A Marble bár Sydney egyik impozáns szállodájában található a Hotel Hiltonban. Lélegzetelállítóan pompás a díszes márvány belső tér, a festett üvegajtók és mennyezet. Faragott mahagóni bútorok teszik teljessé a viktoriánus korszakra hajazó helyiségeket. Eredetileg az Adams Hotel adott otthont a bárnak melyet 1893-ban építettek, majd 1968-ban első osztályú minősítést kapott, ezek után gondosan lebontották és darabról-darabra helyezték át a Hilton Hotel mostani épületébe, ahol is 1973-ban nyitotta meg kapuit. A bárban rendszeres élőzene szórakoztatja vendégeit, kényelmes fotelok és kanapék biztosítják a kellemes szórakozást.
írta Ellael
Szerző
Üzenet
Crisiant Boldrewood
Don't Hide Your Real Face
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : Ellael, minden pm-et ide kérek :)
☮ Hozzászólások száma : 27
Tárgy: Re: Marble bár Vas. 13 Dec. 2015 - 13:34
Juliette, Cheyanne & Crisiant
*Nem akarok átöltözni, a fene tudja miért bár talán a csajnak igaza van, sokkal kellemesebb lenne. Valamiért kárpótolni akarom magam a félbeszakított randevú miatt, ha most hazamennék az olyan lenne mintha az egész estém kudarcba fulladt volna, így viszont….még meg lehet menteni belőle valamennyit. világéletemben olyan dolgokért voltam oda ami nem lehetett az enyém, ezért persze imádom a kosaras fiúkat és csak sóvárogva nézem amint a képeken mosolyogva ölelik át a barátnőjüket. Kompenzálok rendesen, azért meghülyülni nem akarok és bár a mai estéből nem látszik, de amikor kimozdulok otthonról azért, hogy kiszórakozzam magam, egészen vad estéket tudok produkálni. Levetem a pszichológus álarcot és átvedlem a végzet….apró asszonyává. * -De fontos, hogy megtaláljon az ágyban. *Nos nem minden forog a szex körül de azért elég sok gondolatot áldozok ezen oltár előtt, talán Melange is ott végezte volna ha Cyrano nem dugja bele a nagy orrát a levesembe és mostanra az is lehet, hogy egymást túllicitálva gyűrnénk a lepedőt a másik alatt. * -Óóóóó, és akkor a sorssal is kéz a kézben jársz, ő vezetett el hozzám. Tisztára mint a filmekben ahol már előre tudod mi fog történni. *Meglep, naná, hogy meglep a foglalkozása vagy inkább hivatás mert ehhez az kell, maximális hivatástudat és odaadás. Testőrként még golyót is bekap az ember h a védencét megmerénylik. Esetemben nem olyan vészes a helyzet, csak néhány kéjenc pasitól és a tömegből kellett kimenteni, de piszok jól jött. Már csak ezért is nem megyek haza, úgy érzem nem elég egy köszönöm, és még vissza is kell hívnom egy italra. Nem mintha a kakaó egyenértékű lenne a méregdrága koktéllal és még a poharat sem hozhattam el, de most jólesne egy kicsit beszélgetni. Alapjában véve könnyen ismerkedem és nem csak a férfiakkal, akár az utcán is csak úgy, mert az emberek érdekesek és kíváncsi vagyok rájuk, olyankor persze jobban érdekelnek szakmai szempontból, de Juliette egészen más. Egész kellemesen ejtőzöm a témában mikor felfordul a világ és szélsebesen illan el mellettem. Mire észbe kapok már az elütött férfi felé indulok, hogy segítsek, a pánik lassan de biztosan árad szét a testemben, alig tudatosul bennem, hogy az imént éppen az emlegetett testőri funkcióból kaptam ízelítőt, mert az egészet neki tulajdonítom, hiszen én csak annyit láttam, hogy a fickó fut felénk és aztán BUMM! Én meg sikítok és mentőért kiáltok. Juliette azonban nem enged ki maga mögül én meg értetlenül nézek rá, hogy most miért nem segítünk és a megjegyzésére csak összehúzom a szemöldökeimet és olyan képet vágok mint aki a legújabb James Bond filmet nézi amiben a főhős jobb mint Bruce Lee és Chuck Norris együtt véve, gyorsabb mint egy tünde és még repülni is tud. „Na peeersze.” Mert pont most, pont itt és pont őt ütötte el az autó aki kaszkadőr és tud esni. Ilyen nincs. * -Ilyen nincs! *Hangzik a gondolat fennhangon és kissé magasabb oktávon mint úgy általában, mikor a pasi feláll és dülöngélve ugyan de elindul. Minimum a csontjai felét össze kellett volna törni akkorát repült, de nem. Ami még a nagy csodálkozásom túráztatása közben is feltűnik az az, hogy doktornőnek szólít. Megszorítom Juliette karját, hát talán erősebben mint kellene de ha testőr, viselje el pisszenés nélkül, nekem most nagy szükségem van arra, hogy valamit nagyon szorítsak. * -Honnan…tudja? *idáig jutok mikor közli, hogy az asszisztensem küldte erre mert, hogy itt vagyok. Ez több ponton sántít, a szívem elkezd veszettül kalapálni, az agyam csikorog a temérdek gondolatfoszlány találkozásától. Nekem elvileg egy étteremben kellene ülnöm Melange-zsal, senki nem tudta, hogy ide készülök a bárba ami a város egy másik negyedében van, már csak azért sem mert _nem_szoktam_ ilyen drága helyeken lógni, ráadásul nincs is asszisztensem, mert egyelőre nincs elég bevételem, hogy alkalmazzak bárkit is. Még diákot sem részmunkaidőben. Szóval a pasi ismer ez kétségtelen és hozzám jött csak épp nem tudom miért, viszont minden bizonnyal régóta követ ha tudta, hogy itt vagyok. Az is kérdés, hogy mit akart amikor felénk rohant, és az is, hogy tulajdonképpen _ki_a_jófene_is_ő?* -Nnnekem…nincs asszisztensem. *Rebegem félig a fickónak félig Juliette-nek az infót. Játsszák le ők a dolgot.* -Te testőr vagy, most felbérellek! *Dobom be a köztudatba a megbízást, Juliette háta mögé állok és tolom őt a férfi felé.*
Sometimes we smile just to keep back the tears ...
Crisiant, Shivala & Cheyanne
Jobb lett volna, ha úgy találkozom az apró, fiatal emberi nővel, hogy nincsen mellette senki más, csak mi ketten, privátban. Nem fog gondot okozni a botsáska, aki majdnem olyan magas, mint én, s egyértelműen valami túlontúli ősi faj sarja. Nem szokásom nyíltan harcba keveredni a fajtánkkal, s nem azért, mert félteném a bőrömet. Prózaibb oka van; tudom, hogy mire vagyok képes, és marcangolom is magamat emiatt bőven, a múltam állandóan visszaköszön, s nem akarok több vérontást. A vörös hajú nő számomra ismeretlen, nem követett el bűnt azzal hogy Crisiant-tal beszélget. Magamban már most a keresztnevén hívom, holott muszáj lesz a hivatalos hangnemet megütni vele. Áh, ez amúgy sem lehetséges, hiszen nem vagyok az a típus, aki rideg, és távolságtartó. Nagyon is az érzelmeim rabja vagyok, pont ezen kéne dolgoznom. Az más kérdés, hogy titkokkal bőven el vagyok látva, és ha valaki arra kérdez rá, hát akkor egyből morcos, és kimért leszek, eltűnik az egyébként barátságos stílus. Pedig akarom én, hogy működjön, hogy egy közösség legyünk, ám az ismeretlen nő feltűnése most nagyon bezavar. Magamban már morgok rá, ökölbe is szorul a kezem, ám meglátom a járgányt, amely feléjük tart, így nekiiramodok. A kicsi védelme lenne a cél, de ha csak őt menteném meg, nem tudnám kimagyarázni, hogy a botsáskát miért nem figyelmeztettem. A francba. Ha itt volnának most az embereim, mennyivel könnyebb dolgom lenne? Sikerül ellöknöm őket, míg én frontális puszit engedek meg magamnak a terepjáróval, s mire feleszmélek, már a hátamon fekszem, és összerakosgatom a részleteket. Meg magamat is. Szinte sziklakeménységű vagyok, így alig vérzek, csontom is alig tört, az is már forr össze. Kell azért még pár nap, hogy teljesen rendben legyek, de más nem is biztos, hogy felépül egy élet alatt. Mintha sikolyt is hallottam volna. Vagy csak a fülem csengett? Bár este van, és alig vannak itt a közelben, főleg csak a két nő, nem kéne lelepleznem magamat. A kicsi még mindig sipít, a magas csaj meg olyan hűvös, mint egy jégcsap. A pillantása ellenben olyan poklot ígérően égető. Ki a franc ez, de tényleg? - Nyugalom doktornő... Régebben kaszkadőr voltam, ez most jól jött. – Bólintok a szőkeségnek, nem figyelve a magasra, akinek azért eljutott a tanácsa az elmémig, valahol mégiscsak igaza van. Egészen jól vagyok, kaptam már nagyobb pofonokat is, ez még egészen túlélem. Már magam alá húzom a lábamat, és féltérdre húzva a testemet, feltápászkodok, a falnak támaszkodva. Pár járókelő elhalad mellettünk, még mindig nagy szemeket meresztve, de nem foglalkozom velük, végtére is túléltem, nem? A homlomból némi vér azért szivárog, és a dzsekim is felhasadt, de oda se neki. – Pont ön után jöttem, az aszisztense mondta, hogy időnként erre lóg. Randall Crane. Zavarni viszont nem akartam. – Most a magasra nézek, és állom a tekintetét. Lejátszhatjuk az egyik oldalsó utcában is kiscsibém, ő az enyém!
