*Hárman vannak a közelemben olyanok akiknek a figyelés a feladata, de jómagam sem mulasztom el ezt, nem csak a tündére fordítom a figyelmemet hanem a környezetünkre is. Noha nem számítok másokra, sosem lehet tudni mi a másik terveinek középpontja, még nem tudtam magamnak bebizonyítani, hogy a tünde nem miattam van itt hanem csupán véletlenül keresztezte az utamat. Egy halvány magyarázat mégis van, Lenz jelentette volna, ha bármilyen módon érdeklődik a hollétem elkövetkezendő óráiról. Megelőlegezem a bizalmat a véletlen lehetőségére, s így is tekintek a tündére mindaddig míg ennek ellenkezője nem bizonyosodik be. Bár voltak vele terveim azokat nem a ma estére iktattam be és nem is dolgoztam még ki igazán, de szeretem a spontaneitást és remekül tudok improvizálni. A kérdésen nem lepődöm meg, Nessuno, akárcsak a jelenlegi emberi alakja, pimasz és provokatív de eléggé finoman ahhoz, hogy ne akarjak a nyakának ugrani. Yyl`asalyhoz képest ő még finom és nőies, amit talán értékelnem kellene. A fejemet könnyedén ingatom meg, előre tekintek a hajóm irányába, majd ismét csupán a fejemmel fordulok Nessuno felé.* -Ugyan. Sosem mondtam, hogy az utamban lennél, csupán nem a megfelelő lényt választottad ki a céljaid eléréséhez. *Kicsit másképpen értelmezte a szavaimat legutóbb. Nem értettem miért engem pécézett ki, évszázadokkal a megválasztásom után is még feltettem néha magamban a kérdést, hogy miért én? Nem éreztem magam eléggé felkészültnek egy ilyen magas és felelősségteljes poszt betöltésére, de nem én voltam az egyetlen. Hármunk közül talán Eldorien volt az egyetlen aki magabiztosan állt a körök élére, Caryethnek jó oka volt kételkedni a megválasztásában, hiszen nem mindennapi döntés született tekintve, hogy az egész háború az apja miatt robbant ki, jómagam pedig mindig is szerényebb voltam az átlagnál. Jobban szerettem szolgálni és fejet hajtani mint azt fogadni és utóbbit a mai napig alázattal teszem. * -Miért érzed, hogy ezzel megsértenél? Kevés kivétellel a magad útját járhatod. S mire jutottál tőlem függetlenül, ha szabad kérdeznem? *Elsősorban a kívülállókra vagyok kíváncsi, hiszen hiába volt minden elővigyázatosság, Nessuno felől és tőle függetlenül sem kaptunk mostanában hírt zavargásokra. Érdekes módon Kono halála óta csend van, pedig aki ellenünk szervezkedik annak remek alkalom lett volna a leggyengébb pillanatunkban lecsapni ránk, hiszen alig ocsúdtunk fel a fájdalmas és letaglózó történésekből. azonnal rácsapni a fájdalmas sebre az lett volna igazán sikeres, mégis csend és nyugalom van azóta. Persze van más ami ébren tart minket de azoknak mindannyian úgy hisszük nincs közük a kívülállókhoz.*
Ugyan a testőreit kiiktathatnám, ám nincsen rá semmi szükség. Pontosan tudom, hogy csak alibiből használja őket, nem kellenek, csak az álcájához. Ha rendeznivaló ügyünk van, az majd úgyis kettőnk között fog eldőlni. Ám nem egy hajnali párbajra kell gondolni, a jelenlegi fegyverkezés csakis verbális, a szavak csatája. Hagyom, hogy felmérje az erőmet, s úgy vélem, tisztességes vagyok azzal, hogy jelzem az itt létemet, mintha orvul törnék ellene. Ám még ezt is sértődve veszi tudomásul, vélhetően túlzottan megszokta már, hogy senki nem tör nyíltan ellene. Még én sem, bőven ráérek, hiszen rajongásom tárgya, évszázadok óta tisztelem, mindazt, amit képvisel, s tudom, hogy ő a leghatalmasabb, de el fog jönni az az idő, amikorra már ő is lassul valamicskét. S akkor ott leszek, hogy átvegyem a helyét. Szó sincsen itt bosszúwesternről, vagy arrogáns hatalomátvételről. Nem vagyok trónkövetelő sem, csak úgy gondolom, hogy ha majd le akarna köszönni, milyen elegáns megoldás lenne egy végső párbaj keretein belül átadnia a stafétabotot? Most most lesz ez, vagy még újabb ezer év múlva? Nem tudom, de nem tágítok a nyomából, még ha ezt nem is kell szó szerint érteni, nem akarok rátelepedni. - Valóban? Akkor talán rontom itt a levegőt? – Kérdezek vissza érdeklődően, legutóbb egyértelműen jelezte, a terhére vagyok. Az, hogy most itt van, jelentheti a véletlent is, habár ezt kizárom magamban. Mr. Montgomery túlzottan precíz, lényegretörő ahhoz, hogy spontán dolgokba fusson bele. Annyira szakszerű, hogy talán minden perce meg van tervezve. Egyenlőre túl kis halnak vél, ám mégis, mintha szánna arra időt, hogy elvarrja a velem kapcsolatos szálakat. Logikus, és érthető. Nem csoda, hogy ennyire felnézek rá. - Jobb híjján igen uram. Ha már unalomra ítéltél, meg kell próbálnom tőled függetlenül is kezdeni magammal valamit. Ha meg nem sértelek. – Mondjuk eddig sem nagyon figyeltem az udvariaskodásra, a stílusom provokatív, ám a lényegen nem változtat. Attól mert nem viselkedem sznobként, még kedvelhetem a mindenki felett uralkodó szürkeszárnyú angyalt. A víz felé pillantok, és azon tűnődök, hogy vajon tényleg mit kereshet itt. Mégiscsak adna munkát? Tanulhatok tőle? Elég lemondó vagyok ezzel kapcsolatban...
