Kimért és hideg, amivel iszonyatosan nehéz kezdeni valamit. Valami miatt van bennem valamiféle mély késztetés, amivel nem tudok mit kezdeni, hogy valahogy húzzak ki belőle valamit... érzést, vagy magam sem tudom, mert nem létezik, hogy csak ez a hűvös álca van és semmi más. Nem létezik, hogy azért fogadtam el egy ilyen nagy és terhes feladatot, mert jóban voltunk. Több kell ahhoz, hogy vállald, hogy valaki beléd tesz egy kulcsot, mint hogy barátok vagytok nem? Azért ez elég durva vállalkozás és nem tudom elhinni, hogy tényleg csak arról van szó, hogy kedveltem, vagy jóban voltunk és ha igen akkor miért, ha ilyen kimért és hűvös a viselkedése? Igenis furcsa nekem a hozzáállása és hiába próbálom hová tenni nem igazán sikerül. Csak szeretném megérteni, ha már segít emlékezni és én segítek neki a kulccsal, akkor ehhez mégis csak jogom van nem igaz? - Tény, tény... hogy lehet valami ilyen hűvösen közölni? - megrázom a fejemet, még egy lemondó sóhajt is kap, affélét, amiből sejtheti, hogy nem fogom tovább kínozni a kérdéseimmel, ha ennyire nem akarja, hiszen láthatóan nincs értelme. Ő ilyen, valami miatt bezárkózott és nem adja ki magát senkinek sem, semmilyen körülmények között. Nem szeretném, hogy mindent elmondjon nekem, de egy kicsit megpróbálhatna legalább magyarázni nekem, amiből jobban megértem őt a tetteit, a virágot, a sárkány alakjában lévő bújást, a hűvös szavakat... valahogy mindez nem fér meg így együtt. - Nem biztos, hogy minden alkalommal minden ugyanúgy történik. Meg sem próbálja. - nem, nem tesz semmit. Értem, hogy már próbálta elmagyarázni, felnyitni a szememet és akkor nem sikerült, de ez, hogy még csak nem is tesz érte... ez valahogy olyan furcsa és érthetetlen számorma, hogy nem tudok vele mit kezdeni és mégis sikerül a varázs, a képességem. És ezek után ahogyan átölel újra csak meglep és nem tudok mit kezdeni vele. Egyszerűen furcsa és érthetetlen a viselkedése. Több volt köztünk, de ha volt akkor most miért ölel úgy át, mintha még lenne? Én nem emlékszem rá, de ő rám igen csak nem mondja el, hogy mi az, amire én nem emlékszem. Vállaltam a kulcsot és ennek biztos, hogy oka volt, de még most sem tudom, hogy pontosan mi és ez... ez a legfrusztrálóbb az egészben. - Mert az vagyok... ami? - nem értem, hogy ez milyen hatással lehet rá, hiszen ezt az egészet még nem értem annyira. És nem magyarázza el, ahogyan eddig sem, csak amikor visszaérünk faképnél hagy. Elmegy, csak úgy a semmibe és van egy olyan érzésem, hogy ha utána mennék se érnék el vele az ég világon semmit sem, tehát nem sok értelme lenne. Csak nézem, ahogyan távozik és csak akkor esik le, hogy még csak vezetni sem tudok, amikor már alig látni a távolban az alakját. Remek! Remélem, hogy legalább itt van térerő, mert akkor hívhatok taxit, vagy baromi sokat kell sétálnom, vagy a fizetésem egy jó része rá megy a méreg drága taxira. Komolyan, ez a fickó... valami nagyon nincs rendben a lelki egyensúlyával.
// //
Ferellion
Don't Hide Your Real Face
Sárkány
our wisdom runs like a river
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 717
☮ Hozzászólások száma : 36
Tárgy: Re: Starbucks Kedd 5 Ápr. 2016 - 18:25
Freya & Edward
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
Nem az volt a célom, hogy felhívjam magamra a figyelmet. Most csakis a kulcs érdekel, hiszen tudom, hogy Freyának nem adhatok semmi mást, csakis a védelmet, hogy a démon többé ne bánthassa. De a saját szívemből biztosan nem, hiszen az törött, hideg. Még ha Marlene bármit mást is mond. Úgy vélem, hogy azzal tudok a legjobban szeretni, ha távoltartom magamat mindentől. És nem érdekel, hogy Freya erre mit mond, mártírság, vagy bármi ilyesmi, az ő dolga. Túl komor a múltam, és igen, már vele is megpróbáltam, de nem működött, nem működhetett, mert nem tudtam elviselni, hogy ha megérintett, ha mosolygott rám. Nekem ez már túl sok volt. Meg nem érdemelt ajándék. - Oh, valóban hölgyem? Talán igaza van, több is volt köztünk, de nem volt sikeres. Miattam. Nem önostorozás mindez. Tény. – Rázom meg a fejemet finom lemondással. Ez alkalommal a szemébe nézek, jelezve, hogy erre képes vagyok, és őszintén válaszolok, nem tudnám őt bántani, inkább lemondok róla. Pontosan jól érzi, rengeteg szeszélyem van, elképzelhető, hogy a sárkány mivoltból, a tündérek ugyanis nem képesek uralni a saját érzéseiket, egyedüli megoldás, ha elnyomjuk. Már ha ez lehetséges. Ám nem túl célravezető egy szerelemdzsinnel szemben, aki nagyjából megy az orra után, és gyorsan fényt derít a valódi okokra. - Segítenék szeretnéd, de oly nehéz. Nem vagyok olyan helyzetben, hogy mindent elmondjak. Tudom, hogy kiváncsi drága, de.. nem értené meg. Nem lebecsülöm kegyedet, már voltunk olyan helyzetben, amikor ez bebizonyosodott. S azóta.. csak még bonyolultabb lett minden. – Megint rázhatnám a fejemet, de az nagyon makacskodás lenne, így is megmutattam az igazi valómat, és most készen állunk arra, hogy megpróbálkozzon a kívánságteljesítéssel. Kevés az esély a sikerre, mert biztosan be van rozsdásodva, lévén évszázadok óta nem volt rá lehetősége, de hátha akkor jobban elhiszi, ha mégicsak sikerül. Legnagyobb meglepetésemre máris Egyiptomban vagyunk, de nem ez az igazán sokkoló, hanem ahogyan kinéz. A vonásai szinte teljesen hasonlóak az emberi alakjához, de a kisugárzása az érdekes. Aminek még Miyamme esetén is alig tudtam ellenállni, na most Freya esetén, aki még az életem is, ez lehetetlen, nem csoda, hogy térdreesek előtte, és átkarolom a térdét, csupán a meghökkent kérdésére engedem el, és feltápászkodok. - Sajnálom. Nem tudom, hogy mi ütött belém, biztosan azért van, mert Ön az, ami. Menjünk vissza, és legyen mára elég ennyi. – Mivel a kívánságomat teljesítette, erőlödnie sem kell, egyből New Yorkban fogjuk találni magunkat. Én pedig egy árva szó nélkül fordulok sarkon, majd úgyis keresni fogom a kulccsal kapcsolatban, de most nem tudok semmi mást mondani, így is szégyenlem magamat.
A fickó valahogy teljességgel kiismerhetetlen, talán pont e miatt érdekel annyira, hogy mit miért csinál, mert nem értem, mert képtelen vagyok felfogni, hogy miért kedves egyszer, máskor pedig miért elutasító. Fenyegetéssel kezdte az ismeretségünket, aztán még is segít nekem. Én is segítettem neki, amikor ezt vállaltam, ha csak nem már akkor is valami fenyegetésről volt szó netán. Aztán virágot hozott és most megmutatja, hogyan is néz ki valójában... Ember legyen a talpán, akinek sikerül kiigazodni rajta, de komolyan. - Barátság? Ilyesmit azért... nem tudom, talán megtennék egy barátért, de ha azt mondom, hogy nem vagyok benne biztos, akkor mi van? - a barátság nem elég... ahhoz hogy vállald, hogy valaki beléd épít egy kulcsot, ahhoz olyan erős kötődés kell, mély barátság, igazi és tényleg komoly, de én nem hiszem, hogy ezt éreztem volna felé,v agy igaz? Rémes, hogy nem emlékszem még csak halvány emlékképem sincs róla, egy másodpercnyi sem, semmi az ég világon, pedig jó lenne emlékezni, de nem. És mégis ez a furcsa viselkedés, tényleg nem tudom őt hová tenni és a dolgait. - Erről nem mondhat, úgy érzem mintha folyton csak falakba ütköznék és nem segít ön sem, hogy könnyebb legyen. Én csak... válaszokat szeretnék. - remélem ezt megérti és végül is igen adott már, de nem annyit, amitől könnyebb lenne minden. Próbálok kiigazodni az életemen, próbálom felfogni, hogy mi történt velem, hogy a fickó aki előttem áll pár perce még sárkány volt és tényleg az volt, nem csak a szemem káprázott, mégis nehéz belegondolni,h ogy ez tényleg valóság abba pedig még inkább, hogy én magam is valami lény vagyok, még hozzá egy dzsinn és ha megpróbálom ezt, akkor átváltozom és ki tudja, hogy az milyen külsőt eredményez majd, vagy milyen hatással lesz rám. Akárhogy is nézem azért ez elég ijesztő. Mégis sikerül véghezvinnem, egy pillanat múlva már máshol vagyunk. Meleg van, egyből érzem, hogy a kabát sok rajtam és a nap is süt.... furcsa. Ahogy körbepillantok látom, hogy máshol vagyunk. - Ezt én...? - szóval én csináltam vajon? Lehet, hogy csak valami játék és ő volt? De nem tudom már ezt megkérdezni, mert egyszerűen csak azt érzem a lábamat karolja át és amikor lenézek akkor már ott térdel előttem és végképp nem értem az egészet. - Mit... mit csinál? - nem tolom el, de nem értem az események ilyetén való változását. Az egész furcsa és már megint olyasmit tesz, amit nem igazán tudok hová tenni. Mintha folyton csapongana és még a nőket mondják szeszélyesnek, de ezen a fickón próbáljon bárki kiigazodni, szerintem nem tudna.
