Azért tudtam vállalni a felügyeletet, legalábbis így részleges módon, mert megvannak a térkapuk és így könnyű az átjárás New Yorkból Rioba. Nem mondom, hogy nem volt bennem egy cseppnyi hátsószándék sem, hiszen így mégis csak közelebb vagyok hozzá, ha bajba kerül a képességem jelez, de előbb érek oda, ha nem vagyok annyira messze, mint legutóbb. Hetente minimum két alkalommal meglátogatom Drycat. Aggódom is érte, hiszen fiatal, családja nincs és a tetejében gyakorta kapok róla olyan híreket, hogy már megint kiszökött és már megint valami rosszban sántikál, bajba keveredett. Nem is tudom, talán meg kellene próbálnom beszélni Rhyllel is, talán megértené. A lányok korábban érnek, hátha ő jobban felfogná, hogy veszélyes kiszökni, vagy beszéljek Eldoriennel és hagyjam ezt inkább rá? Nincs saját gyerekem, Hendialával egy idősek vagyunk, így hát még csak húgom sincs, aki fiatalabb lenne és nekem kellett volna gondoskodnom róla. Anyánk mindig is ott volt nekünk, aztán egymást támogattuk, most pedig a legtöbb idejét Ellael mellett tölti, aki tudom, hogy megvédené minden bajtól, rám nincs olyan nagy szüksége. Talán e miatt is vállalta, amikor megtudtam, hogy itt egy árva fiú, akinek nincs senkije. Gondoskodom másokról a kórházban, rengeteget tettem már, de hozzájuk nem szabad kötődnöm, mert túlságosan sokat sérülnék, ha megtenném. Nem mindenkit menthetsz meg ez alapszabály az én munkámban. De ez most más. Neki segíthetek és a kötődés sem tilos, sőt. Úgy kezelem, mint a neveletlen öcsémet, akit nekem kell jó útra terelgetnem és rendbe tennem a lelkét. Biztosan összetört, zavarodott, mert nincs mellette az anyja. Tudom, hogy milyen apa nélkül felnőni, de nekem egy szülőm volt, ő viszont bár nem mutatja ki - maximum a rosszalkodással - még egy szülőt sem tapasztalhatott meg hosszú távon. Nem hiszem, hogy helyettesíthetném ezt a hiányt, de legalább valamelyest megpróbálok javítani a benne lévő rossz érzéseken. Persze azzal nem sokat segít, hogy rendre eltűnik, hogy újfent azért csörren meg a telefonom késő este, mert ő nincs az ágyában. Körülnéztek és persze, hogy kiszökött. Nem az én dolgom lenne utána menni, nem is tudok mindig, de ezúttal megteszem, mert épp nem vagyok a kórházban, nincs műszakom, mondhatni ráérek hajkurászni egy neveletlen elementál gyereket, aki még csak az erejét sem biztos, hogy tökéletesen tudja kontrollálni. Remélem, hogy nem lesz baja és... hogy másnak sem! A nyomait követem, az energiáit és persze az ösztöneimet követem. Elkószkálásban profi, de arról nem tud, hogy én profi vagyok keresésben, főleg azóta, hogy gondoskodtam róla őt mindig megtaláljam. Nem szép dolog afféle mitikus nyomkövetőt helyezni valakire, de ha az illető folyton elkószál... akkor muszáj. Néhány szinte hangtalan szárnysuhogás csak, amit egyszerű emberek a szél hangjainak is vélhetnek, ahogyan a káprázattól óvva leszállok az egyik kis utcában. Így gyors a közlekedés, repülve. A sikátorból immár láthatóan és emberi alakban sétálok ki azzal a határozott szándékkal, hogy a főbejáraton jussak be. Megtehetném, hogy az ablakot választom, de nem biztos, hogy van nyitott és nem lenne szívem véletlenül sem megrongálni ezeket a szép üvegeket. Az ajtót óvatosan lököm be. Tudom, hogy itt van, de legalábbis a környéken és elég jó eséllyel vonzhatja egy ilyen hely... mert díszes és mert a gyerekek kíváncsiak. - Dryca. - nem kiabálok eszem ágában sincs, csak csendesen ejtem ki a nevét. Az ajtót behúzom magam mögött és körülnézek. Elsőre nem látom, pedig szinte biztos, hogy itt van, de biztosan körülnéz, elkószált valamerre. Nagyon remélem, hogy nem mászik fel valamire, főleg nem az emeletre. Kétlem, hogy tudna már repülni, mint Eldorien, ahhoz még nagyon sokat kell fejlődnie és gyakorolnia, bár ki tudja, valahogyan meglépett és talán pont úgy,hogy már képes rá, csak még senki sem tud róla?
