Share | 
 

 Asztalok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

Don't Hide Your Real Face

avatar
Admin
i'm the leader
☮ Főkarakter : Caryeth, Eldorien, Ellael
☮ Hozzászólások száma : 336



TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Vas. 20 Dec. 2015 - 17:13



Szabad játéktér!


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://fateofascariel.hungarianforum.com

Vendég
Don't Hide Your Real Face

avatar
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Pént. 18 Dec. 2015 - 22:31


Sidney & Aaron



Amióta felvilágosítottak a démonok és más egyéb lények létezéséről, az egész életszemléletem megváltozott. Felesleges lenne letagadnom magam előtt, mert szemmel látható a változás, de csak akkor, ha tudja az ember, hol keresse. Nem szívesen merengek a múlton, nem vagyok az a típus. Ami történt, megtörtént. Ha másképp gondolkoznék, most nem lennék itt, hanem valahol hat láb mélyen a föld alatt, egy jelöletlen sírban, amin a gazt kóbor kutyák hugyozzák le minden nap. Ez a tippem. Eközben viszont azt sem mondhatom, hogy állandóan azzal foglalkoznék, hogy mit hoz majd a jövő. Az is teljesen felesleges időpocsékolás. Mindig utáltam az olyat, aki azon pörög, mi lesz holnap. Ugyan minek? És ha elcsap egy busz? Kitöröd a nyakad a három fokos kurva lépcsőn? Vagy túllövöd magad, vagy kinő benned valami? Nem, nekem megfelelt az, hogy minden napot végig tudtam élni. Volt rövid távú célom és hosszú távú reményeim, amikért tettem. Nem voltam jó ember, ahogy nem voltam rossz sem. Éltem egy életet, ami felajánlkozott, én pedig megragadtam. Tettem rossz dolgokat, ez igaz, de a megbánó magatartás sem jellemző rám, tehát nagy ívben szarok rá, amikor a lelkemre próbálnak hatni azok, akik elszenvedték ezeket a rossznak titulált dolgokat. Aki baromkodik, az megkapja a magáét, ennyi az egész. Rosszkor, rossz helyen, elég ennyi, hogy megismerje a rossz oldalamat. Azaz nemrég még elég volt. Ezek a lények ugyanis fogták az egész világomat, belevágták egy szarosvödörbe, összemixelték a trágyával, aztán felkenték a falra, és megsorozták gránátvetővel, áthajtottak rajta egy buldózerrel, én meg most próbálom a romok közül összekapargatni a maradványokat, de persze nem megy. Minden alkalommal, amikor szembejön velem valaki, azon tanakodom, vajon ember-e egyáltalán. Hány éves? Mire képes? Mit akar tőlem? Tőlünk?
Én még mindig nem értem, mit akarnak velem kezdeni. Tényleg nem vagyok jó ember, és felruházni engem az örökké való létezés lehetőségével, amit még meg is spékelnek mindenféle extrával nem tűnik okos ötletnek. De akkor miért?
Ennyire nem lehetek hülye. Hiába fintorog ez a nő is, hiába a győzködése, a játszadozás, vagy a lenéző és gúnyos pillantások... Egy dolog, hogy néha eldurran az agyam. Egy másik, hogy nem nyernék sakk világbajnokságot, és az összes elnökünket sem tudnám kapásból sorrendben felsorolni, de tudom, milyen drog és milyen mértékben oltaná ki a sötét szemeiben a fényt. Tudom, hogy hány gramm vagy csepp kellene, hogy ő is sárkányokat kezdjen látni itt és most. Tudom, hogy van, amire fogékony lenne a kelleténél szemmel láthatóan lepukkantabb szervezete. És tudom, hogy meg lehetne venni, valamivel biztosan, mert mindenkinek megvan a maga ára, de ezzel persze ő is tisztában van, hiszen bepróbálkozik vele. Ahogy az utóbbi hetekben, most is észvesztő viszketést okoz a gondolataimban a kérdés, hogy vajon ő ismeri azt a világot, ami most is betakarja az emberekét? A mi röpke kis létezésünkön élősködő lényeket, akik vagy megvédenek vagy kizsákmányolnak minket, attól függ, honnan nézzük. Vajon ennek a nőnek az ereiben csörgedezik mondjuk dzsinnek vére?
De itt megállok, és lélekben megrázom magam. Nem fogok ilyesmiről filozofálni, miközben egy kivakarózott nyomozó épp a torkomra igyekszik lépni. Ha nem figyelek oda, nem a démonok, hanem ő fogja tönkre tenni a bizniszt, mégsem tudok uralkodni magamon, és prüszkölve szusszanok egyet.
- Keménykedés? Az megy neked ürügy nélkül is.
Egyre jobban bosszant. Nem csak a viselkedése, de úgy... minden. A pillantásommal követem a mozdulatait, és nem sokon múlik, hogy dedós módjára kitegyem a lábam, hátha el tudom gáncsolni.
- Nem, nem azt mondom - jelentem ki ehelyett, és teljesen ugyanolyan, csak kissé túlzóbb mozdulatokkal leutánzom a gesztusait. Félrebiccentett fejjel mosolygok rá szélesen, de szinte azonnal le is olvad a képemről a művigyor. Nem aggódom érte jobban, mint bárki másért, inkább magamért, hogy mit szól majd Liz drága, ha egy FBI-os kezd szaglászni a kecó körül. Egyszerűen csak frusztrál a tudat, hogy amit eddig tudtam a világról, hazugság. Pontosabban olyan, mintha a teljes képnek csak egy bolhányi részébe nyertem volna betekintést, most meg valaki reflektorral világítana a közepébe. Még mindig vannak sötét foltok, és azok most sötétebbek, mint valaha. Ha a lelkizős fajta lennék, biztosan lesüllyedtem volna már arra a szintre, hogy keressek valakit, akivel beszélhetek erről, de ehelyett csak iszom, vérrel festem vörösre az öklöm egyre többször, és minden reggel megcsodálom az előző napinál ocsmányabb és lepusztultabb képemet. Azt hiszem, a démonok mégis csak tudták, mire teszik rá a kezüket, mikor felvilágosítottak és benyújtották azt a bizonyos igényt... El kellene döntenem végre, hogy mit akarok feladni, és mit akarok megtartani. Döntenem kell a múlt és a jövő között, a jól ismert és kellemesen bejáratott carpe diemnek vége.
Ennek a nőnek viszont szerintem gőze nincs az egészről. Tényleg nem tud semmit, és mégis, egy pillanatra elfog a vágy, hogy megfogjam, és egyszerűen kihajítsam az ajtón, csak úgy, hogy nyekkenjen a betonon. Nyilván megpróbálna behúzni egyet, talán sikerülne is neki, még jól is esne, de attól még megengedem magamnak, hogy fantáziáljak egy kicsit arról, ahogy letörlöm az arcáról ezt a szemétkedő, elégedett pofát.
Ehelyett ülök a helyemen, és magamra erőltetett nyugalommal szorítom a poharamat, majd mikor búcsúzkodni akar, csak annyit jegyzek meg, azt is higgadt hangon, amivel még magamat is meglepem:
- Nem ez a hely a problémás, édesem, hanem a világ, amiben sétálgatsz. Ott nézz szét kicsit jobban, de mire észreveszed, miről beszélek, neked már úgyis mindegy lesz, és én leszek a legkisebb problémád.
Pontosan ezt a pillanatot választja a pultos, hogy kihozza a következő italomat, és a dumám miatt olyan furcsálló pillantást vet rám, mintha elment volna az eszem. Én csak megvonom a vállam, és két korttyal lehúzom a piát.





