*És elkezdődött a játék, amint látom az én kis dokinénim maximálisan benne van, pedig mindketten tudjuk, hogy egyikünk sem gondolja komolyan és azt is tudjuk, hogy a másik tudja. Ám elengedhetetlen kellék az udvarlás és a kelletés az ilyen véres és rongycsomós esetek mellé, főleg ha valamit ki akarok belőle húzni, márpedig az esetet szemlélve nagyon olyan érzésem van, hogy valakik el akarnak titkolni valamit, és nem csak előttem. Nos, némileg azért be vagyok avatva az én Tündérem dolgaiba, habár az egész rendszerről nem mondott igazán semmit, azért annyit én is befogtam a néma adásból, hogy elég sokan vannak, nem csak tündérkék és nem csak jó lelkűek. Szóval, ha a sejtésem beigazolódik, akkor a hullámat azért próbálták olyan sokszor és alaposan megölni mert nem igazán volt ember, és rossz fát tett a tűzre, valakinek belepiszkált a levesébe, odarondított a háza tájára. Azt viszont nem tudom, hogy a dokinénim is olyan _Nagyon_Különleges_Személy_ vagy csupán őt is félrevezetik. Egyem meg a drágát, úgy csücsörít mint a tinik a selfijeiken, amit egyébként nem értek, de biztosan van rá valamilyen kamaszos magyarázat, öreg vagyok én már ehhez. A facebookot is csak elvétve nézem meg, nem az enyémet, nekem nincs és okos telefonom sincs, a francnak sem hiányzik, hogy összeujjlenyomatozzam a képernyőt. * -Isten mentsen attól, hogy magácskára hozzam a frászt, jó fiú vagyok, esküszöm. *Pici keresztet rajzolok a szívem fölé és tovább vigyorgok rá. Annyira bájos ahogy a rossz kislányt játssza, hogy menten Oscar díjat adnék neki, ha ugyan lenne beleszólásom. Miután röviden és gyorsan letudtuk a megszólításomat, előterjesztem a hullám vélt állapotát, ami nem is biztos, hogy nagyon hulla. Ha nem vágták le a fejét és nem metszették ki a szívét, még minden előfordulhat mielőtt elhamvasztanák, remélhetőleg nem a dokinéni fogja végleg meggyilkolászni azzal, hogy felboncolja és zacsiba teszi az időlegesen tehetetlenségre kárhoztatott szívecskéjét. Oldalra hajtott fejjel, pislogó szemekkel szemlélgetem az előadást majd az én szemöldököm is megugrik az elnevezés hallatán. Nagyon remélem, hogy ha egyszer egy rozsdamentes asztalra kerül a testem, nekem nem adnak nevet a felettem diskuráló hullametszők. * -Marionett?! Elmés név, mondhatjuk akár ágyelőnek is, úgy kilapították szegényt, de a magácskáé az elsőbbség. *Az ittlétem jogosságának firtatása hamar előkerül, ebből azt szűröm le, hogy igenis jó okkal vagyok itt. Nagy szar került a palacsintába és nem nekem kellene eltakarítani, de vagyok olyan szemét, hogy már csak azért is beletenyerelek és valakinek az arcán szét fogom kenni, aztán mosom kezeimet. Most már kétszeresen is érdekel a dolog, hiszen van akit még jobban és nem szeretnék csalódást okozni. Az, hogy a helyszínről való ideérkezésem óta talán több telefon is megcsörrent valakinek az asztalán az ügy elaltatására, roppantmód felébresztette bennem a buldogot. Tündérbogaram kissé elfogult velem szemben, de azért hiszek neki, ő azt mondta öregkoromra - egyem a szívét - charme-osabb lettem mint huszonévesen voltam, így ezt az öregecskés charme-ot villantom meg a bájos vigyoromban amit rávettek.* -Villámgyors vagyok doki, engem nem előz meg egy telefonhívás és igen, szeretek meglepetést okozni a gyanútlanul dolgozó emberkékre, kiváltképp ha ilyen....kedvesek. *Más kéredzkedett a nyelvemre de időben visszatoltam, maradjunk csak meg a tiszteletteljesség körében, nehogy már a túlzásba vitt udvarlásommal zárjam lakatra a kis szájacskáját. Értékelem a morbid humorát, ez még mindig lágyabb mint amiket eddig hallottam, a férfiak ezen téren sokkal gyalázatosabbak.* -Igyekszem. Épp ezért érdekel annyira. Egyébként az is, hogy miért hozták ide miután egyszer már landolt egy asztalon. szóval egyre szövevényesebb az ügy és én ezt szeretem a legjobban. *Némi kétkedéssel fogadom a további csevegést, ugyan szívesen folytatnám egy ital mellett ezt a diskurzust, ám nagyon úgy tűnik nekem, hogy a drágaság csak terelget és nem akar segíteni. Nos, meglátjuk mit hozhatunk ki ebből a helyzetből. Elnézően mosolygok a szándékosan véletlen eltévesztett megszólításon, mint aki éppen rajtakapja a barátnőjét amint az sms-eit olvasgatja. Kicsit tovább játszunk mint amire számítottam, de innen nem megyek el míg válaszokat nem kapok. * -Kiderítem én mihelyst megtudom hogyan ölték meg. Nos, a helyszínen nem volt sem számottevő vér sem kocsinyomok, amin nem is csodálkozom. Szóval nem a homokozóban ölték meg hanem valahol máshol. A kezein védekezésnyomok voltak és homok, ami azt bizonyítja, hogy amikor odavitték a második helyszínre még élt. Egy kicsit. Épp csak annyira, hogy belekarmoljon a gyerekek játékába. *Utánamegyek kicsit mikor eltávolodik, így mikor visszafordul felém már egészen közelről láthatja az ügyre ráharapott és meglehetősen makacsul nyakbelihegő, elvakarhatatlan személyiségemet. *-Szóval Dr. Croix, láthatnám a kis hölgyet? Együtt kiokoskodhatnánk a halál okát. *Ha ugyan meghalt.*
Igazán nem szép dolog tőlem, hogy már gondolatban is csak panaszkodom. Mindig utáltam az olyanokat, akiknek hobbijuk a picsogás, hogy mi nem sikerül, hogy mi állja az útjukat, hogy mit rontottak épp el. Felesleges. A gyerekeimet is igyekeztem úgy nevelni, hogy tudják: ha valamit nem szereztek meg, vagy úgy érzik, kudarcot vallottak, az nem egy állandó állapot. Ha szar kerül a palacsintába, nem szaglászni kell, hanem kidobni a francba, és kész. Úgyhogy én is inkább megrázom magam, és egy utolsó, röpke sóhajjal útjára engedem rejtvényfejtős terveimet, és az öregúrnak... illetve a magát nyilvánvalóan ellenállhatatlannak találó, középkorú pasasnak szentelem a figyelmem, remélve, hogy hamar túl leszek az egészen. És nem kell feltétlenül szenvednem sem közben. Rendbe szedem hát a gondolataim, amit a Carter-jelenség egy kicsit szétzilált - na nem mintha beindultam volna tőle -, és kacsintása után félmosolyomhoz hozzáigazítom a szám másik sarkát is, sőt. Szemöldököm is megrándul picit. Most komolyan? Kissé rosszallóan összefonom karjaim női idomaim előtt, amik ebben a testben sem átlagon aluliak, de kiemelkedőnek sem nevezném őket. Flörtölés, kacérkodás a hullaházban, és abszolút nem úgy néz ki, mint aki abba akarná hagyni. Vagy egyáltalán abba tudná. - Nehéz a választás... - csücsörítek tűnődve, akár egy ostoba kisliba, miután a rágóbuborék maradványai eltűntek az ívelt ajkacskáimról, de úgy gondolom, hogy ha nem tökkelütött a fickó, rájön, hogy csak húzom az agyát, és a legkevésbé sem érdekel, hogy minek kéne neveznem. - Legyen az ügynök. A nyomozótól még rám tör a paranoia - teszem hozzá rájátszva a rossz kislány imidzsre. Ám amikor elsorolja, hogy végül is melyik hulla az, amelyik idevonzotta, annyira nem is kell rájátszanom a képre. - Áááh... A marionettre gondol - nézek a szeme közé, még mindig pofátlan macskamosollyal, habár a helyzet egy civilből nyilvánvalóan rosszallást váltana ki. A marionett gúnynevet most találtam ki, de olyan könnyedén jön a szó, mintha ez is csak egy sokat használt gúnynév lenne egy hullára, amiről egymás közt sokat csacsogunk kollégák. Pedig igazság szerint azt a hullát nem sűrűn emlegetjük, és ha mégis... Akkor sem ilyen hebehurgya halandóknak, okkal. Most légy okos. - Nem keveset -válaszolok kitérően kérdésére. Pedig igen. Nagyon is sokat kér, így megpróbálom kicsit leakasztani a témáról. -Nekem senki sem szólt, hogy bárki is érkezne vele kapcsolatban. Összekészítettem volna róla az anyagot. Mindig így rátör a gyanútlanul dolgozgató emberekre? Tekintetem sokat mondóan végighúzom a tőle nem messze terpeszkedő kupira az asztalomon. Legyünk jóban, nyomozócskám, csak lazán, azzal biztos nem lesz gondod. - Jó ízlése van hullák terén, mondták már? A hölgy valóban érdemes a kedvenc címre - bólintok elismerően, morbidan, tapintatlanul. - Ilyen durván szétkapott tetemet ritkán látni, még errefelé is. Aztán elfordulok, mint akinek az a célja, hogy máris belekezdjen a segítségbe, és amíg eltávolodom, hogy úgy tegyek, mint aki készen áll a készséges segítségre, tovább csacsogok. Úgy tűnik, azt úgyis szereti. - Hogy miért akarták megölni? Azt hittem, azt a maga feladata kideríteni, nyomozó! Ügynök - rázom meg kicsit fejem, mintha megrónám magam azért, hogy elfelejtettem a megszólítást, amit én választottam, pedig ez is csak egy a sok játékból, amivel a férfiakat el lehet kábítani. -Egyébként - fordulok vissza felé hirtelen. - miből gondolja, hogy elsőre nem sikerült megölni? A kérdés inkább hangzik tesztnek, mint valódi kérdésnek. Félrebillentett fejjel várom a magyarázatot. Nem húzhatom az időt túl sokáig, mert az feltűnő volna, de azért amíg járatja a száját, agyalhatok, hogy mennyit tud, miért ő jött és miért ma. És hogy engem miért nem tájékoztattak a látogatásáról.
