Étterem - Első emelet

Kezd egyre jobban tetszeni a tünde személyisége és ezt nem is titkolom el, mikor az újabb szavaira egy immáron őszintén gúnyos mosolyt öltök fel. Igaza van, nem kis részben, amikor a beszéd és az irónia kapcsolatáról beszél, de szerintem egyben téved is. Valakinek egyszerűen nem áll jól az irónia és nem baj, ha nem érti és nem tudja használni, mert egyébként sem illene a személyiségéhez, de ezzel vége is a dolognak. Minden másban sajnos éppen igaza van a vén tündének. Csak emellett még nálam is tüskésebb és cinikusabb a felfogása. Nehéz eset minden szempontból én pedig nem tudom megállná, hogy ne akarjam pontosan emiatt megtörni. Az én világom mindig is a hatalomról és az erőről szólt részben, amelyet megkaphatnék. Nem világi szempontból, mert a halandók ilyen téren nem érdekelnek, sokkal inkább a halhatatlanok. Rossz beidegződés, tudom, de attól még ez is én vagyok és nem könnyen hagyom ott.
- Próbáljuk másképp: van fogalma róla, én mióta foglalkozom a témával? - nem sértődöm meg a feltételezésén, de nem is fogom mosolyogva eltűrni, hogy olyasmit becsméreljen, amiről fogalma sincs. Abban igaza van, hogy a klubban nem dolgozom nagyon hosszú ideje, de azt ne mondja nekem, hogy a szado-mazo világa csak most lett elfogadott. Valójában már nagyon régóta megvan sokakban a vágy rá, hogy egy időre megszabaduljanak az irányítás terhétől, én pedig felfedeztem és megtanultam a magam módján kiaknázni. Az egyetlen változást az információs forradalom és a hírterjedés sebessége okozta, ami miatt ma már sokkal könnyebben lebukik, aki ilyesmivel foglalkozik. Én pedig nem akartam meghúzódni egy kis sarokban, így felvállaltam az énemnek ezen részét a nagyközönség előtt is. És vallom, hogy az évszázadok alatt régen nem voltam olyan elégedett magammal, mint most vagyok. Bár az már megfordult párszor a fejemben, hogy az egyetem levelező szakán megpróbálkozom szexuál pszichológiával is. Az időmbe szerintem még bele is férne a dolog, öt év pedig igazán nem sok ráfordítás amellett, milyen hosszú ideig élhet egy sárkány például...
- Számít is meg nem is. Helyzetfüggő - vagyis lefordítva, lehet, hogy nekem számít, de az biztos, hogy neki nem és ezzel el is értünk a ponthoz, amikor már végképp nincs köze a dologhoz és én nem vagyok köteles beszélni róla. Velem sok mindent ki lehet tárgyalni, ha azon múlik, még a múltammal kapcsolatban is szívesen mesélek bárkinek bármit, de akkor is van egy határ, amit nem léphetnek át azok, akikben nem bízom meg. Most pedig közeledünk felé és nekem van egy olyan érzésem, hogy egyetlen szó miatt a tünde nem fog leállni akkor sem, így még időben be akarom húzni a kéziféket, hogy legyen időm kikényszeríteni a teljes visszavonulását is. Mindenkinek vannak dolgok az életében, amiről nem beszél, és ha azt akarja, hogy én mégis megtegyem, kezdhetné azzal, hogy példát mutat belőle. Lehetőleg látványosat...
- A főnököm olyan személy, akit egyszer a világ már elvesztett és azóta sem tudott feledni. A második alkalomnál nem egyszerűbb, ha tanulunk a múlt hibáiból? - teszem fel a kérdést elgondolkodva, mert igazából van pár dolog, amit még én sem tudhatok. Astaroth csak egy lett volna a sok ezer nemesasszonyból, akiket a világ egyszer megszült majd eltemetett, vagy akkor is híressé vált volna, ha nem olyan látványosan véres és tragikus a sorsa? Ezt sosem fogjuk megtudni, tekintve, hogy a végzetével mártírt és egyben rémálmot is kreáltak belőle az ellenfelei. Kissé tyúk-tojás problematika az egész és ezért nincs is rá jó vagy rossz válasz, csak egyéni vélemény. Engem pedig az övé érdekel éppen...