Ferellion
Don't Hide Your Real Face
Sárkány
our wisdom runs like a river
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 717
☮ Hozzászólások száma : 36
Tárgy: Re: Starbucks Csüt. 24 Márc. 2016 - 16:25
Freya & Edward
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
Azt hiszem a szerelemdzsinn még rosszabbul ítél meg, mint ahogy elvártam volna. Nem azt akartam, hogy azt higgye, hogy gyűlölöm. Csupán... azt, hogy ne kedveljen. De túl ösztönös, nem érti a miérteket, csakis azt látja, hogy ok nélkül várom, hogy tartsuk a távolságot. Nem érti meg, hogy ez lehet most egy szövetségesi kapcsolat is, amelyben ő védelmet kap az emlékeire, én pedig a kulcsot, ez ilyen egyszerű. Az lenne, ha én is képes volnék csakis logikai alapon hozzáállni, és nem volnék oly keserű a múltammal kapcsolatban. És ő, Freya... nehéz rá úgy nézni, mintha nem érdekelne, de már csak akkor is nekifeszülök, ha a két szerelemdzsinn erősködik, hogy valamit tennem kéne. Az úri stílus ellenben egyiknél sem használ, holott mindketten onnan származnak. Csak Freya többek között elfelejtete. - A barátság nem elegendő ahhoz, hogy megtegyen másokért valami fontosat? – Vonom fel a szemöldökömet, nem túlzottan az érzelmei vezetik, mintha nem is lenne számára arany középút, csakis a végletek. Nekem meg vallanom kéne, de nem vagyok rá képes, túlságosan gúzsba köt mindaz, ami még Freya előtt történt, minden, amiért hibás vagyok. Kétszer találkoztunk, egyszer elmeséltem neki, és az történt, amire az ellenkezőjét tippeltem volna. Ahelyett, hogy elutasított volna, és meggyűlöl, pont hogy nem. Ezért igen, talán ismeri a saját lelkét, csak azért, mert kedvel, nem tett volna ilyet értem. - Mártírkodás? Nem adtam rá okot hölgyem, hogy pontosan ismerje a múltamat, ezért aztán teljesen jogos, hogy ezt kapom öntöl Ms. Spacey. Mindazonáltal többet nem mondhatok. Erről nem. – Rázom meg a fejemet, nem fedhetem fel ismét azt, ami történt, mert attól félek, nem tudnék többé elválni tőle, hiszen törvényszerű, hogy ha Magnus ismét közénkáll, akkor meg kell majd tennem. Lehet, hogy Freya már védett az emlékek törlésétől, de a démon haragja így csak még szörnyűbb lenne. Már felfedtem magamat előtt, de vajon hogyan védhetném meg? Miyammének sem engedtem, pedig ő azzal jön, hogy valljak szint Freyának, vagy legalább neki engedjem, hogy szeressen. Holott a legideálisabb az lenne, ha tényleg mielőbb távoznék, ha kiszabadítottam az apámat. Megrázom a fejemet, most, hogy átváltoztam, már tudja, hogy ki is vagyok valójában. Ezzel mégsem elégszik meg, azt is tudni akarja, hogy ő kicsoda. Ha már eddig elmentünk, akkor nincs visszaút, akkor fedjük fel az ő igazi valóját is. Bólintok, és kimondom a kívánságomat. Nyilván benne van a pakliban, hogy nem fog elsőre sikerülni, hiszen nagyon régen nem teljesített már ilyesmit. Attól félek viszont, ha igen, még annyira sem fogok tudni ellenállni neki, hogy Miyammének. És egy villanás, már a piramisok közelében is vagyunk, de csak egy pillantásra méltatom a helyszínt, és csak őt nézem. És kész, vége, sejthető volt, hogy ez fog történni. Térdre esek előtte, és átkarolom a lábát, de megszólalni még nagyon nehéz. - Én Freyám...
Nekem ez nem menne, nem érzem korrekt dolognak valakivel kedvesnek és elegánsnak lenni, miközben utálom. Én kimutatom minden esetben az érzéseimet, képtelen vagyok tőlük elvonatkoztatni és úgy tenni mintha jóban lennék. Ő lehet, hogy képes erre a nagy úri modora miatt, de nekem nem megy és pont e miatt nem értem, hogy neki hogyan. - Kedveltem... ez logikus, bár pusztán azért, mert kedvelek valakit hagyjam, hogy belém ültessen egy kulcsot... - kétkedve rázom meg a fejemet. Ez azért nekem valahogy furcsa és még mindig nem tudom elhinni. Az mondjuk biztos, hogy nem utálhattam, ha csak nem zsarolt, vagy kényszerített rá, hogy ezt tegyem, de másképp nem tudom elképzelni ezt az egészet. Olyan lehetetlennek tűnik, hogy ezt hagyjam és mégis megtörtént. Na nem mentem el azóta röntgenre, de mégis csak elhiszem neki, főleg hogy még azt is megmutatja nekem, hogy micsoda is valójában. Innentől már tényleg nehéz lenne nem elhinni mindent, amit mond. - Miért, kinek lenne terhére? Tudja... kicsit úgy érzem, mintha mártírkodna. nem ismerem, de mégis. - nem tudom megmagyarázni, de az ember általában nincs ilyen fenemód rossz véleménnyel saját magáról, legalábbis én általában inkább egoista seggfejekkel találkozom a köreimben, bár talán csak nem épp jó embereket ismerek, ez is benne van a pakliban, mégis... Tényleg olyan nekem, mintha a fickó annyira magába lenne süppedve, hogy még ha egy jó szót kap azzal se nagyon tud mit kezdeni és valahol azért mégis csak kíváncsi vagyok rá, hogy miért. Nem tűnik erőszakosnak, tehát nem hiszem, hogy erőszakkal tette belém ezt a kulcsot. Ezek szerint tehát magamtól mentem bele a dologba. Ha viszont így volt akkor... nem hiszem, hogy csak egyszerűen kedveltem őt, mert akkor nem vállaltam volna ilyen nagy horderejű dolgot. - Fogalmam sincs, nem ismerem önt és a motivációit sem és... azt hiszem próbálok rájönni, hogy mit miért tesz, de nem igazán sikerül. - pedig tényleg igyekszem, mégis úgy érzem, hogy esélyem sincs rá, hogy megértsem őt, akármennyire is szeretném. Egyszerűen nem tudom, hogy miért ilyen távolságtartó és az az egyetlen apró momentum, ahogyan hozzám bújt, ahogyan dörgölőzött... valahogy más volt, hiába hogy sárkány alakban tette, de mégis hatással volt rám, nem is kis hatással. - Átváltozom? - nem sárkány leszek, de vajon hogyan néznék ki olyan alakban? Sejtelmem sincs, nem is tudom mennyit látnék magamból, azt sem tudom sikerülne-e egyáltalán. Így nem teszek mást csak egyszerűen koncentrálok a kérésére, hátha sikerül. Végül is nem tudhatom, hogyan működik ez, azt sem tudom, hogy mit kell tennem érte, hogy egyáltalán teljesíteni tudjam a kívánságát. Ha tudnám, hogyan működnek, akkor emlékeznék rá, akkor viszont emlékeznék az életemre is, amiről egyelőre még csak halvány sejtésem sincsen.
//5-6 - Sikerül a kívánság teljesítés 4-5 - Nem sikerül a kívánságteljesítés 1-2 - Sikerül, de féle csúszik valami és egy lakatlan szigeten kötünk ki valahol a Karib-tengeren.
Freya Spacey carried out 1 launched of one (6 oldalú dobókocka.) :
//
Ferellion
Don't Hide Your Real Face
Sárkány
our wisdom runs like a river
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 717
☮ Hozzászólások száma : 36
Tárgy: Re: Starbucks Kedd 8 Márc. 2016 - 17:11
Freya & Edward
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
A virág, és egyéb udvarias gesztusok még nem zárják ki, hogy gyűlöljön. Lehetünk valakivel igenis elegánsak, még ha egy hatalmas szakadék is választ el minket. Abból, ahogyan rá nézek, megpróbálván elrejtve az igazi érzéseimet, nem biztos, hogy le kéne vonnia következtetéseket. Ha ridegnek is mutatom magamat, és tartom a távolságot, a szem azért mégsem hazudik, sajnos valahogy páratlan emberismerettel áldotta meg a sors, noha egyiünk sem ember. - Talán azt is mondhatom, hogy kedvelt. Pedig nem láttam értelmét. Ám miután nem emlékszik, ez oly mindegy is. Én nem tudok... többet adni. Nem adhatok. – Rázom a fejemet immár elég nyilvánvalóan arra utalva, hogy sajnálatos módon igaza van, ez nem puszta szánalom volt a részéről, igenis volt köztünk valami, amelyet én tagadni vágytam, ő pedig legalább a barátsága révén segített nekem, ha már ennyire marcangol a bűntudat a múltam miatt. - Azt hittem Ms. Spacey, hogy nem hisz benne, hogy úriemberként lenne helyes viselkednem. Ahogy mondtam, ha teljesítettem, amit ön felé, s az apám iránti gondoskodásból vállaltam, talán az lenne a legmegfelelőbb minden számára, ha távoznék, és nem lennék senki terhére többet. – Hogy mit értek távozás alatt, az persze kérdéses, de a komolyságomból adódóan tudhatja hogy végleges döntést, amely azt takarja, hogy többé már tényleg nem látna. Nem halnék meg azonnal, csak szép lassan múlnék el, a sárkánytest több évtizedig is bírná a barlang mélyén az aszkéta életmódot. Végül azonban felfedem magamat, és talán túlzottan ösztönönös cselekedetre ragadtatom magamat, ahogyan hozzásimulok, nem csoda, hogy zavarba jövök, és visszaváltozva máris szabadkozni kezdek, amivel még inkbáb feldühítem. - Én sem értem magamat. Mégis ez a leglogikusabb, amit tehetek. Miért, Ön szerint mi volna a helyénvaló Ms? – Kérdezem megütközve. Biztosan azért erősködik, hogy ha figyelmesen bánok vele, valljak színt, miszerint kedvelem, holott ezt nem olyan egyszerű kimondani. Állom a tekintetét, és végül leeresztem a kezemet, amit edig a levegőbe emeltem. Nem értem, hogy ha már segítek neki az emlékein uralkodni, miért kell még engem is gyötörnie? Talán pont ezért nem merek már túlzottan semmit mondani, mert mint valami nyomozó, mindent ki akar deríteni. Mégis azt beismerem számára, hogy ő dzsinn. Azt persze nem, hogy ez mit jelent. Az érzései vezetik, a legkülönlegesebb mind közül. De nem nekem adatik meg, hogy mindezzen éljen is. - Ez nem ilyen egyszerű. Ha használja az erejét, akkor... át is változik hozzá. Legyen. – Adom meg magamat, nem tudok mit tenni. – Azt kívánom, hogy vigyen Egyiptomba, a gízai piramisokhoz, ebben a percben. – Elég lehetetlen feladat ahhoz, hogy elhiggye, hogy ha sikerült, hogy mire képes. Viszont nem akartam tőle tüzijátékot kérni, vagy ilyesmi, amelyben benne lehet a csalás lehetősége. Amit felvetettem, arra csak ő képes. Ugyan rólam már tudja, hogy minden kétséget kizáróan hatalmam van, ám magáról még nem teljesen.
