Lehetnék óvatosabb is és igen megfogadhattam volna a tanácsot, hogy ne akarjak egy ilyen helyen nyomozni, főleg ha már ilyen nagyon fel lett hívva rá a figyelmem, hogy mennyire veszélyes, de az a nagy helyzet, hogy nem vagyok egy félős kislány és egyébként is, ha tartanék a nehézségektől, akkor elmehetnék szépen egyszerű aktatologatónak is akár, és ülhetnék egész nap az őrsön egy zárt irodában, hogy tuti ne essen bajom. Én viszont nem ezt választottam, hanem a terepmunkát, mert szeretem azt csinálni, amit csinálok és hát lássuk be valakinek ezt is kell. A rendőri hivatás, vagy épp a tűzoltók munkája nem veszélytelen, de pont azért vannak, akik vállalják, mert kellenek olyanok, akik védik a világot a rossz dolgoktól és ha meghátrálnánk, akkor nem lenne senki sem, aki ezt tenné. Lehetséges, hogy ő sem szoktatja rá a vevőit a drogokra, de attól még terjeszti a rosszat és persze mondhatná, hogy ha ő nem tenné, hát megtenné más, de ha kontroll nélkül hagynánk mindenkinek, hogy azt tegyen, amit akar abból csak káosz lenne és igenis megnehezítjük a terjesztők dolgát, ha lefoglaljuk a készleteiket és megnehezítjük a terítést és ez a dolgunk és én e miatt nem hátrálok meg most sem, mert valami itt bűzlik és nem csak a tömény parfüm és tesztoszteron elegy, ami körbelengi az egész helyet. - Egy jó zsaru pont olyan kíváncsi, mint egy öt éves. - az arcomról még akkor sem tűnik el a mosoly, amikor kiejti a száján azt az egyébként nagyon nem szimpatikus szót a mondat végén. Csibém... csak a szemöldököm szökik fel egy egészen leheletnyit, de nem engedem hogy felhúzzon, legalábbis nem lesz könnyű dolga, hiszen jó eséllyel most neki is épp elég nagy problémát jelent az, hogy itt vagyok. Ha elkapnak naná, hogy bedobom a nevét és jó eséllyel volt olyan, aki látott minket itt legutóbb együtt iszogatni, még ha nem is épp kellemes csevegés folyt közben, de ha azt mondom miatta vagyok itt, annak biztosan rá nézve is kellemetlen következményei lesznek. No meg sejtheti, hogy tudják, hogy itt vagyok, akkor pedig megint csak elég nagy baj lesz, ha innen szívódok fel nyomtalanul, akkor valószínűleg nagyobb felhajtást is kap a hely, mint hogy egyetlen zsaru szaglászik kicsit. - Hidd csak ezt, hogy semmit sem tudok rólad, de rossz zsaru az, aki csak az akták száraz tényeit ismeri. - sejtelmes mosollyal döntöm kicsit oldalra a fejemet. Oh nem fogom én győzködni őt és nem fogok magyarázkodni sem, nincs rá okom, egyébként is szórakoztat a feszültség, ami belőle árad, mert az most igenis sokkal erőteljesebben jelen van, mint ahogy legutóbb. Akkor egyértelműen ő gondolta úgy, hogy fölényben van, de most én vagyok az, aki jobban állok. Megpróbálhatja kitenni a szűrömet, de lehetséges, hogy akkor mindketten bajba kerülünk és én vállalom a kockázatot. Olyan ez a kis keringő most, mint amikor egymás felé hajt két autó és csak az a kérdés, hogy kinek adják fel előbb az idegei és rántja el a kormányt. Azzal, hogy elrántja a fejét azt hiszem valahol már fél sikerem van. Nem tetszik neki, ami cseppet sem lep meg és igaza van, ha lenne is kutyám és lenne rá időm, hogy foglalkozzam vele, akkor nem valami szobacirkálóm lenne, hanem valami normális kutya és persze rendesen betanított és kiképzett