Share | 
 

 Miami, Florida, USA

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

Vendég
Don't Hide Your Real Face

avatar
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Miami, Florida, USA   Kedd 15 Márc. 2016 - 14:45

A légkör ugyanolyan gyorsan változik, mint egy tavaszi napon. Mintha nem tudná eldönteni, hogy komor vagy könnyed, világos és derűs vagy felhős, esős vagy napsütéses és meleg legyen. Ugyanakkor mindegy is; hiszen mindegyiknek megvan a maga varázsa, és az emberek közti viszonyokat is lehet ilyen szemmel nézni. Ezt persze nehéz, ha az egyik fél mi magunk vagyunk.
Aalyena távozásával a tér kiürült, csak rám és a mappára korlátozódott. Úgy tűnt, a gép összes kis molekulája rám szegezi nem létező tekintetét, és azt nézi, miként reagálok az adatokra, bizonyítékokra, érvekre a kezemben, a lapokon. A vörös viaszpecsét, a barna papír és a fehér, a kézzel írott jegyzetek és a különféle nyomtatott betűtípusok együtt egyetlen képpé álltak össze, mint valami műalkotás. Vagy mint egy szerv; Aalyena egy olyan darabját tartottam a kezemben, ami talán többet ért neki, mint a biológiai értelemben vett szíve. Ez addig nem is tudatosult bennem, amíg vissza nem tért, és a beleegyezésem hallatán meg nem láttam egy pillanatra az őszinte örömöt, amint elárasztotta az arcát. Elmosta róla a hűvösséget és az apró, gondterhelt vagy ellenséges ráncokat. Egy pillanat volt az egész, nem több, és nem az a kirobbanó, lelkes öröm, de nekem elég, hogy megértsem: a mappa minden szava valószínűleg igaz. Ő pedig rám bízta a döntés jogát. Nyílt volt velem, ez pedig arra volt csak jó, hogy még alaposabban meg akarjam ismerni, pontosabban szólva megérteni a tartalmát, ezzel pedig Aalyenát magát. Mondhatni vérszemet kaptam.
A következő kérdésem is ennek a buzgalomnak az eredménye volt, de amint meglátom rá a reakcióját, máris visszaszívnám vagy átfogalmaznám. Nem jellemző rám, hogy nem válogatom meg a szavaim, de a meglepetés, amit az angyal törekvései okoztak, és amik annyira szemben állnak mindazzal, amit a lények egy része róla gondol, túl nagy részt elnyomtak bennem az óvatosságból. A mosolya elhalványul, a tartása ismét merevebbé válik, és hiába ül közel hozzám, megint távolabb került. Tudhattam volna, hogy ezt nem gy kellene felvezetnem, hiszen már a mappa is nagy dolog volt, nem lehetett neki könnyű rávennie magát. Tényleg csodálkozom, hogy éppen rám bízta ezt, és álszentség volna részemről, ha nem lenne bennem némi kis büszkeség ennek tudatában. Aalyena a bizalma egy apró szilánkját máris átnyújtotta, és csak rajtam múlik, megvágom-e magam vele vagy sem. Nem hinném, hogy jól kezdem, de igyekszem menteni, ami menthető. Nem töröm meg a gyorsan beállt csendet, pedig nagy a kísértés, és igyekszem nem túl követelőzően várni a válaszára. Már éppen ott tartok, hogy a kínossá váló helyzetet valahogy megtörjem, amikor meglepetésemre mégis csak válaszol, és ismét nem tőmondatokban, vagy gyilkos vonzerejét használva arra, hogy elterelje a témáról a figyelmet. Őszinteségét látva minden szavára figyelek.
- A jók közül... - dünnyögöm halkan, mintegy magamnak. Jóság. A szót lassan legalább olyan szubjektíven lehet értelmezni, mint a szépséget, és legalább olyan könnyen félre lehet magyarázni, mint az erkölcsöt. - A jóság sokszor olyan helyen van, ahol senki nem is feltételezné, hogy van belőle - pillantok rá a szemem sarkából, és végül nem is fordítom el a tekintetem megint, habár igyekszem könnyedebben, finomabban nézni rá, mint eddig.
Fekete szárnyú angyal, ezt tudom róla. De Jericho is az, mégis az egyik legjóindulatúbb és legkedvesebb lény, akit valaha ismertem. Aalyenáról is hallottam már sok mindent, de mindenki másról is. Megjegyzem ezeket, de csak akkor vizsgálom meg, ha szükséges. És most szükséges.
Nem a helyzet vagy hivatalos ügy miatt - magam miatt. Mert érdekel. Fekete szárnyak; belülről fakad vagy külső körülmények festették sötétre? Számít egyáltalán?
Ám olyannyira elnyomtam eddig magamban az iránta való érdeklődésem, hogy a száraz és bizonyítható tényeket még messzebb űztem magamtól, mint a kérdéseimet.Hiszen a családjával kapcsolatos dolgokat sem most hallom először, de mivel számtalan más lénynek sem volt mesés a gyermek- vagy ifjúkora, így aztán ez az információ is elveszett a tömegben, de az emlékezetem cserben hagyott. Egy ilyen nehéz és tömör adatnak nem szabadott volna az elmém mélyére süllyednie.
Mégsem mutatok szánalmat felé, habár mindez azért összerántja egy kicsit a bensőm, de csak egy pillanatra és igen halványan. Nem fogom sajnálni, mert többet ér annál, és egyébként is, itt van. Túlélte, tett róla. Eszemben sincs elítélni ezért, bármit is tett, azt okkal, céllal és hittel tette. Ugyanezt teszem én is. Talán több bennünk a közös, mint azt eddig bármikor gondoltam. Küzd olyasmiért, amit talán azok, akik nem ismerik, soha nem is feltételeznének róla, ismervén a múltja valóban sötét foltjait. Most viszont a Tudomány második körének tagja, alig háromszáz évesen. Ennél ékesebb bizonyítékot kitalálni sem lehetne arra, hogy Aalyena érdemes a pozitív feltételezésekre, elvégre Ellael sem az a típus, aki térden csúszna bárki előtt, csak azért, mert az szép vagy vonzó. Aalyena nem üres. Manipulatív talán, veszélyes, ördögi játékos és kegyetlen ellenfél, de bebizonyította, hogy érdemes a figyelemre és megbecsülésre, nem csak a félelemre és a féltékenységre.
De miért? Miért titkol el ilyesmit, mint ez a kutatás? Attól tart, hogy kihasználják? Hogy meglopnák? Hogy már csak az ötletért is kigúnyolnák? Hogy önteltnek gondolnák? Hogy a kudarcát várják, hogy aztán nevethessenek rajta?
Pedig kifejezetten nemes ügy, amiért harcol, én azonban tiszteletben fogom tartani azt, ahogy foglalkozik vele. A diszkréció nem esik nehezemre, nem ránézni és nem is csak nézni, hanem elmerülni abban, amit látok... az már nehéz. Mindig tudtam, hogy Aalyena harcos, de harcolni lehet valamiért és valami ellen is. Nem igazán gondoltam rá, hogy Aalyena talán az előbbiek közé tartozik, és ettől a szégyen újabb kis tüskéje fúródik belém. Semmivel sem vagyok jobb azoknál, akik elsőre ítélkeznek?
A rövid, de velős válasza után mind a ketten újra a csend ölelésében keresünk pillanatnyi menedéket. Én a mappa felé fordulok, és nem tudom, mit kérdezzek, mit mondjak, az angyal azonban megelőz.
Azonnal visszareppen rá a tekintetem. Pislogok egyet az egyszerre személyes, mégis biztonságosnak tűnő kérdésre, és elmosolyodom, pusztán a tény miatt, hogy ő kezdeményez, és mégsem vonta be a kommunikációba csábító énjét. Mármint azt a csábító énjét, amelyiknek kifejezetten ez lenne a dolga, mert úgy sejtem, Aalyena még megtépve, mocskosan, vérben ázva vagy rongyokban is épp elég vonzó volna ahhoz, hogy valaki igen hamar felfigyeljen rá.
A válaszon azonban el kell gondolkoznom, amitől a mosolyt megtöri a szemöldököm összerándulása.
Tényleg... Mit?
- Talán csalódást okozom ezzel, de... mostanában semmit - vallom be kissé kelletlenül. Töprengve fordulok el tőle, mert a válasz elkeserítő, nem olyasmi, amit érdekesnek, szórakoztatónak vagy akár csak az ő válaszához hasonlóan informatívnak találhatna. Mikor lettem ennyire unalmas és szürke? Ott pedig még Jerichoval sem tartok bizalmi szinten, hogy megemlítsem neki, hogy a látszólagos higgadtságom valójában bizonyos személyekkel szemben milyen ingatag. Meglehet, hogy Forresterrel szemben maga is szemtanúja lesz, ha nem vigyázok.
Mivel azonban nem szeretném kínos csendbe fojtani a hátralévő utazást, ezért kérés nélkül is megpróbálom kifejteni egy kicsit. - Túl sok minden történt mostanában, amihez egy magamfajtára szükség lehet - utalok Kono Hanára ezzel, pontosabban arra, hogy a gyilkos még mindig nem került kézre, és hogy igazából bárki lehet. Akár a rendszeren belüli is, amit kideríteni többek közt az én feladatom is volna, de a kudarcok, a stagnálás, a bizalmatlanság fárasztó és egy idő után a legeltökéltebbet és állhatatosabbat is keserűvé teszi. Lefaragja a lényed azon részeit, az olyan kis horgokat, amikkel szórakoztató dolgokba is kapaszkodhatnál. - Nem is tudom... Azt hiszem, az utóbbi időben egy kissé eltávolodtam attól, aki régen voltam. Aki nem csak diplomata és kastélytulajdonos - húzom kesernyés félmosolyra a szám. -  Úgyhogy ez a miami kirándulás egészen jól jött - fejezem be álkönnyedséggel a szemébe nézve, akaratlanul is azt sugallva, hogy a társasága miatt máris megérte eljönnöm.