*Az, hogy nem hallottam felőle azt jelenti, hogy nem jelent meg újra és nem akarta telebeszélni a fejemet a kívülálló bandával kapcsolatban. Ám tudtam minden lépéséről amit nem sikerült Lenz elől eltitkolnia, de a jelentésekből arra következtettem, hogy nem is nagyon akar elrejtőzni. Túl messze volt a renden belül de ott is szemmel tudtam tartani, több forráson keresztül érdeklődtem utána, arról, hogy milyen munkát végez, hogy mennyire veszi komolyan a feladatait, vagy, hogy egyáltalán kapott-e bármilyen elintéznivalót az elmúlt évek hosszú sora alatt. Igazából nem tűnt nagyon lelkesnek, de rosszat nem hallottam róla. igaz, jót sem. Lenz követte mindenhova ahova csak képes volt, ő olyan mint egy árnyék, csodáltam mert ember létére néha olyan volt mint egy démon aki képes árnyékalakot felvenni, beleolvadni a sötétségbe még fényes nappal is. Persze azért nem volt ő mindenható, néhány alkalommal nyomát vesztette Nessunonak de nem tartott sokáig. Kíváncsi voltam a tünde kapcsolatrendszerére, és Lenz tett néhány érdekes felfedezést. Neki ugyan nem számított de nekem igen. Épp ezért terveztem, hogy egy adandó alkalommal felbukkanok Nessuno életében, úgy tűnik most jött el ez az alkalom. A testőröm és Lenz a közelben voltak, de egyikük sem tudott volna semmit sem tenni ha a tünde arra a gondolatra jut, hogy beváltja ígéretét és egy huszárvágással átvegye a helyemet, ám én mégis minden kellemetlen gondolat nélkül közeledtem hozzá. Nem tartottam attól, hogy bármilyen módon ellenem tesz, most nem, ma nem. Úgy három lépésnyire tőle megálltam, kissé oldalt fordultam és úgy tekintettem rá, ajkaimon félmosoly játszadozott attól a hanyag, laza testtartástól amit Nessuno produkált.* -Magam is előnyben részesítem a víz közeli levegőt….de most határozott céllal érkeztem. *Szándékosan nem mondtam el miért vagyok itt, ha azt hiszi, hogy miatta, hát higgye legalább pár percig. Talán kétséget ültetek el benne, ha mégsem hát úgy is jó. Próbáltam a kalap karimája alá látni és ebben némileg segített a mólót kivilágító lámpák fénye, ám így is maradtak sötétebb árnyékok. Annyit azért láttam amennyire szükségem volt egy gyors arcolvasáshoz. A tünde feladta a leckét de mindig is szerettem a kihívásokat, azt pedig senki nem vetheti a szememre, hogy szelektáltam volna a nehézségi eladatok között. Nessuno egy volt a sok közül akikkel boldogulnom kell, mindenekelőtt a tervei valódiságát kell bizonyítanom a magam számára, aztán jöhet a többi. Próbáltam utánanézni annak a kívülálló csoportnak akikről korábban beszélt de vagy nem is léteztek, vagy szándékosan nem tett olyan lépést az első találkozásunk óta mely a nyomukra vezetett volna, így rá voltam utalva, viszont eléggé piszkálta a nem létező bajuszomat.* -Szóval csak jársz egyet. És járás közben eszedbe jutottak azok akikről legutóbb beszéltél nekem? vagy a legújabb Gordon Ramsay receptet futtattad le a fejedben? *Eszem ágában sem volt lebecsülni a tudását vagy a képességeit, mindennek amit mondtam oka volt. Nessuno olyan volt mint egy angolna és nekem meg kellett valahogy fognom, hogy ne csúszhasson ki a kezeim közül. Látóterem perifériáján halványan érzékeltem a hajóm vélt helye felől egy apró mozgást, valószínűleg már vár rám az ember a kulccsal és a papírokkal amit el akartam intézni még ma, de Nessuno fontosabb volt jelenleg. Még nem döntöttem el hogyan tovább, az tőle is függött, a szavaitól, a testbeszédétől, arcvonásainak rezdülésétől. Továbbra is oldalt álltam felé, csupán a fejemet fordítottam el, hogy láthassam és kényszerítettem magam, hogy _ne nézzek_ a jacht felé.*
A sötéttől nem félek, ótündeként egyébként is a világom sajátja, lévén fekete-fehérben látok, így számomra nincsen túlzottan jelentősége a naplementének. Egyébként sem vagyok egy betoji alkat, végtére is nincsen családom, senki, akinek fontos lehetnék. Na jó, nem számoltam a kívülálló lányt, Armenyellt, akivel Amerikába érkeztünk, ám őt csak pár napja ismerem, és nem érintett az Ellaellel való terveimben. Biztos vagyok benne, hogy neki nem tetszene, amit teszek, és végtére is igaza van, hiába próbáltam elmagyarázni neki, hogy nem azért török Ellael posztjára, mert annyira számítana. Úgy vélem, hogy magamnak tartozom annyival, hogy ne mások árnyékában éljek, hanem megmutassam, hogy én is tudok tenni a világért. Talán túl sokkoló őszinteséggel közeledtem az angyal felé, az intrikusok világában nyilvánvalóan nem ezt várta hogy legyen majd egy nyílt trónkövetelő, ám ennek így kell lennie. Mégis kész vagyok kivárni az időmet, ha Ellael nem akar velem foglalkozni, talán majd mindez változik. Összehúzom magamon a bokáig érő nagykabátot, na nem mintha fáznék, csak az embereknél ez a szokás, és nem akarok kilógni. A szentjánosbogarak kapkodása csupán időtöltés, ahogyan a sötét vízet nézem, a ringó hajókat, mielőtt még távoznék, és valamely program után nézni. Természetfeletti hallásom ellenben érkezőről figyelmeztet. Sőt, többekről, mégis, amikor megfordulok, már csak az angyallal találom magamat szemben. Halovány mosollyal köszöntöm őt, bevárom, amíg oda nem ér a korlátokhoz, hátha azért jött, hogy el tegyen láb alól, a víz bizony könnyű lehetőség lenne, ráadásul tanukat sem hagyna maga után. - Szép estét Mr. Montgomery. Ahhoz bizony komoly pénzmag lenne. A közelben lakom, gondoltam járok egyet. S az úr? – Kérdezem a korlátnak dőlve, az egyik kezemmel megérintem a kalapomat, mintegy tisztelségül. Valahogy sejtettem én, hogy nincs is annyira meglepődve, ha én kapnék egy rajongót a nyakamba, esélyes, hogy én is figyelemmel tartanám. Biztosan nem csak ketten vagyunk, a közelben lehetnek még emberei, ám ha kicsit is tisztességes, tudja, hogy ez csak kettőnkről szól. Még ha én nem is most szándékozom lebonyolítani azt a bizonyos említett párbajt. Annak is majd eljön egyszer az ideje. Egyszer.
