Tárgy: Re: New York University Pént. 19 Feb. 2016 - 21:06
Jericho & Vyvegar
Idebenn ücsörögve egyszer-kétszer elfog a vágy, hogy kiszabaduljak innen. A kastély renoválása és benépesítése sem megy úgy, ahogy elterveztem, bár haladnak a munkák, de én magam még nem élvezhettem ki a teret, a nyugalmat, a csendet, mindössze képzeletben. Ennek azonban az az eredménye, hogy egyre több alkalommal kívánkozom ki az épületek zártságából, a kommunikációs csatornák posványából, és ahányszor csak alkalmam adódik rá, itt hagyom a várost, még csak egy fél órára is, vagy fizikailag ki sem lépve az irodámból, lehunyt szemmel képzelem azt, hogy valahol máshol vagyok. De nem vagyok máshol. New York kalapáló, recsegő, hangoskodó szívében ülök. Gondterheltség jelenik meg az arcomon, mielőtt megzabolázhatnám a vonásaim. - Nem, Caryeth biztosan nem gondolta, hogy engem is be akar ebbe vonni, arról tudnék. De igazad lehet, valószínűleg csak az én érdekemben hallgatott róla - bólintok végül, könnyedebb hangvétellel. Ugyanakkor ott motoszkál bennem, hogy ennek így semmi értelme. Ha Caryeth tehermentesíteni szeretne, azt nem azzal csinálná, hogy az alattam lévő, ráadásul barátomként és egyfajta mentroáltomként számon tartott angyalt a tudtom nélkül veszélyesnek is felfogható szituációba helyezi, a megkérdezésem nélkül. Nem vagyunk barátok a sárkányúrnővel, de abszolút nem rossz a kapcsolatunk, és mindig professzionálisan viselkedik velem, visszafogottan, toleránsan, megértően, de határozottan. Nem vall rá egy ilyen lépés, és azt hiszem, Laylah sem felejtett volna el ilyesmit közölni velem, mert ő épp az érzelmek embere, és tudja, hogy Jericho számomra nem csak a hivatásom miatt fontos. Így tehát rejtély marad ez a szituáció, amit fel kell göngyölítenem. Azzal nyugtatom magam, miközben mosolyt erőltetek az arcomra, hogy talán csak elveszett az értesítés valahol, de az immár hetven éve bennem élő parazita, a paranoia cuppogni kezd a szívemen. Jerichonak részben igaza van, és fogalma sem lehet arról, mennyire terhesnek érzem már ezt a rengeteg, egymásra rakódó teendőt, amit mégis úgy érzem, senki más nem tudná úgy elvégezni, mint én. Nem vagyok jobb másoknál, csak ezt a fajta munkát hatékonyabban tudom végezni. Ha azt kéne csinálnom, mint kasztunk vezetőjének, abba hamar beletörne a bicskám, de például az oktatásra is teljesen alkalmatlan volnék, amit Jericho csinál örömmel és kiválóan. Egyszerűen csak arról van szó, hogy az utóbbi időben az olyan szolgáltatásokra van szükség, amikben én vagyok az alkalmas ember, azaz sárkány, és nem fogom másra áttestálni a feladataim, mert fáradt vagyok. Igen, lassan kimerülök, és túl sok mindent vállalok el, de szerencsére nem lát a fejembe, és egyébként sem az a kényszeres típus. Nem fog magánakcióba kezdeni, hogy "megmentsen", ha határozottan elutasítom az efféle kezdeményezéseit. Márpedig azzal, hogy pislantok egyet, hátradőlök, és témát váltok, egyértelművé teszem, hogy ebbe a témába nem itt és nem most fogok mélyebben belemerülni, és a későbbekben sem tartok igényt rá, hogy kérés nélkül ilyesmivel foglalkozzon. - Inkább térjünk vissza a te problémáidhoz - nézek rá sokatmondóan, majd szélesedik a mosolyom, magam sem tudom megmondani, mitől. Talán csak a ténytől, hogy Jerichonak úgy tűnik, valaki valóban társává válhat, őszinte örömmel tölt el, ahogy az is, hogy magamhoz képest könnyedén félre tudom tenni saját kényszeres aggodalmaim és borús gondolataim az angyal "gondjait" látva. Az ezt követő hosszú percek alatt pedig remélem, eleget megtudok a rejtélyes lányról ahhoz, hogy eldönthessem, melyik listához adódik hozzá: azokhoz a dolgokhoz, amik miatt aggódnom kell, vagy a lehetséges igazán jó dolgok kurta felsorolásához csapódik.
köszönöm a játékot, angyalkám
Jericho
Don't Hide Your Real Face
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 126
☮ Hozzászólások száma : 52
☮ Tartózkodási hely : New York
Tárgy: Re: New York University Hétf. 25 Jan. 2016 - 19:27
Ivan & Elijah
people change and forget to tell each other
Lényegében ha nem Vyvegar lenne a mentorom, még az is lehet, hogy nem is kértem volna az átváltoztatást. Vagy ha valaki angyallá tesz, akkor már régen leléptem volna a rendből, ha ő nem lenne a barátom. Egyértelműen komolyabb kötelék van köztünk, mint amit egy terciusi poszt jelentene, valahogy mindig is megnyugtató volt a tudat, hogy ha nagy szarban lennék, ő mindig ott lesz mellettem, így magától értetődő volt, hogy még ezt a bugyuta valamit, ami most hirtelen éledt köztünk Cyranának, ezt is megalkuvás nélkül rábízom. A tündérsárkány mintha belelátna a lelkembe, egyébként is tudná a változást, és bármennyire is próbálom azt hinni, hogy ez csupán fellángolás, magamnak nem hazudhatok, ez bizony olyan, ami csak egyszer éled fel az ember életében. Én ugyan öröklétű vagyok, és több emberöltőnyi időm adatott meg, mégsem találkoztam még senkivel, aki a lányhoz lenne fogható, és a pillantásomból Vyvegar is úgy látom, hogy tudja, ez bizony komoly. - Tudom, és bocsáss meg, hogy ennyire nem érdekel. Úgy vélem, hogy akkor is számíthatunk egymásra, ha nem kötelezőből csináljuk. Pont ezért aggaszt annyira, hogy fáradtnak látlak. – Vallom be az ujjaim között forgatva a söröspoharat. Nincsen nekem azzal gondom, hogy a démon a primus, sőt, még jobb is ez így. Nem csupán a kisebb felelősség miatt. Ugyan nagyjából egy szinten vagyunk, de ha fordítva lenne, és én lennék a primus, lehet, hogy puszta büszkeségből letépné a szárnyamat. Vagy egyéb testrészemet. Akkor pedig bőven szégyenben maradnék a most megismert cuki emberlányt, aki olyannyira elvette az eszemet, hogy jelenleg tisztára ködös most minden gondolatom. A rosszalló arckifejezést látva nevetnékem támad, de sikeresen visszafogom, sosem voltam gúnyos, pont azért vagyok itt, hogy segítsek, ha úgy alakul. - Dehogy tárgytalan. Én ugyan nem kérdeztem vissza, hogy téged bevonunk-e a nyomozásba, mert úgy véltem, téged igyekszik most tehermentesíteni. – Biztos vagyok benne, hogy az úrnő tudja, hogy ha egy diplomatának gondja támad, akkor magától értetődő módon szól a mentorának, így a titok aligha marad titok közöttünk. Meg hát aki egy kicsit is tájékozott, tudhatja, hogy időtlen idők óta Vyvegar lekötelezettje vagyok, kételkednem kéne az úrnő logikájában, ha azt feltételezné, hogy sokáig magamban tartom a rám bízott feladatot. - Másokról? Nem, ez bennem fel sem merült. Én azt gondoltam, hogy talán te csatlakoznál, hátha ismét össze tudunk dolgozni. Nem gondolnám, hogy Madeline másoknak is kioszotta ugyanezt. – Könyökölök az asztalra, nem sértődöm meg, ha az ajánlatomat félresöpri, velem ellentétben ugyanis neki számtalan fontos tennivalója van mindkét életében. Csak csodálni tudom, hogyan képes mindenre időt szánni. Nekem a huszada sem sikerülne, súlyos időzavarban vagyok állandóan. Megmaradtam annak az álmodozó léleknek, aki voltam mindig is. Ellenben a tündérsárkány a talaj felett csak egy centivel lebeg, ha valaki, hát ő tudja, hogy mit csinál.
