Újév másnapján, amikor az első kör is úgy véli, hogy mindenki kialudta az alkoholmámoros partykat, napirendre van tűzve az atlantiszi évértékelő. Ennek lényege, hogy a világtól elzárt tökéletesen mitikus szigeten gyűlik össze Ascariel hierarchiájának főleg felsővezetése, noha néhány alsóbb körös tag is abban a megtiszteltetésben részesült, hogy meghívást kapott rá. Maga a sziget az emberi mitológia szerint elsűllyedt, a valóság természetesen más, a rend használja, és komoly erőket vet be, hogy továbbra is rejtve maradjon. A szigeten csakis mitikusok élnek, ember ide nem teheti be a lábát, de még figyelők sem, mintha egy belső klub lenne. A szigetnek megvan az a sajátossága, hogy olykor tudja változtatni a helyét, ezt még Ascariel bűvölte rá valami ősi módon, állítólag az üstökös energiáit felhasználva, így ha úgy tűnne, hogy a hely lelepleződik, áttelelepítik máshova. Magától éretődő módon megközelíteni a szárazföld vagy a levegő irányából lehetetlen, csakis térkapun lehetséges, s angyali erők által feltámasztott sötét halottak felügyelik, akiknél nincsen apelláta. Csakis az első két körnek engedelmeskednek, senki másnak. A programtervet a résztvevők megkapták, de még részletezve lesz a későbbiekben. Atlantisz az elementálok által lett felhúzva, az ő képükre van formálva, főleg ugye a víz dominál, amolyan üvegpalotás, Óz birodalma külsőt kell elképzelni. Az érkezéskor az élőholtak engedelmesen mutatják az utat, még léleklenyomatot sem kell, ezt ő pontosan látják. A sziget egyébként nincsen ünnepi díszbe öltöztetve, hasonlóan néz ki mint bármelyik ősi város, a főépület egy kristrálytorony, ennek földszintjén van a konferenciaterem, a mélyén pedig a Börtön, ahol Hendiala és Clarion apja raboskodik, majd Eldorien fogja levezényelni a szabadító szertartást. Eldorien egyedül érkezik, Hendiala pedig Ellaellel. Első körben senkinek nincsen más dolga, minthogy elfoglalják a helyüket a konferenciateremben.
//No most ennyi, meg lehet érkezni, és majd a házigazdák vezényelnek: Kitana, és Ellael. Eldorient és Hendialát tessék njk-nak tekinteni, külön nem fogok velük írni, hanem ha cselekszenek, azt majd a mesélői hszeimben fogom leírni. A határidő 10 napos lesz mindig, a sorrend itt nem fontos, de ha kérdez tőled valaki, vagy reagálsz valakire, próbáld őt nem kihagyni. Fejlécezni, vagy a szövegben kijelölni a mesélő számára fontos dolgokat ér. Na hajrá!//
Egyedül üldögélek egy ideig, de nem jelent problémát. Mondhatni megszoktam, sőt. Én teremtettem magamnak a magányt azzal, ahogy viselkedem, amit mondok, ami elől menekülök és amit elűzök. Gondoskodtam róla, és a furcsa, magamra kényszerített elszigeteltséget a mai napig gondozom is, mint egy titkos kertecskét. Tűzzel táplált, forróságból táplálkozó, parázsló terület, ahol nem él meg semmi. Még a tűz lángja sem, csak a csendes izzás. Nem is igen keresi senki a társaságom, végignézem, ahogy többen is elsétálnak mellettem, szándékosan nem keltettem fel a figyelmet magamra, és bár ez a test az egyik legpofásabb, amit sikerült összehoznom, annyira nem kihívó vagy csinos, hogy a többi emberforma közül kivillanjon, ezért aztán csendben nézem végig, ahogy a terem megtelik, mígnem egyszer csak megérzem a másik tűzsárkány érkezését. Oda sem kéne pillantanom, a belőle áradó melegség körülölel, de természetesen elfordítom a fejem, és tőlem telhetően kedves mosollyal üdvözlöm a sárkányt, az apámat. Hirtelen történt olyan sok minden, hogy nem, még mindig nem tudom a nyakába vetni magam, vagy önkéntelen mozdulattá váló puszival köszönteni. Nem állok fel, mert Ellael nagyúr is már mocorog, hamarosan kezdi a beszédét, de azért egy halk sziát elsuttogok. Mást nem mondok, csak néhány másodpercig pihentetem rajta a tekintetem, aztán a pódium felé fordulok. Egyszerre feszélyez apám jelenléte és nyugtat meg. A velem született ösztönök és a felvett, berögzült szokások csatáznak bennem minden alkalommal, ha valamit csinálnom kell körülötte, és fogalmam sincs, ez milyen gyorsan fog megváltozni most, ezekben az időkben, és főleg annak hatására, hogy most már ő is tudja, hogy én ki vagyok, és az információ lassacskán mások fülébe is eljut. Most azonban nem családi kapcsolatokat ápolni és erősíteni vagyunk itt, hanem meghallgatni az értékelést. Ezarel után sem kutat a szemem, csakis arra koncentrálok, amiért itt vagyok. A Tudomány fejének mondataitól néha megrándul a szám széle, pedig én aztán nem vagyok egy sokat nevetgélő fajta, sőt, akik hangosan felkacagnak, még elégedetlenkedő és feszélyezett pillantást is kapnak tőlem. Az első összefoglaló után udvariasan tapsolok, és csak egy kérdő, "mit szólsz?" pillantást engedélyezek meg magamnak Meraxes felé, én nem kezdek beszélgetésbe a pár másodpercnyi szünet alatt, ami Ellael elfordulása és Kitana színre lépése között támadt, inkább nyúlok a poharam felé, amiben hűs ital várja, hogy feszélyezettségem kicsit csökkenthesse. Nem víz ez, valami más... Az első óvatos korty után nagyobbat húzok belőle. Hm, nem is gondoltam, hogy ilyesmit is felszolgálnak, de mikor rám nem jellemző módon belelendülnék az ivásba, egy apró kortyot félrenyelek Kitana szavai hatására, és el is megy a kedvem az italtól azonnal. Bátran mondhatom, hogy szó szerint kigúvadt szemekkel bámulok a sárkányra, ahogy hangot ad annak, amit én még csak nem is sejtettem. Tudtam én, hogy baj van, hogy mik történtek, és nem szóltam bele, de engem se nem lepett meg a lépése, se nem zavart. Persze védelmisként talán gondolnom kellett volna arra, hogy ez így nem egészen megfelelő eljárás, de egyrészt sosem voltam jó munkaerő, jó ideje az ötödik körben vagyok, másrészt meg Kitana mondhatni a barátom. Sárkány büszkeségem egy pillanatra mégis elégedetlenkedni kezd, hogy én erről mégis miért nem tudtam?! De utána azonnal a döbbenet és a "mit mondott? jól értettem, azt mondta?!" kérdések kezdenek zúgni a fejemben. Megszoktam, hogy nincs kinek mondanom őket, így most sem fordulok az apám felé, reflexszerűen magamat kérdezgetem, és értetlenül nézek a káoszsárkányra, majd kiképzéseimnek hála, még ha nem is akarok, önkéntelenül körbenézek a teremben, ki hogyan reagál erre, még ha személy szerint nem is érdekel. Teljesen eltérő reakciókat látok; érdektelenségtől elkezdve teljese felháborodáson át még a mulatság nyomait is észreveszem egy-két szempárban, ami igazán felháborít. Itt ugyan nincs tűz, sőt, körül vagyok véve a hűs vízzel, ami igencsak kényelmetlen gondolat egy tűzsárkány számára, arról pedig már ne is ejtsünk szót, ahogy a sétáló hullák az ajtók elé lépnek. A pulzusom megemelkedik, és az asztalon heverő poharamban az ital gyöngyözni kezd. Kitana túl messze van tőlem, talán észre sem vesz, de ha idenézne, akkor látná a szemeim helyén a kérdőjeleket, és mire feltűnök majd neki, talán a hajam is lángol majd... De nem én vagyok az egyetlen, akit felzaklatott a dolog. Az Ellael által lekevert fotók láttán sem igazán érzek késztetést nevetésre, és ha kiderül, hogy ez az egész az idei nagy tréfa, amire minden évben sor kerül, akkor abban is biztos lehet mindenki, hogy nem fogok kacagni rajta, bár, ahogy elnézem, a többiek sem különösebben értik, mi történt, még ha nem is foglalkoznak vele annyira. Teljesen önkéntelen mozdulat tőlem, hogy kicsit felemelkedem a székemből, hogy Kitana után menjek. Mégis csak a barátom vagy micsoda, ilyenkor pedig az lenne illendő, hogy támogassam, nem? Viszont védelmis is vagyok... Ám a védelem egyik kisvezére mindeközben fennhangon becsmérli őt, amitől a bennem mélyre láncolt sárkány megropogtatja a csontjait. Felettes vagy sem, Myärn örülhet, hogy még nem sajátítottam el a tüzes pillantás képességét, mert egy csinos ótünde helyett csakhamar eleven fáklya ülne a helyén, és nem hinném, hogy bánnám. Azt hiszem, egyedül Ellael gyors reakciója az, ami végül megspórolja a katasztrófát az összegyűlteknek, én azonban továbbra is a mozdulatban ragadok, és azon tűnődöm, hogy slisszoljak ki a tömegből, anélkül, hogy észrevegyék, de ez most lehetetlen. Mégis meg fogom próbálni, azt hiszem. Laylah elnézné nekem, hogy szar barát vagyok, de egy káoszsárkány, akinek az élete meglehet, itt és most hullik szét? Esélytelen.