Vissza az elejére Go down

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Caryeth
☮ Kor : 34
☮ Hozzászólások száma : 15
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Csüt. 10 Dec. 2015 - 21:35





Aaron & Sidney

Tudtam, hogy nem lesz egyszerű és persze azt is, hogy talán nem is fog sikerülni, de ettől még nem vagyok hajlandó feladni. Megpróbálok, amit meg tudok, bedobok szépen minden ütőkártyát és ha még így se sikerül... hát akkor kell egy B terv, egy más út, vagy marad a jó öreg megkeserítem az életét verzió. Jó eséllyel tud olyasmi, amit nekem hasznos és pont e miatt nem fogom annyiban hagyni csak úgy, hanem addig küzdök, amíg valahogy meg nem töröm. Ajánlatokkal nem lehet és zsarolással sem, ezt valahol így is gondoltam, hiszen az ilyen alakoknál érthető jobban félnek attól, hogy kellemetlen helyzetbe kerülnek akkor, ha kiderül, hogy köptek. A kellemetlen helyzet alatt itt főként azt értheted, hogy jó eséllyel meghalnak... jobb esetben, rosszabb esetben előbb csúnya kínok jönnek és aztán jön a békés halál. Megértem, hogy nem akar efféle véget, de sajnálni nem tudom érte, hiszen ő választotta ezt az életet, mert könnyebb mint rendesen dolgozni és rendesen pénzt keresni. A könnyebb út pedig mindig veszélyesebb, megérdemli.
- Én nem félek, hidd el. Ha félnék, akkor nem lennék itt és nem az lenne a munkám, ami. - nem ijeszt rám ezzel a dumálva. Zsarunak lenni amúgy sem egy életbiztosítás, nem jelent fix nyugdíjat, meg hasonlók, ezzel eddig is tisztában voltam, nem gondoltam úgy eddig sem, hogy csodás és békés életem lesz. Nem véletlenül nincs családom, az csak hátráltatna. Nem irigylem azokat a kollégákat, akiket otthon család vár. A család is aggódhat minden áldott nap és közben ők is óvatosabbak, kevesebbet kockáztatnak, így aztán a siker is kisebb, mint mondjuk esetemben. Nincs értelme. Persze lehetett volna más az életem... akkor lehet hogy változtattam volna. Talán feladtam volna ezt az egészet és választok valami irodai melót, aktatologatást, de nem változott meg semmi, utólag pedig ezen már felesleges gondolkodni, többet úgy sem követek el olyan hibát, hogy esélyt adjak az életnek arra, hogy kiszúrjon velem, megint.
- Igen, számítottam rá, hogy nem mondasz semmit használhatót, de azért adtam egy esélyt, hogy keménykedés nélkül is megoldható legyen. - talán itt ezen a ponton hagynám az egészet és felállnék, mert most nem érek el semmit, de az nem jelenti azt, hogy a jövőben sem érhetek, ha máshogy közelítem meg a problémát nem? Szépen a nyomába szegődöm, egy kis megfigyelés, azt megtehetem, nincs megtiltva. Korlátoznak minket sok mindenben, de ez nem olyasmi. Utána járok merre jár, hol szokott gyakran megfordulni, kikkel beszél. Majd őket is zaklatom, kellemetlen lehet a partnerei, a vevőköre számára is, ha folyton beleütöm az orromat a dolgaimba, de ha ez kell, akkor ez lesz a következő lépés, ha másképp nem tudom meggyőzni róla, hogy szépen csicseregjen nekem. Az utolsó szavai viszont arra késztetnek, hogy mégis maradjak. Fenyegetés? Annak veszem, nem kedves figyelmeztetésnek, aminek talán szánja. Szó se róla nincs épp a legjobb jellemem, de pont nem egy ilyen alaktól várom, hogy aggódjon a testi épségemért és azért intsen óva a helytől, mert félt, hogy milyen rossz lesz nekem. Eltolom hát magamat az asztaltól és felállok. Felhajtom az utolsó kortyokat is az italomból, mint aki tényleg menni készül, de nem az ajtót célzom meg, hanem kicsit körülnézek. Nem mintha eddig nem mértem volna fel teljesen a terepet.
- Hm... szóval érdemes lenne szétnéznem egy kicsit azt mondod? - szórakozott mosollyal döntöm oldalra a fejemet. Tudom, hogy nem tehetem meg, itt és most nem mehetek hátra, de vannak ötleteim. Ügyesen is be lehet osonni. Nem törvényesen, de attól még lehet. Sőt ez egy sztriptíz bár, megoldhatom, hogy legyenek olyan hamis irataim, amikkel bejuthatok ide táncosnak. Az alkatom meg van hozzá, még ha nem is vagyok profi. Ha annyira nem akarja, hogy itt legyek, akkor nem is kérdés, hogy elsődlegesség válik, hogy jobban is felmérjem magamnak ezt a helyet. Körül kell szépen szaglásznom egy kicsit. Végül csak pár lépést teszek, hogy aztán visszaforduljak felé.
- Gondolom kár mondanom, de... viszlát Aaron. - találkozunk még, eszem ágában sincs annyiban hagyni, vagy lekopni és ha ne adj isten nem akar minden áron tartóztatni, akkor lelépek. A kólámat már kifizettem, hagytam pénzt az asztalon, és azt úgy is sejtheti, hogy bármennyire is akarna, bárhogyan is próbálná úgy se tudna lebeszélni arról, hogy visszajöjjek ide kicsit körülnézni. Pont ő az, aki felpiszkált a szavaival, ha pedig a jó kopó megérzi a vér szagát lehetetlen visszatartani.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
Don't Hide Your Real Face

avatar
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Vas. 6 Dec. 2015 - 18:46


