*Bájos amikor zavarba jön, gondoltam és számítottam is rá, persze nem a belém bújt kisördög vett rá, hogy szándékosan pírt csaljak az arcára. Miss Evans fiatal és tündöklő, gyanítom, hogy a generációja hírből sem ismeri a kézcsókot és mint olyan nem is tünteti ki vele. Ezzel nincsen semmi baj, ha az ember képes tanulni és elfogadni nem szégyen a tudatlanság, ez pedig apróság csupán a jéghegy csúcsán ahhoz képest ami még hátravan Miss Evans újságírói karrierjéhez. Ötletes, kreatív és sok apróságot észrevesz, használja az eszét és nem tesz fel idióta, felesleges kérdéseket. Ezért cseréltem le a régi sajtóreferenssel, bár a mi kis szárnyaló madarunknak sokat kell még tanulnia, a Micromednél többet pakolhat a tarsolyába mint az iskolában. Mondjuk azt, hogy az alkalmazása karitatív célokat szolgál. A kézcsókot tetézem még azzal is, hogy mosolyogva, mélyen a szemeibe nézek a lelkes szavai után, szokja csak a flörtölést és a nem várt fordulatokat. A vállalat munkatársaként sok olyan emberrel kell találkoznia akik valahol az egekben leleddzenek, el vannak szállva maguktól, pökhendiek, aljasak és udvariatlanok. Ezt m ind kezelnie kell tudni, rezzenéstelen arccal akár a kézcsókot. Nem gondolom, hogy az érzelmei kinyilvánításával hibát követett el, ha megedződik már nem teszi és éppen ez a cél. Tehetségesnek gondolom, olyannak aki nem csak teszi a dolgát hanem tudja is és alázattal van iránta. Kevés az ilyen ember, szerencse, hogy jó szemem van kiszúrni akár egy több száz emberrel teli teremben is. Helyet foglalunk ő egy marék kesudióval tömi be a saját száját, így aztán várhatok a válaszára. Halvány mosollyal nézem mit kezd magával, nem szólok rá, nem mondom, hogy talán ezt nem kellene, ha időt akar húzni elég ha mond néhány elterelő szót és kész. ha majd megkérdezi szívesen adok tanácsot, van tapasztalatom újságírók terén, jobbára a rosszabbik változattal sikerült találkoznom. Csupán az egyik szemöldököm emelem meg érdeklődve, mint aki attól fél, hogy a beszélgetőtársa mindjárt megfullad és valljuk be, jelen pillanatban tényleg átfut az agyamon. * -Akkor csevegjünk. Jelzem majd ami nem kerülhet bele, vagy egyszerűen csak nem válaszolok a kérdésére. Egyébként mindig a közvetlen arcomat mutatom mások felé, én úgy érzem. Önnek mit jelent a közvetlen arc? *Talán nem kellene zavarba hoznom ismét azzal, hogy visszakérdezek, de teher alatt nő a pálma. A következő, vagyis az első igazi kérdéséből hamar rá is jövök, hogy ez most egy velem készülő interjú és nem olyasmi amire én gondoltam. Sebaj, majd lassan átterelem arra a témára.* -Elég régóta ahhoz, hogy biztosan mozogjak az útvesztőiben. ~Most mondjam azt, hogy több mint 150 éve foglalkozom a gyógyszerkutatással és gyártással? Kitérne szegény a hitéből vagy ami a jobbik változat, nevetne egyet.~ Mindig is érdekelt az emberek egészsége, a Micromed nem csak gyógyszereket gyárt hanem részt vesz a kutatásban is, számos nem szintetikus gyógyszerünk van forgalomban, homeopátiás szerek, étrend kiegészítők. Az autóversenyzés sosem vonzott igazán, csak akkor jó ha én vezetem az autót és szeretek vezetni. Ön szerint Miss Evans az autóversenyzés férfiasabb mint gyógyszerek után kutatni? *Szélesen elmosolyodtam, nem akartam megizzasztani, de muszáj megismernie ahhoz, hogy könnyedén ellavírozhasson a vállalat berkein belül. Ő újságírást tanul, én egy kicsit más jellegű munkával bíztam meg, de a lényeg ugyanaz. *
Oh hát az nem kifejezés, hogy tűkön ülve várok. Lelkes vagyok és már átolvastam minden létező prospektust és külön plusz jegyzeteket készítettem magamnak és már az órát lesem, hogy mikor üti el a pontos időt, hogy végre megérkezzen Mr. Montgomery is. Azért ez nem akármilyen lehetőség, sőt állati nagy és én még mindig oda vagyok meg vissza, hogy egyáltalán adódott. Hiába mondja Allan, hogy ez simán benne volt, mert tehetséges vagyok és elhivatott és imádok írni, de én akkor sem gondoltam, hogy ilyesmi megtörténhet. Nem kis dolog az, hogy ilyen fiatalon valaki ilyen állást kap, én pedig még mindig totálisan el vagyok varázsolva az egész hírtől és totál be vagyok zsongva. Nem csoda hát, hogy amikor érkezik, úgy pattanok fel, mintha tűt szúrtak volna a hátsómba. Már félig hallottam a hangokat kintről, sejtettem, hogy itt van és már csak arra vártam, hogy belépjen végre és én gyorsan üdvözölhessem. Naná, hogy előtte termek, amikor érkezik, és nyújtom is a kezemet kézrázásra. Nem is lehetnék ennél lelkesebb, pedig reggel óta csak két kávét ittam meg, volt már rosszabb is a felpörgött állapotom. Amikor viszont a kézrázás helyet felemeli a kezemet és mint egy igazi középkori úriember felemeli és lágy csókot lehel a kézfejemre nagyot nyelek és kb. mint egy tíz éves zavart nevetgéléssel próbálom leplezni az állapotomat, ami persze esélytelen, így csak még inkább látszik, hogyan is érzem magamat. Ez nem megszokott, főleg nem az én világomban és az én korosztályomban, nem szoktak manapság a férfiak kézcsókkal köszönni. Ölelés még hagyján, de... hát na sikerül rendesen elpirulni, főleg amikor felfogom, hogy a reakciómmal sem éppen egy az állásra megfelelő határozott nőt formálok meg, hanem inkább egy infantilis tinit. - Oh, hát köszönöm, több bizalommal van felém, mint én magam felé, vagyis... szuper lesz a cikk! - önbizalom Allen is azt mondta, hogy legyen több önbizalmam és nem kéne eleve azt mondani az új főnökömnek, hogy nem vagyok tökéletesen biztos magamban, az totál ciki. Lehetnék egy kicsit megfontoltabb, mielőtt megszólalok, de ez a kézcsók még a maradék lélekjelenlétemet is köddé varázsolta és most megint meg kellene próbálni összeszedni magamat, ami egyelőre még nem megy zökkenőmentesen. Aztán persze lehuppanok és cseppnyi idegességemben egy adag kesudiót tömök a számba... úgy egy maréknyit, már csak azért is, hogy ne kelljen azonnal válaszolnom és legyen időm összeszedni magamat végre. Amíg rágok és próbálok nem belefulladni a mennyiségbe előpakolom a noteszomat, amiben a jegyzeteim vannak, meg persze a diktafont, amivel majd mindent rögzíteni tudok. Megfordult a fejemben, hogy mindent a laptopomra veszek fel, de az időnként hajlamos összeomlani és ha mindezt a felénél teszi meg az interjúnak és elszáll az addigi anyag, akkor én tuti, hogy helyből hülyét kapok és aztán még ki is kell magyarázni magamat, hogy miért voltam ennyire béna. A diktafon meg elég egyszerű, mechanikus darab, elvileg nem lehet probléma. - Mit szólna, ha... - kis torokköszörülés, mire a maradék kesudiót is legyűröm. -... a csevegéssel kezdjük, de már azt is felveszem és ha valami olyan, amit ne közöljek le, azt külön kiemeli, de már abból is kerülhet be a cikkbe, hogy a közvetlen arcát is megismerjék? - a kérdésre bólintok, nekem tökéletes, bár kétlem, hogy mindent felennék. Hajlamos vagyok rá, ha magával ragad a munka, meg a lelkesedés, akkor amúgy is simán elfelejtek enni... kétlem, hogy ez most másképp lenne, kész csoda, ha inni nem felejtek majd el. - Igazság szerint arra lennék első körben kíváncsi, hogy mióta vezet egy ilyen nagy vállalatot és egyáltalán miért ez, miért nem mondjuk... az autóversenyzés? - mert hát gondolom a legtöbben fiatalon ilyen álmokkal rendelkeznek, hogy űrhajósok lesznek, meg rockzenészek és nem egy nagyvállalat vezetői, főleg nem egy kutatóvállalaté, ami a tetejében még bonyolult is és biztosan rendkívül sok figyelmet igényel.