Nem vagyok egy gúnyos típus, soha sem gondoltam, hogy van értelme, menekülés a gúny és a cinizmus is, nem véletlenül nem alkalmazom, nem is gondolnám, hogy azt hiszi, hogy így van. A köszönetére csak egy mosolyt kap. Úgy vélem, hogy ennyit megtehetek, végül is rosszabb is lehetett volna a helyzet, nekem pedig ennyi belefér, hogy legalább segítek neki, akár tényleg haza is kísérem, ha arról van szó, el ne vesszen nekem. - Ebben igazad van, így egy fokkal kellemesebb, bár talán átöltözve lenne még inkább az. - de persze, ha ő inkább a kakaó mellett dönt én nem vagyok feltétlenül ellene. Érdekes egy lány annyi biztos ezekkel a furcsa nevekkel, amiket az újdonsült ismerőseinek ad csak úgy önkényesen. Bár addig jó a dolog, amíg nem gúnyneveket talál ki, de nem érzem úgy, hogy bármelyiket is annak szánná, bár bőven lehet hogy mondjuk innentől már a páciensével már nem feltétlenül lesz majd olyan kedves, maximum kötelességből. - Oh szóval így gondolod. - nem tudom megállni, de felnevetek. Ez jót tesz most, ahhoz képest, ahogyan a napom indult mindenképpen. Nem gondoltam volna, hogy ma még akár nevethetek is, de jól esik. Azért egyértelműen kétérzelműek voltak a szavai és talán annak is szánta őket, de ahhoz nem hiszem, hogy eléggé ismerjük egymást, hogy ezt jobban is átgondoljam. Meghagyom a dolgot a fantázia szintjén. Inkább elindulunk kakaózni és már az sem lep meg különösebben, hogy simán belém karol, mintha jó barátnők lennénk, pedig épp csak pár perce mentettem ki arról a szórakozóhelyről, semmi többről nem volt szó. Sőt ha rajtam múlik taxiba ültetem és szépen hazaküldöm, nem bonyolítom meg a dolgot még plusz idő töltéssel, bár végül is belefér, nem sietek. - Nem biztos, hogy ismersz minden kosarast. A lelki kapcsolathoz nem feltétlenül az számít, hogy ki milyen magas. - vagy épp, hogy ki hogyan néz ki. A belső a lényeg, a másik akárki lehet, vagy épp akármi, ha meg van az összhang, akkor miért ne alakulhatna ki valami akkor is, ha a szintkülönbség netán szokatlan? - A véremben van, embereket védek testőrként, és biztonsági rendszereket telepítő cégem van. Tudom mikor van valaki bajban. - épp van időm még a válaszra és a kedves mosolyra, amikor bevillan a jól ismert érzés, hogy valaki van a közelben, aki olyan, mint én, de nincs időm keresni, hogy ki lehet az, mert érzem a lökést, aminek hála a szemközti falhoz préselődünk mindketten a szöszivel, még hozzá leginkább én neki. Azonnal moccanok, azaz fordulok és a hátam mögött tartom, ő pedig sikít, én pedig a szememet húzom össze, hogy ne sértse a fülemet az éles hang. A fickó felkenődik aztán... feláll... biztos, hogy közülünk való és nem tudhatom, hogy kicsoda. Az arca nem ismerős, ami még inkább arra adhat okot, hogy óvatos legyek, így hát nem igen engedem ki magam mögül a szöszit, maximum inkább csak kukkantgatni. - Talán nem sérült meg annyira... kaszkadőr is lehet, aki ért az esésekhez, de jobb lenne... - nem engedem, hogy megmoccanjon és azt sem, hogy közelebb menjen a fickóhoz, aki lassan tényleg kezd feltápászkodni. Remélem nem teszi látványosan helyre a törött testrészeit, hiszen nem hiszek én abban, hogy tényleg kaszkadőr lenne, szó sincs róla. Valószínűleg megsérült csak épp már jön rendbe, nem csoda, ha nem akarom oda engedni a lányt, egy ember. ~Ki vagy? Mutasd meg a lenyomatot, hogy tudjam, vagy tűnj el innen, túl sok az ember.~ A fickóra koncentrálok, aki most a fejében hallhatja a hangomat. Talán veszélyes. Hiába mentett meg minket attól még nem egyértelmű, hogy nem az, főleg hogy felfedte magát ennyi ember előtt. Nem tudom, hogy kicsoda, jobb óvatosnak lenni, nekem pedig az a dolgom, hogy óvatos legyek mindig. ~Mondd azt, hogy semmi bajod, hogy profin esel és nem sérültél meg.~ A járókelőknek,a lánynak kell valami mese, hogy ne kezdjenek el mindenfélét kitalálni, az senkinek se lenne jó.
*Igazából nem szoktam én ennyire elveszni és elveszíteni magam és az önuralmam, de a tömeg nem kifejezetten a kedvencem. nem mondom egy kisebb bár ahol külön bokszok vannak és az ember el tud vonulni….persze lehet, hogy itt is voltak de nem jutott rá időm, hogy körülnézzek, ha lett volna sem veszem észre. Kint a szabad levegőn már sokkal jobb és kezd visszatérni a magabiztosságom, a néhány járókelőtől eltekintve kettesben vagyunk, csak az a fránya alkoholszag ne lenne, attól rossznak érzem magam. Én csak egy nőt látok magammal szemben aki ugyan szép magas és határozott, már-már férfias jegyei vannak a kiállásában, nem külsőre, annak tökéletesen nő, hanem a fellépése, az. Amolyan védelmező és harcias és nem véletlenül jutott eszembe róla a muskétás. Szóval akkor is „csak” nő és mint olyan hiába tűnik erősnek, kétségeim vannak afelől, hogy egy éles helyzetben a falra kenné a szatírokat. * -Ja, persze a koktél, meg a sötétség. Így már mindjárt más. *Nem tudom, talán kicsit gúnyos volt, én meg egy hülye idióta ha még itt vitriolozom.* -Köszönöm, tényleg rendes tőled. *Azért mégis csak jobb ha nem egyedül vagyok, bár egy taxiban mi történhetne velem? Nem New Yorkban vagyunk, hogy lépte nyomon félnie kellene az ember lányának, hogy kirabolják és megerőszakolják, vagy összeakad egy pszichopatával. Nem mondom az utóbbira szívesen befizetnék pusztán szakmai jelleggel, érdekes és izgalmas lehet kicselezni, megismerni a baját és…persze nem hiszem, hogy ki tudnám gyógyítani, inkább hanyagolom a gondolatot. Már attól is nyugodtabb vagyok, hogy nem szedi le a fejem amiért elneveztem, felpislantok rá míg zsepit keresek és bólogatok mikor egyetért.* -Hát igen, nem szoktam mellélőni. *Rámosolygok és takarítok, utóbbit feleslegesen mert úgy is piaszagú maradok, épp csak a komfortérzetem egy része tér vissza tudati szinten, hogy én legalább megpróbáltam. szerencse, hogy nem kocsival vagyok és mennék azzal haza, az isten sem mosná le rólam egy igazoltatáskor, hogy nem vagyok hullarészeg, aztán mehetnék vért adni és búcsúzhatnék el a jogosítványomtól amit nem is használok azóta, hogy a szüleim visszaköltöztek Angliába és vitték a kocsit is. * -Igen tudom, csak mégis, legalább nem tapad rám annyira és nem folyik tovább a bugyimba. *Az is valami, és nők vagyunk egymás közt, nem kell tovább magyaráznom, minden bizonnyal tudja miről beszélek. Egy kicsit elábrándozom az említett kosaras srácon de tovább is tolom a témát, mivel nem nekem való. Ők még Juliette-nél is magasabbak, meg sem találnának az ágyban. Egy kicsit én is olyan vagyok mint Cyrano, az igazi, van öniróniám és nem szégyellem használni. A megjegyzésén felnevetek, tiszta csengő hangon, én már csak tudom, hogy nincs igaza, nincs még olyan sok páciensem, hogy statisztikát készíthessek de a gyakorlati éveim alatt azért akadt jócskán amiből mazsolázhatok. * -Óóóó, hidd el, a méret a lényeg. *Kivételesen nem magamra gondolok, de ez már az én dolgom, én is benne vagyok a statisztikában és nem azért mert pici vagyok. Nekem is számít…a méret. Ezt azonban nem most fejtem ki, talán a kávé közben vagy amit kér. Kakaó, idejét sem tudom mikor ittam utoljára, eddig nem is hiányzott de most a nyál is összefut a számban. Imádom a kakaót, jobban mint a teát bár azt sem vetem meg, egy remek és hangulatos teázó bármikor jöhet. * -Kakaó, oké. Mehetünk. *Azért nem karolok belé, mondjuk ha a bizalmas jó barátnőm lenne, megengedhetném magamnak és neki, de még nem aludtunk egy ágyban a fél éjszakát átbeszélve a pasikról. A cipőm sarka kopog mint a fene, ahogy lassan de biztosan kijutunk a bár körüli zsibongásból, autó is csak elvétve jár az úton. Élvezem a friss levegőt és mélyeket szippantok belőle, talán kitisztul a tüdőm végre és az alkohol szagot sem fogom magamon érezni. Nincs hűvös de a nedves blúzom megborzongat, ezért átölelem magam, hogy legalább egy darabot lefedjek a szellő elől. * -Gondolod? A fene tudja én nem láttam még kosaras pasit törpét ölelgetni. Pszichiáter vagyok és hipnoterapeuta. Tudod elaltatom az embereket és mikor csettintek meggyógyulnak. Persze elég sokat kell csettinteni. *Nem én vagyok ebben gyakorlatlan hanem a betegek nagyon betegek, egy beteg világban élünk és úgy érzem, ahogy mind jobban civilizálódunk, úgy leszünk egyre betegebbek. *-És te? Mikor nem mentesz törpe, zavarodott nőket a bárból? *Ismét egy kis önirónia. Csorgunk ki tudja hova, nem mondta melyik az a hely amit ő jónak talál, ismerem a várost elég jól, de erre számos kis teázó és kávézó van, későig nyitva tartó cukrászda. Már-már elfelejtem, hogy mit mondott a koktélról és a sötétről és mire asszociáltam én, talán még hallom a válaszát a kérdésemre, de már látom, hogy minden rémálmom visszaigazolást nyer. Na jó, csak egy férfi, de úgy rohan felénk mint egy buldózer, vagy egy űranyahajó. A kocsiról fogalmam sincs, mármint valahol a tudatom mélyén ott van a közeledő hangja, de kit érdekel, hiszen az úttesten megy mi meg a járdán. Ez így van rendjén és nincs okom mást feltételezni. A pasi veszélyesebbnek látszik, próbálok kitérni előle, közben nekimegyek Juliette-nek, kapva kapok az alkalmon és a karján, belé kapaszkodom, persze mindez pillanatok alatt játszódik le és megijedni sincs időm, emrt máris repülünk neki a házfalnak. Mivel én mentem belül, a falhoz préselődöm, Juliette pedig jó eséllyel hozzám. Abban a pillanatban csattanás, tompa puffanás hallatszik gyors egymásutánban az én sikolyommal együtt. A szám elé kapom a kezem mikor kissé magamhoz térek a fáziskésésben lévő ijedtségemből és meglátom a férfit a földön. Olyan mint egy rongybaba, de ~BASSZUS!~ *Sétáló rongybaba, vagy majdnem. Tócsányira kerekedett szemekkel, a sikítás után némán nézem ahogy felkönyököl és szinte semmi baja. Én biztos az összes csontomat összetörtem volna. Nem láttam még de olvastam róla a tanulmányaimban, hogy van ilyen. Na nem sérthetetlenség hanem a sokktól nem érzett fájdalom. Az adrenalin az imént elöntötte az egész testem, már a vérem helyett cirkulál az ereimben, érzem a fémes ízt a számban és még mindig Juliette-t markolom, hacsak nem fejtette le a satuként rászoruló ujjaimat magáról. * -Ó te jó ég, ó te jó ég. Megsérült. Hívni kell a mentőt, hívd a mentőket Juliette! *Nem tudom miért nem merek odamenni hozzá, csak lassan tudatosul bennem, hogy segíteni kellene, nem engedni felállni. Tutira eltörte minden csontját akkorát repült. Aztán egyik pillanatról a másikra pattan bennem valami és elindulok.* -Ne álljon fel uram, megsérült, mindjárt jön a mentő, már hívtuk……ugye hívtad? *Nézek aztán Juliette-re kérdőn, közben közeledem a pasihoz, hogy a földön tartsam.*
Sometimes we smile just to keep back the tears ...