Sidney & Aaron



Nem lehet könnyű zsarunak lenni, ezt elismerem. Sok a szabály, sok a felettes, sok a törvény, amit be kell tartani és tartatni, és a civilek polgárjoga, még ha olyan mocsadékok is, mint amilyenekkel én találkozom minden egyes nap, megnehezíti az életüket, de ők választották ezt. Aligha akad köztük olyan, akit rákényszerítettek volna egy ilyen érzékeny és kényes életmódra, ami nem elég, hogy sokszor az életüket is kockára teszi, de a jóhírüket is, meg ott van a sok-sok gyors döntést megkövetelő helyzet, és az ostoba kikötések, mit mikor hogyan kell csinálni. Sajnálatot azért nem érzek, az már túlzás lenne, de tisztában vagyok vele, hogy nehéz dolguk lehet, többek közt az olyanokkal is, mint én.
Nem vagyok teljesen hülye, még ha szeretem is úgy beállítani magam. Ahhoz, hogy megtarthassam, amim van, néha ostobának kell beállítanom magam, főleg az ilyenekkel szemben, mint ez a nő. A zsaruk nyeregben érzik magukat, mikor úgy gondolják, a másik egy segg, és ők jobbak náluk. Tudom én. Az ostobákat egyszerűbb megszorongatni, elég egy jó ponton eltalálni, és már dalolnak is. Csak kicsit kell megválogatni a szavakat, ügyesen csavarni őket, és a gyagyás máris kiköpi azt, amire kíváncsiak voltak. Sokáig ez mentett meg engem is a sittől. Megvan a magamhoz való eszem, csak ez nem olyan nagy előny és hatalomforrás az én szakmámban, mint mondjuk egy hivatalnokéban lenne. Túl sok haszna nincs a magamfajtának az ilyesmiből, sőt. Azt, akinek esze van, de rosszul használja, inkább veszélyforrásnak szokták beállítani, és csakhamar egy golyó repül keresztül a koponyáján, márpedig én szeretem az agyamat egyben, egészben és sértetlenül a helyén tudni, köszönöm szépen. Csak az utóbbi idők őrült eseményeinek köszönhető, hogy most sem tudok belerázódni a nagypofájú, de tahó drogdíler szerepébe rendesen. Ennél nagyobb pofám szokott lenni, a bunkóságot szoktam előtérbe helyezni, a fenyegetőzést ordenárébbra venni, a nyelvezetet pedig végképp ocsmányul szoktam használni. Ha azt hiszik, hogy csak keménykedem, általában rájönnek, hogy nincs is akkora hatalom a kezemben, és leszakadnak rólam, de amikor a gondolataim felét az teszi ki, hogy az irodában egy démon, egy valódi, kibaszott démon bagózik vagy telefonál valami sárkánynak, és hogy én ezzel a démonnal anno még össze is feküdtem, sőt belőlem is hajlandóak lennének egy ilyen bőrszárnyú rémséget faragni, ha lemondanék a jelenlegi életemről... Hát úgy nehéz az egyszerű vadparaszt drogdílert játszanom, pláne, hogy ez a nő hiába tűnik kissé leharcoltnak, még mindig értelmes tekintettel néz rám. Nem a könnyű esetek közé tartozik, sajnos, ez nem az én napom. Pedig éppen úgy viselkedik, ahogy az asszisztálna az említett szerepemhez, és én mégsem tudok élni a lehetőséggel. Szar ügy. Ahelyett, hogy láthatóan gondolkodóba ejtene az ajánlata, tudván, mi minden folyik a világban, a piti, kétes értékű védelme abszolút nem mozgat meg, ráadásul tudom, hogy hazudik. Egy zsaru sosem védene meg egy bűnözőt, pláne nem egy ilyen, mint ez itt. Nem tudom megmagyarázni honnan, de tudom, hogy ez a tisztességesebb fajtából való, tehát nem is értem, mit erőlködik, most viszont már valószínűleg késő belemennem a játékba, mert átlátna rajtam. Egyébként sincs kedvem hozzá.
Lassan megcsóválom a fejem, miközben az önérzetemet próbálja megrugdosni, mert ennél egyrészt rosszabbakat is hallottam már, másrészt meg nem érdekel a véleménye.
- Nem nekem kéne védelem, ha segítenék neked, ebben biztos lehetsz.
Az információk cseréje olyan veszélyeket is hordoz magában, amiknek hála egyhamar nem alhatna nyugodtan. Titkos receptek, helyek, ahol az anyag pihen, vevőkör... Ha ez egy zsaru fülébe jutna, az a fül előbb-utóbb a porban kötne ki a nyelvemmel együtt. Ő sem gondolhatja komolyan, hogy ennyire hülye vagyok, bár a próbálkozását talán illene értékelnem ahelyett, hogy lényegében rásütöm, hogy túl nagyra tartja magát, pedig ha tudná, amiket én tudok... És még ki tudja, kicsoda rajtam kívül, nem az lenne a legnagyobb baja, hogy New York egyik dílerével kólázgasson, és megpróbáljon belőle kisajtolni valami kis adatmorzsát. De mikor megpedzegeti az öcsémmel való kapcsolatom - mert biztos vagyok benne, hogy arra céloz -, a poharamra fonódó kezem egy pillanatra megfeszül. Érzékeny témára tapintott, de annyira nem az, hogy fennakadjak rajta. Már nem. Jó pár éve vége, és már nem ringatom magam hiú ábrándokba azt illetően, hogy a testvérem és én valaha is újra felvennénk a kapcsolatot. Igazság szerint már az is meglep, hogy nem mutat akkora hálátlanságot, hogy felnyomjon a zsaruknál ő maga. Hogy megvédenék őt, ha köpnék? Nincs neki szüksége rá, semmire, ami a kis vállalkozásaimmal kapcsolatos, ezt már elég régen nyilvánvalóvá tette. Úgyhogy inkább csak sóhajtok egy rövidet, persze nem azért, mert meggondolnám a nő ajánlatát. Egyszerűen csak jó lenne néha kilépni az egész életemből, és újat kezdeni valahol. Néha. Ez is olyan pillanat, de hamar tovaszáll, mikor eszembe jut, hogy mindazok ellenére, amiken keresztülmentem és amiket vállaltam, még mindig itt vagyok. Gazdag, befolyásos, hírhedt, már majdnem boldog. Majdnem.
- Figyelj, tudod, hogy úgysem mondok semmit - vonom meg a vállam ártatlanul, gúnyos kis mosollyal. - Azt sem tudom, miről beszélsz. Egyébként sem tűnik alkuhelyzetnek az, amikor olyasmit ajánlanak valamiért, amit mindketten tudjuk, hogy sosem kapnék meg. Tudom, hogy nem erre számítottál, de nem segíthetek. Bocs.
Persze hazudhatnék. Felnyomhatnék mást, megkavarhatnám a szart, csalhatnám csapdába, átverhetném, de minek? A helyébe kettő másik lépne. Talán ha lecsendesítem, és beleverem a fejébe, hogy ezzel nem megy itt semmire, mert rossz ajtón kopogtat, akkor hagyja is a dolgot. Ellenkező esetben azonban még az is megtörténhet, hogy a démoni nőszeméllyel is összetalálkozik. Valahogy úgy vettem észre, hogy amit a démonok akarnak, azt megszerzik, és ha a társaságom számukra valószínűleg inkább a drogügyleteknek köszönhetően, mint személyiségem varázsából kifolyólag hasznosnak tűnik, akkor ők meg fognak védeni, és nem szorulok majd egy magányos ügynök üres ígéreteire. De azért egy pillanatra összeszorul a gyomrom, bármilyen kemény fából faragtak is, ha arra gondolok, miket tudnának művelni ezzel a nővel, ha akarnának. Vagy épp velem.
Valószínűleg ezért bukik ki belőlem a legőszintébb mondat egész eddig beszélgetésünk során:
- A saját érdekedben mondom: tűnj el innen, és szállj le rólam, amíg még van rá lehetőséged.





Vissza az elejére Go down

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Caryeth
☮ Kor : 34
☮ Hozzászólások száma : 15
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Vas. 22 Nov. 2015 - 9:56





Aaron & Sidney

A fenébe is biztos voltam benne, hogy nem lesz könnyű menet, annyira utálom az ilyet, de komolyan, tiszta szívemből. Egyszerűen kiállhatatlan alak, amit eddig is tudtam, de mintha az utóbbi években ez csak még inkább elhatalmasodott volna rajta. Az eddigieknél is rosszabb lett a helyzet és komolyan jobban érezném magamat akkor, ha levezethetném a feszültséget, természetesen rajta. Olyan fárasztó, hogy az már rendőri túlkapásnak minősülne. Túl sok a szabály és nincs könnyű dolgunk úgy, hogy ezek folyamatosan húsba kötnek minket. Mennyivel könnyebb lenne, ha azt tehetnénk, amit jónak látunk, így mindig a rossz fiúk vannak előnyben, mert ők aztán nem riadnak vissza attól, hogy csúnyán elbánjanak egy rendőrrel legyen az nő, vagy férfi, én pedig fogjam vissza magamat, pedig biztos, hogy ott vannak az információk a fejében, csak kiszedni nem tudom onnan, ha nem adja magától. Még csak kiprovokálni is nehéz lenne, hogy be kelljen vinnem egy éjszakára az őrsre, vagy hogy ő kezdje mondjuk a verekedést, mert akkor már visszaüthetnék. Persze ezzel az a legnagyobb baj, hogy sokkal előbb fog elpattanni bennem a cérna, mint hogy eljussak addig, hogy ő húzza fel magát, így azért jóval nehezebb dolgom van.
- Hát persze, rengeteg ötletem lenne, hogyan tölthetném el veled az időt élvezetesen, de attól tartok te nem élveznéd. - nem értem miért hiszik azt folyton az ilyen bűnöző alakok, hogy ők jobban tudják mi élvezetes és mi nem csak azért mert törvényellenes dolgokat követnek el? Attól lesz a világ jobb és érdekesebb, hogy szembe mennek a kötelezővel és mert másokat bajba, netán halálba sodornak? Felettébb érdekes egy hozzáállás, de persze nem pozitív értelemben.
- Értem én, hogy félsz. A magadfajták mindig sunyi kis gyáva alakok, beismerheted nyugodtan, és majd én megvédelek, ha mégis bajba keverednél a miatt, hogy segítesz nekem. - bájosan elmosolyodom, persze a gúny ott van a szavaim mögött. Oh nem bírom az ilyen alakokat, őt sem, mégis tudok úgy tenni, mintha nem így lenne. Ha a keze netán az asztalon van, vagy a poharán, akkor még előre is nyúlok, hogy finoman megszorítsam, mintha tényleg olyan nagyon aggódnék a testi épségéért. Tudom, hogy nem az az alkudozó fajta, de tudom azt is, hogy az ilyen alakoknál az számít, hogy mit ajánlasz viszonzásul és mit tudna ajánlani egy rendőr, ha nem a védelmet? A kérdésére épp ezért nem is igazán reagálok. Kinek képzelem magamat? Annak, aki meg akarja tisztítani az utcákat az olyan szennyektől, mint amiket ő is árul.
- Akár segíthetek is neked. Tudod... mindenkinek van olyasmi a múltjában, amit nem tud megoldani egyedül, vagy ha nem neki, hát olyannak, aki esetleg fontos számára, vagy a szőrös szívedbe senkit se sikerült bezárni soha? - kíváncsian döntöm oldalra a fejemet, ahogy kortyolgatom a kólámat. Tudok egy s mást a családjáról, még ha nincs is mindenről pontos információnk, de jártam már utána épp eleget ahhoz, hogy tudjam talán még az ő életében is lehet olyan, akit ki kell húzni a szarból. Lehet nagymenősködni, úgy tenni mintha neki semmire és senkire se lenne szüksége, de én ezt nem veszem be. Talán alkut is köthetünk, vagy az jó neki, ha folyamatosan a nyakára járok és megnehezítem az életét a jövőben? Simán megteszem és kétlem, hogy jó üzleteket tudna kötni úgy, hogy valaki állandóan a nyakán lóg, akinek még jelvénye is van.
- De persze könnyen lehet, hogy nincs senki, akkor viszont megnehezíthetem az életedet annyira, hogy inkább dalolj önként, akkor viszont már nem leszel alkuhelyzetben. - csak hogy tisztán lásson. Úgy gondolja, hogy ő itt a nagyágyú, vagy hogy megpróbálkozhat visszafelé is a fenyegetéssel? Oh persze... próbálkozni lehet, de engem nem különösebben érdekel a dolog. Nem sok veszíteni valóm van már az életben, éppen ezért vállaltam én ezt az ügyet, amitől a legtöbb kolléga akárhogy is, de tart. Családjuk van, nekem nincs, akkor meg miért üljek folyamatosan az irodában?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
Don't Hide Your Real Face