*Sosem szerettem a testőröket, szükséges rossz az ő alkalmazásuk. Nem a rájuk fordított anyagi javakat sajnálom. van bőven miből hanem csak mert úgy érzem nincs rájuk szükségem, hiszen meg tudom védeni magam ám az alibi….Alexander Montgomery nem járkálhat csak úgy az utcákon mint egy sehonnai ügyvéd. Mondhatni azon a szinten ahova sikerült felküzdenem magam, a gtestőrség ugyanolyan státusz szimbólum mint a csuklómon lévő Ulysse Nardin karóra. Ha nincs, akkor senki vagy. Ezt a mentalitást mélységesen elítélem, de sajnos én vagyok ezzel egyedül az üzleti világban, így alkalmazkodnom kell. Szó se róla, minden egyes darab remekmű és imádom a különleges kocsikat és órákat, szenvedélyes gyűjtő vagyok, ám mindez csupán a magán szórakozásom kellene, hogy legyen. A testőröket már nem gyűjtöm ilyen szenvedéllyel bár vannak kapcsolataim és némelyike nem legális, da ha a dzsungelbe mész számíts ragadozó vadállatokra és vigyél magaddal puskát. Végre elszabadultam az irodából és van időm mindent megszervezni anélkül, hogy a mosolygós angyalom ne tipegjen a nyomomban. A mólók felé tartok, innen még nem látom a hajót nem tudom beazonosítani, elvégre sötét van ahhoz, hogy bármit is lássak a rengeteg jacht között, és még nem igazán láttam oylan sokszor, hogy felismerjem mint egy különleges autót. Bár egyedi tervezés, azért nem fekete bárány a fehér juhok között. Félúton lehetek talán mikor diszkréten rezegni kezd a telefonom a kabátom belső zsebében. Várok pár rezgést hátha abbahagyja de nincs olyan szerencsém, miután kelletlenül előveszem és a kijelzőre pillantok, már nem hezitálok tovább. A magánnyomozó hív, akit megbíztam Nessuno megfigyelésével.* -Montgomery. -Ludvig Lenz. Látom magát uram. Itt vagyok a mólón az emberével. -Köszönöm. *Érdekesen információ, pont itt nem számítottam Nessunora, az utóbbi időben egyetlen olyan jelentés sem érkezett róla amiből arra következtethettem, hogy engem követ. Minden bizonnyal véletlen, hogy pont most itt van. A beszélgetés rövid volt mint mindig, annak ellenére, hogy most fontos infót kaptam. Nem álltam meg telefonálás közben ezért már eléggé előrehaladtam, de lelassítottam a lépteimet és kiterjesztettem a léleklenyomat érzékelőimet. Tekintetemmel is Nessunot kerestem de emiatt nem álltam meg és fordultam körbe, de nem is kellett. Egészen közel volt hozzám, mitikus szempontból, szentjánosbogarakkal játszadozott mint egy gyerek és látszólag egyáltalán nem rám figyelt, de persze ez még nem jelentett semmit. Ő mitikus volt, elég idős ahhoz, hogy bárkit kijátsszon, a magánnyomozó pedig ember bár beavatott és volt néhány trükkje amit ő maga fejlesztett ki, nem véletlenül bíztam meg benne. Nessuno felé vettem az irányt, noha már a jachtomat is kiszúrtam de előbb ezt intézem el. Azóta sem hallottam felőle, de tudtam, hogy nem igazán csinált semmit, épp ezért voltam kíváncsi mennyire igaz az amit korábban mondott.* -Nessuno Nadie! Micsoda meglepetés. Hajókázni támadt kedved? *A testőr lemaradt amint megszólaltam bár nem ez volt az egyezményes jel hanem egy apró kézmozdulat. Nem volt szükségem tanúkra ahhoz amiről az ótündével szerettem volna szót váltani. az igazság az, hogy már terveztem a vele való találkozást, de ez az alkalom megelőzött.*
A kikötő, s a molók felé veszem az irányt, a víz felől jövő langyos fuvallat kedvemre való, ahogyan a hajamba, s a köpenyembe kap. Dél-Kelet Ázsiában születtem még nagyon régen, ott volt ilyen monszunhoz hasonlatos éghajlat, ami most New York sajátja ebben a pár napban, ki kell élveznem, amíg a semmittevés tart. Valahogy le kell magamat kötnöm, amíg megszáll az isteni szikra, amelyben végre segíthetek valakinek. Hiszen erről van szó, elsőre mindenki félreismer, Cassandra, Ellael, én pedig nem szoktam senkit sem kijavítani, legyen meg mindenkinek a véleménye rólam. Miért kéne ahhoz bármivel is kérkedni, hogy igazunk legyen? New York angyal fenyegetésnek vette a szavaimat, holott csupán kalandra invitáltam, ám ő túl komoly, nem látja a lehetőséget, hogy nem az a lényeg, hogy majd egyszer a jövőben szembekerülünk, sokkal inkább az, hogy a kívülállók egy hordáját semlegesítheti. Hát Ellael ha így, akkor így, nem én fogom megmondani neked, hogy mit tegyél. Marad hát a new yorki éjszaka, amelybe egyedül vágok, hátha szembetalálkozom a város oly világszerte hirhedt bűnözésével. Elmehetnék a kínai vagy olasz negyedbe, ott aztán biztosan komoly dolgok történnek, vagy a gettóba, egyenlőre hagyom, hogy a lábam vezessen. A jachtokat szándékozom megbámulni. Nem is azért, mert tulajuk büszke, gazdag ember lehet. Inkább azért, mert imádok utazni, a hajók meg csak úgy siklanak a vízen. Annyira ostoba nem vagyok, hogy elkössek egyet, luxuscikknek számítanak, biztosan komolyan őrzik őket. Csak eljátszadozom a gondolatattal, és mindegy mellékesen a szentjánosbogarakat kapdosom el puszta kézzel. Aztán el is engedem őket, ez csak amolyan gyorsaságpróba a korlátok mentén.
