Bárpult

- Igen, ejha. Meg úristen, segítség, miért történik ez velem? Elhiheted, volt pár érdekes reakcióm, mikor rájöttem, hogy megkaptam az egyik leghalálosabb tűz típusú képességet – mosolyodom el újra halványan, de ez már messze nem az a gondtalan arc, amelyet egyébként mutatok mindenkinek. Anghor régóta a bizalmasom, előtte nem félek felfedni a gyengeségeimet, ezek egyike pedig éppen abban rejlik, hogy utálom az új képességeket. Mindegyik egyedi és elsőre irányíthatatlan, én pedig tudom mire képes a mágia, ha kiáramlik akadálytalanul, így rettegek tőle valamilyen szinten. Nem attól, hogy felemészt, azt kibírnám, sokkal inkább a tény rémít meg, hogy ártatlanok sérülhetnek meg a közelemben, ha nem irányítom elég jól. Régebben is ezért tartott néha évekig, hogy megismerjem a képességem határait, amíg nem voltam benne biztos, hogy ártatlanok nem sérülnek a gyakorlás közben, nem engedtek szabadon. Ma pedig, amikor sokkal több ember él a Földön, végképp nehéz olyan érintetlen helyet találni, ahol a gyakorlásom nem veszélyeztet másokat. Ebből a szempontból a tűz mondjuk jól jött, a sivatag közepén, ahova épeszű ember nem teszi be a lábát, nagy kárt ez sem tud okozni. A kaktuszok legalábbis tudtommal maguktól pár kósza szikra miatt nem gyulladnak be, ahogy a homok sem.
- Célpontot is csinálhattak volna belőled, annál még ez is jobb – válaszolok halvány vállvonással, mert már régen megtanultam, mennyire nem érdemes a rendszerről Anghorral beszélni. Ő nem kedveli, megvan róla a maga véleménye, én a tagja vagyok és a felsőbb körökig verekedtem fel magam, így elfogadtam a hibáival együtt. Ez egyfajta demarkációs övezet, tényeket mondok, és nem állítok semmit, amiről meg kéne győznöm az angyalt, cserébe ő is ezt teszi. Ezzel végeztünk a témában a részemről.
- Én nem titkoltam el soha, de nem is tudnak róla. Nem az én hibám, hogy a nevelő szülő részt rendszeresen kihagyják a kérdőívekből – vonok vállat, miközben felhajtom az utolsó cseppeket is az abszintból. A védelemnél vagyok, ott a jó stratégákat kedvelik, de nagyon nem értékelik, ha valaki átveri őket. De az én szempontomból ez még nem átverés. Senkit nem érdekelt korábban, hogy mi történt velem, miután tíz éves koromban meghalt az anyám, így ahhoz sem sok közül van, hogy egy törvényen kívüli nevelt fel. Ha a főnököm kérdi, beismerem szemrebbenés nélkül, sőt, a barátnőim is tudnak róla, de mindenki másnak kuss a neve a témában…
- Tudom. Épp eleget kísértettelek, amíg veled éltem. Ha az nem vett rá, hogy érdeklődj, akkor semmi sem fog – játszom az elgondolkodottat, pedig valójában még csak most döntöttem el. Levettem abból, ahogy korábban reagált a táncos fiúkra és a szemekkel vetkőztető női vendégekre. Mindkettő zavarta a szokásos erkölcsi szinten, így nyilván valóan nem is melegedett be, amíg nem láttuk egymást. Különben is vannak besúgóim, egy ilyen hírt biztosan közöltek volna velem. Vagy csak reménykedek ebben? Mindegy, majd kiderül. – Nyugalom, ez sima műsor. De ha nagyon ragaszkodsz hozzá, találok neked is öt percet a rivaldafényben – teszem hozzá félig-meddig már kacagva a témán. Lehet, hogy nem gondolom teljesen komolyan, de attól még fel vagyok készülve arra is, ha meglep. Nem is tudom kinek köszönhetem az elvont humoromat…

Piros pontot Anghornak. Alig egy-két pillanattal azután, hogy én észrevettem, sikerült majdnem felgyújtanom valamit, neki is szemet szúrt, hogy a közelben ólálkodó lángok rendellenesek. Egyszerűen remek. Nem tudom, mit követtem el, de a sors most épp egyértelműen büntet engem az új képességemmel. Káosz sárkány vagyok, eddig minden tehetség, amely felbukkant bennem ezzel volt kapcsolatos, de hirtelen változott a dolog és egyből egy igencsak nehéz fajtája a tűz képességeknek teszi nálam tiszteletét. Ha már muszáj volt valamit kapnom, nem értem, miért nem lehet az valami szikrázás vagy tűzgolyó, miért kell helyette egyből a legnagyobbnak előrukkolnia. Időnként igazán megkérdezném a sors istennőit, hogy kivételesen engem szívatnak, vagy mindenki más csak jobban titkolja nálam a dolgokat. Bár arról fogalmam sincs, melyik válasznak örülnék jobban, szóval ez számomra mindenképp egy vesztes-vesztes felállás a javából. Éljen!