- Sajnálatos módon az irónia érzékem mindig is fejlettebb volt mint a humorom - a mosoly nem hervad le az arcomról, mert akaratlanul is kezdem élvezni a szócsatát, amelyet ilyen remekül belebújtattunk az ártatlan beszélgetés köpenyébe. Nem az a túlzottan udvariaskodó sértés sorozat, amelyet sokan próbálnak magukénak mondani fegyverként, egyértelműen sokkal puhább és kevésbé hatalmaskodó a helyzet számomra. De az az érzésem, a tünde sem fog panaszkodni azért, mert nem vagyok vele elég kemény. Szóval, röviden, a kecske jól lakik a káposzta pedig megmarad. Nekem pedig vissza kell vonnom a kijelentést, hogy nagyon problémás ügyfélnek ő, sokkal inkább az a fajta, akit könnyű kezelni, ha már kicsivel több odafigyelést kap, mint mások. Kissé még a típusom is ez a fajta, persze mindenki a kedves, állandóan visszajáró és bőkezű vendégeket szereti általában, de néha igazán nem árt meg, ha a változatosság kedvéért olyat is kap az ember, aki kissé megdolgoztatja az agyát és nem hagyja ellustulni. Nem minden nap, de havonta egy alkalommal örömmel szórakoznék el vele. Csak szóljon előre az érkezéséről, mivel arra a napra jobb, ha más ügyfelet nem írok be...
- Hogy jobban jellemezné a kitapasztaltam szó a tudásomat - nem tudom, mennyire akarta sértésként feltenni a kérdést, de ha annak szánta, enyhén elment mellettem. Ha azt mondja, csak egy férfitól tanulhattam mindent a szado-mazo világáról, amit tudok, és ennek a férfinak voltam én a játékszere, akkor igen mélyen betalálna, de a nemek és a konkretizáció nélkül könnyű félre érteni a dolgokat. Tudom, hogy a korát elnézve ő egyértelműen nem egy nőre célzott, de most nincs kedvem a vitára a feminizmusról, így egyszerűen nem veszem fel a téma ezen részét. Egyébként igen, ma azt tanítják a domináknak, hogy semmi olyat ne csináljanak a partnerükkel, amelyet ők maguk nem próbáltak ki, de én még jóval a szabály megszületése előtt kezdtem a szakmát és akkor sem lehetett rólam elmondani, hogy liliom lelkű kislány lettem volna. Igazából máig nem tudom, hogy a fenébe lettem ennyire szabados szexuális téren egy angyal nevelése mellett, de a dolog jobban bejött, mint valaha képzeltem volna. Az egyetemes szégyen érzet, amely ma oly sok embert jellemez még mindig, egyszerűen eltűnik a közelemben és nem is könnyen bukkan fel újra...
- Nem lényeges, tekintve, hogy az illető már nem él - válaszolok halkan, továbbra is mosolyogva, látszólag az emlék szerű élesség miatti nosztalgia rózsaszín ködén át. Igen, nosztalgia, mert olyat én is tudok, még akkor is, ha egyébként nem mondtam teljesen igazat. Akit oda képzeltem, azzal ezt a jelenetet meg is éltem, de ő már nincs köztünk. A teste pontosabban már meghalt, a lelke még nagyon is életben van, csak megváltozott. Méghozzá olyan szinten, hogy mára már nem tudok benne megbízni, nem ismerem és fogalmam sincs róla, mit és miért tesz. Akivé vált, az taszít engem és sokkal könnyebb úgy kezelni, mintha meghalt volna, semhogy elfogadjam a változást, amelynek szintje már-már rémisztő. Számomra. Valaki éppen ezért kedveli. A kis naiv azt hiszi, őt nem tudná bántani, pedig csak egyszerűen azért nem taposta el eddig, mert nincs az útjában. A hülyeségre nincs gyógyszer sajnos...
