Tágas, mégis kicsinynek ható ingatlan a kertváros szívében, a gazdag és még gazdagabb milliomosok és milliárdosok számára fenntartott, biztonságos és jól őrzött lakóterületen. A ház maga vizuálisan aprónak tűnik, a kertjében tömérdek a zöld, rejtőzködésre alkalmas bokor, cserje, fácska. Ágaik és leveleik között nem tenyészik élet, lézeres mozgásérzékelők láthatatlan fényei szövik keresztül az udvar minden szögletét, de a kapu melletti bódéban nem mindig ül testőr, hogy ezeket figyelje, így a biztonsági rendszer házon belülre is jelent, valamint automatizált villanykerítésként működik az egész kert, bokrok és fák, a kis kőszökőkút és a járdák. Kábelek rejtőznek mindenhol, hogy megfelelő impulzusokkal távol tartsák a nem kívánatos betolakodókat, legyen az ember, kutya, macska, madár, földigiliszta, egér vagy valami egészen más.
Belülről az ingatlant teljesen átalakították, a szerény külső igazán luxusbelsőt rejt. Tágas terek, kényelmes bútorok jellemzőek, bár a tünde aktív életmódja miatt viszonylag kevés időt tölt itt, így a személyes tárgyak hömpölygő túlsúlya sem jellemző. A színvilág egyszerű, már-már primitív, unalmas és posztmodern, ám kifejezetten szembarát egy ótünde számára, fekete, fehér, krémszín és pasztelbarnák, szürkék jellemzőek. Tükröződő felületek és belső üvegezések egészítik ki a neorémálmot. A szép falak több centi acélt rejtenek magukba, a ház néhány helyisége pánikszoba-szerű atombiztos bunkerré hermetikusan elzárható.
A házba nagyon keveseknek van bejárása, nem maffiafőhadiszállás. Kiterjedt és mély pincéje rácsatlakozik a moszkvai csatornahálózatra, alagútrendszerre, ismerve a megfelelő utakat akár a metróhálózathoz is el lehet jutni innen.
A hozzászólást Yyl'asalyv összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 21 Jan. 2016 - 23:11-kor.
Szegény hal, és sárkány, hogy azt kell szagolnia, ahogyan az bűzlik keresztül minden józan számításon, értékrenden és gondolaton. Szabadnak lenni is népbetegség. Annyira ragaszkodnak az egyének a szabadság ideájához a legtöbb esetben, hogy az már kórság. A hatékonyság, a jó munka, a kiemelkedő teljesítmény ellenpontjaként állítják a fogságot, a valakinek szolgálattal tartozás fogalomkörét, mintha szabadság nélkül nem volnának képesek építeni. Milyen nevetséges. A civilizáció több évezredes fejlődése, a jelen kor ideológiai irányzatai mind függősített, szabadságától fosztott gondolkodók, az aktuális rendszer urainak rabszolgáitól származnak. A szabad szellemek a lázadók, partizánok, gyújtogatók és szabadságharcosok, akik romlásba taszítják az otthonukat és környezetüket csak azért, mert az nem szabad. Képmutató butaság. Jó, ha a démon tudja a helye. Lehet, hogy a tünde nem rendelkezik olyan misztikus fizikai képességekkel, mint a sárkány vagy a démon, és az ereje is elhanyagolható, de a gonosz bélyege éppen úgy rajta, mint az egyetemes sötétség teremtményein. Ám, nem árt, ha beeteti a démont, adott esetben az odaszokott halacskákat könnyebb kiemelnie a horgásznak, mint a vad és öntörvényű pisztrángokat. Az angyalt valószínűleg nem érdekli a csapat már, az erejük és a hatalmuk, lehetséges veszélyességük rá. Vagy nem félti magát, vagy kizárólag a sárkányra fókuszál és nem félti magát, vagy teljesen biztos abban, hogy nem adott és nem is fog adni okot arra, hogy a kimerült falka a torkának ugorjon, szóval nem félti magát. Sokan irigyelnék ezt a fajta magabiztosságot, mert noha pimasz, kétségkívül, nem agresszív, és nem kihívó. Megközelíti a sárkányt, de nem keménykedik vele nem kérkedik, és nem hátrál meg, ahogy a fényessége nem talál utat hozzá, az erőfeszítéseit sm kettőzik meg. Annyit ad a jelenlétéből amennyi éppen elégséges a nyugalomhoz, tudatosan nem manipulálja a teremtmény érzelmeit, engedi, hogy azok a maguk folyásában csihuljanak háborgó vad folyóból lustán hömpölygő síksági folyammá. Mindazonáltal igencsak meglepődne, ha az ősgyík a lábai elé ernyedne egy jólesőt szunnyadni, mert túlnyugtatná, ilyen balesetek még nemigen fordultak elő vele. "Kamerán keresztül figyeltem az akciót, hogyha feltörnétek ott legyek. Láttam a társaid és felismertem őket, összegyűjtöttem a környékbeli misztikusok emberi formáit, hogy szükség esetén tudjak kihez fordulni. Tudtam, hogy ők a rendszer tagjai kell, hogy legyenek, csak a te alakod hatott rám újdonságként"- amilyen készségesen csak lehet úgy felel, hogy a sárkány ne gyanakodjon arra, hogy félrevezetés áldozata lesz itt és most. A fújásra a mosolya megszélesedik, mint egy régi, kedves, ismerős gesztus láttán szokás, nem állítja meg a mozdulatot, bár a morgásra kicsit rándulnak az ujjai, mintha elbizonytalanodna egyetlen pillanatra, ez csak egy mikromozgás. Erős mozdulattal simítja, szinte megdörzsöli a pikkelyeket a keze alatt, jóleső, borzongató érzés, mint egy vakargatás a gerinc mellett. Tiszta a bőre, semmilyen különösebb szaga nincs, a kesztyűje belsejét gondosan meghintőporozta, hogy ne sértse a bőrét a durva, de biztos fogást lehetővé tevő anyagkeverék. Ennek a testnek az illata idegen a sárkány orrának, de az angyaltollak távoli szimata, ami szinte csak emlék a bőrön az egyáltalán nem. "Kár, hogy a bocsánatkérés nem támasztja fel őket. Miért nem adtátok meg magatokat?" - csóválja meg a fejét rosszallóan. "Egyébként mit csináltok itt, hogyha nem elhurcoljátok a sárkányt?" A "vad" sárkányt?" A keze megfeszül a fogásra, aztán elernyed. Valamivel alacsonyabb emberi formájában Mordekainál, de legfeljebb néhány centivel. Kék szemei feladják a szuggesztív farkasnézést, végigjárja a pillantása a megviselt testet, és a sebeit. Még egy fél lépéssel közelebb jön és újra a szemekbe tekint, már-már értetlen hunyorítással. Megjelenik körülötte a léleklenyomata, és mintha az alakja is megangyaliasodna, de ez csak látszat, amíg nincsenek szárnyai nem is angyal az angyal. - Téged illet a megtiszteltetés, hiszen ismersz jól. De úgy fest, nem látsz engem igazán, ez a legrosszabb félelmeinket igazolja - aggódó arckifejezéssel harap a szájába, szőke szemöldökei gondterhelten összeráncolódnak. - Még tőled is furcsa lenne ezzel viccelni. Mondd, mi történt veled? - a világ működése, mozgása maga körül nem érdekli. A démon az égben, a föld alatt a többiek, az alvó sárkány sem, csak ez a karikás-, sárgaszemű férfi, és ahogy figyeli valóban olyan, mintha csak az övék lenne az egész világ. Aztán a helikopter éktelen rotorzajjal landol a konténer mellett, hogy mi az isten van már, porglóriát lebbentve az angyal feje fölé.
Nos. Maximum a mitikusok világában éri el a fifty-fiftyt ez az arány, a halandókéban nagyjából 80-90%-ban vezetői inkompetencia oldalára billen a mérleg nyelve. Persze user lehet kissé elfogult a kérdésben, ám számtalanszor bizonyított tény már, hogy a fejétől bűzlik a hal. A sárkány nem gondolja magát szabadnak, a szóhasználat puszta aktuálmegfogalmazás. Manapság senki sem szabad, ha a tényleges rabszolgatartás nem is virágzik, az egzisztenciálisról számtalan tanulmány készült már. Népbetegség éppúgy, mint az unalom, a céltalanság, az állandó bizonytalanság és mind-mind egy tőről fakad. Nergal nem követné el azt a hibát, hogy rászokik a pikkelyesre. Tudja kié és hogy mivel jár, ha más tulajdonára fájnak hegyes kis démonfogai, ami nem jelenti, hogy időnként nem kér magának egy szeletet a mérgezett tortából, ha az önként kínálkozik. Nergal kapzsi és a saját nyeresége minden másnak elöljárója, soha nem helyezné előtérbe függőségeit, ha az neki és az üzletnek csak ártani képes. Kifejezetten nem szereti az udvari intrikát. Felesleges időpocsékolás, holott a hatalmi háttérnek egyetlen célt kellene szolgálnia: erőforrásokat. Megvan felette a megfelelő hatalmi struktúra, mely alól esélytelen jelenleg kimozdulnia és lám a tudományos érdeklődését is pórázra rántják. Valahol érthető, ám attól még köztudott tény, hogy haladást csak a szükséges gonosz felhasználásával érhetünk el. A sárkány elfoglalja a járat pokoli száját, odabent a sötétség mozgolódik és elég ha ő tudja, hogy csapatának kétharmada immár jóformán használhatatlan. Az angyal magbiztossága egyszerre lehengerlő és vérlázítóan pimasz. Túl közel jön, mintha teljességgel hiányozna belőle a félelemérzet, holott a jó fényessége úgy tűnik el a sárkány testén, mintha soha nem is létezett volna. Elnyeli a másik jóleső auráját és bár úgy tűnik hatástalan rá nézve, ez messze nem igaz. 40 óra ébrenlét és az elmúlt 8 jégpáncélos megpróbáltatásai után az éjpikkelyek gazdája hullafáradt. Még árnyéka is összkomfortérzetét érzékelve könyököl a hátán, mert állni túlságosan megterhelő immár. Energiát kell pazarolnia arra, hogy ellenálljon a másik szelíd hívásának, mely mégis úgy tekeredik köré, mint valami puha, meleg, levakarhatatlan takaró. "Ez egy igen szerencsétlen félreértés. Viszont nem láttalak odalent. Miből jöttél rá, hogy félrevezetés áldozatai vagytok?" - Nincs oka viszályt szítani a diplomáciával, ellenben máris rövidülnének a szálak, ha az angyal a védelemtől lenne. Talán helyben kicsikarhatná, hogy bízzák rájuk a földsárkányt... Forró, enyhén savas levegő szusszan a sárkány tüdejéből, ahogy az angyal keze emelkedik, messze nem elég ahhoz, hogy károkat okozzon, pusztán figyelmeztető. Miért nem elég ennyi a bizalmaskodó szöszinek? Morgás fejlődik a torkában, de nem hátrál meg az érintés elől. Egészen kellemes... és pokolian illetlen pillanatnyilag. Bárhogy is, a sárkány beleszimatol a férfi kezébe, mintha ismerős illatot keresne rajta. Kelletlenül rezzen a szavakra. "Fogadd bocsánatkérésem a beavatottakért, ám nemigen hagytatok más választást. A lehető legrosszabb pillanatban próbáltatok meg lekapcsolni, ráadásul élve eltemettetek egy vad földsárkánnyal. Te pedig..." - Már emberi kéz fonódik az angyal csuklójára. A sárkány a szívdobbanás törtrésze alatt hazudja vissza magát emberi alakjába. A ruhája tépett a földivel való szurkáló, hasogató küzdelemtől, a testén vérfoltok, sárgásbarna szemeiből teljesen egyértelmű, hogy idegenként tekint a másikra. Nem ül meg a lélektükrökön az az apró kis fény, ami ismerősként definiálná a vele szemben állót. - Túl közel vagy, Saleos. Mindenkivel ilyen bizalmas vagy, vagy engem illet a megtiszteltetés? - Kifejezetten nem kellene firtatnia a témát. Érzi. De valahogy olyan ez, mint a katasztrófaturizmus: az ember nem tudja levenni róla a tekintetét. - Meglehet. - Ereszti a hím kezét, hagyja visszahullani a teste mellé, ám bővebb részt nem vállal a maffiatanulmányból. Nincsenek kétségei a helyzet alakulása felől, bár azt nem látja, mi szükség volt az angyalt bevonni mindebbe. Talán kellemetlen mellékhatás csupán.
Teljesen bizonyos, hogy nem a sárkány kifogástalan képességei miatt emelhető legfeljebb és talán kifogás a személye ellen ebben a munkakörben. Alkalmas rá. Az angyal is alkalmas arra, hogy jó legyen a csapattal, mégis, Éjfélnek és Mordekainak is megvannak azok a belső tényezői, amik miatt egy megfelelően felkészült vezető nem kockáztatja őket bizonyos helyzetekben. A csalódásokat ebben a világban 50-50%-ban okozzák a rossz vezetői döntések, és a beosztottak alkalmatlansága arra, hogy megfeleljenek a jó vezetői döntések támasztotta elvárásoknak. Késő bánat, már ebből kell kihozniuk a legjobbakat. Ami a sárkánynak kellemetlen az tündének is. A szabad napjai képletes értéket képviselnek, amiken nem a szabadságon van a hangsúly. Soha nem szabad, még ha a szél feszül is a szárnyai alá az égbe ragadva a testét, még ha egyedül motorozik is az éjszakában és a tünde csak egy távoli gondolat valamelyik másik kontinensen, a sárkány nem lesz szabad. Kifejezetten nagy és változatos ugyan a kifutója, de minden egyes lélegzetvételével elszámol Yyl, amikor a számvetésnek jön el az ideje. Nergal és Mordekai üzelmei megkaphatják a maguk helyét és idejét, amíg jónak látja nem fellépni ellene, bár nem kedveli a gondolatot, hogy az amúgy rokonlélek démon élvezze a sárkányt. Még a végén a rákap. Nem volna meglepő, ő már csak tudja. Egy hierarchikus, beláthatatlan hatalmi távolságokat magába foglaló rendszerben minden egyes tagnak lehet oka arra, hogy akadályozza a másikat, például azért, hogy így ő feljebb emelkedjen, a másik pedig bizalmat veszítsen, és akár a helyére férkőzzön. Bár a tudomány kasztja ritkán vonzza a diplomatákat, és ha rá akarja tenni a kezét a földire, akkor nem kellett volna elküldenie a hadseregét, a pofátlanság jól áll, de nem célravezető, amikor négy misztikussal áll szembe egyetlen darab misztikus. Elég kitartó a fiú mindazonáltal, még úgy is, hogy a pokoli bányaszáj előtt sétálva nem tudhatja, hogy mi zajlik a vasajtók mögött, mi készül akár éppen ellene is, kinyilatkoztatta a szándékait. Türelmes, órákon keresztül, talán még azt is kivárná, hogy a sárkány takarítson is, az idejét nem méri drágán. Mosolyog ő a sárkány helyett is, és ettől a fényes világ egy kicsit jobb hellyé válik, akármit is szednek az angyalok azért, hogy képesek legyenek erre, a ragyogás végigkúszik a sárkány pikkelyein, a jóindulat és kellemes együttműködés meleg ingere tapogatózva keresi az utat a kemény test alá a puhább húshoz. Ne kérdőjelezz meg, ne cáfolj, ne félj és ne törekedj ellenem. Minden optimista térítő szentnégyességének kulcssszavai tekeregnek selyemszalag sikamlósan a szarvak körül és az erős lábakon. Bakancsai alatt halkan csikordulnak a kövek, semmi ez ahhoz képest, amire az elementál képes volt odabent. Nem torpan meg a fenyegető előrehúzódás láttán. "A szolgálat központjában voltam, amikor riasztást kaptam egyszerre a katonákkal. Őket úgy értesítették, hogy függetlenségi terrorakciót lepleznek le, engem úgy, hogy a beavatottak különítményével közelítsem meg a problémát, mert kívülállók csapata próbálja meg elragadni az egyik sárkányt, amelyik békében és biztonságban él és dolgozik a föld alatt" - állhatatosan tekint a sárkány szemébe, azok helyzete folytán az egyikbe. Kinyújtott kézzel meg tudná érinteni a szörnyeteg orrát, olyan közel van. Ha nem veszi magasra a fejét ezt meg is teszi. Már levette a kesztyűt ezen az oldalon, áthűlt tenyere az orrtükörre borul, ami még nála is hidegebb. "Nekem került sokba, meghalt a beavatottak csapata. Ha nem tévedek, minden embered életben van. Mennyire jellemző" - nem mosolyog, az emberek halála nem ad okot a mosolygásra, ám túl régóta élhet már ahhoz, hogy az ilyen szörnyűségek megviseljék a lelkét. "Attól tartok, hogy a szolgálat vezetői maffiáknak engedelmeskednek.
Részéről nem lát semmi kivetnivalót abban, hogy elvégezze az ilyesfajta feladatokat, de nem is ő az kettejük közül, aki kristálytiszta emlékekkel rendelkezik a múlt kacskaringós tündelabirintusát tekintve, ugyebár. Tudja, hogy az angyalt meg kell nevelnie, bár nem teljesen biztos benne, hogy valóban képes is lesz rá. Ez még nem jelenti, hogy nem hasznos tagja a csapatnak, sőt... pillanatnyilag ha mérlegre kell helyezni a tollas jó és rossz tulajdonságait, akkor toll ide, vagy oda, még mindig a pozitívumok fognak magasabbra billenni. A feladatát képes tökéletesen ellátni, ám... ne okozzanak neki csalódást. Mondjuk nagyjából soha. Az őrszem állítása nem tekintendő feltétlenül paranoiának, pusztán elővigyázatosság. Sokszor le fogja még futtatni magában az események láncolatát azt elemezve, megfelelő döntéseket hozott-e. Nem hánykolódik majd álmatlan éjszakákon át miatta, ám ha hibának értékel valamit, abból képes tanulni. A sárkány így fejlődik és négy év emlékei mellett szüksége is van rá. Vannak dolgok, amiknek megfelelően ki kell kristályosodniuk, hogy zökkenőmentesen működjenek. A tartozás számára kellemetlen és nem Yylnek. Szabad napon fogja megszolgálni, a saját idejében, a tünde nagy eséllyel meg sem fogja érezni a Primus döntését. Egyedül akkor jelentene gondot, ha nem állna szándékában fizetni érte, ám ez az eshetőség aligha áll fenn. Vannak egyedek a bolygón, akiket erősen nem tanácsos átejteni és Nergal történetesen ilyen. Nem először alkuszik vele és nem is utoljára. Az élet kegyetlen. Az angyal neve nem ismerős, de minthogy rendszerbéli, semmi oka nem lehet arra, hogy akadályozza a sárkány akcióját. A Diplomáciának nincs oka elcsaklizni a pikkelyest, ami nem jelenti azt, hogy az "udvari" intrikálás nem csapja ki ostorát a nagy büdös semmi közepén. Amit ma eldobnak, nemsokára savban fog fürdeni a miheztartás végett, addig pedig takarít. A sárkánynak nem jelent különösebb lelkifurdalást, avagy megpróbáltatást félrekotorni a hullákat, azoknak meg már nem fáj. Talán. Hacsak nem szenvedi minden bűnös lélek a túlvilágon elhullott testének legapróbb rezdüléseit is, míg végül az évszázadok során végleg semmivé porlik. Nos. A sav ez esetben gyors, de messze nem fájdalommentes mondatvégi írásjel lesz. A társak hátramaradnak, a sárkányra pedig rádöbben az egész fényes pokolvilág. A démonra egyelőre nem fókuszál, pillanatnyilag kisebb problémája is angyalibb ennél. Nincs mosolya a tollas számára, avagy egyszerűen csupán a sárkányok nem képesek ilyesfajta mimikára. Talán azért, mert agyaras pofájuk amúgy is mintha örökké hosszú, kaján vigyorra húzná a száját. Minden angyal születésétől kezdve undorítóan szép. Klisé, de a klisék általában nyomós indokkal jönnek létre. Ha pedig ezt az egyszerű tényt sikerül alapvetésként elfogadni, úgy nem nehéz megítélni az adott fajba tartozó formákat. Szeretné alaposabban is megvizsgálni a vonásokat, a felépítést, a kisugárzást, de épp ez utóbbi, ami eléggé bántja a szemét ahhoz, hogy a veszélyközpontú lényegiségen kívül egyelőre ne akarjon mást szemlélni rajta. Figyelmesen hallgatja az angyal célzott gondolatait. Felemás érzéseket kelt benne a hang. Valami motoszkál hosszúkás, éjfekete tüskékkel koronázott koponyájának hátsó falán, de az istenért sem hajlandó reflektorfénybe vonulni. Átkozottul zavaró. Kedve lenne körbejárni, kiszimatolva a fénylény minden apró rezdülését, amíg rájön, egész pontosan mi olyan különös benne. Mondjuk a szóhasználat. A megfogalmazás. Mégis mennyi az az "annyi év után?" A szemei összeszűkülnek, ahogy a másik az aurájába lép, a sárkány farka árnyékban marad ugyan, előrébb kúszik a járat szájában. "Szükségtelen mértékben megnehezítettetek egy rendszerszolgálati akciót. Úgy hiszem, jogosan kérem, hogy világosíts fel, egészen pontosan milyen... gonosz erő inspirálta az ilyesfajta erőszakos Diplomáciai közbelépést." - A sárkány hangja higgadt, szinte hűvös éppannyira, mint a testéből áradó hideg, melyet odalentről hozott és csak lassan párolog el a napfényben. "Sokba került nekem a közbeavatkozásotok, Saleos."
