Share | 
 

 Leroy Street 114.

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

Don't Hide Your Real Face

avatar
Démon
the darkness is rising to embrace you
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 307
☮ Hozzászólások száma : 17



TémanyitásTárgy: Re: Leroy Street 114.   Szer. 25 Május 2016 - 19:34





Cammy & Cam

 - Vérségileg nincsen. A konyha valóban magával ragad, a városait is szeretem, az utóbbi húsz évben pedig a focijukért vagyok oda. Magyarországon már régen nem jártam. Igazi világjárónak tűnsz, mégis kedves gondolat, hogy így terjeszted az otthoni dolgokat.  – Mosolygok rá vissza. Na igen, azzal, hogy nincsen tévém, triviális kérdés lenne, hogyan nézem meg a meccseket. Még szerencse, hogy a kontinenstornákat már a kisebb kocsmák is kivetítőn követik nyomom, a bajnoki rangadókra pedig akkor sem lenne időm, ha a példa kedvéért nem szoronganék a függőségem miatt. Ha belekérdez, így meg lesz a válaszom, bár erőtelejsen kétségbe vonható, hogy a szőke szomszéddal a sportról fogunk diskurálni egy olyan ismerkedési esten, amelynek jó eséllyel nem is lesz folytatása, még ha ő ezt nem is tudja ebben a pillanatban.
- Igaz, a táncnak mindig is megvolt a légjogosultsága. Egy időben boxolni jártam, mígnem a főosztályvezető be nem szólt, hogy nem illik olyan képpel közölni a műtéti híreket a hozzátartozókkal, mint akit majdnem agyonvertek egy vasrúddal... Na igen... – Halkan felnevetek, bársonyos hangom igazán férfias, ritkán tudom elengedni magamat, valamire mindig figyelnem kell,  de most, hogy beszélek az életemről, óhatatlanul megtörténik, de gyorsan összezárok, rendezem a vonásaimat, nem akarom kiadni, hogy milyen is vagyok. Azt meg sejtettem, hogy a lány igencsak halad a korral, meg is értem, nekem viszont még a telefonom se túl okos, nehogy kísértésbe essek az internet és a tuti felbontás okozta képektől, videóktól. A jó öreg téglaméretű telefon jó nekem, legtöbbször az is lenémítva, hiszen az öltözőszekrényemben tárolom. Viszont az aksiját jó ritkán töltöm fel, érdekes módon sokkal jobban bírja, mint a kollégáim modern kütyüjei.
- Igazán érdekesnek tűnik. Nekem maradnak a könyvek. A sötétebb tónusúak, mint Lovecraft, Poe. – Ezekben aztán ténylegesen nincsen még erotikus vonulat sem. Megvárom, amíg a lány visszalibben, aztán koccintunk. Meglepetten nyílnak el az ajkaim a váratlan dicséretre. – És az új szomszédra, aki remélhetőleg megtalálja itt a helyét. Jó étvágyat! – Nézek bele a kék szempárba, aztán iszom, csupán pár kortyot, hogy meglegyen az alapozás. Kiváncsi tekintettel várakozom, hogy valóban ízlik-e neki.
- A családodat ritkán látogatod? Gondolom megvan a komoly honvágy, hogy ha ilyen messze szakadtál tőlük. – Nem akarok belemászni a miértekbe, talán tapintatlanság is a részemről, de miután nincsenek kapcsolataim, valahogy a számra jön, és nem pusztán udvariasságból, cserfes énem gyorsan utat tör magának.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Camille Rhédey
☮ Kor : 30
☮ Hozzászólások száma : 14
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Leroy Street 114.   Vas. 22 Május 2016 - 15:47





Cam & Cammy



- És van olasz kötődésed is? Vagy az olasz konyha a maga nagyszerűségével varázsolt el? Én a tésztáikért vagyok leginkább oda. Tényleg csodát művelnek a paradicsommal. Pedig a keresztanyukám otthon, Magyarországon is nagyon finom paradicsomlevet tud csinálni, de azért nem ugyanaz.
Van egy kedvenc csokis sütije, ami azért különleges, mert egyébként nincs annyira oda a csokoládéért, sem a csokitortákért, de ez a sütemény mennyei volt. És ezt a süteményt Olaszországban szolgálták fel neki, azóta is vissza akar menni arra a szigetre… maga a nyaralás felejthető volt, de az a sütemény…! Ezt inkább  nem fejti ki, még a végén visszaérve a lakásába venne egy repülőjegyet Alghero-ba, ami nem lenne bölcs döntés, most hogy már átrepülte az óceánt.
- Szerencsés gének, nem köt le a futás, de a konditerem se, úgyhogy tényleg mázlim volt. Táncórákra járok le inkább, így megvan a mozgás öröme, ami nekem is öröm.
Körülnéz és tényleg feltűnik neki végre a TV hiánya. Mikor belépett, nem vette észre, hogy a nappaliból hiányzik a doboz, ami manapság egyre kevésbé doboz, de mindenesetre már évtizedek óta foglalja el a nappalik központi helyét. Egyik-másik kisgyerekes ismerősétől hallotta, hogy kitették a TV szűrét, nehogy rossz befolyása legyen a gyerekre. Ezt persze Cami megérti, azok a baba-csatornák elrohasztják az agyat… már a felnőttét… lehet igazából a szülők a saját védelmük érdekében tették ki a TV-t. Mindegy.
- Én laptopon nézem a sorozatokat, szerencsére már nem csak a TV-ben lehet megnézni az adott részt egyszer, hanem fent vannak a TV-csatornák oldalain, csak elő kell fizetni erre a szolgáltatásra. Egyébként a sorozat tényleg nagyon jó, a ma modern London a helyszín és használják is a modern kori eszközöket, okostelefon, internet, satöbbi. Benedict Cumberbatch játssza Sherlockot, Martin Freeman pedig Watsont, nagyon jól eltalálták a karaktereket, jó a részek dinamikája. És nem 40 perces egy rész, hanem másfél óra. Így aztán egy évad se 22 részből áll, hanem általában csak 3 részből. Most épp egy nagy szünet volt a két évad között, túl híres a két főszereplő, nehéz egyeztetni az időpontjaikat, hogy egyikük se forgasson nagyon filmet épp.
Láthatóan az már végképp meg se fordul a fejében, hogy egy dokinak a 21. században nincs számítógépe. Aztán meg láthatóan, „úgy gondolta” hogy mesél a sorozatról. Egy kicsit.
- Köszi!
Kilibben a fürdőszobába, ahol gyorsan, de alaposan megmossa kezeit. Nem kellett volna macskáznia, akkor nem kellett volna még ide is befurakodnia, de most már mindegy. Megszárogatja kezét és visszatér a konyhába, ahol már várja a vacsora. Visszaül helyére, és megvárja, míg Cameron is elhelyezkedik a konyhai szolgálat után. Megemeli poharát, ha Cameron is hasonlóképp tesz, akkor ismét koccint vele.
- A kitűnő szakácsunkra, legyen jó étvágyunk!
Ha nem egyedüli tószt-mondó, akkor természetesen még vár, de egyébként/Cam pohárköszöntőjét követően jóízűen hozzálát a vacsorához.
[/quote]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Démon
the darkness is rising to embrace you
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 307
☮ Hozzászólások száma : 17



TémanyitásTárgy: Re: Leroy Street 114.   Pént. 13 Május 2016 - 21:39





Cammy & Cam

 - Öhm.. nem voltam egyértelmű? Hát persze, csak nyugodtan.  – Bizonytalankodok kissé, hiszen tényleg beleegyeztem, csak nem mondtam ki. Elvileg jobb lenne mondjuk valahol a környéken elrejtenie a kulcsait, de a betörők elég alaposak tudnak lenni, ezért legyen hát akkor nálam, ha véletlenül otthon vagyok, akkor csak hívnia kell, és már be is juttatom a lakásába. Az elbűvölő mosolyra azért nyelek egyet, de meglepődöm magamon, nem jutnak egyből bűnös vágyak az eszembe, csak azt jegyzem meg legbelül, hogy kedves teremtés. A jövőben sem kéne lekezelőnek lennem vele. Viszont a későbbiekben megbánthatom, hiszen mindig ez történik, ezért barátságot sem kéne vele ápolnom, annak ellenére, hogy most kellemesen sikerül az este. A spontán vacsorameghívásom úgy vélem, hogy egyetlen alkalmas ismeretségre szól, s a későbbiekben inkább csak ráköszönünk egymásra, vagy ha nagyon elidőznénk a postaláda mellett, fel lehet tenni némi felszínes, udvarias kérdést.
- Előfordul, hogy elhagyom. Az olasz konyha. Kedvemre valók a töltött tészták, na és a pizza. A kórházban van edzőterem, ezért a pihenőidőmben alvás helyett futópadozok, és bringázok. Te sem olyannak tűnsz, mint aki elhanyagolná magát. Jól gondolom? Vagy csak a szerencsés gének? – Bizony a hosszú ügyeletek közepén mások engedélyeznek maguknak húsz perc szundítást, én úgy vélem, hogy csak bekómálnék tőle, ezért inkább felpezsdítem a véremet a mozgással, és az azt követő szinte jéghideg fürdővel, attól áramlik csak igazán szét minden tagomban a felvillanyzó tettvágy. Lepillantok a macskámra, aki úgy tűnik, máris plusz társaságot talált a lányban, holott én tudom, hogy mire megy ki a játék, de nem tudom érte megfeddni, ritkán van vendégem, s Maise tudja, hogy nálam szigorú szabályok vannak. Dorombolva marad Cami közelében, egyenlőre dorombolva tűri az újszerű érintést, amit nem tudok nem megmosolyogni, kéken csillogó szemeim a macska és a lány között cikáznak. Végigdörzsölöm borostás államat, s nem veszem észre, hogy a nagy kevergetés közepette némi nyers tojás a kezemen maradt, így a szám szélére kerül.
- Nincsen tévém, meg az én beosztásommal szinte értelmetlen lenne sorozatokban gondolkoznom, mert minden negyedik részt látnék. De mesélhetsz róla, ha gondolod.  – Eszembe se jut, hogy mondjuk neten is nézhetőek, hiszen laptomon sincsen. A kórházi gépen hírportálokat nézek olykor, hogy minimálisan képben legyek, szerencsére azokon blokkolva van a pornó, de még a chatprogramok is. Természetesen nem akarom letámadni azzal, hogy miért nincsen valójában tévém, az túl erős lenne így elsőre, hosszabb távon pedig nem fogunk ilyesmikről diskurálni.
- Rendben. – Nem teszem hozzá, hogy kiváncsi vagyok, mert még fellelkesül, és már holnap vissza kell utasítanom a meghívást, pedig összességében tényleg eszményi szomszéd lenne, ha mondjuk negyven évvel idősebb lenne, mert a csillogó kék szemek és a csinos pofi sajnálatos módon kiválóan kiegészítik a kedves, kezdeményező stílust.
- Ott a fürdőszoba. Törölközőt az ajtóra felakasztva találsz. – Felejtem rajta a tekintemet, a macskás vonzódása azért mégiscsak egy jó pont. Elkezdem lassan a tálalást, kérdés, hogy valami kenyérfélével szeretné-e enyhíteni a tojás töménységét, netán kér hozzá ketchupot, ezért mindkettőt tállalok a pulthoz, sajnálatos módon kifejezetten étkezőasztalom nincsen.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Camille Rhédey
☮ Kor : 30
☮ Hozzászólások száma : 14
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Leroy Street 114.   Kedd 10 Május 2016 - 19:44





