Share | 
 

 Természettudományi Múzeum

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

Don't Hide Your Real Face

avatar
Dzsinn
make a wish!
☮ Főkarakter : Ellael, minden pm-et ide kérek :)
☮ Kor : 178
☮ Hozzászólások száma : 38
☮ Tartózkodási hely : Jelenleg New York



TémanyitásTárgy: Re: Természettudományi Múzeum   Hétf. 16 Május 2016 - 7:32



Daniel& Miyamme







*Mindketten kétkedve nézünk a másikra. Nem értem mit mond, vagyis azt, hogy miért mondja. Egyrészt a Rend mindenek felett, bízom a rendszerben és a hatalmában, bízom az erejében és tudom, hogy ha veszélyben vagyok, képesek megvédeni. Természetesen eszembe jut, hogy talán az egyetlen védelem most az, hogy visszavonuljak a dzsinnek városába, de azt nem szeretném mert akkor távol kell lennem Edwardtól, de lelkem másik fele reménykedik, hogy van más út is. Másrészt a férfi beavatkozásával nem rúgta fel a szabályokat, bár nem ismerem mindet kellőképpen azért van fogalmam a Figyelőkről.*
-Remélem, hogy elég. Nem rúgott fel semmilyen szabályt, legjobb tudomásom szerint a Figyelők a mi oldalunkon állnak, együtt a kívülállókkal szemben és ez a három démon kívülálló volt, ez egyértelmű.*Magam is meglepődöm azon, hogy képes vagyok ennyire tisztán gondolkodni de az is lehet, hogy ösztönösen keresem a megoldásokat és a magyarázatokat. Az ajtó erőszakos kinyitása éppolyan támadás a jó érzésem ellen, mint az iménti életemet fenyegető, ám rá kell jönnöm, hogy abban nagy igazság van amit mond.* -Ó! Valóban.*Felelem zavartan és némi bocsánatkéréssel a szemeimben. Én zártam le, nekem kellett volna kinyitnom, de túlságosan elgyengültem, az átváltozás és a védelemre szánt mágia túl sok volt egyszerre. A bemutatkozás olyan számomra mint egy meditáció, visszavisz a való életbe, a látszólagos biztonságba, az ahogyan lesöpröm a ruhámat bár nincs sok értelme, a mozdulat megnyugtat. *-Marlene, természetesen, megteszi Daniel.*túlesve a formaságokon már nem vagyok annyira karótnyelt, csak zökkenjek vissza a magam burkába, a falak mögé melyek megvédenek, udvariasság, előzékenység, a protokoll lépcsői, mindezek hozzátartoznak. A démonok savmarta testéből felszálló füst marja a torkomat, előkapok egy monogramos zsebkendőt a táskámból és az arcom elé tartom, nem sok de azért használ valamelyest. Nem is értem ő hogyan képes elviselni köhögés nélkül. *-Elválni??? Magamra akar hagyni? Én..én…nem tudom, képtelen vagyok….nem gondolja, hogy együtt kellene maradnunk? Talán odakint többen is vannak.*A hitszegésre nemj mondok semmit, már korábban kifejtettem a véleményemet, de ez most nem is fontos. Félek attól, hogy ezek a démonok nem hármasban jöttek el, ugyan azt nem tudom miért engem szemeltek ki, de talán köze van Edwardhoz és a kulcshoz. Sok mindent nem tudok arról a kulcsról, de túlságosan is fontos a számára, lehet, hogy másnak is és ezért jött el. Engem akarnak felhasználni, hogy megzsarolják Edwardot, vagy talán már meg is zsarolták és nem jártak sikerrel. Ez a felismerés – még ha téves is – újabb félelemmel és csalódással tölt el. Az is lehet, hogy a holttestemmel akarták jobb belátásra bírni. Megtorpanok, tekintetem a semmibe vész, ahogy végiggondolom mindezt. Képes lenne megtenni? Hiszen úgy is el akart hagyni, magamra hagyott volna, ahogy most Daniel is tenné. Ez a sorsom? Hogy végül mindenképpen magamra maradok? Önkéntelenül is ebbe kapaszkodom, ebbe a tudatba. Nem hagyhatom, hogy mindenki magamra hagyjon, talán Edward ért is azért ragaszkodom olyan nagyon. Észre sem veszem, hogy követem a Figyelőt, majdnem neki is ütközöm amikor megáll, hogy nekitámaszkodjon egy asztalnak, az arcán gyötrelmes kín torzítja el a vonásait.* -Nem úgy néz ki. Valójában borzalmasan fest, ön szenved Daniel, fájdalmai vannak. Én….én tudnék segíteni….talán….van még annyi erőm. Szeretné?*El kell tűnnünk innen, de úgy nem megy ha lábra sem bír állni, én pedig nem megyek el nélküle, nem maradok egyedül. Fel kell hívnom Edwardot és el kell rendeznem itt mindent. Túl sok mindent.*



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Figyelö
our eyes are on you
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 252
☮ Hozzászólások száma : 10



TémanyitásTárgy: Re: Természettudományi Múzeum   Csüt. 12 Május 2016 - 21:45






Marlene & Daniel
For every ending a new beginning...?!


 

Megütközök azon, amiket mond, én ezt teljesen máshogyan látom. Csak azért, mert a rend tagja, még nem biztos, hogy meg tudják védeni. Úgy látom, hogy igencsak felelőtlenül kezelte a saját hallhatatlan létét, és csak mert szól, néhány napig figyelik, és védik őt, amíg a kívülállók nem támadnak, akkor csapnak le majd rá, ha ismét védtelen lesz. Valamit akarnak tőle? Vagy pusztán hatalomfitogatás, hogy a gyengét bántanák? Hiszen oly törékeny... Van ugyan ereje, de nem igazán támadásra használja.
- És úgy gondolja, hogy mindez elég? Én beavatkoztam, és felrúgtam a szabályokat. – Váltok vissza most ismét magázódásra, ha ő túl közvetlennek vette az előző gesztust, akkor ki vagyok én, hogy megsértsem vele? Bólintok, ha immár teljesen biztonságban érzi magát, akkor pusztán kimegyünk az előcsarnokokhoz, legalábbis ez a terv. – Sajnos nincsen kulcsom ide, a kijáratokat pedig Ön zárta le. – Felelem pusztán tényszerűen, nem fogom őt kioktatni, hiszen úgy tűnik, hogy ebben is többet tud nálam. Legalábbis ezt hiszi magáról. Csak egy átlag Figyelőnek tart, akinek majd lejár a szavatossága, míg ő akkor is élni fog, amikor nekem már az emlékem is eltűnt ebből a világból.
- Fletcher. Daniel Fletcher. Elég a Daniel is. Üdvözlöm Mr. Colton. Vagy Marlene? Ahogy Ön jobban látja. – Elegáns vagyok de azért nem a végletességig, nekem a tegeződés is megfelelt volna. Szavaira lepillantok a lábamra, amely még mindig füstölög a méregtől, lehet hogy a későbbiekben nem fogok tudni ráállni, vagy csak úgy tudom semlegesíteni a dolgot, ha teszem azt levágom. Ezt majd később döntöm el. – Úgy vélem, hogy ha el kell vállnunk, akkor tegyük azt meg mielőbb, nem akarom veszélybe sodorni azzal hogy hitszegő vagyok. Úgy gondolom, hogy jobb, ha távozok.  – Bicegek kifelé, keresgélve a másik kijáratot, amely az előcsarnokba vezet. Ha úgy gondolja, hogy el tudja intézni a múzeumban történteket, akkor rá fogom hagyni, végülis amit akartam véghezvittem, megmentettem az életét. Nem fontos, hogy mindenképpen összefonódjon a sorsunk, talán itt az ideje, hogy valaki engem is elkapjon, hiszen az átlagemberhez képest irreálisan régóta járom a földi élet útjait. Mégis belehasít a lábamba a fekete, tömény marás, amelytől beharapom az ajkamat, és nekitámaszkodok egy bent talált asztalnak. – Menjen csak hölgyem, én már boldogulok.  – Engedem útjára, már így is többet tartózkodtunk egymás társaságában mint kellett volna.