egyed. Na ezért nincs kutyám, mert úgy se lenne időm, hogy eleget foglalkozzam vele. Aztán simán hátat fordítok neki, hogy eltűnjek a színről. Még ha az olyan könnyű lenne, mert megragadja a karomat, a reakcióm pedig valahogy automatikusan jön. Ennyit a táncosnőről. Nem igen kedvelem, ha ilyen módon próbálnak meg molesztálni, vagy akár csak lökdösni. Reflexből jön a mozdulat, ahogyan a kezemet kirántom úgy jól izomból. Igen nagyjából jól sejti, hiába nem nézett meg magának. Az alkatom vékony és épp annyira izmos, mint annak, aki napi szinten kondiban tartja magát és eleget edz, hogy ne veszítsen az erőnlétéből. Sok pasit lenyomok gond nélkül, ahogyan most őt is egy nyekkenéssel szorítom jó eséllyel a falhoz lendületből, ha csak nincs elég jó reflexe, hogy kivédje, de talán nem számít rá, no meg amennyire tudom az ő lendületét igyekszem tovább vinni és kihasználni. A karom felcsúszva szorul a nyakára, ahogyan teljes erőmmel nekifeszítem a falnak, legalábbis igyekszem és persze megtartani is. - Jól érzem, hogy ez valamiféle patthelyzet? Mit szólnak itt, ha elköpöm, hogy miattad jöttem szaglászni? Nem lesz belőle problémád? - a mosoly eltűnik az arcomról, helyette határozottan fenyegető a pillantásom. Ne játszadozzon velem és főleg ne vigyen olyan kis csúszómászók közé, mert úgyis sejtheti, hogy valószínűleg, ha valaki megpróbálna hozzám érni, akkor ott helyben törném el a karját. Nem való nekem ez a sztriptíz karrier, de hát nem is ezzel keresem a pénzemet. Tény, hogy az én munkám rosszabbul fizet, de legalább megmarad a büszkeségem.
Szerintem soha nem lesz belőlem démon. Ha van nálunk ilyen rangsorolás, osztályzás, vagy akármi, akkor az utolsó kategóriába esnék. Hogy miért? Egyszerű. Mert hiába vagyok tökös, ha szimpla emberekről van szó, magam alá húznám a farkincám, ha teszem azt egy sárkánnyal kéne farkasszemet néznem, és valószínűleg még akkor is, ha a sárkány emberi alakjában csesztetne. Már így is erősen frusztrált állapotban vagyok, amikor Liz vagy a jobb keze ugraszt valamiért. Persze ezek az ugráltatások nem kifejezetten szigorúak vagy fenyegetőek, de a kíváncsiságom és az értetlenségem együtt igencsak sötét utasításoknak festik le őket, pedig általában csak arról van szó, hogy nézzem meg, mi folyik az öltözőben, vagy azt kérdezik, azaz javasolják, hogy az elkövetkezendő napokban cuccnak még csak a gondolata se jusson a Bloody Mary közelébe, mert razzia várható, zsaru ismerős, vagy a jó ég tudja. Tényleg teljesen felfoghatatlan számomra a játék, amit velem űznek. Abszolút semmilyen nyílt utasítást nem kaptam még azt illetően tőlük, hogy mit kéne tennem, hogy bebizonyítsam, hogy valóban beválnék, ha átváltoztatnának, de azt sem mondják meg, hogy mit ne csináljak, sőt, illegális tevékenységeim és múltam ellenére szeretik tudni, ha a közelben vagyok. Ezzel persze romlanak az üzleti esélyeim, mert az egy dolog, hogy az ember szívesen lóg sztriptízbárokban, pláne ilyen minőségi helyen, de a drogbiznisz kényes dolog. Fejlődni kell, kézben tartani az ügyfeleket, a terjesztőket, az előállítókat, a riválisokat, lemetszeni a vadhajtásokat, ügyelni rá, hogy a minőség megmaradjon. Egy sztriptízbárban izzadva az idegességtől ezeknek a követelményeknek elég