Share | 
 

 Régi bútorgyár (Staten Island)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Amelia Clara Jennings
☮ Kor : 18
☮ Hozzászólások száma : 31
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Régi bútorgyár (Staten Island)   Szer. 3 Feb. 2016 - 12:14


Az idegen
Amelia



- Számomra is öröm. * Biccentettem udvariasan, ám szavam kicsit sem azt sugallták, hogy az voltam. Még hogy szerencsém, hogy nem találkoztunk… meg kell hagyni nekem sem hiányzott egy Ninja fickó. Nem is értem… de amit szeretnék azaz, hogy mi a franc folyik itt. * - Anya mindig azt mondta, hogy rossz pénz nem vész el. * Jegyeztem meg arra válaszolva, hogy velem is történhet valami csúnya. Igen, ahogy allergiás is lehetek, meg elüthet egy autó haza fele. Egy üres raktárban vajmi kevés az esély arra, hogy bármi bajom is lesz. Legalábbis eddig azt hittem. Viszont azt meg már tudom, hogy nyugalmam csak is kizárólag az erdőben lehet, egy ott épített fakuckóban. Mint otthon az udvaron. New Yorkba vajon van erdő? *
- Jesszusom… minek nézel? Egy lázadó tininek? – csattantam fel. – Modern világ… telefon, sms… szerinted nem tudják otthon, hogy nem megyek időben haza? Nincs otthon Gordon, de még így is szólok. Azért ettől többet is kinézhetnél belőlem. * Soha de soha nem voltam rossz kislány. Mindig ott voltam mindenhol időben, a legapróbb dolgokról is szóltam otthon és legfőképp nem keveredtem bajba. Azthiszem, az utolsót már nem mondhatom el többet magamról. De a feltételezés… nos, az sért.*
- Oké… ott a pont. Hülye kérdésre, hülye válasz. * Emeltem fel a kezeim megadóan. Tényleg butaságot kérdeztem és sosem esett nehezemre ezt elismerni. Bár tény, hogy nem sűrűn fordul elő. Ahhoz képest, hogy izgága vagyok most elég sokáig voltam ugyan azon a helyen. S ha valamire nem számít az ember lánya, hogy a mögötte lévő fal egyszerűen bedobja a kulcsot. Nagy robaj jutott el a tudatomig, de mire egyet pisloghattam volna, már azt se tudtam, hogy hol vagyok. Sikolyomnak is csak a halovány visszhangja jutott el a tudatomig, az is valahol mélyen. Nem hallottam semmit, s pláne nem láttam. Azt viszont éreztem, hogy a hajam a szemembe van, én meg már azonnal akartam is kitörölni, csakhogy egy újabb nyögés hagyta el a szám. A kezem legalább egy tonnásnak éreztem, a lábaim nem is éreztem. Szóra nyitottam volna a számat, de egyszerűen még levegő se ment ki rajta nem még hogy hangot adjak ki. Sötét, foltos… a testem pihe könnyű, csak épp ne fájna egy-két helyen. A légzés nehéz és egyszerűbb volna abba hagyni, mint erőltetni az biztos. Csend… egy kósza hang se jut el a tudatomig. Ha nem tudnám, hogy magamnál vagyok, azthinném, hogy elájultam… de érzem a sújt… akkor valahol a tudatomnál vagyok… márha maradt még agyam. De mi volt ez? Honnan jött és miért omlott össze? Eddig semmi baja nem volt… oké, elhagyott egy hely de semmiképp sem a lélek tartotta egyben.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Sárkány
our wisdom runs like a river
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Hozzászólások száma : 19
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Régi bútorgyár (Staten Island)   Pént. 11 Dec. 2015 - 19:38


