Rhys Menedéke

Tárgy: Re: Rhys Menedéke Pént. 5 Feb. 2016 - 0:13

Az igények és a szükségletek bár fogalmiságukban oly hasonlóak, valójában össze nem hasonlíthatóak. Igényt tartani lehet. Tehát valamiféle tudatosságot fejez ki, míg a szükség egy tudattalan igény, valami mélyről jövő és eleven dolog. A szükség az őszintébb dolog, mert ahol a tudatosság elkezdődik, ott az eredendő bűnök elszabadítása óta biztos, hogy valaki valamiért hazudni fog. Az ember gyarló. A misztikusok gyarlók. A világ pedig velük együtt gyarló, hiszen gyarló részekből nem épülhet fel semmilyen egész.
- Készséggel - mélyen hajtja meg a fejét és valóban elnézőn. Mindkettőjüknek megvan a maga megkérdőjelezhető keresztje, a férfié a ház, ami megemelkedik körülötte és általa, és ami kiváltja azok bálványimádását is, akik csak beteszik ide a lábukat. Megbocsát, mert Rhys ugyan nem ember, de emberek között él éppen úgy, ahogy ő, így a vágyai is emberiek. Tudja az angyal, hogy milyen érzés, hiszen gyakorta találkozott misztikusokkal, akik a saját fajtájuk társaságában, vagy önnön hatalmuktól részegülten éltek egy felettes életet, nem osztozva emberi vágyakon és gyengeségeken a többségi fajjal. Az alázat hiánya egymás milyensége iránt egy bocsánatos bűn, még ha az ellenük való törekvés is a helyes. Nézete szerint a férfi nem tett semmi rosszat ezzel a beszéddel. Már azon kívül, hogy őt feszélyezte annak közvetlen módjával, szabatosságával. Mennyi szenvedély. Egy ártatlan, bár csodálatos épület iránt. Talán még egy kicsit irigyli is, büszke lehet arra, amije van.
Az angyal az utóbbi időkben egyre kevesebb dologra lehet büszke.
Elnézve a spanyol mosolyát a haragjának pattogó szikrái figyelmeztetően sistergik végig az elme burkolatát. Ez a világ nem úgy van kialakítva, hogy változtatni lehessen rajta egyszerű eszközökkel, ha pedig nem képes javítani a helyzetét, milyen jogon tépi fel a férfi sebeit erről a sajnálatos állapotról.

Nem felel, bólint csak, valami múlhatatlan, archaikus angyali szenvedély kifejezése üli meg a vonásait az öröme hallatán. Szerencsétlen ember!
- Kétségbeejtően keveset tudok Spanyolországról, pedig régebb óta élek, mint ahonnan az ön tárgyai származnak. Kérem, meséljen ezek a kulcsfontosságú pillanatokról. Bizonyára nagyon szeretheti ezt a vidéket, ha így választotta meg a tematikáját, a szakmaiság elég helyezve az életszerűséget - ezt ő nagyon is meg tudja érteni. Az a boldog esztendő valamikor az 1500 évek közepéről, amikor nem tartotta be a böjtöt, mert talált egy halálra rémült árva fiút. Hónapokig ápolta, és csak akkor volt hajlandó enni, ha ő is evett vele. Csontsovány kis teste követelte a húst és az erőt, kénytelen volt maga is húst enni. Mégsem lehetett az Úr kedve ellen való kihágás az.
Fényes pillantás vet a szoborra, belekortyol a vizébe, a szemét résnyire lehunyja, amíg a férfi beszél, mintha többet látna arany pilláinak függönye mögül. Az elmosódottságtól minden elevenebbnek tűnik.
Egy angyal öleli a halált - mély hangja lassú. Mintha ez a szobo volna a ház fortissimója. Még el sem kezdődik a körbevezetés, de már... - Szabad? - kinyújtja a kezét, és ha engedélyt kap, keresetlen mozdulattal a pólójába törli a kezét, mintha meg akarja tisztulni, mielőtt a kőangyal szárnyát érinti. Az örökkévalóságnak megfaragott tollak.
- Egy szobor szégyenkezés nélkül kitárhatja a szárnyait, és senki nem tesz neki szemrehányást - sóhajt elfogódottan, mielőtt visszajózanodnak. Parányi mosolyát elnyomja.
- Nem hibáztatom őket, végül is, könnyen lehet a sértő a számukra egy hozzám hasonló értetlen pislogása. Talán én sem adtam meg azt a tiszteletet nekik, amit műértő tudásukkal megérdemeltek volna. Erre gondoltam akkor is. Zavarban voltam - halvány a mosolya, ha csak rágondol zavarba jön, bár reméli, hogy ezzel jó választ adott. Bizonytalanul tekint a spanyolra. Izgatott is volt, no meg várakozó, de a felsorolás nem adja meg a teljes értést.