nehéz megfelelni, az pedig csak hab a tortán, hogy végül egy ilyen csökönyös zsaru is nekiállt belekavarni a dolgokba. Az lenne a legegyszerűbb, ha lepuffantanám, itt és most, de nincs nálam a stukker. Mondjuk ebben a cuccban, amiben van, lehet, hogy elég lenne az is, ha egyszerűen meghúznám az egyiket, és annyira belevágna az egész, hogy cafatokra tépné saját magát. Lehet, hogy megérne egy próbát... Habár kissé sajnálnám a dolgot. A kezdeti döbbenet és idegesség ellenére azért nem kerüli el a figyelmemet, hogy igazából nem lógna ki a táncosok sorából. Mustrálóan végigmérném, de várok még vele, helyette inkább becsmérlően pillantok végig rajta. - Ez egy öt évestől még tűrhető magyarázat lenne, de te annál egy kicsit korosabb vagy már, csibém. Egy rendőrtől, nyomozótól, FBI-ostól eléggé elcseszett dolog lenne, ha felhúzná magát ilyesmin, de akár azt is felhozhatnám, hogy ilyen megereszkedett hassal esélye sincs elvegyülni, és még az alapsmink elszúrásával is tetézi a dolgot, de sajnos első blikkre nem sok hátrányt veszek észre rajta. Ha csak a túlizmoltság nem számít negatívumnak. Részemről rendben lenne a dolog, nem vagyok túl finnyás, és a rúdtánchoz is nem kevés erő kell, ezt is vágom, de rajta látszik, hogy nem csak tekeregni szokott meg magassarkúban guggolni, hanem másféle mozgásformákat is gyakorol. Bokszot, mondjuk, esetleg valami kimondhatatlan nevű keleti küzdősportot. - Nem ismersz te engem semennyire, csak azt tudod, amit az aktákban eléd tesznek - válaszolok halál nyugodtan, igazam teljes tudatában. Ismerem a dolgok menetét. Hülye is lennék, ha nem tudnám legalább az alapokat, az meg, hogy a rend őrei mennyi mindennel foglalkoznak a bűnözők életén belül, leszűkül a tényekre. Az én esetemben az, hogy mit és mennyit terít, kikkel üzletel, hány ártatlan életét tette tönkre a drogokkal. Mintha legalábbis beleerőszakolnám az emberekbe a cuccot... Ők keresnek meg engem. Nekem nincs szükségem rá, hogy porcukorként szórjam meg egyetemisták sütijét vele a bulikban, hogy rászoktassam őket, jönnek maguktól, mert ostobák. Arról meg nem én tehetek, és nem is érdekel. Én mások hülyeségéből élek, ez van, mások hibáit használom ki, hogy megéljek. Nem látom - nem akarom látni -, miért bűn ez. Grimasszal a képemen rántom el a fejem. Paskolgassa a csivaváját, habár ebből a nőből inkább nézek ki valami ótvar makacs vagy veszélyes dögöt, mint egy bugyuta padlócirkálót. Inkább olyan rottweileres típus a csaj, aki Tündibündinek nevezi a gyilkológépét, és pasit nem is enged az ágyába. Igen, tuti, hogy valami ilyen öntudatos, feminista félőrült, ha képes volt ilyen szerkót magára kapni, csak hogy szaglászhasson, és hajlandó lenne tényleg tenni pár kört a kuncsaftok körében. Csóválom a fejem, mivel a gyors hátraarc után nem is ellenkezik sajnos, hanem készséggel elindul, amitől még erősebb bennem a késztetés, hogy kilökjem az ajtón. Nagy kár, hogy nincsenek magas emeletek itt, mert még szívesebben tolnám ki valamelyik emeleti ablakból. Kár lenne ezért a hátsóért, amit alaposan megnézhetnék magamnak, ha lenne hozzá kedvem, de perpill más dolgok foglalkoztatnak. - Tényleg? - vonom fel a szemöldököm érdeklődve. - És én még azt hittem, hogy szimatolni akarsz, de akkor nincs