Elcsendesedem én is a kis csevegést megszakítva, amit Amphore'llel folytatok, miután Eldegar is megérkezik. Én magam küldtem el fontos teendőket intézni, ezért is esett épp csak az utolsó pillanatban le. Mosollyal üdvözlöm, ahogyan minden ismerős arcot, és hozzám közel állót, de amikor az angyal beszélni kezd az én hangom is elhal, hiszen tudom mindig rátestáljuk ezt a feladatot, épp e miatt megérdemli, hogy végig is hallgassuk. Hálás vagyok érte, hogy még sosem merült fel benne, hogy egyik évben átadná. Bár azt hiszem talán pon a miatt, mert ő maga is tudná, hogy abból semmi jó nem sülne ki. Ha most ott kint Eldorien állna akkor valami rövid statisztikai kimutatást kapnánk szórakoztató riposztok nélkül. Ha én... hát magam sem tudom, jó eséllyel én is a tényekre szorítkoznék, Ellaelnek viszont valahogy mindig is jól állt a figyelem és ez után biztosan pótoljuk majd azt a kis kiruccanást, ami elmaradt legutóbb. Megérdemli és tudom, hogy mennyire szeretné látni Eldorient, ahogyan sültkrumplit majszol és kólát szürcsöl mellé szigorúan papírpohárból szívószállal. A kinevezésnél én magam is tapsolok. Azért halvány sejtéseim vannak arról is, hogy az ikrek milyen kapcsolatban vannak Ellaellel és Eldoriennel. Na nem olyan mértékben tudok erről bármit is, csupán sejtéseim vannak és azt azért én is tudom, hogy a kapcsolat közeli, maximum azt nem hogy mennyire, főleg hogy időnként azért elkapom Ellael tekintetét, ahogyan Hendialán időzik el és az ilyesmi nem csak puszta kollegiális figyelem. Tudom... azóta főleg, hogy találkoztam Joeval másodszor is, hogy beszéltem neki magamról... rólunk... Azt hiszem ezt is meg kell majd pedzegetnem azon a hamburgerezésen, mégis csak elég fontos információ. Aztán következik a nagy bejelentés és hirtelen azt sem tudom, hogy a szemem kerekedjen csak el, vagy pedig a szám maradjon nyitva, de a körülöttem ülők érezhetik nagyon jól, hogy az érzéseim csak úgy kavarognak. Határozottan lehűl a levegő a több méteres környezetemben akaratlanul is. Arcátlanság... minő arcátlanság! Talán még az asztalon előttem lévő pohárban is jegessé válik a pezsgő, de ezzel most nem igen foglalkozik. Ellael arcát fürkészem, hogyan hathat rá ez a bejelentés. Ha Eldegar itt jelentett volna be hasonlót biztos vagyok benne, hogy nem tűrtem volna ilyen nyugalommal, de az angyal vezeti ezt az eseményt kénytelen rezzenéstelen arccal lereagálni. Erős, mint mindig, de ismerem már annyira, hogy tudjam legbelül biztosan iszonyatosan szenved. Elveszítette Konot, tudom, hogy milyen mélyen megviselte és most itt nyílt szín előtt szinte megalázza Kitana a helyett, hogy beszélt volna vele személyesen az esemény után, vagy előtt, ez már részletkérdés. Mihelyst valamelyest sikerül megnyugodnom és higgadtságot erőltetnem magamra intek az egyik teremőrnek, aki pár lépés után az asztalomnál köt ki. Lezáratom a kijáratokat, hogy még véletlenül se távozhasson senki sem csak úgy a teremből. Az biztos, hogy ezt nem most a beszéd közben kell elrendeznünk, de utána viszont mindenképpen, addig viszont a sárkány nem távozhat a teremből, az őröknek majd gondjuk lesz rá. Eldegar hangja az, ami az őr távozása után újra visszaránt a valóságba, még mindig alig térek magamhoz. A hogylétemről érdeklődik. Tudom, hogy rá nincs jó hatással az érzelemhullám, ami hideggel borította be őt is. Ellentétesek vagyunk, ezt a meleg kezéből is jól érezhetem, ami az enyémre simul egy pillanatra, de idősebb nálam, erősebb is, hogy egy kis fagy ne legyen rá rossz hatással. Bólintok csak egy aprót, és újra Ellaelre figyelek, a rezzenéseire, majd Myärn megjegyzésére. Igaza van... a legkeményebb időben csak így lemondani. Ha az apám ezt látná egy sárkánytól, aki mindig azt hajtogatta, hogy mennyivel mások felett állunk... Nem csoda, hogy tévedett, Kitana most nagyon is rácáfol, Ellael is, hiszen tűri azt, ami történik, alig láthatja rajta bárki, hogy mit érezhet most, csakis, aki tényleg ismeri. Én még akkor is őt figyelem, amikor a videót elindítják. Csak lopva pillantok oda képekre, de képtelen vagyok most mosolyogni. Szívesen mennék oda hozzá, de tudom, hogy nem szakíthatjuk meg az eseményt most ilyesmivel. A rólam készült képsorokon azért mégis csak meglepődöm, a fegyver, a barna haj... emlékszem erre, de nagyon rég volt, még egy előző életben, amikor a hajam rövid ideig nem a jelenlegi színét tükrözte. Próba volt, nem igazán tetszett, de még sem tud most ez olyan mértékben lekötni, sokkal komolyabb a helyzet ennél.
Na jó, nevemet hallva azért felpillantok, s kicsit meg is emelkedik a szemöldököm, mikor a káoszsárkány azzal kezdi, hogy lemond meg bocsánatot kér. Nagyon gyorsan veszem elő a mobilom ismét, s míg Kitana elmeséli a sztorit, amit hallok is, figyelek is, de közben még egy smst küldök Nemesisnek egy rövid üzenettel: "Több sörre lesz szükség. Vagy rövidre." Majd visszacsúsztatom a mobilt a zsebembe és felnézek Kitanára, mint aki tényleg fontolgatja azt a vérszimpátiát, jobban, mint valaha. Együttérzés vagy szánalom, megbocsátás? Na ezek azok a szavak, amelyekkel biztos nem írna le engem most senki. - Nos igen, zavart, hogy egy secundus a második körből hogy jön ahhoz, hogy szerelemféltésből megölje az említett dzsinnhez direkt odaküldött terciusomat, ráadásul olyan ostoba is legyen, hogy ne tudja ártalmatlanítani megölés nélkül. De eddig legalább azt hittem, hogy egy sárkány tette. Most már jobban zavar, hogy csak egy gyáva kukac műve volt. - Kommentálom hidegen koppanó szavakkal Kitana lemondását és bocsánatkérését, távozását és sajnálkozását. Leginkább ezt a teljesen értelmetlen és haszontalan önsajnálatát. Lemondok a vérszimpátiáról - noha nagyon szemeztem az ötlettel, hogy példát statuáljak a sárkányon azoknak, akik a védelmisek nélkül akarnak kívülállókat likvidálni, pláne jól keresztbe is tesznek ezzel egy folyamatban lévő ügynek -, egyszerűen nem találom elég méltónak tovább foglalkozni olyasvalakivel, aki kis lelki sérülésre a megfutamodást választja. Én biztos nem fogom marasztalni a káoszsárkányt, fusson felőlem bármelyik barlangba és mantrázza ott néhány száz évig, hogy jaj de rossz neki vagy amit ilyenkor szoktak. Hála az égnek Ellael tudja, hogyan folytassa az évértékelőt, még ha látni is rajta, hogy korábbi felhőtlen jó kedvére most árnyék borult. A vetítés jól eltalált, s ma nagyon gyilkos hangulatomban lehetek, mert megfordul a fejemben, hogy Ellaelt is meg fogom ma még ölni. Ez a képsor rólam! Te jó ég, ki volt ott annál az akciónál és ki készítette ezeket a képeket? De az angyal meggyilkolását legalább nem gondolom komolyan, ez kuncogásom is jelzi, mikor a képsornál találkozom a saját arcommal és azzal a lehetetlen parókával, amit viselnem kellett. Mikor Eldorienhez ér a képsor, nem tudom megállni, hogy valóban oda ne pillantsak az illetőre kifürkészhetetlen tekintettel. S ha találkozik tekintetünk, ezúttal nem fogom elkapni pillantásomat, mint az elmúlt néhány hétben tettem.
