Share | 
 

 Comptoire Paris

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

Don't Hide Your Real Face

avatar
Admin
i'm the leader
☮ Főkarakter : Caryeth, Eldorien, Ellael
☮ Hozzászólások száma : 336



TémanyitásTárgy: Re: Comptoire Paris   Kedd 1 Szept. 2015 - 17:00



Szabad játéktér!


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://fateofascariel.hungarianforum.com

Vendég
Don't Hide Your Real Face

avatar
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Comptoire Paris   Vas. 26 Júl. 2015 - 22:48

Mephistemis



Újabb zavart mosoly, elfutni csak nem futhatok, főleg, hogy nem is menne. Így aztán maradok és inkább zavartan mosolygok. Jobb, mint az a nézés, amit az előbb megejtettem, észrevette, sajnálatomra. Vissza is kapom, láthatóan nem érdekli, hogy éppen most tűnt el mindenem. Bajnak nem baj, se a kártyákkal, se a telefonommal nem tudnak mit kezdeni, a készpénzt és az aranyozott tollat tudják legfeljebb lenyúlni. Csináltathatom újra az irataimat is. Az útlevelemmel együtt.... erre a tényre kicsit elsápadok.
- Oh, az már mindegy. Csak az útlevelem legyen meg, meg a papírok.
Sóhajtok egyet, önkéntelenül végigsimítok a szoknyámon. Megszokás, főleg ezeknél, mindig attól tartok hogy amikor leülök, felcsúszik.
- Remélem, a rendőrség is az.
Jegyzem meg, pontosabban ajánlom nekik. Nem vágyok több hetet itt rostokolni, amikor jövő héten már Hawaiion kéne lennem.
A kérdésen elgondolkodom. Próbálok emlékezni rá, és ahogy egy éppen elhaladó autó ablakán visszaverődik a tükörképünk, előttem van egy arc, mielőtt a táskám könnyebb lenne. A kirakatüvegen visszaverődve. A felismerés a szememre és az arcomra is kiül egy pillanatra, hiába kapok észbe. Hiszen nem is ismerem a másikat.
- Nem tudom. Talán...
De most már végül is mindegy, az arcomon látni lehetett a felismerést, hiába tagadnám le. És minél korábban érek a rendőrségre, annál jobban emlékszem az arcra.
- Visszafizetem, amint a hotelbe értünk, köszönöm a kedvességét.
Elpirulok. De miért pirulok el? Persze, nem mindenhol járnak gavallérok. Bár... elég furcsa gavallérnak, meg kell hagyjam.
- Oh, akkor jól tippeltem. Nem akartam volna megsérteni, ha esetleg mégsem.
Rámosolygok, hátha kicsit simítja az élt, ha netán mégis megbántottam volna ezzel. Néha bele tudok nyúlni dolgokba.
- Bocsánat, nem mutatkoztatm be... Artemis.
Nem fogom megmondani a teljes nevem, ennyi bőven elég, s hozzá a kedves mosoly.
– Rendben, itt megvárom.
Még nézem, ahogy elindul, de aztán a pad felé figyelek, hogy odabicegjek a fél pár cipőmben és magassarkú nélküli párjában, nem veszem le, kell az illemet tartani. Így elég sziszegve ülök le, mire odaérek.
Visszatér és jó percekig nem fog taxit, ekkor megelégelem és bár elég nehezen megy a kilépés, csak odajutok és egy kedves intéssel máris elénk gördül egy taxi. Úgy eddig is tartott az egyensúlyom, ha nem kap el, akkor a még mozgó kocsinak dőlök. Kinyitva az ajtót, beljebb csusszanok az ülésen, majd egyből a cipőkre terelődik a kezem.
- Azt hiszem, érdemesebb lenne előbb a rendőrségre mennem. Az irataimra szükségem lenne és ha nem jelentem be, akkor még én kerülök bajba.
A taxis felé hajolok, hogy az útirányt megmondjam.
Vissza az elejére Go down

Don't Hide Your Real Face

avatar
☮ Főkarakter : ő az
☮ Kor : 386
☮ Hozzászólások száma : 7
☮ Tartózkodási hely : Párizs katakombái