Már nem is számolom, hányadik alkalommal riadok fel a rémálmaim miatt. Ugyan... kit akarok átverni? Saját magamat? Még magam sem hiszem azt el, hogy ezt most megtudom oldani. Tekintetem a mennyezet felé emelem, miközben szemeim enyhén összeszűkülnek. Valami nincs rendben. "Ezt mégis hogy gondoltad? Eldobsz magadtól csak úgy?„ Valójában nem gondoltam én semmit, vagy éppen túl sok mindent, és éppen emiatt összekuszálódott még az is, amiről azt gondoltam, teljesen biztos vagyok benne. Kiszálltam az ágyból, felhúztam a kedvenc farmernadrágom, meg egy kapucnis pulóvert, jó vastag, aztán kiosontam körültekintően a szobámból, elindultam a kislányhoz és benyitottam. – Rhyl? - szólítom nevén a lányt, akinek csak a hátát látom, de hamar felismerem azt, hogy nagyon mélyen alszik. Mindegy. - Aludj szépeket. - suttogom és becsukom az ajtót és tova libbenek. A lábaim szinte maguktól vittek, és mire észbe kaptam volna, ott álltam a Főbejárat ajtaja előtt. Az őrök? Váltás van...szóval ki az éjszakába amilyen gyorsan csak tudtam. Túl sok a kérdés, a „ha”, „talán” bennem, és minél többet agyalok rajta, annál inkább érzem, hogy ennek az egésznek semmi értelme
...
A saját céljaimra gondolok, amikor még az olyan apró dolgok is sikert jelentenek számomra, ami korábban teljesen természetes volt. Olyan, mintha pengeélen táncolnék, s ha nem lennének az általam meghatározott apró kis „kapaszkodók”, hamar az ismeretlen mélybe hullnék. De erről szó sem lehet. A várost járom, a fejembe húztam a csuklyámat, zsebre vágott kézzel bandukolok, ki tudja miért. Elakarom űzni a rémálmaimat és ezt csak egy helyen tudom megtenni. Ezek az álmok engem nagyon megviselnek. Csak érjek oda időben és ne bukjak le odahaza. Mindez viszont most teljesen másodlagos, hiszen van valami – illetve valaki – ami most sokkal fontosabb, az pedig a mélyen alvó Pöttöm Panka, és az Ő mindennapjai, mely sokkal nehezebben telnek bármelyiküknél. Pár járókelővel futok össze, járművekkel és éjszakai műszakos nénikkel, bácsikkal, akik érdekesen keresik a kenyerüket. Szeretet szolgálat. A csúnyábbik fajtából. Az eső minduntalan szakad, mintha dézsából öntenék, legalább nem látszik rajtam, ha sírok. Nem sírok. ~ Dryca...Huss- huss... - Őszintén sajnálom. - halk bocsánatkérés csúszik ki az ajkaim közül, s látszik rajtam, hogy a szégyenérzet eluralkodik fölöttem egy pillanatra. Megtorpanok és szembe fordulok a hatalmas épülettel, lassan körülnézek, majd az épület tetejére, oldalára, ablakaira. Teljesen sötét és kihalt kicsit a hely. Éjszaka üzemen kívül lenne? Az ajtóhoz lépek és nagy erőfeszítéssel, de kinyitom. Tátott szájjal megyek be, mögöttem az ajtó becsapódik, amire kicsit megijedek és elszaladok egy másik ajtóhoz. Az emeletre vezetnek a lépcsők...Sötét van, sehol egy kis fény, kapcsoló...hát ezen könnyen segíthetünk. ~ Hussss a tenyeremben megjelenik egy kis tűzgömb, nagy fényviszonnyal kedvezményez számomra, így már nem bukhatok orra a sötétben a lábaimban. A hajam a szemembe lóg az esőcseppeknek hála, egy gyors csuklyalevétel és hajhátratúrás mindent megold. - Hahó! - visszhangzik...miért?
Ascariel
Don't Hide Your Real Face
Admin
i'm the leader
☮ Főkarakter : Caryeth, Eldorien, Ellael
☮ Hozzászólások száma : 336
Tárgy: Szent Sebestyén katedrális Hétf. 13 Júl. 2015 - 19:42
Szent Sebestyén katedrális
Rio de Janeiro modern katedrálisát, a Szent Sebestyén katedrális 1976-ban szentelték fel. A székesegyház alagsorában kapott helyet a Museo de Arte Sacra, a Szakrális Művészet Múzeuma, ahol többek között a császári hercegek keresztelőmedencéi, II. Péter trónja és a Rosa de Ouro (Aranyrózsa) is megtekinthető. A székesegyházban egyszerre akár 20000 hívő is imádkozhat.
Kezdőlap 
