egy-két méterrel, kacéran sétálva el tőlem, kezében a virággal. Hát, legalább nem vágta hozzám, az is valami. Nagyot sóhajtva követem. - Ahogy kívánod, Anne. Nem mondom, hogy erre számítottam, de nála éppen ez az egy dolog, ami biztos: hogy úgysem úgy viselkedik, ahogy gondolnád. Egyszerűbb, ha nem vársz el semmit, mert úgyis meglep, és ha nem kedveled az efféle meglepetéseket, akkor a vele töltött idő minden pillanatát pokolinak fogod érezni. Mivel azonban osztozunk ezen a tulajdonságon, már ami a kiszámíthtatlanságot illeti, így nem róhatom ezt fel neki. Nem is akarom. Így jó, ahogy van, és én engedelmesen követem, megforgatva a szemeim, amit ő persze nem lát. Hamar felzárkózom mellé, és bár rémesen erős a késztetés, hogy ismét magamhoz húzzam és érezzem a hűvös érintését, nem teszem. Ehelyett nyíltan nézek rá, minden porcikáját megnézem, alig figyelve, hogy hová lépek, amire nincs is szükség. Nem vagyok egy bizonytalan léptű csikó, hogy botladozzak, se ügyetlenségből, se azért, mert annyira el lennék varázsolva. Nagyon is tisztában vagyok a környezetemmel, aminek Ank-Sunamun is a része. Ez a rövidke idő, amíg nem láttam, évezredeknek tűnik most, hogy megint itt van mellettem. Pezseg a vér az ereimben, a mágia és az elfojtott érzések együtt kis híján lángra lobbantanak, és ugyan én egy rettentő türelmes lény vagyok, de vannak pillanatok, amikor ezt nemes egyszerűséggel elfelejtem. Ank-Sunamun elé lépek, hogy megállásra, vagy legalább lassításra késztessem, ami nem biztos, hogy sikerül. Én beszélni szeretnék vele, meg más egyéb dolgokat, nem végigcsörtetni a városon sem gyalog, sem taxival, sem helikopterrel, sem lóháton. Kedveskedve a szemébe nézek és a szabad keze után nyúlok. - Hová sietsz ennyire? Nem hervad el az a virág olyan gyorsan.
Tárgy: Re: Bay Plaza (Bronx) Hétf. 28 Szept. 2015 - 22:10
Ank& Asmodai
Sok mindent láttam a százhuszonnégy év alatt, amit leéltem ezen a világon. Sok mindent, de mégsem eleget. Egyszerűen vágytam a kaland után, vágytam arra, hogy mindent megnézzek, amit csak meglehet, hogy mindent megtegyek és kipróbáljak, amit csak akarok, és ami csak elérhető nekem. S egy káoszsárkány számára nincs olyan dolog, ami ne lenne elérhető. Szabad vagyok, nem kötöttem a lelkem semmihez és senkihez, mivel a szüleim nem élnek, Anghor pedig az új „gyermekeivel” foglalkozik, Asmodait éveken keresztül nem láttam, s nem is hallottam felőle, magam vagyok a nagyvilágban. Jó, vannak napok, amiket nem magányosan, a macskám társaságában töltök, vannak férfiak, akik megérdemlik a kiemelkedő figyelmemet, de egyiken sem érnek nekem többet egyetlen éjszakánál. Asmodai az, akinek sikerült elérnie azt, hogy ne tudjam elfelejteni. Nem tudom, hogy csinálta, azt sem, hogy miért választott épp engem, talán az élet keserű humora az, hogy mi ketten, a két kezelésre szoruló elme és lélek, pont egymásra talált. Úgy kapaszkodunk a másikba, mintha megszűnne létezni a világ, hogyha elengednék a másik kezét, s talán, hogyha éppen távol is vagyunk egymástól, ott él bennünk az az ösztön, hogy van valaki, aki vár ránk. Éppen ezért nem érint furán az, hogy most