Az idő szaporítható tényező, és a látszat ellenére, igen praktikus kis kiszerelései vannak. A tünde őszintén bízik abban, hogy a sárkánya naprakész, ez amolyan munkaköri elvárás. Ő is az. De ha mégis az ellenkezőjét tapasztalná, legközelebb biztosan gondja lesz rá, hogy mielőtt a földre teperi elé terítsen egy aktuális újságot, hogy böngészgesse, amíg... - Nincs készségesebb tulajdonság a kárörömnél - bujára sikeredik a mosolya, nagyon súlyosan hazudna azzal, hogyha azt állítaná, hogy neki ez nem jön be, különösen így, sárkány-módra tálalva, megromlott-arany színű szemének hunyorításával megtámogatva. Azok a szemek, lepedékkel lepett aranykarátok, amiknek tisztasága a kincs, csiszolatlanságukban rejlik a lehetőség, és földtörténeti múltjukban a titok, hogyan fémesülhetett ki mindez a ragyogó csoda a föld méhének sötétjéből. - Egy kicsit sokat ittál. - Olyan nincs. - A nagy hibája ezeknek a tősgyökeres oroszoknak, hogy olyan erényekre is büszkék, amiket nem is birtokolnak. Akar egy leszármazottat, akire büszke lehet. Én is akarok. De ettől még az ő egyetlen leszármazottja nem fogja büszkévé tenni, ha így folytatja, és ezen nem biztos, hogy segít a verés. Bár ha nekilát, nekem az is tetszik, és nem romlik meg a viszonyunk - már-már szenvtelen embertelenségről beszél minderről, pedig ő maga is ember volt valaha, de ha érzett is egykor sajnálatot embertársainak dilemmái iránt a múló idő maradéktalanul lecsiszolta róla ezeket a felesleges sallangokat. Jobb értékeli a sárkány engedelmességét, kutyapozícióját, no és persze a kutyapózát, mint a szabadságról rögeszméző emberfajták valaha is önmagukat vagy egymást. Több a megbecsülés egy-egy kiváltságában, mint amennyi ebből a másik típusnak valaha is jut, mert aki elutasítja a mértéktelenséget, önnön értéktelenségét és a világ rossz mivoltát, az hogyan is volna képes látni azt, mennyire érdemes örülnie annak a falat semminek is, ami kijutott neki. Yyl mindig értékeli az apróságokat. Egy kis készségesség, egy újabb év béke. Nem várja, és nem sietteti, hogy a dolgok rosszra forduljanak, de a tudatában van annak, hogy a világ mocsok szennyárja előbb-utóbb úgyis beborítja. Le tud mosakodni a sárgás szemekben, legalábbis egyelőre. - Igen. Talán valami túlbuzgó újonc próbálgatja a hatalmát - de már beborul a tekintete, hogyha valami ilyen sejtelem felmerül, az sokkal mélyebb konfliktust jelezhet. Ugyan már. Nevetséges volna, de a híreket, amiket hallani a rendszer imbolygásáról nem lehet félvállról venni. - Én is. És ha ugyanazt a képet kapjuk, akkor látunk majd tisztán - azért tart helyettest, hogy rábízza a mocskos munkát, és azért is, mert lehet ugyan olyan társ nélkül élni, akinek az elméje mozog és vannak gondolatai, no és megbízható, de minek? A sárkány pedig minden kritériumnak megfelel, leszámítva a "ne öld meg egyszer sem a jó barátodat" apróbetűs résznek. Vidámmá válik a mosolya a borús témára, már-már vigyornak hat. - Ebben teljesen biztos lehetsz Mordekai. Mégis ki máson tanulhatna legjobban az a gyerek? - kenetteljes hangjából erőteljes hízelgés domborodik ki, növelve a kétes értéket. A szemét forgatja. Mi mást is tehetne, hiszen ennek így kell lennie, de a mosoly magához ragadja a figyelmét. Hosszan bámul rá, mintha a szájsarka mögé akarna látni, oda, ahol a mosolya mögött megszületik a gondolat, a mosolygásnak az oka. - Nem tetszik ez a válasz - húzza fel az orrát, de egyelőre nem feszegeti a kérdést mégis, meghagyja a titkot. Meg kell hagyni néha az ilyen apró vonásokat, hogy az egyén élőnek érezze magát. A szándékait felé nem változtatta meg ez a titok. - Ám legyen. Vitalijhoz te vezetsz, telefonálnom kell - nőügyben.
Vállat von, nem tagad és nem is erősít meg, de ugyan már... mintha lenne ideje drágalátos főnöke igényei és elvárásai mellett még tévét is nézni? A híradásokat is laptopon, tableten, vagy telefonon keresztül szokása megnézni, az első esetében általában osztott ablakban ráadásul. Néha napján persze előfordul, hogy lehetősége van otthon tartózkodni, s ekkor a három monitor mindegyikén olyan adatok, események, információk futnak, melyek munkájában, vagy kutatásaiban segítik. A sárkány sosem pihen igazán. Nincs szüksége a motortúrákon kívül más kikapcsolódásra, mert a munkája nem munka, az élete inkább, a hobbija, a szórakozása, a szerelme, elvesztett múltja és kívánt jövője. Koncentrált figyelem és elkalandozó gondolat, mind egyetlen célt szolgál. Egyetlen zsarnokot. Egy labirintusnyi istenséget. - Örömmel. - És az a hűvös, sárgásbarna pillantás igazolja, hogy pontosan úgy lesz. Boldogan átadja az üzenetet. Bár előszeretettel használja a Hiénát, a sárkány kifejezetten nem kedveli a démont. Az érzés nem szakmai, pusztán személyes jelleg, s az utóbbit képes félretenni azért a profizmusért, amit a mocskos kis Nergalfattyú képvisel. A hibák borítékoltak. Ahogy az is, hogy a sárkány által ellenőrzött, folyamatosan szemmel tartott ügyek a lehető legzökkenőmentesebbek lesznek. Méltó kegyetlenséggel képes véghezvinni felettese akaratát ha felhatalmazzák rá és akkor is, ha nem. Futólag felpillant a nevetésre, de nem teszi szóvá. Vagy betudja az elhangzóknak, vagy jobban ismeri már a tündét annál, semmint hogy olyat feszegessen ki harapófogóval a torkából, ami nem önként mászik a szájára. Megbeszéli mással helyette. Elvek! A sárkánynak is megvannak a maga elvei. Gyönyörű póráz lett belőlük. - Kétlem, hogy önként belemenne. Alistarov jelenleg vérvonalának egyetlen fiúörököse, Sobyanin pedig nagy tiszteletben tartja a család szentségét. Előbb hinném el róla, hogy megpróbálja bezárni a csávót egy pincébe és addig üti, amíg mozog és meg nem gondolja magát a megváltókomplexust illetően. - Átnevelés. Bármelyik csahosból lehet pórázra kötött, hűséges véreb, ha a nevelési módszer megfelelő. Nem érez szégyent a gondolat felett. Nincs miért szégyellnie magát. Ő is csak egy véreb, de az alvilág háromfejű szörnyének is méltó ellenfele lenne. Csúcspéldány, ha úgy tetszik. Elcsendesedik a gondolat, ahogy szembenéz urával. Pillantása halk, ragadozói mélység, magába bűvöli a nagyobb vadat, de nem hogy kígyóként tekeregjen köré. Nem fojtja meg. Némán hagyja kibontakozni a másik ihletett pillanatát. Nem először csinálja ezt és nem is utoljára. Megtanulta, mikor kell hallgatni. És végül megérti a koncepciót. A sorok közt ördögin kuporgó szükséges lépéseket. - Ha rendszeri megmozdulás, akkor az célzottan ellened irányul. - A rendőrkapitány pozíciója meghatározó tényező a városban, főként a maffia működésére és hatékonyságára nézve. Ha egy misztikus tört erre a posztra, legyen akárhányadik kör tagja is, arról már tudniuk kellene. Alistarovnak pedig minimum üdvözletét kellett volna tennie Yylnél jelezve, hogy biztosítani óhajtja leendő gyümölcsöző együttműködésüket. - Ellenőrzöm mivel van dolgunk. - Ő maga is befejezi az étkezést, s gondolataiba már befurakodik rövidtávú jövőképe a mosogató felett, ám... nem ez az, ami romokba dönti sárkánytornyos, véres, horrori kis álomvilágát. Pillantása lapossá válik, megcsóválja a fejét. Szemét dög. Rohadt szemét, kegyetlen dög. - Eszembe ötlött, vajon ha tündét csinálsz a szukának, rajtam tanítod-e majd bábozgatni ritka unalmas perceidben. - Most, hogy így szóba került, kisebb rakásnyi horrorisztikus kép mászik a fejébe. Két hegyesfülű fogja már baszogatni. Istenek az égben... elrévedő, pillantásán groteszk fényeket vetnek a képtelen, de nagyon is valószerű gondolatok. - Kaptok közösen valami undorítóan drága, teljességgel felesleges holmit, ahogy az szokás. - Tekintete visszahullik az ótünde arcára, a szája felkunkorodik, hunyorgó pillantása puhán simít a vonásokon. - Amit viszont neked szánok, egész biztosan nem adhatja meg más. - Kitolja székét és feláll az asztaltól, elkezdi összeszedni a tányérokat, evőeszközöket, a megmaradt ételeket. - Had legyen titok egyelőre. Ígérem, különleges lesz.