Az elején arról papolt nekem, hogy ne kedveljem, miközben elvállaltam, hogy elrejthet bennem egy kulcsot. Még mindig nem értem, hogy mivel vett rá erre. Vajon zsarolással, vagy valami hasonlóval? Nem tudok már lassan másra gondolni, de azt sem értem miért rám bízta, miért bízott meg bennem, ha egyszer ennyire nem tud elviselni, mert nagyon úgy fest, hogy nincs kifejezetten oda értem, hiszen ha másképp lenne, akkor... nem így állna hozzám, nem így nézne rám, de... akkor miért hoz virágot? Csak mert úriember? Nem értem a fickót, egyre inkább nem értem. - Tehát pusztán szánalomból segítettem azt mondja? Azért ez elég nagy áldozat csak azért, mert megszántam... - nem hiszek neki, valahogy nem áll össze nekem a kép még most sem. Segít nekem, infokat kapok ez tény, de közben meg... az egész annyira furcsa és különös és még mindig nem találtam meg az összefüggéseket úgy igazán. Nem sok választásom van, mert akkor is elvenné a kulcsot, ha végül nem adnám be a derekamat, de az valahol még is idegesít, hogy ne mond nekem őszinte válaszokat, hogy most is valahogy érezhetően csak ködösít. - Mivel már vállalta nem lenne fair... nem lenne úriemberhez méltó, ha nem segítene és nem válaszolna a kérdéseimre, de... hogy érti, hogy maga mögött hagy mindent? - mert persze értem én csak addig kellek, amíg meg nem lesz a kulcs, de ez másképp hangzott, inkább úgy, mint aki végleg elmegy, ha meg van ami kell neki, mintha ez csak valami utolsó darabja lenne a kirakósnak és vége. Mégis a sárkány alakja lenyűgöz, egyszerűen mesés. Ijesztő... de mesés, hiszen ilyesmit még soha életemben nem láttam és nem hittem volna, hogy létezhet, de nem káprázhat ennyire a szemem, főleg hogy hozzáérni is felettébb valóságos, de hogy én magam is ilyen legyek, vagy legalábbis hasonló, még hihetetlenebbnek tűnik. - Nem tudom, de... nem értem magát. Ellentmond önmagának és most hagyta, hogy megsimogassam... abban a sárkány alakban és... nem csak, mert én akartam, vagy tévedek? Mégis ellenszenvesen viselkedik, de virágot hoz. Fenyeget, de segít nekem... nem értem. - rázom meg a fejemet ezúttal bizonytalanabbul, mint eddig bármikor. Sok az info, hiszen mégis csak úgy fest, hogy dzsinn vagyok, amit még fel kell dolgoznom. Van ennem egy kulcs is és közben meg... itt ez a fickó, akin valahogy teljesen képtelenség kiigazodni, pedig én tényleg próbálok, komolyan... nagyon igyekszem! - Akkor... kívánjon valamit! Ki akarom próbálni! Én... ki szeretném. -még abban sem lehetek biztos, hogy igazat mond. Mi van, ha nem is vagyok dzsinn, vagy ha nem erről van szó, amit mond, hogy az egész valami játék csak, vagy nem igaz. Talán több bizonyosságot adna, ha kiderülne tényleg képes vagyok arra, amit mond. Nem tudom... lehet hogy nem működne, de egy próbát megér.
Ferellion
Don't Hide Your Real Face
Sárkány
our wisdom runs like a river
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 717
☮ Hozzászólások száma : 36
Tárgy: Re: Starbucks Pént. 26 Feb. 2016 - 18:13
Freya & Edward
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
- Fordítva? Miért volna érdekemben, hogy kedveljen? Hiszen ez üzlet, a kulcsért cserébe segítek, hogy tisztában legyen saját magával. Annak ellenére, hogy megpróbáltam elérni már a múltban is, hogy ne legyen túl sok közünk egymáshoz, a hölgy bizony szánja az olyan alakokat, mint én, és úgy tűnik akkor bármit megtett volna értem. Szomorú tény, hogy pont egy ilyen alakkal kedves újra és újra. Botorság, mégis, hiába magyaráznám... – Rázom meg a fejemet. Talán udvarias vagyok, és bizony elkaphat egy-egy pillantást, amelyből úgy tűnik, hogy igaza van, de nem akarnék belemenni. Csak legyen vége ennek az egésznek, és éljen teljes életet. Ha végre tud emlékezni, küzdhet Magnus ellen, lehet majd a saját maga ura is. - Mert még én magam sem tudom eldönteni, hogy mi lenne a helyes. Maradni, és segíteni, vagy az eredeti tervemhez mérten mielőbb távozni, magam mögött hagyni mindent. – Rázom a fejemet bizonytalanul, hiszen minél többet töltök a társaságában, annál nehezebb a szívem. Annyira más, mint Miyamme, hiszen az ő jelenlétét már megszoktam, Freyától azonban távol akartam magamat tartani, hogy kibírható, elviselhető legyen, amit értek. A válaszokkal ellenben tartozom neki, így kiszállva az autóból máris felveszem a tündérsárkány alakot, méltóságteljesen lebegek a fényszórók lámpáinak fényében. Tekintetemből bölcsesség, és kedvesség sugrázik, amit emberként igyekeztem elrejteni, így nem megy. A természet eme fenséges teremtményeként sokkal ösztönösebb vagyok, így sugárzom a fejébe a gondolatokat, és ahogyan kiszáll, majdnem megérint, valahogy véletlen a mozdulat, hogy odadörgözölőzöm, mintha valami kutya-macska hibrid lennék. Gyorsan ráeszmélek, és visszaváltozok, hogy elnézést kérek, és kábult döbenettel ébredek rá, hogy nem ezt várja. Az lett volna számára a megfelelő, ha tökéletesen kitárom az érzéseimet? De hát... mi értelme lenne, ha körülöttem mindenki boldogtalan, és én magam is csak ezt tudom szaporítani? - Sajnálom, megkövetem önt, már sokadszor. Én csak... Miért, mit vár a hölgy? Többet hogyan... adhatnék? – Most az a baja, hogy megtartottam a stílusomat, amely oly régóta jellemez? Ez a modern kor számomra már túlságosan elrugaszkodott, felgyorsult, nem tudom teljesen lekövetni, ezért is ügyvéd az álcám, mert akkor maradhatok komoly. A kérdésre mégiscsak közelebb lépek, hogy válaszoljak, mert ez nem egysze. – Szinte bármit. A dzsinneknek komoly hatalma van. Most is képesnek kell lennie rá, ám az emlékei sok mindent elnyomnak. Nem biztos, hogy csak úgy sikerülne gyakorlás nélkül. – Ez végtére is tipp, bár igen sokat figyeltem már őt, úgy vélem, hogy igazam van, ráadásul a házi dzsinnem viselkedéséből is le tudtam szűrni egyet s mást.
- Miért? Mégis miért? Ezt mondja meg nekem, magyarázza el. Azt várja, hogy utáljam, de közben pont fordítva van igaz? Mégsem értem, ha ennyire nem kedvel, akkor miért vállaltam be azt a kulcsot. - csak megrázom a fejemet, mintha valami költői kérdés lenne és komolyabban nem is várnék el tőle igazából választ. Talán így is van, talán nem, én sem tudom, de már valahol idegesít a hozzáállása. Virágot hoz, miközben azt mondja utálnom kellene. Úriasan viselkedik, tisztelettudó, mint valami középkori nemes és mégis azt mondja csak távolságot tud tartani. Egyszerűen nem értem a fickót és ez idegesít. Tudom, hogy közöm van hozzá, érzem a zsigereimben és biztos vagyok benne, hogy ezt a kulcs dolgot nem vállaltam volna be csak úgy. Biztosan jó okom volt rá, na de mi, ha mindig is utáltam? Úgy éreztem muszáj? Megzsarolt valamivel, vagy rávett erőszakkal, csak most ezeket nem vallja be? - Olyan mintha egyes szavaival bántani akarna, másokkal pedig segíteni. Nem értem magát. - de talán nem is kell, talán csak a válaszok kellenek és kész. Nem kell megértenem, ha ő nem akarja, hogy megértsem, ha nem is hagyja, hogy megértsem. Talán tényleg annyiban kellene hagynom a dolgot és kész, nem feszegetni, de mégis tudni akarok legalább pár részletet és egy nagy ki is derül... legalábbis az, hogy micsoda is ő valójában. Azért rendesen padlót fog az állam, amikor meglátom a lényt odakint. Nem illik a tájba, egyáltalán sehová, léteznie sem kellene, de mégis létezik, furcsa egy helyzet... nagyon furcsa, mint valami UFO találkozás. Még sem félek tőle, valahogy zsigerileg nem érzem indokoltnak, akkor sem, amikor a méretes busa fej a mellkasomnak dörgölőzik. Egy alig érzékelhető pillanatra még a kezemet is felemelem, hogy legalább megsimítsam. Talán még éppen sikerül, amikor aztán hirtelen változik vissza. Nem tudom, hogy ő jön rá nem akart-a ezt tenni, vagy inkább csak az érintés az oka, de mégis már újra ő áll előttem és már megint olyan iszonyatosan... fárasztóan komolyan néz és beszél. Komolyan, a fickó olyan, mintha mondjuk száz évvel ezelőtt élne. - Nem... sértett meg. Jó ég! Miért ennyire karót nyelt és... - kétkedően csettintek a nyelvemmel egyet és csak a fejemet rázom meg. Nem is kellene belemennem ebbe egyáltalán, csak hagynom, hogy elmondja a lényeget és kész. Annyira... érthetetlen a fickó és annyira nem tudom, hogy mit kezdjek vele. - Dzsinn... nem tudom, hogyan képzeljem el. Ez az egész annyira képtelenségnek hat... hogy valami rettenetes! Kívánságokat teljesítek... bármit? De miért nem vagyok rá képes most is? - azt sem tudom mi történt és hogy miért és hogy most ez a medál tényleg megvéd-e, de nagyon remélem. Muszáj neki. Muszáj ezt az egészet valahogy kibogoznom, mert most olyannak tűnik, mint valami kezelhetetlen maszlag, valami teljesen irreális álomkép, amiből az ember azt várja mikor ébred már fel. Komolyan, a végén elkezdem csipkedni a karomat, hátha az használ valamit.
Ferellion
Don't Hide Your Real Face
Sárkány
our wisdom runs like a river
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 717
☮ Hozzászólások száma : 36
Tárgy: Re: Starbucks Csüt. 18 Feb. 2016 - 20:46
Freya & Edward
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
- Nem is szükséges megértenie. Csupán válaszokat várt tőlem, ezt megkapja. De semmi többet. Meg kell értenie Freya, sosem leszek a barátja, csakis távolságot tudok tartani. – A szavaim és a tekintetem másról árulkodik, hiszen szinte mindegy, hogy mit mondok, vontatottan teszem. Kicsit már bánom, hogy olyan cudarul bántam a másik dzsinnel, de végeredményben is ő erőszakolta ki. Nem volt képes elfogadni, ahogyan Freya sem érti. Magányos az utam, s mintha úgy akarnának beállítani,h ogy szeretek szenvedni. Holott erről szó sincsen. Csak ez a jussom, ezt érdemlem. Sötét alak vagyok, akinek vezekelnie kell. – A játék lényege, hogy sokan forognak Ön körül, és észre sem veszi, hogy milyen sokat ér. Egy bizonyos valaki túlzottan is elnyomta, hogy ne lehessen önmaga. Ugyan nincsen módomban - Csak aztán ne csalódjon. – Adom meg a végszót, és kiszállok a kocsimból, hogy a jármű előtt bőséges helyet hagyva magamnak átalakuljak. A rózsaszín-lilás kék fényben derengő hüllőtest nem annyira félelmetes, mint a legtöbb sárkány, hiszen a mi fajtánk a tündéreké, különösen szép, kecses, ettől még kellően meghökkentő lehet, még ha Freya nagyon erősködött, hogy tudnia akarja, akkor mindenre fel kellett készülnie. Na jó, mindenre talán azért mégsem, hiszen biztosan nem gondolt bele, hogy valami természetfeletti tárul majd a szeme elé. Mivel sárkányként nincsen túl sok mimikám, így nem tudok keserű mosollyal reagálni rá, ahogyan a gondolatokat sugárzom a tudatába. Mivel a kocsikulcsot még emberalakban a zsebre tettem, így el se tud pucolni vele. Szaladni azért igen, annak meg semmi értelme nem lenne. Ahogyan kiszáll, azért meglep, olyannyira, hogy végül nem változom vissza, és ahogyan közelebb lép, hirtelen válaszolni is elfelejtek gondolatban, nem szokásom sárkány alakban emberek előtt mutatkozni. Mármint Freya dzsinn, de most inkább áll közelebb az emberekhez. Valamiért ebben a sárkány sokkal ösztönösebb vagyok, így fordulhat elő, hogy kutyamód hajtom oda a fejemet, hogy úgy mellkastájon odadörgölőzzek, ám az emberi tudatom is gyorsan felébred, ezért visszaváltozom, és szabadkozva emelem a kezemet. - Igazán sajnálom, nem volt szándékom megsérteni. – Nem lépek közelebb, hirtelen nem is tudom, hogy mit kéne tennem. Viszont az fontos, hogy válaszoljak a kérdésére. – Nem pontosan ilyen, de valami olyan, amilyenről álmodni sem merne. Mondtam már, hogy amolyan kívánságteljesítő aranyhal. Akkor mondjuk ki: Ön hölgyem, dzsinn. A jóindulatú fajtából. Aki mások álmát váltja valóra. – Fürkészem az arcát, nekem már a létezésével is minden álmomat valóra váltja, ezúttal mégis a kulcsért jöttem. Így vagy, de segít nekem. Kár, hogy önzőnek kell vele lennem, jobb sorsra lenne érdemes, amit én nem adhatok meg neki. Valóban az az életutam hogy a számomra kedvesek gyűlöljenek.