csak úgy hirtelen megjelent. Mindig ezt csinálja. Én kevésbé vagyok az a semmiből előtűnős típus, de hát mi mást várhatna el az ember egy dzsinntől? Főleg, egy bosszúállótól, aki valójában akár mikor eltűnhet, csak úgy, szó nélkül, mert, hogy támadt egy ötlete. Engedem, hogy magához húzzon, nem visszakozom, szinte elolvadok az érintésében. Mikor ajkamhoz érinti a virág szirmait, csak lehunyom a szemem, engedek a vágynak, a kísértésnek, ami belülről marcangol szét, és tüzel fel, de mégis olyan ridegen teszi, hogy remegek tőle. Imádom. Megismerem a virágot, és ajkam széles mosolyra húzódik, hogy nem egy slampos rózsával ajándékoz meg, hanem valami olyannal, ami egy kicsit engem is tükröz. Nem szólok, minek rontanám el ezt a tökéletes pillanatot azzal, hogy édes szavakat suttogok a fülébe? Pontosan olyanokat, amiket holnap reggelre mindketten elfelejtünk majd, hisz ilyenek vagyunk. Hirtelen élünk, gyorsan szeretünk, és soha nem halunk meg. Kezeimet a nyaka köré fonom, kinyitom szemem, s jég kék íriszeim az övéibe mélyesztem, mintha csak olvasni akarnék a gondolataiban, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve ellököm tőle magam, átveszem a rózsát, hátat fordítok s elindulok az egyik kedvenc éttermem felé. - Allen – ízlelgetem kicsit a nevét. Annyira nem passzol az ajkaimra ez a középszerű emberi név, ami pont olyan slampos, mint a rózsa, és az én nevem; Anne – gyere, keressünk ennek egy vázát, és közben kifejtem – ennyi a válaszom a kérdésére. Talán eleinte ridegnek tűnhet, de a szavaim mögött melegség és néhány felfoghatatlan érzelem lapul, s remélem, hogy ezt ő is észreveszi. Hiszen, éppen meghívtam egy vacsorára, persze ha ő szeretne fizetni, megteheti, én nem fogom vissza tartani, s ha el akar menni, el is mehet, hisz annyiszor megtette már. S nekem minden alkalommal rettenetesen hiányzott. Talán, kicsit még most is hiányzik.
Tárgy: Re: Bay Plaza (Bronx) Hétf. 28 Szept. 2015 - 10:33
Ank-Sunamun & Asmodai
maybe I'm too busy being yours to fall for somebody new
Mivel több, mint nyolc évszázada járom a bolygót, nem meglepő, ha sokan ismerik a nevemet. Gondoskodtam róla, hogy már akkor se felejtsék el, amikor engedelmes része voltam a gépezetnek, a lények mágiájának erejével és öröklődésével foglalkoztam, a képességeink kialakulásával, de „felmondásom” után lettem hírhedt csak igazán. A történetem nem ismeretlen, ha akarnám, sem tudnám elrejteni a szándékaimat, úgyhogy emiatt nem erőlködöm. A nevemmel és céljaimmal együtt az is nyílt titok, hogy igen nehéz fogást találni rajtam, amire természetesen büszke is vagyok, elvégre a legjobb védelem nem a támadás, hanem az, ha téged nem lehet megfúrni egyik oldalról sem. De olyan élőlény meg nem létezik, aminek nincs gyenge pontja. Nekem is van. Ha azt mondanám, nem lenne, még önmagamnak is hazudnék, ami sokkal rosszabb lépés, mint elismerni a létezését. Nem tudnám védeni ezeket a pontokat, ha nem vennék róluk tudomást, ha viszont tisztában vagyok velük, akkor tudok róluk gondoskodni is. Természetesen nem úgy, ahogy más kellemetlenségekről gondoskodnék normál esetben, tehát nem úgy kezelem