TémanyitásTárgy: Re: Comptoire Paris   Csüt. 23 Júl. 2015 - 2:06



Artemis & Mephistopheles
Nem igazán értettem, hogy miért fogdosott továbbra is a nő, mellesleg értékeltem volna, ha végre leakad rólam, ugyanis kifejezetten rühelltem, ha hozzám ér valaki, azt meg pláne, ha egy teljesen ismeretlen teszi ezt. Szívem szerint (már ha van olyan), hátrataszítottam volna, de azzal igencsak bunkónak tűntem volna mások szemében, így csak finoman megköszörültem a torkomat.
Miután elhúzta a kezét, találkozott vele a pillantásom. Mintha megrémült volna tőlem. Haha. Vicces. Aztán az aurámon kívül mégis mi volt olyan ijesztő bennem? A sebhelyeim? Arról nem én tehettem. Mindenesetre kérdőn felvontam a szemöldökömet, jelezve, hogy bizony-bizony, észrevettem ám a kis rémületet.
‒ Semmi gond ‒ feleltem rekedtes hangon, miközben végigmértem, de egyre csak az járt a fejemben, hogy mégis mi baja volt velem. Valahogy olyan érzésem támadt, mintha csak azt akarná, minél messzebb legyek tőle. Nagyon helyes, nagyon helyes. Legalább nem kérdezősködne feleslegesen.
Azért nagylelkűen megkérdem, hogy na, mégis mi baja van, bár nagyon jól tudom, hiszen én lopattam el a táskáját. ‒ Hát… Ez roppant sajnálatos ‒ szólaltam meg, bár a hangomban semmi jele nem volt felháborodásnak, vagy együttérzésnek. Nem voltam túl jó színész, és az empátiára való hajlam már réges-rég kiveszett belőlem. Mindenesetre kicsit oldalra dőltem, hogy elnézhessek mellette. ‒ Attól tartok, már nem érném utol az illetőt ‒ jegyeztem meg. Jelezni próbáltam, hogy esetleg akár segítettem volna neki, de már késő volt.
‒ Bizonyára nem ‒ bólintottam. ‒ A párizsi tolvajok elég fürgék ‒ tettem hozzá talán egy leheletnyi hencegéssel a hangomban, de csak egy icipicivel. Elvégre, én is tolvaj voltam, sőt méghozzá nem is akármilyen! Okkal voltam büszke magamra. De erről a nőnek nem kellett tudnia.
‒ Viszont, látta esetleg a tolvaj arcát? ‒ érdeklődtem, remélve, a haverom nem bukott le előtte, vagy már képtelen felidézni az arcát, elvégre, akár fel is jelenthetné őt ez a nőci itt, az meg nem kéne nekem, hogy egy, a halandók által is körözött személlyel kelljen együtt élnem.
A következőkre bólintottam. Persze, felfogtam. Kér egy taxit, hogy lovag legyek, na, meg hogy fizessem az utat. De én nem rá akartam pazarolni a pénzemet!
‒ Nos, rendben. Hívok magának taxit, de előtte elmegyek egy automatához, mert nincs nálam annyi pénz, hogy ki tudjam fizetni maga helyett, elvégre, magának az összes értéke a táskában volt… ‒ feleltem, majd az akcentusomra tett megjegyzésre halványan, talán cseppet hátborzongatóan elmosolyodtam. ‒ Nem sietek sehová, de abban nem téved, hogy nem vagyok francia. Nagy-Britanniában születtem, csak éppen itt tanulok ‒ adtam választ arra, hogy miért beszélek úgy, ahogy. Arra már nem tértem ki, hogy mégis hol és mit tanulok, elvégre, nem akartam neki elmesélni az egész fedősztorimat.
Szóval, ismét végigmértem, azt hiszem, zavarba hozhattam, bár nem értettem miért. Tudtommal, tartott tőlem, és eddigi megfigyeléseim alapján a nők akkor tűrögették a hajukat és mosolyogtak, ha bejött nekik a másik nem egyik tagja. Bár, azt is tény, hogy az elmúlt röpke száz évben nemigen foglalkoztam a női lét rejtelmeivel, csak a műkincsekkel, a lopással, a birtoklással… Ó, igen a birtoklással! Ismét megköszörültem a torkomat, majd felsóhajtottam.
‒ A közelben láttam egy automatát. Mindjárt visszajövök, addig várna itt, kedves…? ‒ mutattam a hátam mögé, és közben finoman rákérdeztem a nő nevére. Ha már egyszer szóba álltam vele, és potencionális áldozattá emeltük, akkor ez a minimum. Néha szerettem tudni, hogy kiktől tulajdonítok el dolgokat. Mindenesetre, ha beleegyezett, akkor elindultam visszafelé, és kisvártatva vissza is tértem olyan tizennyolc euróval a zsebemben, ugyanis útközben ismét sikerült megrövidítenem valakit. Persze, nem sok kedvem volt átadni a pénzt, de hátha… Hátha ebből még jobban profitálhatok. Szóval, leintettem egy arra járó taxit (bár vagy jó tíz percet vártunk, ugyanis nem volt telefonom, így nem tudtam hívni), majd a nőnek felkínáltam a karomat, hogy aztán odatámogassam az autóhoz.  