Tárgy: Re: New York University Szer. 30 Dec. 2015 - 22:25
Jericho & Vyvegar
Röpke nevetés hagyja el a szám, mikor felháborodásának hangot ad. - Lehet... - válaszolok még mindig vidáman, csak hogy ugrassam kicsit, de persze hamar tisztázom. Valószínűnek tartom, hogy úgyis tudja, mire megy ki a játék, és felesleges magyaráznom, mégis megteszem. - Úgy nevezett problémák, igen, ezek ugyanis nem azok. Az emberek, sőt sokan közülünk is örömmel élik meg ezeket a "problémákat". Ettől érzik, hogy élnek. Örülök, hogy te is találtál magadnak egy ilyen problémát, csak vigyázz, hogy ne váljon tényleg problémává, mert én nem kaparlak fel sehonnan, ha hagyod, hogy egy nő földbe döngöljön. Természetesen csak viccelek, hiszen egyrészt jól tudom, milyen erős tud lenni a "gyengébbik" nem, és nincs abban semmi lealacsonyító, ha egy férfi úgymond vereséget szenved egyiküktől, másrészt viszont mondom mindezt ezt én, aki évszázadok óta kerüli a nőket, legalábbis párkapcsolati vagy bármilyen intimebb kapcsolat szempontjából. Nem azért, mert megelőzni akarom a szívfájdalmat, nem, nekem abból egyszer már kijárt egy jó adag, és nem is tudom elképzelni, hogy valaki ismét ilyen előkelő és veszélyes helyet foglalhasson el a szívemben. Saját magam miatt tehát nem aggódom, és ezért kissé képmutató is talán ilyen tanácsokat és figyelmeztetéseket osztogatni, Jericho viszont viszonylag fiatal, és a jelleme is éppen megfelelő ahhoz, hogy egy lány vagy nő megtépázza a lelkét. Ha még nem történt ilyen vele, akkor talán túl nagy kárt nem okozna benne, ha időben megtörténne a dolog. Ahogy azonban a téma gyökeret ereszt a gondolataim közt, egy nő arca is körvonalazódni kezd köztük, de megrázom magam, mielőtt igazán alakot öltene. A jelenlegi helyzetben a legkevésbé arra van szükségem, hogy belebonyolódjak valamibe, ami talán többet vesz ki belőlem, mint amit adni tudna. - Tudod te, hogy miért nem vagy a primusom... És azt is tudod, hogy ez nem jelent semmit - váltok én kissé komolyabb hangra, ha már felhozta. Nem nyilvános az oka, hogy miért a démon, és miért nem az általam pártfogolt, jóval megbízhatóbb és kellemesebb természetű angyal az, aki a hierarchia íratlan szabályai szerint jobb kezemként funkcionál, de Jericho előtt nem is igazán titok. Sosem mondjuk ki, hogy Astaroth-t egyszerűen csak jobb rövid pórázon tartani, mert a felelősség egyfajta béklyóként is beválik nála. Az egyéb indokokat, például a démon vérengző természetét és erős gyomrát, valamint különös lojalitását az olyan esetekben, amikor a vegetáriánus munkaközvetítő jótét lélek eltűnik, és a felbujtók és kívülállók vallatója előtűnik... ezeket nem kötöm Jericho orrára. Annak még nem jött el az ideje, és ez részben azért is van így, mert nem szeretnék neki csalódást okozni. Természetesen, ha muszáj, meg fogom tenni. Így is közszájon forog, hogy egyes esetekben erősen meghazudtolom a saját magamról festett képet, de nem törődöm vele. Hamarosan Jericho is láthatja majd, mi a helyzet, és meglehet, hogy akkor majd örülni fog, hogy nem ő a primusom, ám remélem, és hiszek benne, hogy megérti majd, miért van erre szükség, képes lesz majd felnőni a feladathoz, amit a negyedik kör megkövetel, különösen úgy, hogy én mindössze felette és Astaroth felett őrködöm, nincs terciusom. Eddig nem is hiányzott, ám most, hogy a bizalmasok száma fogyatkozni látszik és még a felsőbb körökben lévőket is képesek megtámadni és elpusztítani, így hiányzik egy harmadik személy, akit a saját vonalaim mögött tudhatnék. Astaroth talán van, talán nem teljesen épelméjű, és egészen biztosan nem jó, de hasznos, és mindig ott van, ha szükségem van rá. Nem magam miatt vagy miattuk vagyok nyugtalan első sorban, inkább a tudatlanság és a kegyetlenség aggaszt, amivel ezt a jól működő rendszert valaki képes szabotálni anélkül, hogy a nyomára bukkannának, ráadásul úgy fest, nem is kellett nagyon megerőltetnie magát a merénylőnek. Bólintva és ismét fáradtan, ugyanakkor kissé idegesen veszem tudomásul, amit mond. Nem tetszik, hogy Caryeth a megkérdezésem nélkül helyeztette ide, és meglehet, hogy rosszallásom az arcomra is kiül. A személyes érzelmeim már sok-sok éve nem játszanak közre abban, amit a diplomácián belül csinálok, ez nem is esik nehezemre. Viszont Jericho és Astaroth azon kevesek közé tartoznak, akikben megbízom, akik segítenek nekem a maguk módján, és ha Caryeth ilyen helyzetbe teszi valamelyiküket, azzal csalódást okoz. Rá fogok kérdezni, hogy miért csinálta, és még csak hárítanom sem kell, hogy Jerichon ne csattanjon az ostor az "árulása" miatt, hiszen én is ezért érkeztem. - Az úrnő ezek szerint megelőzött... Én is ezért szerettem volna találkozni veled, de így már tárgytalan a dolog. Szinte. - teszem hozzá felrántott szemöldökkel, mert ennek ellenére azért jó, ha tud róla, hogy nem csak Caryeth igyekszik csendben és ügyesen, pánikkeltés nélkül felgöngyölíteni az ügyet, de ha Ascariel nem jelenik meg hamarosan, és tovább folytatódnak az ilyen esetek, a lények nyugtalankodni fognak. Márpedig akkor kitörhet a káosz, és ezt nem engedhetjük meg. - Van tudomásod másokról, akik a környéken ugyanezt a feladatot látják el? Nem örülnék neki, ha egyedül kellene ilyesmivel foglalkoznod, és gondoskodom róla, hogy legyen társaságod. Ha tehetném, magam indulnék keresőexpedícióra, de jelenleg nem tehetem meg. Hiába születik kevés mítikus, sőt arányait tekintve egyre kevesebb, az emberek világából mégis egyre többen tűnnek alkalmasnak társadalmunkba való belépésre, az én hivatalos és elsődleges feladatom pedig leginkább velük kapcsolatos. Nem indulhatok hajtóvadászatra, Laylah már így is kifejezte nemtetszését a hamarosan esedékes párizsi kiruccanásommal kapcsolatban, de ha már én magam is hajlandó vagyok kívülállókkal beszélni, akkor nyilvánvaló, hogy a helyzet rosszabb, mint amilyennek tűnik, így nem is mondtam senkinek Laylah-n kívül, mire készülünk.
