Share | 
 

 New York-i botanikus kert (Brooklyn)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Don't Hide Your Real Face

avatar
Sárkány
our wisdom runs like a river
☮ Főkarakter : ∞ Caryeth
☮ Kor : 805
☮ Hozzászólások száma : 231
☮ Tartózkodási hely : ∞ Peking főképp



TémanyitásTárgy: Re: New York-i botanikus kert (Brooklyn)   Kedd 23 Feb. 2016 - 21:49


Az utolsó vacsora?




És ez is megtörtént, az életemről mesélek egy embernek. Az apámról, a világunkról és mindenről, ami velem kapcsolatos. Nem gondoltam volna, hogy erre is sor kerülhet és mégis így lett. Persze azt tudtam... reméltem, hogy idővel majd találok valakit, aki felé én is képes leszek igazán megnyílni, de nem gondoltam volna, hogy pont egy ember lesz majd az. Az apám, ha még élne tudom, hogy milyen mértékben ellenezne egy ilyen kapcsolatot, sőt nem csak ellenezne, kifejezetten tiltaná, még hogy egy sárkány és egy ember, miközben ő úgy vélte mindig is, hogy mi vagyunk a mitikus lények között is a legkiemelkedőbbek. Ő azt mondaná lealacsonyodom, de én még most is úgy vélem vagyok, aki vagyok, elsősorban én és nem pedig egy sárkány hatalmas fogakkal. Épp e miatt többet akarok az életemtől és most úgy érzem tenni is képes vagyok érte. Boldogság, lelki béke, nyugalom, a jó ég tudja, hogy mi lesz ebből, de azt tudtam már pár napja is, hogy legalább adni akarok neki egy esélyt, nekünk. Ha nem sikerül, hát majd átgondoljuk, ha megijedt volna... akkor megoldást keresek, de megoldódott és ez a fő nem igaz? Nem ijedt meg és tudta kezelni azt, aki vagyok, talán akkor is tudja majd ha egyszer életnagyságban is látni fog.
- Igazság szerint tényleg intézkedtem, tenni akartam róla, hogy a démon ügy... rendeződjön, vagy legalább legyen, aki foglalkozik vele. Persze valahol... szöktem is a komolynak tűnő érzések elől. - mosolyogva adok neki azért mégis csak igazat, hiszen jogos a megjegyzés. Tényleg elpárologtam se perc alatt, mert nem tudtam kezelni a helyzetet, pedig jól éreztem magamat, a teázóban és jó lett volna az a tánc is, bár arra ma sem fog sor kerülni, de majd egyszer. Most már van esély rá legalább, hogy majd pótoljuk azt, ami kimaradt akkor, hiszen találkozunk még, valószínűleg még jó párszor.
- Igen, minden más lenne, ha... minden más lenne, de mindig vannak olyanok, akik rosszak, mindig vannak olyanok, akikkel óvatosan kell bánnunk, mert veszélyesek. Ezért kell neked is nagyon óvatosnak lenned. - ott a démon és nem veszélytelen valaki, ebben biztos vagyok. Nem szeretném, ha ne adj isten hősködni próbálna. Nagyon remélem, hogy lesz annyi esze, hogy minden lépését átgondolja és vár, meg vár legalább engem azzal, hogy tegyen valamit. Már jó ideje türelmes és kitart, nem szabad most feladnia és meggondolatlanságot tennie, ez a lényeg.
Az mondjuk cseppet sem zavar, hogy a lakás kicsi, netán itt-ott rendezetlen. Az a fő, hogy itt vagyok, úgyhogy le is ülök, amikor hellyel kínál. Átveszem tőle a boros poharat, ő pedig... kidől, szó szerint. Arra is alig van lehetőségem, hogy a poharamat letegyem, mert pillanatok alatt elszunnyad. Elmosolyodom, sejtem, hogy ez mit jelent, biztonságban érzi magát valószínűleg, amire régen lehetett példa. - Jó éjt Joe, szép álmokat! - halk, szinte suttogó hang, nyugalmat sugároz felé és békességet. Nem akarom felébreszteni, inkább elkortyolom a boromat és csak amikor már teljesen üres a pohár, akkor teszem le a földre. Az asztalt nem érem el,így viszont ha netán felrúgnánk, akko sem lesz gond, hogy kiborul a tartalma, hiszen már nincs. Hagyom, hogy aludjon, ki tudja, hogy mikor volt utoljára egy normális éjszakája, amikor nem rémálmok gyötörték, vagy nem a sötéttől való zsigeri rettegés uralta minden pillanatát.

//Én is nagyon szépen köszönöm, állati cukkerek, imádtam! *-*//

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 37
☮ Hozzászólások száma : 58
☮ Tartózkodási hely : Most éppen Peking



TémanyitásTárgy: Re: New York-i botanikus kert (Brooklyn)   Vas. 21 Feb. 2016 - 19:50


Madeline & Joe



 Mindketten kemény jellemek vagyunk, ám úgy tűnik a sebzettségünk is nagyon hasonló, így egyszerre tudunk egymásra támaszkodni, és megbújni az ölelő karokban. Azt nem mondom, hogy minket egymásra teremtett az ég, mert neki jóval több tapasztalata, világlátottsága van úgy mindent összevetve, ráadásul ő a nő, kicsit ez egy megfordított szerepkör, hiszen több a pénze, hatalma, mellette kifejezetten zöldfülűnek számítok, ám nem vagyok annyira hímsoviniszta, hogy magamnak követelném azt a tudást, irányítást, amely nyilvánvalóan nem lehet az enyém. Csak arra tudok alapozni, hogy valami újban tudom részesíteni, valamiben, ami eddig elkerülte. Talán kicsit puritán dolognak számít a konzerv, rántotta, és mondjuk tévézés a kanapén, de mégis el tud szakadni a megszokottan feszített munkától, a felelősségtől, és csak azt érezni, hogy valakinek ő saját maga kell. Egy ölelésben, bújásban, csókban benne lehet, hogy most ő az, akire rákényszeríti egy erős férfi az akaratát. Oké, ő sárkány, de megmondta, hogy nem a vérszomjas fajtából, és emberként gondolom ugyanolyan törékeny, mint bármely nő.
- Igaz. Találó kifejezés. – Nekem is megvan az életem, a főnökség már tudja, hogy a lelkem a rendőrségé, akár az éjszaka közepén is ugraszthatnak, hogy menjek ki egy nyomozás helyszínére. Jó, akkor alaposan be vagyok tojva a sötéttől, de teszem, csinálom, ez a dolgom. Nem a pénz miatt. Inkább azért, mert ha már nekem ilyen pocsékul alakult az életem, legalább másoké rendezett legyen. Ha van mód megakadályozni további szörnyűségeket, rajtam ne múljon. Ez innentől alaposan megváltozhat, hiszen Maddie úgy látom nagyon nem rövidtávra tervez velem, ezért cseppet sem fogok lelkiismeretfurdalást érezni, csak mert az esetleges párommal (?) töltenék el több időt. Állati furcsa, hogy van kihez ragaszkodni, de attól nem félek, hogy nem tudnám megszokni az érzést. Most egy kissé még dúl bennem az idegesség, amolyan jóleső érzés ez, mintha tényleg tini lennék, még nem fogtam fel teljesen.
- Már azóta sem csak a munka tölti ki, amióta megismertelek. És ez így jó. Annyira sajnáltam, hogy végül úgy be tetszett tojni, de csak megjött a bátorságod. Most már csak az a lényeg, hogy én is átlássam a világodat. Nem akarok a béna ember pasid lenni, akinek fogalma sincsen semmiről. – Hihetetlenül kedves, hogy még az alvásproblémámra is gondol, meg a démonra. Bár én is segíthetnék neki fordítva, ám üzletileg nem értek semmihez, csak erőt adhatok, hogy ne legyen ennyire elesett. Mert bár komoly, ahogyan elmondja, mégiscsak harcok dúlnak legbelül.
- Ez... annyira emberi. Sokkal emberibb vagy, mint a legtöbben közülünk. Ha mindenki ilyen lenne, aligha lennének háborúk. Én is annyira fájdalmat, halált látok, sokszor értelmetlenül. Lehet, hogy rám is férne némi nyugalom. – A bocsánatkérő mosoly számomra nem elriasztó, sőt, kicsit még jobban is terszik attól, hogy ennyire visszafogott tud lenni, nem gőgös, ahogyan egy mesebeli lénytől elvárhatnánk. Gondolkozom további kérdéseken, ám most megvárom, hogy beszálljunk a kocsimba, ami itt parkol a közelben. Besegítem a kocsiba, és nem sokkal később átérünk hozzám. Picike a lakásom, de rendezett, végső soron még aludni sem szoktam, így nincsen nagy rendetlenség.
- Csüccs le, mindjárt hozok valamit inni. – Intek a kanapéra, és felbontok egy üveg vörösbort. Leülök mellé, és valami hirtelen jött ólmos fáradtság jön rám. Úgy gondolom, hogy csak nem gond, ha egy pillanatra nekidőlök, és behunyom a szememet. Aztán fel sem eszemélek, de az ölébe hanyatlok, és már alszom is...

//Köszike a játékot, folyt köv^^ Nagyon tetszett Embarassed //

♫ Halo ♫ ϟ Ruha ϟ te is titkolózol??  lufis
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Sárkány
our wisdom runs like a river
☮ Főkarakter : ∞ Caryeth
☮ Kor : 805
☮ Hozzászólások száma : 231
☮ Tartózkodási hely : ∞ Peking főképp



TémanyitásTárgy: Re: New York-i botanikus kert (Brooklyn)   Szer. 17 Feb. 2016 - 16:01


Az utolsó vacsora?




Tudom én, hogy ez bonyolult lesz, hiszen mégis csak két külön világban élünk, de megpróbáltam és ha megpróbáltam, akkor szeretném, ha működne is és remélem, hogy működni is fog. Az a helyzet, hogy ebből már amúgy sem lehet csak úgy könnyedén visszatáncolni. Ne mondhatom azt, hogy vissza mindent és hagyjuk. Ha már belekezdtünk, akkor annak ellenére, hogy két külön világ vagyunk és talán jellemben is mások meg kell próbálni. Túl sok mindentől vontam már meg magamat az eddigiek során is, nem vonhatok meg mindig mindent igaz?
- Nem kérhetnek, de tudom, hogy mi az, ami fontos, de megoldom. Arra szakít az ember időt, amire szakítani akar nem igaz? - persze ez nem mindig ilyen egyszerű, én is tudom, van amikor nem azt teszed, amit szeretnél, mert egyszerűen nincs rá lehetőséged és kész, még akkor sem, ha elvileg te osztod be az idődet. Én is tudom, hogy nem lehet minden tökéletes, de azért igyekszem majd úgy megoldani, hogy találkozni is tudjunk, de a teendőimet se hanyagoljam el. Nehéz időket élünk, ezért nem tehetem meg, hogy épp most húzom ki magamat a fontos ügyek alól, de legalább valamelyest visszafoghatom a jelenlétemet, ha más nem, hát egy kicsit. Nekem is kell magánélet, úgy a kötelezettségeimet is sokkal jobban tudom végezni.
- De, ha megoldjuk a démonproblémát, akkor tudsz majd aludni is rendesen és majd megoldjuk, hogy ne csak a munka töltse ki az életedet... és az enyémet sem. Ha van miért mást csinálni, akkor talán téged sem köt minden oda, ha nem kell üldöznöd valami ismeretlen veszélyt. - azt hiszem ez most mindkettőnk életébe nagy változásokat hoz majd. Ezt mondjuk eddig is tudtam, de most már tökéletesen biztos is vagyok benne. Joe rendes fickó, de tényleg szüksége van egy kis pihenésre és kikapcsolódásra. Azt hiszem kettőnk közül ez még mindig nekem adatott meg eddig nagyobb mértékben, még ha én magam is felettébb sokat dolgozom és nagy teher nyomja a vállamat.
- Látod ezt sem lehet megmagyarázni, de... azt hiszem épp eleget éltem emberek között, hogy ne nézzem le őket, csak mert más életet élnek, mint én. Az apám mindig azt hajtogatta, hogy felsőbbrendűek vagyunk és közben mégis azt láttam, hogy milyen másképp működik egy család... egy normális család az embereknél. Én... túl sok rosszat láttam már, tudom, hogy milyen megbecsülni az apróságokat. - talán kicsit hosszan fejtem ki a véleményemet, ezért a végére egy bocsánatkérő mosolyt is odacsempészek, de remélem, hogy nem riasztom el, ha ilyesmiket mondok. Jól esik már csak az is, hogy beszélhetünk erről. Jó érzés megosztani valakivel a gondolatimat. Persze ott van Ellael és Laylah és persze Ampho is, de... mégis csak más, ha valaki olyan, aki nem ismeri annyira a világunkat és épp e miatt másként lát sok mindent.
- Dehogy, ez nem gond, kérdezz csak, amit eszedbe jut és én válaszolok mindenre, amire tudok. - persze kissé azért zavarba hozott a kérdésével, de nem olyan vészesen, hogy ne tudtam volna rá válaszolni és persze érthető ez, hiszen ha komolyan gondoljuk ezt, akkor eljutunk komolyabb szintre is, tehát... érthető az aggodalma.
- Persze, én még ráérek, szívesen. Hívjak egy taxit? - nem tudom, hogyan jött, én általában taxival közlekedem, vagy céges kocsival, úgy egyszerű, de lehetséges, hogy saját járgánnyal jött. Végül is ez most itt számára hazai terep. Mondhatnám, hogy akár még a közelben is lakhat, de azt tudom, hogy hol lakik, egyébként nem tudtam volna elküldeni neki azt a különleges zsebórát. Remélem, hogy örült neki, de eszem ágában sem volt rákérdezni. Nem azért küldtem, hogy várjam az ujjongását utólag, csak mert úgy gondoltam tetszene neki, ha már ő is rendőr és az a zsebóra Scherlock Holmesé volt.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 37
☮ Hozzászólások száma : 58
☮ Tartózkodási hely : Most éppen Peking



TémanyitásTárgy: Re: New York-i botanikus kert (Brooklyn)   Csüt. 11 Feb. 2016 - 16:36