Crisiant, Shivala & Cheyanne
Az utcán sétálok, kissé szakadtas bőrdzsekiben, pólóban a bár felé, ahonnan az embereim jelezték, hogy az emberlány ott tartózkodik. Nem is azért szemeltem ki, mert látom benne a harci vágyat, amellyel a cirkusz meghatározó tagja lehet. Sokkal inkább azért gondolom, hogy szükségünk lehet rá, mert a lelkiereje komoly, és megérdemelné, hogy több legyen, mint ami jutott számára. Keveset tudok ugyan róla, mégis követem egy ideje, hogy már ebből is egyértelműnek lássam, vakmerő, fejest ugrana a veszélybe, és kiváncsi természet, talán nem lepném meg azzal, ha valami új világot tárnék fel előtte. Többen is ajánlkoztak, hogy majd beszervezik, de nem, ezúttal saját magam megyek, nincs szükségem csapatra, biztosításra, csakis kettesben kell lennünk ahhoz, hogy ez működjön. Végülis ezt nem nehéz elérni egy hipnoterapeutánál. A külsőm alapján is bőven olyan páciens vagyok, akire ráfér a lélekgyógyászat. A fiatal doktornő nem is sejtené, hogy mennyire. Így az álcám nem is annyira álca, mondhatni tudatosan választottam meg, hogy kit akarok a soraimba. A cirkuszt egyébként sem kell szó szerint érteni, ha nem kíván ott dolgozni, maradhat a helyén, de az én beavatottamként. Későre jár már, az éjszakai élet viszont javában tombol, nem akartam korán érkezni, jó is, ha van már benne néhány ital. Befordulok az utcán, hogy a bárt célozzam meg, amikor éppen kilép onnan, egy másik nővel. Miután most nem sokan járnak az utcán, egyből átcikázik rajtam az érzet, az a másik is olyan, mint én. Azt nem tudom megállapítani, hogy miféle, de hogy nem ember, az biztos. Nem, talán ezt is kizárhatom, hogy figyelő, ahhoz túl erős esszenciát érzek. S hogy mit akar a dokinővel? Nem tudom. Talán Crisiant máris többet tud a világunkról, mint sejtettük? Próbálok lehiggadni, ami ismerve a szüleimet, s a hátteremet, igen nehéz mutatvány. Ám miután évszázadok óta próbálok felelős vezető lenni, ha nekem nem megy a lenyugodás, hogyan taníthatnám meg másoknak? A tervem sajnos dugába dőlt, mert az orvoshoz akartam menni, mintegy véletlenül meglepődve, hogy hetek óta hozzá akarok bejutni, és lám, egy szórakozóhelyen akadunk össze véletlenül. Ehhez képest egy másik halhatatlan karmaiból kell kimenekíteni. Zsebre dugott kézzel morgolódva tűnődöm rajta, hogy a váratlan helyzet vajon mit is eredményezzen, amikor a szórakozóhely utcájából egy terepjáró tűnik fel, talán észre sem veszik a nagy beszélgetés közepette, ráadásul az utcazajtól sem lehet hallani, hogy a vezetője totál be lehet nyomva, mert felvezeti a járdára a kocsit. Nekiiramodom, és pár lépéssel érem be a két nőt szemből, és lököm őket beljebb, így engem kap telibe. Egyetlen szerencsém az, hogy más járókelők így nincsenek, mert a szélvédőn átbucskázva most biztosan összefutna a nép, ahogyan földet érek, kicsavart tagokkal. Reccsenést is lehetett hallani, a kocsi viszont fékezés nélkül kanyarodik be az egyik utcába, nem is lassít. Az emberfeletti erőm, és a regenerációm majd segít, hogy átvészeljem, kaptam ennél már bőven nagyobbakat is. Csak a magyarázkodás marad majd. Igyekszem feltápászkodni, még kissé nehezen meg, csak felkönyökölök, és megrázom a fejemet.
Ha tudnám mit gondol és hogy végül is igaza van. Nem lenne nagy gond, hogy itt mindenkire a frászt hozzam. Épp csak elég lenne egy kicsit odakoncentrálnom és vörös lángokkal lobogó szemmel néznem arra, aki próbálkozik a feneke fogdosásával és biztos, hogy menten halálra rémülne, vagy a piamennyiségre fogná a dolgot. De persze nem tennék ilyet, nem is tehetem, inkább csak segítek a szöszi törpének, hogy épségben kijusson innen és közben ne omoljon össze teljesen, mert hát ennek már odabent meg volt az esélyes és nem szívesen néztem volna végig, ahogyan szegénynek komolyabb baja esik végül és úgy kell kikísérnie valami biztonsági embernek. Ahogy mondani szokták elvileg az erősebb dolga az, hogy segítse a gyengébbet, nem pedig az, hogy terrorizálja, csak épp itt ez még egyelőre nem mindenki számára egyértelmű. - A koktél és... tudod mégis csak sötét van. - meg aztán már bent is megijedt a tömegtől, ha szembe jönne vele az utcán egy kétes alak, talán az csak még inkább a frászt hozná rá, aztán jöhet a sikítás, meg... nagyjából ennyi, mert ha valaki tényleg veszélyes, akkor még csak tenni sem igazán tudna ellene, akármennyire is akarna. Az ölelése ettől még meglep, nekem csak egy suta viszonzásra futja. Nem vagyok hozzászokva az ilyesmihez, gyakorlatom sincs benne és amúgy is elég meglepő, hogy valaki csak úgy ölelget. Arra viszont tényleg kíváncsi vagyok, hogy vajon nekem milyen becenevet adott, mert biztosan kitalált már valamit, talán már odabent, vagy amikor kiszúrt a pult másik végében? Amikor meghallom azonnal mosoly szökik az arcomra. Végül is a helyzet függvényében kifejezetten találó, tényleg én vagyok az, aki segítek most neki és kimentem ebből a finoman szólva is kellemetlen helyzetből. - Azt hiszem mindenképpen találó. - nem vagyok egy sértődős típus, meg hát egyébként is én voltam az, aki úgy döntöttem, hogy segítek neki, és a továbbiakban is ezt teszem, pedig beültethettem volna erőszakosabban is egy taxiba, hogy hazavigyék, de amúgy is azért jöttem ide, hogy egy kicsit elvonatkoztassak a napomtól, ő pedig azt hiszem erre tökéletes alapot ad. Ember és az emberek valahogy... egyszerűek, legalábbis hozzánk képest mindenképp egyszerűnek tűnnek, és ezzel még csak nem is lebecsülni akarnám őt, de lássuk be... az esetlen kis próbálkozása, ahogyan igyekszik felitatni az alkoholt a ruhájáról, határozottan szórakoztató jelenségnek tűnik, bár nem akarok a balszerencséjén kárörvendeni, de mégis mosolyogva nézem végig, ahogyan próbálkozik. - Azt hiszem egy kiadós mosással többet érsz majd. - nem hiszem, hogy ez hasznos így, maximum időlegesen nyerhet vele valamennyit, de majd kiderül, hogy egyáltalán mennyit, mert a szag nem fog megszűnni és a ruha sem szárad meg, maximum tény, hogy egy fokkal kevesebb lesz benne legalább a folyadék. - Pedig azt mondják nem a méret a lényeg. - reagálom le először az utolsó szavait, aztán szépen biccentek neki, hogy induljunk el. - A kávé nem segítene, hogy aludni tudjak, a boromat pedig már megittam, de egy meleg kakaó, esetleg tea jól jöhet, tudok egy jó helyet. - aztán ott már ihat, amit szeretne, akár kávét is, ez már rajta múlik, én éjszakára nem szeretek ilyesmit fogyasztani, nem kedvezne az alvásnak és azt azért még tervezek mára mindenképpen. - Egyébként a kosaras pasik kedvelik az alacsony nőket, nem az a fontos, hogy hány centi vagy. Na és mivel foglalkozol? - ez még nem derült ki a szavaiból, csak hogy volt egy félresikerült randija és hogy van egy páciense, de ez még önmagában sok mindent jelenthet. Lehet orvos is akár, de aztán ki tudja, vannak akik nem minden szót használnak megfelelően, akármi is lehet ettől még, amit dolgozik. Annyi biztos, hogy nem kosaras.