Nem értem őt, tényleg nem, pedig nagyon igyekszem megérteni. Próbálom felfogni az indokait, próbálok kiigazodni rajta, de úgy tűnik, hogy ez valami rettenetesen nagy kihívásnak tűnik, mert folyton ellentétes tetteket hajt végre és magát is mindig másnak mutatja. Egyszer mintha legalább próbálna közelíteni felém, máskor pedig megint úgy érzem, mintha ott se lenne és nem érdekelné az egész és én sem. Annyira... érthetetlen számomra, de valahogy nekem is könnyebb negatívnak mutatkozni felé, mint pozitívnak. Nem tehetem, hogy folyton mindenkiben próbálom a jó látni, mert csak csalódnék és nem akarok ennyit csalódni. - Értem... vagy is épp ez az, hogy nem igazán értem önt. - rázom meg végül a fejemet egy lemondó sóhajjal. Én még most is úgy értem, hogy neki inkább csak a saját dolga a fontos, az enyém pedig nem igazán, de nem hiszem, hogy lenne értelme ezen vitázni. Nem tudnánk kiegyezni, amíg ilyen ellentétesen viselkedik folyton. Néha mintha tényleg úgy érezném, hogy segíteni akar, máskor viszont mintha nem is izgatná igazán semmi sem. Csak próbáljon az ember kiigazodni rajta, nagyjából esélytelen. - Én inkább úgy érzem nehéz lenne nyernem, főleg valami olyanban, amit nem is igazán értek. - túl sok bennem még most is a kérdés vele kapcsolatban, vagy épp Magnusszal. Tényleg nem tudom hogyan helyezzem el magamat a világban és a furcsa álmok és amiket tettem... Annyi mindent nem értek még és ő a helyett, hogy válaszolna, csak valahogy még ködösebbé tesz mindent. Azt hiszem nem csoda, ha kérdés nélkül megyek szépen vele, mert érdekel, hogy mit mutatna, mi az, amit annyira nehéz elképzelni, de szerinte mégis csak lehetséges. - Talán, de... inkább látni szeretném már, akkor majd meglátjuk. - és akkor majd bebizonyosodik, hogy mi ez az egész és talán majd többet fogok érteni és tudni is. Reménykedem legalábbis benne. Megállunk, de én nem szállok ki, erre int és ezúttal nem is ellenkezem különösebben. Automatikusan előrehajolok a helyemen, szinte már egészen az üvegig, amikor átalakul. A szemem elkerekedik. Nem is tudom, hogy mire számítottam, de erre biztosan nem. Csak figyelem, nem igazán tudok megszólalni sem, de innen nem is hiszem, hogy hallaná igaz? Nem tudok megmoccanni sem az első pillanatokban, főleg amikor meghallom a hangját a fejemben. Ez nem lehetséges... egy sárkány! Nagy nehezen végül csak rászánom magamat, hogy kiszálljak a kocsiból, de nem megyek sokkal közelebb. Pár bizonytalan lépést teszek meg csupán a kocsi eleje környékére. - Ez... ez hogyan lehetséges egyáltalán? Én... én is ilyen vagyok, vagy mi ez az egész? - sok kérdésem lenne, rengeteg! De nem tudom, hogy melyiket tegyem fel és azt sem, hogy milyen sorrendben, pedig ott tolakodnak az elmémben, és ha tehetnék akkor mind kiszökkenne egyszerre, mert nagyon nehéz most őket bent tartani. Alig hiszek a szememben, de valahogy még sem gyanakszom arra, hogy ez csak valami átverés, mert valahol legbelül érzem, hogy valóságos és hogy nagyon is igazi, csak azt nem értem még most sem, hogy hogyan lehetséges.
Ferellion
Don't Hide Your Real Face
Sárkány
our wisdom runs like a river
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 717
☮ Hozzászólások száma : 36
Tárgy: Re: Starbucks Pént. 29 Jan. 2016 - 21:38
Freya & Edward
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
Miyamme sosem értette ezt meg, hogy miért ezt az utat válaszottam Freyával szemben. Na igen, az egyik szerelem dzsinn sem jobb a másiknál, nem értik meg, hogy érzelmek nélkül is lehet élni. Freya ráadásul most embernek hiszi magát, s túlteng benne az ösztön, amelynek tudtán kívül is meg akar felelni. Ezért éli meg úgy, hogy ha gyűlöletet akarok kelteni benne a magam irányába, az egy természetellenes dolog, mégis rálép erre az útra, hiszen jót nem tud nekem okozni a szándékos távolságtartásom miatt, így azt amit, amit úgy gondolja, hogy megérdemlek. S ez így van jól. - Valójában pont fordítva kisasszony, erről nem nyitok vitát. Csupán leszögezem, csakis én veszíthetek mindezen, Ön mindenképen nyert helyzetben marad. – Nem teszem hozzá maró gúnnyal, hogy eddig is mindenki a lábai előtt hevert, s úgy ítéli meg, hogy báb a nagyok csatájában. A valóság persze az, amiről neki fogalma sincsen, hogy mindenki őt imádja, csak vagyunk annyira gyarlók, megáldva a természetfeletti kínzó hatványaival ráadásként, hogy nem vagyunk képesek uralni a Freya felé vonzó vágyat, s ki ki a maga módján bünteti ezért a feledés homályába száműzött csodát. Magnus haragja évszázados, holmi személyből fakadt, amelyben Freya visszautasította őt, s azóta sem ereszti el a markából, van egy olyan érzésem; egyszerre imádja, s gyűlöli e leányt. Ahogyan én magam, noha a mi történetünk amely a szív dolgait illeti, teljesen máshogyan alakult, erről azonban nem szól e mai történet. Mégis nem adom alább az udvariasságnál, amely a végsőkig jellemez, s amelyet Freya oly undorodva kezel, mintha úgy érezné, ha tisztelem, kedvelnem is kell hozzá. Alaposan elszokott már az udvari stílus eme fegyvernemétől, miszerint szeretni, s gyűlölni, e két érzés kéz a kézben jár, esetünkben is. Ám ő máshogy látja, ő konrkétan elhatárolja, válaszfalat húz fel, s az utóbbit löveli irányomban. Ezt vártam, én teremtettem az érzéseit, s elégedettnek kell lennem. - Oh, dehogynem. A szép hölgy bizonyára alábecsüli a saját fantáziáját. Hamarosan megérkezünk, és tapasztalni fogja. – S valóban, kiérünk a városból, még megyek pár mérföldet, ahol már alig látszódnak a fények. Kiszállok az autóból, de hagyom, hogy ő bent maradjon, s a fényszóró megvilágítson. Veszek egy nagy levegőt, s átváltozom. Tündérsárkány vagyok, azaz viszonylag kicsi a többi fajtársamhoz képest, ám emberi mértékkel igencsak termetes. Halványkék-lila fényben pompázom, rózsaszín szemeimből mérhetetlen bölcseség sugárzik, és amit emberként el tudok rejteni, sárkányként bizony nem, lélektükreim árulkodnak, méghozzá a saját, elnyomott érzékei is megrezzenhetnek egy pillanatra, miszerint valami nagyon pozitívat érezhet saját maga felé. Félelmetes nem vagyok ebben a formámban, ám biztosan meghökkentő. ~ Nos... még mindig azt gondolja, hogy nem lehet ennél is rosszabb? ~ – A kellemes férfihang ezúttal a fejében szólal meg, de nem változom vissza még egy kis darabig, pusztán az autó előtt lebegek, olykor csapva egyet a szárnyammal.
Ha azt akarja, hogy utáljam, akkor egészen jó úton jár hozzá. Nem igazán vagyok oda érte, meg a stílusáért, és azért sem, ahogyan viselkedik velem. Persze eddig is elmondta, hogy neki a kulcs a fontos, hogy ettől még nem tetszik az egész kialakult helyzet. Folyton úgy érzem, hogy valami báb vagyok csak, akit bárki ide-oda tologathat, hogy nem én irányítom az életemet, hanem folyton mások és ez nem valami kellemes érzés. Jó lenne, ha végre a saját kezembe vehetném a sorsomat, ha nem derülnének ki dolgok, amikről eddig nem tudtam semmit és bukkannának fel újra és újra olyan alakok a múltamból, akikre én nem emlékszem. Láthatóan ő ebben vonakodva segít, tényleg a kulcs a fontosabb neki. - Üzlet igen, magának az életem, csak egy üzlet, én pedig csak valami élő tároló vagyok. - elhúzom a számat, mert nem tetszik a helyzet és a fickó sem és a hozzáállása, néha mégis érthetetlenné és kiismerhetetlenné válik, mint a virággal, amit nem gondoltam volna, hogy hoz és még mindig alig értem, hogy miért hozta egyáltalán. Meg aztán az időnkénti hangulatváltozásai, a felpattanás, a reakciók. Néha igenis furcsák és olyankor az én lendületem is megtörik, pedig igazán igyekszem folyamatosan utálni őt. Még sem megy tökéletesen, mert mintha titkolna dolgokat, érzéseket... nem is tudom. Időnként úgy érzem, hogy jó lenne megpróbálni megfejteni őt, máskor pedig úgy, hogy hagynom kellene az egészet és nem foglalkozni vele, de mégis... kíváncsi vagyok rá, hogy mit miért tesz, hogy miért viselkedik úgy, ahogy. A kezét épp e miatt fogadom el végül, amikor távozósra fogjuk. Vajon pontosan mit akar mutatni nekem, vajon mire fog fény derülni? Miért változtatta meg a véleményét? Hiszen eddig nem igazán akarta elmondani, hogy kicsoda és mire képes, most viszont úgy tűnik, hogy mégis változtat azon, amit elhatározott magában? De miért? - Nem hiszem, hogy olyat mutathat, ami rosszabb a jelenlegi helyzetnél. - csóválom a fejemet, aztán szállok csak be a kocsiba, hogy helyet foglaljak. Na igen elég szép járgány, bár nem is néztem volna mást ki a fickóból, a külseje, a jelleme sem utal egy kopott alakra, aki ne minőségi dolgokat használna. Ettől még persze nem fogom jobban kedvelni, nekem a pénz nem számít, az őszinteség sokkal inkább és jelenleg annyi kérdésem van, hogy szeretnék inkább azokra választ kapni, tőlem akár valami rozzant verdával is mehetnénk oda, ahol ezeket megadja nekem, nem számít.