▲ music: Just give me a reason ▲Note: Just for yoou

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Dzsinn
make a wish!
☮ Főkarakter : Ellael, minden pm-et ide kérek :)
☮ Kor : 178
☮ Hozzászólások száma : 38
☮ Tartózkodási hely : Jelenleg New York



TémanyitásTárgy: Re: Természettudományi Múzeum   Vas. 8 Május 2016 - 9:03



Daniel& Miyamme







*Még most sem vagyok képes azon gondolkodni mit akarhattak tőlem, és miért. Talán a rendhez van köze, talán a kiskatonákat morzsolják előbb fel, hogy jobban hozzáférjenek a felsőbb körökhöz, nem tudom. Túl messze vagyok ahhoz, hogy fontos legyek. Mégis engem támadtak meg, tudták ki vagyok és azt is, hogy nem kell sok erő és képesség ahhoz, hogy megöljenek, hiszen nincs igazán támadó varázslatom, egyetlen lehetőségem csupán a tárgyak mozgatása volt és azt is ellőttem az első percben, nem sok haszna volt. Ha a Figyelő nincs itt, akkor már nem élnék. Hálával tartozom neki, de egyelőre csak a kezét szorítom, hogy ezzel is erőt merítsek és érezzem, hogy mindez nem egy rossz álom volt hanem a valóság. Visszaváltozom emberi alakomba, és végignézek magamon. Mindig is ügyeltem a megjelenésemre, már csak Edward miatt is, és a társadalmi helyzet is megkívánta, bár csak egy házvezetőnő vagyok, elmondhatom, hogy az előkelőbb fajta és Edward nemesi származása megköveteli, hogy ne legyek zilált és hanyag. Ám ahogy most kinézek nem csak némi kívánnivalót hagy maga után, hanem egyszerűen borzalom. Önkéntelenül simítom le a ruhám ráncait melyek az ücsörgés közben keletkeztek, de ez a legapróbb gondom. Ahogy a férfi felhúz magához majd egy fiola tartalmát locsolja szét a testeken, tovább igazgatom a ruhámat és közben pillantásommal a táskámat keresem ami valamikor leeshetett a földre. Meg is látom az ősrégi fatörzs vaskos gyűrűje mellett, valószínűleg az sodorhatta el a kezemből, elindulok arra de a Figyelő szavai miatt megtorpanok. Értetlenkedve nézek rá. Miért kellene mindjárt a városból is eltűnnöm amiatt ami történt? Ráadásul pár napra. *
-Miért? Elég csak jelenteni a Rendnek, Edwardnak, vagyis Mr. Conlownak és ő intézkedik. Én…én…köszönöm, hogy segített, nem felejtem el, igazán hálás vagyok, de most haza kell mennem és azt hiszem nem ártana talán lezáratni a múzeumot, és kérni egy takarítást. *A táskámért indulok újfent aztán önkéntelenül is követem, a veolem történtek miatt még mindig igen érzékeny vagyok a váratlan dolgokra ezért is fordulhat elő, hogy halkan felsikkantok amikor leveri a kilincset az ajtóról.* -Nem lehetett volna….csak benyitni?*Távol áll tőlem minden erőszak, nem véletlen, hogy semmilyen támadó mágiát nem voltam képes megtanulni és dzsinnként is a legérzelmesebb és legszelídebb fajta lettem. Nem én választottam, egyszerűen csak megtörtént. Észre veszem, hogy sántít és nem emlékszem, hogy amikor bejött is így tett volna. Biztosan megsérült, akkor tűnik csak fel a kötés és a nadrágjának a szakadása. Egészen elvakított a félelem, hogy nem vettem előbb észre.*
-Daniel? Daniel, Mr. ? Én…ön megsérült. Marlene vagyok, Marlene Frenway Colton. Igazán örvendek. Előbb talán a sérülését kellene kezelni…..*Sajnálatos módon nem maradhatunk itt, de elmenni sem lenne most célszerű így sérülten. A félelem nem csökken csak most más miatt aggódom, egyértelmű, hogy nem tudom kezelni ezt a helyzetet, de igyekszem, tényleg. Próbálok ésszerűen gondolkodni, ösztönösen, azért is fordulhat elő, hogy annyira udvarias vagyok, hogy előbbre való az illedelmes bemutatkozás és csak utána jegyzem meg ami nyilvánvaló. Mögötte tipegek és próbálom visszatartani, hogy szusszanjunk egyet és tiszta fejjel gondoljuk végig mi lenne a legjobb megoldás és természetesen Edwardot is értesítenem kellene, ezért előveszem a nem túl kedvelt telefont a táskámból, hogy felhívjam. Tudnia kell hol vagyok és mi történt velem, hogy intézkedhessen.*



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Figyelö
our eyes are on you
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 252
☮ Hozzászólások száma : 10



TémanyitásTárgy: Re: Természettudományi Múzeum   Szer. 4 Május 2016 - 10:58






Marlene & Daniel
For every ending a new beginning...?!