avatar
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Csüt. 19 Nov. 2015 - 22:49


Sidney & Aaron



Legszívesebben valami keményebbet innék, mert a nőci viselkedése kezd idegesíteni. Máris. Ez nem túl jó jel.
Amit mond, az tény. Sikerült elkapnia, nyomot hagynia rajtam, de legalább elmondhatom ugyanezt én is. Hogy zavarnia kéne, hogy nőről van szó? Ugyan már. Ahogy mondtam, a zsaruknak nincs nemük onnantól fogva, hogy bemosnak egyet, rád lőnek, vagy egyáltalán, ha megfenyegetnek és veszélyeztetik az életedet, akkor nem tök mindegy a mellméret, és hogy mi van a lábai közt? Attól kezdve már csak egy veszélyforrás, amit ki kell iktatni, minél gyorsabban, lehetőleg végleg. Ebben az esetben még a rohadt kutyák is elvesztik az édes kis bolyhos jellegüket, és lehet, hogy szereted dögönyözni őket a haveri grillpartik során, de ha rád vetik magukat, akkor minden megváltozik, és kilőni való vadállat válik belőlük. Nő, férfi, kutya, macska, idős, fiatal, egészséges, beteg... Tök mindegy, mi ugrik a torkodnak. Mindig te magad leszel az első. Enélkül csak valami altruista seggfej vagy, aki fél évig sem bírja majd a strapát idelenn, az alvilágban, még az első néhány bugyrában sem. Nálunk így működik a természetes szelekció. Itt nem a tapintat meg az udvariasság, hanem a félelem az, ami erősíti a kapcsolatokat. Félelem a főnöktől, a sittől, magától a cucctól, saját magadtól. Ennyi közös legalább van bennünk a zsarukkal. Ők is be vannak szarva tőlünk, és néha mi is tőlük, de asszem, itt ki is fújt a közös vonások listája.
- Hm.
Csak ennyit teszek hozzá a felvágós stílusához, komolyságomat pedig levetkőzöm, mert fárasztó. Épp eleget kell mutogatnom a fogaimat és az asztalra vágnom a sok piócával szemben, a mocskos kereskedők, a gyagyás vegyészek, a még szörnyűbb újonc terítők és a franc tudja még, kik előtt. Ez a nő nem éri meg az erőfeszítést, úgyis konok, mint egy kielégítetlen öszvérkanca. A találó gondolattól szusszanva felnevetek, miközben az poharammal játszadozom, és visszadőlök a székembe, de úgy tűnhet, hogy gunyoros visszavágásán mulatok.
- Bájos? Ezt se sűrűn hallom - grimaszolok elismerően, mint aki legalábbis joggal viselheti a jelzőt, de mintha erre még senki sem jött volna rá, csak ő. "Okos kislány", mondja felvont szemöldököm és lebiggyedő szám meg a meglepettnek tűnő tekintetem. Pedig igazából ha lenne valami alvilági nevem, tényleg lehet, hogy a kibaszott bájos lenne az. "Hívd a Bájost". Egészen ijesztően hangzik, és ha belegondolok, hány ujjat vágtam már le, és hány torkon dugtam le olyasmit, minek nem ott lett volna a helye, akkor akár még azt is mondhatjuk, hogy rászolgáltam. Félmosoly, cápavigyor húzódik az arcomra, habár ezt már lehet pofának is nevezni. - Tudod te még egyáltalán, mi az az élvezet?
Ha feloldódna kicsit, talán még meg is mutatnám neki, és ezt a pillantásom is elárulja, még ha csak cukkolás is a célom, és eszem ágában sincs tényleg megfektetni, de ha már a keménykedéssel nem hatok rá, akkor visszatérek ahhoz a stílushoz, ahol minden mondatom végén ott a néma "te szerencsétlen" megszólítás, és persze az akadékoskodás, az időhúzás, de nem játszhatom ezt a végtelenségig, ezért nehéz sóhaj után abbahagyom az üres pohár ide-oda tologatását, és az asztallapra fektetem a tenyerem.
- Tisztázzuk: szóval idejössz, és azt várod, hogy nekiálljak dalolni, mert te azt mondtad? Azt akarod, hogy köpjek olyasmiről, amiről nyilván tudod, hogy nem ismerek pontos részleteket? És hogy ha tudnék is, két percen belül elnyesnék a torkomat, ha kiköhögném. Erről van szó?
A végén már nem tudom megállni, hogy ne röhögjek fel, és őszinte meglepettséggel vigyorogjak rá. Hirtelen jött megvilágosodás hasít belém. Ennek a nőnek fogalma sincs, milyen világban él, hogy mik veszik körül. És a mik alatt nem állatias drogdílerekre gondolok, hanem azoknál sokkal, sokkal rosszabb és hatalmas dolgokra. - Kinek képzeled te magad? - teszem fel a kérdést teljesen őszintén. Oké, hogy FBI-os, és kemény, és okosnak hiszi magát, és biztosan sok mindenen ment keresztül, de ha ugyanolyan vakon tapogatózik, mint én is még pár hónapja, akkor csak sajnálni tudom, hogy én meg a piacom jelenti számára a legnagyobb problémát. Komolyan. Márpedig a lények viselkedéséből és szegényes magyarázataiból arra következtetek, hogy nem sok szimpla halandó előtt lebbentették fel a fátylat, abból pedig, hogy én egyike vagyok a szerencsétlen kiválasztottaknak, az a tanulság, hogy pocsék érzékkel válogatják meg maguk közé az embereket, és a nő nyilvánvalóan nem olyan rossz arc, mint mondjuk én. Tehát? Nem tud semmit a másik világról, és csak haza akar menni a macskájához vagy a kemény pasijához, aki edzőteremtől bűzlik, másnap meg leadni az infókat, amit tőlem szedett ki, hogy elkapjanak pár kísérletezőkedvű terjesztőt. Egy kicsit irigylem, azt hiszem.