- Szerintem mindketten eleget éltünk már ahhoz, hogy találkozhassunk igazán magával ragadó személyekkel, akiknek a halála a világ számára is nagy veszteség - válaszolok kissé kitérően, mert bár megvannak az emlékezetemben ezek a férfiak is nők, akiket becsültem és szerettem, ahhoz nem sok kedvem van, hogy valaki szétcincálja őket és a tetteiket minősítse. Ha a tünde meggyőz róla, hogy csupán a kíváncsiság a motivációja és nem a versengés, akkor válaszolok konkrétabban is a kérdésére, addig azonban jobb, ha olyan helyen vannak a nevek, ahol nem fér hozzájuk. Lefordítva az elmém egy olyan zugában, ahova még gondolat olvasással sem könnyen jut el az ember, nem még nélküle. Utána ki tudja, lehet éppen ezzel törtem meg a jeget és ő mond pár személyt, akiket ismert a történelem hírességei közül. Amennyi ideje már él, egészen biztosan találkozott párral. A régi nagyok a maguk módján vonzóak és remek társalgási témának számítanak, akkor meg miért ne?

- Igazából jobban élvezném, ha hangosan felkacagna. Tudnám, hogy képes rá - szúrok közbe halvány mosollyal a monológnak, mert kezdem már unni ezt a teljesen jeges és illendőségbe burkolózó légkört. Lehet, hogy itt a tünde a vendég, akinek a kérései miatt ugrani kell, de biztos, hogy nem ő lesz a ház állandó kedvenc látogatója, így kissé megszalad velem a ló. Nem feltűnő azok számára, akik ismernek, de a távolság tartásomba akkor is belekerül egy kevés merészség és kihívás is, mutatván, mennyire szeretem a helyzetet alakítani a saját szám íze szerint. Megtehetném, hogy ülök, hallgatom őt és kedves, udvarias megjegyzések mögé rejtett célzásokkal támadom, de biztos vagyok benne, hogy azokat minden gond nélkül tudná hárítani. Sőt, ami azt illeti, szerintem ilyenekben élt elég sok időt ahhoz, hogy különösebben ne tudjak karcolást ejteni az érzelmi pajzsán vele, így nem feltűnően, de kissé taktikát váltok. Talán a gyertya tesz elbizakodottá, talán csak a személyiségét hiszem kiismerhetőnek, nem tudom, de próbálkozom. Próbálkoznom kell, késztet rá valami akaratlanul is.
- Tényleg azt gondolja, tanította nekem valaki a trükkjeimet? - teszem fel a kérdést őszinte érdeklődéssel nézve a szemébe, mert nem tudom, hogy is képzelte el a dolgot. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem megsérteni akart ezúttal, de igencsak jó helyen tapogatózik hozzá már elsőre is. Lehet, hogy olyasmit csinálok, ami a mai világban elfogadott és tanulható, de én ezerszer jobb vagyok benne, mint a legtöbb nő, aki oktatja és műveli. Mert nekem nem szabálykönyv alapján mondták meg, mit szabad és mit nem, én magam tapasztaltam ki az évszázadok folyamán, a szeretőim és az általam elbűvölt férfiak és nők jelleméhez és személyiségéhez igazítva minden egyes esetben. Nincs két ugyanolyan ember, így én sem ugyanazt csinálom mindenkinek, hanem a korábban megfigyeltem és a beszélgetés alapján állítok fel egy tervet, amely változik a reakcióktól függően is. Furcsa, de akkor a legkönnyebb kiismerni valaki valódi énjét, ha intim helyzetben van, mert olyankor, főleg a kéjvágy miatt azt mutatja, amire valóban vágyik, nem pedig azt, amit a helyzetében lévő személynek illene kérnie. Van jó pár vendégem, akiket jobban ismerek, mint a saját feleségük, nem véletlenül...