 Nem gondoltam volna, hogy sikerül majd eredménnyel szembeszállni a démoni trióval. Végülis ellenük vagyok kiképezve, és felvértezve, ám be szoktam cserkészni őket, egyesével, óvatosan, most pedig nyílt harcot kellett kezdeményeznem, annak ellenére, hogy objektívnek kellett volna maradnom. Most nagyon úgy tűnik, hogy oldalt választottam, noha semmit nem tudok a szőke hallhatatlanról, akiért a pártatlanságomat feladtam. Minden oly hirtelen történt, bőven elég lett volna, ha belemegy abba a csókba, amit spontán kitaláltam, de láttam, hogy annyira törékeny, naív, hogy akkor még inkább felfigyeltek volna ránk, ráadásul a járókelők is, és további áldozatai is lettek volna a harcnak. Nem akartam volna, hogy mindez még az ő lelkén száradjon, nekem kell felelősséget vállalni a történtekért. Az oszlopon csendülve áll meg a démoni fegyver, szinte belesüketülünk, én mégis a lányra mosolygok kacsintva, és arébb tessékelem, hogy ne legyen a csapásaink vonalában. Ám nem is tart sokáig az ütközet, mert végre együttműködést tapasztalok a szőkeség részéről, és ez megacélozza a kezeimet, hogy leüssem az utolsó túlélő fejét. A lány mellé rogyok, de nem hagyom, hogy túl sokáig szorongassa a kezemet, hanem feltápászkodok, de komolyan bicegve, és a zsebemből egy fiolát húzok elő. Leveszem a tetejét, és felhúzom magam mellé a lányt is, hogy ne ücsörögjön a tócsában. A fiola tartalmát rászórom a testekre, a hatás pedig azonnali. Köhögést kiváltó füst száll fel, ahogyan a kegyetlen sav elkezdi szétmarni a testeket. Nem hagyhatunk nyomokat.
- Gyere, sürgősen le kell lépnünk a városból, legalább pár napra, amíg itt elül a vihar. Daniel vagyok, és nem fogom hagyni, hogy bántsanak. – A telefonálás majd ráér, mert példának okáért el kell intéztetnem, hogy a biztonsági felvételek törlésre kerüljenek. De most, ebben a percben inkább a lány testi épségéért akarok aggódni. Keresgélek, hátha találok egy személyzeti helységet a múzeum ezen szárnyában, és igen, ezúttal is mellettünk áll a mázli. Az előbb használt oszloppal leverem a kilincset, és már bent is vagyunk, valami gondnoki kamra lehet.
- Ne maradj le, mert mindkettőnket keresni fognak. – Szólok hátra, és keresem a másik kijáratot, hogy a múzeúm előterébe jussunk, onnan az utcára, hogy a kocsimba vethessük magunkat. Olykor az arcát vizslatom, nem sérült-e meg, a saját bicegésem most tényleg nem számít.



▲ music: Just give me a reason ▲Note: Just for yoou

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Dzsinn
make a wish!
☮ Főkarakter : Ellael, minden pm-et ide kérek :)
☮ Kor : 178
☮ Hozzászólások száma : 38
☮ Tartózkodási hely : Jelenleg New York



TémanyitásTárgy: Re: Természettudományi Múzeum   Kedd 26 Ápr. 2016 - 11:09



Daniel& Miyamme







*Ez a démon több száz éves lehet, olyan erős amilyennel még nem találkoztam. Épp ezért, ha lenne rá időm és alkalmam, elgondolkodnék azon, hogy mit akarhat pont tőlem. Dzsinnként még fiatal vagyok, messze a ranglétra legfelső fokától, nincsenek kapcsolataim sem az emberi sem a mitikus világban, az egész dzsinn életemet Edwardnak szenteltem, a Rendnek is csak az általa kiosztott feladatokat végeztem el. Egyik sem volt túl számottevő és titkos, apró szívességek melyeket még kívánság nélkül is megtehettem. Milyen érdeke fűződhet egy ilyen erős és idős démonnak az én halálomhoz, mert meg akar ölni ehhez nem fér kétség. Nem próbált meg foglyul ejteni, nem próbált elrabolni, ártalmatlanná tenni, kikérdezni. Az elő megmozdulásuk támadás volt. Talán a Figyelő sem véletlenül van itt és azért mondta nekem már az elején, hogy veszélyben vagyok én pedig olcsó ismerkedésnek vettem. Azonban az ezen való gondolkodásnak most nincs helye, arra kell koncentrálnom, hogy a pajzsom kitartson, ám olyasmi történik amit még nem tapasztaltam, lévén támadásnak sem voltam még elszenvedője. Az amulettjeim sorra lobbannak fel majd a kövek szikrázva darabokra hullnak, szinte felrobbannak a kezemben s néhány szilánk fel is sérti a tenyerem, de nem ez a legnagyobb bajom. A mágikus erőből felépített pajzs szertefoszlik és ott állok védtelenül a haragos démon előtt. A fekete tűz ereje is alábbhagyott, ám több van benne mint amennyi bennem valaha is lesz, újabb fegyver kerül elő, és kétségem sincs afelől, hogy végleges megoldásra készül. Életem pillanatai leperegnek előttem, több mint egy emberöltő mégis oly rövid, de a főszerep mindig Edwardé. Ő mindig ott volt velem, életem legfontosabb állomásainál, most mégis távol van. Nem tudja milyen veszély fenyeget, nem tudja hol vagyok, és nem fogja tudni milyen véget értem. A holttestemet valószínűleg elrejtik, hogy ne hagyjon nyomot a Védelem tagjainak akik majd napokkal később kezdenek csak keresni. Mire idáig jutok erőm utolsó cseppjeit kortyolom, fém csengése feszíti belülről a koponyámat és a meglepődött démonnal nézek farkasszemet. Öntudatlanul csúszom hátrébb, csak a menekülés melynek lehetősége megadatott jár a fejemben, hátam nekiütközik a falnak. Nincs tovább. Képtelen vagyok gondolkodni, csak meredten nézem a betört koponyájú démont, az utolsót aki az életemre tört és halványan érzékelem a mellém sebesülten leroskadó Figyelőt. Lehunyt pilláim mögött a szemeim égnek, a tüdőm őrülten kapkodja a levegőt, a szívem majd` kiugrik a helyéből, kezemmel a férfi kezét keresem. Muszáj éreznem, hogy tudjam mindez valóság volt és nem csupán egy rémálom, tudnom kell, hogy ott van velem és nem csak a képzeletem játszadozik velem. Úgy sem tudnék most felállni és elszaladni, egyébként meg nem lenne semmi értelme, valahol a tudatom mélyén ott a megoldás, a következményekkel együtt, a dolgom amit meg kellene tennem ezek után, de nem tudok, nem akarok most mozdulni. Csak a kezéért nyúlok és megszorítom.*



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Figyelö
our eyes are on you
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 252
☮ Hozzászólások száma : 10



TémanyitásTárgy: Re: Természettudományi Múzeum   Pént. 22 Ápr. 2016 - 19:53






Marlene & Daniel
For every ending a new beginning...?!


 