A testőr lehetőség, nem kötelezvény ezen a szinten és a tünde erején, ám valóban, ide hoznia kellett volna valakit, de nem akarta Mordekait beavatni a sárkány-ügyben. Korainak ítélte meg ezt a kihívást, sárkányt a sárkányt ellen és még inkább a szellemi lehetőségek sokaságát, ám nem maradt más lehetőség, mint végül rábízni azt, ami nem rábízni való volt teljesen. Amíg van az egyénben hasznosítható tulajdonság, addig nincs teljesen letaposva. Mint a hadseregek hadmozdulati nyomvonalain a szántóföldek, a fél termés is talán pont elegendő ahhoz, hogy ne haljanak éhen jövőre. Jobban is vigyázhatna magára az angyal, mert ha csalódást okoz a sárkánynak, azt a tünde is meg fogja tudni, és akkor a Falka megtanulja, hogy milyen az izomból szopás korra, nemre és fajra való tekintet nélkül. De eleddig még soha nem fenyegette ilyesmivel meg a sárkányt, bár mindent tud a kis lényeiről, amit csak tudni lehetséges, elképzelte már a jövőjüket és jövendőbeli hibáikat is következtette szerény ismerei alapján, de nem előzte meg azokat kilátásba helyezett retorziókkal. Mordekai játékszerei. Viheti magával őket a piramis kazamatáiba is, ahol neki építkeznek, bár nem ragaszkodik a sírkamrákhoz, a halál úgy taszítja a tündét, mint Mordekai az egyetemes jóság csíraszárnyú gondolatmagvait. Alapvetően a sárkány nem hibázott. Nem volt oka feltételezni, hogy szüksége lehet őrszemre, márpedig az őrszem állítása mindig elvonja a lehetséges felhasználható erőforrások egy részét, kommunikációt generál, ami pedig egy támadható csatorna az akciócsoport és a hátramaradottak között. Bár azt mondják, hogy nincs felesleges óvatosság, a paranoia ritkán jó barátja a hatékony munkavégzésnek, az egyensúly fontos a végletek között, éppen annyira, mint a csapat tagjai között. Egyensúlyban a bohóság és mohóság, komolyság és kajánság, az idő érlelte türelem és megszokás egymás bolondériáinak. Ha megébresztette volna a ragadozó démon helyett az tündét a sárkány, akkor nem került volna tartozásba, ami kellemetlen, és ami sérti a tünde érdekeit talán, ám a démon sem létezhetne a sárkánya érdekszférájában, ha nem hagyta volna jóvá magában ezt. Újszülött volt négy éve tiszta emlékezettel Mordekai, és Yyl, ha nem is személyesen, de egy büszke teremtő figyelmével a szemében követte még remegő lépéseit, kialakuló kapcsolatait. Bár akkoriban még jobbára személyesen. Ez az idén, ez alakul ilyen átok rosszul. Az azonosítás azonnal megtörténik. Az angyal neve Saleos, a diplomácia kasztjának egy alacsony körbe tartozó tagja. Békésen viselkedik, őrzi az ajtót, még akkor sem lesz ideges, amikor a közelében felbukkannak, de nem akarják, hogy kitörjön a harci helyzet, a helikopter csak leteszi a konténert az elcsaklizott helyett, aztán tovább köröz a levegőégben, a kerozin drága, de nem megfizethetetlen. Az idő úgy málik el, mint egy maszatos álom. A hang, amivel a föld tiltakozik a jeges kezelés ellen órákkal később már a horrorfilmek aláfestő zenéjének tűnik, ami elviselhetetlenné fokozza a feszültséget, de nem oldja fel a katarzissal. Amikor végre történik valami, akkor már fent vannak a járatban. Unalmas dolog halottakat és testdarabokat félredobálni, hogy ne kelljen keresztülhúzni rajtuk az alvót, de nem rossz. Igazából még a fájó angyalnak is öröm, hogy végre megmoccanhat a passzív fagyoskodás helyett, a mozgás életet lehel a tagjaikba, és azok hálásak ezért. Tiszta kémia, merő fizika, boldog hormonok. Mordekai előredugja a fejét a veszedelembe, de mégis jó tudni, hogy a társak ott vannak mögötte szükség esetére. Keleten a helyzet változatlan az alacsonyan járó Nap párafelhők mögül mereszti döbbent, égő szemeit a férfire, valamivel alatta a férfi áll a konténeres kocsi szaggatott vonallal körberajzolt hiány-helyén. Elmosolyodik, amikor a sárkányfej előkígyózik a nyílásból és szarvaival a hűvös délelőttbe döf. Szemtelenül jóképű fickó, a helikopter körbejárja a levegőeget, a démon leinteget, mert a démonok már csak ilyenek, de a kékszürke szemek már összekapcsolódtak a fehérekkel a figyelmét követelve. Lassan lépked előre, zubbonyszerű kabátja világosszürke, jól mutatna rajta a vér. A lenti katonákhoz hasonlatosan headsettet visel, az övén ott a rádió, de néma, alighanem lecsatlakozott arról a hullámhosszról, vagy ő is elvi áldozat, bár... csak ő tarthatta vissza a káoszlényt. Mintha fényben fürdene, de az eddig sötétre kárhoztatott sárkányszemeket félvakságban füröszti meg a kinti éles fény. "A nevem Saleos. Ellenségként jöttem, de barátként távozom, ez a sajnálatos incidens közöttünk rajtunk kívül álló gonosz erők munkája Mordekai, szeretném, ha nem keltene köztünk viszályt annyi békés esztendő után." Túl közel jön. Undorítóan bizalmaskodó fickó lehet.
Nos. Akkor sem járunk testőr nélkül egy szál magunkban fennkölt perceinkben, amikor az a bizonyos testőr 0-24-ben a rendelkezésünkre áll, ha igényeljük. Az már egy egészen más kérdés, ha épp nem óhajtotta a maga közelében látni, vagy más dolgait fontosabbnak ítélte meg. Végeredményben immár lényegtelen, a temetett múlton és jelenen már aligha változhat, a jövője meg... nos, nem a csillámpóni festette az égre szivárványosan. Nem tiporták volna el teljesen? Elég ránézni. Az aktuális fizikaiak mellett rengeteg pszichológiai problémával küzd, amiket valószínűleg már soha az életben nem fog tudni feldolgozni (pedig pszichológushoz is jár), az élete nem forog más körül, mint a másik három lény és ha nagyon magányos, erőszakos karokban köt ki, amikből az esetek többségében Fagy szokta kimenteni. Vagy, ha nincs szerencséje, a sárkány. Az mindig sokkal rosszabb, a Primus ugyanis sokkal kevésbé elnéző, mint a jégszívű. A fáraók építőmunkásait is eltemették. Élve. Valahogy nagyon kísértetiesen hasonlít a helyzet azt leszámítva, hogy ha az átoktünde halva akarná látni, akkor sokkal célzottabb és hatékonyabb módszerekhez folyamodna. E felől nincsenek kétségei. Szerénytelen személye vizsgálja át az általa mészárolt hullákat, az eredményen viszont nem lepődik meg. Vannak dolgok, amik egyszerűen csak számíthatóak, ám egyetlen egyszer tegye meg, hogy nem vizsgál át valamit alaposan és egészen biztosan ott rejlik majd a válasz, a titkok nyitja és az élet értelme is. Ez törvényszerű, már megszokott világműködés. Ahogy az is, hogy felismerje, ha hibázik, ami viszont adott. Őrszemet kellett volna hagynia odafent. Ha nincs szerencséje, kiiktatják, ha szerencséje van, talán nem kerül ilyen szituációba. Kétesélyes. Nos. Jó sárkány holtig tanul. Angyalka csak ne elégedetlenkedjen. Elég kristálytisztán rémlik neki az emlék, hogy részegen ígért a nősténynek egy angyali szőke kis porontyot. A tünde véleménye nem túl egyértelmű a kérdésben, de erős a gyanúja, hogy idővel be fogja hajtani rajta. Egy-két száz év múlva, amikor a tollas már legkevésbé sem számít rá... Fagy épít, ő pedig rombol. A saját önbecsülését legalább egy nap erejéig a démont ismerve. Rengeteg rossz tulajdonsága van a testvérsötéti teremtményének és egy igen elhanyagolható ezek közül példának okáért, hogy odavan a sárkányhúsért. Már szó szerint, előfordult már, hogy kivágott belőle egynémely darabokat, melyet aztán közösen fogyasztott el vele egy gusztusos, szépen terített asztalnál. Nyilván látta a Hannibál filmet. Sorozatot. Elég jó sorozat volt, bár az utolsó évadért kár. Nem szól Yylnek. Nem mert ne tudna segíteni, vagy ne adj' Isten derogálna megkérni az ótündét. Bármikor értesíthetné, hogy a kegyeiért esedezzen, ám... nem fogja megtenni. Vannak bizonyos helyzetek, amikor az alany bizonyítani akarja, hogy ha nagyító alá is helyezik, ha eltemetik élve, ha direkt baszakodnak vele, ha az ébren töltött óráikat számolják kaján gondolatok, akkor is megcsinálja. Megteszi önerőből, a maga erőforrásaiból, bemutatva hogy képes elvégezni a dolgát a megfelelő szálak meghúzogatásával. A sárkány visszatér urához, méghozzá töretlen magabiztossággal, gerinccel és elhatározással. Nem feltétlen büszkeségi kérdés, pusztán... ha felhívást kap keringőre, akkor a maga eleganciájával fogadja el azt. Ez még az övé. Megegyezik hát a démonnal és fogalma sincs, milyen ősrégi hagyományát követi ezzel. Nos. Maradandó károsodása nem eshet, megfizet a segítségért és majd összekaparja magát. Volt már rosszabb is. A megállapodás szerint óránként bejelentkezik Nergalnál (a gyakrabb időtartam a sárkány méretét tekintve a szükségesnél jobban kikezdné Fagy képességének határait), aki vicces kedvű megjegyzései mellett őrzi a maga profi hozzáállását. Az angyalról kapott hírek... hm. "Szólítsd fel az azonosításra. Rendszerbéli vagy, nincs oka megtagadni, hacsak nincs titkolnivalója. Ha mégis megteszi, takarítsátok el, de ne öljétek meg." - Ha kívülálló, egyel többet cipelhet a védelem elé. Kiállíthatnák lassan az arany mellszobrát valami főhadiszálláson, vagy ilyesmi. Egy örökkévalóság múlva felérnek a felszínre és csodák-csodájára... nem, nem mászik az arcába a fény, mert mégiscsak egy barlangban vannak. A trend kedvéért azért előre megidézi az árnyékharcost, de egyelőre nem küldi előre. A kimerült Fagy erőt vesz magán és a saját lábán jön, az angyalt a nőstény támogatja, ami pedig a földsárkányt illeti, nos... nem kényelmes az alakváltott káosz után vonszolódni, de a még utolsó erőből szépen csúszdaszerűen lépések folyamatában alá fagyasztott talaj sokat segít a haladásban. Nem viszi ki őket a kapun túlra. Becsekkol még a démonnál, hogy mi a szituáció, aztán maga mögött hagyja a többieket. A kaput még sárkányalakban nyitja. A fején és nyakán végignyal a napfény és azt mintha az egyetemes sötétség szívná magába. Gyönyörűen fel tud forrósodni tőle a káoszlény hosszú teste. A kincsek aktuális sárkányőre megáll a járatban, saját árnyéka úgy lapul a hátára, mintha soha nem akarná elengedni. A sárkány ezüstös, fehér szemei élesen az angyalra fókuszálnak, a pupillája karcolásnyi résre szűkül. "Az embereim szerint nincsenek ellenséges szándékaid." - A kommunikációs csatorna közvetlenül nyílik a két elme között, a sárkányi jelenlét pokolmély, karcos hangzással dorombolja bele magát a másik koponyájába. - "Hallgatlak."
A tünde nem szeret panaszkodni, de a körülményekből sejthető, hogy nem volt tisztában azzal, hogy miért ment le oda, és mi fogja őt fogadni a sötét üreg mélyén, különben túl kényelmes ahhoz, hogy ilyesmiben kockáztassa a seggét, és ez azt jelenti, méghozzá egyenes logikai útvonalon, hogy az a valaki, aki a segítségét kérte, ide küldte és nem látta el elegendő információval, az nagyon durván és szárazon lesz megbaszva a közeljövőben. A sárkány pedig szophat látástól vakulásig, mert minden rajta csattan előbb-utóbb az energiamegmaradás törvénye szerint. Édes az angyal, mint a cukor, amit sötétre karamellizáltak, hogyan is nem tiporták el még teljesen, amíg a sárkány érte nyúlt? Szerencsés flótás, zabálnivaló, és mint olyan, az ilyenek korán halnak, mert veszélyes dolgokba rángatják bele azok, akik egy falat jót dobnak nekik, és ezért mindenhova követik azokat. A családért áldozzák fel a legtöbben a mindenüket az egyetemes égi rendszerek szerint, így azután az angyal számára naná hogy család a fagyos, néma, mérgező kis szentháromság. Megvan itt minden, ami egy átlagos karácsony estéhez kell, a kínos hallgatás, a fagyos stílus és a mérgező, vitriolos hangulat. Tökéletes. Kifinomultabbra fáj a foga. Benne van a top tíz legrosszabb dologban, amit csak egy férfi mondhat egy nőre, de nem ezért kenegeti a falhoz, amennyire az erejétől telik, és valahogy mégis. A káosz ivadéka itt sem volna, ha a "kifinomultabb" nem küldi a föld alá élve eltemetkezni, mint a fáraók ellenségei. Nincs a holtaknál sok személyes dolog, se iratok, se azonosítók, éppen csak annyi, amennyiből a KGB titkos utódszervezete kiderítheti, hogy melyik tagja hunyt el, egy kódszerű jelölés a tarkó vagy a nyak bőrén. Titkosszolgálati katonák, ügynökök. Mindannyiuknál van adóvevő, de már süket, azonnal más hangsávra hangolódtak azok, akik életben maradtak. Ismétlő gépfegyverük van, ismétlőre állítható két pisztolyuk, és két kés, amivel medvét és cápát is lehet bontani. Ezen kívül apróbb bontó és szerelőeszközök képezik a felszerelésüket, a mellkasukat védi a kevlár, de a lábaikat nem, hogy gyors mozgásúak maradjanak. Jó néhányukat ott vágta fel az árnyékharcos, vércsatakos nadrágok, felhasadt nemi szervek, a sárkány nagyot sóhajt kábulatában a simítás, nyomkodás, kezelés alatt. Biztos ő is szívesen heverészne a sárkány mellkasán. Ja nem, igazából egyáltalán nem tenné ezt szívesen, nem úgy a kis angyallal, aki elégedetlen a nősténycserével, de hát ez jutott, apró női mellen heverészné még mindig jobb, mint a mozgó jégen, ami elemi hidegével újra és újra a fájdalomra emlékezteti a csillapító jótékony zsibbadása alatt. Fagy foglalkozása eredményes és zajos, az anyag mozog, lassan, de erősen. Mintha építene, alkotna, a föld felszíniformáló erőinek munkáját végezné el jégfalakkal és kupolákkal. Ki fog merülni, de életben tartja a csapatát és visszaadja a szabadságukat. Ez így helyes. A káoszsárkány szereti a következetes dolgokat. A múlt pedig ismétli önmagát. Az ördögi paktumok megkötéséhez érzék kell, érzék és egyfajta balsors, hogyha az egyén rákényszerül, akkor legyen egy ismerőse, aki segíthet rajta, de milyen áron, de mégis van valami, amit adni tud. Megéri? Dehogy. De a lehetőség csábító mézesmadzag. Szüksége van erre. De miért nem ébreszti fel Yylt, hogy intézzen nekik fuvart az elszúrt lehetőségeik helyett? Akárhogy is, a démon gyorsabban dolgozik, mint a jég és a kő vasfoga. Eseménytelenül, de tartalmasan telik az idő, néha odébb kell vonszolni a sárnehéz földsárkányt, egyebekben minden a legnagyobb rendben megy, amíg a démon újra be nem jelentkezik, vagy a sárkány újra fel nem veszi a kapcsolatot, mert a démon kérte, hogy adjon jelet magukról időnként, hogy élnek-e még, vagy meghalnak, mert ha feldobták a lábukat ő nem fog ott szopni miattuk. Szóval egyszercsak ott vannak a helyszínen. Nyomokat látnak a földön, meg egy fickót. Egy erős, szőke faszit, de amikor rálőttek védőfénnyel vette körül magát, szóval valószínűleg egy köcsög kis angyal, aki várja őket. Mást nem látnak, de hát nem is látnak a vaskapu mögé. A kérdés arra vonatkozik, hogy veletek van-e, vagy távolítsák el a magányos és igen pofátlan mohikánt, rendszerellenes tevékenységnek minősülne-e. Csak a biztonság kedvéért. Ha volna térerőd küldene róla képet is, de hát nincs, jobb, ha elhiszed. Még integetett is neki, meg ismeri a kommandós jelzéseket és azt mutogatja, hogy nincsenek ellenséges szándékai. Na persze. Még hogy nincsenek. Idegőrlő kavicszörgéssel dolgozik az elementál, odakint hasad a hajnal és az égre ugrik a Nap. 40 óra?
Ehhez a kihíváshoz ő történetesen hozott magával társakat, ahogy egyébként Yylnek is illett volna. Mondjuk őt, ahogy az már mind szóban, mind koponyák visszhangjában elhangzott az éjszaka. A káoszlény nem ment volna neki egy állatösztönű földsárkánynak, csak ha nincs más választása, így őszintén szólva felesleges volt a szükségesnél jobban szopatni. Óh, hát. Nincs ebben mostanra semmi meglepő. Bukott szárnyú, megbélyegzett angyalnak lenni nem egy kellemes életkezdő seggberúgás. Mondhatni nem volt gyerekszobája, ámde sokan használták rongyként az áldozati feketebárány túl szép testét, mielőtt ő felkaparta a földről. A mai napig nem túl jó harcos, viszont a szavakat ügyesen forgatja és hát... elég szívós, hogy képes legyen megvédeni azokat a társakat, akik nem egy ütnivaló kis senkinek kezelik, hanem... családtagként. A tollason kívül senki nem használna ilyen szavakat. Fagy azért nem, mert lefagy a szociális kapcsolatok témakörben, a tünde meg azért, mert nem beszél. A sárkány... a sárkánynak fogalma sincs mire jó a család azon kívül, hogy többnyire tönkreteszik az utódaik életét, de nem számít igazán. Éjfél szereti őket és ennek elég sokszor hangot is ad. Nem veszik komolyan. De nem baj. Fájdalomban, kínban fetreng szűkölve egy olyan hideg sarokban, hogy a könnyei az arcára fagynak, de ő... ő boldog. Bocs asszony. Káoszsárkánynak valami kifinomultabbra fáj a foga és a farka is csak azért feszül, mert a nőstény torkára tekeredett és az túl sokat izeg-mozog. Már nem sokáig. Mordekaiban megvan a kígyóösztön, nem ereszti áldozatát, amíg a küzdelmes játék utolsó utáni rezzenései véget nem érnek. Tudatosítja magában, hogy az angyal él és ha van energiája szitkozódni, akkor ki fogja bírni, amíg eljutnak hozzá. Nem áll szándékában túl sokáig váratni, de ha mérlegre tesszük a sárkány végleges és a hét nap múlva feltámadó angyal halálát, akkor kénytelen kíméletlen prioritási sorrendet felállítani. A zene kikapcsolását csak azért nem inti le, mert meg akarja nézni magának a hullákat. Na nem a belsőépítészeti műremek miatt, pusztán esetleges épen maradt adó-vevőkből érkező információk, testen, ruhán, felszerelésen lévő jelzések, bármi egyéb érdemi információ miatt. Végigsimítja a sárkány kidőlt testét, miután kiadta az utasításokat, áttapogatja a sebeket, eléggé ellátja ahhoz, hogy ne romoljon rohamosan tovább az állapota a mozgatástól, bár a műtétet nem itt fogja elvégezni rajta. Ha lesz lehetősége rá, akkor megejti később, ha nem, akkor... talán megteszi valaki más. Miután végzett a sárkánnyal és az angyalt kimenekítették (átkozott rendes, mert hagyja, hogy az összetört kis tollas egy darabig a mellkasához bújva melegedjen), ellátja az ő sebeit is, továbbá kap fájdalomcsillapítót. Nem túl erőset, nem veszi hasznát ha teljesen kiüti, de akkor sem, ha minden lépésnél üvölt a fájdalomtól a szerencsétlen. Az összeérő információkat bevárja, aztán meghagyja Fagynak, hogy a kupolából indítva zárja el az akna vonalán a meglazult kő és földréteg szerkezetén felfelé az omladék egy tetemes hányadát, hogy a lefelé sikló földrétegeknek csak az eredeti négy méteres aknányi sávon kelljen lefelé ömlenie a barlangba. A művelet - bárhonnan is nézi - órákat vesz majd igénybe, amíg apránként előrefelé haladnak. Fagy a végére valószínűleg teljesen kimerül, a hideg pedig mindannyiukból kiszipolyozza majd az életet. Kifejezetten rosszul állnak. Amíg a férfi munkához lát, meghagyja a nősténynek, hogy melegedjenek össze a tollassal, ő pedig visszavált sárkány alakjába. Nem áll szándékában itt megöregedni, bár... lehet, hogy jobban tenné ahhoz képest, amihez készül. "Heló, Nergal." "...hhh..." "Koncentrálj." "...egészen szürreális érzés. Veled a fejemben, a nőstényem combjai között. Kifejezetten kíváncsi lennék, érzed Mordekai? Látod magad előtt? Áll már a...-" "Hajlandó vagyok alkudni veled." A csend olyan hirtelen áll be a másik fejében, hogy szinte fájdalmas. A sárkány higgadtan gubbaszt a föld mélyén. "Kurva nagy szarban lehetsz." - Nem tudhatja, de valahogy biztos benne, hogy a démon ezúttal nem csak a gondolatai között nevet. Valahol egy elsötétített, vörös hangulatfényű puccos lakásban a megtermett hím kizavarja a neki dolgozó luxusprostit és ledobja magát az egyik fotelba. Szinte érzi gondolatai között a whiskey illatát és a drága szivar enyhe vaníliaillatú aromáját. "Sokba fog ez kerülni neked." "Ismered a feltételeimet." "Semmi rendszerellenes, nem veszélyezteted a kiléted, nem vájkálok a múltban, nem leszel a ribancom. Ez utóbbi nem fog menni, sárkány, szex közben zavartál meg, jössz nekem eggyel." A sárkány halkan fúj, savas íz gyűlik a szájában. "Egy. És nem okozhatsz maradandó károsodást." A démon gondolatai kelletlenül ciccennek. "Mindig csak a szabályok." A démon vállat von, bár nem láthatja senki. "De rendben. A szokásosat is prezentálod mellé. Mi kéne?" A sárkány hosszan beszélget fejben a démonnal. Megadja a koordinátákat, mekkora tárolóegységre és védelemre van szüksége, az aktuális szituációt, az ismert veszélyeket. Légifelderítést akar, a felszín biztosítását, az "áru" elszállítását velük együtt. A hogyant a démonra bízza. Nem szeret vele üzletelni. Nem mert ne bízna meg a kötött alkuban, erre még soha senkinek nem lehetett panasza, pusztán... mindig túl nagy az ára, ha a kapzsiságdémonnal kezd. Amíg ő elbeszélget, Fagy munkálkodik. Csak órák kérdése és kijutnak. Remélhetőleg. Addig akár savtakaríthat is maguk után. Szép... fokozatosan...
