Börtön-múzeum

Megemeli a szemöldökét, de nem vitatkozik az állítással. Sajnos óhatatlanul bele kéne menniük abba a témakörbe, hogyha ő személyesen mondjuk Ellael helyén állna a ranglétrában akkor mit gondolna Ascarielről, és ez egy olyan témakör, amit nem beszélhetnek meg. Nem azért, mert olyan elvadult rossz és megalapozatlan volna a tünde minden gondolata, hanem egyszerűen azért, mert a hatalom legfelső köreinek soha nincs humoruk a kritikára, akkor sem, hogyha az építő jellegű. Így aztán a tünde megtartja magának a gondolatait, de ez nem frusztrálja, hiszen évszázadokon keresztül ezt tette, amíg az éjtünde nőstény keze alatt dolgozott.
De kétség ne férjen hozzá, tudja ő jól, hogy Ascariel létezik. Ám a puszta létezés még nem a "jóság" záloga.
- Senki nem játszadozik velem. Haszonleső érdekből akadályozzák az utam - ez pedig megesik, az ő köreiben nem is olyan ritkán, az emberi és misztikus rosszindulat zavaros aljvizében úszkáló hal ő, néha ő harap, néha pedig elé harapnak. Ismeri a kívülállók stílusát, a rendszerbeliek stílusát, a feketeség arcait és az erőszak természetét.
- Nekem nem meglepő, ha a kívülállók megölik egy emberem, és nemzeti gyászba se öltözik tőle a rendszer - céloz az elementálra puhán és egy kicsit bosszúsan. Nem érti a szemrehányást, az ő csatározásai, halálesetei, vérhullásai nem okoznak fennakadást az egység működésében, miért is neki kellene körülnéznie bárhol, amikor kettőjük közül az angyal az, aki olyan veszteséget szenvedett, olyan embert nem védett meg, aki valóban fontos is volt.
- De hát ki vagy te, hogy szemrehányást tegyél.
Egy fejrándítással elutasítja a belső hangot, a figyelmét az angyalon és a környezetén tartja, most nem engedi meg magának a mélyelmélkedést, amúgy sincs ehhez elegendő mennyiségű szesz a közelben. Fél szívvel pedig nem érdemes nekikezdeni. Az angyal röpte után néz, bár nem láthat belőle sokat, a képzelete megengedi, hogy fenségesebb legyen a látvány, mint amilyen a tapasztalás.
Nem moccan a bejárattól, az angyal után néz, ahogy befelé indul a kapu felé, nem követi. Egyértelmű, hogy a halasztási tanácsot nem fogadja meg, mivel nem parancs, a másik megerősítésen pedig talán elgondolkodik.
- Sok szerencsét hozzá - tündék és angyalok, a vállát egyenesen tartja, a szőrme nem poros, hogy felcsapódjon belőle bármi az erőteljes csapásra, több agresszió kell ahhoz, hogy egy ilyesmi a tündét megingassa, de hát nem is az a cél.
- Mindig elérhető vagyok. Mikor és hol álljak a rendelkezésedre, vagy majd később üzened meg? - nem biztos, hogy örül ennek a különleges feladat témakörnek, de nem adja jelét ennek. A szemeiben hűvös a kékség, újra csak megemeli a szemöldökét a mosolygásra és hozzáfűzésre.
- Tudom, hogy jól áll, de ahogy óhajtod nagyúr. Viszlát legközelebb - megvárja, amíg az angyalt elnyeli a Kapu csillogó anyaga, csak azután indul a saját dolgára, mint a róka, ami megvárja, hogy a tyúkudvar gazdájának árnya eltűnjön a kerítésről.

- Hiszen nem legális a gyilkolászás, ahogy mondod, és az elfojtásokat elfojtásokkal fojtják el, a politikai hatalmak közül a legtöbb pedig a gazdagodásra törekszik.
- Nagyon máshonnan nézitek ezt a civilizáció kérdést, ne menj bele ebbe a társalgásba.
- Azt mondod lehet többféleképpen nézni ugyanazt? Nahát?
- Gúnyolódsz?
- Lehet. Nem volt jellemző rád, hogy akármilyen nézőpont érdekelt volna. Még a sajátod sem védted meg, ha túl sokan támadták.
- Nem voltam harcos. Nem tudom, hogy téged miként tettelek azzá. Lehet, hogy nem is az én bűnöm.
Megfogadja a belső hang tanácsát és amúgy sem gondolatolvasó, legalábbis még nem az, hagyja a témát kicsengeni, a civilizáció bűneiről, vagy lehetséges bűneiről, amúgy sem jut szóhoz, mert a koponyájában éles hangon felszisszen valaki.
