Ki kell használni az utolsó jó időben telő napokat is. Szeretem a nyarat, a napsütést, bár a hűvössel sincs bajom, hiszen elég sokat ülök a szobámban a gépe előtt ahhoz, hogy a hideget át tudjam vészelni. Nem kell hozzá más, csak a kedvenc meleg zoknim és persze a laptop, no meg egy jó forró kakaó. Úgy még a hó, vagy az eső sem zavar különösebben, hiszen bentről nézve semmi sem tűnik olyan vészesnek igazából. De most süt a nap és jó idő van, egészen magasra csúszott a hőmérő higanyszála, szóval még én is kimerészkedtem. Még az a vad gondolat is felmerült bennem, hogy beszerzek magamnak egy kiadós mennyiségű fagyi adagot, de végül elvetettem az ötletet. Habár... még mindig van lehetőségem rá, hogy mégis visszatérjek hozzá, majd még úgyis kitalálom, hogy legyen. Egyelőre csak egy padot keresek magamnak. Szeretem ezt a teret, sok az ember és bár e miatt nehéz helyet lelni, ahová leülhetsz, viszont olyan sokan járkálnak erre, hogy meríthetsz ihletet, megnézhetsz másokat, figyelheted őket és az mindig szórakoztató, én legalábbis szeretem csinálni. Végül kis séta után sikerül találnom egy félig árnyékos padot. Nem tűz a nap, nem fogja elvenni a fényt a laptop elől sem, szóval látom rendesen a képernyőt, de azért kapok az utolsó erős sugarakból is, hogy jól feltöltődjem mire aztán majd jön a tél, amikor leshetjük,hogy mikor lesz igazán hosszan tartó és meleg időszak. Felpattintom a gép tetejét, bepötyögöm a jelszót, ami persze alap nálam, mégis csak fontos, személyes dolgokat tartok rajta, aztán egyelőre csak hátradőlök és élvezem az időjárást, miután bedugtam a fülembe a fülhallgatót is, és elindítottam a zenét. Van pár fontosabb megírni valóm is, de lehet hogy azokat egyelőre hanyagolom, most élvezem az időjárást és a zenét és a szabadságot és persze figyelem az embereket, aztán a munka majd jöhet otthon. Nem kell semmit sem elsietni. Szerencsére a legutóbbi kissé késbe leadott beadandómból sem lett baj, a tanár tényleg jó fej volt és nem állított kínpadra, mert késtem és megvárattam. Már biztos, hogy volt értelme felvennem a kurzusát, bár ezt eddig is sejtettem. - Tessék... hogyan? - kapom ki a fülhallgatót, amikor az előttem tátogó nénit látom meg a kis kosárral a kezében. Egy árva szót sem hallottam a szavaiból, de a jelekből sikerül leszűrni, hogy bizonyára valamiféle házi sütit árulhat. Az illata jó, láthatóan csoki is van, szóval... - Egy olyat kérek szépen, köszönöm! - hálásan pillant rám, amíg a táskámban kotorászva pénzt veszek elő és bár én sem vagyok egy gazdag lány, de a néni még egy kis plusz borravalót is kap, amiért persze készségesen hálálkodik egy sort. Mosolyogva köszönök el tőle és pakolom vissza a fülhallgatót a fülembe szépen, hogy mehessen tovább a szám és most már enni is van mit. Azt hiszem a fagyi elvetve, ez a csokis... tekercs, vagy mi lehet állati finom, és azért mégis csak vigyáznom kell a vonalaimra, főleg hogy mint tudjuk nem szoktam túl intenzíven és sokat mozogni.
Kezdőlap 