Vissza az elejére Go down

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Aalyena
☮ Kor : 314
☮ Hozzászólások száma : 79
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Miami, Florida, USA   Hétf. 14 Márc. 2016 - 23:40



First steps: it’s only
WORK


Égeti hátamat az az rohadt érzés, hogy figyelnek, holott lehet rám sem néz. Azért ennél szebb vagy. Hmm...
Csak egyik lépés a másik után... Tekintetemet előre szegezve, emelt fővel távozok, miközben csakis arra koncentrálok, hogy minden lépésem arra a bizonyos képzeletbeli vonalra essen. Igen, meg kell tanulni így járni, mert hasznos tud lenni. Önbizalmat, kisugárzást és nem utolsósorban gondolkodni valót ad, amikor magad elé képzeled az egyenest, hogy legalább ennyivel kevesebb kapacitásod legyen hülyeségeken rágódni.

Határozottan és váratlanul lépek be a bézs függönyt széthúzva a pilótafülke mögötti kis helyiségbe, ahol a stewardessek ülőhelye és az előkészítő "kamra" van. A két nő halkan sutyorgott, azonban látva, hogyan rebbennek szét szúrós pillantásomra, még egyértelműbbé teszik: rólam beszéltek. A fiatalabb azonnal elrohan az utastér irányába, míg az idősebb asszony fejét lehajtva hunyászkodik meg. Még egy utolsó villámot lövök felé, majd benyitok a gép orrára néző fülkébe. Valahogy most az sem tud felbosszantani, hogy Maria, aki már szerintem három éve dolgozik nekem, ennyire könnyen átlépett a "másik oldalra".
- Üdv, Bill! - köszönök a pilótának abban a laza stílusban, amelyben mindig is szoktunk beszélgetni. - Minden rendben? - kérdezem, miközben helyet foglalok a másodpilóta üresen ásító székében.
- 'Napot, Ms.! - szól vissza mély, morgós hangján a szakállas férfi, de tudom, hogy sötétített pilótaszemüvege alatt alaposan megnézett magának. Mint mindig. Bill Quarrey az USA-ba vándorolt mexikói, aki még a vietnámi háborúban volt pilóta. "Egyszerű" ember, bár rá használni ezt a szót rendkívül lekicsinylő jelző. Azon túl, hogy hírhedt nőcsábász, Bill egy végtelenül hűséges gyilkológép, aki akármikor a védelmemre kelne. Az a fajta ember, aki szótlansága és "egyszerűsége" miatt nem tűnik ki a tömegből, ugyanakkor pont emiatt képes olyan feladatokra, melyre más nem lenne. Az, hogy vezeti a magánrepülőmet... Egyike a sok foglalkozásának a Starlight alkalmazásában. Mert azért mégis, a laboratóriumnak nem állna annyira jól a hozzá és Jungle-höz hasonló alakok jelenléte. - Akar vezetni? - kérdezi, majd meg sem várja a válaszomat, átadja az irányítást és feláll. - Dobok egy sárgát - veti oda az angolt törve, erős mexikói akcentussal, majd kislattyog. Hááát... Igen. Róla senki sem mondaná meg, hogy képes egy másodperc alatt három embert megölni. Ugyan a modorán van még mit csiszolni... De néha jó egy ilyen ember társaságában lenni.
Örömmel veszem át az irányításért, és a habos felhőkről a kapcsolók és képernyők tengere felé fordítom figyelmemet. Mert amúgy van engedélyem, hogy ezt vezessem; még szép, hogy van. Szeretek irányítani, mondtam már? Sosem találtuk volna ki...

Tíz percnyi igazi szabadságot kapok, majd Bill elégedett képpel - nem akarom tudni, mi lett a sárgából - ül vissza. Hosszú ideig csenedben vezet, de továbbra sem beszél, bár megint felém sandít, többször is. Ugyan tudom, hogy ez már nem a testemnek szól - a wc-ben eldugott PlayBoy-ban lévő maca biztos szebb volt -, jóleső a tudat, hogy még Bill sem kérdez anélkül, hogy egyértelmű lenne: szabad neki. Apropó... Bill. Szinte tudom, hogy nem így hívják. Tudok róla dolgokat, de biztos vagyok abban, hogy ezek csak fele olyan szörnyűek, mint amik valójában történtek a múltjában.
- Mondja - sóhajtom, majd hátradőlök a ülésben a műszerfalat vizslatva.
- Most nem vezetni jött, igaz? - kérdezi, én pedig kelletlenül felállok.
- Nem - morgom, majd kilépek az előkészítőbe. A fiatalabb stewardess majdnem nekem ront, azonban mindenféle megbánás nélkül kezd el hadoválni valamit. Nem érdekel, hogy mit. Felemelem a kezemet, majd kegyetlenül, végig tartva a szemkontaktust nézek rá.
- Hogyha leszállunk Miamiban, kérem szedje össze a holmiját. A végkielégítését New Yorkban veheti át - közlöm szenvtelenül, majd a függönyt arrébb hajtva belépek az utastérbe.

Vyvegar előtt egy pohár víz áll, én pedig rá sem akarok gondolni az italra. Az elmúlt fél órában - kicsit elszaladt az idő - szinte el is felejtettem, miért vagyunk itt. Miért van itt a sárkány. Ahogyan leülök, újult erővel tör rám a feszültség, amit mintegy varázsszóra old fel szinte azonnal a férfi. Egy szó, majd még több, én pedig a fellegekben járok. Sikerült meggyőznöm, elhitte, hogy miért csinálom. Ez a tudat... Részegítő.
Igazi, nem mesterkélt, őszinte mosolyra húzódik a szám, melyet bármennyire is szeretnék, képtelen vagyok visszafojtani.
- Köszönöm - lehelem halkan, érzelemmel tele. El sem tudja képzelni, hogy ez mennyit jelent nekem. Az életemet.

Az öröm mámorában úszva azonban még arra sincsen időm, hogy felfogjam: ennek hamar vége lesz. Hamarabb van vége, mint gondoltam.
Egyetlen kérdés, és a frissen született, gyenge mosoly úgy hervad el arcomon, akár a hajtás a tavaszi fagyban. Ráeszmélek, hogy mennyire elengedtem magamat, így rendezem vonásaimat.
Már lassan megtanulom, hogyan kezeljem a régen történteket, azonban mindig van egy újabb váratlan kérdés, mely a földhöz szegez véres karmaival.
Igyekszem nem sokáig gondolkozni, de így is érzem, hogy a csend már túl sokáig tart. Pontosabban: túl sokáig ahhoz, hogy Vyvegar olvashasson belőle, még ha más nem is lenne erre képes.
- A kasztokban, de főképp a felső körökben szinte más mindenki hallott arról, ami a családommal történt - elkezdem a szokásos, szinte unásig ismételt és gyakorolt bevezetőmet, közben nem hagyom, hogy ne nézzem a szemembe. Mert ő kérdezte, megérdemli a választ. Megérdemli, de nem maga miatt. Megérdemli azt, hogy az eszébe jusson. Megérdemlem, hogy láthassam, miként reagál.
- Amikor apám fogságban tartott, egyedül édesanyám könyvei jelentették számomra az élet értelmét. Édesanyám tudós volt, aki nagyon sokra vihette volna, hogyha nem hal meg idő előtt. Ő inspirált és inspirál. Fehérszárnyú angyal volt, a jók közül is a legjobb. - Igyekszem közönyösen beszélni, és csak remélem, hogy sikerül. Mindenki tudja, hogy a fehérszárnyúak végtelenül jóságos és tiszta lelkű teremtmények; ahogyan az is köztudott, hogy apám - a démon - végzett vele, akit később én magam öltem meg.
Megtehettem volna, hogy kikerülöm a kérdést, vagy visszadobom a labdát Vyvegarnak, de annak nem lett volna értelme.