*Az összejövetelnek nagyon az elején tartunk még, nem mondhatom azt, hogy eddig minden úgy alakul ahogy szerettem volna, és általában nem is szokott történni semmi amit később a „légy a levesben”-nek tulajdonítanánk. Ez a nap nem erről szól, ilyenkor csak elmondjuk mi történt az elmúlt évben és nincs panasz vagy jelentés egy újabb problémáról. Nem is számítok ilyesmire, bár Kono halálának említése szomorúsággal töltött el és Aalyena távolságtartása is, azért mondhatom azt, hogy a kedvem emelkedett és próbálom a hangulatot is olyanná varázsolni. Kitanára tekintek és végig rajta tartom a szemeimet mikor könnyed, udvarias csókot lehelek a kézfejére, látom ahogyan megrándul ajkainak szeglete, de nem gyanakszom csupán nem értem. Vajon a kézcsók váltotta ki belőle, s ha igen, miért? Hiszen mindig is udvarias vagyok a nőkkel szemben, bárkivel mert csodálom őket és szeretem is mind….hellyel-közzel. Van aki nem érdemelte ki, de pont Kitana nem az a személy. Emlékszem amikor az otthonában látogattam meg, kedélyesen csevegtünk míg ki nem borult de káoszságára fogtam és akként kezeltem, próbáltam a lelkére hatni és helyre rázni. Sok minden történt vele de mindig lelkiismeretesen végezte el a rá bízott feladatokat. Most is ezt várom tőle, ám egészen mást kapok. Már lépnék le a pódiumról, hogy elfoglaljam a helyemet Hendiala mellett, de az első mondata visszaránt. Kíváncsi tekintettel és felvont szemöldökkel fordulok vissza hozzá…..és bekövetkezik az aminek nem kellene, amire nem számítottam és amit nem vártam volna soha Kitanától függetlenül attól, hogy az élete szó szerint káosz. Értetlenül nézem őt miközben a szavai úgy csorognak elmém legmélyebb pontjáig, hogy mély árkot vájnak maguk után. Érzem ahogy elönt a hűvösség és mindent kemény jégpáncélba fog. Közbevágnék, de nem érzem értelmét, csak elodáznám az elkerülhetetlent, ráadásul botrányba fulladna a rendezvényünk, Kitana úgy is elmondaná amit akar, akkor is ha visszatartom. Addig van időm összeszedni magam, érzelem nem látszódhat rajtam a vonásaimat rendezem, csak a gondolataim olyanok mint egy kiborult csetreszes láda. A végén bólintok, hátam mögött kulcsolt kezekkel állok és nézek távozó alakja után. Nem tartom vissza, feladatom van és immár egyedül kell végigcsinálnom, nem rohanhatok utána, hogy megpróbáljam lebeszélni a láthatóan és közölt végleges döntéséről. Több órába telne hiszen azzal kellene kezdenem, hogy _miért_? Sem a hely, sem az idő nem alkalmas erre. az összegyűlt közönségem felé fordulok, vállaimon súly melyet le kell ráznom, hogy mentsem a menthetőt. Ritkán történt meg velem a hosszú évszázadok során, hogy nehezemre esett mosolyogni, most mégis muszáj. Széttárom a karjaimat amolyan „nincs mit tenni, ezt osztotta a gép” mozdulattal, majd a szónoki emelvényre támaszkodom a kezeimmel.* -Nos, úgy tűnik ma éhezni fogunk. *szélesen elmosolyodom, belül pedig szenvedek.* -Csak tréfa volt, gondoskodtunk mindenről úgy hogy senki ne rohanjon el pizzát rendelni. Nos, egy évértékelő sem maradhat izgalmak nélkül de megnyugtatok mindenkit, nem fog káoszba fulladni, kézben tartok mindent. Ezek után jönne az, hogy felszólítok ide valakit aki a kitüntettek sorában foglal helyet de mint tudjuk itt senki nem számíthat szobrocskára, viszont ezúton szeretnék gratulálni azoknak a tagjainknak akik feljebb léptek a ranglétrán. Sok dolguk lesz, csak a magam nevében beszélhetek, de gyanítom, hogy vért fognak izzadni a következő évértékelőig. *Clarionra tekintek és rákacsintok. Ezen a ponton kezdek azon gondolkodni, hogy feladom, de nem szoktam ilyet tenni.* -Készültünk egy kis meglepetéssel is, minden nekem róható fel, ezért azt hiszem megyek és összeszedem a gyümölcsös kosarakat. *Ezek után intek hátra a sorok mögé és az általam kért vetítés megkezdődik. nem hosszú, csak néhány pillanatkép a jelenlévők jobb vagy rosszabb pillanatairól. A terem elsötétedik és én Hendialához menekülhetek. Pár másodperc múlva képek villannak fel és remélhetőleg elfeledtetik a korábbi kis intermezzót.*
Ellael válaszára csak fintorogtam egy alig láthatóan, majd halkan felsóhajtottam. - Nem, nem volt elég magamból, tökéletesen megtudom beszélni magammal is a dolgokat. De köszönöm a felajánlást, igyekszem. – eresztek meg felé egy mosolyt. Pedig, ha tudná mire készülök, én leszek az utolsó em…sárkány aki a hátába döfi a tőrt. Elakarok vonulni a világ elől, nem a sok szem előtt lenni. Belefáradtam már, hogy itt vagyok, megcsinálok mindent, és, hogy kórházat vezetek, amit már átadtam egy embernek, Becky remekül fogja vezetni, én tanítottam, mindent tud amit a gyógyításról kell, és a gyógynövényeket is szívesen használja, némelyiknek több értelme van, mint a mai gyógyszereknek. Ahogy végignéztem a termen láttam, hogy barátnőm apja Meraxes is befut, és lehuppan lánya mellé, biztos valami rendőrségi ügy, mert még mindig ráncolja a homlokát. Vagy mindig így csinálja, majd megkérdezem Omeranyst, bár, ha bejelentem amit akarok nem biztos, hogy lesz rá időm, vagy lehetőségem. Halványan visszamosolygok főnökömre, majd az aurája miatt gyorsan lehunytam a szemem. Mint mindig ugyanolyan humoros, és a kedve is jó. Igen, pont addig lesz jó amíg meg nem mondom, hogy elmegyek, és visszavonulok Azurnah egyik barlangjába, ám, ha nagyon szükség van rám talán előmerészkedek a vackomból. Ahogy számítottam rá Myärn legszívesebben megmutatná rajtam milyen is egy durcás ótünde bosszúállása mégsem ért el, vagy lehet, hogy elfog fogalmam sincsen, de megérdemelném. Türelmesen hallgatom végig Ellaelt, a kéz csókra megrándul a szám széle, nem voltam hozzászokva a kedveskedéshez, ritkán jutott belőle részem. - Köszönöm a szót Ellael, ám be kell vallanom nem készültem semmivel, csak a lemondásommal, és egy bocsánatkéréssel Myärn nagyasszony felé. Amikor Párizsból Kairóba repültem csak egy személyt akartam likvidálni nem pedig kettőt, csak a szerelemdzsinnel akartam végezni, viszont Azriel rám támadt, védte a dzsinnt, hála a kis trükkjének. Fogalma se volt arról, hogy kivel harcolt, csak az utolsó pillanatban jött rá kivagyok amikor meghalt. Nem tudom értesíteni senki, mert késő lett volna. – szorítottam ökölbe a kezem, ha nincs azaz átkozott fruska még most is élne. - Nagyon sajnálom, hogy nem tudtál döntést hozni felette. – pillantok a tünde felé, az sem érdekel, ha nem figyel, én megtettem a lépést, a többi nem rajtam múlik. - A lemondásom pedig végleges, sajnálom Ellael, de szeretnék visszavonulni Azurnah egyik barlangjába. Remélem találsz majd valakit helyettem. – léptem le a pódiumról, és kiindulok amíg mindenki emészti amit mondtam, azt is reméltem, hogy nem akar senki megállítani, elakartam hagyni a szigetet, elakartam hagyni a múltamat, és a jövőmet úgy tölteni, hogy egy barlangban élek, és nem csinálok semmit, csak önsanyargatom magam a bűneimért.
Ha találkozik pillantásunk, köszöntöm az ismerős arcokat, s ez egy eléggé leszűkített kört jelent, talán csak az első két kört, talán még pár harmadik körös. Clariont mindenképpen, akárcsak Caryeth-et, a tündéket, akiket már csak kis számuk miatt is könnyű megjegyezni. Mellettem kimarad egy hely, de nem bánom. Igazából valahol szórakoztat is. Mi lett volna, ha nem az emberi alakomban jelenek meg? A sötét aura nélkül is több hely szabadon maradt volna mellettem és mögöttem is, ezt még Ellael bizalomgerjesztő ragyogó kisugárzása sem tudta volna ellensúlyozni. Ha valamiért érdemes eljönni az ilyen évértékelő eseményre, az Ellael humora. Többször felnevetek vagy felkuncogok az elhangzottakon, habár láthatóan sokszor csak fülem figyel az angyalra, tekintetem inkább a jelenlévőket fürkészi, mint mindig. Szeretem megfigyelni, ki kivel néz össze, ki kihez ült oda, ki kapja el másról a tekintetét és ki kihez hajol oda valami megjegyzést hozzáfűzni. Érdekes ez a kapcsolathálózat, ami sokkal bonyolultabb, mint amilyen egyszerű piramis-elvvel írtam le nemrégiben Rhyl-nek. Persze azért sem figyelek annyira nagyon, mert az elhangzottakkal tisztában vagyok, főleg az unalmas védelmis részekkel. Mert azokból bőven kijutott Eldoriennek hála! Az egy-két érdekesebb aktát átnéztem, az összes többit lepasszoltam valamelyik negyedik vagy ötödik körösnek, aki rendesen iktatta nekem és két oldalas kivonatban összefoglalta nekem a lényeget. Pont jó! Clarion kinevezését természetesen megtapsolom, s egyébként ezt őszintén is teszem. Az sms érkezését csak én észlelem, hiszen hangot sosem kapcsolok rá, csak zsebem rezgett meg egyszer röviden és finoman. Nem is baj, hogy így történt, hiszen ekkora adja át a szót Ellael Kitanának, s legalább így a figyelmem elterelődik arról, vajon meg kellene-e kínálni vérszimpátiával a káoszsárkányt? Hírhedten nincs szívem, így történetesen teljesen hidegen hagy a nyomora, a szerelmi bánata, vagy akármi érzés, ami miatt a pletykák szerint elzárkózott a világ elől. Egyébként ezt legalább bölcsen tette, mert akkor sem voltam jó kedvemben, mikor befutott a hír Azriel halálát illetően, pláne hogy Kitana ölte meg, holott ez a jog engem illetett volna. Persze szívélyesen lemondtam volna a káoszsárkány javára róla, ha előtte tudok róla, nem pedig utólag. Egy szó mint száz, részemről érdemelne a duzzogó sárkány egy lendületes pofont, de szerencsére az az sms jókor érkezett, s sötét gondolataim hamar elszállnak már akkor, mikor a nevet meglátom. Nem zavartatom magam, hogy Kitana épp beszél, de azért pofátlanul sem csinálom, mert ennyi azért van bennem, de válaszolok arra az sms-re. A védelem 2. körének primusa vagyok, akár fontoskodva ki is vonulhatok telefonálni, ha úgy tartja kedvem. Ki kérdőjelezné meg, hogy nem a munkámat végzem? "Megmentettél egy életet! Sietek, ahogy tudok! : )" Ez a válaszüzenetem a dzsinnemnek, akiről még mindig nem tudom, pontosan kicsoda, de nem is akartam utána járni. Majd elmondja, ha akarja. Én csak titkon remélek valamit, amit még Eldoriennek sem vallanék be, talán magamnak sem. Felelőtlenség a Védelem 2. körébe tartozva így tartani fenn egy kapcsolatot, de mindegy. Mindenesetre nem gond, ha Nemesis azt hiszi az üzenetből, hogy a sörrel az én életemet menti meg, nem pedig valaki mást mentett meg az sms-sel. Ezen aligha fogja törni a fejét, sokkal inkább az üzenethez mellékelt képen. Lopva gyorsan csináltam vaku nélkül egy fotót a csipkés ruhám egy részletéről, ami alól átsejlik selymesen puha bőröm. Hadd találgassa csak, mely részemet is fedi az a csipke... Az a baj, hogy nem lehet azért végig sms-ezgetni sem, ráadásul ez rá is ébresztett arra, hogy aki érdekel egy kicsit is, fene messze van ide. Rengetegen vannak körülöttem, mégis, mintha itt sem lennének számomra. A jelenlévők egyike sem pillant felém, s én is csak a magam szórakoztatására figyelem őket csendben... Elfojtok egy sóhajt. Ha vége ezeknek a beszédeknek, fel kellene markolni egy koktélt helyes kis napernyővel, szívószállal, elfogyasztani kint a napsütésben, majd angolosan távozni és magam mögött hagyni a csapatépítő programokat. Komolyan gondolom, de akkor miért is nem állok fel erről a székről?