Madeline & Joe



 Vicces, hogy engem gondol pozitívnak, holott végig kellett küzdenek az egész életemet, lévén nem volt senki, aki mellettem álljon. Talán ettől is tűnhetek erősnek, holott csak belefásultam a mindennapokba, és már nem érzem azt, hogy bármi is meglephetne. Ezúttal mégis újdonság csöppent az életembe, méghozzá Maddie személyében. Miatta vagyok olyan bizakodó, mert egyrészt levette a vállamról az őrület terhét, másrészt megmutattuk egymásnak, hogy nem kell annyira csőlátásúnak lennünk, igenis van még remény, hogy ebben az életben történjen is valami jó.
- Hidd el, tudom, alaposan felforgatjuk egymás életét. Remélem, hogy téged tényleg nem kérhetnek számon, nem is akarok láb alatt lenni, intézd csak a dolgaidat. Csak lássalak is olykor. Ha ez nem nagy kérés. – Lassan már nem is tartom különösnek, hogy ennyit mosolygunk egymásra. És nem érzem olyan hatalmasnak a két világ közti szakadékot, mindketten mutathatunk a másiknak valami különlegességet. Jó, mondjuk azt, hogy ő azért durva újdonságot mutat majd a sárkány alakjával, próbálok magamban mindenféle plüssöket elképzelni, de mégis eszembe jut, amit mondott, karmok, fogak, ilyesmi, de ha belegondolunk, a nap nagy részében mégiscsak ember, puha bőrrel, igéző kék szemekkel, nem érzem ezt átverésnek. Talán megszokható lesz, fene tudja, hogy egyátalán mennyit kell majd sárkányként látnom őt.
- Nézd, voltak próbálkozásaim, ahogyan mindenkinek, de.. a nők valahogy nem szívlelik, ha valakinek csak a munka az élete. Meg hát ha abból indulunk ki, hogy nem tudok senki mellett aludni, az pokolian megbonyolítja a dolgokat. És hát… nem nagyon találtam senkit, akiért érdemes lenne változtatnom.  – Itt hozzáérintem a térdemet az övéhez az asztal alatt, apró jelzése annak, hogy már nem vagyunk kamaszok, és még ha kedvesnek, és romantikusnak is tűnik, ami kettőnk között éled, valahol mégiscsak van jelentősége a komolyabb, fizikai vágynak is. Még ha azt időnként el kell hesegetnem magamból, hogy a hölgy bizony olykor nagyon tüskés tud lenni a külsejében.
- Tudod annyira más vagy, mint amit gondolna rólad az ember. Édes… szerethető. Azt hinné az ember, ha csak úgy általánosít, hogy nem túlzottan érdekel egy mamutcég vezetőjét, hogy mi van a többi emberrel, te pedig… tulajdonképpen pont az ellenkezője vagy. Nem tudom, hogy miért én volnék a különleges számodra, de sebaj, ahogy mondod, nem lehet mindent megmagyarázni. Nagyon tetszel, és akkor főzök neked, randizhatunk, amit csak jólesik. – Nem akarok én gyorsan haladni, talán ő meg is ijedt egy kicsit attól, ami Pekingben történt, ám idejött, hogy a tempóval talán nincs is baj. Végülis miért fogjuk vissza magunkat, ha tetszünk egymásnak? És belefolyhatunk a másik életébe, ha úgy alakul, hiszen ő végre mesélhet valakinek, aki nem közülük való, nekem pedig végre lesz segítségem a démon elleni küzdelemben. És ami a legfontosabb, lelkileg pont ugyanarra vágyunk. Elkötekeződésre oly hosszú idő után. Még ha ez a fogalom teljesen mást is jelent számunkra. A kérdést viszont muszáj vagyok feltennem, mert nem akarok mellébeszélni, férfiként ilyesmi eszembe jut, és kár lenne ezen félresiklani, hogy nem mondom el. Különben pedig ha sárkány, ki tudja, milyen csodákra képes még. Az elkerekedett pillantáson azért mosolygok, tudom, hogy komoly kérdés volt, nem egy második randin merül fel, ám lássuk be, a mi helyzetünk túl speciális, és lehet jelentősége. Akár kizáró ok is lehetne. Bár ha jobban belegondolok, hozzám, egy emberhez vonzódik, biztosan van annyi esze, hogy átgondolta, hogy tudunk mit adni egymásnak.
- Nem akartalak ilyesmivel letámadni. Csak úgy eszembe jutott. Köszönöm a választ. – Nem az a cél, hogy csak úgy fogadhassam el őt, ám miután én nem vagyok túl különleges, még az emberek között sem, nyilván magamból kell majd adnom valamit.
- Holnap ellenben van egy fontos dolgom, amit el kell intéznem, amihez még otthon muszáj utánaolvasnom. Viszont el sem akarnék most válni. Van kedved még nálam folytatni egy picit? – Kérdezem, és természetesen ennek semmi köze nincsen az előbbi kérdéshez, csupán tényleg indulnom kéne. De együtt jobb lenne. Ki tudja, hogy mikor találkozunk ismét.

♫ Halo ♫ ϟ Ruha ϟ te is titkolózol??  lufis
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Sárkány
our wisdom runs like a river
☮ Főkarakter : ∞ Caryeth
☮ Kor : 805
☮ Hozzászólások száma : 231
☮ Tartózkodási hely : ∞ Peking főképp



TémanyitásTárgy: Re: New York-i botanikus kert (Brooklyn)   Vas. 7 Feb. 2016 - 11:16


Az utolsó vacsora?




Nagyon pozitívan áll mindenhez hozzá, amivel újra és újra mosolyt csal az arcomra. Kettőn közül egyértelműen én vagyok a jóval bizonytalanabb most. És nem csak a térkapus utazással kapcsolatban, hanem hogy nem hozom-e majd a frászt rá, amikor megmutatom a valódi alakomat. Azért ettől még mindig tartok, annak ellenére, hogy szerinte nem lesz baj. Ez majd akkor derül ki, amikor sort kerítünk a dologra azt hiszem, addig valószínűleg nem fog a bennem lévő kétkedés sem eltűnni.
- Ettől még biztatóak a szavaid, és remélem, hogy tényleg nem lesz baj. - újra elmosolyodom, bízom benne. Igaza van, ha egyszer kedvel, akkor csak nem a sárkány alakom lesz az, ami majd elriasztja. Végül is az csak egy alak, én úgy vélem ember vagyok. Nem azt mondom, hogy elsősorban ember, hiszen okkal vagyunk azok, akik vagyunk, mitikus lények, de a lényem alapból azért mégis csak ember még ha van is egy olyan alakom, ami sokkal nagyobb és ijesztőbb és persze jóval nagyobbak a fogai. De talán ha odajutunk, hogy azt is megláthatja, akkor nem lesz baj és ugyanúgy tud nézni rám, ahogyan most is, hogy akkor is azt lássa, aki vagyok és ne a félelem legyen ott a szemében, csak mert riasztó a külsőm egy ember számára. Végül is látott már démont is, ahhoz képest a sárkány alakom igazából nem annyira veszélyes.
- Igen, monotonná teszi és magányossá, de akkor tudod, hogy milyen ez, még ha esetedben nem is tartott olyan hosszú ideig. De nem is... próbáltad meg valakivel? - óvatos a kérdés, hiszen igazából visszafelé is él az, mit legutóbb ő kérdezett esetemben. Azért jó képű férfi és azért a férfiaknak vannak szükségleteik, vagy annyi lekötötte a démon és az álmatlanság állapota, hogy tényleg nem jutott el addig, hogy nőkkel, vagy szerelemmel foglalkozzon? Végül is igen, ez is benne van a pakliban.
- Igen Joe én is ezt szeretném. Egészségtelenül enni, másképp élni beosztás nélkül, egy kicsit félretenni a felelősséget, ha csak néha egy rövid időre is. - elmosolyodom. Jól esik az, hogy érti, hogy mi is ez az egész. Persze kedvelem is, nagyon is, talán több is ez puszta kedvelésnél, hiszen akkor nem adtam volna ki ilyen fontos információkat neki csak úgy. Tényleg jól esik a figyelme is és hogy képes annak ellenére is megérteni engem, hogy nem él ilyen életet és pontosan azért még sem tudhatja, hogy milyen is nekem többszáz év után. Mégis igyekszik megérteni engem és az életemet, pedig meg is ijedhetett volna egésztől, hogy neki túl sok, túlságosan nagy horderejű az egész és már így is épp elég bonyolult az élete.
- Régen volt, ne sajnáld. Az apám... mindig is ilyen volt, ha nem fordulok ellene annak komolyabb következményei lettek volna. Akkor most valószínűleg nem tudnánk itt vacsorázni. - akkor jó eséllyel a világ is elpusztult volna, de biztosan nem olyan képet mutatna, mint amilyen most. Tehát muszáj volt megtennem mindenki érdekében, hogy ez a találkozás most létrejöhessen. A kérdése viszont tényleg meglep. El is kerekedik kissé a szemem, amikor belekezd a mondandójába. Na erre aztán nem számítottam, főleg ilyen hirtelen, bár igaza van, nem kellene ezen meglepődnöm, mégis kissé azért először sikerül. Aztán végül elmosolyodom és a tekintetem is megértővé és nyugtatóvá válik.
- Emberként is eszem igaz? Természetesen... az is épp ugyanolyan. A sárkány alak... független ettől. - tudok persze úgy is létezni, úgy is enni és... mást is. Na nem mintha valaha is próbáltam volna, de ettől még így van. Persze az alap dolgok emberként működnek, ahogyan kell, ahogyan nála is, de tényleg bátor dolog, hogy egyáltalán meg merte kérdezni ezt ebben a formában. Becsülendő.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 37
☮ Hozzászólások száma : 58
☮ Tartózkodási hely : Most éppen Peking



TémanyitásTárgy: Re: New York-i botanikus kert (Brooklyn)   Csüt. 4 Feb. 2016 - 21:53


Madeline & Joe



- Hátha. Talán a sok konzervtől olyan gyomrom van, hogy mindent kibirok.  – Egyezek bele, végtére is akaraterőről van szó, abból kivételes tehetség vagyok, mások már bőven összeomlottak volna attól, ami nekem végigkísérte az életemet. Ha csak egy csipetnyi lehetőséget látok a boldogságra, nem érdekelnek holmi térkapuk, csak hogy lássam azt a lányt, aki legyen bár sárkány, mégis csak az, akivel együtt akarok lenni. Nem vagyok már fiatal ahhoz, hogy naív módon higgyek az örök, és igaz szerelemben, nekem már az is elegendő, hogy ekkora áldozatot hozott értem. S a vonzódás kölcsönös. Ahogyan elmondta, ő már több száz éve él, nekem nem adatik majd meg ennyi, ám most ez sem érdekel, ráérek majd később rágódni rajta. Most csak a hűvös ajkát akarom a sajátommal érinteni, elfeledkezni róla, hogy milyen gondok is nyomják a vállunkat.
- Csakis abból indulok ki, hogy velem milyen vagy. Idegen voltam számodra, mégis egy pillanat alatt elfogadtál, meg akartál ismerni. Ez nem bíztatás. Őszinte vélemény. – Tudom, hogy mennyire kis visszafogottan komoly. És azt is, hogy mennyi felelősség van a vállán. Most mégis bizalmat szavaz nekem. Akkor az a legkevesebb, hogy nem rettegek már előre a sárkány alakjától. Ha az ember rákészül, hogy nagy fogak, szárnyak, ilyesmi, akkor nem fog attól rettegni, hogy ő lesz a vacsora. Azért majd alkalomadtán megkérdezem tőle, hogy mit eszik, ám amilyen lelkesen eszi a staeket velem, arra tippelek hogy teljesen emberként viselkedik, csak van egy sárkány alakja is.
- Nem mondanám, hogy értem, amit mondasz, de sejtem. A hosszú idő monotonná teszi a világodat. Mondanám, hogy nekem is, hiszen régóta élek már ebben a mókuskerékben, kiút nélkül. Egyedül. – Azt hiszem legalábbis, hogy ezzel próbált érvelni nekem. Megsimogatom a kézfejét, valahogy nem is izgat, hogy mennyire félelmetes lehet, annyira kedves, bájos lány, mert lánynak látom, minden bölcsessége ellenére is. El sem képzelhetem, hogy hány embert ismert már hosszú élete során, most mégis én vagyok az, aki érdekes lett valamiért a számára. Rájött, hogy a halhatatlanság nem egyenlő a boldogsággal, és bennem meglátott valamit? Üdvözítő gondolat...
- Az bizony. Majd meglátod. Azt akarom, hogy egy kicsit te is élj. Hogy egészségtelenül táplálkozz. Hogy ne legyen megszabva, hogy mi lesz egy óra múlva. Hm... kicsit talán előreszaladtam. Nem vagyok én sem ennyire felelőtlen, csak... érted... jó dolog, hogy szeretnél hozzám tartozni. Nem sokat tudok ugyan felmutatni, de az mind a tiéd. – Kacsintok rá, s a pillantásából ítélve azon tűnődik, hogy most kivételesen nem ő irányítaná a sorsát. Szélesen elvigyorodok, ahogyan eszembe jut, hogy ha őt senki sem kérheti számon, akkor a világ egyik fontos vezetőjét próbálom befolyásolni. Irányítani. Akkor most a világ ura vagyok? Hallgatom őt, ahogyan először az anyjáról beszél, aki a háborúikban halt meg, majd az apjáról, hogy nem volt képes úgy igazán szembeszállni vele az elején, ám mégis segítettek neki.
- Szörnyű dolog, ha a saját családod ellen kellett fordulnod, sajnálom Maddie.. – Mégis elismerően nézek végig rajta, nem csoda, hogy mindenki ennyire kiemeli, mert tudta az elmondásai alapján, hogy ha ő nem teszi meg, aki ismeri az apja esetleges gyenge pontjait, akkor másoknak sokkal kevésbé lesz esélye. És igen, hiába mondja azt, hogy ő nem egy harcos alkat, ahogyan nekem segíteni a démont legyőzni, ráébredek, hogy az elméje az igazi fegyvere. Az a vasakarat, tenni vágyás, amelyből nem enged. Boldogságra törekszik, s nem csupán a saját maga részére. Most mégis valami más jut eszembe, amitől minden erőm ellenére sikerül elpirulnom, ám nem hagyom szó nélkül.
- Na jó, megkérdezem, mert így tisztességes, és úgyis rájönnél, hogy valamin agyalok. Viszont nem kell válaszolnod, vagy elég később. Tudod, férfiből vagyok, és felmerült bennem, hogy ha lényegében ember vagy, és csak másodlagos ez a sárkány lét, akkor... működik az is, hogy emberként tudsz... szeretni... ?  – Kicsit nyögvenyelősen írtam körbe, hogy lényegében a szexről beszélek, de mivel olyan cuki csajról van szó, nem akartam ennél direktebb lenni.


♫ Halo ♫ ϟ Ruha ϟ te is titkolózol??  lufis
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Sárkány
our wisdom runs like a river
☮ Főkarakter : ∞ Caryeth
☮ Kor : 805
☮ Hozzászólások száma : 231
☮ Tartózkodási hely : ∞ Peking főképp



TémanyitásTárgy: Re: New York-i botanikus kert (Brooklyn)   Pént. 29 Jan. 2016 - 16:25


Az utolsó vacsora?




Egy fokkal? Lássuk be az ő rejtegetni valója miatt maximum őrültnek nézik, jobb esetben csak flúgosnak, vagy furcsának, na de az enyém... ha én bárkinek is elmondom, aki nem jól kezeli ezt annak komoly következményei lennének, mint például az, hogy kiteregeti a világnak. Ez azért jóval kockázatosabb, nem mondhatom csak úgy el bárkinek, hogy létezik a világunk a világuk mögött, amiről senki sem tud. És mégis megtettem, vállaltam a kockázatot, mert úgy érzem, hogy Joe nem teregetné csak úgy ki mindenkinek, hogy nem egy átlagos nő vagyok, hanem a felszín alatt egy sárkány szíve dobog.
- Akkor mindenképpen megpróbáljuk és hátha jobban bírod, mint a legtöbben. - persze túl sok ember még nem ment át a térkapuinkon, érthető módon ezt azért nem reklámozzuk túlságosan sokat az emberek számára. De azért volt már olyan, aki egészen jól viselte a megpróbáltatásokat és nem lett látványosan rosszul a végén. Majd kiderül, hogy Joe mennyire fogja bírni. Végül is démont már látott, tehát a gyomra azért edzettebb a mitikus dolgokhoz, mint az átlag emberé, akinek az egészről egy csepp fogalma sincsen.
- Kedves vagy, hogy így biztatsz és persze vannak jó sárkányok is, ahogyan én sem vagyok gonosz és ismerek másokat is, akik... Majd meglátjuk. - nevet, én elmosolyodom. Azért még így is van bennem egy adag félsz, de nincs semmi értelme annak, ha folyamatosan csak attól rettegek, hogy hogyan reagál arra, ha meglát teljes valómban. Végül is én is ember vagyok, eredetileg mind azok voltunk, csak megváltoztunk. Ha azt nézzük, akkor... ez a rendes alakom, csak képes vagyok változtatni, a sárkány pedig, akivé képes vagyok változni. Néha igazából magam sem tudom, hogy melyik vagyok főképp. Talán kicsit tényleg mindkettő.
- Nincs mit ez az én érdekem is, mármint... tudod több száz év hosszú idő. Néha félek, hogy az idő valahogy megrövidíti a lelkemet. Furcsa érzés. - mintha az ember néha elfelejtene érezni, vagy már nem lenne biztos abban, hogy tud-e. Persze ott van Laylah szeretem és persze Ellael is fontos nekem és Amphore'll, Eldegar, de közben... akkor néha kell az az érzés, hogy tudd tényleg élsz, hogy nem csak azt teszed, amit kell, nem csak a feladataiddal törődsz, hanem valami többről is szól az életed. Persze más mondhatná, hogy miért panaszkodom hatalmam van, erős vagyok és sokak felett állok, de ez nem minden. Nem helyettesít bizonyos dolgokat, amikre mindenkinek szüksége van, még ha bőszen tagadni is próbálja.
- A konzervekkel sincs gondom, nem vagyok válogatós, egy jó konzerv melegítve is isteni lehet. - na jó nem ettem effélét túl gyakran, de azért a mosolyommal biztatom őt természetesen. Nem akarom, hogy már eleve féljen attól, hogy majd mi lesz a helyzet, hogy mennyire lesz ügyes. Nem kell ettől félnie, hiszen tudom, hogy minden megtesz majd azért, hogy jól érezzük magunkat és teljesen igaza van, nincs rá szükség, hogy mindig én legyek az, aki ezeket a találkozásokat megszervezi. Na pont erről beszélek. Irányítok, én vagyok a rendünkben a legmagasabb poszton álló nő, felettem csak Ascariel van, de azért néha mégis csak jó dolog ettől elvonatkoztatni és csak Maddienek lenni.
- Persze, nagyon kedves nő volt és szép, de elragadták őt a harcok. Apám azt hiszem ezt végképp nem tudta elviselni. Talán anya visszatarthatta volna, ha még él. - valahogy ő mindig tudott hatni rá, és amikor meghalt onnantól elszabadult a pokol, apám kezelhetetlenné vált és egyre gyakrabban hangoztatta a véleményét a fajtánkról, Ascariel letaszításáról. Ez van, ha eléred a lehető legmagasabb posztot, ha többet akarsz. Úgy érezhette üres, mert nem léphet feljebb, mert feljebb csak egy valaki volt, aki ellen nem volt esélye. - Nem egyedül, dehogy! Arra képtelen lettem volna, nem vagyok hozzá elég erős. Összefogtunk és van egy valaki, aki mindenki felett áll, ő az első, aki elsőként jött rá, hogy mire képes, évezredekkel ezelőtt. Ő segített legyőzni őt. - oh nem vagyok én magamról olyan nagy véleménnyel. Nem tudtam volna legyőzni egyedül az apámat ehhez kétség sem férhet. Ennyire nem vagyok hatalmas, nem is leszek talán sosem, Ascariel kellett hozzá, aki viszont... nem tudjuk azóta sem hol lehet, e miatt jelennek meg a gondterheltség apró barázdái az arcomon, de foghatja arra is, hogy az egész téma nehéz számomra.
- A bizalom bonyolult dolog. Szembeszálltam vele, ez adta a bizalmat felém és a vezetőink, akik akkor visszavonultak úgy döntöttek, hogy alkalmas vagyok. Talán pont a félelmeim miatt. - nem jöttem rá erre egyből, de úgy vélem mostanra már, hogy ez lehet az ok. Félek attól, ami vagyok, az erőmtől, hogy arra az útra lépek, mint az apám és pont addig nem történik meg ez, amíg tartok tőle, amíg nem válok elbizakodottá, mint ahogyan ő.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 37
☮ Hozzászólások száma : 58
☮ Tartózkodási hely : Most éppen Peking



