Tárgy: Re: l'Ossuaire Municipal Vas. 14 Feb. 2016 - 18:27
Amphore'll & Vyvegar
Hiába áll felettem a hierarchiában, nem ellene szól, de mégis csak sötét hangulatban ülök be a tünde mellé, és nem is múlik el kellemetlen hangulatom egykönnyen. Rápillantok, igyekezvén tiszteletet és üdvözlést sűríteni tekintetembe, hogy ne értse félre vagy ne higgye, hogy vele van problémám, de nem tudom, mennyire sikerül. Néha nekem sem sikerül tökéletesen uralkodnom a vonásaimon. Anyám démoni öröksége ez is, azt hiszem, aminek jelenleg sok hasznát nem látom, és attól tartok, a katakombákba zárva még kevésbé lesznek segítségemre. - Neked is, Amphore'll - válaszolok inkább készségesen, magamra kényszerítve egy hamis mosolyt. Nem nézek rá, és az őt megillető megszólítást is finomabbra, barátságosabbra, közvetlenebbre veszem. Nem tiszteletlenségből, hanem hogy enyhítsek a feszült légkörön, ha tudok. Eztán úgy teszek, mint aki nem ismeri az utcákat, amerre a kocsi sietve elindul, hogy ne kelljen ránéznem. Csak akkor fordulok felé, mikor magyarázni kezdi a sietség okát. Pár másodpercig csendben nézem a végtelenül megtévesztő, ebből kifolyólag pedig hátborzongató, gyermeki arcot, és finoman bólintok. Persze, hogy fontos, persze, hogy kényes. De kétlem, hogy Amphore'll olyan indulatokkal küszködik, mint én. Nem tudhatom biztosan, de úgy tippelek, ha nincsenek is ínyére a kívülállók, nem soknak a vére tapad a kezéhez. Talán egynek sem. Nem vagyok büszke arra, hogy nagy ritkán engem azonban eláraszt a vérszomj, ha olyanokról van szó, akik a legbecsesebb dolgot veszélyeztetik: a békét és nyugalmat, és pusztán szórakozásból teszik tönkre a világot és benne a szépséget. Ezek a kívülállók tudtommal egyrészt kevesen vannak, másrészt ártalmatlanok, páriák, akik senkinek sem kellenek. Sajnálnom kéne őket, és nem megvetni, de aki nem látja be, hogy Ascariel rendszerének több a haszna, mint a hátránya, azzal nehezen találom majd meg a közös nevezőt. Mindazonáltal van tapasztalatom abban, hogyan tárgyaljak olyanokkal, akik nem lopták be magukat a szívembe, és néhány kívülálló a sötétben talán el tud suttogni olyasmit nekem, amit egy erőszakosabb lénnyel szemben nem tenne meg. Talán alkut tudunk velük kötni. Egy-két besúgó patkány hasznos lehet később. Értem, miért nem a Védelmet küldték, de akkor sem vagyok elragadtatva az esti tervektől. - Minden rendben zajlott, nem volt probléma az úton? - nézek a lány formát öltött tündére magam mellett hosszas csend után, olyan semleges és érdeklődő hangot megütve, ami egyáltalán nem tükrözi belső feszültségem. Amíg megérkezünk, addig sem kell kukán üldögélnem, mint egy zsémbes vén sárkánynak... Ráadásul a hierarchiában felettem helyezkedik el. Nem fogom megvárni, amíg ő kezd békítő vagy épp kioktató beszédbe. Az alázat fontos, erre épül a rendszer, és bennem van elég, hogy ne kérdőjelezzem meg Amphore'll jelenlétének okát, és inkább örüljek a társaságának.