is miért aggódnom. Hogy lásd, milyen nagylelkű vagyok, bemutatlak a törzsvendégeknek. Szó nélkül megfogom a karját, és a táncos és érinthetetlen lányok munkaterülete helyett másik irányba állítom, ami a pénzes, és többnyire gusztustalan férfi társaim törzshelye, és ahol a lányoknak nem elég alig karnyújtásnyira táncolniuk vagy szexin vetkőzniük. Én sosem éreztem szükségét a privát fülkéknek, jobban szeretem a lakásomon intézni az ilyesmit, és nem egy bárban, de tudom, mik mennek ott. Nem féltem a nőt, zsaruként nyilván meg tudja védeni magát, de talán megnehezíthetem a dolgát, ha valakinek a kuckójába vezetem.
Talán tényleg túlságosan magabiztos vagyok és talán nem találok itt az ég világon semmit sem, de ha meg se próbálom, akkor mi értelme zsarunak lennem nem igaz? Eszem ágában sincs feladni, főleg ha már itt vagyok, még ha az is az ára akár, hogy kénytelen leszek színpadra lépni. Majd meglátjuk, hogyan alakul. Tommy úgyis mindig aggódik, hajlamos rá, de majd rájön, hogy butaság, attól úgy se lesz jobb, sőt csak rám is átragasztja a félszt és nekem nem kellene idegesen bemenni. Ezért próbálom kizárni az ő kellemetlen gondolatait a fejemből, amíg átöltözöm immár a csacsogó nők között. Furcsa mindegyikük más, van aki szórakozásnak fogja fel ezt az egészet, olyan is, aki munkának, mint valami színésznő úgy készül rá komolyan rákoncentrálnak. Aztán persze olyan is akad, akin látszik mennyire utálja az egészet és hogy csak azért van itt, mert nincs más választása és kell neki a pénz. Kellemetlen... választhatnának értelmes munkát is, de gondolom ez gyors és könnyebb pénzszerzési lehetőség, mint mondjuk állni egy pult mögött egy szupermarketben és egész nap mások pénzét kezelni, miközben nekik meg alig van. Valahol megértem, egyébként meg... én tuti, hogy nem árulnám a testemet, akkor sem, ha csak a látványt adják el. Lealacsonyító rájuk néz is, meg persze a szerencsétlen fickókra is, akiknek nem jut más, mint hogy ezért fizessenek. Szánalmas. A nézelődés kezdetben nem hoz sok hasznot, amikor pedig meghallom a lépteket máris több válaszlehetőség kerül a nyelvemre, amit tökéletesen elő tudnék adni egy... vadidegennek, de aki megáll előttem és morog nem mondható idegennek. Francba! Tudtam én, hogy erre is van esély, látszott, hogy törzsvendég, de hogy majd pont itt bukkan fel és pont ma, na az nem volt benne a pakliban. Úgy volt, hogy megfigyeljük a helyet és ha ne adj isten ő is idekeveredik, akkor akció lefújva. Na most vagy ügyesen jött be, hogy ki se szúrtuk, vagy már jó ideje itt van... netán Tommy a sok kávé ellenére is kidőlt. Remek! Mosolyt varázsolok az arcomra és lazán megrántom a vállamat. Nem foglalkozom azzal, hogy felfogja lassan, hogyan is nézek ki. Legszívesebben ellépnék mellette, csak épp ő itt a bennfentes, bár van egy olyan érzésem, hogy ha bedobnám a nevét, hogy miatta vagyok itt, akkor ő is komoly bajba keveredne. - Tudod az a legérdekesebb, amit tiltanak. Ha nem mondtad volna annyira, hogy ne jöjjek ide... talán nem is válik érdekessé a hely. - ő szúrta el, legalább akkor tudjon róla. Nem lehet azzal elijeszteni, hogy azt mondja nekem nem szabad itt lennem, azzal csak ide vonz, mert az azt jelenti, hogy van itt valami rejtegetni