Tárgy: Re: New York University Pént. 25 Dec. 2015 - 18:44
Ivan & Elijah
people change and forget to tell each other
Tudom, hogy a tündérsárkánynak mennyit kellett értem tartani a hátát, végtére is én nem tudok annyira komoly lenni. Igaz, hogy fontosnak tartom a rendünket, ám még mindig megélem a hétköznapjaimat, mintha ember lennék. Fontosnak tartom a kapcsolataimat, a barátságot, s felnézek azokra, akik idősebbek, bölcsebbek nálam, mint ő példának okáért, de említhetném az Úrnőt is. Éppen ezért oly fájó ennyire fáradtnak, megviseltnek látnom. Olykor hajlamos vagyok elfelejteni, hogy milyen teher nyugszik a vállán. Még az emberi világban is rengetegen átfutnak a keze között, míg én „csak” tanítok, átadom, amihez értek, s miután halhatatlanként nem kopik a memóriám, csupán egyre műveltebb leszek, intellektusom pedig könnyedén megteremti a helyzetet a beilleszkedésre, ha egyébként a Diplomácia véletlenül nem érne célt. Áh, ez nem lehetséges, évezredek óta művelik a beépítés tudományát, nem is hallottam még olyat, hogy valakinek ne sikerült volna tökéletes álcát varázsolniuk. Vyvegar esetében bármennyire is próbálok a mélyre látni, hajlamos vagyok a saját életemmel törődve bele sem gondolni, hogy ő az örökkévalóság óta küszködik a gondjaival, míg nekem még szinte ott a tojáshéj a fenekemen. Számtalanszor felmerülhetett volna, hogy én magam is szerepet vállalok a munkaerő kölcsönzős cégénél, valahogy mégsem került rá sor. Pedig megtenném ám, csak szólnia kellene, magamtól ellenben mégsem forszírozom, hátha nem tartana rá alkalmasnak. - Úgynevezett problémáim? Hékás, le tetszik becsülni? – Kérdezem álsértődött vigyorgással, tőle aztán sosem fogom úgy venni, mint aki ki akar oktatni. Lényegében ekkora korkülönbséggel akár az apám is lehetne, mégis a bátyámként viselkedik, megtartván a szinte mellérendeltségi viszont, pont ezzel vívva ki messzemenő tiszteletemet. – Én is az őszinteség erejében hiszek főnök, pláne hogy nem szoktam minden tíz évben ilyen lánnyal találkozni. Ha mégsem... tudunk együtt érvényesülni, majd te felkaparsz a földről, ugye? – Azt már meg sem kérdezem, hogy elrendezi-e, hogy Cyrana tartsa a száját, nem hiszem, hogy a lány elcsacsogná, amit mondok neki, de ha mégsem, a Diplomácia egyik vezetőjeként Vyvegarnak a kisujját kell csak moccantania, már minden meg van oldva. Nem szeretnék azonban ilyen szívességet kérni tőle. Miután megérkeznek az italaink, jólesően kortyolgatom, a következő órám (lévén az első nap még igen szellős) sokára jön csak majd, s tudom a módját, hogyan űzzem el az alkohol illatát. Na igen, az anshara tökéletesen megtisztít, elég lesz tíz perc is akár. – Pedig ha így van, szívesen helyettesítelek. Nem vagyok a primusod, de na, tudom, amit tudnom kell. – Várom akkor a lényeget, hiszen érzem én, hogy a szokásos mizújs féle csevegésen túl céllal érkezett. Túl bölcs ahhoz, hogy csupán a barátkozásra vesztegesse az idejét. - Azért, amit egyébként is részletezni akartam. Az iskola környékén, a templom az, ahol állítólag többen eltűntek. Magunkfajták. Kivülállók is, a a rend tagja közül is. Nem tudni, hogy ki szedi itt az áldozatait, de kétséges, hogy ugyanaz, aki Kono-t elpusztította. Ez „csak” valami szadista bestia, akinek a vérünkre fáj a foga. Az úrnő megfigyelőként mozdított ide. Szerettem volna, hogy te is tudd, és szükség esetén... legyen kinek nyavajognom, ha baj van. – Ez nem feltétlenül kérdés, hiszen tudom, hogy számíthatok rá, inkább afféle csúsztatás, hogy tudja, miről is van szó.
Tárgy: Re: New York University Vas. 20 Dec. 2015 - 22:24
Jericho & Vyvegar
- Hát azt nem állíthatom, hogy különösebben ismerős lenne az érzés... De nem is idegen. Néha jobb, ha kimondjuk az igazat úgy, ahogy van. Diplomácia ide vagy oda - mosolygok továbbra is finoman, visszafogottan, fáradtan. Nekem nincs bajom az emberekkel. Emlékszem még, hogy honnan származunk, és hogy a génjeinkben fellelhető különbségek mindössze egy kozmikus véletlen eredményei, és ha nincs az üstökös, akkor most én is "csak" egy vállalat igazgatója lennék, aki előtt jó eséllyel egy hetven-nyolcvan évig tartó élet után a röpke és egyszerű halál állna, addig pedig némi jó, és valószínűleg sokkal több rossz. Mind így vagyunk ezzel; a rossz élesebben belevésődik az emlékeinkbe és a lelkünkbe, mint a jó. Bárcsak másképp lenne... Ismertem ilyen kivételt, aki képes volt a legszörnyűbb körülmények közepette is ragaszkodni a jóindulatához, az optimizmusához, a könyörületéhez. Ez az igazi lelki erő, és ez az, ami manapság még kevesebbeknek adatik meg, mintha a világ célja az volna, hogy egyre kevesebb ilyen fénypont izzon fel. Vagy talán az lenne a cél, hogy ezek a kis fénypontok minél élesebben világítsanak? Hiába vagyok nyolcszáz éves, vannak kérdések, amikre talán maga Ascariel sem tudja a választ, és élőlény e bolygón nem is fogja. De nem is kell. Ha meg is adatott nekünk az öröklét reménye, Jericho teszi jól, hogy megragadja azt az örömöt és a boldogságot, ami épp adódik. Hiszen semmi sem biztos, csak az, ami most, ebben a pillanatban van. Az én dolgom pedig, hogy biztosítsam az ilyen pillanatokat a jövő generációinak, nekem már úgyis volt elég ilyen pillanatom hosszú életem során, még ha életteremet hetven évvel ezelőttig leginkább Kína töltötte is ki. Nem kell bejárnom a világot két vagy négy lábbal, hogy ismerjem. És én ismerem. Jobban is, mint szeretném, és bár nem vagyok híve annak, hogy elfordítsuk a fejünket a valóság csúfsága elől, de a nyers igazságot sem képes mindenki kezelni. Jericho azonban nem véletlenül vált azzá, ami. Benne ott van az a kis szikra, ami egyszer talán olyan ragyogó ponttá változtatja, akinek a fénye messzire elér, és magához vonzza azokat, akiknek szüksége van rá, én pedig vállaltam, hogy edzem, hogy képes legyen majd kezelni ezt a felelősséget, még ha ő maga még nem is sejti ezt. Száz év óta először most asszisztensem az, akiben látom ugyanezt a képességet, de ő valamiért nem hajlandó élni az ajándékkal, amit felajánlhatnék számára az átalakulással... Addig azonban, amíg rábeszélem, itt van nekem Jericho. Azaz Elijah Kane tanár