*Kisebb tájékozódási verseny után előttem áll a csoda. Magamban bocsánatot kérek az én Tündérbogaramtól, de muszáj megbámulnom a tüneményt fehérköpenyben. talán ez nálam egyfajta perverzió lehet, mert kiskoromban sem féltem az orvosoktól, oda voltam a fehér köpenyesekért, persze csak ha doktornénik voltak. Vagy már akkor kezdődött a nőimádatom, mindenesetre a szüleimnek nem kellett attól félniük, hogy ferde hajlamaim vannak. az a hanyagul asztalnak támaszkodó testtartás kiemeli minden előnyét amit nő csak viselhet magán, szóval a mosolyomat is ennek a látványnak szentelem. Újabb rózsa kerül a listára a kézcsók és a bámulás után, utóbbit nevezzük elismerő pillantásnak, bár annak kicsit hosszú. Nem tehetek róla imádom a nőket, de mentségemre legyen mondva ha Pennyvel vagyok egy nő után sem fordulok meg és a szívemben is csak ő takaríthat. * -Ms. Kimberly a drága, hogyne mondta volna, de már előtte is tudtam kit keressek. *Rákacsintok, csak azért, hogy növeljem a rosszalló tekintet káprázatos mivoltát amit a kacsópuszi eredményezett. Ez az a pillanat amit mindig észreveszek, amikor kihagy a szív egy ütemet, döbbenet amit a nem várt gesztus nyújt tálcán. Mulattat. Utánanéztem kihez kell jönnöm, a terep még ismeretlen, itt még nem jártam és felettébb felcsigázott a kérdés, miszerint a hullám egy vargakanyarral a város egyik legszuperebbül felszerelt kutatóintézetébe került további kivizsgálás céljából, vajon miért? * -Az egyik, nem szoktam válogatni, de ez a bájos kis hulla kifejezetten érdekel. *Még nem mondtam kicsoda volt és mit tettek vele, a felét én sem értem, az előzetes jelenté kissé különös volt, épp ezért haraptam rá mint kutya a postás nadrágjára. ebből a szempontból buldog vagyok, makacsul ragaszkodom a megfogott postához és addig rángatom míg ki nem ugrik a gatyájából, aztán majd vigyorgó pofával, számban a pantallóval rohanok a vackomba, hogy elcsámcsogjak rajta. *-Egyébként nyomozó vagy ügynök, amelyik jobban áll rá a bájosan ívelt ajkacskáira doki. *Próbálgatom a határokat, vajon leszünk még barátok vagy a következő alkalommal úgy rúg ki a laborjából mint az első csajom a kapcsolatból. Tesz arról, hogy ne tudjak elsiklani a különlegessége mellett, kacér és pimasz, játszik a rágóval mint egy fruska, hát egyem meg. * -Napestig hallgatnám…ha lenne ideje, de sajnos….szóval a drágám egy fiatal lány, kitekert végtagokkal, megfojtva, lelőve, talán még mérgezve is amit a helyszínen az ajkai között látott véres habból gondolok, egy autó is átment rajta, kétszer. Kíváncsi lennék miért akarták ennyire megölni és miért nem sikerült elsőre. Na és persze mi volt az első gyilkolási módszer és melyik volt a sikeres. Sokat kérek? *A leírásból rájöhet, hogy valóban különös az eset, hát még a helyszín amiről nem beszéltem sokat, mert tuti nem ott ölték meg, egy játszótér kellős közepén nem járnak autók jobb esetben, szóval már az egyik ölési kellék kiesett amit a helyszínhez lehetne kapcsolni. Annál is inkább furcsa az egész mert nem jelent még meg a híradásokban pedig a véresszájú anyukák eléggé ki voltak akadva mikor a reggeli kis sétájuk közben meglátták a bemocskolt és megszentségtelenített baba figyelem elterelő hadszínteret. * -Azt a buborékocskát….megtenné, hogy még egyszer? El vagyok tőle bájolva. *Egyik kezem az asztalán, míg a másikkal az ajkai felé mutatok jelezve, hogy a rágórlufira gondoltam. Közben a vigyorom sem halványul, egészen odavagyok ezért a hűvös felszín alatt lángoló tűzért ami belőle árad. Azt persze nem mondom, hogy felizgultam tőle, az én édesen bájos Tündérbogaram szét is szedne, ha megtudná és mint tudjuk, a feleségek mindig mindent tudnak, még azelőtt, hogy mi férjek megtennénk, ráadásul egy tünde, hegyes fülekkel és kiváló női érzékkel, szóval nem húzom ki a gyufát már csak azért sem mert ellentétben a marcona külsőmmel, vele olyan vagyok mint egy pusa, selymes kis nyuszi.*
Mire ez a Carter fószer ideér, az legjobb esetben is pár perc. Addig igazán összeszedhetném a holmijaimat; eltakaríthatnám a kajám maradékát, mert eleve se nem higiénikus, se nem egészen szabályos dolog, esetleg úgy tehetnék, aki valóban dolgozik egy kicsit, vagy eddig dolgozott, amíg meg nem zavarták, és nem egy rejtvényfejtő maratont szakított meg az érkező miatt. Nekem viszont az jár a fejemben, ma vajon ki és melyik tetem után jön érdeklődni, és ennek megfelelően semmit sem teszek azon kívül, hogy görgős székemen jobbra-balra forgok piciket, és tűnődöm a kérdésen, ami teljesen felesleges. Pillanatokon belül úgyis kiderül, nekem pedig épp nincs kedvem a készséges beosztottat játszani. A bejárati ajtók jelzője szólni kezd, és megjelenik egy külön erre a célra használatos monitoron a kopasz fickó. Nos, nem ő lesz az apja a következő leszármazottamnak, az is biztos. Hajjajj... Nehéz, a valóságnál azonban könnyebb sóhaj hagyja el a szám, mikor meglátom az öregedő fószert a kamerába bámulni. A jelvénye aztán tökéletesen hidegen hagy; mintha bármit is le lehetne szűrni a kis képernyőn keresztül, ami legfeljebb arra jó, hogy ne egy jegesmedvét, hanem valami emberszabásút engedjen be az ember vagy a tünde a laborokba, meg a különböző helyekre, ahová se medvének, se illetéktelen embernek nem kellene betolnia az orrát. Mégis felemelkedem a székből, a rendetlenségecske az asztalomon megmarad, a ruhámon is csak picit igazítok. Rajtam a fehér köpeny, de csak ímmel-ámmal, nincs összefogva sem, kesztyű sincs rajtam. Rejtvényfejtéshez mégis minek? Nem megyek Jack bácsi elé, az asztalomnak dőlve várom, amíg idetalál, és csak utána lököm el magam egy picit, mikor végre betoppan. - Mr. Carter! Vagy Carter nyomozó? Ügynök? Nem tudtam kivenni a jelvényén, fránya kis monitorok - csóválom a fejem finoman, kissé megrovó pillantást vetve az asztalom melletti képernyőre, mintha a rendszer egy maga alá pisilő csivava, és nem egy csúcskategóriás technológia lenne. Aztán nyújtom a kezem, elvégre ez a nők feladata. - Emanuelle Croix, mint azt Kimberly kedves remélem, már mondta. Aztán meg is bánom az előzékenységem, mert meglepetésemre miután elkapja a kacsóm, csókot is nyom rá azonnal. NA. Ezzel eléggé sokkol, ha csak egy-két másodpercre is, arcomon talán látszik a rosszallás, talán csak az üres tekintet árulkodó, de hamar összeszedem magam, lehet, hogy észre sem vette. Nem vártam egy nagyon szigorú alakot a kamerás produkciója után, de ez azért... - Á, a kedvence! Hm - mosolyodom el féloldalasan, amíg kis grimasszal visszahúzom a kezem, mint aki tudja, hogy miről beszél. Még bólintok is hozzá, aztán csak csendben nézek rá, kedvesen pislogva, mosollyal ajkaimon, hátha eszébe jut nevet vagy leírást is társítani a kérelemhez, hogy meg is találjuk azt a bizonyos kedvencet. Morbiditását nem hozom szóba, kár az ilyen alá lovat adni, habár kétségkívül pozitívuma a helyzetnek, hogy nem egy vaskalapos droid a szürke róka, hanem valaki, akinek agyára mehetett kicsit a szolgálat. Ennek örömére, amíg válaszol vagy vár ő is csendben, rágóbuborékocskát fújok, és kipukkantom a nyelvemmel, kissé pofátlanul, de minden bizonnyal elég kacéran az ízlésének. Ha már kezet csókolgat... Mivel megzavarta a nyugodtnak induló napomat, ezért nem felhőtlen a kedvem. Magam előtt összefogom leengedett kezeim, mint a készséges, fiatal doktornő, aki csak arra vár, hogy kisegíthessen egy kiöregedett jelvényest. - Szóval? Melyik a kedvence? Nekem több is akad, sőt, a lista minden nappal hosszabb. Bár lenne időm mesélni róluk, de sajnos... Halálosan édes mosoly a számon, "ugye érted, mire gondolok" tekintet a szemeimben, "ez van" mozdulat a kezeimmel.
*Szórakozottan és szórakozva nézem ahogy Ms. Kebelcsoda zavartan kapkod, őszintén szólva szurkolok neki mint bajnokságon a Yenkees-nek, hogy minél hamarabb találja meg a telefont. Amikor már a közelében jár megemelem a szemöldököm, a homlokomat egészen a tarkómig ráncolom, halkan irányítom.* -Langyos….langyos….kezd melegedni…. *Nem tehetek róla, hízelgő ez a rajongás, bár nem látom értelmét, viszont szórakoztat az ügyetlensége, ez meg gonoszság, de hát ötven fel a férfiember már csak ilyen. Így vagy úgy, kis bukdácsolásokkal csak elérkezünk ahhoz a ponthoz, amikor beleszól a telefonba megtalálva a dokinőmet. A pultra támaszkodom és eljátszogatok a szórólapokkal, persze ilyenkor egyből az aranyér problémákra és a merevedési panaszokra fellelhető összes gyógymód kerül elő, nem ám melltartóbetét szoptatós anyáknak érzékletes fényképpel az elején. * -Jack Carter. *Súgom a bájos hölgynek mikor tanácstalanul néz rám és látom az elkeseredett szemekben, hogy most nagyon kényelmetlen az a szék ahova formás popóját letette. Kisegítem, hálás mosoly a válasz majd szabadon enged elmagyarázva merre kell mennem. Elmarom a kis kacsóját és csókkal illetem, magamban rovátkát húzok a mai napi rózsalistámra. Valahányszor úgy érzem bűnt követtem el ellene, felírok magamban egy szál rózsát, ma a harmadiknál tartok, bár lehet, hogy egynél sem amilyen megértő a szentem, tündérbogaram. Na, ennyi a romantikából és a csöpögős érzelmekből, érzékeny búcsút veszek Ms. Kimberlytől és rálépek a sárga útra. Nem vicc, tényleg sárga, több színben tenyérnyi széles sávok húzódnak a padlón útbaigazításképp, nekem a sárga jutott, megyek Óz birodalmába. Mivel nem egyszerű fakabát voltam fénylő, zsenge rendőr koromban hanem kicsit fifikásabb ügynök, bérenc….remekül tájékozódom és gyorsan megtalálom a doktornőt, legalábbis azt a helyiséget ahol Kimberly szerint lennie kell. A tejüveggel ellátott kétszárnyú automata ajtó nem nyílik, ellenben van egy csengő oldalt, erről beszélt a bájos ám nem túl értelmes leányzó, van a csengő felett egy kamera, abba bele kell vigyorognom és bebocsátást nyerek. Megnyomom hát és előveszem a legszebb vigyoromat ami vetekedik egy tébolyult elmebetegével aki épp a rohama közepén van, csak nekem nincs annyi hajam. Legendásan férfias arcom mellé felmutatom a jelvényemet hátha azzal hamarabb bejutok, majd várom, hogy az ajtók halk zümmögéssel szétnyíljanak. Mivel nem láttam a doktornőt soha, felőlem bárki kijöhet fehérköpenyben akinek fent dudorodik és nem lent, és én olybá veszem, hogy ő az akit keresek. Akkor is ha nem fehér köpenyben van, de láthatóan nő. Az is lehet, hogy nem jön ki senki, csak nyílik az ajtó és be bocsátást nyerek ahogy Kimberly mondta, odabent aztán megint játszhatok tájékozódási versenyt. Amint meglátom az első és egyetlen hölgyet aki kérdőn tekint rám, máris előveszem a hivatalos Carter vigyoromat, felmutatom újra a jelvényt a biztonság kedvéért meg persze már rutinból, pedig többször marad otthon mint ahányszor használom, és előrenyújtott kézzel indulok meg felé. * -Doktor Croix, örülök, hogy végre megtaláltam, Jack Carter vagyok és azt mondták nekem, hogy itt a kedvenc hullám. Az istenekre el ne küldjön mert a főnök leszedi a fejem. Tudnom kell mitől alélt el örökre. *Ha nyújtja a kezét udvariasan megfogom és gavallér módjára nem fukarkodom a kézcsókkal, persze csak akkor ha nincs rajta gumikesztyű, így sem biztos a dolog, hogy nem szeret kesztyű nélkül testüregekbe nyúlkálni, hátha az extrém munkahelyi sport kedvelője. Mindenesetre hazáig nem nyalom meg a számat.*
Élvezem a fiatalságot. A lények közül sokan ragaszkodnak az emberi alakjukhoz, és csak ímmel-ámmal változtatnak rajta, inkább odébbállnak, mikor lejár az idejük. Szentimentálisak. Én viszont kifejezetten élvezem, amikor új és új élet lehetőségét kapom meg azzal, hogy egészen más, új arcot, testet, történetet kreálhatok magamnak. Jelenlegi formám és életem pedig az egyik legélvezetesebb. Alig néhány éve nézek csak úgy, ahogy, még egyetemre is ebben a testben jártam, és bár semmi újat nem tanultam, élvezhettem az életet. A fajtám nem szeret belefolyni az emberek világába, és ez alól én sem vagyok kivétel; de én szeretem, ha a világ folyik bele az én életembe. Nem vagyok oda az unalomért, márpedig ha nem kötöm le magam valamivel, olyankor elkóborolnak a gondolataim olyan időkbe, olyan eseményekhez, amiket elég volt egyszer átélni. Így aztán jobb belevetnem magam a nagybetűs életbe újra meg újra, fittyet hányva népem általános viselkedési szokásaira. Ma is dolgozom. Teneris ügye, meg az egész bonyolódó folyamat nem kifejezetten tetszik, de ha egyszer belekezdtem, és tettem a kötelességem, nem fordíthatok hátat Ellael nagyúr parancsainak, kéréseinek, akármijeinek, éppen most. Lehet, hogy gyanús lenne, még tőlem is, elvégre én már csináltam olyat, ami nem tetszett a felettem állóknak, nem csak mostanában, régebben is. Nem vagyok a hónap dolgozója típus, viszont azt senki sem állíthatja, hogy a nap végén ne lenne minden rendben, amit rám bíztak. A módszereim rám tartoznak, kár, hogy általában az is beleszámít az értékelésbe... Azt sem hiszem, hogy jó néven vennék, hogy ma épp nincs kedvem a méreggel csacsogni, és kibeszélni vele a titkaimat a labor mélyén. Inkább az asztalomnál, azaz az egyik asztalomnál üldögélek. Epres rágón csámcsogok, miközben az iPodomból dől a zene a füleimbe a fülhallgatón keresztül. Feltett lábaimon a mai divat szerinti csizma, csinos darab, nem túl elegáns, de nem is unalmas, közben pedig egy kollégától lenyúlt rejtvénymagazinban igyekszem megoldani valami logikai feladványt. Valamivel fitten kell tartanom az agyam, amikor épp nem a fiacskám "barátait" igyekszem eltakarítani az útból, de őszintén szólva kezdem kicsit unni. Hümmögve kezdek firkálni a margóra, mert úgy érzem, megtaláltam a megoldást, lelkesen előrehuppanok, leteszem a lábaim is a földre, éppen akkor, mikor megcsörren a telefon, olyan iszonyú hangosan, hogy még a zenén keresztül is meghallom. A kezemben a toll megáll félúton. Pár másodpercig mérgesen bámulok a telefonra, remélve, hogy befejezi a csörgést, de kitartó az illető, bárki is legyen az. Végül mély sóhajjal és sötét tekintettel, kényelmes tempóban felveszem. - Igeeen? - szólok bele olyan mézédes, elnyújtott hangon, amiből egyszerűen süt, hogy nem akarom hallani a választ. De Kimberly az, az egyik legapróbb aggyal megáldott szerencsétlen a komplexusban. Nyekeregni kezdi, hogy mi van, olyan rihegés-röhögés közepette, amiből egyértelmű, hogy valami igencsak elvonja a figyelmét. - Kimberly, édesem - vedlem le a huszonéves friss toxikológus bőrét, hogy felvillanjon az a részem, ami miatt a mezei emberek nagy része inkább elkerül és a hátam mögött járatja a száját, ha egyáltalán a szájára vesz. Nem vagyok olyan feltűnő jelenség, mint szeretnék lenni, hiába, a túlélésem kulcsa, hogy elnyomjam az ilyen késztetéseket. - Nyögd ki, hogy ki az, és mit akar, mert hullával találkozom épp eleget ahhoz, hogy halvány lila fingom ne legyen arról, hogy mégis melyikre céloz a rejtélyes idegen, akinek még a nevét is elfelejtetted közölni velem - fejtem ki higgadtan, ahogy az ember egy agyamenthez szokott beszélni, kedvesen beletűzve egy, a modern szlengnek megfelelő kis káromkodást is, csak hogy hiteles maradjak. - Nem, nem ismerem - válaszolok, miközben már a halántékomat dörgölöm. - De jöjjön. Tennem kell a dolgom. Lehet, hogy Ellael küldte, nem hessegethetem el, ezért leteszem a telefont, vagy inkább lecsapom. Ennyit a rejtvényfejtős napról.