*Kellemesnek ígérkezik az este, nincs olyan hideg, csak a szél fúj jobban mint kellene de én szeretem. Természetszerűleg jobban vonzódom a szélhez mint a bő csapadékhoz, nem olyan mint amikor kiterjesztem a szárnyaimat és repülök szabadon, és nem érzem a tollaim között csiklandozó szelet, de ha egy kicsit lehunynám a szemeimet, jobban bele tudnám képzelni magam. Most azonban jobb ha nem játszom szemlehunyósdit, vezetés közben nem szerencsés még nekem sem. A Hendialától kapott kocsiban élvezem a vezetés adta gyönyöröket, egy kicsit gyereknek érzem magam mert nem akármilyen autó ez és amikor megkaptam jobban örültem neki mint majom a farkának. Hendiala jól tudja, hogy szenvedélyes gyűjtő vagyok, de még ezen a téren sem mindenevő. Nem veterán autókat gyűjtök, de olyan is van, mert valamiért híres, van csak híres autóm és van olyan is ami pedig csak drága és csak luxus. Mindenképpen gyűjtögető vagyok, mert soha nem tudok egy nekem tetsző autóra nemet mondani. Szeretek vezetni, néha ugyan átadom a kormányt a sofőrömnek, de olyat csak akkor teszek ha hivatalosan muszáj reprezentálni, mert az emberek vannak olyan sznobok, hogy ez számítson. Most azonban én vezetek, különben sem engednék senkit ennek az autónak a kormánya mögé, két okból sem. Egy: Hendiala ajándéka és szentségtörésnek érezném ha más vezetné. Kettő: Csak! Enyém! Mögöttem jelzés nélkül, egyszerű, sötét színű autóban a két testőröm, alibinek. Mert vagyok olyan nagy ember, hogy nekem olyan is kelljen; állítólag. Persze volt már olyan aki a fejemre olvasta a felelőtlenségemet, ez azóta is piszkálja a csőrömet, pláne, hogy négy körrel lejjebb helyezkedik el a ranglétrán. Ettől még lehet igaza, nem vitatom és nem is a megjegyzéssel, vagy nevezzük inkább helyes meglátásnak, volt a gondom hanem az előadásmóddal. Nem miatta követnek most és vigyáznak rám, hanem mert nyilvános helyre igyekszem, többen is tudják hova és miért, kivéve Hendialát mert meglepetést szervezek a számára. Épp emiatt kellett bejelentenem, hogy mikor érkezem a kikötőbe ahol végre teljességgel birtokba vehetem a már a monogramommal ellátottjachtotaz általam kért berendezésekkel együtt. Rendelésre készült minden, a legnagyobb titokban, minden egyes papírmunkát én végeztem, Hendialának semmilyen bepillantása nem volt egyikbe sem. Most viszont a vége felé közeledem a szervezésnek, utolsó simítás. Ezért igyekeztem annyira a kikötőbe ahova lassan hajtok be és parkolom le a kocsit, majd alig láthatóan biccentek az elsötétített üvegű Toyota felé melyben a sleppem ül. Zsebre vágott kezekkel indulok a jachtkikötő felé ahol elvileg már vár a kivitelező. A testőrök egyike a kocsik mellett marad míg a másik nagyon távolról követ, vagy inkább csak szemmel tartja a környezetemet. Nem számítok senkire ebben az esti órában, senki ismerősre azok közül akik a kikötőben és a móló környékén sétálgatnak, néhányuk csak azért, hogy megcsodálja a luxus jachtokat, melyekből van itt bőven. *
Némiképpen megszívleltem az angyal által hallottakat, már napok óta csövezek egy lepukkant motelben, erre van pénzem. Nem azért jelentkeztem Ellaelnél, hogy olyan munkát adjon, ami pénzt hoz, már nyolcszáz éve köszönöm fenntartom magamat. Csak a legjobb közelében akartam lenni, láthatóan ő fenyegetésnek vette az őszinteségemet, így nem erőltettem a dolgot. Ha az a sorsom, hogy majd csak később találkozzunk, hát kivárom a soromat. Eszem ágában sincsen küzdeni a körök hierarchiájában a feljutásért. Ha valaki mégis rendelkezni akarna velem, akkor majd elhúzom a csíkot, valahogy kibújok a feladat alól. Egyedül Ellael az, akinek szívesen engedelmeskednék, és tudom, hogy erre lehetőség van, ahhoz nem kell magas körösnek lenni, hogy valakinek közvetlenül engedelmeskedjek. De ő ezt nem akarja. Akkor ennyi. Jobb híjján valami munka után voltam kénytelen nézni, hogy fenntartsam magam, no meg az sem mindegy, hogy lekössem az érdeklődésemet. New Yorkban maradtam, volt egy jó kis utcabál, amelyen mint fellépő voltam, kerestem vele egy pár napra való aprót, így még kitart a szoba, meg a kajám, Ellaelt meg nem akarom egyenlőre zavarni. Van egy olyan érzésem, hogy követtet és figyel, hogy ha már ilyen nyíltan bepróbálkoztam, akkor rajtam tarthassa a szemét. Ez mégsem bizonyosodott be, az emberei átkozottul jól álcázzák magukat, így nem is idegesítem magamat rajta. Egyszer jártam még a cégénél, ahol meghagytam a címemet, hogy ha mégis tévednék, akkor is tudjon róla, hogy hol is vagyok éppen. Az egyik este éppen úgy döntök, hogy nekiindulok a városnak. A gitárt otthon hagyom, csak a pisztolyom van nálam, az jól elrejtve, nem akarnám, hogy igazoltassanak, noha van hozzá egy fegyverviselési engedély. És persze, hogy olyan út felé veszem az irányt, hogy nyugodtan belémkössenek, valahogy unalmamban vágyom a kalandot. Legalább történik valami... New York estéként igazi felbolydult méhkassá változik, ahol mindenki kivétel nélkül királynak hiszi magát, meglátjuk, hogy mire megyünk együtt. Feketében vagyok, mert úgy szeretem, karimás kalap, egy jóféle hosszú kabát, és bakancs, ennyi látszik belőlem. Amolyan régivágású igazságosztónak tűnök, hiszen az is vagyok.
Tárgy: Re: Kikötő (Manhattan) Kedd 25 Aug. 2015 - 12:55
Aalyena & Beelzebub
A hatalom egy kis morzsája is elég a teljes pusztuláshoz!
Csak akkor beszélek ha arra értelmet látok, ha faggatnak, nos lehet, hogy nem mondok egy szót sem. A társaim és a démonok képességeit és azok módjait nem fogom egy angyalnak kiadni, még ha fekete angyal is, akkor sem, a tollasok azok tollasok, a legtöbbjében nem lehet megbízni és nem is érdemes, bármennyire is sötétnek vallják magukat a jóság glóriaként terül el a fejük felett. -Talán igen. - Nézek rá felhúzott szemöldökkel, természetesen érdekel mire fel ezek a kérdések. Démon vagyok, így természetesen mindenre gondoltam már amivel az embereket le lehetne igázni vagy éppen uralom alá hajtani majd megölni őket, bármi amivel az ember többé nem hiszi azt, hogy uralkodó faj. Utálom, hogy a képességek nélküli, egyszerű emberek vannak a oda annyira, mert azt hiszik mindent megtehetnek, nagyon vicces. -Igen, roppant ironikus, ez olyan mintha Én magam mondtam volna, hogy szeretem a fehér kiscicákat és plüss macival alszom. - Vigyorodom el. Még nem tudom mire akar kilyukadni az angyal, de kezdem sejteni, és amire gondol, az egy cseppet sem az embereket szolgálná. A gond talán ott kezdődik, hogyha egyre gondolunk akkor maga a terv roppant érdekes és természetesen még tetszik is. melyik démonnak ne lenne ínyére, ha irányíthatná az embereket? -Emberekre is? De ez lehetetlenség, legalább is eddig az volt..mit tudsz ? - Igen, ez most már kezd érdekelni, nem csupán magánjellegűen, ha itt valami olyan készül, ami világuralomra helyezhetné az egyik felet akkor Eldorien-nek is tudnia kell róla, de előtte hallani akarom miről van is itt pontosan szó, hogy hogyan is állíthatja ezt az angyal. -Igen, felfogtam, de te ezt honnan tudod? Mi folyik itt Aalyena? - Most már azért a posztomon ülő démon szól belőlem, nem csupán az érdeklődő, sötét lelkű lény. Ha eddig erről mit sem tudott a Védelem kasztja, akkor bizony vannak problémák, a Tudomány kicsit előrébb képzeli magát.