Természetesen a testvérem mellett foglalok helyet, hol máshol? Egyébként is Ellael primusa lettem, e miatt is az asztalánál van helyem és egyébként is szívesen váltanék pár csendes szót Hendialával. Na persze nem most azonnal, hiszen hamarosan megkezdődnek a beszédek és annyi tisztelet bőven van bennem, hogy nem vágok bele senki szavába sem és nem beszélgetek, miközben más arra szán időt, hogy nekünk beszédet tartson. Ezért csak pár szavas köszönésre telik Hendiala felé és nem megyek bele ebbe az egész kiszabadítósdiba. Ettől még láthatja rajtam, hogy nem esik jól, hogy nem tudok erről semmit, hogy úgy tudtam meg mint mindenki más, és nekem nem számolt be külön arról, hogy az apánk itt van bezárva és hogy egyáltalán mi miatt. Én azt hittem, hogy meghalt és olyan érzésem van, mintha Hendiala tisztában lett volna azzal, hogy ez nem így van. De nekem vajon miért nem szólt róla? Halkan sóhajtok csak egyet és kortyolok az italomba, amikor Ellael el kezd beszélni. Időnként persze elmosolyodom és a védelem kasztjának emlegetésekor akaratlanul is Eldorien felé siklik a tekintetem. Talán még egy enyhe titkolni igyekezett vágyakozás is látszik a pillantásomban, de bizonyára mindenki a tudomány kasztjának első emberére... angyalára figyel, nem pedig arra, hogy az én tekintetem merre kalandozik el. Csak akkor figyelek fel komolyabban, amikor Kono Hanát említi. Még most is összeszorul a szívem, hiszen a haláláról nem tudok sokat, nem voltam ott, de rémes erre még csak gondolni is. Nincs többé, sosem beszélhetek már vele, nem hallhatom bölcs tanácsait, komoly, ám szeretetteljes pillantást. Kono mindig is hűvös jelenség volt, de tudom jól, hogy sokan voltak neki fontosak, ahogyan a munkája és a kórház is. Sokat tett az emberekért és hatalmas veszteség, hogy már nincsen közöttünk. Nem csoda, hogy az én szívem is belesajdul, amikor Ellael róla beszél, még akkor is, ha mindeközben az én kinevezésemről is szó van, amit szerény visszafogottsággal reagálok le, csak halványan mosolyodom el, afféle köszönetképpen Ellael felé, hogy rám gondolt. És persze azt csak én tudom igazán, hogy milyen kihívás volt neki, hogy egyáltalán rábeszéljen arra, hogy elvállaljam a posztot, de tudom, hogy ezekben a nehéz időkben mégis csak jól át kell gondolnia, hogy kit nevez ki egy ilyen fontos posztra.
*Eljött az ideje ennek is, nem mondom, hogy nagyon vártam de ez a szükséges rosszak egyike amit igyekszem humorral feldobni, ahogy mindig. Rám vár ez a feladat hiszen Eldorien talán mosolyogni sem tud - erős túlzással - Cryeth pedig, nos neki remek humora van de nem szívesen csillogtatja meg hivatalos alkalmakkor, pedig nem vonna le semmit sem az eddig kivívott tiszteletből amit mindenki érez iránta. Úgy tekintek rá mint a napernyős sárkánykirálynőre aki szereti a koktélokat és a baseball bírókat stírölni. Senki más nem ismerheti mosolygásom okát, így ez köztünk marad ahogy sok minden más is. Azt egy kicsit nehezményeztem, hogy legutóbb nem jutott időnk a McDonald`s-ba menni, pedig minden tökéletesen összepasszolt és könnyű dolgom is lett volna Eldoriennel, de hát mindenki tudja, hogy szeretem a kihívásokat. nehezebb dolgom lesz újból farmert adni az elementálra, de megteszem. Mindenkit szívélyes mosollyal üdvözlök, szólni ugyan nincs alkalmam mert a pódium azért messze esik a székektől, de ez nem tart attól vissza, hogy bárkit is üdvözöljek. Egyedül Kitanát részesítem ama kegyben, hogy halkan de válaszoljak a hozzám intézett durcás megjegyzésére.* -Nem volt elég magadból? Ideje lenne más társaság után nézned. Itt vagyok mondjuk én, kezdetnek nem rossz. *Ravasz mosolyom olyasmiként hat mintha azt mondtam volna, hogy "gyere ki a hóra" muszáj lelket verni belé, különben még besavanyodik, az pedig nem áll jól egy káoszsárkánynak, lássuk be. Kell, hogy legyen körülötte némi zavar amiben jól érzi magát. időnként Hendialán nyugszik meg a tekintetem de igyekszem úgy palástolni, hogy közben mások felé is nézek, mosolygok, biccentek, de a gondolataim képein csak az angyal van ragyogón, nyugodtan. Örülök, hogy a szemei alatti sötét árkokat én simítottam el, hogy annak a szelíd mosolynak ami mindvégig ott játszik ajkainak zugában én vagyok az előidézője. Jó kedvemet Aalyena érkezése árnyékolja be, talán ő az egyetlen akit nem széles mosollyal üdvözlök, bár a mosoly megmarad, nem felhőtlen. Lelkemet szomorúság borítja be, és minden bizonnyal ez a szemeimből is árad. Nem haragszom rá, sosem tenném, nincs is okom rá, amit érzek az továbbra is féltés és aggodalom egy elveszett lélek iránt. Úgy érzem kicsúszik a kezeimből és ha ez megtörténik a sors ami ellen egyáltalán nem küzd már a sötétségbe taszítja. Ám még mindig remélek és ezt ő is tudja, nem fogom feladni egyetlen balul sikerült ebéd miatt. Ami még jobban fáj az a hiányzók iránti aggodalmam, Laylah az egyik, ő az akivel egyáltalán nem boldogultam és nem értem miért nem sikerült. Örök rejtély marad. Sokan jöttek el olyanok akikkel alig találkozom ezt az alkalmat kivéve, és épp ezért igyekszem a végén mindenkivel szóba elegyedni, sajnos nem mindenkivel sikerül, ahogy Kitana is előre megjósolta, úgy feltételezem Aalyena is és még páran nagyon gyorsan el fognak tűnni. Amphore`ll azonban minden bizonnyal marad és remélhetőleg Duvaniel is aki "jó tanulóként" igyekszik az első sorban helyet foglalni. Lassan mindenki megérkezik a meghívottak közül és már nem áll semmi és senki a kezdés útjában. Bár a megjelenés emberi alakot kíván, annyit megengedhetek magamnak, hogy angyali aurámat megcsillogtassam. Kitanára vetek egy bátorító pillantást majd a pódium közepére lépek és egy pillanatnyi koncentrációt követően már halvány derengés vesz körül. Nem túl fényes de elég ahhoz, hogy mindenki figyelmét magamra vonjam. A terem elcsendesül, hagyok még egy lélegzetvételnyi hatásszünetet, majd elmosolyodom.* - Örülök, hogy angyali megjelenésem még a régi fényében tündököl. Most, hogy sikeresen átvészeltük a mindig jó kedvű és bőbeszédű biztonsági... emberek.... társaságát, szeretnék mindenkit örömmel üdvözölni. Sok éve már, hogy rám hárul a megnyitó beszéd feladata, nem mintha alkalmas lennék rá, de senki nem vállalta. Évről évre kitalálni valami újat igen nehéz feladat, ha ismétlésekbe bocsátkoznék, kérem senki nem fogja vissza magát, a büfészolgálat tojást és zöldséget szolgál fel a sorok között, visszaidézhetjük Shakespeare idejéből a színházat. *Azt azért még megvárom, hogy milyen fogadtatásban részesülök. ha nevetnek már jó.