Cam & Cammy


- Akkor ez azt jelenti, hogy nálad hagyhatom a pótkulcsaimat? Köszönöm!
Rögtön lecsap egy elbűvölőnek szánt mosollyal, ugyanakkor határozottan. Logikája ugyanis azt mondatja vele, hogy ha engedélyt kapott rá, hogy akár az éjszaka közepén is hívja, akkor nála hagyhatja a pótkulcsait. Mi másért hívná szegény szomszédot az éj kellős közepén? Így aztán elő is húzza farzsebéből kulcsait. Könnyedén lefűz a nagy kulcskarikáról egy kisebbet, amin három kulcs sorakozik, a két zár- és egy hevederkulcs. A pultra teszi, nem pont középre, ott útban lenne a vacsoránál, egészen szélre teszi, majd az új őrzője elteszi oda, ahol jónak látja. Mivel most a kulcsokról volt szó, nagyon akkurátusan visszateszi farzsebébe saját kulcsait… miért nem tudja mindig ezt csinálni? Egyáltalán azt nem érti, hogy miért kerül ki a táskájából az irodában. Habár mikor bent cserél táskát egy értekezlet vagy egy PR rendezvény miatt, akkor elkerülhetetlen… Azért majd megpróbál figyelni rá.
- Mi a kedvenced? Mi az, aminek a kedvéért akár még az egészséges kereteket is elhagynád?
Ha egyszer mindketten szeretik a hasukat, akkor az ételek kiváló téma. Pláne, hogy készül az egyszerű és ínycsiklandó vacsora, nem fog hát beszélgetés közben kínosan megkordulni a gyomruk.
A gyönyörű sziámi cica közben Cami lábai körül sündörög, hát mit tenne a lány, mint lehajol kissé, hogy megsimogassa a Maise-t. Nem tudhatja, hogy itt a repetáért milyen elszánt kuncsorgás volt megfizetve és talán a macska jelenlegi kedvessége is annak tudható, hogy a lánytól remél további finom falatokat. Cami minderről semmit se tudván, lelkesen simogatja a cicust. Persze, csak míg a macska hagyja, akkor aztán kénytelen lesz búcsúpillantást vetni rá, akárhová induljon is aztán Maise.
- Én megmaradok a krimiknél, akár olvasni, akár nézni, uh, tényleg szoktál sorozatokat nézni? Csak azért kérdem, mert az új BBC-s Sherlock sorozat szerintem nagyon klassz lett, ismered?
Bevallottan sorozat-függő, ez persze a gyógyulás első jele lehetne, hogy beismerte… de ebből a függőségből Camille nem kíván felgyógyulni.
- Hm, szerintem nagyjából ugyanakkora lehet, mint a tiéd. Majdnem a tükörképe, csak nincs ilyen előszoba kialakítva, a színek egészen mások még, és a konyha egy kicsivel nagyobb, de majd valamikor viszonozom a vacsorameghívásodat és akkor magad is megnézheted, jó?
Teljes természetességgel hívja meg Cameront, vagy kvázi hívja meg, mert pontos dátumot nem mond. Majd ha legközelebb összefutnak valamikor, meghívja rendesen, most még korai lenne.
Ahogy a vacsora lassan elkészül, két dolog jut Cami eszébe. Először is tölt még egy kis bort a poharakba – már ha mindkettő elérhető közelségben van, ha nincs, elkéri a férfiét. Majd felkel székéről és kezeit tenyérrel kifelé felemeli, mintha csak rendőrök „Kezeket fel!” parancsára engedelmeskedne, csak nem olyan magasra.
- Hol moshatok kezet? Az előbb megdögönyöztem Maise-t kicsit.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Démon
the darkness is rising to embrace you
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 307
☮ Hozzászólások száma : 17



TémanyitásTárgy: Re: Leroy Street 114.   Csüt. 28 Ápr. 2016 - 17:51





Cammy & Cam

 A saját telefonomat nem mentem el, csak az órámra nézek, hogy belőjjem azt az időpontot, amikor nem fogadott hívásom volt, így a későbbiekben el tudom menteni a számát, lefotózni pedig pláne nem fogom, ezt a csinos pofit így is ki kell még vernem a fejemből, enm szükséges, hogy még a telefonomban is legyen róla képem, a végén még beindul a vad fantáziálgatás. Arra pedig végképp nem akarok vetemedni, mint az első világháború idején, amikor elpattant bennem a szexfüggőség, és kurtizánok hadán töltöttem ki a belső feszültséget. Annyi hosszú év után kezdhettem az egészet előlről. Maradok udvarias, jó szomszéd, aki majd ügyelni fog arra, hogy minél inkább elkerüljük egymást, szerencsére foghatom arra, hogy a hivatásom miatt elfoglalt ember vagyok. Beengedtem ugyan a lakásomba, hogy ne foghassa rám, hogy mennyire antiszociális vagyok, de aligha hiszem, hogy van értelme a további kapcsolattartásnak, így ez szóljon csupán a ma estéről. Otthon semmi sem utal a természetfeletti bensőmre, így ebből a szempontból nem számít váratlan látogatónak, csakis a másik aspektusból, miszerint nem fogadok nőket otthon.
- Ha fel tudom venni, akkor csak bátran. Az éjjel nem érdekes, ha van rajta van, akkor úgyis fent vagyok, vagy dolgom. – Felelem kiismerhetetlen mosollyal, és ezúttal el kell ismernem, hogy bármennyire is le akarom koptatni, valami gonosz kis belső hang arra késztet, hogy maradjak továbbra is úriember vele, hiszen kellemes személyiség. Így nehéz saját magam ellen küzdeni, ha még csak álszent női stílust sem kapok a női névrokontól. Lassacskán elkészülök az adagolással, és már bőszen kevergetem. Megkérdezhettem volna ugyan, hogy a rántottába belekeverjem a sajtot, avagy a végén reszeljem rá, ez már megmarad az én döntésemnek, talán megengedhető, hiszen én vagyok a vendéglátó. Sikerül egy pillanatra rajtafelejtenem a tekintetemet, ahogyan a hajával játszik, valahogy ez a szőke a gyengém, nem tudom arébb rebbenteni a pillantásomat. Meglepetten hallgatom a származásomat illető finomkodó megfogalmazásait, mintha hízelegne azzal, hogy ismeri a népem szokásait. Vagy csak világlátott?
- Akárcsak én. Azt hiszem ezt már el is vártam volna egy névrokontól. Tudod Camille, nem is értem azt, aki nagyon válogatós, tartalmasan kell étkezni, erről szól az egész. Néha meg lehet adni a módját, hogy az ember beüljön egy luxusétterembe, ahol kisgyereknek mért adagokban végig lehet kóstolni mindent, általánosságban viszont a nagy zabálások híve vagyok. Egészséges keretek között. – Azt láthatja rajtam, hogy nem eresztettem még pocakot, ám a kiállásom azt sugalja, hogy a saláta csupán köret szokott lenni a konyhámban, nem főétel. Megköszörülöm a torkomat a bor után, jóleső érzés fut át rajtam, ahogyan az édes-fanyar íz végigszalad az ereimen, igazi gátlásoldó, noha nem azért vettem elő, hogy leromboljam a saját falaimat. Elengedvén a félelem pilléreit egy szemvillanásnyi időre méregetem ahogyan súlyozza magában a hallottakat, aztán folytatom a tojás keverését. Egy konyharuháért nyúlva átdobom a vállamon, merthogy fogó kesztyűm nincsen, jó lesz az így is.
- Is-is. Keresztrejtvényekkel is foglalkozom, krimit is olvasok rengeteget, de már nehéz meglepni, úgy tűnik túl sokszor ugrottam meg a saját elvárásaimat, és már klisének érzek mindent. Ellenben a hivatásomban én szoktam kapni a feketelevest, a mások számára megoldhatatlannak hitt diagnózisokat. Téged ellenben nem foglak elemezni, lélekbúvár nem vagyok. - Meglepő számomra, hogy egy lány képes olyan kiváncsiságot, kezdeményezőkészséget sugározni magából, mint Camille. Ajkaim összepréselve pillantok fel rá, majd nagy gombócot küzdök le torkomban – Köszönöm. Remélem ízleni fog. - Barátságos mosoly terül szét az arcomon, majd a ismét felé fordulok, hogy ne csak a kevergetésnek szenteljem a figyelmemet, hamarosan úgyis kész. Nem tudom, hogy most mi következik. Én nem vagyok jó vendéglátó, nem szoktam meg az ilyesmit. Hogyan lehetnék jó? Inkább a csacsogását hallgatom, én azért nem vagyok egy nagy kirándulós, de nem akarok szánt szándékkal ellent mondani. Elzárom végül a gázt, és lehúzom a serpenyőt, hogy lassacskán nekikezdjek a tálalásnak.
- Jut eszembe, a te lakásod miben más, mint az enyém? Ez azóta nem hagy nyugodni, amióta említetted. – A korábban előkészített tányérokba elkezdem kisöpörni a felturbózott tojást, s miután a lány nagyevőnek vallja inkább magát, nem kérdezek rá a mennyiségre, méretes adagot kap, akárcsak én.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Camille Rhédey
☮ Kor : 30
☮ Hozzászólások száma : 14
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Leroy Street 114.   Szomb. 23 Ápr. 2016 - 22:02