Tárgy: Re: Rhys Menedéke Vas. 31 Jan. 2016 - 13:02

   A világ nem igényli Rhys Howellt. Ezt mutatja a képlet, a tény, hogy ő maga valahogy mindig kívül rekedt a civilizáció fejlődésének menetén, s pusztán élvezője, semmint valódi alkotója volt annak. A férfi nem olyan entitás, aki változást képes hozni, vagy jó hatással lenne környezetére, bár tagadhatatlan, hogy rossz hatást sem hordoz magában az egészre nézve. Az egyénekkel kapcsolatban pedig... hátsó szándéka létezik ugyan, ám az se nem jó, se nem rossz. A tudásvágy olyan mozgatórugó, mely semleges szürkeségbe vonja a hitetlent magát, s nem igényli meg, hogy különösebben állást foglaljon a jó és rossz, avagy rosszak és még rosszabbak párharcában. Rhys Howell kívülálló. Nem a rendszer tekintetében, nem saját fajtája körében, pusztán az életben.
   Az angyalból sem kívánna többet. Nem mert nem kedvelné, éppen hogy kiemelt figyelemmel adózik az égi személyének. Pusztán ha többen lennének hozzá hasonlóak, Saleos elvesztené a maga különlegességét a szemében, s a gondolat bár gyarló, nem foglalkozna vele érdemben többet. Ez a figyelő nem jóságos szamaritánus, mi több... bűnös sokkal inkább, mint a legtöbbek ezen a bolygón, holott messze nem követett el annyi bűnt, mint egy-egy vérvágyóbb halandó széles e világon. Valahogy ő... másféle rossz. Valami, ami nem kifejezetten rossz és mégis az.
   - Nézze el nekem, foglalkozási ártalom. - Biccent valóban bocsánatkérően az angyalnak, bár igaz sajnálat nincs benne e felett. Nincs szándékában megváltoztatni eme gyengeségét, mert közel, s távol a tárgyak, az élettelen dolgok, mik leginkább társai voltak a régi, s lesznek az új korokban. Minden, ami ő érzéketlen és élettelen, holott aki körül mindez összegyűlik, messze sem nevezhető annak. Sosem fog őszintén bocsánatot kérni ezért, még akkor sem, ha az atyaúristen maga száll le az égből őt szolgáló angyalainak szép fehér szárnyán, hogy számon kérje számolatlan bűneiről.
   Másféle megtiszteltetés az angyal jelenléte. Nem a papok áhítatával határos, még csak nem is az egyszerű emberi felfogásé, mely a jó modor elvén hamis elvárásokat közöl. Az angyal megtiszteli, mert a gondolkodásmódja értő, a jellemének a házban helye van és mert a spanyol érdeklődése igényli ezt, még ha az arra adott válasz üzleti szükség is csupán. Az angyal nem hibáztatható ezért, a figyelő viszont igen.
   Nem kell megjátszania a pillanatnyi zavart a kérdésre, bár megtehetné, hogy visszafogja az érzést és falak mögé zárja azt. Rendkívül jó színész lehetett volna, ha ezirányban kamatoztatja képességeit, ám ő egészen más utat választott, s színi játékai pusztán az életet hivatottak megváltoztatni. Most nem takarja az angyal elől, hogy lényének egy kardinális kérdésébe talált, előadása pedig őszinte annak ellenére, hogy épp lényének hamissága miatt lehetséges a probléma létrejötte.
   A mosolya hálás és megvan a maga sármja és szépsége, még ha kiváltója az angyal tiszta szenvedélyű haragja is. Van valamiféle múlhatatlan, kortalan, ősi érték Rhys tejeskávé árnyalatú bőrére nyalva, mintha annyi régiséggel érintkezett volna az elmúlt évszázadok során, hogy azok menthetetlenül ráhullatták a múlt nagyságainak finom, láthatatlan hímporát.
   - Örülök, hogy van, aki ugyanígy gondolja. - Tényleg örül, holott részben ő maga rosszabb az átlagmisztikusnál. Bár percéletűekkel tölti napjait leginkább, saját magát kiemelkedőnek látja közülük és pontosan ez, ami érdemtelenné teszi bármely társra is túl hosszúra nyúló életében... avagy az a bizonyos társ inkább, aki nem érdemli a szerencsétlenséget, hogy szerelmének tisztasága a figyelő szurokfekete karmai közé kerüljön.
   Csendesen hagyja, hogy a másik megnyugodjon, nem zaklatja szavakkal, amíg az olvasó letáncol a férfi csuklójáról, ő pedig italaikkal foglalatoskodik. Elmosolyodik mégis, ahogy a másik megszólal, sötét szemeiben szinte lázas csillogással tükröződik vissza a másik érdeklődése. Mi más is nyerhetné el igazán a műgyűjtő tetszését, mint ha egy általa is tisztelt személyiség érdeklődését fejezi ki az iránt, amit ő alkotott?
   - Főként Spanyolország történelmének kulcsfontosságú pillanataira a 16. századtól napjainkig, beleértve a környező országok, Portugália, Franciaország és Olaszország hatásait. A gyűjtemény elsősorban a tárgyakban megőrzött, egymásba kapcsolódó történetekre és csak másodsorban a műértékre épül, így több olyan elemet is lát majd, mely kollégáim számára mondhatni értéktelen kacatnak minősülne. - Mosolya szélesebbre rándul, enyhén megcsóválja a fejét. Nem hibáztatja őket azért, hogy képtelenek meglátni ezen ereklyék fontosságát, ám nem is bánja, hogy így van. Nagyban megkönnyítik saját munkáját.
   - Érthető. - Nem nézné ki az angyalból, hogy különösebben vonzzák a földi javak, így meglehetősen meglepő lenne, ha gyakran találkoznának hasonló eseményeken.
   - 17. század, Salamanca. - Jobbja pohárral együtt libben finoman egy, a kertben kiállított, figyelemért követelő szobor felé. Az angyal képe pőresége ellenére is nemtelennek hat, habár egyértelműen férfialak. Szárnyait enyhén kibontva, féltérdre ereszkedve öleli magához egy haldokló férfi félmeztelen testét. - Az olasz Gian Lorenzo Bernini egyik kései tanítványának alkotása. A műre nagy hatást gyakorolt az ifjú szobrász családjának elvesztése a század elején kitört, népességtizedelő bubópestis járványban. - Engedi, hogy a másik elidőzzön a szobornál, ha komolyabban is szemügyre akarja venni. Az alkotás részletgazdagsága, a vonásokon keresztülcsorduló fájdalom és veszteség könnyedén megérinti az érzékenyebb lelkeket.
   Enyhén megcsóválja a fejét a korábbi szavak fonalát felvéve.
   - Mély sajnálatomra a műértők nem tekintik elvárásnak a megfelelő etikettet egyes esetekben. Nem számít azonban az emlékek behatása az akkori pillanatokra, pusztán a tény, hogy képes gondolatban visszahelyezni magát, az energiái pedig utat mutatnak nekem a célzott olvasáshoz. - Nem kell hazudnia, a folyamat valóban így működik, még ha önmagában szükségtelen is visszatérnie az akkori eseményekhez. Kizárólag önmaga munkásságát látná benne.

Tárgy: Re: Rhys Menedéke Kedd 26 Jan. 2016 - 11:43

Talán több olyanra volna szüksége ennek a beteg világnak, mint amilyen Rhys Howell. Akik önmagukat nem mások pusztulásából építik, gyarapítják és ítélik soha nem megfelelőnek.
Talán több olyanra volna szüksége, mint az angyal, aki ha csak teheti, nem helyez el senkit egy képzelt ranglétrán, vagy csak nagyon keveseket emel ki a tömegből, akik Isten kiváltságos gyermekei, aki utat mutathatnak a többieknek.
Talán egyszerűen csak a többi típusú emberből és lényből kellene kevesebb, ha nem volna ez a gondolat ily nagyon szentségtörő, ám bizonyos, hogy ha kettőjük közül egy sem törekszik a kellemetlenségre, egészen biztosan külső forrásból érkezik majd a földi katasztrófa.
És végül talán ideje volna, hogy a távoli menny magasából a földre érjen egy égi entitás, utat mutatva a káoszban, amibe az emberi és misztikus lélek beletaszíttatott nélküle már évezredekkel ezelőtt.
- Amikor így beszél olyan, mintha nem is a házról beszélne - hanem valamiféle istenségről, de a gondolat istenkáromlás, nem veszi a szájára, csak a kék szemében fénylik kissé visszásan a gondolat. Szép is volna, ha az Egyetlenről beszélne, ám a vacsoraasztalnál már bepillantást nyert a férfi szenvedélyes ellenérzéseibe az egyetlen hittel kapcsolatban, így nem bonyolódik hihetetlen feltételezésekbe. Kevés lényről hallott, aki elkötelezte magát, és még kevesebb figyelőről, úgy egyáltalán, aki hitt bármiben is, és tudomása volt az őt körülvevő világról, mint Rhysnek. A tudás a hit legnagyobb ellensége, így szól az alapvető dogma, bár ő évszázadok óta igyekszik ezt a romlott gondolatot eloszlatni, maga sem tudja miért, hiszen a biblikus iratok tisztán fogalmaznak a tudás almájának megdézsmálásának következményeiről, ám a tanulságokat túl könnyű rosszul levonni.
Ártatlanul elmosolyodik, nehéz elképzelni, hogy ő tisztel meg egy istentelen embert. A papok áhítatát megszokta, és törekedett arra, hogy megérdemelje, ám a figyelő szemében nem lehet más, mint egy világcsavargó, hiszen valóban ezt tette az életével. Nem állapodott meg, nem vert gyökeret, nem emelt fel önmagával helyeket, mintha arra törekedett volna, hogy a világ egész felszínét kissé feljebb emelje maga által, ami persze lehetetlenség is volna. Ám abban teljesen biztos, ha maradt is volna egyetlen helyen, ő soha nem lett volna képes ilyen nagyszerű atmoszférát teremteni. A légkör láthatatlan szárnyainak tollhegyéig megborzongatja, akár a reneszánsz alkotók nagyszerűsége, lám, egy gyűjtemény, egy építészeti remek, az ízlés finom kikristályosodása is adhat élményt és élvezetet.