És mégis, hiába állnak az ilyen nagy igazságok takaros üvegekben a polcokon, a misztikus és misztikátlan társadalmak egyként bámulnak báránymód maguk elé, azon töprengve, hogy miért létezhetnek rossz dolgok, amikor az ő privát igazságuk felkente őket a legjobbnak és legkiválóbbnak, hogyan merészeli a létezést űzni az, ami számukra nem kedves. Fel sem fogják, hogy a létezésük önelégült, pazarló, dicsfényes, felmagasztalt, senkiházi pozitívuma készteti arra ezt az elkínzott világot, hogy igazán orbitális gonoszokat teremtsen melléjük. - Túl sokat nézel tévét Mordekai -hunyorítanak a tündeszemek derűsen a sárkány világlátottságán, ám megcáfolni a szavakat nem tudja. Ugyan már, hiszen nem kell ahhoz asszonyszemélynek lenni, hogy a "másé" sokkal fontosabb és érdekesebb legyen, mint a sajátjuk. Lássuk például a frissen avatott, regulázásra váró rendőrkapitányt. Neki sem volt elég jó a saját szemétdombja, a város mezei bűnözése, a gyilkossági statisztikák, a bevándorlók, nem, neki maffiabirtokokra fáj a foga. De ebben a kertben az érett eprek visszaharapnak. - Csak emlékeztesd a hiénát arra, hogy én fogom kihúzni a beleit a száján, ha elfogad egy ajánlatot a másik oldalról, és kettősügynökösdit játszik. Így szó szerint. Ki fog derülni, annyira nem ügyes a kicsike, hogy ne - az étkezőasztal mellől könnyű mindenről fölényesen, nyugodtan és lekezelően beszélni. Ez a tünde vakációja a valódi cselekvés előtt, ami már nem lesz ennyire tiszta és rendezett ügy. Az már tele lesz emberi hibával, félreértésekkel, szándékos félrehallásokkal és pontatlan megoldásokkal, amikért fejeket fog letépni, de fejet letépni bár kívülről könnyűnek tűnik, valójában fáradtságos és hosszadalmas munka. Élénkít a maga tempóján is, nem nyammant annyit egy-egy falaton, mint tenné máskor, nem mintha verseny volna, de nem marad le sokkal a sárkánytól. Amikor ilyen zavaros a helyzet... mordulva felnevet, halkan és kommentár nélkül. - Mi olyan vicces? - Arra gondolok, hogy zavaros a helyzet. - Ez mostanában a rendszer slágere. Igen, én? - És nekik miért az? Mert megöltek valakit a magas körből, ami elnyomás alatt tartja a világot. Jaj. - Neked meg egy rakás embered elterelik, lekapcsolják, aha, értem, mennyiségi problémát csinálsz mások szenvedéséből. - Ó fogd már be. A tünde jellemzője a kegyetlenség és állhatatosság. Vannak elvei, ám azokat nem viseli széles palástra kikenve a szélben lobogtatva, mert ha ez tenné, felhasználnák ellene, és erre alapozva közelítenék meg a "jóérzésére" kívánva hatni. Amit ez megtörténik, eldobja azt az elvet, ami árulója lett az ügyének és kiszolgáltatta másoknak. Mi szükség volna ilyen elvekre? Valamikor egy ilyen alkalommal dobhatta el a gátlás képességét is magából, ami arra hajtotta volna a lelkét, hogy ne tegyen olyan rosszat másokkal, amit vele is simán megtennének azok, ha lehetőségük nyílna rá. - Én is. Hajlandó vagyok vele asztalhoz ülni, csak előbb nyilatkoznia kell az elköteleződéséről. Ha elég kreatív titokban egy merénylőt küld a kis unokájára. Álmodik a nyomor - szinte nem is figyel, ahogy elábrándozik, de az utolsó gondolat valahogy szöget üt a fejében. Eltolja magától a tányért, hogy a sárkány, ha végez el tudjon pakolni, és dobozok maradékait is a hűtőbe rámolhatja, a vodkát veszi maga elé, miközben bámul rá, a fogához kocogtatja a poharat. - Öregszik már, az öregek tévednek - lassan szólal meg, egészen más hangszínen, vontatottsága elárulja, hogy nem ez az igazi mondanivalója, kék szeme tágra nyílik. Tallóz az elméjében. Nevek, arcok, rangok. Misztikusok, akik a városában vannak, a foglalkozásaik, családi hátterük. - Bár a korral jár a bölcsesség és a tapasztalat. Az unokája nagyon ... - Mordekaijon jár az esze. Anton Sewicken, aki a főiskola alatt a nagyapját ápolta, aki ő maga volt. A pohár hideg falán szétlapul a szája - ... ügyes lehet, ha átverte. Talán egy misztikus? Senkit se tudok, akit ilyen pozícióba ideküldtek volna, tudják, hogy itt vagyok - úgyhogy elvárja a rendszertől, hogy ne lihegjenek a nyakában misztikus zsaruk, mert az aztán tényleg mindennek a teteje volna. Elmosolyodik a sárkány boldogtalan arca láttán, hirtelen felszabadul. - Miért Mordekai, te akarod? Nem állnék a boldogságod útjába - gúnyos mosolya komolytalan, ám a tekintete hűvös, vízszerű és tiszta. - Mindenem megvan, amit szeretnék és adható, nem pedig építenivaló. - Hazudsz. De én már nem támadok fel. - ...
Mindig sokkal könnyebb értékelni a jót, ha a rosszal állítják párhuzamba. Igaz a percéletűekre, s még igazabb ez a misztikusokat tekintve, akiknél az eltelő évszázadok egyre magasabbra emelik az ingerküszöböt és egyre szürkébbé festik a világi hívságokat. Nehéz értékelni valamit, ami mindig rendelkezésre áll és csak keveseknek adatik meg a lehetőség, hogy visszakapják azt, amit bár nem az értékelés kedvéért, de annak fontosságára tán épp ráébredve veszítik el a számukra fontosat. - Mmh. Kivéve a kertvárosiakat, ahol az asszonyok imádnak kíváncsiskodni egymás gazai és gazságai után. - Mert bár ő foglalkozását tekintve ritkábban járja az országon kívül eső területeket, azért minden mesének van valóságalapja és az amerikai filmek és sorozatok szerint a kertvárosi tényállás pontosan ilyen. Ha rajta múlna, az egész világ atombunkerekben lakna, egymásra vadászva, a pincében kísérletezve... de legalábbis ő mindenképp. Biccent, meglesz. Dimitrij nem a kíméletéről híres és ő se arról, hogy ezt várná el az embereitől. Belemosolyog az ételbe, kedvére való az ellenkampány gondolata. Szépen kiásni a szakadékot a kapitány biztosnak vélt állása körül, s egyetlen jól időzített, megfontolt mozdulattal letaszítani... - Intézem. Ráállítom a Hiénát is. Most, hogy Alistarov feltűnt a közéletben, nyilván már folyik róla a módszeres gyűjtögetés. Nagyban megkönnyítheti a dolgunkat. - Remélhetőleg, legalábbis. A Hiéna egy megbízhatatlan, fiatal Nergalivadék valahol Irigység és Kapzsiság országának hajszálvékony határvonalán. Nehéz eldönteni, pontosan melyik a kettő közül, de olyan még nem volt, hogy egy szaftos sztorira ne izgult volna rá, ha úgy hozta az ihlet. - Rendben. - Nem eszik gyorsan, ellenben nem is húzza az időt feleslegesen. A sárkány hatékonysági igényének néha erőteljesen a romantika látja kárát, de kegyetlen világot élnek. Csak ott van helye a luxusvágyaknak, ahova nem furakodik be más, maximum a krokodil a sárkányba. - Hmh. - Elmosolyodik, lassan, érzéssel, a pillantása hunyorgóvá válik, ahogy a tünde vonásait vizslatja. Megtalálja a szépséget, a maga tetszését a másik rosszindulatában. Yyl azért képes érvényesülni ebben a korban, mert megteszi mindazt, amitől mások azonnal keresztet vetnének és ő... ő mindenek előtt és örökké istentelen. Embertelen. - Zabálná a nép. Azért kíváncsi lennék, Sobyanin mit nyilatkozik minderről. Ritka, hogy ekkorát tévedjen. - Elpusztítja az étel maradékát és úriemberként törli meg a száját a szalvétával, bár beszélgetésük egyetlen pontja sem hordozott magában olyasmit, ami kielégítené az egyéb jólszituált kívánalmakat. Megáll egy pillanatra a mozdulat, pillantása elidőzik az ótünde vonásain, a szemek hideg kékségén. Valahogy sikerült azzal a szalvétával eltörölnie a mosolyt is a szájáról, kezei finoman érnek asztalt. Nem boldog. Nem ad neki hangot és nem tesz rá ezen érzésre. Egyrészt mert épp ő javasolta a házasságot, másrészt mert... egyszerűen csak nincs helye. Emlékeztetnie kell magát, hogy nem birtokol... - Amit csak szeretnél, Yyl. - Megkap tőle bármit, amit akar. Mindig. És megkap majd olyat is, amit nem kért soha és amit nem feltétlenül erre az alkalomra szánt ám... talán épp most jött el az ideje.
Szeret nyomot hagyni. Minden olyan gyorsan elmúlik, az idő változékony, az állandóság a lélek illúziója, amivel megteremti önmaga számára a megnyugtató hazugság paravánokat. Mordekai emlékeztette arra, hogy ő is eltemethető és elfeledhető, de ha így is esik majd meg újra egyszer, megnyugtatja a tudat, hogy néhány napig még fájni fog a sárkánynak. Hogy akkor is fáj, amikor távol jár, és felhánytorgatja neki ezt a pimasz gyík. A jó falatok rossz hírekkel keveredve adják ki azt, amit a gasztronómiában nevezhetnének az ellentmondások főztjének. Hálásabbá teszik a lelket, befogadóbbá a jó ízek és alapanyagokra, fogékonyabbá a tálalás szépségére a rossz hírek, mert azok ellenpólust állítanak és emlékeztetnek arra, hogy az asztalon kívül szar dolgok történnek ebben a világban. Történnek most, történtek eddig és történni fognak még ezután is, de az asztalon még helye lehet a gondosságnak, odafigyelésnek. Romantikának. Azt mondják, hogy a franciák az ágybéli dolgok után az asztalon a legkifinomultabbak. Fújmár. - A magánélet védelme. Amerikában mindenki, akinek megvan az első dollármilliója leszigetelteti a házát, de még az udvarát is - amióta járja a világot sok olyan modern dologba ötlik, ami kifejezetten a kedvére van, és szívesen meghonosítaná idehaza is, mert bár szereti ezt a nehéz fejű, busa népet, aminek társadalmi szakadékainak mélyén a pokolba látni egészen le, azért valahol egy tudós idealizmusa is dolgozik benne, és arra törekszik, hogy mindent megemeljen. Még a bűnözés minőségét is. Ő vérbeli orosznak mutatkozik, az étel paprikássága halvány, színezett fehérséggé oldódik fel a tejfölben. - Ne kímélje - szentesítőn bólint rá. Annak az embernek már úgy is vége volt akkor, amikor befeküdt a rendőri önkénynek. A villáját forgatva elgondolkodva hallgatja a sárkányt, a hüvelykujja cirógat a fémen, mintha soha nem tudna elpihenni a keze. - Akár rögtön Alistarovot is lebuktathatnák, de akkor legyen így - bólint rá egy rövid megfontolás után. - Kapjanak el valami kisebb halat. Indítok egy kampányt is, minden füles róla jutalmat kap. Ezt tudja meg az összes zsaru, meg a zsaruk spiclijei is. Tudni akarok róla mindent, az egyetemi kis balhéit, azt, hogy elengedett-e valaha egy jó szopásért egy gyorshajtó sofőrt, hogy melyik az a kis drogos szerencsétlen, amelyiktől a füleseket szerzi. Minden zsarunak vannak ilyenjei, ő se lehet tiszta. Aztán tudni akarom, hogy kik a szervezeten belül az ő emberei. Kikre támaszkodik, kik a bizalmasai, barátai. Kik tűntek el a köreiből az utóbbi időbe, és ha ez megvan, akkor őket azonnal keresni kell beépített emberként - az információ hatalom és neki nincs elég információja, de van hatalma arra, hogy megkapja azt másoktól. - Azt is tudni akarom, hogy miért Miroslav. Milyen gyengeséget mutatott, kikkel találkozott. Hogy az elmúlt két hétben hívta-e fel a figyelmét magára, vagy ez egy régebb óta szerveződő akció - üt szöget a fejében a gondolat. Eszik néhány falatot, rágás közben erőteljesen megfeszül az állkapcsa. Tudja magáról, hogy jó. Ebben a pocsolyában ő a krokodil, de mint minden valamirevaló krokodil, nem szereti, ha belehugyoznak a pocsolyájában. - Ez jól hangzik - nem őszinte, de annál rosszindulatúbb mosolyra húzódik a szája. - Nem adok választási lehetőséget neki, mint hogy tevőlegesen, nyilvánosság nélkül kezdje el akadályozni az unoka munkáját. Forrásmegvonások, emberkicserélések, engedélymegtagadások. Már látom is a szalagcímet: "A sikeres rendőrfőnök maffiamódszereit rosszallja a főpolgármesteri szék. A törvény őrei és a választott képviselők harcban állnak a polgárok biztonságát és a jogállamiságot egymással szembefordítva."- a nyilvánosság az árnyékharc helyszíne, felkent vérmezője. Élvezkedik ezen a képen, nem is vitás, a rosszindulat élteti. A tableten küldi ki a parancsot a maffiaérintettségről bólintva. A 21. század egy csoda. - Anélkül válik kétfrontossá a háború, hogy akarnánk. Elveszem Yuliyát, mielőtt kitör a suttogás arról, hogy elvesztettem a hatalmam, az ilyesmi mindig előbb lábra kap, mint bekövetkezne. Mit kapok tőled ajándékul a nászra?