* -A démonoknak mondanám a hátsó sorokban, hogy csak vicc volt, még mielőtt reklamálnának. Sok hírrel gazdagodtunk az elmúlt évben, melyek gyökeres változást hoztak vagy fognak hozni az életünkbe, nagyon remélem, hogy azok közül akik most itt vannak erre is kíváncsiak és nem csak kivételes és sármos személyem hozta őket ma ide.....hadd ne soroljam fel a száraz tényeket, végül is így vagy úgy mindenki értesült a történtekről, de megemlítés címén néhány változást azért eszközölnék. Több beavatásra is sor került, így számunk ismét gyarapodott, a káosz és a bosszú az elmúlt évben elkerült minket így a jövőben sem valószínű, hogy megtörténik. *Nem óhajtok senkit sem megbántani, mindezt próbálom poénosan előadni, de nem sikerülhet minden úgy ahogy én szeretném. *-Természetesen ha mégis, úgy legalább nem fogunk unatkozni. Több olyan embert sikerült az oldalunkra állítani akik teljes odaadással támogatnak minket, nem feltétlenül azért, hogy ellenszolgáltatásként hosszú életet és némi sebezhetetlenséget kapjanak és ez üdvözítő. A kapcsolatrendszerünk bővült és arra buzdítok mindenkit, hogy ezt maradéktalanul használjuk is ki. A Védelem kasztja több olyan felfedezést is tett ami megnehezítené az életünket az emberek világában, tudomásunkra jutott, hogy néhány beavatott ember olyan találmányon törte a fejét ami befogja a léleklenyomat kisugárzását. Szerencsére nem tudjuk meg, hogy ez mennyire sikerült volna nekik, időben lefülelték őket, ám úgy gondolom ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül a jövőben. Mind tudjuk, hogy ez a Kívülállók nélkül nem sikerült volna és ők aztán rendesen mozgolódnak a háttérben ami nem csak a Védelem kasztjának ad munkát hanem a Tudománynak is. A lefülelési statisztikánk azonban egész jól áll, szóval egyelőre mindenki megnyugodhat. *Tényleg nem akarok mindenkit a táblázatokkal terhelni, a hírek eljutottak minden kasztba, szóbeszéd tárgyaként is, csupán ezt szeretném pontosítani, hogy ne legyen félrehallás.*-Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy a népmesék csupán az emberek világában léteznek, ezért mindenkit szeretnék megkérni arra, hogy ne higgyen a szájról-szájra terjedő pletykáknak. Igenis vannak repülő emberek és tüzet okádó sárkányok és léteznek a dzsinnek is, de nem lámpában laknak. Ami azonban tényleg igaz és valós, az annak a közel száz kívülállónak az elfogása amit a Védelem kasztjának rendkívüli munkája során sikerült véghez vinni. Voltak olyanok akiket meg tudtunk győzni a magunk igazáról, Asceriel elveiről és a magunk terveinek jelentőségéről, ők a továbbiakban a mi munkánkat segítik, természetesen a megfelelő felügyelettel. Ami még fontos, mielőtt átadnám a szót a mi szeretett és mindig elbűvölő Kitanánknak *Ennél a pontnál a káoszsárkányhölgyre kacsintok derűs mosollyal.* -Szeretném felhívni a vezetők és mentorok figyelmét arra, hogy a kamasz elementálok gyakorlatozása nem azt jelenti, hogy nagy tömegű felhőket bodrozunk *Ezt a szót nem csak a hangommal emelem ki hanem a két kezemmel mutatom a levegőbe az idézőjelet, mert van ez akkora jelentőségű.*-Sydney légterében. Csupán a meteorológusként dolgozó tagjaink segítségével sikerült különleges természeti jelenségnek beállítani a tavalyi kis születésnapi partit. Az Etna kitöréséről már szót sem ejtek, nem ejthetek mert őssárkányok nyugdíjas bulijáról nem illik beszélni. Azért remélem egyszer én is meghívást kapok egy ilyen rendezvényre. Minden bizonnyal tüzes és fergeteges volt, a híradások legalábbis erről szóltak és úgy sejtem még nincs vége.*Nem azért nézek Caryethre mert öregnek találom, hanem mert ha megérem azt a kort, amikor felhőtlenül bulizni támadna kedve, számítok rá és ő is számíthat rám. Cinkos mosolyomtól nem menekül, és úgy gondolom ennyit megengedhetek vele szemben. Ezek után sajnos rá kell térnem a rossz hírekre melyeket nem üthetek el poénokkal. A távolba nézek, a terem leghátsó sarkába, a Caryethenek szánt mosolyom megrándul és tekintetemet a fájó emlék és a szeretett lény elvesztésének hiánya felhősíti el. Végül Hendiala pillantásából merítek erőt.* -Sajnálatos módon nem csak jó dolgok történtek velünk az elmúlt évben. Mint azt mindenki tudja a felsőbb körökben változások álltak be melyeket itt szeretnék hivatalossá tenni. Kono Hana elvesztése mindannyiunknak fáj és hiányát sok száz év múlva is érezni fogjuk, ám a ránk mért felelősség és feladat súlya alatt tovább kell lépnünk. A Tudomány kasztjában a második körben ideiglenesen és kivételesen két angyal is helyet kapott. Kono Hana helyét Clarion vette át és az alatta lévők egy lépcsővel feljebb léptek. További változások is várhatók, de azokkal mind ebben az évben foglalkozunk. Én úgy hiszem mindent elmondtam amit kellett, de korántsem annyit mint szerettem volna. Átadnám a szót Kitanának aki mi hivatalos programfelelősünk és gyanítom több meglepetéssel is készült, ahogy a MET gálára is ami hangos sikerrel zárult és jótékonyságunk újabb rekordot döntött, köszönhetően néhány szemfüles és igazán kitartó, ravasz hölgynek aki nem csak gyönyörű jelenlétével emelte az est fényét hanem rábeszélőképességét is maradéktalanul latba vetette. *Aalyenára tekintek, derűs mosolyom mellett amit mindenkinek szánok egy újabb szomorú pillantás az övé. Végül kinyújtom a kezem Kitana felé és ha megkapom a drága kis kacsóját, annál fogva húzom magamhoz közel, vagyis arra a helyre ahonnan majd el kell kápráztatnia a közönségünket. Kezet csókolok neki, végül én lelépek és megállapodok Hendiala mellett a részemre fenntartott széken foglalok helyet. *
Úgy nagyjából megérkezik a teljes első négy kör, de még az ötödik-hatodik körből is vannak tiszteletbeli meghívottak. A teremben azért nincsenek többszázan, olyan nyolcvanan lehetnek, tudósok, katonák, na és persze diplomaták. Mindenki az emberi alakjában, hiszen végtére is egy konferenciateremben egy kivetítőt nézni, pezsgőzni elég furcsa lenne teszem azt káoszsárkány alakban. Az üzleti megjelenés azonban mindenkinél más, a legtöbbeknél öltöny, és kosztüm, ám fordulnak elő merész tervezésű koktélruhák is, mintha minimum Oscar-gálán lennének a résztvevők. Az előző évek tapasztalatai alapján nem csupán száraz adatokról lesz szó, Ellael és Kitana igazi közönségkedvenc témafelelős, rájuk lesz bízva, hogy mivel alapozzák meg a hangulatot úgy, hogy mégis elhangzanak a komoly dolgok. Végtére is nem egy igazi cégről beszélünk, hanem a természetfeletti világ, sőt az egész bolygó vezetéséről, ahol olykor be kell avatkozni háborúkba is, de összességében sikerült eddig fenntartani a kollektív békét, s mindenki úgy tudja, hogy az első kör érintkezik Ascariellel is. Azonban ez csak púder, az első két kör igazgatótanácsa közelgő veszélyekről értekezett a napokban, és a mostani rendezvénytől függetlenül pár napon belül ismét össze kell ülni, hogy véglegesítsék Kono utódlását. Addig azonban a jókedvé a főszerep, no meg persze a fehérszányú ikrek apjának kiszabadításáról is szó fog majd esni, ezt majd Eldorien fogja elvégezni egy erre a célra idehozott holdkő segítségével. Majd a gála végeztével megy le a brigád a börtönkamrák mélyére, ahol kezdetét veszi a szertartás. Ahogy hallani a pletykákat, ritka esemény ez, hiszen aki oda bekerül, azt nem szokás kiengedni, ez most roppant kivételes helyzet. Eldorien megérkezik, int az embereinek, és az első sorban foglal helyet, sötét szemei Kitanáék párosára tapadnak, majd elképzelhető, hogy ő is szól pár szót. Hendiala természetesen Ellaellel érkezik, és a fellépők közelében egy számára kikészített helyre csücsen. Kivételesen nem kosztümben van, hanem egy bézs színű estélyiben, mintha több lenne az önbizalma, mint általánosságban. Myärn smst kap, hiszen itt is jó a vétel. „Érezd magad jól Már amennyire lehet. Addig behűtöm a sört.” A küldő természetesen Nemesis. Embernek tűnő hostess hölgyek hoznak be frissítőket, és aprósüteményeket a hátsó sorok mögé, még lehet falatozni, aztán Ellaeléken múlik, hogy mikor kezdenek bele.