- Ezt nem kellett volna mondanod. Nagyon nem.
- Miért nem azelőtt káráltál, hogy megtettem volna?!
- Minél messzebb áll valaki a hatalom forrásától, annál több oka le lehetősége van kételkedni - akkora általánosság, hogy szinte feltépi a követ a múzeum padlójáról, de kizárólag ez jutott eszébe a méltóságteljes visszavonulásra, mert ez nem hazugság, és így van, amióta csak világ a világ és egyáltalán bármiféle hatalmi rendszer kialakult ezen a földön. A tömegek a kevesek hitén osztoznak, mert mint minden hatalmi utasítás, ez is felülről gyűrűzik lefelé, csak az ő misztikus rendszerükben, nem papok szólnak a pápa és Isten hangján, hanem az elsők Ascarielén. A keresztényi kultúrkör gondolatiságát követve ő az a vidéki hajóskapitány, akinek az áruját elmossa a vihar és kifosztják a kalózok. Kevés hely marad a lelkében az átkozódás mellett az abban való hitnek, hogy a helyén vannak a dolgok.
- Nem számít, hogy ki tudja, hogy én merre járok, ha én magam nem tartom azt titoknak, mivel nincs jelentősége ennek az egésznek - azon kívül, hogy az angyal véletlenül a tanúja lett. Az ilyesmi gyakran megtörténik vele Moszkvától keletre, az újdonság abban áll, hogy ezúttal a messzi Ausztráliába terjedt a konfliktus, már ha egyáltalán ez az ő konfliktusa. Nagyon lényeges pontban különböznek az angyallal, illetve... számtalan lényeges pontban és ez is egy közülük: a tündét nem izgatja, hogy támadás éri a személyét. Ez tekinthető elbizakodottságnak is, de valójában csak a komfortzónája sokkal tágabb, mint Ellaelé, az ilyesmi őt még nem billenti ki a lelki nyugalmából. Az, ami zavarja az angyal jelenléte. A fricska az élettől, hogy éppen itt és éppen így találkoznak, kizárólag ezért tűnik ingerültnek.
Alig látja a szemek kékségét, amikor tündévé tették elkoptak az efféle szépségek, a tekintet mélysége és az aura szürkéje aligha rémíthetné meg. A természetellenesen a lélekbe varázsolt félelem agressziót szül, abból pedig nem szorul behozatalra. Ellenben türelemből igen. Méghozzá azonnal.
Neki sokkal nehezebb uralkodnia magán, mert ott, ahol Ellael a türelem bárányait hordja, ő farkasokat tenyészt, méghozzá a harapósabb fajtából. A tudós kíváncsisága kiábrándultságnak adja át a helyét.
- Törődj a saját céltábla seggeddel Ellael nagyúr - nyomja meg hangsúllyal a nagyurat, ezzel le is rázva magáról a továbbiakat. Mint a víz a viaszos vászonról, úgy pereg le róla a szemrehányás, gúnyos vidámság pattog a szemein.
- Csak nyugalom, a tied a pálya, azt csinálsz, amit jónak látsz, ki vagyok én, hogy az utadba álljak - nagyvonalú kézmozdulatot tesz a szabad ég felé. Ahogy felemeli a fejét, hogy az angyal szemébe nézhessen annak magassága miatt egyáltalán nem látszik kisebbnek. Lehet Ellael a hideg és nyomasztó hegy, a jegesen csengő bérc, vagy a fagyos szél, ami megkerget és elpusztít minden élőt, ám a tünde az a típus, aki megél ennek a jégnek a hátán. Nem becsüli alá, de nem is misztifikálja túl, ha az angyal kihívást intéz felé, arra válaszolni fog.
Bár most nem bánja, hogyha elrepül a szeme elől. Rágyújt rutinos mozdulattal, az egyik oszlopnak veti a hátát és a mennyezet felé fújja a füstöt, várva, hogy az angyal visszatérjen.

Valaha ő is az az ember volt, akinek a genetikájában minden rossz. Gyilkosok és alantasok leszármazottai keverednek a nemzetekben, kurvák, rablók és erőszaktevők minden családfán, dicsőséges ősöknek bélyegzett harácsolók, zsarnokok és kizsákmányolók. Az emberiség és lénység egy olyan Földön járnak, aminek felszíni burkában több milliárd halott ember fekszik, a föld magába nyeli a tetemeket, elmállasztja őket, és tápanyagokká válnak a következő nemzedékek számára, szilárd alap lesz belőlük a lábuk alatt és étel az asztalukon. Adott mennyiségű jó és rossz van ezen a földön, de folyamatosan desztillálódnak, lerakódnak, felhalmozódnak, tisztulnak és szennyeződni.