*Tél, az ember azt várná, hogy hó, szürke puffadt felhők, hideg, rossz kedv, még ki sem nyitja a szemeit már indokokat keres miért ne keljen fel az ágyból. Még lustálkodik egy kicsit, aztán még egy kicsit a végén pedig jöhet a heveny szívroham mikor ránéz az órára, magában azt gondolja, hogy „a francba alig két perce még csak hat óra volt most meg már fél nyolc.” Rohanás, kapkodás. Ehelyett ma semmi sem tarthatja bent az embert az ágyban, csodás tiszta idő van, napsütés, csapadék semmi és valahogy a kávénak is finomabb illata volt reggel mikor azzasszony behozta. Ábrándozva emlékezem a kávé és a tusolás közti időre és tettekre mikor ráfordulok a kutatóközpont feljárójára ahol sorompó állja utamat. A kopott és öreg Fordommal talán be sem engednek, előrehajolok, hogy fellássak egészen az épület tetejéig, és csak tátom a számat. Biztosan jártam már erre de akkor fel sem tűnt, hogy milyen hiperszuper épület, flancos, rongyrázós, portás a sorompó mellett, biztonsági őrök mindenhol. * -Aztarohadt! Ufók dolgoznak itt? Esküszöm olyan mint Atlanta. -Annál sokkal szigorúbb és modernebb. *A félig leengedett ablak miatt a portás hallotta a szavaimat, mondjuk nem fogtam vissza magam, és az sem zavart, hogy kéretlenül válaszolt. Elvigyorodtam, ez már zsigerből az arcomra mászik, ha nem éppen fegyvercsővel nézek farkasszemet, bár néha még akkor is. Benyúlok a kabátom belső zsebébe és kötelező jelleggel előhalászom az igazolványomat. Rendőri, bár nem érvényes de engedékenyebbek a portások, ha a magánnyomozóit dugom az orra alá akkor gyanakvó lesz. * -Ms. Emanuelle Croix-t keresem, nekem azt mondták ma itt van és fontos lenne….és mondja mit féltenek itt annyira? Csak nem az örök ifjúság szérumát gyártják titokban? *Néha a látszólag legártatlanabb kérdésből lehet a legtöbbet megtudni, nem is csalódom, ráadásul még a korom is előnyökkel jár, senki nem gondolná rólam azt amitől félnie kellene.* -Nem azt féltik ami bent van hanem attól féltik a kint lévőket. Van itt minden mint a vásáron. Ilyen Bacillus, olyan vírus, gomba meg a jóég tudja….meg is találtam. Dr. Croix ma valóban itt van, odaszólok a recepciónak és ők intézkednek, menjen csak mire odaér már várni fogják. *Az igazolványommal tisztelgek felé majd elindulok az immár felhúzott sorompó alatt. Nem szoktam panaszkodni ha gyalogolni kell, de rendesen megdolgoztatják itt a látogatókat, de addig legalább kényelmesen körül tudok nézni. Az első két szinten láthatóan más az ablakok üvegezése, a legfelsőn pedig majdnem kétszer akkorák az ablakok mint az alsóbb szinteken, minden bizonnyal van belső udvar és belső függőkert is, az manapság nagyon menő és egy ilyen központnak reprezentálnia kell. A biztonság maximális ahogyaz öreg mondta….öreg, tán öt évvel ha idősebb volt nálam, de nekem mint tudjuk örökifjú lelkem van. Kamerák mindenhol, ott is ahol nem látszanak, őrök és persze itt nem lehet csak úgy flangálni mindenfelé. A recepciós hölgy éppen beszélget valakivel és gondosan beleszörnyülködik egy nagy könyvbe, addig a pultra támaszkodom, mosolygok és őt fixírozom. Mikor nekem szenteli végre a figyelmét, jelentőségteljesen a ke4blére nézek, nem én tehetek arról, hogy o9tt a névtáblája, bár ezt hiába magyaráznám Pennynek. Főleg azt, hogy a név láttán még szélesebbre szalad a szám és le sem moshatom magamról a gyanút, hogy az elémtárt csodagömbök iránt vagyok úgy oda.* -Ms. Kebel…Kimberly, Dr. Croix-hoz jöttem, odacsicseregne neki telefonon, hogy epekedve várom, hogy halljam suttogóan fátyolos hangját a hullám haláláról értekezni?! *A csaj….bocsánat minden nők istennője, amazonkirálynéja, a hölgy, kisasszony elalél, mosolyog, kissé a telefonkagyló mellé nyúl, majd amikor észreveszi, hogy az imént félretett maradék müzliszeletét markolja, végre oda is néz ahova nyúlnia kellene. „Hát persze, azonnal” rebegi és azt is elfelejti megkérdezni, hogy kit jelentsen be a doktornőnek. megemelt szemöldökű kíváncsisággal várom a fejleményeket.*
- A jót nehéz lenne nem elhinnem. - igen, azt hiszem határozottan kedvelem a fickót és lehet hogy nem kellene ilyen nyíltan ki is mondanom, de ettől még így van. Rendes és kedves és jó főnök és nem is kívánhattam volna jobbat magamnak, úgyhogy őszintén oda vagyok meg vissza, és hogy még irodám is lesz erre aztán végképp nem számítottam! Ez a mai nap már nem is lehetne ennél jobb, még azt is el tudom felejteni, ami az elején bejött ezzel az egész Elijah üggyel. Csak nem lesz belőle baj, talán már tudnának is róla, ha tényleg gond lenne, igaz? Akkor viszont most nem kedélyesen beszélgetnénk és nem kapnék fontos információkról mappát. Biztos, hogy engem is rendesen átvilágítottak és ha bármennyire is rizikófaktor lennék, akkor nem jöhettem volna most ide, maximum a felmondó levelemért. - Gondolom ez a mód már nem annyira nyilvános, de persze megértem. - bólintok egy aprót. Azért én is sejtem, hogy mikor szabad és mikor nem szabad belekérdezni a dolgokba jobban is, mikor lehet belőle komolyabb baj is, vagy mikor szólnak, hogy úgy sem írhatom le, mert az ilyen nagyon belsős infokat úgy sem adhatnám ki, még ha tudnék is róluk, ez még számomra is teljesen evidens egyébként, még ha nem is értek annyira az ilyen mélyebb céges ügyekhez. Habár, ha itt dolgozom, akkor szépen lassan ebbe is beletanulok majd. - Hú hát ez... én nem gondoltam volna, hogy még irodám is lesz! - egészen elkerekedik a szemem. A szobatársaimnak majd a padlóról kell felkaparni az állukat, ha ezt megtudják. Még irodám is lesz saját! Pedig fiatal vagyok még, az én koromban a többség ilyesmihez még csak távolról se jut hozzá és nem is nagyon álmodhatnak róla. Nem gondoltam volna, hogy ilyen szerencsés leszek. Az pedig biztos, hogy amikor megtalálom majd a jegyeket két főre majd kiugrom majd a bőrömből. Ilyesmire aztán végképp nem számítottam volna, hogy még ajándékot is kapok, miközben ez az egész nekem már önmagában is hatalmas ajándék. - A színház is irodalom, én pedig minden ilyesmit szeretek. Néha elmegyek egy-egy kiállításra is, azokban is van izgalom, vagy felolvasó estre. - teszem még hozzá gyorsan, hiszen elköszönni és távozni készül. - Köszönöm Mr. Montgomery, hogy időt szánt rám és hamarosan átküldöm e-mailben a kész anyagot ellenőrzésre önnek. - felállok természetesen, hogy ha netán kéznyújtásra kerül sor, akkor azt mégis úgy illik. De ha megint kézcsók lesz talán már nem jövök annyira zavarba, mint az elején. Aztán gondolom jön majd az a kis körbevezetés és megmutatják az irodámat, ahol elzárhatom a kapott iratokat és ráfügghetek az újdonsült gépemre is és persze ujjonghatok a jegyek miatt. Mind meg lesz, ez nem is lehet kérdéses. Azt sem tudom, hogy képes leszek-e ma aludni egyáltalán, annyira be vagyok sózva, arról már nem is beszélve, hogy olyan sok mindent meg akarok még csinálni, hogy az valami őrjítő.
//Köszönöm a játékot főnökúr! Állati jó volt, határozottan imádtam minden pillanatát, Cyrana remek munkát kapott, remek főnökkel. *-*//
-Igyekszem nem elrontani. *Nem mondom, hogy túlzás a részéről, de így érzem ám nem azért mert nyalizásnak tűnik az egész, egyszerűen csak nem szeretem ha fényeznek én sem teszem magammal. Nagy szám van olykor, bohóckodom is, óriási öniróniával rendelkezem, de még ha tudom is, hogy jót teszek, nem kérkedem vele hacsak nem egy lehetőség a reklámra ami megint csak nem az én malmomra hajtja a vizet hanem máséra, teszem azt felhívja a figyelmet a jótékonyságra. Könnyedén felnevetek Cyrana megállapításán és a fejemet ingatom. Félre értett, de ki nem tette volna hasonló helyzetben?* -Én arra gondoltam, hogy a jót ne higgye el, de köszönöm, hogy ennyire bízik bennem Miss Evans. *Sokat nem tudok mondani a jelenlegi projektekről, én csak meghallgatom a szakembereink véleményét, ötleteit és a lehetőségeket, igényeket, s aztán a tőlem telhető legjobb módon próbálom azt átültetni a gyakorlatba. természetesen figyelnem kell arra is, hogy mindezen megvalósításoknak legyen anyagi fedezete és támogatója, hogy a számos alapítvány melyekkel kapcsolatban állok és az általam alapítottak is, mind rendelkezzen olyan anyagi és más erőforrásokkal melyek felhasználhatók alibinek. Erről persze nem mesélek Miss Evansnek, ez a formátum nem tartozik az emberek világához, ügyesen kell lavíroznom a hatóságok szemei előtt, nem mintha egy vizsgálatot ne tudnák így vagy úgy elintézni, de jobb a békesség és azon felül kell a sűrű függöny a kilétem elé. Ms. Evans igen agilis, nem hiába bíztam rá a vállalat sajtóreferensi posztját, a kérdései olyanok akár egy furfangos ügyvédé, de sajnos vannak dolgok melyeket nem mondhatok el.* -Mondjuk úgy Ms. Evans, hogy vannak olyan projektek melyeknek jobban kedvez az európai terep, és nem feltétlenül üzleti értelemben. Szigorú szabályozások mindenhol vannak, a gyógyszeripar nagy pénzeket mozgat meg, mindenki szeretné rátenni a kezét valamelyik oldalára és keresi a kiskapukat, épp ezért a felügyelet is mereszti a szemeit. Nem próbáltam soha semmit sem tisztességtelen módon kikerülni, van rá másik mód is ami ugyan nem annyira kifizetődő de nyugodtan alszom tőle, nem mellesleg a világ számos betege is csak nem tudnak róla. *Gazdasági kérdésekben nem én vagyok az egyetlen aki válaszokat tudna adni, de ez nem tartozik sem Ms. Evansre, sem azokra akik felé tolmácsolja a vállalat munkásságát, a szakmai dolgokról pedig egyáltalán nem én vagyok hivatott beszélni, ezért kapta az aktákat és egyértelművé kellett tennem, hogy mennyire fontosak és titkosak. Ezért a saját iroda ahol nyugodt és kényelmes körülmények között dolgozhat anélkül, hogy bármit elvinne innen. A kutatóközpont mondható az én székhelyemnek is a toronybéli irodámon kívül, szinte minden itt van, ezért helyeztük ide annak idején a sajtóreferens irodáját is. Természetesen a korábbi, férfias berendezést lecseréltettem szolidabbra és nőiesebbre, több a virág, világosabb és egy nagyon komoly számítógép is helyet kapott. Természetesen nem laptop amit elvihetne, és nem a lopást feltételeztem amikor erre adtam utasítást. * -Már van Ms. Evans és kizárólag biztonsági okokból, de nem kétlem, hogy nagyon hamar meg is szolgálja. *A kérdésemnek mely a hobbijáról szól egyszerű háttere van, furfangos de annál jobb képet fest új alkalmazottamról. nem rég említettem neki, hogy milyen erős és komoly megfigyelés alá esett, most, hogy a magánéletéről kérdeztem, meg sem lepődött és nem tette szóvá, hogy nekem ezt már tudnom kellene. Bár nagyra tartom, nem hiszem, hogy zsigerből ennyire ravasz lenne a hárításban, hogy ártatlanul és látszólag figyelmen kívül hagyja az érdeklődésemet. Nem gyanakszik semmire és jóhiszemű, mindez a lojalitását is alátámasztja. Természetesen tudom, hogy szeret színházba járni, kíváncsi vagyok később szóba hozza-e a kérdésem feleslegességét, hiszen ha az irodájába megy, az asztalán található színház bérletből, mely a legjobb előadásokra szól, rájön arra, hogy csupán egy teszt volt a kérdésem. Természetesen őszintén érdekel az ő és a többi alkalmazottan jóléte, mert akkor a munkában is jobban teljesítenek, tehát nem önös érdekből kérdeztem rá a hobbijára. * -Szép hobbi és dicséretes a mai rohanó világban ha egy bájos és okos hölgynek ilyen irányú érdeklődése van, de azt hiszem mondhatom azt, hogy nem lepődtem meg. Nos, Ms. Evans ha nincs több kérdése…. *Nyitva hagyom a mondatot jelezve, hogy részemről az interjúnak vége ám szívesen állok még a rendelkezésére ha ő másképp gondolná. Nem is mozdulok, a szándék legkisebb jelét sem adom, hogy már mennék a dolgomra, nyugodtan visszatarthat, hiszen hiába vagyok tisztában a tudásával, nem vagyok képes megérezni mi járhat még az okos fejecskéjében.*
Mindenképpen jól jártam ezzel a lehetőséggel, hiszen van munkám már előre, pedig még be sem fejeztem a sulit, meg aztán a főnököm is egy állati jó fej és kedves pasas, ami azért nem mindenkinek adatik meg, sőt az emberek nagy része pocsék melóval rendelkezik, pocsék főnökkel, pocsék körülmények között. Azt hiszem mondhatom, hogy szerencsés alkat vagyok, vagy mostanában valami nagy szerencsefaktor jár körbe, hiszen itt van Elijah, meg a munka és még Allen is előkerült. Az emberrel nem gyakran történik ennyi minden rövid időn belül, bár azt hiszem ilyenkor kell attól tartani, hogy majd rossz dolgok jönnek. Persze remélem, hogy nem kerül ilyesmire sor, de mégis csak muszáj lesz számolni vele, hogy rosszul is alakulhat, hiszen van bőven rizikófaktor is, kezdve a ténnyel, hogy viszonyom van egy tanárral. - Ezt már csak elrontani lehet és nem hiszem, hogy elrontaná, vagy ez már túlzás a részemről? - más úgy se hallja, de gondolom nem illik ennyit nyalizni. Mondjuk itt most nem látja más, tehát nem szívatom magamat azzal, hogy esetleg azt gondolják mások, hogy csak be akarok vágódni a főnöknél. Igazság szerint azt már valahol megtettem, mivel felvett egy olyan melóra, amire nem is jelentkeztem, no meg még csak felvételi se volt, vagy mások elbírálása, bár ezt nem tudom, lehetséges, hogy egyeztetett másokkal is. - Pedig nem hiszem, hogy bárki bármi rosszat mondana önről, de ígérem nem hiszek el majd mindent. - mosolyodom el, de már előre be vagyok sózva, hiszen mégis csak körbejárhatom az egész helyet, legalábbis azt a részét, amit engednek. Tuti, hogy van elég sok titkos projekt, meg hasonlók, de nekem tényleg bőven elég, ha megnézhetem azokat, amikre engedélyt kapok. Már így is sokkal többet fogok látni, mint a legtöbben és a cikkel is még könnyebb dolgom lesz. Tudom, hogy interjúról volt szó és persze főleg a külföldi terjeszkedésről kell majd írnom, de ha ki tudom egészíteni egy kis plusszal, úgy még jobb lesz, az embereket is jobban leköti. Arra még az átlag polgár is kíváncsi, hogy milyen kutatásokkal foglalkozik egy ilyen nagy gyógyszergyár. Én legalábbis nem értek annyira az egész témához, de mégis szoktam olvasgatni a neten a témában. Sosem tudhatod, hogy mikor derül ki rólad, van valami pocsék betegséged, jó tudni, hogy vannak olyanok, akik dolgoznak a megoldásokon. - Tehát lesznek olyan projektek, amiket szándékosan helyeznek át a tengeren túlra? Esetleg, mert ott biztonságosabb, vagy van olyasmi is, amivel megpróbálnának túlzottan szigorú szabályozásokat kikerülni? - újabb kérdések, hiszen ezért vagyunk itt és úgyis kiderül majd, hogy mi az, amit leírhatok és mi az, amit nem. Gondolom minden országnak más szabályai vannak, van ahol kutathatnak olyasmi után is, ami után itt pl. nem. Könnyen lehet, hogy e miatt is értelme van annak, hogy nem csak Amerikában vannak vállalataik. - Köszönöm! - húzom magamhoz az aktát első körben és csak akkor esik le kissé az állam, még cseppet a számat is eltátom, amikor kiderül, hogy nem vihetem ki innen. Ez még nem olyan hű, de rettenetesen meglepő dolog, viszont az már igen, hogy lesz még egy saját irodám is. Kell pár pillanat, mire újra megtalálom a hangomat. Tudom nem kellene megint túlzásba vinni a hálálkodást, de baromi nehéz visszafogni magamat, hiszen ez azért marha nagy dolog. A szobatársam állát úgy kell majd felvakarni a padlóról, ha elmesélem neki ezt a mai napot! Már amennyit elmesélhetek neki. - Lesz... saját irodám? - költői kérdés, de akkor is kikívánkozik. Elég nagy dolog, hogy lesz egy irodám, az általában a menő felnőtteknek van, én pedig még felnőttnek is alig mondanám magamat, nem hogy menőnek. Elég rendesen meg vagyok lepődve, hogy mit ne mondjak, a kérdése is éppen hogy csak eljut hozzám hobbi témában. Nem csoda, hogy bírják a pasit, mint főnököt, meg gondolom mint embert is, ha egyszer még az is érdekli, hogy én ki vagyok és nem csak azzal foglalkozik, ami a feladatom és ami miatt itt vagyok. - Oh hát... ciki, ha nem nagyon van más? Mármint elég sokat szörfölök a neten, a barátaim szerint függő vagyok, a laptop nélkül kb. soha sem megyek sehová és... szeretek írni csak úgy is. Azért is vettem fel irodalom kurzust ebben az évben és... szeretem a színházat. - azt hiszem talán csak ez van, ami még ide tartozik. Havonta egyszer tuti, hogy elmegyek színházba, bár általában csak egyszerűbb, olcsóbb előadásokra, vagy ismerősök előadásaira, szóval arra, amire telik.