Nyugtalan vagyok. Az utóbbi időkben sokkal több olyasmi történik, amit úgy érzem, nem tudok kézben tartani, mint szeretném. Kezdek kicsit elfáradni, azt hiszem. Ha csak a gyerekeimmel kellene foglalkoznom, nem lenne megerőltető. Ha kizárólag az egyre több gyanús esettel, és a nemrég felfedezett méreggel, meg az azzal kapcsolatos dolgokkal, nyomozással, kutatással kéne törődnöm, az sem lenne fárasztóbb az átlagnál. De a kettő együtt már sok, és félek, hogy hamarosan elkövetek valami hibát, ami végül az egészet tönkreteszi. Óvatosabbnak kell lennem, mint szoktam. Meg kell erőltetnem magam, és nem elfelejteni, hogy én sem vagyok legyőzhetetlen. Ez viszont elég nehéz, ha az embernek, pontosabban tündének alig akad riválisa. A mai értékelés is sokkal nagyobb kényelmetlenséget okoz, mint az normális volna. Személyiségemnél fogva nem vagyok oda szívből az ilyen összejövetelekért, de szeretem kicsinosítani magam, villogni, megsemmisíteni mások önértékelését, ha az túl magasba szökne, pusztán a megjelenésemmel. Nincs ebben semmi rossz. De ez a bizonytalanság mintha saját önérzetemet is megtépázta volna, amit nem hagyhatok; ezért aztán hamar rájöttem, melyik ruhát fogom felvenni. Tudom, hogy ennél visszafogottabb, "üzletiesebb" megjelenést követel meg az atlantiszi megameeting, de tudjuk jól, hogy aki ki szokott ríni a tömegből, most is ki fog. Én sem a visszafogott lények táborát erősítem, habár én a jóízlés határain belül maradok, legfeljebb az alkalomhoz nem illő szerelésben tűnök fel. Emberi alakban kell megjelenni, és egy fiatal huszonéves testét mégsem kényszeríthetem egy unalmas kiskosztümbe, a habos-babos cuccok pedig tőlem állnak távol, így egy meglehetősen sötét hangulatú, vad darabra esik a választásom, abban a reményben, hogy ez majd kicsit felráz. A földig érő fekete ruha felső részét éles szegecsek díszítik, háta mélyen kivágott, a dekoltázs pedig olyannyira mély, hogy egészen az alsó részig ér, de diszkréten eltakarja, amit el kell. Vonzza a tekintetet, de nem enged neki, és elrejti a kíváncsiság tárgyát, a fémes szegek pedig egyértelműen mások tudomására hozzák, hogy ez nem csak egy végzet asszonya szerelés, hanem célja van. Nem egy a sok közül, ahogy én sem. Hajamat egyik oldalon kiengedem, a másikon vad fontokkal szorítom vissza. Néhány ezüst ékszert is viselek, hogy teljes legyen a szett, sminkem pedig tökéletesen kiegészíti a képet. Primusommal és egyik gyermekemmel érkezem a térkapun keresztül. Atlantisz csodálatos hely, még engem is elönt a magasztosság érzése, amikor az üveg és kristály harmóniája szinte megvakít, a víz pedig még a levegőbe is belopakodik, és mintha lemosná az emberről a mocskot. Így aztán az ajtónálló élőholtak üres tekintete éles kontrasztot alkot a tisztaság érzésével. Primusom és a fiam szándékosan nem vesznek róluk tudomást, míg én ösztönösen az üveges, semmitmondó szemekbe fúróm a tekintetem. Jeges érzés suhan át rajtam, ahogy a holtakon keresztül egy sugallat siklik át az érzékeimen, olyan sebesen, hogy esélyem sincs kiolvasni belőle, mit is jelenthetett. Mondanom sem kell, ez alapvető feszültségemen mit sem segít. Mégis fensőbbséges mosolyt erőltetek az arcomra, és magas sarkú cipőm halk koppanásaival jelzem érkezésem. Hagyom, hogy két kísérőm keressen magának egy megfelelő helyet, míg én mindenkit egyenként üdvözlök, aki rangban felettem áll vagy barátomnak tekintem, és azokat, akik előre köszönnek, de alattam állnak, csak visszafogott biccentéssel köszöntök. Ellael és Kitana természetesen sugárzó pillantást és lelkes intést, sőt még kis főhajtást is kapnak tőlem, két felettesemre pillantva azonban ismét jégkockák csobbannak a gyomromban. Mi a fene van ma velem? Megpillantom Aalyenát is, aki szintén nem hazudtolta meg önmagát, megjelenését látva egy pillanatra felvillan arcomon a valódi énem, a sötét, elismerő mosoly. Köszönök neki is, majd egy olyan hely felé veszem az irányt, ahol közelebb lehetek Ellaelhez és Kitanához, mert erős késztetést érzek rá, hogy mellettük legyek, ám hogy ennek pontosan mi az oka, arról fogalmam sincs. Kasztom vezetőjével még csak nem is felhőtlen a viszonyom, mégis csaknem az orruk előtt ülök le egy olyan asztaltársasághoz, akikkel jóban sem vagyok, de nem érdekel.
Elsők között érkezem, hiszen tisztelem annyira az ügyünket és magát Ascarielt is még mindig, hogy tudjam egy ilyen esemény igen is fontos és nem hiszek abban, hogy a késés a magasabban ülők előjoga lenne. Nem sietek, de azért nem is maradok a végére, vagy a közepére. A ruhám valahol a modern és a régies elegáns között húzódik meg, de én ezt szeretem jobban. A hétköznapokban is hordok ilyesmit, nem kifejezetten szeretem a túlzottan nagyzoló nagyestélyiket és nem hiszem, hogy ide illene. Főleg, hogy tartok tőle ezúttal komoly témákról is szót kell majd ejtenünk. Nem tudjuk még most sem, hogy mi fenyeget minket, de hogy valami igen az biztos, sőt talán több valami is, hiszen a tárgy, amit találtak, aztán a lény, aki megölte Konot... Nem hiszek abban, hogy ezek véletlen dolgok lennének, sőt talán összefüggés is van köztük, nem tudhatjuk. A viszont biztos, hogy nagyon oda kell figyelnünk és az is, hogy óvatosnak kell lennünk. Mindenkinek, aki még nem tud erről, épp e miatt kell mindenképpen figyelmeztetnünk mindenkit. Természetesen mindenkinek köszönök, akit ismerek. Ez nem kis létszám, nem is teszem meg személyesen minden esetben, van ahol csak egy biccentésre futja, amíg végül meg nem keresem a helyemet, hogy elfoglaljam azt. Királynői tartással feszül meg a hátam a székben is, ahogyan szinte mindig. A hajamat lágy fonatok díszítik, hasonlatosak, mint amiket a tündék is viselnek. Nem csoda, hogy a jobb kezem maga is tünde, és hamarosan meg is érkezik. Követem még félszemmel Ellael útját, aki tudom, hogy majd a pódiumot célozza meg, hogy a minden évben elhangzó beszédét elszavalja nekünk. Bizonyára most is épp oly sokat készült, mint ahogy mindig, hogy azért megfűszerezze talán egy kis humorral is a komoly dolgokat, de legalábbis ne aludjon be mindenki ezen a kis előadáson. Tudom, hogy talán számára is teher kiállni oda, de más nem tenné meg, se én, sem Eldorien nem vagyunk rá alkalmasak úgy, ahogyan ő. Persze nekem valahol ez lenne a dolgom, de mégis... nem szeretek nagyközönség előtt túl gyakran beszélni, épp elég az, ha muszáj. - Dehogy Amphore'll, ülj csak le. Reméltem, hogy csatlakozol hozzám. Zökkenőmentes utad volt? - nem együtt érkeztünk, még volt pár elintézni valóm az előtt, hogy átléptem volna a térkapun, ettől függetlenül is előbb értem ide, mint ő. Persze azért remélem, hogy gond nélkül ideért. Tudom, hogy valahol még most is tart attól, hogy ilyen pozícióban van, de a második kör tagjaként eleve elvárt tőle, hogy itt elől foglaljon helyet hiszen még sem egy sokadik körös akárkiről van szó. Amphore'll a jobb kezem és épp ideje ezt elfogadnia és letisztázni magában is.
Piros talpú fekete tűsarkúmban lépek ki a térkapuból, majd mielőtt tovább indulnék, egy pillanatra megállok az atlantiszi tájat végigmérni. Mert eljött idén is az évértékelés, amikor magamban végig kellene gondolnom, hogy mit veszítettem, mit értem el… Egy fenét! Sosem szerettem az ilyen jellegű rendezvényeket, mert tudat alatt kényszerítik a résztvevőket az évük felidézésére. Holott eszem ágában sincsen felidézni semmit sem. Tudom, hogy mi történt velem idén, egy éve és azelőtt; ugyanígy pontosan tisztában vagyok azzal, hogy munkám során mivel találkoztam már. Hogyha bezárnának egy szobába, akkor – ha napra nem is, de – hónapra pontosan le tudnám írni az elmúlt tíz évemet biztosan. A MET gálával ellentétben most nem fogtam vissza magamat a ruhaválasztás terén, nem mintha az a majd’ csípőig felskiccelt darab visszafogottnak számítana a legtöbbek szemében. Lényegében hát nélküli, testhezálló, fekete műbőr ruha feszül domború idomaimra, melyből nem csak a hátrészen, hanem mind hosszban mind dekoltázsnál is „sajnálták” az anyagot. Pontosan olyan hosszú, hogy lehajolnom, vagy jobban előredőlnöm már nem igazán kell benne. Ajkaimon az elmaradhatatlan vörös rúzs virít, szemeim nem túl vastagon, a jóízlés határin belül maradva húztam csak ki felül tussal. Szőke hajam féloldalt elválasztva, egyetlen tincs kivételével szoros kontyba tekeredik tarkómon, melytől ruhám egyébként nem kissé kurvás beütése bizarrá és talán egy picit félelmetessé válik. Se táska, se semmilyen más dolog nincsen nálam. Mobiltelefonomat – nem mintha működne itt, fogalmam sincsen – hatalmas elégedettséggel hagytam irodámban. Nincsen szükségem semmi olyanra, amihez táska kellene, sohasem szerettem magammal hurcolászni dolgokat. A már lassan ismerőssé váló táj és a horizont találkozására emelem tekintetemet, felszegett fejjel, az élőholtak megnyugtató kísérete mellett érkezek el a rendezvény épületéhez. Bent a tőlem megszokott tisztelettejes és hűvös módon köszönök a mellettem elhaladóknak, illetve odabiccentek a pódiumon álló Ellalnek és Kitanának. Egy ragadozó nyugalmával sétálok végig a termen, majd ülök le az egyik félreeső asztalhoz, mintha nem tudnám, hogy ruhám nem éppen ideillőnek mondható. Mintha nem tudná rólam mindenki, hogy milyen vagyok. Mintha akárki is tudná, hogy milyen is vagyok valójában, mintha ismerne bárki is. Ellael... Talán ő. A lassan elkezdődő beszéd előkészületeit és az érkezőket figyelve töltöm el időmet, saját gondolataimat mélyen elzárva. Majd este, az irodámban megbarátkozom a nemrég kapott whiskey-vel, addig is… Dőlj hátra, fogd be a szád, figyelj és lazíts.