*A hangzavar nem éppen aktuális egy beszélgetésre, de mégis meghallotta a magyarázkodásomat. Igen, bólintok enyhe, eltévedt mosollyal, én már csak ilyen vagyok, szórakoztató és jobban meg is jegyzem a pácienseim problémáját ha neveket társítok hozzájuk. A becenevek nem feltétlenül utalnak a frusztrációjukra, sőt a legtöbb esetben egyáltalán nem, viszont az én dolgomat megkönnyíti. Egy idő után szokásommá vált és nem csak a pácienseim kaptak ragadvány neveket hanem mindenki más akivel találkoztam és esélyes volt egy újabb találkozás. Ebből a szempontból az én lovagnőm kivétel, de lássuk be, mélyebb benyomást tett rám azzal, hogy kisegít a szinte szó szerinti szorult helyzetemből. Frappánsabban oldom meg a pohártól való szabadulásomat mint a saját menekülésemet, így már nincs akadálya annak, hogy pillanatokkal később friss levegőt szívjak és meg is teszem. Kissé kitisztul a fejem, nem pánikolok tehát képes vagyok normális ember módjára gondolkodni és érezni. Már nem hiszem azt, hogy mindenki ellenem van és azt sem, hogy Ms. D`artagnan fel akar csípni, pedig ez is megfordult a fejemben egy röpke pillanatig. Nem sokkal később már igazolást nyer, hogy nem véletlenül adtam neki a lovagias nevet, azért megmosolyogtat a szándék és az, hogy vele nem eshet bajom. Persze nem tudhatom, hogy akár fél kis ujjal is leteríthet bárkit, ezért inkább tréfásan érint a kérdés.* -Hogy ne legyen baj? Hát ez….igazán kedves. *Nem is tudom mi legyen, egyelőre élvezem a friss levegőt és hálásnak érzem magam, a kettő együtt pedig szinte szédítő, nem is csoda, hogy elragadtatom magam, utána persze magyarázkodhatok, és még én gondoltam azt, hogy ő akar engem felcsípni. Jelenleg pont fordítva áll a helyzet. Ég az arcom, roppant kínos ahogy paskolgatta a hátam és láthatóan ő sem tud mit kezdeni a félreérthető viselkedésemmel, ezek után hogyan kísértessem magam haza? Pedig most mindent bevállalnék csak ne kelljen egyedül maradnom, a randimnak annyi, a páciensem meggyógyult és még csak meg sem tudom ünnepelni, itt állok nyakig koktélosan mint aki berúgott és azt sem tudta mit csinál mikor magára öntötte a fél italpultot, otthon pedig nem vár más mint az üres lakás és néma csend. A kérdése eltereli a figyelmemet a korábbi ölelgetésről, már csak azért is mert azzal együtt be is mutatkozott. Nem is tudom, egy kézfogás ezek után nem félreérthető? Ha csak a kapott nevére gondolok máris megjelenik előttem köpenyben, karddal a kezében, tollas kalappal a fején, ajkaim jó szélesen nyúlnak szét.* -Már kaptál. Crisiant vagyok, Crisiant Boldrewood. Örvendek Ms. D`artagnan. *Gyorsan a táskám mélyére fúrom magam zsebkendőért, de azért lopva felpislogok rá. Megtalálom a papírzsebkendős csomagot és előhúzom, majd nekiesek a ruhámnak egy marékkal, hátha valamennyit sikerül felitatnom a koktélból. Szerencse, hogy a színe miatt nem nagyon látszik rajta semmi csak én érzem ahogy rátapad a bőrömre és roppant kellemetlen, a belőle áradó szag pedig….olyan mintha három napja innék egyfolytában. Amikor már nem marad több a csomagból, egy kupacba gyűröm az egészet és igyekszem nem összenyomni, különben a kezemen folyna végig az egész amit sikerült papírba börtönöznöm. Immár visszanyertem a megszokott magabiztosságomat, elegendő tér van körülöttem, friss levegő, finom és nem szagos. Eltipegek a pár lépésnyire lévő szemeteshez és kidobom az elhasznált itatóst, majd ha nem suhant utánam visszamegyek hozzá. Kezem a táskámat markolássza míg a másikkal a hajamat igazgatom tincsenként.* -Szóval séta. Gyalog elég messze lakom innen, a város szélén, de még nincs kedvem hazamenni. Esetleg tudsz olyan helyet ami nem zsúfolt? Ha már nevet adtam, beszélgetnünk kell. Tényleg irtóra hálás vagyok amiért kimentettél, de ígérem nem ölelgetlek többé. Egy kávé, vagy egy pohár bor? A randimnak annyi, szerintem még most is ott ül az étteremben és próbál rájönni mi is történt. Azt hiszem rossz választás volt. Így van ez ha az ember lánya kapkod és némileg be van határolva, mert a centik rabja. Pedig egy kosaras pasi….mindegy. Sétáljunk. *Rámosolygok, bár a történtek után már azt is óvatosan teszem, mert nem ő ölelt a keblére hanem én cuppantam rá. Legalábbis kívülről nézve úgy tűnhetett. Elindulnék de nem tudom merre, ha ajánl egy helyet már okosabb leszek. Őt nézve valószínűleg meghalna az unalomtól egy általam kedvelt teaházban, azt pedig nem szeretném ha mellettem fordulna le a székről.*
Igazság szerint talán azt hiszi, hogy én vagyok az, aki rajta segítek, pedig ez nem teljesen van így. Kölcsönösen segítünk egymásnak, mert ugyan megpróbálom kimenteni a tömegből, de egyben nekem is segít azzal, hogy elvonja a figyelmemet arról, ami miatt ide jöttem és iszogatni kezdtem. Sokkal jobb, ha nem gondolok a mai újabb kudarcra, ha nem merengek a múltamon, hanem inkább elvonatkoztatok tőle és arra figyelek, hogy kihúzzam a szöszit a szorult helyzetéből, mert nagyon is abban van. Kész csoda, hogy még nem verte le jobban a víz a pánik miatt, amibe esnie sikerült. Nem irigylem, ilyen méretekkel egyébként biztosan nem lehet könnyű dolga, de mondjuk egy kicsit több önbizalommal sokkal többre menne, akkor nem ugrana meg minden egyes érintés hatására, ami eddig újra és úja megtörtént. - Oh világos, tehát beceneveket osztogatsz a jellemzők alapján. - így már világos. Mosolyogva bólintva nézek hátra rá, de tényleg nagy a hangzavar, nem most kérdezgetem tovább, az nem hiszem, hogy hasznos lenne, amúgy se tudna válaszolni rendesen, annak pedig semmi értelme, hogy kiabáljunk. Majd kint a friss levegőn és persze nyugodt körülmények között sokkal egyszerűbb les beszélgetni, addig még türelmesen kivárom a soromat, csak előbb meg kell szabadulni a poharától, mert így biztosan nem jutunk ki. Ezt egészen frappánsan meg is oldja szerencsére, így az ajtón már gond nélkül ki tudunk jutni, nem állít meg minket senki sem. Úgy fest a taxira viszont nem tart igényt, és talán már attól sem tart, hogy rosszat akarok neki. Ez is valami, legalább nem olyan vészesen paranoiás, mint ahogyan először gondoltam. - Rendben, akkor inkább séta, az tényleg biztosan jót tenne. Közel laksz, elkísérjelek, hogy ne legyen baj? - nem tudom, hogy merre lakik, én nem lakom túlságosan messze, de persze az ő dolga, hogy mit választ a lehetőségek közül. Szívesen vele tartok, nekem sem árt egy kis séta és a fejem is kitisztul majd tőle rendesen és valószínűleg az övé is. Már épp jönne az újabb kérdés, ami nagyon ki akaródzik már csúszni a számon, de nem jutok el addig, mert elengedi a karomat és jön a következő meglepetés, amikor egyszerűen csak átölel, én pedig leginkább meglepetten állok a hirtelen jött gesztus miatt, amit egyelőre nem is igen tudok hová tenni, főleg hogy a magasságkülönbség miatt igen kétes helyre kerül a feje a nagy ölelkezésben. Sután megpaskolom a hátát, ennél többre nem igen telik tőlem. Egyébként sincs gyakorlatom a nagy érzelmi kitörésekben... sosem volt benne részem, nem volt szerető anyám, csak az apám, aki igyekezett mindent megadni,d e valahogy ez a része kimaradt a kapcsolatunknak. Kissé zavartan köszörülöm meg a torkomat, mielőtt sikerül megszólalni. - Szóra sem érdemes. - zavart mosoly, ha rájön, hogy mit csinál, talán magától hátrébb húzódik és nem nekem kell a dolgot indítványozni, a végén még kellemetlenül érezné magát miatta, az pedig nem vélem, hogy ez legyen a vége, szegény odabent már így is kellően összeomlott nem is olyan régen. - Cserébe elárulhatod én milyen becenevet kapok majd, ha nem épp Julietteként gondolsz rám. - ezzel egyben a bemutatkozást is sikerül elintézni, hiszen erre eddig még nem került sor.