- Tűzvihar - suttogom csendesen a választ a kérdésre, mert erről épp nem akarok beszélni. Régóta nem bukkant fel új képességem, igazából akkor volt a legtöbb nagy felfedezésem, amikor még Anghorral voltam, azóta évszázadonként maximum egyet sikerült elejtenem, ami igazából nem nevezhető túl soknak. De nem is kevés, tekintve, hogy minden újdonságot meg kell tanulnom használni egyedül és a többivel keverve is, ennek a kitapasztalásához pedig nem kevés idő kell. Vagy csak én vagyok annyira maximalista, hogy addig ne nevezzek egy képességet sajátomnak, amíg nem vagyok tisztában az erejével és a határaival. Azt hiszem, a leghosszabb idő, amit tanulmányozással töltöttem nagyjából 15 év volt, de azóta is ebben vagyok a legprofibb, így nem lehet mondani, hogy nem érte meg szenvedni az eredményért. Ugyanakkor van egy olyan érzésem, mivel a vihar túl nyers, kiszámíthatatlan és robbanó hatású, a legjobb, ha minél előbb megtanulom teljesen megfékezni és elrejteni. A használatát kitapasztalni még utána is megtehetem, de elvem ilyen szempontból, hogy amíg nincs poroltó, addig még a gyufával sem jó ötlet játszani. Valamire megtanított azért az elmúlt másfél évszázad is, ha egyébként elég kellemetlen is volt...
- Ötletes. A rendszer mélyén személytelen vagy, a diplomácia pedig talán az az ág, ahol a legjobban kibontakoztathatod a tehetségedet. Ezzel ugyanakkor technikailag el is süllyesztettek - teszem hozzá elgondolkodva. Tudom, mennyire nem törődnek sokszor az alsóbb szinteken rostokoló emberek a még alacsonyabbakkal és a saját társaikkal sem, így tényleg kicsi az esélye, hogy Anghor szemet fog szúrni bárkinek is. Azért nem mondom, hogy nulla, mert pontosan tudom, mire képes az a férfi, aki felnevelt és rengeteg hibájával is tisztában vagyok. Nem szent, valószínűleg ezzel az előélettel már nem is lehetne az, de végeredményben még egészen jó. Bár ezt biztos, hogy rajtam kívül csak kevesen tudják elmondani róla, ahogy azt is, hogy ismerik a valódi lényét. És az is biztos, hogy nem tudom hibáztatni a többieket, akik dühösek rá és szívesen megölnék azért, mert elszakította őket a szüleiktől. Akármennyire is jól nevelt fel minket, azért ő soha nem akarta helyettesíteni senkinél a valódi apát és maradt így a szívekben egy lyuk is. Az anya személyénél ebben nem tudok nyilatkozni, engem azután vett magához, hogy anyám meghalt egy harcban és még mindig emlékszem rá, így a helyére pótolékot sem akartam soha találni...