úr. Még mindig kissé furcsának találom, hogy mondhatni megtartotta emberi foglalkozását, holott testhezálló. Nem a hagyományos értelemben vett tanár, nincs meg benne az a fajta erőszakos tekintély, amit sokan használnak az oktatás nyomatékosításához. Elijah sosem lesz olyan, aki edz másokat, mert nincs szüksége arra, hogy fenyítsen vagy szigorral tereljen másokat, épp ellenkezőleg. A pozitív kisugárzása az, ami vonzza a figyelmet, és olyan életerő pezseg benne, amivel még a legrosszindulatúbb diákok sem hiszem, hogy kikezdenének. Ezért féltem egy kicsit ettől a lánytól. Ugyan sosem adatott meg, hogy a kezemben tartsam a gyermekemet, és nem is sűrűn gondolok erre, de Jerichoval kapcsolatban néha egészen atyai aggodalmat vélek felfedezni magamban, mert bár valóban tehetséges és a szó klasszikus értelmében véve jó, de egészen emberi vonásai is vannak még. És emberi alatt a túlzott közvetlenséget értem, amit a rövid életű rokonaink tudhatnak magukénak. Talán a származása miatt, de ez a közvetlenség az, ami miatt féltem, pedig eddig még nem igazolta az aggodalmam semmivel. Nem szeretném, ha most érkezne el az ideje. - Nem terhelsz - vonom össze a szemöldököm, de a fáradt mosolyom továbbra nem tűnik el. - Ezek az úgy nevezett problémáid egészen üdítőek, tudod? Ezek nem bajok. Ezek csak eldöntendő kérdések. Azért tűnhet neked bonyolultnak, mert fontosabb számodra a válasz, mint hinnéd. Ha az aggaszt, hogy megteheted-e, hogy beszélsz rólunk neki, akkor inkább emiatt ne is fájjon a fejed - sóhajtok egy rövidet, és ezúttal nem rágom meg gondolatot. Jericho rászolgált arra, hogy önálló legyen, önmagával kapcsolatban pedig végképp. - Bízom az ítélőképességedben. Hogyha biztos vagy benne, hogy nem lesz belőle gond, és megbirkózik vele, akkor mondd el neki, ne játssz vele. Ha ennyire komoly a dolog... Ne akkor tudja meg, amikor már képtelen lenne lemondani rólad, mert úgy fogja érezni, hogy becsaptad, és igaza lesz. Hagynod kell, hogy most válasszon, bármilyen ijesztőnek hangzik is. A "bölcsességem" azonban csalóka. Nem szívesen vallanám be Jerichonak, és valószínűleg magától is tudja, hogy az utóbbi háromszáz évben kapcsolataim száma közel a nullával volt egyenlő, mert nem éreztem késztetést, hogy társat keressek magamnak. A társamat elvesztettem, amikor Miamar egyik csatlósának a fegyvere átütötte karcsú, aranyszín oldalát, és örökre a földhöz szegezte testestül, lelkestül. Nem hiányzik senki az életemből, volt részem abban, milyen szeretni és szeretve lenni, ugyanakkor látom nap mint nap a szeretet ezerféle formáját, és nem becsülöm alá. Magam is tanulok belőle, így mégis csak merek ilyen tanácsokat adni valakinek, akinek a szíve éppen most borul lángba, talán először létezése során. - Tudom, hogy segítenél, de nincs rá szükség. Csak egy kis pihenés kell, ez minden. Meg fogom oldani. Nincs is más választásom - teszem hozzá kissé megforgatva a szemeimet, aztán végre a tárgyra térek, amiért részben érkeztem az egyszerű vizit ürügyén. - Nem tudom pontosan, Caryeth miért helyeztetett ide téged, de ha így volt, annak biztosan megvolt a maga oka. Én magam is azért szerettem volna beszélni veled - többek közt -, hogy megérdeklődjem nálad, hogy nem vettél-e észre szokatlan dolgokat, nem hallottál-e vissza az egyetemen ezt-azt, amit érdekesnek találtál.
Tárgy: Re: New York University Vas. 6 Dec. 2015 - 13:12
Ivan & Elijah
people change and forget to tell each other
- Egen, ez benne az egyetlen pocsék... tudod, hogy mennyire béna vagyok a titoktartásban. Más lenne a helyzet, ha csak egy lány lenne... de ő... – sütöm le a szememet, hiszen szeretek én flörtölni, de ami Cyranával történt, az teljesen más. Hihetetlenül gyorsan találtunk egymásra, ami szinte csak a mesékben létezik, velem viszont a plusz majdnem száz évem alatt, amióta angyal vagyok, még soha. De hát már maga az is, hogy angyal vagyok, miért is ne lehetne ez is egy megvalósult álom? Végtére is nem egy emberöltőm volt megtalálni, aki igazán hozzám passzol, hanem akár a halhatatlanságom által kapott örökkévalóság áll rendelkezésre. S bár nem akartam volna ezer éveket várni, hogy ráleljek arra, akit nekem teremtettek, vagyok annyira romantikus, hogy hittem benne, létezhet az igaz. Most kétségem sincsen, csupán az nyomaszt, hogy az oly életigenlő Cyrana mégiscsak ember, aki nem igazán tudhat a titkainkról, és magamat sodrom veszélybe, ha ilyesmit temetek el. - És nem gondolod úgy, hogy kijátszom ezzel őt? Mégiscsak te vagy a mentorom, bármennyire is tisztelem őt. – Mostanság mintha minden miatt lelkiismeretfurdalást kellene éreznem. Valahogy nem érzem magaménak azt az ideológiát, amit a már eleve mitikusnak születettek sajátja. Elfogadom, és átérzem a szabályaikat, viszont nekem fontosabbak a kapcsolatok, az emberi értékek, még ha tudom is, hogy sok emberi barátom meg fog halni, s nekem tovább kell lépnem. Még Cyrana is, de erre most nem gondolhatok, még huszonnégy órát sem értünk meg együtt. Mégis Vyvegar arcát fürkészem most, aki ugyan fáradtságra hivatkozik. Nem kéne megkérdőjeleznem a válaszát, mégis ebben az egyben vagyok jó. Az empátiában. Közben kiérkezik a felszolgáló, végül én is ásványvizet kérek, s a válaszát hallgatom. Az asztalra helyezem a kezeimet pókszerűen összefűzve, így nem zsibbad annyira el. – Inkább... a felelősség? Túl régóta viseled a válladon mindenki más baját, igaz? Én meg hülye vagyok, hogy megint a sajátommal terhellek. – Gyakorlatilag most két titkot is kiadtam, az egyikre viszont magától rájött volna. Végül mégiscsak válaszol, amit talán annak köszönhetek, hogy tudja; úgyis kihúztam volna belőle. Nem vagyok magamra büszke, ám segíteni vágyom. - Akkor komolyan mondom, én segítenék. A munkaerő közvetítős most a fontosabb, vagy a külön feladataink? – Rázom a fejemet meg, engem nem érdekel, még fiatal vagyok, nem fogom a barátomat félredobni, aki sokszor apám helyett az apám. Hiába hárít, ebből most nem engedek. Cyrana, a tanítás, és Caryeth kérése... ez még mind nem elég, még belefér egy negyedik, sőt, ki vagyok rá éhezve, hogy mindenkinek bebizonyítsam, kész vagyok mindenki bizalmára.