- Furcsa ezt tőled hallani, aki elveted egymás legyilkolászásának szórakoztató mivoltát, pedig a civilizáció az egyetlen póráz a legtöbbek nyakában, amiért nem teszik meg, amit az ösztönük diktál.
- Például neked?
- Például nekem.
A hangulatváltozása nem meglepő. Mintha a harag lesben állt volna eddig az árnyékában, hogy a szavainak élét megrontsa előugorva, szépségét, kecsét, kiteljesedettségét hiún megvillogtatva. A dühe egyetlen pillanat alatt kel életre, mert soha nem halott vagy elnyugvó igazán. Nagyon gyorsan felfogja a tünde azt, hogy milyen helyzetben van, és az milyen fényt vethetne rá adott esetben. Évszázadokig volt egy önkényes éjtünde nőstény a felettese, elég jól kitanulta a látszat fontosságát, a látszatok keverésének mesterségét, és azt, hogy a vizes lepedőt vonzza a prém a vállain. Egyszerűen muszáj oda borulnia, mert nincs elég baja.
Lecseszte az angyalt. Nincs közöttük olyan nagy korkülönbség, hogy ebben az élethelyzetben ne tekintse egy avatatlan, zöldfülű kezdőnek, aki nincs tudatában a saját fontosságának, jelentőségének és célpont-értékének. Ha őt, a tündét valaki elteszi láb alól, az személyes indítékból történik, és nincs nagy kihatással a mindenségre, így megengedheti magának, hogy úgy mászkál Sidneyben, mint egy feldíszített céltábla, ellenben az angyal halála megingatná a rendszert. Egy dolog, hogy talán találnának a helyére helyettest, és egy másik, hogy hányan bizonytalanodnának el a rendszer képességében arra, hogy megvédje őket, ha a leghatalmasabbakat sem tudja megvédeni.
Bár. Miért kéne ezzel foglalkoznia? Moszkva messze van. Mindentől messze.
- Joggal hinni Ascarielben kell, nem itt, a valóságban. A testőreimet soha nem hozom tündérföldére - fintorra húzza az orrát, talán folytatta volna az indulatos fejmosást, amire egyáltalán nincs feljogosítva, de ez az elképzelés egészen más mederbe tereli a gondolatait, és amúgy is sürgősen telefonálnia kell. Bármilyen morbid is, abban reménykedik, hogy valamelyik ellensége belezte ki a sofőrét valóban, és az egésznek semmi köze nincs az első angyalhoz. Nem rezzen össze a vállveregetésre, elég éles hallása, és jó felfogóképessége van ahhoz, hogy érzékelje, Ellael jött a közelébe. Nem elégedett a válaszokkal. A vonal túlsó végén levőt is lecseszi, abbéli gondolatának adva hangot, hogy az illető édesanyja a lemmingekkel hált, így hozták össze a telefonnál az illetőt. Még megkérdezi, honnan indult, és milyen útvonalon, aztán bontja a vonalat.
- A helyettesem, a sofőröm és a kapcsolataim itt, és bárki, aki látta, hogy Párizsba repülök, és ismer engem, elég sokan, tudhatja, hogy a kapuhoz megyek, mert nincs közelebb. Valamint azok, akik a városból hívtak. Mint említettem korábban azért jöttem, mert üzentek értem, bár... ennek néhány hete van. Nem adtak időpontot - nem titkos, vagy diszkrét ügyben járt el. Megdörzsöli az állát a telefonnal, az angyal felé fordul, de elnéz mellette, ki az utcára, fénytelen és színtelen, csak az angyali aura szürkéllik a tollas körül tünde szemei előtt.
- Én most végigmegyek az úton, amin ide kellett volna érnie a kocsinak, és ha valakinek elszámolnivalója van velem, megoldom - határozott. Meg fogja oldani. Mert így szokta. Az angyalra tekint. Kíváncsian szinte, kék szemeiben az idegen, harag-öröm fények mellett kíváncsiság ég feketén. Mit csinál a jó szürketollas a megváltozott körülményekkel? Mik az ő tervei? Végül is, nem is olyan mélyen a prémes pattogó is csak tudós, kutató elme, és most a nagyítója alatt az elsők közül egy hever, vagyis áll.

A részvét egy nagyszerű erény, ami felemel és többé tesz, mint ami az egyén az általános logika szerint, ám ez a "több" káros luxus bizonyos élethelyzetekben, gyorsan kevesebbé tehet egy élettel. Egyetlen élettel, ami a legértékesebb mindenek felett, mindenkinek a sajátja, csak egyesek önzetlenül mások életének előrehelyezésével imádják a sajátjukat.