- Az apácák gondolatait nem ismerhetem, az az életstílus soha nem vonzott, de akkor hadd próbálkozzam meg valaki mással. Kandallóban ropogva égő farönkök, medveprém, egyetlen drágakő, amely a tűz fényét szétszórja a meztelen bőrön. Vagy inkább szibériai tigris bundája illene oda? - teszem fel a kérdést kissé elgondolkozva, miközben továbbra is a tünde arcát nézem. Bárhonnan is figyelem, vérbeli orosz, méghozzá abból a fajtából, akit a tajgai hideg és Szentpétervár kegyetlen alvilága egyszerre edzett meg, és a vágyait is ilyennek tudom elképzelni. Persze meglehet, hogy igazából tüzes és óvatos szerető, de én inkább a rejtőző vadságot és a hidegbe csak egészen kevés meleget nyújtó lelket látok benne. Nem a külsejében, vagy a viselkedésében, inkább a lelkét érzem ilyennek. Hogy miért, azt nem tudom, a megérzéseim mindig is a nőiek közé tartoztak, egyikre sincs racionális magyarázat, de attól még az esetek nagy többségében bejönnek.
- Nem egy orosz balerinával találkoztam már, így ezt kétségtelenül elhiszem. Mégsem ők azok, akikre élénken emlékszem - semmi kétségem afelől, hogy emlékezetesek ők is, megsiratja a közönség a csodálatos táncot, amit előadnak, és még ma is nemzeti gyászként kezeli a kormány a halálukat, de számomra ez nem sok. Találkoztam olyan nőkkel, akikhez képest a balerinák egyszerűen játékbabák, amelyek könnyedén törnek, hiába egyezett elég gyakran a testalkatuk. Sztálingrád fehér rózsája. Egyike azon embereknek, akik meg tudták érinteni a szívemet és még mindig sajnálom, hogy olyan fiatalon a végét érte. Ezer és egy orosz balerinát láttam, akiket körbe rajongott a közönség, és hiszek benne, hogy félig sem érnek fel ahhoz a bátor orosz lányhoz, aki az életét adta, hogy megvédje országát.

Mindenkinek megvan a maga stílusa. És egy ilyen munkához az is hozzá tartozik, hogy toleráljuk más elképzeléseit, vágyait és kívánságait, amíg az nem zavarja a többi vendéget. A cigifüst egy kissé érdekes határ, mivel ugyan a legtöbb helyen megszokott, de tűzvédelmi okokból egy olyan bárban, amely este tíz után zsúfolásig megtelt lehet, én azért mégsem szívesen viselem. Kivétel ez alól a VIP rész, amelynek sokkal szellősebb az elrendezése és van ott külön levegőztető rendszer is, hogy kihúzza a szagokat, de ez a vendég nem ott van. Kár, pedig jól jártam volna, ha át tudom transzportálni arra a helyszínre, mert nem kellene a pincéreknek a hamutartók és a szomszédos boxok miatt aggódni. Mindegy, akkor kapott egy gyertyát én meg másfél óra rendet, amelynek még nem tudom az okát. Vagy azért, mert hatott a feszültségoldó olaj, ami a viaszban volt, vagy simán csak rájött, hogy direkt ezt akartam tenni vele és a sikertelenség ellenére lassított. Nekem aztán mindegy volt, amíg nem jártak miatta a nyakamra. Az egyetlen, amivel kapcsolatban tájékoztatást kértem az az étel volt, hiszen ugyan megnéztem, de jó pár évtizede nem jártam Oroszországban elég hosszú időre ahhoz, hogy ilyet egyek, így nem lehettem teljesen biztos benne, milyennek kell pontosan lennie. Amire biztosan emlékeztem, az megvolt, a többiben pedig bíztam annyira a szakácsban, hogy nem véti el, ha már fel merte az étlapra is rakni a fogást...