Tárgy: Re: New York University Vas. 22 Nov. 2015 - 12:07
Jericho & Vyvegar
- Dehogy. Nem sodorsz veszélybe semmit, ha csak nem szárnyadat kitárva ugrándozol a hálószobájában. Az tényleg kicsit túlzás lenne, legalábbis egyelőre - mosolyodom el cinkosan. - Vannak esetek, amikor kifejezetten kívánatos felfedni az igazi természetünket, és az igazságot. Te már csak tudod. Persze nem azt mondom, hogy éld bele magad vele kapcsolatban. Főleg nem ilyen rövid idő után, de nem kell kizárni a lehetőséget, hogy egyszer megmutathatod neki, ki vagy valójában. Fizikailag főleg. Sokkal nehezebb ugyanis a saját lelkedet kitárni mások előtt, legyen szó lényről vagy emberről, mint egyszerűen felvenni a másik alakod, és hagyni, hogy a másik személy szemei feldolgozzák a látványt. Megértetni magad valakivel nem ilyen gyors és egyszerű dolog, és általában több veszélyt is rejt magában, bármilyen furcsa. Ezt azonban nem kötöm Jericho orrára, ez olyasmi, amit egy idősebb személytől hallani bolondságnak tűnhet, és ezt a fájdalmas élményt mindenkinek magának kell megtapasztalnia, mert a jutalom túl nagy és túl értékes ahhoz, hogy szavakkal próbálja meg bárki is elmagyarázni. Az elfogadás, egy társra való rátalálás nehezen leírható dolog, és felesleges is megpróbálni. Csak remélni tudom, hogy az angyal egyszer részesül ebben a kiváltságban, és vigyáz majd arra, aki megfelelő partnernek bizonyul számára a halhatatlanságban. Nem is kérdés, hogy az illetőt magunk közé emelnénk, gondoskodnék róla, hogy Jerichonak ne kelljen elszenvednie azt, amit olyan sokunknak kellett például Miamar idején; elveszíteni a társunkat. - Igen, bízik bennünk, mert engedelmeskedünk - bólintok lassan, inkább magamnak morogva, mint Elijah-nak címezve a szavakat, de hamar felpillantok a merengésemből. Caryeth és a vezetők munkája jórészt rejtve marad előlem, és mi már csak az eredményeket vagy a parancsokat kapjuk meg, a terveket nem mindig. A második kör feladata, hogy ehhez asszisztáljon és segítsen, én már csak Laylah-n keresztül hallok a részletekről, és nincs sok beleszólásom abba, mit és hogyan kell elintézni. Részben éppen ezért vagyok ilyen fáradt és gondterhelt. Vészjósló eltűnések, felszínre kerülő, ártalmatlannak tűnő hazugságok piszkítják be a mindennapjaimat újabban, és kezdem úgy érezni, hogy egy nap nem elég a huszonnégy óra a teendőimre. Túl sok mindent vállalok túl sok személlyel és eseménnyel kapcsolatban, és az, ami pár évtizede még elintézhető volt, most a felgyorsult világnak hála már bőven meghaladja a képességeimet. Márpedig gyűlölöm tehetetlennek és lomhának érezni magam. - Igaza van, azt hiszem. Köszönöm - pillantok fel a kiszolgálóra, mikor leteszi elém a poharat, aztán elmosolyodom Elijah szavait hallva. Nem sokan érzik úgy, hogy közel állnának hozzám, joggal. Jól esik a léleknek, ha valaki ennyire ragaszkodik hozzánk, ezért őszinteséggel válaszolok az őszinteségre. - Nem, nem csak fáradtság. Vagyis nem csak a klasszikus értelemben véve - sóhajtok, majd iszom egy kortyot, de nem esik különösebben jól az ital. Újabban szívesebben iszom teljesen íztelen, tiszta vizet, pedig ez nem volt rám jellemző. Mindig is élveztem az érzékeket kényeztető dolgokat, a szépséget, a finom ételeket, a minőségi zenét... De mintha az érzékszerveim is túl lennének csordulva, és pihenésre vágynának. Ingatom a fejem, mint egy kimerült ló, miközben folytatom. - Sok a munka, sok a probléma, és kezdem úgy érezni, hogy... Nem is tudom. Egy helyben ácsorgok. Hosszú ujjaim a pohár körül játszanak, a hűvös üvegen siklanak fel és le. - De ezzel neked nem kell törődnöd. Te a saját feladatodra koncentrálj, és ha segítségre lenne szükséged, akkor szólj. Komolyan mondom - nézek egyenesen a szemébe, hogy nyomatékosítsam a szavaim. - Nem neked kell rám tekintettel lenned, hanem fordítva. Edzésben vagyok, és neked most más elfoglaltságod is akad, amit meg is értek, akármilyen hihetetlen. Újabb félmosollyal utalok a lányra, aki ennyire foglalkoztatja az utóbbi időben. Bár én magam nem igazán ártom bele magam a romantikus dolgokba, és nem is igen hiányzik, de tudom, hogy alapvető szükséglet, főleg fiatalon. Amíg nem hátráltatja az elsődleges feladatában, addig inkább udvarolgasson, mint miattam aggódjon.
Tárgy: Re: New York University Szomb. 7 Nov. 2015 - 19:52
Ivan & Elijah
people change and forget to tell each other
Nem akarom én faggatni, még ha magától értetődik is az, hogy több mint egy évszázad alatt azért jobban összecsiszolódunk, mint egy öt-tíz éves barátságban, s annak ellenére, hogy a tündérsárkány kiválóan rejti a publikum elől az igazi arcát, én azért valamicskét már ismerek annyira a rezdüléseiből hogy tudjam, mikor nincsen a toppon. Mégiscsak tanár vagyok, akinek illik figyelnie a környezetére. Vyvegar ellenben nem a diákom, sokkal inkább a mentorom, mégis a közös érdekek, és az átvészelt katasztrófák olyan alapot képeztek kettőnk között, amelyre bátran épitkezhettünk eddig is. Megértően bólintok, nem is tudom, hogy hirtelen mit tehetnék érte, talán az is megfelelő, ha együtt töltünk egy órát, valóban meghívom a beigért sörre, talán már akkor is fel tud engedni kissé. Elindulunk a sörözőbe, és oldalt pillantva mosolyodom el, valahol egyet kell értenem. - Ügyes... minden szempontból az. Nem akarok ömlengeni róla, de valami... fantasztikus. Én meg hülyeséget csinálok, hogy itt veszélybe sodrom a küldetést. Nem kéne, ugye? – Kérdezek rá, mintha minimum az apám lenne, holott nem az. Csak... sokkal bölcsebb, érettebb személyiség, mint én valaha leszek. Én próbálom nem faggatni a magánéletéről, hiszen bár gyönyörű nők veszik körül, de boldog úgy igazán? Lesz esélye a boldogságra? Mindig olyan magányos alkatnak tűnt, aki másoknak segít, másokért él... túl önzetlen a maga nemében. A diplomácia kasztjának egyik igazi lovagja, aki oly régóta teszi már a dolgát, míg én csak szórakozom az árnyékában. Kikérem a söreinket, és elmélyült mosolygás közepette figyelmezek rá, hogy összefoglaljam, miért is vagyok itt. Biztos voltam benne, hogy meg fogom lepni vele. - Azt nem. Magától értetődik, hogy Caryeth tette. Neki engedelmeskedünk mindannyian. A célt, hogy mit is kell tennem, azzal nem kéne, hogy terheljelek szerinte. Megvan a saját feladatod. – Iszom bele a saját habzó italomba, most már csak koraeste lesz órám, addig csak adminisztrálni megyek vissza az egyetemre, és ha akarom, egy pár perces anshara, és senki nem érzi rajtam az alkohol szagát. - Magától értetődik, hogy mindent elmondok neked. A barátom vagy, szinte a testvérem. Nem érdekel, hogy mi az utasítás. Szerintem ezt a főnökasszony is tudja, csak... behunyja a szemét. Elmondja, hogy mi a hivatalos verzió, a többi nem érdekli. Bízik bennünk. Egyébként miért gondolta, hogy ne terheljelek? Ugye nem csak fáradtság? – Az indokot szándékomban áll valóban kifejteni, de most róla akarok hallani először. Amikor ketten vagyunk, akkor szinte megszűnik a főnök-beosztott viszony, úgy érzem, hogy akkor bizonyos tekintetben én is felelősségre vonhatom. Kicsit korran a gyomrom, lehet, hogy a sör mellé kérek valami szendicset is a továbbiakban.