♫ Zene ♫ ϟ Ruha » Mégse kellett olyan sokat várnod Very Happy » ©️
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
Don't Hide Your Real Face

avatar
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Comptoire Paris   Szer. 22 Júl. 2015 - 11:28

Mephistemis



Furcsa volt a felső tapintása, de az illatok általában előbb elérnek. Kényes, ugyanis. Mivel egy város alapvetően nem illatos, bizonyos dolgok nem tűnnek fel annyira mégsem. Ahogy végigfut a tekintetem az arcán, az addig elkapott kezemet még inkább magam felé húzom.
Nem tudok mit kezdeni az olyan látvánnyal, mint amiben most van részem. Jó környéken nőttem fel, jó iskolák és végül nívós, elit munkahely segített abban, hogy az olyan látvány, mint ami most fogadott, messzire elkerüljön.
- Bocsánat...
Zavarban vagyok, a félszeg mosolyom kedves ugyan, de eléggé lerí rólam, hogy nem itt akarok hirtelenjében lenni. A táskámról el is feledkezem egy pillanatra, azon vagyok, hogy ne üljön ki az arcomra az első benyomás, ami nem kellemes. Ebben is jól megtanítottak az évek és a nevelés, könnyen azért nem megy.
Szintén nem francia, brittnek tűnik az akcentusa. Csak pár embertől hallgatom szívesem azt... már megint elkalandoztam.
- Ó. A táskám... ellopták, de magassarkúban futni nem könnyü, főleg, ha a sarka is leesik az egyiknek.
Abba az irányba mutatok egy pillanatra, amerre futni szándékoztam, a táskámnak azonban már biztos fuccs.
- Azt hiszem, a táskám már nem lesz meg.
Zavartan hebegek és pár lépést teszek hátra, ami nehezebben megy, mint állni. Ez így nem fog menni.
- Egy taxit fognék, azt hiszem, ebben a cipőben nem tudok tovább menni.
És még fel is törte a sarkamat, érzem, ahogy csíp. Odakapnék, de megáll a mozdulat a kezemben. Nincs nálam a táskám, hogy a benne lévő kendővel meg tudjam törölni a sarkamat.
- Ha a taxihoz segítene, azt megköszönöm. Pontosabban, ha hívna is egyet, mert állni is nehéz. De igazán nem szeretném feltartani. Bizonyára siet valahová... Ön nem francia, ha jól veszem ki a szavaiból.
A vizslatására zavartan simítom a fülem mögé a hajam, és inkább mosolygok. Az előttem kéznél összefogott tartás is ugyanezt mutatja. De valamiért nem tudom azt mondani, hogy szaladjak el minél előbb. Arról pedig elfeledkezem, hogy se telefon, se kártya, se pénz nincs nálam a taxira és nem mindenhol megoldott az, hogy megvárják, míg kihozom az összeget.
Vissza az elejére Go down

Don't Hide Your Real Face

avatar
☮ Főkarakter : ő az
☮ Kor : 386
☮ Hozzászólások száma : 7
☮ Tartózkodási hely : Párizs katakombái