Cam & Cammy


Már készen áll arra, hogy bepötyögje Cameron telefonszámát, amikor egyszerűen kiveszi a férfi a kezéből a telefont. Gondolatban vállat von egy „hát jó” mondattal, neki tulajdonképpen így is jó. A lényeg, hogy meglegyen a szomszéd száma. A fotózkodáson meglepődik elsőre, de jó ötletnek tartja, biztos ez az új módi Amerikában.
- Köszi. – Mondja miközben visszaveszi a telefont. – Jó lett a kép.
Pillant mosollyal arcán a portréképre, majd Cam-re és aztán megint a képre. Közben rögtön meg is csörgeti a beírt és mentett számot. Egy kicsöngést megvár, majd bontja a vonalat és leteszi a telefont a pultra.
- Nem, nem a lábtörlőre gondolok. – Kuncog egyet. – Ha nem vagy itthon, akkor visszamegyek az irodába a kulcsért. De ha itthon vagy, akkor megspórolom az utat oda és vissza. Úgy is lehet fogalmazni, hogy az irodában lévő pótkulcs a biztos mentőöv, a tiéd meg egy lehetőség, ha nem jön be, sincs gond. Persze az éjjel közepén nem zavarnálak, csak elfogadható időpontokban.
A magyarázathoz gesztikulál, széles de nem túlzó mozdulatokkal, néha megigazítva a haját. Össze kellett volna fognia, mielőtt átjön, most olyan, mintha folyamatosan a hajával foglalkozna. Majd a vacsirához összeköti a farmerzsebből elővarázsolt egyszerű fekete hajgumival, ami egyébként szoros közelségben lapul abban a bizonyos farzsebben a pótkulccsal.
- Gourmet nem vagyok, szeretem a hasamat, szeretek nagyokat enni. Nagyokat és finomakat. Szóval inkább gourmand vagyok.
Már majdnem azt hitte, hogy Cameron kitér a visszadobott kérdés elől, de megválaszolja ő is. A rejtvényen felszalad a szemöldöke, kevesen mondják… habár neki a keresztrejtvény ugrik be, ami nem biztos, hogy jó megoldás, mikor párhuzamot von az orvoslással. Különben is, a nagymamája szokott keresztrejtvényfüzeteket vásárolni, egy fiatal pasiról nem ez ugrik be elsőre.
- Milyen rejtvényekre gondoltál az előbb? Keresztrejtvény, sudoku, orvosi rejtvény vagy visszafelé felgombolyító történtek, mint mondjuk Sherlock Holmes.. szóval milyen rejtvény? -
Felsorol párat, hátha eltalálta a megoldást. – De az tök jó, hogy így szereted a munkádat, gondolom ezt csak így lehet csinálni.
Nem dől be a „szar meló” kifejezésnek, kellő rutinnal olvassa azt a mosolyt. Meglátása szerint néhány munkát csak úgy lehet csinálni, ha szereti azt az ember és elhivatott és az orvosi pálya egy ezek közül.
- Hmm… finom az illata.
Jóleső sóhajjal beleszimatol a levegőbe, amikor már a kolbász és a sajt is előkerül. Szívesen megterítene, de nem akar láb alatt lenni… ráadásul az már talán túlságosan tolakodó lenne tőle, ha a konyhába is úgy bevenné magát, mint a lakásba.
- Én néha szeretek kirándulni a természetbe is… évente 3-4 alkalommal túrabakancsot húzok, de úgy, hogy legyen beépítve a könnyű útvonalba valami látnivaló. Nekem meg az kell, mindegy mi, egy kilátó, egy műemlék, várrom, akármi jó, csak legyen valami. Csak a fák ölelgetése kedvéért én se megyek erdőbe.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Démon
the darkness is rising to embrace you
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 307
☮ Hozzászólások száma : 17



TémanyitásTárgy: Re: Leroy Street 114.   Csüt. 14 Ápr. 2016 - 20:55





Cammy & Cam

 Nem túlzottan izgatna az sem, ha fel akarná mérni az anyagiakat, ez nálam sosem merítette ki a tabutéma fogalmát. Van elég titkom, kezdve a származásomtól a függőségemig, nem igazán mozgat meg, hogy ki mennyit keres. Tőlem bárki kérdezi, kerek perec elmondom, és vissza is kérdezek. Merő ostobaságnak tartom, hogy netán ez irigységet szülne, az emberek többsége nem valami sárkány, aki kincsen ül, és attól kéne félnie, hogy megtámadják, kirabolják. Lehet, hogy ezt csak azért gondolom így, mert nálam mindez rendezett, amolyan arany középutat követek, mert nem vagyok az elit tagja sem, hogy legyen mire felvágni, de a csóró rétegé sem, hogy szégyelnem kéne. Ám miután könnyedén elengedjük a témát, nem is foglalkozom vele a továbbiakban. A lány bizonyára komoly háttérrel van megáldva, ha New Yorkban próbál szerencsét, s nem olyannak tűnik, aki csak úgy aggodalmaskodna azon, hogy mit fog enni három hét múlva.
- Majd én. – Veszem ki a lány kezéből a telefont, gyorsan indítom a fényképező applikációt, lekapom magamat, átlagos derűs pillantást melékelve a fotóhoz, majd bepötyögöm a számomat, elmentve azt. Nekem bőven ráér az, hogy ha az este folyamán megcsörget, beazonosítom, hogy nagyjából hánykor érkezik a hívása ahhoz, hogy majd elmentsem, ha nem felejtem el. Visszaadom a maroktelót, és folytatom a tojás kevergetését, és miután már jónak ítélem, felteszek egy serpenyőt izzani, hogy hamarosan beleöntsem a tál tartalmát. A többi hozzávaló feldarabolásra, reszelésre készen áll, kérdés, hogy lesz-e szükség rájuk.
- Hogyne, de ha én sem vagyok itthon, amikor kizárod magad, akkor így is bukod a dolgot. Vagy.. a lábtörlőm alatt akarod elrejteni? – Kérdezek vissza, mert azért furcsa lenne mondjuk ilyen alapvető blődséget elkövetni. A betörők is nyilvánvalóan végignézik a kinti virágok tartóit, és mindent, ami a kulcsot rejtheti, de talán a szomszéd lábtörlője alá is bekukkantanak. Ahogy nézem, mindkettőnk munkarendje nagyon messze van az átlagostól, és lazán megvan az esélye, hogy elkerüljük egymást. Nem akarom azt éreztetni, hogy szándékosan lepattintanám, hogy ne is akarjon bekopogni, de még nem látom a logikáját a pótkulcsnak, de a semminél mindenképpen jobb. Ráemelem én is a pohamarat, és ezúttal állva az égkék tekintet vizslatását, én is biccentek, megízlelve a finom nedüt. A jóizlés határán belül csettintek a nyelvemmel, majd talán picit provokatív kérdést indítok.
- Hm.. ez nagyon úgy hangzik, mintha igazi ínyenc lennél. A könyveket én is imádom, a rejtvényeket még inkább. A munkám is ebből áll, legtöbbször a nehéz eseteket kapom, amikor mindenki csődöt mond, akkor enyém a szar meló. – Mosolyom mégis azt mutatja, hogy annyira nem is érzem szarnak, szeretek amolyan hős lenni, aki megmenti a napot. Nálam ez nem is munka, sokkal inkább hivatás, és remélem, hogy az orvos kollégák többsége is ezen a mezsgyén haladva működteti a praxisát. Letéve a poharat betöltöm a tojást a serpenyőbe, és miután megkaptam az adagolásra való infót, elkezdem aprítani a kolbászt, és reszelni a sajtot, hogy hozzákevergessem. Látszik, hogy gyakorlottan ütök össze egy agglegény vacsorát, mert nem ügyetlenkedek, ellenben vagyok olyan gyors, hogy ne égjen le az egész.
- Mindkettő. Eredetileg ott születettem, a szüleim voltak angolszászok, ír és skót szülőkkel büszkélkedhetek. Akkor te nagy utazó vagy. Akárcsak én. Vagyis régebben, manapság csupán az orvosi konferenciákra megyek el, nincsen kivel mennem, és ez jó így, nem panaszkodom. Párizs. Szeretem a nagyvárosokat, nem tudnál elrángatni magaddal egy kirándulásra, utálom, ha nincsen nyűzsgés. – Ez tökéletesen így van, mégis a magam részéről van benne ellentmondás is, hiszen összességében szándékosan vágyom a magányt, hogy el tudjak merülni a gondolataimban, és ne legyen kísértés, de azt tényleg rühelném, ha a külvilágtól elzárva kéne bandukolnom egy túraösvényen. Legyenek csak körülöttem, de ne kelljen senkivel kapcsolatba lépnem. Kifacsarodott látásmód, tudom én, ám már nincsen semmilyen más lehetőségem, hogy önmagam legyek.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Camille Rhédey
☮ Kor : 30
☮ Hozzászólások száma : 14
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Leroy Street 114.   Pént. 8 Ápr. 2016 - 20:51