Yyl nem az a bekapós fajta, akkor szopik, ha valamit el akar érni vele, de akkor elég jól. Általában a dolgokat elég jól csinálja, legyen szó szarkeverésről, büntetésről vagy jutalmazásról, vagy akár tesztelésről. Próbára teszi a sárkányt akkor, amikor úgy tűnik, hogy már túl jó ahhoz a káosz tüskés fejű fia, hogy különösebb kihívást jelentsen neki az, ami a tündét megizzasztotta. Nagyon jól fog szórakozni, amikor újra találkoznak. Mérhetetlenül kicsinyes, de ilyen a tünde már évszázadok óta. Nem a mesterétől tanulta, inkább annak a halálából és az azt követő éjtündés korból. Szar dolog angyalnak lenni ebben a társaságban, és mégis kiemelkedő, hasznos képesség érvényesül a társak megsegítésére, neki lehet hálás a tünde és a sárkány, hogy nem fognak fájni, haldokolni, legyengülni, és végül is, lesz elég erejük arra, hogy megvédjék őt, amikor újabb és újabb komplikációk felmerülnek, és a sárkányt legyőzni csak az első probléma. Még haza is kell vinni, márpedig valaki másnak is kell ez a zsákmány az esélyegyenlőség jegyében. A földsárkány nem így képzelte el a következő udvarlóját, határozottan nem akar kis babasárkányt szülni a rátekeredő eszelősnek, főleg nem úgy, hogy a másik kis teste mostanra húspéppé foszlik vergődő testük kemény pikkelyes-karmos keveréke alatt, a harc egyetlen áldozata, akinek már nem fáj semmi. Az angyal minden porcikájában kiélvezheti a sárkányok eszelős harcát, és még csak nem is gyönyörködhet a látványban. A falnak kenések erősen rengetik a megerősített jégkupolát, a hányódó földsárkány szerencsére nem szólítja a kinti fémeket a szolgálatába, hogy azok segítség, a gondolkodásában tátongó hiányosságok alkalmatlanná teszik arra, hogy jól küzdjön, aki pedig rosszul küzd azt előbb vagy utóbb, de inkább előbb meghátrálásra kényszerül, kimerül, elfárad és állatian benyugtatózzák, mint az elsőbálózókat a sulidiszkóban. A sárkány végül a földre ernyed. A csapatmunka diadala az egyéni harcosok felett, a nyugalom mégis édes a pattanásig megfeszített káoszsárkány izmoknak. Az angyal alighanem köszöni és él, bár nyomorult és fájó élet ez, hasonló ügyesen vonszolhatná magát, mint Yyl tette nem is olyan régen messze innen, megköszönné a törődést és ellátást alighanem cirkalmas cirill szitkokkal. Olajozottan mozog tovább a gépezet. Ahhoz, hogy a tünde kikapcsolja a zenét, Fagynak oda is nyitnia kell egy járatot, a friss hullák még nem szaglanak, nyomorúságosan borítják be a kocsit, a vérük hozzáfagyott a kupolához, bizarr ízlésű belsőépítész modern művészeti próbálkozásaihoz hasonlatos képet festve. Éjfél fagyzuga egészen hideg, a fájdalmat tetézi, hogy a jégfalból eleven fagy árad, ami alatta is lehűtötte az összegyűlt talajvizet, még feküdni sem volt jó ott. Mire mindent megcsinálnak, amit kért, a jég morajlással nyílik, zárul és keményedik, addig a sárkány is ellátja a sárkányt. Könnyű dolga van, a nagy keménységű bőr és izomzat miatt a sebek viszonylag tisztán elláthatóak, bár varrni lehetetlen, de mintha a vére vágyna arra, hogy megalvadjon, bár a tünde mély nyomokat hagyott benne, nem ártana néhány helyen újra felnyitni a testét, mert az elemi környezet regenerációja hagyott, de a belső sérülések nem mindig a megfelelő módon forrtak össze, na meg a csontok, amiket a vérkinetika szétrázott, most, hogy nyugalomban van a test érezhető, hogy komoly fájdalmai lehetnek majd a teremtménynek. A kapcsolat a felszínnel létrejön, a felső járatból eltakarodtak az idegenek, hang nem hallatszik, de ki kell magukat innen ásni ahhoz, hogy a kocsival kapcsolatba kerüljenek, a vastag föld és fémrétegek különböző vezetőképessége és mágnesessége megakadályozza az elektromágneses hullámokat a rendes üzemelésben. És talán a kocsit már szét is kapták az idegenek, eléggé szem előtt volt. Az apasárkánynak nem volt nyoma ebben a fészekben. Talán nem fért be, a bevezető járat vizsgálata alapján egy akár kicsivel is nagyobb méretű sárkány már nem tudta volna ide bepréselni magát. Sárkánytárgy és hasznosság nincs a fészkében, viszont Fagynak vannak jó hírei. Ha leengedi a jégen finoman a fészek felé és aknába a törmeléket, akkor talán ki tudnának jutni. A súlyából ítélve nincs annyi szikla felettük, hogy teljesen kitöltse az üreget, viszont oldalirányba nemigen szökhetne, mert a fémteléreket nem tudja a jéggel szétrepeszteni. Lidérc is hasonló hírt adhat. A pockok és ürgék, nyulak és lemmingek nem jönnek le ennyire mélyre, a patkányok pedig nem nyilatkoznak a mélységi barlangjáratokról, mert ők az éjtündék teremtményei. Harcos úton kell kijutniuk, ami Fagyot is le fogja terhelni, ráadásul a számításai szerint nagyon-nagyon darabosan kell megnyitnia a fejetek felett az omladékot, mert a földsárkány teste túl nagy teret vesz el a térből négyükkel együtt, így csak nehezen tudja átrendezni a kőzeteket anélkül, hogy bárki is megsérülne. És ott van az a veszély is, hogy csúnya dolgokat pakoltak a sziklaomlás tetejére, ami majd lejön hozzájuk, ha ő mozgatni kezd, esetleg robban is. Esetleg felfolyhat, de ha történik vele valami, akkor a lentiek beszorulnak.
Yyl bekaphatja. Mondjuk. Nem mintha különösebben tekintettel kellene lennie a sárkány lelkivilágára, de erős a gyanúja, hogy valami sötét kárörömmel tesztelgeti. Mint mindig. Megteheti, ő pedig engedi neki, aminek következtében valószínűleg nincs oka panaszra. Bár a becsúszó, igencsak kardinálisnak ígérkező probléma erősen olyan tényező, amiért lenne rá. Megvannak a maga feltételezései és nem. Nincsenek tévképzetei. Valahol megnyugtató, hogy nem mérgező a sárkánylény, aminek előzetes tudatában azonban máshogy készültek volna. Példának okáért Éjfél nem jelöli ki magát az őrangyalának, mert bár a sárkány ellenálló a mérgekkel szemben, a tollas messze nem az. A golyók okozta zúzódásokat mind rajta, mind a nőstény hátában az angyal szenvedi el. Vagy csendesen képes viselni a sorsát, vagy nem hallatszik át a jégfalon, ám a szőke hímet ismerve valószínűleg az utóbbi igaz. Maga elé tudja képzelni, ahogy összekuporodva próbálja elviselni a társaitól kapott szép szerelmes üzeneteket. A földrengést kivárják, amíg nem biztos a talaj, ő ugyan négylábon talán nem szenvedné meg különösebben, ám a tünde célzását nagyban befolyásolja, hogy biztosan meg tudja-e vetni a lábát, avagy sem. Fagy minden erejét beleadja, hogy megtartsa a védfalat és próbálja a beszivárgott vízmennyiség ráfagyasztásával vastagítani ellentétes oldalon azt a falfelületet, ahol a sárkányka rombol. Aztán a káoszsárkány összenéz a tündével és ráveti magát a fajtestvérre. Tökéletes pióca. Nem válik le áldozatáról, mikor az mozgolódni kezd, bár karmai végigszántják a neki nem túl adakozó talajt. Az összezavarás elég jó ahhoz, hogy időt nyerjen, a kisebbik sárkánynak pedig épp ez a szerencséje. A káosz sikere szükségtelenné teszi, hogy a feje lejjebb tekeregjen és betonkeménynél puhább pikkelyeket próbáljon átharapni a comb forgócsontja felett puszta lassítási okokból kifolyólag. Nem ereszti el akkor sem, amikor a falon próbálja kifreskózni, főként azért, mert a fájdalmat nem ő érzi, hanem a jégfal mögött nyüszítő angyal. Igyekszik védeni a fejét, a teste oldaliránt csavarodik a nőstényen, mellső lábával erőből próbál kitámasztani a falon, mielőtt agyonnyomják a szerencsétlen tollasnépet. Nem haragszik, mert nem sikerül az első lövés. Négyük közül még mindig a tünde az, aki a legpontosabb lövő, valószínűleg másnak sem menne jobban. Türelmesen technikázik, amíg a földsárkány gyengeséget mutat és elkezd érezhetően gyengülni alatta. Addig fekszik rajta, amíg teljesen biztossá nem válik, hogy a földi kiütötte magát. "Jelentést." - A parancs még gondolati síkon érkezik az angyalhoz, ha túlélte a szurkálást, morzsolódást, akkor megkaphatja tőle azt a választ, amire szüksége van, hogy tudják mennyire kell sietniük az ellátásával. Különösebben nem szeretné, ha belehalna és még egy testet magukkal kellene cipelniük. - Szép munka. - Az alakváltás átmenete kifejezetten látványos, a sárkányról letekeredő mozdulat részeként vált vissza emberbe. Hátrasimítja a haját, megigazítja a ruháját és megvizsgálja a lény sérüléseit. - Fagy, erősítsd meg a jégburkolatot annyira, hogy ne kelljen tovább önerőből fenntartanod a kőomlást. Utána nyiss egy részt, ahol átáshatjuk magunkat Éjfélhez, plusz egy erezetet felfelé, ami levezeti a hangot. Kapcsold le a zenét. - Az utolsó parancs már a tündének szól, míg ő leveszi a táskáját. El fogja látni a sárkányt annyira, hogy ne vérezzen el, továbbá megkapja a megfelelő bónusz szedatívot, hogy a saját környezetében regenerálva se legyen képes semlegesíteni az anyagot. Még valószínűleg itt lesznek egy darabig. - Az árnyharcos megszűnt odafent, tehát sikerült semlegesíteniük. Ha megvan legalább egy résnyi kapcsolat az odafenttel, próbáljatok meg rákapcsolódni a kocsi forgalmi kamerájára. Ha minden megvan, Fagy ellenőrizze, mely területeken szivárog át a legtöbb víz, hol tudnánk a legrövidebb úton kiásni magunkat. Lidérc, te szólítsd azokat a rágcsálókat, amelyikekkel kapcsolatot tudsz létesíteni, a fészekből ítélve kell lennie a közelben néhánynak. Beszélj velük a járatokról, hátha tudnak felhasználható információval szolgálni. Amíg a többiek tevékenykednek, ő ellátja a sárkány sérüléseit, aztán már ismét sárkány alakban húzza beljebb a barlangba, előkészítve a kis és nagyobb testet is a szállításra. Megvizsgálja továbbá a fészekben található tárgyakat is, sikerült-e esetleg a lénynek tudtán kívül valamiféle kezdetleges sárkánytárgyat létrehoznia, van-e bármi olyan, ami valódi értéket képvisel. Amikor a tündének nincs különösebb dolga, megvizsgáltatja vele a nyomokat. A kérdése, hogy vajon... hol van a baba apucija?
Mégis, megannyi tisztelet fajta között a magas pozícióban levők választhatják ki, hogy melyik az, ami igazi tiszteletnek számít, és melyik nem ér semmit. Tiszteletreméltó egy maffiatag, aki tudja, hogy hol a helye, mégis, nagypofájú bűnöző ő, amikor a "jók" tesznek róla nyilatkozatot. Kellene, hogy legyen igazság? A gyász egyszerű érzés, az állatok is érzik, amikor utoljára megnyalogatják halott kölyküket. A lehetőségeket látják ők is, a génjeik öröklődésének elveszítését, az evolúciós versenyben való alulmaradásukat, bár ők nem nevezik nevén a folyamatot. Gyászolni szabad, amíg a keretei alkalmazkodnak az adott helyzethez, és a sárkány ebben is jól vizsgázott. Amikor Yyl látta a halott kissárkányt gondolt a nagy sárkányra. A kígyó is földön kúszó lény, a föld teremtménye minden hüllő, amelyik nem szökken fel az égre, hogy szárnyakat bontva elbitorolja a légegeket a madarak minden nemzedékétől, mert nem elég nekik a föld és vizek mindensége. Viszont a fogazatából egyértelmű, hogy kígyópajtásaival szemben a sárkány nem rendelkezik méregfogakkal, minden egyes agyar roppant szájában a hús nyers feltépésére szakosodott kifinomultság nélküli durván praktikus egyszerűséggel. Jó lett volna nyugalomban tartani, és elpihentetni szépen, mint egy csomagot. Majd egy másik alkalommal, most a harc ideje jött el. A golyók feltépik a sziklákat, a röpködő kődarabok megsértik a puhabőrűeket és keresztülhatolva a golyókkal együtt rontják az elementál komfortérzetét, míg a sárkány szárnyán végigzongoráznak, erejüket vesztve hullanak aztán a földre. Nem viszik át az erős sárkánybőrt, de fájdalmas a lendület, amivel megkopogtatták a vékony csontokat és a hártyát, a fekete bőr alá véres ödémák és zúzódások fejlődnek majd, de semmi olyasmi, amit egy kis pihentetés ne hozhatna könnyedén helyre. Egyedül a földsárkányt nem viseli meg a földrengés, elég masszív teste van ahhoz, hogy ne aggódjon egy olyan jelenség miatt, amit ő maga is létrehozott gyakran, nem ügyel arra, miként vészelik át a jóaurájúak azt, amit elszabadítottak a még újabb idegenek, a túlvilági zajban a jég ellen feszülő törekvései adják a leghátborzongatóbb ritmust, ami azután is velük marad, amikor már elnyugszik a föld, legalábbis egy időre. Amíg a jég kitart. A földmélyének zaklatott sárkánylányát meglepi, ahogy a hím ráugrik, az ő testalkatával eleve az "ugrás" mint olyan egy kifejezetten meglepő mozdulat, túlságosan elrugaszkodó, természetellenesnek tetsző. Megkapaszkodva a jégen kissé feltolja magát, a bömbölést azonban a torkára forrasztja a rácsavarodó farok. A mellső mancsaival rámarhatna, próbára téve a fekete pikkelyek szakítószilárdságát kőtörő karmaival szemben, ám összezavarodik annak rendje és módja szerint, és ahogyan a tünde is említette, nem épült ösztönszinten belé az, hogy fegyver lehet a végtag is, ahhoz már terveznie és gondolkodnia kellene, és bár nem buta lény, a káosz, a félelem, a rémület, a rossz mindenség rátekeredik, a szárnyaival beborítja, sötét és rémületes űrként gomolyog a koponyájában ez az idegen összezavaró akarat. Nehéz a káoszsárkány, ám a földsárkány noha kisebb, sokkal durvább alkatú is nála, fontra több húst cipel vaskos csontjain, és főleg azért teheti ezt meg, mert őt ráadásul soha nem fenyegette az a veszély, hogy a levegőbe kell emelkednie. Légszomjas fújásokkal vonszolja magát és a támadót a fészkében odébb, darabos mozdulattal törleszkedik a falnak, hátha levakarhatja a ragadozót. A torkának kemény pikkelyei ellenállnak a tüskéknek, bár benyomódnak, a fájdalom arra emlékezteti, amikor a tünde varázsereje feltépte a testét. Dezorientált mozgása rossz célpontot ad, a tünde első lövése annyira vigyáz arra, hogy kikerülje Mordekait is, hogy oldalról éri a kemény pikkelyeket, visszapattan az egyik sérülés mellől, mentségére legyen mondva, még fektében célzott. A következő lövésre nincs jó helyzet, a megzavarodott teremtmény elképesztően erős és izmos vergődésbe kezd, a kemény sziklákhoz veregetve a saját testét és a káoszsárkányt is, a fejét a farokkal a nyakán jobbra-balra és felfelé is veti, alaposan fenéken és combon szúrogatva a káoszsárkányt, ha az kitart rajta, és taktikailag jobb, ha kitart, mert így a tünde alaposan torkon és hason tudja lőni a szörnyet, mélyen a sebeibe állítva a nyugtatólövedékek takaros kis sorát. A gyengeség érzése hördülésekre és újabb nyüszítésre készteti a lényt, lanyhuló erővel dobálja magát a jégnek, hogy hasítékot vágjon rajta, és azon keresztül elvonszolhassa magát végre, de erre nem kerül sor. Elalszik a tudata, mint ahogy a káoszharcos is elenyészett a felső járatban.
Talán mindez abból fakad, hogy a tisztelet témakörét koronként máshogy látják az egyének. A régi értékek jószerivel kikoptak az emberiségben, átalakultak valami mássá, valamiféle groteszk, kifacsart világszemléletté. Túl sokan felejtik el, hogy egy pozíció önmagában nem jelent semmit, ha a tiszteletre a betöltője nem méltó, mert képtelen megszolgálni azt tettekkel, felelősségvállalással, a megfelelő gerinccel. A mai kor bizonyíték arra, hogy agy és gerinc nélkül is lehet élni, méghozzá jól. Hol van ebben az igazság? Önmagában az érzés nem gyengeség, csak ha olyan tettekben befolyásol, melyekben nincs helye annak. Ha a döntés megszületett és a rendszerbeli integráció, hovatartozás megtörtént - már feltéve hogy az egyén hisz benne -, akkor jobb nem nyitni kiskapukat, melyeken át beengedhetőnek minősül az érzelgősség. Mordekai nem fog bébisárkányokkal rémálmodni, ha egyszer eljut az ágyig, de lényének egy sötétbe boruló része a maga szertartásosságával gyászolja az elveszett értékes életet és az azzal valaha járt lehetőségeket. Egészen hüllőszerű a sárkány ahhoz képest, hogy föld elemmel bír. A nyelvi érzékelés legalábbis kifejezetten kígyóra hajaz, az sem lepné meg különösebben, ha kialakult volna nála a hőlátás, ám sokkal valószínűbb, hogy a lények földre gyakorolt rezgései és a hangjuk irányítja leginkább. Az új ingerek mindig ijesztőek. A Primus türelmesen kivárná, míg a tünde magához édesgeti az egyedet, amíg gyorsan és fájdalommentesen tudják kiütni a tudatát, hogy később egy sokkal ridegebb környezetben ébredjen... kegyetlenek? Szívtelenek? Igen, valószínűleg. De haladás sosem a finomkodásból születik. Nem véletlen, hogy a technológia, a különböző iparágak fejlődése is háború idején lendül fel leginkább. Kegyetlenség ide, vagy oda, az emberiség - mint mindig - sikeresen trappol bele az akcióba. Nagyon egyszerű motivációk vezérlik. A sárkányt el kell fognia, át kell adnia a Védelemnek, a csapatát meg kell őriznie. Mindhármat veszélyezteti pillanatnyilag a közbeavatkozás és viszonylag kevéssé tekintendő erőszak és indokolatlan tudás demonstrációján kívül másnak az angyal megtámadása. Casus Belli. Ugye-ugye. A káosz kitámad az árnyak sorai közül, a vízelementálnak hála pedig a testközelben lévő problémára tudnak összpontosítani. Már a golyózápor után. A tündének nagyobb bár a mozgástere, sokkal közelebb áll a a fegyveresekhez. A földre vetné magát, de a hátába kapott golyó küldi padlóra. A sárkány felmérve a helyzetet alakot vált, pillanatnyilag leginkább haszontalan félszárnyával védi testét a golyóktól, míg a vízelementál természetes alakján egyszerűen átlőnek az emberi töltények. Aztán a jégpáncél bezárul körülöttük és burokra szűkül a világ. Rövid utasítások sorozata érkezik gondolati síkon a csapat megmaradt részének. Fagy fenntartja a kupolát, a robbanás omladozó következménye így továbbra is megmarad a jégpáncélon, egyöntetűen a jégfalhoz lapul, kisebb ráfagyással rögzítve magát a burkon. A tünde lesz, aki a nyugtatózást megejti, a légszomjjal küzdve még nem kászálódik fel a földről, amíg a remegés tart (odafent az árnyalak kiröppenése után folytatja szentségtelen munkáját, remélhetőleg lefoglalva őket), Mordekai pedig a földhöz lapul, hogy minél kevésbé tudja kizökkenteni a mély lázongása. Akkor ugrik rá a sárkányra, mikor az már a jeget kaparja. Tüskés végű farka a lény nyakára kap és erős szorítással próbál körécsavarodni, csak hogy megakadályozza a további romboló hadműveletet. A káoszsárkány egyúttal megkísérli összezavarni a lényt és ezzel egy időben saját súlyával a földre nyomni. Szorosan a zömök testre lapul, ha esetleg a farkával próbálna átcsapni rajta, szárnyai beleakaszkodnak a másik szárnyaiba, a karmai a földön igyekeznek rögzítést találni, a tünde pedig - ha sikerült összekaparnia magát egy perc alatt -, célra tartva keresi a gyenge pontot, ahol megsorozhatja a nyugtatóval.
