Megosztás
 

 Szabadság-szobor és környéke (Manhattan)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Vendég
Don't Hide Your Real Face

Anonymous
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Szabadság-szobor és környéke (Manhattan)   Szabadság-szobor és környéke (Manhattan) EmptySzomb. 30 Jan. 2016 - 21:54

Annie & Al

Háromszáz év nem kevés, még egy magamfajta számára is olyan időszak, ami nyomot hagy. Emlékeket, jó és rossz élményeket sorakoztat fel bárkiben, aki volt olyan szerencsés, hogy megélte. Habár esetemben a szerencse aligha mérvadó tényező; nincs rá szükségem, és nem is lenne hasznomra. Amit én használok és amire támaszkodom, az a vérszomj, a bosszú, a könyörtelenség, a csalódottság, és mindaz, amiből az emberek végül keserű kívánságokat fogalmaznak meg és rebegnek a fülembe, talán bűntudattal, talán tébolyult kárörömmel. Minden kis fájdalom, ami bosszúba torkollott ez alatt a háromszáz év alatt, amíg én a kívülállók életét éltem, helyettesítette számomra a szerencsét. Fegyver volt minden teljesített kívánság, amivel felszerelhettem magam. Szerencse? Az csak annak kell, aki nem ragadja meg a lehetőségeit, vagy aki elszalasztotta őket.
Persze élni mindezekkel a lehetőségekkel nem könnyű, ostoba is lennék azt állítani, hogy az. A rendszer megnehezíti az életét az olyanoknak, mint én, és bármit teszek is, mindig felbukkan majd valaki, aki a véremre szomjazik. Egymagam egy másikkal szemben nem félteném, de ha csapatostul rontanának rám, nem biztos, hogy lenne esélyem, bármennyire is gyűlölöm ezt bevallani. Így aztán kénytelen vagyok az olyan kis madzagokat biztosítókötélnek használni, mint egy halandó munkaerő a Tudomány fellegvárán belül, vagy egy régi szerető, vagy egy behajtani való adósság... Apró dolgok ezek, amikből végül összeállhat a siker, de az én türelmem is véges. Cyrana egyike az utolsó olyan megmozdulásaimnak, amiket még az árnyékok rejtekében követek el,és pontosan ezért nem hibázhatok most. Így aztán játszom a szerepet, amit én találtam ki, én fogadtam el és én szabtam magamra.
- Legénylakás. Készülj fel a legrosszabbra.
Elvigyorodom, és felhajtom az utolsó kortyot, ami még a poharamban maradt. Egyébként hol a francban van a kiszolgáló személyzet, hogy feltakarítsa a mocskot? Nem tűnt fel nekik, hogy kiborult az ital fele?! Az emberek manapság semmivel sem jobbak, mint a középkorban, esküszöm.
A telefonom ekkor szólal meg, hogy rejtélyes tartalmú üzenetet kaptam, ebből pedig egyértelmű, hogy bármi is az, amit se telefonon, se üzenetben nem akartak elmondani, nem lehet jó, és a reakciómtól félnek. Ergo valami rossz hír lehet, de nem töröm meg a színjátékot.
Vidáman nézek fel belőle, majd egy "jaj ne már" pofával reagálok a megjegyzésére, és nyújtom a kezem hogy adja a kezembe a mobilját, hogy beírhassam a számom. Legyünk közvetlenek, hát nem? A nagybátyja vagyok vagy mi a franc.
- Elfoglalt ember vagyok - magyarázom még mindig fintorogva. - Kétszáz nem fogadott hívás nem olyan sok, hozzászoktam.
Miután megvolt a szám beírása, felállok és a leöntött asztalra dobom a pénzt. Nem igazán érdekel, hogy mocskos lesz tőle a pénz. Nem vagyok elégedett ügyfél, annak is örülhetnek, hogy egyáltalán fizetek.
- Nos, akkor pénteken. Ígérem, nem tűnök el addig - teszem hozzá kilépve az ajtón, könnyed puszit nyomva az arcára búcsúzóul, ahogy azt az emberek szokták. Pillantásomat is igyekszem megzabolázni, nem elárulni vele semmit, csak vidámságot, könnyedséget sugározni, és mindazt, amit Cyrana Allenként ismert eddig. De nem aggódom vagy idegeskedem ezen, amíg búcsút int, és elsétál. Most már hamarosan eljön Asmodai ideje is.

//Awww, kedvenc kis pókom, alig várom, hogy találkozz a dzsinn bácsi jobbik felével is.  vigyor1  Én is köszönöm. Szabadság-szobor és környéke (Manhattan) 3684740496//



Vissza az elejére Go down

Cyrana P. Evans
Don't Hide Your Real Face

Cyrana P. Evans
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : ♠ Caryeth
☮ Kor : 30
☮ Hozzászólások száma : 89
☮ Tartózkodási hely : ♠ New York



TémanyitásTárgy: Re: Szabadság-szobor és környéke (Manhattan)   Szabadság-szobor és környéke (Manhattan) EmptyKedd 12 Jan. 2016 - 21:18




Allen & Cyrana



A nagy örömködés közepette bennem aztán fel sem merül, hogy bármiféle hátsó szándék is lehet benne. Na nem mintha amúgy felmerülne, mert nem vagyok egy kimondottan gyanakvó típus, sőt naivnak mondanám magamat, ezért is olyan könnyű kihasználni, ahogyan azt teszi most Allen is. De nekem most csak az lebeg a szemem előtt, hogy itt van és hogy jól van és hogy mint kiderült még a rokonom is ez most olyan szuper kis rózsaszín ködöt von a szemem elé, hogy ihaj. Ki se nagyon látok rajta, csak mindenféle csodás jövőképek lebegnek a szemem előtt, ahol már ha mondjuk férjhez megyek egyszer, akkor lesz majd aki a oltár elé kísérjen apa híján. Azért ez nagyon feldobta a napomat, h az még nem lett volna elég önmagában, hogy találkoztam Allennel, akiről tényleg azt hittem, hogy talán végleg eltűnt, vagy valami rettenetes történt vele. Közben szó sincs róla és még ilyen nagy titkokat is kiderített. Azért ez nem semmi!
- Persze, tökéletes, de aztán nehogy halálra takarítsd magadat miattam oké? Nem vagyok én olyan kényes típus. - szórakozottan mosolyodom el, de nem gondolom komolyan a játékos fenyegetés, csak viccelek, semmi több. Egyébként tényleg nem érdekel különösebben a rend és a csillogás. Jó nekem úgy, ahogyan neki jó, az a fő, hogy találkozunk és dumálunk még. Érdekel, hogyan derültek ki a részletek, hogyan jött rá a rokonságra, meg az is, hogy mit tud még a szüleimről akkor is, ha én már sosem találkozhatok velük. Vajon hasonlítok rájuk? A legtöbb ember el tudja mondani, hogy mit örökölt kitől, legyen az külső jellegzetesség, vagy mondjuk tudásbeli, de nekem erről soha nem volt fogalmam, majd talán most lesz. Már eleve tudat alatt azt is vizsgálgatom, mióta erre fény derült, hogy vajon mennyiben hasonlítok a nagybátyámra.
Csendben várok, amíg a telefonjával foglalkozik és addig egészen aktív mustrálásba kezdek, mintha csak fejben egymás mellé tenném az ő képét, meg az enyémet és próbálnám belőni, hogy vajon miben egyezünk. Talán az orrunk formája, vagy... a szánk. A jó ég tudja, ebben sosem volt gyakorlatom, mert sosem volt rá szükség, hogy ilyesmit megpróbáljak megfigyelni, de ez még nem zárja ki a hasonlóságokat, csak lehetséges, hogy én vagyok a vaksi és nem értek hozzá.
- Semmi gond, így is fantasztikus volt ez a hír, meg minden! A számodat... hát nem tudom Allen, ha van kb. kétszáz nem fogadott hívásod, akkor igen, de szerintem azóta már új a számod, úgyhogy kérem. - viccelek persze, ez már nem számít szemrehányásnak, vagy ilyesminek, csak kis piszkálódás max. mert hát kerestem én eleget miután felszívódott és szerintem akkor az eljutott volna hozzá. Tehát valószínűleg új telefonja van és új száma, amit én nem igazán tudok. Ha megadja akkor most viszont bepötyögöm és remélem, hogy nem lép le megint és változtatja meg. Aztán gondolom jön az elköszönés, ő sietősen távozik, én pedig... szerintem hazamegyek és szépen elkezdek agyalni még ezen az egészen egy sort. Igen, valószínűleg ilyesmi lesz majd, és megpróbálok a neten keresgélni még egy kicsit, hátha találok valamit róla, rólam, a rokonságunkról... bármi.

//Köszönöm szépen a játékot, folytatás következik. Smile Imádtam! A kicsi pók lelkesen imádja a gonosz dzsinn nagybácsit. Very Happy //

Vissza az elejére Go down

Vendég
Don't Hide Your Real Face

Anonymous
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Szabadság-szobor és környéke (Manhattan)   Szabadság-szobor és környéke (Manhattan) EmptyVas. 10 Jan. 2016 - 20:41

Annie & Al

Akkor ez el is rendeződött. Persze még sok-sok beszélgetés vár rám meg újdonsült unokahúgocskámra, legalábbis akkor, ha kapcsolatunkat ápolhatni szeretnénk. Részemről rendben lesz a dolog, amíg ki nem rúgatja magát a Micromedtől, vagy rá nem unnak, vagy bármiféle okból kifolyólag nem lesz haszontalan a létezése. Mármint rám nézve, hiszen mindig van valaki, aki örülne egy hozzá hasonló ember társaságának, csak épp én nem tartozom az ilyenek közé. Nincs vele semmi különösebb probléma. Nem több, mint egy másik emberrel, akire rámutatunk az utcán, nem erről van szó, hanem egyszerűen csak untat. Szinte látom, ahogy öregszik másodpercről másodpercre, ahogy az élete jelentéktelensége és illékonysága itt kavarog körülöttem a sok másik halandóéval, és ez elég lehangoló tud lenni. Lehangoló, unalmas és ebből kifolyólag rémesen irritáló, hiszen bármit csinál vele egy magamfajta, annak semmi értelme. Előbb-utóbb úgyis meg fog halni, de a száz évet biztosan nem éli meg. Akkor meg mire jó? Miért erőlködik néhányuk? Mit gondolnak azok, akik a világot próbálják megváltani? Hogy erőfeszítéseikért cserébe majd tovább élnek, mint a többi ember? Hogy többet kapnak vissza a reinkarnáció után? Vagy a híres Mennyben majd kényelmesebb felhőre tehetik le a seggüket? Cyrana lelkesedésének és ragaszkodásának persze nyilván semmi köze az isteni igazságszolgáltatáshoz vagy a halandóság tudatához, mégis zavaró tud lenni, mindössze azért, mert ember. Ha nem lenne az, ha mondjuk démonnak születik, vagy akár angyalnak, akkor még talán kedvelném is. Komolyan. Őszintén. De emberként nem látok mást a velem szemben ülő széken, mint egy ketyegő órát, aminek a mutatói hamarosan megállnak, és mindössze egy erő képes újra mozgásba hozni őket: egy ótünde érintése, vagy olyasvalakié másik fajból, aki elsajátította a feltámasztás ijesztő, halálosan veszélyes és csodálatos képességét. Nem sok ilyen akad a világon, és még kevesebb van, aki hajlandó lenne a saját létezését egy egyszerű halandó feltámasztásával kockáztatni.
Én sem tenném. Még ha képes lennék is a feltámasztásra, akkor sem hiszem, hogy megpróbálnám - merengek, miközben tovább járatja a cserfes kis száját, kedveskedik, beszélget, lelkesedik azért, amit tettem, amit mondtam neki. Emlékszem még, hogy kis híján olyasmire is használtam, amire a férfiak szokták a nőket, de annak már jó ideje, és egyébként sem történt meg. Nem hinném, hogy vérfertőzésnek lehetett volna nevezni, de Annie fejében ez egészen másképp néz ki, természetesen. Neki fogalma sincs róla, hogy egy nyolc évszázados, csaknem korlátlan hatalommal bíró lény ül előtte egy megnyerő vonásokkal rendelkező, jó felépítésű emberi gúnyában. Persze nem hagyom, hogy úgy hagyja majd maga mögött földi létezését, hogy ne találkozzon velem. Asmodaijal, a nyúlánk, bundás, erős dzsinnel és nem Allennel, a rejtélyes nagybácsival. Nem lenne fair, ha úgy pusztulna el, hogy nem tudja az igazat. Nem mellesleg pedig szeretném látni az arcát, mikor a szemembe, a valódi szemembe néz majd.
Vele nevetek, de csak halkan. Én soha nem fogok elpusztulni, vagy ha mégis, az nem mostanában lesz, neki pedig az unokái is rég halottak lesznek, mire engem el tudnak majd pusztítani. Nem örököl majd tőlem az ég világon semmit, maximum megvető pillantásokat, ha valamilyen oknál fogva valóban elhullanék, ő pedig megmaradna, és kiderülne az igazság, hogy tényleg a rokonom. Kis jóindulattal, de mégis csak osztozunk egy-két génen.
A vidámkodás közepette várom, hogy megmondja, mikor mehetek érte, hogy meglessem ezt a Micromed központot. Egyértelmű, hogy az idők során a Tudomány kasztja fejlődött a legtöbbet. Kíváncsi vagyok, hogy Ellael hol és hogyan vezeti a kasztját, mi alkotja a gerincet, amit ketté kell majd törni, ha eljön az ideje. Szeretném testközelből látni, megérinteni azt, amiből kivontam magam.
- Akkor legyen péntek. Meló után felveszlek, utána meg tőlem mehetsz az egyetemre. Megfelel? - mosolygok rá kedvesen csillogó szemekkel, mintha legalábbis mindig a nagybátyja lettem volna, és nem csak egy pasas, akivel majdnem összejött évekkel ezelőtt. A telefonom zizzen egyet, miközben bűvölöm. Meglep a dolog, mert engem ritkán keresnek SMS-ben vagy e-mailen keresztül. A telefonálós típus vagyok. Éppen ezért kis bocsánatkérő pillantást követően érdeklődve veszem elő a telefont, a mosoly pedig ráég az arcomra. Pár másodpercig nézek a rövid üzenetre, és bár a tartalma nem egyértelmű, az biztos, hogy olyasmi történt, ami számomra nem jelent semmi jót. Felnézek Cyranara, nehogy aggódni kezdjen. Elszállt a derűs hangulatom, amivel tolerálni tudom az ilyesmit, a szerepből azonban nem eshetek ki, még nem megengedett, hogy a "rosszabbik" oldalamat is lássa, ezért visszakényszerítem a mosolyt az arcomra. A mosolyt, amit csak a szám produkál, amíg a tekintetemben jégtüskék nőnek, és mérgező füst kezd gomolyogni. - Meló... Ne haragudj, közbejött valami. Nem ilyen rövidre terveztem ezt - vallom be kivételesen az igazat. - A számom megvan még? - kérdezem, miközben a saját telefonomat a zsebembe süllyesztem.