TémanyitásTárgy: Re: New York-i botanikus kert (Brooklyn)   Csüt. 28 Jan. 2016 - 10:02


Madeline & Joe



Ebből a szempontból tökéletesen hasonlóak vagyunk, mindkettőnknek van rejtegetnivalója. Maddie-é talán egy fokkal nagyobb, és túl sokat kockáztatna, ha fennhangon elkezdené hirdetni, hogy kicsoda, vagy micsoda valójában. Engem mint csendes őrültet elfogadnak az őrsön, mert már azelőtt ilyen voltam, hogy beléptem volna az őrsre. Ám azt meg kell mondanom, a nő roppantul édes azzal, hogy végre ki tud tárulkozni valakinek, és ennyire zavarban van. Az elődeimre nem vagyok féltékeny, hiszen valamiért velük nem működött, annak ellenére, hogy ők ehhez a különleges világhoz tartoztak, amihez én nem érek fel, ehhez képest mégis hozzám vonzódik a szinte fehérhajú gyönyörűség. Nem tudom, hogy mi lesz a jövőnk, de hogy együtt, az már kezd megfogalmazódni mindkettőnkben.
- Nem baj, azért megéri a próbát, ha nem kell várnom rád. – Ugyan, kemény gyerek vagyok, már többször is meglőttek, nem fogok kiborulni némi hányingertől, vagy ilyesmi. Az volt bőven a tizenhat órás repülőút alatt is a bezártságtól, és ha szokható ez a térkapus dolog, akkor nem árt, ha mielőbb nekiesek. Most még rengeteg kérdésem van, amelyek úgy vélem nem rontják a randi színvonalát. Nem tudnám eldönteni, hogy melyik a jobb, ha félretesszük az egészet, és csak magunkra koncentrálunk, vagy letépjük a sebtapaszt, hogy mindent elmondjon, végül maradunk a fokozatosságnál, mert úgyse tudjuk kizárni, hogy megismerjem a világát valamennyire, hiszen az életének a szerves része.
- Ugyan, teljesen felesleges magad másokkal összehasonlítani. Különben meg ne félts engem, a démontól csak azért tartok, mert gyerekkorom óta ismerem, de neked a cuki, kedves arcoddal szembesültem. Egy sárkány pedig lehet, hogy nagy, félelmetes, de ha tudom, hogy te vagy az... vannak jó sárkányok is, nem? – Nevetem el magamat, így elméleti szinten azért még egyszerűbb magam elé idézni, majd élesben biztosan lesz nagy betojás. Különben meg a fehérsárkány azért nem tűnik vészesnek, lehetne piros, vagy fekete, azok látványosan gonoszak, legalábbis a fantasy filmekben így szokott lenni. Nekem egyébként sem volt soha úgy magánéletem, ha akartam, hogy igazam legyen a természetfelettivel kapcsolatban, hát most megkaptam.
- A fő hogy itt vagy Maddie. Ha ekkora döntést meg tudtál hozni, akkor végtére is nem kell. Köszönöm. – Nem tudom megmagyarázni, hogy mit. Talán, hogy voltam ilyen fontos, nem legyezgette arébb az érzést, hogy csak múló szeszély. Nem tudom beleélni magamat a helyzetébe, hogy mit gondolhat valaki, akinek ekkora hatalma van, nem lett volna meglepő, ha valóban úgy köszön el legutóbb, hogy pitiáner érzésnek tartja az egészet, ami másnapra úgyis elmúlik. S most már arról beszélgetünk, hogy akár együtt is képesek lehetünk véglegesen elpusztítani a démont, aki az álmaimat kísérti. Egyrészt üdvözítő, hogy nem leszek egyedül, és remélem féltenem sem kell őt, mert végülis ha tényleg olyan félelmetes sárkány, akkor hátha könnyedén elbánik a démonnal. Na persze azt nem engedném, hogy csak ő csinálja. Akkor hol marad a bosszúm?
- Azért egy rántottánál többet próbálok, majd kialakul. Ha nagyon ehetetetlen lesz, még mindig ott vannak a konzervek. – Vigyorodom el, tényleg jól esik, hogy nem néz le, és kész elfogadni azt, hogy amikor velem van, akkor bizony nagyon egyszerű az élet. Hétköznapi igényeim vannak, mint dolgozni, enni, jót tenni, de ha jobban belegondolok, nála is ugyanez a sorrend, és végre most magára is gondol. Attól függetlenül, hogy máshonnan származunk, nagyon is hasonlóak vagyunk. Elindulunk kéz a kézben, ami végső soron aranyos dolog, barátnőm már időtlen idők óta nem volt, erre itt egy cégvezető csajszi, aki még sárkány is, hát sok a jóból, hogy mit ne mondjak. A sztorijáról beszél, miközben átfordítjuk a kezünket, és belémkarol. Ráhelyezem a másik kezemet is a karomon pihenő ujjaira, még mindig kicsit hűvös, de ez nem fog megváltozni. Legalábbis alig. Kíváncsi vagyok, hogy milyen, ha felkapja a vizet, akkor is megmarad ez a hőfok? – És az anyád? Emlékszel rá? – Kérdezek vissza, sajnálkozóan figyelm az arcát, hiszen most már értem, hogy milyen olyan kedves, és barátságos, ezzel próbálja kompenzálni, hogy vele nem voltak azok. Végülis hihetetlen hogy ennyire szeretné uralni a saját sorsát. – Te magad bántál el a saját apáddal? Ez azért... nem semmi... És mások ezek után hogy bíztak benned? – Talán tapintatlan kérdés, de tényleg érdekel, lehet, hogy egy áruló lányát látták benne? De nem, Maddie most is vezető, és ahogyan elmondta, senki nem vonhatja kérdőre.

♫ Halo ♫ ϟ Ruha ϟ te is titkolózol??  lufis
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Sárkány
our wisdom runs like a river
☮ Főkarakter : ∞ Caryeth
☮ Kor : 805
☮ Hozzászólások száma : 231
☮ Tartózkodási hely : ∞ Peking főképp



TémanyitásTárgy: Re: New York-i botanikus kert (Brooklyn)   Pént. 22 Jan. 2016 - 21:47


Az utolsó vacsora?




Na igen elég nehéz valakivel úgy őszintének lenni, hogy nem tudhatod, hogy mi lesz majd a reakciója az őszinteségedre. Arra is van esély, hogy egy részét meg tudja emészteni, aztán amikor már sok neki, akkor egyszerűen kihátrál az egészből és félő, hogy akkor már sokkal jobban fog majd fájni,. ha ezt megteszi. Épp e miatt vagyok óvatos és épp e miatt volt nehéz rávennem magamat arra is, hogy egyáltalán találkozzam vele. Sosem csináltam még ilyesmit és akárhogy is nézzük azért mindenképpen meg van a kockázata, annak is, hogy őszinte voltam vele, hiszen kitártam a világunkat egy ember számára, amit én magam is tudom, hogy nem tehetünk meg soha sem felelőtlenül, e mellett még a szívemet is a kezébe adtam és adom egyre inkább, ahogyan beszélgetünk, ez még nagyobb kockázattal jár, hisz eddig sem volt éppenséggel sétagalopp az életem.
- Vannak, akik jobban viselik, de ezt mindenképpen neked kell eldöntened. - bátorító a mosolyom, amiből láthatja, hogy semmiképp sem akarok ráerőltetni semmit sem. Rajta múlik ez is, ahogyan az is, hogy mennyit akar rólam tudni, vagy a világunkról. Én inkább annak a híve vagyok, hogy fokozatosan tudjon meg mindent, nem pedig a hirtelen igazságnak, mert az félő, hogy rossz hatással lenne rá és nem tudná esetleg kezelni a dolgot. Nem akarom már most az elején elriasztani szegényt.
- Igen, félek tőle, hogy megijedsz. Egy sárkány... az angyaloknak sokkal könnyebb. - halk sóhaj, de egy apró félmosollyal. Igen, ilyenkor azért nagyon tudom irigyelni Ellaelt, vagy épp Amphore'll-t, hiszen ők akár itt egy ilyen helyen is megmutathatnák a teljes valójukat, míg én... valószínűleg nem sok maradna ebből az egész helyből, ha itt változnék át. - Biztosan láttál már meséket, filmeket sárkányokról, hát olyasmit képzelj el méretben és alakra is. Tűhegyes fogak, pikkelyek, tüskék a háton és másutt is, fehér, szinte jégkék bőr... - ez olyasmi, amit nem lehet igazán leírni, látni más, de ennyi megtehetek, hogy nagyjából felvázolom neki. Ez is még olyasmi, amitől ugyanúgy megijedhet, épp ezért figyelem végig a tekintetét. Ha azt nézzük ember vagyok, elsődlegesen, hiszen mind emberként születünk, mind emberek voltunk eredetileg, aztán változtunk, rájöttünk, hogy nem csak emberek vagyunk.
- Tökéletes? Dehogy! De köszönöm Joe, ez kedves tőled. Én... azt hiszem nem tudnám pontosan megmagyarázni. - nem, vannak dolgok, amiket egyszerűen nem tudsz indokolni, szavakba önteni. Az érzések épp ilyenek. Az anya, aki szereti a gyermekét, nem tudná elmesélni, hogy melyik tulajdonsága miatt szereti. Valószínűleg minden tulajdonságát szereti azért, mert a gyermeket, azért mert... szereti. Én sem tudnék most érveket felsorakoztatni. Egyszerűen csak volt valami, ami másban nem, és épp e miatt úgy éreztem muszáj még találkoznunk és muszáj még együtt lennünk, mert h ez tényleg valami fontos, akkor nem hagyhatom csak úgy veszni.
- Jól van, akkor legyen így. Együtt. - még ha így jóval kockázatosabb is, hiszen nem tudunk semmit sem arról a démonról. Hogy kicsoda, hogy milyen erős. Én nem vagyok harcos, nem a védelem kasztjába tartozom. Sárkány vagyok, van erőm, de nem vagyok olyan képzett, mint mondjuk Eldorien és az ő első emberei. Joenak azt hiszem erről fogalma sincs. Egy erős kívülállóhoz van, amikor igenis többen kellenek, én viszont hajlandó vagyok miatta akár kockáztatni is azt, hogy komoly bajba kerülhetünk.
- Az tökéletes lenne, akár egy rántotta is megfelel, nem vagyok válogatós. - tényleg jól hangzik már csak az is, hogy időnként úgy létezni, mint... egy átlag ember. Nehéz dolog mindig valakinek lenni. Vezetőnek, fontos embernek. Kell, hogy néha kiereszd a gőzt, elmenj egy kiállításra, egyél egy rántottát, megnézz egy filmek a fotelből. Nekem ilyesmire igen ritkán adódik lehetőségem. - Én már korábban is. - elfogadom közben a kezét, hogy sétára induljunk és mondhatni lemozogjuk az ételt. - Sosem bánt velem úgy, ahogy... Az apám nagyon szigorú volt mindig is és úgy vélte a sárkányok többek minden lénynél. Erősebbek és hatalmasabbak, ő pedig hatalmat akart, erős magának, a családjának is. Szerinte én nem voltam sosem elég erős... sajnálta, hogy nem fia született. - halk sóhaj engedek meg magamnak, miután belekaroltam Joeba és elindultunk a növényházban a kis sétára. - Mindig próbáltam megfelelni neki, de ebben nem voltam képes. Túl sokat akart, háborút, harcokat... nem voltam képes nézni, amit művelt. - fejezem be végül. Nem tudtam volna valószínűleg legyőzni sosem egyedül, de segítséggel igen. Ascariel ott volt, hogy megmentsen mindent és mindenkit, de most nincs... túl régóta nincs és mi van, ha nem tudunk elbánni a közeledő vésszel?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 37
☮ Hozzászólások száma : 58
☮ Tartózkodási hely : Most éppen Peking



TémanyitásTárgy: Re: New York-i botanikus kert (Brooklyn)   Szer. 20 Jan. 2016 - 22:34