*A koktél kellemesen csiklandozza a torkomat és némi forróságot is csempész a bőröm alá. berúgni ennyitől nem fogok és még csak a gátlásaimat sem oldja, de annyit azért elérek vele, hogy nem pánikszerűen rohanok ki a vakvilágba, ahova úgy sem érnék el, hanem megvárom míg Ms. D`artagnan lesz olyan kedves és kivezet. A fene sem gondolta, hogy pont egy égimeszelő nő lesz a lovagom, de momentán úgy néz ki, még az italt is kipipálhatom. Nem vagyok önmagam, nem bírom a tömeget, nem értem mit lehet ezen élvezni, miért jár ide annyi ember, én biztos, hogy be nem tenném a lábamat egy olyan helyre ahol az egy négyzetméterre jutó emberek száma meghaladja a kettőt, akkor sem ha világbajnok műsor van. Mint fuldokló az utolsó szalmaszálba – ami lássuk be még a lefestett helyzet ellenére is kész öngyilkosság – kapaszkodom a nő karjába és amennyire a tűsarkak engedik, tipegek utána. Nem tudom miért kérdezte azt amit kérdezett, de ha már érdeklődik előadom a történetet kissé aszalva, lefogadom, hogy sokat nem ért belőle, de erre most nem igazán gondolok. A visszakérdezésre idegesen felkacagok, méghogy színdarab……aztán eszembe jut, hogy talán nem érti, igen, ez lehet a baj.* -Cyrano a páciensem, miatta jöttem de *kiabálom talán hangosabban a kívántnál de épp felcsendült a zene a hátunk mögött és prezentálom az öregkori süketség velejáróját, ha én nem hallom a hangom, akkor a másik sem. *-Akkora orra van mint Cyranonak, Melange pedig a ma esti randim….volt. Minden nap Melange-os kávét kér a büfében. *Menet közben néha elhajlok egy tapizásból de amikor már a él előtt vagyunk és én is látom az alagút végén az utca fényeit, egy erőteljesebb markolásból ugrok ki rémülve. Nem vagyok prűd vagy ilyenek, de csak akkor szeretem ha tapiznak amikor én mondom, hogy tegyék. Most valahogy nem vágyom rá, pláne, hogy fogalmam sincs kinek a keze turkált a fenekemen. Mint a jó szabó aki ellenőrzi az anyag minőségét mielőtt megvenné a császár új ruhájához. * -Épp elég ha kóstolgatnak. *Megpróbálom a jelenlegi hangulatomat túllicitálni egy szúrós nézéssel amiért kinevet, biztosan remekül szórakozik, hát legalább kettőnk közül az egyiknek jó estéje van. Az enyémen már nem lehet javítani, úgy van elcseszve mintha csak a Mikaelson fivérek munkálkodtak volna rajta. Teljesen elfelejtettem a szorongatott poharat, amikor megemlíti, hogy esetleg tolvajnak néznének vele, értetlenül bámulok rá, majd le a pohárra és meglepődöm. Egy nagyon jóképű pasi remek időzítéssel pont akkor lép be az ajtón és közelít felénk, egy bájos és zavart mosollyal nyomom a kezébe és már lépek is tovább nehogy visszaadja. A meglepetés ereje rá is hatással van, csak nézi az üres ivóedényt, vesz egy nagy levegőt és továbbadja. A pohár megkezdi hosszú, végeláthatatlan útját a tömegben. * -Nem tudom….talán jólesne egy kis séta. Friss levegő a meleg és a súlyos parfüm, meg a verejtékszag, tudod… *Hirtelen elhallgatok, persze, hogy tudja ő is nő, ám nem tudom mennyire vette magára a verejtékszag emlegetését. Még elmerengek azon, hogy magyarázkodjak vagy sem, de annyi ideig tart, hogy a végén már teljesen felesleges. Az egész jelenet egy randi végéhez hasonlít, a nő annyira határozott, hogy kezdem irigyelni, persze ilyen magassággal nekem sem lennének problémáim, simán szemezgetnék a kosárcsapat tagjai között, de így….mondjuk egy zsoké még elmegy, esetleg autóversenyző, de őszintén, Sydney városában nem sok ilyen járkál. Amint kiérünk veszek egy mély levegőt, aztán még kettőt gyors egymásutánban, úgy élvezem mint egy orgazmust, és érzem ahogy a lelkem megnyugszik, már nem háborog mint a viharos tenger, őszinte mosolyra is képes vagyok, tényleg örülök. Elengedem a nő karját és elragadtatom magam, átölelem mint az anyámat szoktam.* -Köszönöm, tényleg hálás vagyok….khmm….ööö…bocsánat. *Hamar rájövök, hogy ez félreérthető, annál is inkább mert kettőnk között az ölelkezés azzal jár, hogy az arcom a két keble közé ékelődik, úgy zuhanok bele a zavaromba mint galambszar a szélvédőre. Azt viszont már tudom, hogy a nőnek finom illata van.*
Az emberek néha tényleg szórakoztatóak, bár nem mondanám, hogy köztünk nincsenek olyanok, akik kissé mondhatni komplexusosak. Nekem is vannak lelki bajaim, de azért nagyobb tömegben még nem tör ki a frász, persze azt sem igen tudom, hogy milyen érzés lehet ennyire aprónak lenni. A lány elég alacsony, szó se róla és jelenleg úgy látom nem igen látná meg a méretei pozitív értékeit. Azt hiszem ez most valahol érthető is, hiszen még csak azt se könnyen találja meg, hogy merre lehet a kijárat, hiszen nem lát el a fejek felett, vagy ha vissza akarna jutni a pulthoz szomjasság okán akkor is meg van nehezítve a dolga. Nehéz ennyi ember között lavírozni még nekem is, ő pedig volt olyan balga, hogy mindennek itallal a kezében kezdett neki. Ha jól sejtem még nem igen volt ilyen helyen, vagy ha igen hát nem gyakran, netán akkor, amikor elég kihalt ahhoz, hogy ne okozzon gondot az a sok-sok ember, aki elállja az utat. Bár ha teszem azt most bekapcsolna a füstjelző és kapnánk a nyakunkba egy kis vizet, ő ázna el legutoljára... mondom én, hogy ennek is van előnye, bár abszurd feltételezés, hogy elázhatunk idebent én is tudom. Csak egy mosollyal reagálom le, amikor felhajtja az italt. Neki fizettem ki, nem zavar különösebben, hogy esetleg még morcos is a dolog miatt. Nem akartam, hogy úgy tűnjön valamiféle kegyelemkenyér ez, csak szimplán segíteni akartam neki, mert úgy láttam, hogy ez mindenképpen ráfér és úgy érzem e téren még mindig nem nyúltam félre. A pohár marad nála, gondoltam, hogy nem megy vissza a pulthoz, majd valahol letesszük egy asztalra a kijárat környékén, úgy sem engednének ki vele együtt. Újabb mosolyt csal az arcomra, amikor rámarkol a karomra, miután elindultam mutatva neki az utat. Nem így terveztem az estét, de végülis a borom meg volt, nem olyan vészes a helyzet, mint amilyennek elsőre tűnt, talán neki sem. Azért időnként hátrapillantok, bár nem igazán értem, hogy miről is beszél, a nevek elég furcsák, amiket emleget? - Cyrano? Melange? Mintha valamilyen elfuserált színdarabot próbálnál épp? - inkább csak viccelek, nem szánom a megjegyzést bántónak egyáltalán. Tényleg apró, főleg most így hogy jön utánam és hogy látom a többség mennyivel magasabb nála. Végül is azért el nem veszett volna a tömegben, csak kellett volna egy kis idő, amíg összeszedi magát, legalábbis úgy vélem, bár azt hiszem ezt ő nem osztaná most. Persze a kis megjegyzésemmel is inkább viccelek, elvonni szándékozom a figyelmét, mint megbántani. Tényleg furcsák a nevek, azt nem tudhatom, hogy akit ismer, azt elnevezi, ennyire még nem ismerjük egymást, de biztosan szórakoztatna a tény, ha tudnám nekem milyen nevet adott. - Jól van... nem fog megenni senki sem. - pillantok hátra már-már nevetve, amikor szinte megugrik mögöttem és még sikkant is. Tényleg nem viseli valami jól a tömeget, az már biztos, de talán mintha kissé túldramatizálna. Én is találkoztam egy-egy kéretlen kézzel, de nem foglalkozom velük, bár talán a magasságom és a komoly megjelenésem miatt egy fokkal kevesebben próbálkoznak velem, mint vele. - Le kellene tenned a poharat, azzal együtt biztosan nem léphetünk ki az ajtón. Hívjak neked egy taxit? - nem tudom, hogy mivel jött, remélhetőleg nem biciklivel, azzal most nem könnyen jutna haza, főleg ebben a lelki állapotban. Én nem lakom innen messze, nincs kocsim, sétálhatok, vagy foghatunk ketten egy taxit. Talán azt is beadhatom neki, hogy útba esik hazavinni, mert úgy láttam a meghívást is kissé zokon vette, vagy félreértelmezné, még esetleg ezt is rossz néven venné. De először jussunk ki a friss levegőre, utána már talán jobban tud ő is gondolkodni, ha kicsit kitisztul a feje és nem lesz körülöttünk annyira sok ember.