Tárgy: Re: Kikötő (Manhattan) Hétf. 24 Aug. 2015 - 12:16
Beelzebub & Aalyena
Édes mosolyra húzom a számat. Egyszerre tetszik és utálom, amit a démon mond. Muszáj lesz nekem nyitom, ő ezt nem fogja megtenni. Ugyanakkor az, hogy nem beszél, jelenti egyben a lehetséges sikerem kulcsát; biztosan nem fog másnak sem beszélni a dologról. Közhelyesen mondhatnám, hogy egyik szemem sír, a másik pedig nevet, de… Ez nagyon nem hozzám való lenne. Én nem sírok és nevetek. Pókerarcom tökéletes, ennél tökéletesebb nem is lehetne. - Belegondoltál már abba, hogy állatok helyett embereket irányítasz? – kérdezem könnyedén, mintha csak a mai menüt vitatnám meg vele. Hogyha valaki csak ezt a kérdést hallja, nem hinné el, hogy az előbb mit kérdeztem és a démon mit válaszolt. Azt… Lényegében figyelmen kívül hagyom. Mert így egyszerűbb. Mert taktikát kellett váltanom, ugyanis az előző nem vált be. Karjaimat lazán keresztbe fonom melleim alatt, testtartásomat teljesen ellazul. Csak hogy lásd, itt egyenlők vagyunk. Meg sem próbálok rivalizálni. Biztosra veszem, hogy már belegondolt a dologba, elvégre még én is megtettem, akinek nincsenek démoni képességei. Még csak az kellene! Így is démonnak csúfolnak a hátam mögött néhányan. Míg meg nem tudom, persze… - Én a tudományt és haladást képviselem. Jót akarok tenni a világgal, még ha ez ironikusan is hangzik egy fekete szárnyú angyal szájából – mondom. Tisztában vagyok azzal, hogy mi vagyok, nyugodtan ejtem ki a szavakat, hadd látta Beelzebub: tudom, honnan jöttem. – Azt hiszem… Talán, nagyon kicsi rá az esély, de talán megoldható az, hogy a démonok képességét kiterjesszük az állatokon túl emberekre is – hangom csattan. Biztosan megfordult már ez a gondolat a démon fejében, már sejthette, hogy mit akarok… De kimondva biztosan sokkoló, ha nem is nagyon, de egy kicsit minden bizonnyal. – Felfogod, hogy mit jelent ez? – hangom hideg, ellazult izmaim megmerevednek. Lényegében ezen a válaszon múlik minden. Hiába vannak ötleteim, hogyha nem ítélem megfelelőnek és elég megbízhatónak Beelzebubot, akkor a sírba viszem az összeset. Mert ha nem bízhatok abban a démonban, aki fajtársai között a legmagasabb ranggal bír, akkor hogyan bízhatnék egy másikban?
Beelzebub
Don't Hide Your Real Face
Démon
the darkness is rising to embrace you
☮ Főkarakter : Beelzebub
☮ Kor : 429
☮ Hozzászólások száma : 27
☮ Tartózkodási hely : Jelenleg New York
Tárgy: Re: Kikötő (Manhattan) Kedd 11 Aug. 2015 - 21:32
Aalyena & Beelzebub
A hatalom egy kis morzsája is elég a teljes pusztuláshoz!
Magam is tekintélyes alakban állok előtte, tekintetem még csak nem is rebben. Félelmet már rég nem ismerek így az angyal nem tud megrémiszetni, de elgondolkodtatni, na azt már igen. Mi egymás mellett mind két faj hatalmát rejtjük és fitogtatjuk egymás előtt. Mind angyali, mind démoni erőnk hatalmas, érezni ezt egymás közelében, de egyikünk sem bolond, hogy ezt a másik ellen használja. Mi inkább itt most egy helyzet és ember felismerést játszunk, játszadozunk a másikkal, a határokat feszegetjük amivel még nincs baj. Kérdései, szinte már már a hűségemet kell bizonygatnom felettesem iránt ami kezd bosszantani. Nem tervezek világuralomra törni, a rendszerünk amúgy is megingathatatlan, persze elkacérkodom a gondolattal, hogy uralom a Föld össze lényét, de ezzel sokan vannak még így. Ezzel azonban nem ártok a Körnek sem a vezetőmnek. Ám nem tudom mire akar kilyukadni Aalyena. Viszont kezd roppant kiváncsivá tenni. -A hatalom nagyrészt valóban nem megfogható, de nem minden esetben, van amikor a hatalmat egy tárgy adja amit birtokolnak, a hatalom azzá a tárgyá formálódik. Erő, tudás, ezek mind kellenek ahhoz, hogy hatalmat adjanak, valamelyik hiánya hatalmas veszteség és még nagyobb bukás, tudás nélkül mit sme ér az erő, ahogy az erő sem feltétlen ad győzelmet tudás vagyis taktika nélkül. - A hatalom magába foglal mindent és mégis semmit, nagyon érdekes dolog. De aki birtokolja, vagy azt hiszi birtokolja olyan erőt érez magában mint még soha. Tudom, talán nem a legnagyobb, de van hatalmam, erővel bírok és tudással, még több tapasztalattal. - Ez pedig a beszéd színe. -A képességeim maradjanak meg rejtve a számodra, azt, hogy mások mire használják képességeiket az Ő dolguk, magamat és társaimat nem adom ki. - Talán nem ez a legjobb válasz ezekben a pillanatokban, de magam erősségét soha nem fogom asztalra teríteni, mint egy pakli kártyát. Fajtársaim képességei pedig az Ő dolguk, ha ez érdekli, keressen valaki mást erre a célra, legyen az bármi. Képességeimről csupán Eldorien tud és Fionn, előbbi, mert a felettesem, utóbbi mert vele közösen harcoltam és olyanok vagyunk akár egy összekovácsolt fegyver, külön-külön is hasznosak vagyunk, de egyben, már gyilkosak.
Tárgy: Re: Kikötő (Manhattan) Szer. 5 Aug. 2015 - 14:00
Türelmesen várok, pontosan úgy, mint a ragadozó macska, amikor a zsákmányát igyekszik becserkészni. Csakis a démon sötét szemeit kutatom tekintetemmel, szoborként állok előtte, pislogni is csak egyszer pislogok - amikor már nem bírom tovább. Kezeimet hátam mögé teszem, kihúzom magam - ezekkel még szigorúbb, komolyabb formát kölcsönözve magamnak -, míg beszél. Szárnyaimat továbbra sem tárom ki, az túlságosan feltűnő lenne, és abban biztos vagyok, hogy Beelzebub nem hülye. Ennyire legalábbis biztosan nem. Hogy mennyire... Az majd kiderül.