Moszkva gyanakvó légkörében nem árt bejelenteni a szimatolgatást a félreértések és kockázatok elkerülése végett.
- Nem értem ezt a világfájdalmat, minden élő a másik ellen törekszik, még a növények, tudattalan, okos kis növények is elpusztítják, kiszorítják egymást, megfojtják, élősködnek, gyökerekkel elfojtják a többiek gyökereit, és a többi. A pusztítás az maga az élet - bár miért is filozofálnak? Mit nem tesz az angyali jelenlét. Tökéletesen érti, amit a másik mond. Látja minden helyen és időben, a médiában, az írott kultúrában a béke dicsőítését. Ideálok, vágyálmok, remények. Mosolyog, kék szemeit összehunyorítja, és inkább nem folytatja a gondolatot fejben sem.
- Ezt már velem is megcsináltad.
- Hm?
- Nem gondoltál valamire, amire gondoltál, hogy ne üljön ki az arcodra, és ne kérdezzek rá.
- Nem volt túl hatásos.
- Nem, de kitérő válaszokat adtál. Nagyon ravaszul.
- Hízelegtem magamnak azzal, hogy át tudlak verni.
- Néha sikerült.
- Én legalábbis úgy hittem.
- Etikus és erkölcsös - nehéz eldönteni, hogy ironizál-e a hangjának olyan íze van, mintha ezt tenné, ám az arca, a mimikája nem társul bele a gúnyba. Nem gondolja komolyan, hogy érdemes volna kicsúfolni ezt az álláspontot, főleg, hogy maga is egyetért vele. A kiváló hasznos jószág, megfelelő körülmények között, és még megfelelőbb motivációkkal. Mióta meghalt, nagyra tartja az életet, mások életét is, amíg nem adnak rá nyomós okot, hogy ne tartsa semmire.
Átható szemeit az angyalra szegezi. Ott van benne, szinte kimondja velük, hogy a "vén kurva" lett volna tiszteletlen, a "vén tünde" egyáltalán nem az, de meddőnek találja erről beszélgetni, átlépegeti a földre hulló szavakat, lustán, a prémes zakóban egészen állatszerű kecsességgel és közönyösséggel. Nincs semmi oka foglalkozni a tisztelet kérdésével. Ő tudja hol a helye, nézete szerint Ellael nem tudja, hogy mi ellen érdemes szót emelni, de éjnek évadja van, betudja az angyal fáradtságának a dolgot.
- A városlakó életforma a civilizáció maga - a tollallergia még versenyben lehet, lassan neki is kezdi valami irritálni a szemét, de annak nincs köze a férfi láthatatlan szárnyaihoz, szürke tollaihoz, sokkal inkább az utcán nem látható kocsi hűlt helyéhez. Azonnal megdühösödik, színlátó képességüket vesztett szemei villogni kezdenek, de uralkodik magán, és nem kezd ékesszólást nélkülöző káromkodásba, mély levegőt vesz. Nem gondolkodik olyan messzire, mint az első a kasztjából, sőt, egyáltalán nem is gondol Konora, sokkal kisebb, sokkal személyesebb konfliktusokat lát az ügy hátterében. Ha valaki az angyalt célozná, nem az ő kocsiját bojkottálná, hanem felrobbantotta volna az épületet, amikor meggyőződött arról, hogy itt van a férfi. Nyomasztó lett volna, hogy vele együtt, de balesetek és áldozatok mindig vannak.
Ez a gondolat végre eszébe juttatja, hogy milyen magas rangú nagyúrral van itt, immár Ellaelnek is kijut a dühös rávillanásból a kék szemekből.
- Mi a faszért jársz te testőr nélkül, főleg felső körös támadás után? - ez egy lebaszás. Személyesen a tudomány kaszt nagyurának, hátrafele lépked vissza az épületbe, nem veszi le a szemét az utcáról, gyanakvó tekintettel nyúl a telefonja után.
- Egészen visszamehetnél a kapuhoz. Ott vannak többen, legalább tanúskodnak arról, hogyha valami történik, nem én tettelek el láb alól - életre kelti a képernyőt, gyorshívóról hív be egy számot, rögtön az előtérben egy kicsit odébb áll az angyaltól. Lehet ez személyes vagy közügy, de telefonálni mindig magánügy. Oroszul beszél, a hangsúlyából ítélve passzív-agresszív kérdő mondatokkal leginkább, a hívottnak gyorsan kell válaszolnia. Komor az arca, de nem tűnik úgy, hogy pánikba esne, vagy valami katasztrofális történne, bár a korábbi szavaiból ítélve gyorsan vág az esze, ha a legrosszabbat kell feltételeznie.