*Hogy jó főnöknek tartom magam? Nem, egyáltalán nem és ez nem képmutatás, mindenkinek vannak hibái ezt jól tudom, így nekem is. egy valamiben különbözöm sok mástól, hogy én törekszem arra, hogy kijavítsam a hibáimat. Persze biztosan van olyan amit nem sikerült és ezzel együtt kell élnem, de azt nem tagadhatom, hogy kedvelnek hiszen minden nap valahogy a tudomásomra hozzák, ez is a célom, egy kedvelt főnöknek több mindent megtesznek. Kihasználás lenne? Talán, de őszinte. Kedvelem az embereket, nem érdekből teszek jót velük, hanem mert hiszem, hogy megérdemlik.* -Mindig van egy nagyobb hal és egy jobb főnök, de majd igyekszem megfelelni. *Szélesen elmosolyodom, remek választás volt Miss Evans, soha nem volt még ennyire jókedvű interjúm, és persze ilyen csinos kérdezőm. Komolyan, jó ránézni, lüktet benne az energia és az élet, Jericho szerencsés…ha valóban úgy áll a helyzet ahogy sejtem. Ami az interjút és az apropóját illeti, valóban nem kell sok idő ahhoz, hogy bármit megszervezzek, de csaltam. Számítottam arra, hogy körül szeretne nézni és már korábban intézkedtem, kilátásba helyeztem egy kíváncsi körutat arra az esetre ha Miss Evans nem elégedne meg azzal amit tőlem tud meg. Jól sejtettem. Nem vallom be a kis csalást, ennyi csodálat az én lelkemnek is kell és megmártózom benne. * -Azért ha rólam kérdez, ne higgyen el mindent. *Biztos vagyok abban, hogy mindenki túlozna vagy nem mondana semmit inkább, bár senkinek nincs félnivalója. Úgy gondolom korrekt vagyok, törekszem az igazságosságra ám nagyon sok minden van amit kézben kell tartani és mindezt nem lehet könnyedén csak maximális odafigyeléssel, fegyelemmel, renddel és szabályokkal. Ez pedig nem tetszik mindenkinek, tisztában vagyok vele, hogy vannak olyan személyek akik ki nem állhatják a szabályokat és előszeretettel szegik meg. A következmény pedig elég súlyos. Arra a kérdésre, hogy miért teszek meg mindent az emberekért ami csak lehetséges, hogy van-e valamilyen személyes indíttatásom, nagyon meg kell válogatnom a szavaimat. Az esetek többségében őszinte vagyok ám ez olyan helyzet amikor egy kicsit hazudnom kell és a hazugság mindig akkor a leghihetőbb ha igazságba van burkolva. Valóban a családé a cég már a kezdetektől, amikor a gyógyszergyártás még kimerült néhány gyógynövény feldolgozásában, azóta szépen kinőtte magát a vállalat, a legnagyobb változások és fejlesztések azonban tényleg az én nevemhez fűződnek, nagyobb részben az álca miatt volt szükség ekkora birodalomra, de időközben ráéreztem az ízére is. Olykor a rossz ízére is, ami nem tántorított el. Úgy tűnik azonban, hogy hiába vigyáztam a számra, sikerült túl jó képet lefesteni magamról. Megengedem magamnak, hogy megforduljon a fejemben az önostorozás és egy erőteljes fintor gondolata.* -Elnézem és köszönöm, hogy ilyesmit feltételez rólam, de téved. Senki sem tökéletes. Gyógyszert nem tudok mondani, egyelőre még nem tart a kutatás abban a fázisban és nem szeretem elkiabálni a dolgokat. Nevezzük babonának, bár a tizenhármas számmal nincsenek gondjaim. Kutatási projekt van több is, de azt hiszem arról a szakembereink többet tudnak mondani. Az eddig legnagyobb teljes mértékben a genetikáról szól, a feltérképezéstől a gyógyításig. Többek között ezt a munkát is folytatjuk majd Párizsban….ebben az aktában mindent megtalál amiről tudhat és amiről más nem. Külön meg vannak jelölve azok a részek melyek csak a megértéshez szükségesek de titkosak. Egyelőre. *Az asztalra tett aktacsomag most kap főszerepet, nem kis mennyiség, eltölt vele pár napot az biztos, de senki nem mondta, hogy könnyű lesz. Közelebb tolom hozzá, megnézheti de nem viheti el. Ez benne a szép.* -Gondolom tisztában van vele, hogy az akta nem kerülhet ki az épületből és semmilyen másolata sem kommunikációs eszközön keresztül. A körútja végén a személyzeti főnök megmutatja az irodáját, mindent ami a Micromeddel kapcsolatos ott olvashat el és a nap végén a széfbe kell zárnia. Kérdezhetek valamit Miss Evans? *Úgy váltok témát mintha nem épp egy fontos, életbevágó szabályt közöltem volna vele és a kérdésem, ez a kérdésem költői volt.* -Mi a hobbija? Olyan ami egyáltalán nem kapcsolódik a tanulmányaihoz és a munkájához. *Főnökségem egyik különös oldala az, hogy szívesen megismerkedem az alkalmazottak életének néhány részletével, olyasmivel ami nem feltétlenül inti és túlságosan személyes. nem kutakodni akarok, csupán ilyen formán jobban megismerem őket és ez számomra fontos. Hogy ismerjem őket.*
Oh hát az biztos, hogy innentől minden lépésemet még jobban átgondolom, még sem akarom, hogy ez rányomja a bélyegét az Elijah-val való kapcsolatomra, mert tudom én magam is, hogy baj lehet belőle, ha tényleg belemegyünk és esetleg megtudják. Botrány lenne, még ha gyorsan el is ülne. Mi van akkor, ha már most is tudják, vagy csak sejti, ha egyszer figyelnek mindenkire, aki a cégnek dolgozik? Azért érthető, ha van bennem egy nagy adag félsz ezzel kapcsolatban, de nem hiszem, hogy képes lennék választani Elijah és az új munka között, az nem menne. Megpróbálok lavírozni, hiszen csak egy év. Ha befejezem a sulit akkor már nem számít, hogy ki tanár és diák, akkor már csak én leszek és ő és akkor ez már nem szólhat bele a munkámba sem igaz? Csak egy évet kell átvészelni, és ha elég jó munkaerő vagyok, akkor kit érdekel, hogy kivel vagyok éjszakánként... igaz? - Ezt nem bánom Mr. Montgomery, szerintem nem is kívánhatnék jobb főnököt. - mosolyodom el, mert azt már eddig is jól láttam, hogy nagyon is jó főnök. Kint is látszott és egyébként sem az az uralkodó, lekezelő fajta. Nem lennék itt, ha ilyen lenne, hiszen akkor eleve nem figyelt volna fel rám, egy szimpla egyszerű végzős főiskolásra. Nem ő egész más, mint az átlag cégigazgatók és nekem pont e miatt is óvatosabbnak kell lennem. Az túlságosan veszélyes dolog, ha jól alakulnak az életed részelemei, hiszen boldog vagyok, mert megismertem Elijaht, Allen előkerült olyan hosszú eltűnés után, és itt az új munka, amiről még csak álmodni sem mertem volna. Félek, hogy ez után csak valami mélyrepülés következhet, és persze a féltékenység, ami az ismerőseim körében csaphat le, ha kiderül, hogy milyen jó sorom van mostanában. - Oh az remek lenne! Annál is több betekintést nyerhetnék ebbe az egészbe és persze még több mindent írhatnék bele a cikkbe. - biztos voltam benne, hogy nem lesz nehéz elintéznie, hogy erre is lehetőségem legyen, de azt nem gondoltam volna, hogy máris. Azt hittem azért több szervezést igényel és persze előkészületeket, de így még sokkal jobb. Kíváncsi vagyok a helyre és persze szívesen beszélgetek el az itteni dolgozókkal is, hogy lássam más is úgy gondolkodik-e, mint én. Bár gondolom nem mindenki ismeri Mr. Montgomeryt, de azért úgy sejtem, hogy sokan tudnak róla ezt-azt és persze biztosan sokakkal találkozott már, hiszen közvetlen típusnak tűnik, nem hiszem, hogy lenne benne valamiféle gát, ami miatt ne nyitna a szimpla dolgozók felé. Viszont hozzá is van még kérdésem, tényleg érdekel, hogy vajon miért kezdte el ezt az egészet, és miért épített ki egy ilyen enyhén szólva is nagy birodalmat és miért dolgozik ennyit azért, hogy jól működjön. Türelmesen várok, amíg átgondolja a választ természetesen. - A legtöbben személyes indokkal csinálják, de ez így még inkább becsülendő. Ön túlságosan tökéletes... ha elnézi nekem, hogy ilyet mondok. Vannak esetleg olyan terveik, a jövőben piacra dobandó gyógyszerek, kutatási projektek, amik nem titkosak és esetleg beszélhet róluk? - dobom be az újabb kérdést, hiszen ha már tudom, hogy miért csinálja ezt az egészet, azért arra is kíváncsi vagyok, hogy mik várhatóak még a jövőben és persze nem csak én. Biztosan sok befektetőt vonzanak a különlegesebb kutatások is, nem is csak a betegségek, de teszem azt az örök fiatalság és társai. Vannak ilyen hangzatos dolgok, amiket inkább csak könyvekben olvashatunk, vajon járnak már valami efféle közelében? Végül is a Holdra is eljutottunk, pedig évtizedekkel ezelőtt még lehetetlenségnek tűnt és csak a szórakoztató irodalomnak szánt sci-fi regények számoltak be ilyesmikről.