- Azért örülök, hogy hallgattál rám és remélem még egyszer megteszed ebben az évben, mert most kéne a színpadnak hátat fordítanod - mosolyodom el halványan, miközben újabb adagot tűntetek el az italomból és egy semleges mosoly jelenik meg az arcomon. Ezzel egy időben a zene megváltozik, sokkal szenvedélyesebbé válik és tudom, hogy ez jelenti az előadás kezdetét. És ha csak a volt mesterem nem fejlődött tovább szexuális téren az elmúlt időben, akkor egészen biztos vagyok benne, hogy a vonagló és vetkőző fiúk nem az a látvány, ami igazán magával tudná ragadni mára. És nem mondom, hogy nem szórakoznék jól rajta, ha újra találkoznék azzal a ritka arckifejezésével, amelyet az igen kényelmetlen helyzetekre fejlesztett ki, de abban is biztos vagyok, hogy ezért a viccemért rövid úton távozna is a klubból. Azt pedig épp nem akarom. Lehet, hogy sokat nem beszélünk szóban, de akkor is vele éltem nagyon sokáig, nekem elég a jelenléte sokszor, hogy megnyugodjak és biztonságban érezzem magamat. És olyan ritkán találkoztunk egyébként is az elmúlt pár évben...

Mekkora baj lenne belőle, ha nyakon vágnám a férfit, aki felnevelt és 600 éve legalább a legbizalmasabb barátom volt? Mert most nem képletesen gondolom a dolgot, nagyon komoly indíttatásom van rá, hogy oda csapjak neki. A dühöm sikeresen tart a csúcspont felé és nincs más választásom, mint visszanyelni, mert Anghor minden idegesítő tette ellenére ennél többet érdemel tőlem. De akkor is nehéz. Nem mondom, hogy hazudott vagy becsapott volna, azt már régen nem meri velem megtenni, de nem szólt arról sem, hogy feladja magát a rendszer vezetői előtt és hagyja, hogy ítélkezzenek felette, ami megint majdnem ugyanolyan súlyos, mint a hazugság maga. Csak azért nem csapom meg mégis, mert itt áll előttem és jól van. Ugyanakkor nem akarok belegondolni, hogyan reagálnék, ha nem személyesen közölné ezt velem. Anghor a legrégebbi barátom, mesterem és sok minden más is, és bár tudom, hogy lázadó életet élt, abba ritkán gondoltam bele, mi történne velem, ha hirtelen meghalna. Ő az egyetlen, akit családként ismerem és nem tudnék úgy tenni, mintha nem érintene a halála. Arról nem is beszélve, hogy jelenleg egyedül ő tudja megtalálni a lányomat. Ha vele valami történik, nekem évekbe telne a nyomára akadni. Ezer és egy dolog van, amely megrémít, ha arra gondolok, hogy Anghor nincs többé és eszem ágában sincs ezek ellen harcolni. Mert természetes, hogy érzem a félelmet, aggodalmat, fájdalmat, veszteséget, haragot és minden mást is. Sőt, olyan szinten érzem, hogy nem akarok megszólalni. A hangom sok mindennel lenne tele, többek közt szemrehányással, amit nem most akarok rázúdítani. Így csak nézek rá, kutatóan, sokat mondóan és várom, hogy az ő arcáról is lehervadjon a hetyke mosoly, amivel engem ajándékozott meg beszéd közben. Egy pillanatig lehet ez vicces, de én nem tudok nevetni a helyzeten, sőt, nem tudok olyan reakciót kimutatni, ami ne lenne ellenséges, így csak leülök és várok. Nem szólalok meg, mert nem kell, tudom, hogy amint jobban belegondol a dologba, ő is meg fogja érteni. Rengeteg fajta sokat mondó pillantásom van, ez pedig az egyik legbeszédesebb. Szürke szemeim csak az arcára koncentrálnak, nyugodtak és jobban vágnak, mint a legtöbb kés. Nem kell semmit mondanom, elég várnom fél percet, és ő maga fogja megérteni, mire gondolok. Tudom, milyen hatása van ennek a tekintetnek. Nem véletlenül használom ritkán. Ebben rejtőzik minden kimondatlan szó, amelyet másképp egy dühroham hozna a felszínre...