Vissza az elejére Go down

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Caryeth
☮ Kor : 34
☮ Hozzászólások száma : 15
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Pént. 13 Nov. 2015 - 19:41





Aaron & Sidney

Isten bizony, ha lenne más út... ha lenne más ötletem, hogy közelebb kerüljek az ügy megoldásához biztos, hogy nem lennék itt, de egyelőre nincs jobb ötletem, még ha abban teljesen biztos is vagyok, hogy nem fogok tudni egy könnyen információkat kihúzni belőle, sőt talán ez az egész beszélgetés értelmetlen lesz és zsákutcába vezet, de megszorongatom annyira, hogy valamit bedobjon. Kétlem, hogy azóta jó útra tért volna, egyszerűen nem az a típus, aki ezt tenné, nem nézem ki belőle, hogy azért tűnt el, mert változtatni akart az életén és újabban már törvénytisztelő állampolgárt játszik. Ezek az alakok nem tudnak kiszállni, már csak a rendszer sem engedi nekik, aztán persze ott a nagy csábítás, hogy rendes pénzt kapnak érte, amit aztán nem cserélnek le valami pocsék melóra, ahol naphosszat gürizni kell semmi pénzért. Nem mondom, hogy én jól keresek, de már nem sima zsaru vagyok, FBI-os, egy fokkal jobb, mint előtte, de mondjuk a pénz kifejezetten amúgy sem izgatott soha. Azért csinálom, amit mert ezt akarom és mert ezt élvezem és persze meg akarom tisztítani az utcákat az olyan kis mocskoktól, mint ez a jómadár is. Vannak, akiken legalább a dutyi segít, rájönnek, hogy baromira rossz úton járnak, aztán persze ott vannak a visszaesők, akiket vissza lehet dugni, mert úgyse változnak sosem.
A kis felvágóssága nem lep meg, evidens volt, hogy ez számára hazai terep, ha nem villogtatja mennyire jól ismerik itt, akkor is tisztában vagyok vele. Még csak gúnyos mosolyt sem kap a nevetésre és a nagy vigyorra, inkább azt a gyilkos tekintetet, amiből sejtheti, hogy tényleg rendkívül szívesen verném bele a fejét az asztalba... a padlóba, a falba, komolyan annyira jól esne! Rémes, hogy a rendőrök keze meg van kötve és nem tehetjük azt, amit igazán szeretnénk, pedig az ilyen alakok megérdemelnék, sokszorosan is.
- Annak veszed, aminek akarod. Egyszer már elláttam a bajodat, megtenném szívesen még egyszer. - és kivételesen elmosolyodom, csak azért, mert ő komolyra vált. Fenyegetem az ő terepén... igen, simán képes vagyok rá akkor is, ha esetleg szerinte meg kellene húznom magamat. Nem fogom, mert itt én vagyok a törvény és kétlem, hogy ennek a kis bárnak jót tenne, ha szétvernénk a helyet és ha újabb rendőrök keverednének ide, netán még pár napra be is kellene záratni a helyet... Szép az élet, ha magasabb beosztásban vagy és ezért bővebbek a lehetőségeid, igen-igen szép az élet így.
- Szóval úgy véled, hogy ebben élvezetes rész is lesz, milyen bájos. Tehát? - oh persze elszórakozhatunk itt, de egy idő után nem fogom hagyni, hogy csak az időt húzza. Nem tehetek ellene semmit azon kívül, hogy fenyegetem, ezzel jó eséllyel ő is pontosan tisztában van, de tőlem aztán azt is megtehetjük, hogy húsz perces néma csendben egymást nézzük, mert hogy én nem találom azt a nagy élvezetet a felesleges szócséplésben, annyi biztos. Türelmes viszont tudok lenni és addig eszem ágában sincs elmenni innen, amíg nem ad nekem válaszokat, és azt hiszem azzal is tisztában lehet, hogy ha nem most, akkor hát máskor. Addig nem szakadok le róla, amíg nem mond valamit, és neki sem biztos, hogy kellemes lenne, ha a következő napokban, hetekben teljesen rátapadnék, pedig simán képes vagyok rá. Levegőhöz jutni sem hagyom majd, ha nem dalol nekem a kis pacsirtám és bizonyára az üzlettársai sem értékelnék, ha folyamatosan egy ügynök lenne a nyomában. Kellemetlenné tehetem én is az életét, ha ő azzá teszi most az enyémet ezzel a nevetgéléssel és baszakodással.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
Don't Hide Your Real Face

avatar
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Vas. 8 Nov. 2015 - 22:45


Sidney & Aaron



Csípem azokat, akik vevők a kötözködésre. Egy kis adrenalin sosem árt, és bár nem sűrűn nézik ki belőlem, de megvan a magamhoz való eszem. Aki nem teljesen agyalágyult, magától is rájöhetne. Ennyi idő alatt és olyan háttérrel, mint az enyém, nem sokan jutnak olyan magasra, mint ahol most én ülök. Nem állítom, hogy érinthetetlen lennék, de igen hamar hozzá tudok szokni a megváltozott körülményekhez, az adaptáció az egyik erősségem, így aztán azt is hamar megszoktam, hogy a zsaruk nagy része már nem jelent rám veszélyt. Nem az a típus vagyok, aki lenyomja mások torkán az anyagot, de a finomkodó köcsögök sem állnak közel hozzám. Én az anyagot egyszerű, de nagyon jól fizető árucikknek tekintem, se többnek, se kevesebbnek. Volt egy idő, amikor belekóstoltam, de a bódulat és a magatehetetlenség nem igazán hoztak lázba, és nem is kaptam rá a cuccra, szerencsére. Azóta persze már azt híresztelik, hogya heroin önmagában nem is addiktív, hanem az egész az olyan alapvető emberi igényből származtatható, hogy valami megnyugtató dolgot keresünk, és ha nincs emberi kapcsolat, ami erre jó lenne, akkor a drogokhoz, piához, bagóhoz, pénzhez fordulunk. Ja, ezt olvastam. Tudok ugyanis olvasni, és nem csak Playboyt szoktam, bár rontana az imidzsemen, ha valaki szépirodalommal, mondjuk Shakespeare összessel a kezemben nyitna rám a klotyón.
Mindegy is. A lényeg, hogy nem félek ettől a nőtől. Pár éve sikerült betennie, és a mai napomon is kis koszfoltként díszeleg majd ez a beszélgetés, de más egyéb miatt nem aggódom. A démon a szomszédos irodahelyiségben sokkal jobban idegesít. Vagy az angyal pasas, aki múltkor meglátogatott és jó magaviseletre intett. Meg a másik démon. És még ki tudja kicsodák, a sárkány a boltban, a tündér a kávézóban, az ufó a kocsimosóban? Szóval van más dolog elég, ami miatt álmatlan éjszakáim lehetnek, nem egy lestrapált és frusztrált rendőr miatt fogok kiakadni.
Az italom jó, mint mindig, egészen ellazít, nem az alkoholtartalma miatt, hanem mert ezt ismerem. Bármilyen könnyen viselem a változást, bármilyen könnyen hullok a talpamra, mint egy kibaszott macska minden egyes alkalommal, ha taszítanak egyet rajtam, attól még jól esnek az ismerős, szinte unalmas dolgok is. Például egy jól kevert pia meg egy keménykedő zsaru is ilyen.
- Oké, oké - felelem visszakozva, felemelt kezekkel. - Te biztos tudod.
Ráhagyom a dolgot, de azért közben pofátlanul vigyorgok. Sőt, hitetlenkedve felhúzom a szemöldököm is, és felnevetek, amikor belekezd a gúnyos monológba. Közben jót kortyolok a poharamból, ami lassan sajnos kiürül. Remélem, nem kell majd szólnom a másodikért. Hadd lássa csak a nyomozó, hogy milyen jól ismernek már itt, és milyen otthonosan mozgok. A démon ennek pláne nem fog örülni, szóval két legyet ütök egy csapásra, két nőt húzok fel egyetlen gesztussal. Mintha öngyilkos hajlamaim lennének, pedig azért még szeretnék élni pár évet.
- Belevernéd a fejem az asztalba? Ezt vegyem fenyegetésnek?
A nevetésem hamar elhal, rövid, inkább csak vakkantás, és egyből utána előre is dőlök a széken, hogy a nő szemébe nézhessek, mindenféle vidámság nélkül. - Mert azt nem igazán szeretem... Hogyne lenne jobb dolgom! De ide lettem rángatva, úgyhogy igyekszem a legjobbat kihozni a helyzetből, és élvezni minden lehetséges pillanatát.
Ezek után sem kezdek beszélni vagy éppenséggel kérdezni. Inkább előveszem a tárgyaló stílust, amivel a kis morzsákat szoktam bedarálni a vacsorába; a friss húst, ami azt hiszi, két perc alatt a jobb kezem lesz, ha elég keményen beszél vagy valami érdekes új cuccal áll elő. A változatosságot szeretem. A kezelhetetlen és ellenőrizhetetlen veszélyeket nem kifejezetten, ez a nő pedig nagy valószínűséggel az utóbbiak közé tartozik, jobb lenne talán mégis rövidre zárni ezt a dolgot. Mégis inkább húzom az agyát, neki sem kell mindig mindent megkapnia olyan könnyen, amennyire szeretné. Ahogy elnézem, eléggé leharcolt ahhoz, hogy csak idegesítse egy kötekedő díler, és ne élvezzen benne semmit, ha a másik baszakodik a készséges együttműködés helyett.