ezeket, hogy megsemmisítem őket. Épp ettől gyenge pontok – hogy nem tudom őket eltüntetni, elpusztítani, mert nem visz rá a lélek. Ilyen gyengeségem Ank-Sunamun is. Persze ez engem nem zavar. Hogy is zavarhatna? A hosszabb-rövidebb éveim alatt számtalan nővel találkoztam, akik megmozgatták a fantáziám, vagy valamilyen módon megkedveltem őket. Velük, ha nem is fizikai vagy érzelmi vonzalom alakult ki, mégis volt valamilyen szorosabb kapcsolat. Ank-Sunamun viszont teljesen más, és ezt képességeimhez mérten próbálom az ő tudomására is hozni. Nem tudom, mennyire érzékeli a törekvéseimet, hiszen fiatal, hozzám képest különösen, nyilvánvalóan nincs annyi tapasztalata, mint nekem, sem a világgal, sem a bonyolult párkapcsolatokkal, és ékesen bizonyítja, mennyire gyengévé tesz, hogy tőlem telhetően hagyom, hogy szerezzen, amennyit csak akar, akkor is, ha ettől néha felforr az agyvizem. Másrészt viszont ez a kapcsolat erőssé is tesz. Végső célomért bármit megtennék, talán még saját pusztulásomat is vállalnám, ha ezzel az egész rendszert a földig rombolhatnám, de Ank-Sunamunért igyekszem életben maradni. Tudom, hogy meglenne nélkülem is, teljesen tisztában vagyok vele, és én is eltengődnék a világban, ha ő már nem lenne része, de az az élet csak valami halvány árnyéka lenne ennek, bosszú ide vagy oda. Egyikünk sem az a kifejezetten szentimentális fajta, de én hajlandó vagyok elismerni, hogy rohadtul hiányozna, és ha valaki egy ujjal is hozzáérne anélkül, hogy ő erre engedélyt adott volna, annak egy tompa kanállal nyesném le vagy vájnám ki minden végtagját és olyan szervét, amit értékesnek érez. Utána pedig visszanöveszteném valahogy, és addig csinálnám, amíg meg nem unom. Mikor végre megfordul és rám néz, eláraszt a már jól ismert, de csak ritkán tapasztalt érzés, a vonzalom egy különös, sürgető fajtája, ami igen nagy önuralmat igényel részemről, különösen, mikor kedvesemnek szólít. Imádom, mikor ezt csinálja, más szájából a becézés általában erőltetettnek, mesterkéltnek tűnik, nála bezzeg csak rátesz egy lapáttal az ellenállhatatlanságára. Viszont a sárkányok eleve szeszélyes népek, ráadásul a káoszsárkányok tapasztalataim szerint a legdurvábbak ilyen szempontból, nem jó ötlet kockáztatni, mikor ingerültek, én mégis merészen magamhoz húzom egyik kezemmel a derekánál fogva, a másikkal a kezemben tartott virág fejével simítok végig az ajkain. A szirmok csókolják helyettem a mosolyát, ami csakis az enyém. Még nem merem én megcsókolni, bármennyire is szeretném, még a végén megmérgez, amiért eddig várattam... Nem hibáztatnám érte, valamilyen szinten még csípném is, de nem akarom félájultan tölteni az első estét, mikor végre megint találkozunk. Legalábbis nem a pláza padlóján. Magas sarkainak köszönhetően majdnem ugyanolyan magasak vagyunk, így nem kell lefelé bámulnom, ami tetszik. Megvan a maga bája az alacsony nőknek is, de Ank-Sunamunt egyébként is egyenlő félnek tekintettem, amióta csak közelebbről ismerem, úgyhogy ez így tényleg tökéletes. - A kedvedért előrehoztam – mosolygok vissza, és bocsánatkérőn szemmagasságba emelem a virágot. – Nem is hiányoztam?