Madeline & Joe



Meglehet, hogy csak azért vagyok én a határozottabb, mert még alig ismerek bármit is a világukból, a démon elég kézzelfoghatónak tűnt, de már megbékéltem vele, ő viszont arról még nincsen meggyőzödve, hogyan fogom gyomorral bírni, hogy egyre több titkot tár fel nem csak saját magáról, hanem erről az egészről, amelynek a részese lehetek, mint néző. Próbálok erőt önteni belé, ami azért komikus, mert még emberként is ő a magabiztos, domináns vezető, én pedig lényegében csak magamért felelek. Sőt, ha úgy vesszük, még barátaim sincsenek, akikkel baseball meccsekre járhatnék. Segítek ugyan másoknak, mint rendőr, de ettől még ugyanolyan magányos figura vagyok, ezért is mert segítek az embereken, és valahogy ebből merítek erőt ezúttal is.
- Nem is akarom eldobni a rókabőrt, így kivárom, hogy mikor keveredsz ide. Vagy ha majd egyszer összegyűjtöm a bátorságomat, túlesek rajta. A tizennyolc órás repülőút se kutya, utálom a bezártságot, mondtam már neked, valahogy a nagy tereket szeretem. – Ekkor még nem tudom, hogy sárkány, de talán ez is közrejátszott abban, hogy elnyertem a szimpátiáját, hogy nem fostam be a magasságtól a felhőkarcolója tetején, hanem lenyűgözött a dolog. Lehet, hogy titkon már akkor tetszettem neki? Hm...
- Lehet... akkor mit szólsz hozzá, ha valahogy lerajzolnád magadat? Akkor tudnék fokozatosan szokni a dologhoz. Különben meg miért félsz ennyire a hatástól? Így gyönyörű vagy, gondolod, hogy nem tudnám magamban hová rakni a dolgot. – Fogok rá a kicsit hűvös kézre, és végigsimítom a kézfejét, végtére is ha ez randi, ahol szinte szerelmet vallott nekem, miért is ne tehetném meg ezt? Valahol annak kell lennie, kétlem, hogy csak holmi fellángolásból döntött úgy, hogy egy másik kontinensen választ magának párt, és fedi fel előttem a világukat. Ha nem is lehet kimondani, hogy ez szerelem, de jelzésértékűen komoly tett a részéről, és a fenébe is, velem sem történik meg túl gyakran ilyesmi. Sőt, az elmúlt nyolc évben néhány gallyra ment kapcsolat után hagytam is a fenébe az egészet, hiszen kinek kell egy olyan pasi, aki nem tud egy órát sem szuszogni a kiválaszott lány mellett? Aki ha lekapcsolják a villanyt, ugrásra készen figyeli az árnyékokat.. Ezzel még Maddie sincsen igazán tisztában, és kérdés, hogy elfogadja-e.
- Nem tudom ugyan, hogy mivel fogtalak meg, ne is legyezgesd a büszkeségemet, mert még elszállok. Én meg sokszor úgy véltem, hogy fel sem merülhet ilyesmi, nem akarok azzal a szóval dobálózni, hogy tökéletes vagy. Még jobban zavarba jönnél, ami érthetetlen ugyan, de nem próbálgatom túl gyakran, megígérem. – Mosolyodom el, most kap némi pírt az arcom, hogy egyedinek nevez, holott ha démonokkal veszi magát körül meg mindenféle halhatatlannak, pont az átlagosságom fogta meg? Ha úgy van, ahogyan elképzelem, körülötte csupa domináns hím körőz, akik egy mozdulattal szétszednének. Furcsa helyzet, de nem lehetek kishitű, mert akkor megkérdőjelezném, hogy miért engem akar.
- Együtt. Megbeszéljük, hogy hogyan. Én már ismerem a szokásait, és te segítesz elpusztítani. Ezt hajlandó vagyok megtenni.  – Felelem ugyan büszkén, mégis úgy érzem, hogy új fejezet nyílt az életemben, nem csak mert megismertem egy másik világot, hanem már van mellettem valaki, akivel együtt küzdhetek. Na nem úgy mint azokban a béna apokaliptikus filmekben a főhösök. Maddie reális, valóságos, most is simogatom a kezét. A csókja hűvös, de érdekes, és határozottan cirogató, még mindig bizsereg tőle a szám. Remélem, hogy még lesz alkalom az ismétlésre ma, nem szeretném, hogy megint Hamupipőkét játszana, ha zavarba jön.
- Ne hidd, hogy én olyan ötletes vagyok, nem szokásom... ismerkedni. A tánc múltkor kimaradt, mégis, talán egyszerűbb oldódnunk, ha sokat beszélgetünk, legalább az elején. Szívesen elmegyek veled egy kiállításra, és... bár csak konzervek terén vagyok otthon a konyhaművészetben, de... megerőltetem magamat, és összeütnék neked otthon valami... sajátot. Komolyan..  – Lassacskán túl vagyunk a vacsorán, de még nem akaródzik elválni tőle, talán még sétálhatunk egyet, elég nagynak tűnik a botanikus kert, de még megvárom, amíg iszogat, és a történetét meséli. – A te segítségeddel? Beláttad te is, hogy valamit nem jól csinál? – Nyelek egy nagyot, a történelem véres háborúiba illik a sztori, és most itt van valaki, aki szó szerint benne élt a dologban. Felállok, és a kezemet nyújtom, hogy meginduljunk valamerre.


♫ Halo ♫ ϟ Ruha ϟ te is titkolózol??  lufis
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Sárkány
our wisdom runs like a river
☮ Főkarakter : ∞ Caryeth
☮ Kor : 805
☮ Hozzászólások száma : 231
☮ Tartózkodási hely : ∞ Peking főképp



TémanyitásTárgy: Re: New York-i botanikus kert (Brooklyn)   Szomb. 16 Jan. 2016 - 21:20


Az utolsó vacsora?




Igen, bizonytalan vagyok, amit magam sem tudom, hogy mióta nem éreztem ilyen erőteljesen. Kár lenne azt mondanom, hogy mindig is erős és határozott voltam, mert ez nincs így, de az én posztomon nem igazán szabad túl gyakran bizonytalankodni, ebben a kérdésben viszont könnyen megy, mert elég nehéz csak úgy... belevágni valami ismeretlenbe, ami könnyen lehet, hogy rosszul sül el, akár nagyon rosszul is. Azért mégis csak van bennem egy nagy adag félsz.
- Azt hiszem az első alkalom biztosan nem lenne rád jó hatással. - emlékszem még rá, amikor először léptem át a kapun. Elég fiatal voltam, de már akkor is képes voltam regenerálódni, erősebb voltam, mint egy ember, de akkor is megviselt. Majdnem kiadtam az aznapi nagyjából összes étkezésemet. Nem sokon múlt. Azt hiszem, ha tényleg megtörtént volna, akkor nem elég a kellemetlen utóíz a számban, meg a szétmart torkom, még az apám is úgy istenesen kiakadt volna, hogy mi a francért nem tudtam tartani magamat. Kész szerencse, hogy nem történt meg végül és képes voltam visszatartani.
- Nem tudom, hogy korai-e, de félek, hogy megijednél. - kis szünetet tartok, mintha csak erőt gyűjtenék. még mindig úgy vélem, hogy egy angyal egyszerűbb, egy angyalt bejelenteni könnyebb, mert pozitívak a gondolatok róluk és azért jóval emberszerűbbek, könnyebb velük megbarátkozni, de én... - Sárkány vagyok... jégsárkány. - figyelem a reakciót, hogy ennek hallatán mennyire fog vajon megijedni, vagy néz rám kétkedően, hogy el sem hiszi, amit mondok. Igazából mindkettőre bőven látok esélyt, a pozitív végkimenetelben nehéz hinni. Aztán mégis pozitívan csalódom, amikor megcsókol és nem ijed meg a jeges lehelettől sem, és talán attól sem, ami vagyok, legalábbis nagyon remélem.
- Végül is igen... mondhatjuk, hogy ebben nem vagy egyedi, de számomra nagyon is. - az én szívemnek mindenképpen az, hiszen még sosem vonzódtam halandóhoz. A saját népünkből se sokakhoz, hogy mit ne mondjak. Talán oka volt ennek. Nálunk ez másképp működik. Sokáig élünk, nem váltogathatjuk a szerelmet pár évente, mint az emberek. Nálunk hosszabb távú, épp e miatt megtalálni azt, aki tényleg érdekel nem olyan egyszerű és még most sem tudhatom, hogy Joera ez igaz-e, vagy csupán vonzalomról van szó. De ha meg se próbálnék rájönni, tudom, hogy örökké bánnám.
- Együtt... jól van Joe. De nagyon óvatosnak kell lenned tudod? Sokkal sérülékenyebb, vagy mint én, és az biztos, hogy az a lény ezt ki fogja használni. - főleg ha eddig is arra ment, hogy kínozza őt, akkor nem is kérdés, hogy ha nyíltan ellene fordul, ha rájön, hogy segítsége is van, akkor nem fogja csak úgy annyiban hagyni. Le akarja zárni majd, végezni akar vele. Ezért lenne könnyebb, ha mi intéznénk, de tisztában vagyok vele, hogy ha a háta mögött tenném, azt nem értékelné, és annyira én sem vagyok arrogáns, hogy ebbe ne tudjak belegondolni.
- Hát persze, szívesen elmennék vele bárhová. - nem vagyok otthonos az emberi szórakozásmódokban, de biztosan találnánk olyasmit, ami mindkettőnknek tetszene, ehhez kétség sem férhet. Én is már az utolsó falatoknál járok, bár ő így is előbb végez, de végül a hús eltűnik a tányéromról és pár korty borral öblítem le. Végül csak bólintok és a sóhajt is visszatartom, ami kikívánkozna. - Igazság szerint ez egy hosszabb történet, de kezdem az elején és ha sok... hát szólsz. Jól sejted, hogy az emberi hátterem más, a valóságban az apám is sárkány, ahogyan az anyám is az volt. Nem hiszem, hogy el tudnám mesélni a gyerekkoromat, ugyanis apám is a világunk vezetője volt és csalódott, hogy nem fia született, csak én... Sose voltam annyira erős, mint szerette volna és mikor édesanyám az egyik régi háborútokban életét vesztette az apámban végképp elpattant valami. Ő akart lenni az első... a legfőbb. Mindig úgy vélte a sárkányok a legerősebbek a fajok közül. Véres háborúban győzték le őt végül... az én segítségemmel és... aztán a helyre kerültem. Azt hiszem sejtheted, hogy ezt nem mindenki nézte jó szemmel. - rövid kivonat mondhatni, de csak nem mesélhetek el neki most nyolcszáz évet az életemből. Lehetetlen lenne.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 37
☮ Hozzászólások száma : 58
☮ Tartózkodási hely : Most éppen Peking



TémanyitásTárgy: Re: New York-i botanikus kert (Brooklyn)   Csüt. 14 Jan. 2016 - 22:13


Madeline & Joe



Látom a nőn a bizonytalanságot, s nem tudom eldönteni, hogy magát győzködi, hogy volt-e értelme megvallania ezt az egészet, megpróbálni, hogy mi ketten jelenthetünk egymásnak bármit is futó ismeretségen felül. Itt nyilvánvalóan nem a barátságról van szó, ha csak az lenne, vélhetően nem vállalt volna ekkora kockázatot. Kimondta: vonzódik hozzám, hiszen már látta rólam Pekingben is, hogy mennyire megfogott, csak éppen nem akartam erőltetni semmit, hagytam, hogy elszálljon a pillanat varázsa, noha azóta is folyton a fejemben járt. Ahogyan elnézem az arcát, neki is bőven voltak dilemmái, érthető módon nálam sokkal nagyobbak.
- Ezt örömmel hallom, hátha kedvem szottyan átutazni a fél világon csak úgy. – Vigyorgok, továbbra is jókedvűen igyekszem magamévá tenni az egész újszerű világnézetetet. Nem vagyok keserű, sosem voltam, csupán magányos, magamnak való, ám mindig tettem a dolgomat, az átvirrasztott éjszakák inkább kérlelhetetlenné tettek, semmint szarkasztikussá, az valahogy merő menekülés lenne. Így is kell futnom rengeteteg a fény felé a sötétből, legalább a lelkem ne legyen teljesen oda.
- Most még az egész hihetetlennek tűnik. Túl korai még megkérdezni, hogy te milyen vagy a világotokban? – Gondoltam inkább elébe vágok a dolgoknak, nehogy azt higgye, hogy általánosságban úgy vélem, hogy mindenki rémisztő fenevad, aki valamiért elrejti az arcát. Holott nem hiszem így, Maddie egy gyönyörű nő, bizalomgerjesztő kisugárzással, feltételezem hogy a másik arca valami ilyesmi lehet. Ha meg tévedek, hátha megszokható, és úgyis arra koncentrálok majd, hogy milyen, amikor emberként vagyunk együtt. Bár ki tudja, ebből leszűrve annak a démonnak is lehet emberi álarca, lehet, hogy az utcán is elsétáltam már mellette. A nővel ellenben próbálok erős maradni, mert bár a pénz is elválaszt, meg két óceán, egy mítikus világ... mégis oly egyszerű, én vagyok a férfi. Nem lépek el mellőle, ott gugolva fogom az arcát a tenyereimbe, de nem csókolom meg ismét, csak nézem, mert nehéz vele betelni, a szinte hókék tekintet, a hideg lehellet, lehet, hogy valami jeti? Na nem, inkább valami hókirálynő, így tudnám elképzelni, egy igazi csoda, számomra mindenképpen az, holott nem tartom magamat romantikusnak, koránt sem.
- Pedig már azt hittem, hogy kezdem érteni. – Felelem magabiztos hunyorítással, szemeimben mégis derűs fény táncol, ahogyan visszaülök a helyemre, és csak a közelébe helyezem a kezemet, ha netán meg akarná fogni, ám adok lehetőséget, hogy még félszeg maradjon, amilyen most, olyan kis bájosként.
- Másokkal is előfordult? Nem vagyok egyedi? – Cinkos pillantással döntöm oldalra a fejemet, természetesen ez vicc, még ha maga a téma komoly is, valahogy olyan visszafogottan adja elő magát, mindazáltan azért próbálok egy picit viccelni, mert nagyon is jól esik, hogy ennyire mélyen érez, hogy már a szívét emlegeti. Sosem voltam senkinek fontos, nyolc évesen árva lettem, és az voltam addig, amíg nem találkoztunk.
- Nem azt mondtam, hogy egyedül. Ha jönnél erősítésnek, miért mondanék ellent neked? Csak azt nem akarom, hogy megold helyettem az embereiddel. Ott akarok lenni, én csinálni, de ha vannak módszereid, eszközeid, elfogadom, hogy együtt... – Nem vagyok én vakmerő, így gondoltam, hogy sosem fogom feladni, és talán az nem kihasználás, hogy ha már elmondtam a titkomat, benne lenne abban, hogy támogat. Fordítva nincsen esélyem rá, nemigaz?
- Baseball meccsen? Én is elvihetlek majd valahova? Ezúttal úgy, hogy tényleg én szervezzem.. – Vigyorodom most el, mert eddig a teázót, és a botanikus kert vacsoráját is ő tervezte el. – Kérdezhetek valamit? Elmesélnéd... az _igazi_ történetedet? – Arra értem, hogy nem szándékozom rávilágítani, hogy netán mellébeszélt, hiszen értem én, hogy a titkos világukat nem köthette rá egy szimpatikus idegen orrára a világ másik végéből, de tényleg kiváncsi volnék. Nem tudhatom, hogy ezzel talán sebeket tépek fel. A vacsorával közben végzek, és már csak rá tudok figyelni.




♫ Halo ♫ ϟ Ruha ϟ te is titkolózol??  lufis
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Sárkány
our wisdom runs like a river
☮ Főkarakter : ∞ Caryeth
☮ Kor : 805
☮ Hozzászólások száma : 231
☮ Tartózkodási hely : ∞ Peking főképp



TémanyitásTárgy: Re: New York-i botanikus kert (Brooklyn)   Vas. 10 Jan. 2016 - 12:28


Az utolsó vacsora?