Vissza az elejére Go down

Cyrana P. Evans
Don't Hide Your Real Face

Cyrana P. Evans
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : ♠ Caryeth
☮ Kor : 30
☮ Hozzászólások száma : 89
☮ Tartózkodási hely : ♠ New York



TémanyitásTárgy: Re: Szabadság-szobor és környéke (Manhattan)   Szabadság-szobor és környéke (Manhattan) EmptyPént. 1 Jan. 2016 - 17:21




Allen & Cyrana



Mázli, hogy még csak halvány sejtésem sincs arról, hogy mi jár most a fejében és miket gondol rólam. Mondjuk nem tudom, hogy ha tisztában lennék egyes részletekkel, az min változtatna, hiszen azt is gond nélkül lenyeltem, hogy csak úgy felszívódott szó nélkül és most megint előkerült a semmiből. Ha ezt nézzük, akkor igazából elég könnyen viselem a dolgait és nem akadok ki azon, ha valaki megbánt. Ez az egyik nagy hibám, ami miatt elég könnyű engem kihasználni, hiszen annyira tudok ragaszkodni ahhoz, aki fontos nekem, hogy kb bármit elnézek neki, ha kedves velem aktuálisan, vagy mondjuk bocsánatot kér. Azzal pedig, hogy kiderült Allen a nagybátyám állítása szerint - amit persze simán elhiszek - még annyira se tudnék rá haragudni, hiszen az egyetlen rokonom és nem kellene szegényt halálra fojtogatnom még a poharat is feldöntve az asztalon, de hát a lelkesedésem az most nem ismer határokat. Nem mintha ez egyébként máskor másképp lenne, de ez most kifejezetten durva érzelmi kitörések egyvelegét okozza nálam. Izgatott vagyok és lelkes és persze majd ki ugrom a bőrömből, hogy nem vagyok egyedül, ami már eleve butaság, hiszen eddig se voltam egyedül. Vannak barátaim, itt van nekem Elijah is, de ez mégis csak más, mint egy rokon.
- Szóval tapadjak rád még jobban a nagy örökség reményében? - nevetem el magamat, amikor láthatóan nem haragszik a felpörgetett incidens miatt, ami a kilötybölést, meg a szorongatást okozta. Mondjuk szerintem már annyira ismer, hogy tudja rólam engem aztán nem érdekel különösebben a pénze, meg senki pénze sem. Én egyszerűen csak eddig is szerettem őt, persze nem úgy, de attól még igen, most pedig ez csak még jobban fokozódik, hiszen mégis csak a nagybátyámról van szó, akinek köze van a szüleimhez is, akiket én soha sem ismertem.
- Reméltem is, mert akkor megtalálnálak és úgy megszorongatnálak, hogy az aztán tényleg erős lenne. - a széles mosolyomból látszik, hogy viccelek, meg hát most se találtam meg, még a neten se találtam róla semmiféle infot, szóval nem hiszem, hogy ha megint felszívódna, akkor nagyobb sikerrel járnék. Csak nem ültethetek mikrochipes nyomkövetőt a bőre alá, meg hát attól félek, hogy azt a végén még kiszúrná és hát nem kóbor kutyáról van szó.
- Meló igen, na várj... - magamhoz veszem az eddig a szék támlájáról lelógó táskámat és belekotrok. Fél perc küzdelem után sikerül előkapni a jegyzetfüzetemet. Régen is volt, erre emlékezhet, de ez már egy újabb. Elég sokat használok ilyesmit, felírok mindent, ami fontos, a határidőket, a fontosabb dolgozatokat és persze most már a munkát is. Mivel még suliba járok nincs olyan nagyon kötött munkaidőm, és különösebben meg se lep, hogy miért pont az érdekli dolgozom-e valamikor, csak automatikusan válaszolok, amikor meg van az info. - Kedden bemegyek egyeztetni a cikket Mr. Montgomeryvel délután a suli után és... pénteken délelőtt végig ott vagyok, úgyis csak egy órám van este a suliban. - lapozgatok időnként, de végül felnézek, amikor úgy fest tényleg készen vagyok, átnéztem mindent és nincsenek rejtett infok. Hirtelen behívni pedig nem igen szoktak, szóval nem hiszem, hogy közbejöhet valami extra mégis.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Don't Hide Your Real Face

Anonymous
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Szabadság-szobor és környéke (Manhattan)   Szabadság-szobor és környéke (Manhattan) EmptySzer. 30 Dec. 2015 - 20:20

Annie & Al

Ha úgy vesszük, most aztán, végül is, csináltam magamnak egy családot. Szűkös család és hagy is némi kívánnivalót maga után, de mégis csak család. Ha lenne valaki, akit érdekelne, vagy egyáltalán lenne valaki, akinek köze lehetne ehhez, most el tudnám mesélni lelkesen, hogy nézzenek oda, lett egy unokahúgom. egészen pontosan csináltam magamnak egy unokahúgot, de ne menjünk bele a részletekbe, azok most nem fontosak. Nagyon is tisztában vagyok vele, hogy manapság hogyan működnek a családok az emberek körében, még ha én magam nem is kívántam ilyesmit magamnak. Sosem tartoztam azok közé, akik hagyták a való világot kicsúszni a kezük közül, és lelassultak volna. Nem csak a terveimhez és a bennem fortyogó bosszúszomjnak köszönhető ez, hanem azért is, mert egyszerűen szeretek képben lenni. Érdekel a világ, és különösen az emberek, az érzelmeik, az indulataik, a motivációjuk. Márpedig mindezek a dolgok meglepően nagyot tudnak változni néhány évtized alatt, az évek pedig gyorsabban telnek azok számára, akiknek nem kell őket nyomon követniük. A városainkban élő, pontosabban vegetáló nagy öregek nem is tudom, hogy nem őrülnek meg, amikor egész nap nem csinálnak szinte semmit. Persze dzsinnből van a legkevesebb inaktív lény, ez egészen biztos, de köztünk is akad, aki éjjel-nappal csak a városunkban mókázik, de hogy mivel és hogyan? El sem tudom képzelni. Számomra büntetés lenne, ha el kéne vonulnom a világtól, és az olyan kis finom emberektől, mint Cyrana, aki ugyan emberként bármit tesz is, kicsit irritál, de a maga módján egészen szórakoztató kis egyed, és nagy előnye sok másikhoz képest, hogy megvan a magához való esze. Nagy hátránya pedig, hogy érzelmesebb az átlagnál, de amíg nem kell napokat töltenem a társaságában egy huzamban, addig talán kibírom. És ha beindul a gépezet, és a három vezető cégei elkezdenek darabokra hullani, rá sem lesz többé szükségem, addig azonban jó lenne, ha rám figyelne, és nem arra az akárkire, akit minden valószínűség szerint hamarosan semlegesíteni fogok. Cyrana majd csak túlteszi magát rajta, hiszen most már van egy nagybátyja! Majdnem olyan jó, mint egy pasi. Sőt. Nagybácsiból nem lesz neki több, a férfiak ellenben döglenének utána, ha akarná, mint egyébként a legtöbb nő után. Egész kis háreme lehetne, de nem, neki egy egyetemi tanárbácsi kell, mert ő cuki.
Na ezért nem rajongok az emberekért. Mindig rosszul döntenek, mert sietnek, és mégis ők a bolygó uralkodó faja, legalábbis ezt gondolják magukról. Ezt is csak a szerencséjükkel és az ostobaságukkal tudták elérni, bármit higgyenek csodálatos képességeikről, de eljön még az idő, mikor megismerkednek az igazsággal. És akkor majd menekülnek az igazi hatalom árnyékából.
Ám addig is... Itt van nekem ez az egy kis lány, akivel foglalkozhatok és idomíthatom, feltéve, ha elméjét még nem szállta meg teljesen a rózsaszín, édes köd. Értem is aggódik, hát milyen aranyos, de ha tudná, hogy egy bulldózer is átmehetne rajtam, és nem lenne különösebb bajom, nem lenne ilyen ijedt. Meg egyébként is, elég nagy gondot fordítok rá, hogy ha már sok időt töltök emberek közt, akkor jól is nézzek ki emberhez képest. Ha belelátnék a fejébe, valószínűleg reflexből eltörném valamijét, amiért fejben levénezett. Mintha annyival öregebbnek néznék ki... Szívesebben viselném a másik alakom - ki ne tenné közülünk? legfeljebb néhány ocsmányabb démon -, de hát azt nem tehetem meg. Még.
Forgatom a szemeim is, amíg kifejezi aggodalmát. Sokkal könnyebb lenne kifejezésre juttatnom az érzéseim dzsinnként. Most például biztos, hogy a pikkelyes farok a karcsú kis nyak köré tekeredne, hogy elfojtsa a buta beszédet arról, hogy vajon tényleg fájdalmat okozott-e.
- Megmaradok...
Kekeckedni nem lenne jó döntés most, hogy láthatóan ennyire felpörgött, ezért inkább meglovagolom a hullámot, és próbálok én is kicsit lelkesebbnek tűnni, de csak módjával.
- Pár háztömbnyire. Nem nagy lakás, agglegénynek pont megfelel. Talán okosabb lett volna, ha csak bérlem, de... Annyit elárulhatok, hogy újdonsült nagybátyád nem csóró. Nem jársz vele rosszul, ha rád marad, mert feldobom a pacskert.
Persze csak poénkodom. Részben. Nem a hencegés a célom, nem is akarok úgy hangzani, inkább csak amolyan mellékes információként közlöm. Hátha az ilyen személyes dolgoktól majd közelebb érzi magát hozzám, bár nem biztos, hogy a vagyonommal kéne magamhoz édesgetnem. Annie érzelem- és nem szép ruha és drága ékszer függő. Pedig a kívülállóság sok-sok kapcsolattal és természetes érzékkel mások adóssá válásához igencsak jövedelmező. Talán azért valamit kezdhetek ezzel is... Nincs rokona, aki nagy tévékkel kényeztesse el karácsonykor, úgyhogy kénytelen leszek gyakorolni a jófejséget, amit talán... még soha nem tettem. Kívánságért cserébe adtam és kaptam dolgokat, de hogy a mágia hatókörén kívül eső dolgokkal próbáljak hatni másokra, az elég új lesz nekem.
- Nem megyek sehová, tényleg. Van elég dolgom most itt, még nélküled is lett volna mivel foglalkoznom, de így már aztán főleg nem fogok eltűnni. Becsszó - teszem fel a kezem, mint aki esküszik, aminek a látványa még gondolatban is hisztérikus. Nem mintha nem tartanám magam az alkukhoz (általában), de hogy én valami mellett elkötelezzem magam, ahhoz nagyon jó indok kell. És az, hogy a tudományt, egykori kasztom alapjait egy ilyen ártatlan és kedves lánykán keresztül omlasszuk össze... Megéri.
- Egy-két nap még kell, hogy elintézzek mindent a lakás körül, de ha neked bármikor jó, akkor a héten valamikor felkaplak, mikor már vállalható lesz a kégli. Dolgozol valamelyik nap?




Vissza az elejére Go down

Cyrana P. Evans
Don't Hide Your Real Face

Cyrana P. Evans
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : ♠ Caryeth
☮ Kor : 30
☮ Hozzászólások száma : 89
☮ Tartózkodási hely : ♠ New York



TémanyitásTárgy: Re: Szabadság-szobor és környéke (Manhattan)   Szabadság-szobor és környéke (Manhattan) EmptyKedd 22 Dec. 2015 - 14:08




Allen & Cyrana



Úgy fest, hogy ez a meglepetések napja. Már csak azért is, mert egyáltalán egymásba botlottunk itt New Yorkban, miután csak úgy felszívódott az életemből, erre olyan bejelentést tesz, hogy majdnem padlót fogok tőle. Érthető, hiszen soha sem akartam a szüleim nyomára bukkanni, sosem gondoltam, hogy meg kellene próbálnom megkeresni őket, erre most csak úgy előkerül a nagybátyám a semmiből... mármint kiderül, hogy még ismertem is és a legszebb, hogy simán rámásztam. Jesszus, mi lett volna, ha nem tol le magáról és mondjuk összejövünk? Azért az marha ciki lett volna, miközben rokonok vagyunk. És hogy ez csak így véletlenül derült ki... Rendesen le vagyok döbbenve, ez azon is látszik, hogy nem szokott nekem gondot okozni a beszéd, most mégis csak habogok és próbálok rendet tenni a fejemben és egyáltalán összeszedni magamat, ami nem könnyű. Van egy nagybátyám! Legszívesebben kiállnék a kávézó elé és, mint valami őrült kiabálnám ki ezt a pár szót a tömegbe. Nem izgatna, hogy bárki hülyének néz, de az akkor is állati nagy hír és én még mindig ott tartok, hogy alig tudom felvakarni a padlóról az államat.
Csak akkor moccanok meg, amikor már sikerült valamelyest összeszedni magamat és szinte azonnal lendülve át is ölelem a nyakát. Nem érdekel most sem a kakaó, sem az asztal, sem semmi, hiszen rokonok vagyunk és nekem eddig nem volt senkim. Az sem tűnik most fel, hogy netán nem úgy reagál, mint egy átlag ember. Allen soha sem volt olyan, mint az átlag igazából, szóval nem érdekel, hogy az ölelést miképp reagálja le. Az a fő, hogy visszaölel, hiába kissé talán sután, de akkor is megteszi, az én arcomról pedig lehetetlen levakarni a széles mosolyt.
- Bocsi! - zavart nevetéssel húzódom hátra, amikor rám szól. Talán tényleg kissé szorosan vetettem rá magamat, mint éhes kutya a vacsorájára, de nem volt szándékos, csak hát a hirtelen érzelmi kitörés... az ilyesmit soha sem kezeltem valami jól. - Csak az adrenalin... vagy valami gondolom. Nagyon fáj? - aggodalmas tekintettel húzódom hátrébb, még a kiömlött italt se nagyon veszem most észre. Remélem nem szorítottam meg nagyon, ő idősebb, már nem biztos, hogy olyan jól bírja a strapát, mint mondjuk én. Ha tudnám ő is mennyivel idősebb... vicces, hogy mostanában csak olyanokkal találkozom, akik évszázadokkal túlszárnyalnak.
- Az tök jó lenne! Merre laksz? És ugye tényleg nem fogsz most csak úgy felszívódni? A nagybátyám vagy, most már nem teheted meg csak úgy. - már-már játékosan dorgálóak a szavaim, de persze viccelek... fogjuk rá. Annyira már ismer, hogy rendkívül ragaszkodó típus vagyok, hiszen azt is simán elnéztem neki, hogy szó nélkül felszívódott. Azt hiszem érthető, hogy most még rosszabb lenne, ha eltűnne. Nehéz dolga lesz velem, legszívesebben már most mennék hozzá, hogy beszélgessünk és elmondjon nekem mindent, amit tud. Iszonyat nehéz visszafogni magamat, hogy ne vessem fel, hogy menjünk most azonnal. - És melyik nap menjek? Holnap? Nekem bármelyik délután jó nagyjából, és alkalmazkodom, mert ez... ez...! - nem, nincsenek rá megfelelő szavak, totál be vagyok sózva, nem tudnám kifejteni, hogy mit is érzek most. El vagyok szállva, de durván.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Don't Hide Your Real Face

Anonymous
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Szabadság-szobor és környéke (Manhattan)   Szabadság-szobor és környéke (Manhattan) EmptyVas. 20 Dec. 2015 - 21:38