Miután a saját ellenfelemmel végeztem, észreveszem, hogy a lány még mindig szerencsétlenkedik. Ha egy kicsivel több önértékelése lett volna, akkor felméri, hogy egyedül nem boldogul, és már régen lerendeztük volna a triót. De nem, eljátszotta nekem, hogy fogalma sincsen, miért akarom gyorsan megszólítani, így teljesen kizárt abból, hogy segítsek. Az már kérdés, hogy vagyok annyira részrehajló, hogy nem tudtam volna  csak úgy elnézni, hogy szétszaggatják. Figyelő vagyok, mégis rácáfoltam erre az egészre, és a lány miatt az életem többé már nem lehet a régi. Semlegesnek kellett mutatkoznom, ha most bárki is megtudja, hogy segítettem, akkor úgy fogják tartani, hogy Ascariel rendjéhez tartozom. Márpedig ha megmentem a lányt, akkor mások is észrevehetik, hogy a közelében maradok, lényegében ezzel oldalt választok. A lábam cefetül hasogat, ahogyan a mérgező-savas köpet lecsurog a bokámon, fogalmam sincsen, hogyan fogok ráállni. Már éppen mennék az eldobott tőrért, amikor felfedezem, hogy a lány nem fogja tudni leölni a sajátját, de még csak védekezni sem ellene, hiszen a démon felörli a szőkeség ellenállását. Egymás után lobbannak fel az amulettek, a lány immár teljesen védtelen. És újabb démoni fegyvert idézve a feje fölé emeli a sötét kardot, hogy lecsapjon vele. A fegyver lesújt, és egy fém oszlopon csattan az utolsó pillanatban, mert hogy a fájó lábam ellenére odapattanok, és a múzeum egyik látogatókat elkülönítő fémoszlopát kapom fel, és ezzel védem ki a csapást. A démon hitetetlenkedve méreget, nekifeszülve a fémnek, én azonban nem rá nézek, hanem a lányra. Még el is mosolyodom kissé.
- Csússz egy kicsit odébb... kérlek! – Még egy kacsintást is mellékelek hozzá, na és ezzel a démont még inkább lefagyasszam. Hátra is hőköl tőle, ezért izomból meglendítem a fémoszlopot, és betöröm bele a koponyáját. Ezután roskadok csak le a lány közelébe a falhoz, a lábam már istenesen le akar szakadni, esélyes, hogy a méreg marja már belülről is. Mégsem tudom már ráállni, holott a démonok segítői bármikor itt lehetnek. Biztosan egy kisebb falkára számíthatunk. Behunyt szemmel próbálok erőt venni magamon, és elűzni a fájdalmat, a lányra most nem tudok odafigyelni, akár el is menekülhet, nekem nem áll módomban.


▲ music: Just give me a reason ▲Note: Just for yoou

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Dzsinn
make a wish!
☮ Főkarakter : Ellael, minden pm-et ide kérek :)
☮ Kor : 178
☮ Hozzászólások száma : 38
☮ Tartózkodási hely : Jelenleg New York



TémanyitásTárgy: Re: Természettudományi Múzeum   Pént. 15 Ápr. 2016 - 13:43



Daniel& Miyamme







*A démonok és velük a helyzetem is félelmetes, még sosem álltam szemtől-szemben egyel sem, legalábbis Edward nélkül, bár ő igyekezett távol tartani az ilyenektől. Én mindig a háttérben maradtam, figyeltem és az életem inkább az ő jólétének megteremtésén alapult, a ritka kívánságain semmint, hogy mellette álljak és vele vállvetve harcoljak. Soha nem hittem, hogy valaha megtörténhet velem ilyesmi, most mégis az életemért kell küzdenem. Ezek a démonok úgy jöttek ide be mint akik pontosan tudták, hogy hol vagyok. Nem néztek körül, nem véletlen választás voltam és ezt az idegen szavai is megerősítették. Talán már régóta követtek, de egyikük emberi arca sem volt ismerős; ilyen óvatlan lennék? Nem tartom magam alkalmasnak arra, hogy mindannyiukkal végezzek, minden amit eddig tettem vagy teszek a pánik és nem a hideg fejjel való döntés következménye. Bár a túlerőt az idegen férfi könnyedén elhárította, még mindig ketten vannak ellenünk. Fogalmam sincs miért segít nekem a Figyelő de ráérek még hálásnak lenni. Csak homályosan érzékelem, hogy démoni fegyver kerül elő, a kiállított tárgy azonban repül az engem támadó démon felé egy időre letaglózva. Ám átváltozott alakja erős és hatalmas, épp csak pár szívdobbanásnyi időt nyerek vele. Azzal nem sokra megyek ha fent hagyom a védelmező pajzsot hiszen addig nem tudok támadni, viszont nincs semmi amivel megtehetném. A képességeim nem harcra termettek. Csak annyit látok, hogy a férfi lehajol és a másik démon is földre kerül, de, hogy mi okból azt már nem, ám a társa ordítása elég egyértelmű. Démoni tűz csap ki a karjaiból, fekete, mély mely elnyelne ha a pajzsomat nem húztam volna fel miután a hatalmas és vaskos fagyűrűt felé hajítottam. A sűrű feketeség szinte körbefonja átlátszó pajzsomat, alakot ad neki, gömbölyű felszínén úgy folyik szét a sötétség mint a véres folyó. Támadni nem tudok, ám míg erőm engedi tartom magam, de egyre inkább gyengülök, érzem ahogy a démon ereje morzsákként falja fel a védelmező aurát. Ha csak egy ponton is átszakad, a tűz elér és felemészt. Szorosan fogom a talizmánokat, belőlük erőt merítve, ám hamarosan kimerülnek az erős démoni támadástól. A rettegés úrrá lesz rajtam, minden reményemet elveszítem, hogy valaha élve elhagyom a helyiséget. Az idegen felé fordulok segítséget kérve, tekintetemben könyörgés és vágy arra, hogy őt lássam életem utolsó pillanataiban és ne egy vicsorgó, undorító és veszett fenevadat.*



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Figyelö
our eyes are on you
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 252
☮ Hozzászólások száma : 10



TémanyitásTárgy: Re: Természettudományi Múzeum   Szer. 13 Ápr. 2016 - 18:23






Marlene & Daniel
For every ending a new beginning...?!


 


Meglepő, de a nő annak ellenére, hogy nem hitt nekem, most mégiscsak felvállalja, hogy micsoda, és máris ártatlanokat véd. Én ugyan nem mozdulok a helyemről, mert látni akarom, hogy mi történik, így belül rekedek a lezáruló ajtókon. A démonok elsőre nem törődnek velem, úgy gondolják, hogy valóban semleges fél vagyok, ami szabályszerűen így lenne, de az sem túl fair, hogy ennyire csapdába csalták, és túlerőből győznék le. Attól félek, hogy ha a nő akkor sem győzhetne, ha netán egy az egy elleni párharcról lenne szó, hiszen olyan törékeny, hogy nem túl sok harci erőt nézek ki belőle, na de ne írjuk le olyan gyorsan. Talán pont ez a meglepetés játsza majd a kezemre a démonokat, nem szándékozom ugyanis elveszteni az új ismerőst, még akkor sem, ha nagyon elutasító volt. Még szerencse, hogy az első gondolatot gyorsan elvetettem, pedig a puha ajkakra akartam volna nyomni a sajátomat, hogy ezzel védjem meg őt, de ezek után egyértelmű lett volna, hogy csattanós pofon lett volna a jutalmam. Igen szép teremtés, egyedülálló a maga nemében, mégis, mintha nem járna túl sokat társaságba, egészen megütközött azon, hogy hozzá szóltam. Az első démonnal így a meglepetés erejével végzek, hogy kiegyenlítsem azokat a bizonyos erőviszonyokat. Kettéválnak, most már kettő a kettő ellen, azaz mindenki megvívhatja a párharcát. Amint a sajátom közeledik, az öltönyöm belső zsebeiből rövid kardot rakok össze, pengéje holdkővel van lecsiszolva, hogy még inkább vágja a természetfelettit. Attól félek, hogy a drága öltöny fogja bánni a hirtelen támadt csetepatét. Amire elém ér, már a markolatra fonódnak az ujjaim és koncentrálok. Éppen időben, mert a démoni fegyver az enyémen csattan, szinte eltörve a csuklómat, de mindkét fegyver ripityára roppan tőle, most megint nullán vagyunk. Túl sok fegyvert nem tartok magamnál, ám amíg a hátsóm fölé becsúsztatott tőrt bányászom elő az övről, addig a démon köp valamit, egyetlen szerencsém, hogy a lábamra. Valami maró, mérgező anyagot, kínlódva bukok féltérdre, a tőrt viszont megtalálom, és egy komoly, erőteljes mozdulattal dobom a szeme közé. A lény kocsonyás agyvelővel esik a földre, és változik vissza emberré. Nem is tudom, hogy közben a lány hogy boldogul, remélem él még. Leszakítom a nadrágszáramat, hogy az anyag ne olvadjon bele a húsba, de mar, mint az istennyila, valahogy le kéne hűtenem.