*Az ifjúság mindig lelkes és remek ötleteik vannak, kevés kivétellel nagy kreativitással áldotta meg őket a sors, rugalmasak és van bennük kellő ambíció. Mindezt a rohanó világnak köszönhetik ami nem hagyja őket ellustulni, belenyugodni a lassan érő dolgokba, vagy épp a lehetetlennek tűnőbe. Miss Evans is ilyen, bár ő még mindehhez bájos is. Gondoltam, hogy előbb érkezik a megbeszélt időpontnál, de nem éreztem szükségét, hogy én is így tegyek, nem mellékesen rengeteg dolgom volt még mielőtt elindultam és még a tetemes mennyiségű anyagot is össze kellett szednem ami az interjúhoz feltétlenül szükséges. A folyosó végéről észreveszem, de az első utam nem hozzá vezet hanem a titkárnőhöz, aki egyébként van vagy ötven éves, dekoratív és terhelhető, és semmit nem tud a világunkról.* -Üdv Mrs. Tylor, kérem ne zavarjon senki és hívást se kapcsoljon be. Vegye úgy, hogy nem vagyok itt. -Üdvözlöm Mr. Montgomery! Természetesen Mr. Montgomery, ön nincs itt, nem is láttam….napok óta. Egyébként, köszönöm a csokoládét, mesés volt! -Örülök, és köszönöm. *A rövid párbeszéd alatt végig mosolygok rá, áldás ez a nő és imádja a konyakos meggyet, ami itt-ott már látszik is rajta, de attól még elegáns és ápolt. Ő az én tündérkeresztanyám a központban, bármit kérek tőle megszerzi, elintézi, megcsinálja és mindezt mosolyogva. Ezek után teszem meg azt a pár lépést az irodám felé ahol Miss Evans már vár rám, bizonyára tűkön ült eddig mert nagyon hirtelen pattan fel és redukálja le a már nem is túl nagy távolságot szinte a nullára. A kezét leheletniy finoman fogom meg és ahelyett, hogy megráznám feljebb emelem én magam pedig lehajolok, hogy kézcsókkal illessem. Minden nő megérdemli ezt, csak sajnos manapság már kihalt ez az udvariasság a férfiak részéről, ez is mutatja mennyire öreg vagyok már. * -Miss Evans! Én leszek hálás ha remekül megírja a cikket, de ez iránt nincsenek kétségeim. Kérem….fáradjon be. *Kinyitom az ajtót és előreengedem, majd „bezárkózom” vele. A városra néző üvegfal felé intek és hellyel kínálom a kanapén, én pedig a fotelban foglalok helyet amint ő is leült. Az asztalon ásványvíz, gyümölcslé, kristálypoharak és aprósütemény található egy tálcán, talán egy kis mogyoró és kesudió is, de igazán nem nézem meg. A vaskos aktát egyelőre az asztal felém eső részére helyezem és mostantól maximális figyelmem Miss Evans-é.* -Nos, mivel kezdjük? Egy kis csevegés vagy rögtön a közepébe vágunk? Van kérdése vagy én ugorjak? Ó, szavát ne feledje, hosszú lesz, szóval ha már nem bírja tovább és itt minden elfogyott ne zavartassa magát, kérjen bármit. Rendben? *Hátradőlök kissé ne legyek olyan mint egy karótnyelt angol kisasszony, de azért nem is nyúlok el a fotelban, a tisztelet az tisztelet.*
Hát persze, hogy délelőtt óta be vagyok zsongva, mióta megkaptam az üzenetet, hogy jöjjek, mert nagyobb volumenű interjú lesz, népszerűsíteni kell a céget és... valami ilyesmi. Még nem minden világos, de ez nem akadályoz meg abban, hogy lelkes legyek, sőt. Eleve végeztem egy kis plusz kutató munkát még az előtt, hogy elkezdtem volna összekapni magamat. Mégis csak menő helyre megyek, tehetős emberek közé, vagy hát minimum egy tehetős, mert Mr. Montgomery azért nem akárki, bőven van híre a médiában, és ő pont engem szúrt ki, amitől még mindig oda vagyok és vissza. Amennyire csak tudtam kicsíptem magamat, mégis csak így illik, aztán már kaptam is a laptopot, meg a diktafont. E téren a hagyományos dolgokat kedvelem, a diktafon tökéletes egy interjúhoz, mindent felvehetsz, ami csak fontos lehet, aztán a végén ráérsz összegezni és elkészíteni a rendes változatot a nyers alapanyagból, ami már tényleg izgalmas az olvasók számára is. Még egy utolsó ellenőrzés, csak aztán indulok el, miután elköszöntem a barátnőmtől a koleszban, aki amúgy az első két napban simán azt hitte, hogy kamu az egész, mert ekkora mázlim még nekem sem lehet. Hát... volt pedig. Természetesen előbb érkeztem meg a célhelyre, hogy egy kicsit körbekérdezzek, no meg elolvassak pár prospektust, hátha kapok olyan infokat is, amiket nem találtam meg eredetileg a neten, mert rövid volt az idő. Egy olyan fél órával hamarabb érkezem biztos, ami biztos alapon, hogy tényleg legyen időm körülnézni és pluszban felkészülni és így tuti, hogy a késésnek sincs meg még csak az esélye sem, mondjuk a busz, vagy az egyéb tömegközlekedési eszközök kimaradása miatt. Szóval sikeresen elérem a célt, ahol lejelentem hogy ki vagyok, még olyan kis vendégkártyát is kapok, amit a kabátomra csíptetek fel, aztán kicsit körbenézek arra amerre egyáltalán sima látogatónak lehet. Nem sok ez, nem mehetek be laborokba, ami totál érthető egyébként, nekem akár a prospektusok olvasgatása is elegendő, nincsenek túlzottan nagy igényeim egyébként sem. Ahogyan közeledik az idő visszatérek a kiindulási pontra, ledobom magamat az egyik üres fotelbe és amikor Alexander érkezik én már pattanok is fel, hogy köszöntsem. Még nem találkoztunk sokszor, főleg kisebb interjúk, feladatok miatt, de én is érzem, hogy ez most sokkal több lesz annál. - Jó napot Mr. Montgomery! Köszönöm, hogy hívott és... tényleg hálás vagyok! - széles mosollyal nyújtom felé a kezemet. Tudom ezt általában a férfiak teszik, de olyan hülye dolog, hogy a nőknél csak ez a kényelmetlen feszengés van a köszönésnél, ha már ismersz valakit, de még nem vagy vele pusziadós státuszban. Szóval megrázom a kezét, ha fogadja a dolgot, a táskám a vállamon, abban van minden, a laptopom is, szóval nem kis darab, meg amúgy is tipikus női darab, van benne minden, amire csak szükség lehet mondjuk egy zombiapokalipszis esetén. Na jó... talán nincs benne vadászkés, vagy egyéb fegyver, de szerintem bicskám van és könnygázspray-m is.