Ferellion
Don't Hide Your Real Face
Sárkány
our wisdom runs like a river
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 717
☮ Hozzászólások száma : 36
Tárgy: Re: Starbucks Hétf. 18 Jan. 2016 - 22:05
Freya & Edward
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
Összeszűkítem a szememet, ez volna az a pont, ahol Miyamme zsarolása szerint el kéne mondanom, hogy félreismer, direkt a rosszat akarja látni bennem. S győz bennem a kisördög a nyilvánvaló felháborodás helyett, és bólintok. Nem fogom kijavítani. Ha azt akartam, hogy meg legyen rólam a véleménye, akkor miért akarnék ezen változtatni? Semmi értelme. Állom a tekintetét, noha egyszerűbb lenne félrenézni. Nagyon megnyugtató volna, ha hagynám a hangomat elcsuklani, s a láng, amelyet ősidők óta szüntelenül táplál már a puszta létezésével, szép lassan elemésztne egy hirtelen támadt vallomással. Legbelül hagyom, hogy a vad hullámok szépen elcsendesüljenek, s súlytalanul szólaljak meg. - Hát hogyne. Mit hitt a kisasszony? Ez üzlet. Megkapja amit akar. Információt. Én a kulcsot. Aztán elválunk. – Örökre, legalábbis ez a tervem, már így is túl sok időt töltöttem a szerelemdzsinn árnyékában. Végre itt lenne az ideje, hogy eltűnjek a homályban, ő pedig élhetne teljes életet. Akkor Miyamme is szabad lenne, én pedig ha apámat felszabadítottam, végre itt hagyhatnám mindazt, ami még ideköt. Talán végnapjaimon már át sem változom emberré, keresek magamnak valami barlangot, ahonnan letekinhetek a nagyvilágra, és őrizhetem a nemlétező kincseimet. Idillikus képnek tűnik, bár már ott lennék. Addig azonban van még tennivalóm, bőven. A dologban viszont van egy nem is apró szépséghiba. Ahogyan Miyamme, Freya is szerelemdzsinn. És mint olyan, képes megorrontani az eltemetett érzéseket. Ezért hát olyan védőbástyákat kell az elmémre húznom, hogy még véletlenül se érezze meg. Képes leszek vajon legalább az utolsó napokban színlelni? - Így igaz. Többé már megtarthatja az emlékeit Ms. Spacey. Nem árthatnak önnek. – Eddig is csupán az emlékeit tudta elvenni Magnus, és álomvilágban ringatta, mert ott voltam a közelben, hogy védjem, bármi is történjen. S mégis, most itt vagyunk, többet adtam már az információkból, mint amit eredetileg szántam, a nőnek még ez sem elég. A végzete felé hajtja a sorsa, s vajon képes lesz ép ésszel kibírni, ha meglát az igazi formámban? Bólintok, nem ismételem meg a felvetésemet, ám amikor látom, hogy befejezte a kávét, felpattanok, és a kezemet nyújtva segítem fel. Magam sem értem, hogy miért e mozdulat, talán mégsem vagyok annyira ügyes pókerjátékos, mint hittem. Ha viszakozna, vagy nem adná a kezét, akkor sem tágítok, maradok a széke mellett, most már így kell lennie. Ha végül elérem, hogy felsegíthessem, akkor igyekszem minél gyorsabban megszakítsuk a kontaktust. Inkább elindulok kifelé, hogy nyithassam az ajtót. Szerencsére én haladok elől, mert így nem kell rendeznem a vonásaimat. Ha már kint vagyunk, akkor terelem az autóm felé, próbálok nem némán poroszkálni mellette. - Remélem kisasszony, amikor ráébred az igazságra, tudni fogja, hogy nem én erőltettem, hanem Ön. – Mormolom, bár ezzel sem lett sokkal jobb a helyzet, sőt... Elérünk a sötét bmv-hez, ahol nyitom neki az ajtót, és nem sokkal később már a kihalt országút felé vesszük az irányt. Na ez érdekes lesz...
Nem lep meg, hogy nem akar elmondani nekem mindent, pedig tényleg érdekel a múltam, hogy ki vagyok és ki voltam és hogy milyen életem volt. Persze nem kell egyből mindent rám zúdítani, ez végül is érthető, de mi van akkor, ha valahogy idővel magamtól jövök rá? Mi van akkor, ha úgy is kiderül egyszer, hogy mi történt velem? Akkor már úgy se lehet túl sok mindent tenni nem igaz? Akkor már úgyis mindegy, hogy mit titkolt el, mert minden kiderül és lehet hogy úgy neki rosszabb lesz, mert az már egyértelmű, hogy van valami a háttérben, amit talán szándékosan nem akar elmondani. - Egy pillanatra már azt hittem, hogy tényleg miatta aggódik... de persze a kulcs. Hát akkor a kulcsa megszerzése után taszítson az őrületbe. - húzom el a számat egy pillanatra. Megzavarja az érzéseimet, hát neki ez nem teljesen mindegy? Az én érzéseimről van szó, az én dolgom, hogy mi lesz velük. Szedje ki azt a kulcsot szépen aztán, ha meg van akkor mondja el, hogy mi is ez az egész, ami körülöttem van és akkor kész is vagyunk, mert így is ugyanúgy rossz nekem. Az érzéseim így is épp elég kuszák, hogy nem tudom mi történik velem, mi történt velem, hogy ki voltam. Elég rossz dolog az is, ha az ember bizonytalan, annál igenis jobb a bizonyosság, még ha rossz féle is, még ha rosszat is tudsz meg a végén. - De most nem jön újra a feledés igaz? Ezúttal a medál, amit adott megvéd. - legalábbis remélem, hogy nem ringat hamis reményekben és tényleg így lesz. Nem tudom, hogy tudnám-e kezelni, ha végül mégis csak elbuknám újra azt, amit sikerült megtudni... Na persze butaság, jó eséllyel nem tudnék róla megint, hogy mi történt, szóval nem lenne olyan nehéz kezelni sem, de azért nagyon remélem, hogy nem lesz ilyesmiről szó, hogy végül valahogy csak megoldódik az életem, mert muszáj tudnom az igazat. Képtelenség így élni, alig tudom magamat kontrollálni és ez így valami iszonyatosan nehéz és kínzó. De ha rólam nem mond többet, akkor mondjuk magáról, mert igazából róla se tudok többet, mint hogy kell neki az a kulcs, de vajon miért és mire? Gondolom ezt úgy se fogja az orromra kötni, ahogyan azt sem akarja elmondani, hogy milyen közünk volt egymáshoz a múltban. Nagyon bízhattam pedig benne, ha hajlandó voltam ebbe belemenni egyáltalán. - A városon kívül? - azért kissé gyanakvóan szökik fel a szemöldököm, hiszen nem tudok a fickóról nagyon semmit sem, tehát azt sem, hogy mire képes, de mondjuk ha már elmondta ki akar szedni belőlem egy kulcsot, akkor végül is csak nem azért akar a városon kívül vinni, hogy ott koncoljon fel és szedjen darabokra, ahol senki sem hallja, hogy sikítok. Végül kiiszom a kávémat és bólintok. - Rendben van, legyen így, tudni szeretném, hogy kicsoda maga. - nem az még annyira nem tudatosul bennem, hogy talán a micsoda maga lenne a helyes megfogalmazás. A fickó egy sárkány, ha ezt fogja most bemutatni nekem, jó eséllyel olyan szépen le fog majd esni az állam, mint annak a rendje.
Ferellion
Don't Hide Your Real Face
Sárkány
our wisdom runs like a river
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 717
☮ Hozzászólások száma : 36
Tárgy: Re: Starbucks Szomb. 9 Jan. 2016 - 21:24
Freya & Edward
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
Most valóban ennyire ki kéne tárulkoznom? Mondjak el mindent? Az nem lehet! Vannak olyan titkok, amelyeknek mindörökre feledésbe kell merülniük, példának okáért, hogy mi is volt kettőnk között. Hiszen nem számít már. Freya örökké a szívemben él majd, s a csodás barna íriszek mindig is kísérteni fogják az álmaimat, Miyamme bárhogyan is erősködjön, erről nem fogok beszélni. Az, hogy mire kell a kulcs, esetleg felmerülhet. Még a saját magam kilétét is előbb árulnám el, minthogy az érzéseimről beszéljek. Komolyan mondtam, hogy jobb, ha gyűlöl, a másik véglet elképzelhetetlenül taszítana. Nem érdemelném meg a csodálatát sem. - Nem fájdalommal járnának Miss. Őrülettel. S ha úgy tetszik, inkább átkozott el, minthogy még inkább megkavarjam az érzéseit. Ha ezt akarja... hogyan kaphatnám meg, ami nekem kell? Válaszokat ígértem, ám ha ezzel veszélyezteti a kulcsomat... – Rázom meg a fejemet, ezzel lényegében elbukhatok mindent. Végül kényszeredetten sóhajtok egyet, s hunyorítok, megadom magamat, már csak a hogyan a kérdés. Nem látok rá túl sok esélyt, hogy túlélje ép ésszel, ami történni fog. Nem mászhatok bele a fejébe, hogy egyszerűbb módon közöljem a szándékomat, hiszem az amulett, amit Miyammétől kívántam, pont ezt védi ki. Nem csak Magnus elől, engem is blokkol, teljesen. El is rohannék előle, bármilyen nevetségesen is hangzik, hogy egy sárkány megfutamodik. Mégis tökéletesen udvariatlan lenne, ha faképnél hagynám, hátat fordítanék, így végül némi hezitálás után visszaülök a helyemre. Nem akarom, hogy lássa az igazi arcomat. Ez alatt pedig nem a tündérsárkány küsőt értem. Amikor a városba érkeztem, azt hittem, hogy egy gyors műtét, és a szerelem dzsinn oldalán már túl is állok, Freya pedig élje tovább az életét. Két dologgal nem számoltam; a kiváncsiságával, és a bűntudatommal.
- Érdekelték szép hölgy. S akkor tudott már valamennyit, ám akkor az én érdekemet a sajátja helyezte, így már nem volt időnk... Mielőtt jött volna a feledés. Most úgy érzem, tartozom annyival, hogy ezúttal fordítva tegyük. Legyen akkor így, találkozzunk. – Fonom össze az ujjaimat, de nem könyökölök az asztalra, csak a kezeimet támasztom a széléhez. Felnézek végül, ezúttal egyenesen a szemébe, holott szokásom kerülni az őzikeszemek pillantását. - Freya... nem akarok rébuszokban beszélni. Nem tudom... elmondani. Akkor talán jobb, ha megmutatom. Feltételezem, hogy most nem siet... sehová. Jőjjön velem kérem. Ha egy kicsit is bízik bennem, akkor most lehull az álarc. A városon kívül kell lennünk hozzá. Ez így megfelel? – Kérdezem, s felállok. Miután már fizettünk, úgy gondolom, hogy távozhatunk. Az autóm itt áll közel, csak kérdés, hogy mennyire lesz affintitása megbízni egy idegenben. Ha úgy vesszük, már mindketten sokat kockáztattunk...