▲ music: Just give me a reason ▲Note: Just for yoou

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Dzsinn
make a wish!
☮ Főkarakter : Ellael, minden pm-et ide kérek :)
☮ Kor : 178
☮ Hozzászólások száma : 38
☮ Tartózkodási hely : Jelenleg New York



TémanyitásTárgy: Re: Természettudományi Múzeum   Vas. 3 Ápr. 2016 - 7:10



Daniel& Miyamme







*Még sosem fordult velem elő az, hogy nem figyeltem a környezetemre, és nem mentség az sem, hogy korábban inkább Edward társaságában jelentem meg mindenhol, ha veszély fenyegetett, ő ott volt és épp a jelenléte miatt nem járt folyton rajta az eszem és a figyelmem. Ez is azt bizonyítja, hogy szükségem van rá, hogy nem mehet el miután megkapta a kulcsot Freyától és áshatja magát a föld alá, hogy örökre eltűnjön a világ és az én szemeim elől. Nélküle most talán már halott lennék, ám a Figyelő itt van, valamiért a közelemben volt a legjobb pillanatban, figyelmeztetni akart de nem kértem belőle, mégis maradt. Amint rájövök minderre az érzékeim és az erőm csatasorba állnak, ám most Edward nélkül kell megállnom a helyem és félő, hogy nem fog sikerülni, ráadásul túlerő ellen. Nem küzdöttem még démonokkal közvetlenül, bár ismerem a képességeiket, mondjuk azt, hogy ez inkább elméleti tudás, nem vagyok olyan tapasztalt mint Edward vagy akár Freya lenne ha emlékezne dzsinnségére. A szerelem, az érzelmek az én fő erősségem nem a támadás, a harc, így nem is eshetek neki a három démonnak, csupán védekezni tudok. Az első amit meg kell tennem, hogy az embereket megvédjem tőlük, ne legyenek ártatlan áldozatok vagy szükséges veszteség, és azzal a tettemmel, hogy bezárom az ajtókat és magunkat is a terembe a démonokkal, egyben a világunk titkát is védem. A férfira nézek bár az elutasításom után nem várok tőle semmit ő mégis bólint, tehát nem vagyok egyedül mégsem. Hálára, köszönetre most nincs időm, a démonokkal kell foglalkoznom immár teljes valómban állva előttük. Az egyiknek meg is rándul a szája mely mögött éles és hatalmas agyarak vannak, a nyála csorog lefelé és a mellkasára cseppen, ettől a látványtól még dzsinn gyomrom is felkavarodik. Önkéntelenül is elképzelem milyen amikor hozzám ér. Egyelőre csak ennyi látszik belőle, de tudom, hamarosan már tüskék, szarvak és karmok állnak majd velem szemben. Amikor elhaladtak a férfi mellett, nem is figyeltek rá mivel velem foglalkoztak, így nem tudatosul bennük a képessége és ezzel a mi kezünkre játszanak. Nem kell stratégának lenni ahhoz, hogy lássam saját magukat zárták csapdába. Ám én csupán magamat tudom védeni, a férfit nem vagyok képes a pajzsom mögé terelni, de talán nem is olyan védtelen mint amilyennek mitikusként látom. Egyelőre csak a pajzsom véd ellenük, mielőtt azonban más fegyvert is bevetnék, az egyik feje a földön landol. Szinte észrevehetetlen volt ahogy megölte, csupán egy surrogó, nem odaillő hangot hallottam és máris vége volt, a feje tompa puffanással ér padlót, zöldes nyálkával befestve a csiszolt parkettát. Ő volt az aki az imént már kezdett átváltozni, így nem sötétvörös vérrel festi be a padlót. Összerezzenek de van annyi lélekjelenlétem, hogy ne sikoltsak fel. Csupán egyetlen lélegzetvétel telik el, egyetlen rövid felszínes sóhaj hagyja el ajkaimat és máris ott állnak előttem teljes, valódi mitikus alakjukban. Félelmetes, és egyszersmind lenyűgöző, hiszen nem mitikusnak születtem, nem közöttük nőttem fel, és nem is igen találkoztam démonokkal ilyen közelről, csodának élem meg holott tudom mennyire veszélyesek. Ám nem töltöm az időt bámulással, a féri hangja kizökkent és képes vagyok a maradék kettőre úgy figyelni és nézni mint ellenségre. A haragosra pillantok, talán a férfi tudni fogja, hogy őt szemeltem ki és a másikra támad. Gyorsan peregnek a másodpercek, a kapzsi felemelkedik a padlóról, de szerencsére nem vonja el a figyelmemet a védelmező aurám pedig kitart a lángcsóva ellenére. Két talizmán is véd, régi ékszerek, régi, értékes ékkövek, bár nem látszik rajtuk. Amint a láng kifogy a démonból a szusszal együtt, a pajzsomat az irányítás erejére cserélem, a hatalmas fagyűrű pedig a démon felé száguld. Mindeközben a másik a levegőből indít támadást az önkéntes védelmezőm ellen. Démoni fegyvert idéz meg, hatalmas pallost amivel felé csap, s a támadása elég gyors, fentről érkezik iszonyatos erővel.*



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Figyelö
our eyes are on you
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 252
☮ Hozzászólások száma : 10



TémanyitásTárgy: Re: Természettudományi Múzeum   Szer. 30 Márc. 2016 - 20:03






Marlene & Daniel
For every ending a new beginning...?!