*Talán ráijesztettem, de hiszem, hogy nem túloztam el. Fontos, hogy tisztában legyen minden kockázattal és következménnyel, nem kétlem, hogy igyekezni fog, és ezentúl minden egyes lépését kétszer meggondolja, de nekem pont erre van szükségem. Ez egészíti ki a tehetségét és a kitartását, ez az ami teljessé teszi a képet, amit közvetve én adagoltam a kiválóságai mellé. Csak bólintok az ígéretét hallva, és ahogy sok mindenben képes vagyok hinni csak azért mert másképp látom a dolgokat, úgy abban is, hogy nem fogok benne csalódni. Az az igazság, hogy az első kérdése óta ragaszkodom hozzá, de amióta kiderült, hogy mennyire áll közel egy körtaghoz, egy mitikushoz már egészen más a gyerek fekvése. Szeretném meghallgatni a másik oldalt is, Jerichoval minden bizonnyal nyíltabban beszélhetek és meg is fogom tenni mihelyst elrendeztem mindent a projekt körül. Jelenleg azonban az interjúra koncentrálok ami nekem éppúgy fontos mint Miss Evansnek, ezért kell hát, hogy tökéletesen sikerüljön. Gyarló vagyok és kihasználok minden alkalmat de ezt csupán a legfelsőbb kör egyik vezetőjeként, mintegy hivatásból teszem, emellett azonban épp annyira szorítok az újságíró gyakornokomnak mintha a saját vérem lenne, és ezért is nem bízom másra a személyét.* -Igen kap felettest Miss Evans, engem nyert meg. *Én vagyok a közvetlen felettese és leszek mindaddig míg önállóan nem képes dolgozni, míg teljes mértékben nem tudok bízni abban, hogy átlátja a dolgokat és a magáénak érzi az egész vállalat fennmaradását, tisztességét és hitelét. Nagy felelősség, főleg olyantól aki még mindig az iskolapadot koptatja, de mindez nem csak egy munka, egy lehetőség arra, hogy megkeresse a pénzét és a tanulmányaihoz szükséges fedezetet, hanem arra is kiváló, hogy még a diploma megszerzése előtt olyan tapasztalatokra tegyen szert, melyeket a csoporttársai csak évek múlva érnek el., vagy sosem, figyelembe véve mennyire tehetségtelenek és nem alázatosak a munkájuk iránt.* -Bízom benne, hogy megérdemelte. *Ezen túljutva már úgy érzem könnyedebben teszi fel a kérdéseit én pedig természetesen megint beleesek a saját csapdámba, ha arról van szó, hogy a vállalatot kell méltatni. Persze tudom, hogy mindennek maximum a fele kerül nyomtatásba a fontosabb részeket kiemelve, de megszállottja vagyok a Micromednek, és szeretek róla beszélni. Egy kicsit talán el is szalad velem az a bizonyos ló, de legalább nem hazudtolom meg magam. Miss Evans ötlete felettébb tetszik, ezért a kreativitásáért is alkalmaztam többek között, több szempontból is körbejárja a témát és nem ragad le egyetlen fontosabbnak tűnő megközelítés mellett. * -Akár a beszélgetésünk után Miss Evans, egy percembe kerül megszervezni, hogy valakit kijelöljek ön mellé vezetőnek, nehogy eltévedjen. Természetesen minden biztonsági előírás betartásával az egész komplexumot bejárhatja, egy-két kivétellel. van ahova csak különleges engedéllyel lehet belépni, de kérdezhet róla. Amit nem mondanak el az titkos. *Halvány mosollyal tudatom mindezt vele, valahol azért számítottam arra, hogy nem csak velem óhajt beszélgetni, de mindez csupán a közvetlen munkatársaimra korlátozódik. Miss Evans meglepett, de kellemesen. A döntésem helyességében fürödve ér a következő kérdés melyen jócskán el kell gondolkodnom. ~Ó, igen, kedves őrangyal vagyok, szó szerint, kissé bóhókás és néha komolytalan, de mindenképpen őrangyal aki nem csak az emberek jólétével foglalkozik, hanem mellesleg egy nem ismert világ egyik nagykutyája. Nem is lenne szükség mindarra amit a Micromeddel magamra vállaltam, ha szabadjára engedném a képességeimet, ha minden mitikus így tenne, nem lenne beteg ember a világon, hiszen az angyali gyógyítás már napi szinten megszokott a köreinkben.~ *Ezt persze nem mondhatom el, de túl szépnek tűnne ha csupán a magam kiválóságának tüntetném fel az egész tevékenységem jelentőségét. Nem volt a családomban olyan aki miatt ezt választottam hivatásomul, hiszen a szüleim még élnek és kiváló egészségnek örvendenek, nem mellesleg mindketten ezerötszáz éven felül vannak, nyugdíjasok ha úgy vesszük és Vindoriel az ő Floridájuk. Remek, Miss Evans sarokba szorított, hát nem édes és bájos? *~Most erre mi a francot mondjak?~ *A gondolataim nem tükröződnek az arcomon, csupán egy félmosoly húzódik oldalra, lehet ezt együttműködésnek is látni de éppúgy tartózkodásnak is. Az agyam lázasan dolgozik azon, hogy olyasmit találjak ki ami nem vált ki túlzott részvételt de nem is elhanyagolható.* -Mindez a családom öröksége Miss Evans. A…dédapám alapította a céget egyetlen kis gyógyszertárral, ami aztán az évtizedek során kinőtte magát. Amit tudok és amit megélek mindebből azt a szüleimtől és a nagyszüleimtől tanultam. Szerencsére a családomban nem fordult elő gyógyíthatatlan betegség, de a kórházakban sok szenvedéssel találkoztam és maximálisan átérzem minden család fájdalmát és veszteségét. Jut is marad is Miss Evans, mindenből.
Eddig is féltem tőle, hogy elszúrom a dolgot és nem mutatna valami jól az önéletrajzomban a "Két hét alatt kirúgtak a Micromedtől" mondat. Ahhoz ez túlságosan nagy cég, hogy baromira keresztbe húzza minden jövőt illető reményemet. Ennél azért óvatosabbnak kellene lennem és fogalmam sincs, hogy mennyire lehetne baj ebből. Persze tudom én, hogy ilyenkor sosem a diákot veszik elő, vagy legalábbis nem olyan nagy mértékben, hanem inkább a tanárt, de ettől még nem lehet könnyebb a helyzet, mert ha valami botrányba keveredem ott az én nevem is felmerül és onnantól aztán már beállíthatnak rossz kislánynak és ezt igazán nem szeretném és persze kétlem, hogy a cégnek jót tenne egy efféle hírverés. - Köszönöm, nagyon fogok igyekezni! - bár azt hiszem ezt már eddig is bizonygattam párszor, de nem akarok csalódást okozni. Remélem, hogy tényleg menni is fog, mert szeretném, ha így lenne, ha tényleg fejlődhetnék itt és azért elég nagy dolog, hogy még be sem fejeztem a sulit, de máris állásom van és nem arra a sorsra jutok, mint sokan a suliból, hogy ki tudja, hogy mi lesz az ember sorsa a suli után, mehet valami gyorsétterembe hamburgert sütni napi tíz-tizenkét órában. Na azt hiszem pont e miatt kell még óvatosabbnak lennem, mert ha rájönnek a szobatársaim, hogy viszonyom van egy tanárral, netán az ellenlábasaim, de közben ilyen munkám és mázlim van... nem lenne meglepő, ha lenne olyan ellenlábasom, aki keresztbe akarna tenni nekem és szándékosan kiteregetni az ügyeimet. - Oh persze tudom én, csak... gondoltam hogy az elején még azért mégis csak kapok valami felettest, aki ránéz a dolgaimra. - persze tudom én, hogy mit jelent ez az állás, de biztos voltam benne, hogy nem adhatom ki majd csak úgy a kezemből az első cikket, hogy bárki elolvassa. Nem elég, hogy csak jelzi, hogy mi az, amit leírhatok és mi az, amit nem, hiszen érthetek félre is valamit és abból utólag elég nagy balhé lenne, mert utólag már nem igen lehet visszaszívni azt, amit egyszer leírtál és nyomtatásba is került. - És persze ez hatalmas megtiszteltetés Mr. Montgomery. - teszem még hozzá, hiszen nem győzök hálálkodni a kedvességéért. Persze tudom én, hogy nem mennek ingyen a dolgok, okkal segítenek az emberek, mert az nekik is hasznos és biztosan ez jelen esetben sincs másképp, de ettől még hálás vagyok, hogy pont engem szúrt ki a tömegből és figyelt fel az ezek szerint bennem lévő tehetségre. - Köszönöm az őszinte választ, ez mindenképpen jó hír és remélem, hogy hamar találnak megoldásokat ezekre a rémes betegségekre. Mit gondol, valamikor lenne lehetőségem arra is, hogy kicsit körbejárjak a laborban, vagy esetleg pár dolgozóval is elbeszélgessek? Biztosan azt is érdekesnek gondolnák az olvasók és még közelebb hozná őket a céghez, több támogatót is hozhatna. - lenne haszna úgy vélem, hiszen már ennek a beszélgetésnek is van. Én sem ismerem még annyira a belső működését a vállalatnak, de már azzal is meggyőzött, ahogyan a vezetője viselkedik és ezen kívül még olyan betegségekkel is foglalkoznak, amit sokan elvből, alapból elutasítanak, ez azért elég nagy dolog. Sokan ezeket hajlamosak simán figyelmen kívül hagyni, mert a gazdag támogatók inkább a ráncfelvarrás láthatatlan megoldásai felől érdeklődnek és nem épp a malária gyógyszere izgatja őket. - Egy fontos kérdés van, amit nem tudnék nem feltenni. Miért? Egyszerűen csak kinevezhetjük önt valamiféle kedves jótékony őrangyalnak, vagy van valami más oka, ami miatt ezzel foglalkozik? - persze nem biztos az, hogy mindennek oka kell, hogy legyen. Előfordul, hogy egyszerűen csak valaki segíteni akar, mert olyan a jelleme, mert fontosak neki mások, de a legtöbb esetben van a dolgok mögött egy ok is, egy miért. Van aki azért támogatja a rák elleni kutatást, mert egy szerette abba halt bele, vagy netán sikerült leküzdenie, más azért, mert hírnevet akar szerezni, vajon ő csak szimplán ennyire pozitív lélek, vagy esetében is van valami a háttérben? Azon kívül persze, hogy egyébként gondolom elég jól is keres vele.
*Miss Evans aggódik, tisztán érzem ezt a kis mitikus antennáimmal és maximálisan megértem őt. Egyrészt kell az igazolás arról, hogy megbízható akkor is amikor épp az ágyban hempereg a szerelmével, és ha nem arról lenne szó akiről, már Miss Evans partnere is megfigyelés alatt állna. Másrészt a szavaimmal szeretném megnyugtatni, pedig más módszerem is lenne, de nem feltétlenül kellene most az angyali képességeimet latba vetni, hogy nincs miért aggódnia. Ha más nem is, én aztán tudom milyen a titkolt szerelem, bár az én részemről ez nem teljesült be, Miss Evans részéről még nincs tudomásom de minden bizonnyal nem akkora a tét az ő életükben mint az enyémben, hogy ne is teljesüljön be soha. Hacsak ez lenne az egyetlen kizáró ok az alkalmazását illetően, én magam engednék szabad utat és tekintenék el az elbocsátásától. A bájos leányzó tehetséges, akaratos, állhatatos és kitartó, ha még a lojalitása is bebizonyosodik, akkor nincs miről beszélnünk. Az, hogy a tanítási intézmény milyen szabályokat vezetett és tartat be, már nem rám tartozik, ám ha csupán ez állna a karrierje útjába, akkor is előállnék és támogatnám. A tehetségeket gondozni kell mint egy szép virágot, nem szabad hagyni elkallódni a világban, ha a kapcsolata Jerichóval tartósnak bizonyul, elkerülhetetlen, hogy megismerje a mi világunkat és akkor még hasznos is lehet az ismeretség és a pátyolgatás is megtérül. Noha szívesen terelgetem azért én is gyarló vagyok, alkalmazásának előnyeire ugyanúgy számítok mint amennyire segíteni szeretném. Ezen a témán nem ácsingózom tovább, a finom falat íze is elvász ha túl sokáig forgatjuk a szánkban. Mindezek után jöhet a hivatalosabb rész, a munka gerince, a fontos dolgok melyek ugyan még nem tartoznak szervesen a készülő cikkhez, de lényegesek.* -Bele fog jönni Miss Evans, nincs kétségem. Mindig időben értesülni fog a részletekről, még a nyilvánosság előtt de a biztossá válás után. Kizárólagos jogot kap amennyiben az újságja lehozza a cikkeket, ám tovább is kell adnia a szakmai fórumoknak, és akkor jobb ha másról nem szólja el magát. *Tudja, és tudni fogja, igyekvő és lelkes, nem különben kötelességtudó. Mindez kiváló és ritka kombináció, nem volt véletlen, hogy akkor és ott egyedüliként szólalt fel és az is törvényszerű volt, hogy ne csak felfigyeljek rá hanem érdeklődjek is utána. Az újabb kijelentésénél azonban úgy gondolom még nincs tisztában pontosan a munkájával, de ezt nem vetem a szemére, én is csak körülírtam eddig a lényeget.* -Miss Evans, kérem bocsásson meg, talán nem voltam egyértelmű eddig. Eleinte el fogom olvasni a végső verziót a cikkeiről, de amennyiben látom, hogy megértette a titoktartás jelentőségét és azt maximálisan alkalmazni is tudja, ön lesz a hozzáértő szakember akinek az lesz a dolga, hogy csak olyasmi kerüljön nyomtatásba aminek kell és lehet. Nem szimpla újságírónak alkalmaztam hanem a Micromed nagyvállalat sajtóreferensének ami azt jelenti, hogy a szakmai újságok rovatait író kollégákkal ön fog beszélni. *Kedves mosoly, várakozás. Most valószínűleg megdöbben, elámul, kapkodni fogja a levegőt. Sajtóreferens. Mit nem értett ezen? Talán még mindig nem hiszi, hogy ez vele történik. Most pedig galádul a vállaira dobtam vagy tíz tonna felelősséget, de hát teher alatt nő a pálma, jelentsen ez bármit. * -Minden eddig gyógyíthatatlannak tűnő betegségre keressük a megoldást, a gyógymódot. Azért nem látványos a tevékenységünk mert nem érjük be köztes állapottal, a végső megoldást keressük, ami nem csupán időt nyújt, kevesebb fájdalmat és szenvedést, vagy csupán a méltóságot adja vissza, hanem arra törekszünk, hogy véglegesen kiirtsuk a világból azt ami csak kínlódást okoz az embereknek. De kijelentem egyértelműen, igen, a Micromed vállalat számos kísérleti kutatóközpontja és laboratóriuma felvette a kesztyűt a HIV-vírussal, a jó- és rosszindulatú daganatokkal, a maláriával és számos olyan betegséggel amire egyelőre nincs olyan gyógyszer ami teljes és végleges gyógyulást hozna. Azon kívül jelentős mértékben fektettünk bele a genetikai kutatásokba is, példának okáért a klónozásba, ami elveszített vagy megbetegedett szervek pótlását eredményezné. Nem lenne szükség donorokra, kínokkal teli, hosszan tartó várakozásra, nem mennének tönkre családok, kapcsolatok, barátságok. *Mondanám még tovább is mert elkapott a hév, de időben észrevettem magam és azt, hogy ez már kissé túl mutat a jelenlegi témán. A kérdéséből kiindulva azonban azt hiszem kicsit rosszul értelmezte a dolgokat. * -Kölcsönösen segítünk egymásnak Miss Evans, de nem mindegy ki irányít. Jól látja a helyzetet ami jelenleg a világban uralkodik, ha másokon múlna nem a kevésbé piacképes betegségek után kutatnánk. A betegségek és a kutatási eredmények kontinensekként eltérnek, ezt kell összehangolni amit eddig nem sokan tettek meg, akik pedig mégis, nem tartották olyan fontosnak, hogy folytassák vagy figyeljenek rá. A Micromed nem csak egyszerűen befektet hanem tanácsot is ad, saját orvosokat, felszerelést, és tudást. Minél többet fektetünk be annál több mindenbe lesz beleszólásunk. *Már említettem korábban a taktikámat ami természetesen nem publikus, de meg kell értenie mit miért teszünk, aztán már az ő dolga, hogyan osztja meg mindezt az olvasókkal anélkül, hogy titkokat fecsegne ki. Olyan ez mint pengeélen táncolni.*