- Bonyolult? - nem fél elmerülni a spanyol pillantásában, amíg bízhat a szárnyainak erejében, kék szemeibe azonban árnyék költözik, talán a figyelő lelke, s gyémántja tükröződik ott vissza, ám mégsem lehet ez így, mert a hangjában őszinte szenvedéllyel csendül az elfogódott harag. - A halhatatlanság nem olyan kiemelt érték, hogy a lényeket oly magasra emelje, hogy képtelenek legyenek letekinteni a halandókra, és figyelemre méltatni azokat, akik ezt megérdemlik - kissé feldúlnak tetszik, az örök magányra ítéltetés szomorú sorsa nem való földi lénynek, és nem való égieknek sem, a valódi társ szükséges jogát és kiváltságát megtagadni olyan bűn az angyal szemében, amire nem létezhet feloldozás.
Kissé elfordítja a fejét, hogy rendezze a gondolatait, az olvasó szemeit végigpergeti gyors imára, ahogy letekeri a csuklójáról, a más-dallam sem hamis, kedves a fülének, hiszen megáldották ezt a szentséget is, így nem nevezné álságosnak, inkább csak a mássága az, ami miatt nem olyan kedves a szívének. Szívesen adja.
- Illetlen arrogancia volna azt hinnem, hogy csak mert megértem a régi korokat, számomra semmit nem tartogathat egy új nézőpont. Milyen szempont alapján gyűjtötte össze a gyűjteményét? - kérdezi élénken, egészen biztos, hogy el fogja nyerni a tetszését a hely, ahova a férfi viszi, mit sem tudva annak felszentelt, ritka-kegy jelentéséről, bár sejteni sejti azt, ám Rhys bízhat az angyalban. Ő lenne a legutolsó ezen a földön a frissen született gyermekek után, aki ártani akarna mindannak, amit itt a férfi felépített értő kézzel.
- Az eseményeire? Őszintén szólva, ritkán fordulok meg ilyen helyeken - belekortyol a vízbe, aztán a férfi invitálását követve kilép a kövezetre, ám mielőtt egy utacskára tenné a lábát az égre néz, a ragyogó nap dúsan hulló fénypermetében füröszti meg az arcát, a szemeit lehunyja, pilláin aranyszínű a fény, égre tárt lelke körülveszi végtelen jelenlétét. Amikor felnéz már lényegesen világibb a pillantása, és a mosoly a szája szélén szabadkozó.
- Így leginkább riadtan tébláboltam, azon fohászkodva, hogy a biztonsági őrök ne tartsanak túlságosan anyagi javakban szegénynek a helyhez, illetve ne maradjak le a fontos eseményről. Többen kinevettek, mint igazi amatőrt.
Ő persze nem hibáztatja ezért őket, hiszen valóban az, de mindezek ellenére, nem őrzi kellemetlen emlékként a szívében az eseményt. Kinyúl szabad baljában, puha és buján zöld levélen cirógat. Mint a Paradicsomban, amikor a teremtés még új volt egészen, és nem az újrateremtés volt szokatlan és nagyszerű.

Tárgy: Re: Rhys Menedéke Hétf. 25 Jan. 2016 - 13:02

   Valahogy nincs indíttatása kellemetlen fodrot vetni az események áradatán. Talán csapdába csalta, s az indítékai mocskosak, tán minden tette hátsó szándékkal teli, de nem kívánja az angyalt megkárosítani. Ha az ember valami nálánál jobbal, szebbel találkozik, törvényszerűen megpróbálja lenyomni azt saját kisebbségi komplexusa okán ám ő... az önbizalma nem másokhoz képest mért, saját kiemelkedő mivolta egy tény az univerzumban, fényesen ragyogó csillag az égen. Nem kell elpusztítania más szépségét ahhoz, hogy önmaga fontosságában gyönyörködhessen. Ezért olyan az otthona amilyen és ezért nem a gonoszság kegyetlen oldalát ragadja meg. Elragadná az angyalt. Magának. De megőrizné olyan tökéletesnek és érthetetlenül jónak, amilyen.
   A hely Rhys Howell temploma. A világ részét képezi, de valahogy mégis kiszakad abból. Pompája természetes és művészi tőről fakad, nem magamutogató gazdagságból és hívek sem zengenek imát a nevében előtte térdepelve. A magány nem érzékelhető a helyből, mert aki itt lakik, a korok szellemével él együtt, soha nem egyedül...
Halkan nevet, de a hangját szeretettel fogadja a folyosó és körbeöleli a falakon.
   - Azt hiszem nem is érezném otthon magam egy olyan házban, ami kérdés nélkül behódol bárkinek. Nincsenek zsarnoki indítékaim, sokkal jobban szeretem a kölcsönös elismerést, így a rajongásunk ezen kölcsönösségen alapszik. - Meghajtja magát kissé, a téma és az angyal előtt egyaránt, mielőtt elfogadná a kezét és beljebb invitálná. Nem értenének egyet a kérdésben. A jelen évszázaddal épp az a baj, hogy az érintések jelentőségüket vesztették, a fizikai kontaktus valamiféle degradált érzet, a legtöbben nem tulajdonítanak neki olyan fontosságot, mint tették azt a régi korokban. Pedig kellene. Minden tettnek jelentősége van, következménye és igénye, egyfajta magatartást mutat, önmagában is titkokat tár fel, s a világ annyira vak...
   Ha az angyal nekiállna komolyabban is vetkőzni, aligha tartóztatná fel, bár kissé talán felgyorsulnának tőle az események.
   - Ez esetben enyém a megtiszteltetés. - A spanyol mosolya szélesre rándul, nem kell megjátszania az örömöt az angyal szavainak nyomán. Épp mert egyedülálló alkalom, valahol akaratlanul is fontos a másik véleménye. Az alkotás, amit nem csodálnak műértők, valahogy örökké befejezetlen marad, s a ház épp most tűnik az égitől teljesnek.
   - Csupán bízok a megérzéseimben. - Óh, igen. És mintha ott lenne az az apróság, hogy valóban többet tud az angyalról, mint ildomos lenne. Micsoda diplomatikus megfogalmazás!
   Aligha van szebb teremtmény egy lenyűgözött angyalnál. Egészen lefoglalja gondolatait ez a kitüntető figyelem... furcsa érzés. Sokszor előfordult már és mindig egy félhazugságra tekintett épült. Ha egyszer magát adná úgy igazán, tán soha nem tekintenének rá többet. Nemhogy így, úgy egyáltalán. A rengeteg hazugság burka alatt a figyelő kincset őriz, ám az a kincs fekete gyémánt, rosszat terjeszt és megfertőzi azt, aki hozzáér.
   - Egyetértünk. - Szelíd. Annyira, amennyire valójában sosem lehet. Az ő lelke nem nyugszik, nem állapodik meg, korok között jár oda-vissza, időutazása pedig testetlen bár, de mégiscsak meghatározza lényét.
   - Hm? - Pillant fel, fekete szemeiben csillagtalan az éjszaka, s űri sötét mögött rejtőznek a mélyebb érzések. Mégis, feneketlen kút a pillantás, s tán veszélyes mélyebbre mászni az ősi ereklyékből faragott kövek között.
   - Ez némileg... bonyolult kérdés. - Megnyalja a száját, hátrasimítja félhosszú tincseit. - A fajtám nem halhatatlan, még ha évszázadonként elő is fordul egy-egy eset. Én az vagyok, így nem élhetek szorosan együtt az emberekkel, főként mert a megújulási képtelenség miatt megközelítőleg 10 évente költözni kényszerülök, feladva korábbi életemet. - Sajnos a kurátorit is kénytelen lesz, sokkal hamarabb, mint azt szeretné, de hát... erről szól az élete, nem igaz? - Ami az öröklényeket illeti, többnyire nem látnak többnek embernél, még ha dolgozunk is együtt olykor. Nemigen van lehetőségem valódi társat találni. - A mosolya szelíd, s bár a kérdés kifejezetten személyes jellegű volt, valószínűleg elég kimerítő választ adott, hogy az angyal érzékelje a dolog nehézségeit.
   Pillantása elidőzik az égi alakján, ahogy az megáll és kikapcsolja az olvasót... micsoda elhivatottság. A létezők többségének az összes haja szála égnek áll, ha arról van szó, hogy saját tárgyaik múltjában kutakodjanak változatos titkok között, a magánszféra legmélyén, holott egy világi nyomozó sem tenne mást...
   - Nos. Javasolnám, hogy akkor előbb járjuk be a kertet és azt követően megmutatom önnek a magángyűjteményem egy szinttel feljebb. Úgy hiszem elnyeri majd tetszését, továbbá ott koncentrálódik leginkább a letűnt korok hangulata, megfelelő helyszín a múltba tekintéshez. Ami a segítségét illeti, megkérem majd, hogy emlékezzen vissza az aukció eseményeire, így könnyebb visszatérnem oda... - Az angyal elé lép, hosszú pohárban nyújtja át neki a vizet, míg ő maga inkább a bor mellett döntött. Illik az angyali jelenléthez.
   Gáláns mozdulattal irányítja ki Saleost a teraszra a nyitott ajtón át.