A várakozást a pohár felett a mellettem álló gyertya lángjának imbolygása zavarja meg. Elsőre fel sem tűnik, hogy mindenféle külső behatás nélkül kezdett változni, de mikor a közelben lévő többi is gyanúsan kezd viselkedni, ráébredek, hogy miattam van. Lassan lehunyom a szemeimet és mély levegőt veszek, majd kiengedem a feszültséggel együtt, ami bennem tombol. Sok év után először bukkant fel új különleges képességem és még véletlenül sem a könnyen irányítható fajta. Nem káoszsárkány hatalom, hanem tűzsárkány, amit tapasztaltam, és abból is egy igencsak romboló fajta. Tűzvihar. Így nevezik a sárkányok, nem ok nélkül. Még nem teljesen tudom irányítani, mert pont olyan változékony és lobbanékony tud lenni, mint az én hangulataim. Itt viszont nem biztonságos elszabadulnia, Astaroth sok mindent eltűr nekem, de egészen biztosan nem köszönné még, ha lobogó fáklyát csinálnék a klubjából. Ráadásul ezt a helyet még én is imádom. Szóval hagyom, hogy az elmém megpróbáljon megnyugodni, mielőtt baj lenne és ezzel együtt az angyal iránti dühömet is el kell engednem. Máskor sem ragaszkodom hozzá sokáig, de most túl kiszámíthatatlan vagyok még, így a szokásos pár napnyi morcos hangulatomat pár percnyire kell leszorítanom. Remélem, azért az angyal érzi, hogy mennyire megérdemelne többet is...
Az abszint égeti a torkomat, megborzongok, ahogy érzem a hűvös italt egészen a gyomromig lecsorogni, de egyben segít is, hogy tisztábban lássak. A múltat nem lehet megváltoztatni, ez egy olyan kegyetlen tény, amelyet alig tíz évesen tanultam meg örökre, és segít, hogy elengedhessem a dolgokat. Megtörtént, vége van, most már jobb, ha valaki a következményekkel foglalkozik és azzal, hogyan is hatnak rá ezek a bizonyos változások. Anghor itt van, még él és a rendszer vezetőivel való találkozás után ez annyit jelent, hogy bocsánatot is nyert. Emiatt nem kell aggódnom, csak az lesz kérdéses, mégis hogyan fogják ezt mások kezelni. Nem könnyű megváltoztatni valakinek a gondolatait egyik napról a másikra, akiket abban a hitben neveltek, hogy ő az ellenség, nem fognak könnyedén szívélyessé válni. Tudom mennyi munka ez, nem véletlenül voltam tagja a szüfrazsett mozgalmaknak sok éven át. Pedig ott csak a férfiakat kellett meggyőzni arról, hogy a nőknek is vannak jogaik. Mégis ezer és egy vaskalapossal lehetett találkozni azok között, akiknek otthon egyértelműen a feleség parancsolt...
- A vezetők biztosan nem hagytak elmenni egy kis fejsimogatás után. Mi a büntetésed? - valamennyire sikerült magamat összeszednem, ennek köszönhetően pedig átgondoltam a hallottakat is. Lehet, hogy nem a tudomány és a diplomácia az erősségem, de nem egy barátom van azokban a körökben, így már megtanultam, mi várható tőlük. A vezetők pedig egyértelműen testesítik meg ezeknek a csoportoknak az erényeit, ahova a logika belefér, de a vak hit már nem. Szóval mielőtt bármit is folytatunk, én tudni akarom, mivel büntetik Anghort. És hogyan tudnék segíteni neki. Nincs elég magas rangom ahhoz, hogy a vezetőket befolyásolhassam, de nem vagyok alacsonyan sem, így néhány dologban talán megtűrik a beavatkozásomat is. Ezt csak akkor tudom majd biztosan megmondani, ha válaszol...