A démon előtt állva, utolsó mondata után tudom, hogy eddig jól cselekedtem, hogy a megfelelő jelzéseket adtam neki. Tudom, hogy pontosan tudja, miért teszek mindent, hogy tisztában van a legtöbb módszeremmel - szerencsére az összessel nem -, hiszen biztosan ő is ezeket használja egy fordított helyzetben. - A hatalom veszélyes kincs, mert kézzel nem megfogható, mégis mindenki azt akarja. De mi is ez valójában? A hatalom erő. Van, aki szerint a tudás adja ezt, van aki szerint pedig a hatalom adja az erőt, és az erő a hatalmat. Talán kicsit tyúk-tojás szituáció ez... - nézek továbbra is a szemébe, csakis annyit mozdul az arcom, amennyi a beszéd miatt szükséges. - Mondd, Beelzebub, képes vagy irányítani a tudatoddal az állatokat? Használtad mér ezt a képességed? Mire használtad? A fajtársaid mire használják? - záporoznak kérdéseim. Biztos vagyok benne, hogy a démon előbb vagy utóbb (és szerintem inkább előbb) rá fog jönni, hogy miért hívattam ide. Hogy minek az ötlete fogant meg a fejemben. Szoborként állok előtte, jégkirálynőként várom a válaszát. Az eddigi sokat elmondott róla, és bár ez ellenkezik ösztöneimmel, talán halvány bizalmat kezdek érezni a démon felé. Senkit sem a származása határoz meg. Egy démon is lehet hűséges.
Beelzebub
Don't Hide Your Real Face
Démon
the darkness is rising to embrace you
☮ Főkarakter : Beelzebub
☮ Kor : 429
☮ Hozzászólások száma : 27
☮ Tartózkodási hely : Jelenleg New York
Tárgy: Re: Kikötő (Manhattan) Vas. 2 Aug. 2015 - 19:53
Aalyena & Beelzebub
A hatalom egy kis morzsája is elég a teljes pusztuláshoz!
Angyalokkal soha sem szerettem kezdeni, de valahogy a sors mindig belekevert a bajba, mondhatjuk úgy is, hogy belesodródtam az angyalok ügyeibe, sőt, egyikükkel még barátságot is kötöttem, fogjuk rá, és ezzel együtt mondhatni már évekkel ezelőtt elintéztem azt, hogy közöm legyen a tollasokhoz. -Szerintem ezen már mindenki elgondolkodott, aki nem, nos annak vagy nincs képzelőereje vagy normalitásban labilis. - Fejtem ki hosszasan a véleményem. Minden ép elméjű ember, lény, elgondolkodik életében legalább egyszer azon, hogy mi lenne ha Ő irányíthatna mindent, ha minden és mindenki neki engedelmeskedne, egy szavára akár a szikla is meghajolni, igen, elgondolkodtam már ezen, ha a hűség nem kötne akkor valóra is váltottam volna már eme elképzelésem, de mondhatni Eldorien-nek tartozom, és ha a világuralomra törés olyan könnyű volna akkor már megtették volna millióan meg ezren, de nem, volt pár idióta aki neki esett és felkelést szított, de mind elbukott, én pedig nagyon is jól érzem magam abban a hatalomban amiben jelenleg vagyok, az elbukás nem igazán lenne a kedvenceim listáján. -Pokol? Menny? Ez a kettő sohasem létezett, mende-monda, a köztes létezik, ahol minden jóban van egy kis rossz és ahol a rosszban még több romlottság van. Ez az egyetlen élhető és választható lehetőség. - Nem hiszek a mennyben vagy a pokolban, az mind dajka mese, ha létezne ilyen akkor az angyalok nem élnének egy fedél alatt a démonokkal és az emberek nem lennének részesei csatáinknak, márpedig rengeteg áldozat volt már évszázadok alatt. -Egyedül? Minden csak függ valamitől, egy ajánlattól, egy szívességtől, bármitől. - Minden egyes lépését figyelemmel kísérem és egy percre sem veszem le a tekintetem az arcáról, szokás mondani hogy ne fordíts hátat az ellenségednek, de a szövetségesednek sem, és persze én hozzá toldottam azt is, sose bámuld nőnemű lényeknek formás idomait, mert nem az a veszélyes részük. -Egy nálam többet tudónak? Érdekes ezt hallani, nem tudom, hogy megosztanák-e vele mindent. - Nos ez valóban érdekes, de nem hiszem, hogy képes lennék másodrangúként uralkodni, vagy én vagy senki, ez az igazi démoni meglátás. -Azt hiszem képes lennék együttműködésre, de mint alárendelt, azt nem vállalnám. - Bár ha úgy nézzük most is az vagyok.. Ám ez valahogy magasabb rangot és hatalmat ad. Na meg ez stabil, míg az a hatalom amit ketten vezetnénk akárkivel is, az mindig tele lenne ármánykodással és állandó csatározással, nem lehetne élvezni a hatalom gyümölcsét.
Komoly szavaimra komoly válasz érkezik, pontosan úgy, ahogy azt vártam. Hangszíneink jelentősen elütnek egymástól, de mindkettőben hatalom és erő lakozik. Válaszáért halvány mosolyt kap ajándékul, majd folytatom. - Belegondoltál már valaha is abba, hogy miket tehetnél, ha Te irányítánád az egész világot? - kérdezem tekintetemet a bensőjébe fúrva. Nem várom meg a válaszát, folytatom. - Mire gondoltál? - lépek közelebb egy lépést. - Hogy igába hajtasz mindenkit? - Újabb mondatomat újabb lépés kíséri. - Mit tennél a világgal? Poklot vagy mennyet csinálnál belőle? Egydül uralkodnál? - Minden kérdéshez egy ugyanakkora, előre kimért lépés tartozott, így az utolsó szavakat már elég csak suttognom. Arcommal is közel hajolva hozzá, fejemet kissé elfodítva fejezem be, szabad belátást engedélyezve neki dekoltázsomba. Miliméterek híján nem érek csak hozzá, érzem a bőrömön az ő bőrének közelségét, édes leheletem lágyan simítja végig a nyakát. Pár másodperccel később, még mielőtt szólásra nyithatta volna a száját, hirtelen eltávolodom egy nagy lépésnyit, neki hátat fordítva álok meg. Szárnyaimtól sokat nem lát belőlem, beszéd közben fordulok meg csigalassúsággal: - El tudnád viselni a felelősség terhét? Hogyha a kezedben lenne az irányítás, tovább adnád egy nálad többet tudónak? Megosztanád vele? Mit tennél, Beelzebub? - szólítom nevén. Jeges kék szemeim nem néznek sehová, csakis a démon fekete szemeibe. Érzem magam körül az auráját, érzem, ahogyan változik, és remélem, hogy jó munkát végeztem. Hogy meg fogom tudni azt, amit meg akarok tudni. Hogy belekezdhetek. Mert hiába spekuláció, hiába esélytelen, a furcsa véletlenek sokra képesek. Képesek voltak megteremteni az embert, és ugyanígy elpusztíthatják azt. Válaszolj Beelzebub, és jól, de gyorsan gondold meg, hogy mit felelsz, mert ezen múlik minden.