Tárgy: Re: Rhys Menedéke Hétf. 25 Jan. 2016 - 1:08

Mosolyog. Minden rendben ment és minden rendben van. Az élet sima folyású fényes tökéletesség, hömpölygő folyam, aminek medrét a nehézségek, a viszály, a harag, az ellenségesség, a gúny és a rosszindulat nehéz és fekete sziklái törik meg. Zúgókat támasztanak maguk között, forráskatlanokban örvénylő háborút, és zuhatagokon bukik el a részvét, a jóság és a szeretet. És vannak a széles síkok, ahol egyenletesen a mély mederben minden a legnagyobb rendben áramlik és tart végtelen útján az öröktől elrendelt égi cél felé.
Az angyal útja franciahonból idáig és a vacsorától ezidáig egy ilyen mederben halad. Talán szükségszerű volna már, hogy valami kellemetlen fodrot vessen a végtelen víz hátán, ám a baljós dolgok jelenléte soha nem szükségszerű, Isten által elrendelt égi követelés.
Minden porcikájában borzongatja a hely ereje. Akárcsak évszázadokkal ezelőtt, amikor belépett az első katedrálisba, hallani vélte, hogy a falak regélnek éppen úgy, ahogyan egy erdő, csermely, sziklafal suttog az Egyetlenről, úgy tanúskodnak az épített falak, illesztett üvegablakok, faragott oszlopok és szobrok, no meg a festett tapéták és képek az Emberről, az összesről, aki valaha is élvezte az oldalmukat.
- Így veszik el a teljhatalom képzete, amikor már az otthonok sem megzabolázhatóak, követeléseik vannak, ám ígéreteik is, mi több... azt kell, hogy mondjam, hogy ez a ház rajong önért - nem tiltakozik a mester szavai ellen. Attól, hogy angyal, még nem ér jobban a világmindenség minden szegletéhez, nem kérdőjelezi meg a férfi szavait, és nem csak azok lenyűgöző magabiztossága miatt nem. Hazudna, ha azt állítaná, hogy nem érzi azt, amiről hall. Hallja és megéli az otthon akaratát, az épület erejét, a menedékmágián túl is ott marad körülötte éppen úgy, ahogyan a boszorkányos férfi sajátos akarata és energiája. Úgy érzi az érintésén a jelenlétét, mint egy lenyomatot, megfejteni ugyan nem tudja, ám ott marad vele minden mozdulatban. Egy érintés ebben a korban mindig jelent valamit.
Belépked az ajtó mögé, határozottan nem mocskolta volna össze ezt a krémszínű csoda világot a dzsekijével, legszívesebben levetkőzne és megtisztálkodna éppen úgy, ahogyan szent helyen teszi az ember, aki meg akarja tisztelni azt.
- Ó nem, megtiszteltnek, mi több, kegyeltnek érzem magam, és nem kellemetlenül - rázza meg kissé a fejét, elmosolyodik, diszkrét, derűs mosolytól, amiben az egész arca, a szája, orra, s csillogó szemei is szerepet kívánnak. Milyen szentségtörő, valódi szentségen kívüli áhítat ez.

- Talán olyat tud rólam, amit még én magam sem, így a bizalmassága hálával tölt el - elfogódottsága mély, érlelt és kiteljesedett, nincs benne semmi mesterkéltség, élettelenség, kedvszegettség. Ez az egész lelkesíti és inspirálja Saleos lényét, a szemei előtt a férfi most változik, alakot formál, újragyúrja önmagát. Különleges és érdekes figyelőből most válik kiemelkedő emberré, és valami újjá. Ritkává. Talán túlbecsüli, de ez az élet természetes rendje.
- Ha minden a helyére kerül térben és időben, akkor nyugszik meg a lélek - hajtja meg egy kissé a fejét, és ez a főhajtás sokkal büszkébb, mintha felvetné.
- Tessék? - kapja fel a fejét a kérdésre, bár tökéletesen értette, elhűlten méri végig a férfit séta közben, a kifinomultan hangolt, üdvözlésre kalibrált társalgó méltatlanul kevés figyelmet kap tőle. - Miként lehetséges ez? Egy ilyen kiválóság, mint ön egyszerűen nem lehet magányos, hacsak nem az Úrral jegyezte el magát ám arról tudnék - és valójában elpazarlása is volna a szépségnek, a kellemnek és tetszésnek.
Megáll egy pici pillanatra, nagyot sóhajt, a mennyezetre tekint, aztán ki a kertbe, az ég alá, kék szemeinek gömbölyű pillantása végigsimít zöld leveleken, hosszú ágakon, kitágult orrkagylókkal lélegzi be a tiszta és természetes illatot, a víz könnyű szagát, amit behoz a meleg szellő. Az élet áthatja, a kísértés pedig testet ölt. A klíma felüdülés, simogatás a bőrén, a haján és a lelkén, bárcsak elhozhatná ide egyetlen gyermekét.
- Megtiszteltetés, hogy itt várhatom meg, de kérem ne értsen félre, ha szüksége van a hatékony kereséshez az olvasóra, természetesen azonnal a rendelkezésére bocsátom - és már a csuklójához is nyúl, az ujjbegyét a kövek alá csúsztatja, hogy azzal a jellegzetesen lágy, szinte kígyózó mozdulattal letekerje. Ember karjának szőke szőrszálai aranylón csillognak.
- Miben segíthetek még? - rugalmas a kérdésben, a pillantása nyitott és tiszta, már-már kezdeményezésre biztató ragyogó kékség.
- Olyan sok időnk van, hogyha nem bánná, inkább arra kérném, hogy mutassa be a kertet, és az előtérben is oly sok műalkotást láttam. Szívesen megismerném a történetüket - közelebb sétál a pulthoz, amíg a férfi keresgél.
- Csak egy pohár vizet kérnék - emeli rá a szemeit, hiszen ő még vezetni készül ma, nem volna helyénvaló alkoholt fogyasztania, akármennyire is indokolja az alkalom és az a lélekállapot, amibe ez a lenyűgöző környezet emelte. Szinte zúg a feje, ám ez nem fájdalom, sokkal inkább egyfajta földi áhítat.