Mindegy, a késedelmi idő lejárt, én pedig visszatérek az asztalhoz és ezúttal nem zavartatom magamat azzal, hogy állva maradjak. A vele szemben elhelyezett szék még mindig abban a formában van, ahogy ott hagytam, miután felkínálta nekem, így elfoglalom, miközben hallgatom a válaszát. Nem elégedett, de tőle nem is vártam ebből a szempontból többet, a kérdése viszont elég merész. Nagy összegben fogadni mernék rá, hogy nem véletlenül fogalmazott kétértelműen és nem én vagyok az egyetlen, akinek ez megfordult a fejében. Nem mintha ezzel komolyabban zavarba tudna hozni, igazság szerint már régen megtanultam elviselni az ilyesmit és még szexuális zaklatásként sem értelmezhetem. Itt legalábbis nem, bármely másik közegben szemrebbenés nélkül megteszem. És igazság szerint edzett is vagyok a témában eléggé ahhoz, hogy tudjam, mikor mi sül ki belőle. Hogy zavarnia kéne? Anghort biztos zavarná, de anyám sem a gátlásairól volt híres, az angyal pedig túl későn találkozott velem ahhoz, hogy változtathasson a dolgokon, amelyek csak a kor eszméi miatt számítottak romlottnak. Ma már fel sem tűnik senkinek...
- Szerintem mindketten tudjuk, hogy pontosan milyen szórakozást tudok én nyújtani és azt is, hogy maga nem vevő rá. De szívesen eljátszom a gondolattal, hogy ez a viasz a bőrét díszíti - válaszolok apró mosollyal, miközben a kezemet végig húzom a gyertya lángja felett. Ugyan nem tűzsárkány vagyok, de attól még sárkány lennék, szóval nem az égés a legnagyobb mumusom. Sőt, kedvelem is nagyon a tűz fényét, bár a munkámban inkább csak a meleg viaszt használom. Meg a jeget. De azt biztos, hogy az oroszok tűrik, így vele kapcsolatban nem sok érdekes van benne.
- A műsort pedig még lenyűgözőnek is tartanám, ha nem látnám rendszeresen a lányokat a színpadon vagy gyakorlás közben - mosolyodom el, mert nem félek bevallani, hogy pár dolgot irigylek tőlük. A magas test előnyökkel jár, de soha nem lesz olyan hajlékony és kecses, mint egy alacsonyabb. A dinamika megvan, de táncszerű mozgásra esélyem sincs, így nem is próbálom. Sokkal inkább a kifinomultság és a magabiztosság az, amit felhasználok, eredményként pedig a leggyakoribb jelző az arisztokratikus lesz. Ami még egészen elfogadható számomra...

Tünde. Tudom, hogy nem ő tehet róla, de attól még a faja bőven elég nekem ahhoz, hogy ne nagyon ragaszkodjam a közelebbi ismeretséghez vele. És ezt valamilyen módon akaratlanul is érzékeltetem általában velük, ezért most kénytelen vagyok fokozottan ügyelni minden egyes mozdulatomra, arckifejezésemre, szavamra és még a kisugárzásomra is, miközben a férfi előtt állok. A gondolataim megfékezése az utolsó, még azelőtt a tudatom mélyére száműzöm az emlékeket, hogy megpróbálnák átvenni felettem a hatalmat, bemutatva, mennyire értelmetlen egyetlen tag miatt gyűlölnöm az egész faját. Tudom, hogy ez igazságtalan és durva, de én ilyen vagyok, bármennyire is próbálom, nem tudok átlendülni a tényen, hogy láttam dolgokat, amelyek a lelkembe égették magukat és kapcsolódnak a hozzá hasonlókhoz. Ugyanakkor volt időm azóta elfogadni, hogy megváltoztathatatlan a múlt, idősebb is vagyok pár évszázaddal, így a profizmusomat munka közben nem befolyásolja ilyesmi. Kár, hogy éppen nem rajta dolgozom, akkor sokkal könnyebb lenne rendezni a belső érzelmeimet. Bár, fogadni mernék, hogy ő nem az én szolgáltatásaim miatt jött ide és nem fog bejelentkezni egy próba órára sem...