A csapatmunkához pontosan arra van szükség, amit a 21. század egovezérelte nevelési módszerei a sátán vizeletének kiáltottak ki, és mindent megtesznek már a korai jellemfejlődés idején, hogy a nyomait is elpusztítsák a lélekből, még a csírázás idején. Alázat. Tisztelet. Elfogadása a másiknak. Bárki bármit is mond, a rendszereket, a kormányokat, a hivatalok hierarchiáját nem ez tartja egybe, a "tiszteletet" amit látszólag mutatnak egymás felé a lények nem a lelkükben érzett kölcsönhatások, hanem az egyszerű érdekek motiválják. Különben nem volna ilyen nehéz szót érteni velük akkor, ha bárki mással kommunikálnak, aki nincs közel a tűzhöz. De ez a csapat jó, összefonódik a belső érdek a tisztelettel. Nem jó, ha elválnak egymástól a lélek szintjei, a szintézis fontos a belső egyensúlyhoz. A sárkány érzékenységének és keménységének egybeforrt helye kell egyen. Amíg nem tagadja meg azt, hogy egy sárkánygyermek pusztulása szomorúságot csepegtet a lelkébe addig nem gyülemlik fel a megtagadott érzések farkasfalkája, és nem marnak bele az alkalmatlan pillanatban. Ez nem emberség, ez faji szintű szolidaritás, az érzések puszta létezésének természetes kivetülése. Valódi lénye az, aminek van szíve. A szív nem feltétlenül érzelgős attól, hogy érző. A földsárkánynak is van szíve, még ha nincsenek is olyan összetett érzelmei és gondolatai, mint a társaságnak, ami eljött érte. Lassan lengeti óriási fejét, a szemei nyitva vannak, annak ellenére, hogy nem fókuszál velük. Talán érzékeli a fény és árnyék változásait, de elsősorban kifinomult szaglására támaszkodik, meg a nyelvének érzékelésére, és a hallásáról. Kőbőre alatt nem földlassúak az érzékszervek, mindent feldolgoz, ami új. A halál szaga a föld mélyében nem ritkaság, ide temetkezik minden, ami a felszínen élő és eleven, évezredek halottainak bomló testében lubickol nap mint nap, alapszag, ami nem terheli a rutinnál többel a receptorait. Mégsem a humanoidok emberszaga az, ami a legjobban hat rá, hanem a fúrókocsi olajos szaga, leginkább a robbanómotorban égett vegyszerekkel kevert olaj szaga. Az ellenség szaga. Még mindig itt van, de nem csak az. A pozitív kisugárzás valami olyasmi, amit még nem tapasztalt, a bizalom összetett, civilizációs érzet, idegen tőle, de ez olyan idegenség, amit szívesen tapasztal, és kíváncsivá teszi. Összecsattintja az állkapcsát rosszallóan, amikor elhívnák a gyermekétől, csúf fejét leengedve megszaglássza, hogy ott van-e még az elhunyt, a dörrenések hallatán mély, dübörgő hangon hallat figyelmeztető kiáltást ami egyértelműen a tündének szól. Vannak határok, és az ilyen félelmetes zajongás könnyen eljátszhatja a jószándékait, bár az ótünde vérengzése némán jött, csendesen, figyelmeztetés nélkül, túlságosan összezavarodott az állat ahhoz, hogy erre most visszaemlékezzen, amikor annyi hang és inger éri. A felszólítás után a jégfal durva ellentámadásnak minősül, a fekete árnyékról nem is beszélve, így a fegyver sorozatlövőre kattan és végigkaszál a barlang falán. Az elsőt követő újabb fegyverek már célzott lövéseket adnak le, tucatnyian surrannak le erős hegymászóköteleken, az ő lövéseiknek javát már felfogja a jégkupola, így a fegyvereket a sötétségre irányítják. Nem jönnek rá elég gyorsan, hogy a kocsi fényszórójában állva nem halnak meg annyira gyorsan, mint azok, akik az árnyékában, de azért nem lövik le egymást. Jól képzettek kár értük, az ellenség azonban túlságosan hatalmas. A jégen keresztül nem hallatszik, de a fenti megfigyelők kiáltva utasításokat osztanak és emberek helyett más dolgok kezdenek potyogni odalentről. A földsárkány felágaskodik a jégkupolában, a lövések elől meghátrálna, úgy rázza meg a fejét, mint aki már érezte a golyók fájdalmát, pedig az ő bőré igazán nehéz áthatolni, ám ha a sebeibe lőtt egy kivételes célzóképességgel bíró lény... Különös, nyüszítő hangot hallat, oldalra fordul, nekiiramodik a kivezető folyosónak, újra letaposva a kis tetemet, mielőtt érdemes volna rálőni, a szárnya pajzsként borítja sérült oldalát, miközben fejjel nekimegy a jégnek. Nem pattan vissza róla, az ütközés kemény, darabos hang, a koponya és a jég összecsikordulnak, az izmos nyak megfeszül, ahogy felrántja a fejét, a sárkány dühösen üvölt rá az akadályra. A tünde alighanem azt jelzi, hogy elveszítette a jószágot, de az parázsló szemekkel még nem fordul a trió ellen. A szárnyai megemelik a testét, a súlya a hátsó lábára nehezedik, izmos farka alátámaszt és lökőerőt ad, ahogy teljes súllyával esik neki a falnak, sziklabontó karmait vágva a jégbe újra és újra. Amikor Mordekai sárkánnyá vedlik az árnyharcos öldöklése is véget ér, és odafent is belátják, hogy ez meghaladja az erejüket. A jégkupola tetején, a kocsin és az aknaszájnál robbantják a beszórt robbanószereket, az eltemetés klasszikus megoldása a kezelhetetlen problémáknak. Az omladékok java részétől megvédi őket a jég, de a földrengés a kétlábúak talpa alól kirántja a biztos talajt, Fagyot pedig leköti, hogy megtartsa a falakat az angyal felett is. Több, mint egy percig tart az omlás, és amikor nyugalom lesz, a jégkupolás több tonna szikla fedi, amik arra várnak, hogy folytathassák omló útjukat az akna aljára. A földsárkány taktikát változtatott ha nem támadták meg időközben, erős koponyáját a jégnek feszíti, odatámasztja a testsúlyát, miközben a mellső mancsaival kutyahevesen kaparja a jeget, időnként a farkával is rácsapva.
Ez esetben nyilvánvalóan örömére szolgál majd a tündének bármi, amit tesz vele, ha már egyszer úgysem szedi apró darabokra, áztatja savba minden leválasztott kis porcikáját és zárja el a világ különböző pontjaiba testének szétolvadt maradványait. Vajon akkor is megkísérelne feltámadni a test? Milyen pokoli lenne, ha az agy működésbe lépne hétnaponta pár másodpercnyi sokkért, hogy aztán újból a túlvilági hidegbe zuhanjon... - Óh, tökéletesen rendszerkompatibilisnek nevelném őket. - Létezik olyan, hogy ártatlan arckifejezés egy maffiózónál? És egy sárkánynál? Megrontja a bűntelennek hazudott vonásokat a tudás, hogy egyéb pillanataiban milyen ocsmányságokra képes. Természetesen minden neveltje tökéletesen szolgálná a rendszert. Már természetesen, amíg ő benne van.
A csapatszellem egy rendkívül nagyra értékelt dolog manapság, pusztán a lények többsége képtelen megfelelő gondolkodásbeli hátteret prezentálni mögé. Még az emberek világa is e köré orientálódik, a teamwork felmagasztalt, unásig ismételt elvárás, ám a nagy támogatás közepette - néhány kivételt leszámítva - mindent megtesznek azért, hogy lerombolják azt. A világot a pénz irányítja, az érzelmek rombolják, az üzleties, célorientált magatartás pedig törtetőnek minősül. Érdekes, nem igaz? Vannak pillanatok azonban, mikor helye van az érzelmeknek. A mostani messze nem ilyen, a sárkány mégis megakad az elhullott örökös látványán. Még csak nem is maga a bébipikkelyes, ami megérinti, pusztán saját emlékei azok, melyek utat nyitnak benne. Nem kívánt emlék. Nem érint meg benne mély érzéseket, pusztán belezavar az aktuális helyzetbe és nyugtalanságot csempész a belül várakozó sárkány kaján, agyaras mosolya mögé. Furcsa. Néha, amikor kizökken pár pillanatra abból a végtelen magabiztosságból és határozottságból, mely olyannyira jellemző rá, úgy érzi kilendül az aktuális eseményhorizontból és elválik a valódi lényétől. Mintha egy külön entitás élne hazudott húsa börtönében, mely türelmesen várja a maga pillanatát, ám... nem a végtelenségig. Fagy nem a kis triumvirátus diplomatája, de a maga nyugodt, kissé darabos, hűvös személyiségével képes érzékelni, mikor van szükség egy kis támogatásra. A sárkány megébredve saját vízióiból pedig hálás ezért, biccent a hímnek és finoman megpaskolja a karját. Az elementál nem rezdül kelletlenül, bár gyűlöli, ha hozzáérnek. Talán mert egyszer halálra fagyasztotta élete szerelmét egy aktus közben és azóta nagy ívben kerül minden testi kontaktust? Valószínűleg igen. Elhelyezkednek a megfelelő pozícióba, a nőstény pedig szólítja az állatiasodott kőpikkelyest. A sárkány csendesen figyel, ráhangolódik az összefonódó zene szellemiségére, negatív kisugárzását hagyja elkushadni az angyal és a tünde jóleső, csábító bizonságérzete alá. Ha nem lenne ilyen erőteljes negatív aurája, nem is kellenének ketten, hogy elnyomják, ám szerencsére nem csak ezért tartja őket. A hang hátborzongató. Mint egy kisebb hegyomlás, ami minden élő szívébe a feltartóztathatatlan veszély képét hasítja teljesen jogosan. Mégis mozdulatlanságba süpped mindenki, csendes türelemmel várják ki a lény érkezését. Impozáns. Ez az első, ami eszébe jut. A kősárkány konkrétan rusnya, ami természetszerűleg az angyal fejébe fintorog bele először. Fagy a pikkelyek közti utat látja benne, ahol a víz képes az alattas bőrrétegre csordulni, majd szétfeszíteni a védelmet. A tünde az utódját vesztett, szenvedő, sérült állatot látja, ami segítségre szorul. Ő a lehetőséget. Az evolúció gyöngyszemét, a zord természeti körülményekhez való adaptálódás zömök mintapéldányát, a tüskék engedelmes elhajlását a kövezeten, a nyak erős izomzatát, a pikkelyek kőkemény védelmét, a szárnyak szentségtelen kapaszkodó elvét, a sárkányi fúrófej haszonelvű kifejlődését. Gyönyörű, nem igaz? Leadja a jelzéseket a többieknek. A lény vak, ne keltsenek zajt, a tünde szólítsa el a gyermektől, az angyal befolyásolja az érzelmeit. Nem láthatja, hogy humanoidok, a hívás a barátja, a kisugárzások biztonságot ígérnek, a dögszag pedig elnyomja az emberi létformák természetes kipárolgásait. Működhetne. "Ne". Mert természetesen mindenki a legjobb pillanatban tud időzíteni. A dörrenések nem zökkentik ki a tündét, de a földsárkányt igen. Fagy egyszerre reagál a káoszsárkánnyal, az előbbi jégfalat húz az angyal és témadói közé, az utóbbi árnyékáról pedig leválik az árnyharcos. Még van idő leadni rájuk egy lövést, mire az árnylény a káoszsárkány összezavarásával egyetemben eléri őket, a trióként elválasztott csapat pedig a sárkánnyal együtt védelmi jégkupolába zárul, eltompítva a mészárlás zajait. Merthogy konkrétan ez következik. Az árnyharcos magassága és sziluettje megegyezik a káoszsárkány emberi alakjával, szárnyakkal. Sokak sajnálatára sebezhetetlen, így akadály és lassítás nélkül ugrik árnyékból-árnyékba, felkarmolva az emberek torkát remélhetőleg artériás vérzésért. Kifejezetten ölésre van szakosodva. Ha sikerül végeznie a két jégvilág közé ragadt egyedekkel, akkor felröppen és a barlang felső hányadában fog hentelést tartani. A trió következő tettei attól függnek, hogy a sárkányt sikerül-e lenyugtatnia a tündének, avagy sem. Az előbbi esetén folytatják a közelebb csalogatást, míg Mordekai megfelelő szögből tudja megsorozni nyugtatólövedékekkel a sárkány sérüléseit. Ha a földi menekülni, vagy támadni óhajt, akkor alakot vált és ő maga igyekszik földre gyűrni a lényt.
A tünde számára nincs rosszabb a halálnál. Szinte mindent próbált már, ami rosszabb lehet a végső pusztulásnál, legalábbis a számára. Semmi sem taszító, mint a vég, amikor a vér a végső szívdobbanás hullámmintájába dermed bele az örökkévalóságig a vénába. Saját magáról is tudja, hogy egy csoda, éppen ezért tragédia lenne a vég. Minden más jobb a számára. Amíg él, addig van lehetőség, és a hatalmában áll, hogyha elég erős, akkor legyőzi majd azt, ami ellene tör. - Ez egy jó ötlet - bólint a mosolyra, felfénylik a tekintete. A sárkányban felébredt a természetes késztetés arra, hogy olyan munkát végezzen, amilyet végzett a tudomány területén az előtt is, hogy négy esztendeje elveszítette a fonalat. Jó ez? Rossz ez? Gyógyul a sokkolt elme? Gyógyulnak a szövetek? Vagy a természetes érdeklődés lépett elő? Nincs ott a letakart szemekben a válasz, és nem gyűlt össze az indulat az aurájában, nem aggódik a tünde. - Hallani egy kívülállóról, aki pontosan ezt teszi. Elviszi a rendszertagok gyermekeit és felneveli őket, hogy tisztán lássák a világot, a szüleiket és a többi. Nem szeretik őt ezért. Rendszerellenes tettnek minősülne, igen, verd ki a fejedből - paskolja meg elbocsátóan. Gondolkodni lehet, amíg a koponyaboltozat nedves űrében maradnak meg a nem helyes eszmék, ideák, világvégi rémképek. A maffia létfontosságú szerv Oroszhonban, Kínában, Japánban, Olaszországban. A gazdasági és szociális szférát ők tartják fenn. Az emberek alatt pedig a misztikusok a támogató sötét, ismeretlen és veszedelmes alvilág.
Magával fogja vinni Pekingbe. Kell a sárkány, a triádosok mindig ferde szemmel néznek rá, és nem azért, mert sárgák mind, neki pedig erős késztetése van arra, hogy kivájja azokat a szemeket, amik így tekintenek rá, de az se diplomáciailag, sem üzletileg nem volna megfelelő és kielégítő lépés. A csapatszellem a rónaságon is megtalálja azokat, akiket érdemes megkísérteni. A legtöbb katonai vezető és harcos szemébe a büszkeség könnyei szöknének valami olyan dimenzióban, ahol ez nem ciki ha azt látná, hogy milyen jól élnek azokkal a lehetőségekkel, amik megadattak nekik is, éppen úgy, ahogy mindenkinek ezen a földön, és nem voltak mulyák felismerni ezt. A tünde is büszke arra, ahogyan a sárkány dolgozik, maga köré gyűjti az erőt, maga alakítja ki azt a mini-hatalmi háromságot, amivel előretörekszik a cél felé. Jó. Nagyon jó. Sőt, kiváló, ám ez nem a gyönyörködés ideje, hanem a barlangban járás sötét és vérnedves kora. Halottak kísértenek a szűk járatokban, és valamiképpen a tünde is itt van, a kaján mosolyával és a jóváhagyó bólintással, még soha nem haragudott meg azért a sárkányra, mert az valami logikus többletmunkát vállalt, hacsak nem az órát kocogtatta, mert máshol volt jelenésük. De ilyesmire nem is lehetett példa ebben az évezredben, ugye? A csörlő jó része elromlott, de az alapja elég stabil ahhoz, hogy a Falka kötelékeit is megbízhatóan rögzítse, az aláereszkedés biztonságot, de odalent már minden bizonytalan. A fúrókocsi fénye pislákoló, de nem haldokló, valami elromlott a kapcsolások között, így valószerűtlen a fény és mozgónak az árnyék, mégis hasznos kiegészítője a szemüvegek mellé a képnek. Tehermentesíti a szemet, még ha az elmének pluszmunkát is az, hátborzongató képzeteket kelt a fantázia megalkuvást nem ismerő dús színekkel megfestett vásznán. Egy halott gyermeket sirat valahol egy érző szív. Az állatok is átélik azt a veszteséget, amit az utód elveszítése jelent, hiszen számukra még ez a nemzés lényege, az utódok biztos és egészséges felnevelése, az ő jövőjük a lény jövője is. Mint egykor a sárkány anyjának is az volt. Az utód számára mit jelent a szülő elveszítése? Nem biztos, hogy rájön ennek a jelentőségére már akkor, amikor megtörténik, később pedig talán nem tulajdonít neki jelentőséget, de vannak ezek a pillanatok, amikor a múlt és jelen falai leomlanak, amikor a sárkány a sárkányra néz és sárkányokat lát, olyanokat, akiket nem ismerhetett. Erre valók a társak, felrázni a megfeszült tudatot, hogy maguk közé szólítsák az elhelyezkedés szentnégyességébe, a múlt árnyai helyett a jelen sötétjébe. Mint egy rítus, úgy kezdődik minden, az elmebeli szólam alatta szárnyal a rockzenének, a női hang keveredik az éterivel, a világot belepi a hangok sokasága. Szinte színes ez a hangpáros, annyi benne az ígéret, a remény és hit, hogy ha nem is lehetetlen, de nem éri meg nemet mondani a hívására, és a sárkány a sötétségben sem tesz így, ahogy Mordekai sem érzéketlen rá. Mély, gurgulázó hang hallatszik a fészek felől, a szűk járatból, nem emberi torok képezte ezt, mintha köveket morzsolnának el egy hatalmas bőrzsákban úgy szól a sárkány jeladása. A karmai csikorognak a köveken, súlyos testének súrlódása előbb kivehetetlen nesz, azután súlyos zubogás, keresztülnyomakodik a járaton, szinte kibuggyan a fészkére, és ott kuporodik le. Sokkal nagyobbnak látszik, mint amekkora. Zömök. Rövid lábainak vége merő karom, erős, izmos csüdjei és combjai roppant vállakban és széles csípőben végződnek. A teste masszív, hengeres, pikkelyei karcosak, de nem sérültek. A hátán tarajok helyett húsos nyúlványok sorakoznak, amik elég hajlékonyak ahhoz, hogy oda-vissza nyomódjanak, de azért elég kemények, hogy ne okozzon fájdalmat a súrlódásuk. Karmos szárnyai rövidek, úgy támaszkodik rajtuk oldalra, mintha csak volna még egy pár lába. Erős vállai között kurta, vastag nyak sarjad, a feje pedig majdnem olyan szélesnek hat, mint maga a törzse, kegyetlen szarvak szegélyeik az állkapcsát. Yyl igazat szólt, főleg a fején és a nyakán látni felhasadt sérüléseket, de az elemi környezetében sokat javult az állapota, ahogy a tündéé is, a saját elemi, sötét környezetében. A szemei aprók, a kocsi fényében vaksin bámul, az alsó állkapcsát leengedve mutatja meg tekintélyes fogazatát, gyűlölködő sziszegésre öltve egykor villás, mostanra valahogy kettéhasított nyelvét. A jobb szárnya áll törötten, és az ezoldali mellkasának szélén látszik, ahol a fúró végigsúrolta a testét. Gyöngéden áll a kölyök teteme fölé, nem kuporodik rá, de egyértelmű, hogy mit félt az emberszerű teremtményektől, amik mégis olyan bársonyosan szólítják meg az ösztöneit, mintha nem is ugyanolyanok volnának, mint azok, akiket szétszórt barlangszerte. Újra kiölti a nyelvét, és ekkor siklik le odafentről a fekete ruhás férfi azon az úton, ahol ők is, éppen úgy a zene hangjait használva elfedve a létezésük apró neszeit, ahogyan ők is, és éppen olyan gyorsan lőve kétszer mellbe az angyalt, ahogyan ők nagyon nem akarták. Szerencsére nem halálos, hála a védőöltözetnek, de a légszomj és a zúzódás rossz tanácsadó. - FEGYVEREKET ELDOBNI A FÖDERÁCIÓ NEVÉBEN! Akkor ez egy titkosszolgálati akció. Fegyveresek érkeznek fentről, ruganyosan, feketén huppannak le, mint a nindzsák. Emberek, zsoldosok, katonák, és ki tudja mennyi van még belőlük fent. A sárkány talajrengetően morog.
Nem fogja elpusztítani. Számtalan rosszabb dolog van a halálnál, ő pedig rendkívül kreatív létforma. Példának okáért elragadtatott csodálattal tanulmányozná az emberből lett tünde rejtélyét. Valljuk be őszintén, évszázadok ide, vagy oda, nemigen adódott alkalma tanulmányozni a beavatás szépségeit. Aztán, ki tudja. Yyl még nem lopott el sokat az életéből, akár megbocsátó is lehet. Idővel. - Mm... írhatnék belőlük pszichológiai tanulmányt~ Szélesre rándul arcán a mosoly, ahogy letakarják a szemeit. Egészen megfiatalítja vonásait a gesztus, könnyű elfelejteni, hogy erősen sátáni évjárat. - Az emberek nevelési struktúrája siralmas. Vagy vizsgáztatni kellene a szülőket gyerekvállalás előtt, vagy nevelőtáborokat kialakítani. Rendszerellenes tettnek minősülne, ha gyerekeket rabolnék és kiképezném őket vajon? - Nehéz eldönteni, hogy komolyan beszél-e, avagy sem, ám a sárkányt ismerve valószínűleg vagy alaposabb megfontolásnak is alávetette már a témát, vagy előbb-utóbb meditálni fog rajta. Ha mitikusokkal csinálja, biztosan a fejét vennék érte. Pedig milyen tökéletes gyilkosokat tudna faragni! A tökéletes katona projekt. Hmmmmm... Rengeteg nézőpont van a világban. Ha elég sokáig vizsgálunk különböző megvilágításokból valamit, akkor előbb, vagy utóbb megtanuljuk meglátni a jó oldalát is. A világban elfoglalt helyét akár, a szerepét, jelentőségét... az alvilág nem rákos sejt, amit el kell távolítani, mert elzárja a város vérkeringését. Épp ellenkezőleg működik, de ó fájdalom, ezt nagyon keveseknek sikerül megérteni. Talán jobb is ez így. A sárkány halk, doromboló nevetése kikíséri az ajtóig. "A világ minden kincséért sem tenném."