A mártírkodás nem is ő lenne. Egyszerűen csak nem alkották szentnek sem az istenek, sem a pokol légiókat igénylő démonai éppúgy ahogy hiányoznak belőle az alapvető halandó drámaiságok is. A büntetését emelt fővel és elegánsan viseli annak ellenére, hogy minden mozdulatába belesajdulnak a meggyötört izomrostok, a csontok üregébe ragadt fájdalomfoszlányok, a bőr felszínére nyalt duzzad, húzódó apró kínok, a testébe szakított sajgás... érzi magában a tündét akkor is, ha pult és asztalnyi távolság terpeszkedik közöttük, s a hím tett róla, hogy ez még hosszú órákig, egy-két napig így is maradjon. Szereti megadni a módját a dolgoknak, bár ha igazán számít, ezen igényességét soha nem rendeli a praktikusság fölé. A sárkány örökké prioritásokat kezel, számít és tervez, mindennek megtalálja a maga helyét és idejét, bár önmagában sosem találná megfelelő asztaltémának a jelenlegi eseményeket, ennél jobban ismeri a tündét. Az ételekkel együtt tálalja a részleteket, még ha azok sokkal kevésbé is nyerik el tetszését, mint az asztalra hordott finom falatok kellemes látványa. Mély lélegzetet vesz az orrán keresztül, hosszan szimatol bele a levegőbe egy pillanatra szemet hunyva. Tudja értékelni a jó ételeket, még akkor is, ha bármikor beáldozza őket a nagyobb jó kedvéért. - Miroslav nem közéleti személyiség, így nála kevéssé indokolt. - Higgadt marad a másik felsistergő szavaival szemben. Nem egyetért a kérdéses boszorkányüldözéssel, pusztán az esküdtek várható pszichológiai befolyásolhatóságát vizsgálja ezáltal. Pillantása lehullik a megugró edényekre, de nem tűnik úgy, hogy különösebben zavartatná magát, szed maguknak az ételből, amíg a másik dühöng. Szereti a káposztát. Tejföllel és kenyérrel, bár tartóztatja magát attól, hogy jó orosz szokás szerint horribilis mennyiségekben halmozza az előbbi élvezetét. - A "szemtanút" mindenképp prezentálniuk kell, ezzel nem lesz gond. Dimitrij kicsinálja. - Bízik az ügyvéd képességeiben, nem véletlenül őt tartják. Számtalan alkalommal húzta már ki őket a szarból korábban, a helyzet különösebben nem jelent neki újdonságot. A független bizottságra biccent, ez magától értetődő, viszont a beáldozásra kénytelen megszólalni. - Tudják, hogy a rendőrség korrupt, Alistarov politikája ennek felszámolására irányul. Vukov inkább annak nézzen utána, melyik zsarura bizonyítható rá a korrupció az akcióban résztvettek közül, így megalapozhatjuk a hamis bizonyítékokat. Ha nem megy, még mindig beáldozhatunk közvetlenül tőle valakit. - Tanácsát leszámítva hagyja a másikat kibontakozni, s az ótünde mosolya féloldalas változatot húz a sárkány szájára is. Megvan a maga perverziója annak, amikor a férfi nem őt jelöli ki szenvedő alanynak egy ügy kapcsán. Valahogy mindig lenyűgöző látni, amikor a maffiavezér másokat szopat vérbe. - Átadom. - Biccent a Dimitrij kérdésre, esélyesen szükség is lesz rá, ha boldogulni akarnak. Elfalatozgat a finom ételből, a sárkány étvágyát vagy lehetetlen elvenni, vagy a praktikusságra való igénye magasabb, semmint hogy ilyen apróságok megérintsék. Szüksége van az energiára, túl sokat égetett el korábban, a fürdő pedig túlságosan is elnyugtatta izmait, valahogy muszáj pótolnia az elveszett hajtóanyagot. - Azt hiszem, nem erre számított, amikor kineveztette az unokáját, bár ezen a ponton sokkal nagyobb botrány lenne, ha megpróbálná kivonni a képből. Túl sok nyilvánosságot kap a szöszi. - Merengő pillantása elkalandozik valahol a tünde feje fölött, talán a kapitányt látja maga előtt, ki tudja. - Rendben. Addig a kapcsolataid kideríthetnék van-e komolyabb maffia érintettsége az eseményeknek. - Tekintete visszahullik a tünde arcára. Megvan a maga véleménye arról, hogy pont most és pont így történik mindez. Az áldozat Vladimir áldozata is egyben. Véletlenek márpedig nincsenek.
Ha lebukik, hiszen valójában minden emberi és misztikus tevékenység arra irányul, hogy valaki mást a szabadságától megfosszanak, és ezzel éltessék magukat. A szabadság ideájánál nincs nagyobb hatalom, aki acsarogva ragaszkodik hozzá, az így véli látni saját nagyságát, míg aki direkt vagy indirekt csorbítja ezt az értéktelen eszmét maga gyakorolja a hatalmat mások felett. - Tartsd meg ez a jó hited - lapogatja meg a sárkányt a tünde megengedőn. Így van ez rendjén, ez a szemlélet kedves neki, még akkor is, hogyha vajmi kevés hitele van ebben az életben. Senki nem pótolhatatlan, aki valamit vezet, legfeljebb a vezetési stílusa megismételhetetlen, de karizmatikus vezetők jönnek, élnek azután pedig erőszakos halált halnak a helyükbe toluló szintén igen alkalmas és kompetens vezetők keze által. Nem egyszer pedig a saját kutyáik vagy sárkányaik fordulnak őellenük.
A sárkányt talán összetörten hagyta itt, ám az a házával együtt saját magát is igen derekasan összekaparta, a tünde pillantása elpihen a szorgoskodó test körvonalain, elgondolkodik a szemén, az orvostudomány adta lehetőségeken. A sötétvörös ing alatt nyúzott a nyúlánk test, tudja, ő maga próbálta ki rajta a hatalom karmait és a tökéletesség erejét, uralta a testet, és az a test tiltakozott ellene, hiszen kifordította önmagából, a mozdulatok kecsessége mégis olyan helyénvaló. Nem hiányolja a sántítást, nyöszörgést, mártírkodást, bár nem is olyan régen, egy nappal ezelőtt ő maga hasán csúszta végig a folyosót, hogy a fürdőben felhemperedjen közepesen sűrűn agonizálva. Persze, az izomzatának kulcsrostjai által voltak harapva, de ami volt, elmúlt, mint a jókedv, de nem a jó étvágy. Éhesen várja a szorgoskodó sárkánytól járó falatokat. Ő sose gyártaná direkt a mosogatnivalót, de mert hajlamos kiélvezni a szépet és jót, főleg, ha más dolgozik vele, ezt a néhány fordulót még kivárja, amíg a sárkány mindent az asztalára hord, dús hús, forró leves, káposzta, savanyúság, tejföl, tejföl és tejföl minden mennyiségben, és persze a vodka, ami azonban úgy pihen az asztalon, mint más helyeken a só és bors takaros tartóban. - Minden, egyes kibaszott tetves politikusnak, filmsztárnak, vastagtökű gazdaggyereknek hangtompított háza van a főpolgármestertől kezdve a redves rendőrfőnökön át. Amelyik nekem a hangtompításra alapozza a gyanússágát, annak kikanalazom az agyát. Érdemes előhozni a szemtanút, mert MI AZ, HOGY SZEMTANÚ, az isten verje meg. Nagyon ajánlom, hogy hazudjon, a hazugokat pedig utolérik. Ha nem hazudik, Miroslav tökeit a fülére teszem - koppantja le az asztalra a villáját, egy kicsit ingerültebben, mint a higgadtság sárkánya tette volna, az edények ugranak egy kicsit, de az asztal nehéz és stabil, eléggé ahhoz, hogy ellenálljon a tündének. - Először is követelje ki, hogy állítsanak fel egy független bizottságot. Vukov egyik emberét beáldozzuk, leplezzék le, hogy korrupt, tehát az egész rendőrség az lehet, ezt a bíróság el kell, hogy fogadja. Egy független csoport kiderítheti, hogy hol ölték meg a kémet, és ki ölte meg a kémet. Nagyon kétlem, hogy Miroslav volt az, de szükségesek a tőle jött információk. Ha nem áll a vád nem varrják be. Márpedig ha Miroslav nem volt gyökkettő, amíg nem figyeltem oda, akkor ki lehet deríteni az igazságot.. a rendőrség rovására - vigyorodik el. Ez az ő játékuk. Ez kurvára az ő játékuk. Ez a Dimitrij és Vukovfélék játéka, na meg az övé, kurvára rábaszik a rendőrfőnök úr, ha el akarja venni tőlük a játékaikat. - Dimitrij hívjon engem, ha kell valami, hamis-tanú játékhoz játékos, tudok egy-két bevehetetlen hazudozót - ő is a férfi mobiljára néz, aztán eszik néhány falatot az elé tett étekből. Az étvágyát nem veheti el semmilyen probléma, vér, veríték, undorító dolgok, ha azok nem magában az ételben jelennek meg, de akkor valakinek a vére lesz a szósz. - Ha nem tudott az akcióról, akkor öregszik, és kell egy új főpolgármester, amit utálok. Nem szeretem, hogyha változnak a megszokott emberek - ami pedig halandóéknál kellemetlenül gyakori jelenség - Valahogy fel kell ráznom, ha a saját érdekei nem elég fontosak ahhoz, hogy rajta tartsa a szemét a kinevezettein - ez nála ár a személyes sérelem kategóriába esik és ennek megfelelően is fog eljárni. A fél szemét a sárkányon nyugtatja kevés közben, rég volt, hogy egy asztalhoz ülve osztoztak a legjobb falatokon, és elnézhette, hogy élvezi ki a változatos ízeket válogatás nélkül, mindent egyszerre szeretve és tisztelve és elfogadva az asztalon. Szórakoztató a szimbolika. - Okvetlenül nála kezdünk. A viselkedése meghatározhatja mennyi energiát érdemes Miroslav ügyébe fektetni.