Durva válaszom után igyekszem kicsit terelni a témát, azonban a csevegés sohasem volt és sohasem lesz az én műfajom.
Miami azonban még egy óra, és kukán ülni még kínosabb, így...
- És mondd, mivel foglalkozol, amikor éppen nem diplomata, vagy kastélytulajdonos vagy? - kérdezem annyi kedvességgel, amennyi egy molylepkébe szorult; tehát az összes kedvességgel, amivel rendelkezem. Előbb talán durva voltam, vagy legalábbis az volt a helytelen, hogy miért adtam választ a kérdésére... mindegy. Én, Aalyena A Nagyon Rosszul Csevegő feltettem egy félelmetes nem-munkához-kapcsolódó kérdést, melyre hátradőlve várom a választ.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
Don't Hide Your Real Face

avatar
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Miami, Florida, USA   Hétf. 14 Márc. 2016 - 22:06

Nem sűrűn jutott eszembe a MET, mióta véget ért. Azaz néhány aspektusában azért folyamatosan jelen van az életemben azóta, hiszen ott tettem szert a kastélyra, amibe annyi reményt és hitet plántáltam az utóbbi napokban és hetekben, és ami talán végre, ha másnak nem is, de számomra menedékül szolgálhat majd. De a gála egyéb részleteire szánt szándékkal igyekeztem nem gondolni. Volt más egyéb dolgom is, mint hagyni az emlékeket elburjánzani, vékony kacsukkal körbenőni, és észrevétlenül megfojtani. Ismerem az érzést, a viszkető késztetést, a "mi lett volna, ha" gondolatokat, és legalább annyi előnyöm származik több évszázados önuralmam gyakorlásából, hogy ezeket könnyedén félreseprem. Most azonban itt van, közvetlenül mellettem az, aki egymaga egy egész hadosztálynyi kis kérdést szöktetett szárba a gondolataimban, és arra kér, hogy segítsek neki. Pontosabban kért. Én pedig igent mondtam, több okból is, ami okokban inkább most bele sem gondolok, mert még a végén kínos helyzetbe hoznám saját magam, amire végképp semmi szükségem. Ennek ellenére alig leplezett érdeklődéssel figyelem a reakcióit, a mozdulatait, visszafojtva az erőlködés látszatát, amivel úgy próbálok olvasni benne, mintha egy rég elfeledett dialektust próbálnék értelmezni, amit már élő ember nem beszél. Nem tudom, mit fog válaszolni, hogy fog reagálni arra, amit és ahogy mondok, és ez üdítő változatosság azok után, hogy egy életet tettem fel arra, hogy másokat figyeljek és felügyeljek. Nagy szerencse, hogy Aalyena nem tartozik azok közé, aki után munkaköri kötelességem volna nyomozni, többek közt azért, mert valószínűleg fárasztó játszma lenne, aminek a vége meglehet, hogy nem lenne kedvemre való. Így azonban más a helyzet, és még mindig nem tudom, érdemes vagy okos dolog-e egyáltalán elmerengeni a lehetőségen, hogy kiderítsem, amit a kíváncsiságom tudni akar vele kapcsolatban.
Az olyan apróságokban is próbálok olvasni, mint egy mozdulat, vagy egy elharapott, esetleg ki sem mondott szó. Vagy éppenséggel az, hogy egy számomra eddig rejtett rekeszből egy viasszal pecsételt irat kerül elő és landol nálam finoman. Könnyű az anyag, mégis súlyosnak érződik, és az iménti légkör kicsit komolyabbá válik, mikor tudatosul bennem, hogy ez most nem színjáték. Aalyenának valóban szüksége van rám, és hogy miért, arra a választ nem tőle közvetlenül, hanem a papírokból fogom megtudni.
Mielőtt belekezdenék, ösztönösen kérdő tekintettel fordulok felé, hogy biztos-e ebben. Ez most a bizalom jele. Hazudhatott volna, mondhatta volna, hogy nem fontos, csak legyek ott, győzzem meg a férfit valamiről. Elterelhette volna a témát, és nem kizárt, hogy az egész csak egy színjáték a részéről. A kétségek pedig amennyire fojtogatóak, ugyanannyira izgalmasak is, ami érzésre végképp nem számítottam.
Ahogy a szemébe nézek, a saját őrlődésem egy változatát vélem felfedezni rajta is. Úgy tartunk a másiktól, mintha egy egzotikus vadállat lenne, ami megmarhat, és nem egy segítő kéz, mégsem nevezhetem ostobának magunkat. Az ő múltját nem ismerem, de a sajátomat igen. Az óvatosság, főleg akkor, ha látszólag indokolatlan és irracionális vonzalom fordít állandóan a másik felé, akkor nagyon is ésszerű, és szükséges is. A mi világunkban talán a legszükségesebb dolog. Ezért a válaszát a második kérdésemre még élénkebb figyelemmel, ugyanakkor valami lassan oldódó feszültséggel veszem tudomásul. A pár pillanatnyi csend a válasza előtt a döntés csendje volt; a nyers őszinteség, a finom igazság és a biztonságos hazugság közti döntés csendje. Az, hogy az elsőt választotta - mert érzem, hogy azt választotta -, valami bizsergető-zsibbasztó érzést kelt bennem, és legszívesebben elmosolyodnék, ha nem volna ilyen komoly. Így azonban csak csendben figyelem, ahogy magamra hagy a dossziéval, ami bizonyos szempontból el is vesztette az értékét abban a pillanatban, hogy Aalyena kimondta, hogy bízik bennem. A bizalma egyszerre hízelgő és aggasztó is.
Csak akkor jövök rá, hogy mennyire és miért aggaszt, mikor egyedül maradok, és sikerül belelapoznom a kutatásokba.
Lenyűgöző tudást tartok a kezemben; olyasmit, aminek én és a legtöbb lény, akit ismerek, a nyomába sem érhet. Ez valóban tudomány, és mint olyan, hasznos vagy veszélyes, attól függően, kinek a kezébe kerül. Az pedig különösen meglep, hogy Aalyena a hasznos részét szándékozik felhasználni.
Ettől a gondolattól pedig azonnal sötéten rám borul az önvád.
Hogy gondolhatok ilyet?
Persze Aalyena rászolgált a viselkedésével arra, hogy sokan a rosszat feltételezzék róla. Hiszen én magam is visszahallottam ezt-azt, ahogy mindenki másról is. Ez a dolgom, és az, hogy ezeket, ha kell megszűrjem. Nos, ezzel a mappával a kezemben egyértelműen kiderült, hogy Aalyena bárhogy viselkedik is, bármit is tesz, ha jól értem, mégis csodára készül, amivel életeket fog menteni.
Az utaskísérő odalép hozzám a csendes ámulatomban, és megkérdi, mit kérek inni. Én felnézek, de nem rá, hanem a fülke ajtajára, ahol Aalyena eltűnt.
- Csak vizet. Köszönöm - válaszolom halkan, majd visszafordulok a mappához. Kell az a fél óra, hogy valóban felfogjam belőle mindazt, amit egy laikus felfoghat. Mikor kihozza a poharat, végre felpillantok rá.
- Nem tudja, hogy Miss Wallendorf végzett-e a teendőivel odabenn?
- Gondolom, nem - válaszol fakó hangon a nő. Kissé meglep az ellenséges viselkedése, talán udvariasabbnak kellett volna lennem vele az imént... De ez most nem foglalkoztat igazán.
- Megnézné? Kérem. Nem szeretném megzavarni, de ha ő készen van, tudatná vele, hogy én is? - teszem fel a kérdést halvány mosollyal, ami inkább utasítás, aztán ismét a papíroknak szentelem a figyelmem, egészen addig, amíg az angyal meg nem jelenik, és kettesben nem maradunk újra. Mielőtt bármit is mondhatna, felemelkedem az ülésből, és átnyújtom neki a mappát.
- Segítek - nézek a szemébe komolyan. - Ez nem is kérdés.
Leülök, de azt sem tudom, hol folytassam hirtelen. Újabb érdeklődő pillantást vetek rá, ezúttal azonban nem húzom sokáig, hogy ne zavarjon össze. Olyan hűvös, olyan rideg és kemény, és mégis... Ambíció hajtja vagy a jó szándék? Bármi is, a cél jó érdek, ami nyilvánvalóan kevés embernek jutna eszébe, ha ránéz. Még nekem sem jutott volna...
- Tudod, ebből nem értek mindent - kezdek bele lassan, őszintén, ahogy ő is tette. - De az egyértelmű, hogy valóban nagy dologról van szó, és így még megtisztelőbb, hogy épp rám esett a választás. Igyekszem majd nem csalódást okozni, és rábírni ezt a Forrestert az együttműködésre. Így vagy úgy.
És valóban. Ezek után, egyfajta vezeklésként, ha kell, olyan módszereket is alkalmazni fogok, amiket nem feltétlenül néznének ki belőlem. Hiszen Aalyena is meghazudtolta a róla alkotott képet. Egy ilyen célért az a minimum, ha én is hajlandóvá válok megtenni ugyanezt. Más kérdés, hogy nem csak a projekt, de az is közrejátszik, hogy az angyal milyen célokért küzd, ami célok bennem fel sem merültek.
Bűntudat és csodálat együtt vesznek rá, hogy Miamiban majd alávessem magam a vallató szerepének.
- Hogyhogy... Miért pont ezzel foglalkozol? - csúszik ki a számon az első kérdés, ami ezzel kapcsolatban eszembe jut, és túl erős, hogy féket vessek a nyelvemre, mielőtt kimondom.