való. Na persze a valóság fel se merül bennem. Nem tudok semmit démonokról, természetfelettiről és ha ilyesmiről kezdene nekem hadoválni valaki tuti, hogy lazán kinevetném, hogy valami nagyon bekattanhatott nála. - Megoldottam, vannak kapcsolataim. - nem fogok neki magyarázkodni és az se komolyabban ijeszt meg, hogy milyen idegesen lép közelebb. Tartom magamat felszegett állal és nem foglalkozom a tajtékzó tekintettel sem. Az is majdnem kicsúszik a számon, hogy elfelejtette meggyújtani a cigit, de lehet hogy kitérne végképp a hitéből, arra pedig nincs szükség, hogy más figyelmét is ránk vonja. - Ezt mondod te. Szerinted a szavahihetőségedről ismerlek? - nem érdekel, hogy mit mond. Nincsenek drogok, nincs itt persze semmi sem, ami nekem fontos lehet, de ezt vajon miért kellene elhinnem neki? Majd szépen körülszaglászok és ha tényleg így van, akkor majd lelépek, de nem gondolom, hogy nincs itt semmi rejtegetnivaló. Biztosan akad itt valami érdekesség, ha már annyira nem akarta, hogy itt legyek és kicsit körbeszaglásszak. Próbálnék is ellépni mellette, de sajnos azzal tisztában vagyok, hogy az övé a hazai pálya előnye és jelenleg mindkettőnknek kellemetlen lenne, ha felhívná rám a figyelmet. Úgy vélem, hogy neki is, hiszen elkotyoghatom a nevét és kétlem, hogy megdicsérnék érte, ha miatta keveredtem mondjuk ide. - Oh hát persze, végül is pont azért vagyok itt. - kicsit még közelebb is hajolok hozzá, a kezem az arcára simul, ha nem állít meg, de nem simogatok, csak finoman megpaskolom az arcát, csak akkor húzom el kelletlenül a számat, amikor már elfordultam. Viszont legalább eltűnik a közelemből, ha vetek egy hátra arcot. Nem olyan vészes. Lenyomok egy műsort, aztán szépen visszatérek körülnézni mondjuk, és akkor már jobban figyelek arra, hogy kibe botlom bele.
Utálok itt lenni. Régen szórakozni jártam ide, most meg olyan, mintha kispadon ülve várnám, hogy játékba szólítsanak egy olyan meccsbe, aminek a szabályaival nem vagyok tisztában. Jövök, megyek, néha táncolnak az orrom előtt, de már ez sem hoz lázba különösebben, ami azért sokat elárul. Az egyik terítőm megjegyezte, hogy mostanság kissé kiszámíthatatlan lettem. Na ne mondd. Tény és való, hogy eltörtem egy kezet, amiért gyanúsan gyorsan nyúlt a kabátja belső zsebe felé, és kétszer is lekéstem találkozót, mert szimplán elfelejtettem. De mindez ennek a hibája. A régi életem számomra békés valója és egy lehetséges új létezés totális ismeretlensége közti ellentét. Vonz a halhatatlanság, de vonz az is, hogy megmaradjak New York egyik kis bárójának, aztán pár év múlva dicső halált halljak a bőrfotelemben, mert valaki hátulról golyót eresztett a kőgazdag koponyámba, és ezzel átvette a trónt. Ja, tudom, érdekes jövőkép, de én már megbékéltem vele, sőt megszerettem. Megszerettem, mert rájöttem, hogy számomra ez az egyetlen lehetőség, és nincs más választásom. Elfogadtam. Erre fel a sztriptízbár tulajdonosa, akinél mostam a pénzt és esténként sok esetben némi pénzt lányokra költöttem, feltár előttem egy sokkal bizonytalanabb, veszélyesebb, ugyanakkor lehetőségekkel teli jövőt, egy olyan világot, amit legfeljebb a drogok hatására tapasztalhattam volna meg. Részletekbe viszont azóta sem igazán mentünk bele, és nem