Cam & Cammy


Majdnem visszakérdez csípőből, hogy akkor ezek szerint a belgyógyász ennyivel keresettebb, mint a gerincsebész, szándékosan félreértve az összehasonlítást. De annak nagyon olyan szaga lenne, mintha megint csak a másik pénztárcájában turkálna, amit korábban se akart megtenni, így inkább elengedi ezt a poént, ehhez nem elég egy tízperces csevegés.
- Azt hittem, a plasztikai sebészek szakítanak látványosan nagyot… meg talán a fogorvosok valamilyen fura okból, a gerincsebészekre nem gondolna az ember.
Tulajdonképpen a magánpraxist gondolta idáig igazán jövedelmezőnek, ezek szerint sebésznek is megéri menni. Habár ha magában végigpörgeti a Grey’s anatomy részeit, valóban a sebészek voltak a sorozatbeli kis csapat sztárjai, teljesen függetlenül, hogy szív- vagy épp agyspecialista volt-e a karakter.
- Csak vicceltem. – Nyugtatja meg gyorsan, nem szándékozik minden tüsszentéssel átkopogni. – Egyébként is jó az immunrendszerem, pár évente szedek csak össze télen valamilyen nyavalyát. Az most tavaly megvolt, lázas is voltam meg minden, kicsit a halálomon voltam, ne tudd meg, rémes beteg vagyok, de a lényeg, most pár évig nyugtom lesz számításaim szerint. Viszont…
Egy pillanatra elakad, elhúzza száját és belülről kissé rá is harap alsóajkára. Nem akarta egyből lerohanni Cameront, de ha már ilyen jól kijött a lépés, kiböki a hátsószándékot.
- A számodat felírom, jól jöhet bármikor, én is megadom az enyémet, tudod, hátha tűz üt ki vagy árvíz kerekedik. – Előveszi telefonját farzsebéből, hogy bepötyögje Cam telefonszámát majd megcsörgesse, ezzel számot is cseréltek. – Mondhatod, aztán majd megcsörgetlek, így jó?
Csak nem sikerült kiböknie, de muszáj lesz, orrán keresztül lassan mély levegőt vesz és folytatja.
- És ömm… ezt legalább ismeretségünk huszadik percéig nem akartam elárulni, de szóval talán nem bánod, ha tizenöt perc után csak úgy kimondom. – Némileg zavarban van, az este folyamán először, ennek köszönhető ez a flörtölős kis vicc, nem is tudja minek sütötte el. A végén röviden felnevet, aztán folytatja. - Szóval, problémáim vannak a kulcsok megtalálásával. Nem hagyom el őket, csak néha pár hétig nem találom a kulcsaimat. Esetleg lehetne itt egy pótkulcsom? Nem bánnád? Az irodában is van általában, de ha épp itthon vagy, akkor nem kéne visszamennem érte. Persze abszolút megértem, ha ez nagy nyűg lenne, gondolkodj rajta nyugodtan, elég ha a sütik után válaszolsz.
Nem csinál titkot abból, hogy a sütik a bemutatkozás kellemesebbé tételén túl más célt is szolgáltak.
- De egyébként tényleg nem gond, ha nemet mondasz, az irodai pótkulcsok is jók.
Fűzi a végén még hozzá komolyan, nem fog magába roskadni, ha a férfi nemet mond arra, hogy lenne-e a kulcsai őrzője. A poharát mindenesetre mosolyogva emeli koccintásra egy „Egészségedre!” kívánság kíséretében.
- A kelt tésztából készült kalácsok a gyengéim… meg a Long Island Iced Tea. De a virágok, egy jó könyv vagy utazgatás is mind pozitív hatással vannak rám. És rád mi van pozitív hatással?
Tágan értelmezve válaszol, majd visszadobja a kérdést. Cameron nem sajtós, hanem orvos. Ha rendőr lenne, most elsüthetné a fánkos poént is, de dokikkal nem ismer ilyesmit.
- Köszi, reméljük nem is fogok elszúrni semmit. Ahha, minden mehet.
Előbb válaszol a vacsorára vonatkozó kérdésre, mert azzal haladni kell. Csak ezután csap le Cameron másik válaszára.
- Nagy WOW! Franciaország!? És kimondottan ott éltél vagy csak utazgattál francia földön? Én Belgiumban éltem jó pár évig, egyébként budapesti vagyok. Volt egy francia osztálytársnőm, mikor Belgiumban jártam gimibe, nála voltam párszor látogatóban később is, Párizst bejártuk keresztül-kasul, a Luxembourg-kert volt a kedvencem. És Disney-land. Nyáron meg a Côte d'Azur, persze nem a kaszinók meg a nagy turistaközpontok, hanem eldugottabb partszakaszok. Oh, és Bretagne! Neked melyik része a kedvenced?
Sem a férfi korábbi pirulása nem tűnt fel a lánynak, sem az hogy bármi megzavarná gondolatait. Kedves házigazdának tűnik a szomszéd, szimpatikus is Camille-nek, az viszont az előbbiekkel szemben mostmár kezd feltűnni neki, hogy nem beszél olyan közvetlenül magáról, mint Cammy, de ezzel elvégre nincs is gond. A sok költözés és a szakmája miatt neki természetes a csevegés, személyes témáról, de igazából nem érintve magánügyeket. Nem is kérdezi, hogy honnan származik a férfi, hogy európai vagy amerikai-e. Elég ha helyekről és élményekről csevegnek, nem akar magánügyekben vájkálni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Démon
the darkness is rising to embrace you
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 307
☮ Hozzászólások száma : 17



TémanyitásTárgy: Re: Leroy Street 114.   Kedd 5 Ápr. 2016 - 13:57





Cammy & Cam

 Kezdem kellemetlenül érezni magamat, hiszen a kedves szomszéd oly akkurátusan érdeklődik mindenről, én pedig nem is kérdezek vissza. Vagy ha igen, akkor csak amolyan szőrmentén, jelezve, hogy nem szándékozom pizsipartyba bocsátkozni esténként. Az évszázadok során démoni mivoltomból kifolyólag nem lettem jobb ember, csupán felvettem egy halom rossz szokást. Volt idő, amikor a családom elvesztése miatti fájdalmamban olyanoknak ártottam, akik nekem nem. Az őrkapitányom leszármazottait gyilkolásztam előszeretettel, még akár a pszichopata jelzőt is szemrebbenés nélkül rám lehetne sütni. Talán minimális vezeklés az, hogy az orvoslás tudományát választva életeket mentek, megelőzök olyan sötét kórságokat, amelyekkel még elejét vehetem a további sorvadásnak. Ha belenézek a tükörbe, akkor sem érzem magam egy szentnek, arra végképp nem vagyok koncidionálva, hogy bájcsevegjek a friss és üde szöszi szomszéddal, akinek minden pórusából árad a lendület, az erő, amely nekem már nem a sajátom. Hiába tűnők én is csinosnak, belül sokszor megfáradt öregembernek érzem magamat, akit csak a bűnös vágyak hajtanak az átkozott démoni vér miatt. Eddig jutok a gondolatmenetben, hogy aztán majdnem a saját combomba csípjek, mert pont azzal a két jelzővel illeti magát a névrokon, amellyel én is cimkéztem őt legbelül. Véletlen volna? Dehogy... csupán már van érzékem ahhoz, hogy tökéletesen sajnáljam magam.
- Igaz, az orvosi fizetésem nem annyi, mint egy gerincsebésznek. – Nevetem el magamat, nem akarok mindenen panaszkodni, valójában ez a csevegés része a dolognak, miközben a tojásokkal ügyködök, miután felvezettem, hogy mivel is foglalkozom. A feleletére azért picit megrezzenek, így is komoly erőfeszítést kell tennem, hogy ebrudaljam ki egyből a lakásból, mert gyorsan elérnek azok a piszkos gondolatok, hogy milyen módon vizsgálhatnám meg őt, ha úgy alakul. A valóság azonban más, belgyógyász vagyok, és nem nőgyógyász, a legtöbbször hozzá sem kell érnem a pácienseimhez. Még szerencse, hogy a hirtelen támadt pirulásomat betudhatja a jóképű doki automatikus reakciójának, ám ha van egy kis szerencsém, nem az arcomat fürkészi, hanem továbbra is a lakást.
- Csakis a legvégső esetben, nagyon hektikus ugyanis, hogy mikor vagyok itthon, nehogy arra számíts, hogy én fogom megmenteni az életedet, aztán itthon sem vagyok. Mindenesetre ha szeretnéd, megadom a számomra, ha mégis kellenék. – Na már megint sikerült egy öngólt lőnöm, nem arról van szó, hogy távol kéne tartanom magamat tőle? Az az átkozott udvariaskodás... Nem lett volna egyszerűbb valami piszok módon feloldani a gátlásait, ágyba vinni, és már túl is lenni a dolgon? Nem, aligha. Nem érezném magamat tőle jobban, és másnap reggel előlről kezdődne ez az egész gyötrelem? A rendben foglalkoznak páran azzal hogy a lélek rejtelmeit kutatják a tudomány kasztjában, és hát a szexfüggőségnek nincsen köze a démonságomhoz. Vagyis oly mértékben van, hogy pszichésen érzem ezt, lelkiismeretfurdalásom van a múltbéli történtek miatt, és az őrkapitány aki átváltoztatott, az egykori kicsapongó életem alapját tett buja démonná, és már nem érdekelte, hogy családom van, innen a kényszer, és persze a kielégülés teljes hiánya. Csak az értelmetlen vágy. A tojás lassan habossá válik a túlbuzgó igyekezettől, így félretéve a tálat vetek egy pillantást a kinyitott borosüvegre, amelynek tartalmát a szőke lány még bent tartogatja, így a hűtőt vizsgálom meg, találok benne némi sonkát, és sajtot, úgy vélem, hogy Camille sem fog megsértődni, hogy ha a tojás további kísérőket kap. Felnyitom a műanyag tasakokat, és kérdő pillantással kezdem el felvagdosni a hozzávalókat, hogy nem baj-e. Bólintok, amikor végül megtörténik az ital kitöltés, átveszem a sajátomat, és még koccintásra is odanyújtom szépen szolídan, ezúttal tartva a szemkontaktust.
- És rád mi van pozitív hatással? – Kérdezek vissza, pár pillanatra félretéve a vacsorakészítés műveletét. Úgy tartom a poharat, amelyből ittam pár cseppet, mintha karbafonnám a kezemet, csupán a pohár látszik ki az ujjaim közül. Megpróbálom legyűrni a különös, kettős érzést, amely az ellenkezés és a vágy keveréből fakad, a bor legalább elvonhatja a figyelmemet. Ez már csak azért nehéz, mert a lány világos tincsei alól kellemes illat szabadul fel, ha nem kellene oly régóta alkalmazkodnom a megváltozott ingerekhez, akkor most még az ajkamat is beharapnám, vagy minimum levegőért kapkodnék. Ám erős leszek, az illat ellenére hagyom magamon átfutni a lángokat, s egyúttal elengedni is őket. Önuralom!
- Nem olyannak tűnsz, mint aki csak elszúr valamit. Nem igazán, sokfelé jártam már, Franciaországban példának okáért sokat jártam. Jut eszembe, a tojás! Minden mehet bele?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Camille Rhédey
☮ Kor : 30
☮ Hozzászólások száma : 14
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Leroy Street 114.   Szer. 30 Márc. 2016 - 20:47