Orosz. Az akcentusát ezer közül is fel tudom ismerni, így azonnal tisztába kerülök a ténnyel is, hogy pontosan tudja, mit rendelt, annak milyen ízűnek és állagúnak kell lennie egy a Bloody Mary színvonalú helyen. Nem tudom, miért árulja el nekem ezt, miközben korábban elvileg teljesen amerikai módon használta az angolt, de megtette és nekem az első gondolatom ezzel kapcsolatban, hogy nem ártana a szakács körmére nézni, mielőtt valamelyik lépést elnagyolja az étel elkészítése közben. Mert ez a férfi itt egészen biztosan ki fogja szúrni a dolgot és nekem sok mindenre szükségem lenne, de egy elégedetlen vendég nincs a listán. Szeretek itt dolgozni, szeretem ha minden rendben van, a vendégek boldogok, a dolgozók szép borravalót kapnak és senkivel szemben nem kell fellépni határozottan, mert épp azon van, hogy mindenki más estéjét is tönkre tegye. Naivitásnak tűnik, hogy hiszek benne, mindent meg lehet oldani konfliktus nélkül, pedig nálam ez egyszerűen profizmus. A védelem kasztjában verekedtem fel magamat a belső körökig, találkoztam már a harc és a düh minden formájával és a legtöbbet megtanultam kezelni is. Nem véletlenül töltöttem el olyan sok időt a piramis alján, meg akartam várni, hogy minden lényegeset megtanuljak, mielőtt tovább haladnék...
- VIP asztalt mondtam, nem VIP termet. Nem eltüntetni szeretném, hanem olyan helyre kísérni, ahonnan mindent tökéletesen lát és hall - utalok a terem egyik részén lévő, emelvényen elhelyezett asztalokra és a hozzájuk tartozó kisebb színpadra. Igazából az étterem többi részével összeköttetésben van, mindössze hatalmi pozíciót ad annak, aki bekerül oda, mert lenézhet másokra. Márpedig fogadni mernék, hogy egy hozzá hasonló, irányítás mániás tünde azt igazán értékelni. Nem mondom, hogy nincs minimális hátsó szándékom vele, de az elég elhanyagolható ahhoz, hogy neki ne tűnjön fel. Főleg, mivel igencsak kis mértékben kapcsolódik hozzá. De ez van, én szeretem, ha nem fáj később a fejem amiatt, kinek milyen problémái merülhetnek még fel, amelyek megoldását arra nem alkalmas személyektől várja. Fura megfogalmazás? Sajnos ezt jobban nem könnyű szavakba önteni...
- Mit mondjak a pincérnek, finn, lengyel vagy orosz változatot szeretne? - nem ülök le, de a mosolyom egyetlen pillanatra még őszintévé is válik a kérdés közben, mert megérdemli. Ahogy ő kimutatta a fogait, én a sárkányt villantom meg előtte, amely remekül érzi magát. Lehet, hogy külsőre minden rendezettnek tűnik, de ez is káosz, az ő terepe. A gondolataim pedig tovább száguldanak, hála neki. Most már nem az emberi, hanem a tünde alakját képzelem el leláncolva, azt, amely jó eséllyel még engem is felülmúl magasságban, hiába viselek tűsarkút. Azt a lényt lenne csak igazán élvezet kicsit megkínozni, pont annyira, hogy ne törjön meg a fájdalom súlya alatt, de kívánja az enyhülést és a kedvességet. Azt hiszem, meg is tudnám oldani. Bár szükség lenne hozzá néhány pálcára, és talán egy jó adag viaszra is. Már most biztos vagyok benne, hogy rajta a jég nem működne, annak az érintése nem zavarná, szóval a tűz lenne ideális számára. Pontosabban a friss, fekete, tűz által megolvasztott gyertya viasz, amely forrón cseppen a bőrére és ott hűl le. Fogadni mernék, hogy remekül nézne ki, ha az borítaná a vállait...