A mai világ számára a szabad akarattól való megfosztás olyan bűntett, mely megengedhetetlennek minősül. Úgy érte el ezt a kategóriát hovatovább, hogy valójában minden ma élő egyed valamilyen formában megfosztatik ezen egyszerű jogától, mert szabad országban szabad ember szabad akaratából azt mond és azt tesz, amit szabad. Ha valaki igazán érvényesülni akar, a bűn birodalmának hideg, vérfagyasztó palástjába burkolózik, s lesz királya mindannak, amit a világ oly nagy hanggal megvet nappal, hogy éjszaka saját félelmes ágyaikba bújjanak azt remélve, a rossz mindig valaki mással történik. - Hmh... - Elgondolkodva emeli pillantását valahova a háló mennyezetének és falának találkozására az ellentétes oldalon, mintha csak abban látná a piramis egymásra épülő részeinek kapcsolatát. A simítás, a tünde hangja elnyugtatja annak ellenére, hogy nem háborgott különösebben. Elcsendesíti mégis a gondolatokat, s a sárkány engedékenyen hunyja elkószáló pillantását. - Nincs olyan, mint te. Nem szükséges emlékeznem semmire ahhoz, hogy ebben biztos legyek. - Lehetne akár szerelmi vallomás is. Romantikától izzó csókok közé való, a sárkány hangján mégis valamiféle egyedi színezetet kap. Nem érződik belőle hogy egyedisége a másiknak jó, avagy rossz, nem mérlegel halandó gondolkodás szerint, nem törődik az alapvető értékelési szabályokkal. Az ótünde különleges és pótolhatatlan része saját világának. Olyan királyi ék, amit megéri sárkánnyal őriztetni.
Yyl nagyobb káoszt csinál, mint a káoszsárkány, s épp ez utóbbi, aki rendet tesz benne... milyen ironikus. Talán ki lehetett volna nevelni belőle, de őszintén szólva jól passzoló kiegészítése a vérlény rendszerellenességének. Tisztában van a tünde szórakozásával és megtalálja benne a maga élvezetét. Megvan annak a szépsége, amikor az alkotó saját művében gyönyörködik, s mi más lehetne a teremtmény kedvére inkább? A sárkánynak jól áll a takarítás. Legfőképpen azért, mert vért és szilánkosra tört alkoholmámoros álmokat sikál fel a földről, holott maga is több ponton sebzett, semmint az ildomos volna. Habzik a vér, elcsikordul az üveg, a sárkány zsákja vidáman csilingel, s ő távoztában összehunyorog a tündével. Mordekai tudja, hogy gazdája kedvére van, s ez a tudás nem válik bár pimaszsággá, finom élvezetet és elégedettséget fest az éjlény kisugárzásába. A pikkelyes ezüstfehér pillantása tükörképet vet bár az ótündének, egyetlen szívdobbanás alatt is tökéletesen hozza a szimbólumot: a lélektükrökön benézve lényében őrzi a másik gonoszságát.
Mordekai elcsúsztatja a telefont evőeszközei mellé, hogy ne legyen útjában a közeljövőben érkező étkeknek és feláll az asztaltól. A mozdulataiba oltott hűvös, ragadozói elegancia a sárkányvérből fakad, csekély megtartott múltja tán indokolatlanná teszi, ám a fajiság és a testemlékezet messze többet őriz magában, mint amennyi az elmének engedélyezett. Sárga pillantása végigszalad a tünde alakján (valamit csinálhatott bevérzett szemével, mert lényegesen tisztábbnak hat), tudatosítja, de nem értékeli megfejthetően a maffiavezér felszereltségét. Inkább tényeket rögzít, semmint házisárkánykodik felette és ez valószínűleg mindannyiuknak szerencsésebb is így. Amíg beszél, átveszi az irányítást az ételek felett, gondolkodás nélküli, beivódott szépérzék és praktikusság kellemes keverékvonásával választja ki a megfelelő méretű és funkciójú tárolóedényeket, az ételeket ezekre halmozza. A multifunkció jelen esetben szépen megvalósul, bár egyáltalán nem talál szépséget abban, amiről beszél... hacsak nem azt a tényt, hogy tagadhatatlanul megszolgálja a szép szerelmes üzenet definícióját. Nem akarta elvenni a jókedvét, ám mint oly sokszor máskor; nincs más választása. Biccent és nem adja jelét annak, hogy bármilyen szinten is benne lenne a keze a dologban. Egyrészt merész bizonyítási vágyból sem ásta volna alá a tünde terveit, ha ilyen szervezésre vetemedik, előbb megosztja vele annak módját és célját. Másrészről ő maga már eldöntötte, hogyan fogja életre nevelni Miroslavot. A jelenlegi helyzet erőforráspazarlás, nem pedig annak allokálása egy másik régióba, ahol képes meghozni a maga hasznát. - A hangtompított ház miatt a szemtanúi beszámoló nem áll meg egy tárgyaláson, de ha a vád nem hozakodik elő vele, nem érdemes firtatni. A hangtompítás önmagában is gyanús. - Az asztalhoz sétál a tálakkal, vagy volt pincér messzire nyúló múltját tekintve (nem lenne túl meglepő), vagy csak szimplán jó az egyensúlyérzéke (még annyira sem), mert sikerül minden tálat asztalhoz cipelni egyetlen fordulóból. Elrendezi őket az asztalon, csak ez után foglal ő is helyet. - Hivatkozhatunk önvédelemre, amit az átvágott torok ugyan ingataggá tesz, de ezt Dimitrij képes áthidalni. A saját lakásában támadták meg, éjszaka, a fegyver konyhakés volt, a körülmények adottak. Ha hirtelen felindulásból elkövetett emberölésre játszunk, jobb esetben 2-8 évet kap, amennyiben sikerül kicsikarni a méltányossági tényezőt. Ha nem, 10 év. Sok minden függ Miroslav vallomásától, hogy ki lesz a bíró, mennyire befolyásol Sobyanin és mekkora pressziót képes, vagy akar kifejteni az unokája. Dimitrij visszahív, ha ismeri Miroslav álláspontját az ügyben, egyelőre még nem jutott be hozzá. - Pillantása csak futólag villan a tabletre, aztán saját mobiljára, ami azonban feszült csendben várakozik az asztalon. Biccent a tünde kijelentésére, közben szed mindkettejüknek az ételből. - Kétlem, hogy tudott az akcióról, ellenben a rendvédelem nem tartozik a hatáskörébe. Segíthet az... igazságszolgáltatáson keresztül, ha érdekében áll. - Félrebiccenti a fejét. - És miért is ne állna. Ugye. Nem kéreti magát tovább, belevilláz a saját adagjába. A sárkány mindenevő, nem válogatós és mindig elsősorban a megfelelő enrgiabeviteli egyensúlyra törekszik, semmint a magas élvezeti értékre. Szerencséjére Yyl ízlése mellett a kettő nem zárja ki egymást. Elmereng egy pillanatra a kérdésen. - Szokatlan módon higgadt maradt. Még nem tudom meghatározni, hogy a sokk gyakorol rá ilyen hatást, vagy a fivérek közti erőegyensúly elvén az egyik nyomora a másik megerősödéséhez vezet. Találkoznom kell vele, hogy kielemezzem.
Aki önnön istenszerűségének gátat szab elvekkel, az lehet csak méltó a sárkány figyelmére. Pragmatikus egy ámen ez. Miért nem törekedne valaki kiszolgáltatottságra, ha az kiszolgálja? A régi idők harcosai a nehézségek ellen küzdőkkel, ami nehézség éberen és kreatívan tartotta az agyukat. El akarták veszíteni azokat a külső ingereket, amik felemelhették őket egyszerűen vegetáló létformából valamit alkotó létformává. Persze, lehet, hogy ők maguk ezt nem tudták, és hitték, hogy majd a kényelemben önnön tudásvágyuk lesz a fejlődés motivátora, de ez a kép még leírva is szürreális. A tünde boldog lenne, ha nem élősködője, hanem építője volna a társadalomnak. Alkotó és szervező típus, hogy a képességeit kizárólag a maffiában kamatoztathatja, mert egyedül egy zsarnok kegyetlen és könyörtelen módszertana veheti rá a népességet arra, hogy józanul cselekedjenek, egy vezetőre hallgatva aligha az ő hibája. Ekkora teret enged neki a világ, de nem önként választotta a bűn útját, mondhatni, egyéb lehetőségeitől megfosztották és az egyszerű logikusság vezette ide. Ha az emberek java olyan túlélési partíciókkal és életintervallummal rendelkezne, mint a tünde, az alkotó típusok mind ott kötnének ki, ahol ő. A sárkány elméjének sötét odúja nem kevésbé veszélyes, mint a tündelabirintus. - Ebben nagyon tévedsz Mordekai - cirógatja meg a férfit oldalról. Ritka, hogy a tévedésekre való rámutatást nem követi kín, vér és fájdalom, de ez éppen egy ilyen ritka, és tökéletes alkalom. - Ami bukásra van ítélve az mindig a rendszer legfejlettebb része. Az épül vissza, ha a szükség úgy hozza, és a primitív szerveződések azok, amik a legváltozóbb körülmények között is a legtovább fennmaradhatnak. Nem viszik olyan sokra, nem viszik olyan magasra, és nem fedeznek fel semmit, de örökre ott lesznek. És örökre lesz létjogosultságuk. És amikor az én magasabb szintű rendszerem elbukik majd, lett ott egy Vladimir-féle rend, amiből csírázásnak indul egy új magamfajta, és így tovább, és így tovább - csendes és csitító a végszó, mintha legalábbis a sárkány háborgott volna valamiféleképpen.