Annie & Al

Nincs családom, már nagyon régóta. Valójában sosem volt olyan családom, amit az emberek és a lények többsége magának akar tudni. A szüleim, a testvéreim, egyik rokonom sem volt olyan, mint én. Vagy, ha pontosabb akarok lenni, én nem voltam olyan, mint ők. Nem fekete bárányként lógtam ki a sorból, annál már régen is jóval okosabb voltam, de egyszerűen mások voltunk, és ezek a különbségek végül odáig vezettek, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül néztem végig, ahogy egymást pusztítják el, jótékony hatásomnak és képességeimnek hála. A legkisebb megbánást sem éreztem, amikor a teherként aláhúzó véreim elhullását végignézhettem, mi több, egyiküknek éppen én voltam az, aki elvágta élete fonalát. Még jól is esett. Nem, mintha sok vizet zavartak volna akkoriban, de tudtam, éreztem, hogy ezek a haszontalan kapcsolatok később károssá válhatnak, béklyóvá, vagy egyenesen veszélyessé. Hiszen ha én nem értékeltem a vér erejét, akkor valószínűleg egy idő után ők sem mutattak volna együttérzést és megbocsájtást irányomba, ha olyasmit tettem volna, ami nekik nem tetszik, vagy rosszul érintette volna őket. Nem volt tehát példamutató rokonságom, és nem is vágytam rá soha. És most sem vágyom rá, viszont ezúttal kivételesen jól jön, még ha az újdonsült sokonom valójában egy igencsak távoli leszármazottja is egyik megvetett testvéremnek, ráadásul annyi különleges ereje sincs, hogy legalább a figyelők egymásra utalt ereje kiüssön rajta. Egyszerű kislány, azaz fiatal nő, ha az emberi korosztályokat vesszük figyelembe. Csinosnak csinos, okosnak okos, de cserfes, túlontúl ragaszkodó, és könnyű, nagyon könnyű elhúzni az orra előtt a mézes madzagot. Ennek most persze örülnöm kellene, csak hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ilyen szempontból sikeres volt.
Ki fogom deríteni, ki ez a fickó, aki ennyire elvonta a figyelmét arról, amire nekem szükségem lenne, történetesen arra, hogy támaszának tekintsen engem, és nem valami kanos ifjú titánt, aki minden egyetemista lány szoknyája alá benyúlna, na meg persze az sem ártana, ha a Micromednél is feltörne, hogy aztán csurranjon-cseppenjen valami kis infó nekem is. Tény, hogy nem igazán dolgoztam ki ezt a részét a tervezésnek, mert felesleges lett volna. Az emberi tényező, különösen az érzelmek, néha roppant kiszámíthatóvá tudják tenni a dolgok alakulását. Máskor viszont egyetlen vonással keresztbe tudják húzni a számításokat, azt pedig nagyon, de nagyon nem szeretem. Így aztán most is igyekszem a dologból annyit kihozni, amennyit csak lehet. Hümmögve bólogatok, és szótlanul méregetem Cyranat, hogy lássa, gondolkozom én alaposan ezen az egészen, és nem fogom annyiban hagyni. Talán még örül is neki majd később. Végül is a bulldogszerű viselkedés, amikor másokból infót kell kiszedni, közös vonás. Aztán továbbra is csak metsző tekintettel mosolygok rá, amikor olyan jól beletalál a dolgokba, és olyan stílszerűen fogalmaz.
...szinte kínzás? Ha tudná.
De nem élvezkedhetek a titok személyazonosságom körüli szépen betalált megjegyzéseken, mert robban a bomba, Annie drága pedig szintén. Vissza kell vedlenem, mielőtt kibújhatna belőlem az ördög, és várom a reakciót a kávé felett, békésen, higgadtan. Hogy élvezem a zaklatottság látványát! Az egyik legjobb dolog, amit a szem kívánhat; a test megannyi apró jele neonjelzésként világít a mai szürke, emberi világ sötét homályában. Az emberek alig képesek már erre, megadni magukat a meglepetésnek, a félelemnek, olyan buták, olyan vakok lettek, hogy igazán sokkolni őket szinte lehetetlen. Nem azért, mert mindenre fel vannak készülve, hanem mert annyira tompák. Annie-t viszont sikerült kibillentenem, habár azt hiszem, ő egyébként is izgágább az átlagnál.
Elégedett mosolyomat talán félreérti, ami nem baj, hadd higgye csak, hogy megnyugtatólag próbálok hatni a viselkedésemmel, holott épp az ellenkezője igaz. Szótlanul várom, hogy befejezze a habogást, türelmesen iszogatok, majd leteszem a poharam, és már-már kedvtelve nézem a reszkető lányt, a záporozó kérdéseit, a hitetlenkedését, mire egyszer csak a nyakamba ugrik, az asztal meg zökken egyet, és a maradék italom kiborul.
Számíthattam volna erre, mégis, egy pillanatra minden izmom ellazul, testem épp az ellenkezőjét teszi, amit egy ember teste tenne. Ám mielőtt reflexből füstté válnék, visszanyerem a teljes önuralmat, és az engem szorongató Anniet kissé sután viszont ölelem, bármennyire is nem fűlik hozzá a fogam. Majdnem meglapogatom a hátát is, de az elég érdekesen jönne ki, úgyhogy inkább csak tűrök mozdulatlanul.
- Jól van, jól van, meg fogsz fojtani, és akkor aztán tényleg nem marad senkid - nyögöm morbid humorral, mert valóban elég szorosan öleli körül a nyakam. A kávézó népsége csak pár pillantást vet ránk, mintha mindennapos látvány lenne az ilyesmi. Amint elereszt, mély levegőt veszek és megcsóválom a fejem.
- Gyúrni jársz, vagy mi van? Legutóbb nem tűntél ilyen erősnek - jegyzem meg, miközben megmasszírozom a nyakam.
- Na jó, megvolt a kiakadás, most ülj le szépen.
Megfogom a karját, és ültömben visszahúzom a helyére velem szemben, aztán azonnal felitatom az innivalóm kevéske maradékát. - Mindenre válaszolni fogok, de ehhez nem elég pár forrócsoki meg egy kávézó, hm? Mit szólnál, ha valamelyik nap feljönnél? Vettem egy kecót visszatérésem örömére, ott nyugodtabban beszélhetnénk. Mostanában úgysem megyek sehová, szóval ráérünk.




Vissza az elejére Go down

Cyrana P. Evans
Don't Hide Your Real Face

Cyrana P. Evans
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : ♠ Caryeth
☮ Kor : 30
☮ Hozzászólások száma : 89
☮ Tartózkodási hely : ♠ New York



TémanyitásTárgy: Re: Szabadság-szobor és környéke (Manhattan)   Szabadság-szobor és környéke (Manhattan) EmptyKedd 8 Dec. 2015 - 14:48




Allen & Cyrana



Na jó nem akarom, hogy átmenjen valami óvó bátyusba, miközben nem is a bátyám. Megszoktam már, hogy nincs családom, nincs apám aki elbeszélget a pasikkal, akik körbevesznek és bátyám se, aki beleszól az életembe, hogy kivel mit ne és ilyenek, szóval nem kell most ezt a szerepet neki betöltenie, azt nem fogom élvezni annyi biztos, és hagyni sem fogom neki, hogy beleszóljon a dolgaimba. Eddig támogatta, akkor ne legyen ez másképp. Az tuti, hogy ezek után csak akkor mondom el neki a nevét, ha tényleg érzem, hogy nem akar jól elbeszélgetni vele. A végén még megijeszteni, Elijah elég félős alkat és megijedne itt nekem, kihátrálna az egészből, ha Allen elkezdene neki mesélni arról hogyan ütheti meg a bokáját miattam. Oké tudom ezzel már így is tisztában van valószínűleg, de nem akarom, hogy még inkább tisztában legyen vele.
- Na jó meglátjuk, kapsz esélyt bizonyítani. Én... tényleg bírom ezt a pasast nagyon, ez a lényeg. - és ezért nem akarom, hogy akár csak megpróbáljon keresztbe tenni nekem, nekünk, mert tuti, hogy azzal eléggé elvágná magát. Amúgy is most jött vissza, most bocsátottam meg neki, hogy eltűnt, nem kellene ezt most elszúrni.
Ezek után viszont jön az állati ledöbbentő igazság, nem csoda, hog az államat a földről kellene felvakarni, és még onnan is nehéz. Csak pislogok nagyokat és próbálom felfogni, hogy vajon tényleg igazat mond-e vagy sem, de komoly az arca és ilyesmivel mégis miért viccelne? De miért nem mondta el azonnal?
- Újságíró leszek és azt kérdez ne kérdezzek... főleg egy ilyen ügyben. Ez szinte kínzás. - sóhajtva biggyesztem le a számat. Nem is értem, hogyan jöhetett rá erre. Én még a családjáról is alig tudok, szóval volt egy bátyja. Allen soha se mesélt magáról sokat, kettőnk közül mindig is én voltam az, aki sokkal többet fecsegett bármiről, mindenről és most fordult a kocka mert olyasmit tud, amit álmomban sem gondoltam volna és nekem nem elég az, hogy ez van, így alakult, nekem valami több kell, valami érdemi válasz, valami ok, valami magyarázat.
- De ez... ez durva, akkor a nagybátyám vagy? Mi meg majdnem... Jó ég! És az apám a testvéred, ismerted őt? Egyáltalán mit tudsz róla? Nem... nem akartam sosem tudni a szüleimről, nem akartam keresni őket, de te tudod kik voltak? Jesszus Allen! Ezzel kellett volna kezdened, totál agyrém! - oké kellően össze vagyok zavarodva, azért is ömlenek belőlem a kérdések és a végletek között suhanok ide-oda. A fenébe is nem akartam tudni a családomról, mert egyszerűbbnek tűnt, de most mégis.. Néha apám, szóval meghalt. Lehet, hogy nem szándékosan mondtak le rólam? Sokkal könnyebb volt ezt hinni, vagy az apám nem is tudott rólam? Ez most olyan... Nem is tudom, teljesen felkavart vele és hiába az a mosoly, nem tudom viszonozni, csak a bögrém szélét piszkálgatom és igyekszem emészteni az infokat.
- Sok mindent nem tudok... most tényleg így érzem és ez állati frusztráló. Nekem eddig nem volt senki, most meg... nekem is te vagy az egyetlen rokonom. Allen... ez... - egy pillanatra könnybe lábad a szemem, de aztán összeszorítom és csak kissé ráncolva a homlokomat próbálom összeszedni magamat. Oké fontos volt nekem, mert a barátomnak tekintettem mindig is, aztán elhúzott csak úgy szó nélkül és most visszatér és a rokonom és én... annyira nem tudom, hogyan kellene reagálnom. Végül csak megmoccanok. Nem törődöm a kakaóval, meg az övével sem, azzal sem hogy ő ül, én meg úgy vetem magamat a nyakába. A nagybátyám, az egyetlen élő rokonom, az apám testvére. Hirtelen nem vagyok tök egyedül, és őt eddig is ismertem, vagy hát egy ideig ismertem és ott volt nekem, de most mégis olyan más ez az egész így. Nem tudom miért, de más. Jesszus, ha tényleg lett volna köztünk valami és úgy derül ki... már csak utána...

Vissza az elejére Go down

Vendég
Don't Hide Your Real Face

Anonymous
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Szabadság-szobor és környéke (Manhattan)   Szabadság-szobor és környéke (Manhattan) EmptyVas. 6 Dec. 2015 - 19:39

Annie & Al

Ki kell derítenem, ki ez a fickó, aki ennyire mély benyomást tett Cryanára, gondolatban fel is jegyzem a végeláthatatlan teendőim listájára. Nagyon felpörgette a leányzót, ami lehet nagyon jó és nagyon rossz hír is számomra, és mivel ilyen fontos információról van szó, nem igazán kedvelem a gondolatot, hogy Cyrana el akarja rejteni előlem a személyazonosságát. Pedig érthető. Oké, hogy mi ketten jóban vagyunk, és bizonyos események miatt kifejezetten érdekes kapcsolatot alakítottunk ki egymással, ami egyszerre távolságtartó és mégis szoros, de azért annyira nem vagyok oda érte, személyes indokokból semmiképp, hogy vállat vonjak, mikor titkolózik. Előttem mostantól egy titka se legyen, és ha ez a srác ennyire az ujja köré csavarta, azzal vetélytárssá lépett elő a bizalmi játékban. Ráadásul még csak ki sem vonhatom a képből, ha elkésem, mert egy lelki törés ugyanolyan veszélyes lehet most, mint a túl nagy boldogság. A francba, hogy semmi sem mehet soha zökkenőmentesen!
- Akkor mostantól kisangyal leszek - mosolyodom el krokodilvicsorral, de ezt ő épp nem látja, szerencsére. Lelkesebbnek kell lennem, gyerünk, Asmodai, adj bele mindent, amitől magad mellé állíthatod! Úgyhogy neki is kezdek a színjátéknak, csak túlzásba ne vigyem.
- Nem, nem vagyok halálos beteg. Tudtommal - pislogok rá kissé riadtan. - De ha ilyenek megfordulnak a fejedben, akkor tényleg lehet, hogy ki kéne böknöm, mielőtt azt hiszed, hogy elraboltak az ufók vagy megöltem valakit.
Meg is teszem, utána pedig megértő és kíváncsi arc mögé rejtem elégedettségem, élvezkedem a kiborulásán, mert az ilyen mindig szórakoztató. Jobban szeretem harmadik félként nézni az ilyesmit, mert akkor nyugodtan hahotázhatok a törékeny kis emberek összezavarodottságán, de azért ebből a székből nézve sem rossz.
- Ami azt illeti... Véletlen volt. Mármint... - megvakarom a tarkóm, mintha nem tudnám, hol kezdjem, pedig szép kis történetet kanyarítottam a dolgok köré, de mégsem darálhatom le neki az egészet egy levegővétellel. Kissé feltűnő lenne, és ennél én azért ügyesebb előadó vagyok, van benne gyakorlatom. - Mint mondtam, bizonyos dolgokról nem beszélhetek. Ne kérdezd - rázom meg a fejem -, legyen elég annyi, hogy rájöttem, hogy a bátyámnak volt egy titka. Mert hogy az én néhai bátyám - mutatok magamra - a te apád - mutatok rá. A bátyám, akit évszázadokkal ezelőtt kivégeztem, és akinek sajnos akkor már volt egy gyereke, akit viszont nem sikerült megtalálnom, jó sokáig. Mire megtaláltam, addigra meg neki is volt kölyke, kettő is, és ez így ment egy ideig. Nem szeretem az elvarratlan szálakat, és lám: a türelmem végül meghozta a gyümölcsét. A vérvonal Cyranával ki is hal, ugyanis szülei érezték a véget, ezért tették le az árvaház lépcsőjén. Vannak emberek, akik tisztában vannak a létezésünkkel, és nem tudom, hogy képesek visszafogni magukat, hogy világgá kürtöljék, főleg nem akkor, ha egy gyilkos van a nyomukban, de Cyrana szüleinek sikerült. Hogy valóban a leszármazottja a testvéremnek, azt pedig kiderítették a hasznos ismerőseim. A modern technológia csodája és a rengeteg vizsgálat meg adatbázis szépsége, hogy ha egyszer bekerülsz a rendszerbe, akkor csak az apokalipszis fog csak kiirtani onnan vagy még az se. Cyranában tehát csörgedezik a dzsinnek értékes véréből, sőt, angyal és tünde is, amennyire tudom. 800 év alatt azért sokféle vér keveredhet a családfán, főleg, ha a családod igyekszik eltűnni egy gyilkos rokon elől. Édes pici Annie, ha tudná, hogy az apját is miattam gyilkolták meg... De ha jobban megnézem, még hasonlít is rám. Egy kicsit.
- Úgyhogy én vagyok a menő nagybátyád - villantok rá egy tádááá mosolyt.- Persze, hogy nem mondtam el, mert gőzöm nem volt, hogy hogyan kéne belefognom. Nem minden nap derül ki, hogy mégis csak van egy rokonod. Nekem is te vagy az egyetlen - pislogok rá kissé rosszallóan, remélve, hogy hatok a finom kis lelkére. - Azt sem tudtam, hogy el kéne-e. Vannak kapcsolataim, akik segítettek kideríteni, hogy mi van. Sok mindent nem tudsz rólam, és nem, ezekről nem is kell tudnod. Egyelőre. Mindennek eljön az ideje, és szerintem most ez is épp elég neked.
Óh, de még mennyire sok mindent nem tud! De a kakaóm felett úgy meredek rá, mint aki nem is akar ezekről a dolgokról beszélni, holott szívesen csacsognék a titkaimról, csak hogy gyönyörködhessek a további elképedésében.