A ludaknak megadatik, ami neki nem, pedig ördög látja lelkét, átkozottul megérett már egy kiadós repülésre. Talán ki kéne ruccannia valamikor Pekingbe. Ott vannak védett területek, ahol ezt büntetlenül megteheti, éjszaka, borús időben pedig az égvilágon senki nem szúrhatja ki a sárkányt. Talán megkéri Yyl-t, hogy elmehessen vele, amikor az örökösödési pofavizitet megejtik. A szóváltás elhalkul a kocsiban nagyjából ott, hogy a sorompóhoz érkeznek. Van egy nagyon éles határvonal profi és ügyes laikus között. Az előbbit az különbözteti meg az utóbbitól, hogy a megfelelő pillanatban képes egyik elmeállapotból a másikba váltani. Amint a sorompó nyílik, szinte kézzelfogható a szinkron, a csapat magára hagyja a korábbi beszélgetés elvetett magvait és összehangolódik a következő feladatra. A sárkány gyakran képzeli mindezt kollektív tudatnak, avagy inkább jelen esetben tudatosságnak. Nem kifejezetten összekapcsolódó elmékről beszélünk, de az összehangolt csapatmunka valahogy egymáshoz illeszti a lelkeket is. Talán abból fakad, hogy kiegészítik egymást természetes, avagy bizonyos szempontból természetellenesnek minősülő képességeikben és ez önkéntelenül is olyan szinkront kelt, mely irigylésre méltó. Három évvel ezelőtt még nem ismerték egymást. Ő válogatta össze őket, mára mégis úgy összenőttek, mintha egy anyaméhből születtek volna. Egészen bámulatos. Már csak ezért is van értelme elgondolkodnia azon, hogy elveszi-e őket a magáénak, avagy sem. Nos. Meglátja, túlélik-e a mai napot. Kénytelen lesz ő felmosni maguk után. Nem mintha nem bízna az embereikben, de nem tudja megkülönböztetni az ótünde vérét a többitől, így egyszerűbb, ha biztosra megy. Erősen kétli, hogy a hím neheztelne ezért. A csörlőnél felhasználják a korábbi rögzítés biztonságosnak ítélt maradványait, ha van ilyen, bejáratott utat végtére is egyszerűbb használni. Csak akkor ereszkedik alá a mélységnek, ha biztos a szíj, rákapcsolja magát, aztán lecsúszik. Szinte nesztelenül érkezik a földre, bár a hangfalból szivárgó zene úgyis elnyomja az apró zörejeket. Elemlámpával körbekémlel a terepen és ha a fúrókocsi lámpái nem világítanak, akkor most felkapcsolja azokat. A többiek egyesével megérkeznek utána, ő pedig körbekémlel a területen. A lámpa fénynyalábja futólag végigsiklik a tetemeken, a pikkelyeken már pár pillanatig hosszabban időzik, majd megtorpan a bébisárkány apró alakján. Azt mondják, mindig a gyerektestek látványa a legrosszabb. Ez így és ebben a formában nem igaz. Mordekait nem érinti meg különösebben, ha halott csírákat lát, a sárkánykölyök azonban néhány szívdobbanásra lekapcsol valamit az agyában. "...a neved pedig Mordekai. Atyánk, Tiamat testéből teremtetett az ég és a föld, így teremtelek most téged is. Te vagy a világom hordozója, fiam, soha ne felejtsd el, hogy..." Hirtelen rezdül, ahogy a vízelementál keze a vállát éri, a jégkristályok pedig fagyos csiklandozással cirógatnak fel a nyakán. Az elemlámpa fénye kihuny, az eszközt pedig elrakja az övébe. Biccent a nősténynek. Erre a területre fogják kicsalni, ha hallgat rá. Mind a hárman pozícióba állnak, Éjfél védelme hármukon, ő a fészekből induló járattól elhelyezkedő legtávolabbi ponton áll meg, Lidérc valamivel közelebb, míg Fagy és a káoszsárkány a két ellentétes oldalon a fészken kívül, a barlang szélesebb keresztvonalán. A területre halk csorgadozással elkezd beszivárogni a víz, ahogy az elementál magához hívja a környező talajnedvességet és ő is biccent. Felkészültek. A lány hangja meglepő. Nem is teljesen biztos, hogy az övé és nem csak képzelődnek, mert a szája csukva marad, a barlangon mégis puhán keresztülcsordul az éteri szólam. Komplex, pozitív érzelmi világot fejez ki karöltve az angyali vonzással.. Békét. Megértést. Vigaszt. Biztonságot. Még benne is szimpátiát ébreszt, egészen elnyugszik a hívó szóra, ami pedig nem is neki szól... lám-lám, talán sokkal több az állati ösztön benne, mint amennyit bevallani hajlandó. És vajon a babáját vesztett földsárkányban?
Uralni a mindig változót, elágazót, átalakulót meseszerű hatalom, de ha érti a labirintust már a sárkány, érteni fogja a tündét is, és ha már érti, látja talán, milyen kár is volna elpusztítani. Olyan hasonlóak ők ketten, holott nagyon más utat jártak be a történelem során, összecsengésük rendszeralkotó és veszélyes. A tünde jobban hajlik az alakoskodásra, így ő mutatja a képet, ami mögé kettőjüknek fel kell sorakoznia, de az igazságban összehajlik egyetértése jeléül a sárkánnyal. - Nincs is szomorúbb annál, mint amikor istenszerű uraink istenszerű tetteit látva azt hallgatom, hogy ők maguk mennyire emberszerűnek vélik önmagukat. Légy hálás, hogy nem viszlek magammal, és nem kell ezt hallgatnod - körberajzolja a csókoló ajkakat, a tenyerével beborítja a sanda szemeket, hogy ne is lássák az ő romlott mosolyát. - Tudatosítani fontos, és az is, hogy megtanítsd neki, hogyan legyen hatékony, hogyan tisztelje a családját, és hogy tartsa őket akár rövid pórázon is. Ha ilyen az öccse, félek milyenek lesznek a gyerekei - elég öreg ahhoz, hogy generációkban gondolkodjon, családfákkal számoljon, nemzedékek magjait vesse el, aztán learassa az érett elméket. Nem helyteleníti a gyengédségbe olvadó gyógyítást, a legjobb kezelés. A sárkány dühe is olyan a számára, mint egy balzsam, most ugyan hűvös és józan, kimért és barátságos, ám a felszín alatt akkor is pusztító, demonstratív lény, amelyik nem várja ugyan az indokot arra, hogy romboljon, de ha adódik a lehetőség, ott lesz az erejével és harckészültségével, amikor szüksége lesz rá. Visszamosolyog a mosolyának a szemével. A maffia rendszer a káoszban, ami a káosz és anarchia eszközeit használja arra, hogy fenntartsa a rendet és a békét. A legtöbb aktív maffiás családfő békés és szerető apa és nagyapa, törődik a családjával, a barátaival, és nem keresi a konfliktust. A harcokat az okozza, amikor valami nem az akaratuknak megfelelően működik, pedig az akaratuk önmagában az egység és biztonság megteremtésén munkálkodik. A maguk biztonságán. De, van egyetlen rendszer is, ami nem erre törekszik? Imponál az engedelmesség. A jóváhagyás. Sokkal több tartalom és személyiség, erő és jellem van mögötte, mint az üresfejű tiltakozásban, és a kétség kívül kreatív, de untató kifogáskeresésben. Megérdemelné a sárkány azt, hogy ne legyen gonosz vele, de igen nagy kedve van egy kicsit gonosznak lenni. Megelégedetten dől el a párnán, ennél önelégültebb mosolya már csak kielégülten lehetne, a kiszolgáltatott kiszolgálása elégségessé tetőzi ezt a napot. Alhat. Van értelme. - Sose hidd, hogy kényszeríthetsz arra, hogy veled legyek, vagy akár távol tőled. Még a végén elbízod magad - megérinti az arcát a tenyércsókkal, jelzi, hogy még nem alszik, figyel arra, mit tesz vele, és kedveli ezért. Igen. Valahol a nemtörődöm, gúnyos felszín alatt még ő is tud kedveli. Azonosak a reményeik, a sárkánnyal akar álmodni, a színeivel a maguk teljességében.
Az égen ludak. Délre vándorolnak takaros V alakban, gágogó kiáltásaik árulják el a hollétüket. Későn indultak, mert nem volt indokolt menekülni a fagy szorításából, mert az acélkezű ideg csak most kezdi szorítani szibériát és skandináviát. Megőrült az időjárás, ahogy a misztikusok meg az emberek is, és nem lehet egyszerűen csak ráfogni arra, hogy túl erősek voltak mostanában a napkitörések. Hiányoznak az égről a sárkányok. A rónaság takaros végtelenje felett a madarak jelentik az életet az ég végtelenje alatt. Valahol a csillagok alatt repülők szállnak, fátyolfelhők sűrűsödnek nyugat felől, a széljárástól függ, hogy beborítják-e végül az eget magukkal, és lesz-e belőlük eső, vagy kavargó hó, bár hó aligha. Ezen a tájon az keletről jön, mint a tünde négy esztendővel ezelőtt vérre szomjazó eszelős haláltusáját hátrahagyva. Kellenének a sárkányok az égre, hogy emlékeztessék a földet arra, hogy micsoda lényeket tud teremteni, ha megkapja rá a lehetőséget. Hogy a természetnek van hatalma még ott is, ahol úgy tűnik a csekély termésért megverik előretolt helyőrségeit, elpusztítják fakatonáit, lenyírják bozótfegyvereit. Gyakran lát a táj efféle konténeres kocsikat, és látott már véresebb leszámolásokat is, a szóváltás tanúja a szél és az éj, a nyughatatlanságnak azonban mindig megvannak a maga kínos következményei. Lidérc értő keze alatt a felfedett nyom egy állat nyoma. A vadmacskák sem használják ölésre nagy erejű mancsaikat, mert az állkapcsuk ereje az, amivel megfojtják az őzet és gazellát. Tudatos elme, tervező, lehetőségeket kutató és újításra vágy elme kell ahhoz, hogy feltérképezze egy lény a végtagok lehetőségeit. A sárkány, amit űznek nem tette ezt meg. A fogaival öl, rendkívül nagy és erős állkapcsa lehet. A nyakának izmos rántásával tépte le a fejeket, vette le a karokat és combokat, míg a lábaival, amin szintén erős karmok vannak legfeljebb lefogta az izgő-mozgó áldozatot, amíg kettőbe harapja, ha elsőre nem ment, akkor több harapással kizsigerelve, végül elválasztva egymástól a gerinc csigolyáit. Jó lehetett a buli. Kétszer lehetett idekint. Először a földön jött, és az embereket ölte meg, aztán visszament. A tetemek már bomlanak. Később tört fel a mélyből a tündét üldözve, akkor már a mennyezeten is tekergett, próbálta valahol a kínzóját becsapdázni, a vére beborítja a korábban széttépett testeket és még nem bomlik, bár nem is friss. Az értékes tündevér megkülönböztethetetlen a többi nedvektől. Az akna pontosan ott vár rájuk, ahol a tünde jelezte. Elég széles, négy méter átmérőjű, bár eredetileg valószínűleg három volt, szabálytalan omlás a szabályos körvájat egyik felén. Lejjebb természetesebb formát vesznek a kövek, és eltűnik a támfázás is, ide csak ásni jöttek le. Leszakadt a csörlő, amivel leengedték a kis fúró-kocsit ami odalent az tizenpár méteres mélység alján fogadja őket az oldalára borulva. Még mindig szól benne a zene, bár a hangszóró megsérült, a lejátszó csodálatosan épen maradj, fojtott hangon énekel a Slot együttes. A szivattyú hangja itt elhalkul, a vizet a szenes keleti járatban kell eltávolítani, erre a rétegek vékonyabbak, és a szén alatt érdekes, fémes rétegek csúsztak elő valami iszonyú nagy nyomás hatására. Látszik a falakon, hogy szinte összegyűrődtek a rétegek. Az elsőként leérkező sárkányt véres látvány fogadja, a sofőr és néhány bányász megfúrta az elpihenő sárkány fészkét az akna oldalában. Ott volt a legtöbb fényes fémtelér, és egy természetes, szűk üreg, amiben valaki rengeteg rágcsálót elfogyasztott, öreg csontok tömkelege, néhány drágakő, egy tank teteje, biztos elnyelte valahogy egy mocsár a sárkány meg idehordta, ahogy azt a besült aknát is, ami ott van a tankkupak mellett, és a második világháborús lövedékek tömegét. A sárkány kincse. Néhány kardmarkolat és egy törött penge is akad ott, felzabálta a rozsda már. A sárkány kincse. Az üreg falán a bányászok tetemei lógnak le. Nem rögzíti őket semmi, a mozgó fémes rétegek csípték őket maguk közé, a föld maga mozdult a megfúrt sárkány fényelmére. Matt, összekarcolt sötét karamellabarna pikkelyek hevernek a kövek, föld és ércdarabok között, a sárkányfészekből egy nagyon szűk járat vezet el, enyhe vértapétával. A fészekben a relikviák mellett egy alig karhosszúságú, agyontaposott bébisárkány összetört kis teste hever. A tündenőstény alighanem jelez. A sárkány a közelben lehet, visszahangos karomcsikorgás rezonál az üregfalon.
Nem áll szándékában kijutni a labirintusból. Belökték bár, most hogy itt van, kifejezetten jól érzi magát. Vagy elveszik teljes egészében a végtelen útvesztőben, vagy megtanulja uralni azt. Mert lehet bár a lény, aki temérdek lehetőségek között önálló, karakteres cél nélkül kódorog, azért ha kinyitja a száját és világra ordítja ellenkezését, akkor sav tölti fel a járatokat és sisteregve felemészti magát minden, ami mélyebben is bele kívánta volna marni húsvágyó növényi fogait. Mert a sárkány a mélység lénye és a sötétben légpáráló betegségként terjeszkedő gonosz jó kiskutyaként, szűkölve törleszkedik hozzá. - Elfojtott istenkomplexus. Senki sem tudja igazán megtagadni valódi természetét, ám az önámításban... - Rácsókol a száján elsimító ujjakra, a szemei összeszűkülnek valami sanda kis fénnyel, ahogy felpillant. - ...verhetetlenek vagyunk. - Bár eddig, mint kívülálló beszélt, most egyetlen csalfa gondolattal visszahelyezi magát a rendszerbe, s egyúttal a tünde alá. Mintha valaha is kikerülne egyáltalán onnan? - Mh. Ha nem tud véget vetni az áskálódásnak, eljátssza a családjába vetett bizalmat örökre. - Keze felsiklik a hím combjának külső felén, pillantása kedvtelőn követi saját mozdulatát. Lenyűgözően sima és természetes az átmenet, ahogy az orvoslásból egy egészen másfajta játék lesz, bár messze nem észrevétlen. - Teszek róla, hogy megértse. - Mindent meg fog tenni, ami szükséges. Ha a fivérek miatt elbukja az ótünde próbáját, még ő is kijön a béketűrésből, az pedig... nos, maradjunk annyiban, hogy kevesen éltek addig az idők folyamán, hogy be is számolhassanak róla. Halkan nevet a kimutatásra. Őszintén szólva épp eleget dörgölhetnének a polgármester orra alá. - Feltétlenül. - A maffia különleges dolog. Nem egyetemes gonosz a jó ellenében, sokkal inkább a szükséges rossz. Kiszolgálja az illegális igényeket elérve egy bizonyos szintű társadalmi nyugalmat, mely kordában tartja a bűnözést, uralmat teremt a maga körzeteiben, szigorú íratlan szabályokat alkot és súlyosan bünteti a határátkelőket. Az alvilág szerves része a felső szinteknek, a fertő, amire az egész társadalmi kóceráj épül. Mert mocsokból lettünk és mocsokká leszünk, amíg a pénz uralja az életet és ez kéremszépen... az érme másik oldala. Valami, amiről senki nem beszél, de amivel valójában mindenki üzérkedik. - Rendben van. - Nem bánja, ha mentesítik alóla, bár a tapasztalatok szerint hasonlóképpen reagálna ennek ellenkezőjére is. A sárkánynak megvan az a jó tulajdonsága, hogy tanácsod ad ugyan, de soha nem kérdőjelez meg egyetlen döntést sem. A döntések lényege soha nem az, hogy hibásak-e, avagy sem, hanem hogy a meghozataluk után képes-e az egyén egyenes gerinccel viselni a következményeket legyen az bár jó, avagy rossz. A sárkány érzései vegyesek saját testének uralma felett. Egyrészt természetszerűen gyűlöli, hogy ilyen szinten hódoljon be valaki más akaratának, másrészt azonban... kifejlődött benne a kellő mazochizmus ahhoz, hogy élvezni legyen képes. A kiszolgáltatottság veszélyes dolog, következésképpen erőteljesen hat bárkire, akiből nem irtották ki gyökeresen az érzelmeket. - Hmh. Tévedtem. Még így is "le tudsz lépni". - A sárkány magában mulat, végeredményben a tündének csak sikerült kikosaraznia. Nos. Nem csinálhatja a végtelenségig, nem igaz? - Egész nyugodtan. - Ráfog még a férfi csuklójára, belecsókol a tenyerébe, mielőtt végre felállna az ágyról. Nem sieti el az öltözködést és pokolian reméli, hogy átoktündének lesz néhány sikamlós lázálma amíg távol van. Csak hogy neki is meglegyen a maga szórakozása. A káröröm egy rendkívül fertőző dolog.
Egészen kellemes ez a kietlen, kopár táj. Kevesen gondolkodnának róla így, ő azonban a végtelenül elnyúló zord nyugalmat látja meg benne, a szabadság hideg szélbe szórt felemelő fűszerét. A langymelegre fűtött kocsi védelméből az ablakon át figyeli az elsuhanó vidéket és a lelke kikívánkozik az égboltra. Sötét, fennkölt árnyékot vethetne a földre és az égre egyaránt, árnyéka a mindenségnek. Tudja, hogy a hátsó ülésen beszélgetnek. Egyetlen hang sem hangzik el, de kis csapatuk minden tagja rákényszerült a tünde jelnyelvének elsajátítására, ő pedig a mozdulatok súrlódásából is képes érzékelni a kommunikáció tényét. Cseppet sem hasonlít az emberekére, vagy bármely ismert összetételre, úgy tűnik ez a nőstény saját fejlesztése. Valahol egészen lenyűgöző. Bonyolult szisztéma, rengeteg kézjellel, tematikai váltásokkal és olyan szóösszetételekkel, amiket nagy valószínűség szerint képtelenek lennének átfordítani orosz megfelelőkre. Többnyire szükségtelen is. - Mennyi kell még? - Az elementál hangja hűvös, komoly, érzelemmentes. Szinte kihallja belőle az apró, fagykristályokat, amitől csoda, hogy nem karcolódik jégvirág az ablakra. Ennyit a békés nézelődésről. - Bővebben? - Pillantása a visszapillantóra rebben, a jégkék íriszek kiismerhetetlenül tekintenek vissza rá. - Mennyit kell még bizonyítanunk, mielőtt felemelsz minket, Mordekai? - A hátsó kettő olyan hirtelen dermed mozdulatlanságba, hogy egészen úgy hat, mintha eddig minimum üvöltöztek volna egymással. Talán valóban vitatkoztak. A sárkány merengőn figyeli pár pillanatig a hímet, mielőtt a tükör segítségével futólag a többiekre pillantana. Milyen feszült figyelem... - Három évvel ezelőtt kijelentettétek, hogy nem akartok nagyító alá kerülni. Mi változott? - Hé... - Csak egy pillanat az egész jelenet. Éjfél előre nyúl, megérinti Fagy vállát, a ruháján pedig végigmarnak a jégkristályok. Szisszenve húzza vissza a kezét. - Rossz idők jönnek, sárkány. A vihar közel, az alsó körök pedig kiszolgáltatottak a változásnak. A legkevésbé sem...- - Fagyos barátunk azt próbálja elmondani - Hajol előrébb angyali mosollyal a tollas. - hogy nem akarunk más urat szolgálni a jövőben, ami tekintve aktuális helyzetünket, aligha kivitelezhető. Mordekai hümmög, az ujjait keresztbe fonja az ölében, a bőrkesztyű halkan csikordul. Szinte fülsértőnek hangzik a beálló csendben. - Át fogom gondolni az ajánlatotokat. De nem ma. Koncentráljatok az aktuális feladatra és javaslom... ne okozzatok nekem csalódást.
Hagyja, hogy Lidérc megvizsgálja az első halotton talált nyomokat, csak utána állnak rá a bejáratra a kocsival. A hátsó ajtókat kinyitják, majd a belső konténer biztonsági zárjait is. A kiemelésre hozott szíjakat, a csörlős szerkezetet magukkal viszik, Fagy és az angyal hátán táskányi tartályok vízzel, gyors fagyást segítő keverékkel megspékelve, erőteljes nyomású, csuklóra szerelt szórófejjel. A nőtény végigellenőrzi a halottakat, a falakat, a nyomokat, megkísérli meghatározni a lény pontosabb méretét, haladási útvonalát. Odabent mindannyian felhúzzák a szemüveget, a védőruházat pedig mind a négyüknél közel egybecseng: kemény merevítés a létfontosságú szerveknél, toroknál, a combok belső felén, infravörös szemüveg, kábítópisztoly, saját táskájában speciális elsősegélyfelszerelés, a tündénél a kiemelést segítő eszközök. Jelez a többieknek, hogy kövessék, illetve a csajnak, hogy figyeljen a hangokra és a megérzéseire. Valószínűleg ő lesz az első, aki így, vagy úgy, de érzékelni képes a sárkány jelenlétét. Pillantása végigköveti a vérnyomok útvonalát. Le kell majd savaznia a terepet, hogy eltüntesse Yyl biológiai maradványait... A nyugati folyosón mennek a lehető legkevesebb zajt csapva. Mordekai az akna közelében áll meg, először lepillant, hogy tiszta-e a terep, csak ezután jelez a többieknek, hogy felszerelhetik a csörlőt. A nő őrködik, a két férfi meg elvégzi a megelőző felkészülést. Ha minden megvan, egyesével ereszkednek le az aknába, erőfölényi sorrendben... először mondjuk ő maga.