Vissza az elejére Go down

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Aalyena
☮ Kor : 314
☮ Hozzászólások száma : 79
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Miami, Florida, USA   Szer. 9 Márc. 2016 - 22:24



First steps: it’s only
WORK


Azt hiszem, megértette. Látom az arcán, hogyan rakja össze a kirakós darabjait. Szinte mintha még a folyamat is előttem lenne. Vyvegar nem hülye, és ennek teljes tudatában mutattam be Forrestert. Nem mondom ki, mert... Megalázó. Mert őrjítően dühítő, hogy van az az ember, akivel szemben nem érek eleget. Persze ha felfedhetném magamat... Vagy elővenném szekrényem legmélyéről a már lassan harminc éve nem látott éjfekete ruhát, és a Halál Angyalaként jelennék meg előtte, ahogyan régen csináltam... Biztosan belemenne. Igazából fogalmam sincsen, hogy eddig miért nem gondoltam erre; közben persze tudom a pontos okát. Félek Ellaeltől és a második körben lévő helyemtől. Már nem tehetem meg azt, amit régen. Akár az első, vagy talán a második alkalomnál, de biztosan elkapnának, és akkor kiderülne minden. Akkor vége lenne annak, hogy megmentem ezt a rohadt világot. És ugyan sokan próbálják ezt, büszkén tudom, hogy elég nagy részem van ezen sárgolyó jobbá tételében.

Kissé fürkésző tekintettel, hangyányi elgondolkodást színlelve a sárkányra sandítok. Közben valójában megfog, ugyanis hiába okos, nem tudom, mennyire volt Forrester bemutatása kétértelmű. Hogy mennyire tűnök olyan embernek, aki egyáltalán képes az efféle beszédre. Talán fel sem merült benne, hogy a hazugságon és igazságon kívül képes vagyok árnyalatok teljesítésére is. Hát még szép, hogy ez így van! És oké, hogy én tudom, de hogy a külvilág mit gondol rólam... Hogy Vyvegar mit tud és mit gondol rólam... I have no idea.

Elgondolkodást színlelve méregetem arcát pár másodpercig, majd előrehajolok és benyúlok a négy ülést elválasztó keskeny kis asztal egyik rejtett rekeszébe. Vagyis... Immár nem rejtett rekeszébe. Kiemelek onnan egy barna dossziét, amelyen laboratóriumom emblémája virít vörös bélyegzővel. Mivel kérdését, mely szerint Forrester milyen nővel ülne le tárgyalni, teljesen figyelmen kívül hagytam, továbbra is szó nélkül nyújtom át az iratokat.
Figyelem, hogyan veszi el, hogyan töri fel az ugyancsak vörös - viasz - pecsétet, majd fogja kezébe azokat a lapokat, amelyek tartalma a fél életemet és munkásságomat jelenti.
- A kísérleti fázis jegyzőkönyvének tartalmi kivonata - mondom szenvtelen hanggal. Mintha csak egy darab lap lenne, rajta akármivel. - Egy fél óra alatt át tudod futni; megtalálsz benne minden olyan információt, amelyre szükséged lehet. Nem kérlek, hogy ezen ismeretek nélkül döntsd el, szeretnél-e segíteni. Hogyha nem tetszik a cél vagy akármi más, megértem, nem vitatkozom veled. Ez esetben elraboltam egy New York-Maimi utat és pár órányi tárgyalóidőt az életedből. A gépen megvárhatsz. - Minden szónak súlya van, ennyire komolynak talán csak akkor láthatott, amikor elrohantam a kastélyából. Tudom, hogy jobbá tehetem a világot azzal, hogyha a géptérképezésem sikerrel jár. Elsősorban nem emberi génekkel foglalkozom, bár mint kiderült, ezek inaktív formában megtalálhatóak az emberekben is, azonban maguktól sohasem léphetnek működőképes formába. Hogyha azonban mégis sikerülne... Nagyon sok dolog oldódna meg, ugyanis ezek aktiválódása és a rák között valószínűleg sokkal nagyobb összefüggés van, mint valaha remélni mertem volna. Jobbá tehetem a világot, ugyanakkor ezen tudással mások romba is dönthetik azt.

Második kérdése meglep. Nem akartam erre sohasem válaszolni, azonban úgy érzem, hogy megérdemli az őszinte feleletet. Azt, amin nem kell elgondolkoznom, csak úgy "jön". Mélyen tekintetébe fúrva a sajátomat ömlenek belőlem a szavak, mint ahogyan a vízesés zúdul alá.
- Meggyőztél arról, hogy készen vagy belemenni csúnya játszmákba is a jó érdekében. A MET-en megtetted, így remélem, hogyha esetleg erre kerül sor, megteszed majd itt is. Úriember vagy minden porcikádban; Forresterékkel pedig még így sem biztos, hogy szót tudsz majd érteni. Kiismerhetetlen vagy, annyira jól tudod leplezni a gondolataidat, hogy még nekem sincsen fogalmam arról, mi járhat a fejedben. Ugyan ez dühít, mert az életem múlik azon az aláíráson, de bízom benned. Nem adtál arra okot, hogy ne így tegyek, és nem tudok semmi olyanról, ami rajtad túlmutatva adott volna. - Ééééés... Vége. Amilyen gyorsan belefogtam, olyan hamar is hagyom abba.

Időközben elértük a repülési magasságot, halk csilingelés jelzi, hogy immár fel lehet állni az ülésekből. Nem tudom, miért tettem meg. Legszívesebben fejbe vágnám magamat.
Nem hagyok neki időt a válaszra. A kezében fekvő lapokra nézek:
- Kérlek olvasd el! - kérem, majd kecsesen felállok. - Elnézést, de van egy kis dolgom, illetve nem szeretnélek zavarni - teszem hozzá, hogy professzionálisabbnak tűnjek, majd figyelve arra, hogy ne rohanjak, előresétálok a pilótafülkébe.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
Don't Hide Your Real Face

avatar
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Miami, Florida, USA   Pént. 4 Márc. 2016 - 23:48