[color=#757287]Sose voltam olyan, aki csak úgy ugrik mások fütty szavára, Eldorien más, Ő az, akitől függők, hogy úgy mondjam. Ha Ő nincs akkor nem vagyok ezen a magas poszton, a tisztelet irányába létezik, az persze más kérdés, hogy nem mindenben értünk egyet. Aalyena üzenete bevallom, váratlanul ért. Nem számítottam a Tudomány részlegétől semmire, valahogy az ész és az erős soha nem fért meg egymás mellett békességben. Háború, veszekedés, viszályok nincsenek köztünk, hisz végül is így vagyunk egység, de különösen nem keressük egymás társaságát, mindenki megmarad a helyén, ahová való, ahol tevékenykedik, ahol szükség van rá. Így hát az a bizonyos "sürgöny" váratlan volt és egyben szokatlan is, de mivel benne állt, hogy fontos és minél hamarabb megbeszélésre kell kerülnie, hát igennel válaszoltam, a hely adott volt ahogy az idő is, mivel a késés nem tartozik hozzám így időben érkezem meg az éjszakai csendben. Szárnyaim suhogása az, mi a csendet felkavarja. Hajók néhol-néhol kürtölnek egyet-egyet, de amúgy az egész kikötő csendbe burkolózott. Földet érésem hangtalan, nem hívóm fel magamra idegenek figyelmét, egyedül az angyal az, aki érzékelhet a léleklenyomattal, más észre se venne a sötétben való álcázásom miatt. Nem félek tőle, nem csak fiatalabb nálam, de a rangunk mindkettőnk számára ugyanazt jelenti, nem vagyunk egymásnak ellenségei, nincs okunk arra, hogy egymás torkának essünk. Hátára simuló ében fekete szárnyai már magában tekintélyt parancsolnak, kár, hogy ez engem nem igazán érint meg. A magam részéről én kegyetlenséget, sok kiontott vért és halált sugárzom démoni alakomban, és erre büszke is vagyok. A tekintély? Ohh, az is meg van, garantáltan sokan félnek és sokan akár a lábam nyomát is megcsókolnák, ha ezzel a kegyeimbe férkőzhetnének, szinte szánalmas már egyesek ténykedése ezzel kapcsolatban. Szárnyaimat hátamra simítva lépek a móló szélére és nézek bele a sima víztükörbe, egy torz arcot tükröz vissza, szarvakat, kegyetlen ábrázatot, vöröslő szemeket, vicsorgó pofát, ez vagyok én, tükrözöm a hatalmat amit a lelkemért kaptam, megérte, minden egyes évvel amivel többet élek megérte, élvezem a hatalmat, az erőt, mindent ami a démon léttel jár, nem bántam meg, hogy Beelzebub segítségét elfogadva hagytam, hogy azzá tegyen ami Ő. Igaz, akkor még nem ez volt a célom, mint most, de a cél változik, a hozzá vezető erőfeszítés azonban nem. -Képes vagyok rá. Figyelek, halljam hát szavaidat amiért idehívattál Aalyena. - Hangom épp oly komolyan cseng, mint ahogy az Övé, a kettő között a különbség az, hogy az enyém rekedtesen és szinte alvilágian szól, míg az övé szinte csilingel akár egy csengő és olyan tiszta, mint a napfény. Ezúttal valóban figyelek, legyen bármiről szó, érzem, hogy fontos, hogy elemi része lennék legyen bármi, nem véletlen az, hogy engem szólított, persze ez nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy mások is ugyanúgy kaptak üzenetet az angyaltól. Nem tudom, hogy Eldorien vagy akár Ellael tud-e erről a megbeszélésről, de most ez a legkisebb dolog ami érdekel, ha megtudom miről van szó majd meghányom-vetem, hogy érdemes-e ebben részt vennem, ha olyan, ami bármiféle lázadással kapcsolatos, hát nem leszek rest jelenteni ezt, hisz, a posztom megszerzésére is ilyetén módszerrel jutottam. Most már megmozdult bennem egy jóleső kíváncsiság és haszon húzás, egy ilyen pillanatban azt hiszem bármely lénynek megfordulna a fejében a kettő közül valamelyik, nem feltétlen kell jégkő szívű démonnak lenni ahhoz, hogy így érezzen bárki. A magam részéről is épp nem rég beszéltem pár 2. körös lénnyel, talán Aalyena is alkalmas arra, hogy beavassam. Majd kiderül. Egy szökött kívülálló elég fontos ahhoz, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül, de előbb halljuk a mondanivalóját, majd utána meglátom elmondom-e vagy inkább hallgatok.
Az ezernyi feladaton túl megvan az előnye annak, hogyha valaki a tudomány kaszton belül a második kör tagja. Itt már lehetősége van az embernek - megfelelő tőkével persze - akármire. Egy tudósnak mindig kell, hogy legyen pár elborult ötlete, melyekkel meg lehet váltani a világot. Természetesen a legtöbb esetben ezek csak képzelgések, ám van úgy, hogy...
Egy - számomra legalábbis - fényesen szárnyaló éjszaka alatt, a pókerasztalnál ülve jöttem rá érdeklődésem legújabb tárgyára. Ahogyan végignéztem a hosszú órák alatt elnyert, előttem tornyosuló zsetonmennyiségen, belegondoltam, hogy mi lenne, ha feleennyi, vagy még kevesebb idő alatt képes volnék ugyanerre... A bennem élő vadmacska mintha csak mély álomból emelte volna fel a fejét, azonnal morogva ugrott a témára, hogy minél előbb szétmarcangolhassa. A vadmacska hatására - vagy csak mert a jobbik eszemnek is tetszett az ötlet - ódzkodva, egyenesen irtózva a gondolattól, de Beelzebubhoz fordultam. Ötletem a pénz kapcsán fogant, melyet megfelelően használva a világot jobbá tehetjük - nem túl bonyolult összefüggés. Azonban... Hazaérve jöttem rá, hogy ennél egy sokkal de sokkal mélyebb, hasznosabb és veszélyesebb formája is lehetne annak, amit kitaláltam. Mialatt a már sokadik ember állt fel szitkozódva az asztaltól - és természetesen üres zsebbel -, megfogalmazódott bennem a gondolat. "Unalmamban" a különböző fajok képességein járt az eszem, és - mint mindig - utoljára a démonokhoz érkeztem. Szerintem érthető módon rosszul vagyok az összestől, akaratlanul is apám arcát látom magam előtt egy démon közelében. Vagy jobb esetben a pillanatot, ahogyan kinyírom... A démonoknak tanulható képességük az állatok manipulációja, mily csodás lenne, hogyha manipulálni lehetne ezen elv alapján embereket! Mámorosan a gondolattól egy éjszakányi tépődés után jutottam odáig, hogy a Védelem kaszt egy démon tagjával kell ezt megvitatnom. A legmagasabb rangban állóra esett a választásom, remélve, hogy értelmi szintje van olyan magasan, hogy a világ elpusztítása helyett inkább annak épülésére fog majd gondolni, hogyha elé tárom az ötletemet. Természetesen kicsit "másképp". Megfelelően használva az egész Földet érintő háborúkat lehetne megakadályozni... Már csak a tudat is szédítő. Természetesen ugyanilyen elven romlásba lehetne taszítani az egész bolygót is...