A hozzászólást Aaron Waters összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 19 Nov. 2015 - 21:49-kor.
Vissza az elejére Go down

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Caryeth
☮ Kor : 34
☮ Hozzászólások száma : 15
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Pént. 30 Okt. 2015 - 16:19





Aaron & Sidney

Előre tudtam, hogy nem lesz könnyű menet, nem fog csak úgy dalolni nekem és előadni mindent, amit csak tudni akarok. Várható volt, hogy úgy kell majd kihúzni belőle a szavakat, bár a legjobb az lenne, ha egyszerűen csak belepréselhetném a fejét az asztallapba és akkor sokkal könnyebben jönnének a szavak. Ha nem itt lennék isten bizony ezzel kezdeném, de itt vagyunk, egy sztriptízbárban, ami sokkal inkább az ő felségterülete mint az enyém, ezért nem tehetek meg bármit, amit csak akarok, pedig milyen jó is lenne! Ezt az egyet utálom a zsaru létben, vannak szabályok, amik megkötik az ember kezét. Nem verhetsz szét egy csehót, mert megütöd a bokádat, fel kell szólítanod valakit, hogy állj, vagy lövök, mert ha e nélkül teszed el véletlenül láb alól, vagy csak ellövöd a lábát és valami maradandó sérülése lesz, még téged vesznek elő és még te kapsz fejmosást. Csodálkozunk, hogy a bűnüldözés nem elég hatékony? Mi nem tehetünk meg bármit, ők viszont igen. Mi nem cselekedhetünk ösztönből, ők viszont azt tesznek, amit csak akarnak. Közben mégis azt várják el a fejesek, hogy legyenek megtisztítva az utcák... na persze... ennek mégis mennyi esélye van? Örülhetünk neki, ha hellyel-közzel kézben tartjuk egy részét, és akkor még nem említettem a korrupt rendőröket, bírákat... a rendszer úgy szar ahogy van... ez az igazság.
- Kedves, hogy ennyire odafigyelsz rá, hogy mi férne rám, de majd én tudom. - nem kell meglepődnöm ezen, elviccelné és persze az időt húzza. Az övé a hazai terep előnye és ezzel ő is tökéletesen tisztában van. Meg kell találnom a gyenge pontot, kell valami, amit használhatok ellene, de egyelőre csak a vádak vannak, amiket elengedhetünk, amennyiben segít és nem választja továbbra is a zsaruk elől való rejtőzködést. Jó persze... viszonylag kis hal, nem fognak olyan nagy mértékben rászállni, de blöffölhetek.
- Végül is nem, a hely remek, a zene is elviselhető és a kóla kifejezetten finom, biztosan remek évjárat, de... őszintén szóval szívesebben dobnám be magamat a kádamba miután kivertem belőled a szükséges infokat, csak sajnos... kénytelen vagyok időt húzni ezzel a felesleges csevegéssel. Neked nincs jobb dolgod? - ezúttal egy egészen bájos mosoly varázsolok az arcomra, úgy kortyolok bele a kólámba. Oh, hogy mennyire rühellem a pofáját a hozzá hasonlóknak. Azt hiszi ő van nyeregben, azt hiszi bármit megtehet, hogy alóla nem húzhatják ki a talajt, hogy bármikor kekeckedhet egy nyomozóval, hogy azt tesz, amit akar. Aztán, amikor először megkapja az első igazán nagy pofont az élettől, akkor majd szépen rájön, hogy ez nem is olyan piti életvitel, ahogyan eddig hitte. Bárcsak én adhatnám meg neki azt a pofont! És őszintén hidegen hagy, ha mondjuk szemét volt vele az apja, vagy nehéz volt a gyerekkora, vagy csúfolták a hosszúkás fejformája miatt az iskolában. Ez még nem ad okot arra, hogy drogot adjon el az utcán és buta kölyköket küldjön a halálba csak hogy pénzhez jusson és ilyen helyekre járhasson bámulni a nőket.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
Don't Hide Your Real Face

avatar
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Szer. 28 Okt. 2015 - 20:19


Sidney & Aaron



Zsaruk.
Volt idő, amikor én is a többséghez tartoztam; azok közé, akik a rend őreinek, a biztonság alappilléreinek, meg persze néhanap kekeckedő zsarnokoknak tartottam őket, akik belémkötnek, ha sietek haza, és átlépem a sebességhatárt. Ma viszont már csak púp a hátamon az egész banda, mert tudom, hogy a legtöbbje úgyis tehetetlen kis senki, akinek nincs más dolga, mint úgy ugrálni, ahogy a főnök fütyül. Nem lehet egy leányálom, és csak a legelvetemültebb idealisták és legkeményebb igazságosztók, meg persze a legkorruptabb gennyládák mennek manapság rendőrnek, különösen egy olyan nagyvárosban, mint New York. Azon belül viszont legalább egy-két körzet normális és békés, mondhatni idilli, ami persze hamis szemfényvesztés. Soha azelőtt nem volt lehetőségem ebbe a pénztől bűzlő idillbe beleszagolni, amíg el nem kezdtem bizniszelni. Szerencse vagy aljasság kérdése, hogy megveheted-e magadnak a biztonságot vagy sem, és ezzel a rendőrök is ugyanígy vannak.
Talán ez a nő is itt előttem. Fogalmam sincs, pontosan kicsoda, hogy került ide, miképp jutott idáig vagy hogy miért. Még az is megfordul a fejemben természetesen, hogy ez is valami lény, de valahogy nem tűnik annak. Egyszer volt vele dolgom, nem is lett volna értelme szaglásznom, nem is az én stílusom, hogy üvöltve követeljek ki valakitől olyan információkat, amikre semmi szükségem, bár ezt utólag már bánom. Én megúsztam, egy időre leléptem, mire visszatértem, már nem volt sehol. Volt helyette más, ez már csak így megy. Ezért is lep meg kissé, hogy nem csak visszajött, de meg is keresett. Nem repesek az örömtől, bár lehetne rosszabb is, fogjuk fel így, hiszen ő legalább látványnak nem rossz. Mondjuk nem túl bizalomgerjesztő az arc, amit vág, meg eleve kissé mintha rottyon lenne, de nem hibáztathatom, nyilván én sem vágok túl kedves pofát. Mondjon egy okot, és majd akkor igyekezni fogok, de mivel nem hiszem, hogy sztriptízleckéket akarna adni-venni, vagy hogy idő közben kinőtt a humora valahol, így kevés esélyt látok rá, hogy jó hangulatban fog telni ez a beszélgetés.
Naná, hogy nem. Persze, hogy a lényegre tér. A zsaruk többségének semmi érzéke a csevegéshez. Nem az erőltetett majomkodásra gondolok, és eltartott kisujjal való teázgatáshoz, de miért nem lehet kicsit lazábbra venni a figurát néha?
Tegez? Oké. Ha már hagyjuk a finomkodást, akkor hagyjuk el teljesen. Hátradőlök, és fáradtan sóhajtok, tudván, hogy ez nem lesz egy sétagalopp.
- Gondoltam oldom kicsit a hangulatot, rádférne.
A megvetés és lesajnálás egy furcsa kis elegyével ajándékozom meg. Ez az erőlködés olyan snassz, nyomozó, hagyjuk már...
- Miért, talán sietsz valahová? - kérdezem elmosolyodva, aggodalom nélkül, majd megköszönöm az italt, amit kihoznak, és látványosan, kihívóan beleiszom. Ez nem lájtos kóla a vonalaimért, és elmúlt már nemtommennyi. Valahol a világban meg biztosan.