Igen ez a tökéletes szó, sértett vagyok, mert nem elég, hogy titkolózik, nem is viselkedik velem úgy, ahogyan én azt elvárnám. És hogy mit várok el? A jó ég tudja! Tud rólam dolgokat, sokkal többet tud rólam, mint amit én magamról és ez nem tetszik, főleg az hogy nekem nem hajlandó elmondani, pedig nagyon szeretném tudni, hogy vajon ki is vagyok, miért vagyok itt és mi történt velem. Ez nem olyan rettenetes és nem értem, hogy miért nem hajlandó rászánni az időt, hogy magyarázattal szolgáljon nekem. Ez az, ami felidegesít és hiába a virág, pedig nem csinálok ijedt, de mégis a kukában végzi, pedig tudom, hogy ez nem valami szép tőlem, de mit tehetnék, ha egyszer ennyire... ennyire mérges vagyok rá? - Most se sokkal jobb, akkor meg nem édes mindegy? Én csak válaszokat akarok, akkor is, ha fájdalommal járnak. Jobb, mint bizonytalanságban. - igen vállalom az árát. Tudom, hogy butaság ilyesmit kijelenteni, ha nem tudom, hogy pontosan miről is van szó. Olyan, mintha aggódna értem, amit nem értek, hiszen eddig még arról volt szó, hogy ő ilyen komoly és nem foglalkozik másokkal, főleg nem foglalkozik mások érzéseivel, de most mégis? Nem érdekes, akkor is vállalom a rossz híreket, csak mondjon valamit, csak kerüljek közelebb a válaszokhoz. Fogalma sincs róla, hogy milyen frusztráló az, hogy nem tudok semmit sem a gyerekkoromról, hogy tudom, hogy ő viszont valószínűleg igen, vagy ha nem is arról, hát valamit biztos, hogy tud rólam, csak tudnám, hogy mit. És most megint meglep. Értetlenül meredek rá, amikor elnézést kér, konkrétan a bocsánatomat várja lehajtott fejjel. - Teljesen összezavar... szándékosan? - csúszik ki a számon az őszinte kérdés. Tényleg nem értem, hogy mit akar ezzel elérni, mert hogy valamit biztosan el akar, valami miatt biztosan ezt teszi, de mégis mit szeretne? Mi az értelme egyáltalán ennek az egésznek? Összevonom a szemöldökömet, ahogyan felpattan, mintha tényleg saját magával hadakozna, de vajon mi miatt... miattam? Eddig úgy tűnt, hűvös és csak a céljai lebegnek a szeme előtt és most hirtelen bűntudatom van, amiért kidobtam a virágot és fogalmam sincs, hogy mit kellene mondanom. Szóra nyitom a számat, de aztán mégis elhallgatok, nem jönnek a szavak. - Találkoztunk már, máskor miért nem érdekeltek a válaszok? Én nem értem... nem értem akkor miért nem akartam tudni. De akkor legyen... ha ráér az a kulcs, akkor segítsen nekem, találkozzunk máskor és lassítok a kérdésekkel. - megpróbálom és most a hangom és a pillantásom is jóval enyhébb. Láthatóan segíteni akar nekem, amit még mindig alig értek, de persze jól esik, csak a változás az, ami nem világos számomra. Próbálom őt kiismerni, de nem megy valami könnyen, pedig tényleg nagyon igyekszem. - Dzsinn... aranyhal? - igaza van, tényleg soknak tűnik ez egyszerre és nehéz megállnom, hogy ne jöjjenek újabb kérdések. Mit jelent ez pontosan, ki az, aki rabigába hajt és miért fogadom el, miért nem küzdök ellene, miért nem teszek lépéseket? Nem tudtam róla, de akkor miért nem segített ő, miért nem mondta el, miért nem... húzott ki ebből az egészből, hiszen láthatóan mintha szenvedne. - És ön ki? Kicsoda Edward Conlow? - mert rólam volt szó, de vajon ő ki és miért kell neki az a kulcs és miért bízta rám, miért bízott meg bennem, ha ismert és tudhatta, hogy egyszer majd kérdéseim lesznek és neki majd talán válaszolni kell rájuk. Ki az, aki itt ül előttem, aki hűvösnek mutatja magát, de közben mégis érzelmek járják, amikről szinte érzem, hogy majd szét szakad a mellkasa. Miért szenved? Mert láthatóan szenved, kutyául van.
Ferellion
Don't Hide Your Real Face
Sárkány
our wisdom runs like a river
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 717
☮ Hozzászólások száma : 36
Tárgy: Re: Starbucks Vas. 3 Jan. 2016 - 20:43
Freya & Edward
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
Sértettsége minden szempontból érthető, ezen nem segít az sem, hogy megadom a kellő tiszteletet. Ugyanis bármit teszek, távolságtartó maradok, és a melegszívű őzike világába mindez nem fér bele. Ő mindenkivel kedves, ahogyan Miyamme is. A szerelemdzsinnek nem tudnak máshogyan élni. Freya hiába nem tudja magáról, hogy micsoda, ösztönei vezérlik, ezek nyomvonalán halad. S gyűlöli a viszályt, a komorságot. Olyan mint egy gyermek, aki fél a sötéttől, s a fény felé tör. Bizonyos fokig megmosolyogtató, hiszen mindez, amit úgy szeretek, csodálok benne, az pont belőlem hiányzik. Az életerő, a lendület, a derű. - Az őszinteség olyan fájó pont hölgyem, amely még inkább fájdalommal jár. Vagy szenvedni óhajt? – Kérdezem érdeklődő éllel felvonva a szemöldökömet. Megtartom a stílusomat, a hangszínem is változatlan, falat képez közöttünk, ám ha egy kicsivel is jobb emberismerő, mint hinném, a szemeimből láthatja, hogy nem tudom elrejteni a csodálatomat. Pedig mennyit küszködtem ezen, még egy órája is próbáltam lepisszegni a másik nőt, hogy ne nyaggasson ezzel, el fogom hagyni Freyát, ha végeztünk, hiszen nem lehet köztünk még barátság sem. A lelketlen viselkedéssel ugyanúgy összetörném, mint őt. S köszönöm szépen, ezer évre egy szerelem dzsinn lelke bőven elég, nem szándékozom duplázni az áldozataim számát. - Nem gondolom. Bizonyosan nem. S igaza van. Nincsen bennem sok emberség. Ügyetlenül bánok az érzésekkel is. Bocsásson meg érte. Őszintén sajnálom. – Hajtom le a fejemet, egy csepp cinizmus nincsen bennem. A hidegség valahol útközben leomlott, noha nem akarom sajnáltatni magamat. Felpattanok minden eddigi kimértéségem ellenére, és teszek pár tétova lépést kifelé, nekem ez nem megy. Veszek pár levegőt, próbálok megnyugodni, érezvén, hogy a jeges veríték végigcsorog a gerincem mentén. El kéne menekülnöm, hogy az égbe repülve üvöltsem ki magamból a fájdalmat, amelyet a pár centinyi szakadék, méghozzá óriási szakadék képez köztünk. Oly közel, mégis oly távol, ahogyan az egyik modernkori melódia is szavalja. Visszanézek, és a kezeimet tördelve ülök vissza a helyemre. Mintha mi sem történt volna, mégis összeszedem magamat, hogy válaszoljak. - Akarnám. Biztosan. És mégis... oly fájdalmas, hogy pont tőlem... hogy nekem kéne elmondanom. Jól érzi. Lehetne azt, hogy... fokozatosan? Nem akarok nemet mondani, az elméje épségét mégsem veszélyeztetném a teljes igazság Önre zúdításával. Kész vagyok várni a kulcsra, még pár napot, ha olykor hajlandó találkozni. Fel kell készülnöm, eddig sosem jutottunk el addig, hogy ennyire... dekadensen követelje a válaszokat. – A kulcsos kérdésre most szándékosan nem reagálok, próbálom összeszedni magamat. Még mindig fájdalmat érzek az oldalamban, ahova a kívülálló karba behatolt, vélhetően belső, lágy szöveteket is felhasított, Freya előtt azonban tartom magamat, Miyamme kiválóan összefércelt. – Mennyire hisz a mesékben drága hölgy? Ahogyan említettem, tételezze fel, hogy a mesékben ahol az álmok valóra válnak, van valaki, aki képes minderre. Valósságá változtatni az elképzelést. Ön az. Nevezhetjük jó szellemnek. Tündérnek. Aranyhalnak. Vagy éppen dzsinnek a palackból. Egy másik életben Freya egy olyan lélek, aki másokért él, másokat ment meg a kietlen sivárságtól. S ez a drága lélek elviseli, ha bántják, elveszik az emlékeit, rabigába zárják. Ez Ön. Lehet, hogy most... csak ennyi? – Kérdezem elfúló hangon, látszik, hogy nagyon témát váltanék már, de nem akarom ráerőltetni a saját kérdéseimet. Felpillantok a körülöttünk sertepertélő pincérnőre, aki várakozóan tekint ránk, hogy mit kérünk, nem ártana már rendelni.
Én nem vagyok olyan úri körökből származó, mint ő, hogy akkor is megadjam neki azt a fene nagy tiszteletet, amikor nem bírom azt, amit művel. Túlságosan fellengzős a stílusa és csak azért gondolja, hogy minden rendben van vele, mert virágot hoz? Ettől még ugyanúgy nem válik hirtelen messzemenőkig szimpatikussá, de hát nem is akarta, hogy az legyen, akkor viszont ne hozzon nekem virágot és ne kedveskedjen. Annak viszünk virágot, akinek szívesen tesszük nem? Annak, aki megérdemli és nem érzem úgy, hogy mi olyan viszonyban lennénk, hogy virágot érdemelnék tőle és ezt szépen ki is hangsúlyozom azzal, hogy a csokor a kukában végzi. Amúgy se barátkozni vagyunk itt, hanem azért, hogy kibányásszon belőlem egy kulcsot igaz? - Szóval az etikett azzal jár, hogy nem vagyunk őszinték, úgy teszünk mintha... Akkor az etikett nem jó dolog. - nem leszek vele csak azért kedves, mert az etikettje ezt diktálja és ne hozzon nekem e miatt virágot sem, mert nem fogja elérni vele azt a fene nagy kellő hatást. Lehet, hogy velem van a baj, de nekem ez nem tetszik, hogy legyek valakivel kedves, vagy figyelmes, miközben nincs rá okom? Nem, itt most az a fő, hogy elvegye a kulcsot, aztán kész. Ő maga is megmondta, hogy többé nem zavar. Pedig kezdhette volna azzal, hogy beszél nekem a múltamról, az életemről... mennyivel jobb lenne, mennyivel jobban érezném magamat, de nem, maximum talán csepegtet pár apró infot, ha szerencsém van és ennyi. - A válaszoktól úgy gondolja boldog leszek? Annyira... nem ismeri az emberi jellemet, az érzéseket. Nem csodálom, hogy ilyen rettenetesen karót nyelt! - megnyomom kicsit a szavakat, de nem emelem fel a hangomat, pedig nem sokon múlik, hogy nem teszem meg. Akár még jól is esne, de nyilvános helyen vagyunk, így nem lenne... illendő és biztosan az etikett sem ezt diktálja, de attól még nem tetszik ez a buta hozzáállás, amit művel. Tényleg határozottan frusztráló ez a karót nyeltség, meg ez a komolykodás, meg ez a mindent jobban tudok nézés. Valószínűleg egy részét már én fújom fel, de nem érdekel. Okkal vagyok rá ideges és nem érdekel, ha ezt nem fogadja el. Nem tetszik nekem az, ahogyan hozzám áll, és néha magam sem tudom miért. Talán nincsenek meg az emlékeim, de vannak kósza foszlányok tudat alatt, amik miatt ilyen könnyen felmegy bennem a pumpa. Inkább kortyolom a kávémat és figyelek a válaszokra, ha már azt ígérte, hogy lesznek, de persze inkább csak ködös utalásokat kapok. - Hogy miért akarom tudni ki vagyok? Ez most komoly kérdés? Maga nem akarná tudni? Én érzem... tudom, hogy valami nincs rendben, de nem ad senki sem válaszokat, láthatóan maga sem és csoda, ha nem viselem ezt jól. Egyáltalán hogyan oldja meg, hogy kiszed belőlem egy kulcsot és hogyan tette oda? És miért? Tudja milyen frusztráló.... semmit sem tudni? - és idegesítő és szinte már pánikot okoz, hogy látom ő tisztában van dolgokkal, az én dolgaimmal, az életemmel, nekem viszont semmiről sincs fogalmam jelenleg. Még mindig nem értem azt sem, amit mondott, még mindig nem értem, hogy ki vagyok és miért vagyok az, aki. Még mindig nem világos, hogy miért vagyok itt és hogy kitől kellene kérdeznem. Igen talán sejtem, hogy Magnustól, de mégis valahogy nem világos számomra, hogy ő adna-e választ. Kiborító, hogy senki se segít, és most ő is csak tovább ködösíti azt, ami már eddig is tejfehér ködben úszott és én még mindig nem látok át rajta.