Amelia & Miles

 A fegyvert még mindig nem teszem el, hiszen az üldözöttem bármikor felbukkanhat, igen szívós fajta. A beleeresztett golyók ellenére is jól bírja, jobban fel kellett volna készülnöm belőle, de ahogy magamat ismerem, ez csupán időszakos gond lehet, hamarosan a kukacok zabálják majd, mint a többit. Az ember kislánnyal viszont nem számoltam, megszoktam, hogy itt soha nincsen senki. Taxisnak adtam ki magamat, s altatógázt nyomtam a hátsó ülésre, amikor a vendégem beszállt, s idejöttünk, mint előtte már sokakkal is megtettem ezt, ám ez a ritka szívós példány túl gyorsan felébredt, és szó szerint kitört a kocsiból, a folytatás pedig már ismert, tűzharcba keveredtünk, csak annak köszönhetem, hogy a démon nem változott át, hogy tele vagyok aggatva holdköves ékszerekkel, így le tudom árnyékolni a természetfeletti auráját.
- Még szerencse, hogy eddig elkerültük egymást. Különben is, én nem szoktam elhullani. És nem szabadna itt lenned, mert veled is történhet valami... csúnya. – Nem azért, mert én azt mondom, őszintén szólva leszarnám a kis csitrit, de nem szerepelt a tervben. A fickót likvidálom, mert ez a dolgom, ő a célpont, de az ártatlan civilek nem kerülhetnek a lővonalba.
- Az egy dolog, hogy nem akartál, és ha otthon keresnek? Az őrszobán akarod végezni? – Kérdezek vissza higgattan, láthatóan semmi mozgás, lemaradtam a démonról, de utána kell mennem, most, hogy sebesült, több az esélyem, mintha már rámkészül. – Játékpisztolynak tűnt? – Kérdezem szenvetlenül, hiszen hallhatta a lövéseket, a gyártelepen már nem szereltem fel a hangtompítót, úgy okoskodtam, hogy már nem kell túlelegánskodni. Azon felugrik a szemöldököm, hogy nem akar hazamenni. Most vissza kéne kérdeznem, hogy mi a baj otthon? Túlzottan nem érdekel.
- Elmenekült, de utána.. – ...megyek, legalábbis ezzel folytatnám, ám nincsen rá módom, az épület ugyanis megremeg, mintha egy hatalmasat vágtak volna rá, és az oldalsó fal, amely mellett ücsörög, vagy gugol, nemes egyszerűséggel összeomlik, egyenesen Ameliára. Nem kellett volna a csevelybe bonyolódnunk, amíg nem voltam benne biztos, hogy a démonnak annyi. A lány nyakába tégladarabok záporoznak, maguk alá temetve őt, s a feltáruló lyukon át pont rálátok a már félig átváltozott démonra. Egy pillanat erejéig sem habozok, halálpontosan célzok, s lövöm fejbe. Agyvelő robban szét, ennek annyi, viszont a lánynak is, ha nem teszek valamit sürgősen. Elkezdem lerámolni róla a tégladarabokat, bár tudom, hogy most nem feltétlenül mozdíthatnám, ha baja esett. Remélem legalább az eszméleténél van, mert sürgősen be kell vinnem a kórházba.


♫ I will be ♫ Aktuális viselet Alone in the dark©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Amelia Clara Jennings
☮ Kor : 18
☮ Hozzászólások száma : 31
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Régi bútorgyár (Staten Island)   Szomb. 28 Nov. 2015 - 12:14