Tárgy: Interjú az angyallal Pént. 16 Okt. 2015 - 7:12
Cyrana & Ellael
*Jól alakultak a dolgok Párizsban, bár nem voltak kétségeim, hogy életem hölgyei egy csettintéssel elintézik azt amit rájuk bíztam. Amit lehetett és amit tudtam azt mind elintéztem én, egy egész hosszú hét állt a rendelkezésemre, de tulajdonképpen már az is csupán lezárása volt a dolgoknak melyeket hónapokkal azelőtt elkezdtem szervezni. Az ötlet akkor pattant ki a fejemből mikor Kono megjegyezte, hogy hiába a hatalmas kutatóközpont és a kórház kísérleti részlege, mindez már sajnos nem elég. Ráadásul a statisztikák szerint Európa még kiaknázatlan terület a számunkra, noha ott is vannak jeles kutatók, központok, magasan képzett tudósok rengeteg ötlettel és mecénással, nem elég és nem ugyanaz mit amit mi teszünk az államokban. A terjeszkedés nem anyagi javak további felhalmozásának céljából lett központi téma, hanem az embereken és főleg a gyerekeken, a jövő generációján való segítség. szívügyem volt, mindenki tudhatta ezt aki csak kicsit is olvas újságot, persze nem a bulvársajtót, ott csupán a magánéletemen csámcsogtak, a munkásságom iránti érdeklődés abban merült ki, hogy mennyit keresek mindazzal amivel foglalkozom. Ezért volt üdítő változás Miss Evans és a kérdései. Őszintén megleptek, már csak azért is mert első ránézésre tapasztalatlan tacskónak tűnt, viszont alig két perccel később meggyőzött arról, hogy korántsem erről van szó. Éretten gondolkodott, valóban érdekelte az amit az egészségügy terén elértünk, kíváncsi volt és naprakész. Mindemellett laza és közvetlen, vidám és szórakoztató, nem véletlen, hogy mindjárt másnap állást ajánlottam neki, a körülbelül másfél perc alatt megüresedett helyre. sosem a képzettség volt az első ami érdekelt az emberekben, nem a papírok amiből rendszerint egy kukányit mutattak fel, hanem maga az ember, aztán a személyisége, az életből nyert tapasztalatai. A képzettség és a kor nem számított, mint ahogy az sem, nő vagy férfi az illető. Miss Evans szinte egyetlen szalmaszálat sem tett keresztbe azért, hogy felfigyeljek rá, nem járkált utánam, nem zaklatott, nem írt cirkalmas esszéket rólam és a vállalatról aminek semmi haszna, hanem kérdezett. Mégpedig tömören és velősen. A párizsi projektről épp csak említés szintjén beszéltem neki róla, inkább csak a tervet osztottam meg vele, részleteket nem , ugyanis egészen addig míg Konoék vissza nem érkeznek dolguk végeztével, minden titkos volt. Most viszont szükségem volt Miss Evans-re és a páratlan tehetségére, a sok apró interjú után amivel elfoglalta magát, most egy igazán nagyot kínáltam neki, feltételezésem szerint jóval a megbeszélt időpont előtt ott lesz a kutatóközpontban, egyrészt, hogy körülnézzen és tájékozódjon, másrészt mert majd kiugrik a bőréből izgatottságában. A kutatóközpontban is, ahogy a kórházban volt egy nekem fenntartott iroda, amit igen ritkán használtam, leginkább az igazgatótanácsi üléseken. Az egész központ hipermodern volt, kivételt képezett az irodám ami klasszikus bőrbútorokkal, antik íróasztallal és szekrényekkel volt berendezve, süppedős szőnyeg, kellemes, meleg színekkel karöltve. Ide vártam Miss Evans-t kora délután. Amennyiben nekem volt igazam, neki kell rám várnia mert mindig pontosan érkezem, egy perccel sem korábban vagy később, majdnem úgy mint a mágusok. Ha így történik, akkor az iroda előtti tágas előtérben, a titkárnő társaságában kell eltöltenie az időt. Ma lazára vettem a figurát, semmi öltöny, mellén, drága mandzsettagomb, nyakkendő. Néznek is rám csodálkozva mikor megérkezem a mélygarázs felől. Ami soha nem változik az a kedves mosoly és az udvarias köszöntés mindenki felé. A kezemben vaskos akta, benne néhány olyan irattal amit Miss Evans meg is tekinthet ha óhajt. Az elkövetkezendő kis idő kellemesnek ígérkezik őt ismerve, már kérettem az irodába frissítőt és némi rágcsálnivalót ha esetleg kérdezés közben a kedvencével csillapítaná nassolási éhségét. *
Mélységesen megkönnyebbülök, ahogy látom a lányon az igazi boldogságot, immár kételyek nélkül. Tudtam, hogy tetszeni fog neki ez a munka, de mégis jobban esik, amikor a két szememmel is látom, hogy igazam volt. Örülök, hogy jót tettem, és hogy jól tettem. Clarion a legtökéletesebb erre a pozícióra, ebben biztos vagyok. Olyan lelkes, mint mindig. Ezt szeretem benne. Nem futamodik meg a kihívások elől, hanem a lehető legtöbbet hozza ki magából a leghúzósabb helyzetekben is. A szabadság téma meg... Hát igen... Nem valószínű, hogy voltam pihenőn, amióta Clarion ismer, vagy csak olyan csendben, hogy észre sem vette. Vagy csak otthonról dolgoztam tovább. - Hogy hol? Nos, nem tudom. Lehet csak otthon. - látszik rajtam, hogy nem voltam felkészülve erre a kérdésre, meg az is, hogy igazából nem is gondolkodtam még ezen. De végülis ez rám vall. Végül kedvesen folytatom. - De minden esetre, ha te is kiveszel egy kis pihenőt, örömmel töltene el, ha egy napot nálam töltenél el. Meghívlak egy vacsorára. Vagy ebédre.