Tárgy: Re: Rhys Menedéke Vas. 24 Jan. 2016 - 18:25

   Örülök, hogy minden rendben ment. - Mosolyogva nézi az angyalt. Ismeri az érzést. Mikor egy tárgy, egy hely, egy hangulat kiterjeszti ódon szárnyait és magához ölel, a bűvkörébe csal és csak nehézségek árán sikerül kiszakadni onnan... mindig is otthonának érezte ezt a helyet. Nem azért, mert egykor itt festették először vászonra, megörökítve ifjonti lényét az utókornak, sem mert életében először ejtette meg legnagyobb sorsfordító hazugságát egy igencsak alkoholszagú, erőszakos éjszakát eredményezve. Egyszerűen csak megvan a helynek a maga különleges hangulata. Előbb szívták magukba a kövek, minthogy ő megszülethetett volna, s táplálkoztak a bennük zajló élénk történésekből akkor is, amikor messze járt. Most belőle szívja láthatatlan szálanként a tudást, minden alkalommal magába építi létezését amikor itt jár, s érzékeny, láthatatlan ujjai ezúttal az angyalt is magukhoz csábítják. Ritkán járnak erre emlékek, pedig a falak éheznek, a kövek beteljesületlen vágyakat és álmokat temetnek maguk alá, míg a védelem láthatatlanul bizsergő falától megkapóan biztonságosnak hat... menedék. Valójában is az, nem csak mert a figyelő burkot vont a határokra, hanem mert az épület maga is ezt a státuszt követeli meg.
   - Köszönöm. Valójában a ház érdeme. - Kinyújtja karját a férfi kezéért, bár futólag a falakra pillant. - Miután egy ember megismeri egy ház történetét és szellemét, valahogy hirtelen egyértelművé válik, mit tehet vele és mit nem. A régi korok építményei rendkívül határozott véleménnyel bírnak arról, kit és mit óhajtanak magukba fogadni. - Úgy beszél a helyről, mintha saját öntudattal bírna, bár a mosolyából érződik, hogy pusztán költői megszemélyesítés, semmint pszichológiai probléma. Képes arra, hogy olvasson a tárgyak, a falak titkaiból, nem csoda hát, ha a legtöbbet tudja kihozni belőlük.
   - Igen. - Finoman csendül a hangja, mintha csak alkalmazkodni akarna saját érintéséhez, ami valahogy túlságosan is bizalmasnak érződik. Nem úgy és nem csak azért nyúl hozzá, mert a tapintásnak funkciója van, gyaníthatóan megoldhatta volna fizikai kontaktus nélkül is. Bensőségessé válik a pillanat már szívdobbanásokkal az előtt, hogy az angyal a vezetés nyomán puhán ütközne a falnak, s maradandó, leheletnyi bizsergő érzést hagy maga után akkor is, mikor a fal felenged.
   A ház nem taszítja el magától Saleost. A vártakkal ellentétben végtelenül elfogadóan öleli körbe a hely hangulata, eléggé ahhoz, hogy lehúzza róla a régi korok véres palástját és maga kínálkozzon királyi éknek helyette. Ebben a házban egyetlen élő sem érezheti magát kevesebbnek, éppúgy magasztal fel az épület kisugárzása, mint amennyire azt felmagasztalták az értő kezek, s az odafigyelő mentalitás. A baljós szám titokzatos otthona kitünteti az égit, mert ezt teszi a gazdája is.
   Türelmesen elnézi, ahogy az angyal vetkőzik és nem is állítja meg. Minden helynek megvannak a maga szabályai, s ez sem kivétel: megköveteli a magáét. Csak Saleoson múlik, hogyan felel meg azoknak, bár elég valószínű, hogy odabent is felakaszthatta volna a dzsekit.
   Oldalra pillant az angyal arcára, ahogy elindulnak, a tölgyfaajtót úriemberként nyitja előtte.
   - Remélem nem érzi kellemetlenül magát emiatt. Talán szólnom illett volna a Menedéki státuszról. - Direkt nem tette. Nem akarta, hogy felkészüljön rá. Hogy számítson valamire. Minden sokkal szebb, ha elvárások fertőzöttsége nélkül, tisztán tekinthetünk rá.
   - Nézze el nekem, ritkán sem fogadok itt vendégeket, a helyzet nekem is új. - Bocsánatkérően mosolyint, kissé félrebiccenti az állát és kivételesen még teljesen igazat is szól. Nagyon rég nem fordult már elő, hogy bárkit is, bármelyik menedékébe invitált volna. Túl sok veszélyt rejt magában.
   Hmh. Milyen sietős... ahhoz képest, hogy oly figyelmesen megváratta azzal a hívással...
   - Kérem, ne aggódjon emiatt. Tudatában vagyok találkozónk céljának, s hogy ez a sajnálatos incidens ellehetetleníti kettőnk között a kötetlen társalgást. - Nem tűnik úgy, mintha neheztelne emiatt, lévén az égvilágon semmi oka nem lehet rá függetlenül attól, hogy ő rendezte-e így az eseményeket, avagy sem. - Mr., avagy Mrs. Howell azonban attól tartok, még várat magára. Így négy évszázad távlatából ez igazán modortalan, nem gondolja? - Halkan nevet, a hangja körbejárja a falakat, elvezeti társát a hátsó társalgó felé, míg megválaszolja a férfi kérdését.
   - Megkértem az Artcurial szervezőit, hogy biztosítsanak számomra hozzáférést a három hónappal ezelőtti kiállítás eszközeihez és épületéhez. Erre sajnos csak néhány óra múlva nyílhat lehetőségem, amint az aktuális aukció sajnálatos okok miatt késleltetve bár, de lezárul. Úgy gondolom, ha visszaidézem a tárgyakban az akkori eseményeket, megtudhatjuk, ki cserélte ki az olvasót anélkül, hogy megkérném a hamisítvány ideiglenes átruházására. Feltételeztem, hogy ez utóbbi kellemetlenül érintené, bár könnyen lehet, hogy nem marad más választásunk. - Amíg magyaráz, elérik a társalgót. Az ajtók tárva-nyitva, a kintről be-belibbenő szellőnek hála érezni a belsőkert virágainak kellemes, friss illatát, az aktuális 19 fok pedig kellemes időt biztosít. Főként az oroszok zord időjárásához képest.
   - Elnézést, hogy nem hívtam már a nyomozás utánra, de úgy hiszem segíthet fókuszálni az eredeti rózsafüzérhez kapcsolódó eseményszálakat. Kérem, - Int a kanapé és fotelek irányába. - foglaljon helyet. Hacsak nem szeretne inkább kint időzni, természetesen. Megkínálhatom valamivel? - A spanyol befordul az oldalsó pult felé, ott régiségnek számító italok, főként borok találhatóak, ám az alkoholkészlet vitrinbe zárt fennmaradó része is igencsak lenyűgöző.

Tárgy: Re: Rhys Menedéke Pént. 22 Jan. 2016 - 20:37

- Köszönöm senor - felel még a kapunak, amin túl a testetlen hang egyáltalán nem idézi a múlt babonacsodáit, nagyon is a technológia dicséretét zengi minden egyes tiszta hang, ami keresztüljön a hangszórókon. Megélte azt az utat a történelemben, amikor a harsány torkú kikiáltóktól eljutottak a mikrofonokig és megafonokig, és nem szűnt meg csodálni a leleményt és kreativitást az emberben.
Fél kézzel nyitja meg az ajtót, és egy kézzel fogja és tolja a súlyos motort, az angyali erő másokat talán lenyűgözne, de tudja, hogy a kameraszemeken keresztül nem mutat olyan képet, amihez hasonlót a figyelő ne láthatott volna. Nagyobb csodák is vannak ennél ezen a földön, némelyiket a Teremtő alkotta, gonddal és értő kézzel, némelyiket az ember, gyorsan és hirtelen, mégis lenyűgözőre sikeredve percnyi élete során megalkotva az életművét, és egyes esetekben a hosszúéletek is képesek olyasmit létrehozni, ami versenyre kelhet a legtökéletesebbnek vélt alkotásokkal. Ilyen a folyosó, amire érkezik. A tiszta ég alatti falak, az otthon biztonságának víziója a szabadság közelségével őszinte, tiszta tetszéssel hatja át az angyal lényét, a pozitív kisugárzása ennek arányában erősödik, mintha visszatükröződne a krémárnyalatú falakról és simára csiszolt padlókövekről, felszökik a magas égbe és kiterjed, mint egy boltozat. Nem lép beljebb a lakba, mint ahogyan a motort behúzhatta, az ajtót engedte maga mögött lusta lassúsággal becsukódni éppen úgy, ahogyan a tekintete végigjárt a belső területrendezés emberi csodáján. Szükség van az áhítat másodperceire, amíg igazán figyelni tud a férfira, és a pillantásának fókuszába vonja a közeledő, kardigános alakot.
Részemről a szerencse. Igen, nagyon, jó volt az idő, és a határon is rendezettek a viszonyok - a spanyolja nem olyan kellemdús, mint a francia, bár kifogástalanul beszéli a nyelvet, a csacsogó hangzás nem illik oly nagyon a lényéhez, mint a korábbi közös nyelv. A sisakot a nyeregben hagyva lép a férfi felé, hogy megállítja megáll.
- Csodálatos ez az előtér - magasztal szűkszavúan, és mégis elfogódottan, mély hangjában ott búg a tetszés, és a gondolat, hogy Istennek csakis tetsző lehet ez a látvány. Ám a romlás virága is éppen ott szeret kihajtani, ahol a tiszta szépségé, a körülmények megfelelőségének okán.