 Tévedés ne essék; nem azért figyelek fel a nőre, mert olyan tetszetős a külleme. Akkor is megtenném, ha egy szakállas kamionsofőr lenne veszélyben, hiszen ez a dolgom. Az csak hab a tortán, hogy mennyire csinos, ám ez nem vonhatja el a figyelmemet. A feladatom az, hogy egyensúlyt teremtsek, és felmérjem, hogy a mérleg nyelve hova is billen. Jelenleg ellenében. A három démon valamiért el akarja veszejteni. Talán csak indok nélkül, hogy egyel kevesebb rendtag kutassa fel őket, kívülállókat. Hiszen azoknak kell lenniük, ezt egyértelműen érzem. Túlerőben vannak, és nem úgy tűnik, mintha a szőke nő hinne nekem, amit nem értek, hiszen nem kell megjátszania a butácska fruskát. Halhatatlan, az ereje teljében, erre úgy tesz, mintha nem érezné a belőlem fakadó különlegességet, ám nem tehetek semmit, ha nem szorul a segítségemre, akkor lehet, hogy a szemem láttára fogják kivégezni. És utána továbbállnak, nem túlzottan érdekelné őket, hogy tanu voltam, már a nevemben is benne van, hogy figyelő. Nem vadász, nem védelmező, figyelő. Kényeszeredetten lépek el mellőle, hogy kiszabadulhasson a csapdámból, amely védelem is volt egyben, ám ahogyan mondani szokták, nem erőszak a disznótor. Karbafont kézzel dőlök neki a falnak, nem szándékozom továbbállni, amíg nem derül ki, hogy mi fog történni. Várakozó álláspontra helyezkedek, holott tudom, hogy ha döntenem kell, akkor a lány mellé fogok állni, ha kéri. Vagy rúgjam fel az évszázados kódexet, és mégiscsak legyen öntörvényű? Akkor állást foglalok, és ha a kívülállók megneszelik, hogy milyen döntést hoztam, akkor Ascariel emberei közé sorolnak majd. Már ha hagyok túlélőket. Ha...  Látom az elnyíló ajkakat, ezt apró bólintással jutalmazva igennek veszem. Mégis úgy teszek, mint aki semleges nézőfélként kíséri végig a történteket. A három alak elhalad mellettem, és a nőt kerítik be, a terem pedig bezáródik, csupán öten maradunk, a párbajnak nem lesz más személője. A fiatal nő lassan elveszti a stratégiai pontját azzal, hogy nem tudja a hátát védeni, ám átváltozik, és ez pillantra kizökkenti a triót, hogy a háta mögé kerülő haragos torkán jusson ki szigonyszerű pisztolyom lövedéke, amely dróthuzalon futott felé a levegőbe. Egy mozdulattal rántok egyet a pisztolyon, amiből kilőttem a holdkő lövedéket, s a démon feje a lábam elé hullik, mint holmi focilabda.
- Csökkentsük azt a túlerőt. – Mormolom kimért mosollyal, mire a kapzsi és a maradék haragos meghökkenve horkant szinten kánonban, és megkezdődik az átváltozás, pár pillanat múlva már karmokkal és patákkal nézünk farkasszemet. A kapzsi lehet a vezér, bőrlebernyeges szárnyával felemelkedik a talapzatról, a haragos ellenben vörös lángcsóvát lő ki a szemeiből, egyenesen a szerelemdzsinn felé. Kezdődjék hát a tánc. Elrugaszkodom...



▲ music: Just give me a reason ▲Note: Just for yoou

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Dzsinn
make a wish!
☮ Főkarakter : Ellael, minden pm-et ide kérek :)
☮ Kor : 178
☮ Hozzászólások száma : 38
☮ Tartózkodási hely : Jelenleg New York



TémanyitásTárgy: Re: Természettudományi Múzeum   Szer. 23 Márc. 2016 - 7:53



Daniel&Marlene







*Nem gondolom, hogy annyira feltűnő vagyok, hogy bárki is akár egy pillantást pazaroljon rám, egyébként meg nem érdekel. Számomra Edward a fontos minden tekintetben, épp ezért nem szoktam azt nézni, hogy hány férfinak akad meg rajtam a tekintete. A mai világ ráadásul túlságosan előrehaladt, ahogy észrevettem az számít ki mennyit pakol ki magából, az én angol konzervatív eleganciám maximum valamelyik nagy hasznot hozó üzleti tárgyaláson lenne elfogadott és nem egy délutáni múzeumi séta alkalmával. Valójában igen ritkán mozdultam ki a szállásunkról egyedül, jobbára Edwarddal mentem valahova és olyankor nem szoktak udvarolni azok a férfiak sem, akik vevők az én külsőmre. New York a kivétel és ahogy most tapasztaltam, mindenben kivétel. Edward teljesen belebonyolódott ebbe a kulcs ügybe, keveset van otthon és amikor elmegy, akkor sem visz magával, mintha már nem lennék fontos a számára, már nem szükséges a segítségem, és azóta az este óta, hogy sérülten jött haza én pedig a lábai elé omoltam a kívánságvágyam kellős közepén, szinte az ölébe borítva az érzelmeimet, alig szól hozzám. Távolságot tart, hihetetlen szakadék tátong közöttünk és ezt meg kell oldanom valahogy. Olyasminek kell történnie ami miatt rám lesz szüksége, amiben csak én segíthetek neki és akkor ha újra kívánni kényszerül az én fizetségem egyszer az életben a vágyaimhoz igazodik majd. Ám most a gondolataimból kirángat az a férfi aki úgy tűnik ismerkedni akar, ráadásul nem a legjobb módszerrel. Bár a múzeumnál jobbat el sem tudnék képzelni, ilyen helyekre azért nem tanulatlan és közönséges emberek járnak, de többet vártam volna.*
-Köszönöm...elnézést.
*Ellépek mellette és a tárlat másik végébe sétálok, bár fogalmam sincs mit nézek. A fenyegetettség jelzése megmarad bennem azután is, hogy utat enged nekem és ellép előlem. Megfigyelő? Figyelő? Túl gyorsan ment ez, túl könnyen le tudtam beszélni a tervéről és ez gyanút kelt bennem. Talán igaza van és mégis valami ellenem fordult, vagy szervezkedik, ám eléggé hihetetlennek tartom mindezt a felvetést. Apró pont vagyok csupán....hacsak. Hacsak nem Edward és a kulcs és Freya a célja mindennek én pedig csupán csali leszek vagy a kapu amin keresztül Edwardhoz férkőzhetnek. Hirtelen kihagy a szívem egy ütemet s aztán úgy meglódul mintha ki akarna ugorni a helyéből. ~Edward veszélyben van!~
*Szinte sikoltja az elmém ezt a pár szót és megperdülök a férfi felé. Megkérdezném tőle kicsoda ő és mit tud Edwardról, de már késő. Három férfi lép be a terembe, láthatóan nem múzeum imádók és cseppet sem érdekli őket a természet kultúrája. Érzékeim kigyúlnak és még az én csekély tudásom is elég ahhoz, hogy lássam a léleklenyomatukat. Úgy fénylenek mintha szándékosan meg akarnák mutatni nekem kik ők. Démonok, három démon egy múzeumban ahol emberek vannak, ártatlanok, gyerekek. Egy kapzsi és két haragos, nem túl jó leosztás, sőt! A lehető legrosszabb kombináció. A férfi felé pillantok, de tudom, már késő ahhoz, hogy a segítségét kérjem, ráadásul fogalmam sincs kicsoda és honnan tudott arról, hogy mi közeledik. Annyira el voltam foglalva a gondolataimmal, hogy nem figyeltem rá, a halvány, különös érzés is csak most ugrik be. Elvetettem, figyelmen kívül hagytam. Elkerekedett szemekkel tekintek rá. Egy Figyelő. Elnyílnak az ajkaim, ha remek színész lennék akkor is késő lenne már bármilyen akcióra, és talán jobb ha a démonok azt hiszik egyedül vagyok. Ebben a teremben nincs senki rajtunk kívül, még eddig. Gyűrűs kezemmel a brossomra fogok, a másikkal pedig a gyűrűt érintem meg. A védőtalizmánjaim talán elegek lesznek ahhoz, hogy kivédjem a támadásaikat, ám azt nem tudom, hogy férfi mennyire védett velük szemben. Mielőtt a pajzsom körbevenne, már átváltozom dzsinn alakomba és az irányítás képességével becsukom a terem ajtajait, végül felhúzom a pajzsom. Ami itt történik majd, annak ebben a teremben is kell maradnia. Az ajtók nem nyílnak ki semmilyen erőszakos kísérletre sem, ám így mi is be vagyunk ide zárva.*



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Figyelö
our eyes are on you
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 252
☮ Hozzászólások száma : 10



TémanyitásTárgy: Re: Természettudományi Múzeum   Vas. 20 Márc. 2016 - 21:24






Marlene & Daniel
For every ending a new beginning...?!