- a lány valószínűleg járt már nálam, ha pedig még nem, itt az ideje bepótolni ezt. Az ajánlat visszautasíthatatlan, de ahogy Clariont ismerem, eszébe sem jutna nem eljönni. Egyébként is, jót tenne a kapcsolatunknak, ha nem csak a munka miatt találkoznánk. Ez a lány egészen a szívemhez nőtt, és immár felelősséggel tartozom iránta. Ugyan nem a vérszerinti gyermekem, de mégis hasonlatosan érzek felé. Megtennék mindent érte, vakon bízom szavaiban, és gondolkodás nélkül adnék neki bármit, amire szüksége van. Egy azok közül, akikért meghalnék, ha kell. És életemben sok időt és energiát fordítottam arra, hogy fiatalokat vezessek az úton, de ma már a munkám a világom. Még is, jó visszatérni a gyökerekhez. És Clarion ezt adja nekem. Az érzést, hogy ugyan gyermekem nincsen, mégis szülő lehetek. Szavaira bólintok. Sejtettem, hogy azonnal ezen fog járni az esze, és biztosan körbetelefonál mindenkit még maholnap. Elmosolyodom, és elismerően bólintok. A legrátermettebb csapatot fogja összegyűjteni, ez biztos. Szívügye, hogy ezek az emberek legyenek a legjobbak, akiket csak felvehetünk. - Remélem megtalálod azokat, akiket keresel. Menj nyugodtan, ennyi lett volna. És jövő héten várlak magamnál. Gyere, amikor kedved tartja. - teszem még hozzá, és biztató mosollyal arcomon hagyom neki, hogy távozzon, miután elköszöntünk egymástól.
Sosem gondoltam volna, hogy ilyen "merénylettel" készül ellenem, de kár lenne tagadni, nagyon örülök neki és jól esik, hogy ennyire sokra tart, hiszen ha valaki vezetőnek kér fel abból nagyon jól látszik, hogy többet lát benned, mint amit talán te gondolsz magadról. Én legalábbis jelenleg nem gondolok annyit, nem hittem volna, hogy alkalmas lehetek ilyesmire, vagy hogy valamikor is vezetőnek lennék jó. Most sem vagyok biztos abban, hogy menne, legalábbis nem a hagyományos értelemben, de ahogyan tovább beszél már tudom, hogy itt most nem erről van szó. Nem másoknak kell parancsolgatnom és nem veszítenem el a mostani munkámat sem, maximum megváltozik a jelenlegi állapot és ez így már nem is hangzik olyan félelmetesnek. Sőt biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog, még ha talán nehezebb is lesz, mint a jelenlegi munkám. Ilyen téren viszont a nehézség nem akadály, annak örülök, hogy így még többeknek segíthetek, no meg hogy gyerekeknek, hiszen ők jelentik a jövőt. - Köszönöm Kono! Én is remélem, hogy nem kell majd csalódnod és hogy alkalmas leszek majd a feladatra. Így már biztos vagyok benne, hogy csodálatos lesz és minden erőmmel azon leszek, hogy még több jót tegyek. - hiszen eddig is erről szólt az életem, eddig is ezt szerettem csinálni. Jót tenni, másokért tenni és ez most sem változik majd meg, sőt csak még inkább több lesz a lehetőségem a jóra, ez pedig felettébb nagy örömmel tölt el. Az viszont tényleg meglep, amikor a szabadságot említi. Jó ideje ismerem én már Konot, de még nem hallottam róla, hogy szabadságra ment volna. Persze nem tudom, hogy mit tesz minden pillanatban, talán volt már rövidebb pihenőn úgy, hogy én nem tudtam róla, hiszen nem tartozik számomra beszámolási kötelezettséggel, de mégis úgy érzem... ez valahogy szokatlan esemény lesz. - Oh, hogy szabadságra? És hol fogsz majd pihenni? - mert gondolom e miatt megy majd el, és valahol igen sejtem, hogy Ellael keze benne lehet a dologban, hiszen tudjuk jól, hogy ő jóval lazábban is tud kezelni mindent, mint sokunk. Nem tudom, hogy csinálja, de talán érthető, ha az én minden tiszteletem is az övé és az is, hogy bár sosem mondta ki, de én tudom, hogy milyen Hendiala szemének csillogása, amikor rá néz, én láttam már, hogy ha beszél róla, akkor milyen a tekintete, az sok mindent elárul. - Talán egy kis pihenőt... én is beiktatok. - teszem végül hozzá, hiszen miért is ne? Egyébként arról beszéltem nem is olyan régen Talussal, hogy ő is régen járt már Vindorielben. Én se most látogattam el a szülővárosomba és épp ideje lenne már ezt is pótolni alkalomadtán. Egy kis pihenés talán tényleg rám is rám fér. Megpróbálhatok valamelyest kikapcsolódni, és nem gondolni arra, hogy addig esetleg milyen feladatokat szalasztok el. - Az nem is olyan rövid idő, már van is ötletem rá, hogy ki csatlakozhatna a csapatomhoz, de természetesen átgondolom és listát készítek és persze az új jelentkezőket is meghallgatom majd, hogy tényleg rátermett csapat legyen. - igen ehhez kétség sem fér, hiszen tudom, hogy Kono tökéletes munkát vár el, nem pedig csak valami kis összecsapottat és ehhez tökéletes munkatársak kellenek, jó orvosok és jó ápolók és nagyon remélem, hogy tényleg olyan csapatot tudok majd összehozni, akik mindent tökéletesen végeznek majd el. - Van még valami fontos, amit meg kell beszélnünk? Mert ha nincs, én szívesen belevetem magamat máris a munkába, legalább gondolati szinten. - igen a lelkesedésem máris meg van és igen talán az a szabadság kelleni fog, de biztos, hogy nem fogom tudni majd teljesen kikapcsolni a gondolataimat és elvonatkoztatni a rám váró feladattól.