- Csak bátran, ez a... menedéke? - tágra nyitja kék szemeit, ahogy láthatatlan burát tapint, és az ujjai alá feszül a férfi szellemi erejének metafizikai kivetülése, és azután... egyszerűen csak megszűnik az ellenállás. Milyen tiszta és milyen egyszerű, óvatosan lép előre, mintha mégis számítana valamiféle falra, ami megállítja a lényét megismerve benne a véres múltat, az erőszak lenyomatait. Szinte várja, hogy a ház önálló életre kelve taszítsa el magától őt, aki váddal illette a gazdáját, és talán megháborgatja majd a nyugalmát.
Bőrcsizmája bántatlanul koppan, a szemét lehunyja, ahogy átjárja ez a földi melegség. Hátborzongató, hogy emberi testből érzi kiáradni a természetfeletti erőt, a megszokás arrogánssá teszi a lényeket és elfeledik csodálni a náluknál szerényebb testi képességekkel születetteket. Egyetlen kézmozdulattal tépi le magáról ezt a hályogot éppen egyszerre azzal, ahogy a kezeit óvó kesztyűket is lehúzza, majd a kabát zsebébe gyűri őket, hogy azután a dzsekit is levesse és a kezébe szorítsa. Túl piszkosnak tűnik az előtér minden szegletéhez, ügyes mozdulattal visszadobja a motorra. Fehér pólója a vállaira tapad, sötét nadrágjának zsebében igazoló okmányok és telefon, bal csuklóján a hamis olvasó ékkövei csilingelnek.
- Igazán megtisztel, hogy itt lehetek - nem indul el, amíg a férfi sem, ám egyetlen lépéssel sem marad el Rhys nyomából, ha az az otthona mélyére vezeti. Noha nehezére esik megosztani a figyelmét a látvány és a spanyol között, templomok monumentalitásához szokott figyelmét a figyelőre fókuszálja gyönyörködő lelkének hívságai helyett.
- Mire sikerült fényt derítenie az olvasóval kapcsolatban? - hiszen ezért van itt. Ó milyen sietős. Szinte szégyenkezik, halványan belepirul.
- Elnézést, igen modortalannak tűnhetek, de az utóbbi évtizedekben elszoktam a nyugati kultúrszokásoktól, és nem hoztam magammal semmit, Önnek és a kedves párjának.
Ilyen hatalmas otthonban, gyönyörűségben és tökéletességben hogyan is élhetne egyedül egy oly érző szív, ami ezt létrehozta? Az angyal talán nem is gondolkodik a szavain, a tetszés elszegte benne a gondolatokat. Legutolsó éveiben ilyen mértékű lágyságot és szépséget nem tapasztalt, Rómát is csak ritkán látogatta, a szemeiben őszinte csillogás köszönti az újat.

Tárgy: Re: Rhys Menedéke Pént. 22 Jan. 2016 - 17:12

A kovácsoltvas ágy stabil volt. Tiszteletet parancsoló méretét mély árnyalatú, burgundivörös takarók fedték, most meggyötörve, vastag ráncokkal gyűrődtek meg a fiatal, porcelánfehér bőrű férfi alatt. Egészen gyönyörű látvány volt, ahogy a fekete párnák sokasága között vonaglott, finom bőrét egyre-másra végigsúrolták a sötét, selyempuha anyagok, míg az érdes bőrszíjakkal küzdött a csuklóján. Nézte, ahogy egymásnak csikordulnak a vékony szálak, egyre szorosabbra húzva magukat a vékony csuklókon, a férfi minden próbálkozástól egyre nagyobb csapdába zárta magát. Hallgatta, ahogy felnyög. Ahogy elfullad a hangja.    Akkor érintette, amikor végül megremegett, végigsimított a hasától egészen a nyakáig, míg egyre mélyebbre ereszkedett rá. A férfi teste ívbe feszült az alig-cirógatástól, mintha közelebb akart volna kerülni hozzá, mintha elérhette volna, hogy jobban, erősebben, határozottabban érje...
   Vörösesszőke tincsei felborzolódtak a vonaglástól.
   Várta, hogy hívja. Az angyal figyelmessége türelmetlenség mérgét lökte a vénáiba, a testében zsibongott az akaratosság. Túl sokáig váratta, s most édes, kéjes bosszúval bár, de ő is megváratta megkötözött társát.
   Lustán nyalta végig. Végtelen időt szánt rá, éppolyan figyelmesen kínozva meg a fiatal hímet, mint az angyal tette vele, bár legmélyebb sajnálatára a módszer egészen különböző volt. Semmi sem gátolhatta meg abban, hogy Saleost képzelje tárgyiasított partnere helyére. Képzeletben az angyal tekergett és vonaglott alatta, ő feszült az érintéséért, mélyre ható csókjáért, ő könyörgött a nevét nyögve.
   Nem hagyta elélvezni. Háromszor egymás után tagadta meg tőle az isteni magaslatokat, mire Gabriel úgy igazán, őszintén könyörögni kezdett neki. Az emberek többségéről bármikor felismerte, mikor teljesen őszintévé váltak. Talán azért, mert hazugságai halhatatlan szintre emelték az évszázadok során, s a halandók titkai többé nem jelentettek kihívást.
   Kínzó lassúsággal hatolt belé. A másik teste meg-megrándult körülötte, a hangja körbejárta a szobát és kiszökött a nyitott ablakon az éjszakai levegőbe. Egy szemközti épületben egy távcső végén valaki meglazította a nyakkendőjét. Sejtette a létezését. Nem tudta. Nem zavarta, ahogy végül tövig csúszott benne. Megállt egy pillanatra, hangjában halk dorombbá vált az élvezet, melyre megkésett kánonnal felelt a telefon rezgése.
   Halkan nevetett.
   Kinyújtózott a mobilért, de nem vette fel azonnal. Megkínozta még társa önkontrollját a hosszú, mormogó vibrálással, amíg ő maga is mozgott benne.
   - Tudod mi lesz, ha megnyikkansz.
   A férfi zaklatott lélegzettel biccentett.
   - Halljam is.
   - Nem engedsz elélvezni. Itt hagysz kikötözve egy napig, amíg...
   - Sh. - Hüvelykje végigsimított a telefon képernyőjén és a füléhez emelte.
   - Rhys Howell. - Felhúzta a férfi lábát a válára, kissé hátradöntötte felsőtestét, míg a csípőjét előrébb tolta. Elképesztően forró, rugalmas kis teste volt.
   - Örülök, hogy hívott. - Embertelenül nyugodt, könnyed, barátságos hang, ujjai éles kontraszként martak erőteljesen a férfi combjába.
   - Az időpont tökéletes. Felajánlhatom szolgálataimat az út megszervezésében? - Kíméletlenül vágta bele magát a hím testébe. Talán elutasították. Nem lenne meglepő.
   - Madrid, Cortes, Calle de Las Huertas 13. - Elnézte, ahogy Gabriel fogai a saját vállába martak, csak hogy képes legyen visszafogni a hangját. Ennek biztosan nyoma marad.
   - Sí señor. Várni fogom. Legyen biztonságos útja. - A telefon halkan koppant az íróasztalon ő pedig a férfi térdhajlatai alá nyúlt és fölé hajolt. Karjai kitámasztottak az ágyon, megfeszítette a másik testét, ahogy fölé hajolt. A szája puhán érintette az övét, amíg elfojtott lélegzetei közé súgott.
   - Had halljam a hangod, angyalom.
   Hosszan élvezett vele, mielőtt Gabriel teljesen kimerült volna. Megszabadította a béklyóktól és magára hagyta. Éppúgy, mint mindig.