Még mindig bizonytalan vagyok, de próbálom kezelni, hiszen még mindig lehet rá esély, hogy mégis úgy dönt egy pontnál, hogy sok neki, hogy nem tud mit kezdeni a helyzettel, vagy hogy túlsokkolja az a tény, hogy sárkány vagyok, a másik alakomban. Azért ez nem olyasmi, amit egy átlag ember csak úgy kezelni képes, akkor sem ha egyébként eddig őrültnek hitte magát a miatt, hogy démonokat látott. Ez még nem jelenti azt, hogy nem dönt úgy majd inkább az egészről semmit sem akar tudni és nyugodt, békés életet választ magának.
- Az én kíséretemmel az sem kizárt, de persze egyedül nem. A közelébe se engednének. - hiszen nem is tudott róla eddig, hogy ilyesmi létezik egyáltalán és ez így van jól. Az emberek nem tudnak a világunkról, okkal, hiszen ha tudnának, annak komoly, beláthatatlan következményei lennének, amit nem kockáztathatunk meg. Nem akarja senki sem, hogy a világunk káoszba fulladjon, hiszen ahogyan Joe démona, vannak veszélyes és ijesztő alakok is közöttünk. Egy átlag ember pedig az ilyesmit nem feltétlenül tudja kezelni.
- Ők is csak egy faj... közöttünk, nem mindegyikük gonosz, de megértem, hogy ez hihetetlennek tűnik. - tény, a démonok között vannak a leggyakrabban olyanok, akik nem a jóra használják a képességeiket, de akadnak kivételek, mindig vannak ilyenek és persze a jónak véltek között is lehetnek rosszak. Az angyalok se mind feddhetetlenek csak azért, mert angyalok és a sárkányok se mind bölcsek és előrelátóak, ahogyan az emberek azt feltételeznék róluk, sőt néha a bölcsességük valamiféle kezelhetetlen őrületbe csap át, mint az apám esetén.
- Jól van, ez jól hangzik. - mosolyodom el. Hát igen szokatlan nekem ez az állapot most. Úgy fest, mintha ő lenne az erősebb és határozottabb, én pedig alig-alig tudom kezelni a helyzetet, de talán érthető. Ott van bennem a félsz, hogy még se tudja kezelni, hogy még se működik és azért akárhogy is, de ez félelmetesnek tűnik mindenképpen. Remélem, hogy nem kell majd kitalálnom hogyan kezelem a helyzetet, miszerint elmondtam neki az igazat, de még sem kellett volna.
- Még sokkal összetettebb, azt hiszem annál is, mint amit most gondolsz. - oh ezzel nem elriasztani akarom, magamnak is mondom, valamiféle győzködés ez, hogy mégis ennek ellenére megtettem, tehát biztosan volt értelme és nem értelmetlenül tettem. Legalábbis nagyon remélem.
- Engem túl sokan nem kérhetnek számon, ez a haszna annak, ha az ember felül áll a ranglétrán és előfordul, hogy valakinek egy ember felé húz a szíve, ezt nem tudjuk befolyásolni. - jól mondja kedvelem, vagy talán valami több is ez ennél. Erőteljes szimpátia, amit még magam sem tudok pontosan behatárolni. Ha pusztán csak kedvelném, akkor valószínűleg nem kockáztattam volna, hogy ilyen nyíltan beszélek vele és ennyi mindent felfedek előtte, azt tényleg nem tehetném meg felelősségteljes vezetőként, az nem vetne jó fényt rám, akkor sem, ha elcsattan egy csók, vagyis pont ezért. Pont ez erősíti meg bennem azt, hogy jól döntöttem.
- És ha nem tudod megoldani? - meglepnek a szavai, hiszen azt eddig is tudhatta, hogy egyedül képtelen ezt kezelni, nem tud legyőzni egy démont, erre nagyjából semmi esély sincsen, akkor mégis miért ragaszkodik hozzá ennyire? Az a baj, hogy tényleg nem tudja megoldani és ez az egész szépen lassan csak ki fogja készíteni, hiszen nem alszik, nem tudja kipihenni magát. A teste nem fogja örökké bírni a megterheléseket. - Legalább azt engedd, hogy segítsek. - nem könyörgöm, csak visszafogottan kérem meg, mert neki is így lenne a jobb. Egyedül ebből semmit se tud kihozni, vagy belehal, vagy élete végéig szenved, de én segíthetek.
- Az biztos. - röpke nevetést engedek meg magamnak, még az előbbi kellemetlen téma ellenére is, de igaza van, ez sokkal másabb, mint a konzerv. Gyakrabban kellene rendesen ennie, ez nem is kérdés. - Oh hát többnyire a munka hoz ide, vagy a feladataim, de legutóbb baseball meccsen voltam, ami még engem is meglepett, de egészen élvezhető volt. - habár azt hiszem nem pont a baseball maga játszott ebben közre, sokkal inkább maga a tény, ahogyan Ellael viselkedett, ahogyan szórakoztatóvá tette az eseményt a maga kötetlen humorával, ahogyan mindig is.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 37
☮ Hozzászólások száma : 58
☮ Tartózkodási hely : Most éppen Peking



TémanyitásTárgy: Re: New York-i botanikus kert (Brooklyn)   Pént. 8 Jan. 2016 - 11:53


Madeline & Joe



Most, hogy tudom az igazságot, amelynek részeként nem vagyok őrült, és ráadásul egy igen vonzó nő, aki még vezető is, pont velem akar vacsorázni, barátkozni, ő erősít meg a tézisemben, amelyet már sok éve próbálok másokkal elhitetet, még annak ellenére sem riaszt vissza, hogy ő maga is egy a különlegesek közül. Nem tudom felmérni, hogy vajon neki milyen lehet a külseje, de mindez talán nem is számít, azt kell néznem, hogy velem milyen, és bízni benne, hogy megszokható a másik arca. Már csak egy a kérdés, hogyan fogjuk tartani a kapcsolatot a világ távoli pontjairól. Megdöbbenve vonom fel a szemöldökömet, ahogyan az államat dörzsölöm.
- Ez mindent megmagyaráz, de gondolom én nem léphetek át rajta. De tudok telefonálni, és találkozhatunk, ha van kedved. – Bólintok, csak az időeltolódásra kell figyelni, bár engem éjszaka is hívhat, ha már nem alszom. Kissé olyan így, mintha epekedve várnom kéne, hogy mikor van itt, bár ha sok a barátja, vélhetően gyakran, és így mi is összefuthatunk. Főleg, ha velem nem csak barátkozni akar, ami még mindig hihetetlen.
- Nekem aztán magyarázhatod, olyat még nem hallottam, hogy egy ilyen jóságos lenne. Lehet, hogy csak a tévhitek, meg mesék, amik miatt így gondolom. – Az életemet a sötét utcákon élem, New York City maga a szenny világvárosa, nem sok pozitív gondolatom van, noha most ő a fény az éjszakában, számomra azért boldogságot hozott, amit még elég nehéz elvinni cinizmus nélkül, ám igyekszem, nehogy úgy érezze, hogy elutasítom a közelségét.
- Akkor majd ha eszünkbe jut valami kérdés, amelyet érdemes lenne megvitatni, majd megpróbálunk... közelíteni az álláspontokon. – Valahogy így képzelem én, hiszen látom rajta, hogy ő is bizonytalan, nem úgy tűnik, mint akinek állandóan hozzám hasonlóakkal lenne dolga, legalábbis ebben a témában. Úgy tetszik, meggyújtotta bennem a bizalom lángjait, és tudunk egymásra támaszkodni. Izgalommal vegyes félelem ez, amelyet úgy vél, hogy kezelhetünk.
- Értem én... Pont ezért esik jól, hogy mégis átgondoltad a kettőnk dolgát. Azt hittem, hogy számodra egy kellemes találkozás volt, de nem több, mert sok a dolgod vezetőként. Nem gondoltam, hogy ennyire... összetett. – Vigyorodom el, én kész vagyok szembemenni a titkokkal, végtére is mintha valami kiválasztott lennék, aki gyerekkora óta arra van ráállítva, hogy egyszer majd igaza legyen, és szembenézhessen a valódi démonaival.
- Nem is akarom, hogy veszélybe sodorjuk egymást. Eddig is vigyáztam magamra, én csak neked nem akarok rosszat. Hogy ne kérdezősködjenek miattad nálad. Hogy a világotokban ne legyen gond, hogy ismersz engem. Vagy hogy kedvelsz. – A hűvös csók nem csak a hőfoka miatt egyedi, nem is emlékszem már rá, hogy mikor csókoltam meg utoljára valakit. Vagy hogy engem mikor csókoltak meg. Sokkal inkább a lelki részről van itt szó, hogy valaki figyel rám. Így mielőtt felállnék, végigsimítom az arcát, ahogyan ő Pekingben tette. – Nekem meg te, aki nem ember. Érdekes véletlen. De... Maddie, én nem akarom, hogy megoldjátok helyettem. Oké, hogy segítesz, de nem érezném igazi győzelemnek, ha még ennyi sem maradna. Nekem csak a munkám van, ezt meg kell értened. – Visszamosolygok rá, ez nem bántás, csak egy kérés, hagyja meg a méltóságomat. Nekilátunk a húsnak, amely végre megérkezett, vagdosom, és a számba helyezem, hogy jóleső érzéssel nyögjek fel. – Ez valami isteni. Másabb, mint a konzervek. És... ha New Yorkban jársz, mit szoktál csinálni a barátaiddal?


♫ Halo ♫ ϟ Ruha ϟ te is titkolózol??  lufis
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Sárkány
our wisdom runs like a river
☮ Főkarakter : ∞ Caryeth
☮ Kor : 805
☮ Hozzászólások száma : 231
☮ Tartózkodási hely : ∞ Peking főképp



TémanyitásTárgy: Re: New York-i botanikus kert (Brooklyn)   Csüt. 31 Dec. 2015 - 21:13


Az utolsó vacsora?




Őszintén szólva fogalmam sem volt, amikor úgy döntöttem, hogy találkozom vele, hogy mi lesz ebből az egészből, hogy hogyan fogadja majd a hírt, hogy nem annyi vagyok, amennyinek tűnök és hogy nem vagyok még csak ember sem. Tartottam tőle, hogy kiakad, hogy nem tudja kezelni majd a helyzetet, de végül jól alakult minden, azt hiszem most már mondhatom ezt. Volt egy kis kezdeti ijedtség, de most már inkább érdeklődést és kíváncsiságot látok a szemében, mint sem félelmet. Legalább már nem hiszi azt, hogy én vagyok a veszélyes démon, aki ártani akar neki. Én inkább, ha tudom, akkor megvédeni szeretném őt.
- Van rá egy remek trükkünk, térkapunak hívják, biztosan láttál már sci-fiket... olyasmi mondhatni. Néhány nagyobb városban van ilyen kapu, itt is és Pekingben is. - azért mindent nem mondok el, nem hiszem, hogy jó lenne máris azzal nyitni, hogy itt a városban is akadnak jó néhányan még mitikusok, többek között egy nagyvállalat vezetője is angyal és a rendőr kollégái között is akadnak szép számmal. Nem vagyunk sokan, de New York elég központi helye a világnak, itt nem ritka a magunk fajta, épp e miatt találhatott itt rá az a démon is, vagy botolhattak egymásba, de erről majd teszünk. Segítek neki, hogy nyugodtan alhasson.
- A démonok sem mind rosszak egyébként. - teszem még hozzá, hiszen nem jó, ha úgy indít, hogy minden démon veszélyes. Én is ismerek néhányat és akadnak köztük bőven olyanok, akik az erejüket jóra használják. Persze tény, hogy az egyik leglabilisabb faj, de bőven akadnak rossz útra tért dzsinnek is, sőt az angyalok között is vannak fekete szárnyúak, ahogyan az emberek sem mind egyformán jók, vagy rosszak. - Nem is tudom, hogy erre hogyan készíthetnélek fel. Nem lehet csak úgy... adagolni. - oh nem, azt hiszem itt más mód nincs, mint kimondani az igazat, hogy sárkány vagyok és ez még mindig semmi, hiszen láthatott már sokféle sárkány ábrázolást, aranyosat, szerethetőt is, a világban nem minden kultúrában egyformák ezek. Egy igazi sárkány viszont inkább hasonlít egy őshüllőre, rengeteg foggal, karommal, pikkelyekkel és hatalmas méretekkel. Egy ember számára riasztó lehet.
- Tudod mi idősebbek vagyunk, kicsit mások is... megfontoltabbak és sokunkra a heves érzelmek nem feltétlenül jól hatnak. Ez elég bonyolult. - többségünk okkal tartózkodik a kapcsolatok ilyetén formájától, ahogyan Ellael vagy épp Eldorien is. Az emberen könnyebben fogást találnak, ha van valaki, akit nyíltan felvállal, főleg ha az az illető egy szimpla ember, aki óvatlan és sebezhető. Veszélyes játék számunkra a szerelem, hiszen sosem tudhatjuk ki akar ártani nekünk, de erre már rájöhetett a démona által. Sok veszély van a világban, okkal akart valaki keresztbe tenni a cégemnek, okkal volt az a vizsgálat és ha nyíltan kötődöm egy emberhez, annak a kár komoly következményei is lehetnek rá nézve. - Nem sodorhatunk bajba másokat puszta szeszélyből. - teszem még hozzá egy halk sóhajjal, még sem húzódom el, vagy mondok nemet a csókjára, hiszen jól esik a közeledés és az is, hogy így nyit felém, hogy ezzel is azt mutatja nem fél tőlem és az sem riasztja meg, hogy párát lehel, hűvöset, amikor elszakadunk egymástól, ami engem önkéntelenül is mosolyra fakaszt.
- Nem is tudom, sok minden, de nincs ebben gyakorlatom. Te vagy az első nekem, aki nem közülünk való, fogalmam sincs, hogyan kell kezelni. A démonodat pedig elkapjuk. A világunk rendekből épül fel, én vagyok a Diplomácia kasztjának vezetője és van a Védelem kasztja, köztük akadnak rendőrök is, helyiek is New Yorkban. Megtaláljuk azt a démont és alhatsz nyugodtan. - mert segíteni szeretnék neki és hogy kipihenje magát, mert ráfér. Nem mondom, hogy most is nyúzott, de még nem láttam igazán frissnek és fittnek. Közben megérkezik a pincér, én pedig elhallgatok, amíg elénk kerül a frissen elkészült két steak, burgonyával köretnek és salátával pluszban, amiből lehet hozzá falatozni.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 37
☮ Hozzászólások száma : 58
☮ Tartózkodási hely : Most éppen Peking



TémanyitásTárgy: Re: New York-i botanikus kert (Brooklyn)   Szer. 30 Dec. 2015 - 18:45


Madeline & Joe



 Mosolyogva szemlélem a vonásait, és körbenézve az üvegházban igazán különlegesnek érzem a pillanatot. A hangulatunk igen egyedi, azt kell mondanom, hogy ilyen jól még sosem voltam, ami igaz, hogy nem túl nagy szám, hiszen a munkám már rutinból meg, az italba temetem magamat, nincsenek barátaim, de mégis úgy érzem, hogy egy bármilyen nőcske nem lett volna elég arra, hogy ekkora változáson menjek keresztül. Már az első perctől kezdve éreztem, hogy annak ellenére, hogy a papírforma szerint neki a fontoskodó főnöknek kéne lennie, aranyos, és oldott személyiség, aki igenis vágyik arra, hogy ne legyen magányos.
- Időbe se telik? Azt meg.. hogy csináljátok? – Kérdezek vissza. Nyilván meg fogom tudni a titkai részét, és a fokozatosságot beszéltük meg, mégis újra meg újra meglepődöm azon, amik kiderülnek. Már az sem volt túl átlagos, hogy kiderült, hogy igazam van, és a mi szemünk elől rejtve van valami másik, komolyabb világ, amelyben én hittem, ám nem erőltethettem rá a véleményemet senkire. S igaza van, ennyi idő után mégis találkozom valakivel, aki nem csak hogy hisz nekem, egy közülük. És tulajdonképpen... egy édes pofa. Talán nincsen türelmem az emberekhez, és olyannal kellett találkoznom, aki az eddigi nyomorúságomat boldogsággá változtatja. Tűnődöm rajta, hogy milyen lehet a másik énje, nem tudom elképzelni, hogy olyan csúf démonias. Valami... aranyos formája van, legalábbis biztosan nem ronda, ocsmány.
- Nem fogok. A démonnál minden jobb, tényleg, és ha azt vesszük alapul, hogy milyen csinos, és édes vagy, nem hiszem, hogy be kéne bármitől is rezelnem. De... ha ennyire félsz a reakciómtól, készíts fel. Akkor egyikünknek sem lesz megdöbbentő. De csak ha már úgy érzed, hogy el tudsz... vagyis ha kész vagy rá te is. – Adom meg a javaslat lényegét. Hihetetlenül bájos, ahogyan cégvezetőként mégiscsak az emberi oldalát domborítja ki, hogy ő csak Maddie. Így van, és örülök hogy képes így viselkedni, nem néz le, csak mert egy átlagember vagyok. Ebből látszik, hogy ő is az, mert vannak félelmei, bizonytalanságai. Ezért sem félek attól, hogy riasztó lesz, amit láttat. Egy ilyen csoda aligha tántoríthat el.
- És bocsáss meg a meglepődésem miatt, nem feltétlenül a társadalmi helyzetünk miatt vagyok így elámulva, már az is jól esik, hogy végül mégis gondoltál rám. Csak... meglep, hogy valaki, akkor ennyire.. izgalmas nő, nem talált pár magának a... tudod... a világotokban. – Ezzel nem őt bántom természetesen, biztosan ott is felelősségteljes, csak ha ő ilyen sokáig él, lett volna talán lehetősége. Remélem ezzel nem lépkedek tojáshéjon, pocsék érzés lenne tapintatlannak lenni, lehet, hogy oka van rá, hogy nincsen senkije. S a viccelődéssel sem bántani akarom, ezért ezt ellensúlyozandó nem várok a randi végéig, már úgyis felrúgtunk minden létező konvenciót. S ha úgy vesszük én magam is türelmetlen vagyok. Ha készek vagyunk felválallni, hogy egymásra találtunk, akkor nem érdemes úgy tennünk, mintha mégsem. Egy csók végtére is még nem az ágy, még bőven van mit emésztenünk. Érezni akarom az ajkát, megsimítani az arcát, hogy tudja, nem félek tőle, és bármi is történjen majd, mindez különleges, egyedi. A csókja finom, puha, s nem zavaró a hűvös. Kissé borzongató, de hogy kellemetlen lett volna? Dehogy. A szinte fehér hajához még passzol is, mint valami jégkirálynő. Remélem azért nem mindenhol ilyen hűvös a teste, mert még összefagyunk.
- Butaságokat beszélsz, már ha lehet ilyet mondani... – Nevetem el magamat most már csak az arcára adva egy puszit, amit átfogok a kezemmel, s utána hozzá is érintem a saját arcomat. Borotválkoztam, így most sima az arcom, még ha váratlanul is ért a meghívás, gyorsan összekaptam magamat. Visszaülök végül a helyemre, és talán picit idétlen dolog, de nem tudom letörölni a mosolyomat. Tisztára tininek érzem magamat. Várjuk tehát a steak-et.
- És... ha a fokozatosság, mi az, amit szerinted ezen a szinten feltétlenül tudnom kéne? Na meg... mi van a démonommal? Tényleg fogsz tudni segíteni? – Kérdezem picit elkanyarodva a témától, noha innentől kezdve aligha fogom megállni, hogy olykor ne érjek hozzá.