Tárgy: Re: Bay Plaza (Bronx) Vas. 27 Szept. 2015 - 15:35
Ank& Asmodai
Nagyon hosszú és kimerítő napom volt. Reggel majdnem elkéstem a munkából, elaludtam, s a buta fejemmel még az ébresztő órát is elfelejtettem felhúzni. Öt éve dolgozom ebben a lepukkant kis étteremben, és még sosem késtem egy percet sem. Szeretek itt munkálkodni. Persze nem maradhatok már itt túl sokáig. Az emberek akár mennyire mocskosak és undorítóak is, észreveszik, hogyha valaki nem öregszik. Talán, a következő állomásom Peking lesz, úgyis olyan régen jártam már ott, vagy esetleg Kairó. Vajon merre járhat most Asmodai? Legutóbb évekkel ezelőtt beszéltünk, amikor ő valahol messze járt. Én akkortájt költöztem ide, akkor még szépnek, és mesésnek láttam New Yorkot, mára beletörődtem, hogy minden mocskos, és baljós, de legalább engem feltölt energiával. Az öltözőben állok, a tükörrel szemben, s nézem a tükörképemet. Semmit nem változtam, csaknem száz éve ugyan ez az arc néz vissza rám. Nagyot sóhajtva lépek el előle, lehúzom magamról a hófehér felsőt, amelynek mell részén egy kis táblácska hirdeti a nevemet és a beosztásomat. Minden nap ugyan ezt a monoton rutint hajtom végre reggeltől estig. Eljövök, átöltözök, dolgozom, majd visszaöltözök, hazamegyek és megnézem a kedvenc sorozatomat. Az elmúlt néhány év szinte tehetetlenné tett, s talán Asmodai tartózkodása is rányomta a bélyeget arra, ahogy élek. Persze még most is megragadtam minden pillanatot arra, hogy gonoszkodhassak az emberekkel, hogy káoszt és zűrzavart keltsek bennük, mert amellett, hogy feltöltött, felettébb szórakoztatott is. Magamra húztam a szűk farmerom, és a fekete, spagetti pántos felsőm, majd magamra kanyarítottam a szegecsekkel kirakott vállú bőrkabátomat, és kiengedtem a hajam. Utáltam, hogy lófarokban kellett viselnem, így mindig amilyen hamar csak tudtam, próbáltam megszabadulni tőle. A karomra akasztva fekete táskámat indultam ki az étteremből. Odakint sötét volt, a kedvenc időszakom. Fekete, mindent elnyelő, erőszakos éjszaka. Kilépek az ajtón, a pláza területe még mindig nem üresedett meg, sőt, éjszaka talán több vendég lófrál itt, mint nappal. Rögvest a mozgólépcső felé veszem az irányt, amikor valaki hozzám szól. Biztos vagyok benne, ugyanis közvetlen közelről érkezik a hang, s fel is ismerem benne Asmodai jellegzetes beszédstílusát. Egy pillanatig eljátszom a gondolattal, hogy meg sem állok, és szépen faképnél hagyom, csak azért, hogy érezzem, amit ő, de meggondolom magam. Megtorpanok, megfordulok, fekete magas sarkúm sarka koppan a padlón. - Van még pár nap karácsonyig, Kedvesem – mondom, de nem tudom megállni, hogy ne mosolyodjak el. Ő sem változott. Még mindig ugyan az a pimasz dzsinn akit kislány koromban megismertem.