Bár Anghor kedvesen üdvözöl és látszólag még gondtalannak is tűnik a mosolya, valami rejtőzik benne, amitől azonnal felébrednek az érzékeim. Nem az a tipikus, veszélyben vagy, mert ismersz tekintet, amelyet már párszor láttam az arcán, köze nincs hozzá, de akkor is valamilyen módon riadóztat. Szerintem most ráadásul akaratlanul is teszi, a testbeszédével olyan minimálisan, hogy sem ő nem érzékeli, sem pedig bárki a környezetünkben, akinek legalább 500 éves ismeretsége nincs az angyallal. Lefordítva, nekem szól és én ehhez méltóan kezelem, észreveszem, de nem mutatom ki, sőt, még csak kedvesebbé sem válok tőle. Mert ilyen is előfordul, van olyan, aki a veszély miatt lefagy, így leleplezve a dolgot, még más a kelleténél ezerszer jobban odafigyel, ezzel felhívva magára a figyelmet. Én elég régen vagyok már tagja a rendszernek ahhoz, hogy ezeket megtanuljam kikerülni, és akkor még örülhetek is. A védelem kasztjában aztán tényleg kevés a felsőbb szinteken a köpönyeg forgatás, de ahogy hallottam egyesektől, a diplomáciánál soha semmit nem lehet biztosra venni és nagyon meg kell válogatnod a szavaidat. Egy barátom úgy fogalmazott, olyan ott, mint egy dzsinnel egyszerre játszani szócsatát és orosz rulettet. A beszélőkéjüket ismerve pedig ez nem éppen egyszerű dolog.
A szavakra figyelek, nem próbálok mögöttes tartalmat keresni az angyalnál, mert tudom, nem szükséges. Ha valami rám tartozik, vagy szüksége van rá, hogy megossza valakivel, akkor örömmel meghallgatom, de egyikünknek sincs szüksége ahhoz, hogy ki nem mondott dolgokat tovább gondoljak, fél igazságok és összeesküvés elméletek felesleges sorait kreálva meg a fejemben. Most mégis nehezen türtőztetem magamat, és igazából kell fél pillanat, hogy felfogjam, mikor fejezi be a beszédet és hagy nyitva millió kérdést a számomra. Pislogok, hogy magamhoz térjek a sokkból, amelyet okozott, majd gyorsan végig siklik rajta újra a szemem, ezúttal sérülést vagy a fájdalom bármilyen jelét keresve a testén. Semmit nem találok, csak őt magát, így valószínűleg tényleg nem akarta senki ledöfni. De egyben kicsit dühös is leszek, amiért erről előre nem szólt nekem. Nem mintha sokat tehettem volna, káosz sárkányként a véremben van a feszültség létrehozása, így nyilván nem vettem volna részt a dologban személyesen, meg nyilván halálra is izgultam volna magamat miatta tehetetlenségemben, de akkor is jó lett volna tisztában lenni a helyzettel. A mérgem ugyan pár újabb pillanaton belül el is párolog, de azt hiszem, az angyalom most adhat hálát minden felsőbb erőnek, amiben hisz, hogy a pálcámat nem hoztam magammal egyenesen. Ami eddig nem fájt neki, ezután minimum vörös lenne.
- Azt hiszem, nekem szükségem lesz egy italra a folytatáshoz, és hogy ne öljelek meg beszéd közben - válaszolom lassan, miközben a pult felé fordulok és végig nézek a kínálaton. Szinte minden fajta alkohol van itt a sörök, borok és tömény italok tekintetében, de nekem most valami tényleg ütős kell. Nem kell megerőltetnem magamat, hogy megtaláljam, amit keresek, az alsó polc sarkánál bizony ott csücsül diszkréten a vaskos üveg, benne pedig az élénk zöld színű folyadék. Intek a pultosnak, hogy nekem abból adjon, amire ugyan felvonja a szemöldökét, de nem érdekel. Nem ismer ő engem annyira, hogy tudja, nagyon jól bírom az alkoholt, és az, ha én megiszok egy abszintet; miközben végig hallgatom, hogyan gyilkoltatta meg majdnem magát az egyike azon embereknek, akikért az életemet áldoznám; nincs hatással semmilyen módon a munkámra. Három után esetleg kéne aggódnia, ha kihagytam előtte a vacsorát, hogy beleférjek a ruhámba, de mivel a testem igencsak jól égeti a kalóriákat és ilyen gondom sincs, így feleslegesen nem stresszelem magamat. Van egy olyan érzésem, az angyal megteszi nélkülem is. Erre pedig nem árt felkészülni...