Ferellion
Don't Hide Your Real Face
Sárkány
our wisdom runs like a river
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 717
☮ Hozzászólások száma : 36
Tárgy: Re: Starbucks Szomb. 26 Dec. 2015 - 21:14
Freya & Edward
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
Az utálat és az udvariatlanság két különböző dolog, lehet valakinek megadni a tiszteletet, hogy nem szívleljük. Mindazonáltal ő a hölgy, előjoga, hogy túlteljesítse a kérésémet, miszerint nem kell, hogy egy kicsit is jóban legyünk. Vérszövetségünk csakis arról szól, hogyan kaphatom meg, ami engem illet. Arról nem kell tudnia, hogy bármit megtennék érte, noha nem utasítottam volna vissza, ha az elméje védelménél is többre vágyik. Megtaláltam volna a módját, hogy elpuszítsam Magnust. A démon már kínozza egy ideje a szerelemdzsinnt, aki igazából a saját maga valódi mivoltáról sem tud. Nekem kéne talán felvilágosítani? Zárkózott pókerarccal figyelem őt, nem látható a gesztus, amely belülről mégiscsak egy rándulás. - Az etikett szerint járok el hölgyem. Az etikett azonban olykor más, mint amit valóban mondanánk, vagy tennénk. – Vallom be ridegen, hogy még véletlenül se kelljen érzelmet mutatnom. Úgy gondolom, hogy többet tettem felé, mint ami valóban elvárható lenne az alapján, amit mutatok felé. Lényegében idegenként viselkedek, holott nagyon nem vagyok az, volt idő, amikor nagyon is közel álltunk egymáshoz, ám Miyamme drukkolása ellenére sem tettem megfelelő lépéseket, sőt, inkább kihátráltam hogy ne kelljen Freyát is majd elveszítenem, hiszem ő már akkor is Magnushoz tartozott, és bár a démon egy kíméletlen fenevad, többé kevésbé élhető életet ad a lánynak. - Mitől tűnne úgy? A helyzethez mérten megtisztelem a válaszokkal, eléri amit akar. – Aprót ingatok a fejemen, nem hiszem, hogy az az egy úgy volna arra, hogy kifejezzük szimpátiánkat, hogy kedvesen, nyájasan belemosolyjunk a másik arcába. Végtére én is azzal teszem őt boldoggá, hogy távol tartom magamtól. Csak éppen emberi létre ráállított elméje túlontúl egyszerű ahhoz, hogy mindezt felismerje. Szerelemdzsinnként csak azt a végletet ismeri, hogy a boldogságot teljesen meg kell élnie. Ezt én nem adhatom meg, még barátként sem. Tündérsárkány vagyok, a lelkem egy része halott, és nincsen az a női szeszély, amely ezt ki tudná billenteni. Megtanultam már színlelni, otthon is van egy saját bejáratú szerelemdzsinnem, aki szintén frusztrál az érzelmeim kifejezésével, rajta bőven tudok gyakorolni. Ugyan nem értem még el, hogy szálljon le rólam Freyát illetően, ám kitartó vagyok a végletekig. Türelmesen megvárom, hogy megízesítse a kávéért, azután látok én is csak hozzá, amikor az első jóleső kortyon túljut. - Nem vagyunk abban a kapcsolatban, hogy ennél érthetőbb legyek. Az engedmény mégis az öné kisasszony. – Beharapom az ajkamat, máris olyan kérdést tett fel, amelyre minden józanságom alapján nem kéne válaszolnom. Ha el is mondom, vajon hogyan reagálna majd? – Amiben él, csak egy álom csupán, amit valaki épített fel önnek. A tükör csalóka képet ad. Ön kedves valójában a mesék főszereplője, olyan csoda, amelyet nem is ért meg a halandó ember. Önnek Freya hatalma van, amelytől valaki... akit ezúttal nem áll módomban felfedni, saját magától is szándékosan elzár. Ennél pontosan választól attól félek sikoltva menekülne. A válaszokat amit igértem, nem elég megtudni... felfogni kell. S erre még nem kész. Sok időt ellenben nem tölthetünk együtt. Miért akarja tudni a kilétét? Nem elég az álom? – Kérdezek vissza a kávémba szürcsölve, vizslató tekintettel méregetem, most, hogy nem kell annyira sietnem, a kávéval a kezemben egészen derűs, megenyhült a tekintetem. Pedig tartanom kell magamat, nem mutathatok többet, mint amit előre elterveztem.
Ne akarjon virággal lekenyerezni, miután kijelentette, hogy azt akarja, hogy utáljam. Hát akkor utálni fogom, hiszen mégis csak egy kulcsot akar kiszedni belőlem és eddig nem mutatott nagy hajlandóságot arra sem, hogy elmagyarázza nekem, hogy ki vagyok, hogy mi vagyok, hogy mi ez az egész, ami körbe vesz, hogy Magnus mit tett velem és miért hogyan, vagy egyáltalán ő volt-e. Nem értem az egész életemet jelenleg és neki csak a hülye kulcs a fontos, persze, hogy az, az az övé. Akkor viszont ne hozzon nekem virágot és ne várj, hogy majd elveszem lelkesen és örülni fogok neki, mert az aztán biztos, hogy teljesen kizárt. Persze nem tudom, hogy pont ez a célja, mert így neki is könnyebb, ha utálkozva nézek rá, pedig nem szoktam ilyen lenni senkivel sem, de most mégis egészen könnyen megy. - Fura felfogása van az illemről... uram. - direkt megnyomom az utolsó szót. Illem? Illendő odaállni valaki elé, aki dolgozik, hogy benned van egy kulcs, amit ki fogok szedni vagy így vagy úgy, akkor is, ha nem hagyod? Illendő valakire ráijeszteni? Védelmet adott igen, de ez az ára annak, hogy engedem, hogy megtegye, na nem mintha amúgy nem tenné meg, erre már remekül rávilágított. Azt hiszem érthető, ha nem tudok úgy tekinteni rá, mint valami előkelő uraságra, hiába beszél úgy, mintha a múlt századból szalajtották volna. - Hát nem úgy tűnik és... még mindig nem lett kevésbé furcsa. -a beszéde, meg úgy az egész megjelenése, még mindig olyan, amivel nem tudok egyelőre mit kezdeni. Furcsa és meglepő és kezelni sem tudom, hogyan kellene, de egyelőre még nem jöttem rá. Érdekes alak, még érdekesebb lesz, ha válaszokat is ad nekem, de előbb rendeljünk. Persze azért megenyhülök már csak azért is, mert nem csak trancsírozni akar, hanem legalább válaszokat is ad, és legutóbb erről nem volt szó, efféle nem szerepelt az alkuban sem, szóval végül is örülhetek igaz? Ennyi plusz kapok még, egy szavam sem lehet. Rendelünk, én azért normálisan megpakolom a kávémat, cukor és tej és még tejszínhab is kerül a tetejére jó sok. Nem vagyok oda a kávéért, de néha kell a felébredéshez és most valahogy úgy érzem egyébként is hasznos lesz meginnom, akkor talán könnyebb dolgom lesz majd, hogy kérdezzek, vagy... inkább, hogy kezelni tudjam a válaszokat? - Módjával... nem szokott érthető és nyílt válaszokat adni igaz? Hát jól van... - pár pillanatnyi gondolkodás. Sok kérdésem van és így még nehezebb kiválasztani párat és módjával adagolni őket. - Ki vagyok valójában? - mert azt már nagyon erősen sejtem, hogy nem az, akinek gondolom magamat, mármint... már néha semmit sem tudok. Nem emlékszem a gyerekkoromra, homályos, aztán ott a maffia és az egész további... magam sem tudom, hogy ki vagyok és mi történt velem, hogy Magnus most akkor jó vagy rossz ember az életemben. Nem sok mindenről van fogalmam és hiába kellene pontos kérdéseket feltennem, egyelőre őszintén szólva nem tudom, hogy mik a pontos kérdésem, mert most még túlságosan sok a homályos részlet, vagy inkább az olyan, amiről még csak halvány sejtésem sincsen.
Ferellion
Don't Hide Your Real Face
Sárkány
our wisdom runs like a river
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 717
☮ Hozzászólások száma : 36
Tárgy: Re: Starbucks Szomb. 19 Dec. 2015 - 17:37
Freya & Edward
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
Nem lepődök meg rajta, ahogyan kihajítja a virágot. Ismét sikerült megbántanom, noha most úriember próbáltam lenni, olyan, aki nem hagyja gesztus nélkül, ha egy szép hölgy időt szán rá. Ő mégsem értékeli, azt pedig nem teszem meg, hogy vállat rántok, mivel tiszteletben tartom a véleményét. Így döntött, s jogosan, meg is kell értenem, amiért ez a véleménye rólam. Végtére is én értem el azt, hogy ez legyen a megítélése. Annál könnyebb lesz távolságot tartanunk, hiszen ha többet mosolyogna rám, akkor képtelen lennék rideg lenni, ezért valóban ez a megoldás. - Úgy gondoltam, ez az illendő. – Ütöm össze a bokámat, s indulok el az oldalán, anélkül, hogy rápillantanék. A kávézót fogjuk megcélozni, így nyitom az ajtót, hogy előreengedjem. Igyekszem nem belélegezni az illatát, hogy még véletlenül se érzékeljen, az övé vagyok testesül lelkestül. Amint vége a közös ügyünknek, távozom, és többé nem fog rólam hallani. Ha megadom, amire vágyik, hogy végre legyen védelme a zaklatói ellen, főleg ugye Magnus az, aki sakkban tartja, nem ártana, ha kimarabb megtudná, ám nem tőlem fogja. Csupán segítünk egymásnak, mint szövetségesek. Egykoron több is volt köztünk, ám ezt már a démon elintézte, hogy a feledés jótékony homályába merüljön. - Köszönöm a kedvességet kisasszony. Bármennyire is nem úgy tűnik, szeretném, hogy boldog legyen. Tudom hogy jelenleg ennek én is útjában vagyok, így segítenék, legalább ennyiben. – Biccentek katonásan, és helyet foglalunk. Türelmesen megvárom, míg odajön egy felszolgáló, látva, hogy nem megyünk a pulthoz, így megvárom, míg a hölgy rendel, magamnak pusztán egy jó erős fekete kávét kérek, nem cifrázom cukorral, vagy bármilyen habbal. Amíg nem hozzák ki a rendelésünket, nem szólalok meg, hogy ne kelljen félbeszakítanunk a megbeszélést. - A bármi az igen tág fogalom. S miután úgy vélem köteles vagyok igazat felelni, nem lenne túl ildomos, ha azt felelném; bármit. Így csupán... azt kérem, módjával. – Szürcsölök bele a kávémba, s finoman megtisztogatom a számat a szalvétával, majd barátságosan várakozom, lássuk, hogy ha magamtól nem nyílok meg, vajon milyen úton fog elindulni?