  Azt hinné az ember, hogy egy halhatatlannak igazán nem kell azt bizonygatnom, hogy tudok a kilétéről. Talán túlságosan ritkán foglalkozni a természetfeletti ügyeivel, netán nem olyan régen vált örökéletűvé, és még nehezen hiszi el, hogy pont ezzel akarok rá hatni. Azért az ábrázatomból láthatja, hogy igencsak sürgető vagyok, mégis nagyon lekezel. Mondjuk igaza van olyan tekintetben, hogy nem számíthatott rám. Ilyen külsővel biztosan napi tizenöt ajánlatot minimum kap, ráadásul az öltönyből ítélve elképzelhető, hogy holmi playboynak tart, aki csak úgy nőket szed fel a múzemban, és másnap valami aprópénzzel penderítse ki őket, hogy az illető hölgy vegyen magának valami szépet. Nem nagyon van időm ezen gondolkozni, mert ha én érzem, hogy a halhatatnom veszélyben van, akkor mások is, az üldözői. Különben sem vagyok túlzottan a szavak embere, legtöbbször igyekszem a háttérben maradni, de most muszáj vagyok valamit tenni. Nem tudom, hogy átváltozott állapotában milyen ő, de hirtelen az jut eszembe, hogy ha már odahajoltam, akkor a szájára nyomjam az enyémet, hiszen ha mindent jól gondolok, az egyre jobban érzékelhető üldözői egy magányos nőt keresnek, és átsiklik majd a tekintetük egy csókolózó páron. Ám az ellenkező, riadt tekintet még engem is elriaszt, ezért kurtán biccentve hátrahúzódom.
- Ahogy gondolja hölgyem, végülis én csak megfigyelő vagyok. – Adok neki akkora rést, hogy kényelmesen el tudjon férni mellettem és az újtára engedem. – A zavart pillantás amit megereszt, mégiscsak párosul számomra némi fellengzősséggel, miszerint már biztosan bepróbálkoztak nála ócsább dumákkal is. Én aztán nem fogom felülbírálni, ha annyi veszélyérzete sincsen, hogy kicsit is komolyan vegye a szavaimat. Karbafont kézzel lépek el mellőle a következő kiállított tárgyig, azonban szemmel tartom őt, mert tudom hogy mi fog történni, innentől kezdve viszont tényleg nem avatkozhatok be. A múzeum folyosóján itt hárman fordulnak be, mindhárman magas, tagbaszakadt alakok. Démonnak tippelném őket. Elképzelésem sincsen, mit akarnak a szőke nőtől, de most nem maradt választásom, mint figyelni. Még van ideje lelépni, de már látni fogják, maximum annyit tehetek, hogy feltartom őket. Már ha észrevette a triót egyáltalán..




▲ music: Just give me a reason ▲Note: Just for yoou

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Dzsinn
make a wish!
☮ Főkarakter : Ellael, minden pm-et ide kérek :)
☮ Kor : 178
☮ Hozzászólások száma : 38
☮ Tartózkodási hely : Jelenleg New York



TémanyitásTárgy: Re: Természettudományi Múzeum   Szer. 16 Márc. 2016 - 6:29



Daniel&Marlene







*Ahogy a jelen kor vívmányaival szeretek megismerkedni, úgy a múlt is épp annyira érdekel, bár egy részének, nagyobb részének mint az emberek egy élet alatt, a tanúja voltam. A születésem előtti időkre is kíváncsi vagyok és gyakran kihasználom az alkalmat amikor Edward az ügyeit intézi, azokat melyekbe nem enged bepillantást és olyankor körbejárom az egész várost ahol megszálltunk, szinte az összes múzeum és képtár a látogatási palettámon van. Korábban hihetetlenül élveztem, éhes vagyok a kultúrára, szeretem a színházat az operát…most azonban, New York nem lopta be magát a szívembe. Az elején még szívesen mentem el múzeumba, de most csak azért vagyok itt mert muszáj kimozdulnom a házból. Edwardnak annyira fontos Freya és a kulcs, hogy még színházba sem volt hajlandó elmenni velem, oda pedig egyedül….nos mégiscsak furcsa, még ebben a mai nyílt és szabad világban is. Nem is emlékszem mit láttam eddig, talán csak a nagy T-rex csontvázra, ám amikor kiszakadok a gondolataim közül, meglepve veszem tudomásul, hogy egy hatalmas fa törzsének egy darabja előtt állok. Nem emlékszem hogyan jutottam el eddig és, hogy mit láttam, csak nézem az évgyűrűk vonalait, a vastag kérget és megint visszaránt a múltba. Emlékszem egy korai nyári délután volt, az első napom dzsinnként amit újra tiszta tüdővel tudtam élvezni, hihetetlenül boldog voltam és persze zavarodott. Nem fogtam még fel teljes egészében mi történt velem, szükségem volt „normális” dolgokra, mint egy fa kérgének megsimogatása, hogy érezzem minden valódi körülöttem és nem csak álmodom. Olyan békés és egyszerű volt minden, Edward fejében még kósza gondolatként sem merült fel, hogy valaha eltűnjön az életemből, soha nem említette az elmúlt napok egyikéig. Már arra sem emlékszem mikor volt, talán tegnap vagy azelőtt, egy hete. Összefolynak a napok a fejemben és semmi nem történik, csak lézengek a házban és…..unatkozom. Nem találom a helyem, pedig sosem volt otthonunk, olyan amire azt mondhatnánk mi dolgoztunk meg érte, mi csinosítottuk, a miénk. Bérházak, lakosztályok, utazás tette ki az életünket és nem is lesz másként. Illúzióval álltattam magam. Csak az az első boldog pillanat ragadt meg bennem igazán, amikor megérintettem a durva kérget, és talán ezért nyúlok most is utána. Már épp megérinteném amikor egy hang rángat vissza a valóságba. Persze múzeumban vagyok ahol nem lehet semmit sem összefogdosni, biztosan az egyik teremőr kapott rajta, ijedten rántom vissza a kezem és fordulok a hang birtokosa felé, hogy magyarázkodjak mint egy bűnös gyermek. Csak akkor jut el a tudatomig, hogy egészen más szavak hagyták el a férfi ajkait mikor meglátom az arcát. Zavartan tekintek a zsebkendőre ami már csak azért sem lehet az enyém, mert fekete szegélyes. Nekem csak hófehér zsebkendőim vannak és mind monogramos. Persze minek is nekem monogramos zsebkendő, manapság már nem divat. Ellenkeznék, hogy „nem, köszönöm, de nem az enyém” mikor a férfi időt sem hagyva akár egyetlen szóra is közelebb hajol hozzám. Én pedig hátrálnék, de a fatörzset tartó alapzat nem engedi, a lábammal nekiütközöm. Ez a bizalmas közeledés megijeszt és bosszant egyszerre, a szavak pedig merészek és szemtelenek. Veszély? Ugyan milyen veszély érhetne egy nyilvános helyen, egy múzeumban? Nevetséges.*
-Uram?....Megbocsásson de….még soha életemben nem hallottam ennyire….átlátszó és idétlen próbálkozást az ismerkedésre. Roppant hízelgő öntől de nem, köszönöm nem kérem, hogy _megvédjen_.
*Kissé zavartan, felháborodva lépek el mellette ha sikerül, de eléggé be vagyok szorítva a férfi és a talapzat közé, csak oldalazva tudok ellépni. Ha elenged akkor el is indulok bár nem tudom merre, csak el tőle minél távolabb. Tudat alatt azért érdekel amit mondott, megragad bennem mint az az első boldog emlék és ott motoszkál a gondolataim között. Veszély. Miért pont én? Olyan messze vagyok a rend felső köreitől, mit akarhatnának tőlem? Persze a férfi nem említette, hogy a rendről lenne szó, tehát semmilyen félnivalóm nincs, egy múzeumban csak nem támadnak meg.*