​[/color][/color]
Vissza az elejére Go down

Cyrana P. Evans
Don't Hide Your Real Face

Cyrana P. Evans
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : ♠ Caryeth
☮ Kor : 30
☮ Hozzászólások száma : 89
☮ Tartózkodási hely : ♠ New York



TémanyitásTárgy: Re: Szabadság-szobor és környéke (Manhattan)   Szabadság-szobor és környéke (Manhattan) EmptyPént. 27 Nov. 2015 - 19:14




Allen & Cyrana



Igaz, ami igaz két centivel valahol a beton felett járok, persze képletesen, de a rózsaszín köd az már nagyon ellepte az agyamat, még ha azért van is bennem egy minimális kis félsz, hogy az egésznek nem lesz jó vége, de attól még nem tehetek róla, totál oda vagyok érte! Jó persze ismerünk már engem annyira, hogy közismert tény, elég könnyen tudok odalenni férfiakért. Van bennem egy nagy adag apakomplexus, mivel nekem sose volt saját, de ezt úgy se vallanám be. Akkor is úgy érzem, hogy Elijah azért más, nem csak azért kattantam rá, mert idősebb és pasi, hanem mert kedves és figyelmes, irtó édes és jó fej és persze tény, hogy jól is néz ki, meg cuki, és nem elhanyagolható a tény, hogy amúgy ő is totál be van indulva tőlem.
- Héj az előbb még támogattad a dolgot, nem ér elrettenteni őt tőlem. A neve titok egyelőre. - azért a végére csak elmosolyodom. Kedves tőle, hogy aggódik értem, de ettől még nem szeretném, hogy rámásszon Elijah-ra. Annyira más a mentalitásuk, nem hiszem, hogy egy könnyen tudnának mit kezdeni egymással, szóval nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, ha össze ereszteném őket, legalábbis egyelőre, amíg én sem vagyok teljesen biztos magamban és hogy nem lesz bajom ebből. - De majd idővel, ha jól viselkedsz elmondom és sörözhetsz vele egyet, hogy kipuhatold mit gondolt rólam. - ebbe esetleg bele tudok menni, ha szeretné, de csak óvatosan és tényleg nem akarom, hogy most átmenjen hirtelen valami védelmező báty szerepbe, hiszen eddig ilyesmit nem csinált most sem kellene megváltoznia. Támogasson csak, azt jobban szeretem.
Azt viszont már nem hagyom annyiban, hogy tereljen, mert érdekel miért ment el olyan hirtelen szó nélkül és szeretném tudni, hogy miért jött vissza és persze miért nem keresett meg. Szóval elég feszülten pislogok rá, amíg rendelünk. Az addig oké, hogy dolga volt, csak érdekelne, hogy mi volt a dolga és hogy mi az, amit úgy érzem el akar mondani, csak kereste a megfelelő pillanatot, vagy húzta az időt... mindegy, hogyan fogalmazunk.
- Akkor mondd! Mindegy mihez van köze, de látom, hogy nagyon kikívánkozik. - és most már kezdek tényleg kíváncsi lenni és talán még egy kicsit ideges is, hiszen a jó ég tudja, hogy pontosan mit akar mondani, de nagyon úgy fest, hogy valami komoly dolgot, mert most nem mosolyog annyira, vagy nem úgy, mint ahogyan megszoktam tőle és egyébként is nem fair ilyen nagyon felvezetni a dolgokat, mert tudja jól, hogy amúgy is kíváncsi típus vagyok és állati nehéz csak... várni, hogy végre kibökje végre, amit akar.
- Jesszus mondd már! Ugye nem vagy... mit tudom én... halálos beteg? - oké most már azt hiszem kezdek aggódni. Még csak a szemembe sem néz, én pedig annál inkább keresem a tekintetét. Ez azért kezd már kiborító lenni. Eddig azt hittem valami sima nagy dolog, új munka, vagy talált egy rendes lányt... tudom is én, de most már kezd aggasztani ez a rémes felvezetés, mintha félne nekem elmondani. Nagyon remélem, hogy nem azzal foglalkozott, hogy utána nézzen a szüleimnek, mert már mondtam neki, hogy azt nem akarom. Én se tettem soha, nem akartam nyomozni és ez nem változott. A szüleim elhagytak, biztosan jó okkal, vagy nem, de nem érdekel. Gyerekként eleget rágódtam ezen, de már nem akarok és ő ezt pontosan tudja. Ha kiböki, hogy megkereste őket én... én lehet hogy felpattanok és szó nélkül itt hagyom, hiába hiányzott olyan nagyon.
Végre csak kiböki nagy nehezen, hogy mit is akart ebből kihozni, nekem pedig kell pár pillant, amíg a hatalmas pislogásokat sikerül enyhíteni. Keresem a szavakat én... akinek ezzel nem szokott gondja lenni. Beszélni azt tudok, de most nyitom a számat és semmi. Aztán újra próbálom és megint... semmi.
- Hogy... mi van? Hogy érted, hogy rokonok? Milyen fokúak és erre hogyan jöttél rá? Gondolom nem futottál bele valahol egy feliratba, hogy hoppá rokonok vagyunk igaz? Allen megkértelek, hogy a szüleim után ne kutakodj, ugye nem ezt tetted? Nem értem... akkor hogyan, mi ez... és miért nem mondtad el egyből, ahogy rájöttél és... és... - bent akad a szó, miután sikerül hadarva pótolni azt, amit az előbb nem sikerült kinyögni, de még mindig nem értem. Mi ez az egész? Mi az, hogy rokonok vagyunk? Vérvizsgálat? De nem vett tőlem vért... se hajszálat nem lopott, vagy mégis? Lenyúlt volna a hajkefémből? De egyáltalán hogyan merült fel ez benne? Nem is hasonlítunk? Vagy... igen? Akaratlanul is fürkészően nézem meg minden pontját az arcának, a szemöldöke ívét, a száját, az orrát, a szemeit... oké, nem értem, tényleg nem értem.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Don't Hide Your Real Face

Anonymous
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Szabadság-szobor és környéke (Manhattan)   Szabadság-szobor és környéke (Manhattan) EmptySzer. 25 Nov. 2015 - 18:20

Annie & Al


Ez a pasi... Kezdem úgy érezni, hogy meg kell ismernem. Cyrana bekerült a képbe, és ha nem cseszem el nagyon, akkor továbbra is fontos részét képezem majd az életének. Feltett szándékom, hogy akár a legfontosabb szerepet is betöltsem nála, ami természetesen a család, és ha egy egyetemi tanár fiúcska így elcsavarja a fejét, nehéz lesz bármit is kezdenem ezzel a csinos kis kobakkal, márpedig a Micromed sajtósaként nagyon is kelleni fog nekem ez a szürkeállomány. Mármint a helyén, nem vagyok én ótünde vagy valami Diablo féle eszement, aki agyakat gyűjtöget... De nincs rá semmi szükség, hogy a rózsaszín köd belepje Cyrana fejét, ezzel tuti, hogy még újdonsült főnöke is egyetértene, még szívességet is tennék mindenkinek, ha csírájában fojtanám el az egész románcot.
- Lovagias, mi? - nézek rá  kétkedve. - Mi a neve? Majd én kiderítem, mennyire lovagias!
Egy pillanatra felvonom a szemöldököm, mint aki valóban nem bízik a srácban - vagy férfiben? mennyi idős is a fickó? -, pedig tök mindegy. Ha nagyon ráhajt Cyranára, akkor vagy nyomtalanul el fog tűnni (előre is sajnálom a lánykát), vagy, ha úgy látom, hogy pozitív a változás, talán életben maradhat. Sőt, akár még össze is haverkodhatok vele, sosem tudni, mikor jön jól egy kapcsolat, csak hát túl sok kedvem nincs barátkozóestet tartani egy ifjonc tanárbácsival, aki rágerjedt az egyik hallgatójára. Olyan kiábrándító tud lenni az ilyesmi, komolyan.
De legalább ez a téma most pihen, amíg előkészítem a terepet a bombához. Odabenn elhelyezkedem, nem is nagyon beszélek addig, majd én is leadom a rendelésemet. Nemes egyszerűséggel ugyanazt kérem, mint Cyrana, aki sietősen mond valamit. Nagyon tudni akarja már, mi ez az egész, én meg élvezem a szitut. Túl sok mindent nyolcszáz évesen már nem tudok élvezni ebben a világban, de az emberek türelmetlensége és bosszúvágya minden másnál nagyobb élvezetet tud jelenteni. Még húznám kicsit az agyát, ha lehetne, de lassan így is, úgy is a lényegre kell térnem.
- Na igen, szóval... Eltűntem, mert dolgom volt.
Oké, ez így nem lesz kielégítő, úgyhogy adjunk hozzá még egy kis körítést. - Igazából amit mondani akarok, annak a füstté válásomhoz túl sok köze nincs.
Szeretem a fogalmazásmódomat. Meg a tényt is, hogy gőze nincs róla, mennyire igaz, amit mondok. Füstté válni. Tudom, hogy azt úgy szokták inkább mondani, hogy köddé, de a füst dzsinnként sokkal jobban hangzik. Kár, hogy ezt ő bloggerként meg franc tudja, miként, nem értékeli annyira, mint kéne, mivel nem ismeri az igazságot. Szomorú, de saját szórakoztatásomra néha megengedhetek ilyesmit. Most úgysem fog nyelvleckét adni, annál jobban be van indulva a hírre.
- Amiért visszajöttem, az inkább csak következménye. Hogy csak úgy leléptem, az munkaügy volt, és nem beszélhetek róla egyelőre, meg nincs is hozzád köze, tényleg, ezen felesleges lovagolni. Ha elévül a dolog, majd elmondom, de addig ne foglalkozz vele.
Megrántom a vállam, miközben hazudok, mert igenis van hozzá köze. Ehhez mindenkinek van köze, csak még nem tudják, és amíg el nem dől az első dominó, nem is kiabálhatom el. Inkább összekulcsolt ujjaimmal babrálok egy kicsit, és szándékosan nem nézek Cyranára, mintha legalábbis valami elképesztően nehéz helyzetben lennék.
- Most bő lére ereszthetném a dolgot, és gondolom, ezt is fogod kérni - nézek rá kicsit szúrósan, de azért tőlem telhetően kedvesen. -, de először talán a lényeget kéne közölnöm, a részletek úgysem túl izgalmasak.
Lejjebb veszem a hangom, és megköszörülöm picit a torkom, miközben leteszik elénk az italokat.
- Tehát a vége az, hogy úgy tűnik... Hogy te meg én... rokonok vagyunk.
Aztán gyorsan elmosolyodom, mintha csak a ruháját dicsértem volna meg, és várakozón beleszürcsölök a kakaóba, vagy mi ez, hogy addig se kelljen beszélnem. A pohár pereme felett végig érdeklődve figyelem a reakcióját.



Vissza az elejére Go down

Cyrana P. Evans
Don't Hide Your Real Face

Cyrana P. Evans
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : ♠ Caryeth
☮ Kor : 30
☮ Hozzászólások száma : 89
☮ Tartózkodási hely : ♠ New York



TémanyitásTárgy: Re: Szabadság-szobor és környéke (Manhattan)   Szabadság-szobor és környéke (Manhattan) EmptyCsüt. 12 Nov. 2015 - 22:40




Allen & Cyrana



Semmi sem ül ki az arcára abból, ami a fejében jár most, pedig ha tudnám, hogy miket gondol... Na nem azt mondom, hogy nagyon bántana, mert mindenkinek szíve joga, hogy bírja-e az ilyesmit, de Allen ismer már engem jó ideje, ilyen vagyok, rendkívül tudok lelkesedni dolgokért, ahogyan érte is tettem és teszem azt most is annak ellenére, hogy tudom, hogy mérgesebbnek kellene lennem rá, mint amit amúgy most kimutatok. Ah... tényleg muszáj lett volna kicsit kevésbé hagynom neki, de az a baj, hogy annyira ki szeretném adni magamból ezt az egészet, hogy őrület! Egyszerűen csak jól elmondani valakinek és másnak nem lehet. A szobatársamnak még sem mesélhetek róla, hogy kavarok egy tanárral, mert bár szeretem, de... a fene se tudja, hogy egy ilyen helyzetben kiben bízhat az ember. Mindig jobb óvatosnak lenni, különben csak bajba kerülsz és az sosem valami jó. Épp ezért próbálok én is most óvatosabb lenni, amennyire ez tőlem telik, hiszen tudjuk jól nem voltam sosem az a visszafogott és előre gondolkodó típus, de most mégis Elijah-ról van szó és nem akarom őt bajba sodorni ezzel az egésszel, meg persze nekem se lenne valami kellemes, ha bajba kerülnék. Muszáj gondolkodnom és nem csak tennem, ami épp eszembe jut.
- Ez most nem tudom, hogy negatív megjegyzés volt, vagy sem, de mivel most épp ki akarsz engesztelni... gondolom, biztosan nem szántad annak. - az elején még pár egészen komoly pillantással illetem, aztán a végére csak visszatér a mosolyom. Ez inkább csak egy kis befenyítés volt, hogy ne akarjon itt engem méltatni, mert az nem lenne szép tőle azok után, hogy szó nélkül lelépett és most csak úgy felbukkan, mindezt úgy, hogy véletlenül találkozunk és még csak meg sem keresett. Azért ez tüske marad bennem, még ha igyekszem is túllépni rajta, főleg azért, hogy valakivel végre megint nyíltan beszélhessek bármiről, mert Allen a maga módján mindig meghallgat és mindig elmondja a véleményét... akkor is persze, ha nekem az nem tetszik annyira, de legalább tudom, hogy jót akar nekem és nem hülyít mindenféle rizsa jellegű körítésekkel, amikkel sokan megtennék. Őszinte... legalábbis én ezt gondolom róla, és milyen nagyot tévedek!
- Nem hiszem, hogy akarna ilyet, nagyon kedves fickó és... ha egyszer még értem aggódott, akkor nem hiszem, hogy ilyet tenne. Ő olyan... igazi lovagias fajta, na persze a maga pajzán módján. - vigyorodom el a végére, hiszen Elijah tényleg figyelmes és kedves, nem keverne engem bajba, főleg nem szándékosan, de persze ettől még nem olyan, mint Mr. Montgomery, mint egy múltból szalajtott lovag, hiszen olyan pikáns sms-eket váltottam vele már nem is egyszer, hogy... na olyat a középkori lovagok biztosan nem írnának le, volt hogy még én is leheletnyit zavarba jöttem és lássuk be az azért nagy szó.
- Akkor én is a kedvesebb énedre hallgatok most, amúgy is iszonyat nehéz lenne bejárni az óráira és nem foglalkozni vele úgy, szóval... reméljük, hogy nem fog átejteni és megbántani. - azért egy cseppnyi sóhajnak utat engedek, de aztán visszatér a mosolyom, amikor belépünk az ajtón. Hát szó se róla már az is nagyon érdekel, hogy ő miért ment el és mi az a nagy titok, amit nem mondhatott el odakint, hiszen én beszéltem neki mindenről, ami engem illet, sőt olyasmiről, amiről sokan nem beszélnének senkinek sem, én meg a nyílt utcán is simán, úgy se láttam ismerőst, és csak nem figyel minket senki, vagy hallgatnak ki, vagy ilyesmi, azért az tényleg eléggé meglepne.
- Most már tényleg kíváncsi vagyok tudod ugye? - pillantok rá immár az asztalnál ülve. Tudom rendelni is kell és ha jól sejtem képes lesz még addig húzni ezt az egészet, amíg meg nem tesszük, szóval kivételesen még csak itallapot se nézek, csak valami gyors habos kakaót kérek magamnak, valami egészen egyszerűt, ami gyorsan meg van, hogy aztán zavartalanul térhessünk rá végre a fontos témára, ami még mindig iszonyatosan böki a csőrömet.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Don't Hide Your Real Face

Anonymous
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Szabadság-szobor és környéke (Manhattan)   Szabadság-szobor és környéke (Manhattan) EmptyKedd 10 Nov. 2015 - 17:34