Az évértékelő parti... Kellemes esemény, minden évben megrendezik, bár, eddig csak egy alkalommal voltam jelen, tavaly. Akkor is izgultam, pedig végig Caryeth mellett lehettem. Ő figyelt rám, én pedig igyekeztem nem elszúrni semmit. Nagyon izgultam. Idén pedig még inkább izgulok. A ruhám kiválasztásában természetesen kikértem a véleményét, nem akartam sem túlöltözni, sem túl slamposnak tűnni. Egy hosszú, fehér ruha mellett döntöttem, ami még így, gyermekként is egész jól tud állni rajtam. A szigetre a térkapunk keresztül érkezem, ugyanúgy, mint mindenki más, viszont egyedül. Még indulás előtt el kellett intéznem valamit, így egyedül kényszerültem jönni. Én sem repestem az örömtől, de nem túl sok mindent tehettem. Kissé féltem, de egyenes háttal, felszegett fejjel haladtam előre. Az élőholtak nem ijesztettek meg úgy, mint tavaly. Alkalmazkodtam a jelenlétükhöz, bár azért igyekeztem tartani a távolságot tőlük. Létidegen dolognak tartom a feltámasztást. A sziget légköre kellemes volt, bár érezhető volt a levegőben némi izgalom, sajnos nem a pozitív fajtából. Nagy vonalakban ugyan, de tisztában vagyunk a programmal, valószínűleg ezért van ez a légkör. Még nem vagyok túl régóta a második körben, alig éppen csak két éve, hogy felkerültem, így még nagyjából idegen számomra a jelenlévők java része. Pontosabban szólva, személyesen nem sok mindenkit ismerek, így csak tiszteletteljesen köszöntöm a feletteseimet, majd igyekszem megkeresni Caryeth-t. - Szép estét, örülök, hogy megtaláltalak. - egy halvány mosoly jelenik meg az arcomon, ha végre megtalálom. - Ugye nem zavarlak? - Természetesen, ha valami fontos elintéznivalója van, akkor nem fogom zavarni, csak helyet foglalok távolabb, ellenben, ha nem gond, akkor a közelében foglalok helyet. Sokkal megnyugtatóbb, ha a közelemben van.
Még soha nem jártam azelőtt itt, nem volt bejárásom ide, sem okom meglátogatni. Megszeppentnek kellene lennem, ahogy illik vagy ahogy logikus volna, hiszen a hely valami más, a történelem egy hamis kis darabja, egy még megőrzött titok, és tele van újabbakkal és újabbakkal. Egyedül érkezem. Nem volt kedvem senki társaságához; nem akartam sem cseverészni, sem kényszeredett vagy bánatos csendben sétálni át a térkapun. Világunk alapjai most először érzem úgy, hogy remegnek. Nem kizárólag az elementál tragikus és vészjósló halála miatt. Egyszerűen van valami a levegőben, és az én találkám a rejtélyes, kegyet gyakorló bérgyilkossal sem igazán nyugtattak meg. És egyébként is... Amilyen dolgok történnek mostanság, semmi okot nem látok a vidámságra. A gondterheltség még az alsóbb körökbe is leszivárog, még az olyanok bőre alá is beeszi magát, akik olyan passzívak általában, mint én, és akkor a személyes problémákról még nem is beszéltünk. És nem is fogunk. Csinosnak kellene lennem, de semmiben sem éreztem magam annak, ezért hosszas, fárasztó és teljesen értelmetlen válogatás után, keserű szájízzel vettem fel egy olyan darabot, ami a követelményeknek megfelel, de nem kirívó. Igazából nem érzem jól magam ebben sem. Fekete-fehér. Egyszerű, már-már unalmas. Atlantisz szépsége, bája és ereje is egészen hidegen hagy, pedig ötödik körösként igazán hálás - és kissé talán ijedt - lehetnék, amiért meghívót kaptam. Lehet, hogy Ezarel tud valamit? Feljebb akarna tolni? Semmi oka rá. Hm, lehet, hogy büntetés? Talán csak motiváció gyanánt vett rá erre az egészre, mert nem beszéltünk, csak a meghívó és a felszólítás érkezett, hogy menjek, viszont szerintem jól tudja, hogy nem igazán vagyok oda az ilyesmiért. Olyannyira nem, hogy mikor magányosan besétálok a még mindig foghíjas tömegbe, a hideg is végigfut a hátamon, csupasz kezemen minden kis pihe égnek mered. A terem tele emberi alakban üldögélő, ácsorgó, csendesen várakozó vagy derűsen csevegő lényekkel. Nem állok meg egy pillanatra sem, kissé még a fejemet is lesunyom kissé, mint aki nem akarja, hogy észrevegyék, amíg a helyemet keresem. A tehetetlenség érzése, a tudat, milyen apró is vagyok ezek közt a hatalmas lények között, rettentően nyomaszt. Nem tudom megakadályozni, hogy ismét megborzongjak a levegőben terjedő ezernyi érzéstől, gondolattól, és a sorsomon osztozó teremtmények hatalmának erejétől. Na meg a ködös tekintetű holtaktól. Nem zavarnak különösebben, de a halál horgára akadt tetemek akkor is baljós árnyékot vetnek ennek az üvegpalotának a ragyogására. Nem igazán köszönök senkinek út közben. Kitanát kiszúrom a pódiumon, de ő nem tűnik úgy, mintha figyelne, Ellaelnek mond valamit komor tekintettel, ami persze érthető. Ha valakit, Kitanát aztán biztos, hogy nem látom ma mosolyogni. Meraxes sincs még itt, de vele amúgy sem tudnék csacsogni, Laylah sem jön, és mással jelen hangulatomban nem is tudnék döccenőmentesen kommunikálni. Laylah-val sem, de ő legalább beszélne helyettem is. Óvatosan ülök le a helyemre is, körülöttem sehol senki. Mivel nem vagyok sem másnapos, sem fáradt, és a hatodik érzékem is dolgozik, ezért még ha nem is nagyon van kivel beszélgetnem, azért nem unatkozom. Talán Ezarel is felbukkan, és elmagyarázza, miért részesültem a kiváltságban, hogy itt lehetek, vagy bárki más.
Semmi kedvem nem volt ehhez az egészhez, de amiért második körös vagyok a megjelenés szinte kötelező volt. Na meg nem hagyhattam cserben Ellaelt. Még akkor sem, ha a sebeimet akartam nyalogatni, nem szó szerint. Párizs utáni csata után még egy sorscsapást kaptam ajándékba. Azrielt elcsábította egy szerelemdzsinn, az a rohadt kis… Szóval kívülálló volt azaz átkozott liba, ám nem tartott sokból, hogy fej nélkül végezze, és persze utána már Azrielt sem tartott sokból megtalálni, aki szintén meghalt, igen én végeztem vele, hagyta magát, tudta, hogy hibát követett el, és ezzel akart vezekelni, vagy a fene se tudja. A lényeg, hogy mindenem elveszett, kivéve Serlyda, de szükségem van végre olyanra aki beszél is, és a lelkembe lát, már ha képes rá. Reggel a fodrásznál ücsörögtem, megszabadultam hosszú barna hajamtól, rövid szőkét varázsoltak nekem, enyhén göndör fürtökkel. A ruhám pedig fekete, és piros volt, egy övvel amit kristályok borítottak, visszafogottan akartam kinézni, elakartam tűnni a tömegben, ám úgysem sikerülhet, mert Ellael segédje vagyok a ma estén, hála a MET gálának. Óvatosan lépkedtem be, s szembe is találom magam a főnökömmel, halk sóhajjal léptem mellé. Akik mellett elhaladtam halkan köszöntem, vagy biccentettem. Apró gombócot éreztem a torkomban, ha nincs a dzsinn most nem lenne ez, nem akarnék elmenekülni a világ elől, Azurnah egyik hatalmas barlangjába, és meghalni végelgyengülésben, bár erre nem is vagyok képes, mindegy nem is érdekel már. - Ne nézz rám így, mondtam, hogy itt leszek..Az már igaz, hogy amint mehetek elhagyom a szigetet, szükségem van az egyedüllétre. – ráztam meg a fejem egy bosszús sóhajjal.
Ellaelnek igaza volt, nem változott meg nagy mértékben az életem azzal, hogy a második körbe kerültem. Nem mondom, hogy könnyű volt kiválasztani az új helyettest a kórház élére, de muszáj volt ezt is megtenni, bármennyire is rossz érzés volt végleg eltemetni Konot. Persze a szívünkben tovább él, de mégis mit tehettünk volna, ha nem lépünk tovább. Nem feledjük az emlékét, de kénytelenek voltunk megoldani mindent, ami utána maradta, és tudom ez Ellaelnek lehetett a legnehezebb. Még sem mutatta, én legalábbis nem láttam rajta, talán csak Hendialának lehet fogalma arról, hogy mi játszódik le az angyalban. Én vagyok az, aki túlságosan kitárom a szívemet és az érzéseimet, ahogyan segítséget kértem Eldorientől és ahogyan Ellaelnek is elmondtam minden kétségemet. Mást nem is tehettem volna, hiszen így is áthágja miattam a szabályokat, melyeket nem lenne szabad, de vészterhes időket élünk és mindenki kénytelen megérteni, hogy csak olyat mer maga mellé venni, akiben tényleg megbízik. Örülök neki, hogy én egy vagyok ezen személyek közül. Mégis a lelkemben sötét kételyekkel érkezem meg az évértékelő színhelyére. Valahogy sosem szerettem ezt. Az élőholtaktól szinte megfagy az ereimben a vér és valahogy túl sokan vagyunk itt ilyenkor egy helyen, ami miatt pedig itt vagyunk most, amit Hendiala mesélt nekem apánkról... Még mindig nem hiszem el, hogy nem mondta el nekem eddig, hogy ilyesmiről is tud. Talán nem akart feleslegesen idegessé tenni, de attól még kellemetlenül érin, hogy így cselekedett. Nem elsők között lépek be a terembe, valahol középidőben érkezem meg, amikor már mások is vannak itt. Biccentek mindenkinek, akit ismerek személyesen is, vagy közelebbről és végül természetesen a testvérem mellett foglalok helyet. Remélem, hogy nem húzódik el sokáig ez az egész és remélem, hogy nem hallunk majd a kelleténél rosszabb híreket, azokból így is kijutott már mindenkinek éppen elég.