Bólint a járgányra, megszokta már, hogy a sárkány mellett mindennek helye van. Négy esztendővel ezelőtt nem egyszer furcsállta, hogy kétszer is ugyanazon a helyen látta a vodkásüveget, a harmadszori mintha már kétségbeesésbe döntötte, addig szilárdnak hitt világának falai nem csak kényszerű hibernáltságának okán omladoztak. Nem tett kísérletet arra, hogy leszoktassa a káoszsárkányt a rendrakásról, mindig is imádta a furcsa disszonanciákat, belső ellentmondásokat, inkább megfigyelte ezt a hajlamot, és próbálta nem nagyon felkapni a vizet akkor, amikor valamit keresett, és az nem a temérdek (ellenőrzött) random felbukkanási helyének egyikén volt, hanem a kijelölt helyén, ahova utoljára se jutott volna eszébe pillantani. Felzaklató egy állapot volt, de a megszokás édes méreg, ha hozzászokik a test már nem is fáj annyira. A szivacs és súroló valami természet adta bájjal fészkel el a sárkány erős mancsában, minden fordulóban megmosolyogtatva a tündét, még ha a telefonálásai nem is adnak számára sok mosolyognivalót, a szemének kedves a látvány, a jelen és közelség közege. Ez az ő közege, amikor valaki dolgozik helyette, körülötte és érte, maximálisan elégedett Mordekai hatásfokával. Alhatatlan lényének nem kedves az erőszakoskodás és aktus utáni túl hosszú pihenés, egy cigi még belefér, aztán dologra legények, persze könnyen meglehet, ha a farok másik végén lenne, nem volna ilyen szigorú. Szigorú, mint egy sárkány kemény rajzolatú, nagy, busa feje, éjvonásain kegyetlenség, szemeiben pedig a halál. Beleborzong saját tükörképébe.
- Nocsak? - a sisakot bent teszi le, a dzseki cipzárját leszisszenti magáról, ahogy az alig színezett konyhába lép, a pultra rakja a dobozokat, hogy Mordekai ossza ki tányérra, edényre, magának és neki, amire csak szeretné, ne az asztalon koszoljon a zacskó. Leveszi a szoros felsőrészt, a fekete póló alatt vékony, de golyóálló mellény, felkúszik a nyakára, beborítja a vállát, viccesen eláll a testétől így a póló ujjvége, de annyi baj legyen. A későbbiekhez öltözött a biztonság kedvéért, nem a kajaszerzéshez, egyeseket megnyugtat, ha mellényt látnak a maffiavezéren. Mintha annak is lenne mitől félnie, az emberszerűség látszata pedig adott esetben könnyen lehet a diplomácia melegágya, egy jó kezdőlöket a vodka mellé a testvériség szent és sérthetetlen jegyében. Nem kell megkérdeznie, hogy mi az üzenet. Tisztán hallható, hol van az üzenet a kottában amiből a sárkány olvas, kiérlelt ministránsfiú hangon égi szólammal dalolva. Moszkva. A hely, ahol a zsaruk maffiamódszerekkel bizonyítékot hamisítanak saját maguknak azért, hogy lefülelhessék a rosszfiúkat, hogy a saját bizniszeik rendben menjenek. Vagy nem. Elsötétedik a pillantása, az arcán tisztán látszik, hogy tűnik el a jókedv. Tölt magának egy vodkát. - Akár én is szervezhettem volna - meg sem kérdezi, hogy a sárkány volt-e. Van humora a tündének, de azért nem egy újrahasznosítható erőforrás és nem is örökmozgó. Leül az asztalhoz, ahogy elnézi a szerelését a szájához fogja a poharat. Lassan kortyolja ki, mintha kellemes hőmérsékletű tea volna, egyenletes, sima kortyokkal gyötri szeszjárta nyelőcsövét, a szeme nem lábad tőle könnybe. Minden magára valamit is adó maffiás háza hangszigetelt. Miroval elégedetlen, de nem azért, mert gyökér, akkor rég eltette volna láb alól. Kitágulnak az orrcimpái, szusszan. - Az ügyvéd mit mond, mennyire támadhatóak meg a bizonyítékok? - a jog farkasai ugyanabban a híg húslevesben köröznek, mint a bűnözők, csak nekik szabad. Az oldaltáskájából kiveszi a tabletet, egy pillanatra elgondolkodik, aztán végigsimítgatja az ujjaival, gyorsan varázsol néhány dolgot. - Zárolom a támogató számlát, és jelzem a hitelezőnek, hogy fizetésképtelenek, Szása bácsi, ha keres a kórházak finanszírozásával kapcsolatban, akkor várjon, ha nem keres, az szórakoztató lesz - felveszi a villát, ha került elé étel. - Vitalij hogy kezeli?
Talán istennek lenni épp annyit jelent: tiltani a bűnöket, s rendre megcselekedni azokat. Yyl soha nem emelkedhet felsőbbrendű hatalomként a föld fölé, mert értékrendjében gátakat állít magának, s ha nem tenné mégis, a hitetlen sárkány sem tisztelné többet. Vannak határok, melyek keretet kell szabjanak, különben bármely entitás képes határok híján szétcsúszni a világmindenségben, míg végül pusztán fikció marad. A butaság és együgyűség jelen korban nem kiszolgáláshoz, hanem kiszolgáltatottsághoz vezet. Őszintén? Még csak nem is kell esztelennek lenni hozzá. Elég, ha egy nemzetet olyannyira megaláznak, megfélemlítenek, lealacsonyítanak és kivéreztetnek, hogy nem kell többé egységként gondolkodnia, nem érdemes terveznie, csak él a maga kis összekuporgatott, foggal körömmel védett apró menedékében és próbál túlélni. Rákfenéje a világnak az egzisztenciális rabszolgatartás és ha valamiért egészen biztosan nem küzdöttek a régi korok forradalmi elméi, akkor ez pontosan az. Nem mintha számítana. Ők éppen ezen a koron élősködnek, miért is akarnák, hogy tudatosabbak legyenek ennél? Mindez pusztán filozófia, a valóságban azonban saját bűneik melegágya, így a jelen állapot üzleti szempontból tökéletesen megfelel. A tünde veszélyesen él és egy napon talán éppen a sárkányba hal majd bele, ám nem most. Nem ma és nem itt, holott feltámadása egy új korszak kezdete lenne. Hagyná neki. Súlyos láncok között, a képességeit blokkolva, amíg elbeszélget vele. Többek között. - Mh...? - Oldalra pillant, ahogy a tünde felkacag, félrebiccenti kicsit az állát. Könnyű odaképzelni a feje fölé a kérdőjeleket, nem viccnek szánta a hasonlatot. Ami pedig a túlműveltséget illeti... a sejtbiológiai és orvosi képzés nem múlik el nyomtalanul akkor sem, ha törölgetünk a sárkány merevlemezéről. A pillanatnyi értetlenség bekurvul a tünde lágy hangjának. Olyan idillien tudnak beszélgetni világméretű kriminális dolgokról, hogy szinte szentségtörés. - Valóban. Mégis adott, hogy míg te a csúcsán állsz a piramisnak, Vladimir életszemlélete önmagában bukásra ítéltetett. Hiába a létszám, ha nem követi azt megfelelően az értelem és ez menthetetlenül igazolja az elméletem. Maffia viszonylatokban legalábbis. - Finom utalás csupán, ezúttal nem tér ki arra, mit gondol a misztikusok háromágú piramisáról. Nincs mit tagadnia az ótünde előtt, az tisztában van a nyilvánvalóval, ő pedig ritkán szereti ismételni önmagát. Egyetlen elmélet sem hoz ezen a szinten változást és nem is ő az, akinek Miamar nyomdokaiba kell lépni. Pedig valaki megtehetné. Valaki, valaki más... ugyan, miben különböznek a halandóktól? Egyetértően biccent a selejtezésre, bár magával az örömködéssel nem tud együtt érezni. Számára nem jelent boldogságot valaki kedvesét elpusztítani. Nem jelent semmit gyilkolni, avagy kínozni sem, mert a sárkány szemszögéből mindennek pusztán funkcionális, nem pedig szórkoztató értéke van. Túl sokszor szemléli nagyító alatt a világot, kihúzgálja a rovarok szárnyait és ízelt lábacskáit, de csak hogy megvizsgálja őket, nem pedig mert élvezetet talál a kegyetlenségben. Nem kevésbé rossz, mint az ótünde perverz élvezete, pusztán másként gonosz. A maga nemében mindkettő félelmetes.
- A garázsban van a szokott helyen. - Bárhol máshol furcsa lenne talán, hogy egy légtérben tartja a kulcsot és a járművet is, ám ha valaki bejut ebbe a házba, a legkisebb problémájuk az lesz, hogy sportmotort próbál lopkodni. Különösebben nem lohasztja le az életkedvét, hogy kinevetik. Nem tekinti szolgamunkának a takarítást. Annak megfelelő elvégzéséhez sokkal több megfigyelőkészség és részletekre való hajlam szükségeltetik, mint a legtöbb elfoglaltsághoz. Fejleszti a jellemet és kontroll alatt tartja a gondolatokat. Rendet teremt a világban és ez a rend önmaga káoszát hivatott szépen húzott határok között tartani. Nem néznék ki belőle saját alfaját. Nem hozza a tipikus mintát, személyisége nem tébolyog, nem háborog, nem kuszálja a világot rendezetlen összevisszaságba... nehéz megfogni benne a káoszt, mely azonban lényege legmélyén lakozik. A világ egyetemes, alapvető működését bolygatja meg. Megkérdőjelezi, ízekre szedi és összerakja a maga ízlése szerint újra, a gondolatai szörnyeket teremtenek, a munkássága horrori kegyetlenség és mindaz, amit önmagában rendszerbe rak, kívülről érthetetlen, kusza katyvasznak, eltorzult, kifacsart, szabályok nélküli világnak tűnik és mégis... Ami másnak káosz, a sárkánynak kifinomult rendszer csupán. Valami, amiben saját lénye érvényesülhet. Bárki megirigyelhetné azt a törhetetlen munkamorált, ami Mordekait jellemzi még egy alapos kínzás és dugás szentségtelen kombinációja után is. Nem pazarol energiát a rinyálásra, fókuszálja magát egyetlen feladatra és maradéktalanul ellátja azt, a maga figyelmességével karöltve. Előkészíti a tündének a vizet és mire a kitakarított kád megtelik, végez a fürdő többi részével is. Nem hagy magának lustálkodásnyi időt sem, módszeresen végigsúrolja a ház kritikusnak ítélt pontjait, a háttérben olyannyira megnyugtató sistergés a tünde savként maró hangja, hogy szinte elemi környezetének tekinthető. Ha nem rá irányul, nincs miért frusztrálja a testet, az elmét, bár nagyon rég megtanulta már, hogy a legkisebb inger is elegendő önmaga célponti státuszához. Nem kell hogy tegyen érte. Sokszor elég, ha tesz más és az a "más" valamiért mentelmi jogokkal bír a maffiavezérrel szemben. Nem lepődik meg az ótünde guggoló alakján. A sárkány feje úgy olvad ki a sötétből, mintha most metszették volna ki belőle művészi, tehetséges kezek. Zöld nyelve szisszenő hanggal nyalja meg pofáját, mielőtt a kéz az orrára simulna. Az éjlény morgása szinte dorombolássá válik a simítás alatt, s végül egészen olyan, mintha nevetne.