A labirintust már nagyon régen megépítették, korábban kezdték a történelemnél, és talán soha nem fejezik be. Yyl örökölte az alapköveket és repedezett homokkő falakat, boltíves átjárókat és a borostyánozott kapukat, rejtett csapdákat és karókkal kivert vermeket, és az aljas folyosók követik mindenhova, ahol csak jár a föld felszínén és a felszínnek alatta. A sárkány beszorult, nem azért, mert olyan ormótlan nagy volna, hanem mert ebbe az útvesztőbe csak befelé lehet jönni, a kijáratokat ha meg is találják a bolyongók, át nem léphetik a küszöböket, mert az idehalt lelkek rengetege őrzi már azt, és ők nem alkusznak, részvéttelenül vágyják mások elkárhozását. Szép este lesz az. Mérlegre téttetik a sárkány és a tünde, ellensúly nélkül tisztán és nyersen. - Már rég uralják az emberiséget cégeken, iparágakon, szolgálatokon keresztül - elmosolyodik, a mordulás kellemesen megborzongatja, a visszhangos képzet a csempefalak között felerősíti az érzetet, a sárkányságot, mintha ott reszelne a vadállat körülötte a maga misztikus teljességében. - De ez csak addig jelent élvezetet a számukra, amíg nem döbbennek rá arra, hogy mit tesznek és valami másnak nevezhetik. Színtiszta pszichológia - engesztelő hangsúly, tetsző dallammal cirógat, orosz szavai a lehetetlenségig meglágyulnak, mintha csak játszódó gyermekekről, kölyökállatokról, táncoló pillangókról beszélgetnének. A privát terében szívesen látja a sárkány gondolatait, amiket nem szabad a világgá rikoltania semmilyen körülmények között sem. Mert érdemes nem hinni a postaládában, amíg életveszélyes megérinteni a küldeményjelző zászlócskát, akármennyire is az volna az egyetlen igaz érintés az életben. A hazugság realitás, amíg a törvényeket hozzájuk hajlítják, mint az ujjait egy kurta cirógatásra a sárkány mosolyán, beleképzelve az íves agyarak rengetegét. -Ne feledkezz meg majd arról, hogy Vitalij miként veszi át az uralmat azon kapcsolatok felett, akik szívesebben látnák a gyenge kezű kölyköt a nagyapa örökségében, hogy ők nagyobbat szakíthassanak a tortából. Mindenkit nem ölhet meg - lusta jótanács, ezzel már szentesíti a feladatkiosztást, ha esetleg Mordekai vállain nem nyugodott volna eleddig elég feladat és felelősség. Próbálja meg. Tegye meg. Kontrollcsoport a testvérpár az eddigi elméleteinek és tapasztalatainak, az emlékezet távolságait felölelő négy év után akár próbára is teheti magát, bár az ő idejükben ez semmi mennyiség, emberi alkalmazkodásuk a környezetükhöz indokolttá teszi ezt. Laposat pislant jóváhagyóan, a férfi érti a problémát, és majd meg is fogja oldani valahogy. Ő pedig figyelni fogja. Már alig várja, hogy hozzáfogjanak, éppen csak lábra kell állnia. - Szerjozsa! - összeszűkülnek a szemei kajánul. - Nem értem rá az elmúlt időben minden unoka felnövekedését szemmel tartani, de alig várom, hogy pótoljam ezt a mulasztást - kedveli a friss húst, ami már nem szűz, tapasztalatlan teljesen. - Ha lesz egy öt perced küldj nekem egy kimutatást arról, hogy a moszkvai kórházak gyerekosztályainak működtetésében mennyi befektetésem van, és küldj egyet a nevemben Szobjanyinnak is. Csak hogy megalapozzam a hangulatot akkorra, ha a kölyök panaszkodna. Mit mondtál, hogy is hívják jézuskát? - csak azért nem fantáziál és tervez a rendőrkapitány nyomasztó jövőjével kapcsolatban, mert Mordekai leköti a figyelmét, és elég egy férfi egyszerre az ágyába, legalábbis amíg hanyatt fekszik, és kifejezetten passzív. Okos kis sárkány. Ezeket a pillanatokat jobb észre sem venni, elmúlnak, mint a rossz álom. - Mindig szerencsém van, de jobb lenne félretenni ezt a kedvelést mást időkre, amikor valami olyasmit kell lenyomni a torkán, amit ő nem akar, nem pedig én. Yuliya. Szinte illik a neve az enyémhez - már-már mókás fintor az arcán, mintha komoly szempont lehetne ez is a házasság pro és kontrái között. - Majd nyilatkozom erről, ha találkozom vele, ezzel ne törődj a továbbiakban - feladatot ad és mentesít alóla az egyensúly jegyében. Persze a sárkány lesz a tanúja, ha valaha is oltár elé vezeti az érdekhölgyét. - Jobb nem kompromittálni, meggyengíteni ezekben az időkben, és az se volna jó, ha beadná a kulcsot mostanában. Kulcs. A test zárjában megforgatja a vérkulcsot, és ahelyett, hogy udvariasan kopogtatna, viszi a zárat, az ajtó fáját, a fémnyelvet, de még a tokot is, amibe ágyazták a sárkányt, és még a küszöböt is. Jó érzés uralni valakit, akiben ennyi ellenerő és lehetőség van, jóleső pirula lefekvés előtt, amivel megédesíthetőek a napi kudarcok, feloldhatóak a görcsök. Valamikor a középkorban még legális volt mások gyötrődő sikolyai felett álomra hajtani a fejét, most beéri a csikorduló bőr és szusszanás szimfóniájával. - Fáradt vagyok én most ahhoz, hogy kegyetlen lehessek. Muszáj elnyúlnom aludni - rámosolyog a sárkány szájára, hangsúlyozva az alvást, amiben ő hamarosan kéjesen elmerül. - Ezt ajánlatnak veszem - simogatja meg a férfi állát, mielőtt az eltávolodna, a pillantásával követi a kezét, az öltözést, a mozdulatok szép ruganyosságát. - Értettem - a takaró alá csúsztatja a szabad kezét, még rajta a sárkány melegével, a kézhát domborulata az alhasára vándorol a szürke ágynemű alatt, a kötés alsó szegélyére. Szemet huny a motoszkálás felett, pihenőre áll a test és a lélek. Már elhal a sárkánydoromboltató motorzúgás, amikor a sötétben és csendben elvilágol a kezében a telefon képernyője. Csak egy kis apróság.
Kietlen a táj, ami körülveszi a kocsit. A hepehupás felszínt a jégtakaró formálta még réges régen, letartolta a felszínt, aztán ormótlan kőhátságok hullámos sárkánytarajaival töltötte meg. Tavak csillognak közöttük, és végtelen szántóföldek terülnek el rajtuk. A kommunizmus gépezete a finom szemcsés morénatörmeléken képződött remek talajokat gyötrelmesen kihasználta, fákat és erdőket nem tűrt meg itt, szántók és szántók és szántók szolgálják ki a mezőgazdaságot, a legnagyobb ellenségük azonban az időjárás. Erős északi szél fúj, a nyílt térségben orkánerős lökésekkel tereli maga előtt a még sötét hajnalt, a kocsi fényszóró elé se ember sem állat nem kerül, a hepék tetejéről látni lehetett a távoli tájakat, míg a hupák hosszú, völgyszerű mélyedéseiben összesűrűsödött a sötétség. A megadott koordináták környéke előtt egy olyan 500 méterre sorompót állítottak a mellékútra, amelyen ide lehetett jönni. Az őrbódé üres, ahogy a tünde jelezte, a terület kihalt. Szerencsére a gépeket nem kapcsolták le, így a sorompó elfogadja az egyszerű parancsot az emelkedésre és beengedi őket. Hamarosan látni is az üregeket. Nincsenek a felszínen gépek, sem kitágított, nagy bányagödör, az illegális fejtés nem nagyipari módon működik, hanem mint a középkorban, a bányászok egy kiépített barlangnyíláson keresztül ereszkednek le a mélybe. A légifotók se árulnák el, hogy mi folyik itt. Az első halott rögtön a tárnabejárat mellett van. Egészen rá lehet állni a támfázott vaskapura a kocsival, a csille sínjei nem futnak ki a szabad ég alá. A munkaruhás férfi a kis kézikocsinak dől, derékból hajlik át a vasaláson, mintha csak belehányna a széngöröngyök közé, de hát hányni nem lehet fej nélkül, így csak a nyakának szakadt csonkját lógatja bánatosan. Meleg van idelent. A rövid bevezető után a járat kétfele ágazik, hogy Yyl is mondta. Keletre tart a csillesín, onnan hozzák az illegális szenet, míg nyugatra is kiépített járat vezet, ott kell majd leereszkedni az üregbe, ahol a sárkányt hagyta. A folyosón körülbelül 8 különböző halott változatos testmennyiséggel szétharapdálva, tetemes mennyiségű húsuk pedig nincs meg. A falakon karmolások, elcsúszott rétegek, omlások. A jelek tanulsága szerint a sárkány a mennyezeten és az oldalfalakon is tökéletes gekkóformában képes mászni, ráadásul igencsak gyorsan. Legalább három méter hosszú, de inkább több a sziklákra és szénrétegekre mart karomtávolságait tekintve. Üldözhette a tündét, aki erre menekült, mert a padlón szabálytalan szőnyegformákban alvadnak a nehéz, sűrű, súlyos szagú sárkányvér plecsnik. Vonzó a mély, mormogó géphangon jár valahol egy szivattyú, mintha a sárkány szólítaná a sárkányt.
Dőreség lenne azt gondolni, hogy nem mászkál már most is a labirintus sötét, repedezett, vérszomjas indákkal és húsevő növényekkel körbetekergett falai között. Amikor Yyl-lel kezdett, egyúttal be is dobták abba a bizonyos gondolati börtönbe, melynek közepén ott a mindent rejtő kincsesláda... ám ez így és ebben a formában nem lehet igaz, ugyebár. Túlságosan megrázták a világát ahhoz, hogy ne szóródjanak szét egyes emlékek apró kincsek gyanánt a sötétben, s mert a tömör feketeséget nem látja át, előbb, vagy utóbb szükségszerűen beleütközik majd az egyes részletekbe. Félreteszi a logikai elveket és nem tart a komplexum közepe felé, mert ha egyszer megtalálja, csapdába kerül, hiába reppenhetne fel könnyűszerrel sárkányszárnyon, ha a járatokra szűkített világ padlótól mennyezetig ér. De a sárkány káoszból született. Nincs szüksége a logikára, a világegyetem öntörvényűsége fogja vezérelni és ha akarja, ha nem, egy hűvös éjjelen szembe fog nézni az ótündével Pandora szelencéjének felnyíló túlvilági fényében. Halkan mordul, elmélyülő hangja egészen megnyúlik, sikamlós, elégedetlen hüllőként tekergi körbe a fürdőt, összemérgezve a csempék hűvös, némi párát könnyező falát. Még a zselés anyag is méreggé válik, ha elég mélyre verik helytelen környezetben, a méreg azonban a saját eleme, éltetője és szórakozása. - A természetfeletti fajok annyira félnek attól, hogy egy gyenge pillanatukban eluralkodnak az emberiség felett, hogy bezavarták a sarokba a haladó szellemiséget és önként megragadtak a sötét mitikusi középkorban. - Megcsóválja a fejét, de kiérezhető hangjában a lemondás. Nem magát az elvet adja fel - arra aligha lenne képes -, pusztán értelmetlennek tartja megvitatni a nyilvánvalót. Mennyivel egyszerűbb lenne embernek tettetnie magát, beolvadni közéjük és azt kutatni, amit csak akar! Bárki, bármit is gond, a percéletűek számára rendelkezésre áll ez a lehetőség és sokan élnek is vele, ám... miért van olyan átkozottul deja vu érzése? Az a makacs fejű kutya azért megy ki minden egyes nap a postaládához, hogy megértse, miért hajlandó gazdája elhinni, hogy nincs láda, nincsenek hírek és nincs harapnivaló postás sem, mikor nyilvánvalóan létezik, csak jóindulatúan nem vesznek róla tudomást felsőbb nyomásra... fárasztóak a kötelékek. Néha úgy érzi, belefullad. - Talán nem. - Biccent engedőn a szavaknak, mert bár hite nincs benne, a továbbiakban elvesztette jelentőségét az ellenállás. Szélesedik a mosoly ellenben a komolytalan fenyegetésre. Néha neki is kell egy kicsit szemtelenkedni, mikor a tünde épp engedő, megbocsátó hangulatában van. Figyelmesen hallgatja a szavakat és láthatóan el is gondolkodik rajtuk. Valami hatalmas baj van a világgal, amikor a nyilvánvaló kegyetlenségre már a szemek sem rebbennek árulón. - Kétesélyes. A rendszerbe nem újraintegrálódni nehéz, hanem kiépíteni a megfelelő kapcsolati rendszert. Ez utóbbi adott, ha Vitalij viszi tovább a bizniszt, míg Miroslav néhány éven át távol gerincesedik. Ha elveszik a fiatalabb, ha nem, Vitalij az öccse negatív hatása nélkül jó vezető lehet. - Talán nem orosz, de csak arra az időszakra emlékszik, amit Moszkvában töltött el. Furcsa dolog ez. Az életszemlélet a mögöttes tapasztalás emlékeinek híján is megmaradt, ami kivonva az alapokat az egyenletből erőteljes bizonytalansági faktort kellett volna csepegtessen a sárkányba, ám... a hiányzó részeket nagyfokú önbizalommal és saját magába vetett hittel töltötte fel. Ez az, amiért önálló döntéseket hozni képes, ám egyúttal az sem okoz problémát, hogy a saját véleményét behódoltassa a felülbírálásnak. Ha nem értenek egyet valamiben, a döntő szó sosem az övé és ez így is van rendjén. - A kölcsönösen függő pszichológiai kapcsolást tekintve a szétválasztás ha nem is fizikai, de erőteljes büntetésnek tekintendő. De értem a problémát. - Elfogadóan biccent a szavaknak, ami pedig a farkasokat illeti... ha elbuknak, ő maga zabálja fel őket elégedetlen perceiben. Ha bántja is a fülét az elferdülő, alattomos tónus, nem adja különösebb jelét. - Vukov beszámolója szerint az a felfújt hólyag típus. Nem mászta meg a ranglétrát, inkább előre rúgták a családi kapcsolatok miatt. A nagyapja Szergej Szobjanyin. - Közli a miheztartás végett, Moszkva főpolgármestere elvégre viszonylag elég nagy nyomás a szituációban. - Világosbarna haj, kék szemek, erőteljes karakteres vonások, a harmincas évei elején. Szeret szerepelni a médiában és a kamera is szereti őt. Megváltókomplexusa van, hiú, inkább manipulálható, semmint megvehető, de ugye... mindig van az a pénz, amiért korpásodik a haj. A feleségének van egy építészmérnöki vállalkozása. Gondolom mondanom sem kell, hogy a legtöbb városfejlesztési pályázatot ő, vagy az alvállalkozói nyerik. - Mondhatna többet is, de egyelőre ennyi épp elég kell legyen az alapvetések felvázolásához. Köszönetet nyilvánít, mert az idő, a hely, a szituáció ezt kívánja ki belőle. A másik képes méltósággal fogadni ezt, ami pedig megfelelő szobrot állít a tiszteletnek, ám... a reakciót nem köti össze a lázzal, a sebekkel, a tompított fájdalommal. Négy év semminek tűnik az örökkévalók életében, ő azonban ezekre emlékszik kristálytisztán. Túl jól ismeri már ahhoz, hogy könnyen átejthető legyen. Nem teszi szóvá. Szereti a fejét a nyakán. Oldalra pillant, ahogy a másik felnevet. Nem érti különösebben, miért kerüli úgy a házasság gondolatát a másik, mint őshóember a tüzet, de nyilvánvalóan megvannak a maga okai rá. - Jelen esetben a teljes keleti szektort veszélyeztetjük. Aleksey eszköznek tekinti a lányát, nagyon minimális esélyét látom, hogy visszatántorítaná a szuka fenyegetőzése. Főként, mert őt ismerve, valószínűleg legalább annyi megaláztatásnak és kínszenvedésnek néz elébe a lány, ha elégedetlenkedik, mintha veled van. Yuliya ráadásul erős apakomplexussal és elismerésfüggőséggel rendelkezik. Bármit megtenne, hogy az atyja kedvére tegyen. De szerencséd van. - Biccent különösebb érzelmek nélkül. - Az öreg Korzhakov kedvel engem. Valószínűleg beéri velem is, bár szükségszerűen meg kell indokolnunk a cserét. - Valamelyiküknek el kell vennie, vagy tovább mennek a kompromittálás tervével, amit a nőstény valószínűleg komolyan megsínylene. Mindig, mindig a döntések. Ereszti a házasság témáját és a földsárkányra mozdítja inkább figyelmét. Vérének lázadása azonban beléfojtja a szót annyira, hogy szétrebbenjenek fejében az értelmes gondolatok. A teste sír a követelőzés ellen, még ha meg is adja magát. Izomzata élesen kirajzolódik sápadt bőre alatt, ahogy a tünde fölé hajol, a szemei lázasan fénylenek, míg a szíve engedelmesen beleőrül a hívásba. Annyira könnyű lenne egyszerűen csak... összeroppantani. Rászólni a szervre, hogy ne működjön pár percig. Megrezzen, ahogy megszabott irányvonalon csúszik rajta az érintés és inkább szemet huny a tünde látványa felett. Halkan mordul, amint a hím keze az ölére simul, csípője nekifeszíti magát a mozdulatnak. Átoktünde. Van fogalma róla, milyen fájdalmasan szűk ez a szerelés? Hát persze. Nyilván. - Kegyetlen vagy, Yyl. - A hangja egészen halk, belesuttog a férfi szájába és a név nyögésbe fullad, ahogy eresztik róla a vérpórázt. - 32. Orvostan hallgató voltam. Pokoli sokáig bírom ébren. - Elmosolyodik, a reakció éles, van benne némi kegyetlen, mazochista pengevonás. - Javaslom pihend ki magad alaposan, főnök. - Rányal a hím szájára, mielőtt felemelkedne róla és lemászna az ágyról. Benyúl a sötét bőr alá, megigazítja magát szenvtelen arccal, aztán visszaöltözik a felsőbe. Ezek szerint mégiscsak motorral távozik. Nem jellemző de még mindig az a leggyorsabb a városi forgalomban. - Beállítom a mobilodon az ébresztőt. Kétóránként felkelt, cseréld ki a kötést. Az infúziós zsákot bekészítem, csak cseréld ki a tűt az első ébredésnél. Az őröket visszahívom. - Nyakig húzza a cipzárt, aztán becsipogja a telefonját és leteszi az éjjeliszekrényre. - Nem lesz gond. - Mosolyodik végül, még megszerzi a hűtőből az infúziót, bekészíti a helyére, aztán lekapcsolja a villanyt. A búcsúcsókja alig érintés az ótünde száján. Még hallatszik odakint, ahogy berobban a motor doromboló hangja. Egészen a sárkányra emlékeztet.
A vízelementált Fagynak hívja. Hosszú, lófarokba kötött fekete haj, mandulavágású, jégkék szemek, szikár izomzat, nyúlánk forma. 190-es magasságával bőven fölé magasodik, sötét ruházatában zárkózott, csendes, nyugodt, szigorú képet fest. Képes bármit megfagyasztani, manipulálni a folyadékokat, cseppfolyósítani az élettelent és nem kizárt, hogy hóvihart is képes idézni. Az angyalt Éjfélnek hívja. Nagyon rövid, enyhén kunkorodó, aranyszőke haj, világosszürke szemek, szinte lányosan karcsú forma, rendkívül alacsony termet 170-172 talán? Feketeszárnyú. Nem mert különösebben gonosz lenne, pusztán mert bosszúdémon erőszakolta az anyját. Önfeláldozó típus. Mártír. Képes meghalni a társaiért és főnixként feltámadni hamvaiból. Drámai, érzékeny és indokolatlan mennyiségű bizalmat ébreszt maga iránt. Ma sötétbe öltözött a kedvéért. Az erdőtündét Lidércnek hívja. Eredetileg a Lidércfényre hallgatott, de elvesztette lelke egy részét, mikor felégették az erdőt, melyben született. Azóta nem beszél, ami nő lévén egy igen áldásos tulajdonsága. Nádszálvékony, apró mellekkel, keskeny csípővel, ruganyos izomzattal. Rövid, szőkésbarna haja kócos, a vonásai egyszerre vadak és őrzik a nemesség apró ecsetvonásait. Képes magához hívni a vadakat, folyókat, tavakat felkorbácsolni, a hallása pedig elég jó ahhoz, hogy érzékelje a sárkány higgadt, megnyugtató szívdobbanásait. - Élve van rá szükségünk. - A magas, sötét katonai szerelésbe öltözött férfi hangja érzelemmentes, hűvös, szenvtelen. Az anyósülésen ül, közvetlenül a vízlény mellett, a szőkék a hátsó ülésen csendesen hallgatnak. - A célpont állatként viselkedik, ezért Lidérc megpróbálja majd magához hívni a megfelelő talajvízzel rendelkező területre. Éjfél őt pajzsolja és közös erővel megpróbálják lenyugtatni a lényt. - Miközben beszél, a sárkány végigellenőrzi a felszerelést; a nyakában függő, gumipántos infraszemüveget, a nyugtatópisztolyt, a víztartályokat szükség esetére... - Ha elég közel van Fagy megdermeszti. Beadunk neki egy nyugtatót és elszállítjuk. Ha nem sikerül megnyugtatni, úgy én tartóztatom fel, Lidérc és Éjfél pedig Fagyot segíti. Van kérdés?