Tárgy: Re: Bay Plaza (Bronx) Szomb. 26 Szept. 2015 - 20:00
Ank-Sunamun & Asmodai
maybe I'm too busy being yours to fall for somebody new
Nem is lehetne jobb az este. Zuhog az eső, a nedvesség mindenhová bekúszik ilyenkor. Lecsöpög a ruhán, és mintha még a bőröd is átázna ilyenkor. A motor az ilyen alkalmakkor nem a legmegfelelőbb választás közlekedési eszközként, ezért ma este inkább a sokkal unalmasabb, de praktikusabb taxi mellett döntöttem. Hiú módon nem akartam vizes meg csapzott lenni, mikor végre újra találkozhatok vele. Most épp Anne néven él a halandók közt. Anne és Allen. Alliterálunk, egy romcom írója sem találhatta volna ki ezt jobban, csak épp mi nem vagyunk olyan nagyon romantikusak, komikusak pedig még annyira sem. Bár ezt néhányan biztosan vitatnák, de az ő arcukat örömmel letépem. Mondjuk hoztam egy virágot, valami különösen tüskés valami, de inkább csak viccből, mint komoly romantikus szándékkal. Most kicsit idegesen forgatom az ujjaim közt, vigyázva, nehogy megszúrjon, mert ez nem egy ártalmatlan kis rózsa ám, hanem valami mérgező, viszketést okozó halálosztó, ami szerintem tökéletesen passzol majd Ank-Sunamonhoz, mivel emellett gyönyörű virág. Be is csomagolták, nehogy felkarcoljon, de nem tudtam megállni, hogy ne nézzem meg közelebbről a pici kis tüskéket. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy értékeli majd az ajándékot, de az igazi meglepetés úgyis én vagyok. Biztosan nem tudja, hogy itt vagyok, legutóbb Oroszországból vettem fel vele a kapcsolatot, ami nagy szemétség részemről, tudom, főleg, hogy annak már több éve. De mivel nem tudtam eljönni ide, ezért nem is kínoztam se őt, se magamat mindenféle telefonokkal, meg villámlátogatásokkal. Nem az én stílusom az ugrálás, még térkapukon keresztül vagy füstalakban sem, bár néha elég erős volt a késztetés, mit tagadjam. Most viszont itt vagyok, maradok is, és nem mondanám, hogy izgatottságom miatt ugrálnék, vagy a pulzusom az egekben, de az tény, hogy nagyon, nagyon örülök, hogy itt lehetek végre. És kicsit aggódom is. Minden férfiban, aki arra megy, amerre én, egy potenciális vetélytársat látok, akit az este el kell tennem láb alól, ha kiderül, hogy a távollétemben Sunamunnal kavart. Még ha én is tehetek róla, ami abszolút nem izgat, mert az a lényeg, hogy most itt vagyok, nem? Tudom, hogy most végez az étteremben, ahol dolgozik, mert kinyomoztam. Alapos voltam, mint mindig. Azt is gondolom, hogy talán fáradt. Talán rossz napja is volt, sűrűn megesik a magunkfajtával, akik a hülye kis emberek közé vannak kényszerítve, de ha hagyja az önérzete, akkor elviszem majd valahová. Ha nem, akkor is megpróbálom. És ha cserébe kapok a képembe, akkor majd talán lemondok a dologról, de szeretném, ha örülne nekem. Belegondolva akkor talán nem egy mérgező virágot kellett volna hoznom, de most már mindegy. Mikor meglátom karcsú alakját kilépni az ajtón, arcán pedig a világundor egy elbűvölő árnyalatát, amit csak a halandóknak tartogat, és csak az éles szem veszi észre, habozás elindulok felé. Nem néz körül, nem hinném, hogy számít rám, még nem vagyok olyan régóta a városban, hogy elinduljon a kívülállók társaságán belül a pletyka, ezért most meglephetem, és szándékomban is áll. Nem tudok uralkodni az arcizmaimon, de ő ezt nem látja, miközben sétál büszkén és meg kell hagyni, rohadt szexin. Mikor végre utolérem, a háta mögé lépek. - Meglepetés – suttogom a fülébe közvetlen közelről.
Tárgy: Re: Bay Plaza (Bronx) Szomb. 26 Szept. 2015 - 19:10
Szabad játéktér!