Cam & Cammy


Elvigyorodik, ahogy azon gondolkodik kinél is kérdezősködött volna Cameron után… mióta megérkezett a bolti és kávézói eladókon kívül nem beszélt senkivel, már ha nem számoljuk a skype-olást a szüleivel és az egyik gyerekkori jóbarátjával. Mindenesetre örül, hogy hanyagul készítette elő a bemutatkozását és nem küldött kártyát, így most meg tudnak ismerkedni kicsit. Nem tehet róla, ő egyszerűen nem szeret úgy élni valaki mellett, hogy legalább egyszer nem beszélgettek.
Azt nem tudja, hogy a férfinek a formaságokkal szemben van-e ilyen erős ellenérzése vagy egyáltalán a látogatással és a csevegéssel. Akárhogy is, ezek után még szimpatikusabb az új szomszédja, hogy nem csapta rá az ajtót.
- Igen, úgy tervezem. Beiktattam egy kis ráhangolódást is a munkára, átfutom a papírokat, hogy felfrissítsem a tudásomat és aztán frissen és üdén vetem bele magam az új feladatok megoldásába.
Egy nagy paksaméta hivatalos papírt kapott a cégek helyzetéről, amikor aláírta a munkaszerződését, azt már alaposan áttanulmányozta és kidekorálta az ötleteivel, javaslataival, ezeket kell a következő napon átfutnia, mivel az elmúlt egy hétben szándékosan az íróasztala fiókjaiban tartotta elzárva a papírokat. Kell néha egy kis eltávolodás, míg új külső ingereket keres és ez a hét minderre tökéletes volt.
- Nálad se túlfűtött a lakás. – Állapítja meg, majd a pultra tett dobozra pillant. -  Szerintem nem fog elolvadni a máz a sütiken, de azt ajánlották, hogy hűtőben tároljam, fogyasztás előtt mindenféleképp, mert akkor elvileg a csoki még finomabb.
A magyarázatra rábólint, egy orvosnak módszeresnek kell lennie, mert tényleg szó szerint életek múlnak rajta, pont ahogy Cameron is mondta.
- Áh értem. Nemes foglalkozásod van. – Majd vidáman hozzáfűzte. – És mindig jól jön egy doki a szomszédban!
De az eggyel korábbit teljesen komolyan mondta, mindig is csodálta az orvosokat, ha lett volna némi affinitása a természettudományokhoz, talán maga is elgondolkodott volna ezen a hivatáson, mert másokon mindig is szeretett segíteni. Így maradt az önkénteskedés és a sokkal kevesebb felelősség.
- Köszi!
Nem egy nagy borász, de egy borospalackot ki tud nyitni kilötykölés vagy egyéb baleset nélkül is. lassan nyomja lefelé a bornyitó karjait, míg egy halk pukkanás kíséretében ki nem szabadul a parafa dugó az üvegből. Még nem tölt a poharakba, azt megtanulta, hogy valamennyit várni kell a borral kitöltés, de hogy az pontosan mennyi? Az talány még számára. Vár valameddig és ha  Cam nem szól rá, hogy még várjon, akkor tölt a poharakba.
- Lebuktam. – Emeli fel kezeit, mintha rendőröknek adná meg magát. – Valahogy azt tapasztaltam, hogy a süti és kávé pozitív hatással van az emberekre, különösen a sajtósokra.
Kényelmesen elhelyezkedik a széken, lazán a pultra támaszkodik. Visszafogott japáncseresznyés parfüm lengi körbe, ami egy pillanatra erősebben érződik, ahogy hátraigazítja szőke tincseit. Az esetleges rántottára vonatkozó kérdésre nagy bátran közli, hogy mindenhogy szereti, amíg a tojás rendesen meg van sütve, addig bármi mehet pluszban bele.
- Határozatlan idejű a szerződésem, szóval addig, amíg nem találnak nálam jobbat vagy én meg nem unom… vagy amíg esetleg nagyon el nem szúrom, mert akkor azonnali hatállyal bármikor. De a tervek szerint pár évet szeretnék egy helyben maradni, nem tudom, 1-2 évet mindenféleképp, aztán majd meglátom. Te tősgyökeres New York-i vagy?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Démon
the darkness is rising to embrace you
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 307
☮ Hozzászólások száma : 17



TémanyitásTárgy: Re: Leroy Street 114.   Hétf. 28 Márc. 2016 - 20:36





Cammy & Cam

 - Igazad van. Jósnőnénél jártál, vagy kérdezősködtél, hogy ennyire ismersz? Logikusan kibújtam volna látogatásod alól, ellenben így, hogy spontán, meg tudok barátkozni vele. – Egy helyben toporgok, miután behátráltam előle, hiszen adott lenne a gesztus, hogy átvegyem a kabátját, csak éppen nem abban jött, így esetlenül intek, hogy nyugodtan járja be a lakást, kalauzul nem tudok szolgálni, és még csak Maise-t sem tudom erre felkínálni, a macska ugyanis nagy ívben tesz rá, hogy vendégünk is akadt, visszasietetett a konyhába a konzervhez, aminek maradékát nyalogatja most éppen a szájáról, vádló tekintetét rám veti a repeta hiányáért.
- Akkor a holnap még pihenés? – Kérdezem letéve a dobozt, amelynek tartalmát később fogom megkukkantani, ám azt talán érdemes lenne megtudakolnom, hogy hűtős-e, vagy nem romlandó. A pillantásom kérdően fúródik bele az ő kékjébe, s ha nem kapok intelmet, instrukciót, akkor egyenlőre marad a pulton. Kérdésem ellenben pusztán udvarias gesztus, nem szándékozom felajánlani a klisét, hogy körbevezetem a Nagy Alma látványosságain. Ha itt kapott munkát, jó eséllyel ismeri már New Yorkot, hogy ne legyen szüksége vakvezetőre.
- Belgyógyász vagyok. Volt idő, amikor rémesen rendetlen voltam, és ha itthon jutott eszembe valami fontos, nem találtam meg amit akartam, gondolhatod, hogy nyomasztó érzés. Hiába mondják, hogy rend a lelke mindennek, de káosz a teste! – Félmosollyal töröm fel a tojásokat a kézmosás után, összehangolt mozdulataim arra utalnak, hogy férfi létemre tudok kétfelé figyelni. Nem félek attól, hogy a hamarosan terjengő vacsoraillat a lenti, vagy fenti lakó szellőzőjén érezhető lesz, ugyanis a három lakás egymás mellett helyezkedik el, a reklamáció így kizárva. A lány ügyesen megtalálja a bort, az lett volna furcsa, ha irányt téveszt.
- Nem, az itt, parancsolj. – Mivel még nem kentem össze a kezemet, kihúzom a deréktájban elhelyezkedő fiókból, és leteszem a közelébe, az érintést igyekszem hanyagolni, abból baj nem lehet. Folytatom immár a tojások összekeverésével, és érdeklődve tolom a hátsómat a pultnak, a karomban tartva a mély tálat, a balommal pedig kevergetve a tartalmát. Jó habosra, és még azon is eltűnődök, hogy vajon milyen lehet az illat, amely az új szomszédból árad. Igyekeznem kéne kizárni, azonban a véremből fakadóan ez nem működik, és zárt térben ez zavaró lehet. Hamarosan mégiscsak ki kéne tárnom az ablakot.
- PR? Ez megmagyarázza a sütit.. . – Halovány nevetéssel tisztázom magamban, hogy tetten értem olyan tekintetben, hogy nagyon is tudta, hogy mit csinál. Kedves gesztus, és lám, tudatos is. Vagy pont fordítva lenne? Ő valójában ilyen, ezért választott ilyen tipusú munkát is? Nem akarok közbevágni, így is én döntöttem el, hogy mi legyen a vacsora, ellenben azt meg kéne kérdeznem, hogy hogyan kéri a rántottát. Én amolyan mindent bele alapon szeretem, ezúttal mégsem a saját igényeim kell, hogy domináljanak. – Én akár egy vödörrel is napi szinten, inkább a szokás, mintsem a hatás kedvéért. És meddig tervezel maradni? Mármint a városban, a munkát illetően.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Camille Rhédey
☮ Kor : 30
☮ Hozzászólások száma : 14
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Leroy Street 114.   Vas. 20 Márc. 2016 - 20:09