Tárgy: Re: Micromed Kutatóközpont Hétf. 31 Aug. 2015 - 10:39
Clarion & Kono
Boldognak érzem magam, ahogy Clarion lelkesedik az egész ügyért, tudtam, hogy ez lesz, és ez így jó. Olyan pozícióba akarom tenni ezt a lányt, ami nem csak nagy felelősséggel jár, de nagy sikerrel is a számára, és ez pontosan ilyen. Véleményen szerint olyan kihívások elé kell állítani az embereket, amik sikert és örömet okoznak, ám nem egyszerűek. Az angyalban pedig pont ezt tisztelem. A munkája, amit kiválasztott nem csak munka, hanem hivatás is számára. Csináld azt, amit szeretsz és amit élvezel, és sosem kell majd dolgoznod. Az angyal pedig pontosan ezt teszi. Nem pusztán dolgozik, hanem szívével lelkével él a hivatásának, és ebből a szeretetből lesz igazán jó abban, amit csinál. Arcomra igazi mosoly kerül, olyan békés, kellemes, törődő féle, ami ritka ugyan, de így legalább valódi. - Végtelen örömmel tölt el, hogy elvállalod a feladatot Clarion. Úgy hiszem ez igazán neked való, és nem csak tapasztalatot lelsz majd benne, hanem boldogságot is. Tudom, hogy nem fogok csalódni benned. - árnyalatnyi büszkeség van a hangomban, ami melengető és magabiztos érzésekkel tölthetik el a lányt. Igen, büszke vagyok rá. Arra, hogy eljutott idáig, arra, hogy milyen lelkesedéssel teszi, amit tenni kell. Sosem bántam meg a döntésem, hogy magam alá vettem őt. Nem csodálkozom, hogy kérdéseket zúdít rám, hiszen kíváncsivá tettem, így készdégesen válaszolok mindenre. - Én most egy hét szabadságra megyek, hogy az új kihívások előtt nagy levegőt vegyek, és kipihenjem magam. Felajánlom neked is, hogy tégy így. Közben a tervek biztonságügyi engedélyezése folyik majd, és a kivitelezők is rábólintanak mindenre, sürgősségi eljárással intézünk mindent. Amint visszajövök, meg is kezdődik az építkezés, és a tervek szerint mindössze három hetet fog igénybe venni, így egy hónapon belül nyithat az új szárny. Egy igazán profi csapat fog itt dolgozni, nagy létszámban, így tartható az ütemterv. Ezalatt néhány folyosó le lesz zárva, onnan pedig máshová lesznek költöztetve a betegek. Sajnos az egész nagy zajjal fog járni, de remélem senkinek nem okozunk majd nagyobb kellemetlenségeket. - fejezem be végül. Gyanús lehet ez a szabadság dolog az angyalnak, mert nem nagyon emlékezhet olyanra, amikor nem voltam itt. Sejtheti, hogy Ellael keze van a dologban, de az is biztos, hogy jót fog tenni. Neki már többször is javasoltam, hogy vegyen egy kis pihenőt, és természetesen sosem utasítottam erre. Mindez csak a védelmében történet, nem a munkateljesítményének romlása miatt. Vigyáznom kell azokra, akik fontosak. Ám még vissza egy kicsit a munkához. - Ám a szűkös határidő jó is, és rossz is. Csak három heted lesz arra, hogy kiválaszd a jelentkezők közül az új munkatársakat. Minden önéletrajz és referencia hozzád fog érkezni, ha úgy gondolod, neked kell majd interjúztatni is, és neked kell végül megmondanod, hogy kik legyenek az új orvosok és ápolók. Szeretném, ha te választanád ki a saját csapatodat. Természetesen már itt dolgozók áthelyezéséről is lehet szó, ez teljesen megoldható. Nagy várom a jelöltjeiddel való megismerkedést. - teszem még hozzá. Remélem, hogy a sok újdonsággal nem fogom elriasztani a lányt. Biztos vagyok benne, hogy a legjobb, legképzettebb orvosokat és legmegbízhatóbb, legkedvesebb ápolókat fogja választani.
Clarion
Don't Hide Your Real Face
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : ▽ Caryeth
☮ Kor : 422
☮ Hozzászólások száma : 106
☮ Tartózkodási hely : ▽ New York
Tárgy: Re: Micromed Kutatóközpont Szer. 26 Aug. 2015 - 20:47
Kono & Clarion
Természetesen izgatott vagyok, amikor meghallom a szavait, amikor megnézem a terveket, a rajzokat. Minden fejlesztés jó, főleg akkor, ha az az emberek javát szolgálja, főleg akkor, ha gyerekeknek teszünk vele jót, mint ahogyan ezzel. Egy külön szárny, egy külön orvosi részleg azért, hogy a kicsiknek segítsünk csodálatos! Én csak tényleg nem akarom, hogy ennek az legyen a vége, hogy bent kell ülnöm egy irodában. Reméltem is, hogy ismer annyira, hogy ez nem menne nekem, hogy nem vállalnám. Sok ember láttam már meghalni, sokakat kezeltem már, én akkor érzem magamat igazán hasznosnak, ha testközelből érezhetem, hogy tényleg mindent megtettem azért, hogy valakin segítsek. Nem érzem így, ha csak utasításokat adok. Nekem pont e miatt tökéletes az a hely, ahol most vagyok, nem is hiszem, hogy akarnék feljebb emelkedni, így sokkal mélyebb kapcsolatot ápolhatok a betegekkel, mintha mondjuk orvos lennék. - Köszönöm Kono! Igazán hálás vagyok érte, hogy eleve így viszonyulsz hozzám. - mosolyogva kap egy újabb kis meghajlást, hiszen tényleg hálás vagyok neki. Sokan vannak, akik azt hiszik, hogy Kono Hana hideg, mint a jég, csak azért, mert vízelementál, ez még nem jelenti egyértelműen ezt. Nagyon is figyelmes és törődő. Csak azért, mert ezt nem állandó széles mosollyal teszi, még nem kevésbé adja szívesen a figyelmét, mint bárki más és sokkal értékesebb is így. Azok az emberek, akik mindenkire válogatás nélkül mosolyognak az esetek nagy részében nem gondolják ezt komolyan, ők tudnak a leginkább figyelmen kívül hagyni, ha tényleg szükséged lenne rájuk komolyabban is. Közben persze megnézem az újabb képet is, a látványterv még szebb pompában ábrázolja a leendő szárnyat, ami szó se róla, tényleg csodálatosan fest, a szavai viszont még inkább tetszenek nekem. Így... tényleg más, mint amire először gondoltam volna. - Ez... ez így csodálatod! Én nem is gondoltam volna, hogy ilyen tervek járnak a fejedben. Nem is tudom, hogy mit mondjak! Nagyon köszönöm Kono! Mindent meg fogok tenni azért, hogy tökéletesen végezzem majd el a munkát, remélem, hogy kivívom majd vele a büszkeségedet. Mikor kezdődnek a munkálatok, az építkezés? És mikor készül el az új szárny? - gondolom vannak már tervek és azt természetesen tökéletesen láthatja rajtam, hogy a lelkesedésem egyáltalán nem csekély. Egészen meg vagyok hatva, hogy rám gondolt és hogy úgy érzi, hogy tényleg képes vagyok elvégezni egy ilyen nagy feladatot. Valahogy ő mindig is többet látott bennem, mint amit én magamban és ez most is rendkívül nagy hálával tölt el. Jól eső érzés, amikor valaki ilyen mértékű bizalmat fektet beléd. Tudom persze, hogy a feladat nem kicsi és hogy biztos, hogy nem lesz majd könnyű dolgom, de abban is biztos vagyok, hogy mindent megteszek majd, hogy jól teljesítsek, azért is, hogy megfeleljek annak, amit elvár és persze azért is, hogy segítsek azoknak, akiket ez által rám bízott. Mégis csak gyerekekről lesz szó és persze aggódó szülőkről, akikre még inkább oda kell figyelni, mint felnőttekre, hiszen sokkal sebezhetőbbek.