Veszedelmes macska-egér játékot indítana meg egy olyan kutakodás, amiben a sárkány keresi a sárkányt a sötét tündelabirintusban, vérpatakokon keresztül és átélten szürke pókhálókba gabalyodva, az apróra tört múlt szilikátos porát a magasba gázolva. A tünde azonnal rajta lenne. Megmondta neki, nagyon határozottan, hogy csak a saját halálát találhatja azokon az ösvényeken, ahova a tetoválásai, a sejtelmei, az égett mellkasa vezethetik, ha arrafelé indul, megölik, mielőtt találhatna bármit is, de biztosította arról, hogy elég elfoglalt lesz az új életpályáján ahhoz, hogy ne is legyen szüksége ezekre az utakra. Ez még a fájdalom időszaka volt. Gyönyörű, mérgező, de sajnálatos módon múlandó is, ám ha örökké tartott volna, most fele ennyien volnának egymásnak jó társaság, mint amennyiek most. A múlt, jelen és jövő tudományának szövevényes mélységeit akár csak elméletben is feltárni csak a nagyon ráérő és pihent személyeknek szabad. - Kutató vagy, de nem a metaforikus amerikában, hogy azt vizsgáld meg, amit csak szeretnél, akit csak szeretnél, olyan kutató vagy, aki szabad akaratából azt kutatja, amit szabad - egészen ellágyul a hangja, mintha puha zselatinszögeket illesztene a sárkány koponyavarrataihoz, aztán acélkalapáccsal verné őket egészen mélyre. Mintha volna egy nagyon makacs fejű kutyája, amelyik mindenáron ki akarna menni a postaládához a postáért, nyitogatná az ajtókat és behordaná a sarat és havat a házba, miközben valójában nem is jár arra a postás, sőt, postaláda sincs. Ilyen a sárkány. Újra és újra kiszalad az elvhez, a gondolkodás szabadságához, a könyörtelen logikához, a felsőbbrendűséghez, a fejlődéshez, az evolúció szelektáló diadalához, de ezeket az értékeket már leértékelte a haladó civilizáció. A tünde faja jobbára nehezen alkalmazkodik az ilyesmihez, ám őt ember anya szülte, és vannak dolgok, amiket nem felejt el a lélek akkor sem, ha ezerszer meggyötrik időközben. Tudja, hogy a válasza csak vizes olaj a tűzre, de amíg a pattogó tűzijátékkal vannak elfoglalva, addig kiszámítható a tűzvész és nem kapnak szabad utat a képzelt lángok. Osztoznak az érzéseken, de a tünde előretekint, és a sajátjait már azelőtt elfojtja, hogy megszületnének. - De nem biztos, hogy ezt felismerik azonnal - vigasztaló, üres szavai mögött valós reménység húzódik. A legtöbb dolog olyan értékes, amilyen értékesnek tálalják. Egy kis diplomácia, egy kis tudás és némi varázslat. Szerelem. Ugyan már. - A varázsszered teszi. Ne legyél szemtelen, mert kicsipkézem a füled - ezt nem kell komolyan venni. Ha kimondja, akkor már esélytelen is, hogy valóra váljon. Nem is haragszik a hegyesfülesezért, végül is, az. - A harag és a bosszúvágy a legjobb motivátor. A harmincas években játszottunk ilyet, az a tag a legjobb bérgyilkosom volt. Arra gyúrta magát, hogy megbosszulja a szeretőjét, aki ki akarta rántani az alakuló csapatomból amíg még lehetett. Nagyon romantikus volt, a karjában halt meg. 57 évesen halt meg a srác, és nem jutott oda, hogy elérjen hozzám. Egy be nem teljesedett életmű. Ha elküldöm, azzal elveszíti a moszkvai aktualitását, a tapasztalatai örökre kihelyezett tagozattá teszik - de még nincs eldöntve a sorsa, hajlamos arra, hogy hallgasson a sárkányra. Nem csak azért, mert tiszteli a képességeit, hanem mert egészen biztosan tudja azt, hogy Mordekai képes arra, hogy embereket vezessen. Egy évig uralta az ő piacát. Bár nem orosz, és az orosz módszereket tanulni kell, jó volt. Muszáj figyelembe vennie azt, ami jó. - Hibáztak. A büntetés elvárás, ha nem bünteted meg, úgy jönnek vissza a nyaralásról, mint kiskirályok, de... ők a tieid. Lássuk embert faragsz-e belőlük vagy felfalják a farkasok őket. Mondjuk a rendőrkapitány. Milyen amúgy? Mennyire fiatal? - némi frivol hang szövi át a szavait, de túlzás volna azt állítani, hogy formában van. Meg sem érdemli a sárkány, hogy így bánjon vele, miután képes arra, hogy megköszönjön. Milyen ritka erény. És mennyire nem is érdekelte az elmúlt két évszázadban. Szinte megmerevedik a tekintete, mintha a kékjén áttetszene a vörös, a kezét könnyen tartja, ahogy Mordekai emeli. A fejében összezavarodnak a hangok, elfolynak a képek, a zűrzavarban odabent a suttogás tiszta, távoli hang, fényes, nelliai emlék. - ... köszönöd Yyl'asalyv. Köszönöd a neved. Az életed. A létezésed új sarokköveit. Köszönni majdnem olyan fontos, mint lélegezni Yyl. Lélegezz. Yyl? Most. Lassan. Lassan. Lélegezz. Félrefordítja a fejét, megrándul a válla, talán a láz borzong a bőre alatt, szó nélkül hagyja, nem úgy a jelentést. Megtapad a figyelme a másik szemein. A szemekben a lélek és a kárhozat. Kásás hangon felnevet, a hasára szorítja a kezét, ahogy megrázkódik a laza kötés. - Mindig van valaki, de a nők a legjobb szövetségeseim ebben. Elég egy-két éjszaka, és inkább öngyilkossággal fenyegetik a jó atyjukat, mintsem engedjék a frigyet megesni rajtuk. Úgy gondolod, hogy ezt az esetet nem lehet éppen úgy megoldani, ahogy az eddigieket? - mély tekintete kissé töprengővé válik. Ha már elvesz egy orosz asszonyt a sárkány, azzal törődni kell. Az itteni nők gyakran éppen úgy a tagjai a szervezetnek, mint a férfiak, sőt! Nem lehet kockáztatni az elégedetlenségük, a nyugati kultúra díszfeleségeinek mozgalma terjed ugyan, de talán még nem hódított el mindenkit a hagyományos családoknál. Nem fogja kilökni a pártából a rosszravaló sárkányt. Ezt ebben az állapotában is el tudja dönteni. Még úgy is, hogy már közel sem a politikának szenteli a figyelmét. A láza is emelkedik, érzi a koponyájában a melegét, a kezén a hidegét. - Ott lesz lent - ért egyet az elakadó szóval, a kezében a szíve, persze nem a sajátja, hanem a férfié. A szívből jön és oda tart minden ér, amit megfeszít a vér engedékeny folyama, sötéten izzó bíbor bora, az élet elevenségének nedvkeringése. Életet lehet teremteni a vér megfelelő genitáliairányú mozgatásával, és elvenni is, akár a genitáliákon is. Ha már amúgy is mozog a keze, azt is elmozgatja, bár nem a saját bűvös erejével. Megkerüli a derék vonalát, követi a félig levetett ruha szegélyét és a pikkelyeken lecsúszik a férfi ölére a keze, miután már olyan biztosan és hasznosan tartja meg magát felette. Kedveli ezt a fajta engedelmességet. Édes és közvetlen. Hogy nem a házi kedvence a sárkány? Hát mégis mi a fene volna, ha nem az? Egy olyan kutya, amit az ember az ölében tart addig, amíg el nem harapja a kisfia torkát. Aztán egy napon megteszi, az agyarak összezárulnak a vékony nyakon, és a gazdának agyon kell lőnie megvadult ölebét. Sokan megteszik. Mások a sintérnek adják az állatot. És senki nem tartja továbbra is az ölében, szerető gonddal simogatva el a véres pofalebenyeken a szőrt. Mint ő teszi, egyetlen, kóbor kezét emelve, végigsimítva a férfi arcát, tarkóját felborzolva. A feje ránehezedik a párnára, laposat pislant. - Ne aggódj, el tudom dönteni, hogy mit kérdezek. Nagyon érdekel, hogy hány órája fáradsz már, elalvás előtt azt akarom számolgatni, hogy összesen mennyit is voltál ébren a legjobb esettel megbecsülve a hazatérésedet. A káröröm, tudod - enged a vonzásból, elpöccinti a mellkasa felett lebegő sárkánymedált, mintha ezzel megszabadulhatna a szíve feletti árnyékától. - Légy óvatos és kapcsold le a lámpát. Kicserélem magamnak a tasakot, ne várd ki, ez nem ér rá. Ügyes légy.
Talán nem emlékszik, de megvannak a maga sejtelmei arról, hogy mi is húzódhat a háttérben. Nem tudja pontosan, de nem tud elmenni a látszólag alaptalan hirtelen fellángolások mellett, nem tud nem figyelni az indokolatlan mértékű, semmiből érkező büntetésekre, az időről-időre fejét felütő, előzmények nélkül való feszültségre. Direkt nem kutat maga után. Könnyűszerrel megtehetné, nem okozna különösebb megpróbáltatást felderíteni, ki és miféle. Elég lenne néhány mintát vennie magából és közel pontosan megállapíthatná a korát. Bejárhatná azokat a területeket, melyeknek nyomait a mai napig testén viseli. A francia jelzés? A Triád régi típusú tetoválásai? Az inkvizíció jelei? A medál a nyakában? Érzi rajta, hogy sárkánytárgy, vajon mennyibe kerülne elutazni Azurnah városába és kutakodni kicsit valaki után, aki felismeri a jelzéseket, a módszert, a finoman szőtt káoszenergiát? Négy év telt el. Számtalan lehetősége adódott már rá, hogy kiderítsen magáról bármit, ám nem élt vele. Tudatosan zárja el magát saját múltjától, mert pillanatnyilag nincs szüksége rá. Néhány év, évtized, akár egy évszázadot is eltölthetne nélkülük, nem számítana különösebben. Öröklény. Nem mozgatják a halandók kérészéletű ideái. Ő ráér. Végtelen türelemmel bír és csak az érdekli, mit nyer mindebből. Azt mondják, a leghatékonyabb manipuláció az, amiről a célszemély nem tud és mégis... nem tökéletesebb, ha az alany tud róla és nem akar védekezni ellene? Bocsánatkérően tartja fel a kezeit egy pillanatra, csak hogy aztán kicsikarjon gazdájából egy mosolyt. Mordekai tudja meddig lehet feszíteni a határokat, de amikor a röpte közben épp az átkelő szögesdrótját súrolja farokból, akkor tán ideje felemelkedni. - Kutató vagyok. A tudomány alapeleme, hogy mindent meg kell kérdőjelezni, főként azt, amit a világ alapvetésként állít. - Az emberi felsőbbrendűség... valamiféle elvadult lázálom. Az emberiségnek rabszolgasorban kellene senyvednie, szolgálva azt, ami jogosan föléjük kerekedhet. Mindig is szélsőséges nézeteket vallott a kérdésben, még ha nem is emlékszik rá. Annak idején úgy járt és olvadt be a halandók világába, mintha belülről óhajtott volna tanulmányozni egy hatalmas kísérletet. Van, ami sosem változik. Megrándul a szája a bőséges válaszra. Elégnek kellene legyen, hogy lenyugodjon tőle, de maximum csak leplezni tudja elégedetlenségét. Felesleges palástolnia az ilyesfajta érzéseket elöljárója előtt, de az érzelmek már csak olyanok, hogy nincs helyük a világban. A civilizáció megtanít széles spektrumban érezni, majd elvárja, hogy közösségben élő tagjai minden lehetséges módon visszafogják azt. Furcsa egy világ ez. - Túl ritka és értékes felfedezés ahhoz, hogy visszakapjuk. - Nyilvánítja ki végül véleményét, hangjában már nem érződik a kelletlenség e tény felett, ám nyilvánvalóan ott kotorászik a háttérben lerágott csontként bedobva egy bebörtönzött sárkánynak. Nagyon kéne már repülnie egyet. A büszkeséggel az a baj, hogy kihívást jelent mindazokra nézve, akik nem rendelkeznek kellő önbizalommal. Létezésétől fogva kiköveteli magának az ellentámadást, holott... ez is csak egy érzelem. Valami, ami önmagában nem jelent problémát, maximum ha túl sok van belőle, ám melyik érzelemmel nem ugyanez a helyzet? Áh, igen. A szerelem. A szerelem mindenképp ilyen. Nagyon szemét üzemmódban van ma. - Nagyon rá vagy fixálva a témára, hegyesfülű. - A szemei összeszűkülnek, ahogy futólag felpillant, a szája pofátlan mosolyra görbül, de aztán rendezi a vonásait, ahogy visszakoncentrál a hím combjára. Halkan hümmög a válaszra, láthatóan cseppet sem érinti mélyen az effajta betörési módszer. - Haragot szülne, hogy meggyalázod a drága öcsikét. Hiába a hűség, a vérbosszú bevett gyakorlat és elvárás náluk. Talán hatékonyabb lenne elküldeni valahova messzire, ahol képes hasznot hajtani és megedződik kicsit. - Elmereng egy pillanatra, hüvelykjével eldörgöl egy lecsurranó vérfoltot a kipirosodott bőrről. - Egy jól álcázott kiküldetés, valami ami nem büntetésnek hat, de hosszú időre szétválasztja őket? Megvan az esélye, hogy nyersz belőle két hasznos tagot egy nyivákolós sziámipár helyett. Felpillant, összekapcsolódik pár szívdobbanásra a másik tekintetével, de ejti a témát. Nincs miért forszírozza a ki és miért hibás kérdést, ahogy a nélküle utazgatás felhánytorgatása sem lenne túl profi húzás. Van egy pont az érzékeltetésben, mikor elveszti a diplomáciai élét és egyszerű, frusztráló szájalásnak hat. Értelmetlen energiapazarlás. A simítás elnyugszik az érintés alatt. Nem hisz abban, hogy visszakapják a sárkányt miután egyszer már leadták. Nem a tünde meggyőzőerejében nem bízik, sokkal inkább a felsőbb körök engedékenységében nem. - Köszönöm. - Nem a különösebben nem remélt ajándéknak szól, pusztán a mentalitásnak. Felfordítja a tenyerét a másiké alatt és finom mozdulattal a szájához húzza. Puhán érinti a kézfejét. A jelenet pillanatnyi bár, megvan a maga kifinomult szimbolikája és kelleme éppúgy, ahogy a felsegítő mozdulatnak is. A jelentés áradata megtorpan, ahogy kiházasításról esik szó. Íriszein kellemetlenül tanyál el a folyosó fénye, amitől egy szívdobbanásra egészen úgy tűnik, mintha a sárkány maga meredne ki a tükrök felszínén. - Rendben. - A szó száraz, szemcsés homokként csúszik le a torkán, mintha vissza akarná nyelni, de a folyamat kétirányú lenne. - Előbb, vagy utóbb azonban kénytelen leszel megházasodni, mindig lesz valaki, aki így kívánja megerősíteni a családok közti kapcsolatot. Régi szokás. - Nos. Ha a tünde ezt akarja, megteszi. Végül is csak egy nőstény. Megdugja a nászéjszakán, néha vesz neki pár értékes holmit és élheti a boldogtalan háziasszonyok unalmas életét a kertvárosban, mondjuk a kertésszel kefélve. Ha csinál neki egy kölyköt, az még le is foglalja. Végül is, teljesen mindegy. Úgy folytatja a beszámolót, mintha mi sem történt volna. Túl gyorsan lendül át a világi dolgokon. Ami nem üti meg az ingerküszöbét... ugye. - Nyilván. - Nincs szüksége különösebb jutalmazásra. Nem házikedvenc, hogy igényelje. Vagy csak simán büntetésként értékeli a kiházasítás tényét és ezek után viszonylag értelmetlen jutalomfalatot is osztani. Hmh. Túlgondolja a helyzetet. Csak egy halandó szuka. Érdek. Minden az érdekekről szól. - Ha még nem döglött meg, valószínűleg befúrta magát mélyre. Ha regenerál, ha nem, ösztönösen oda rejtőzik, ami a leg... - Megfullad benne a szó, ahogy eléri az akaratos érintés és belső szervei új gazdát keresnek maguknak. Van valami hátborzongató abban, amikor a testét irányítják. Megfeszül a gerince, bekeményednek az izmai, adrenalin lökődik az elbitorolt véráramba, a szívverés felgyorsul, az erek kitágulnak és közelebb másznak a felszínhez. Mintha minden a vérlény kezei alá játszana. Sokkal rosszabb lenne, ha megpróbálna ellenállni és elkezdene módszeresen szétpattogni az érhálózat, hogy a pórusain át bőrére sírja magát vörös könnyekkel... nem teszi. Ellenkezés nélkül hajlik a férfi fölé, bár a súlyát nem ereszti rá a sebek miatt, hacsak nem kényszerítik mélyebbre. Fél kézzel kitámaszt a fejtámlán, balja a hím mellett az ágyba mélyed, ujjai alatt meggyűrődik a takaró. A szája pokolian engedelmes, beleforrósodik a testébe erőszakolt természetellenes hívásra adott természetes reakciók heve. Elfullad a csókban, mégsem ő az, aki először enged belőle, kihívón harap még rá a másik alsóajkára, mielőtt felsóhajt. Az arcát az arcához dörgöli, a közelségnek hála kiérezhető a biccentés a feladat elfogadására. A kérdésre csendesen felnevet, nyelve lusta mozdulattal szánt végig a hím nyakán, mielőtt eltávolodik tőle annyira, hogy szembenézzen vele. - Ne kérdezz olyat, amire nyilvánvalóan nem számít a válasz. Még "Belefér".
Az emlékezés csak az emlékezőknek nagy teher. Nem csak a félelmet kell legyőznie magában a tündének, aki számára a káosz, halál és pusztulás sötét teremtménye összefonódik a hideg és rohasztó önpusztulás képével szentségtelen sárkányölelésben, hanem az éppen ebből fakadó természetes bosszúvágyát is. Az övé Mordekai élete, tartozik vele neki, de ezt rajta kívül senki nem tudja a négy évvel ezelőtti vérengzésnek hála, még maga a sárkány sem. Torolni, megtorolni, elpusztítani és tönkretenni azt, ami a sárkány volt, vagy lehetett volna valaha is akkor, amikor a keze alá került túl könnyű lett volna a lehetőségeket elpusztítani. Könnyű, de kielégítő. Néha még ma is kívánja. Amikor arra ébred édes álmából, hogy a feje alatt mozgó pikkelyek a permafrostban áramló köveket idézik a testemlékezetében. Kívánja, de uralja az ölés késztetését, és aki magát uralja, az másokat is képes uralni. Akár a sárkányt is. Félhet tőle, de amíg figyel rá, addig meg fogja találni azokat a pillanatokat, amikor belémarhat, és azt is, amikor jutalmazhatja, és hovatovább, látnoki képességek nélkül is előre láthatja, mikor van igazán veszélyben. Durván faragott kincs ő, de az bizonyos, hogy jól összeillenek a sárkánnyal. Legalább annyira jól, mint a mesterével. A lélekközösség fajokon és érdekcsoportokon túlnyúló jelenség, ami előbb vagy utóbb összetereli az egyéneket. Lehet, hogy Mordekai rossz helyen, rosszkor és rosszul lépett kapcsolatba a tündével, de kettőjük kooperációja erő, sőt, erőforrás, amit a tünde nem vesztegethet el dőrén, főleg hogy szórakoztatja is a veszélyessége, pont, mint a pályafutásának kezdetén, több, mint hét évszázada. Csak az edzheti a testet és a lelket, aki veszélyes is rá, a gyémántot is csak a gyémántkeménységű dolgok karcolhatják meg. - Annak tűnik?! - mordul mélyen és felháborodottan. Ritkán van oka panaszra erekció témakörben, de kényes az a régió most ahhoz, hogy újabb sárkány fogait eressze a közelébe még ha önként kínálkozik is a sárkány, kellemes emlékek sikamlásán lopva magát közelebb, mint ahova most a tünde kívánja. Úgy nagyjából a Pokolba, minden élővel együtt. Bőrszárnyakon azonban könnyű felemelkedni, fogvillantós mosolyra húzza a száját, bár fenyegetésnek is vehetné az elhangzókat, megvan az ehhez kellő bizarr humorérzéke. Gyorsan váltakozik a hangulata, hormonok, gyógyszerek és alkohol szentháromságának hullámain szörföl. Minél hamarabb túlesnek a fájdalmas beavatkozásokon, annál jobb a tündének is. Öngyógyító mazochizmus, céltalan kegyetlenség, nevetségesen összekapcsolódó fogalmak. - Mhhhhhhhhhhhhh - szusszan hosszan, mintha csak közbe akarna szólni, úgy nagyjából minden mondat után. - Ezt ne mondogasd túl gyakran. Az emberlélek felsőbbrendűségét és alapkő mivoltát kérdőjelezed meg vele, ami pedig összetartja szép rendszerünket - már-már gyengéd a hangja, csak azért nem nyúl a férfihez, mert éppen őt varrja és gyógyítja, és egy dolog a saját mozdulatokat uralni, a kívülről jött lökések megboríthatják a jól működő dolgokat. - Feltétlenül átadjuk, de a jelentési kötelezettségünk, aminek eleget is fogunk tenni. Természetesen kérni fogom azt, hogy azzal a lendülettel adják is vissza nekünk, hogy elvégezhessük az általad mondott vizsgálatokat, de most túl feszült a rend ahhoz, hogy bármilyen módon titkolózzunk előlük. Kono Hanát megölték, a mi kasztunk második körében, ilyenkor azokon csattan az ostor, akik nem tehetnek róla, de vannak ambícióik. Majd ők eldöntik ki vizsgál, mit vizsgál és hol vizsgál. A barlangok, ahol élt akkor is itt maradnak, ha a testet elviszik - már-már büszke pillantást vet a férfire. A kutató elme érintetlen maradt, az elszántsága sértetlen, a világ titkait még mindig éppen úgy fel akarja tárni, mint azelőtt, hogy kezelésbe vette. Ami jó, megmaradt. Ami rossz azt elvetette. - Kire emlékeztet ez? Hasonlít rám a munkád, bármennyire is el akarsz távolodni tőlem, a kéznyomom rajtad. Jól sikerült. Nagyon jól, de... - Aki meghalt, annak nincs de. A büszkeség legjobb degradálója a fájdalom. Már az inkvizíció is tudta, a katonaság megtanulta, a politika átvette, és végül a szülők tökéletesítették a módszereket. A gyógyítás fájdalma a múlt hibáinak tökéletes kiteljesedése. Önmagára nem lehet büszke, legszívesebben a sarokban fetrengene befordult mikromozgásokkal, hogy ne érezzen semmi mást, és mégis, elterelje a vázizmok fájdalmával a gondolatait a belsőről. A fájdalomcsillapítónak hála nem a kín az éles, hanem a frusztráció, amivel érzi a szervek helytelen feszességét, természetellenes összehúzódásait. - Ennyire hiányzik neked egy alapos szopás? - ingerkedik finoman, de ebből nem lehet kielégülni, el kell ismernie, hogy veszített, és csak a sárkány jóindulatán múlik, hogy ezt mennyire dörgöli az orra alá. Jön még agyarasra póráz. - Jó. Elveszem az öccsét, és visszaadom neki egy megfelelő kurvatréningelés után, aztán meglátjuk mi lesz Vitalijból, ha megszabadul a függőségeitől - nehéz eldönteni, hogy komolyan beszél-e, nem volna meglepő, hogyha ilyen módon adna hangot a nemtetszésének valaki ebből a szakmából, még csak nem is a saját találmánya, de imádja az emberi kegyetlenség vívmányait újra és újra felhasználni. - Oké, egy neked - nem szeret visszakozni, kínos és kellemetlen, főleg akkor, hogyha Mordekainak van igaza. Majd akkor lesz kicsinyes, ha egy kicsit jobban lesz, és nem remeg a keze alatt, mint kezdő szajha a lokál mögött. Ráteszi a kezét a kezére, mielőtt túlságosan sokat árulna el magáról. Nem is tűnik olyan nagy butaságnak parancsba adni a bekapást. - Koncentrálj 'asalyv, koncentrálj. Ösztönlény vagy, de gondolkodó ösztönlény. - Ha megtarthatjuk, megkapod - nem esik neki nehezére ezt mondani. Elismeri a sárkányt, mert rágondolni is gyönyörűség, hogy mit tehetne vele. Minden csak ott sántít, ahol a tünde is, na nem a padlón, hanem hogy a szolgálatot akkor szereti leginkább, ha van ereje rábírni az akár vonakodó másikat is. Mégis a két gondolattal korábbi állítása igaz Mordekainak. Meg a kurva sárkány anyja. - Ezt - már az első szavaknál tudni lehet, hogy a sárkány jó helyre nyúl. A morális különbség jó és között mesterséges képződmény, nem követel most ilyesmit a sárkánytól, szusszanva hallgatja, a rosszallás összesűrűsödik körülötte, mint egy rontás. - Mordekai, vedd el Aleksey lányát, mielőtt hozzáadja valami arabhoz. Egyre többen bukkannak elő Mohamed nevében, és már kezdenek nagyon idegesíteni - kiházasíthatná a sárkányt. Nem rossz gondolat. Még annak is lenne értelme, hogy szaporítsa. És a férfi lényében van valami természet adta elegancia és visszafogottság, ami alkalmassá teszi az ilyen feladatokra, bár még soha nem próbálta az elmúlt négy évben. Ő egyszerűen csak szétkefélné, aztán odadobná a kutyáknak. Vagy fordítva. - Undorító vagy. - Nagyon jó. Elégedett vagyok veled. A jutalmazásodtól eltekintek, mert biztos a gyógyszered miatt akarom azt mondani, hogy kívánhatsz valamit - a katedrális a vádliján enyhén megfeszül, ahogy a lábát tartja, a krisztusi törlés a tudatába csepegteti a pátosz és adakozás szimbólumainak folyékony alapját, némi nyálat és könnyet. Lecsavarja a kupakot és kortyol, az erős szesztől elhomályosul amúgy is fakó látása, feltámasztja a hátát, félig ülő helyzetbe rendeződik fekvés helyett, amíg a jól megérdemelt tasakját megkapja. Ő a helyzet áldozata, a tartásából egyértelmű. - Nem használt képességeket, és igazából a karmait sem. Nem harcosként harcolt, hanem állatként. Nem használta az egész testét, az összes végtagját, leginkább le akarta harapni a fejem, vagy úgy kettőbe. Jól ismeri a barlangjait, és... akaratlanul szerintem de hajlítja a fémeket a földben. Számos helyen rám és magára is omlasztotta a falakat, új járatokat nyitott amikor agonizálni és dühöngeni kezdett. Súlyos sebeket kapott, főleg a fején és a nyakán, de átokvastag bőre lehetett. Az egyik szárnya és karja eltört, amikor eltaszítottam. Ellenem nem használta a leheletét, csak morgott - félreállítja az üveget, kinyújtja a kezét a férfi combjáért, az idegen pikkelyekkel mintázott fekete bőr belső felén húzza végig az ujjait, a tenyere alá gyűlik a sűrű sárkányvér, amit hív magához éppen úgy, ahogy az egész testét, lépét és máját, vérrel töltött sejtjeinek sokaságát, ellentmondást nem tűrő erővel, aminek semmi köze a kéjvágyhoz, és mégis, mi másért fogná magára az embermeleg sárkányt, az ujjai megtapadnak a derekán, a gerincárkába mélyednek, a szája pedig a szájára tapad. Ebben a pozícióban már nincs rosszul, bár rossz ízű, savas nyál tapadt a csókjában. - Ha végeztél a dög körüli teendőkkel, és én még ágyban vagyok intézz egy telefont Sidneybe. Valaki megölte a sofőröm, amíg ott voltam, balesetnek álcázták. Kell a nyomás a link ausztrálokon, hogy dolgozzanak az ügy felgyöngyölítésén, csak bazd le őket, mintha én lennék. Mikor aludtál utoljára? Ez még belefér.