Sok minden érdekel és sok mindenre kíváncsi vagyok pont e miatt vagyok itt. Na nem azt mondom ezért vállaltam el a munkát, inkább azért vettek fel, mert volt merszem azt is kimondani, amit talán másnak nem és jól vág az eszem fiatal korom ellenére is. No meg van még egy dekoratív külsőm is hozzá, ahogyan ezt már megbeszéltük és ennek ellenére az eszem is a helyén van. Ettől persze még új nekem a helyzet, nem csoda, hogy a kézcsóktól, vagy a nyílt viselkedéstől zavarba jövök, pedig jól kijövök az idősebbekkel, hiszen ott van Allen is, akit imádok annak ellenére, hogy képes volt eltűnni hónapokra, no meg hogy olyasmit tárt fel előttem legutóbb, amire állatira nem számítottam volna, de... attól még kedvelem és nem tudnék csak úgy elszakadni tőle, ha ő nem dobbant megint, de hátha nem. Aztán a tanáraimmal is jól kijövök, de ez a nehezebb része, hiszen... amikor arról van szó, hogy a dolgozóikra odafigyelnek és szinte átvilágítják őket... Nem tudom, hogy nem lesz-e bajom abból, amit köztem és Elijah között van, mégha csak alakul is. Talán nem tudnak róla, vagy nem mindent, de mi van, ha kiderül? Mi van, ha azért bukom el ezt az egészet, mert a cégnek nem kell a negatív hírverés egy diáklány és egy tanár viszonyáról? Annyira nem fair, hogy egy évem van csak a suliból, nem vagyok kiskorú sem, ez még sem érdekel senkit sem. Hülye szabályok vannak a világban. - Világos és persze érthető, hogy a jó hír számít és oda kell figyelni minden részletre. - és nekem nem szabad kimutatni, hogy most min jár az eszem és hogy esetleg ez a hír nem érint kellemesen. Óvatosnak kell lennem, lennünk, így még inkább. Nem akarom bajba keverni őt, de azt sem akarom, hogy én bukjam el ezt az állást azért, mert olyasmibe mentem bele, ami kivégzi a karrieremet, de nem is tudnék várni év végéig és ő sem... Ah... nehéz, nem gondoltam volna, hogy ennyire bonyolult lesz, de azt se tudhattam, hogy ilyen állás lehetőséget kapok egy ilyen fontos cégnél, ahol érthető módon odafigyelnek arra, hogy a dolgozóik milyen hírnevet alakítanak ki maguknak. Most pedig épp ezért a cikkre és az interjúra kell koncentrálnom, nem pedig a magánéletemre és a nehézségeimre, hiszen azért vagyok itt, hogy bizonyítsam alkalmas vagyok erre az állásra. - Érthető persze, a versenytársak megelőznék önöket az egyesülésben, csak akkor írhatok róla, ha már más is tudja és nyilvánossá válik. - értem én hogyan megy ez, ezzel eddig is tisztában voltam. Óvatosak, mégis csak üzletről van szó. Én ugyan nem vagyok otthon az üzleti életben, de azzal tisztában vagyok, hogyan mennek ezek a dolgok. Sosem volt sok pénzem, de ki tudja most jó állásom lesz, talán vannak már olyan kilátásaim, amikre nem számítottam eddig. Ehhez viszont jól kell kérdeznem és jól oda is kell figyelnem, hogy visszakérdezzek, amikor kell és hogy véletlenül se írjak le olyasmit,amit nem szavad. De amúgy is gondoltam, hogy visszahallgatja a felvételt és hogy átnéznek majd mindent, mielőtt bármi nyomtatásba kerülne. Ha pedig mégis kikerülne innen olyasmi, ami ne publikus akkor úgyis se perc alatt menesztenének, azt pedig nem kockáztatnám akkor sem, ha amúgy imádok neten is infokat terjeszteni. Egyébként is ez a vállalt jó hely mindenkinek, legalábbis az eddigiek alapján, okom sincs rá, hogy bármi rosszat tegyek ellenük. - És gondolom a végső verziót is majd átolvassa ön, vagy egy hozzáértő, akinek ez a dolga, hogy ne kerüljön nyomtatásba semmi, aminek nem kellene. - apró mosollyal bólintok. Tudom én, hogyan megy ez és ettől nem is tartok. Minden esetben van egy rosta, minden újságnál, ott a szerkesztő, meg a főszerkesztő és komolyabb témáknál az is lehet, hogy a tulajdonos is átnézi a cikkeket, hogy ne legyen olyasmi az újságában végül, ami esetleg ellene megy a cégpolitikának. Nem volt még ilyen minőségű állásom, de attól még tudom, hogyan mennek a dolgok. És persze tudom, hogy a komolyabb kérdésekkel ezért is kell óvatosnak lenni, mert nem biztos, hogy mindenre kaphatok választ, de érdekel, hogy nem találok-e valami kellemetlent. Azért ez a cég sem lehet makulátlanul tiszta, hiába angyaloztam le a pasast. - Igen végül is, de tudja arra gondoltam, hogy konkrétan kutatnak-e a malária megoldásai után, vagy teszem azt a HIV-vírus kényes problémáját boncolgatják-e? Ezt a legtöbb gyógyszergyártó messziről elkerüli, mert nem vonzza a sajtót és mert nem hoz túl nagy hasznot, hiszen általában azok, akik ilyen betegségnek szenvednek nem kifejezetten tudnak sokat fizetni a gyógyszerekért. Könnyebb befektetni mások kutatásaiba, mint ezekkel is foglalkozni? Miközben eddig azt mondta, hogy segíteni akarnak Európának, mert úgy véli, hogy a cég erősebb, mint az ottaniak? - talán kicsit a végére elragadtatom magamat, nem akarom pedig, de így jön ki a lépés. Végül is talán e miatt vettek fel és ha a téma mégis olyan, ami nem kerülhet nyomtatásba... Bár, ha válaszol az neki is jobb talán, mert más újságírók is bedobhatnak efféle témákat, és talán jobb kontrollált körülmények között válaszolni, mint egy nagy sajtótájékoztatón, amikor csak úgy a nyakába kap efféle kérdéseket.
*Igazán szórakoztató amikor a szemben ülő fél nem tudja ki vagyok de véletlenül betalál, amikor angyalokról beszélnek a jelenlétemben, vagy épp a többi mitikus lényről akik az emberek világában csak könyvekben és filmeken vannak jelen. Caryeth egyszer megkérdezte, hogy csiklandós vagyok-e, nos hát igen de nem abban a formában amire ő gondolt, hanem az ilyen esetekben mint a mostani Miss Evans-el, az érzés belülről csiklandoz, mint a tüsszentés előtti állapot amikor egy illat vagy porszem ingerli az orr belső nyálkahártyáját, csak a mostani kellemesebb. Reménykedő megjegyzésére bólintok, a végére, hogy jelezzem menni fog és csak úgy az ölembe ejtett kezemen felmutatom a hüvelykujjam. Kell egy kis bátorítás, tudom mennyire izgalmas és feszült érzés az első munkanap, az ember mindent jól akar csinálni de ez egy idő után görcsössé válik és mindent elront. Még ha vét is apró hibákat, ez természetes, nem kell még az orra alá is dörgölni, főleg azért nem mert nincs jelentősége, az önbizalom fontos. Amit a következő mondatommal minden bizonnyal kissé aláások, de nem én tehetek arról, hogy ilyen sorrendben teszi fel a kérdéseit. Igen rácéloztam és szerettem volna tudatni vele valamilyen formában, hogy ő sem kivétel, elvégre néha bizalmas információkhoz is hozzá fog jutni ami elengedhetetlen ahhoz, hogy megírja a cikket, de annak kihagyásával. Meg kell értenie hogyan működik mindez egy nagyvállalatnál, és ehhez hozzátartozik az is, hogy nem csak megfigyeljük a dolgozóinkat, hanem alkalomadtán meg is védjük őket.* -Nem feltétlenül. Kielemezzük a hosszú távú hatásait és azután döntünk. Fel kell mérni azt is, hogy honnan származik az információ, hogy szándékos volt vagy véletlen. sokrétű ez a feladat és igen sok ember dolgozik ezen. Ezt most magunk között mondom, da előfordult már olyan is, hogy valakit szándékosan feketítettek be, hogy aláássanak egy fontos projektet, nehezen derült ki az igazság, de végül nem bocsátottuk el az illetőt. Minden esetből tanulunk, hogy a későbbiekben kiküszöböljük a korábbi hiányosságokat. *Nyílt vagyok és őszinte, Miss Evans-nek tudnia kell hova csöppent anélkül, hogy mindezt szétkürtölné a világban. Sok mindent el fogok mondani neki de sok mindent nem mondhat el a jövőben, valószínűleg a beszélgetésünk nagy részét le fogom vele töröltetni, legközelebb már tudni fogja miről hogyan kérdezzen, ez is egyfajta tanítás a szakmája terén amit kamatoztathat az iskolában. Kevesen mondhatják el magukról, hogy teljes állást kaptak míg tanultak, a többség inkább csak tanonc, segéd, és a végzettek általában lóti-futi munkával kezdik, a senkinek sem kellő rovatokkal melyeket el kellene felejteni, vagy épp olyan feladattal amit meg tud oldani de kifejezetten utál. Úgy gondolom Miss Evans jelenleg vegyesen érzi magát és már feltette magában a kérdést, hogy kellett-e ez neki. * -Igen, remek taktika, de nem publikus. *Halványan elmosolyodom. Sajnos ezt nem írhatja meg, üzleti titok.* -Mindenképpen szükséges lesz a közös munka, ezért tárgyaltam korábban a Pasteur intézettel is, ők szintén kiveszik a részüket a munkából. Még jobb de nem újabb gyógymódokról beszélünk Miss Evans. Terveink szerint visszatérünk a természetes alapanyagokhoz, persze a szintetikus gyógyszerek mindig is költséghatékonyabbak lesznek, de nem feltétlenül jobbak. *Ez már nem üzleti titok, amit tető alá hoztam azt Konoék fejezték be Párizsban, azok után már nem titok, hogy mit tervez a Micromed és az sem, hogy – hivatalosan – csak úgy nevezett csendestárs, aki segítséget kért valamire, a Franciák megadják és bezsebelik majd a sikerek egy részét. Ám amit még Miss Evans-nek sem mondok el, az fog történni a háttérben, amit olyan orvosok és szakszemélyzet végez majd a legnagyobb titokban, akik a mitikus világ részei. Az egész projekt fedősztori, de nem szellemtevékenység, amit a külvilág tud majd az valóban megtörténik, tényleg segíteni akarunk az embereken, valós kutatások és kísérletek zajlanak majd megfeszített munkával és igaz áttörésekkel, ám mindez kellett ahhoz, hogy a mi elképzelésünk és terveink ne tűnjenek fel a háttérben. * -Igen tudom Miss Evans, a végén meghallgatom a felvételt és amit menetközben elmulasztottam nem publikusnak kiáltani, azt majd jelzem akkor. *Megint csak halvány, kedves mosollyal bólintok mintegy megköszönve az újabb figyelmeztetést, feltételezem kényes kérdés következik és érdeklődve figyelek, de végül nem annak tűnik, legalábbis nekem nem.* -A világon számos cég foglalkozik a fejlett országokban élőkkel, ha a Micromed is ezt tenné azzal csak újabb vizet mernénk a tengerbe. Azt nem mondom, hogy egyetlen projektünk sincs ami a „gazdagok” betegségeivel vagy épp a szépségük és fiatalságuk megőrzésével foglalkozna, mert akkor hazudnék. Épp ön mondta az imént, hogy az hozza a pénzt, igen, ilyenre is szükség van, hogy a haszon egy részét be tudjuk fektetni a számos harmadik világbeli probléma megoldására. Remélem kielégítő volt a válaszom Miss Evans. *Kíváncsi vagyok hova akar kilyukadni a kérdéseivel, hogy milyen megközelítésből óhajt rávilágítani a cégre és a főbb tevékenységeire, hogy mit szeretne kiemelni és mit árnyékba tolni. Mindez majd alapot nyújt arra, hogy milyen sajtóreferens lesz. Tudni kell, hogy mit közölhet az újságírókkal és mit nem. *
Oh hát honnan is tudhatnám, hogy ilyen szépen sikerült beletalálni, hogy egy angyal ül itt előttem? Arról sincs fogalmam, hogy létezik ilyesmi. Persze hall az ember ezt-azt és lát a neten ilyen-olyan dolgokat, de az azért nem valószínű, hogy tényleg léteznek a világban angyalok, vagy bármi más, hiába mondanak érdekes dolgokat. Mondjuk én azért sok mindenben hiszek, de azért mindenben természetesen én sem, maximum nem vetem el alapból a dolgok esetleges létezését. Szerencsére végül a kesudiós affért is sikerül megoldanom, nem fulladok bele a kajámba, bármennyire is közel voltam egyébként hozzá, sikerül megúszni. Nem kéne úgy befejezni ezt a napot, hogy kórházba visznek, mert megakadt a torkomon valami, az azért elég cinkes lenne. - Oh hát... igaz, remélem ezt nem úgy érti, hogy nem nézek ki jól, de okos sem vagyok. Tudom eddig nem villogtattam meg eléggé a tudásomat, de... menni fog ez! - nem vagyok profi, biztosan jobban menne neki ez egy profival, de végül is engem vett fel és ennek biztosan jó oka volt. Új arc kellett, vagy egy irányítható gyakorlatlan fruska? Azt azért nem hiszem, hiszen eléggé kimondom azt, amit gondolok, csak nem hitte azt, hogy majd könnyű lesz velem, maximum eléggé zavarban vagyok, hogy mikor mit is kellene mondanom, de próbálom összekapni magamat és keresni a tökéletes kérdéseket. Persze a diktafon már pörög, ami nem kell azt maximum szépen kivágom, meg aztán a jegyzeteimbe is belepillantok időnként, sőt néha még fel is vések egy-két plusz infot, ami közben jut eszembe, ami jó lehet még további alapnak. - Ah... világos, szóval biztosan senkinek sincs semmiféle takargatnivalója. - na és most jó, hogy nem eszem megint valami rágcsálnivalót, mert simán lehet, hogy a jelentőségteljes pillantás miatt minimum újra jönne valami köhögési roham, vagy tudom is én. Átvilágítás... ez vajon megfigyelést jelent és ezt vegyem célzásnak és vajon tudnak valamit a kapcsolatomról... egy tanárral? Na az elég kellemetlen lenne. - És gondolom, ha valakiről kiderül olyasmi, ami rontaná a cég hírét, akkor megválnak tőle? - na ezt már óvatosabban kérdezem és persze a saját szempontom miatt merül fel bennem, hiszen mégis csak van olyasmi mögöttem, ami lehetséges, hogy gondot okozna. Persze nem tudom... nem biztos, lehet hogy már tudnak róla, vagy még nem tudják a teljes igazat, de kétlem, hogy jót tenne az előmenetelemnek, ha kiderülne, hogy viszonyom van egy iskolai tanárral... Oh jesszus, erre eddig nem is gondoltam! - Így már világos, ez a jó taktika. Ezek szerint úgy érzi, hogy jövedelmező lesz a terjeszkedés és Európában is vevők rá az ottani cégek. Talán nagyobb szövetségek és összedolgozás is lehetséges lesz, hogy még jobb és még újabb gyógymódokat fejlesszenek ki? - mert hát gondolom ez a cél, mindig az a lényeg, ha tudósok összedugják a fejüket, hogy segítség egymást és hogy még erősebbek legyenek együtt és persze még több bajra és betegségre találjanak megoldást. Én remélem is, hogy ez sikerülni fog majd nekik, hiszen olyan sok baj van a világban és olyan sok ember van aki szenved, jó lenne, ha minél többjüket meg lehetne menteni. - Tudja még mindig él, ha valami nem mehet írásba, akkor mindenképpen szóljon. - felvezetés, mert nehezebb kérdést teszek fel, hiszen mégis csak gyógyszerekkel, kutatásokkal foglalkoznak, és én azért vagyok itt, hogy feltegyem a kérdéseimet. - Foglalkoznak a harmadik világ betegségeinek kutatásaival is? Sok gyógyítással és gyógyszergyártással foglalkozó céget vádolnak meg azzal, hogy csak olyasmi van a repertoárjukban, amiből tudják, hogy visszajön a sokszoros haszon, és a szegényebb országok betegségeit épp e miatt nem igen kutatja senki sem. Itt ez másképp van? - gondolom valami alapján a befektetőket is motiválni kell és biztosan nem a malária gyógyszere az, ami ösztönzi őket, hiszen nem túl gyakori, hogy egy gazdag amerikai maláriában szenved, így effélével nem is igen foglalkozik a legtöbb gyógyszergyártó.