Másnap reggel első dolgom volt eljuttatni az üzenetet Beelzebubnak, így most az éj leszálltakor a manhattani kikötő magányába burkolózva várok rá. A nap leszálltával az emberek is eltűnnek innen, így szinte biztosan tökéletes környezet egy ilyen beszélgetéshez. Nagy szavak. Hiába az ötletem és lelkesedésem, hiába a vezetőség és a démonok beleegyezése a kísérletekbe, szinte valószínű, hogy nem fog működni. De ha igen... Tudós vagyok. Csak ennyi. Egy fekete, mély kivágású ruhát választottam az alkalomra, számon a vörös rúzs, szemeim hangsúlyosra kihúzva... Tudom, hogy akármelyik férfi számára ez nem kissé ingerlő hatású. Főképp, hogy szőke hajamat a lenge parti szél rakoncátlan tincsekbe állítva fújja... Külső áldás és átok egyben; előbbit sokkal többször élvezem. Az a férfi, aki átlát a nőiességen, érdemes a figyelmemre. Hogy meghallgassam, hogy ne próbálkozzak a figyelme eltérítésével, hogy meglegyen bennem az iránta való tisztelet. Bár jelen esetben ez már megvan - a rangok jelentősége fontos - de a tiszteletem mértéke már csak a férfin áll.
Szinte biztosra veszem, hogy nem emberi alakban fog megjelenni, így én is faji formámban állok a kikötő szélén. Fekete szárnyaimon a Hold fénye kirajzolja a megannyi heget. Azokat, melyek eredetét Beelzebub biztosan ismeri, amiket egy fajtársa okozott nekem. Hadd lássa csak, hogy ezzel engem nem félemlíthet meg, hogy nem ér semmit sem. Amíg elhiszik az emberek, hogy nem lehet valakit megfogni, addig sokkal... Együttműködőbbek. A félelem nagy úr, de nem hinném, hogy a felém közeledő férfi ilyet érezne. A víz felé fordulva, neki háttal állok, de szárnycsapásairól azonnal tudom, hogy csakis ő lehet az. Tökéletes időzítéssel pontosan akkor fordulok meg, amikor földet ér. Kitárt szárnyakkal közelít hozzám, ugyan nehéz megállnom egy jóleső mosolyt, de rezzenéstelen arccal várok rá, nem mozdulva helyemről. Úgy látszik, szeretnéd bizonyítani a rangodat... Szárnyaim még hátamra visszahajtva is árnyékot vetnek rám, szemem kékje és ajkaim rajzolódnak csak ki igazán. Direkt nem tárom szét a hatalmas, fekete, tollakkal borított szárnyaimat, hadd lássa csak, hogy e nélkül is eléggé bízok magamban. Hogy tényleg semmi félnivalóm nincsen.
Megszólítását megmosolygom - Ha Te így, akkor én is, játszhatunk... - köszönésem előtt egy hófehér fogvillantós mosolyt kap ajándékba. - Üdv, Démon... - ízlelgetem a szót, de véletlenül sem viselkedem gorombán. Csak úgy mértékkel boncolom fel a "démont", tehát őt magát. - Jól figyelj rám, Beelzebub nagyúr, hallgass értelemmel, mert véleményed sokat számít majd nekem. Gondolj magadra most úgy, mint fajod egy magas rangú képviselőjére, akinek válaszán még sok múlhat a jövőben - hangom tisztán, erőteljesen száll az éjszakában, pillantásom mélyen a velem szemben álló démon szemeibe fúródik. - Képes vagy erre? - kérdezem úgy, ahogyan csak egy sok éves gyakorlattal rendelkező nő képes kérdezni. A hangsúly egyszerre emeli magasba a válaszolót és rántja a mélybe. Nem sejteti annak képességeit, de felkelti a figyelmet. Erre nemmel válaszolni olyan, mintha butának titulálná magát az ember. Igennel válaszolni és nem figyelni oda, ugyancsak ezt eredményezi. Halvány mosolyra húzom a számat, míg a démon válaszára várok.
[color=#757287]Angyalok, az angyalokkal mindig akad probléma, valahogy mindig az idegesítő végletet választják. Fionn-nal is állandóan akad valami ami miatt hajba kapunk. Mint valami öreg házaspár. Nem szeretek angyalokkal megbeszélést intézni vagy éppen szövetségre lépni, Fionn bőven kitesz egy hadsereg tollast, elég annyi, de tényleg. Most viszont Aalyena "rendelt" magához, hogy megszeretne beszélni velem valami fontosat mivel, hogy a Védelem 2. körébe tartozom így éppen annyira felelős vagyok dolgok iránt, mint Ő. Szeretem mikor Eldorien-en kívül mások is rángatnak ide-oda, mikor egy halom feladatom akad így is. Jó, nem panaszkodhatom, azt teszem amihez kedvem van, ha dühös vagyok akkor tombolhatok, nincs megszabva határ sem korlát, ez azért mindenképp jó. Na persze azért valóban ott a kötelesség és ha nem akarom, hogy Eldorien lefokozzon vagy szét rúgja a formás hátsóm, hát akkor teljes bedobással kell dolgoznom, és a munka egy másik fontos része ápolni a viszonyt a magas rangú felekkel. Bár tulajdonképpen nem vagyok annyira oda a Tudomány kasztját képviseltekért, de a tiszteletet megfogom adni az angyalnak. Bármi legyen is amiért magához hívat, nem lehet kis dolog, nem tetszik ugyan ez a megbeszélés, de elmegyek és megpróbálom magamból a legjobb formám kicsikarni. Démon alakot öltve repülök el a megbeszélt helyre a kikötőbe, nem mondom, szokatlan hely egy fontos csevejhez, de végül is mindegy hol mondja el amit akar, a lényeg a mondanivaló és az, hogy minél hamarabb végezhessem a dolgom, hajnalban akadna egy kis démoni nőszemély akivel szintén foglalkoznom kellene. Leszálláskor már látom az angyalt, az angyalt akiben démon vér csörgedez, hát nem érdekes? Két ilyen erős faj szülöttje, nem csodálom, hogy sokan félik és tisztelik. Nos a tisztelet részemről is meg van, de a félelem? Nem, azt hírből sem ismerem. Egy hajó kürtje szántja fel a csendet. Most már földet érve lépkedek, szárnyaim kitárva vesznek körül és adnak nagyobb tekintélyt megjelenésemnek. -Üdv Angyal! - szólalok meg úgy 4 méterre tőle megállva, azért tartsuk fent a tisztes távolságot. -Hívattál, mond hát miért.
A hatalmas tengerjáró hajók mellett érdekes látványosság a történelmi épületek, múzeumok sokasága is. A macskakővel lerakott utcákról rátekinthetsz néhány látványosságra is, mint a Brooklyn híd, vagy a város híres folyója.
Kezdőlap 