*Nem vagyok pánikbeteg, csak az azt megelőző állapotban szenvedek. Nem kellemes a tömegben ácsingózni úgy, hogy ki sem látok semerre és mindenki nekem jön. Nem a tipikus pánikroham jön rám, attól azért messze vagyok de egyfolytában az kattog a fejemben, hogy „ki innen!” Minél messzebbre, ki a friss levegőre, hogy mélyet szippanthassak belőle, tele legyen vele a tüdőm, tisztuljon ki a fejemből és az orromból a rengeteg parfüm és verejtékszag. Átkozom Cyranot és a dögös bigét aki volt olyan szemét, hogy idő előtt elrabolta a páciensemet aki nem mellesleg tele van lóvéval, pláne ha volt mersze ide jönni, én meg egyen a penészt. Nem mondom egy szaftos, zsíros sajton még szeretem is, de momentán a bőrömön érzem ahogy ott hagyja a nyomát minden egyes taperolás után. Persze gondolhatnám azt is, hogy milyen jó nő vagyok mert itt szinte minden kéz engem simogat és markol, ergo bejövök nekik, de a jófenébe is, miért nem állnak velem szembe és mondják a képembe, hogy dögös vagyok és….a többit már nem képzelem el. Inkább a csendesebb helyeket szeretem, jazz meg otthon hallgatok a nap végén, lerúgva a cipőmet és felrakva a lábaimat az asztalra, a kezemben egy jóféle – olcsóbb – borral. A mai estém is jól kezdődött, kellemes vacsora, jóképű pasi akivel a sarki büfében ismerkedtem meg, ott ahol minden nap megveszem a kávémat munka előtt és kisétálok vele a Botanikus kertbe. A melange-os pasas bankár, persze nem a nagykutya bankár hanem a kis pincsi, de nekem megfelelt volna, imádta a jazz-t és a teniszt, szerette a bort és remek ízlése volt az öltözködés terén, nem mellesleg az étteremben is perfekt volt a rendelésben. A többi szabadidős és kedvelt programig nem jutottunk el, hála az égnek mert ezen a ponton szokott megrekedni a társalgás, egyrészt mert odavagyok a fantasztikus filmekért, imádom a vérfarkasokat és megrögzött szokásom kielemezni a pasikat a kávé mellett. Három másodperccel az első kortyom előtt hívott Cyrano, most meg itt vagyok a tömegben és az sem segít rajtam, hogy végre akadt egy lovagom……..lovagnőm, egy női D`artagnan vagy a lánya aki tényleg segíteni akar, de akaratlan is kicsalogatja belőlem a rosszabbik énemet. Magaslatok? Meg még mit nem! Átnyújtanám a koktélt de nem kéri, vigyem vissza, meg persze, verekedjem át magam a tömegen mint Hófehérke törpéje és nézzek szembe a bunkó pultossal. Nem tudom eldönteni, hogy viccel vagy komolyan gondolta, de úgy veszem, hogy viccelt, annak nem igazán jó, de komolyan nem gondolhatta, hogy miután sikerült eljutnom idáig, még visszamegyek. Vállat vonok, ha nem kéri a poharat úgy is jó, felhajtom azt ami maradt belőle majd magamhoz szorítom, csak nem jön nekem senki és nyomja szét rajtam, hogy én legyek Kay a Hókirálynőből szilánkkal a szívemben. Jelezve, hogy magamnál tartom a poharat indulhatunk is, ha már volt olyan kedves és elvállalta, hogy kivezet innen. Amikor elindulunk első dolgom, hogy belekarolok, pontosabban erősen rámarkolok az alkarjára nehogy elveszítsen, tipegek utána lelkesen.* -Cyrano hívott, én bolond meg rohantam, még Melange-ot is otthagytam az étteremben. *Nem tudom mi volt a terve a kérdezősködéssel de nem jött be, a következő lépésnél megint megpaskolja valaki a fenekemet én meg sikkantva ugrok félre, de a nőt továbbra sem engedem el. Eddig sem utáltam, de most már kezdem imádni, ha kivisz innen a friss levegőre, esküszöm megcsókolom a lába nyomát is…na, azt azért nem, de esetleg meghívom egy kávéra, holnap. majd holnap.*
Mondhatnám, hogy van elég gondom nekem is úgy általánosságban, de ez még nem jelenti azt, hogy ne tudnék foglalkozni máséval is legalábbis időnként. Szegény finoman szólva is rossz passzban van, ez már akkor is látszott, amikor kikérte az első koktélt, de már egyértelművé vált. Nem lehet könnyű dolga úgy, hogy ennyi alacsony, és gondolom e miatt fagy be a tömegben, amit én ugyan nem látok, de a pultos van elég figyelmes ahhoz, hogy szóljon nekem, hogy segítsek. Végül is ennyi belefér, nem rontja el nagyon az egyébként egyedül ücsörgős estémet, nagy terveim amúgy se voltak mára. Felhajtom a boromat, csak aztán kászálódom le a székről, ami nem nehéz, számomra a magasság nem akadály, hiszen én magam is elég kellemes magassággal rendelkezem. Nem emelkedem ki látványosan azért a tömegből, de a magassarkúmban az átlag női méretekhez képest azért bőven belátom a terepet. A szöszit is kiszúrom végül hála a pultos időnkénti navigálásának. Amikor odaérek épp elnyom egy káromokodásszerű megjegyzést, ha jól sejtem akkor valaki épp molesztálgatta a tömegben. Előfordul az ilyesmi, egyszerűbb tudomást sem venni róla, úgyis nehéz megtalálni, hogy ki tette. Könnyebb úgy venni, hogy az embernek kicsit megnövelheti az önbecsülését, hogy valakinek bejön mondjuk a hátsója és ennyi Nem érdemes mindent túlaggódni, de úgy látom, hogy ezt a kis csöppségnek nehéz lenne elmagyarázni. - Nem vagyok kifejezetten koktélos típus, neked kértem, ha nem kell, vissza kell tenned a pultra. Alapszabály ekkora tömegben nem egyensúlyozunk itallal, maximum egy férfit küldünk el érte, hogy oldja meg. - inkább csak viccelődöm, nem mondom komolyan, próbálom oldani az amúgy is feszült hangulatát. De a poharat nem igazán szándékozom átvenni tőle. A pult nincs messze, ha akarja maximum visszajuttatom, de én amúgy sem vagyok annyira koktélos típus, csak ritkán iszom olyasmit, a tiszta és minőségi borokat jobban kedvelem, esetleg néha teszek kivételt. A kissé talán szándékosan bántó hangnemet nem is ragálom le arról, hogyan kellene kicsavarni a ruhájából a koktélt. Az látszik rajta, hogy nincs valami jó hangulatban, úgyhogy erre fogom ezt a kissé szúrós stílust. Van ez így, nincs jó napja, plusz a tömeg, plusz gondolom a koktél sem épp az ő árkategóriája... érthető, ha nincs a legvidámabb állapotban. Ráerőltetni viszont nem akarom a segítségemet, ezért természetesen nem erőltetem a dolgot, egyelőre legalábbis biztosan nem. Megvárom, amíg összeszedi magát és esetleg ő maga kér segítséget, már ha tudja tartani a szemkontaktust. Biztosan nem lehet egyszerű ilyen töpszliként élni, bár a magasságnak is meg van a hátránya, határozottan nehéz eltűnni a tömegben. - Jól van, segítek, tudsz jönni utánam? - azt látom, hogy ki van, nem mondom, hogy karoljon belém a végén még félreértené, vagy rossz néven venné a dolgot, pedig eszem ágában sincs még inkább pánikba ejteni. - Nem viseled jól a tömeget? Akkor miért vagy itt? - veheti akár költői kérdésnek is, de persze nem annak szánom, inkább megpróbálom elvonni kicsit a figyelmét az aktuális helyzetről. Ha rám figyel, vagy a válaszadásra, akkor talán nem azon jár az esze, hogy ki jön szembe, ki az, aki megnézi magának, ki akarja leszólítani, vagy esetleg hozzáérni bizonyos helyeken. Sokan vannak itt és az ilyen helyek kifejezetten kedveznek az olyan férfiaknak, akik egyébként máshogyan nem igen juthatnak hozzá női idomokhoz és az ilyenek ezt ki is használják. Át kell siklani a dolog felett, túl nagy a tömeg ahhoz, hogy kiszúrt ki fogta meg a hátsódat, de legalább szemből nem igen támadnak, az már túlságosan feltűnő lenne.
*Meglehetősen el vagyok veszve a tömegben, bár nem akkora az, hogy egymás szájában tolongjunk de mivel nem igazán látok át a fejek felett, sőt még a vállak felett sem, olyan mintha egy sűrű sötét erdőben próbálnék előrehaladni, miközben minden egyes bokor ága a ruhámba kapaszkodik. Itt és most a bokrok megannyi férfiember matató keze, azért mert láthatóan egyedül vagyok és apró, mind azt hiszi, hogy kényére-kedvére tapizhat. Az is lehet, hogy a fele csak véletlen, de a mostani dühösen kétségbeesett lelkiállapotomban ezt nem igazán válogatom szét és csapkodok jobbra-balra, ám ezt nem lehet büntetlenül egy pohár koktéllal a kezemben. Érzem ahogy a jéghideg folyadék eláztatja a ruhámat, egyből libabőrös leszek, mély levegő, sóhaj sem segít. Eddig finoman fűszeres illata volt a koktélomnak, de valahogy minden koktél oltári büdös lesz amint ruhával érintkezik, az enyém sem kivétel, az illatok elpárolognak és csak az alkoholé marad, holott annak kellene elillannia előbb. Fogalmam sincs, hogy a fejem felett kissé arrébb tőlem micsoda navigáció folyik a rám találás érdekében, momentán szédülök egy kicsit, a légzéstechnika sem segített, mert az én orrom szintjén tömény parfüm és verejtékszag van, ha hozzátesszük a villámsebességgel átalakuló koktél szagát, kész elegyet kapunk ami már önmagában is gyomorforgató. Ujjaim fehéredésig szorulnak a pohár nyakára, ha nem találok ki azonnal az embererdőből, félő, hogy a kezemben roppan össze a törékeny üveg, és akkor nem az elázott ruhámmal leszek elfoglalva hanem könnyedén elvérzek. * ~Lélegezz, kicsiket lélegezz, koncentrálj. Lépj, levegő, oldalazás, lépj, levegő…~ *Magamban mantrázom az eredetileg megnyugtatónak kitalált és szánt imát, de nem sokkal jobb és valamiért leragadtam a bár közepén, vagy csak én érzem úgy, hogy sehova sem jutottam. Újabb kéz simul a fenekemre, ez már szemtelenebb és nem csak megérint hanem belém is markol.* -FRANCOS FRANC! *nem szoktam káromkodni de ez most csak úgy kijött belőlem, oldalt fordulok, hogy lássam ki az és az arcába önthessem a maradék koktélt, de csak egy hátat látok, öltöny, lejjebb nadrág és azon túl gondolom cipő. Ekkor kapom az újabb érintést, meglepően nem a fenekemen hanem a vállamon, így kevésbé ijesztő és nem is ugrom akkorát mint az imént, de attól még nem tartom jobbnak vagy kevésbé szemtelennek. Már készülnék egy újabb loccsintásra ha már az előző nem jött össze, vagyok most annyira elkeseredett és dühös, hogy ez nagyon jólessen, de nem pasival kerülök szembe. Szemközt se, nincs mély dekoltázs, a koktélos, mosolygós nő ruháját látom melltájékon, úgyhogy feljebb kell néznem. Már ez is elég ahhoz, hogy pocsékul érezzem magam, a csajszi szép, magas, nyúlánk, pasiigéző szemei vannak és szép mosolya, hát így elég nehéz utálni. A megjegyzésére a pult felé fordulok teljesen feleslegesen mert úgysem látom a bunkó fickót, most már így gondolok rá mert el kell tátanom a számat a véleménye miatt. Vagy ez a nő véleménye? Az egész úgy ahogy van a lelkemig hatol, legszívesebben most sírnék. Ki tudja ezt már követni. * -A koktél miatt? Helyzet magaslata? Úgy nézek ki mint aki valaha is volt olyan magaslatokban? Nem vagyok részeg sem! Csak…csak….a fenébe is, hol a kijárat? Ez a tiéd *Nyújtom felé a poharat némi durcával az arcomon. * kicsit…. hiányzik belőle, a ruhámon van, ha akarod kicsavarom és megihatod. *Igyekszem felnézni rá már csak azért is, hogy közben a szemeibe nézhessek, a szemkontaktus fontos és illő, de a nyakam nem sokáig bírja egyhuzamban, így pár szavakként lejjebb siklik a tekintetem a fejem bólintását követve. Nem mintha a melleit nézném, szerencse, hogy nincs kidobva mint az érett dinnye a piacon, különben le nem mosnám magamról, hogy a keblei jobban érdekelnek. Még csak meg sem próbálok már körülnézni a kijáratot keresve, egyre többen vannak, a pincérek mellett a vendégek is megjárják az útjukat a foteloktól a pultig és vissza, rendszertelen időközönként váltják egymást ahogy elmennek mellettünk. Kezd elegem lenni a dologból, csak kapjam el egyszer Cyrano-t olyat bemosok neki, hogy egy évig hozzám kell járnia lélekápolásra önbizalom és önbecsülés heves, erőszakos elvesztése miatt. Miattam. Végül csak felnézek rá, szenvedő arcom felső harmadában kérlelő szemekkel.* -Megtennéd, hogy kinavigálsz innen? Hálás lennék.