*Ha nagyon pontos szeretnék lenni és beavatnám a bájos újságírónőt, akkor kijavítanám. Őrangyal! Ám még ebben sem vagyok jó, Kono-t nem tudtam megmenteni, kétfelé szakadtam ami sajnos szomorú és fájdalmas véghez vezetett, ám tanulságul is szolgált. Ostoba voltam és ebben nem körültekintő ami örökre és ezt is szó szerint lehet érteni, bélyeget és sötétséget nyom a lelkemre. Ám minderről nem tudhat és azt sem árulhatom el, hogy volt aki már nem lehet hálás egyetlen elkövetkezendő tettemért, így csupán mosolyogva bólintok és meghagyom mindennek tudatában. Miss Evans most egy kicsit másképp viselkedik, zavarban van amit bizonyos fokig megértek, igyekszik nem elrontani a dolgokat mindjárt az első nap amit munkával kell töltenie, de azt is látom, hogy kérdések terén összeszedett, ám van még hiányosság ami nem az ő hibája, tájékozatlansága nem hanyagságból ered, hanem abból, hogy eddig nem volt beavatva a Micromed hivatalos ügyeibe. Mindezekre ott a segédanyag az asztalon lévő aktában amit még nem adtam neki oda, de amint végzünk a kérdésekkel,már viheti is hiszen szüksége lesz rá. * -Nem bizony Miss Evans. A kivételek erősítik a szabályt és ön is egy ilyen kivétel. *Nem tudom ebből ő mit hámoz ki, de bizony az elragadó külsejére céloztam, a munka amit megkapott pedig a kivételes tehetségének szól. Hogy mit kezd mindezzel majd kiderül, ám jó ha hozzászokik az ilyen megjegyzésekhez, mert lesz még ennél különb is, és csalódnék a saját magabiztos feltételezéseimben, ha egy héten belül nem kapna valakitől szemtelen ajánlatot. Eddig egész jól vette az akadályokat, eltekintve attól, hogy majdnem megfulladt a kesudiótól és momentán lehülyézett, de az utóbbiért nem haragszom, elvégre roppant zavarban volt és ilyenkor nem könnyű félreérthetetlenül fogalmazni, egyébként pedig anélkül, hogy kigúnyolnám akár gondolatban, még szórakoztató is. Rátérünk a lényegre és én is felveszem a hivatalos arckifejezésemet amit midig kedves mosollyal igyekszem kísérni, akkor is ha nem ennyire elbűvölő és bájos a kérdező partnerem. * -Igyekeztem minden területen megbízható vezetőket alkalmazni, sok utánajárásba került de megérte. Egy ilyen nagyvállalatnál mint a Micromed, hasonló átvilágításban részesülnek a dolgozók mint a kormány alkalmazottai, minél magasabb beosztás, annál részletesebb. *Jelentőségteljesen pillantok rá, ebből pedig igen gyorsan leszűrheti, hogy ő sem maradt ki ebből a jóból. Megkaptam a jelentést, az iskolai tanáron még gondolkodom, nem lenne dilemma ha ember lenne, de a diplomácia körébe tartozik, ráadásul nem is egy porszem aki sikeresen elrejtőzhet szem elől. Elárulni nem fog, de gondot okozhat a személye ha úgy döntök hagyom egy időre feledésbe merülni és nem tekintem kizáró oknak Miss Evans felvételénél. Megkérdőjelezhető lenne a döntés. Általában megérzem másokban a becsülendő tulajdonságokat és kiállok az igazam mellett csakúgy mint Aalyena esetében és most is úgy érzem, Miss Evans és Jericho vélt, valós vagy a későbbiekben kiteljesedő kapcsolata nem jelent veszélyt a Micromedre.* -Elsősorban a bürokrácia az akadály, amit Párizsban sikerült legyőzni, de ez is a megfelelő kapcsolatoknak köszönhető. Egy olyan nagyvállalat mint a Micromed már nem egészen amerikai, szerte a világon vannak leányvállalataink melyek már kitaposták az utat, a vezetők többsége helyi tudós vagy üzletember. Másrészt sosem jelentettem ki olyasmit, hogy segíteni szeretnék, mindig mások segítségét kértem és amilyen az emberi hiúság, rögtön kaptak az alkalmon és ez annyira elvakította őket, hogy észre sem vették, hogy már én irányítok. *Jó emberismerőnek tartom magam, ez részben a nagyfokú empátiámból is fakad, és tudom kivel hogyan kell bánni. Az emberek általában azt szeretik ha hízelegnek nekik, ha úgy érzik ők állnak a csúcson és én mindezt megadom nekik, de később szép lassan, észrevétlenül rájönnek, hogy nem boldogulnak. Akkor jövök én a képbe, számtalan üzletet kötöttem már meg úgy, hogy kivártam és sokkal előnyösebb feltételeket szabhattam mint amiben eredetileg megegyeztünk. Ám ez nem jelenti azt, hogy lelketlen, kizsákmányoló partner vagyok. mindig azt tartottam szem előtt, hogy másnak jó legyen, nekem nem kell harácsolnom, nagyobb a vagyonom, még a személyes is mint a kontinens éves költségvetése, az emberi pénzhajhászás pedig még arra is lehetőséget nyújt, hogy akkor is gyarapodjon a vagyonom ha épp adakozom.*
Na igen arról aztán halvány sejtésem sincsen, hogy ezzel a kis megszólalással úgy istenesen a közepébe találok a valóságnak. Talán érthető, hogy efféle fel sem merül bennem. Na nem arról van szó, sok mindenben hiszek én, hogy vannak olyan dolgok, amiket nem tudunk megmagyarázni, hogy vannak olyan különleges helyzetek, amiket nem feltétlenül érthet meg mindenki, meg ott vannak az UFO-k, meg az 51-es körzet. Bírom én az ilyen sztorikat és én magam is szoktam utána nézni, meg persze elég sokat bújom a netet, hogy felfigyeljek az ilyesmire és nem mondom mindenre azt, hogy tuti esélytelen. Viszont az, hogy épp aki előttem ül és ilyen kézcsók dolgokkal nyit pont egy angyal legyen... na az elég abszurdnak tűnik. A legszebb az egészben, hogy arról végképp sejtésem sincsen, hogy nem is csak ő ilyen az ismeretségi körömben, hiszen ott van Elijah és Allen. Tuti ziher, hogy ha valaha kiderülne ez, akkor istenesen padlót fognék. - Mentő angyal, biztosan nagyon sokan hálásak is önnek azért, amilyen sokat tesz. - a mosolyom nem csökken és talán lassan kezdek túlesni ezen a kesudiós fiaskón is, meg persze a zavaromon, a kézcsók miatt. Haladok azt hiszem, a végén még tényleg menni fog ez a felső körökben való mozgás. Mindent csak szokni kell és érthető, ha nem megy a dolog azonnal, másnak se menne, szóval nem velem van a baj. Ezek után már remélem, hogy csak kis félresiklás az, hogy sikerült majdnem lehülyéznem az új főnökömet. Nem volt ám szándékos, tényleg nem, csak ilyen hülyén sikerült fogalmaznom, pedig tuti okos, ha egy ilyen céget vezet. - Jól van igaza van, ön nyert. Szóval nem kellene skatulyáznom igaz? Megértettem és így lesz. - mosolyogva bólintok egyet mellé. Persze azért minden általánosításnak van amúgy alapja, nem szoktak ezek maguktól kialakulni igaz? Az esetek nagyobb részében a béna, szemüveges fickók szoktak a tudóslelkűek lenni, az olyanok, mint Mr. Montgomery, nem igazán sorolhatóak ide, de persze mindig vannak kivételek, akik általában aztán erősítik a szabályt, vagy hogy is mondják. Ettől még ő természetesen okos és nem minden csinos nőre igaz, hogy üres fejű, hiszen én sem vagyok az, pedig külsőre azért nem szoktak rám kifejezetten rosszat mondani. Nem véletlenül sikerült magamba bolondítani részben már egy tanárt is, legalábbis erre elég nagy esély van. Na persze nem verünk effélét nagy dobra, mert a végén még buknám az új melót, ha kiderülne, hogy közöm van egy iskolai tanárhoz. Attól félek, hogy az új munkában nem támogatnák kifejezetten az ilyesmit. - Ezek szerint önnek megvannak a megbízható vezetői, akik ebben a segítségére vannak, bár gondolom e nélkül nem is kezdte volna el érthető módon. - csak simán a szavai alapján levonom a következtetéseket, és kész, ez most nem számít kérdésnek, arról sem biztos hogy tudok, hogy elveszített egy fontos vezetőt a közelmúltban. Figyelek és mindennek utána olvasok, de ez még nem biztos, hogy nyilvános információ. A nagy cégek nem szoktak effélét leközölni, csak akkor, amikor már meg van a megoldásuk rá, addig csak esnének a részvény értékek egy ilyen rossz hír hallatára. - A magabiztosság mindenképpen meg van, azt látom és mennyire gondolja nehézkesnek az európai piacra való betörést? Hiszen tudjuk sok esetben hogyan vélekednek az amerikaiakról és persze nem biztos, hogy jó néven vennék, ha nyíltan kijelentené, hogy segíteni szeretnének nekik, erre mi lesz a taktika? - oh hát annyit még én is tudok, hogy az ilyen céges berkekben azért jócskán vannak konfrontációk, sokan egyből a rosszat látják és a rosszat feltételezik, talán érthető módon. Bekebelezést, piachódítást, pedig persze nem mindig ez a cél, mint ahogyan én tudom, hogy ebben az esetben sem, de... ki tudja, hogy erről odaát az öreg kontinensen mit gondolnak. Lehet, hogy e miatt sokkal nehezebb dolguk lesz, elutasítóbbak lesznek az emberek, hiszen mégis csak más a mentalitás.
*Teszem amit tennem kell, amiről úgy hiszem én vagyok rá hivatott, azt viszont nem gondolom, hogy mindezzel kérkednem kellene, még mások általi említés szintjén sem. Nem én vagyok a főszereplő, bárhogyan is gondolják az emberek, én csupán összefogom a fonalakat melyek a figurákat tartják és felelősek a mozgatásukért, a bábjátékos ha úgy tetszik aki a háttérben marad, sokszor nem is látni a paraván vagy a fekete vászon miatt. Noha az élet más területein a középpontban vagyok és többször élvezem mint bosszant, ha a vállalatról van szó és a hozzá tartozó meganyi karitatív szervezetről, a segítségnyújtásról, a gyerekekről, akkor jobban szeretek visszavonulni. Azt vettem észre, hogy mindezzel szinte egyedül vagyok, ha azonban csak az embereket nézem, akkor nem csak szinte hanem teljes egészében. Mindenki szereti megmutatni mije van, sokszor még többet is és ez baj. Elvesznek az emberi érzelmek, az empátia, az odafigyelés, az együttérzés és a törődés. Mindezeket, őszintén remélem, hogy a Micromednél és az általa működtetett kórházaknál és segélyközpontoknál meg lehet találni. * -Szó szerint. *Meglepődöm, hogy pont az angyal szót használta velem kapcsolatban de végül is az emberek őket emlegetik ha valamilyen nagyon jó dologról van szó, csodákkal említik az angyalokat egy napon, mítoszokat kerítenek köréjük és az istenségük mellett is helyet kaptak. Én ugyan akkoriban nem éltem még, de a mi világunkban is kering egyfajta szóbeszéd arról, hogyan kerültünk mi angyalok az emberek bibliai történeteibe. Merő véletlen és figyelmetlenség volt csupán. Mosolyogva válaszolok, és Miss Evans nem is sejti, hogy egyáltalán nem tréfáltam. Ez benne a mulattató. Ezek után már nem újdonság mosolyba fullasztani a nevetésem, nem akarom megbántani, ezért fogom vissza magam de roppant jól szórakozom amikor elmondatom vele, mit is értett azon, hogy a gyógyszerkutatással az okoskák foglalkoznak én pedig…* -Erre is tudnék rengeteg ellenpéldát mutatni, a kutatóközpont laborjaiban kellemes, dekoratív hölgyek dolgoznak és a fejük tele van okosságokkal, és nem emlékszem, hogy találkoztam volna szemüveges, a külső terén nem a helyzet magaslatán álló férfi munkatárssal. Talán a központ portása, igen, ő egy kicsit pocakos. *Csak ugratom, az a helyzet, hogy a legtöbb dolgozót nem is ismerem személyesen, hiszen olyan nagy a cég, hogy esélyem sem lenne mindenkit ismerni, de akik a közelemben vannak, itt New Yorkban, nos őket igen, ismerem. Amikor aztán belekeveredik az én külsőm taglalásába, megkönyörülök rajta, csak hümmögök és hagyom a témát elsüllyedni. Végül is igaza van, nem viselek szemüveget és általában nincs őrült tudós fizimiskám, teszem azt mint Einsteinnek. Jó fej volt, roppant okos és remek humora volt. Miss Evans is szórakoztató a szó legnemesebb értelmében és legalább eltereli a kérdéseivel a figyelmemet, ám csak szóba kerül és számítottam is rá. Bár név szerint nem lett említve, majdhogynem az egyetlen bizalmasom volt. A hangulat kissé leül a lelkemben, a mosolyom szomorkássá válik, gondolom annak hívják azt amikor a jókedvű kunkorodás elhalványul és csupán a régi szép emlékek miatt marad még valamennyi árnyéka.* -Ebben igaza van Miss Evans, roppant nehéz megbízható vezetőket találni, de ebben is segítségemre van egy szakképzett csapat. Őszintén remélem, hogy megfelelőképp vannak motiválva a vezetőim, és bízom benne, hogy eszükbe sem jut átlépni a lojalitás határait. Természetesen mindenhol vannak kémek, az üzleti élet már csak ilyen, főleg ha egy világméretű beruházásról vagy találmányról van szó, a biztonságért felelős személyek azonban igyekeznek ezeket kiszűrni. *Elvesztettem valakit aki nagyon fontos volt a számomra és a Micromed számára is, olyan volt ő mint a legfontosabb láncszem az egész gépezetben, és kell valakit a helyére találnom aki ugyanúgy átlátja az egész vállalatot, a kutatást, az előnyös helyzeteket és a buktatókat. Minden bizonnyal találok ilyen szakembert, orvost ám beletelik egy kis időbe mire ráveszem magam, hogy egyáltalán érdeklődjem irántuk és az is biztos, hogy nem lesz a barátom. * -Amíg úgy gondolom, hogy maximálisan biztosítottam a feltételeket, nem félek, hogy bármi is a cég kárára mehet. Másrészt ha minden miatt félnénk az egész életünk másból sem állna csak rettegésből. Egyébként pedig a Micromed már olyan magasan helyezkedik el a ranglétrán, hogy egy igazi mélyzuhanás után is képes talpra állni.