A hozzászólást Aaron Waters összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 19 Nov. 2015 - 21:50-kor.
Vissza az elejére Go down

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Caryeth
☮ Kor : 34
☮ Hozzászólások száma : 15
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Szer. 21 Okt. 2015 - 17:42





Aaron & Sidney

Igazság szerint arra számítottam, hogy késni fog, szándékosan és sokat, úgyhogy ehhez képest az, hogy már-már közelít az időben érkezéshez kimondottan meglep, de ez még nem jelenti azt, hogy innentől olyan nagyon pozitívan fogom értékelni őt magát. Azért mégis csak egy bűnözőről van szó, aki rosszba viszi a szerencsétlen kölyköket az utcán azzal, hogy közöttük teríti az anyagot, mert azt nehezen képzelem el, hogy azóta jó útra tért és már semmi köze a sötét ügyekhez. Az főleg ezt erősíti meg bennem, hogy elég egy intés egy ilyen helyen és máris tudják, hogy mit iszik. Átlag polgárok nem járnak efféle helyekre, aki már igen annak az esetek nagy részében vaj van a füle mögött, neki pedig tuti, hogy egy egész dézsányi is elférne ott. Épp e miatt van most rá szükségem, lehetnek infoi a helyi bandáról, akik az új anyagot kezdték el szétszórni a városban. Tudom, hogyan megy ez. Kezdeti beetetés, hogy aztán amikor már rákaptak az ízére, akkor jöjjön egy nagyobb szállítmány, felmenjenek az árak és a függőség újabb sötét alakokat szabadítson a világra. A drogosok a legveszélyesebb alakok, mert bármire képesek egy idő után azért, hogy a vágyaiknak eleget tegyenek és a bármi alatt itt tényleg bármit elképzelhetsz. Láttam már olyan ügyeket, amiktől felfordult volna a legtöbbek gyomra, csak mert valakinek szüksége volt pártíz dollárra, hogy megvegye a napi betevőt... durva dolgokra képes a függőség.
- Kihagyhatnánk a felesleges köröket és megjegyzéseket? - szalad fel azonnal a szemöldököm arra, hogy szarul nézek ki, meg hogy kit látnak szemei. Tudta, hogy itt leszek és hogy az, hogy egy ilyen helyre beszélte meg a találkozót végképp alapot ad arra, hogy reméljem tud ezt-azt. Na persze abban is biztos vagyok, hogy nem fog egy könnyen megeredni a nyelve, és a kis célzása azt mutatja most is ugyanolyan magabiztos, mint anno. Meglógott, mázlija volt, én meg még nem voltam elég gyakorlott. Ennek a számlájára írom, nem fogom beismerni, hogy erősebb valaki nálam. A legtöbb pasi egyébként is azt hiszi, hogy csak azért, mert lóg valami plusz a lábuk között máris többet érnek és máris többre képesek. A jó fenéket! Csak azt hiszik, vagy azt hitetjük el velük, hogy aztán nagyobb legyen a meglepetés.
- Halványan úgy emlékszem, hogy az éppenséggel a te szerencsenapod sem volt. - reflexből letegezem. Azt magázom, akit tisztelek, egy ilyen alakot pedig még csak hírből sem. Bűnöző, aki mások kárából építgeti fel a kis életét, naná, hogy nem mutatok felé egy cseppnyi tiszteletet sem és a felesleges körökre sem vagyok kíváncsi. Egyébként is, nem egy ilyen megbeszélésre fogom felkapni a legszebb rucimat és kicsípni magamat, baromira nincs rá okom.
- Infok kellenek az új anyagról, amit pár hete kezdtek a magadfajták terjeszteni a városban. Menjünk bele a plusz körökbe a te nem mondasz semmit, én fenyegetek és ajánlatokkal jövök részbe, vagy ugorhatunk eleve oda, hogy elmondod, amit tudsz és akkor gyorsan és könnyen túl leszünk ezen? - bizonyára neki is ez a célja, de kétlem, hogy ne hozná a formáját. Úgy se fogja csak úgy elmondani azt, amire kíváncsi vagyok. Egyébként is tudom, hogyan megy ez. Vannak fejesek, akiktől még ő is fél. Kétlem, hogy annyira feljebb jutott volna a ranglétrán, hogy már ő az, akitől mások tartanak. Piti terjesztő volt régen, ha jól sejtem akkor még most is az lehet, maximum már nem ő terít az utcán, hanem a dílereket látja el, de kétlem, hogy azóta ő lett a drogmaffia feje. Nem néznék ki belőle efféle karriert.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
Don't Hide Your Real Face

avatar
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Vas. 18 Okt. 2015 - 18:07


Sidney & Aaron



Szórakozottan pörgetem a kocsikulcs karikáját az ujjamon, ahogy magamat bámulom a tükörben. Nem hiúságból teszem, igazából nincs vele konkrét célom, egyszerűen csak meredten nézem a pasast, aki meredten néz rám vissza, és próbálom megfogalmazni, ki is ő. Elég hamar feladom. A filozofálgatás még mindig nem az én asztalom.
Nincs kedvem taxizni. Sőt, semmihez sincs kedvem, legszívesebben fognám magam, és elvezetnék a naplemente helyett koradélutáni fakó napfénybe, és talán vissza sem jönnék. De ez a nevetséges gondolat mindössze pár másodpercig veszi át az uralmat a józan ész felett, utána azonnal eltakarodik az agyam egyik sötét sarkába, ahová a hasonló ötletek vannak száműzve. Nem megyek én sehová...