Egyre biztosabb vagyok benne, hogy Aalyena játszik velem.
Nem csak velem, hanem az egész világgal, állandó jelleggel. Valami olyan játszma ez, aminek a szabályait ő nagyon is jól ismeri, és azt feltételezi, hogy ez másról nem mondható el. Nos, rólam nem is. Ha tudnám, mi vezeti és miért, nem kellene uralkodnom magamon, és elfojtanom a kíváncsiságom meg a kényszert, hogy egyszerűen belevessem magam a játékba. De akaratlanul is felmerül bennem a kérdés, hogy vajon élvezi-e egyáltalán vagy ez csak valami kényszer szülte viselkedés?
Bár tudnám. Ez az út azonban talán válaszokkal szolgál, és valamiért úgy érzem, hogy ezek a válaszok nem fognak megnyugtatni, nem fognak elcsitítani bennem semmit, pedig egy részem nagyon örülne ennek. Egy másik részem azonban nyíltan kiélvezi a rejtélyt, így halványan mosolyogva eredek a nyomába. Nem érzem azt, hogy ő vezetne. Valahogy ugyanarra megyünk, de külön utakon. A stewardessek sem kötnek le. Teszem, amit kell, gépiesen. Olyan érzés, mintha versenyeznék Aalyenával; mintha annyira koncentrálna a nyerésre, hogy nem is válaszol a kérdésemre azonnal. Türelmesen várok, de a csend is beszédes, és a fél lépésnyi lemaradásom is. A repülőgép az övé, én itt csak vendég vagyok.
Kényelmes, tágas ülések, hirdetik a luxust. Kérdő pillantást követően, kihasználva és nem elutasítva a "házigazda" előzékenységét helyet foglalok, és valamiért arra számítok, hogy Aalyena a tiltás ellenére majd szembe helyezkedik velem. Kellemes meglepetésként ér, mikor lazán leül mellém, elhelyezkedik, és végre beszélni kezd.
Első szavai során egyértelműen tudtára adom, hogy figyelek. Próbálok a szavaira koncentrálni, de testtartásom is árulkodik arról, hogy a felszállás ellenére figyelmem nem csak mondandója tartalmára korlátozódik.
Bár úgy sejtem, ezzel a Tudomány köreiben végzett munkáját és tevékenységét próbálja óvni és minél kevesebb részletbe beavatni, azért van egy réteg, ameddig le kéne mennem, és ott gyökeret verni. Döntse el ő, milyen mélyen van ez a szint, és avasson be ő annyira, amennyire szükségét látja.
Nem mondom ki hangosan, csak a tekintetemmel sugallom, miközben az angyal hozzám beszél, hogy az azért sok mindentől függ, hogy tudnom kell-e vagy sem. A meggyőzés nem könnyű dolog, ha nem tudja az ember, miről is készül meggyőzni a másikat, de végtére mindig is ez volt a dolgom. A cég neve, amit említ, nem mond semmit, abszolút nem vagyok otthon az efféle dolgokban, így csak apró biccentéssel veszem tudomásul és azonnal meg is jegyzem. Ha nem sikerülne meggyőzni a pasast, talán a cégéről találunk majd valamit, amivel térdre lehet kényszeríteni, bár ezt Aalyenának valamiért nem említem meg. Hirtelen kényelmetlenül érzem magam a gondolattól, hogy esetleg rájön, mi mindent csinálnak bizonyos beosztottjaim a cGlobal védelmező árnyékában, holott biztos vagyok benne, hogy Aalyenát sem kell félteni ilyen szempontból. Mégis jobb' szeretnék megmaradni olyan távolságban, elrejtve előle bizonyos tényeket, ahol biztonságban érzem magam és azt az oldalam, ami népszerűtlenségem táptalajául szolgál.
Ami nevetséges. Mintha az angyal veszélyforrás volna rám nézve, vagy bármiféle hátránnyal járna, ha tudná, hogy nem tartozom a Diplomácia azon tagjai közé, akik minden pillanatban a tisztességes szó klasszikus értelmében cselekednek... Nem szoktam szégyenkezni azért, amiket teszek; felelősnek tartom magam, és vállalom a következményeket, most mégsem szeretném, ha ez ilyen nyíltan felszínre kerülne.
A szemeit fürkészve azonban továbbra is érzem az enyhe feszültséget a mellkasomban, mintha valamiféle gyengéd kapocs zárult volna a bordáim köré, és akadályozná meg, hogy úgy vegyem a levegőt, mint ahogy szoktam. Igyekszem csak a szavaira koncentrálni, de közel van hozzám, nagyon közel, és nagyon profin ad szenvtelen előadást a nehezen meggyőzhető, hímsoviniszta baromról.
A kifejezés, és a vele járó indulatok olyan hirtelen ugranak be minden magyarázat nélkül, hogy egy pillanatra elvesztem a fonalat a meglepetéstől, ám hamar újra Aalyena bűvkörében találom magam, és az érzés elmúlik. Sikerül összeraknom a képet, és ennek köszönhetően enyhe meglepetés suhan át az arcomon, ami rosszalló kifejezésben állapodik meg, amolyan üres, kissé lenéző tekintet és mélyről fakadó düh finom elegyét alkotva, ami persze nem Aalyenának szól, épp ellenkezőleg. Számomra már 800 éve sem volt különbség nő és férfi, lény és lény, fiatal és öreg között. Úgy neveltek, és tapasztalataim is azt bizonyították, hogy amíg a másik nem fedi fel önmagát, vagy te magad nem hántod le róla a látszat rétegeit, nem ítélheted meg egyetlen tulajdonsága alapján, mert az ítélet többször téves, mint igaz. Ráadásul olyan tulajdonság alapján, amiről még csak nem is tehet, végképp ostobaság véleményt formálni az illetőről, a nemünket pedig nem mi választjuk, én legalábbis ebben hiszek, hiába a számtalan vallás és hitvilág, amivel hosszú életem során eddig dolgom volt. Mindkét nemnek megvannak a maga erősségei, és csak egy gyenge férfi próbálja megalázni az erős nőket. A gyenge nőket pedig a még gyengébb férfi.
- Hát akkor milyen nőkkel tárgyal szívesen? - teszem fel a költői kérdést, mert tippem volna. Az ilyen férfiak úgy hiszik, kezükben tartják a világ pórázát, mintha az csak egy ostoba állat volna, amit kényük-kedvük szerint rángathatnak, és aminek parancsolhatnak. Megvetem az ilyen embereket, és az ilyen lényeket is, természetesen. Ebből a szempontból nincs különbség halandó és mitikus között; a hatalomvágy és az alkalmatlanság a vezetésre együtt bármilyen fajnál veszélyes és visszataszító páros. Ráadásul ha férfi az illető, elég gyakran a szebbik nemen, vagy az elesetteken, gyengéken, tapasztalatlanokon keresztül fitogtatja a nem létező, vagy csak átmeneti erejét, ami nem csak igazságtalan, de szánalmas is, külső szemlélőként nézve. És mégis elmosolyodom egy kicsit, mert Aalyena remek tehetségről tesz tanúbizonyságot, már ami a cirkalmas megfogalmazást illeti egy olyan témában, amit sokkal nyersebb és keményebb szavakkal is ki lehetne fejezni. Egészen... diplomatához illő.
- És miért gondolod, hogy nekem sikerül majd meggyőznöm? - teszem fel azonnal a következő, kézen fekvő kérdést. Nem hízelgést akarok én hallani tőle, hanem az igazat. Ajánlott valaki talán? Ez a levélből nem derült ki, és hogy ennyire ismerne már, azt erősen kétlem. És remélem is, hogy nem.

még mindig nem megy a rövid *sír*
♥ merc ♥
Vissza az elejére Go down

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Aalyena
☮ Kor : 314
☮ Hozzászólások száma : 79
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Miami, Florida, USA   Csüt. 3 Márc. 2016 - 22:37



First steps: it’s only
WORK


Belemegy. Belerángatom abba az ostoba játékba, amit immár harmadjára kezdünk el, és ő talán gondolkodás nélkül ugrik bele fejest. Vagy talán ő rángatott bele engem, és vagyok az, aki úgy úszik a mély vízben, hogy nem is vette még észre, akármikor megfulladhat. Talán mindketten akármikor megfulladhatunk, azonban azt hisszük, hogy a cápákkal teli, tajtékzó tenger helyett egy medencében pancsikolunk gumikacsákkal körülvéve.

Vicces dolog beszélni valamiről, miközben egészen másról van szó. Úgy látszik mindketten mesterei vagyunk a tudományágnak, így titánok harca fog következni az elkövetkező órákban. Mert az efféle társalgás nemcsak időigényes és fárasztó, hanem veszélyes is. Persze nem olyan módon veszélyes, mint egy halántékhoz tartott 9 mm-es. Az sokkal veszélyesebb.

Nem tudom nem észrevenni az utalást, mely szerint csakis munka miatt jött el, és akárki más kérésére is itt lenne. Ugyan ezt csak szimplán nem hiszem el, de kényszerítem magam, hogy higgyek benne. Mert így... Egy picit talán sikerült kiengedem a bensőmet szétfeszíteni akaró gondolatokból.
Finomat bólintok, mintegy jelezvén, értettem a célzást, majd további beszéd helyett megindulok a beszállókapu felé.

Mosolygós, csinos, fekete hajú stewardess köszön nekünk, illetve kéri el Vyvegar beszállókártyáját. Ugyan nekem is van, mert formaiság, meg minden... Már nem oda sem kell nyújtanom ahhoz, hogy továbbmehessek. Már meg sem próbálok időt fecsérelni ezzel. Már nem.
A hatalom szörnyű dolog, és sokszor szörnyű emberek kezében van. Csak remélni tudom, hogy én még nem tartozom a szörnyű emberek közé.

Vyvegar kérdése nem lep meg, de mivel éppen egy második, ugyancsak fekete hajú stewardess villantja ránk gyönyörű mosolyát a gép ajtajában, eltekintek az azonnali választól.
A repülő belsejében kétszer négy, párosával szembefordított ülés és kettő darab magányos hely található. Legszívesebben azonnal belevetném magamat a legtávolabbiba, azonban az illem és egyéb hülyeségek azt kívánják meg, hogy mutassak hajlandóságot a meghívott társammal való társalgásra.
- Ez megfelel? - kérdezem a sárkánytól az egyik négyes felé mutatva. Amennyiben igenlően válaszol, félrelépek egyet, hadd válasszon ő elsőként helyet magának.
Az elsőként látott stewardess kopog mellénk magassarkújában, majd nyájas bevezető után közli, hogy a felszállás ideje alatt a menetiránynak háttal fordított ülés nem használható biztonsági okokból. Legszívesebben pár keresetlen szó kíséretében téríteném legújabb alkalmazottamat jobb belátásra, de Vyvegar előtt nem akarok jelenetet. Mert játékunk továbbra is érvényben van. "Nézd meg, hogyan viselkedik az alárendeltjeivel, és megismerted." Ezt a luxust nem adom meg neki.
A sárkánynak háttal állva jéghideg pillantással fojtom a fiatal nőbe további betanult közhelyeit; de szerencsémre (és az övére) elbocsájtanom már nem kell, tudja a dolgát.

A férfi felé fordulok, aki ily módon már biztosan egy megfelelőnek és biztonságosnak ítélt helyen ül. A gond csupán az... Nem akartam mellé ülni.
Legszívesebben előrecsörtetnék és a bárszekrényben keresném meg a "nyugtatómat", de nem teszem. Elég szélesek és előrelátóan megalkotottak az ülések, így nem fenyeget a veszély, hogy karunk esetleg összeér. Nem úgy, mint ahogyan a MET gálán volt. Ahol... Ahol eljátszottad a Ribancot.

Csomagjainkat még a gépbe való beszálláskor elkérték, így mindössze a zakóm zsebében maradt telefonom maradt nálam. Valamiért jó érzés, hogy nem kell ide-oda pakolásznom egy táskát, vagy csinálnom akármi mást a sárkány előtt.