Nem vagyok én még elég tapasztalt és magabiztos ehhez, de már nem hátrálhatok meg és egyébként is ez azért egy baromi nagy lehetőség, nekem pedig áldanom kell az eget, hogy megkaptam nem pedig zavarba jönni egy szimpla kézcsóktól, csak azért, mert nem pár évtizeddel ezelőtt születtem és nem vagyok az effélékhez hozzászokva. Az már biztos, hogy Mr. Montgomery igazi úriember, bár ezzel igazából már eddig is tökéletesen tisztában voltam, amikor először láttam, úgyhogy most sem csalódtam, bár ez kicsit úgy érzem, hogy szánt szándékkal játszik rá a dologra, mintha direkt akarna zavarba hozni a kis utalásokkal, meg célozgatásokkal és vicces megjegyzésekkel. Abban viszont teljesen igaza van, hogy ezt amúgy is szoknom kell, hiszen biztosan lesznek majd még olyan alanyok, akikkel beszélnem kell, akik ezt akár erőteljesebben is nyomják, nekem pedig nincs nagy gond a külsőmmel, hogy ne legyen a célpontja sokatmondó célozgatásoknak, amit szépen le kell majd pergetnem magamról és nem lesz mindig ott egy marék kesudió, amibe bele tudom fojtani a zavaromat. - Tudja ez nagyon ritka és pont e miatt meglepő is. Szóval ön afféle angyali jótevője a szegény munkásnépnek. - mosolyogva bólintok és persze halvány dunsztom sincs róla, hogy ezzel a kis megjegyzéssel milyen szépen beletrafáltam, de hát sejtésem sincs róla, hogy a világunkban mindenféle misztifikus lények élnek és tengetik napjaikat, vagy éppen ilyen nagyvállalatokat vezetnek és jótevőik az embereknek. Én is azt láttam eddig, hogy megy a kihasználás, meg az emberek kiszipolyozása, és az ha valaki nem ezt teszi eléggé szokatlan. Na persze nem ismerem őt sem olyan jól, simán mondhatja is ezt, de amennyire láttam itt a központban is, amennyire körülnézhettem nem egy rossz munkahely és hát velem is állati jó fej a fickó. Erre persze megint kellemetlen helyzetbe hozom magamat, de sikerül megállni, hogy ne újfent kesudióba fojtsam a kellemetlenséget, de azért a zavarom így is látszik. Próbálom egy torokköszörüléssel oldani, és persze visszanyerni a valahova elszökni készülő hangomat. - Inkább úgy értettem, hogy a tudósok inkább a... szemüveges, bénább alakok, akik nem igazán... tudja úgy külsőre nincsenek a helyzet magaslatán. Ön viszont... persze tuti, hogy okos, hiszen egy ekkora céget vezet, de közben a külseje nem olyan tudósfélét tükröz. - próbálok én ezerrel magyarázni és remélem, hogy érti is, hogy mit akarok. Nem akartam én lehülyézni, tuti, hogy nem is az, csak hát lássuk be a pasi jól néz ki. Elegáns és arcra is határozottan cuki főleg a mosolyával. Olyan playboy féle, vagy nem is tudom, nem az az okoska tudós, aki naphosszat a kémcsövek felett görnyed. Ez persze nem baj, valakinek ezt a melót el kell végezni és aki a kamerák elé áll nem lehet ápolatlan. Inkább rátérek a tényleges témánkra, mielőtt még valami olyasmit mondok, amivel ezt a hirtelen jött marha nagy mázlit kirúgom magam alól, mint a rozzant széket egy hirtelen leüléssel. Elég ciki lenne már az első melómat elszúrni. - Végül is igen, azt eddig is láttam, hogy magabiztos, de gondolom ha a másik kontinensen is terjeszkednek, ahhoz igazán megbízható emberek kellenek. Nem fél attól, hogy a cég kárára mehet, ha így elaprózódik, hogy nehéz igazán megbízható vezetőket találni? - nem akarom én az árnyoldalakat lefesteni és minden bizonnyal mindent jól átrágott, de mégis csak fel kell tennem ezeket a kérdéseket, bizonyára felmerülne az ellenlábasiban is, meg a támogatóiban és tuti, hogy vannak a cégnek pl. befektetői, akiket érdekelhetnek az efféle kérdések, bár bizonyára vannak befektetői ülések, ahol ezeket megszokták tárgyalni.
*Való igaz, ha már jobban ismerjük egymást, sokkal könnyebb lesz a közös munka, és végül is ezt kértem tőle, ezzel bíztam meg. Most ugyan rólam, velem és a Micromed vállalatról készül cikket írni és később sok minden mással is megbízom, de a legfontosabb munkája az lesz, hogy mindig naprakész legyen mindennel ami a vállalattal összefügg és azt megfelelő módon közvetítse és ültesse bele a köztudatba. Korábban csupán annyi volt a sajtóreferens feladata, hogy tudva mi az ami bekerülhet a médiába és mi az ami nem, tájékoztassa az újságírókat mindenről. Miss Evans-el sikerült két legyet ütnöm egy csapásra, ő ugyan újságírónak tanul és azzal is bíztam meg, mégis némileg meg van kötve a keze, mert sokkal több mindent tudhat a későbbiekben mint amennyit megírhat. Ergo lojalitással tartozik a vállalat felé. * -Rendben, igaza van Miss Evans, kérdezzen bátran amiről csak szeretne. *Mosolyogva bólintok, már megtalálta a hangját és remélhetőleg több kesudióval nem tömi tele a száját, különben még a kórház rész sürgősségi osztályán kötünk ki, de legalább helyben vagyunk és akkor első kézből szerezheti az információit és a tapasztalataival ki is egészítheti azokat. * -Így van, a kutatóközpont és a kórház nem működik a dolgozói nélkül, fontosnak tatom, hogy mindenki szeresse a munkáját és ne csak azért jöjjön be nap mint nap dolgozni, mert kell a pénz a megélhetéshez. Kevés az időm, de igyekszem mindenkinek elérhető lenni. A kedvesség pedig nem kerül pénzbe. *Szeretem az embereket, furák, különlegesek és roppant szórakoztatóak. Más szemmel nézem őket mintha én magam is közülük való lennék, valószínűleg bedarált volna az élet és arra törekednék, hogy minél több élményben legyen részem mielőtt meghalok. Sajnos nem tudnék arra a kérdésre válaszolni, hogy mivel lehetnék szimpatikusabb az olvasóknak, az emberek annyira különbözőek és néha kiismerhetetlenek, ami jó az egyiknek az nem jó a másiknak és néha csak azért, hogy ne legyenek egyformák. Az emberek törekednek a különbözőségre, mindig jobbak akarnak lenni a másiknál, akkor is ha nem azok, ahelyett, hogy örülnének a másik sikerének és megpróbálnának olyan elfoglaltságot keresni amiben ők a jobbak. Amíg csak két ember lesz a földön ez mindig így lesz. * -Nem vagyok okos? Nem Miss Evans, bevallom nem tudom mire gondol. fejtse ki kérem bővebben. *Ha már azt akarta, hogy ismerjük meg egymást jobban, én nem vagyok semmi jónak az elrontója, de most úgy sejtem egy kicsit elkalandozott. Talán zavarban van ha kettesben vagyunk, egy hatalmas sajtótájékoztatón nem tűnik ki ennyire a tömegből, bár én ott is felfigyeltem rá, ám akkor volt rendesen hangja és kurázsija. Miután megtudom milyen vagyok annak ellenére, hogy nem férfiasan gyógyszerek gyártásával foglalkozom – többek között – rátérünk arra a témára ami miatt most beszélgetünk.* -Sok mindent elértünk amit az európaiak nem, csupán a segítségünket ajánlottuk fel, de természetesen szeretném ha a vállalat is profitálna mindebből. A terjeszkedés csupán a piacunkat növeli, ha beindul már szinte magától működik, ám az előkészületeket felügyeljük. A Micromed vállalat élén én állok, azonban több ezer munkatárs, orvos, tudós, asszisztens dolgozik azon, hogy minden flottul menjen. Egy szóval Miss Evans, nem. Nem félek. *Nem tudom mit döntött el magában de akaratlanul is segítek neki, örülök, hogy végre rátértünk a lényegre és elmondhatom amit szerettem volna, így egyelőre békén hagyom a kérdéseimmel. Ujjaimat összefűzöm az ölemben és érdeklődő mosollyal várom a további kérdéseit.*
Azt hiszem, ha ilyen körökben fogok mozogni akkor tényleg meg kellene szoknom az efféle viselkedést és hozzáállást, ami tőle amúgy állatira távol áll, hiszen lássuk be nem mozgok úri körökben és még csak szüleim sem voltak, akik megtanítsák nekem az alapvető etikettet, vagy mit. Nem csoda, ha ezek után egy ilyen zavarba ejtő kézcsók hatására úgy nevetgélek, mint egy tizenéves csitri, akinek most mondták először, hogy szép szemei vannak. Próbálom összekapni magamat és eltüntetni a zavart, amit a munkaadóm okozott. Muszáj lesz valahogy változtatnom a buta hozzáállásomon, mert még mindig gyakorta hajlamos vagyok bizonyos helyzetekbe többet is belelátni, miközben most aztán tuti, hogy nincs okom rá. Már amúgy is sikerült kikezdenem egy tanárral, marhára nem vetne rám jó fényt, ha megtenném ezt egy üzletemberrel is, meg amúgy is Elijah iszonyat cuki, nem kell nekem mellette más, de mi van akkor ha a pasas nem így gondolja? Mi van, ha azért kaptam ezt az állást, mert... A gazdag fickók gyakorta kavarnak fiatal lányokkal, persze csak egy ideig, amíg ez megfelelő szórakozás számukra. Igyekszem elhessegetni a zavaró gondolatokat. Jó szolgálatot tesz most erre a kesudió, bár tényleg hogy fennáll a veszélyes, hogy bele is fojtom magamat a végén, olyan adagot sikerült a számba juttatni, ami egyre egyértelműbb, hogy sok. Viszont amíg leküzdöm legalább van időm összeszedni magamat, a gondolataimat és persze a diktafont a jegyzeteimmel együtt. Időnyerésre még a félig sikerült fulladás is kiváló. - Oh hát... ezt nem tudtam, de tudja csak úgy értem, hogy nem olyan hivatalos hangnemben és ha egy kicsit én is megismerem előtte, akkor még könnyebb a közös munka. - legalábbis engem érdekelne a pasas is, nem csak az új részlegek, meg a terjeszkedés, meg a nagy vállalat. Persze tudom, hogy a cikknek majd erről kell szólnia, de egy kis felvezetés azért mégis belefér. Az orvosi szakszavak kevésbé kapósak, de ha egy jóképű üzletember egy kicsit ki is tárulkozik akkor biztosan többen olvassák el a cikk többi részét is, tehát az infok is többekhez jutnak majd el. - Azt sejtem, ahogy nézelődtem odakint mindenki elég jól ismeri önt és elég jó viszonyt is ápol a beosztottakkal igaz? - na jó ennek nem néztem utána, de ha velem ilyen, akkor biztosan másokkal is. Mert ha nem, akkor már tényleg gyanakodhatok, hogy ennek az interjúsorozatnak valami egészen más a célja, mint amit én eredetileg hittem. És persze újra visszakérdez, aminek már meg sem kellene lepnie. Kap egy újabb kissé zavart kuncogást, ahogyan a jegyzeteimmel időzök kicsit, hogy elvonjam a figyelmemet. - Nem az én véleményem számít most, hanem hogy mivel lesz akár még szimpatikusabb az olvasóknak, de akkor autókat vezetni szeret, attól nincs messze a versenyzés és bár a gyógyszer kutatás nem férfias annyira, hiszen ilyesmivel általában az okoskák foglalkoznak, ön pedig... - egyszerűen csak megrántom a vállamat, ahogyan rá pillantok. - Hát... tudja. - na jó, ha most ezt is megkér, hogy fejtsem ki, akkor aztán éghet az arcom. Nekem kellene kérdeznem, nem beszélnem, annak nem mindig van jó vége. - Öhm... de a lénye, hogy életeket szeret menteni, ami felettébb becsülendő, ezért szeretné a céget terjeszteni Európában is? Nem fél, hogy minél nagyobb a birodalom, annál nehezebb összefogni és ugyanolyan jól működtetni. - szakmázzunk, igen, az lenne az igazi, akkor jóval kisebb esély van rá, hogy ilyen zavarba ejtő kérdésekkel bombáz, vagy ilyesmiket dob nekem vissza, legalábbis nagyon remélem.
Kezdőlap 