- Üzeneted van a főkapitánytól. - A hang egyenes, nem pazarol időt a köszöntésre, a viszontlátás örömére, vagy netán olyan apróságokra, mint hogy megvárja a vacsora végét, mielőtt kiteríti a kellemetlen tényeket. Mordekai az ebédlőasztalnál ül, praktikusan megterített, ám telefonja most halkan koppan az asztalon. A feloldott kijelzőn virító fehér híváslista méltán árulkodik arról, hogy másodpercekkel ezelőtt szakíthatta meg csupán a hívást. - Miroslavot húsz perccel ezelőtt bevarrták emberölésért. - A sárkány pillantása nyugodt, a hangja hűvös, valahogy szentségtelen összképet alkot a sötétvörös ing, fekete nadrág és belőtt, hátrafésült haj üzleties kombinációjával. - A saját lakásán kapcsolták le, egy szomszéd jelentette be az esetet, aki dulakodásra utaló hangokat hallott. - Apró körülmény, hogy a férfi háza nagyrészt hangszigetelt. - A rendőrség másodpercek alatt kiérkezett, a házban megtalálták a beépített kémünk hulláját átvágott torokkal. Helyszínen a gyilkos fegyver és annyi bizonyíték, hogy a bőségszaru elszégyellné magát mellette.
Elvi útvonalkülönbségek vezetnek a hatalomgyakorlás módszertanához, éppen ebben rejlik kettőjük legfőbb különbözősége. Érdeklődésük azonos, miként korlátozott lehetőségeik is, ám a tünde számára a szabadság soha nem volt és nem is lehetett eszményi kép, így nem traumatizálja oly nagyon, ha megfosztja a kényszerű kötelékrendszer tőle. Soha nem volt őszinte az életmódja. A tündében nincs semmi istenszerű. Istenítést vár, ám nem cselekszik égimódin. Nem követi el azt, amit a mestere, ám nem azért, mert sajnálná magányos teremtményeit, a természete mélyéről ódzkodik olyan bűnök elkövetésétől, amit maga is bűnnek tart, és csak azért nem nevezhető erkölcsösnek, mert ilyen bűnökből lényegesen kevesebb van, mint amennyit az irányadó zsarnokmoralitás kijelöl a halandók és halhatatlanok számára. Nincs a szívében megértés és irgalom a mestere iránt, soha nem kóstolta végjátékának dicstelen és romlott gyümölcsét, és bár minden módon élvezi mások szenvedését, ezt a módot nem fogja megtapasztalni. Miért is ne? Az evolúció kedvez az egyéni elhajlásoknak, így változik a világ, és ugyan miért ne törekedne minden egyén valahol arra, hogy buta legyen, ostoba, együgyű és kiszolgált? A kényelmi és jóléti rendszerek ezt biztosítják, márpedig az ősök a kényelmi és jóléti rendszerekért dolgoztak olyan keményen. Egy háború nem taszítaná vissza a puhaságra fejlődött világot, ahhoz egy világégésre volna szükség, apokalipszisre és a társadalmi rendszerek leomlására. A megtört sárkány aligha volna ily hatékony, a hatékonyság pedig szintén közös szenvedélyük. A tünde dolga volt felismerni a lehetőségeiket, és kiválasztani azt az eszközt, amivel a bosszú felett hasznot is hajt a feltámadásból. Tökéletes munkát végzett. Tudja magáról. Ám a tökéletes munka csak akkor jelent az élete végéig biztonságot és nyugalmat, hogyha hamar meghal a tünde. Életveszélyes helyzetet teremtett, ám nem azért, mert hibásat lépett volna. Milyen feloldhatatlan ellentmondás egy biztonságkultuszos világban. Hosszú pillanatig bámul a férfire, amíg felfogja a szavainak értelmét, azok túlművelt teljessége úgy bontakozik ki előtte, mint egy tavasztól bezsongott kert virágpompája, a sziromrengetegben szirupsűrű sziporkák érlelődnek, és a romlás bogarai tekeregnek rózsatövisekre tűzötten, a fejét hátrahajtva kacag fel éles és mégis mélyen, kigömbölyödik a hangjából a jókedv, valami kaján és mégsem gúnyos alhanggal finomhangolt variációja. - A te szemedben a rendszer sokkal fejlettebb, mint amilyen valójában, mert a fejlettség csúcsát nézed Mordekai, és nem az alapszintjét. Előre törekszel, és húznál mindent, de a világunk, egyik világ sem adaptálódik az ilyen látnokokhoz kielégítő ütemben - különös, elnézéssel és tetszéssel teli lágy hangja mindig kitüntetést jelent, mert ritkán hallani, ám túlzás azt mondani hogy önmagáért való kincs. Kell hozzá a sárkány, a mentális provokáció és a szavak ereje. - Ah, nők. Milyen büszke is rájuk a nemzet, de valójában mennyire gyengévé is teszi ez - fintorodik el. - Valakinek a kedvesét megölni mindig öröm, és ha ezzel elpusztítjuk az embert is a férfiben, akkor pótolni kell a selejtet - de Vladimir lányai szentek. A gyermek az örökös. Az örökös a jövő. A jövőt csak nagyon indokolt esetben érdemes elpusztítani. - Magam is így gondoltam - számára Moszkva 1000 kilométeres körzete, amennyiben nem nyugat-európának indul meg még belföldnek számít, de talán még a kínai határ is annak számítana. Szereti Szibériát, annak ellenére, hogy hét hónapig a földjébe fagyva haldoklott. Jól ismeri a vidéket, a tájait, a folyóit, a jelenségeit, kiszámíthatatlanságait és rideg, halálos következetességeit. Vadászott már medvére, szarvasra, farkasra, küzdött viharokkal és feltörő olajjal, omlott meg alatta a föld óvatlan barlangkutatás során, vágtatott a mongolok között kis lovaikon, kábult a sámánjaik kotyvalékaitól, bejárta az orosz uradalom egészét. Mindet a magáénak érzi. A közelnek számít. Nincs messze, mert nincs lélektávolság a fizikai alatt. Repkedhetne sárkányháton is egy szebb és boldogabb világban. Sose fogja megérteni a takarítás elfogadható mivoltát. Ez egy szolgamunka. Mestere oldalán abban a helyzetben ezért kellett neki elvégeznie, de már nem kell. Mordekainak azonban valahogy furcsán jól áll, ahogy széles, erőteljes fizikumához öleli a takarítószereket, rongyokat és felmosófát, a vodkától a tünde megint vigyorog, szinte nevet, ahogy látja az összekészülődést. - Elviszem a régit, ha nem hagytad el a kulcsot - bólint. Lassan tápászkodik fel, nyújtózik, összeszedi, hogy mit fog felvenni, Mordekai motorozási stílusa elég jól lehatárolja ezt. Bont egy új üveget, és egy poharat is elővesz hozzá, abba tölt a tiszta nedűből, amíg a fürdőajtóban állva megosztja a figyelmét a fájdalomtól saját mozgású sárkány és a telefon széles képernyője között. Nem Angry Birdsözik, pedig éppen nekivaló játék, e-maileket küldözget, és ha már választani lehet, amint a sárkány vége kéjesen elterül a fürdővízben, az élvezkedése köszöni meg a szolgálatot és nem a szája. Ezzel elég időt hagy Mordekainak rendbetenni a lak többi részének javát, a takarosságban kedvét leli. A fülébe hallgatót illeszt, már öltözködés közben telefonál, a hangja olyan, mint egy soha el nem apadó energia, minden egyes intézésre jut az erejéből, el nem fáradhat, és a szavainak az élét semmi nem veheti el. Olyan ridegen és megfontoltan beszél, hogy tudni lehet, nincs benne könyörület azok iránt, akik véletlenül gyengeséget mutatnak, és a puha ruhasurrogásból az ő hátteréből semmiféle következtetéseket nem érdemes levonni. Nem indul el, amíg a telefonálással nem végez és a sárkány elő nem kerül, a pincelejáratnál leguggolva simítja már kesztyűs kezét a sárkányorra, a hóna alatt a sisakkal. - Legközelebb lássak rajtad egy kötényt is szépségem. Eszünk, aztán irány a testvérekhez - tehát ő előbb lelép ennivalóért, a csizmája kopog, a ruhája nyiszog, ahogy felemelkedik, és távozik. Olyan hamar megjárja, hogy még csak nem is hiányozhat a sárkánynak igazán. Ez egy biztonságos és jó környék, elegáns kifőzdékkel, drága éttermekkel, ez olyan hely, ahol még városrész, ahol még a sarki kifőzdékben is kapni kaviárt. Gőzölgő dobozhalmokkal tér vissza, átható hús és káposztaszag kíséri. Bár már a multinacionális konyhák megvetették a lábukat Moszkvában, a franciavérű tünde előszeretettel étkezik úgy, mintha a világ összeomlását megakadályozhatná az, hogyha ő válogatott orosz konyharemekekkel csillapítja az éhségét, no meg a sárkányét is, bár az adagokat elnézve, szinte a sárkányalakot is jóllakathatná.