Ami igazán veszélyessé teszi a sárkányt, az nem a valódi forma, a tapasztalat, avagy a vérében keringő savlenyomat, mely bármikor egyetlen pillanat alatt képes kifordítani önmagából a hús börtönében csendes alattomban várakozó éjfekete, torz vigyorú szörnyeteget. Az emlékezés ad neki valódi hatalmat, csepegtet kín és szenvedésnyi ígéretet minden eleganciát táncra hívó lépésbe, minden fölé tornyosuló megjelenésbe, a puszta simításba... de nem a saját emlékei, hanem a tündéé. A szilánkosra törhető, vérrel kent, finom porcelánú kis egyed koponyájában tárolódik az a lenyomat, ami növeli a pórázon tartott lény veszélyességi faktorát. Mégis... a hím biztonságban van a valaha volt ellenség karjában. Nem a faji hatalom miatt, hanem mert a pikkelyes - annak ellenére, hogy nagyon is tudatos lény -, úgy döntött, megérdemli a szolgálatait. Túl tud tekinteni rengeteg aljasságon, megalázó bánásmódon és igazságtalanságon azért, amit akar. Az elektrosokk eszköz, mely biztosította, hogy az akarás tiszta maradjon a múlt sérelmeitől, ám évekkel ezelőtt elhagyta, avagy bosszúra adta volna a fejét, ha ennyire egyszerű lenne a képlet. A Sárkány műkincsgyűjtő. Oda van a ritkaságokért és az ótünde minden szempontból annak minősül számára. Természetszerűen birtokolnia kell, amire vágyik, de egynémely esetekben magának is birtokolva kell lennie, hogy elérhető legyen. Ez pontosan ilyen. Veszélyes szórakozás? Óh, igen. Mindkét fél számára az és mégis... a mitikusi természet torz fintora, hogy a legnagyobb biztonságban épp annak társaságában kell lenniük, aki egyúttal a legtöbb veszélyt is hordozza rájuk nézve. Emlékezteti a saját kiszolgáltatottságára és hagyja, hogy kiszolgálja magát belőle. Rendkívül szórakoztató, groteszk kis játszma az övék. - Ez parancs? - A hangján keresztüldorombol a mélyben lakozó sárkány morajló hangja, mintha a hangszálak börtönét pedzegetné a nagy visszafogottságban. Egészen megidézi a képet, mikor saját, természetes alakjában tekergi védkörbe az álomba merülő tündét. Hátracirógat egy rakoncátlan szőkés tónusú tincset. - Ne dühöngj. Ritkán találkozunk értékelhető ideig mostanában, had élvezzem, hogy kivételesen nem tudsz lelépni. - Bárki szájából kurvára kegyetlenül hangzana. Igazából tőle is az, de legalább nem újdonság. Ritkán hagyatkozik az emberi érzelgősség feleslegesnek ítélt finomkodásaira. Hogy a tünde nem élvezi a szituációt? Nos. Finoman biccent az immár kategorikus parancsra, nem ellenkezik. Egyetlen orvosi látószög sem az igazi, ha nem veszi figyelembe a páciens pszichéjét, ugye. Elmosolyodik, ahogy a férfi tiltakozni kezd, a szemrehányó szemeknek szinte szórakozón hunyorog. Figyel, mindig-mindig figyel. Nem törődik mégsem a senyvedéssel, akaratosan végzi el a szükségesnek ítélt műveletet, aztán lemossa a vértől saját karjait is. - Kifejezetten, igen. - Pillant fel immár az alattomoskodó szavaknak, megtámaszkodik pár másodpercre a kád peremén, a pózból eredően pedig mélyebben helyezkedik el, mint felvetett fejű társa. Hagyja, hogy ráhelyezze a súlyát, csendes marad, amíg a másik megosztja vele az információkat. Nem zavarja meg még akkor sem, mikor megakad a szavak rendje, a fény pedig halk kattanással bemászik közéjük. - A kettő nem feltétlenül zárja ki egymást. Az állatoktól a természetes ösztönökön való... "felülemelkedés" - Mintha enyhe megvetés lenne a hangjában. - választja el az embereket és a mitikusokat is. Ha nem volt civilizációs ráhatás, nem volt katalizátora tudatos gondolkodást és komplex érzelmi világot kifejleszteni. - Halkan sóhajt. - Feltétlen szükséges átadnunk a védelemnek? Hivatkozhatnánk tudományos célokra. Ha még él, tanulmányozhatnánk a viselkedési mintázatát, rengeteg kutatási anyagot tudnánk prezentálni, hogyan él túl valami, amit magára hagy a társadalom, következésképpen hasznos információkkal tudnánk szolgálni, hogyan derítsünk fel hasonló eseteket. Sokkal több hasznot nyújt, ha nálunk marad és ezzel hosszútávon redukálhatjuk a vad mitikusok felszínre törését... - Megáll egy pillanatra, enyhén elfintorodik. - És persze a véréből kideríthetjük, kinek a névtelen fattya, a Védelem pedig megkapja a maga büntetendő célpontját. Mindenki nyer. - Főleg ő. Nyilvánvalóan. Nem ez az első ilyen beszélgetésük és nem is az utolsó. Mordekai nagyító alatt vizsgálná a világot, valamiféle felettes kívülállóként ha hagynák. Néha nem árt rá valóban az a póráz, könnyen elszalad vele a sárkányló, de ez nem zárja ki a logikus érvelést. Ereszti mindenesetre egyelőre a témát és inkább a diagnózisra koncentrál, a káromkodásra biccent. Végül is, röviden és tömören ennyiről van szó, bár ő a "szopás" szinonimával és a "vittél volna magaddal" szókapcsolatokkal jellemezte volna a helyzetet. - Én pedig szeretem, ha velem dolgozol, de félek ez nem a megfelelő alkalom. - Pillanatnyilag több kára lenne, mint haszna. Szomorú. Mennyi-mennyi elpazarolt idő, amit a tünde közelében tekereghetett volna, bár ez maximum saját nézőpontjából tekintendő "pazarlásnak". A férfi nyilvánvalóan hasznosan fogja eltölteni a kényszerpihenőt. Feltételezhetően. Megvonja a vállát, a mozdulat pedig kiemelkedő testkontrollról árulkodik, lévén nem hullámzik át a karjaiba, a sebeken dolgozó kezek munkája biztos marad. - Hígul a vér, gyengül a mentalitás. Túl fiatalok és túl sokat szívnak magukba a mai kor szelleméből. Bár Vitalij még felnőhet a feladathoz, megvan benne a potenciál. - Az idősebbik fivér esetében látja a nagyapa nyomdokait, bár valószínűleg még évekbe kerül, hogy igazán kikupálódjon. Biccent a váltásra, nincs gondja a megváltozó feladatleosztással, a sorok között nem igen lapuló hibáztatásra viszont enyhén felvonja a szemöldökét. Az aranypettyekkel szórt pillantás kiismerhetetlen marad, bár előbb fókuszál vissza a feladatára, semmint hogy a tündének is feltűnhessen. - Egy hete. Titkos kiküldetésre utaztál emlékeim szerint és elég világosan kifejtetted, hogy csak akkor zaklassalak, ha feltétlenül szükséges. Ezt nem éreztem élet-halál kérdésnek. - Nem is nagyon minősíthető annak, de tökéletes alkalom büntetni a férfit, ha ez az igény. - Hmmm... - Felsimogat a hím combján, ujjai anélkül kerülik a sérüléseket, hogy egyáltalán figyelne rájuk, mostanra nyilván betéve tudja mindet. Csodálatos dolog a vérveszteség. Arra ingerli a testet, hogy azokon a pontokon biztosítsa a megfelelő vérellátást, ahol a legtöbb távozik, ezáltal a környező bőrfelület olyan átkozottul, pokolian érzékennyé válik, hogy... - Ha megtartanánk sárkánykát, nyúzhatnék belőle neked alapanyagot egy jobb védőfelszereléshez. - Áh, az alkudozás! Muszáj mindent bevetni, nem igaz? Pompás sárkánytárgyat készítene a földzabáló fivérből. Átkozottul erős pikkelye lehet. Engedi a másikat hősködni, bár tökéletesen szükségtelen. Nem lesz kevesebb a szemében, ha hagyja magát kiszolgálni a viszonylagos kiszolgáltatottságban. A sárkány nyilván kifejezetten élvezné. - Mit szeretnél hallani? A menekülthelyzet miatt a szervkereskedelem virágzik, a kurvapiac fellendülést mutat, együttesen 2,9%-kal dobták meg a tervezett éves bevételt. Kurvákról jut eszembe, Aleksey megint megpedzegette, hogy ildomos lenne elvenned a lányát, a további "zavartalan együttműködés biztosításáért". Elég hajthatatlannak tűnik a témában. A jó hír, hogy hála a háttérmunkának, a Hiéna a napokban lehoz róla egy meglehetősen kompromittáló cikket. Kétlem, hogy a továbbiakban is ragaszkodni fog az egyesítéshez. Ami a Triádot illeti, biztosítottak a támogatásukról a megadott középhatárú feltételekkel. Egyúttal meghívtak egy Pekingi látogatásra is. Hamarosan átveszi a hatalmat az új örökös, így ez elkerülhetetlen lesz. - Nos... Mordekaira nem jellemző, hogy különösebben éles határvonalat húzna jó és rossz hírek között, bár a maguk üzleti szférájában az a rossz hír, ha nincs hír. A szavak végeztével már az ágy végében ül, a nedves törölközővel letörli a tünde lábát, nem kell, hogy mindent kidobjanak, amihez csak hozzáér. Megtehetnék, csak minek? Feláll az ágyról, ahogy a másik beszél, biccent az információkra, aztán eltűnik azért a vodkáért. Mielőtt a tünde igazán türelmetlenné válhatna, a kezében koccan az üveg. - Milyen potenciállal bír? Milyen képességeket használt ellened? Milyen sérülésekkel hagytad ott? - Valahogy kétli, hogy a sárkány halott lenne. A saját területe, nagy esélye van, hogy regenerál a környezetben. Amíg a férfi italba folytja immár csökkent fájdalmát, ígéretéhez híven valóban infúzióra köti, bár egyelőre csak vért kap. Valamit fecskendez ugyan a csőbe, de nem oszt meg különösebb információkat róla. - Ha lemegy a tasak, kicserélem és utána intézkedek. - Leül újra a hím ágyára, ezúttal törölköző nélkül, de már a tünde és a saját telefonjával egyaránt. Kikeresi a koordinátákat és betáplálja a sajátjába, egyúttal leadja a jelzést a Falkának is. Kicsit mozgalmasabb napja lesz, mint tervezte, de hát... az alváshiány már nem újdonság.
A harc és viszály, az élethalál küzdelem valahogy ott szaglik a legtöbb interakciójukban. Még ha a sárkány nem is emlékezik a saját bűneire, a tünde elméjében semmi nem idézett elő jótékony feledést, a fehér és jeges halál bűze pedig a saját érzékei szerint mindig körüllengi valahol, és ez a sárkány tudatának mélyére száműzött, önképét veszített, de el nem pusztított lényt örökkön ingerelni fogja. Veszélyzónában van, és ennek ő állandóan a tudatában is van, még ha maga a veszélyforrás nincs itt. Súrlódás, érthetetlen kiszólások és indokolatlanul büntető szavak melegágya ez. Néha szinte várja, hogy Mordekai lázadozzon a bánásmód ellen, hogy annak rendje és módja szerint leverhesse azt, míg néha, mint az ilyen alkalmakkal igen nagy örömére szolgál a józan belátás, nyugalom és kiegyensúlyozottság, amivel a sárkány rendelkezik. Ehhez sárkánynak kell lenni. A nyughatatlan tünde lélekben az évszázadok hálót szőttek, szerteágazó rengeteget, kacsokat, indákat, mint az erek és hidegek hálózata a testben, a telérek a földben, Ley-vonalak a mindenségen keresztül. Nyughatatlan rendszer, szikrázó, energikus nyavalyatört életmód ez. Ellenben a sárkányban tömbösödik az idő, és érlelődik a kor, egységgé kovácsolódik, és ez a kikezdhetetlenség kifejezetten hasznos. Józanon tartja, amikor darabokra akarja szedni részegen. Vagy most, fájva és sérülten. Nem vesz a férfi erejéből, hiába van karnyújtásnyira, és meríthetne belőle saját magára felruházott jogai szerint kénye kedvére. Hagyja magát gyengének látni, bármennyire is utálatos ez az érzés, nyálkásabb, mint a testén csordogáló vér és más. Már elsőre is gyűlölte ezt az érzést. Nem Mordekai volt az első sárkány, akibe belefutott, de a föld sötét üregében a káosz feketéje, a fáklya fénye a táncoló pikkelyeken, a védelmező aura harcias haragja, ami körülölelte a masszív alakot, és a tudat, hogy a szűk járatokban aligha futhatna el a mérgező savai elől mély első benyomást tett rá anno. Önnön gyengeségével a mestere oldalán és éjtünde feljebbvalója előtt nem szembesült. Kecses és mégis hatalmas a tünde faj, az erejük megkérdőjelezhetetlen, és mégis. A sárkányok masszív teste maga a varázslat, az angyalok kavargó szárnyai védköpenyeg a világ erőszakossága ellen, az elementálok természetes formája ellenáll a behatásoknak, a démonok alakja is kiszolgálja a hatalmukat, kellő méltósággal és súllyal támogatva meg az istenszerűségüket, míg a dzsinnek rejtőzése a varázstárgyaikban a betetőzése ennek az egésznek. Ők, a tündék ezzel szemben törékenyek és könnyűek, mint a füst és láng a szélben a parázs felett. Múlandóak, esendőek. Mély lélegzetet vesz, szinte behörpöli a tisztább gondolatokat, kicsit megrázza a fejét, mintha rossz szellemeket űzne el belőle. A levedlő sárkány mellkasára bámul, a medálra és a lánctalan keresztre, mintha az övének torz tükörképe lenne, tinta helyett feszes heghúsból rajzolva, a fülében élettelen zörej csak a cserepek csilingelő szánkázása a kövön. - Kapd már be te is - vicsorít, emeli a fejét, az álla alig borostás, a bal füle alatt a torka oldalán látszik egy halvány karmolásnyom, de az még önnön seb-gyerekkorában sem számított súlyos sérülésnek. A homloka dühfelhős, de a testhőmérséklete egészen normális. A szervezete már évszázadok óta összeszorított fogakkal küzd meg a seblázzal, a legkésőbb kezdve és a lehető leghamarabb túlesve rajta. - Akkor hozz nekem egy másik üveget, majd ha végeztél - és ez határozottan nem kérés, javaslat, tanács, vagy szépen pislogás, hanem parancs. Kell az a rohadt vodka, gyakorlatilag két évszázada anyatej helyett is azt issza, és mindjárt meghal egy kortyért, de hát szereti forradalmasítani a halál utáni életet. Bírja ő a fájdalmat, de nem mindig szereti. Pokoli módon teszik tündévé az embert, de ez a fürdetés se a kellem és a báj jegyében született meg, sziszegve hajol előre, megtámaszkodik a combja mellette, prüszköl, tiltakozón harákol, ahogy a víz az orrába, szemébe folyik, összekarcolt hátán szemrehányón figyelnek a lapockájára tetovált szemek. Embertelen szemek ezek, íves vágásuk a saját tündealakjára emlékeztetnek, mégis, valahogy érettebb tekintetűek annál. Csapzott és vizes büszkeséggel veti fel a fejét. - Érdekel, mi? - a kéjelgő rosszindulat a hangjában tenyérbemászó, mint volt a feje az imént szó szerint a sárkány tenyerén, de nem tartja vissza az információt, mint ahogyan azt a hangsúlya sejteti. - Amit láttam, az zavart össze. A kora száz körüli. A teste sárkány. A faja is sárkány, gondolom, ám az aurájából hiányzott a tudatos lényekre jellemző érzelmi mintázata és - elakad a hangja, a fájdalom belülről köszön a külső tónusok helyett, nyűgös nyögéssel hátradől, a csípőjét, hasát ellazítja, de a tudatos döntéseket felülírják a természetes kémiai és fizikai reakciók. Jóváhagyóan hümmög a villanykapcsolásra, a szemét lehunyja, mielőtt tovább beszél. Legalább valami jóra használja a száját. - Ez azt jelentheti, hogy állati lény volt, mint a nessi szörny, amit kurvára nem találtak meg még mindig, vagy tudatlanul és elfeledetten élt odalent, emberi interakciók nélkül. Csak találgatok, de ez látszik valószínűnek - a törölközővel feldörzsöli a tarkóján a besötétedett világos tincseket, lassú mozdulatokkal imitálja az élénk fejtörölgetést. - A kurva életbe - összegzi a benyomásait a diagnózisra, és a 24 órára. Nem szeret ilyeneket hallani. Sőt. Kínlódva félrehúzza a térdét, de ezzel nem sikerül demonstrálnia azt, hogy mennyire jól van, beleremeg, megfeszül a hasfala és bukfencezik egyet a vodka a torkában. Mordekai újra megfürdetné, ha lehányná magát. Nem szabad. - Szeretem a piszkos munkát. - ennél jobb indok nem is kell, de ha nem tudja magát visszavonszolni a tetthelyre, az eléggé bekorlátozza a lehetőségeit. - Csak magadnak köszönheted ezt. Fintorogva tűri a varrást és nyomkodást a combján, enyhén öklendezik, amikor a hasát érinti, feszes és kemény, az összegyűlt folyadékok kilépve természetes szállítóedényeikből kifele szivárognak. - Én is több kenőpénzt akarok, nőjjünk már fel - kap újra mély levegő után, kis nevetés feszül fel a szájára, undorral keveredik. - Ha a nagyapjuk még élne a kis parafattyúk behúznák a farkukat és elsüllyednének szégyenükben. - Az új generációk mindig hitványabbak, mint az előzőek. - HOGY MI A BAJOD VAN?! - Érzékeny vagy. - Jó. Feladatot cserélünk, te elmész a dögért, én meg megnézem ezt az új kapitányt, és betöröm kicsit, mielőtt a maffia leteszi a fegyvert a vörös téren. Egyáltalán mikor nevezték ki a csírát és én hol voltam, és miért nem kaptam erről tájékoztatást? -nyilván a sárkány hibája, de a keze, az nagyon ügyes. Felnyitja a szemeit, lenéz a fejére, ahogy dolgozik, zsigerien rándul meg az érintésre. - Volt rajtam védőruha, azt tépte le először - a "majdnem" csak nagyon ritkán a véletlen és a szerencse műve, ám ez is bizonyítja, hogy a védőruha nem elég erős. Fejleszteni kell azt is, ami a jelen kor technikája és tudása szerint a legjobb. - Jó, akkor most valami jó hírt - bár hozzáedződött már a rosszhoz, de amikor józan öntudatán élve kényszerpihenőre küldik, az kényelmetlen és tűrhetetlen, és mégis tűrnie kell, hogy ne tartson tovább, mint feltétlenül muszáj. Átfogja a hasán a kötést, elfogadja a másik karját, de a saját erejére támaszkodik. Így van rendjén, ha már felfordította a táplálékláncot, legalább kitart a tetején. Átgázol a saját vérnyomain, a talpa a korábbi csúszás-mászás helyén súrolt nyomokat hagy, lelkiismeretfurdalást nem ismerő megkönnyebbült sóhajjal nyúlik el az ágyon. - Volodarskogotól nyugatra vannak üregek, a koordinátákat megtalálod a telefonomban, valahol a nappaliban szórtam el. Repüljetek oda. Illegális bánya a hely, úgyhogy a felszínen nem fogsz látni semmit. Nincs kinn a rendőrség, privát csatornán értesítettek az üzemeltetők, és amíg nem üzenek vissza, nem tüntetik el a hullákat sem, ott lesznek a járatokban. A főfolyosón nyugatra menj, az első aknáig. Ez tizenkét méteres üreg visz le, ott a fejtés kútjában lesz a célpont. Egy A7-es konténert vigyél a raktárból, bele fog férni, és ha él még, zárható is. Hol a vodkám?
Kezdőlap 