Tárgy: Re: New York University Hétf. 19 Okt. 2015 - 20:44
Jericho & Vyvegar
Néha a saját buzgóságunk az a fűrész, amivel lassan elvágjuk magunk alatt a fát. Jericho gyakran mintha belém látna, és tudom, hogy nem csak én érzek így vele kapcsolatban. A különbség mindössue annyi, hogy míg van, akit ez zavar, akiben én megbízom, az kiérdemelte a bizalmam, és csak olyasmit rejtek el figyelmes szeme elől, amit nagyon muszáj. És bár tudom, hogy tudna ő nagyon is veszélyes lenni, rám nem az, semmiféle tekintetben. Lojális és megértő, mindeközben pedig kedves tolakodását a legtöbb emberrel elfeledteti élettelteli, közvetlen természete. Egyébként sincs sok dolog, amiről ne tudna, hiszen semmi oka kifecsegni másnak, és bár megvan a maga tehetsége a szavakhoz, bízom benne, hogy velem kapcsolatban sem jár el a szája. Értékelem a barátságát annyira, hogy megosszak vele olyasmit is, amit a legtöbb emberrel nem. Ráadásul mindezt ő is tudja, és bár sosem kényszerítettem rá, mégis mindig viszonozza a nyíltságomat és diszkréciómat. Még olyankor is, mikor nem biztos, hogy kellene. - Nem titkolok semmit - pillantok rá összevont szemöldökkel, mint aki igenis megütközött a vádon. Nem is igazán igyekeztem leplezni, hogy valami bajom van, nem hittem, hogy ennyire foglalkoztatja majd a dolog. Egész egyszerűen ilyen vagyok. Mindig mindenki azt hiszi, titkolok valamit, ami azonban jó ideig így is volt. Sőt, most is igaz, és valójában ennek elég sok köze van a jelenlegi kimerültségemhez, mégsem akaródzik erről beszélnem neki. Magam sem tudom pontosan, hogy mi az, ami hiányzik; a pihenés, az emberek, a szabadság... Vagy a bizalom, amit hajlandó voltam feláldozni a cél érdekében, és világunkban alig akad már olyan, aki nem tekint ellenségnek. Nem vagyok ostoba, látom, tudom. Hiába érzem a mámorító fellángolásokat, amikor a munkám gyümölcse beérik, ha utána keserű marad a szám azok vádló tekintetétől, akik nem értékelik azt, amit értük teszek. - Fáradt vagyok. Ennyi az egész. Csak jobban, mint szoktam - vallom be töredékét az igazságnak, és remélem, hogy ennyi egyelőre elég lesz számára. Nem akarom elhessegetni az érdeklődését, hiszen ritka ajándék, de beszélni sem szeretnék róla. Inkább megragadom az új témát, amíg még lehet. Séta közben a szemem sarkából sandítok rá. - Hm, nagyon ügyes lány lehet, ha máris a kedvenced. Nyilvánvaló, hogy nőnemű az illető, ami nem csoda. Elijah egy egészséges fiatal férfi. Legalábbis a mi mércénkkel mérve még nagyon is gyerekcipőben jár, hiszen nem is közénk született, de ezt sosem dörgölöm az orra alá, csak amikor nagyon rászolgál. Erre viszont jó ideje nem volt példa, így ennyiben is hagyom a dolgot. Abban ugyan nem vagyok biztos, hogy egyből a diákjaival kellene összeakadnia, de természetesen ez az ő dolga. Lehet, hogy nem is tette, és még ha a tekintetem és a hangom rejt is némi megrovást, ez csupán válasz a bizonytalanságára. Jericho társaságában az ember elég nehezen tudja tartani magát a komorságához, és akaratlanul is belemegyek az ugratásba az alatt a rövid idő alatt, amíg elérjük úti célunkat. Odaérve meg sem kell szólalnom, mindent elintéz. Akár hátra is dőlhetnék, kényelmesen feltéve a lábam az asztalra, Elijah még azt is elintézné, hogy ne szóljanak érte. Kiváló primus lenne belőle. Ha nem kellene Astaroth-t rövid pórázon és vasmarokkal fogni, nyilvánvaló, hogy Jericho volna az elsődleges emberem. De a démoni nőszemélynek is megvannak a maga előnyei, amik kivételesen éppen olyan érzékeny témának számítanak, amit semmiképp sem tárnék fel Jericho előtt. Még nem. Arra azonban felkapom a fejem, amit mond. Meglepettségem rövid ideig tart és láthatatlan. Ha Caryeth mondta, hogy ide jöjjön, akkor annak meglehetett az oka, akár több is. De néha az információk elvesznek út közben. Töprengve nézek a fiúra, amíg kihozzák az italokat, pár másodperces csendbe burkolva minket. Miután leteszik az üvegeket, megköszönöm az italokat, és csak utána fordulok Elijah-hoz. - El kellett volna titkolnod, hogy ő helyeztetett át ide? Furcsának találom az utasítást, annál is inkább, mert Jerichoval a közelemben sokkal nagyobb biztonságban érzem magam. Talán éppen ez volt a célja? De akkor miért nem mondta el nekem? Ráadásul éppen kapóra jön most, hogy Ellael nagyúr cégéhez került valaki, aki az egyetemen tanul. Szemmel tudja majd tartani, a diplomácia képviselőjeként ez szinte az alapfeladata, de ez a téma most várhat még egy kicsit. Közben nem tudom megállni, hogy ne mosolyodjak el egy kicsit, részben elégedetten, ám kissé talán fenyegetően is. - És te merészelted elmondani nekem?