A sárkányt nem a hatalom gyakorlása motiválja, hanem annak előnye. Minél több hatalommal bír valaki az alvilági szinteken, annál többet tehet és mégis... még a mocsokmélynek is megvannak a maga szabályai, főként ha kettős rendszer köti az ebet, avagy sárkányt a karóhoz. Nem tehet meg akármit, nem lehet teljesen szabad, nem élhet igazán annak, amiben legjobb, mert letörik sárkányszárnyait, melyekkel igazán a magasba emelkedhetne. Frusztrációtenyész állapot. Mint egy rákos sejt, mellyel képtelen elbánni a szervezet, s lassan elharapózik az egész testben. Évszázadokon át oly közel állt a kitaszításhoz, s most mégis tökéletesen stagnál valaki szolgálatában. Túl keveset végezheti azt, ami igazán kézre áll, a mitikusok rendszere pedig nem ad elég teret neki. Már nagyon régen nem. A sárkány olyan, mint a keresztények Istene. Teremteni szeret, alkotni és kísérletezni, de aztán magára hagyja saját szörnyeit. Nincs rájuk szüksége többé. Vajon egy nap Yyl is elhagyja saját teremtményét? Akkor talán megértené mesterét, akinek a nyomdokában lépdel és mégis engesztelhetetlen a hirtelen befejezésért. Ha a régi korok emberei éppoly tehetetlen nyomorultak összehordott, ám szemétlapátra még nem halmozott söpredéke lettek volna, soha nem jut olyan undorító jólét a világnak, melyben úgy érzi nem kell tennie semmit sem, nem kell küzdenie a saját jogáért, a függetlenségéért, az igazáért. Megalkuvások kora ez, kushadásé, lustaságé és céltalanságé. Háborúra lenne szükség. Nem gazdaságira és nem hidegháborúra, igazi, véres, "ártatlanokat" tizedelő gyomorforgató mészárlásra a természetes, avagy legyen akár a természetellenes szelekció elvén. Ha nem lennének ezek az apró képtelenségek, az fémjelezné, hogy a sárkány megtört. Hogy nem más, mint báb, ami a fájdalom hullámán bármikor lehet rángatni. A megfélemlítés szép dolog, az adrenalinlöket, a rettegés nagy tettekre sarkallhatja az embert, de egy sokszáz éves, tevékeny, háborúkat megjárt, uralkodókat szolgált, maffiát alapító, dzsinneket, apákat mészárló mitikusnál ennél egy kicsit kifinomultabb pszichológiai eszköz kell. Hogy Yyl ráérzett a sárkány nyitjára és képes volt hű szolgát idomítani belőle nem pusztán tehetség, vagy a szerencse műve. Kiaknázatlan kapcsolat kellett hozzá. Egyazon érdeklődési vonal egyik és másik oldala, két véglet összetalálkozása, mely halállal, feltámadással és felejtéssel robbant bele a passzív köztudatba. A sárkány nem tudja ezt. A közösséget érzi, talán hamisan, de nem számít igazán. Nem kérdőjelezi meg önnön tetteit és döntéseit még akkor sem, ha hibát vét. Átértékel, de sosem von vissza. Egyetlen tett sem eltörölhető. - Olyan ez, mint egy vírus. Nő és burjánzik a testben, elfertőzi a szerveket és teret követel magának. Régen talán arcba nevette a testre aggatott piócákat, ám mára kifejlesztették ellene a védőoltást és a megfelelő gyógyszereket. Ha nem képes adaptálódni, mutálódni a megváltozott körülményekhez, a vírustörzs elhal és többé nem szedi meg a maga áldozatait, mert hatását és funkcióját vesztette. Még ha a példa nem is pontos, mert parazitális viszony helyett a felülről soha el nem ismert szimbiózis igaz. - A füst hosszan szisszen a torkából a mennyezet felé, hüvelykjével elsimít a szájáról némi keserű vérmaradványt. - A bratva célja nem a hagyományőrzés, hanem a pénz, a hatalom, a befolyás. Nem kérdőjelezem, sem bírálom az alapot, melyre építkezünk, pusztán a mentalitást, amely belátni és fejlődni képtelen. Elgondolkodva pillant a tündére, majd összevonja a szemöldökét. Egy ideje nem volt már szerencséje a kémhez, viszont korábban nem szimatolt rajta hazugságot. Tény, hogy nem is ő a mestere ennek. - Talán nő van a dologban. - Elmélyül a hangja a dohánytól, ahogy mélyre szív. - Mindig a nő a baj. - Ha ez nem lenne elég, Vladimirnak kifejezetten szemrevaló lánygyermekei vannak. Valami kevert, északi vérű orosz nőt vett el és most minden kölyke szőke, kékszemű pszichopata. Állítólag szex közben ölnek. Nők. Hunyorogva pillant fel arra a vigyorra, saját száján is felkunkorodik a mosoly. Egoista dög! De legalább minden joggal az. - Nincs több kérdésem, bíró úr. - Persze ismeri már, mint a rossz pénzt. Hamarosan lelép cirka 1000km-re 3 napra, aztán ki tudja mikor szökik ismét. A tünde ilyen. Kettejük közül ő az, aki leginkább Moszkvában tengődik, de funkcionalitását tekintve ez így is van rendjén. Felpillant a szavakra, a szája megáll egy szekundumra a férfi kézfeje felett. - Megértettem. - Csak eztán csókol a fakó bőrre és tápászkodik fel a földről. Valószínűleg magától is megtette volna kisFaggyal kapcsolatban a szükséges intézkedéseket, de abból még sosem származott probléma, ha egy vezető pontosan meghatározta az elvárásait. Ellenkező esetben már nagyobb rá az esély. - Rendben. - Nem akadékoskodik a takarítással kapcsolatban, azon ritka és veszélyesen elvetemült állatfajba tartozik, akinek nem okoz lelki szenvedést kitakarítani a házat. A sárkány enyhe OCD hajlamát figyelembe véve pedig ha már rászánja magát, jó szokás szerint olyan tiszta lesz minden, mint amilyenről a lakásmagazinokban álmodoznak manapság. - Az új nem. Annyira nem voltam már éber, hogy vezessek is. A régi bent van a garázsban. - A """""régi""""" konkrétan az új 2 évvel korábbi verziója, ami azt jelenti, hogy még mindig csúcsminőségnek számít errefelé. A sárkánynak is megvan a maga meló- és tudományfüggetlen szenvedélye, ez pedig kifejezetten a motorokra irányul. Hacsak Yyl nem akar mást, a sárkány eltűnik zsákkal, szivaccsal, ronggyal, tisztító és marószerekkel a fürdő felé. Nagyjából húsz perc alatt gond nélkül tökéletesen tisztára nyalja. Ha az idő közbeni kikiabálásra Yyl visszaigazolt és fürdeni akar inkább zuhanyzás helyett, akkor mire a sárkány beengedi, előkészített fürdővíz várja. Nem végez a férfi előtt a nappali kissé komplikáltabb téma, mint a fürdő csempézett felületéről takarítani (főként mert megkínzott teste erős gyűlöletet érez a sárkány kihasználós magatartása iránt épp), ellenben mire a vérlény visszatér, nyoma sincs annak, hogy valaha is itt jártak egyáltalán. A kiürült üveg eltűnt, a hamutál tisztán pihen az éjjeliszekrényen, a véres törölközők, használhatatlan cuccok eltűntek, el is mosogatott és a vérnek sincs nyoma... Na meg a sárkánynak se. Jó tíz perc eltelik, mire előmászik a pincéből. A mély sötétjéből örökké vigyorgó, fehérszemű sárkánypofa bukkan fel, csak hogy néhány lépésen belül visszaváltson emberi alakjába. A ház határát már nem érik el a súlyos mozdulatok, puha macskamozgássá válik inkább. Elégedetten veti be magát ő is a fürdőbe, bár ott ugyanúgy alakot vált, mintha a csatorna után szüksége lenne a többrétegű mosdásra is. A fürdőző sárkány mindig élmény a háznál.
A sárkány létrehoz, azután pedig hátrahagy, a tünde szemében furcsa módja ez az uralkodásnak, egészen más alapokon nyugszik, mint az ő hatalomgyakorlásának módszertana. Amit ő ural, azt átalakítja, talán ahhoz hasonlatosan, ahogy egyszer valaha őt magát is átalakították gyengébb matériából egy erősebbé, egy értékesebbé, egy hatékonyabbá, noha a mestere éppen úgy elhagyta őt, az alkotását, mint a sárkány a Triádot. A történelem ismétli önmagát, a párhuzamok pedig kifejlődnek. Jól van ez így? Senki nem tudhatja, amíg nincs egy egyetemes értékmérő, ám az bizonyos, hogy maga a tünde nem hagy hátra készre épített idomtalan termeszvárakat az emberi és misztikus történelemnek, mint a sárkány. Önközpontú hatalomforrás, ő maga az energia, ami a rendszereit működteti, amikor már adott helyzetükben nem szolgálják ki az igényeit és szükségleteit, akkor szétrugdalja őket, mint a Szocsi partján épített homokvárakat a moszkvai ifjúság, és aztán a homokot újragyúrja, talán üveggé égeti, talán sárrá dagasztja, mert ami nem vész el örökre és hordja el a tenger fekete hullámzása, az megmarad és szolgálja tovább a tündét. Az ősök ezért dolgoztak, ami most van, hogy ők maguk is méltatlannak látnák a jelen kort a saját törekvésükhöz képest, az annak a megerősítése, hogy a múltban éltek soha nem akarnak felelősséget vállalni azért, amit a tetteikkel okoznak a jövőben. A belátható múlt ősei és méltatlanok voltak az előttük járókhoz, báránynak születtek, de farkasnak kiáltották saját magukat. Megmosolyogja a morrantást, bár soha nem volt gondolatolvasó alkat, mintha sejtené, hogy mi jár a másik fejében. Jónak találja ezt a gondolati irányt, amit ő tesz, az az erő jogán itt és most legitim, de nem árt, hogyha Mordekai fejében elvi megalapozottsága is van a dolognak. Vannak olyan esetek, amikor még szüksége lehet ezeknek a gondolatoknak a védőhálójára. Kissé lehunyja a szemét, oldalra biccenti a fejét. Milyen képtelenség ez az arccsók, ez a bújás, az összeülés egy közös cigarettára, inni a padlón, ahol együttlétük nyoma száradozik, miközben a folyosóról a bomló vérszag árad befelé, öldöklési vízióval rontva meg a gyengédség pantomimjátékát, aminek résztvevői minden világi és világtalan, alsó és felsőkörös, hívő és hitetlen ítélőszék szerint sem tudják, hogy mi fán terem a béke, a szeretet és érzelmesség felmagasztalt szentháromsága. A tünde tudja, amit a sárkány nem. Misztikus kutatócsoportjának "testőrkörében" érte utol az erőszakos, rá szabott, mégis hozzá oly kevés Halál, kevéssé hiszi, hogy bármilyen társaság meg tudja védeni, ha nem volt elég jó ahhoz, hogy megelőzze a véget, ami rohan felé. De nagyra értékeli a sárkány tanácsát. Aggódik az életéért. Helyes. Aki aggódik, az sokkal jobban figyel arra, hogy kiszúrja az olyan sompolygó árnyakat, amik úgy működnek, mint ő maga egykor. - Kicsit több, mint száz esztendővel ezelőtt az egész Orosz birodalom ilyen alapokon működik. Ők képezik azt a maradványt, ami hatalmassá, dicsővé és félelmet keltővé tette az orosz medvét. A brutalitás, a kegyetlenség, a megalkuvást nem ismerő erőszakosság - ó igen, és ő akkor már itt volt, úgy illett ebbe a rendszerbe, mintha tökéletesen formára öntötték volna, és bár alakult az idővel és alakította a maga rendszerét, valahol még mindig kedves neki az a kor, ám nem lepi meg, ha egy olyan valaki, mint a sárkány utálatosnak találja ezt, feltűnősködőnek, harsánynak és ellenhatékonynak. Mordekai a hideg logika józan fegyverforgatója, és őt és a módszerét igazolják felülemelkedett sikerei. Nem is tudna érveket felsorakoztatni Vladimir rendszerének élvezetessége mellett, ám nem is kell ezt tennie. - Találkoztam azzal a kémmel, nem volt őszinte velem - az aura hullámzásából kiderül az ilyesmi, és a hamis kettősügynököt hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát, legfeljebb nem lövik agyon, amíg mindkét oldalt megtalálja benne a maga hasznát. - Nem tervezek a következő fél-egy évben túl sok kirándulást Moszkvától távol, mit gondolsz Mordekai, a jelenlétem hatékonyabbá teszi a kis méretű csapatainkat? - széles vigyorából ítélve a kérdés erősen költői, szinte nevet az óvatosságon, ám ellenére teljesen bizonyos, hogy nem fog kétfrontos háborúba kezdeni. A világ minden ideje az övé, ráér előbb megtanítani a rendőrfőnöknek a fenékemelgetés fortélyait és hasznosságát, hogy azután hódítson egy kicsit délnek, a feladatok nem szaladnak el előle, mint a vodka, amit a sárkány elzsákmányol tőle, és ő hagyja, hadd élvezze közös bűneiknek hidegen folyékony variációját. Nem gondol az életmentő műtétek gyönyörűségére, mert ha ő erre gondolna, akkor okot is adna rá, és nem csiklandozná a saját gyönyörűségére. Elfogott keze nem mozdult, megszorítja a sárkány ujjait, ahogy ellenáll a csiklandásnak, milyen neveletlen, de azért szórakoztató. - Akkor ezért nem hallottam volna róla. Mielőtt maga elé veszi, jobb, ha megismerkedik a munkásságoddal, és hogy Fagy kinek is dolgozik a polgári életben. Ezekben a felpuhult időkben az emberi moralitást átvevő misztikusok gyakran bűnőznek tekintik a saját világukban azokat, akik az emberi világot, hogy úgy mondjam, alulról igazgatják. Tudd meg ki az anyja, milyen nevelést kapott, mik a nézetei, kikkel állt eddig kapcsolatban, látogatja-e a városukat és hogy tényleg a gyermeke-e. A kérdéses rokoni szálak nem megengedhetőek - nyomatékosítja egy kissé megszorítva a sárkány kezét, ahogy az csókolja az övét, rá is pillant, hogy érezze hideg szemeinek rideg nyomását. - A fürdővel kezdj, lemosakszom, amíg végzel - és még egy csomó mindent csinál, bár nem olyan nagy ez a ház, mintha kétszer ekkora volna, az biztos, hogy a sárkánynak sok munkája lesz a kitakarításában, még ha a csatornába feleslegesen is ereszkedik majd le, mert arról ő gondoskodott, amíg egyedül volt, illetve a házijószág aludt, csak nem szól róla. - Utána hozok enni, itt van a motorod? - például azért is jó helyettest tartani, mert motoros szerelésben, egymás motorját meglovagolva összecserélhetőek, és ha valaki le akarja fejezni a kígyót, nem biztos, hogy kezet emel Mordekaira, amikor a tündében látja a világ nyomorúságát. Feltápászkodik a földöl, a hamutartóban elnyomja a csikket és kikortyolja a vodkát, az éjjeliszekrényre koppantva mindent. - Soha nem voltál túl házias.