Cam & Cammy


Egy pillanatra feltűnik neki a furcsa felhang, amikor Cameron helyesli a jól megválasztott megszólítást. Mivel azonban még mindig csak 2 perce ismeri a szomszédját, nem tudja értelmezni vagy hova tenni a különös hangsúlyt, ezért a megugró bal szemöldök visszasimul, mielőtt felvonná igazán. Annyit nyugtáz csupán, hogy a Cam-megszólítást ajánlatos még jó ideig nem használnia.
- Köszi.
Az nem tűnik fel neki, hogy a férfi okkal hátrál, miközben beengedi. A cipő levétele átfut a fején, de mivel nem kap instrukciókat erre vonatkozóan, nem áll meg. Ezzel még nem veszi eldöntöttnek, hogy akkor az amerikaiak nem veszik le a cipőiket otthon, de gondolatban húz egy strigulát.
- Hm… Küldhettem volna bejelentkező kártyát, erre nem is gondoltam…  - Mondja elgondolkodva. – Habár azzal talán túlságosan hivatalos és merev eseménnyé tettük volna feleslegesen. Holnapután kezdek az új munkahelyemen, ezért költöztem New Yorkba, és gondoltam most, hogy túl vagyok a berendezkedés első szakaszán, időszerű bemutatkoznom, mert egy kis sütivel mégis barátságosabb, mint a kapuban összefutni és inteni csak.  
Persze, ha egy 80 lakásos házba költözött volna, nem kopogtatott volna mindenkit végig, azt anyagilag se lett volna egyszerű bírni, ha mindenhova sütit akart volna. Akkor feltehetően ő maga sütött volna, ami meg azért lett volna bajos, mert sütőtudománya konvergál a nulla irányába, habár tehetsége volna hozzá, csak ideje nincs, hogy fejlessze azt. Talán majd most, eléggé jól felszerelt konyhája van, mindezidáig a legjobb, nem számítva az anyukája konyháját… de akkor még nem érdekelte az ilyesmi és mint olvasható, az az anyukája konyhája volt.
- Persze, hisz dicséret volt. Hm.. de miért múlnak emberek életek rajta? Mivel foglalkozol?
Lecsap az érdekes félmondatra. Egyelőre nem talál választ a kérdésére, ezért is kérdezett rá. Nem tudja, hogy a rend és az emberélet hogyan függ össze. Talán rendőr a szomszédja? Végülis, lehet hogy nyomozó, aki azzal, hogy a környezetében rendet tart, így könnyebben átlátja a gonoszok mestertervét és hamar megtalálja a gonosztevőket, így az utcán is rendet tart.
- Különleges név, illik hozzá.
Nekik egyszerű cirmos cicáik voltak mindig, egyik barátnőjének viszont sziámi cicája volt, még Budapesten, jófej macska volt, a macskákhoz képest is öntörvényűbb volt. Majd egyszer talán megkérdi Camerontól, hogy Maise is különleges-e ilyen szempontból vagy sem.
Közben az instrukcióknak megfelelően a szekrénysorhoz lép és kinyitja az ezüstgombbal a szekrényajtót. Magához vételezi a poharakat és a bort és visszaglasszál a konyhapulthoz.
- Dugóhúzót merre találom? Az is a szekrényben van?
Mivel úgy értelmezte, hogy a bor az ő feladata, ezért nem fejezi be azzal, hogy lepakol a pultra. Kutatni nem akart értelemszerűen, ezért nem keresgélt a szekrényben. Ha ott van, akkor megkeresi, ha nem, akkor majd elkéri Camerontól, hogy kinyithassa az üveget. Legalább szellőzik a bor kicsit vacsora előtt. Csak miután töltött mindkettejüknek, ül le az egyik bárszékre, elvégre a vacsora miatt jött, hanem, hogy ismerkedjen kicsit a szomszédjával, innen pedig jobban tudnak beszélgetni.
Nem észleli, hogy a férfi furcsán viselkedne vagy épp feszélyezve, sőt igazán rugalmas a váratlan vendéggel kapcsolatban.
- Valóban? – Nem azért kérdez vissza, mert nem hiszi el, hogy olyan régóta volt lakatlan a lakás. Csupán meghökkent. – Pedig nagyon klassz lakás… habár lehet emiatt. Nekem a cég biztosítja a lakást. A Belgian Chocolate cég és a Starbrook Airlines szintén csokoládé cég amerikai terjeszkedése érdekében vagyok itt, PR-felelősként.
Abba nem akart belemenni, hogy biztos egy vagyon lehet egy ekkora lakás bérleti díja ezen a környéken, mivel annak még végképp nem jött el az ideje, hogy egymás pénztárcájában turkáljanak. Inkább a munkája felé kanyarítja a beszélgetés fonalát.
- Az én nagyon komoly tapasztalataim szerint is nyugodt környék, nőként is. Remélem ez nem fog változni. Könnyedén elérem a munkahelyemet, nagyon klassz pékségek vannak a közelben, az egyikből hoztam a sütiket is. A kávézók között még nem találtam olyat, ahova igazán visszakívánkoznék, nagyon hígak nekem ezek a kávék… habár így már érthetőbb, miért tudtok annyi kávét inni.
Nevet fel könnyedén. Amerikainak gondolja Cameront, legalábbis nincs oka, hogy másra gondoljon. Akcentusnak nyoma sincs és a neve sem árulkodik, hogy más nemzetiségű volna, mint Camille esetében.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Démon
the darkness is rising to embrace you
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 307
☮ Hozzászólások száma : 17



TémanyitásTárgy: Re: Leroy Street 114.   Szomb. 19 Márc. 2016 - 20:29





Cammy & Cam

 Hát nem mondom, hogy nem dúlnak belső harcok, amikor az újsültetű szomszéd máris női szolidarítást mutat fel a macskámmal. Mindenesetre állatbarátnak tűnik, még azzal sem rázhatom le, hogy nem lenne ilyen téren közös témánk. Legalább van annyi lélekjelenléte, hogy a véletlen elszólásra máris barátkozni akarna, igen nehéz lenne innen kihátrálnom, főleg, hogy ő maga szorít be a saját barlangomba.
- Így-így, Cameron, köszönöm. – Talán kissé nyers a stílus, helyre tudom magamat igazítani, hogy egyetértek vele abban, hogy kívül sorolja magát a barátaim körén. Ilyen csinos pofival bizonyára megszokott tény számára, ha a férfiak többsége erősködik, és fogást keresve elindul a megkezdett csapásvonalon, én azonban más vagyok, ezt már jobb az elején tisztázni. A neveink hasonlóságán azonban fennakad, nos igen, a női találékonyság mikre nem képes, hogy olyan témával indít, amelyet én talán ha harmadik találkozásra vettem volna észre. Túlságosan szexista lennék? Ugyan... a függőségem pont arra tanít meg, hogy nagyon is elvonatkoztassak, és leginkább ne is vegyek tudomást a nőkről, mielőtt még elborulna az agyam, Camille-nek ezt nem kell magára vennie.
- Lássuk be, erre azért elég kevés esély van. Parancsolj. – Lépek hátra, szinte direkt hátrálva, hogy még véletlenül se érjen össze a csípőnk a szűk folyosón. A cipőjét nem kell levetnie, az előszoba alig két méter csupán, és már a nappalimban vagyunk. Balra fogas, ám miután egyértelműen csak átlibbent a folyosón hozzám, nincsen mit felakasztani, és nem is szólok rá, hogy vegye le a cipőt, de le se pillantok, lehet, hogy eleve papucsban van.
- Nem zavarsz. Csak nem vártam vendéget. – Veszem tehát át a dobozt, megkerülve a pultot, és mielőtt kinyitnám a hűtőt tojásokért kutatva, megmosom a kezemet, hogy még véletlenül se keveredjen bele macskaszőr. Félmosollyal rázom meg a fejemet. – Köszi, nem is tudom, hogy bóknak vegyem-e, muszáj rendet tartanom, különben életek múlnak rajta, szó szerint. Ő Hermaise, de elég hogy Maise. – Megtehetném, hogy ismét felemeljem a macskát a magasba, de miután már a tojásokat töröm fel, így csupán közvetve mutatom be őt. És itt jut eszembe, hogy szétszakadni nem tudok, ám a lányt nem akarom felkérni arra, hogy szolgálja ki magát, az nem volna túl elegáns. Mégis, ha már megkérdezte, hasznossá teheti magát. – Megköszönöm. A szekrénysor közepén látsz egy ezüstgombos szekrényt, azt nyisd ki kérlek, ott van bent egy üveg bor. És poharak is. A vastartalék. A vacsorát intézem, csüccsenj le nyugodtan. – Adom ki az ukázt, ez magába foglalja, hogy tölthet is kettőnknek, akár ide is hozhatja, ha nem tud a fenekén ülni. Igen, talán jobb is lenne, ha nem a kanapén, hanem a bárszékek egyikén foglalna helyet, legalább olykor fel tudjuk venni azt az álnok szemkontaktust, amihez nem ragaszkodnék, viszont túlzottan zavartnak sem akarok tűnni.
- Nyolc éve. Jobbára egyedül, az utóbbi másfél évben legalábbis nem volt senki, aki kivette volna a másik két lakást. Nos...kertváros lévén viszonylag nyugis, bár én férfi vagyok, nehéz megítélnem, hogy nőként mennyire kapnék ajánlatokat. – Finoman elfordulva kevergetem a tojást, mintha szándékosan szentelnék neki annyi figyelmet, hogy ne lötykölődjön ki, pedig csak nem akarom, hogy lássa a sötét árnyékot, amely átfut az arcomon, nem, nem fogom felajánlani hogy legyek a kalauza. A csacsogó stílussal nehéz mit kezdenem, szándékosan elszoktattam magam attól hogy nőkkel kelljen beszélnem. Bőven elég azt a munkám révén. Talán bántó lehet, hogy nem kérdezek vissza, talán ezzel el is érem a kívánt hatást, és elriasztom. Viszont akkor miért csinálok neki vacsorát? De nehéz egy buja démonon kiigazodni... Maise-n majdnem átesek, mert repetáért nyávog. Ám csak rázom a fejemet, nem kap többet.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Camille Rhédey
☮ Kor : 30
☮ Hozzászólások száma : 14
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Leroy Street 114.   Hétf. 14 Márc. 2016 - 21:00





Csengetett?...