Az idegen
Amelia



*A fegyverek ropogására meg-meg rándulva tágultak ki a szemeim. Olyan… irreális volt és mégis valami mélyen azt súgta, hogy amilyen hamar csak tudok osonjak ki innen és meg se álljak hazáig. De olyan egyszerű lett volna hallgatni arra a pici hangra, és sosem voltam egyszerű esett. Akkor beszéltem, mikor hallgatnom kellett volna és akkor maradtam mikor mennem. Valahogy magával ragadott, és lebilincselt ezaz egész. De olyan szinten, hogy észre se vettem, hogy észre vettek. Örök törvény viszont, hogy minél jobban próbálsz észrevétlen maradni, annál jobban felhívod magadra a figyelmet. Ez most se volt másképp… egy alap mozdulattal is hangzavart csaptam és most már én is rájöttem, hogy tudnak a jelenlétemről. Még mielőtt megpróbáltam volna megmagyarázni magamnak, hogy nem vettek észre az egyik már felém is lendült és be az ablak helyén. Hátam a hideg, nyirkos falnak dőlt és a hidegtől minden lélegzetvételem éreztem. Légzésem nyugodt volt, csak a szívem kalapált úgy, mintha épp lefutottam volna a maratont. Tekintetem azonnal a másik kezére siklik, és figyelmem leköti a fegyvere. Sose láttam még fegyvert. Ugyan biztos voltam benne, hogy Apa is tartott és, hogy Gordonnak elengedhetetlen a munkájához, de sose láttam még egyiket sem. Talán nem véletlen….
A hangsúly amit megüt a másik és ahogy felcsattan, az egyszerűen… olyan szinten meglep, mintha pofon vágtak volna. Nos, megütni, még sose ütött meg senki és én is csak egyszer törtem be egy srác orrát. Tehát evidens, hogy még kiabálni se kiabált velem soha senki. Vagyis apa, egyszer. Mikor betörtem a srác orrát. Az érzés most is ugyan az… mintha rosszat tettem volna, azért mert megvédtem magam. Csak épp most azért, mert olvastam.*
- Csak olvastam. Mint mindig, ha itt vagyok. Most én tehetek arról, hogy ide jöttetek meghalni? Jó nem már azt mondod, hogy nem szabad itt lennem, mert te azt mondod. - Csattantam fel én is, bár amennyire vékony és mégis kedves hangom engedte. Nem hiszem el… komolyan mondom, kezdem unni, hogy mindig mindenért én vagyok a hibás. Holott, azért nem most járok itt először és persze soha senkibe nem futottam bele. – Különben meg, nem akartam haza menni. De az ott igazi? – böktem a fejemmel a fegyver felé. Hangom határozott és kíváncsi mégha testtartásom kissé merev is. Szándékosan kihúztam magam, de olyan szilárdan álltam ott, hogy a másiknak nem kellett túl sok ész ahhoz, hogy kitalálja eszemben sincs elmenni innen. Menjek ők máshova lövöldözni ha meg nem mennek… nos, ingyen mozi. Én szívesen végig nézem, ahogy kinyírják egymást. Legfeljebb a végén kihívom a mentőket. Najó, nem szívesen. De elég büszke és makacs vagyok ahhoz, hogy mostmár azért se menjek sehova. De elég nyilvánvaló, hogy egy magamfajta lány nem épp a külvárosból származik. Sőt... még csak nem is panelpatkány, mégha jelenleg az is vagyok.*
- Elment a másik vagy épp most bújócskáztok? * Persze nem szó szerint értettem, csak épp semmi neszt nem hallottam és nem tudtam eldönteni, hogy most pihennek egy kicsit vagy épp a másik lelépett míg megzavart ezt a fazont. Gőzöm sincs… de lány vagyok. Nem is kell értenem az ilyen hmmm… harcos, meghalosdikhoz.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Sárkány
our wisdom runs like a river
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Hozzászólások száma : 19
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Régi bútorgyár (Staten Island)   Pént. 27 Nov. 2015 - 21:48