- Nem gondolná át még egyszer, kisasszony? - a kérdés az első három alkalommal csak kicsit idegesített, de most már őszintén kezd kihozni a sodromból is. Nem elég, hogy az idegesítő mitugrász olyan ajánlatokkal illetett, amelyeket még véletlenül sem akarnék elfogadni, de ráadásul megpróbált számomra kecsegtetőnek feltüntetni érte egy olyan díjazást is, aminek a jelenlegi munkahelyemen minimum a tripláját keresem meg és senki előtt nem kell hozzá térdelnem és nagyra nyitnom a számat. Hogy ez durva kifejezés lett volna arra modell munkára, amire én kellek neki? Igen, meglehet, hogy az, de nem érdekel, mert minél jobban erősködik, annál inkább biztos vagyok benne, hogy a munka valami gyenge katalógus fotózás lehet, amelyhez nem kell különösebben nagy tehetség, sem pedig szépség, de ha meg akarod érte kapni a pénzedet, akkor bizony valakivel kedvesnek kell lenned. Felfordul még mindig tőle a gyomrom, hogy milyen szinten várják el a mai világban is a nőktől a szexuális ellenszolgáltatást bármiért is, csak itt már "önkéntes" alapon megy, mert senkinek nem tesz jót egy nemi erőszak per. A vlág fejlődik, de lassan és még egészen biztosan szükség lesz egy kis időre, hogy képesek legyenek elfogadni az egyenlőséget teljesen. Bár a haladás már itt van és ezt nem fogja engedni senki, hogy visszacsinálják. Én pedig a magam módján egyértelműen használom ki a helyzetet. Évszázadok óta először van olyan munkám, amelyet imádok, és még akkor sem hagynám ott Astaroth klubját, ha a fizetésem ötszörösét kínálnák és hasonló munkakört, nem még ezért a semmiért. Csak tudnám, minek hiszik sokan, hogy ha valakinek csinosan van ideje vásárolgatással tölteni az idejét délelőtt, akkor vagy gazdag vagy nem dolgozik. A XXI. században olyan nagy csoda lenne a délutáni vagy éjszakai műszak. Esetleg az otthonról dolgozás? Az összes IT zseni azt csinálja, és nekem senki ne mondja, hogy nincs köztük szőke nő, mert történetesen egy ilyen írta a védőprogramot a laptopomra. Arról nem is beszélve, hogy a legjobb barátnőm a NASA-nál dolgozik és őt is előbb néznék modellnek, mint olyan nőnek, aki felismeri a csillagokat...
Az elgondolkodásom olyan jól sikerült, hogy észre sem vettem, a kis mitugrász követ, miközben kiléptem a plázából és két bevásárló táskával a karomon elindultam a szomszédos utca felé. A hely nincs messze a Bloody Mary hátsó részétől, ahol többek között az alkalmazottak bejárata is van, külön biztonsági őrrel, de egyébként sem probléma számomra egész napokat eltölteni magas sarkú cipőben. A legtöbb mai példány kifejezetten kényelmes, egyszerűen illeszkedik az ember lábához és engem aztán ritkán szokott zavarni olyasmi, mint például a tény, hogy így jó néhány férfi fölé magasodom. Akikkel kapcsolatban vagyok, azok tudják kezelni a helyzetet a többi meg miért kellene, hogy érdekeljek?