♫ Halo ♫ ϟ Ruha ϟ te is titkolózol??  lufis
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Sárkány
our wisdom runs like a river
☮ Főkarakter : ∞ Caryeth
☮ Kor : 805
☮ Hozzászólások száma : 231
☮ Tartózkodási hely : ∞ Peking főképp



TémanyitásTárgy: Re: New York-i botanikus kert (Brooklyn)   Pént. 25 Dec. 2015 - 21:29


Az utolsó vacsora?




Nem, igazából én magam sem tudom megmagyarázni, hogy miért vagyok itt pontosan, vagyis... talán vannak dolgok, amiket nem is kell megmagyarázni. Egyszerűen csak úgy éreztem, hogy valami miatt muszáj. Talán Kono halála, talán a változások, de érdemes úgy leélni ilyen sok időt, hogy közben az ember meg sem próbál teljes életet élni? Igaza van Laylahnak, nem jó ez így. Nem jó, amit csinálok, muszáj lenne valahogy nyitnom, ahogyan jól éreztem magamat a meccsen is Ellaellel, és valahogy úgy érzem, hogy Joe felé őszinte lehetek. Pont a miatt, ami történt velem, amihez köze van, ő talán nem sokkolódik le annyira durván, mint mondjuk egy átlag ember, aki még soha nem került szembe veszélyes alakokkal... és persze hihetetlen ügyekkel.
- Nem tudom, arra sem tudom mennyi esély volt, hogy olyat küldenek átvizsgálni a cégemet, akit zaklat egy démon és aki... - itt csak elmosolyodom. Elmondtam már, kedvelem, szimpatikus és érdekel is és nem csak a démoni üldöztetés miatt. Egyszerűen tényleg valami megfogott benne. Nem érdekel, hogy mennyire vagyunk mások, hiszen az ilyesmit nem lehet mindig megmagyarázni. Nem mindenre vannak tényleg kifejthető indokok. Azt tudtam, hogy meg kell próbálnom és hogy most itt akarok lenni, és ez a lényeg, e miatt tudtam, hogy meg is kell próbálnom, mert ha nem teszem azt már nem pótolhatom be 5-10 év múlva. Nekem az nem idő, de neki...
- Jól hangzik, benne lennék. Nem jelent gondot ide utazni, időbe se telik... lényegében. - csak ügyesen kell megoldanom, hiszen nem tehetem meg, hogy átjövök a kapuk által, és mondjuk előző nap még fontos üzleti tárgyalásom van, két óra múlva pedig már itt vacsorázom. Vagy maximum akkor, ha nem nyilvánosan történik a dolog, mert ez még szemet szúrhat valakinek, de ezt meg lehet oldani, igazából ez a legkisebb probléma. Rosszabb lenne, ha olyan sokat kellene utazni repülőn, ha ténylegesen a világ másik felén laknék.
- Ez jól hangzik. Csak ne ijedj meg félúton valahol. - igen azért ettől félek kicsit, hogy majd ha rájön mi vagyok... Ellaelnek könnyebb dolga van akármit is mond. Tudom vannak fekete szárnyú angyalok is, de azért egy sárkány... A tündének is könnyebb az emberekkel, de mi van, ha most azt mondja nem lesz gond és ha meglát... Ezért féltem eljönni és mentem el, tartottam a távolságot, mert nem akarok sérülni, nem akarom hogy fájjon, amikor majd rájön, hogy ez így még sincs rendben, hogy félelmetes vagyok... netán csúf, legalábbis a másik énem.
- Kihallottad a lényeget. - nem zavar, a mosolyom is ezt mutatja, sőt tényleg jó érzés az, hogy olyan környezetben vagyok, ahol nincsenek elvárások, ahol nem úgy tekint rám valaki, aki vagyok, hanem aki lenni szeretnék néha. Nincsenek elvárások és megfelelési kényszer, csak én és egy vacsora egy férfivel, akihez tényleg vonzódom, hiába nem gondoltam volna, hogy erre sor kerülhet. - Igen azt hiszem én is... átérzem, mit érzel. Ez nekem is új és furcsa maga az érzés is... de jó értelemben új. - nem zavaró, izgalmas mindenképpen. Jól esik az, hogy itt lehetek most vele és az is, hogy jól érzem magamat és talán tényleg képes lesz majd kezelni ezt az egészet, én legalábbis még mindig nagyon reménykedem benne. Ezért csepegtetek óvatosan infot és persze el is kerekedik a szeme, amikor kimondom a koromat. Nem meglepő... de legalább nem itt pattan fel és hagy faképnél.
- Nem hiszem, én csak... idősebb vagyok, de ez nem jelent... ilyesmit. - magyarázkodom hát persze, pedig talán nem lenne rá szükség, de még nem mindig értem meg egyből azt, amit a másik viccnek szán. Mégis meglep, amikor feláll, szinte már arra számítok, hogy talán el is megy, de nem ez történik. Előttem guggol le, én pedig nem tudom, hogy pontosan mire készül, csak bizonytalanul pislogok rá párat és próbálom betippelni. A szívverésem automatikusan gyorsul fel és amikor közelebb hajol én is követem a mozdulatot. Nem szándékos, valahogy a reakció tényleg a véletlen műve, de a csókot cseppet sem érezheti forrónak, sokkal inkább hűvös, sőt amikor elszakad talán még a lehelete is látszani fog a levegőben. Nem fog fázni, csak maximum a hűvös fuvallatot érzi. Nem szándékos, de ez van, ha az ember bizonyos szituációkban nem teljesen képes kezelni a képességeit. Rám ez eddig nem volt jellemző, de most ismeretlen talajon lépkedek.
- Bocsánat, remélem nem volt... kellemetlen. - nem tudom, hogy milyen érzés ez a másiknak. Nekem csodás volt, maga a csók, a finom ismerkedéses jellegével. Ez most itt tökéletes volt és talán nem is kellett volna ennél több. Nem vagyunk irányíthatatlanul vad tinik, akik nem tudnak mit kezdeni a hatalmas vággyal. Sok idő után az ember tud türelmes is lenni és persze óvatos, sőt még a sárkány is.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 37
☮ Hozzászólások száma : 58
☮ Tartózkodási hely : Most éppen Peking



TémanyitásTárgy: Re: New York-i botanikus kert (Brooklyn)   Kedd 22 Dec. 2015 - 14:13


Madeline & Joe



Meglepődési hullámaim vannak. Először azon, hogy felveszi velem a kapcsolatot, holott már temettem magunkat. A világ másik végéből hogyan tudnánk egymással akár csak barátkozni is? A második alkalom, hogy kiderül, nem csak barátkozna, a harmadik pedig mindaz, hogy aláhúzza, nekem volt igazam, s egy közülük ő is, sőt, attól fél, én mit szólok ehhez az egészhez. Nem ilyesmire számítottam, amikor Kínába tartott a gépem, s most kiderül, teljesen felfordult az életem, ténylegesen új fejezet kezdődik. Túl egyszerű lélek vagyok, és most csak kapkodom a fejemet.
- Azért mekkora esély volt rá, hogy olyannal találkozom, aki megérti ezt? – Felelem kételkedve, a mosolyát ellenben viszonzom. Új ez még nekem. Nem szokásom túlzottan barátkozni, megnyílni, hiszen a zaklatott életem, s a titkom mellé hogyan is férhetne bele még egy kapcsolat is? Aligha hiszem, hogy bárki el tudná viselni, hogy meghalhatok, a fóbiámat, az átdolgozott éjszakákat. Maddie pont egy ilyen alkat lenne? Igaz, most kiderül, hogy nála sem sokkal kevésbé bonyolult a szituáció, mi ketten együtt már hatványozzuk az örömöket, és mégis... olyan jól érzem magamat vele, mint még senkivel ezt megelőzően.
- Szívesen vinnélek étterembe. Azt nem mondom, hogy főznék neked, kontár vagyok a konyhában. Lazítani ellenben... ha tudsz rám időt szánni, nagyon szívesen. – Hozzáteszem, hogy ha, holott itt van, és éppen a titkát mondja el, lényegében felajánlja, hogy igenis próbáljuk meg. Csak az a fránya bénázásom, miszerint nincsen túl nagy gyakorlatom az ilyesmiben. Még jó hogy kellően határozott, és bőven kiegészítjük egymást, nem kell attól félnem, hogy alámrendeli magát, és emiatt siklik félre minden, mert egyikünk sem tud lépni. Valahogy azt hiteti el velem, hogy tudunk támaszkodni a másikra, így nem bonyolult akár felváltva kezdeményezni.
- Igazad van. Majd igyekszem a logikus, jó kérdéseket feltenni, amikor már megemésztettem az előző adagot. – A halvány mosoly most már jobban kiteljesedik, nem hiszem magamat őrültnek, sültbolondnak, vagy ha az vagyok, megtaláltam a páromat. Bármennyire is udvariatlanság, az asztalra könyökölve futtatom végig rajta a tekintetemet. Nem úgy mustrálom, hogy kényelmetlen legyen, vagy hogy úgy érezze, az igazi alakján tűnődhetek. Lényegében az emberek között így jár, ő is ezt látja a tükörben, és ha valami mást is kell majd látnom, majd talán lesz időnk megszokni az új érzetet. Nem hiszem hogy olyan nagy gond lenne, végtére is én ebben nőttem fel, és ha Madeline ennyire kedves, bájos emberként, ráadásul gyönyörű a külseje miért ne lehetne szép másképpen is?
- Vonzódsz hozzám? – Kérdezem kiragadva a legfontosabb szavakat, majd elnevetem magamat, biztosan hülyének néz, hogy vallomást tesz, én pedig tipikus férfiként próbálok a lényeg után kapni. Megrázom a fejemet, s szabadkozva emelem fel a kezemet. – Én is hozzád. Csak... nem gondoltam, hogy ez megtörténhet. Nagyon tetszel. Csak tudod... szépen berendezkedtem arra, ami körülvesz, és valahogy.. villámcsapásként értél. Édes vagy. – Beharapom a számat, amint az első bombasztikus információ megjelenik, végtére is nyilvánvaló volt, hogy nem kis volumenű témákról lesz szó. – Azta.. – Buggyan ki belőlem, lényegében azt nem értem, hogy egy ilyen okos, és szép nő, ennyi idő alatt nem talált magának valakit az övéi közül? De mégsem teszem fel a kérdést, ez talán bántó is lenne. Az már más tészta, hogyan is fogjuk megoldani, hogy olykor találkozzunk is, bár ha vannak itt barátai, lehet, hogy sokat ingázik. Na majd még erre visszatérünk. – Akkor hozzád képest én vagyok most a kis tini? – Kérdezem mosolyogva, és elengedve a kezét felállok, hogy megkerülve az asztalt odagugoljak hozzá. Megkérdezhetném, hogy szabad-e megtennem, amit akarok, de ha már kimondtuk, akkor azt akarom, hogy érezze, nem félek belevágni. Holott dehogynem, millió buktatója van, és még sok mindent biztosan nem tudok, de ugorjunk csak fejest, lesz ami lesz. Ha már nagyjából egy szinten van az arcunk (kicsit ugyan le kell hajolnia) akkor megcsókolom. Miután ki tudja, hogy milyen régen volt részem ilyesmiben, nem elnyújtott a csók, csak egyetlen puha ajakérintés, hogy rájőjjünk mindketten élünk még.

♫ Halo ♫ ϟ Ruha ϟ te is titkolózol??  lufis
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Sárkány
our wisdom runs like a river
☮ Főkarakter : ∞ Caryeth
☮ Kor : 805
☮ Hozzászólások száma : 231
☮ Tartózkodási hely : ∞ Peking főképp



TémanyitásTárgy: Re: New York-i botanikus kert (Brooklyn)   Hétf. 14 Dec. 2015 - 20:08


Az utolsó vacsora?




Azt hiszem nem igen volt más választásom, mint elmondani neki ezt, ha nem teszem meg akkor eleve nem is volt értelme annak, hogy elmegyek vele teázni. Valami volt, ami megfogott benne, ami szimpatikussá tette és e miatt akartam most találkozni vele és belekezdeni ebbe az egészbe. És ha nem tudja kezelni a helyzetet... akkor még mindig kitalálhatom, hogy mi legyen és van időm arra is, hogy feldolgozzam az esetet, de ha meg se próbálom, akkor őrlődhetek még hozzá nagyon sokáig.
- Talán oka volt annak, hogy pont velem találkoztál, hogy pont nekem tudd elmondani. - felelek halvány mosollyal. Na igen én nem néztem őrültnek, hiszen ismerem a világot, amiről beszélt, ismerem a démonokat, akik talán üldözik, vagy aki talán üldözi és úgy érzem, hogy segítenem kell neki, sőt remélhetőleg képes is leszek rá, hogy segítsek. De ehhez ő is kell, no meg hiába teszek bármit a háttérben, ha aztán ugyanúgy nem tud aludni és ugyanúgy félelemben él majd, mert nem tudja, hogy a rémálomnak vége.
- Rám sem, bár nekem nem lenne gond étterembe menni, de valahogy az időm sosem engedi, talán mindkettőnkre ráférne időnként egy kis lazítás. - na igen a konzerv nem épp a legjobb étkezési forma, de annyi biztos, hogy nekem is normálisabban kellene étkeznem és eddig ezt még nem igen sikerült megvalósítani, pedig komolyan szándékomban állt, és Laylah is mindig épp eleget piszkál miatta. Az idő nagy ellenség főleg akkor, ha nem szánsz olyan fontos dolgokra, mint mondjuk az evés, de majd talán egyszer ez is változni fog, ki tudja.
- Igen a fokozatosság jó lenne, úgy azt hiszem nekem is sokkal könnyebb és neked is feldolgozni. - bizonytalan még ahogyan bólintok, de legalább bólintok. Még így is van bennem egy nagy adag félsz, de azért remélem, hogy tényleg nem fog megijedni, mert oka lenne rá. Könnyebb dolgom lenne angyalként, még mindig ezt vallom, de nem vagyok angyal, sárkány vagyok és ez sokkal félelmetesebb lehet egy embernek, mint egy angyal, akinek csupán szárnyai vannak, nekem ellenben annál sokkal több. A kezemet el nem húzom, fel sem merült. Jól esik... valami olyasmi ez, amiben nagyon régóta nem volt már részem.
- Ne gondold azt kérlek, hogy csak mert van egy cégem több vagyok. Miért én mit adhatnék neked? Ez nem erről szól, hogy kinek mije van, inkább csak meglátjuk nem igaz? Kedvellek és vonzódom hozzád, csak erre akarok gondolni másra nem. - nem érdekel, hogy ő csak egy New York-i zsaru, ha érdekelne, akkor már eleve rég nem lennék itt, de itt vagyok, mert ezzel nem akarok foglalkozni. Vele akarok lenni azért, aki, mert szimpatikus számomra, talán pont azért, mert csak egy New York-i zsaru, talán pont azért, mert nem tudta ki vagyok és úgy kezelt, mint egy átlag embert, nem úgy, mint egy cégvezetőd, nem úgy, mint egy kaszt fejét, vagy mint Miamar lányát. - Azt hiszem pont az a lényeg, hogy veled Maddie vagyok... nem valaki, aki céget vezet, vagy valaki, aki... elmúlt nyolcszáz éves... érted? - az első kis információ, amiről eleve nem tud. Nem vagyok mai csirke, de ezeket meg kell tudnia, jobb ha előbb retten meg, mintha utóbb, de nem akarom, hogy csak mert újabb különbözőségekre derül fény, még inkább úgy érezze, hogy nem vagyunk egymáshoz valók, hogy ő nem adhat nekem semmit. Pont az a lényeg, hogy az egyszerűséget adhatja, ami régen hiányzik az életemből, azt amit Ellaellel is élveztem. Elmenni egy baseball meccsre, nevetni és koktélt szürcsölni. Nem akarom úgy végezni, mint az apám és ha nem változtatok akár ez is bekövetkezhet.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 37
☮ Hozzászólások száma : 58
☮ Tartózkodási hely : Most éppen Peking