Amelia & Miles

 Próbálok elvegyülni az árnyékok között, de az a szemét még úgy is lát, hogy egy vagon holdköves ékszer van rajtam. Hát persze, ótünde. A látását aligha vehetem el tőle, ahhoz minimum ki kéne kanalaznom a szemeit. Erre nem fog sor kerülni, összességében kívánják a halálát, nem csupán megbüntetni akarják. Megtehettem volna, hogy a szokásosnál szívósabb körtagra nem pusztán egyedül, hanem egy különleges kommandóval jövök, ám él bennem a büszkeség, hogy én magam terítsem le az illetőt. Gyors, mint a villám, még emberi alakjában is ki akar fogni rajtam, és álmomban sem tudom elképzelni, hogy az elhagyatott konténerek között egy emberlány is lapul. Késő este van, aligha hinném, hogy különösebb óvintézkedést kéne végeznem, a külvárosban egyébként is mindenki szarik a többire. Még akkor is, ha a szomszédban két halhatatlan öli egymást. Háromszor találtam eddig el, s a lány valóban jól érzi, amikor nagyobb terepre érek, akkor egy pár pillanatra visszaváltozom, hogy egy nagyobb savköpettel kínáljam meg, s a tócsa sistereve marja szét a padlót, a tünde viszont még bírja szuflával. Áh, jobb ezt emberként elintézni. Lövök ismét, hármas sorozatban adom le a lövéseket, de csak egy talál, ismét, most talán a medencecsontját találtam be szilánkosra, ezzel azért már csak lassul valamit a dög. Ujratöltök, és érzékeny fülem valamit hall oldalról. A tünde viszont szintén lőfegyverrel rendelkezik, s visszalő a rejtekből. Ugyan nem holdkő, de tünde gyártmány, megbuherálhatták valami elmés nyomkövető szereléssel, s csupán az alkaromra illesztett méregdrága hárítópántokkal tudom félreütni őket, ám homlokon alaposasan csorog az izzadtság. A francba... S a magam kedvéért hozzáteszem.... a jó büdös francba. Nem fogok odaérni a kiszavazó show késő esti különkiadására, amelyben élőben kapcsolnak. Ráadásul veszélyességi pótlékot sem kértem, pedig jól tudtam, hogy ki az illető. De nem, a hírnevemen nem eshet csorba. Nem számít, hogy a tünde az álcája szerint köztiszteletben álló greenpace szószóló, ettől még nem kell jobb embernek gondolnom. Valakinek légy a levesében. Aztán ismét meghallom a mocorgást, s mire visszapillantok az áldozatomra, a tünde már sehol nincsen. Morózus képpel lóbálva a pisztolyt, kiürítem a töltényhüvelyeket, de egyet még hagyok a tárban. A biztonság kedvéért. Miután kesztyűben dolgozom, s nem sérültem meg, nem kell attól félnem, hogy itt hagyom a dnesemet. Megpillantom a kicsi lányt az ablakból kisandítva, így az üresen tátongó bejáratom lendülök be, cseppet sem érdekel, hogy mit szól a pisztolytól.
- Te meg mi a jófrancot keresel itt kölök? Meg akarsz halni? – Kérdezem nem túl bájosan, ha most látna a tévé marketinges osztálya, azon nyomban kirúgnának. Na igen, a tévés műsorvezető bárgyú, ám imádnivaló álcája most sehol nincs. A kiscsaj enyhén megzavart, és nem érdemli meg, hogy bájcsevegjünk. A seggére verek, és elküldöm haza. Végtére is nem látott semmit, és nem hinnének neki.

♫ I will be ♫ Aktuális viselet Alone in the dark©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Amelia Clara Jennings
☮ Kor : 18
☮ Hozzászólások száma : 31
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Régi bútorgyár (Staten Island)   Hétf. 23 Nov. 2015 - 21:07