tudom, mire vár, pedig néha magával a főnökkel is hancúrozhattam. Érdekes taktika, és ha arra játszanak, hogy mikor mászom fel a pódiumra, és vonom kérdőre Lizt üvöltve, akkor hamarosan elérik a céljukat. Talán tesztelnek. Talán tényleg nem érnek rám. Franc tudja. De egyre több időt töltök itt "segítség" címén, amiért cserébe azt csinálok, amit akarok. Érdekes üzlet, nem utasítottam vissza, pedig volt bennem némi fenntartás. Miért jó nekik, ha oda megyek és akkor, amikor akarok? Drogdíler vagyok, az istenit, még csak nem is valami hímringyó vagy biztonsági őr. És egyébként is jártam már mindenhol, hála a Liz ágyában tett látogatásoknak. Egészen bennfentesnek számítok, de miért nem aggódnak? Ja, talán mert egy démon a főnök. Most is épp a folyosókon cirkálok, mert benn túl nagy a tömeg a jelenlegi hangulatomhoz, igyekszem egy privátabb útvonalon megközelíteni egy kijáratot, hogy elszívhassak egy cigit. Előveszem a dobozt, és fél szemmel, automatikusan mérem végig a közeledő lányt, de pillanatokon belül felkapom a fejem, és megtorpanok. Ilyen nincs. - Mi a jó büdös francot keresel te itt? Nem megmondtam, hogy tartsd magad távol a helytől? - kérdezem meggyújtatlan cigivel a számban. Az nem tanács volt. Nem is javaslat, és nem is utasítás, sokkal inkább egy burkolt célzás, hogy ha jót akar magának, akkor nem tolja vissza ide a képét se mostanában, se később. Ezek szerint egyenesebben kellett volna fogalmaznom. Az első sokk elmúltával eljut a tudatomig az is, ahogy kinéz. Az idegességtől kigúvadó szemeim ezt követően a döbbenettől merednek rá. - Mindenáron balhét akarsz? És ki engedett be egyáltalán? Azt hittem, a konfliktusok előidézése a mi fajtánk dolga, nem a zsaruké. Kikapom a számból a cigit, és közelebb lépek hozzá, megemelkedett vérnyomással. - Nincs itt semmi, ami érdekelhetne téged, nem érted? Nincs itt se drog, se fegyver, se semmi más, ami a zsaruk dolga lenne. Egyelőre legalábbis, mert ha bemész oda, és elcseszel valamit, lehet, hogy elevenen kizsigerelnek, méghozzá műkörmökkel. Tudom én, milyen veszélyesek ezek. És nem csak azért, mert olyan nőkről - és esetenként férfiakról - van szó, akik saját testük látványából és képességeiből élnek, és meglehetősen agresszívan védelmezik is ezeket az értékeiket, vagy épp rontják el másokét előszeretettel, hanem azért is, mert nem mindegyik ember. Próbálták már elmagyarázni nekem ezt az egész mítikus lényes dolgot, de valahogy mindig akad valami más, fontosabb dolguk is. Liz azt hiszi, hogy én repesek az örömtől, hogy életem, pontosabban létezésem végéig játszhatnám az egyik ágymelegítőjét, de annak az időnek már rég vége, és nekem semmi kedvem egy olyan nővel kapcsolatot létesíteni, bárminemű kapcsolatot, aki egykor arról volt híres, hogy vérben lubickolt. Mármint oké, én sem vagyok kisangyal, de azért vannak dolgok, amik számomra is a túlzó és hatásvadász vagy teljesen elszállt kategóriába esnek. Liz egész jelensége ebbe a kategóriába esik, de hogy mondod meg egy nagy hatalmú démonnak, hogy kösz, nem szeretnék évszázadokig a csicskád lenni, inkább döglök meg egy árokban? Még a végén hozzásegítene a választásom végeredményéhez. Persze akkor felmerül a kérdés, hogy mi a jó életért nem lépek inkább le a