TémanyitásTárgy: Re: New York-i botanikus kert (Brooklyn)   Vas. 13 Dec. 2015 - 16:27


Madeline & Joe



Kezdem már lassabban venni a levegőt, és elfogadni az igazságot, amely szerint nem vagyok őrült, a gyermekkorom alapján felsejlő világ valódinak bizonyul. Különös módon megkönnyebbülés jár át, hogy nem kell magamban őrlődni, hogy vajon amit látok az a képzeletem szüleménye, s meg sem tudom senkivel beszélni a pszichiáteremen kívül. Itt van valaki, aki felnőtt, érett, és azt mondja, hogy igazam van. Ettől még nem különben rémisztő mindez, hiszen Madeline azt mondja, hogy közöttünk járnak, más alakban, és lényegében senkiről nem lehet tudni, hogy miféle. Bárki viselheti az álarcot.
- Azért ne hidd, hogy megijednék tőled, csak... újszerű. Az, amit csak egyedül én hittem el, most úgy tűnik, igaz. Kicsit furcsán éreztem magam, hogy mindent rád zúdítok, nem szoktam ismerkedni, de te.. megfogtál annyira, hogy kedveljelek. Őrültnek is hihettél volna. – Érzékelem a zavarát, amit még mindig édesnek tartok, főleg, hogy ő a cégvezető, a tökéletes nő, akire mindenki odafigyel, és most még kiderül róla, hogy valami különleges teremtmény. S ő van zavarban előttem. Ettől valahogy magamat érzem abban az egyedi helyzetben, hogy hatni tudtam rá. Vajon mivel? Ha a tükörben nézek, vagy a jellememet megvizsgálom, nem látok semmi kiemelkedőt. Erre mondják, hogy izlések, és pofonok?
- Az nekem se sikerül, ráadásul rám nem főz senki, de a konzervekben már igen profi vagyok, tudom, hogy meddig kell melegíteni. – Emelem fel az ujjamat vigyorogva. Agglegényként megtanulhattam volna főzni, pár egyszerűbbet tudok is, mint a sima főznivaló tészták, vagy egy rántotta, de az éjszaka közepén lássuk be egyszerűbb egy sólettet kiolvasztani, mintsem egy kész ételt összeütni. Ettől még szeretem a hasamat. Csak nem tudom a módját, hogyan töltsem meg olcsón, így maradnak a konzervek. Ha nem lenne ilyen zaklatott a munkám, vagy netán lenne családom, akkor nyilván minden máshogy alakulnak, de hát nem vagyok siránkozós alkat, most éppen a nőre figyelve oldódom fel, a végén már halványan elmosolyodni is sikerül. Nem akarom, hogy úgy érezze, eltaszított magától az igazsággal. Ő sem fordult el tőlem, együttérzett, próbált tanácsot adni, így nem merülhet fel az ellenkezője.
- Mit szólnál a fokozatossághoz? Ígérem nem fogok betojni, nagyon... – Végtére is egy démont üldözök vagy húsz éve, ennél azért nem lehet semmi sem megterhelőbb. Azzal egyet tudok érteni, hogy jobb tőle megtudni, mintha véletlenül derülne ki, akkor nyilván máshogy értékelném saját magunkat, így a tisztességes. De hogy mindent azonnal, nem biztos, hogy lenne értelme. Végtére is ha kapok információt, de magunkról is beszélünk, s megpróbáljuk élvezni az együttlétet, azzal ki tudok egyezni.
- Már úgy értve, hogy igen... próbáljuk meg, de... az is érdekelne, hogy mit várhatunk mindettől? Gondolom nem mindenkivel osztod meg mindezt. Nem tudom, hogy én mit adhatnék. Ezt ne úgy vedd, hogy nincs önbizalmam, csak... rád sokan felnéznek, engem még a saját kollégáim se nagyon tisztelnek. – Félmosollyal simítok végig a kézfején, ha még nem húzta el. Arra valóban kiváncsi lennék, hogy is nézhet ki, ha éppen nem ebben a gyönyörű alakban van, de ezt a kérdést még félreteszem, s bízom abban, hogy ez csak egy megtévesztő álca, mint a mesebeli szép gyilkosok tekintetében. Valahol reménykedek, hogy ha másféle is, azért annyira borzasztó csak nem lehet. Végtére is el tudom magamat engedni, ez látszik a tartásomon, például iszom a kihozott borból, és készítem a gyomromat a vacsorára.


♫ Halo ♫ ϟ Ruha ϟ te is titkolózol??  lufis
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Sárkány
our wisdom runs like a river
☮ Főkarakter : ∞ Caryeth
☮ Kor : 805
☮ Hozzászólások száma : 231
☮ Tartózkodási hely : ∞ Peking főképp



TémanyitásTárgy: Re: New York-i botanikus kert (Brooklyn)   Szer. 9 Dec. 2015 - 13:50


Az utolsó vacsora?




Attól, hogy valaki sikeres, csinos, vagy akár gazdag még nem lehet minden tette helyénvaló. Tényleg úgy érzem, hogy meg kell magyaráznom, hogy miért tűntem el csak úgy legutóbb. Ha nem érdekelne ez az egész, akkor magyarázkodnom sem kellene, ezzel is tisztában vagyok, de ebből sejtheti, hogy nem vagyok teljesen érdektelen az egésszel kapcsolatban. Tudni akarom, hogyan reagál, ha elmondom az igazat, hogy vajon megijed-e tőlem, vagy netán képes lesz kezelni a hallott információt.
- Más világ igen, nem is gondolnád, hogy mennyire, de... Magam sem tudom Joe valami miatt meg tudtam nyílni melletted és... nem tudom megmagyarázni. - nem tudom még szavakban kifejezni, hogy mit is akarok, de úgy érzem és ebben biztos vagyok, hogy nem akarok a távolság, vagy bármi más miatt veszni hagyni valamit, aminek talán jelentősége van. Megtehetném, túllendülhetnék rajta, valószínűleg elfelejteném egy idő után. Az embereknél az ilyesmi pár hét, de nálunk talán pár évtized is lenne, de elfogadhatnám, hogy úgyis idővel meghal és eltűnik, én pedig itt maradok, de pont e miatt akarom megadni az esélyt valamire, amiről még magam sem tudom hogy micsoda, de ha már előre elvetem, akkor nem is lesz belőle semmi igaz?
- Talán inkább a ritkás normális étkezés. Tudod a munka viszonylag sok időmet elveszi. - na igen szeretem a húsokat, de nem szoktam nagyon belakni. Amikor eszem, akkor is inkább mértékkel, vagy futtában. Ez nem azt jelenti, hogy össze-vissza eszem mindent, sőt anyagilag megengedhetem magamnak, hogy mindenből a minőségit fogyasszam és a salátákkal sincs gondom, de persze inkább köretnek sem mint rendes étkezés helyett. Úgy azért sokkal több értelmét látom, de esetében tényleg nem lep ez meg. A férfiak szeretik az húsféléket és a gyomrukat is, bár persze kivételek mindig akadnak. Köztük is akad, aki szimplán csak vegetáriánus és kész, már miért ne lehetne? De ez a téma most csak körítés, felvezetés, mert tudom, hogy úgyis bele kell vágnom a lényegbe. Inkább előbb ijedjen meg mielőtt még bármibe is belemennénk, hátha egyszerűen felesleges lenne az egész, akkor pedig minek kínozzam magamat vele? Soha sem voltam az a típus, aki úgy gondolta előbb építkezzünk és csak aztán fektessük le az alapokat. Értelmetlen, mert így összedőlhet minden egy pillanat alatt. Előbb tudja az igazat és akkor még kihátrálhat, vagy elfogadja és akkor van értelem megismerni egymást.
Megvárom, amíg emészti, amit mondtam és kicsit enyhül a szorítás, amivel az asztal szélét markolja továbbra is. Nem akarom, hogy kellemetlen legyen neki ez az egész. Elmehet, ha akar, de most kell eldöntenie, hogy mi legyen, hiszen nem engedhetem csak úgy el akkor, ha már elmondtam neki az igazat, csak ha azt el is veszem tőle, ha netán képtelen lenne feldolgozni.
- Biztos vagy ebben? Nem jobb ismerni a rémisztő részeket, mintha utólag tudnád meg őket amikor már fájdalmasabb? - igen valahol magamat is féltem ettől, mert most megtudott pár apróságot, de nem sokat. Mi van akkor, ha később a többit nem tudja kezelni? Van egy világ a háttérben, amiről semmit sem tud, angyalok és démonok, ami még viszonylag egyszerű, de nem csak erről van szó és vajon képes lesz kezelni, ha kiderülnek még dolgok ezen kívül is? Nem vagyok benne teljesen biztos és nem akarok esélyt adni arra, hogy utólag meneküljön el. Nem vagyok angyal, sőt démon sem, de a külsőm riasztó lehet számára, az ami valójában vagyok, vagy az aki valójában vagyok, hiszen nem mondtam igazat teljesen sem a családomról, sem semmi másról, hiszen nem tehettem. Nem állhattam elé a valódi korommal és azzal sem, hogy ki volt az apám, hogy majdnem lerombolta a fél világot, mert túlságosan beképzelt volt és úgy vélte, hogy minden az övé, csak mert erősebbnek gondolta magát mindenki másnál.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 37
☮ Hozzászólások száma : 58
☮ Tartózkodási hely : Most éppen Peking



TémanyitásTárgy: Re: New York-i botanikus kert (Brooklyn)   Vas. 6 Dec. 2015 - 21:45


Madeline & Joe



Furcsán érzem magam, tényleg olyan, mintha neki kéne magyarázkodnia. Ő egy sikeres, csinos, fiatal nő, én vagyok eléggé lecsúszva, mégis ő hív újabb találkozóra, kezdeményez, igaz, valóban ő mondta legutóbb, hogy mennie kell. Már tényleg nem értem, hogy mi a helyzet, mégis kiváncsian állok elébe. Csak már megint ez az esti találka... De hát mikor randevúzzon az ember? Verőfényes napsütésnél? Ezért nem vagyok én jó a kapcsolatokban.
- Logikus voltál, hiszen messze élünk egymástól, ráadásul... annyira más világ vagyunk. Én aligha... Hogy érted, hogy ha akarsz valamit? – Kérdezem ismét meglepetten, most nem tudom, hogy mondani akar valamit, vagy tényleg tetszem neki? Pont én? Nem nagyon tudok mit felmutatni a társaságomon felül, és mégis ő próbál... a kedvemben járni? Rosszul azért nem érint a dolog, sőt, hiszen Madeline minden, amit eddig nem nagyon vettem észre a gyengébbik nemben. Kedves, figyelmes, és tényleg érdekli, hogy mi van velem. Azt már szinte csak zárójelben jegyzem meg, hogy gyönyörű. Ám a külső nem minden, tényleg azzal lett a szívem csücske, hogy ennyire édes.
- Oké. – Bólintok viszonozva a mosolyt, ebben benne van az is, hogy kész vagyok megalkuvás nélkül befogadni azt, amiért ma találkoztunk. Ha valamit mondana, akkor véleményezem, ha pedig kettőnkről van szó, akkor együtt dönthetjük el, hogy a vonzalom elég erős ahhoz, hogy bonyolítsuk egymás életét.
- A husokat én is. De mint pasi, biztosan nem leptelek meg vele. Örömmel hallom, hogy hanyagolod a salátákat. Ám akkor honnan a csodás alak? Napi két kemény edzés minimum? – Évődő csevegéssel fűzöm a szavakat, mielőtt még a komoly témához érnénk, s ráadásul az sem untat. Én magam állandóan mozgásban vagyok, csak akkor ülök, ha jelentést írok, vagy hajnalban két órára leülök tévéshopot nézni szunyókálás közben, ezen kívül mindig van valami tennivaló. Viszont a nő még ebben is hozzám illik. Ezért vagy imádni, vagy utálni fogom magamat. Végül mégiscsak felfedi az igazságot, ahogyan nem mozog a szája, magától értetődő a döbbenetem, ám megsérteni azzal nem akarom, hogy szájtátok, így rendezem a vonásaimat. Talán logikus, hogy elsőre őt hiszem a rémnek, de ettől gyorsan eltekintek. Nem, ahhoz túl édes.
- Megpróbálunk? Akkor... te másokat is ismersz? És... miért akarsz... Áh, értem. – Bólintok, hiszen a szavába vágtam volna, de pont akkor mondta ki a válaszomat. Mérlegelem a szavait, egyetlen percig sem kételkedtem abban, hogy jót akar nekem. Az nem kétségesm hogy valami van itt a háttérben, hiszen mindkét rémet láttam a saját szememmel, nekem nem kell bemesélni, hogy léteznek, csak nem gondoltam tovább a dolgot, még ha beszélgettünk is róla. Viszont ez sok mindent megmagyaráz, miszerint Madeline túl sokat tud róluk, nem lehetett egyszerűen magamfajta „látó”, ő is közéjük tartozik. Ráadásul sokkal szebb, mint az a dög a csatornákban.
- Én... hiszek neked, és köszönöm, hogy elmondtad. Hihetetlen, akkor tényleg nem vagyok őrült. Lennének kérdéseim, de mit szólsz ahhoz, ha inkább... ezt majd egy másik alkalommal. Ma... dolgom van. Veled akarok lenni, mintha... nem lenne olyan rémisztő a világ. – Ez azt is jelenti, hogy be kéne pótolnunk, ami elmaradt, nem érdekelnek ma a szörnyűségek, amelyek láthatóan a lépteinket kísérik. Ki tudja, hogy mikor maradok ott... akkor miért ne azzal foglkozzak, aki valóban érdekel? Átnyúlok az asztalon, és megfogom a kezét. Nem érdekel, hogy valójában kicsoda, végtére is az ember azt szereti meg, akit kap.

♫ Halo ♫ ϟ Ruha ϟ te is titkolózol??  lufis
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Sárkány
our wisdom runs like a river
☮ Főkarakter : ∞ Caryeth
☮ Kor : 805
☮ Hozzászólások száma : 231
☮ Tartózkodási hely : ∞ Peking főképp



TémanyitásTárgy: Re: New York-i botanikus kert (Brooklyn)   Szomb. 5 Dec. 2015 - 17:24


Az utolsó vacsora?