Annie & Al

Cuki, cuki, cuki... Miféle pasas lehet, akit ennyire le lehet cukizni? Kandírozott a fickó? Véleményem egy részét ha akarnám, sem tudnám elrejteni Cyrana elől, de nem is igen töröm magam ezzel kapcsolatban. Hát ha cuki, és ilyen nagyon cuki, akkor legyen. Még sosem voltam húszas éveiben járó nőnemű halandó, neki valószínűleg jó érzés, ha ilyeneket gondolhat egy másik embertársáról. A hormonok meg mindenféle elképzelés az ideális társról már csak így kapcsolódnak össze a fejükben. Az imádkozó sáskát sem bánthatjuk, amiért felzabálja a hímet a nász után. Ez a természet rendje. Az emberi nőstényeknek meg ilyen az ízlése. Elég fura, de hát ez van. Végigfut a hideg a hátamon, ha arra gondolok, hogy nekem is volt már dolgom olyan nővel, aki "édesnek" tartott, és azzal az elnyújtott, nyávogó hangon közölte velem. Nem téptem ki a nyelvét, mikor elérkezett az idő a búcsúra, de felesleges lenne tagadnom, hogy boldog voltam, amiért soha többé nem kell hallanom azokat a furcsa hangokat. Cyranat viszont mégsem verhetem bele a betonba, vagy foghatom be a száját úgy, hogy véletlenül az orrán se kapjon levegőt vagy ilyesmi, meg egyébként is, a maga módján ő maga is cuki. De legfőképpen hasznos, ezért egy röpke, láthatatlan és fájdalmas grimasz után csak bólogatok, mint aki megérti, bár lelkesedést nem erőltetek magamra a témával kapcsolatban.
- Szóval zavarba jött tőled... Aha. Hát, végül is érthető - vonok vállat. Persze, hogy érthető. Cyrana éppen az a típus, akitől egy jóravalóbb férfi elveszti a golyóit, és ezzel együtt többnyire az eszét is, mert Annie olyan kis aranyos és cserfes és közvetlen tud lenni, meg hát csinos is, ha azt nézzük. Egy kielégítetlen egyetemi tanárkezdemény meg élőben valószínű, hogy vagy túl sok dögös egyetemista nőnek csapja a szelet testközelből, vagy épp fordítva, és üdítő változatosságot jelenthet számára, hogy nem rusnya, szőkített pornósztárok néznek rá csábosan egy képernyőről, hanem egy hús-vér, ráadásul szemrevaló és okos lány. A sokat emlegetett cuki srác kezd egy pattanásos, kopaszodó és szemüveges, görnyedt tanársegédre emlékeztetni, de ha Cyrana lát benne szépet, akkor hajrá. Észrevétlenül sóhajtok, ahogy erre gondolok. Remélem, nem valami perverz sorozatgyilkos a pasas, mert nagyon nem bírnám, ha épp most köpne bele a levesembe. Lehet, hogy utána kéne néznem? Ah, de nincs kedvem még ehhez is...
Jaj. JAJ. Cyrana kimondja az édes szót.
Elképesztő védelmi mechanizmusom azonban bekapcsol, de elszürkülő szemek, kieresztett karmok és kiserkenő sörény helyett csak bágyadt mosollyal, félrebillentett fejjel nézek rá, ahogy végre közeledünk a cukrászdához. "Ugyan, kérlek."
- A jó híred miatt csak akkor aggódjon, ha szándéka lenne rontani rajta. Nem a tizennyolcadik században vagyunk. Ha csak nem posztol valamit Instagramra közvetlenül az ágyból, vagy ad indokolatlanul, pofátlanul jó jegyet egy pocsék munkádra, akkor senki sem csesztethet miatta, legfeljebb irigységből. Hiszen nagyon, de naagyoon cuki lehet.
Csak ugratom. Részben. Ugratásnak tűnik, de igazából sűrűn kell nyelnem, hogy az undortól a nyálam ne csorogjon a cipőmre.
- Ha a véleményemre vagy kíváncsi, akkor egy részem azt mondja, hogy ne legyél buta. Ki fog használni. De ezt a részemet utálom, mert egy negatív seggfej, aki csak a rosszat látja mindenben, szóval a másik felemre hallgatok, aki azt mondja, hogy élvezz ki minden pillanatot, gátlástalanul, mert megteheted. Az élet nem vár senkire, elrobog, puff, aztán észre sem veszed, és bottal jársz meg protézised van mindenhol. Neem... - rázom meg a fejem, miközben kitárom az ajtót előtte. - Nem érdemes aggódni. És még az is lehet, hogy nincs igazam. Néha előfordul. A mesélés pedig már közel van, de őszintén nem tudom, hol kezdjem.
Odabenn egyből egy félreesőbb kis asztal felé veszem az irányt, mert ezt a témát nem lenne okos ötlet az amúgy sem nagy hely kellős közepén megbeszélni. Mi van, ha kiborul? Vagy a nyakamba ugrik? Felkészültem én mindenre, azt hiszem, csak hát nem akarok jelenetet. New Yorkban mindennek és mindenkinek dupla annyi füle van, mint amennyire hasznomra lenne.



Vissza az elejére Go down

Cyrana P. Evans
Don't Hide Your Real Face

Cyrana P. Evans
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : ♠ Caryeth
☮ Kor : 30
☮ Hozzászólások száma : 89
☮ Tartózkodási hely : ♠ New York



TémanyitásTárgy: Re: Szabadság-szobor és környéke (Manhattan)   Szabadság-szobor és környéke (Manhattan) EmptyKedd 27 Okt. 2015 - 11:20




Allen & Cyrana



Oh hát persze nem várok én komoly véleményt cukiság téren, hiszen mégis csak egy pasiról van szó, meg is lepett volna, ha lenne olyan pasi, aki Allen szerint cuki. Persze... amikor engem lepattintott azért felmerült bennem, hogy esetleg nem a nők azok, akik igazán vonzzák őt, de később azért csak rájöttem, hogy inkább csak velem volt ilyen és nem azért, mert béna lennék csak hát rendes volt. Igaza van abban, hogy nem kell mindenkivel mindenfélébe bonyolódni, így legalább barátok lehetünk, és nem pedig egy sima egy éjszakás kapcsolat lett a dologból, hogy aztán soha se lássuk egymást. Na nem mintha ennek nem lett volna meg az esélye azzal, hogy lelépett, de szerencsére csak visszajött és az is kiderül majd, hogy miért volt ez a nagy távozás. Úgy sem hagynám csak úgy annyiban, kénytelen lesz elmondani.
- Jogos, de ő tényleg állati cuki. Olyan édes mosolya van, képzeld még ő volt zavarban, amikor dumáltunk, végig! - oh azt hiszem az arcomon is látszik a lelkesedés, meg a szemem csillogásából, hogy tényleg oda vagy a fickóért. Annyira édes, hogy el sem tudom mondani. Egyszerűen csak... nem is tudom, megzabálnám, ha nem lenne ilyen kis óvatos. Na nem arról van szó, hogy ellenkezik, inkább csak tanár és hát nem akar bajt, de attól is csak még jobban elolvadtam, hogy ő még értem aggódott, pedig lássuk be ha itt rossz híre lenne, akkor más sulikba is nehezebben vennék fel tanítani nem igaz?
- Igen, kémia, az meg van, már az első pillanattól és képzeld annyira édes, hogy még az én jó hírem miatt aggódik, pedig ki is rúghatják, ha... na, de nem derülhet ki, meg egyébként is bizonytalan még ez az egész a körülmények miatt. - most engedek meg először magamnak egy röpke kis sóhajt. Hát na nem tudom, hogy mennyire fog menni ezt a titkolózunk mindenki előtt dolog. Lehet, hogy igen, de az is lehet, hogy esélytelen, mert ha már ő ennyire izgulós fajta akkor nem tudom hogyan oldja majd meg az órákat, amikor is nem nagyon kellene kimutatni, hogy van köztünk valami. Mármint nincs még olyan sok minden, hiszen éppen csak egy csók volt, meg egy tonna flörtölés. Ettől még érdekel a véleménye, úgy őszintén. Na nem mondom, hogy ha azt mondaná, hogy ne csináljam, akkor nem csinálnám, ennyire már ismer. Inkább valamiféle megerősítést várok, hogy nem velem van a baj. Ha meg van az a bizonyos szikra, akkor nem azt kell nézni, hogy hány éves a másik, meg hogy tanár. Gyűrűje nincs, szóval nem hiszem, hogy házas, az esetleg még akadály lehetne... esetleg.
- Hé, nem kenném rá! Ő se tenne ilyet. - már megint naiv vagyok igaz? Talán igen arra is kellene gondolnom, hogy a fickó csak simán ágyba akar vinni és eleve a fiatal pipikre bukik, de... még sem akarok én ilyesmit feltételezni róla, az nem lenne szép tőlem. Biztosan nem erről van szó, mert akkor nem lett volna olyan nagyon zavarban. Na nem mintha nem lehetne jól színészkedni, ha valaki ért hozzá, de a korom előrehaladtával a naivitásom még mindig nem csökkent jelentősen.
- Nem úgy értettem, te is tudod, csak... fontos a véleményed és nem mondhatom el másnak. Egyszerűen jó legalább beszélni róla és... most már te is mesélhetnél nekem ezt azt. - felhúzom kicsit a szemöldökömet és kap egy jelentőségteljes pillantást is. Hát na érdekel, hogy hol volt, hogy mit intézett, hogy nem szedett-e fel valami csajt. Az is lehet, hogy valami szerelmi ügy miatt tűnt el. Tudom, ő nem olyan, nem az a szerelmes típus, de talán valaki meglágyított a szívét és elugrottak Las Vegasba házasodni és mézes heteket tölteni. Bár azért tuti, hogy elég rosszul esne, ha kiderülne, hogy ilyesmiből totál kihagyott.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Don't Hide Your Real Face

Anonymous
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Szabadság-szobor és környéke (Manhattan)   Szabadság-szobor és környéke (Manhattan) EmptyPént. 23 Okt. 2015 - 21:44

Annie & Al

Jól van, ezt nem igazán vallanám be sokaknak, de Cyrana szórakoztató társaság, és ahogy nézem, az idő múlásával levetkőzte az igazán irritáló tulajdonságait. Most már nem is olyan... idegesítő. Persze emberből van, és mint olyan, feltételezhetően teljesen elborul néha az agya, és egyébként sem lenne képes túl nagy nyomot hagyni a világban, de emberhez képest még át is lépi a tűrhető kategóriát. Alig várom, hogy rájöjjön, nincsenek egyedül nem csak az univerzumban, de még magán a bolygón sem. Nagyon remélem, hogy tanúja lehetek a pillanatnak, de azért kicsit túlzás lenne mindjárt ezzel is szembesíteni. Elég lesz neki az, hogy ő maga nem olyan magányos, mint hitte, és van egy nagybácsija.  
- Háááát... - húzom el a szám - ebben nem vagyok olyan biztos, de ha neked bejön, akkor gondolom, jó fej lehet. Én inkább a magadfajtákat szoktam kategorizálni, a férfiak cukiságfaktorát még sosem mértem le.
És nem is szándékozom. Mondjuk nem zárom ki, hogy egyszer talán még szükségem lesz rá, hogy félretegyem heteroszexualitásomat, ha azzal célt érek, de ehhez már tényleg, nagyon, végtelenül reménytelen helyzetnek kell előállnia. Márpedig olyannal még nem találkoztam, de vannak rosszabb dolgok is, mint eljátszani, hogy érdekel a saját nemed. Ebbe még belegondolni is kellemetlen, ezért el is hessegetem az efféle gondolatokat, és inkább arra figyelek, hogy nem hoztam zavarba a kérdésemmel. Tehát határozottan fejlődött és hát... érettebb lett. Ez bizonyos szempontból jó. Más oldalról megközelítve viszont annyira nem. Az érett emberek értelmesebbek, türelmesebbek, tehát az én helyzetemre nézve veszélyesebbek. Ennek annyi a következménye, hogy még ügyesebben kell Cyranát az ujjaim köré csavarnom. Hogy megoldom-e? Minden bizonnyal.
- Ezt nevezik kémiának manapság, de tudod, hogy tudom, hogy mit akartál mondani.
Úgy nézek rá, mint valami cinkostárs, aki abszolút megérti a dolgot, holott egy a gyomromban a hotdog maradványai megfordultak. Nem tehetek róla, a szerelem meg a szentimentális megközelítése a kapcsolatoknak, az olyan szánni való. Néha nevetek rajta, pedig nem vicces, inkább tragikusnak mondanám, hogy ezek a kis halandók, sőt a magunkfajták is olyan könnyedén elveszítik a fejüket, ha valami csini csaj vagy jóképű faszi beszambázik velük egy légtérbe, és el is hiszik, hogy az lehet a nagy ő. Egy menetet nyilván megérnek az ilyen alkalmak, néha kettőt-hármat is, de hogy szerelem?! Istenkém... Tanárbácsi nyilvánvalóan meg akarja húzni Annie-t, aki amúgy sem fogta vissza magát soha, ha valaki érdeklődést tanúsított iránta. Jó, ez lehet, hogy kicsit túlzás, mert nem riherongy a lányka, csak hát mindenképpen tartozni akar valakihez. Az árvák egy igen közönséges jellemvonása, aminek másik véglete, amikor képtelenek kötődni bárkihez is. Nekem most kapóra jön, hogy Cyrana nem az utóbbiak közé tartozik, hiszen így garantálhatok számára egy rokont, aki után loholhat. Úgy értem, akihez szükség esetén fordulhat. Egy fiatal, életerős, jóképű, vicces, értelmes fickót. Kívánni se lehetne jobbat, pláne az ő korában és helyzetében. Tudom én, hogy ezek a nők milyen ábrándokat kergetnek a néhány évvel idősebb férfi rokonok kapcsán: hasonló korú és kaliberű haverokkal vagyunk ellátva, akik közt ott lehet a potenciális szőke herceg, aki majd kiemeli őket a hétköznapok szürkeségéből a rajongással és személyi kultusszal, és királynővé teszi őket. Tiszta tiniregény.
Mikor felteszi a kérdést, nyugodt maradok, és nem viccelem el a dolgot, pedig nagyon erős a késztetés. Elítélem-e? Ugyan már, kislány, bizonyos szükségleteket ki kell elégíteni, ennyi az egész, csak te más irányból közelíted a problémát. De ezt így nem adhatom elő, tehát...
- Nem. Fiatal vagy, és amíg nem rúgnak ki miatta, addig csak nyugodtan vegyél különórákat a tanárbácsitól. És ha baj lenne belőle, akkor meg rákenheted az egészet - vonok vállat teljes higgadtsággal. - Ez a kérdés egyébként teljesen úgy hangzott, mintha valami kurvapecér lennék. "Ugye te nem ítélsz el?" Mégis mit gondolnak rólam az emberek?
Mintha nem tudnám, de nem tudom eldönteni, ezen megsértődjek-e vagy hangosan nevessek, amiért ilyen jól rátapintott a lényegre, ezért csak csóválom a fejem.