TémanyitásTárgy: Re: Comptoire Paris   Vas. 19 Júl. 2015 - 19:39



Artemis & Mephistopheles
Általában kerülni szoktam a feltűnést, és nagyon ritkán bukkanok fel az utcákon fényes nappal, de a mai nap ez kicsit másként alakult. Az egyik menekült társam azzal nyaggatott, hogy tanítsam meg neki a tolvajlás művészetét. Természetesen, ez nagyon is hízelgő volt számomra, na, meg itt volt az ideje, hogy ne csak én lopkodjak kaját, hanem valaki más is. Persze, a többiek is szereztek élelmet, csak olyan bénák voltak, hogy mindig magukra vonták a figyelmet. Amatőrök!
Szóval, így kerültünk olyan dél körül a búvóhelyünkhöz legközelebb eső metrómegállóhoz, hogy megmutassam neki az alapokat. Meg persze minden napomat ott szoktam kezdeni, és annyit loptam cuccot loptam össze, amennyit sikerült, közben pedig a föld alatt bejártam egész Párizst.
A kis tanítványom pedig lent nem is bizonyult olyan bénának, hiszen húsz eurót is sikerült összegyűjtenie, mialatt én hetvenöt eurót, egy karórát, egy doboz cigit, egy ezüstszínű öngyújtót és egy karláncot tulajdonítottam el. Hát igen… A profik ugyebár… Csak aztán az egyik ellenőr észrevette, hogy már jó ideje utazgatunk anélkül, hogy jegyet vennénk, így kénytelenek voltunk a felszínre menekülni.
Odafent az irtó melegtől, izzadtam is rendesen a pulóveremben, így a pulcsi zsebébe rejtett lopott dolgokat szépen átpakoltam a nadrágom zsebeibe, majd kibújtam a ruhadarabról, és a derekamra kötöttem.
Nem igazán beszélgettem a társammal, egy részt, nehezteltem rá, amiért elrontotta a mókámat, más részt, nem is nagyon volt közös témánk, így csak egymás mellett sétálgattunk Párizs utcáin. Addig kódorogtunk, amíg el nem jutottunk az egyik kedvenc helyemre, a Champs Elysées-re. Az év szinte minden szakában sok turista járt erre, tehát a zsebmetszők egyik székhelye volt. Épp ezért nem kell csodálkozni azon, hogy annyira odavoltam a helyért. Mikor még fiatal voltam, sűrűbben jártam erre, mert kevésbé izgatott, hogy elkapnak-e, vagy sem. Azóta sok minden megváltozott, példának okáért, nem voltam egyedül. És attól függetlenül, hogy nem bírom az idegeneket, nem adnám ki senkinek azokat a jómadarakat.
Az egyik ékszer- és óraboltnál észrevettem egy fiatal nőt, aki elég pénzesnek tűnt, hogy kiraboljuk. Itt volt az alkalom, hogy a tanítványom megpróbáljon egy kevésbé zsúfolt helyen lopni. Instrukciókkal láttam el, hogy mit csináljon, és mit ne tegyen, de vélhetően annyira izgult, és türelmetlen volt, hogy a táskával együtt elszaladt. ‒ A rohadt életbe! ‒ sziszegtem, és sietősen megindultam utána, de az előbbi nő nekem ütközött.
Nem tudtam elképzelni, hogy mégis mit ronthatott el az az idióta, hogy lebukott. Még szerencse, hogy a környéken lévők annyira nem törődtek a nővel, így az a gyökér könnyedén megléphetett, és nagyon reméltem, hogy meghúzza magát.
‒ Semmi gond ‒ mosolyogtam rá erőltetetten. Amúgy se voltam túl bizalomgerjesztő látvány az örökké sebes arcommal, a sötét tekintetemmel, de ha még mosolygok is… Világvége. Esküszöm, hogy olyankor simán beköszönhetne. Bár, a sebeket legalább tudtam valami fogni, de a kisugárzásommal nem tudtam mit kezdeni. Mindenesetre, hatalmas erőfeszítésbe került, hogy brit akcentussal feleljek neki, elvégre, már több, mint száz éve a franciát használtam. ‒ Jól van? Gondterheltnek látszik‒ érdeklődtem, miközben igyekeztem megtartani. Na, meg próbáltam félretenni az idegenutálatomat, mert legszívesebben leütöttem volna, átkutattam volna a holmijait, és elmentem volna a lakására, hogy azt is kiraboljam, de ezt nyilván még nem tettem meg, csak el-eljátszogattam a gondolattal.
Egyelőre az is bőven elég, ha jófiúnak tűnök, és el tudom vele feledtetni a társamat. Ráadásul, elég ártalmatlan volt, legalább is, a közelében nem kapott el a hányinger, és nem éreztem azt, hogy valaki a rendszerből figyel. Mert általában így éreztem magam, ha egy másik természetfeletti lény volt a közelemben. De ő vagy ember volt, vagy nagyon jól álcázta magát.
‒ Tudok segíteni valamiben? ‒ kérdeztem, úgy téve, mintha az előbbi incidensből én nem láttam volna semmit, csupán elkaptam egy zavarodott nőt, aki véletlenül belém jött. Álszent lennék? Á, melyik démon nem az? Én kifejezetten szerettem kihasználni a halandókat, mert olyan sebezhetőek volt, mint ez a nő itt előttem. Ráadásul, hiszékenyek is. Milyen könnyen elhiszi a többség, hogy egy brit egyetemista vagyok, aki idejött tanulni! Haha, jó vicc. De legalább olyan szakot találtam ki az emberi énemnek, amiről tudtam is pofázni, ha kérdeztek. Történelem. Nos, az elmúlt durván háromszáz évről könnyen tudtam volna nyilatkozni, azonban most csak az érdekelt, hogy még mennyi cuccot tudok elszedni ettől a nőtől.
Hosszasan vizsgáltam az arcát és a ruháját, miután elengedtem. Hihette azt, hogy pasiként mértem végig, pedig pusztán csak az áldozatunk volt. Helyesbítek, az áldozatom.
♫ Zene ♫ ϟ Ruha » Remélem, megfelel, még hozzá kell szoknom » ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
Don't Hide Your Real Face

avatar
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Comptoire Paris   Vas. 19 Júl. 2015 - 18:20