- Nem, ma csak egy ügyfelem van, órák múlva, de ebben a cuccban kevesebb nő érzi szükségét, hogy kéresse az illetékest, hátha a panasza jobb ülőhelyhez segíti. Neked egy újabb kört? - teszem fel a kérdést, miközben egyszerűen túllépek a tényen, hogy ma sikerült neki is valami ritkába beletenyerelnie. Általában nem darázs jelmezben végzem a dolgomat, sőt, színesnek sem mondható a fétis ruhatáram, de ez kivételes nap. Nem csak azért, mert jól fizet a vendég és évek óta jár vissza, de emellett élvezem is a vele való játékot. Bár nem árt, ha extrán nyál álló cipőt húzok fel és alaposan letakarítom, mielőtt bemegyek a terembe. Jó, ebbe inkább most nem gondolnék bele, szóval ugorjunk. Ott tartottunk, hogy az angyal jön nekem egy mesével, ráadásul pedig jobban teszi, ha nem felejt ki belőle semmit az én védelmemben. Pokoli szerencséje, hogy nem privátban közölte velem ezt a hírt, mert már valamije igencsak fájna. Nem tehetek róla, de erős a védelmező ösztönöm, és rá kiterjed. Egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan lény van, akivel kapcsolatban képes lennék mindenre, és ő benne van a kupacban, így néha még túl is reagálom a dolgot. Jó a düh kezelésem, de a káosz sárkány az káosz sárkány, és most nagyon kikívánkozik belőlem. Szóval jobb, ha belekezd a magyarázatba...

Ismer valami olyan felnőtt férfit, aki szereti a sárga színt? Komolyan kérdezem, mert nálam ezek száma igencsak minimális, konkrétan egyetlen vendégre korlátozódik, aki viszont elég sokat hajlandó fizetni, ha azt viselem, így néha igenis kanárinak öltözöm. Nem éppen a pénz miatt, hanem mert véletlenül azután, hogy elmondta, szinte bármit megadna egy olyan domina szerelésért, találtam egyet, amely még éppen tűrhetően feketével díszítve viselhetőnek is tűnt számomra. Egyébként sem vagyok az a típus, akit zavar egy-egy feltűnő ruhadarab, az a fej pedig, amit vágott, igazából aranyat ért. A véleménye meg egyből gyémántot, eleget dicsért utána bizonyos körökben ahhoz, hogy egy ideig ne kelljen még a jövőben sem aggódnom azért, üresek lesznek az időpontjaim. Ezért megérdemli a jutalmát. Bár nem értem és nem is akarom megérteni a vonzódását a sárga világos és élénk árnyalatai iránt, havonta egyszer nekem is lehet "jelmezbál". Akik kicsit is ismernek, már észre sem veszik, hogy beöltözöm, bár ma még a szokásosnál is kicsivel tovább mentem, mikor a kezembe akadt egy adag sárga szemhéjfesték. Nem tudtam ellenállni a lehetőségnek. Fekete tusvonal, sárga festék, éjfekete, csillogó rúzs. A tükörben magamat nézve mosolyognom kellett és a lányok is megtették, akik láttak. Astaroth szerintem még nevető görcsöt is kapna, ha most meglátna, de ez nem érdekel. Jó a kedvem, csak egyetlen vendégem van, aki sárga mániás, hát akkor ma én is sárga leszek. Bár jobban szeretném, ha az ezüst színért rajongana ennyire.