Még azzal sem békültem ki teljesen, hogy itt kel lennem és most jön a hab a tortán, hogy meglátom a fickót virággal a kezében. Remélem, hogy már nem a temetésemre készül. Arról volt szó, hogy nem lesz olyan brutális a dolog, bár még mindig nem tudom, hogyan szedhetnének ki belőlem egy kulcsot úgy hogy az ne legyen brutális. Szerintem teljességgel lehetetlen, de nem akarom már előre rágörcsölni, pedig lássuk be az lenne egyébként a reális, bár... az egész helyzet szürreális úgyhogy mi is lehetne benne reális úgy egyébként? Nagy levegőt veszek mielőtt határozottan felé indulnék el. Talán a virág valaki másnak van, nem nekem, bár persze a fene tudja, nem is akarok ezen most bővebben elgondolkodni, nem érdekel a virág, csak essünk túl rajta. Amúgy is azt akarta, hogy utáljam, végül is meg van, sőt még tartok is tőle, ez a kettő nem a legjobb kombináció. Lehet, hogy nem tudom mi van most Magnusszal, de legalább ő tett értem jót, vannak jó emlékeim is vele kapcsolatban, de ez a fickó még csak meg sem próbált pozitív benyomást kelteni. Olyan hűvös, mint egy nagy tál fagyasztott borsó. - Az enyém? - meglepetten pillantok a virágra. Miért hoz nekem virágot valaki, aki annyira nagyon azt akarja, hogy ki ne állhassam? Nem világos... az egész helyzet tényleg kezd teljes mértékben abszurditásba átmenni, nem értem. - Miért? - tényleg nem értem az okokat, hogy mire jó ez, hogy miért hoz nekem virágot, amikor eleve a frászt hozta tegnap rám. Ezzel azt hiszi, hogy enyhítheti az egész helyzetet, a komolyságát? Nem hiszem, hiába figyelmességnek szánja mégis majdnem megrázom a fejemet és nem veszem el tőle, aztán végül mégis úgy döntök, hogy táveszem a virágot, hogy aztán egyszerűen sarkon fordulva induljak el a kávézó felé és a legelső kukába dobjam ezzel a mozdulattal. Ne hozzon nekem virágot. Ha azt akarta, hogy utáljam, akkor legyen így, nem kell ilyen úriasan viselkedni, semmit sem ér el vele. - Azért, hogy kiszed belőlem egy kulcsot... már adott valamit, nem várok el mást is, de... köszönöm, ha megteszi. - talán valamelyest sikerül megenyhülni, de azért nem viszem túlzásba. Az a helyzet, hogy ettől még nem leszünk jó barátok, hiszen akárhogy is, de mégis csak úgy viselkedik, ahogy és ezzel nem fogok tudni csak úgy megbarátkozni, hiszen nem kedvelem, nem tetszik a titkolózás és az sem, ahogyan beszél. Az elején mulatságos volt, amíg nem jött ezzel a kulcs dologgal, de mára már... nem érzem így. Nem próbáljon enyhíteni azon, amit tegnap szándékosan tetézett, mi értelme lenne? Ki tudja talán csak a dac beszél belőlem, mert nem szoktam meg, hogy másik így viselkednek velem, ez is benne van a pakliban. - Jól van legyen, egy kávé és egy croissant jól esne. - bólintok végül egy aprót. Legyen így, nem ellenkezem a végtelenségig, főleg ha talán tényleg segít nekem. Akkor legyen így, megiszom a kávét, kérdezek párat, ő pedig... válaszol gondolom arra, amire megteheti, vagy amire akar, aztán majd meglátjuk mikor jön az a bizonyos harmadik fél, aki megcsinálja... Na jó erre egyelőre nem akarok gondolni. - Bármit kérdezhetek? - pillantok még rá mielőtt elindulna leadni a rendelést. Azért ez nem elhanyagolható kérdés, hogy egyáltalán miben gondolkozzam, vajon róla is kérdezhetek?
Ferellion
Don't Hide Your Real Face
Sárkány
our wisdom runs like a river
☮ Főkarakter : Eldorien
☮ Kor : 717
☮ Hozzászólások száma : 36
Tárgy: Re: Starbucks Szomb. 28 Nov. 2015 - 10:10
Freya & Edward
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
Biztos vagyok benne, hogy tökéletesen meg van lepve, és nem tudja, hogyan kezelje a helyzetet, ami elé az éjszaka közepén állítottam. Az ismeretlentől főleg félni szokás. Freya Miyamme-vel ellentétben természetfelettinek született, ám Magnus teljesen a befolyása alá vonta, elvette az emlékeit, s nincsen olyan bűvös varázsszó, mint a hipnózisnál, aminek hatására ki tudna zökkenni, és pontosan átlátni, hogy mi történt. A saját dzsinnem segítségével készítettem el a medált, ami innentől kezdve megvédi, s a démon nem is fog tudni róla, hogy már nem képes irányítani Freyát. Megtehetném, hogy én magam török a kívülálló ellen, azonban fegyverszünet van köztünk, s mint úriembernek kötelességem megtartani. Ám Freyának segíthetek akkor is, ha erről a gazdája nem tud. Végülis valamit valamiért, a dzsinnlány is megadhatja számomra a kulcsot. A sors iróniája, hogy Miyamme is az akart lenni, mint Freya, még az alfajt illetően is. Sokat tűnődtem rajta, hogy talán mert azt hihette ettől, hogy a szívemben majd a helyére léphet. Pedig ez nem így működik. Szeretem a lányt a magam módján, de az aligha szerelem, sokkal inkább féltő gondoskodás, mint amivel a lányát, vagy testvérét védi az ember. Freya léte teljesen kisöpör mindenki mást abból, hogy potenciális nőként gondoljak rá. Még ha nem is lehetünk sohasem együtt. Hiszen ha ennek vége, megadom a lehetőséget, hogy szembeszálljon a démonnal, míg én távozom, és örökre eltűnök az életéből. Igyekszem nem nagyot nyelni, amikor messziről megpillantom. Továbbra is érzelemmentesnek kell lennem, és nem azon tűnődni, hogy akár a karomba is kaphatnám. Úgysem értené meg, jobb ha kihagyjuk ezt az érdekes mellékzöngét. - Szép reggelt.. Nem, ezúttal még egyedül. Ez az Öné hölgyem. – Nem vagyok gúnyos, csupán úgy gondolom, hogy egy megbeszélt találkozóra illik legalább valami apró figyelemsséggel érkezni. Feszengek, hiszen ez valami udvarlásnak is beillhet, holott már jeleztem számára, nem akarom lenyűgözni. Viszont megérdemli a válaszokat, és Miyammét sem akartam kiugrasztani az ágyból, pedig mégicsak felpattant, megkötötte a nyakkendőmet, és akár jött is volna velem, hogy csináljuk, de úgy gondoltam, hogy Freya is megérdemel némi választ. - Arra gondoltam, hogy előbb válaszolok... bizonyos kérdésekre. Ennyit úgy vélem, hogy adhatok cserébe. – Ha azt terveztem, hogy önzőnek mutatkozom, ezzel kissé lerombolom a tervemet, mégsem tudok teljesen rideg, és kiméletlen lenni. Megnyitom az ajtót, hogy beléphessünk a kávézóba, s előre engedem. Nem tudom, hogy a munka után volt e alkalma elkölteni a reggelijét, így most lehetőséget biztosítok. Ha belépett, követem, majd kihúzok neki egy széket az egyik asztalnál. - Nem éhes? Egy forró italt hozathatok? – Kérdezem meg a háta mögött állva, anélkül, hogy hozzáérnék, pedig erős a késztetés, hogy a vállára helyezzem a tenyereimet.
Nem sokat aludtam, ami azt hiszem érthető. Finoman szólva is félek ettől az egésztől, de hiába tudom, hogy jobb lenne el se menni, de ha nem teszem annak meg lesznek a következményei, így hát nem sok választásom van, mint hogy megtegyem. Korán keltem, mármint a minimális alvás után. A munka is elhúzódott, mert persze a főnökömtől megkaptam az aktuális dorgálást azért, mert nem voltam végig a helyemen. Nem érdekes, hogy elég sokan járnak ki folyamatosan cigizni, de én ha elmegyek egy kicsit a helyemről, akkor máris gond van belőle. Nem érdekel, már fel se húztam magamat a dolgon, elfogadtam, hogy azért, mert fél órát távol voltam maradhatok bent plusz egyet. Így se tudtam aludni, csak tovább lettem volna otthon, hogy az ágyamban forgolódjak, annak meg mégis mi értelme lett volna nem igaz? Most pedig itt vagyok, természetesen busszal, mert nem futja kocsira és nem fogadok el mindent Magnustól, most pedig főleg nem, hogy talán köze van ehhez az egészhez. Nem tudom, jobb nem gondolni rá, újfent elkerültem őt szándékosan és amikor beköszönt este direkt úgy tettem mintha nem hallottam volna, hogy azt higgye alszom, pedig akkor már egy órája néztem a szemközti falat és azon zakatolt az agyam hogyan fogom ép ésszel átvészelni ezt az egészet. Még mindig nem tudom, bizonytalan vagyok, bizonytalanabb, mint valaha az életem során, bár ha tényleg igaz, hogy egy jó részére nem emlékszem, akkor ezt így balgaság lenne kijelenteni. Leszállok a buszról, hogy az utolsó két sarkot lesétáljam. Fázósan húzom össze magamon a kabátot. Érthető, hűvös van, nagyon is így ősszel kora reggel. Amikor megpillantom Edwardot azért eléggé meglepődöm a jelenségen. Virág van nála... Randira megy miután feltrancsírozott, hogy kiszedjen belőlem valami kulcsot? Remek... akkor talán nem lesz hosszú. Vagy ezt már eleve a leendő síromra hozta? Az nem mondom, hogy kifejezetten tetszene, nem szándékozom itt hagyni a fogamat, remélem ezzel tisztában van. Azt mondta, hogy nem lesz olyan vészes, akkor tartsa is meg a szavát. Meg nem torpanok felé lépdelek és csak előtte állok meg, na persze tisztes távolságban. - Itt vagyok, belevághatunk. Mást... nem hozott? - azt mondta nem ő csinálja majd, tehát gondolom majd még valakivel találkoznunk kell, de lehet hogy az illető késik és meg kell várnunk, vagy előbb még elmondja nekem a részleteket, hogy ne ott haljak szörnyet, aztán csak utána megyünk el valahová, ahol majd végre akarja hajtani a műveletet? Nem tudom, de nem hiszem, hogy sokáig titkolózna, sőt amilyen komoly mindig, biztos vagyok benne, hogy nem fog sokat hezitálni, hogy a közepébe vágjon.
Kezdőlap 
//
//
(6 oldalú dobókocka.) :