Mély és sötét iszapba, fiatal és idősebb lényeknek nem sajnálható kockázatokkal, de soha nem árt, ha valaki nem csak az egyenes utakon szerzi az információit, bár... azért a legtöbben bőven és vidáman leélnek évszázadokat bűnözés nélkül, egyáltalán nem lehetetlen. Mégis, van aki nem arra született, hogy tisztességes úton járjon, bár úgy tartják, hogy a maguk sorsát kovácsolják az emberek és lények, néha a gyakorlat azt mutatja, hogy lehetetlen letérni olyan vágányokról, amikre azelőtt löktél az embert, hogy még nekiállhatott volna a buzgó kovácsolásnak. Az alkalmazkodás a túlélés legfőbb eszköze.
Őszintén megvallva valóban nem szokott törődni az alkalmazottainak családjával, hacsak nem vár valamit tőlük a továbbiakban. Mondjuk egy újabb férfit a szolgálatában, testvért a testvér helyett, fiút az apa helyett. De az túlzás, hogyha az emberei életét semmire sem becsüli, akkor minden iránt érdektelen, csak... igen szelektált az a kör, ami felé hajlandó empatikus reakciókat mutatni. Kifejezetten nem lenne szórakoztató társaság egy tréningen, bár a görbe estén nagyon gyakorlott szereplő volna.
- A munkáját végezte - van valami nyájas és behízelgő ebben a hangban, az angyal nem tévedett. Semmit sem érez az üggyel kapcsolatban, ám a következőkre már kis kajánsággal és természetes gőgösséggel mosolyodik el.
- No igen, de biológiailag a mi fajtáink képezik a földi biológiai hierarchia ragadozó rendjét - egy ragadozó pedig öl. És ezért nem érez lelkiismeretfurdalást.
- Nem kételkedtem - emeli meg a kezét egy kicsit védekezően. Az otthoni módiból indul indul ki, az sajnos nem nyugateurópa. Félrenézések, elrontások, következetlenségek, oda nem figyelés, a pontosság, alaposság és korrektség teljes hiányával jellemezhető a szép vidék, ahol gyökeret eresztett, és néha nehéz nem ebből a helyzetből kiindulva megítélni minden mást.
- Nehéz és helytelen. Rossz benyomást teszel rá.
- Mindenkire rossz benyomást teszek, akinél nem fektet energiát abba, hogy ne így legyen.
- Fektethetnél, végül is, ő vezeti a kasztod és a rend három pillérének egyike.
- Ha én fektetném, annak sírás lenne a vége, és nem tenne jót a rendnek.
- Annyira közönséges vagy.
- Mindig is ilyen voltam. Amikor még éltél, tetszett.
- Viszonylag egyszerűbb a megoldásuk - és a savban feloldásuk. Csettint a nyelvével, néha nem kell, hogy rímeljenek a dolgok, bármennyire is jól hangzik. Kifújja a füstöt, felpillant az angyalra, valami kifejezetten éles vidámság látszik az ő arcán ott, ahol a másikén a nemtetszés púdere, megcsóválja a fejét.
- A vén tündében nincs semmi sértő Ellael - ő is kimondja a másik nevét. Egyes kultúrákban a név hatalom, eszköz, ami felruház, ezért is szólítják néven egymást olyan ritkán a bizalmas kapcsolatban levők. Nincs rá szükség.
A harag nem veti meg rajta a lábát. Kék szemében a tundra hidege, a száján a közönyösség mosolya. Továbblép egyet, mielőtt visszafordulna az angyalhoz, így elveszi a szemtől-szembenállás élét azzal, hogy nem áll meg rögtön. Lehet, hogy az angyal magasan felette áll a rendben, de ez most rendi ügy, és ilyen körülmények között nem engedi a dominanciát érvényesülni. Ő sem ma kezdte ezt a játékot.
- Vagy egy jó ajánlat, és nem éppen magas tisztségi segítségnyújtás az elsimításában. És az is lehet, hogy tévedek, és egyszerűen tollallergiája van... ez furcsa - néz végig az utcán, az arcán leginkább türelmetlenség és harag látszik. - A kocsinak már itt kellene lennie - és ő egyáltalán nem állhatja, hogyha a dolgok nem úgy mennek, ahogyan szeretné. Mély lélegzetet vesz. Valakit nagyon meg fognak verni még dél előtt, ha megtalálja azt a nyomorékot.
- Hívok egy taxit, de nem tartóztatlak, félóráig is eltarthat, mire akad egy.