francba, de mivel a drogok minősítésén, beszerzésén és terjesztésén kívül túl sok dologhoz nem értek, ezzel az önéletrajzomban pedig nem házalhatok, ezért szerintem érthető, hogy jobb szeretném, ha egyszerűen lekopnának rólam. Mondjuk hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tart itt a remény is, hogy esetleg valaki más lehetne a "felettesem", ha tényleg bevesznek a buliba. Kérdés csak az, hogy van olyan démon, aki nem terrorizálna, ha maga mellé venne? Nem kizárt, hogy van. Végül is elég keveset tudok róluk, mert tényleg állandóan csinálnak valamit újabban, és nem érnek rá felvilágosítást adni. Valami gebasz lehet a Paradicsomban, vagy egyszerűen csak úgy vannak vele, hogy hülye kis halandó, ráér még, de engem kezd igazán frusztrálni a dolog. Nem akarok okot adni rá, hogy lemondjanak rólam. De arra sem, hogy kicsináljanak, amiért túl sok problémát okozok. A maffia köreiben így mennek a dolgok, lehet, hogy itt is, és az, hogy a saját kis köreimben kiharcoltam magamnak az alfa szerepét, nem jelenti azt, hogy a démonok és sárkányok világában számít bármit is a kis csipogásom a sarokból. Nekem sem számít soha, ha valami névtelen kis senki pampog. Elég szar érzés most egy ilyen névtelen senki helyébe lépni. Húsz éve nem jártam ebben a cipőben, de azért emlékszem még rá, hogyan éltem túl, és próbálom most ezt a tudást elővenni. Az egyik szabály: húzd meg magad, ez az idióta nőszemély meg éppen arra készül, hogy felhívja rám a figyelmet. Ötletem sincs, hogyan tudnám károk nélkül lekoptatni, hiába töröm a fejem, és ha ebben a látszólag övekből és jó ég tudja, milyen kis zsinórokból összetákolt cuccban megjelenik, és esetleg elköpi benn a nevemet is, akkor kérdőre vonásra is számíthatok. Ha meg kiderül, hogy zsaru, megint csak engem vesznek elő. Arra nem számíthatok, hogy kicsinálják. Liz hiába démon, igazából még nem nagyon láttam vagy hallottam olyasmiről, hogy valami illegálisat tett volna. Azon kívül, hogy behajtandó szívességből nem is olyan rég még mosta a pénzem, de most már bánom, hogy belementem. Nem jó érzés tartozni egy démon nőnek. Akkor mit csináljak? Hagyjam Butlert bemenni, hátha elintézi a többi táncos? Intézzem el én magam az egyik öltözőben? Nem sok értelme lenne annak sem, nyilván tudják, hogy itt van, pedig megfordul a fejemben a lehetőség. Végül azonban bevetem azt, amivel általában az ilyen alakokkal szemben kezdeni szoktam: gyenge pont keresése. Végül is, ha félresiklik, talán a többi nő majd megkóstolja. Láttam én már csúf eseteket, habár Silver elég kemény jobbkeze Liznek, és ha ő megjelenik, általában leszáll a béke és a nyugalom. - Amúgy pedig mit keresel ezen a folyosón? A cicababák részlege arra van - biccentek a háta mögé. - És egyébként is, fellépésed lesz, nem? A meglepettségemet lassan felváltja az öntelt vigyor, amivel a legtöbb embert sikerül felhúzni annyira, hogy hibázzon. Erre még ráteszek egy lapáttal, mikor karon fogva megfordítom, hogy induljon szépen a másik irányba. Ha már így beöltözött, nyilvánvalóan fel van készülve rá, hogy az akciót a színpadon folytassa.