Tárgy: Re: l'Ossuaire Municipal Csüt. 21 Jan. 2016 - 11:31
to: Vyvegar
Caryeth parancsára csatlakoznom kell Vyvegar mellé, egy kihallgatásra a párizsi katakombákban. Hogy őszinte legyek, nem rajongok az ötletért, ahogy a kívülállókért sem. Veszélyesek, akárki, akármit is mond. Viszont teljesen megértem Caryeth álláspontját, nem szabad, hogy Vyvegar egyedül találkozzon velük, mivel, szinte biztos, hogy annak a találkozónak akkor vérfürdő lenne a vége. Bár, magamnál jobb akadályt is el tudnék képzelni a számára, de talán tényleg jó hatással lesz rá, hogy egy nála magasabb rangú is jelen van. Emellett pedig, az én képességeim is hasznosak lehetnek, ha kihallgatásról van szó, vagy éppen a kívülállók kilétének felfedéséről. Az én szemeim elől kevés ember tud elbújni. Estefelé járt, amikor kocsiba ültem, és elindultam. Ezt mindenképpen sötétedés után kell elintéznünk és persze az sem árt, ha valaki a felszínen eltéríti az emberi járókelőket a környékről. Elvégre, ha mégis csak egy csapda lenne, és valahogyan átjutnának rajtunk, nagy veszélybe kerülnének... Szóval erre is lettek óvintézkedések téve. Ez persze nem segít azon, hogy kissé kényelmetlenül érzem magam, amikor lefékezünk a hotel előtt és a harmadik körös sárkány helyet foglal mellettem. Az sem segít sokat, hogy az ő kedve sem túl rózsás, így egy kis grimasz jelenik meg gyermekded arcomon. - Szép estét, Vyvegar! - köszönök vissza, kissé kellemesebb hangot megütve. Fontos dolgunk van, nem szabad ilyen apróságokon felhúznom magam. - Én kértem, hogy siessünk. Ez a mai egy fontos ügy, de biztos vagyok benne, hogy ezt te is átérzed - szólalok meg a sofőr előtt. Komolyan pillantok rá, a hangom is határozottan cseng, még ha kissé érdekesen is hat egy gyermeki testben. Viszont, amíg alá nem süllyedünk Párizs sötétségébe, addig nem fogom felvenni az eredeti alakomat. Ellenkezni a szabályainkkal, még a katakombákban is csak muszájból teszem. Szükséges lehet a szemem, ha odaérünk.
Tárgy: Re: l'Ossuaire Municipal Kedd 10 Nov. 2015 - 10:58
Amphore'll & Vyvegar
Kilépek a hotel kapuján. Megigazítom az ingem és a zakóm, mert hűvös az este, nyakkendőt ilyen alkalomra viszont már bőven túlzásnak tartottam. Zsebre tett kézzel várakozom. A levegő nyirkos, és mintha az egész város sötétebb, mocskosabb lenne a megszokottnál. Kono Hana halála óta Párizs mintha értékét és fényét vesztette volna. Számomra nem olyan felzaklató az eset, leglábbis nem személyesen, mert én nem ismertem az elementált, de még túl friss az élmény, és mindenkinek a hangjában ott lapul a bizonytalanság, amikor a francia fővárost és a térkapuját említik. Nem tagadhatom, hogy bennem is volt némi fenntartás, amikor idejöttem, de én nem a kaput használtam, így aggodalmam eleve igen halvány volt, és megérkezve sem tapasztaltam semmi olyasmit, amit azelőtt nem. Párizs sosem volt a szívem csücske, nem igazán érzem át a rajongást, ami övezi. Az én ízlésemnek egyáltalán nem felel meg, talán azért, mert életem nagy részét keleten töltöttem, és az európai viselkedés és kultúra valamiért még távolabb áll tőlem, mint az amerikai, erőszakos nyüzsgés. Egyszerűen csak nem szeretem, többek közt innen is eredhet a komor feszültségem. Vagy valami egészen más oka lehet, kapásból fel tudnék sorolni még legalább ötöt. Például a helyzet, ami elé állítanak, szintén nem feltétlenül az én asztalom. A kívülállókat végképp nem szívlelem, ezért is nem értettem, hogy Laylah miért éppen engem, miért most, és miért ide küldött, ráadásul mindössze egyetlen tünde társaságában. Nem mintha nem tudnám megvédeni magam, vagy azt gondolnám, hogy Amphore'll gyámoltan, ó nem, nagyon is tud vigyázni vamágra, de ha igazak a pletykák, akkor Párizsban több kívülálló nyüzsög, mint New Yorkban, és bár Laylah elsiklik felette, de Caryeth tudja, hogy az én önuralmam is véges, ha lázadókról vagy árulókról van szó. Úgy