Hogy bárdolatlan volna, nos... ez valahol igaz. Mintha átvette volna az orosz módit, amióta a Miamar-konfliktus megszabadította éjtünde felettesasszonyától, és őt átsorolták a tudomány kasztján belül egy kevésbé rá figyelő személy alá. A távolság épít és rombol, ez vitathatatlanul meglátszik rajta, olyan tünde ő, akinek határozottan megvannak ez elképzelései, hogy milyen mércének kell megfelelnie a viselkedésével, és jelen esetben nem kell, hogy tapintatot mutasson ez alapján a mérce alapján. Magánügyben járnak el, és Ellael jelen esetben egy angyal a tündék földje, ezen túl a kasztjának, és egész misztikus világának egyik vezetője, de a hivatali korlátok most nem olyan határozottan körvonalazottak, mint azon néhány eseményen amikor eddig volt szerencséjük egymáshoz futólag.
- Ezt a találkozást kihasználhatnád a kapcsolatok építésére.
- Jesus, mintha még mindig élnél.
- Az eszme és a tanulság halhatatlan. Miért is ne fordítanál hátat neki?
A vér eredetéről éppen olyan könnyedén beszél, mint a szűcsről. Súlytalan kérdések, éppen csak a csevegés hangulatát megadják, még ha ezzel némileg bizarr képet is kölcsönöznek ennek a beszélgetésnek. Azonban az emberek százszámra születnek és halnak meg, minden órában és percben, itt és akárhol máshol is, vannak, akik ez ellen a közösségi trauma ellen úgy védekeznek, hogy nem gondolkodnak rajta, nem veszik ki a részüket belőle, mert a saját érzékenységüknek sok lenne, másoknak pedig egyszerűen nincs érzékenységük a haál tragikumára.
- Meghalt - int nemet a tünde az állával, felizzik a parázs a szivar végén, feketében és fehérben, eloszlatva a félig se megszőtt reményeket és jókívánságokat. - De a felelősökről gondoskodtunk - teszi hozzá szórakozottan, és ez a gondolat kifényesíti a szemét, ellenben a kérdésre erősen az angyalra mered. Gyanakvón összeráncolja a homlokát, aztán egyetlen pillanat alatt elsimul a feszültsége.
- Az embereknek nincs szükségük a mi fajtánkra ahhoz, hogy halomra öljék egymást. Emberek voltak mindannyian - őt leszámítva, de őszintén szólva kedveli az emberek társaságát, és meg is veti azokat. Szórakoztató kis szörnyetegek, de az ilyen gondolatokat jobb megtartani a koponya belső sötétjében, ott, ahol a titkok titkok maradni, és a hozzáállását csak sejteni lehet.
Indiszkrét kíváncsisága nem durvább, mint az egész lénye, nem szokta meg, hogy valamiről ne tudjon, magától értetődően rákérdez arra, ami érdekli. Tálalhatta volna szebben is, de hát azért tart az ember felszolgáló személyzetet, hogy erre ne legyen gondja, és bármennyire is nem szolganépnek hívják már őket ebben a században, attól még a fogalom létezik. Ha elutasítaná az angyal, nem sértődne meg. Alighanem ő maga is az eget választaná, ha volnának szárnyai a helikopter gépi kényelme helyett.
- Meglepődnél - sandít a férfire - bár ezen a boldogtalan, sivatagos kontinensen nem figyelnek annyira, mint nálunk - emeli meg a vállát végül, engedve a gondolatnak. Ritkán sem jár a lények városainak közelében, régen pedig nem jelentett ekkora gondot egy-egy észlelés, hiszen a szemtanúkat semmilyen tárgyi bizonyíték nem erősítette meg jobbára. Bizonyára haladnak a korral, ahogyan ő is haladt a maga módján.
- Egy kis világlátás?
- Ideje volna.
- Ideje van.
- Hmmm - megfontolja a kérdést, miközben kifele indul a pincéből. A városból mégsem szállhat fel, a kocsit már iderendelte az épület elé, úgyhogy nem kell várakozniuk.
- Én azt mondanám, hogy nem, de a diplomatikus képességeidről csak hallottam, nem tapasztaltam, az viszont biztos, hogy nem a diplomácia kasztjába tartozol - elnyomja a szivart, kultúremberhez méltón, kukába dobja. - Egy vén tündét nehezebb meggyőzni bármiről, mint egy makacs kívülállót.
- TÖBB TISZTELETTEL!
- Ha már félezer esztendő eltelt, hogy utoljára az angyalok városába ment, talán megsértette ott őt valaki. Ezt a sérelmet ki kell bogozni ahhoz, hogy mozgásra lehessen bírni. A távolság és a közlekedés nem lehet nyomós érv, minkét város közelében van kapu, szinte nem is kell embert látnia, ha nem akar. Ha tudod a sérelem okát, elkerülheted, hogy kényszerítened kelljen. Ha kényszeríted, sérelmet halmozol fel, ami nem évül el. Persze, ez függ a tünde temperamentumától is. Nem fogadnék ellened, de rád sem - komolyan veszi a kérdést, miért is ne. Fajok közti fejtörő.