Tárgy: Re: New York University Vas. 18 Okt. 2015 - 19:54
Ivan & Elijah
people change and forget to tell each other
Vyvegar azért más, mint én. Ő mindig is mitikus volt, az ősi városok egyikében nőtt fel, bölcs sárkányok nevelték fel, míg nekem többé-kevésbé unalmas gyerekkorom volt, egy poros kisvárosban, viszont éppen ezért nagyon is kötődöm az emberekhez, bármennyire is apróságnak tűnhetnek a mindennapos gondjaik, még mindig mellettük állok, nem tudom függetleníteni magamat attól, hogy minek születtem. Tündérsárkány mentorom sokkal elmélkedőbb, korántsem úgy álmodozik, ahogyan én teszem. Őt a szél máshogyan sodorja, bölcsebb, olyan szinten gondolkozik, ahogyan én sosem fogom tenni. Felnézhetek rá, elleshetek döntési tényezőket, mégsem mernék olyan felelősséget magamra húzni, mint amit ő cipel a vállán, amióta csak ismerem. Ezért sem akartam vezető lenni, pedig lett volna lehetőség, hogy az Ő cégénél helyezkedjek el, ám a félelem pillérei állandóan satuba fogták volna a lelkemet, ha nem élhetek olyan szabadon életet, mint a jelenemben. Képes volt meglátni bennem annak idején valamit, hogy az örökké álmodozó, ám szürke házitanító ne élje úgy végig rövid életét, hogy valóban nem történik vele semmi. Ezért az ajándékért egy örökkévalóságig hálás leszek, így magától értetődő, hogy a sárkány úrnő határozott parancsa ellenére is mindent elmondok majd a barátomnak, hiszen tudom, ezzel is erősítem köztünk a bizalmi köteléket. Ezért is látom meg már az első percben hogy valami nagyon nincs rendben. S ő mit csinál? Hülyéskedik. Nincsen rá szükség. - Nem. Csak erről szól az életem, észrevenni az oda nem illőt. Baj van Ivan, más előtt titkolhatnád. – Mosolygok homlokráncolva, olyan egy kicsit, mintha én lennék a nagyfia, és bizony az apa mikortól tarthatja valóban felnőttnek annyira a fiát, hogy kitárulkozzon, hogy bizony most ő szorul segítségre? A legtöbb családi kapcsolat nem jut el eddig. Miután leültem mellé, az ölembe ejtem a válltáskámat, intek a mellettünk elvonuló lányhordának, akik megdöbbenve konstatálják, hogy a tündérsárkány is milyen jóképű, ahogyan már nekem is célozgattak rá, hogy elmehettem volna modelnek a tanítás helyett. Most már le se moshatom magamról, hogy ismerőseim is. - Mintha lenne szükség sorrendre. Oké, legyen így. Gyere. – Biccentek felállva, és megindulunk a park melletti krimó felé, holott tudom, hogy mennyire szeret a szabadban lenni. Most már beleegyezett, nincsen visszaút. – Ez az első napom, úgyhogy csak nem fogok még beleszakadni. És... van. – Egyértelműen zavarba jövök, ami nőügyet sejtet, mégsem akarom a komoly feladatba vetet hitét megingatni azzal, hogy máris arról számolok be, hogy milyen csinos kis barna bulát szedtem össze. Ellenben nem ártana azt felvezetnem, hogy miért is vagyok itt valójában. Belépünk a most is nyitvatartó ivó ajtaján, és egy félreeső asztalnál foglalunk helyet. Meg sem kérdezem, hogy milyen márkát kér, a Budweiser tökéletes lesz. Leadom a rendelést, aztán kezdek bele, rögtön a közepébe vágva. – Madeline helyezetett át ide, de ezt szerintem tudod. És azt mondta, hogy erről ne beszéljek neked. Na nem mintha attól félne, hogy eljár a szád, vagy ilyesmi. Gondolom csak nem akar terhelni. – Hagyok most hatásszünetet, egyébként is jó lenne akkor folytatni, ha megérkeztek a sörök, és nem kell megakadnunk. Várakozóan pillantok rá, nyugodtan kommentáljon.
Tárgy: Re: New York University Vas. 4 Okt. 2015 - 11:33
Jericho & Vyvegar
Amíg várok, felületes érdeklődéssel kémlelek körbe. Néha sikerül ámulatba ejteni a nyüzsgéssel. Életem első harmadát olyan békességben és nyugalomban sikerült leélnem, amit ma már csak alig pár helyen lehet felfedezni ezen a bolygón, és ezért szerencsésnek érzem magam. Közben viszont a szomorúság árnyéka is rám vetül, hiszen a béke természet adta bástyáinak és védvonalainak eltűnésével a lelkek is zaklatottabbak, érzékenyebbek vagy épp ellenkezőleg, tompák és zsibbadtak lesznek. Ha körülnézünk a világban, egyértelmű jeleit láthatjuk ennek. Mentális és pszichés betegségek, tragédiák, összetűzések... A világ elfelejtette, hogy honnan, miből indult és nem veszi figyelembe, hogym ilyen steril, kemény és élettelen bestiává vált idő közben. Én azonban emlékszem. Hogy is felejthetném el? Mélyet sóhajtok, ujjaim összekulcsolom. Néhány fiatalon nyugszik a tekintetem, akik a fűbe terített pléden nevetnek, felnőttkoruk küszöbén toporogva, félve attól, milyen béklyókat hoz majd a jövő. Ismerem az embereket. Tudom, mennyire rettegnek az öregedéstől és az élettől. A mókuskeréktől, a felelősségtől, az időtől, ami úgy csorog majd ki a kezükből, mint a víz, bárhogy szorítanák is magukhoz. És ilyenkor egy kicsit sajnálom őket, de elhiszem, hogy ennek így kell lennie. A mi életünk sem olyan csodálatos, mint azt a halandók hinnék. Elmélkedésemből kizökkenek, mikor a szemem sarkából mozgást fedezek fel az én irányomba. Odafordulva látom, hogy Jericho az. Ő éppen azon kivételek egyike, aki nem csak rászolgált, hogy kiemeljük az idő múlásának kegyetlen fogaskerekei közül, de hamar hozzá is szokott, és ügyesen ki is használja a lehetőségeit, miközben szinte semmit sem vesztett egykori önmagából. Láttam már elég átváltoztatást, még ha nem is gyakori eljárás, és tudom, hogy egyeseknek száz év sem elég, hogy teljesen megbékéljenek új életük természetével, vagy a folyamat közben elvesztik egykori lényük egy darabját. Jericho, azaz Elijah szerencsés kivétel, amennyire én látom. Halványan elmosolyodom, zord arckifejezésemet eltüntetem, úgy üdvözlöm, de nem tudom becsapni. Őt aztán nem, de nincs is okom titkolózni előtte. Mikor leül, én is visszaroskadok, és kezembe temetem egy pillanatra az arcom, eltúlozva a szenvedést. - Hát ennyire látszik? De persze utána csak mosolygok, és hagyom, hogy beszivárogjon a borús gondolataim közé egy kevés elégedettség és melegség. Elijah nagyon jó helyen van itt, fürkésző tekintete ide-oda rebben köztem és a minket körülvevő diákpopuláció közt. Élettelteli, fiatal, értelmes férfi, akinek most már legalább az elmúlástól nem kell félnie, hála nekem. Igen, egy kicsit büszke is vagyok, amiért sikerült egy ilyen jó és értékes embert világunk részévé, és valamiképp őszinte jóbarátommá is tennem. - Meghívhatsz, de még hagyjuk az én nyomorom, nem olyan sürgős, előbb mesélj te. Hogy bírod az új évet? Van már kedvenced? Uolsó kérdésemet cinkos félmosollyal teszem fel, hiszen nyílt titok, hogy minden tanár előbb-utóbb kiválaszt pár diákot, még ha tudat alatt teszi is, akiknek a sorsát jobban a szívén viseli, mint a többiekét. De ez az élet minden területén így van. Én már csak tudom, elvégre az én egyik kedvencem itt ül előttem.