Határozottan tudom díjazni, hogy Ascariel ezúttal Atlantist valami melegebb éghajlatra mozgatta, mert a legutóbbi Skandinávia feletti helynél csak a sarkifény nyújtotta élmény adott némi vigaszt. Nem mintha látnám a színeit, de érdekes égi tünemények a sarki fények. Viszont sokkal jobban tetszik a kristálypalotának látszó középső épület, ahogy a napfény derűsen megcsillan rajta... és a jegygyűrűm kövén is, amit a fény felé tartok, hogy gyönyörködjek kicsit a rajta megtörő fényekben, míg elhaladok az élőhalott őrök között. A félelmetességük rám annyira hat, mintha bolyhos nyuszikkal őriznék e helyet, figyelmem csak annyiban irányul rájuk, míg elhaladtomban rájuk sem pillantva - hiszen a gyűrűmben gyönyörködöm - kérdezem: - Jelenteni való? Bármi érdekes? - Ha szerencsém van, csendben maradnak, mert túlvilági sugallatot kapni az egyébként néma élőhalottaktól sosem jelent jót. Örömmel jöttem ide, hiszen végre kiszabadulhattam így Párizsból és a környéki kastélyom kényszerű fogságából, amit feladat címén mért rám és Clarionra Eldorien, másrészt ugye Atlantis kellemesebb helyen van jelenleg, s idén a meghívó tanúsága szerint Ellael tartja a beszédet, az pedig sosem volt eddig unalmas. Ráadásul szépen ki is lehet öltözni emberi alakban, így nem kell a égésnyomot takarnom, hisz emberi alakomban úgy sem látszik, úgyhogy minden megvan hozzá, hogy ez egy remek nap legyen. Öltözetem a kért dress code-nak megfelelően elegáns, fekete tűsarkú cipők kopognak lábaim alatt, harisnyát nem viselek, mert az hálószobába való nézetem szerint, viszont elegáns fekete, éppen térd fölött végződő kosztümszoknyát viselek - azért látszódjanak szép lábaim is, kár elrejteni őket - és egy karcsúsított kosztümkabátot felette, amit belépve a konferenciateremben gombolok ki, hiszen itt jobb idő van. Alatta persze nem egy helyes, elegáns fehér blúzt viselek, nem is rám vallana, ha nem az is egy méregdrága tervező munkája lenne: már-már botrányosan áttetsző, de a kritikus helyeken rafináltan mégis takaró, elegáns és piszok jól álló fekete csipkés felsőt viselek merész, de a jó ízlés határain belül maradó dekoltázs-kialakítással. Hajamat levágattam éppen csak vállig érőre és hagytam most szabadon. Ékszert a jegygyűrűmön kívül nem viselek, épp elég hivalkodó darab az így is, hiába nagyon ízléses és szép, sok mitikus nem tetszését kivívtam már vele: de hát mit tehetek, ha az én ismeretlen dzsinnem egy olyan gyűrűt készíttetett imádott feleségének - igen, nekem -, amin az összes mitikus faj valami jelképe bele lett foglalva, mintha csak uralkodnék felettük. Holott az ok más, de ha nem kérdezik... A konferenciateremben vidám mosollyal biccentek oda Ellael-nek, s mindenki más ismerős is mosolyogva kapja a köszöntést, egyedül Eldorien jussa lesz egy kimért, mosolytalan biccentés, ha találkozik a tekintetünk. Megkeresem a helyemet, vagy ha nincs kijelölt hely névre szólóan, akkor egy szimpatikusat választok valahol a szélénél, de viszonylag elől. A kosztümkabátot a szék támlájára terítem, ha nincs más erre kijelölt hely és leülök elegánsan keresztbe téve a lábamat a másikon, és várok a kezdésre.
*Szép napra virradtunk, nem hiszem, hogy elementálok garmadája művelte a napos és hidegen száraz időt, arról tudnék, mégis ők jutnak eszembe mikor mosolyt csal arcomra az üvegcsarnok kupoláján hasra eső napfény. Itt és most mindenki egyenlő, a sziget elhelyezkedése és megközelíthetősége kötelezően kívánja az emberi alak meghagyását, nincsenek szárnyak sem karmok, fenyegető szarvak és ostorszerű csápok, nem véd senkit sem lemezvastagságú pikkely és titánerős bőr. A legfélelmetesebbek jelenleg azok az élőhalottak akiket ősi angyalok kegyelme hozott vissza, akik őrködnek a térkapu és Atlantisz békéje felett. Évszázadok hosszú sora óta térek ide vissza minden évben, hogy emeljem sziporkázó fényemmel a komor hangulatot melyet a belépőm után a rossz hírekkel rontok el, vagy ront el Kitana, Eldorien. Mindig ugyanúgy érkezem, Hendialával az oldalamon, akit a helyem melletti székhez kísérek, hogy ott várja be míg végzek. Jómagam a beszélőke helyre megyek, hogy onnan figyeljem az érkezőket. Nem mi voltunk az elsők, de a jelenlévők számából ítélve az első húszban benne vagyunk, lassan csorognak be többiek, színes kavalkádot alkotva, ez a mitikusok Oscar gálája, bár díjat nem osztunk senkinek, de a felsőbb körök vannak csak jelen, egy-két kivétellel. Mint mindig, most is az alkalomhoz illőn öltöztem, amit már megszoktak tőlem, elegáns és laza vagyok, vagy lazán elegáns és Eldorien is boldog lehet, hogy felveheti az öltönyei egyikét és nem erőszakoltam rá egy farmert. Meg kell adni a módját a mai napnak, a korábbiaktól eltérően nem csak az elmúlt év eseményeiről szólunk majd, más is főszerepet kap. Egy pillantást vetek Hendialára, egy mosollyal próbálok erőt önteni belé, egy halvány mosollyal ami még nem feltűnő másoknak, majd megigazítom az ingem ujját és az arany mandzsettagombokat, végül összekulcsolom a kezeimet a hátam mögött és az épp belépő Kitanára tekintek. Az utóbbi időben úgy kellett kikönyörögni a kuckójából, a közeljövőben azonban nem fogadok el több kifogást, tennie kell a dolgát, annyira kell igyekeznie amennyire megbízom benne.*
Újév másnapján, amikor az első kör is úgy véli, hogy mindenki kialudta az alkoholmámoros partykat, napirendre van tűzve az atlantiszi évértékelő. Ennek lényege, hogy a világtól elzárt tökéletesen mitikus szigeten gyűlik össze Ascariel hierarchiájának főleg felsővezetése, noha néhány alsóbb körös tag is abban a megtiszteltetésben részesült, hogy meghívást kapott rá. Maga a sziget az emberi mitológia szerint elsűllyedt, a valóság természetesen más, a rend használja, és komoly erőket vet be, hogy továbbra is rejtve maradjon. A szigeten csakis mitikusok élnek, ember ide nem teheti be a lábát, de még figyelők sem, mintha egy belső klub lenne. A szigetnek megvan az a sajátossága, hogy olykor tudja változtatni a helyét, ezt még Ascariel bűvölte rá valami ősi módon, állítólag az üstökös energiáit felhasználva, így ha úgy tűnne, hogy a hely lelepleződik, áttelelepítik máshova. Magától éretődő módon megközelíteni a szárazföld vagy a levegő irányából lehetetlen, csakis térkapun lehetséges, s angyali erők által feltámasztott sötét halottak felügyelik, akiknél nincsen apelláta. Csakis az első két körnek engedelmeskednek, senki másnak. A programtervet a résztvevők megkapták, de még részletezve lesz a későbbiekben. Atlantisz az elementálok által lett felhúzva, az ő képükre van formálva, főleg ugye a víz dominál, amolyan üvegpalotás, Óz birodalma külsőt kell elképzelni. Az érkezéskor az élőholtak engedelmesen mutatják az utat, még léleklenyomatot sem kell, ezt ő pontosan látják. A sziget egyébként nincsen ünnepi díszbe öltöztetve, hasonlóan néz ki mint bármelyik ősi város, a főépület egy kristrálytorony, ennek földszintjén van a konferenciaterem, a mélyén pedig a Börtön, ahol Hendiala és Clarion apja raboskodik, majd Eldorien fogja levezényelni a szabadító szertartást. Eldorien egyedül érkezik, Hendiala pedig Ellaellel. Első körben senkinek nincsen más dolga, minthogy elfoglalják a helyüket a konferenciateremben.
//No most ennyi, meg lehet érkezni, és majd a házigazdák vezényelnek: Kitana, és Ellael. Eldorient és Hendialát tessék njk-nak tekinteni, külön nem fogok velük írni, hanem ha cselekszenek, azt majd a mesélői hszeimben fogom leírni. A határidő 10 napos lesz mindig, a sorrend itt nem fontos, de ha kérdez tőled valaki, vagy reagálsz valakire, próbáld őt nem kihagyni. Fejlécezni, vagy a szövegben kijelölni a mesélő számára fontos dolgokat ér. Na hajrá!//
Kezdőlap 