Nem akartam én semmi rosszat azzal, hogy kisegítem a fiatal szőkét. Szimplán csak látszik rajta, hogy olyan istenesen szét van csúszva és hogy egyébként sem ide való. Valószínűleg egy koktél itt kiteszi a fél havi fizetését, vagy az egészet, vagy csak jól álcázza magát, de erre igazából kevesebb esélyt látok. Aztán persze ki tudja. Arra viszont igazán nem számítok, hogy még azt se hiszi el, hogy én küldtem az italt és a pénzt. Nem tehetek róla, de annak ellenére, hogy nincs épp a legjobb napom, mégis csak elmosolyodom rajta, ahogyan nyújtogatja a nyakát és végül - bár a késztetést meg van - nem intek oda neki, hogy én voltam az, nem kell ennyire vadul keresgélnie, hogy ki segítette ki. Nem ül mögöttem senki, főleg nem olyan, aki biccentene neki, mert mondjuk csak azért hívta meg, mert szívesen elvinné egy körre, és a másik irányban sem talál szemkontaktust senkivel sem. Bizonyára idővel csak megérti, hogy mégis csak én vagyok az, aki megzavartam a merengését és az önsajnálatát, mert eléggé annak tűnt az, amit csinált. Persze nem az én dolgom elítélni őt, nem is teszem, szimplán csak segíteni akartam, mégis olyan hirtelen pattan le a magas székről, hogy követni is nehéz a mozdulatot. Ennek ellenére próbálom követni, hogy most csak ijedtében elrohan, vagy miről is van szó. Kicsit felemelkedek, hogy lássam, hogy merre is van a szöszi, mert elég alacsony, szinte eltűnik a feje a tömegben, mivel elég sokan kezdenek már itt gyülekezni hála az esti időszaknak. A végén még elnyeli a tömeg, vagy ki tudja mi történik szegénnyel. A pultost intem először magamhoz, tőle kérdezem meg, hogy mi a helyzet a szőkével és ő az aki végül amikor látja a jelenetet, amikor is eléggé pánikban még az italát is magára önti int nekem, hogy talán elkél a segítség. Halkan sóhajtok egyet, a maradék italomat szépen egy húzóra leöntöm a torkomon, csak aztán mászom le a székről. Nekem annyira nem gond a méret, jóval magasabb vagyok, mint a szőke, főleg hogy még magassarkú is van rajtam, ami még inkább kiemel a tömegből. Sosem voltam alacsony nő, már régen sem, de nem is választok olyan emberi alakot, ami ettől eltér. Megszoktam már a magasságomat és sosem érdekelt, ha esetleg volt olyan, akit ez zavart volna. A férfiak teszem azt szeretnek magasabbak lenni a nőknél, esetemben pedig ez nem mindig megy olyan könnyen, ahhoz tényleg magasnak kell lennie az illetőnek, hogy túlszárnyaljon. A tömegen azért csak sikerül átverekednem magamat, a pultos fickó még a pulttól időnként navigál kicsit. A szőke nem moccant el az eddigi helyéről, aminek biztosan jó oka van, főleg hogy az italt és a pénzt is magával vitte. Valahogy van egy olyan sejtésem, hogy vissza akarta adni. Az önérzet fontos, de... azért nem kell minden elé helyezni, az balgaság. Pár pillanatba telik mire sikerül elérnem a lányt, csak egy ember lábára taposok rá közben, aki persze nyitná a száját, hogy mondjon valami cifrát, de egy szúrós pillantással gond nélkül leintem. Nem kedvelem, ha valaki méltat, főleg ekkora tömegben elkerülhetetlen az efféle konfrontáció. Ő jött ide, máskor menjen kihaltabb helyre, ha nem bírja a strapát és persze, ha hirtelen mozdulatokat tesz, amik elől kitérni is lehetetlen. Végre elérem a szőkét, talán észrevesz a tömegben, talán nem, de ha látom, hogy pánikban van, akkor finoman a vállára teszem a kezemet. Na nem tolakodóan és maximum ha megriadna akkor csak egy pillanatra, nehogy félreértse. - Ne segítsek? A pultos barátunk szerint nem vagy éppen a helyzet magaslatán. Talán csak a koktél miatt... hívok neked egy taxit és szépen hazamész, rendben? - nem vagyok én rossz ember, megtehetem néha nap, hogy egyszerűen csak segítek valakinek. Még csak nem is azt mondom neki, hogy én viszem el, ami nem is menne, hiszen én is ittam már, nem ülök kocsiba, nem is azzal jöttem, magamnak is úgy gondoltam, hogy majd szimplán taxit hívok. No, de mivel nem az a javaslatom, hogy majd én elviszem, ebből is sejtheti, hogy nem akarok tőle semmi rosszat kicsikarni, szimplán csak segíteni, hogy hazajusson, lehetőség szerint épen és egészségesen, mielőbb még valaki az apró termete miatt eltaposná, vagy tudom is én. Netán rá ömlik még egy ital, már így is istenesen koktél szaga van.
*Dühös voltam amiért hagytam magam átverni, bár még talán van esély arra, hogy Cyrano másnap megjelenik a rendelőmben és fizet, amiért jól sikerült a randija, az éjszakája….nem akarom hallani, és dühös voltam azért mert kirendeltem a méregdrága italt és valószínűleg költségként sem fogom tudni elszámolni, mert még számlát is elfelejtettem kérni róla. A pultos már így is furán nézett rám, vagyis én lehettem neki fura, ő meg csak szimplán bunkó, de tutira azt hitte, hogy Cyranoval van randim és koppantam. Ez remek, elkeseredésemben nagyot kortyoltam az italomból, de majdnem félre is nyeltem mikor a pincérnő megszólalt mellettem. Lesajnálóan nézett rám és közölte, hogy Cyrano lelépett agy csajjal, egy dögös szőkével, úgy mondta ezt mintha én nem lennék elég dögös a beilleszkedési zavarokkal küszködő, a nőkkel félénk, állandóan elpiruló aktakukacnak. Szép, és még össze is néz a pultossal. Kényszeredett mosolyt villantok rá, bár semmilyen együttérzésre nincs okom, elvégre nem maradtam hoppon, nem randizni jöttem hanem gyógyítani, lelket ápolni, ám úgy tűnik nincs rá szükség és itt mindenki aki csak látta vagy hallotta a kis közjátékomat, azt hiszi le lettem építve. Ezen a helyzeten csak ront a pénzemmel együtt elém kerülő újabb ital, a pultos gyanúsan cinkos pillantása és derülő mosolya. Kérdőn emelem a szemöldököm, hogy „mi a fenét akar és mi olyan mulatságos” ő meg a diszkréciót semmibe véve int a fejével oldalra a pult másik vége felé. Felveszem a „köszönöm, de most nem alkalmas” álarcomat és a mutatott irányba fordulok, de csak nézek i a fejemből értetlenül mikor nem pasit hanem egy nőt látok. Elpillantok mellette mindkét irányba, hátha csak én tévedtem, de még mindig nem látok pasit aki engem stírölne, ezért magyarázatot várva nézek a pultosra aki már teli szájjal vigyorog rám és bólogat, jelezve, hogy nem tévedtem. Megint csak finom fejmozgatás következik, az arcomra letörölhetetlenül helyezkedik el a „mivaaaan?” hangulat amire egy félmosoly a válasz. Felmerül bennem a kérdés, hogy most tényleg a csaj flörtöl velem? Rám mozdult? Prostinak nézek ki? A kékszemű Adonisz egyáltalán nem úgy viselkedett velem, akkor csak a hely teszi azt, hogy amióta csak beléptem mindenki félreért? Olyan mozdulattal csukom be az eddig tátva maradt számat mint aki most jött rá arra, hogy belerepült egy légy. Fogom a pénzt és lehajtom a maradék koktélt amibe már beleittam, majd az újért nyúlok, felemelkedem….vagyis le, hiszen már a szék is magasabb nálam, így azonban belekerülök a pultnál ácsorgó embertömeg kellős közepébe és néhány röpke pillanatra elveszítem a tájékozódást. Mint ahogy az ilyenkor lenni szokott, enyhe pánik tör rám, igen én is orvosi eset vagyok de legalább tudom magam kezelni. Mély levegő, sok mély levegő tódul be a tüdőmbe, a légzéstechnika mindig bejön, de sajna még sosem próbáltam tömény parfümmel töltött levegőben és a torkomon akad, felfordul a gyomrom amikor mindebbe még némi verejtékszag is keveredik, szédülök. Az volt a terv, hogy odamegyek a nőhöz és visszaadom az italt meg a pénzt, kezdjen vele amit akar. abból, hogy a pultos visszatolta nekem a pénzemet, feltételeztem, hogy a nő már kifizette, ergo neki jár vissza. Ám én tervezek, a körülmények pedig galádul végeznek velem, egyetlen lépést sem tudok tenni, nekidőlök valaki hátának, majd érzem, hogy löknek rajtam egyet amitől a másik oldalammal szorulok az ide-oda hullámzó embermasszának. Egy kéz simul a hátsómra, amitől nagyot ugrok és a pánik arra sarkall, hogy meneküljek, csak épp nem tudom merre van a kijárat, hiszen csak nyakkendős mellkasokat látok meg mély dekoltázsokat, az iménti kéz előrecsusszan a hasamra amit egyetlen mozdulattal löknék el, de közben kilöttyen a koktél amivel sikeresen leöntöm magam. ~A francba, a francba, a francba. Hol itt a kijárat? Lélegezz, lélegezz, minden rendben, csak indulj el, az is elég ha egy falhoz érsz, csak menj előre, minden út egy falhoz vezet és most ez jó!~ *Bizonytalan léptekkel sikerül is elindulnom arra amerre eredetileg is indultam, a nő felé aki kifizette az italomat és aki azt hiszi, hogy szingli vagyok, ami igaz is de ráadásul még leszbikusnak is tart. *