Tárgy: Re: New York University Szer. 30 Szept. 2015 - 13:07
Ivan & Elijah
people change and forget to tell each other
A tegnapi éjszakába nyúlós Cyrana féle affér után tényleg le kellett mennem ansharába, hogy legalább a látszatát keltsem annak, ki vagyok pihenve. Hamarosan kezdődik az órám, csak egy hosszabb ebédszünetre van lehetőségem, aztán majd jön az az óra, ahol ténylegesen is találkozom az osztályommal, ha már így sikerült ellinkelnem az általuk beküldött anyagok átolvasását. Még szerencse, hogy én vagyok a tanár, és engem csakis a tantestület kérhet számon, olyan információkkal pedig tudok szolgálni, főleg Caryeth-nek köszönhetően, és Vyvegar is mára igérte a belépőjét, igaz, vele főleg barátilag fogunk találkozni, hiszen nem avathattam be a sárkány úrnő által kapott feladatba, más kérdés, hogy meg fogom tenni, hiszen a kapcsolatunk sokkal erőteljesebb annál, hogy mit mondanak felülről. Szinte az apámként tisztelelem, valahogy bátty és legjobb barát is egyben, logikus, hogy tartja a száját, és nem sodor veszélybe mindkettőnket. Az ilyen szövetségek különben is kellenek, a rend valahol erről szól, hogy kiállunk a másik mellett, védjük egymás hátát, biztos vagyok benne, hogy Caryeth csupán hivatalosan nem akar tudni róla, fű alatt nyilván sejti, hogy minden információ gazdát cserél köztünk. A délelőtti óráim gyorsan teltek, főleg elsőéves kezdőkkel kellett felvennem a fonalat, akik Cyranához hasonlóan körbeujjongtak, én nem az a vaskalapos tanár vagyok, mindig játékos, vetélkedős oldalról közelítem meg az oktatást, engedem a csapatmunkát, így sokkal a fejükbe tudom verni az anyagot, mintha ZH-kat iratnék velük. Ezt is meg kell tenni, ám mindig akkor kerül rá sor, amikor már az osztály nyolcvan százaléka tökéletesen gyakorlati szempontokból érti a dolgot, így nem csoda, ha frenetikusan magas az osztályátlag. Vyvegarral még pár napja beszéltem meg találkozót, egy közönséges halandó nem feltétlenül vette volna észre a rosszkedvet a hangjában, én azonban több mint kilencven éve ismerem. Nem mondanám kiszámíthatónak, ő borzasztó régen él, ám kötődésünk már kezd valóban komoly méreteket ölteni. Az ebédszünetet csakis rá fogom szánni, majd eszem az órán, én megtehetem. S mivel vajszívű vagyok, a diákjaim is. Kilépek a főépületből, elsétálva féltucatnyni másodikos lány mellett, akik nevetve-pirulva köszönnek rám, jókedvű mosollyal intek vissza, és átvágok a parkon az asztalokhoz, ahol már vár ő. Megvárom, amíg feláll, akkor lépek oda, hogy egy döngetéssel meglapogassam a vállát, majd kezet is fogok vele. - És itt is vagyok. Nem mondanám, hogy gurítsunk le egy sört, mert még kinyírnak ott bent, de egy üdítőre meghívhatlak cimbora? Közben elárulhatod, hogy mi nyomaszt, meg én is mesélek. – Kezdek bele, lecsücsenve mellé a padra, kiváncsi vagyok, hogy vajon ő is úgy stíröli a körülöttünk elhaladó fiatal kis csajszikat, mint én.
Tárgy: Re: New York University Hétf. 21 Szept. 2015 - 8:29
Jericho & Vyvegar
Még emlékszem azokra az időkre, amikor a civilizáció és a természet egyensúlyban álltak. Az emberek, és sok más faj is mintha a természetet valamiféle végtelen erőforrásként vagy rabszolgaként tartaná számon, ami engem nagyon zavar, különösen napjainkban. De éppen ezért a kivételek, amikor az emberek mégis beengedik, sőt meginvitálják az anyatermészetet saját életükbe, örömmel töltenek el. Sajnos New York utcáin nem sok lehetőségem adódik feltöltődni ilyen helyeken, de az idők során megtanultam, hogyan értékeljem a legkisebb szeletét is a békének és egyensúlynak, amint rátalálok. Amikor tehetem, kimozdulok olyan helyre, ahol semmi sem zavar ebben a meditálás-szerű állapotban, de manapság egyre kevesebb lehetőségem adódik ilyesmire, és egyre több problémát kell megoldani, amit egy virágos mezőn vagy egy árnyas erdőben nem lehet elvégezni. Nem csoda hát, ha egyre fáradtabbnak és ingerültebbnek tűnök. Néha azon kapom magam, hogy a figyelmem teljesen elkalandozik attól, amit épp csinálnom kellene, és ez roppant bosszantó, mert egyébként mindig is lelkiismeretes és alapos ember voltam. Talán el kéne vonulnom pár hétre, és magam mögött hagyni a betont, műanyagot és fémeket egy időre. Addig azonban nincs más választásom, mint abból gazdálkodni, amit véletlenül elérek. Ma éppen úgy alakult, hogy lehetőségem adódott egy ilyen helyen tölteni a napot. Mást is küldhettem volna, sőt akár telefonon is elintézhettem volna ezt a röpke beszélgetést, de több okom is volt végül nem így tenni. Először is, jó ideje nem találkoztam Jerichoval személyesen, márpedig én jobban kedvelem egyébként is a kommunikáció olyan formáit, ahol nem mérföldekre vagyunk egymástól, teljesen mindegy, kiről van szó. De Jericho emellett nem csak közvetlenül alattam helyezkedik el a hierarchiában, de kedvelem is, így egy személyes találkozó csak javítani tud a kedélyállapotomon. Másrészt az egyetem parkja is csábít, a fák, a fű, a madarak, habár a hallgatók valószínűleg ugyanúgy nyüzsögnek majd, mint a rovarok a még kellemesen balzsamos levegőben. Mindegy, valamit valamiért. Mindenféle előkészület nélkül, egy szál magamban, egy kevésbé feltűnő kocsival érkezem meg, és parkolok le az egyetemisták többnyire apró kocsijai közé, kicsivel korábban, mint amit megbeszéltünk. Egy ideig csak sétálok. Érzem, ahogy a zöld környezet kezd ellazítani, de önkéntelenül is megfeszül bennem valami, amikor nagyobb tömeg közelébe érek, és a hangoskodást, a laptopok hangszóróját vagy telefoncsörgést hallok. Próbálok másra figyelni, de nem könnyű feladat. Egy fél óra után leülök egy szabad asztalhoz, ami arra a bejáratra néz, ahonnan Jerichot, azaz Kane tanárurat várom. Halványan, és kissé keserűen elmosolyodom, mikor rájövök, hogy ez az elhelyezkedés is milyen régen gyökerező aggodalomból és feszültségből ered: belátni a területet, tudni, honnan érkezik az, akire számítok, még ha barát is a másik, és nem ellenség. Hiába próbál az ember megváltozni, gyengébb pillanataiban előbújik az igazság, és nem tudja meghazudtolni önmagát.
Kezdőlap 