Én magam sem tudom, hogy pontosan mit is akarok, de próbálok rájönni. Azt tudom, hogy valami miatt szeretnék még beszélni és találkozni vele és talán nem kell mindig mindent átgondolnom és mindig mindenre tudnom a válaszokat. Talán néha az is elég lehet, ha csak megteszem, ami eszembe jut és kész. Furcsa érzés, mert nem ezt szoktam meg. Átgondolom a lépéseimet, mindig átgondolom, amit teszek, tenni akarok és most olyasmi van előttem, ami szokatlan és egészen újszerű és... nem tudom még, hogy mi fog kisülni belőle. Remélem, hogy nem valami rossz, mert nem tudhatom nem fog-e teljesen kiakadni majd akkor, ha elmondom neki, amit akarok, nem tudom nem fog-e megijedni tőlem. Ha így lesz, akkor nehéz dolgom lesz, azt is le kell tudnom kezelni.
- Ne sajnálod Joe, én hagytalak faképnél Kínában... én csináltam, nem te. Úgy volta fair, ha akarok bármit is, akkor én kezdem. - nekem kellett elhívni, még ha ez általában fordítva zajlik is. A férfi szokott meglepetés vacsorát szervezni, bár nekem nem volt kifejezetten sokszor részem ilyesmiben, de ez ettől még valahol tényleg az erősebb nem dolga, de nem zavar, hogy így alakult. Jó szervező vagy és elég határozott is, csak nem akarom, hogy rosszul érezze magát a miatt, hogy megtettem, netán elnyomottnak, mert az ő dolga lett volna, én meg itt felveszem a nadrágot helyette.
- Enni lehet. - mosolyodom el, bár a jó ég tudja, hogy lesz-e étvágya majd az után, hogy beszéltem vele. Remélem azért, hogy igen, hogy lesz majd és nem hagy egyből faképnél, az elég kellemetlen lenne hirtelenjében. Van rá esély, hogy teljesen kiakad és inkább eltűnik, mert nem tudja kezelni a helyzet, de majd meglátjuk... adnom kell esélyt, hogy feldolgozza és nem szabad már előre attól tartanom, hogy a dolog teljesen esélytelen.
- Akkor a pezsgő és persze, a steaket is szeretem, de szinte mindenféle húst. Úgy az igazi az étel, főleg ha jó fűszeres, de nem túl csípős. - legutóbb nem is igen beszéltünk az ízlésről, bár most sem ez lesz majd a fő téma ebben biztos vagyok, hiszen nem erről akarok vele beszélni. Nem az érdekel elsősorban, hogy mit szeretne enni, hanem arról, hogy vajon mit szól ahhoz, ami vagyok, bár nem fogom neki elsőre megmutatni. Könnyebb dolguk van az angyaloknak, sokkal kevésbé helyigényesek, mint egy magamfajta. Én itt nem vehetem fel az igazi alakomat, de vannak módok, ahogyan megmutathatom neki a valóságot, vagy legalább felpedzegethetem, aztán majd kiderül, hogy ez alapján mit gondol majd rólam. Ettől még tartok a reakciójától, de nem hátrálok meg, ha már itt vagyok és belekezdtem ebbe az egészbe.
A következő szavaira már nem mondok semmit, hiszen nem lenne értelme. Én sem vagyok az a típus, aki könnyen épít ki kapcsolatokat, de... ez most nem ide tartozik, mert ezúttal mindkettőnknek ugyanolyan nehézkes ez a dolog, ebben biztos vagyok, talán nekem még nehezebb, neki viszont nehezebb lesz majd feldolgozni. Látom, ahogyan megmarkolja az asztalt, amikor gondolatban szólok hozzá. Próbálom nem már e miatt rosszul érezni magamat. Érthető első reakció, hiszen mégis csak riasztó lehet azt hallani, hogy a fejében szólal meg a hangom és érthető, hogy azt hiszi elsőre, hogy én vagyok a a rém, aki már régóta üldözi, hiszen nem igen hallott még semmit a világunkról, hiheti, hogy csak én játszadozom vele, vagyis az a rém.
- Nem én... nem vagyok angyal, de igazat mondtam, amikor beszéltünk erről, hogy vannak a világban dolgok, amikről nem tudunk... nem tudnak az emberek. Aki téged üldöz talán egy démon, megpróbálunk tenni ellene valamit. Tényleg azért mentem el akkor este, mert segíteni akartam, megejteni pár telefont olyanoknak, akik itt New Yorkban dolgoznak rendőrként, hátha ismerik az ügyet... Van egy világ Joe, amiről ti emberek semmit sem tudtok és ami rémisztő lehet elsőre. - két lehetőség van, ki fog nevetni, ha azt mondom sárkány vagyok, vagy itt helyben szívbajt kap, és még erősebben szorítja majd az asztalt. Nem csoda, ha Ellael könnyebben kezeli ezt az egészet. Angyal, az angyalok különlegesek, kedvelik őket, az emberek könnyebben kezelik, ha látnak egy angyalt, mintha egy sárkányt. Egy sárkány rémisztő, nehéz elképzelni hogyan lenne képes óvatosan bánni egy emberrel és ez érthető, de ettől még nehezebb dolgom van, mint Ellaelnek.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 37
☮ Hozzászólások száma : 58
☮ Tartózkodási hely : Most éppen Peking



TémanyitásTárgy: Re: New York-i botanikus kert (Brooklyn)   Pént. 4 Dec. 2015 - 9:03


Madeline & Joe



Még mindig nem értem őt, de jó értelemben. Elméletileg egy komoly, szigorú posztban lévő, felelős vezetőről van szó, velem viszont olyan tündéri, még annak ellenére is, hogy végül nem jött össze úgy igazán a randink, éreztem, hogy nem megbántani akar, csupán nem látja értelmét annak, hogy ámítjuk egymást. Viszont mindenben a segítségemre volt, gyengéd, és figyelmes, nem is érdemelnék egy ilyen nőt, s megpróbáltam függetleníteni magamat az érzéstől, ahogyan megsimította az arcomat. Mintha olyan könnyű lenne. Hiába próbálok én kemény lenni, azóta is sokszor eszembe jutott... Mennyivel könnyebb lenne, ha amúgy gyakran ismerkednék, és azóta jött volna a következő, de így, hogy senkim sincsen, naná, hogy csak rá gondolok. Az lett volna a legjobb, ha fejest tudok ugrani a melóba, jön valami izgalmas, vagy szörnyűséges ügy, ami eltereli a gondolataimat, de egy régen lezárt akta újranyitásán túl nem sok minden történt. Még csak nem is egy gyilkossal kerültem szembe, hanem rutin csontvizsgálatok egy hátsó kertből, a betonozás alól, úgyhogy várhatok a labor eredményekre, hogy kit temettek oda, és vajon miért. A zavart mosolya is most oly emberi, velem megint olyan bájos. Én meg értetlen, nem nagyon vagyok tisztában, hogy miért is vette fel velem a kapcsolatot ismét.
- Ennek egyrészt örülök, hogy velem megtetted, meg, hogy nem kell attól tartanom, hogy mások is a képbe kerülnek, másrészt... sajnálom, hogy... szóval.. hogy most rá kellett kényszerülnöd. – Összességében jól esik a dolog, hiszen a nők viszonylag ritkán kezdeményeznek ennyire nyilvánvalóan, inkább jeleket küldözgetnek. Aztán lehet, hogy ezt is félreértem, és csak valami fontos, hivatalos ügyben akart velem találkozni, netán a segítségemet kéri, ezért a körítés. Ám... az eddigiekből nem hiszem, sőt, kizárom, hogy manipulálni akarna. Nem akarta, hogy kötődjünk egymáshoz érzelmileg, pedig bevethette volna magát, csábíthatott volna, de nem. Megmaradt annak a cuki, édes nőnek, aki végső soron velem mégsem az a kemény vezető.
- Első sorban kiváncsi vagyok, de éhes is.. – Egy pasi ugyan mikor nem éhes? A széles, érdeklődő mosolyom talán felbátoríthatja, nem akarom őt megenni vacsorára, amúgy is mindig rohanásban vagyok, valami katasztrófális, hogy mennyire nem eszem rendszeresen. Így ha most adott a lehetőség, bőven kihasználnám, hogy ráadásként még kellemes társaságban is vagyok.
- Igen? – Kérdezek vissza, szemrehányó azért nem vagyok, hiszen lehet hogy csak átgondolta, hogy mégis találkozhatunk többször is. Ez még mindig távkapcsolat, de ha viszonylag gyakran van itt... Hát nem is tudom, várjuk ki a végét. Végtére is az, ha olykor találkozunk, több mint a semmi. – Mivel úgy tudom, hogy rendben volt a céged, eleve alap az ünneplésre, jó lesz a pezsgő. Akárcsak a steak! Te is húsimádó vagy? – Kérdezem finom mosollyal elidőzve a vonásain, a cukisága ellenére azért mégiscsak van stílusa a döntésekhez, érdekes kettősség, és az első perctől kezdve csodálnivaló. Nekem, aki abszolút nem szokott belegondolni abba, hogy vajon a nők milyenek. Eddig ez a téma jó sok ideje elkerült, talán a munkámnak, és a démonnak köszönhetően. Meglepetten nedvesítgetem az ajkamat, na most akkor hazudott? Mégiscsak van férje? De akkor mi ez az őrültség dolog? Ő is paranoiás?
- Maddie... nem számít. Nagyon jól éreztem magam veled, és megértettem, nehéz áthidalni a távolságot. Nagy fiú vagyok már, túlélem, még ha egyébként... tetszettél, és hiányoztál is. Nekem egyébként sem megy az ilyesmi, valahogy én és a nők... nem jön össze. – Rázom meg a fejemet, vele mégiscsak más, de miért erőltettem volna? Mindkettőnknek megvan a maga élete, ráadásul igaza van, ő mindenben sikeres, mit tudnék én adni neki, ami valóban értékkel bír? Csakis a lelkemet, ami tekintve a szeszélyes-rettegő tudatomat tekintve kész katasztrófa. Mégis próbálom türelmesen végigvárni, amit mondani szeretne. Elkezd mondani valamit, végig figyelem az arcát, hiszen megtisztelem vele, elnyíló ajkakkal döbbenek le, amint nem mozog a szája, de mégis hallom őt. Ő az! Ő a rém, aki ellen küzdök. Megmarkolom az asztalt, hogy ne essek hanyatt... tehát mégis létezik, nem vagyok őrült. De... akkor miért kérte, hogy ne ijedjek meg?
- Akkor... te vagy az angyal, aki... nem is olyan pozitív...? - Valahogy így említette a beszélgetésünk alkalmával hogy az angyalok bizony nem olyan pozitívak, mint a bibliából, vagy mitológiából gondolná az ember. Láttam már cifra dolgot, biztos vagyok benne, hogy a természetfeletti létezik, de hogy pont ő, pont Madeline lenne az? Miért pont ő ilyen kedves velem? Elengedem végül az asztalt, és ismét megszólalok. - Ne haragudj, túl régóta élek ennek... az árnyékában... Nem a te hibád. Nem kell elmondanod, ha nem akarod, nem tartozol semmivel. - Nézek a szemeibe, nem látok benne semmilyen sötétséget. Nem hinném, hogy álszent, manipulatív lény lenne. Meglep a dolog, hogy ilyennel áll elő, de... ettől még...

♫ Halo ♫ ϟ Ruha ϟ te is titkolózol??  lufis
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Sárkány
our wisdom runs like a river
☮ Főkarakter : ∞ Caryeth
☮ Kor : 805
☮ Hozzászólások száma : 231
☮ Tartózkodási hely : ∞ Peking főképp



TémanyitásTárgy: Re: New York-i botanikus kert (Brooklyn)   Kedd 1 Dec. 2015 - 17:56


Az utolsó vacsora?




Furcsán érzem magamat. Elmúltam nyolcszáz éves és mégis a miatt aggódom, hogy vajon Joe eljön-e ma egyáltalán, hogy akar-e velem beszélni még azok után, de szeretnék segíteni neki és hiába teszek a démonai ellen a háta mögött az nem biztos, hogy elég, mert nem biztos, hogy el tudjuk kapni azt a lényt és az sem, hogy elhinné, hogy vége. Aludnia kellene, pihennie és azt nem tud így, én pedig... fogalmam sincs, hogy velem mi a helyzet. Megkedveltem még ha ez balgaságnak is tűnik a részemről, pedig csak alig beszélgettünk, egyszer teáztunk és mégis olyan kellemetlen érzésem volt az után, hogy olyan gyorsan elküldtem. Elmaradt a tánc, amire elhívott, elmaradt a beszélgetés többi része, pedig kiöntötte nekem a lelkét. Mégis rossz érzés volt az, hogy én viszont ezt nem tehetem meg. Titkokat árult el nekem, amiket én nem tettem meg viszont, hiszen nem mondtam végül magamról semmit az igazságból, csak részigazságokat, hazugságokat, mert nem tehettem mást.
Magam sem tudom, hogy most mit akarok, elmondani az igazat, vagy csak beszélgetni, kijavítani a hibát, amit úgy érzem, hogy elkövettem, pótolni a táncot, ami úgy érzem, hogy kimaradt... Nehéz ügy, tényleg nehéz, mert bármennyire is könnyűnek tűnik egy külső szemlélő számára meghozni egy döntést, összességében mindig nehéz, még ha csak két opció van is, a tegyem, vagy ne tegyem.
Még akkor sem tudom, hogy mi lesz, hogy mit akarok, amikor meglátom közeledni. Zavart a mosolyom, rajta pedig látszik, hogy fogalma sincs, hogy miért van így, vagy hogy egyáltalán mit akarok kihozni ebből az egészből és miért hívtam meg.
- Nem is tudom, szokatlan nekem ez a helyzet, nem szoktam vacsorára hívni férfiakat. - na igen tényleg nem szokásom az ilyesmi, most mégis megtettem és nem tudom még, hogyan kellene kezelnem. Még azt sem tudom, hogy mit akarok mondani, pedig motoszkál bennem sok minden, de nem tudom a sorrendet. A diplomácia kasztjának vezetője vagyok és még sem találom most a szavakat, pedig nekem épp az a dolgom, hogy mindig tudjam mit kell mondani. Nehéz... nagyon nehéz! - De ha van kedved, akkor vacsizhatunk igen. - bólintok végül, hiszen nem adtam neki egyértelmű választ, csak egy megközelítőt, és ez így lehet, hogy nem volt elég. A teríték persze ezért van és az egész körítés, a pincérek is. De talán még így is túlöltöztem, nem akartam, de nem tudtam eldönteni, hogy mit vegyek fel.
- Valahogy úgy igen, viszonylag gyakran járok New Yorkba, vannak itt barátaim. - a témát halogatom valahol, amikor válaszolok neki, pedig tudom, hogy el kellene kezdenem, de inkább viszonozom azt az egy puszit, aztán lépek csak hátrébb, hogy az asztal felé mutassak és én magam is helyet foglaljak pár lépés után. Az asztalon behűtve pezsgő, bár talán valami másra vágyna, nem tudom. - Tudok hozatni bort is, ha esetleg azt innál kezdésnek és a menüt eldöntöttem én, remélem, hogy szereted a steaket, de te döntheted el mennyire süssék át. - New York-i biztosan szereti az ilyesmit, bár nem tudom, nem néztem utána, hogy netán nem vegetáriánus-e, de azért remélem, hogy erről nincs szó, akkor az egész vacsora ötlete máris kútba esett, mert ezzel nem számoltam. Esetleg hozathatok valami salátát, de az időbe telne. A válaszát várom csak aztán próbálok belekezdeni, még mindig keresve a szavakat, amiket még mindig nem találok.
- Őszinte voltál velem legutóbb, úgy érzem, hogy nekem is annak kellett volna lennem, de nem voltam. Attól féltél, hogy amit mondasz az megijeszt, hogy... őrültnek gondollak. Én viszont attól félek, hogy tényleg... - szünetet tartok és elhallgatok, mégis hallhatja a hangomat, csak ezúttal már nem a számból, hanem a fejében visszhangozni. ~...megijedsz tőlem akkor, ha elmondom a teljes igazságot.~ - félve pillantok rá, hiszen nem tudom, hogy erre mi lesz a reakciója. Azt még talán mindig könnyebb beadni neki, hogy tudok ezt-azt, hogy vannak bizonyos képességeim, mintha egy különleges ember lennék, de mit érek a féligazsággal? A féligazság akárhogy is nézzük ugyanúgy hazugságnak minősül. Ha igazat akarok mondani, akkor a teljeset kell, annak van csak értelme.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
Don't Hide Your Real Face





TémanyitásTárgy: Re: New York-i botanikus kert (Brooklyn)   

Vissza az elejére Go down
 
New York-i botanikus kert (Brooklyn)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» Ötödik Sugárút (Manhattan)
» Brooklyn híd (Manhattan-Brooklyn)

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Fate of Ascariel :: A nagyvilág :: New York-