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Figyelö
our eyes are on you
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 252
☮ Hozzászólások száma : 10



TémanyitásTárgy: Re: Természettudományi Múzeum   Hétf. 14 Márc. 2016 - 10:19






Marlene & Daniel
For every ending a new beginning...?!


 Tegnap érkeztem vissza Tokio-ból, hiszen az álcámmal is kell törődni, attól, mert figyelő vagyok, még meg kell élni valamiből. New Yorkban fogok lakni egy ideig, egy lakást bérelek, de még nem igazán laktam be. Nem volt kedvem a kipakolással szöszölni, egyenlőre még dobozokban élek. Nagyjából öt évente szoktam változtatni a helyemet, hogy ne tűnjön fel, hogy nem őszülök, nem öregszem, és mire visszatérek valahova, már nem nagyon emlékeznek rám.
Az üzletembereknél pedig megszokott, hogy sokat utaznak, és ha úgy vélem, hogy már elég sokáig éltem egy bizonyos álcában, hát nevet váltok, a Figyelők szövetséges szokott segíteni, hogy mindez zökkenőmentesen menjen, egyéb kapcsolatot aligha tartok velük, igen öntörvényű vagyok. Ragaszkodtam hozzá, hogy megtartam nagyvilági stílusomat, nem leszek senki dróton rángatható marionettje. A héten már nem utazok vissza Japánba, az itteni érdekeltségeimmel kéne törődni. Ráadásként figyelek néhány sötét alakot a városban, még nem lépték át azt a bizonyos határt, amíg lépnék, de már közel járnak hozzá. Nem árt ismét a körmükre néznem. Én ugyan nem fogok örökké élni, mint az ilyenek, de már szereztem elég tapasztalatot abban, hogyan kell csellel áthidalnom a természetfeletti erejüket, többek között a holdkövek erejével, amit tulajdonképpen a fémdetektorok sem érzékelnek, ha pedig megvizsgálja őket a vámos, rá lehet fogni, hogy fossziliák. A magam készítette fegyvereket pedig egy mozdulattal össze lehet rakni amúgy ártatlannak látszó alkatrészekből.
Letusolok, kicsit kótyagos vagyok még az időeltolódástól, és megborotválkozom, szeretek egy fárasztó utazás után felfrissülni. Az órámra nézek, negyed tizenegy. Úgy gondolom, hogy közterületet választok, ott tudom legjobban érzékelni a sötét szándékot, és végül a természettudományi múzeumra esik a választásom, végülis ha nem történik semmi érdekes, legfeljebb körbejárok, veszek valami bizsut az ajándékboltban, és megebédelek. Nyakkendőt kötök, némi arcszesz, és a hajamra egy kis zselé, hogy ne legyen olyan zilált, mintha most öltem volna meg három démont. A fegyver most nem penge lesz, a múzemba azt nem lehetne bevinni, pusztán egy különleges ásványból összerakható pisztoly, az is több darabban, a zsebeim mélyén, pár pillanat alatt összepattintható. Átkelek a parkon, és megváltom a jegyemet. Az első negyed óra puszta nézelődéssel telik el, a mellettem kattingató japán túristák minden szavát értem, amikor belémhasít a felismerés, valaki itt nagy veszélyben van. De ki? Forgatom a fejemet, de még nem érzek senkit konkrétan.. Lendületes léptekkel vágok át a növénytár felé, ahonnan mintha pulzálás hatna rám, ott veszem észre a nézelődő fiatalnak tűnő szőke nőt. Megilletődötten hümmentek, amikor mitikusokról van szó, mindig olyannak képzelem őket, akik valami módon... nem is tudom, látszik rajtuk a gőg, a felsőbbrendűség, ez a nő viszont szép, és nem csak a külsejét illetően, látszik rajta valami... belső harmónia. Mellé lépek, átnyújtva egy zsebkendőt, mintha csak ő ejtette volna el.
- Ez a kisasszonyé? – kérdezem fennhangon, ám amikor átadom, akkor picit közelebb hajolok, suttogóra fogva a hangomat. – Nagy veszélyben van. Nem tudom, hogy ki akarja bántani, de az életére törnek. Én megvédhetem, ha kívánja. – Csak egy pillanatra nézek a szemébe, összességében viszont jár a tekintetem, hogy mihamarabb beazonosítsam a forrást.



▲ music: Just give me a reason ▲Note: Just for yoou

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Admin
i'm the leader
☮ Főkarakter : Caryeth, Eldorien, Ellael
☮ Hozzászólások száma : 336



TémanyitásTárgy: Természettudományi Múzeum   Hétf. 14 Márc. 2016 - 9:48


Természettudományi Múzeum

New York természettudományi múzeuma az egyik leghíresebb a világon található tárlatok közül. Különféle tárlataival széles közönséget vonz magához, példának okáért az alábbi kiállítások találhatóak meg: állattár, ásvány- és kőzettár, embertár, őslénytár, növénytár.

Kikapcsolódósának is kiváló, ám gyakorta szerveznek ide turisták is körtúrákat, s nem meglepő módon kisiskolások is szájtátva nézelődnek. És hogy még érdekesebb legyen a dolog, a látogatók időnként interaktív programokban is részt vehetnek.

írta: Eldorien




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://fateofascariel.hungarianforum.com

Sponsored content
Don't Hide Your Real Face





TémanyitásTárgy: Re: Természettudományi Múzeum   

Vissza az elejére Go down
 
Természettudományi Múzeum
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Börtön-múzeum

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Fate of Ascariel :: A nagyvilág :: New York-