   Az épület nem tűnik ki az utcából, valahogy errefelé mindegyik viseli magán a múlt korainak gazdagságát. Nem véletlenül húzódik itt a művészi negyed, a hagyományőrzés, értékvédelem, a múzeumok sokasága mind szerettek volna nyerni belőle egy-egy szeletet.
   A figyelő igazán jelentős szeletet vásárolt ki ebből. A 13-as szám alatt húzódó épület kívülről is tiszteletre méltónak tűnik, a kamerák apró vörös ponttal jelzik, hogy figyelő szemek követik az érkező angyal alakját. Rhys nem áll a kétszárnyú ajtóban, ellenben a kapucsengőnek rövid időn belül válaszol.
   - Természetesen. Nyitom az ajtót, csak tolja be a folyosóra, máris érkezem. - A kétszárnyú jellegzetes hanggal, kissé rekedten sípol, a súlyos zár felenged. Meglepően könnyű nyitni a fél szárnyat, a sarokvasak olajozottan, előzékenyen engednek.
   Saleos mögött - ha befárad — halkan záródik vissza az ajtó automatikája, a folyosó másik oldalán pedig megjelenik Rhys alakja a házba vezető tölgyfaajtó mögül.
   - Örülök, hogy látom, Señor. Kellemesen telt az útja? - Közelebb sétál, de ha Saleos is megindul, jobbját feltartva "csak egy pillanat" kíséretében állítja meg. Közvetlenül a férfi elé lép, kinyújtja a kezét érte.
   - Szabad? - Puhán kér engedélyt, a mosolya barátságos, kedves. Valahogy mindig sokkal nagyobb rohadéknak érzi magát az angyal mellett, mint amilyen.
   Ha Saleos elfogadja a kezét, úgy megemeli azt, megmutaja neki a védelem határát, melyen Rhys érintése ugyan áthalad, ám az angyalét mintha fal állítaná meg.
   - Kérem, fáradjon beljebb. - Elmosolyodik újra, érintése nyomán pedig kellemes, meleg érzet ömlik végig a férfi kezén, karján, vállán, felcirógat a tarkón és lecsurog a gerincén, míg végül teljes egészében bizseregve járja át az égilény testét. Amint az érzet múlik, a keze alatt felenged a láthatatlan fal furcsán szilárd határa.
   A figyelő védelme nem foszlik semmivé, csupán az angyalt zárja magába.

Tárgy: Re: Rhys Menedéke Csüt. 21 Jan. 2016 - 0:47

Az angyal emlékezik. Kékezüst ég alatt csapong a Pireneusok fagyos bércei felett ott, ahol a föld és a menny között párás felhőz ércesen szürke lapályai terülnek el komor esőt és havat ígérve az alant húzódó ködlepte vidékeknek, völgyeknek és medencéknek, a nemzeti park mindösszes növényének és vadjának. Odafent, ahol az angyal jár az égen vad szelek fújják alulról a vaskos égi fellegeket, megtornáztatják Saleos szárnyait, felborzolják fehérségét, megcibálják zárt ruházatát, felfújják vörösesszőke tincseit, átfagyasztják a bőrét. Ám az angyal teste sokat tűr mindenképpen, nem szállhatnak szembe vele a könnyű járású legek. Kitárt szárnyai alá feszül a végtelen, izmos hátában a lapocka körül bonyolult csont, izom és ízületi rendszer mozgatja az égjárásra fejlődött végtagokat. Felkapaszkodik a legek örvényén, kitárt szárnyakkal zuhan élére fordítva a testét, és a lapját azután befeszítve suhan végtelen vitorláin, karját kitárva pördül a tengelye körül, ezerméteres magasságban rúg a lábával önfeledten, mint az álmodó, akit a világból semmi más nem érdekel, mint a saját komplexitásának mély megélése. Keresztülfúj rajta a szél, a száját kitátja, a tüdejét felfújja a tiszta, legtisztább levegő, a tengeri párától sós fuvallatok, nyelvén megtapad az égi nedvesség, és a haja vizesen összetincsesedik, a tisztán csípő hidegben könnyek szöknek kék szemeibe és kimossák azokat is. A gondolatai elsimulnak, az elméletek kifújják magukat, a létezésben feloldódik, ahogy a szárnyai alá veszi a mindenséget, és az a magasba emeli.
Rhys Howellre gondol. Mordekaira gondol. Angelico atyára gondol. A pápára gondol. Vatikánra gondol. Istenre gondol. Templomokra gondol. Anyára gondol. Szerette a fagyott eget. Ő is szereti. Közös vonásuk összeköti az élőt a holttal. A holtakat tárgyakhoz kötő erőre gondol. És azután megint a férfire, aki Rhys Howellnek nevezi magát. Ahogy a tárgyak akaratáról beszél. A szentolvasóra gondol, amit keres, amit elveszített, erős elutasítások közepette.
Isten mindent lát. Tudja a valót és tudja az eljövőt. Ám nem úgy tűnik, mintha törődne a múlttal. Talán neki sem kellene szavakon töprengenie a hideg égen, langyos francia éjszakában szólt szavakon, ahol túl voltak néhány korty boron és egy feszült pillanaton. Ahol ő vádolt és a vádja elfogadtatott. Ahol megköszönt és megdicsértetett, ahol kért és segítséget kapott. A gyanakvás az ördög tanácsa, amikor a lélek eltéved az általa megrontott élet útvesztőjében.
Nem gondol tovább Rhys Howellre.

És mégsem gondol semmi másra. Párizs után egy nappal nem hívta fel. Adott időt arra, hogy hazautazzon Spanyolországban, és arra is, hogy kipihenje az útját, bár rutinos utazónak erre aligha van szüksége. Jelent az egyházi elöljáróinak arról, hogy magáncélból hova utazik, és a vállalkozása megáldatik, ahogy az helyes. Rhyst az utcáról hívja fel a Sainte-Chapelle toronyárnyékából. Órára pontosan megmondja, hogy mikorra várhatja, természetesen a férfi kérésének megfelelően igazítva ki az időt. Mégsem repülővel indul útnak, hanem az '57-es IMZ m72-es, kifogástalan állapotúra újított motoron. Talán átaludta a 20. századot, ám a motor a kor elképesztően gyors hátaslova, és nem panaszkodik, ha az angyal letér a kijelölt útról megjárni az eget. Végül teherjegyet vált és motorostul vonatra száll, hogy mégse tartson napokig az út, vegyes közlekedéssel éri el végül a spanyol fővárost, ahova olyan szívélyes meghívást nyert.
A szívében izgalom és kis félelem lakozik, ám a nyugtalansága tiszta esszencia. Az idő szép, a mediterrán nap a téli évszak ellenére is ragyog, és igazán hideg sincs. Nem jellemző. Mély vallásosságuk ellenére ritkán járt ezen a földön, szenvedélyük és sokszínűségük ugyan el-elcsábította, el nem mélyedt a kultúrájukban. Kíváncsian forgatja a fejét, ahogy keresztülhajt a karizmatikus nép legfőbb városának szívében, ami úgy terül el a legszárazabb országrészben, a kietlenség közepén, mint egy odahajított ékkő. Színek, szagok, kultúrák, és vérvonalak keveredése ez a hely, na meg a vérmérsékleté is. Elfáradnak a szemei a tömérdek ingert megélve, a Cortest elérve kanyarodik rá a Calle de Las Huertasra és hálát ad, amiért ilyen csendes és nyugalmas helyre jutott. Sisakját levéve lassan gurul előre doromboló motorján, nagy gonddal böngészi a házszámokat, végül a 13. szám előtt megáll. Lekászálódik az ülésből és csönget. Áhítattal szemléli a hatalmas épület vöröstéglás nyugalmát, belélegzik az épület és a környék méltóságát, a fejét felvetve utolsó pillantást vet az égre, a Mindenható figyelmét magán érezve.
- Szeretnék a motorral beállni a belső udvarra, ha nem probléma, az utcában úgy láttam, hogy nem lehet - nem azok a klasszikus szavak, amiket az ember először elvár egy angyaltól, de a motoroskabát után nehéz is volna oly angyalinak tekinteni, mint amilyennek tarthatták egykor. Az elmúlt napok nem vettek a fényéből, nem keseredett meg, még mindig áthatja valami izgalmas várakozás a lényét, és immár a tisztelet is Rhys iránt, amire Párizsban tett szert a férfi.