A felszállás előkészületei megkezdődnek; miközben a gép kigurul a helyéről, mindketten végérvényesen elfoglaljuk helyünket.
Enyhén felé fordulok a hófehér bőrülésben, majd korábban feltett kérdéséhez térek vissza:
- Michael Forrester több multicég vezérigazgatója; ezek közül az egyik a Newage Tech., amely gyártja a kísérletemhez szükséges gépek prototípusait. Amennyiben érdekel, belemehetek a részletekbe is, azonban nem fárasztanálak ezzel, hogyha így megfelel. - Igyekszem udvariasnak lenni, és közben mélyen, észrevehetetlenül terelni a szót. Csak remélem, hogy vagyok elég jó ehhez. - Forrester nehezen meggyőzhető ember, aki nem szívesen tárgyal a hozzám hasonló nőkkel. - Egy hímsoviniszta barom, aki a semmibe nézi az összes nőt. Ám míg a legtöbb csak egy "lyuk", az "én fajtám" veszélyt jelent rá; legalábbis ő így gondolja. - Eddig egyszer volt szerencsénk egymáshoz, de személyiségének egyedülállósága miatt ez az egy alkalom is elég volt ahhoz, hogy megtudjam: nekem sohasem írja alá a papírokat. - Múltkor egy puska csöve elég közeli kapcsolatba került velem. Szerencsémre meggyőző érveim elég jók voltak ahhoz, hogy ne merjen megölni. Remélem, jó szokásán nem fog változtatni. Nekem kell az a gép. - Talán még nem látja a kísérletemben rejlő lényeget, a tudományos vívmányok irányában kissé maradi. - Egy hülye seggdugó, aki azt sem tudja, hogy mi az a gravitáció. A világ jobbátétele határozottan nem tartozik kedvelt tevékenységei közé, mindössze véletlenül sikerült cégének megszerkesztenie ezt a gépet, melyet eredetileg háborús célokra szánt. - Azt hiszem, röviden ennyit tudnék róla mondani - zárom le a rendkívül nyugodt, Forrester felé érdeklődést és magamhoz mérten némi kedvességet mutató beszédemet. Hazug disznó.
Visszább fordulok, hogy ne kelljen tovább néznem a kék szempárt, amihez az előbb beszéltem, miközben a gép felszáll a végtelen égbe. Ó, mit csinálsz, te...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
Don't Hide Your Real Face

avatar
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Miami, Florida, USA   Szer. 2 Márc. 2016 - 21:14

Amint mellé érek, és szinte ki tudom tapintani a térből az auráját, azt is érzem, ahogy végigcsiszolja az enyém. Ártalmatlannak nem nevezném, mégsem ijeszt meg. Vajon a többi ember mit érez, mikor testközelbe kerül vele? Egy egyszerű halandó, aki először és utoljára találkozik össze vele a véletlennek hála mit érezhet a bőrén, a bőre alatt, a koponyája mélyén? Mert az biztos, hogy a lények nagy része nem marad közömbös iránta. Nézzünk csak meg engem.
Az a dolgom a diplomácia berkein belül, hogy figyeljek, halljak, lássak és megértsek olyan összefüggéseket lények és emberek közt, amiket más talán paranoidnak, vagy egyenesen összeesküvés-elméletnek állítana be, de nagyon ritkán tévedek, mert több helyen van szemem és fülem, mint amiről tudnak. Enélkül búcsút mondhatnék a sikereknek. Persze ennek is van számtalan hátránya, például a tény, hogy igen kevés lény bízik abban, hogy mikor szembe kerül velem, nincs máris egy komplett akta velük kapcsolatban valamelyik képzeletbeli dossziémban. Nem szoktam megvárni, hogy megajándékozzanak a bizalommal, de vannak esetek, amikor nincs más választásom, mint várni, és olyan is van, hogy szánt szándékkal mondok le a kerülőutakról.
Aalyena az utóbbi két esetet ötvözi.
Olyasmit tudok csak róla, amit mindenki más is, és talán ha akartam volna, akkor kiderítek többet is. Vagyis... Akartam én, persze. De amíg nem tudom biztosan, hogy miért akarom tudni, addig nem fogok belekezdeni semmiféle kutatómunkába. Meg aztán van egy olyan érzésem is, hogy az angyalról elég sok ellentmondást sikerülne összeszednem. Aalyena veszélyes, ezt érzem rajta, de ezt a vak is látja. Azonban nem a rendszerre és a békére veszélyes, tehát nem az én dolgom utána szaglászni, bármilyen erős is a késztetés. Egyszerűen tudom, hogy felesleges volna, minden szempontból.  
A felhalmozódott, bizonytalan kérdőjelek továbbra is ott vannak mindenhol, ezzel valami újszerű, perverz élvezetet nyújtanak, ahogy az is, hogy célzásom ellenére úgy tesz, mintha nem értette volna. A pillantásában látni vélek valamiféle helyeslést. Lehet, hogy csak képzelem, és valójában még mindig azt hiszi, hogy a seprűs szempillák rebegtetése és a feszülő ruhák elég, hogy az ujjai köré csavarjon? Nem hiszem, ennek ellenére megengedek magamnak egy hosszú, elnyújtott pillantást, amivel a vonásain simítok végig. Tény, hogy gyönyörű, de ez akkor is csak egy test, és én már csak tudom, hogy a test mennyire illékony, sérülékeny és áruló dolog tud lenni. A szépséget azonban értékelem, márpedig ő ezüst tálcán nyújtja. Akkor pedig ki is fogom élvezni.
- Nagyon szívesen - válaszolok halkan, felvéve a kesztyűt. Tudom, hogy abszolút nincs olyan hatalma a megjelenésemnek, mint az övének, de ahogy a gálán, úgy most is készen állok rá, hogy megpróbáljak felzárkózni, és részt vegyek a játékban a magam módján. Ő nyilván felfedezi, hogy ez csak egyfajta visszafogott provokáció részemről, de ettől függetlenül kár lenne tagadnom, hogy egy kicsit élvezem. A tömegben mindketten védve vagyunk a másiktól. Most már felé fordulok, és nem csak lopott pillantásokkal figyelve a reakcióját. - Egy diplomatának ez a dolga - teszem azért hozzá, pár másodperc szünet után. Talán azt gondoltad, hogy első sorban miattad jöttem?
Igen. Valójában így van, de úgy érzem, ez jobb, ha nem tudatosul benne. Ez után elfordulok, a jegyemet vizsgálnám meg, hogy hová is szól, mert ez eddig nem igazán érdekelt, ő azonban már indul is előre, a magángépek irányába.
VIP. Nos, ez a részlet elkerülte a figyelmem, de inkább halvány izgatottsággal tölt el, hogy nem egy zsúfolt gépen leszünk egymás mellé szorítva, nem idegességgel. Így ugyanis nem fog tudni hová menekülni, ha szól a telefonja. Kíváncsi vagyok, mást is várunk-e, de nem szokásom olyasmire rákérdezni, ami úgyis rövid időn belül kiderül, ezért csak követem, és felzárkózom mellé. Merevnek tűnik. Vagy miattam, ami nem valószínű, vagy az út miatt, ami szintén nem tűnik opciónak, vagy a múltkori riasztás miatt, amire viszont még nem hiszem, hogy rákérdezhetnék, ezért máshogy kezdek beszélgetésbe.
- Tehát ki is pontosan az úriember, akivel találkozónk van?
Felzárkózom mellé, de mivel ő nem néz rám, én sem bámulom őt. Így is könnyedén tudom követni a mozgása irányát; minden rezdülésére figyelek a többi érzékszervemmel, és bármerre lép, én szinte azonnal alkalmazkodom.

üss meg, feladom, kész, ennél nem tudok rövidebbet írni *zokog*
♥ merc ♥
Vissza az elejére Go down

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Aalyena
☮ Kor : 314
☮ Hozzászólások száma : 79
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Miami, Florida, USA   Kedd 1 Márc. 2016 - 22:52



First steps: it’s only
WORK


Kék szemeim fürkészve kutatják az előttem lévő teret, de a sárkány még csak nyomokban sem található meg. Nyomokban. Miért kellett elképzelnem, ahogyan darabokban hever a fehér padlón? Ahogyan vörös lassan betölt mindent? Nem tudom. Nem vagyok normális.

Súlyos másodpercek telnek el azzal, hogy saját, hirtelen jött szóviccemből alkotott, nem is annyira vicces "poénomon" elrágódjak. Oké, hogy van némi közöm ehhez, hogy láttam már pár halott embert, de... Mi a fészkes francért gondolkozol ilyeneken? MOST? - tudatalattim (mert megteheti a kis köcsög) rám rivall, én pedig igyekszem úgy tenni, mintha az elmúlt pár másodperc meg sem történt volna velem. És ha én elfelejtem, akkor ki fog róla tudni? Pont ez számít.

A csalódottság sötét fellegként borul rám. Tényleg azt hittem, eljön. Kíváncsi, várakozó pillantásom elkomorul; jobb kezem ujjai rászorulnak az ezüst bőrönd fogantyújára. Felszegem fejemet, királynői tekintetet vetve a szürke reptérre, majd elindulok a beszállókapu felé. Elindulnék. El akarok indulni. Mert ezt nem csinálhatja.

Évek gyakorlata? Az örökös riadókészültség? A kialvatlanság és az alkoholizmus? A tudat, hogy itt van biztosan? Nem tudom...
Mellém lép, én pedig szinte azonnal felé fordulok. Még látom, ahogyan a mozgásból megállva ruhája finoman meglebben tovább, hogy aztán lassan visszahulljon rá. Csak egy pár centiméter, de mégis annyi mindent jelent. Hátulról érkezett - a ruha tehetetlenségénél fogva előrefelé haladt tovább. Készült erre a napra, különben nem így lenne felöltözve.
Nem mérem végig, pedig nagyon szeretném megtenni.