Szinte még érzem a vért a számban, de valószínűleg csak a keserűség íze, semmi több, kár belelátni mást, hiszen már órák, szinte egy egész nap is eltelt azóta, hogy újra megpróbáltam, bár tudtam, hogy nincs értelme. A szárnyaim gyengék és még nem regenerálódtak teljesen, és talán még hónapokba telik, talán egy évbe is, nem lehet pontosan meghatározni. Időnként mégis ráveszem magamat, újra és újra megpróbálom, miközben tudom, hogy butaság és teljesen értelmetlen is egyben, mert nem fog változni semmi sem, nem lesz hirtelen egészséges az, ami már jó ideje nem az, évtizedek óta pontosabban. Mégis vágyom a fellegek közé és nem csak úgy, hogy a legmagasabb toronyház tetejéről szemlélem az alant elnyúló házak szövevényes sorát. Szárnyalnék fent egyedül a magasban, ezt súgja az ösztön, ezt súgja minden porcikám, hogy emelkedjek fel... fel a felhők közé. Nem tehetem, jó ideje nem tehetem és néha úgy érzem ez az érzés teljesen felemészt. Eltelt a nap és még most is érzem a keserű csalódottságot az újabb sikertelen próbálkozás miatt és valószínűleg ez még sokáig fog tartani, sokáig nem változik a helyzet. Halk sóhajjal lököm be az ajtót, hiszen a fárasztóbb napok után szinte mindig itt iszom meg egy italt. Csak egy pohár bor, kellemes édes vörös testes, azt szeretem igazán. Könnyebbé teszi a nap végét és könnyebbé a következő nap kezdetét, mintha csak ez az egy lenne jó az életemben, a bor, ami segít új napot kezdeni másnap. Alig figyelek az emberekre, épp csak ha tényleg valami történik és most felfigyelek a szőke fiatal lányra, aki épp feljebb tolja a szemüveget az orrán, aki csalódottan kortyol bele a kezében lévő koktélba, aki ha jól sejtem feleslegesen jött ide valami fickó miatt, legalábbis a pincérnő szavaiból ezt szűrtem le. Visszanézek a boromra, újabbat kortyolok. Nem nehéz kiszúrni, főleg ha eleve ehhez értesz, hogy nem ide való, a ruházata, a külseje, a tartása. Ha jól sejtem az az ital nem az ő pénztárcájának lett kitalálva, de nem adhatja vissza miután már megrendelte. Finom mozdulattal intek a pultos fickónak, közelebb hívom és csendesen súgom csak neki, hogy toljon csak a lány elé még egy italt és tolja vissza elé a pénzét is ezzel a mozdulattal, amit a pultra pakolt ki és eddig még nem került át a kasszába. Nekem ez semmiség, egy ital... úgy se költök sok mindenre, neki pedig ha jól sejtem akkor sokkal nagyobb szüksége van arra a pénzre. Ha felém pillantana, akkor egyszerűen csak egy félmosollyal biccentek neki, és remélem, hogy nem visszakozik és nem ellenkezik. Nem illik az ilyesmit visszautasítani, még ha valakiben túlontúl dagad is a büszkeség, akkor sem, remélem, hogy ő sem teszi, már egyébként is kifizettem a két italt, vissza már nem venném a pénzt a pultostól, az övé ha nem teszi el maximum ott marad a pulton és megy a közös borravalóba nap végén a pincéreknek.
*Szánalmas vagyok. Végre lehetne egy jó estém de azt is képes vagyok elrontani. Na igen, nem túl régóta praktizálok pszichiáterként, ezért nem válogathatok a páciensek között, azt kell vinnem ami van. Nemet mondani nincs túl sok esélyem hiszen a páciens egyenlő a pénzzel amiből nekem kevés van. Nem akarok a szüleim nyakán lógni, van épp elég bajuk nélkülem is, másrészt ideje a saját lábamra állni, viszont az igen nehéz. Csak az időm szabhat határt, az időmet viszont én osztom be és mivel a magánéletem a béka segge alatt van, ez a határ egyre jobban kitolódott az utóbbi pár hónapban. Egyszer csak azt vettem észre, hogy az életem teljesen lekorlátozódott a lakásom és a rendelőm között, időnként beiktattam egy-egy kitérőt a boltba, mert éhen halni sincs időm, de tulajdonképpen el kellene gondolkodnom saját magamon is, csak le kellene feküdnöm a kanapéra és felmondani a posványba csúszott életem minden apró részletét egy diktafonra. Aztán esténként mielőtt elalszom és mással ellentétben nem egy pasival bújok ágyba hanem csak a kispárnámmal, kielemezhetném magam a kedvenc romantikus regényemet félretéve. Mivel az utóbbi időben nem jártam sehova, elővettem a jelen világ magányos nőinek vívmányát és szégyen ide szégyen oda, online társkeresésbe fogtam. A mai este ennek a végterméke és szó szerint értendő. Mivel nem válogathatom meg kivel és mikor kerülök szakmailag lelki kapcsolatba, nem tudhatom előre, hogy mi fog történni. Sajnálatos módon az elején bevállaltam az állandó telefonügyeletet, ami mostanra már kinőtte magát a bármilyen találkozást görcsösen kapcsolattá formálni akaró vágyam tönkretételére. Épp egy elegáns étteremben üldögéltem az aktuális pasival, amikor Cyrano felhívott. Cyrano-t egyébként Peter Augustin Marble-nak hívják és az anyjával él még mindig egy házban, épp akkora az orra mint Edmond Rostand hősének és pont olyan szánalmas a szerelmi élete. Tanulmányt kellene róla írnom, de minden vele való foglalkozásom kimerül abban, hogy rohangálok utána, hogy helyre tegyem a lelkét egy-egy sikertelen próbálkozás után. A mai estémnek nem Cyrano-ról kellett volna szólnia hanem arról a kékszemű, dögös üzletemberről akit faképnél hagytam az étteremben, hogy Cyrano-t pátyolgassam. Már azt sem értettem miért ment el abba a bárba ahova elhívott, hiszen megbeszéltük, hogy nem jár túlzottan feltűnő helyekre, az csak demoralizálja. De hát hiába beszéltem neki. Taxival siettem a Hilton hotel Marble bárjába, elég nívós hely, már csak ezért sem tudtam mit keresett ott Cyrano, inkább Adonis-nak való hely, vagyis a magától nagyon elszálló ám nagyon kis embernek, Louis-nak. Neki legalább van pénze az ilyen helyekre, önbizalma is, csak stílusa nem, talán ezért nem ment el egy nálam nagyobb nevű pszichiáterhez. Na jó, már épp eléggé lezúztam az önbecsülésem azzal, hogy otthagytam a barbáromat az étteremben, nem hiányoznak a szakmailag lehúzó gondolatok. Beléptem a bárba és körülnéztem, a pultnál kezdtem mert úgy gondoltam Cyrano csak is ott ücsöröghet, de nem láttam ezért nekiindultam, hogy felfedezzem a nem kicsi szórakozóhelyet, bedobtam magam az emberekből álló útvesztőbe és keringtem pár kört. végül visszatértem a bárpulthoz, az egyikhez és felültem a székre. Már ez is nagy meló volt, hiszen eleve magasítottak ezek az ülőalkalmatosságok, még egy normális magasságú nőnek is meg kell szenvednie velük, pláne ha szűk szoknyában van, ám az én magasságom messze volt a normálistól és magasságnak sem lehetett mondani. szóval megmásztam a számomra Mount Everestnek is beillő széket és imádkoztam, hogy ne essek le a másik oldalon, majd megtámaszkodtam a pult szélében. Ragyogó mosolyomat a mixerre vetettem maximális hátsó szándékkal.* -Hello! Öööö…egy Cosmo-t kérnék…és, nem látott itt egy nagy orrú férfit? Ismeri Cyrano történetét? Na ő pont olyan nagyorrú. *A pultosom rám nézett, majd elfordult és nekiállt a Cosmomnak, majd amikor elém tette a poharat, közölte, hogy mennyibe fog ez nekem kerülni. Gyanítottam, hogy ebben már az infó ára is benne van. Rámosolyogtam, de ez már nem a vadító volt, ami úgy tűnik nem vált be, kitettem a pénzt a pult tetejére és elmartam a poharam. A fenébe, holnap be kell fizetnem a csekkjeimet, Cyrano meg cseszett fizetni, és még a nyomát is bottal üthettem. nem, Cosmo-s pohárral. A gondolattól felnevettem kínomban. * -A nagyorrú fickó pár perce lépett le egy szőke bombázóval. Nem maga az esete, a lányt elnézve pedofil. *Döbbenten néztem oldalra, a pincérnő aki a pulttól vitte az italokkal teli tálcát a kényelmes fotelokkal körülrakott alacsony asztalokig, savanyú képpel nézett rám. Na, legalább mi nők tartsunk össze. Ezt láttam a szemeiben melyekkel egy lélegzetvételnyi pillanatra a pultosomra nézett. Egy mosollyal köszöntem meg az infót és gondolatban keresztet vetettem a tiszteletdíjamra. Remek, akkor erre inni kell. Belekortyoltam az italomba, majd a következő heti kosztpénzzel együtt lenyeltem.*
A Marble bár Sydney egyik impozáns szállodájában található a Hotel Hiltonban. Lélegzetelállítóan pompás a díszes márvány belső tér, a festett üvegajtók és mennyezet. Faragott mahagóni bútorok teszik teljessé a viktoriánus korszakra hajazó helyiségeket. Eredetileg az Adams Hotel adott otthont a bárnak melyet 1893-ban építettek, majd 1968-ban első osztályú minősítést kapott, ezek után gondosan lebontották és darabról-darabra helyezték át a Hilton Hotel mostani épületébe, ahol is 1973-ban nyitotta meg kapuit. A bárban rendszeres élőzene szórakoztatja vendégeit, kényelmes fotelok és kanapék biztosítják a kellemes szórakozást.
Kezdőlap 