Tárgy: Rhys Menedéke Szer. 20 Jan. 2016 - 23:38

Madrid belvárosában, Cortes művészeti negyedében húzódik a Calle de Las Huertas csendes, forgalomtól mentes, hangulatos sétálóutcája. A területre behajtani tilos (motor betolható), a parkolás az utca szűkössége miatt nem engedélyezett.
Nem ritkák errefelé a régi építésű ingatlanok, jól megfigyelhető a 15-16. században nagy hatást gyakorló reneszánsz építészet, elsősorban itáliai behatással. A sétálóutca talán legnagyobb épülete a már megkopott, vörös falakkal jelentőségteljesen terpeszkedő rezidencia, mely jelenleg Rhys Howell műkincsvédelmi kurátor birtokában van.

Az épület bejáratát oszlopos boltívbe zárt, megközelítőleg három méter magas, fekete öntöttvas kétszárnyú ajtó alkotja. Odafentről nemtelen angyalarc figyeli az erre tévedőket, ám a felszerelt kamera biztosítja valójában a tulajdonos szemfülességét. A bal kézre eső kapucsengő ad lehetőséget a bebocsátásra, habár igen ritka a látogató errefelé.

Belépve a kapun, egy rövidebb folyosószakaszon találja magát a kedves vendég. A padlót fényes, sötétszürke kövezet borítja, hosszan benyúlik az épület jobb és bal szárnya közé, a falak mentén buja növényzet, fali szökőkút és néhány 16. századi emberábrázolású szobor szegélyezi.
Az épület belső falai krémszínűek, míg a folyosó maga felülről nyitott, kellemes, barátságos fényviszonyokat eredményezve. A végén található kétszárnyú tölgyfaajtó az egyetlen bejutási pont a lakótérbe. Belépve közvetlenül egy kisebb, pihenőben találja magát a látogató. Kellemes csokoládébarna padlólap, krémszínű falak, hangulatos festmények. Innen vezet ajtó az épület jobb és bal szárnyába. A kialakítást négyzet alapú, körbejárható, átriumos megoldás jellemzi.

A jobb szárny hangulatát meghatározzák a kellemes, meleg színek, fa bútorok és a dús növényzet. A széles, olajfestményekkel és apróbb műalkotásokkal szegélyezett folyosóról nyílik egy kisebb boltív alól a társalgó helység kályhával, kényelmes kanapékkal, fotelekkel, magas, vékony ablakokkal várva a vendégeket.
Néhány lépéssel odébb található a konyha, a plafonról fűszernövények kígyóznak alá, a széles ablakok természetes megvilágítás eredményeznek, habár az elrendezés a kisebb ebédlőasztalnak hálátlanul a már megszokott szellősséghez képest szűkebb mozgásteret engedélyez.

Közvetlenül a konyha után a hosszabb, hátsó épületrészben terpeszkedik egy nagyobb ebédlő rengeteg növénnyel, hangulatos megvilágítással, kisebb belső, földbe épített, ám nyitott tetejű akváriummal. Ez utóbbiban különleges, sötétben kék fénnyel fluoreszkáló halaknak adnak otthont. Az összenyitott térnek hála ettől a ponttól közvetlen átjárás nyílik a hatalmas, boltívekkel keretezett üvegablakokkal határolt, jelentős méretű nappalinak, melyből közvetlenül a teraszra juthat a kedves vendég.

A hátsó épületrészben - a bal szárny felé tartva - szintén helyet kapott a tulajdonos dolgozószobája, mely ötvözi a modern belsőépítészeti irányzatokat a régi korok szellemével, mégis a soron következő hálószoba az, mely a legtöbbet mutatja meg gazdájából.
Az épület ezen része rendkívül nyugalmas, művészi átmenetet képez a régi építés szigorú követelményei, s az újkeletű ideák között. A falak kertre nyíló részén két ajtó is helyet kapott, mindkettő közvetlenül a teraszra vezet és ha a szoba tulajdonosa jelenlétét élvezi, úgy többnyire nyitva találhatóak. A fa burkolatú mennyezetről fehér baldachin fátylak függenek, gyenge szellő hatására puhán simítják a fényes, fa járólapot. Az ágy hatalmas, kényelmes, eléggé ahhoz, hogy akár hárman is komfortosan aludhassanak benne. Ez utóbbi képzetet méretei okán arcpirító módon nem is hagyja a feledés homályába merülni.

Ha látogatónknak sikerül erőt vennie a háló buja merengésein, úgy a folyosóra visszatérve tovább haladhat a bal épületszárny felé, mely két tárolóhelység által közre fogva a hatalmas fürdő uralma alatt áll. Zuhanykabin és fürdőkád egyaránt megtalálható errefelé, a falon jelentős méretű állótükör, a plafonba építve páraelszívó, míg vékony, áttetsző, könnyű anyagból készített félfallal elválasztva egy kisebb öltöző kapott helyet egy széles, lakkozott gardrób zsarnoksága alatt.

A hátsó épületrész nappalijából, illetve a hálóból közvetlenül az épület által körbeölelt kert teraszára juthat az erre járó. Kényelmes pihenő-lehetőség nyílik az agyagszínű kövezeten helyet kapott kültéri ülő és fekvőalkalmasságokon. A látvány önmagában is megéri az időzést: a kert buján zöldellő, gyönyörűen gondozott, dús növényzet birodalma, apró, talpalatnyi tavacskáiban halak ficánkolnak, az íves fahidak két-három lépésből átszelhetők, míg a vékony, fehér kőből kirakott utak titokzatos szobrokhoz, kisebb szökőkutakhoz, művészeti sajátosságokhoz visznek. A kert a tündérek lakhelye is lehetne, ha volnának manapság olyan aprók, hogy megelégedjenek egy ekkora földdel. Talán még az ótündék miniatűr változatát is kielégítené a színtér, tekintve hogy innen kapaszkodik kőlépcső az épület második emeletéhez.

Bejutás hivatalosan csak a kertből lehetséges, bár valahol sejthető, hogy egy ekkora háznak megvannak a maga belső rejtekutai. Az odafent titkait súlyos biztonsági zárral ellátott, nehezen megfejthető, vagy törhető ajtó védi a külvilágtól. Belépve tán nem is olyan meglepő, ugyanis Howell hatalmas, teljes alapterületet elfoglaló magánkönyvtárát és műkincsgyüjteményét foglalja magába. Nagyon kevesen jutnak idáig a látogatók közül... egészen pontosan pedig jóformán példátlan a kegy. Rengeteg érték és tudás uralja a helyet, szellemük átjárja a falakat, régi időkről beszélnek. Itt él a környező országok múltja a 14. századtól a 19.-ig. Olyannyira élőek hovatovább, hogy szinte érezni a levegőn, a hangulaton, a kialakításon, a szellemiségen. Halkan suttognak titkos történeteket a közöttük járó korvándorok fülébe.

Tárgy: Re: Rhys Menedéke