Erőteljes vonások, intenzív kékségű szemek, magabiztos, féloldalas mosoly, ad egy lélegzetvételnyi időt a hatalmasnak arra, hogy azonosítsa őt, helyben, időben és térben. Nagy a világ, és bár nem él olyan sok lény a földön, hogy elvesszen az arcok tömegében, a különböző kontinenseken eltöltött évszázadok és évtizedek mellett mindenki egy kicsit idegen, aki nem mutatkozik gyakrabban a népesebb városokban. Ő pedig pontosan ilyen tünde.
- Nagy kár, elsőrangú - szívesen osztja meg az élvezetek, a dohányt, az italt, az ölést, fakó a parázs a szemei előtt, de a füstöt nem az angyalra fújja, inkább oldalra.
- Nem egészen - ingatja meg a fejét. - Nem élek Nelliában, hívtak egy ügyben, és nincs okom tovább halogatni - nem titokzatoskodó a hangja, de olyan szavakat használ, amiből éppen csak az nem derül ki, hogy ez esetben ténylegesen miért van itt. Egy olyan ember rutinjával teszi mindezt, akinek nagy gyakorlata van a félrebeszélés művészetében.
- Nellia az otthonod.
- Volt, egykor.
- Tünde vagy, azzá tettelek.
- Nagyon sok mindenné tettél.
- Közéjük tartozol, ha eljön az ideje, ebbe a városba fogsz visszavonulni.
- Teljesen biztos lehetsz abban, hogy ez soha nem fog megtörténni.
Fogékony a fájdalomra, és van valami nyugtalanító az arckifejezésében, ahogy elfogja annak a jeleit az angyal vonásain, bár éppen beleszív a szivarjába, így a füsttel és a kezével eltakarja a tetszés farkasfogú félmosolyát a saját képén, a részvéttelenséget nehéz palástolni, ha semmilyen túlzott érzelmet nem mutat, amit a gyászolókkal való szimpatizáció megkövetelne.
- A halálhír fürgébben jár bármilyen egyéb hírnél - még nem tud a döntésről, de hát minden csak idő kérdése, hogy eljusson hozzá ez is. Talán már ott vár a titkárnál az információ, csak annyi más, fontosabb dolga volt, s minthogy őt kinevezés nem érte, nem volt sürgős. Egy pillanatig még szuggesztíven méregeti az angyalférfit, hátha első kézből is hallhatja a hírt, de nem sokáig sikerül ezzel magáról elterelni a figyelmet. Tudja, hogy mikor kell feladni a küzdelmet.
- Köszönöm, kár a szűcsért, igazán elégedett voltam vele - amíg agyon nem lőtték a Moszkva folyó partján egy holdvilágos éjszakán az ellenségei. Kár érte, nagy kár, több nap, mint hozzáértő személy.
Nem követi Ellael pillantását a prémre, mindig lenyűgözőnek találja, hogy az évszázados teremtményeket is mennyire le tudja kötni egy-egy vérfolt, ami a számára mindennapi jelenség. Talán mert ótündévé avatták és a vér a hatalmának forrása, de talán a városa miatt, olyan környezetben, ahol a halandókat sem nyűgözi le egy-egy folt, elszakadt seb, nemhogy némi véres petty.
- Kifinomult érzékek, valóban friss, de nem az én vérem, és nem is a kisragadozóké - szórakoztatná, hogyha a nagyúr tippelne még egyet, de a szükségesnél nem akar pofátlanabbnak tűnni, vagy legalábbis a szükségesnél nem jobban, így egy lélegzetvétel után folytatja a gondolatot.
- Egy üzleti konfliktusom adódott, mielőtt elutaztam volna, és néhány emberem megsérült, ez egy testőr vére - a testőr pedig arra való, hogy az úr helyett vérezzen.
- Magad elé rántottad a késes merénylő ellen.
- Igen, és?
- Nem éppen szokványos testőrviselkedés a testpajzs funkció.
- Vannak tények. Vannak elképzelések. Vannak gondolatok. A tény, hogy meghalt valaki, és a vére rajtam van. Az elképzelés, hogy ez egy szomorú és erőszakos volt. A rohadtul idegesítő háttérgondolat pedig te vagy.
- Ha nem a jövendő nagyasszonyt, nagymestert keresed a szépek városában, és arra következtetek, hogy nem, akkor mi az a prózai ok, ami miatt idelátogattál? - a kíváncsiság nem bűnt, megigazítja a prémet a zakóján.