Vissza az elejére Go down

Cyrana P. Evans
Don't Hide Your Real Face

Cyrana P. Evans
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : ♠ Caryeth
☮ Kor : 30
☮ Hozzászólások száma : 89
☮ Tartózkodási hely : ♠ New York



TémanyitásTárgy: Re: Szabadság-szobor és környéke (Manhattan)   Szabadság-szobor és környéke (Manhattan) EmptyCsüt. 22 Okt. 2015 - 15:23




Allen & Cyrana



Az a baj, hogy már az első percekben tudtam, hogy úgysem fogok tudni rá hosszú távon haragudni, pedig megérdemelné, de úgy meg az ég világon semmi értelme sincs, hogy kedvelem és hiányzott, aztán meg mégis elutasítom, amikor itt van és megint dumálhatnánk. Egyébként is túlságosan könnyen enyhülök meg, én is tisztában vagyok vele, változtatnom kellene rajta, de az meg már nem is én lennék és nem is hiszem, hogy jól érezném magamat, ha haragtartó típus lennék. Az a fő, hogy tudjak tükörbe nézni, így pedig tudok, még akkor is, ha túl könnyen nézek el valakinek egy-egy baklökést.
- Úgy nézek én ki, mint aki elbízná magát? - immár igazi széles mosoly jelenik meg az arcomon. Dehogy bízom el magamat, így sincs olyan durva önbizalmam, bár tény, hogy az új tanár és az új meló dobott rajta nem is keveset. Tényleg úgy érzem most, hogy van bennem valami jó, valami plusz, amiről eddig még én sem tudtam, csak reméltem, hogy van. Tényleg jó írok vagyok, vagy leszek és vág az eszem, különben nem vett volna fel Mr. Montgomery erre az állásra, ami nem kis dolog, főleg egy ilyen nagy cégnél. Arról meg aztán nem is tudok, hogy egyébként milyen hátsó szándékai vannak ezzel az egésszel kapcsolatban az én drága barátomnak, aki igazából a nagybátyám... na ennyit az éles eszemről, ezekre tuti, hogy nem jönnék rá magamtól. De hát nem is készülök nyomozónak, és fel sem merült bennem, hogy effélének utána kellene járnom. Annak próbáltam csak, hogy hová tűnt el, de még csak az sem sikerült.
Ezek után végképp nem kellene neki kiteregetnem a magánéletemet igaz? Mármint az ilyen titkos részét, ha már eltűnt és magamra hagyott, de még sem tudom megállni a dolgot, bármennyire is kellene, mert úgy érzem valakinek muszáj elmondanom. Ezt nem lehet kiadni egy diáktársnak, még a szobatársamnak sem, hiába bízom meg benne, mert a jó ég tudja, hogy nem bukna-e ki miatta és adná gond nélkül tovább az infot, ami miatt bajba kerülnék én és Elijah is, őt pedig végképp nem akarom kulimászba keverni.
- Ha látnád milyen cuki, megértenéd. - vigyorodom el, de persze viccelek. Allen pasi és kétlem, hogy cuki tanárbácsikra gerjedne, bár ő még engem is le tudott pattintani, de pont e miatt alakulhatott ki barátság közöttünk. Azért e miatt még nem mondom, hogy biztosan a másik oldal hatja a bringát, inkább csak nem akart belemenni a dologba, mert mégis csak idősebb nálam és rendes is. - Héj, ilyet nem is illik kérdezni! - ezúttal én csípek bele finoman az oldalába, mivel már belé karoltam, így a könyöklés nem lenne fizikálisan lehetséges, marad egy kissé zavart nevetéssel megszórt kis csippentés csak a miheztartás végett. - Amúgy... igen, bravúros a nyelvérzéke! - én pedig ennek zárásaként kiöltöm rá a nyelvemet. Csak azért is megkapta a kíváncsiskodó kérdésre a választ. De persze remélem, hogy nem úúúgy gondolja ezt a nyelvérzék dolgot, mert hát ennyire nem mentünk messze, mégis csak a tanárom, hiába pedzegette meg azt a szertárkérdést, eddig még csupán heves csókcsatáink voltak, bár azok is... ah....
- Egy hete, hogy a suli elkezdődött. Az első nap előtt írt egy SMS-t, hogy elfelejtettem elküldeni a beadandó esszét, amivel felméri a diákok tudását és aztán... váltottunk pár üzenetet és... a fene se tudja... Túl gyors ez így mi? Nem tudom, totál úgy érzem, hogy elvarázsolt, olyan első látásra izé... - nem mondom ki, hogy szerelem, az túlzás lenne, meg ijesztően is hangoznak, de az tuti, hogy belezúgtam a fickóba, mert folyton rajta jár az eszembe. Amúgy is nem sokkal idősebb nálam, fiatal tanár, max. ha harminc még az se olyan durva, hiszen én se vagyok már gimnazista, akkor lenne kellemetlenebb. Az a tény a nagyobb gond, hogy a diákja vagyok, de ez a titkolózás dolog csak még izgalmasabbá teszi az egészet.
- Ugye nem ítélsz el miatta? Ugye te nem? - mert más tuti így lenne vele, pont e miatt nem mondtam el senkinek sem eddig, de ő nem olyan, ő mindig is elég laza és közvetlen volt, nem hiszem, hogy e miatt máshogy, vagy ferde szemmel nézne rám, legalábbis nagyon remélem. Egyébként is tudom, hogy mivel jár ez az egész, csak hát bármennyire is kellene, nem tudok csak úgy nem oda lenni érte, pedig ezt kellene tennem? Végül is egy évem van csak hátra, azt kell kihúzni titkolózva, aztán már senkit se érdekel, mert nem oda járok majd suliba nem igaz?

Vissza az elejére Go down

Vendég
Don't Hide Your Real Face

Anonymous
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Szabadság-szobor és környéke (Manhattan)   Szabadság-szobor és környéke (Manhattan) EmptyKedd 20 Okt. 2015 - 11:07

Annie & Al

Mindenkiben rejlik némi jóság. Igen, klisészerű tételmondat, de tény és való. Hogy ezt honnan tudom? Hogy nem akarom feltétlenül kicsinálni ezt a lányt itt mellettem. Persze, ettől még nem leszek az év arca, tudom, de akkor is el kell ismerni, hogy már maga a tény is, hogy nem érzek késztetést elnyesni a torkát, szerintem mutatja, hogy még egy magamfajta is rendelkezik némi reménnyel, és kaphat jegyet a mennyekbe. Persze csak képletesen szólva, minden értelmes egyén tudja, hogy a halál után nem vár ránk se jó, se rossz. Ettől a ténytől függetlenül, és attól, hogy tisztában vagyok azzal: én vagyok az egyik ordas farkas, akitől a rendszer gyermekeit óvják, még nem vagyok teljesen gonosz. Habár a gonosz csak egy ostoba kifejezés az én értelmezésem szerint, és semmi mást nem jelent, mint valami olyat ami veszélyes és félni kell tőle, mert fájdalmat és félelmet okoz. Márpedig ez rám tökéletesen igaz, de én nem feltétlenül látok ebben negatívumot, tehát teljes nyugalommal fogadom el, ha gonosznak titlulálnak. Pedig aztán tessék: békében sőt vidáman sétálgatok Cyrana, egy ártatlan és védtelen embergyermek oldalán a nyüzsgő Manhattan utcáin. Persze nem minden hátsószándék nélkül, de akkor is, tőlem most nincs veszélyben, talán még meg is védeném, ha kellene, mert igazság szerint kedvelem a kis oktondit. Senki ne mondja nekem, hogy egy végletekig szadista paszichopata vagyok.
De azért túlzásokba nem esem, és minden kevéske személyes véleményem eltörpül a cél mellett, meg persze ő ismeri már egy olyan részemet is, ami közelebb áll a valódi énemhez, csak kicsit meg van szűrve benne a brutalitás. Ezáltal nem is kell annyira megjátszanom magam mellette. Csak egy kicsit.
- Ez a beszéd - bólintok egyetértően.- De azért ne bízd el magad - bököm meg kicsit a könyökömmel. Nem lehetek túl jó fej, nem túl jellemző rám az sem, lassan azonban fel kéne vezetnem a nagy hírt. Hm, lehet, hogy a spontaneitásra bízom a dolgot, csak arra kell ügyelnem, hogy megfelelő módon hárítsam el az esetleges magánakcióit a tények ellenőrzését illetően. Épp elég kapcsolatom van itt-ott, nem volt nehéz megpiszkáltatni a rendszert, és úgy feltüntetni engem, mint aki valóban a nagybátyja,de attól még maradhattak lyukak, és ha beletenyerel az egyikbe, kénytelen leszek én is beletenyerelni mondjuk a lépébe, és tényleg, őszintén nincs kedvem hozzá. Mivel azonban sosem ismerte a szüleit, így előadhatom, hogy én sem igazán, és csak nemrég közölték velem a tényt, hogy régesrég nem látott bátyámnak van egy lánya. Vagy valami ilyesmi. Hogy hová tűntem, azt meg szintén a valósággal fűszerezem majd meg egy kicsit: titkos a személyazonosságom, és olyan ügyeket végzek, amik nem publikusak. Kész.
Hagyom, hogy belém karoljon, és kicsit igazítok a lépteimen, hogy neki ne kelljen ötöt lépnie, amíg nekem egyet. Mozgásom általában megfontolt és szinte már lomha, de most pattogósabbra fogom a tempót.
- Belezúgtál a tanárodba? - pislogok elismerően. - És jó a nyelvérzéke? Ha már irodalom meg nyelv, tudod.
Egykor volt egy olyan édes kis tulajdonsága Cyrananak, hogy ugyan elég közvetlen és ragaszkodó teremtés, de azért bizonyos témákkal, bizonyos kérdésekkel vagy hozzáállással rá lehetett hozni a zavarodottságot és a finom kis arcpírt. Úgy sejtem, annak az időszaknak már vége, de ki tudja.
- Mégis mióta ismered?
Ó, igen, ezt a kártyát elő kell kapnom. Nem a féltékenység, inkább a testvéri aggodalom vagy baráti dorgálás hangján teszem fel a kérdést, mint aki egyszerre tűnődik Cyrana meggondolatlanságán és biztonságán. Pedig aztán inkább tapsolnék. Az egyetem erre való, állítólag. Nekem is kéne megint próbálnom.



Vissza az elejére Go down

Cyrana P. Evans
Don't Hide Your Real Face

Cyrana P. Evans
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : ♠ Caryeth
☮ Kor : 30
☮ Hozzászólások száma : 89
☮ Tartózkodási hely : ♠ New York



TémanyitásTárgy: Re: Szabadság-szobor és környéke (Manhattan)   Szabadság-szobor és környéke (Manhattan) EmptyHétf. 19 Okt. 2015 - 15:58




Allen & Cyrana



Tényleg nagyon csúnya dolog volt a részéről, hogy csak így felszívódott és még csak nem is szólt róla, hogy visszajött a városba. Nm csoda, ha mérges vagyok, de nem igazságos, hogy még csak igazán haragudni sem lehet rá, mert a modorával még ezt is simán megakadályozza, pedig én nagyon akarok, de hát... tudjátok sok értelme amúgy sincs. Hiányzott és aggódtam, most meg itt van és küldjem el, miközben pont hogy örülök annak hogy előkerült? Végül is bocsánatot kért tőlem és ez a lényeg, utána már végképp baromi nehéz haragudni igazság szerint és talán már nem is akarok olyan kitartóan, mint mondjuk az elején.
- Nem igazságos, de... többet ne tessék ilyet művelni. - végre megjelenik a mosoly is az arcomon, de tényleg ragaszkodom hozzá, hogy többé ilyet ne csináljon. Ez a felszívódás baromi ijesztő volt és még annál is inkább rossz érzés, de úgyis érdekel, hogy miért jött vissza és hogy egyáltalán hová tűnt el, azt pedig csak akkor tudom meg, ha elnézem neki a dolgot és szépen megnyugszom végre igaz? A kíváncsiságom és persze a ragaszkodásom is mindig sokkal erősebb, mint a haragom, ez most sincs másképp és persze csak a belemegy, hogy elmondja majd. Szerintem azt ő is pontosan tudja, hogy ha nem bólintana rá, akkor esélye se lenne, hogy lekattanjak a témáról, no meg abban sem bízhatna, hogy mondjuk én elmondom neki, hogy velem mik történtek, pedig biztosan kíváncsi, mindig érdekelte, hogy mi a helyzet velem, gondolom mert akadnak azért bőven szaftos sztorijaim. Szó se róla, ebben most sincs hiány.
- Igen, egy baromi nagy vállalat és még kicsit ijesztő is ez a baromi nagy felelősség, de tehetséges vagyok és menni fog! Ettől még meglepődtem. - megrántom a vállamat, de a mosoly nem tűnik el az arcomról. Nem vagyok azért olyan baromi nagy önbizalommal rendelkező egyén, de ez tényleg azt mutatja, hogy megy nekem a dolog és tényleg jó vagyok abban, amit csinálok, szóval esetleg innentől nem fogok kételkedni magamban, vagy talán kevésbé, főleg hogy az újdonsült tanárom is nagyon értékelte az első írásomat, amit olvasott és elvileg azt még akkor látta, mielőtt személyesen is találkoztunk, tehát... csak nem volt szó elfogultságról.
- Héj, épp hogy csak megbocsátottam, de máris adjam ki minden titkomat? - tettetett meglepettséggel pillantok oldalra, miközben a kávézó felé sétálunk, de persze egy pillanat múlva már el is nevetem magamat, aztán csak lazán belé karolok, hogy közelebb legyek hozzá, hiszen tényleg titkot készülök kifecsegni neki. Másnak még nem mondtam, még a szobatársamnak sem, hiszen ő meg folyton elfecseg mindent és ezzel most baromi nagyot esnék pofára, ha mások is megtudnák, szóval óvatosnak kell lennem. - Azt hiszem belezúgtam az új irodalom tanáromba és... neki is nagyon bejövök. Elég cinkes helyzet, de állati édes a pasi és... eszméletlenül jól... csókol. - azt hiszem az utolsó szó az igazán szaftos rész, mert az nem ritka, hogy egy diák oda van egy tanáráért, de nálam nem csak erről van szó. A piszkos kis SMS-eket azért zártuk egy csókkal, mert nem tudtam visszafogni magamat már megint. Ha nem a koleszba kísért volna vissza, akkor lehet hogy itt sem álltam volna meg? Tudom... buta vagyok és kockáztatom még a sulis előremenetelemet, meg a karrieremet is, de ah... nem tudok tenni ellene.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Don't Hide Your Real Face

Anonymous
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Szabadság-szobor és környéke (Manhattan)   Szabadság-szobor és környéke (Manhattan) EmptyVas. 18 Okt. 2015 - 14:42

Annie & Al

Sokszor elgondolkoztam azon, vajon milyen lett volna az életem, ha bizonyos dolgok nem történnek meg benne. Ha nem születnek mondjuk testvéreim és egyke vagyok. Ha nem dzsinn-nek, hanem démonnak születek. Ha Miamar győzedelmeskedik, Ascariel pedig meghal. Ha nem vagyok olyan, amilyen.
Persze a végén mindig arra jutok, hogy egyrészt baromság ilyeneken törni a fejem, másrészt pedig ha választhatnék, valószínűleg kevés dologba ütném bele az orrom és változtatnám meg. Jól elvagyok a jelenlegi életemmel, majdnem minden úgy alakul, ahogy nekem jó, ami pedig nem, azon úgyis változtatok, amennyire az hatalmamban áll. Ezért vagyok itt most is, ezért kísérlek meg olyasmit, ami olyan rengeteg hibalehetőséget rejt magában; mert alkalmazkodom a változókhoz az egyenletben, és elveszek vagy hozzáteszek annyit, hogy a végén megfelelő végeredmény jöjjön ki. Nem mondom, hogy nem fárasztó, és azt sem, hogy néha nagyon nincs kedvem megtenni olyan dolgokat, amiket meg kell. De a végeredményt el kell érni. Csak ez számít.
Úgyhogy töretlen könnyedséggel és enyhe megbánást tanúsítva figyelem újdonsült unokahúgom mozdulatait és szavait. Ugyan testfelépítésünk nagyon is hasonló, mégis, aki elég ügyes és tapasztalt - én pedig 800 évemmel azt hiszem, elég tapasztaltnak számítok - észreveheti az emberek és lények közti leheletnyi különbségeket. Nehéz leírni őket olyasvalakinek, aki még nem próbálta megfigyelni ezeket, de én régen, mikor még nem állt ilyen technológia rendelkezésre, mint ma, hasonló dolgok kutatását végeztem, pusztán megfigyeléssel. Ha ma visszakerülnék a tudomány világába, úgy vélem, úttörővé válhatnék. Habár manapság az etikai és morális kérdések azok, amik elállják az igazi zsenialitás útját, de találnék rá módot, hogy leromboljam ezeket az akadályokat. Talán, ha már nem létező fogalom lesz a jelenlegi hierarchia, munkát váltok, és bosszúállás helyett a kutatás áll majd a teendőim listájának élén. De ez még messze van.
- Hát persze, hogy haragudni akartál... - forgatom a szemem. - De ügyesebb vagyok én annál.
Állandó mosolyomtól nem válok meg, remekül asszisztál az egész helyzethez. Elaltatja az éberséget, segít bevágódni, előidézi a szép emlékeket... A mosoly a manipulátorok legjobb barátja.
Cyrana éberségét azonban nem olyan könnyű összezavarni, szívós lány, és tudom, hogy ha úgy is tesz, mint akit annyira azért nem érdekel a dolog, és nem kérdezősködik tovább, azért nem hagyja nyugodni. És jobb, ha tőlem tud meg mindent, és általam történik az irányítás, mint ha bárhonnan máshonnan informálódna. Tehát biccentek.
- El. Elmondom - sóhajtok megadóan. Nem csigázom fel az érdeklődését, máskülönben itt és most nekem esne a kérdéseivel, és ha itt tudná meg az "igazságot", nem lenne olyan jó. Még sikítozni kezdene itt nekem, ezért inkább maradok a másik témánál, és érdeklődve nézek rá, tűnődő arcot vágva, miközben a közeli kávézó felé vesszük az irányt. - Micromed? Az valami übernagy hely, nem? - kérdezem, mintha csak magamnak tenném fel a kérdést, aztán hirtelen hozzá fordulok, kissé dorgálóan. - Aztán mégis miért lepődtél meg ezen? Tehetséges vagy, vagy nem? És nehogy azt mondd, hogy nem. Ezek szerint a suli is jól megy.
Aztán elnevetem magam.
- Jesszus, mi a francért beszélünk a munkáról meg az iskoláról? Inkább azt mondd, mi van veled. Mesélj valami... szórakoztatót.
Az utolsó szót szinte már búgva ejtem ki, hogy tudja, most nem arra vagyok kíváncsi, milyen új ruhát vett, vagy hogy a barátnője beszerzett egy macskát. Ennyi idő alatt biztosan történt vele valami. Mocskos híreket akarok hallani, még akkor is, ha az esetleg ő nem is tudja, hogy amit épp elmond nekem, milyen mocskos valójában. Pont, mint a Micromedes téma. Fogalma sem lehet róla, hogy milyen fontos téma számomra.