Vendég
Don't Hide Your Real Face
Vendég
Tárgy: Re: Bay Plaza (Bronx) Hétf. 31 Aug. 2015 - 21:34
Calüpso & Ron
we'll scream, we're allowed tonight
Késő délután van, a nap már nem megy le olyan későn, mint pár hete. Éppen ideális időszak, hogy elkezdődjön az élet. Mármint az az élet, amit én élhetőnek találok, és ahol megvan a magam helye. Nem kell hozzá sok idő, hogy a magam megszokott társasága összegyűljön, és tegyük a dolgunkat. A drogbiznisz nem olyan bonyolult, mint azt sokan gondolják. Veszélyesebb, mint plüssállatokban utazni, és nem is ad olyan társadalmi megbecsülést, mint mondjuk a régiségekkel való kereskedést, de a drognak is megvan a helye ebben a mocskos és züllött világban. Én már megtanultam, hogy szükség van rá, és ha nem lenne, akkor az emberek kitalálnák mást, még durvább dolgokat. Ki is találtak már párat, és ha valaki saját magát akarja tönkretenni, akkor senkinek semmi joga belepofázni ebbe. Más kérdés, ha másokról van szó. Azt sosem viseltem el, ha valaki mást akar belekeverni ebbe. Volt is már ebből épp elég összetűzésem olyanokkal, akikkel nem kellett volna összeugranom, a nyomát azóta is viselem könyékmagassában, a jobb bordáimon. Ma este viszont nyugisan mennek a dolgok, semmi különös nem történik, pénz és anyag sem cserél gazdát, csak a szokásos köröket futjuk, igényfelmérés, látogatások, egy-két telefon, és kész is. Este tízkor már végeztünk is. Normál esetben ezután valami szórakozásnak álcázott meló következne, a mi világunkban ugyanis nem igazán létezik teljes kikapcsolódás. Hozzá kell szokni, hogy bármelyik pillanatban kiderülhet, hogy valaki épp a vesédet vette célba egy késsel, telenyomta valamivel a piádat, vagy egyszerűen csak le akar lőni. Nagyobb rá az esély, mint ha egy agglegény könyvelő lennék. De bizonyos közelmúltbeli események miatt még ezek a látszólagos szórakozási formák is varázsukat vesztették. Sőt, már a melót és a gyümölcsét sem élvezem annyira, mint régen. Az agyam nem akar leszakadni az angyalok és démonok témájáról, nem is beszélve a többi lényről. Már nem hívom őket szörnynek, mert mióta megismerkedtem emberi formákkal is, és rájöttem, hogy nem mindegyik olyan eszeveszettül ijesztő, azóta tudom, hogy nem feltétlenül kell becsinálni tőlük. De azért van köztük olyan, akivel nehezen tudnék egy levegőt szívni, legalábbis nyitott szemmel. És mivel tudom, hogy várják, hogy javuljak, mint egy jól nevelt kölyök, és figyelik minden lépésemet, ezért az üldözési mániám kezd kifejlődni. Eddig is volt egy enyhe, de az tartott eddig jórészt életben. Most meg csak álmatlan éjszakákat okoz meg paranoiát. Eközben viszont sok, rengeteg kérdésem is lenne, amit nem tudom, kinek tegyek fel. Meg egyáltalán... Még mindig hihetetlen számomra ez az egész. Talán ha élőben látnék egy sárkányt... Na jó, ez még viccnek is rossz. Tudom, hogy sárkányok, de hogy tényleg, sárkányok? Kizárt. Nem, talán inkább nem is akarom látni. A mai nyugodtnak mondható este után viszont nincs kedvem semmihez sem igazán. Se hazamenni, se inni, se semmihez. Megint kattog az agyam, és ilyenkor inkább elveszek a tömegben. Az utcák helyett a bronxi plázát választom. Este már nem sok üzlet van nyitva, de mivel óriási helyről van szó, valami élet mindig van, és itt nem kell attól tartanom, hogy az orrom