Mephistemis



A sminktükör előtt válogatom a megfelelő rúzst. Pedig emlékszem, hogy három nappali színt is beraktam, de most csak egyet látok, de az már volt rajtam tegnap.
– Muszáj leszek venni.
Sima szájfényt rakok fel, csalok kicsit a pírral és máris úgy tűnik, mintha rendes rúzs lenne rajtam. De tudom, hogy úgyis a melleim és a hátsóm meg a vádlim lesz pellengére állítva. Szerencse, hogy a mostani partner csoport csak férfiakból áll, a nők egyből kiszúrják a hibákat, ennek pedig tökéletesnek kell lennie.
Elégedetten simítom le az égkék szoknyámat, amit fehér blúz és fém színű öv egészít ki, hogy aztán a magassarkúba toppanjak. Magamhoz kapom a mappát és a kistáskát, hogy a hallban várakozzak Mendielre. Szokásom szerint kések pár percet, várakozni sosem szerettem, de máris hívják a taxit, így csak egy kedves mosolyú jó reggelt tudom üdvözölni.
A munkában azt élvezem még a legjobban, hogy az utazásoknál a megszokott rohanások helyett mindig kapunk pár napot, hogy szétnézhessünk. Kifejezetten szeretek vásárolgatni és múzeumokba elmenni, vagy színház és étterem. A spa részleget magától értetődőnek tartom.
Jelenleg azonban nem érzem úgy, hogy ez az út, a munkán kívül sikeres lenne.
És mivel a megbeszélés utolsó napja volt, ezért már a tárgyalóból kilépve a rúzson jár az eszem. Holnap is van nap és utána is, így csak nem mehetek el. Nem fogok taxit, ez a rész szinte kínálja magát a városban, hogy kényelmes sétával haladjak.
Rúzs helyett azonban egy fülbevalón akad meg a szemem, ahogy éppen a hajam igazítanám. Valamint azt is érzem, hogy a táskám eltűnik, ahogy éppen magamhoz szorítom.
– Hé!
Egyből a megfelelő irányba fordulok. Vagyis a másikba, miután rájövök, hogy a táskám nem arra látható.
 – A táskámat add vissza!
Franciául kiáltok utána, ösztönösen mennék, pár lépés után rájövök, hogy nem éppen a megfelelő lábbeli van rajtam, és a sarok után meg is adja magát a cipőm sarka és még el is hagyom, úgy futok pár lépést.
 – Auch!
Felszisszenekl, ahogy a forró járdára ér a lábam, ugrálni kezdek és visszafelé ugrálok a cipőmért. A táskámat már nem érem utol. Rövid szoknyában, ráadásul, ami testhez álló is, nagyon nehéz felvenni egy rommá vált körömcipőt, ezért oldalra támaszkodok, miközben felveszem.
 – Ah, micsoda megkönnyebbülés!
Ekkor veszem észre, hogy aminek nekitámaszkodtam, egyenletesen mozog. Ez sem lámpaoszlop, és nem is a fal. Tovább tapogatózik a kezem. Ez, mintha szövetanyag lenne. Feljebb kúszik a kezem. Ez pedig egy áll. Végül odafordítom a kezem.
 – Ó, jaj, ne haragudjon!
Egy arra járónak támaszkodtam neki, hátrébb lépek, és a bicsakló lábam ellenére is igyekszek egyensúlyban maradni.
Vissza az elejére Go down

Don't Hide Your Real Face

avatar
Admin
i'm the leader
☮ Főkarakter : Caryeth, Eldorien, Ellael
☮ Hozzászólások száma : 336



TémanyitásTárgy: Comptoire Paris   Hétf. 13 Júl. 2015 - 21:44


Comptoire Paris

Óra-ékszer bolt a Champs Elysées-n.

írta Ellael




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://fateofascariel.hungarianforum.com

Sponsored content
Don't Hide Your Real Face





TémanyitásTárgy: Re: Comptoire Paris   

Vissza az elejére Go down
 
Comptoire Paris
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Fate of Ascariel :: A nagyvilág :: Párizs-