Vissza az elejére Go down

Cyrana P. Evans
Don't Hide Your Real Face

Cyrana P. Evans
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : ♠ Caryeth
☮ Kor : 30
☮ Hozzászólások száma : 89
☮ Tartózkodási hely : ♠ New York



TémanyitásTárgy: Re: Szabadság-szobor és környéke (Manhattan)   Szabadság-szobor és környéke (Manhattan) EmptyKedd 6 Okt. 2015 - 16:03




Allen & Cyrana



Akárhogy is, de mérges vagyok rá és közben örülök is neki, hogy újra látom, de tudom, hogy nem szabadna azonnal elgyengülnöm és nem kéne a nyakába vetnem magamat, mintha mi se történt volna, mert hát nagyon is történt. Felszívódott szó nélkül, én pedig igenis hiányoltam. Azt hittem, hogy baja esett, valami komoly, hogy még elérni sem lehetett. Aztán persze idővel jött a harag, mert hogy csak nem baja lett, mert egy kórházból se kaptam infot róla. Igen-igen, képes voltam még kórházakban is utána érdeklődni, az is megfordult a fejemben, hogy megpróbálok bejutni a rendőrség rendszerébe, de végül a szobatársnőm lebeszélt róla. Ha eddig nem akadtam a nyomára, ha nem találtam róla semmit, akkor lehet hogy bajba keverném magamat egy olyan valaki miatt, aki lelépett és simán itt hagyott, annak meg aztán nem sok értelme lenne. Feladtam hát végül a dolgot és hagytam a fenébe, de így is hetekbe telt mire leszálltam az ügyről, nem csoda, ha most elég rendesen meg vagyok lepődve, hogy elém áll csak úgy, mintha nem is tűnt volt el. Lehet, hogy komoly oka volt rá, de komolyan azóta nem volt ideje még csak telefonálni sem? Akkor sem, amikor visszajött a városba?
- Oké... biztosan volt okod, de tudod a számom, nem változott, tényleg nem tudtál hívni? Azt hittem bajod eset... aggódtam! - morcosan húzom el a számat, meg az orromat is behúzom kicsit, mint a nyuszik, amikor szaglásznak valamilyen újonnan érkezett társuk, vagy etetés idő miatt. Végül csak bocsánatot kér, én pedig nem tehetek róla, de megenyhülök, amikor félkarral átölel és magához húz és még puszit is kapok a homlokomra.
- Nem érvényes... haragudni akarok rád. - halk sóhaj, de egy pillanat múlva meg is adom magamat, átölelem a derekát és a fejemet egy pillanatra a vállára hajtom. Legalább most már biztos, hogy nem esett baja és nem is halt meg, ez legalább jó hír és remélem, hogy máskor nem csinál ilyet, mert tényleg nem volt szép dolog. Az a legnagyobb baj, hogy ismer már annyira, hogy talán tisztában is volt vele, hogy nem tudok rá hosszú távon haragudni, ezért végül amikor elhúzódom tőle jönnek is a kérdések egy apróbb mosollyal megfűszerezve, még ha tudom is, hogy nem szabadna ilyen könnyen elnéznem neki ezt a kis hibát, de hát ez van, ha ragaszkodsz mindenkihez, aki valamikor is fontos volt neked. Könnyen használhatnak ki, de benne még ennek ellenére is bízom, hogy nem erről van szó, csak szimplán tényleg valami komoly és fontos dolga volt, csak mondaná már el!
- De kíváncsi vagyok, ennyi idő után nem ér váratni is. Elmondod a kávé mellett? - remélem, hogy nem akarja sokáig húzni, mert most már túlságosan kíváncsi vagyok, hogy még türelmes is legyek. Nem várhatja el ezt tőlem, hiszen mégis csak évekre tűnt el az életemből, fogalmam sincs, hogy ez idő alatt mit csinált, de tényleg állati fontos lehetett, ha így fel kellett szívódnia miatta. Remélem, hogy nem valami bajba keveredett, vagy ilyesmi. Nem tudok semmit a munkájáról, szóval ki tudja. Közben a vállamra veszem a táskámat és besorolok mellé.
- Aha, valami olyasmi. Voltam egy sajtótájékoztatón csak úgy benéztem, mert érdekelt a téma, új szárnyat nyitnak a Micromed kórházában és... hát nem is tudom, hogyan de felfigyelt rám azt hiszem Mr. Montgomery. Felkért, hogy legyek sajtóreferens, mert remek kérdéseim voltak. Totál meglepődtem! - hát na nem gondoltam volna, hogy ilyesmire is számíthatok, csak meg beugrottam egy sajtótájékoztatóra, ahol igazából helyem se lett volna, de mégis csak ez lett belőle és ez több, mint jó érzés. Elismerik a munkámat, pedig még be sem fejeztem a sulit, azért ez elég nagy dolog.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Don't Hide Your Real Face

Anonymous
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Szabadság-szobor és környéke (Manhattan)   Szabadság-szobor és környéke (Manhattan) EmptyVas. 4 Okt. 2015 - 20:41

Annie & Al

Tündéri, ahogy az emberek igyekeznek rövidke életük minden pillanatában hatni a többiekre. Nyomot hagyni, rátalálni a sorsukra, értelmet adni a létezésüknek... Meg persze irányítani. Ó, az édes kontroll, amire mindannyian úgy vágynak! Cyrana nem épp egy törtető kis ribi, már amennyire tudom, de most mégis igyekszik a lelkemet a torkánál megragadni, amiért ilyen gyalázatos módon eltűntem az életéből. Nem hibáztathatom, elvégre véges az időforrása, nem úgy, mint nekem, de mégis... Megnyilvánulásainak ezernyi változatát láttam már mástól, kaptam is belőlük jócskán, így aztán a legkisebb lelkiismeretfurdalást sem képes kelteni bennem, amiről viszont jobb, ha nem tud. Amúgy is van bennem egy szemernyi öröm, hogy viszontláthatom, de komolyan. Kedvelem őt, csak nagy kár, hogy ember, és hogy az egyik testvérkém leszármazottja. A vér nem válik vízzé, így szól a mondás, de az is igaz, hogy velem is rokonságban áll. Talán jó géneket örökölt. Talán egyszer, ha véletlenül megtudná a teljes igazságot, majd nekem ad igazat, amiért eltakarítottam az útból a koloncokat, azaz a saját testvéreim. Árva lány; tudja, hogy a család nem feltétlenül jelent egyet a vérrel, de persze ott kezdődik.
Még nem találtam ki pontosan, mikor és hogyan vezessem fel a nagybácsi témát, de mielőbb sort fogok keríteni rá. Alig várom, hogy lássam az arcát, és persze a dolog következményei is érdekesek lesznek, mert arra már nem lesz befolyásom. Alkalmazkodnom kell majd, de abban jó vagyok.
- Komolyan azt gondolod, hogy csak úgy leléptem volna, ha nem lett volna rá okom?
Egy kevés kis csalódottsággal itatom át mézédes hangom, csak hogy érezze nem létező fájdalmam, amit vádaskodása ébresztett bennem. Félrebillentett fejjel várom a választ. - A barátom vagy, Cyrana. És igazad van, nem ezt érdemelted, ezért bocsánatot kérek, hogy szó nélkül eltűntem. Így jó?
Gyorsan elmosolyodom, és válaszát meg sem várva, fél karral magamhoz húzom, hogy hű maradjak régi önmagamhoz. Puszit nyomok a homlokára, elvégre anno elég közvetlenek voltunk - és akkor még finoman fogalmaztam, ha arra gondolok, hogy Cyrana mennyire közel járt ahhoz, hogy átlépje a fogalom jelentését -, nem kellett ennek változnia az azóta eltelt idő alatt sem. Sőt. Később, ha kiderül számára az igazság, mi szerint én a nagybátyja vagyok, érteni fogja, hogy miért voltam vele most ilyen... kedves. És áldani fogja a jó szerencséjét, amiért megismerkedésünkkor nem használtam ki, és kerültem vele testközelbe. Kérdések özönét zúdítja rám, amit türelmesen, bólogatva végig is hallgatok, majd felemelt kézzel válaszolok.
- Mindent el fogok mondani később, megígérem - biztosítom, amíg összepakol, és csatlakozik hozzám. Ami azt illeti, tényleg nincs nehéz dolgom, amíg megpuhítom. Szegénykém...
- De előbb mesélj te. Milyen melóról beszélsz? Máris fejest ugrasz a mókuskerékbe?



Vissza az elejére Go down

Cyrana P. Evans
Don't Hide Your Real Face

Cyrana P. Evans
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : ♠ Caryeth
☮ Kor : 30
☮ Hozzászólások száma : 89
☮ Tartózkodási hely : ♠ New York



TémanyitásTárgy: Re: Szabadság-szobor és környéke (Manhattan)   Szabadság-szobor és környéke (Manhattan) EmptyCsüt. 1 Okt. 2015 - 18:04




Allen & Cyrana



Ha tudnám, hogy miket gondol rólam és hogy miféle pókhoz hasonlít azért minden bizonnyal elég rendesen meg lennék lepődve, és biztosan elég rossz néven is venném a dolgot, de hát nem ismerem a gondolatait. Én csak azt tudom, hogy kedves volt velem, amikor ismertük egymást, még ha aztán fel is szívódott és e miatt persze teljes joggal mérges vagyok rá, de az a baj, hogy ismerem magamat annyira, hogy simán képes lennék elnézni ezt neki, ha mondjuk bocsánatot kér, vagy esetleg csak szépen néz rám olyan kis kutya szemekkel. Az a baj, hogy túlságosan ragaszkodom azokhoz, akiket ismerek és még kedvelek is és nagyon könnyen le tudom nyelni, ha valaki esetleg megbánt. Tudom én, hogy ezen változtatnom kellene, de hát nem megy. Egyszerű a magyarázat. Ez van, ha árva vagy és nincs melletted egész életben fix pont, mint egy szülő. Akkor aztán, ha valaki jön, aki fixé tehető idővel, akkor úgy tapadsz rá, mint annak a rendje. Nem csoda, hogy elég szép számmal vannak barátaim és persze az sem, hogy előszeretettel tudnak kihasználni, mert én aztán nem igazán ismerem a nemet. Rendkívül ritkán alkalmazom, nem csoda, ha viszonylag kevés időm van önmagamra, meg aztán rendszeresen alig alszom. De még bírom, amíg pedig bírom, nincs okom változtatni.
Arra azért kissé elhúzom a számat és próbálok még durcásabban nézni rá, amikor elneveti magát és még a kis piszkálódó megjegyzést is hozzáteszi. Hát nem így kell elnyerni a másik megbocsátását, csak ne lenne ennyire lágy szívem. Meg kéne tartani a morcos tekintetet, csak még nem tudom, hogy sikerülni fog-e egyáltalán.
- Hé ki szoktam mozdulni és ha így akarsz bocsánatot kérni, akkor... nem jó úton haladsz. Azt nem így szokták. - megrázom a fejemet, és inkább harapok egy újabbat az újonnan szerezett kis uszimba, amivel sikerül is kissé összemaszatolni a szám szélét, ami aztán jó eséllyel végképp elveszi az élét a morcos tekintetemnek. Ah meg kellene tanulnom fenyegetően nézni, vagy... vagy csak szimplán csúnyán, hogy érezze, hogy tényleg haragszom és hogy tennie kellene ellene valamit, vagy csak szimplán nem akar tenni, nem is érdekli? Folyton ez van, valahogy mindig nekem fontosabb más, és valahogy sose tanulok belőle. Öreg hiba! - Miféle elintéznivaló, ami fontosabb, mint hogy beköszönj, ha már úgy eltűntél.? - és nem sokon múlik, hogy kicsússzon a számon, hogy pedig még kerestem is, de azt hiszem ezzel nem sok jót hoznék ki a helyzetből. Azért azt a legtöbben nem szeretik, ha őrült módon megpróbálok lenyomozni őket. Volt már olyan pasim, aki után felforgattam mindent, amit lehet, aztán kiderült, hogy beteg lett a nagymamája és nem azért tűnt el, mert egy szemétláda... na azt hiszem érthető, hogy nem nagyon akart találkozni többé, amikor a nagyijánál hívtam fel a sok kutakodás után, hogy számon kérjem.
- Végül is jó, süt a nap és új melót kaptam, meg a suli is elkezdődött. A kakaó végülis ez után még jól is esne. - morfondírozom el kicsit, hiszen épp az utolsó falatot nyelem le, nem lenne rossz leöblíteni és a kakaó pont kasszol a kis péksütiféléhez. Csak aztán esik le, hogy máris úgy teszek, mintha mi se történt volna és már kicsit se lennék rá mérges. - Nem ér, hogy ilyen könnyű dolgod van. - sóhajtok végül egyet, de aztán felveszem a táskámat a padról és szépen belesüllyesztem a laptopot, hogy besoroljak mellé. Oké mondjuk... legyen az, hogy holnaptól fogom gyakorolni az "örök harag" és a "nagyon haragszom, érd el, hogy megbocsássak" tekintetet, egyelőre úgy érzem, hogy nem megy igazán jól.
- Oké, hová üljünk be? És meddig maradsz a városban? Ugye most nem tűnsz el szó nélkül? Elég rosszul esett. - azért ezt még sejtheti, hogy egy-egy ilyen kis szemrehányó pedzegetés lesz még. Nem tudom a végtelenségig magamban tartani azt, amit érzek. Mégis csak elég rossz érzés, hogy eltűnt, de most itt van, próbálok ennek örülni.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Don't Hide Your Real Face

Anonymous
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Szabadság-szobor és környéke (Manhattan)   Szabadság-szobor és környéke (Manhattan) EmptyHétf. 28 Szept. 2015 - 10:10