Fél órával később begördülök a Bloody Mary dolgozóinak fenntartott parkolóba, mert megtehetem. Elizabeth drága nem hinném, hogy hisztériázna emiatt, és egyébként is, lassan mondhatom, hogy én is itt dolgozom. Sőt. Hiába Brooklyn az én körzetem, egyre több időt töltök itt, és nem a női miatt. Legalábbis nem elsősorban miattuk, habár ma is egy nő miatt vagyok itt, akivel már volt szerencsém közelebbről megismerkedni. A nyomát a mai napig a bal oldalamon viselem, egy apró, centis kis heg formájában. Nem rontott az összképen, de ha a testem nem felejt, én sem fogok. A zsarukról megfeledkezni egyébként sem okos dolog, az én szakmámban pedig ha a zsaruk már a nyakadon vannak, az egyetlen dolog, ami kiránthat a szarból, az a sok kenőpénz és a megfelelő kapcsolatok mellett az észjáték. Ha a három közül egyikkel sem rendelkezel, lehúzhatod a rolót a drogüzleteden, nekem pedig ez nem áll szándékomban, kösz. Le kell nyelnem a békát, megráznom magam, és nem első mozdulattal beleverni a fejét az asztalba, hanem intelligensen elbeszélgetni vele, ha lehet. Legutóbb nem volt beszédes kedvében, bár ha igazságosak akarunk lenni, akkor én sem. Tudom, egy kicsit brutális nyitás lenne, ha kézfogás és puszi helyett golyóval nyitnánk, de ő zsaru. Nem nő, hanem első sorban zsaru, ott pedig nincsenek nemek, csak szintek, és ő kezd átcsúszni abba a kategóriába, amibe azok kerülnek, akik hamarosan "rejtélyes módon" eltűnnek a térképről, de ehhez nekem természetesen semmi közöm. Az én munkaköröm egészen más. A látszat ellenére én csak akkor húzom meg a ravaszt, ha már nagyon muszáj, vannak más módszereim eltenni másokat az útból, és inkább azokról vagyok híres. A magam módján intézem a dolgokat, és nem számít, hogy valaha forgott tőle a gyomrom. Mindenhez hozzá lehet szokni. Még ahhoz is, hogy vérontás nélkül beszéljek a rend egyik őrével.
Az egyikdögös őrével, hogy pontos legyek, hiszen egyből kiszúrom, mikor gond nélkül belépek, ahogy nyilván nem sötét óbort kortyolgat az egyik asztalkánál, hanem inkább light kólát. Tipikus. Nem is késtem, de ez már itt csekkol. Előre fáradt vagyok ettől a beszélgetéstől, az ég világon semmi kedvem nincs hozzá, de fogalmam sincs, mit akar. Ha erről is kiderül, hogy valami tündér vagy jeti, én ráborítom az asztalt, nem viccelek. Talán szólnom kéne a kidobónak, hogy vegyen egy fokhagymafüzért meg tegyen ki pár feszületet, de lehet, hogy a démoni tulaj nem örülne ennek, amit nem is értek. Egészen stílusos lenne.
Elindulok Butler felé, de közben intek a pult felé, hogy hozzák ki a szokásost. Végül is elmúlt dél.
- Lám, lám, kit látnak szemeim - sétálok oda lassan az asztalhoz. Felmérném a terepet, de nagyon nincs sok minden, amit fel lehet. Még egy ilyen szexi helyen is elég leharcolt képet nyújt a nő, a kabátja a szék háttámláján, sehol semmi fenyegető dolog. Ami azt illeti, abszolút semmiféle tekintélyt parancsoló vagy ijesztő nincs benne, de még csak aggodalomra sem futja tőlem. De lehet, hogy csak a fények teszik, vagy a hazai pálya előnye. Csodálom, hogy belement.
Lehuppanok elé, miután alaposan végigmértem. Fanyarul elmosolyodva hátradőlök, mert már hozzák is az italom.
- Szarul néz ki, nyomozó.
Vagy tudom is én, micsoda.
- Még mindig nem heverte ki azt az esést?
Akár vicces is lehetne a nosztalgiázás, de nem az. Lerántott a rohadt tűzlétráról, és egyenesen rajta landoltam. Egyikünknek sem volt akkor szerencséje, most talán változik a helyzet.






A hozzászólást Aaron Waters összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 19 Nov. 2015 - 21:51-kor.
Vissza az elejére Go down

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Caryeth
☮ Kor : 34
☮ Hozzászólások száma : 15
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Hétf. 12 Okt. 2015 - 12:19





Aaron & Sidney

Nem mondom, hogy a legjobb hely egy találkozóra, főleg nem biztos, hogy olyannal jó választás, akivel éppenséggel nem ápoltok jóbaráti viszonyt. Van annak már 4-5 éve is, hogy még szinte kezdő zsaru koromban sikerült összetűzésbe keverednem vele. Nyomozó voltam már, nem sokkal a vizsgák letétele után kaptuk meg a mondjuk közepesnek minősülő drog ügyet. Nem volt épp a legjobb a kimenetele, ugyanis a rajtaütés rosszul sült el, mintha minimum tudták volna, hogy jövünk, vagy ha nem is tudták, hát valami módon de mégis a legtöbben gond nélkül leléceltek, bármennyire is utol akartuk érni őket. Persze előfordul az ilyesmi, nekem is volt egy jó nagy futásom még hozzá pont ezzel a pasassal. Pár utca, meg egy fél tüdő kiköpése volt az ára annak, hogy utolérjem végül. Volt ott aztán minden, fegyverrel fenyegetés, meg kiabálás és persze kemény patthelyzet, mert hogy még se lőhettem le, miközben ő is lelőhetett volna. Megpróbált meglógni, de csak sikerült elkapnom a lábát még a tűzlétráról lógva. Komikusnak is mondhatnád a helyzetet... én nem mondtam annak, hetekig sajgott a vállam olyan rúgást kaptam tőle. Na igen bűnözőknél nem él a ne üss meg nőt elv és végül is nem ütött, rúgott. De legalább leesett. Volt egy kis hadd el hadd, aminek újfent csak patthelyzet lett a vége, ő pedig sikeresen lelépett. Talán még a városból is, mert a körözés ellenére se találtuk meg, pedig én aztán nagyon ráfeküdtem az ügyre.
Azóta sok év telt el és én is leakadtam az ügyről. Egy idő után már az efféle piti dolgok nem érdeklik az embert, volt azóta sok minden, ami sokkal jobban lekötött, mint például a finom kis lábadozásom a kórházban. Most viszont újabb drog ügyet kaptam, mintha csak az újrakezdéseket és a kezdő időszakaimat folyton ez jellemezné. Az is a fülembe jutott egy remek kis fülesnek hála, hogy Aaron a városban van és biztos vagyok benne, hogy még mindig nem tért jó útra. Kihasználtam hát a kapcsolataimat, hogy kérjek tőle egy találkozót. Sok választása nincs, az hogy helyben hagyott zsaruként és hogy közismert tény, hogy drogosokhoz van köze nem épp jó ómen. Tuti, hogy találnánk ellene valamit, ha rászállunk, ezt nem akarhatja. Bizonyára ezért ment bele a kis találkozóra, habár a hely nem különösebben tetszik nekem.
- Találkozóm lesz... odabent. - szúrósan pillantok az ajtónállóra, aki úgy tornyosul elém, mintha minimum rosszarc lennék. Oké persze egy ilyen helyre gondolom még napközben se mennek be túlságosan nők, maximum akik itt dolgoznak, késő délután pedig főleg nem, amikor lassan már éledezik a hely. Pár óra és nyitnak, akkor pedig már aktívabb lesz a környéken a sötét mozgolódás is és hangosabb a zene. Na azt nem különösebben szeretném megvárni. Belépdelek, amikor végre félreáll. Nem mutatok jelvényt, ilyen helyen az nem jó belépő, nem vonom direkt magamra mások figyelmét. Egyszerűen csak keresek egy félreeső asztalt és rendelek magamnak egy szimpla kólát, miután letettem a bőrkabátot a szék háttámlájára. Bele sem akarok gondolni, hogy milyen ügyek zajlanak itt esténként. Az biztos, hogy egy ilyen helyet kirobbantani elég szép teljesítmény lenne, de hogy védik annyira, hogy kis eséllyel találj terhelőt... Na igen vannak nehéz esetek, de pont az a dolgunk, hogy azokat is megoldjuk. Most még sem ezért vagyok itt. Az ajtót figyelem, miközben a kólámból kortyolok. Remélem, hogy nem késik és remélem van annyi esze, hogy egyáltalán eljön és nem az volt az első dolga, hogy megpattanjon a városból. Biztosan vannak itt nyitva lévő ügyei, amiket nem szívesen hagyna hátra és ha együttműködik, akkor megúszhatja nagyobb baj nélkül ezt a kis csevegést.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Admin
i'm the leader
☮ Főkarakter : Caryeth, Eldorien, Ellael
☮ Hozzászólások száma : 336



TémanyitásTárgy: Asztalok   Szomb. 10 Okt. 2015 - 17:04


Bloody Mary club

A bárban található asztalokat fedi le a helyszín, főképp azokat, amik a bár központi részén találhatóak, ahol akár enni is le lehet ülni nappal, este pedig nézni a táncosokat.





A hozzászólást Ascariel összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. 11 Nov. 2015 - 21:44-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://fateofascariel.hungarianforum.com

Ajánlott tartalom
Don't Hide Your Real Face





TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   

Vissza az elejére Go down
 
Asztalok
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Fate of Ascariel :: A nagyvilág :: New York :: Bloody Mary club-