Tárgy: Re: Micromed Kutatóközpont Kedd 25 Aug. 2015 - 14:37
Clarion & Kono
Előbb figyelem, ahogy kicsit értetlenül nézi a tervrajzokat, majd tekintete a látványtervekre siklik. Monológom után megállok, és várom a reakciót. Ajkaimon hamiskás mosoly pihen, miközben aggályairól beszél, és ha figyel, vonásaimról le lehet olvasni, már mindent elterveztem. Természetesen a pozitív irányba. Nem is kell sok idő, mikor befejezi folytatom is. - Clarion kedves, ismerlek. Tudom, hogy nem vállalnád el, ha bezárlak egy irodába. Nem is ez volt a tervem. Olyan kihívások elé akarlak állítani, ami fejleszt téged és magasabbra emel. Nem megkeseríteni kívánom az életed. - szavaim biztatóan, kedvesen szólnak, most nincsen bennük az a merev ridegség, ami máskor. Őszintén örülök, hogy boldognak látom az angyalt, akit magam mellé vettem. Folytatom hát az ajánlatom, miközben elé csúsztatok egy képet. Szintén látványterv, egy takaros iroda. - Az új munkaköröd pontosan a gyerekek ápolásáról szól. Mindenkiről mindent tudnod kell. Névről kell ismerned a szülőket, a betegeket, mert te leszel az, aki összeköti a szálakat, aki kapcsolatot tart mindenkivel, és aki a legjobban átlátja a betegeket. A legfontosabb személy a részlegen. Dokumentálnod kell, ahogy eddig is, és ápolnod, ahogy mindig. Ezen felül pedig ismerned kell mindenkit, neked kell beszélned velük, minden fontos eseményt fel kell jegyezned a kartonokra, és tájékoztatnod a többi orvost és ápolót, a kutatókat, hogy mire van szükség. Majd hetente egyszer nekem jelentened. A gyermekek gyógyításában a legfontosabb a bizalom. És én azt akarom, hogy te legyél az a személy, akiben mindannyian megbíznak. Ha elvállalod, a feladatod több lesz, mint most. Felelősen kell eljárnod. És tudnod kell. Nem éli túl mindenki. Lesznek szörnyű pillanatok. És neked az lesz a dolgod, hogy fogod a kezüket az utolsó percig.- megállok, ezzel tudtára adom, hogy most neki kell mondania valamit. Én vázoltam a terveimet vele kapcsolatban, elmondtam a pozitív és a negatív részeket. Azt hiszem, hogy felkészítettem a döntésre. Őszintén remélem, hogy vállalja, és ugyan kissé csalódott leszek, ha nem, de haragos biztosan nem. Én csak egy utat szánok neki. Az, hogy rálép-e, már az ő döntése.
Clarion
Don't Hide Your Real Face
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : ▽ Caryeth
☮ Kor : 422
☮ Hozzászólások száma : 106
☮ Tartózkodási hely : ▽ New York
Tárgy: Re: Micromed Kutatóközpont Szomb. 8 Aug. 2015 - 11:52
Kono & Clarion
Még mindig sejtelmem sincs, hogy vajon miért is vagyok itt, de Kono nem szokott senkit sem csak úgy hívni, akkor minden bizonnyal valami tényleg fontos dologról lehet szó, és e miatt persze csak még inkább kíváncsi vagyok. Talán ez egy kicsit el is vonja a figyelmemet a ma történtekről, mert igen akik ismernek tudják jól, hogy nem viselem jól, ha sokan halnak meg, főleg akkor, ha olyan hiba miatt, mint amire most is sor került. De most próbálok ide koncentrálni, a kíváncsiságom elnyomja azt, ami történt, legalábbis reménykedem benne, aztán majd este úgyis visszatérnek a gondolataim, amikor egyedül leszek. - Tudom én is, de néha jobb lenne, ha többeken lehetne segíteni. Így is olyan rövid az életük, és olyan könnyen sérülnek. - halk sóhaj csak, amit még megengedek magamnak, de tudom, hogy igaza van. Meghalnak, az emberek nem élnek egyébként sem örökké és nem tehetünk meg egy szintnél többet értük. Így is eléggé igyekszem, hogy minél többjüket mentsem meg, de ettől még időnként egy-egy ilyen eset mélységes szomorúsággal tölt el. De most nem erre koncentrálok, az asztalra kerülő tervek kötik le már a figyelmemet és persze a szavai a bizalmas információkról. - Ez csak természetes. - röpke bólintással lépek közelebb az asztalhoz, hogy megszemléljem a tervrajzokat. Nem vagyok egy építész, de a képeket azért valamelyest értelmezni tudom, főképp a látványterveket, amik azért közelebb állnak hozzám, mint az egyszerű vonalak. Először még persze meglep az, amit látok, főleg mert még pontosan nem tudom, hogy miről is lehet szó, no meg főleg azt, hogy ez miért is tartozik rám. Azt értem, hogy a kórház bővítéséről lehet szó, de hogy miért én tudok róla ezek szerint elsők között az még egyelőre nem világos a számomra, csak akkor, amikor tovább beszél. Szép lassan ül ki a meglepettség az arcomra, hiszen értem én, hogy miről van szó és ez meglehetősen komoly feladatnak tűnik. Mégsem költözik azonnal mosoly az arcomra, bármennyire is szeretném és talán ő is ezt várja. - Kono ez... nagyon megtisztelő lehetőség és... - mégis elakadok, bármennyire is próbálom szavakba önteni a gondolataimat. Valahogy most rendkívül nehéznek tűnik, hiszen megbántani nem akarom, viszont át kell gondolnom, hogy mi az, ami tényleg menne nekem és mi az, ami nem. - Szívesen vállalom, de tudod, hogy mennyire szeretek kapcsolatot tartani a betegekkel, nem véletlenül nem vagyok orvos a mai napig sem. Ez szerinted megoldható? Megtarthatom mellette a munkámat? - úgy örömmel vállalnám, de nem hiszem, hogy menne nekem az, hogy csupán vezető legyek egy szárny élén, még ha ezzel sokat tehetnék is, de nekem valahogy szükségem van a kapcsolattartásra, a közvetlen kontaktusra, úgy érzem, hogy így sokkal inkább tudok segíteni az embereknek. Az biztos, hogy nem menne nekem, hogy egy íróasztal mögött üljek és csak ügyeket intézzek, akkor biztos, hogy nem tudom vállalni a feladatot, még ha igen megtisztelő is, hogy rám gondolt.