Leküzdve a vágyat, mindössze egy kis, felfelé induló szemöldökvonást engedélyezve magamnak pillantok fel rá. Ebben a cipőben nem éppen az átlagos magasságba tartozom, de még így is egy picit felfelé kell néznem, hogy meglelhessem azt a hideg, szenvtelen szempárt. Azt, amelyik már megint nem mond nekem semmit sem.
Vyvegar egy rejtvény, és ha az elkövetkezendő huszonnégy órában nem fejtem meg, akkor sohasem fogom. A gondolattól, hogy mennyire felelőtlen vagyok és mibe rángattam, halvány félmosollyal ajándékozom meg. Nem szokásom ilyet osztogatni, de késése beismerése miatt úgy érzem, tényleg kijár neki egy. Mert ő... Miért is jár neki? A szép vonásaiért? Ne légy gyerekes! - szól a józan ész, de durcás kisgyerekként meg sem hallom.

Talán mosolyom nem a legnagyobb válasz, de jobban érdekel az, amit még mondani akar. Mert hogy úriember ennyinél nem áll meg. Bókjába burkolt üzenete átjön, egy lassút pislogok hozzá. Már kiderült, hogy bájaimmal nála nem sokra megyek, szóval ez csak amolyan... Megszokás. Pilláim lassan szántják végig bőrömet, hogy kellő megnyitóval köszönthessék azt a bizonyos kék pillantást, amit válaszul kap. Mert hogy első körben nem kap ennél többet, az biztos.

Rájövök, hogy nem szabad foglalkoznom azzal: nem értem meg. Előbb-utóbb megfogom. Ha másból nem is, döntéseiből kitűnően meg fogom majd tudni ítélni a mellettem álló sárkányt.
Így, Mister? Akkor én is.
- Szerencsére mégis sikerült - mondom pont annyira komolyan, ahogyan ő is tette az előbb.

Mivel én hívtam ide - és nem éppen a legmegszokottabb módon és formában -, így az udvariasság megkívánja, hogy ne hagyjam szó nélkül:
- Köszönöm, hogy eljöttél. - Ennyi. Egy szó sem az öt másodpercről. Ami amúgy van több is. - Indulnunk kellene - mondom, majd szigorúan előre - és nem magam mellé pillantgatva - megindulok a VIP terminál felé. Igazából a repjegy... Formaiság. Kaszinóm magángépe útra készen áll akármikor. Nekem legalábbis.
Fejemben megjelenik a kis, tíz személyes luxusgép tervrajza, és kényszerítem magamat, hogy azon gondolkozzak, miért éppen ezen modell mellett döntöttem anno, és nem egy másikat választottam. A kecses formájában rejlő üzemanyag takarékosság és gyorsasága fő szempont volt. Így hamarosan fejemben hajtóműveinek felépítése pörög, ami rendkívül egyszerű és megnyugtató téma Vyvegar után. A sárkány "doboza" fejemben egyelőre szinte üres, benne csak miszlikbe vágott papírfecnik vannak, melyek olvashatatlanok.
Tekintve, hogy alig egy perce érkezett meg, és már a repülőgép hajtóműveknél járok... Hosszú lesz ez a kirándulás. Nagyon hosszú.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
Don't Hide Your Real Face

avatar
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Miami, Florida, USA   Hétf. 29 Feb. 2016 - 23:32

Az asztalomnál ültem a sokadik emeleten, a nap jobb oldalról sütötte a kezem és arcom, amíg a vakító papírra szegeztem a tekintetem, állva a róla tükröződő nap éles döféseit. Az értetlenségnek a szememben csak a napfény és az üres szoba lehetett tanúja. A kastély kihaltságát próbáltam kiélvezni, amikor jelezték a boríték érkezését, megtörve ezzel amúgy is esélytelen kutatásom a nyugalom után.
Nem volt követelőző, sietős vagy rejtélyes. Tiszta, egyértelmű levél volt, benne a repülőjeggyel. Eltartott jópár másodpercig, amíg felfogtam, ki írt, miért és hogy mire kér. Értetlenségem ebből adódott, nem a fogalmazás miatt. Ó nem, Aalyena nagyon is egyenes volt. Látszólag. Inkább az időzítés és a levél küldőjének személye okozta a bizonytalanságot, de az értetlenségem helyét csakhamar kiszorította az a bizsergő viszketés az elmémben, ami egyre arcátlanabbul borítja be a gondolataimat, amikor Aalyena kerül szóba.
Addig néztem a papírt, amíg a pupilláim már nem tudtak jobban összeszűkülni, és a fehérségtől fájva jelezték, ha nem akarok megvakulni, tegyem le a lapot. Tehát így tettem, de azért tovább vizsgáltam az asztallapra helyezett papíron a betűket, mintha találhatnék benne valamit, a formák közt, a fekete és fehér kontrasztjában, ami magyarázatot ad. Legalábbis ennél jobb magyarázatot.
Könnyed beszélgetés egy nehezen meggyőzhető férfivel Miamiban holnap, aminek a sikeréhez az én jelenlétem is hozzájárulna.
Felrémlett a pillanat, amikor előző este a hűvös és erős kőfalak közt egy pillanatra tudatosult bennem, hogy csak mi ketten vagyunk, és a lehetőségek látszólag végtelen tárháza, amiket mind egy szálig elűzött az értesítés, amit kapott, és ami miatt szélvészként sepert el az estébe. Talán ehhez lenne köze a levélnek? Vagy így akar kiengesztelni, ez lenne az ígéret beteljesítése? Egy üzletinek tűnő, távolságtartó és felelősséggel átitatott kiruccanással kárpótolna a különös este folytatásaként? Vagy ez egy egészen tiszta lap?
Újabb kérdések. Mindig ezek az átkozott kérdések... Az angyal gyönyörűre és csábítóra formált alakja lassan kérdőjellé görbül, és hogy ezt ellensúlyozzam, én magam egyszerű ponttá válok a percekkel később megszülető, tömör válaszüzenettel.
Ott leszek..

A repterekhez ahányan vagyunk, annyiféle módon viszonyulunk. Én - cseppet sem meglepő módon - nem vagyok oda a zsúfoltságért, ugyanakkor a diverzitás, a számtalan sors és útvonal, a kezdetek és befejezések miatt mindig is kissé indiszkrét érdeklődéssel fordultam az ilyen helyek felé, semlegesítve a negatív érzéseket. Szeretem figyelni az életet, és bár ez a kiépített, hangos és durva környezet nem az, amihez a szívem húz, mégis zsibong, dúskál az elevenségtől; olyasfajta élettől, amiben valahogy tündérsárkány létem ellenére idegennek érzem magam. Épp ezért az, hogy egyenesen várjam a reptérre érkezést, egyértelműen jelzi, hogy kíváncsibb vagyok, mint azt szeretném beismerni. És a kelleténél idegesebb is a majdnem-késésért, amit egy kisebb baleset, és egy elkerülő út kiválasztása okozott. Az órámra pillantva a taxiban meggyőztem magam, hogy ideérek, és nincs szükség telefonálni. Épp elég volt elképzelnem Aalyena szikrázó szemeit, ahogy kegyetlenül végigkarcolják a környezetét, mikor közlöm vele, hogy lehet, hogy kések. Felesleges feszültségkeltés volna. Oda fogok érni -- győzködöm magam, és valóban.
Még éppen nincs tíz óra, mikor belevetem magam a tömegbe, végigjárom a procedúrát, és közben keresem az angyalt. Fogalmam sincs, ma hogy fest majd, de biztos vagyok benne, hogy nem kell majd megerőltetnem magam, hogy kiszúrjam. Mégis azon kapom magam, hogy úgy kutatom az alakját, mintha lehetséges volna eltéveszteni.
Ugyan háttal áll nekem, de azonnal tudom, hogy ő az, és nem a tökéletes formákból, vagy a még tőle megszokottnál visszafogottabb, de még így is elég feltűnő öltözékből. Nem tudom megmondani, hogy honnan, és nem is vagyok hajlandó foglalkozni ezzel, csak elindulok felé. Látom, ahogy lehajtja a fejét, talán az óráját nézi. Szőke tincsek moccannak finoman, mintha maga Medúza állna a tömeg közepén, várva, hogy a szerencsétlen halandó ránézzen, és ezzel örökké kővé váltan meredjen a semmibe, utolsó pillantásával a vad és megfékezhetetlen csábítás áldozatául esve.
De én sárkány vagyok. Én nem válok kővé egyetlen kivételes tekintettől. Sőt.
A szemem úgy issza magába a színes látványt, amit nyújt, mint sivatagi homok a vizet. Káprázatos. Kevés olyan nővel találkoztam, aki az öltözködés művészetét ilyen mesteri szinten alkalmazza. Három alkalom, háromféle szett, háromféle benyomás. Ezúttal is kiemeli a nőiességét, de valahogy van valami újszerű kihívás benne; nincs felsliccelt szoknya vagy hűvös, luxust sugalló anyagok, és mégis... Nincs olyan a környezetében, aki el tudna menni mellette anélkül, hogy végignézne rajta. Annak ellenére, hogy Miamaiba készülünk, ennél fogva én is valamivel lazább vagyok, mint az eddigi találkozóinkon, az én megjelenésem fájdalmasan hétköznapi lesz mellette. Vigasztal persze a tudat, hogy bárki másé is az lenne.
Egyenletes, észrevétlen mozdulatokkal kerülöm ki az embereket és sorolok be mellé, hagyva, hogy az emberek tömegének tánca odasodorjon közvetlenül hozzá. Magas sarkainak hála csaknem egy szinten van a szemünk, így ha felém pillant, hogy ki az, aki a többi emberrel ellentétben nem csak megközelíteni meri, de meg is áll mellette, kényelmesen belenézhetek a szempárba, amiből a meglepetés miatt talán sikerül több gondolatot kiolvasnom egy másodperc alatt, mint eddig bármikor. Nem is szólalok meg azonnal, megvárom, amíg meglátom a szemében azt a falat, azt az áthatolhatatlan réteget, ami mögött a kérdések és rejtélyek megoldásai vannak. Ez valószínűleg nem tart tovább szó szerint egy pillantásnál. A hátulról érkező, meglepetésszerű támadás ellenére mégsem érzem magam aljasnak, sokkal inkább derűsnek, ha sikerül. Ha pedig azonnal a már megszokott, kifürkészhetetlen tekintetbe ütközöm, nos, az legalább nem ér újdonságként. Arra azonban nem vagyok hajlandó, hogy megint a nulláról kezdjem az egészet vele, bármi is ez. Nem vagyunk már idegenek, ha tetszik neki, ha nem, elvégre itt vagyok, pedig tegnap érkezett csak a kérés. Ha mással nem, azzal tartozik nekem, hogy nem próbál azonnal a jégpáncéllal elriasztani.
- Elnézést az... öt másodperc késésért - mentegetőzöm halvány mosollyal és némi kis éllel, mikor észreveszem, hogy leengedi a kezét, és vele az óráját. Felnézek a kijelzőre is, hogy lássam, valójában van az 13 másodperc is. - Túl nagy a tömeg körülötted, nehéz volt átverekednem magam - teszem hozzá olyan semleges hangon, mintha csak a terminál hőmérsékletére tettem volna megjegyzést, aztán a szemem sarkából figyelem, hogy érti-e a célzást, már ami a megjelenésére vonatkozik, és vajon kihallja-e belőle a dicséretbe burkolt célzást: engem mégsem bénítottál le vele.
tekintsük ezt is kezdőnek :'D
♥ merc ♥
Vissza az elejére Go down