Annie & Al

A halandó emberek... Mindig is volt bennem némi kis furcsálló csodálat az irányukba, bármennyire is irtózom tőlük és a múlandóságuktól. Olyan rövidke életük van, és olyan könnyen tönkreteszik néha, hogy az már bájos. Némelyik sors egyenesen ámulatba ejtő, a tragédiákért odavagyok, volt egy időszak, amikor minden szabad percemet túlzó drámák olvasásával töltöttem, manapság ezt a szórakozási formát betöltik a nyálas és erőltetett, mégis iszonyúan reális szappanoperák. Napokat tudok eltölteni azzal, hogy ilyen szennyeket nézek, és ha más nincs, hát saját magammal társalgok és kommentálom az eseményeket. Roppant szórakoztató dolog. De még szórakoztatóbb tud lenni, mikor részévé is válok egy-egy ilyen történetnek, bármily’ tiszavirágéletű is az ilyen móka.
Cyrana, számomra csak Annie is ilyen kis történet, ám a sztorink két részre szakadt. Az előzmények pusztán átmeneti jóindulatomnak hála kaphattak folytatást, ami most kezdődik, az előzmények pedig egészen más megvilágítást kapnak így, hogy kiderült, rokonok vagyunk. Igazi drámai fordulat, főleg azért, mert ő nem tudhat róla, pedig nagy a kísértés, de annak még nem jött el az ideje. Meg kell találni a legmegfelelőbb időzítést, csak a hatás kedvéért, és van egy olyan érzésem,  hogy ez hamarosan elérkezik. Addig azonban meg kell elégednem azzal, hogy használjam a leányzót az első számú célra: vakon tapogatózás helyett tényekkel dolgozni Ellael kedves cégével kapcsolatban. Caryeth munkásságának megzavarása már folyamatban van, Eldorient pedig nehezebb lesz megkezdeni, a tűzelementál lesz talán a legkeményebb dió a Védelem vezetőjeként. Meglehet, hogy az ő esetében aláfúrást kell alkalmaznom a rendszer ledöntése érdekében, és nem egyenesen megbombázni, mint Caryeth dolgainál. Na mindegy, egyszerre csak egy dologra kell koncentrálni, különben szétesik az egész. Ez az egy pedig jelenleg a Micromed kis sajtósa itt előttem.
Továbbra is enyhe meglepetést színlelek, ugyanakkor örömet is. Utóbbit annyira nem kell erőltetnem, igazság szerint nincs semmi gondom a lánnyal azon kívül, hogy ember. Arról viszont nem tehet szerencsétlen, igazságtalan lenne emiatt büntetnem, nem? Ez mondjuk nem szokott visszatartani attól, hogy pusztán unalomból néha eltapossak egyet-kettőt a szánnivaló emberek közül, de Cyrana a szívemhez nőtt, pont úgy, ahogy néhány agyament embernek is szívéhez nő a szoba sarkában tanyázó ocsmány pók, és még nevet is ad neki. Hát, Annie valami ilyesmi a számomra. Mondjuk ő kifejezetten csinos, de nem sokkal hosszabb életű hozzám képest, mint egy ízeltlábú.
Amint elenged és rám zúdítja a kérdéseit, ehhez nekem szegezve a gyilkosnak szánt tekintetet, felnevetek.
- Minden jogod megvan hozzá, elismerem. De jól megvoltál nélkülem is, ahogy elnézem. Még a kék ég alá is kimerészkedsz, határozottan fejlődsz – csipkelődöm összehúzott szemekkel, de utána kicsit elkomolyodom. Valahogy fel kell vezetnem a csattanót, bár annyira azért nem sietek vele. – Most itt vagyok, és egy ideig maradok is, megígérem. Megkerestelek volna később, csak addig még... lett volna némi elintéznivalóm.
Nagyon titokzatos vagyok. Gyorsan témát is váltok.
- Szóval, hogy vagy? Van időd meginni valamit? Kávé, kakaó, koktél?


Vissza az elejére Go down

Cyrana P. Evans
Don't Hide Your Real Face

Cyrana P. Evans
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : ♠ Caryeth
☮ Kor : 30
☮ Hozzászólások száma : 89
☮ Tartózkodási hely : ♠ New York



TémanyitásTárgy: Re: Szabadság-szobor és környéke (Manhattan)   Szabadság-szobor és környéke (Manhattan) EmptyKedd 22 Szept. 2015 - 13:58




Allen & Cyrana



A néni tényleg kedves és nem érzek semmit sem a csokis sütiben, se hajszál, se egyéb. Azért biztosan odafigyelt rá, én meg nem vagyok azért vészesen finnyás, hogy attól tartsak ehetetlen lesz a dolog. Egyébként is az öreg nénik kifejezetten jól értenek a sütéshez. Én antitalentum vagyok a konyhában, szóval nálam tuti, hogy sokkal jobban keni-vágja a témát. Nálam szerintem a legtöbben jobban értenek a konyhai mutatványokhoz, bár bizonyára nekem is jobban menne, ha kevesebb időt töltenék a gép előtt és többet mondjuk odakint, de... majd lehet hogy erre is sor kerül egyszer, ha mondjuk érettebbé válok agyilag... vagy ilyesmi. Amúgy is hova rohanjak nem igaz? Nem vagyok még olyan vérbeli felnőtt, és egyelőre elélek gyorskajákon, amiket elég bevágni a mikróba, hogy elkészüljenek pár perc alatt. Így az ember még időt sem veszít azzal, hogy órákat ácsorog kint, hogy aztán a kaját meg húsz perc alatt eltakarítsa. Totál értelmetlen időpazarlás.
A békés eszegetést és a zenehallgatást viszont hamar megzavarja egy alak, aki lazán elállja előlem a finom meleg napsütést. Hát na az ilyet nem szeretjük, nem csoda, ha kissé ráncolom a homlokomat, ahogyan próbálom belőni, hogy ki a jó élet az. Nem kell még kaja, szóval remélem nem egy újabb kedves néni, aki az előző láttán felbuzdul és megpróbál a nyakamba sózni valami izét. Végül még a kacsómat is felemelem - az üreset persze, a másikkal elég hülyén festene a jelenet -, hogy leárnyékoljam a szemem. Ez van, ha a másik mögül jön a fény, elsőre nem látsz semmit sem az arcából, kell pár pillanat, amíg a szem megszokja a kis glóriát, amit jelen esetben egy régi ismerős kapott meg. Ismerős, sőt... barátnak mondanám, bár a frász tudja minek számít, aki akivel jóban voltál, aztán csak úgy egy szó nélkül lelécelt az életedből. Oké, persze próbáltam én azt mondani magamnak, hogy bizonyára valami fontos jött közbe, de aztán hetek elteltével, amikor megpróbálod hívni, de a szám nem él, amikor rákeresel neten, de az ég világon semmi info nincs róla... na akkor azért elkezdesz gyanakodni, hogy marhára nem voltatok jóban, mert lelécelt és talán még az igazi nevét se árulta el, mert... ki a frász az a mai korban, akiről semmit nem találsz a neten? Még ha ő nem is tölt fel magáról semmit, akkor megteszi helyette más, végső soron valami központi rendszerben ott lenne, de semmi... totál nulla! Ennek fényében nem is tudom, hogy mit reagáljak elsőre, csak ne lenne az az áldott jó szívem és ne örülnék annyira a viszontlátásnak...
A gép mellettem landol a padon, én pedig az első pillanatnyi szemlélődések után felpattanok, hogy úgy lendületből a nyakába vessem magamat. Persze óvatosan, nem kenem sem a hátára, sem a hajába a kaját, én pedig nem vagyok maszatos, hogy netán a ruhája - ami persze most is nagyon elegáns - kárt szenvedjen. Pár pillanat múlva természetesen el is engedem, és annyira türtőztetem magamat, hogy puszit nem kap, csak mert...
- Haragszom, azt ugye tudod, hogy ettől még haragszom? Hol a fenében voltál? Szó nélkül szívódtál fel és... itt vagy a városban és meg se keresel? - ah tudom, mindig azt mondják, hogy nem tudok igazán csúnyán és lesújtóan nézni, de most istenemre mondom nagyon igyekszem, hogy hatásos legyen a lábról lecseszés, mert ezt egyértelműen annak szánom. Aztán maximum ha valami durva családi tragédia van a háttérben, akkor maximum majd jó rosszul érzem magamat és kész, de... csak nem erről van szó. Ahhoz képest nagyon kisimultak a vonásai, inkább úgy fest, mint aki nyaralni volt, vagy legalábbis nem valami ideges helyen, habár őszintén szólva régen sem láttam őt sosem ideges típusnak, pedig az elegáns külső mellé simán passzolna valami üzletember meló, ők pedig állandóan idegesek, van belőlük elég New Yorkban. Habár... igazából fogalmam sincs mit dolgozik pontosan, olyan ez, mint a Jóbarátokban Chandler, valami... izét... biztosan valami fontosat, de hogy mit? Passz.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Don't Hide Your Real Face

Anonymous
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Szabadság-szobor és környéke (Manhattan)   Szabadság-szobor és környéke (Manhattan) EmptyVas. 20 Szept. 2015 - 12:26

Annie & Al

Ha dúdolsz az utca közepén, akkor esélyes, hogy az emberek vagy elkerülnek, és úgy néznek rád, mint akinek elmentek otthonról, vagy ha van egy kis hátszeled (értsd: helyes pofi és fantasztikus kisugárzás), akkor mosolyogva fordulnak utánad. Én bírom, ha az utóbbiban van részem, na nem azért, mert annyira szomjaznék az emberek szeretetére és elismerésére és stb., hanem mert egyszerűen sokkal könnyebb olyanokat az ujjam köré csavarni, akik nem félnek tőlem. Az emberek is jobban szeretik megenni az olyan állatot, amelyik boldogan élt, mielőtt leölték, nem?
De most ne menjünk bele ilyen sötét témákba, nem, ma elő kell vennem a kellemesebb énemet, mert nagy találkozóra készülök. Elég spontán vetettem bele magam ebbe az egészbe, habár már napok óta figyelem az „áldozatot”, akit ma megközelítek. Csúnya, csúnya dolog így gondolnom a leányzóra, hiszen nagyon-nagyon távolról, de mégis csak vérrokonok vagyunk. Ha úgy vesszük, valószínűleg ő a legközelebbi rokonom genetikailag, sajnos azonban nem vagyok az a kifejezetten szentimentális alkat, így ez a gondolat nem hat meg különösebben. Egy kicsit talán mégis... Talán... Na jó, nem. Egyáltalán nem. Dudorászásom nem is azt az örömöt fejezik ki, amit a viszontlátása miatt érzek, hanem az ölembe pottyant remek lehetőség miatt van jó kedvem. Micromed... Ekkora mázlit. Persze azt nem köthetem az orrára, hogy párszáz éve megöltem az egyik felmenőjét, aki mellesleg a húgom volt, de azt igen, hogy visszatértem a városba! Fura, hogy legutóbb még nem voltam tisztában vele pontosan, hogy miért is van olyan furcsa érzésem vele kapcsolatban, de utólag azért már van értelme. Elgondolkoztam azon, hogy vajon a természet figyelmeztetett, hogy a vérfertőzés, még ha ilyen messze szétágazó ágról van is szó, nem a legjövedelmezőbb, vagy egyszerűen csak nem volt az esetem, de már nem számít. A lényeg, hogy nem történt semmi köztünk azon kívül, hogy ha őszinte akarok lenni, akkor igazából kicsit még meg is kedveltem, legalábbis az akkori énjét. Ki ne imádná az árvákat? Kár, hogy nem mítikus lény, Anghor talán lecsapott volna rá, és szépen felnevelte volna úgy, hogy közénk tartozzon. Mint távoli nagybácsija, szívesen adtam volna neki leckéket rezsimbuktatásból és elkényeztettem volna karácsonykor mindenféle hasztalan, de drága ajándékkal, de hát nem így jött ki a lépés. Szegény csak egy egyszerű ember, akinek  viszont talán még hasznát fogom venni.
Mondjuk nem egyszerű feladat rájönni, hogyan vegyem fel vele a kapcsolatot. Okos csaj, de eléggé be van tokosodva még mindig. Az elmúlt hetekben rá-ránéztem, és alig mozdul ki magától, az interneten keresztül felvenni vele a kapcsolatot meg nem a legjobb ötlet. Úgy tudom, ügyes kis turkász, és nem akarom felpiszkálni a figyelmét a legutóbbi eltűnésemmel kapcsolatban. Személyesen találkozni vele viszont csak kevés alkalommal lehet, és olyankor is mindig megy valahová. Munkába, suliba, boltba, franc tudja. A mai nap viszont a szerencsenapom.
Veszek egy hotdogot az egyik utcaszéli árusnál, miközben fél szemmel figyelem, ahogy elmaradhatatlan laptopjával nekivág a parknak. Nem kukkoltam eddig, nyugi, épp ezért érzem magam szerencsésnek. Erre jártam, és lézengtem egy kicsit, erre pont akkor lép ki az ajtaján, mikor én alig tíz méterre tőle az újságosnál beszélgetek a napi hírekről, csak úgy unalomból. Ha lenne naptáram, amibe jegyzetelnék, ezt mindenképp felírnám, mert biztos vagyok benne, hogy nem sűrűn esik meg vele, hogy csak úgy fogja magát, hogy a zöldövezetben üldögéljen, még ha az történetesen a nagyságos Szabadság-szobor árnyékában van is, körülvéve nyüzsgő tömeggel.
Egy ideig csak nézem, hogy mit csinál, persze nem feltűnően. Sétálgatok, kívül a látóterén, elnyammogok a hotdogon, és egy negyed órára le is ülök nem messze tőle, elővéve az újságot, amit vettem. Halál unalmas dolgokról írnak benne, de legalább nem bámul meg senki, amiért a kis csinos barnát stírölöm. Figyelem, ahogy nézelődik. Ezen mosolyognom kell, nem tudom, miért, ezért el is fojtom, de mégis csak van valami érdekes benne. Biztosan az újságíró vére, vagy minek is készül. Mindent meg kell figyelni. Engem mégsem vesz észre, és ettől még erősebb bennem a késztetés, hogy kajánul vigyorogjak, de nem teszem. Hagyom, hogy kicsit kiélje a fogalmam sincs, mi iránti vágyát, ami végül ide vezette, mert ennyire figyelmes és körültekintő vagyok, de mikor egy vénasszony letámadja, hogy vegyen valami házilag készült, feltehetően macskaszőrrel is ízesített cuccot, nem türtőztetem magam tovább, és odasétálok. Továbbra is dúdolgatva.
Épp eszeget, visszadugja a fülhallgatóját, és gondolom ismét elmerülne a notebookja rejtelmeiben, ha nem állnék meg előtte úgy, hogy eltakarjam a napfényt, ami eddig gondolom kellemesen melengette. Megvárom, amíg felnéz, addig némi kis meglepetést varázsolok az arcomra, elvégre én csak Allen vagyok, aki épp erre járt és a tekintetével kérdezi, hogy JÓ ÉG ANNIE, TE VAGY AZ?!
Ja, igen, tudom. Hülye beceneveket adok, de próbálj róla leszoktatni, ha tudsz. Még saját magamnak sem voltam hajlandó az Alant választani névként, az azért már tényleg durván szürke volt. Az Allen mégis csak jobb egy kicsit, vagy inkább kevésbé rossz.



Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom
Don't Hide Your Real Face





TémanyitásTárgy: Re: Szabadság-szobor és környéke (Manhattan)   Szabadság-szobor és környéke (Manhattan) Empty

Vissza az elejére Go down
 
Szabadság-szobor és környéke (Manhattan)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» Megváltó Krisztus szobor
» Central Park (Manhattan)
» Rockefeller Center (Manhattan)
» Kikötő (Manhattan)
» Ötödik Sugárút (Manhattan)

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Fate of Ascariel :: A nagyvilág :: New York-