Tárgy: Re: Micromed Kutatóközpont Vas. 2 Aug. 2015 - 13:03
Clarion & Kono
Békésen hallgatom a válaszát, tudok a balesetről természetesen, és azzal is tisztában vagyok, hogy Clariont milyen mélyen tudja érinteni az emberek halála, főleg, ha nem tudott rajtuk segíteni, vagy hirtelen és hanyag módon történik ez. Nem is szólalok meg, míg be nem fejezi, nem szívesen vágnék a szavába, és főleg nem az érzéseibe, ha gyászfolyamatról van szó, látom rajta, hogy hiába mondja, minden rendben, azért fáj neki az emberek halála. Szavaim is kicsit kedvesebben, megnyugatóbban szólnak végül. - Sajnos nem menthetünk meg mindenkit. A halál az élet velejárója, és ez így van jól. Te mindent megteszel az emberekért, és remek munkát végzel itt a Micromednél. Te vagy a szemem és a fülem a kórházban. - egy apró mosolyt is megejtek, próbálom jól felvezetni a mondandóm, így kihagyom, hogy hogy is érzem magam, megtörné a gondolatsort, de nem felejtem el, majd elmesélem neki ezt is. - És mivel ennyire megbízom a tehetségedben, kérdeznék valamit tőled. De kérlek, az információkat kezeld bizalmasan, még nem kívánok hivatalos bejelentést tenni. - itt már komolyabbra fordul a szó, és én is a hivatalosabb szövegre váltok. Pár pillanatot várok azért, hogy hogyan reagál az angyal, nem ijed-e meg, vagy ilyesmi. Még nem tudja, hogy valami jó hírt akarok közölni vele. Kinyitom a fiókom, és pár papírt veszek belőle elő. Színes képek és fekete-fehér vonalrajzok vannak rajta, ahogy pedig kiteszem őket az asztalra Clarion elé, már láthatja, hogy tervrajzok és látványtervek állnak rajta. A kórház képe az, de egy apró változtatással, méghozzá egy új szárnnyal, ami szépen illeszkedik a többihez. Belső térre színes és szép, barátságos, és ami rögtőn feltűnhet a lánynak, hogy a tervbe rajzolt alakok nem felnőttek. - A kórház úgy döntött, hogy bővítéseket végez, és egy új szárny építésével járul hozzá a gyermekek ápolásához, valamint megújuló kutatási forrásait a gyermekfejlődéstani rendellenességek feltérképezésére, megelőzésére és gyógyítására fordítja. Ennek az új szárnynak pedig szüksége van egy tudatos és kedves vezetőre... - itt megállok, mert meg kell néznek, hogy Clarion mit reagál. Könnyű összerakni. Rá gondoltam ennek a pozíciónak a betöltésére. Nagyon reménykedem, hogy arcán a döbbenet mellett öröm lesz látható. Ha pedig úgy tűnik, tetszik neki ez a dolog, természetesen tájékoztatom majd a részletekről is, az építkezés menetéről és az új munkakör betöltéséről is. De nem szaladjuk ennyire előre. Még próbálom figyelni az arcát, hogy mi a véleménye.
Clarion
Don't Hide Your Real Face
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : ▽ Caryeth
☮ Kor : 422
☮ Hozzászólások száma : 106
☮ Tartózkodási hely : ▽ New York
Tárgy: Re: Micromed Kutatóközpont Vas. 2 Aug. 2015 - 10:10
Kono & Clarion
Alapvető, hogy megadom a tiszteletet a másiknak és annyira már ismerem Konot, hogy tudom, honnan származik. Nem is kérdés, hogy a meghajlást választom köszönési formául. Az nem lep meg és nem is zavar különösebben, hogy talán egy kicsit szigorúbban szólal meg, mint ahogyan azt mást tenné, tisztában vagyok vele, hogy jégelementál, nem is lehetne olyan, mint mondjuk a fajtámbeliek közül a fehér szárnyúak. Bár persze köztük is akadnak kivételek, kivételek mindig és mindenhol akadnak. Az én mosolyom ellenben mégis töretlen, annak ellenére is, hogy nem tudom vajon mennyire fontos, vagy hivatalos ügyben szólított ide. Tudom, hogy ő nem olyan, hogy csak azért hívat, mert épp valamiféle kötetlen beszélgetésre van szüksége. Ha itt vagyok akkor annak komoly oka van, de vajon mennyire komoly? Nagyon remélem, hogy nem Eldorien csinált valamit... mert hát nála ki tudja? Ha rájött, hogy sehonnan se tudhattam azt, hogy bajba került, talán jelzett Ellaelnek, hogy tartsam magamat távol tőle és ne szóljak bele az ügyeibe, aki pedig tovább adta az információt. Nem is értem, hogy a férfiak miért vesznek mindent ennyire büszkeségi alapon, vagy ez vajon csak rá jellemző? Ellaeltől sosem láttam ilyesmit, legalábbis nem ilyen mértékben, bár tény és való, hogy ő nem harcos, Eldorien egészen más, rendkívül hirtelen, nehéz kiigazodni rajta, de az sem biztos, hogy én akarok. Egyszerűen csak segíteni akartam neki, hogy ne essen komolyabb baja, nem volt itt az ég világon semmi sem az ügy hátterében. - Köszönöm, remekül! Persze gondok mindig vannak, a kórházban is a minap... Biztosan hallottál a balesetről, mentő ütközött egy busszal. Én nem is értem, hogyan történhet ilyen, de az a rengeteg sérült! - ismer már annyira, hogy tudja, hogy engem az ilyesmi mindig nagyon mélyen érint. Ha sokan sérülnek meg, ha sokan halnak meg és mindez azért, mert valaki figyelmetlen volt, mert egy sofőr elaludt a volán mögött, vagy mert reggel itallal kezdett a helyett, hogy kávét vett volna magához... Szeretem az embereket, de akadnak köztük olyanok, akiket nagyon-nagyon nehéz tényleg kedvelnem, mert egyszerűen olyan hibákat képesek véteni, ami még néha nekem is túl sok. Persze ilyenkor is megpróbálok a történtek mögé nézni, a miérteket nézni, és persze most is ugyanúgy figyeltem a sofőrre, mint a többi sérültre, de néha nekem is nehéz szemrebbenés nélkül vigyázni olyanra, aki miatt olyan sokan sérültek meg. - Hát te? Nem hiányzik néha, hogy több kontaktusod legyen a betegekkel? - tudom-tudom Kono inkább kutató már, mint orvos, jobban kedveli ezt, talán ő nem annyira figyel az emberekre, mint én, nem rajong értük olyan mértékben. Valaha mi is azok voltunk, de néha úgy érzem, hogy már túlságosan régen és sokunk elfelejtette ezt. Persze az is igaz, ha sokáig élsz, más szemmel látod a világot, ha sok időt töltesz a földön olyasmiket is látsz, amik mindent más színben világítanak meg. Háborúk, csatározások, sokuk oly felesleges és oly sok halállal jár. Akaratlanul is megváltozol közben, megváltozik a véleményed, a hozzáállásod a világhoz és az emberekhez.