- Nem lesz gond, ha mégis lenne adok valamiféle jelet... érteni fogod. - oh igen még nekem is van néha olyan valaki, aki védi a hátamat, vagy legalábbis megpróbálja. Amikor az irodában elvetettem Tommy-nak - kb. az egyetlen embernek, akiben még bízom -, hogy mit találtam ki... Igen az első reakciója az volt, hogy minden áron megpróbáljon lebeszélni róla. Elég határozott pali a maga lassan ötven évével, de komolyan mondom szerintem burkoltan még könyörgött is, hogy ne menjek oda semmiféle álcában, mert komoly bajom lehet. Bárki ezt mondaná, hogyan egy ilyen klub veszélyes és sötét alakok járnak oda, nem okos döntés szaglászni, de ha már Aaron annyira azt akarja, hogy ne menjek a közelébe... naná, hogy nem is volt kérdés, hogy megteszem. Tommy még persze azzal is próbálkozott, hogy beköp a főnöknek és akkor majd jól megütöm a bokámat, de legalább felfogom, hogy baromságot csinálok és lekapcsolnak az egész ügyről... de tudom, hogy ezt úgy se tenné meg. Ennél azért jobban kedvel, és jóban is vagyunk, nem hozna pocsék helyzetbe, főleg hogy tudja milyen rohadt sokat melóztam már ezen az ügyön. Tehát megint itt vagyok. Nem volt nehéz elintézni a hamis iratokat, elköszönni Tommy-tól, aki minden áron az egyik hátsó utcában meg akart várni a kocsiban, hogy ha nagy gáz lenne, akkor le tudjunk lépni. A hátsó ajtón, a mondhatni melós bejárón jutottam be, mint új lány, akit nem rég vettek fel. Az ajtónálló amúgy is annyira bugyutának tűnt, hogy meg se lepett, hogy ilyen könnyű dolgom volt. Persze eszem ágában sincs kimenni a színpadra. Nem vagyok én táncos és nem akarom ledobni a ruháimat sem, az öltözőbe is azért megyek be, hogy meglegyen az álca. Hoztam magammal egy szolidabb darabot, de beérve már nyilvánvaló volt, hogy az egyenes út a lebukáshoz, szóval végül választottam egy másik feketét a fogasokról. Komolyan... ha nem lett volna már hasonló melóm, akkor tuti, hogy minimum megfojtottam volna magamat a "ruhával" mire sikerült feltuszkolnom magamra. Nem az a baj, hogy nem jött rám, hanem az, hogy nem is mondható ruhadarabnak. Inkább csak daraboknak, amiket összeférceltek úgy nagyjából, bár szerintem, ha valaki megrántaná, akkor az egész úgy, ahogy van leszakadna rólam. Nagyon remélem, hogy ebben nem kell majd senkivel sem ölre menni... nem jönnék ki jól belőle. Az öltözőből persze nem a színpad felé indulok, sikerül kislisszolni. A zene odakint javában megy, az egyik csaj épp elindul kifelé, én pedig az öltözőből lépek le, hogy kicsit szétnézzek. Csak úgy lazán, mintha a mosdót keresném, majd ez lesz a tökéletes válasz. Végül is új vagyok, vagy mi a fene, nem olyan meglepő, ha véletlenül benyitok pár olyan irodába is, ahol találhatok valami érdekeset, ami miatt Aaron szerint annyira nagyon nem kellene itt lennem. Szóval a felfedező túra indul, bár őszintén szólva szerintem ebben a szerelésben lehetetlen elmenni mosdóba. Ha eljutok oda, hogy levegyem magamról, akkor azt inkább majd letépésnek nevezhetem, bár a franc se tudja hol vannak még plusz biztosítóizék rajta, amik eltávolíthatóak a táncnál. Már a felvételkor is látszott, hogy akad rajta azért pár érdekes összetevő is... az egész fura, nem is értem ki a franc tervez ilyet, de tuti egyszeri használatra való, mert hogy én nem fogok szenvedni a levétellel majd az holt biztos. Nem marad belőle sok, ha oda jutok, hogy végre megszabadulhassak tőle.
Kezdőlap 