- Ha már így alakult felajánlhatom, hogy elviszem helikopterrel egy darabig, a város közelében én persze majd sétálok, de addig is egyszerűbb. Nem tudom hogyan érinti a szárnyas fajokat a műholdak, radarok fejlődése, de nálunk Oroszországban alig várják a hatóságok, hogy azonosítatlan repülő "tárgyakat" kapjanak el, amik feltűnnek a műszeren.

Moszkvától minden messze van.
Nem vicc, a párizsi térkapu 2824 km, Kairó 3875, Peking 5794, New Yorkot és Riot hagyjuk, Sydney 14483. Nem mintha rászorulna, hogy spóroljon a jegyeken, de nagy örömére szolgálna, hogyha nem kellene egy fél kontinenst átrepülnie ahhoz, hogy beléphessen egy térkapun, ami egy másik kontinensre viszi.
- Emberek milliói repkednek kontinensről kontinensre, pedig az életük szempillantás, mégis, napokat szánnak utazásra és kultuszt emelnek ennek a foglalkozásra.
- Hogy elviseljék a hiábavalóságának kínját.
- Nem, hanem mert az út érték, tudás és tapasztalat.
- Ha már tudás és tapasztalat, én inkább kérvényezném egy Moszkva-kapu kialakítását.
- Túl kevesen élnek ott ahhoz, hogy érdemes legyen.
- Jön a globális felmelegedés, Szibéria kienged, és a népesség java odaköltözik. Csak idő kérdése, csak idő kérdése.
Párizst választotta, virágillat tapad a vállaira, bagettek, kávézók, bor és bor és bor. Szereti Párizst, de éjszaka megtelik a turistákkal, és arra nem mindig van kedve, így amilyen gyorsan csak lehetett a térkapunk keresztül a sivatagok, szárazság és kenguruk kontinensére cserélte a környezetét.
- Két órát ugrottál előre, aztán kilencet hátra. Hogy érzed magad?
- Mint a kétszer kihányt tatár bifsztek, köszönöm a kérdésedet. Kuss.
- Yyl'asalyv, tudomány kasztja, ötödik kör. Nelliába tartok, és... ott a legfőbb főnököm - érces hangja angolul szól, de az évek során beletanulta az orosz akcentust. Nem csak nyelveket, de hangzásokat is elsajátított, a keverékek keverésében nagy kedvét leli, és tarkójáról megismeri az angyalszőke angyalt, nem azért, mert olyan sokat látta volna, hanem mert az életösztöne azt diktálja, hogy mindig legyen naprakész a felette állók emberi alakjából éppen úgy, ahogy természetes formájukban az, így soha nem tudják meglepni.
- De azért most sikerült, igaz? Hallom a pánikot a gondolataid között.
- Te is csak egy gondolatom vagy.
- Igaz, és tisztán érzem a mellettem elrohanó pánikot. Van valami titkolnivalód?
- Nincs.
- Micsoda öröm és meglepetés itt találkozni Ellael nagyúr - fejet hajt, no nem túlsággal, kilép a kapu fényéből, ügyet sem vet az őrökre, miközben az angyalhoz közelít, annak nyomasztó magasságát alig múlja alul, nincs miért szégyenkeznie, vagy zavarba jönnie. A léptei magabiztosak, emberi alakját viseli, mint általában mindig. Ő is zakót viselt, feketét, jól szabottat, ám széles hajtókájára az ügyes kezű szabó fehér, vérfoltos hermelinbundákat varrt takaros rendben, bár akkor még a rozsdavörös, barnás cseppek nem foglaltak el főhelyet az öltözék mellrészén. Hozzá illő cipő és nadrág, a zsebéből a tetovált és valóságos gyűrűkkel ékített kezek karcsú szivartárcát pattintanak elő. Valódi gyufával gyújt rá, mit sem zavartatva magát a pince mélyétől, a kámforos füstöt ellegyezi, ahogy a parázs a dohány végén felizzik.
- Megkínálhatlak? - tartja az ezüstöt az angyal felé, mielőtt elsüllyesztené, még tüzet is adna hozzá, nincs kőből az ő szíve sem, még ha akaratos közvetlensége kifejezetten...
- Meg se próbáld szépíteni. Nincs szíved.
- Nincs rá szükségem.
- Még nem találtam alkalmat arra, hogy részvétet nyilvánítsak, de a hírek hozzám is eljutottak. Találtál már alkalmas jelöltet a nagymesteri posztra? - végül is, ez egy logikus ok lehet arra, hogy miért járja az angyal éjnek évadján a tündék földjét, igaz, az ő pozíciójában a misztikus oda megy és akkor, ahova csak akar.