Megmosolyogja a cica küzdelmét majd sikeres távozását. Nősténynek tippeli, mivel az idegen lába közelébe se ment, hogy odadörgölőddzék, bezzeg ha Camille pasi lenne, biztos hagyja a vacsoráját is és inkább marad.
- Örvendek a találkozásnak, Cameron.
Alig két perces ismeretség után nem sorolja magát új szomszédja baráti köréhez. Mindenesetre megjegyzi, hogy a férfit barátai Cam-nek szólítják, így ha egyszer valóban barátságot kötnek, akkor tudni fogja, mi a beceneve. De biztatónak tartja a kezdést, örül, hogy egy közvetlen, barátkozós szomszédja lesz, csak ne derüljön ki róla, hogy sorozatgyilkos – túl sok amerikai nyomozós sorozatot nézett – és akkor igen nagy eséllyel jóban lesznek. Most még azért nem sorolja fel a saját beceneveit, Cami, Cammy, Milly, majd ha oda jutnak.
- Már csak egy Camden vagy egy Camellia hiányzik a harmadik lakásból és gyönyörű triumvirátust alkotnánk.
Megmosolyogja, hogy ilyen egyforma a nevük, nem is hagyja megjegyzés nélkül. Mennyi volt mégis a valószínűsége annak, hogy két ilyen nevű ember fog egy házban lakni. Ha nem a vezetékneveik lennének kiírva a postaládákra, akkor sajnálná is a postást, így viszont nem kell, a Monroe és a Rhédey minden tekintetben elütnek egymástól, nem fogja összekeverni a leveleiket.
- Remek, akkor jót választottam.
Megnyugszik, az ajtónyitás pillanatában kissé megbánta, hogy nem alkoholt vett, de nem tudhatta, hogy nem egy nyugdíjas nénivel fogja-e szembetalálni magát. A süteményes doboz átadásával teljesítettnek veszi a bemutatkozást, vissza is vonulna, de Cameron félreérthetetlen módon beinvitálja lakásába.
- Köszönöm, de igazán nem szeretnék zavarni.
Szabadkozik, miközben belép a lakásba. Zavarni se szeretne, de megbántani se szeretné Cameront. Körbe futtatja pillantását a lakáson az illendőség határain bőven belül. Nem nehéz megállapítania, hogy nagyjából saját lakásának tükörképe, csak néhány apróság más, no meg a színek.
- Szép a lakásod, és a cicád is. Mi a neve?
Érdeklődik, miközben eljutnak a tudatáig a férfi kérdései. Na már most, ha az egyszerű látogatással se akart zavarni, akkor a készülő vacsorával még kevésbé szeretné terhelni a másikat.
- A bor tökéletes, köszönöm, de miattam ne fáradj… - A nyelvébe harap, talán beletrappolt Cameron vacsoraidejébe, akkor pedig modortalanság lenne leállítania. – Tudok segíteni?
Csak a válasz függvényében dönt arról, hogy hová üljön vagy felcsap a konyhában kuktának. Átengedi a döntést a férfinak, mégiscsak az ő lakásában vannak, az ő szabályai érvényesek.
- Régóta laksz itt? Milyen a környék? Én abszolút tudatlan vagyok. Jártam már az USA-ban, de még soha nem éltem itt, sőt New York-ban még nem is jártam, úgyhogy az elmúlt hetet a környék és a híresebb turistalátványosságok felfedezésével kezdtem, de még nem igazán rajzolódott ki előttem, hogy milyen ez a városrész igazából. Elsőre kellemesnek tűnik, remélem hosszútávon is az.
Kicsit csacsog saját magáról is, személyes részleteket nem érintve, hogy ne legyen olyan érzés, mintha kikérdezné a másikat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Démon
the darkness is rising to embrace you
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 307
☮ Hozzászólások száma : 17



TémanyitásTárgy: Re: Leroy Street 114.   Szomb. 12 Márc. 2016 - 21:26





Cammy & Cam

 Nem ugrok meg, amint kinyitva az ajtót, egyből konstatálom, hogy vélhetően hallgatózott. Emberi kiváncsiság, ezért nem is kárhoztathatom. Maise felháborodott nyávogással adja tudtomra, hogy bizony ő ottmaradt a karomban, és már enné a konzervjét. Mégsem eresztem el, ugyanis még hajlamos lenne kiszaladni. Nem túlzottan izgat, hogy ha az alkaromba mélyeszti a körmeit, nekem nagyobbak vannak ha átalakulok, bár egy macskára még így sem lehet hatni, úgyhogy szorongatom. Nem akarom bedobni a lakásba, mert az új szomszéd még megütközik, hogy mit csinálok, még akkor is, ha a lakótársam amúgy is talpra esik. Úgyhogy maradunk szépen egymás karjaiban. Nem igazán esik le, hogy a fiatal nő mit keres a küszöbömön, amennyire csak lehet, kerülöm a gyengébbik nem társaságát, ismert okokból. Főleg, hogy kifinomult érzékeim, amik a démoni léttel járnak, egyből érzik a hölgy kellemes illatát, amitől csak még jobban megzavarodom, noha így még nem látszik elsőre.
- Tulajdonképpen... – Kezdenék bele, ám nem tudok a macska fészkelődésén túl a saját lelkivilággomal is törődni, miközben még el is kellene hárítanom a kedves gesztust. Biztosan egy bunkónak lennék bélyegezve, és ahogyan ismerjük a nők pletykálkodását, nem akarom magamra felhívni a figyelmet, végülis a bemutatkozás belefér. Ám a nő tovább is megy ennél, ajándékot hozott. Khm..
- Nem, dehogy, tegeződhetünk, szia. – Bólintok végül megadóan, a sziámi viszont eddig bírta, kivetődik a karomból, csak annyit tehetek, hogy az elrugaszkodást a lakás felé fordítom, így megcélozhatja a konyhát, immár kettesben maradunk a zaklatómmal. Most jut el a tudatomig, hogy a lány neve a jelenlegi nevem női változata. – Cameron. Cameron Monroe. – Nem teszem hozzá, hogy dr, teljesen felesleges lenne felvágni. – A barátaimnak csak Cam.  – Eszembe sem jut hogy mekkorát hibáztam, magaslabdát adok itt egy ismeretlennek, aki eddig is tapadósnak bizonyult, innentől aztán le sem vakarom magamról. Mégis győz az udvariasság, és a dobozkára futtatom a tekintetemet az eddig tengerkék pillantás veszedelmes ragyogásából. – Hihetetlenül nagyétkű vagyok, úgyhogy ezzel nem lőttél mellé. – Ugyan nem ismerem még a csomag tartalmát, de vélhetően nem egy falilámpa, ráadásul a lány körbecélozgatta, hogy valami finomság az. Hátrálok egy kicsit, átvéve a dobozt feltárom az ajtót, és beengedem. Látványos rend van belül, orvosként muszáj preciznek lennem, ez valahol a lételemem. Ellenben ha körülnéz, nem láthat tévét, se számítógépet, laptopot. Viszont rádiót igen, az amerikai konyhás pulton. A folyosón túl nappaliba lát rá, amely tulajdonképpen a fő helysége a lakásnak. Innen két ajtó nyílik, vélhetően a fürdőszoba, és a háló. Sejthetően az övé hasonló nagyságú, hacsak nem rejt bent görög oszlopcsarnokot. – Tedd le magad. Egy italt? Borom van, ha megfelel. Illetve összeütök valamit a desszert előtt. – Választ sem várva lépek be a pult mögé, és a hűtőből tojásokat veszek elő, amit máris egy tálba kezdek el feltörni. A sütisdobozt is a kezem ügyébe tettem le, és ha válaszol, akkor bólintva keresgélem az üvegpoharaimat. A macska már elpusztította a konzervet, és a száját nyalogatja.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Camille Rhédey
☮ Kor : 30
☮ Hozzászólások száma : 14
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Leroy Street 114.   Hétf. 7 Márc. 2016 - 19:41





Csengetett?...


Észre se veszi, mennyire közel állt meg az ajtóhoz. Ráadásul, ahogy meghallja a nagyon halk motoszkálást, még egy leheletnyit közelebb is hajol. Bizonyossá válik, hogy valaki van otthon. Az egyre erősödő zajokból ítélve, ami még így meglehetősen halk, az is feltételezhető, hogy csengetésére ajtót fognak nyitni.
Ebben a pillanatban realizálódik Cami-ben, hogy arca alig pár centire van az ajtólaptól. Rögtön hátrál egy nagy lépést, hogy ne másszon bele az első pillanatban a kedves szomszéd intim szférájába. Annak senki nem örül, még akkor se, ha igazán nem mászna bele, mert egy ajtókeret mégiscsak elválasztaná őket és minden bizonnyal nem „ugrana” rögtön a küszöbre az ajtónyitó sem, de így mégiscsak illedelmesebb lesz a bemutatkozás.
Lábával egyszerű ütemet dobol, amit abban a pillanatban abbahagy, hogy az ajtó felnyílik. Ezzel egy időben kellemes mosolyt varázsol arcára. Ennek ellenére is egyértelműen meglepi szomszédját és az ő macskáját. Camille pislog kettőt a macskára, aztán visszavezeti pillantását a férfira, hogy válaszoljon a kérdésre.
- Jó estét, remélem nem zavarom, Camille Rhédey vagyok, a héten költöztem be a szomszéd lakásba és csak szerettem volna bemutatkozni Önnek.
Végigfut pillantása a másikon, nagyjából egykorúnak saccolja magával, habár a mai világban már gyakran mellé lehet lőni, mindenesetre egy lélegzetvételnyi szünet után folytatja.
- Illetve, ha nem bánja, tegeződjünk, úgy kényelmesebb lenne.
Pillantása most a süteményeket rejtő dobozra esik, amit most átnyújt.
- Ezt azért hoztam, hogy megalapozzuk a kellemes szomszédi viszonyt, remélem szereti… szereted.
Javítja ki magát és végre hagyja szóhoz jutni egyébként meglehetősen helyes szomszédját, akinek feltételezhetően van barátnője/felesége/élettársa, legalábbis Cami szerint, mivel mindezidáig csak egy férfit ismert, aki egy macskával él együtt, vagyis kell, hogy legyen egy nő is, de azért nem kérdez rá nyíltan. Nem akar a látszatra adni, mert hát lehet a vele szemben álló az a bizonyos második számú macskával együtt élő férfiú is akár, plusz azt végképp nem akarná, hogy úgy tűnjön, rögtön a párkapcsolati státusza iránt érdeklődik, mikor még a bemutatkozásnál tartanak.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Démon
the darkness is rising to embrace you
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 307
☮ Hozzászólások száma : 17