Az idegen
Amelia



Valami berobbant. Én meg akkorát ugrottam, hogy ’majd kitörtem a lábam annyira igyekeztem felállni. Most biztos elmondtam volna egy pár keresetlen szót, ha épp beszélnék csúnyán. De nem teszem. Az nem megoldás semmire. A hangzavar pedig csak erősödött, a szívdobbanásaimmal együtt. Végül megtalálva a lábaim álltam fel a sötét sarokból és kukucskáltam ki egy valaha ablak helyének szolgáló lyukon. Most áldottam az eget, hogy a szokásos két számmal nagyobb fekete pulcsim van rajtam, tekintve, hogy a hajam is sötét így nem vehet észre olyan könnyen bárki is legyen az vagyis… legyenek azok. Sosem találkoztam erre senkivel… most meg; egyszerre ketten is itt voltak. Ahogy felnéztem, az orrom valami szúrós szag csapta meg… olyan volt, mint a sav. De itt semmit nem találni, szóval biztos voltam benne, hogy csal az orrom. Íriszeim csak egyetlen embert véltek felfedezni a sötétben, de annak sem mondtam volna meg még azt sem, hogy milyen ruha van rajta, nem még azt, hogy milyen színű a szeme. Csendesen, szinte lélegzett visszafojtva hallgattam őket, bár inkább úgy tűnt mintha egymással próbálnának leszámolni. Mint egy rossz filmben. A bökkenő annyi, hogy épp nem egy filmet néztem. De azthiszem, hogy azért tartozom némi magyarázattal…
Mára már elegem volt mindenből. Megkaptam életem első hármasát. Mind azért, mert nem értettem egyet a bazilikában tett látogatással és akaratom ellenére sikerült belefűznöm a beadandóba Sasha szavait és történelmi információit, az angyalról meg úgy az egész hozzáállásról. Négyesnél jobbra amúgy se számítottam Szörnyelától… de hármasra??? Még álmaimba sem. Azt se tudtam, hogy hogyan írassam alá Gordonnal. Mit mondjak neki? Hogy utál a tanár és nem egészen azt írtam, amit tanítanak hanem azt, amit én magam reálisnak láttam és mástól megtudtam? Mondjuk… Apa ezért kiakadna. De Gordon talán nem. Ő nem Apu és egyáltalán nem érdekli a tanulmányom, csak annyi, hogy ne bukjak meg. Az is azért, mert a gyámhatóság rászállna. Legalábbis szerettem ezt hinni és ezzel is próbáltam nyugtatni magam. Ennek ellenére még se mertem haza menni. Inkább elkezdtem kóricálni, mint akinek nincs is hova mennie. Mindenkinek van olyanja, hogy elindul előre mindenféle cél nélkül aztán kiköt valahol. Nos, én itt kötöttem ki. Bevackoltam magam az egyik sarokba, nem foglalkozva a fehér nadrágommal és olvastam egy pdf-t. Idebent olyan sötét volt, hogy képtelenség lett volna egy könyvet olvasni pedig még csak 7 óra körül járhatott az idő. Viszont a hely áldása, hogy térerő se volt idebent. Talán mert annyira kint van a város szélén, vagy csak az építése más ennek a régi gyárnak. Nem tudom, de áldásos volt a csend és a nyugalom ami megszállt. Egészen elmerültem a mágia történelmében, egészen eddig a pillanatig.
… Ismét egy tompa puffanást hallottam és egy pillanatra eltűnt a másik ember is. Kihajoltam oldalra, hátha ott jobban látom, mikor sikerült belerúgnom valamibe. A törpe aranyára! Az iskolatáskám ott hevert a lábamnál, amiről el is feledkeztem. A parfümöm meg a fém tolltartómmal ütközött, apró ám mégis figyelemfelkeltő hangot hallatva. Ennyit arról, hogy láthatatlan akartam maradni. Lemeredve leskelődtem ki az ablakon, hogy vajon mégis mennyire vontam fel magamra a figyelmet. Valahol bíztam benne, hogy jobban levoltak foglalva egymással mint a hangokkal… Félni… ezt a fogalmat ugyan ismerem, de még sosem találkoztam vele úgy, hogy érezzem. Most se féltem. Pusztán csak nem voltam még ilyen helyzetben és nem tudtam mire számítsak. A bizonytalanság és a nulla életösztönöm, amit még a kíváncsiságom is felülír… na az tudd igazán megölni.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Admin
i'm the leader
☮ Főkarakter : Caryeth, Eldorien, Ellael
☮ Hozzászólások száma : 336



TémanyitásTárgy: Régi bútorgyár (Staten Island)   Szer. 8 Júl. 2015 - 21:58


Régi bútorgyár

Staten Islandet olykor az elfeledett kerület névvel is illetik, sokkal kevésbé ismert, mint a másik négy városrész. A negyvenes évek tájékán itt épült fel az egykor híres XY Bútorgyár, melyet néhány évtizede zártak be végleg, s azóta néhány suhancon kívül, akik kövekkel dobálják be a megmaradt ablakokat, aligha jár ide valaki. Ám az emberi szem elől elrejtve, az épület téglafalai között valami egészen különleges lakozik.
Ascariel népének feketepiaca. A hely teljes mértékben semleges, nem számít melyik fajhoz, vagy melyik körbe tartozol, mindenkire ugyanazon szabályok vonatkoznak. Igen, semleges, ám nem veszélytelen. Jól gondold meg, belépsz-e.

írta Fionn




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://fateofascariel.hungarianforum.com

Sponsored content
Don't Hide Your Real Face





TémanyitásTárgy: Re: Régi bútorgyár (Staten Island)   

Vissza az elejére Go down
 
Régi bútorgyár (Staten Island)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Fate of Ascariel :: A nagyvilág :: New York-