A klub hátsó bejárati ajtaját automatikusan nyitják ki előttem és az alapján, mennyire feszeng az ott lesben álló pincér, szinte egészen biztos vagyok benne, hogy alig várták, megérkezzem és segítsek nekik valamilyen okból. Remek, munkaidő ezennel elkezdődik, amint lepakoltam. Átöltözni nem fogok, mára nincs előjegyezve a privát szobába egyetlen vendég sem számomra, így teljesen felesleges az estét egy szűr fűzőben és bőrruhában végigdolgoznom. Az egyszerű, fekete selyemruha is elég, amit a kabát alatt viselek, hiszen elegáns és kicsit vad, a dekoltázsa pedig a ház működési elveit tekintve egészen visszafogott. Bár ha jól tudom, a show csak egy óra múlva fog kezdődni igazából, de ezen már ne múljon a dolog. Miközben lepakolok az irodában, el is mondják, mi történt és meg sem kell rajta lepődnöm. Egyszerűen kicsit problémásabb az ügyfél, a felszolgáló pedig nem tudott vele mit kezdeni. Akkor ideje, hogy én is bevessem magamat. Menedzsert úgy sem játszottam már egy ideje.
- Mi lenne, ha kezdetnek megkeresné a friss kaviárt? A beluga ínyenc falat, kóstolja meg a szakács, és ha nem tud dönteni, szóljanak nekem is. Bárki is a vendég, kifinomult az ízlése, elégedettnek kell lennie - teszem hozzá, miközben még egyszer ellenőrzöm a sminkemet is. Halvány barack színű bőr, minimális alapozóval, amelyet mindenhol jól eldolgoztam az arcom peremén, hogy ne legyen színátmenet, határozott, fekete tuscsík a szememen, amely nem kenődött el és szinte vonalzó mentén húzták, élénkvörös rúzs szintén a helyén. Tökéletes, kissé 50-es éveket idéző, hiszen akkor viseltem először, de azóta sem ment ki a divatból és jobban áll nekem, mint bármelyik másik típusú smink, amit azóta kitalálhattak a figyelem felkeltése érdekében...
Az oldalajtón belépve nézek körül az étteremben és szinte azonnal kiszúrom a vendéget. Nem nehéz megtalálni, hiszen nincs tömeg és szinte mindenki mást ismerem, aki idebenn tartózkodik. Ráadásul csak nála van cigaretta a nem dohányzó részen belül. Na, akkor bevetésre fel!
- Jó estét, Uram! Emperia Silver vagyok és szeretnék bocsánatot kérni a dolgozóim, különösen az önt kiszolgáló pincér nevében a faragatlanságért... - kezdek bele a szokásos illedelmes szövegbe, miközben kicsit jobban szemügyre veszem a férfit. Azonnal felismerem benne a rend tagot, bár nem tudom megmondani, hol is helyezkedik el a hierarchián belül. Ez annyit tesz, nálam lejjebb. Három körben, fejenként 9 harmadik körös tag lenne, de nincs minden hely betöltve. Azt a nagyjából 25 embert, akik a feletteseim vagy velem egy szintűek, és mindegyiknek ismerem a nevét, arcát, korát, faját. Őt viszont nem. De az érzékeim riasztanak, ami egyben el is árulja számomra, hogy tünde. Remek, az egyetlen faj, akikkel mindig is nehezebben jöttem ki az átlagnál. Ez van, rossz emlékek, de nem akadályoznak meg abban, hogy profin végezzem a munkámat. - Esetleg felajánlhatok Önnek egy asztalt a VIP részben, ahonnan sokkal szebb kilátás nyílik mindenre? - teszem fel kedvesen, apró mosollyal a kérdést, miközben végig nézek rajta és a tekintetem megállapodik a szemein. Nem siettem el túlságosan a dolgot, így értelmezhettem is a látottakat. Egyszerű, minőségi ruhák, különleges szőrme, felbecsülhetetlen értékű gyűrű. Ez a férfi uralkodáshoz szokott és el is várja, hogy behódoljanak neki. Amíg az étterem részben van, ezt meg is kapja, de az arckifejezésétől viszketni kezd a tenyerem is. Látni akarom a szemeit, mikor leláncolva térdel a gyertyákkal megvilágított külön szobában és az élvezettel küzd. Őt öröm lenne megtörni...