Békésen ülök a asztalomnál, immár a második munkaügyi telefonomat bonyolítom le mióta üzentem Clarionnak, hogy látni szeretném. Kedvelem az a lányt, bár tudom, néha kicsit hideg vagyok vele, mindez csak a fejlődését szolgálja. Talán még magamnak sem mondtam ki igazán, de egyszer talán ő lesz a tökéletes a helyemre. Megvan benne az a bizalom az emberek felé, ami bennem nincsen, és némi tanulás, okítás után remek vezető lehet belőle. A telefon ismét megcsörren, és én határozott hangon mondom el bele a nevemet, rangomat a központban, majd pár pillanat csend után felvilágosítást adok egy külföldi ügyfélnek az éppen futó projektekről a szervi elváltozások terén, méghozzá franciául, tökéletes kiejtéssel. Ha az embernek ennyi ideje van az életre, nem nehéz nyelveket tanulni. Miközben beszélek, felvillan a kis piros jelzőled, hogy megérkezett valaki.
A kosztümös hölgy a nagy kétszárnyú ajtó előtt kellemesen üdvözli Clariont. Már sokszor látta, és természetesen jól tudja, hogy most hivatalos ügyben érkezett, ráadásul hívásra. Ezzel előnyt élvez minden más vendéggel szemben, de látja, hogy a főnöknője odabenn éppen telefonál, így kedvesen a lányhoz szól. - Üdvözlöm Miss Reynolds. Dr. Saito éppen vonalban van, de amint leteszi a telefont, fogadja önt. - hangja kellemes, ahogy megjelenése is, Clarion őt láthatja itt, amióta csak itt az iroda, de azt is tudja, hogy nem barátok Kono Hanával, csak munkakapcsolat van köztük, de az bizalmas. Pár perc elteltével pedig a hölgy fel is áll, és az ajtóhoz lép, hogy kinyissa az angyal előtt, miután közli, szabad a belépés.
Én pedig ekkor már az asztalom előtt állok, fekete ceruzaszoknyába és fehér blúzban, vállamra pedig egy halvány, mályvaszín selyemsál van terítve, amit a napokban kaptam ajándékba Ellaeltől. Ajkamon finom mosoly pihen akár biztató is lehet, bár csak barátságosnak szánom. A meghajlásra válaszolok, elvégre eredeti kultúrámban ez a köszönési forma jelzi a kölcsönös tiszteletet, így imponál, hogy Clarion ilyen módon üdvözöl. Hangom már kicsit szigorúbban szólal meg, de közel sem fenyegető, mindössze az átlagos jégelementál viselkedés. - Kedves Clarion, jó látni téged, foglalj helyet kérlek. Mondd, hogy érzed magad mostanában? - és ezzel az irodaasztalommal szemben lévő kényelmes székek felé mutatok, én pedig a sajátomhoz sétálok, és leülök, miközben hallgatom a válaszát. Szeretném valahogy felvezetni a fontos mondanivalómat, így csak akkor akarom tényleg komolyra fordítani a szót, ha már úgy érzem, nem feszeng amiatt, mert hirtelen ide hívattam. Remélem, hogy nem lesz ellenére a felajánlásom.
Természetesen a nap műszakot azért végig vittem, és talán egy tíz perce kaptam csak az üzenetet, hogy Konotól, hogy jelenésem van nála. Őszintén kíváncsi vagyok, hogy miről lehet szó, hiszen még soha sem volt olyan feladata számomra, ami ne lett volna érdekes, vagy akár hozzám közel álló. Azt hiszem ismer már annyira, hogy tudja, mi az, amit jól tudok kezelni és mi az, ami nagyon nem feküdne nekem. Időm pedig bőven van, délutánra csak egy általános bevásárlást terveztem, de nem sürgető, aztán persze rá kell néznem Hannah-ra, talán meglátogatom Ellaelt, hogy feltűnésmentesen tehessem meg ezt. Remélem, hogy az ember lány jól van, de minden bizonnyal, ha nem így lenne, akkor tudnék róla. A képességem még soha sem csalt meg az évszázadok során, bár kezdetben, amikor még gyengébb volt előfordult, hogy nem értem oda időbe, de egy már jó ideje nem történt meg. Eldoriennek sem esett végül komolyabb baja, pedig ha nem vagyok talán már nem is élne. Mi lenne vajon akkor velünk, a rendszerünkkel, az életünkkel? Ha eltűnne a színről bármelyik mostani vezető újra ki tudja, hogy milyen káoszt szülne, főleg ha mindez hirtelen történik, ha nincs aki kinevezze az utódot. Eldorien alatt akadnak bizonyára rátermettek, de ha hirtelen tűnik el, nem jelölhet utódot és nem biztos, hogy egyértelműen a primusa a legjobb választás. Az ótündéről sok kellemetlen pletykát hallottam már, keménykezű és nem túl kedves, bár tény, hogy a védelem kasztjában ez sokakra jellemző, nem az a dolguk, hogy túlontúl kedvesek legyenek, hiszen gyakorta hirtelen ítéletet kell hozniuk, komoly döntést, ha igazi csatáról van szó, vagy ne adj isten egy veszélyes Kívülállóról. De most itt vagyok, gyors léptekkel hidalom át a kis távolságot, ami a kórházat választja el a kutatóközponttól. Természetesen már átöltöztem, egyszer utcai ruhában feszítek. Elvileg az irodájába hívott, úgyhogy nem kell beöltöznöm sem, de majd kiderül. Egy köpenyt felkapni nem gond, főleg hogy itt is gyakorta fordulok meg van, saját, csak elő kell kapni. A portásnak jó ismerősként biccentek, de persze ez nem sokat ér önmagában, a kártyámat a beléptető rendszernél felvillantom, így a fém forgós akadály is átpördül és irány a lift, hogy hamarosan már a megfelelő emeleten szálljak ki belőle. Jól ismerem már a járást, úgyhogy eltévedésről szó sem lehet. Gyors mosolyteli köszönés a kinti titkárkisasszonynak, de természetesen nem loholok egyből az ajtóhoz. Kono hívatott, tehát elvileg vár, de ettől még lehet fontos telefonja, vagy olyan elintézni valója, ami mellett nem törhetem csak úgy rá az ajtót. Meg várom, amíg a titkárnő beszól neki és csak aztán a jelzését megvárva indulok el a cél felé, még egy röpke kopogtatás azért illik és csak utána nyitok be. - Üdvözöllek Kono, hívattál hát jöttem. - a barátságos mosoly mellé egy kis meghajlást is mellékelek még, csak aztán lépdelek beljebb, amikor erre lehetőséget adott. Ismerem már az irodát, precíz, mint ahogyan ő is mindig az, egyáltalán nem csoda, hogy Ellael annyira bízik benne, kétlem, hogy életében túl sok hibát vétett volna, sőt talán még egyet sem.
Kezdőlap 