TémanyitásTárgy: Re: Leroy Street 114.   Vas. 6 Márc. 2016 - 20:03





Cammy & Cam

Nemrég értem haza, ideje lenne valamit összedobni magamnak, ám tekintve, amilyen beszélgetésem volt a lányommal a vetélése kapcsán, nem sok kedvem van a konyhában sürögni. A hűtőből végül egy fagyasztott, mirelit fűzelékre esik a választásom, ki kell ugyan olvasztani, ám utána már igen gyorsan készen van. A zakót már ledobtam magamról a kabáttal együtt, de az ingből, cipőből még nem bújtam ki. Lehet, hogy ha ettem pár falatot, ki kéne mozdulnom inni valahol egy pohárral, ám annak tudjuk milyen következményei vannak, jobb otthon, egyedül. Nem is vagyok annyira egyedül, hiszen lépteimre előbújik a kád alóli rejtekéből a vörös bundás sziámi nőstény, fejcsóválós mosollyal nyitom fel a konzervjét. Maise nagy nyávogások közepette évődik a lábamhoz dörgölőzve, amíg meg nem kapja az adagját, kanállal pakolgatom ki a tálkájába. Az egyetlen nőnemű, akivel úgy általánoságban meg tudok lenni közel s távol. Ilyenkor minden oly csendes, talán mégsem kell lelépni, marad az olvasás, egyébként is hoztam némely orvosi folyóiratot, meg hát a krimimmel sem végeztem már. Ugyan az utolsó oldalt mindig elolvasom, nem bírom én a komoly izgalmakat, de az odavezető út nagyon is érdekel. A város egy csendesebb szegletében lakom, szándékosan kerülve a feltűnést mind a rendet illető szempontból, na meg azért is, hogy még véletlenül se kapjak olyan provokatív jeleket, amelyet az utóbbi ötven évben kifejezetten kerülni vágytam. Legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaki beköltözik a két üresen álló lakás egyikébe, oly régóta kiadatlanok, fel sem merül, hogy gazdára lelnek. A macska már jóízűen nyalogatja a talán hústartalmú készítményt, lehajolva hozzá megsimogatom, de tudomást sem vesz rólam. Ám amikor a csengetést meghalljuk, mindketten érdeklődve meredünk az ajtóra. Ám az ölembe kapom Maise-t, mert nem akarom, hogy a feltáruló ajtónyíláson át kiszaladjon a folyosóra, nem tudnám onnan visszaimádkozni.
Hümmentve indulok el a kezemben lévő macskával, és nyitom ki az ajtót. Meglepetten mérem végig a látogatót, kérdőn pillantok rá, az arca, s sütik között járatom a tekintetemet. Mi a...?
- Jó estét... hát Ön? Miben segíthetek?
– Mélyesztem bele kéken kavargó pillantásomat a fiatal nő hasonlószín lélektükreibe. Sosem láttam még errefelé, nincsen rajta kabát, csak nem ő vette volna ki az egyik lakást? Óóóég!


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Camille Rhédey
☮ Kor : 30
☮ Hozzászólások száma : 14
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Leroy Street 114.   Kedd 1 Márc. 2016 - 21:37





Csengetett?...


Pillantása a halványrózsaszín dobozra esik. A kandalló fölött álló órára rebben pillantása, majd az ablakra. Hat óra, pm. Az utcai lámpák már aranyos derengésbe vonták a télvégi utca képét, de mégis érezhető, hogy még mélyülhet a kinti sötétség, habár a nyári éjfekete éjszakáig még hosszú hetek vannak még hátra. Igaz, nem is kell az éjféli sötétségre várnia, sőt mi több, nem is szabad addig várnia. Meglehetősen rosszul indítana a szomszédnál, ha az éjszaka közepén zavarná fel. Feltehetően még a doboz tartalma se mentené meg a helyzetet. Legalábbis fordított esetben Camit nem engesztelné ki egy tucat cupcake flancos dobozban, ha legédesebb álmából zavarnák fel. Inkább hétalvó, sem mint édesszájú.
Felkel a kényelmes  kanapéról. Ő maga biztos nem ilyet választott volna saját magának, ha a bútorboltban neki kellett volna ráböknie. És milyen kár lett volna érte! Kényelmes bútor és tetszetős is voltaképp, olyan fajta, amire rápillantva Camille rögtön el tudja képzelni magát, amint sorozatmaratont tart, vagy egy takaróba burkolózva jégkrémet majszolva valami romantikus limonádét néz péntek este. Már elérte azt a kort, amikor nem érzi szükségszerűnek, hogy minden egyes pénteken valamilyen partyra kelljen mennie. Különben is, a keddi partyk sokkal élvezetesebbek.
Belebújik bokacsizmájába, az otthoni szokást nem tudja levetkőzni, amint hazaér, leveszi a cipőjét… habár lehet, csak a filmek és sorozatok miatt tűnik úgy, hogy az amerikaiak mindig cipőben vannak otthon. Majd az elkövetkező években kiderül.
Kabátot nem vesz, elvégre az utcára nem megy ki. A tükörbe azért belenéz, megigazítja hosszú, hullámos szőke haját, kissé összekócolódott a kanapén heverészve folytatott olvasástól. Egy hete érkezett és foglalta el a cég által biztosított lakást. Az első napokban kipakolt – tudva, hogy a holmijának háromnegyedét még át fogja pakolni legalább egyszer, mire minden megtalálja az igazi helyét, ahol gondolkodás nélkül is megtalálja –, majd felfedezte a környéket, kipróbálta, hogyan jut el a munkába leggyorsabban és néhány turistalátványosságot is beiktatott. Ez az utolsó előtti napja a munka felvétele előtt, ideje kicsit pihenni, délután már nem is ment sehova, holnapra se tervezett semmit. A pihenés mellett egyedüli teendőként a szomszéddal való megismerkedést tűzte csak napirendre.
Ruhája egyszerű, otthonra nem öltözik ki, egyszerű sötétkék farmer és fehér, hosszúujjú, kerek nyakkivágású vékony pulcsi. Magához vételezi a dobozt, amivel nem titkoltan hátsó szándékai vannak. Persze még nem most, hosszú távon gondolkodik a magyar lány. Jóban kell lennie a szomszéddal, akit beköltözése óta mindig elkerült, mert ha kicsit megismeri, és megbízik benne, akkor a pótkulcsai őrévé kívánja tenni. Mivel csak ketten laknak a házban, nem válogathat, habár egy földszinten lakó nyugdíjas néninek örült volna a legjobban, mert tapasztalata szerint, mindig otthon tartózkodnak a kritikus esti időpontokban, amikor Cami-nek kulcsai elhagyását követően a pótkulcsokat el kellett kérnie. A postaládára írt név alapján azonban ez az opció elveszett.
Ettől még nem veszíti el kedvét, ha a szomszéddal csak távoli-távoli ismerősök lesznek, majd beszerez valami cserepes növényt az ajtó elé, aminek kaspójába elrejtheti a kulcsot. De ez csak B verzió, vagy inkább C, ideje megvalósítania az A opciót.
Bezárja maga után az ajtót és átsétál a szomszédhoz a bemutatkozó látogatásra. Ha van csengő, akkor röviden megnyomja kétszer, csengő hiányában kopogtat –két rövid-egy hosszú– ritmusban, majd fülelni kezd, hall-e motoszkolálást az ajtó mögött, mivel az se biztos egyelőre, hogy a sütik címzettje otthon tartózkodik-e.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Camille Rhédey
☮ Kor : 30
☮ Hozzászólások száma : 14
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Leroy Street 114.   Vas. 28 Feb. 2016 - 19:32

A James J Walker Park valamint a Washington Square Park között nagyjából félúton található a Leroy Street 114. számú háza.



A házban három lakás található, melyből kettő jelenleg foglalt. A lakások saját ízlés szerint alakíthatóak, az alagsorban kapott helyet a házi mosoda valamint a három raktárrész, ahol a nem használt bútorok és egyéb kacatok tárolhatóak.
A tetőre - pontosabban a tetőteraszra - szintén szabad kijárás biztosított, ahol színes fénysor biztosítja a kellemes hangulatot, a kihelyezett régi, de kényelmes kerti bútorok pedig a kényelmet.
A bejárati ajtón csak kulccsal lehet bejutni vagy a kapucsengőt használva. Az ajtón beljebb kerülve rögtön a bejárati folyosóra lép az ember, ahol a három postaláda is helyet kapott. A folyosó kisebb előtérbe torkollik, ahonnan két lakás bejárata nyílik, valamint a lépcsősor indul a harmadik lakáshoz, illetve a tetőteraszra.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
Don't Hide Your Real Face





TémanyitásTárgy: Re: Leroy Street 114.   

Vissza az elejére Go down
 
Leroy Street 114.
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Fate of Ascariel :: A nagyvilág :: Otthon, édes otthon-