tűnik azonban, a Nagy Almát nem rágják úgy a férgek, mint Európa leghíresebb ékszeresdobozát, akik a mocsokban túrva talán találtak egy-két olyan információmorzsát, ami számunkra is jól jöhet. Persze valahol érthető ez a sürgetés... A támadás, ami a tudomány felső körének képviselőit érte, biztos, hogy nem volt véletlen, és az is bizonyos, hogy nem néhány olyan kívülálló által elkövetett merénylet volt, akik okkal maradnak ki a rendszerből. Ezek még a hierarchia legalsóbb köreinek sem felelnek meg, de mivel csak azért, mert hasztalanok és megbízhatatlanok, nem zárhatjuk őket el, így csendben surrannak a sötétben, mint a patkányok. És mint minden jó patkány, ők is sok helyre el tudnak jutni, észrevétlenül. Most minden információra szükség lehet, hogy közelebb jussunk a megoldáshoz. A tékozló angyal visszatérése csak tovább kavarja a dolgokat, így nem csoda, hogy újabban minden, apróságnak tűnő dologért is az első három-négy kör képviselőit ugrasztják. Szerintem ez rossz taktika; akárki is szeretett volna keresztbe tenni a rendszernek, ezzel az oszd meg és uralkodj alapú eljárással csak a sikert biztosítjuk. De persze az is igaz, hogy az alsóbb körökre nem feltétlenül lehet ilyen munkákat bízni. Bonyolult szituáció, az biztos. Bonyolult és aggasztó. A katakombákba készülünk, ennek pedig még annyira sem örülök, mint a fent említett körülményeknek összesen. Nem szeretem a bezártságot, és meggyőződésem, hogy kettőnket egy kívülállókkal teli szűk folyosókba beterelni nem életbiztosítás, de megnyugtat a tudat, hogy mindössze egy nagyobb lélegzetvétellel többszáz méternyi folyosót tudok hosszú órákra öntudatlan álomba taszítani. Egy földsárkány és egy éjtünde járőrözik majd felettünk, amíg Amphore'll és én az éjszaka közepén, mindössze "információcsere céljából" a pitiáner bűnözőkből álló kívülállócsapatot igyekszünk kifaggatni arról, mit tudnak és mit nem az esetről. Mindezt Párizs alatt. Kellemes estének nézünk elébe, de ha ennek vége, akkor legalább az első járattal mehetek vissza. A hotel elé begördülő fekete kocsi zökkent ki a borongós és baljós hangulatomból. Mostanában éppen elég dolog miatt vagyok nyugtalanabb, mint kellene, ez a mai elbeszélgetés pedig nem sokat javít a kedélyemen. Azt sem tudom, hogy ki jelezte a kívülállóknak, hogy jövünk, mit mondtak nekik, és hogy miért éppen egy olyan helyszínt választottak, ahol ők élvezik a hazai pálya előnyét. Persze nem fogunk többszáz métert bemasírozni az alagutakba, az ki van zárva. Bőven elég lesz az a rész, ahová a látogatók is belemehetnek, és amit ma estére a hierarchia biztosított számunkra a békésnek szánt, privát, és terveink szerint gyorsan lefolyó beszélgetéshez. Kinyitom a kocsi ajtaját, és beülök a hátsó ülésre. Tagadhatatlanul rossz hangulatban köszönök, ez az udvariassági gesztus ma este nagyon nehezen jön a számra. Még be sem csukom az ajtót, de a kocsi máris elhajt a járdától, még köszönni sincs időm annak, aki esetleg már a kocsiban ül. - Hová sietünk ennyire? - kérdezem morcosan a sofőrtől, ahogy elhelyezkedem.
Tárgy: l'Ossuaire Municipal Kedd 10 Nov. 2015 - 10:00
l'Ossuaire Municipal
A Párizs alatt húzódó, hírhedt és rejtélyes alagútrendszer egy része látogatható, ám a több millió csonttal és emberi koponyákkal, valamint más hátborzongató dolgokkal "díszített" falak közt könnyen nyoma vész azoknak, akik elkalandoznak az ismert, ám csalóka járatoktól. Állítólag alvilági szörnyetegek, az itt eltemetettek kísértetetei és számtalan más, névtelen lidérc kóborol a katakombákban az elveszett és megtébolyodott emberekkel együtt. A valóságban azonban a kívülállók egy részének kedvelt búvóhelye ez, mivel ide még a lények közül is csak a legmerészebbek hajlandóak lejönni, és ők is szívesen vesznek olyan útitársat maguk mellé, aki képességeinek hála megtalálja a kiutat a sötét és nyomasztó labirintusból.
Kezdőlap 