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Aalyena
☮ Kor : 314
☮ Hozzászólások száma : 79
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Miami, Florida, USA   Vas. 28 Feb. 2016 - 22:00



First steps: it’s only
WORK


Kezdődik. Kezdődni fog. Talán már elkezdődött.

Tőlem szokatlan módon, nadrágban állok az egyébként zsúfolt new york-i reptér VIP részlegénél. A csuklómra szíjazott órára pillantok, már megint. Egy perc múlva tíz.
Hátrasimítok egy enyhén hullámos, szőke loknit, ami a szemembe lóg. Formás lábaimat tökéletesen kihangsúlyozó, eszméletlenül testhez simuló, sötétzöld farmer feszül rajtam. És nem úgy, mint ahogyan egy utcalányon feszülne. Nem. A fehér, pánt nélküli top, a cseresznyepiros, kigombolt zakó és a hasonló színű rúzs tesz róla, hogy ez ne így legyen; még ha a boka felett érő, fekete, tűsarkú bőrcsizma az „utcalány” irányvonalat erősítené is.
Talán a háromszáz évem tehet róla, talán más… Nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy még így is eléggé az elegáns kategóriába esek bele. Bár talán a szexi elegánsba…
Nem tartom magamat hiúnak, egyszerűen csak tisztában vagyok azzal, hogy milyen adottságokkal rendelkezem. A tisztánlátás sohasem lehet rossz.

Bele sem akarok abba gondolni, hogy miért vagyok itt. Hogy az egész dolog halálra van ítélve, és a legokosabb az lenne, hogyha bezárkóznék egy sötét szobába egy hordó whiskyvel életem végéig. Valószínűleg ez esetben eléggé rövid életem végéig. Mert ez megoldana mindent, ugye?
Kevesebb, mint negyvennyolc órája még az volt a legnagyobb problémám, hogy megigyam-e a Vyvegar által felkínált borostyán italt. Hogy megfejtsem a sárkányt, aki…
A fenébe, hol van már?!
Idegesen újra az órámra pillantok. Tízig már csak harminc másodperc van hátra.

Megfogom kis, ezüstszínű bőröndöm fogantyúját, merthogy én tíz után egy másodperccel sem maradok tovább itt, az biztos.
Legnagyobb problémáimtól tegnap előtt este egy riasztás "mentett meg". Ugyan a körökben a legtöbbeknek talán a kaszinóm jut először eszébe velem kapcsolatban és csak utána a laboratóriumom; a sorrend mindössze anyagi eredetű. Míg előbbi tonnaszámra termeli, addig utóbbi hasonló mértékekben emészti fel a tőkét.
Ugyan már nem szeretnék a szívemben tudni egy konyhakést, de egy pár óráig akkor este nagyon szerettem volna. A közelgő áttörés gondolata megmérgezi az egész kutatás hangulatát, de a remény… Az a kibaszott, örökletes, soha el nem fogyó, kurva remény!
Mindenki remél. Állandóan. Még én is, és ezt utálom. Főképp, amikor reményeim kártyavárként dőlnek össze…
A laboratórium egyik főépületében robbanás történt egy meghibásodott gép miatt. Azon berendezés végett, mely nélkül sohasem lesz meg az áttörés, amely milliók életét teheti jobbá.
Rá kellett eszméljek a szomorú tényre: az eszközt, amelyre szükségem van, még nem találták fel. Léteznek prototípusok, nagyon jó prototípusok, de azok gyártási szabadalmai és engedélyei mind egy Michael Forresterhez hasonló fickó kezében vannak, hacsak nem az ő gusztustalan, ápolatlan lapáttenyerei között cibálja őket a forró, floridai szél, luxus felhőkarcolójának tetején…

Forrester szerint a nők dolga a konyha és a gyerek. Illetve az, hogy lyukakként funkcionáljanak. Az, hogy hímsoviniszta, kicsinylő jelző rá. Be kellett ismerjem magamnak, hogy a célom nagyobb, mint a büszkeségem, így hogyha velem nem hajlandó beszélni, akkor kell egy férfi, akivel fog.
Egy éjszakán át tartó fejvesztett romeltakarítás és ügyintézés után megszületett a koránt sem tökéletes, de egyetlen létező opció erre a feladatra: Vyvegar. Egyik részem örült annak, hogy többen is őt javasolták, és hogy ő az egyetlen, akit – miattam (szörnyen lekicsinylő hangvétellel) – képes nélkülözni a diplomácia kasztja egy napra. Ő az egyetlen diplomata – és ezt nagyon halkan kimondva -, akitől nem szeretnék egyből a falnak menni. És hogy miért nem… Hideg, kék szemek. Markáns arcvonások. Ismeretlen. Sárm. Ribanc!
Ugyanakkor Vyvegar mellett talán jobban feszélyezve érzem magam, mint Ellaellel szemben. Nem ismerem és nem tudom, mit gondol: a lehető legrosszabb kombináció. Nem tudom meghatározni előre a lépéseit, és ettől a falat tudnám kaparni szolid, francia manikűrömmel.

Nem vagyok kérdezős és nemhez szokott fajta. Tegnap délelőtt, egészen pontosan több, mint egy teljes napja elérkezett Vyvegarhoz az a levél, melyben egy rövid magyarázat volt a helyzettel kapcsolatban. Ahol Forrestert mindössze „nehezen meggyőzhető” embernek minősítettem, a feladatot pedig – hogy adja meg az engedélyt a prototípusa felhasználásához – holmi délutáni tea mellett megvitatott kis „könnyed beszélgetés”-nek tituláltam. Forrester egy barom, aki rábizonyítatlanul gengszterkedésből, bűnbandák révén épített szarból várat magának; a beszélgetés pedig eséllyel egy pisztolyos őrök mellett elköltött, forró hangulatú, magaslati megfélemlítés lesz kubai szivar és mérhetetlenül sok alkohol társaságában.

Hogy várom-e a sárkány érkezését? Hát persze, hogy n-i-e-g… Nem tudom. Nem vagyok abban biztos, hogy a „kicsit” elferdített magyarázat és a mellette lévő repjegy Miamiba elég lesz ahhoz, hogy eljöjjön. Elvégre nem vagyok a felettese, se a barátja, se… Senkije.

Kék tekintetem a karórám másodpercmutatóját vizsgálja, mely vészesen közelít a tizenkettőhöz.
Három… Kettő… Egy!
Mintegy vezényszóra nézek fel, szívemben azzal a kibaszott, kurva reménnyel.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Aalyena
☮ Kor : 314
☮ Hozzászólások száma : 79
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Miami, Florida, USA   Vas. 28 Feb. 2016 - 21:04

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
Don't Hide Your Real Face





TémanyitásTárgy: Re: Miami, Florida, USA   

Vissza az elejére Go down
 
Miami, Florida, USA
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Fate of Ascariel :: Fényév távolság :: Távoli tájakon-