Share | 
 

 Az ikrek otthona

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Elisabeth Grand
☮ Kor : 22
☮ Hozzászólások száma : 38



TémanyitásTárgy: Re: Az ikrek otthona   Hétf. 16 Május 2016 - 7:32

Lara és Lisa
tegnap jelentkeztem, egy lakotár hirdetésre, ami közelvan viszonylag Mr. Mondgomery házához, így legalább nem kell amiatt aggódnom, hogy esetleg elalszom, és így elkések. De, nem örülök ennek előre, hisz nem én vagyok az egyetlen, aki érdeklődik egy ilyen lakás iránt. A Laura nevezetü hölgy, fényképes emailt kért, amit el is küldtem neki, és aztán másnap már vár is engem. Hogy mást is vár-e azt nem tudhatom, de majd mindent megtudok a maga idejében. Szombat reggel, ismét korán kelek, aztán letudom a reggeli dolgaimat, és indulok is. Egyenlőre, még azt se tudom, hogy milyen lesz vele találkozni, és egy kicsit ideges vagyok. Út közben, sokszor gondolok rá, hogy inkább vissza fordulok, és lemondom a dolgot, azzal a reményel, hogy majd lesz lakó társa. Mert, lássukbe, hogy Mr. Mondgomery, csak próba hónapra vett fel, ami azt jelenti, hogy lejár a hónap, vagy maradok, vagy nézhetek másik állás után, amit nagyon nem szeretnék, de ezt nem én döntöm el. Fel kell készülnöm, hogy nem biztos, hogy Mr. Mondgomery házvezetőnője leszek, de erre most inkább nem gondolnék. Egy-két át szállás után, megérkezem, és a kaputelefonon fel csöngetek, majd egy női hang szólalmeg, ami nagyon hasonlít az enyémhez.
- Itt vagyok. - Mondom, kissé meglepetten, majd a nő beenged, és szól, hogy hanyadik emelet. A liftbe szállok, és megis nyomom a negyediket, és a lift fel is visz. Szinte, alig ocsudtam fel az első meglepetésből, már jött is a következő. A lift ajtaja kinyillik, és megjelenik a hang tulaja. Amint rá nézzek, nem akarom elhinni, hogy ez a nő a megszólalásig hasonlít rám. A nő köszönt, majd bemutatkozik nekem, és rá kérdez, hogy én vagyok-e Elisabeth.
- Helló, igen én vagyok Elisabeth. - Viszonzom a köszönését, és mondom neki, hogy én vagyok. Míg ő vigyorog, addig én levagyok döbbenve, hisz tudtam arról, hogy vannak a világon ikrek, de a legmerészebb álmomban se gondoltam volna, hogy nekem is van egy. Már, ha erről van szó, hisz más magyarázat nem létezik, mondjuk a filmekben már volt példa rá, hogy egy amerikai libát, össze tévesztenek egy külföldi hírességgel, vagy kémmel.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Elisabeth Grand
☮ Kor : 22
☮ Hozzászólások száma : 11
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Az ikrek otthona   Vas. 24 Ápr. 2016 - 7:23

Lisa és Lara
Tegnap, ketten is jelentkeztek a lakó tár programra, de csak az egyiküket hívtam el. Fényképes imélt kértem, hogy lássam az arcukat. Az egyik, egy hetero srác volt, akinek nagyon kellet a lakás, míg a másik, egy fiúsan rövíb haju nő, aki olyan volt mint én. Ahogy figyeltem a hasonlóságot, színte már tudtam, hogy rá találtam a iker testvéremre. Még az nap írtam is vissza, hogy szívesn találkoznék velük, bár Lisa elsőb séget élvez, hisz remélhetőleg a rokonom, mondjuk ezt nem írtam meg neki. Eléggé érdekes lenne, ha ezzel indítanék. Momdjuk, a férfi is érdekel, de nem olyan színten, hisz elvagyok jegyezve. Ma lestem fel a imélemre, és akkor látom, hogy a férfi lemondta a találkozót, hisz közben, megoldódott a lakás dolog. Ennek, nagyon örültem, hisz akkor így csak a tesómat kell csak várnom. Míg őt várom, addig is rendet rakok, mert eléggé nagy itt a kupi, és nem szeretnék kupiban fogadni őt. A takarítás, gyorsan meg is van, hisz csak a földről kell össze szednem a szennyest, és a tartóba tennem, valamint össze söpörni, felmosni, a szobámban kipórszívozni, és rendet rakni. Mire végzek, le is izzadok, így egy jó melg fürdőt veszek. Míg ásztatom magam, agyam azon zakatol, hogy milyen lesz az első találkozásunk, hisz ő még nem tudja, hogy én miként nézek ki. Egy jó forró fürdő után, még a testem megtörlöm, majd bekenem egy bőr ápolóval, aztán a hajamat is megszárítom, és aztán a szobámba vonulok, hogy fel vegyek valami kényelmeset. Éppen a póló felvételénél tartok, mikor megszólal a kaputelefon, és rohanni kezdek. Közben, azon imádkozom, hogy időben ott legyek, mert hátha ő van itt. El is érem, fel is veszem, és bele is szólok:
- Igen, tessék. - a másik végéből mintha az én idősebb hangom szólalna meg, és a szívem gyorsabban kezd verni.
- Gyere fel, negyedik emelet. - Mondom, és megnyomok egy gombot, amivel beengedem őt. Az ajtót kinyitom, és ott várom, hogy megjelenjen, hogy végre lássam az ikremet élőben is. Olyan izgatott vagyok, hogy nem bírok magammal. Pont ezért is indulok a lift felé, és ott állokmeg. A lift megérkezik, én kinyitom az ajtót, és meglátom, de nem támadom le.
- Helló, én Laura Frost vagyok. Nyílván te lehetsz Elisabeth. - Mondom mosolyogva, mit mosolyogva, vigyorogva míg, ő úgyfest, hogy döbbenten figyel engem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Elisabeth Grand
☮ Kor : 22
☮ Hozzászólások száma : 11
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Az ikrek otthona   Pént. 11 Márc. 2016 - 23:57

Egy otthon, ami az ikrekélesz, de egyenlőre csak Laura lakik benne, de késöbb Elisabeth is beköltözik. De, nem röktön. Az épület maga, kivülről egy régi épület, amit egyszer már renováltak, belül is szépen megvan csinálva. Az otthon maga pedig, egy két szoba konyhás lakás, a wc, a fürdőben található. A konyha, pedig egyben van az étkezővel, és van egy külön helyiség, ahol a takarításhoz fontos holmikat lehet tartani.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
Don't Hide Your Real Face





TémanyitásTárgy: Re: Az ikrek otthona   

Vissza az elejére Go down
 
Az ikrek otthona
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Fate of Ascariel :: A nagyvilág :: Otthon, édes otthon-