előtt kezd varázsolni egy tündér vagy tünde vagy micsoda, se attól, hogy egy elégedetlen kuncsaft megpróbál eltenni láb alól. Lekoptatom hát a többieket, és egyedül mászkálok. Shopping-körútnak nem nevezném, már csak azért sem, mert ezt a szót nem igazán használnám hetero férfiként, de ha mindenféle aktivitás nélkül egy tetovált pasi egyedül mászkál a plázában, akkor az gyanút kelt, ezért egy-két üzletnél megállok, és egy óra múlva egy órával gazdagabban sétálok tovább. Pedig gyűlölöm az órákat. Az apámra és a balesetre emlékeztetnek. Ráadásul az egész nem is használ semmit. Ugyanúgy visszatérnek a gondolataim a szörnyecskék témájához, és ahhoz, hogy vajon miért én, miért most, miért ilyen eltökéltek velem kapcsolatban, legalábbis azok, akiket ismerek. Még mindig nem ültettek le, hogy a kezembe nyomjanak egy használható kézikönyvet vagy valamit, amiből rendesen tájékozódhatnék, ez pedig az idegeimre megy. Már képzelődöm is. Kéne valami cucc, mert az előbb mintha Cassie-t láttam volna. Azaz Calüpsot, mert mint megtudtam, a csaj démon, és a Cassie még csak nem is a valódi neve. Ráadásul óva intettek tőle, de csak annyit voltak hajlandóak mondani, hogy ő "veszélyes, nem tartozik azok közé, akikkel kapcsolatban biztosítani tudják a biztonságomat". Kurvára megnyugtató, hogy a nő, akivel nem egyszer voltam kettesben, bármikor letéphette volna a fejemet a fogaival. Vagy franc tudja, mije van a démonoknak, amivel ölnek. A szárnyukkal mondjuk tuti, hogy agyon tudnának verni, Calüpsonak is sikerült kis híján eltörnie az orromat csak azzal, hogy meglegyintett. De várjunk csak... Nem halucinálok. Az tényleg ő. Itt, a nyílt színen. Hirtelen nem tudom, mit is csináljak. Higgyem el, hogy egy veszélyes bestia? De hát egy csomószor kicsinálhatott volna, ha akar. És talán még azt sem tudja, hogy tudom, hogy kicsoda. Azt nyilván tudja, hogy tudom, hogy micsoda, de... De talán ő tudna nekem válaszokat adni. Talán őt is úgy változtatták át, mint ahogy engem akarnak. Talán nem is ő a rossz, hanem a többiek. Talán ő is csak rossz irányba indult egyszer, és az út nem engedte megfordulni, ahogy engem sem. Odasétálok hozzá, és beállok mellé a kirakat elé, amit nézeget. - Szerintem azt válaszd - biccentek valami tágas, sötét, kabát szerű lebernyeg felé, teljesen komoly hangon, köszönés nélkül. - Abban talán elférnének azok az izék a hátadon.
Ascariel
Don't Hide Your Real Face
Admin
i'm the leader
☮ Főkarakter : Caryeth, Eldorien, Ellael
☮ Hozzászólások száma : 336
Tárgy: Bay Plaza (Bronx) Hétf. 31 Aug. 2015 - 17:37
Bay Plaza
A városrész kereskedelmi központjának is nevezhető komplexum. Nem csupán vásárolgatni lehet itt, de a szórakozás egyéb formáit is kiélvezheti az ide látogató. Sportolási lehetőségek, számtalan étterem, és jónéhány szolgáltató is kiharcolta magának a helyet a tágas üzletek közt. A több épületből álló, három emeletet számláló együttes egyes részein még autó- és bútorüzlet is megtalálható, de a mozi, a szokásos fodrászatok, kozmetikusok, játéktermek sem maradhatnak ki. A hely épp ezért éjjel-nappal nyitva van, ebből - és elhelyezkedéséből - adódóan pedig veszélyes volna, ha nem figyelnének annyira a helyiségek és a vásárlók biztonságára. De semmi pánik, a biztonsági őrök és a kamerák folyamatosan dolgoznak.
Kezdőlap 