Az este még csak most fog kezdődni, csak nem rég kezdett átalakulna a decens, délutáni italozó társaság azokká, akiket az esti műsor érdekel, lehetőség szerint minél közelebb elhelyezkedve a vetkőző lányokhoz. Ez így van jól, egy sztriptíz bár, ahol senkit nem érdekelnek a színpadi látványosságok, kifejezetten gyenge vállalkozásnak tűnik az én szememben. Nem mintha csak nők lennének itt egyébként, férfi táncosok is vannak és ami azt illeti, a mai az egyik olyan este, amikor ők kerülnek feltálalásra főfogásként. Lányok is lesznek, az elején és éjfél után, de hamarosan, amint lecseng a vacsora idő, ők egy időre el fognak tűnni. Ilyen estéken nem a legnagyobb kedvencem a munkám, főleg, ha nincs időpontom, mivel az ide látogató nők nem éppen a kedvességükről híresek. Sőt, a legtöbb kifejezetten irigy is, így nem árt meg, ha vigyázok a formásabbik felemre. Ami esetemben a fenekem. Bármilyen méretű is vagyok, még a fűző sem tud szilikon nélkül a mai divatnak megfelelően telt melleket alkotni számomra. Nem mintha akarnám őket, egyszer próbáltam, és csak jó adag hátfájást kaptam érte. Oké, ezzel eltértem a témától, aminek a lényege, hogy ha már egyszer kimerészkedem, jobban teszem, ha vigyázok a fenekemre.
A lányos napok átlagos hátránya, hogy sokkal több panasz érkezik, így szeretek jó előre felkészülni mindenre. A pincérek közül a legtürelmesebbek vannak szolgálatban, szinte minden második asztalon gyertya ég az általam kevert nyugtató olajokkal dúsítva a levegőt, ezen kívül pedig Astaroth sincs messze. Jó bevétel tud összejönni, de ezért külön meg is kell dolgozni, így mindenki valamilyen szinten ugrásra kész. A feszültséget is érezni kissé a levegőben, így végül egy nagy sóhajjal és az utolsó csatot is megigazítva a fekete csizmám szárán állok fel a sminkasztal mellől és indulok el a nyílt tér felé. Bár még nincs zsúfoltság, de a legjobb helyeket máris elfoglalták nők minden korosztályból és rasszból. New York sokszínűsége ilyenkor nyilvánul meg leginkább, még az én cseppet sem átlagos kinézetem sem kelt feltűnést, miközben nézelődve megyek végig a termen. Ránézésre minden rendben és nincs gond, de még mielőtt elérnék a pincérekig, az a kellemetlen érzés fészkeli be magát a tudatomba, hogy figyelnek. Apró, szúró érzés a nyakam hátulján, de az ilyenekkel nem árt vigyázni, így körül nézek még egyszer, az okát keresve. Igazából nem is kell különösebben megerőltetnem magamat ahhoz, hogy észrevegyem a bárpultnál könyöklő férfit. Jó pár nő pislog felé, titkon remélve, hogy dolgozó lesz ő is. Azonnal elmosolyodom, amint találkozik a tekintetünk és elindulok felé, átvágva a terem egy részén. A mosolyom őszinte, szerető, nem az a szívélyes, amit általában felöltök a vendégek előtt. Ezt nem lehet megvenni, ki kell érdemelni. Márpedig az a férfi, aki tíz éves korom óta velem van, igazán megszolgálta.
- Most örülnöm kéne neked, vagy aggódni, amiért ilyen hirtelen bukkantál fel, Anghor? - teszem fel a kérdést, miközben az utolsó métereket is magam mögött hagyom és szemtől szembe állok meg egykori mesteremmel. Fiatalnak tűnik, ahogy én is, de egyikünk sem az. Évszázadok harca, tapasztalata és barátsága húzódik meg a háttérben, mely alatt már régen kiismerhettük a másik gesztusait és azok minden jelentését is. Bár látszólag csak egy kedves köszöntést mondtam ki, de ott bújik mögötte az aggodalom és a kíváncsiság is. Mióta itt dolgozom, azt hiszem, a tanítóm nem tette be ide a lábát, ezért eléggé meglepő, hogy hirtelen itt találom. De erről nem fogom nyílt színen megkérdezni. Helyette csak elég lépek és egy puszit lehelek az arcára. Tűsarkú csizmában az én alap testalkatom mellett még csak le sem kell hozzá hajolnom és közben a szemébe is nézhetek, keresve a választ fel nem tett kérdéseimre...