Kérdéses. A sárkány ösztöni és funkcionális zsarnok. Uralkodási vágya addig terjed, amíg ezen természetes affinitás biztosítja a szükséges erőforrásokat, míg ha túl sok időt rabol el a mélyebb célok elérésében, nyűggé válik a nyakán és kérdés nélkül elhagyja azt. Pontosan ez történt annak idején a Triád esetében, ahol képes volt egyetlen pillanat alatt döntést hozni arról, hogy mindent egyik napról a másikra hátrahagy. Soha nem nézett vissza, Mordekai ritkán rágódott valaha is a múlt csapdába ejtő emlékképein, s most mégis ez a hajlandóság, mely leginkább megbéklyózza Yyl mellett. Erős kételyei vannak arról, hogy az ősök a mai kor állapotáért dolgoztak volna. Véres háborúk, szenvedés, rengeteg küzdelem és kockázat árán teremtettek egy jövőt, ahol gyermekeik, azok gyermekei és minden további leszármazottjuk birkaként béget. Ostoba vágóállatok, akik önként sétálnak be a hentes bárdja alá. Valahol a jelen kor elvesztette ősei hagyatékát és megszűnt méltónak lenni. Furcsán működnek az egymással párhuzamos valóságok: a halandó és a halhatatlan. Az elsőben az igazságok kimondása szépítés nélkül olyan, mint egy semmiből érkező pofon az egyénnek. Nem bírják elviselni a valóságot, hazugság köntösbe kell csomagolni, hogy adagolható legyen, míg ha olyan nyíltan tárják valaki elé, mint teszi ő az ótündével általában, védekező és támadó reakciót egyként vált ki. A sárkány azonban nem törődik ilyesmivel. Több az igazság hamis kapcsolatukban, mint amennyit a legigazabb emberi megenged magának valaha is. - Mh... - Ha Yyl el is nézi neki a félrelépés, a sárkány még annyira sem megbocsátó magával, mint az ótünde, holott az utóbbi sem kegyessége miatt hírhedt. Mordekai szerint ösztönlény az az állat, ami nevelésre szorul, s épp saját felfogása, mely legitimálja a korábbi bánásmódot. Talán lényének egy része valóban élvezi, hogy a tünde fájdalmat okoz neki. Nem magát az embertelen kínt, inkább mikor újra fellélegezhet, mikor a teste adrenalintól lüktet és tudja, hogy még mindig él... Felemeli az állát és a férfi arcára csókol. Hálás, de valahogy képes büszkén az lenni. Talán maga a hazudott bőr alatt húzódó faji jelleg teszi, vagy valami egészen más, ki tudja. A behódolás eleganciája tanítani való lenne, ha nem az egyének lényéből fakadna inkább. Némán biccent, bár eléggé ismeri már ahhoz, hogy sejtse mire hajlik inkább a tünde. Értelmetlen vég nélkül nyaggatnia azért, hogy igenis teljesítse testőri óhaját a vérlény. Jelentős hatalom mellett sem helye, sem ideje az ilyesminek, lévén az maga is el tudja dönteni, mi a hatékonyabb adott szituációban. Tanácsot ad, nem pedig irányít, a különbség égbekiáltó. Nem gondol most az angyalra, vagy hogy rá milyen veszély leselkedik. Amíg a tünde nem kéri, hogy hozza el neki, maximum annak módját tervezi meg, nem a társaságát keresi. Elnézi azt az arckifejezést és őszintén szólva nem tudja osztani főnöke kegyetlen, szinte obszcén lelkesedését a téma iránt. - Erőszakosak, makacsak, a módszereik nyers brutalitása nem annak hatékonysága miatt működik, pusztán jelentős létszámuk okán. Úgy működnek, mint az erőalapú társadalmak, ha gyengeség jelét szimatolja valaki, előremészárolja magát a ranglétrán. - Elfintorodik és feltápászkodik a földről, amíg beszél. - Ha a délieket akarod, be kell törnöd Vladimirt és a legerősebb Brigadiereket is. Van kémünk a biztonsági csoportban, ő segíthet. Mivel Vladimir finoman szólva is kimeríti a pszichopata fogalmát, a Sovietnik fél évente cserélődik - Nem lehet minden tanácsos olyan strapabíró, mint a sárkány, nem igaz? - így vele nem kell törődnünk. Az elitek között is van legalább egy, de inkább kettő, aki nem bír a vérével. - Néhány szívdobbanásnyi elmormogott csend, amíg visszaülve túljut saját fizikai sérelmein, megköszörüli a torkát. - Az akció jópár hónapra lefoglalná az erőforrásaink nagy részét. Ha komolyan ezt akarod, javaslom csak az után vágjunk bele, hogy a rendőrfőkapitány már önként emeli a seggét a basztatásnak. Nem tartom kielégítőnek a méretünket egy kétfrontos háborúhoz. - Elcsaklizza a tündétől a szeszt, miután az már átmosta a gyomrát és meghúzza ő is. A folyékony méreg otthonosan költözik be szervezetébe, ám különösebben mély hatást nem gyakorol rá. Teste éppúgy semlegesíti, mint a cigaretta káros hatásait, avagy sokkal kellemetlenebb módon a gyógyszerek többségét... a négy év alatt előfordult már, hogy egy akció után a sárkányt életmentő műtétnek kellett kitenni. Nem tudták elaltatni, sem jelentős mértékben tompítani a fájdalmait. Egy élmény volt. Azóta kifejlesztette az önhatékony repertoárt. - Nem jellemző. - Felnevet a mozdulatra röviden, ujjai rákapnak az érzékenyen játszadozó kézre. A sárkány kifejezetten csiklandós, a bőre, az öle pedig pillanatnyilag túlérzékeny. A felzaklató élvezet gyönyörű a maga nemében, de nem hoz teljes megnyugvást a testnek. Túl hamar kívánja meg a folytatást. Biccent az erdőtünde témakörére, különösebben ő sem gondolja, hogy bármi ellenvetés lehetne a személye iránt. A nő tudományos érdeklődése a természetre terjed ki, s ha néma is, a tudása és affinitása figyelemre méltó. Fagy esetében már sokkal kevésbé mutatható ki mindez, ő valószínűleg sokkal inkább illene a védelem, semmint a tudomány köre alá, de valahogy azon ág iránt messzemenőkig tartózkodó. Persze... kivel nem az? - Rendben. Fagynak van egy légelementál ismerőse. Őszintén szólva nem tartom kizártnak, hogy a kölyke. Fiatal, most végezte el az egyetemet, viszont zseniálisan ért az elektronikához és az információbiztonsághoz. Őt mindenképp szeretném az irányításunk alatt tudni. - Elszívja a cigi maradékát, a dohány halkan serceg, mielőtt elnyomná a hamutálban. Torka megfeszül, ahogy a magasba fújja a füstöt. - Kitakarítok. - Felemeli a férfi kezét az öléből és a kézfejére csókol, mielőtt feltápászkodna ismét. Rengeteg dolguk van még ma és szeretne lezuhanyozni. Előtte pedig még a csatornát is végig kell másznia Yyl vére után. Egy élménytúra lesz.
Hatás és ellenhatás, mozgás és tapasztalás, az évszázados kövületek körül fordulnak el ennek a világnak az építőkövei, egyesek több, míg mások kevesebb felelősséggel hatnak a környezetükre, s egyesek egyáltalán nem is hatnak, mert úgy hiszik, a környezetben misztikusságuk okán nekik kevesebb joguk lehet alakítani a nagy rendszereket, mint az amúgy szerényebb képességűeknek. A tünde nem ehhez a fajta lénycsoporthoz tartozik, ahogyan a sárkány sem. Uralkodásra fejlődtek ők mindketten, felsőbb hatalom örökké nem uralhatja őket, hiszen a versenyszellem úgy él bennük, mint maga az élet, ahogy a saját erejüket próbára teszik, úgy teszik próbára egymásét is. Márpedig a legalkalmasabb vezető is elbukik előbb-utóbb a próbatételek sorozatában, különösen, hogyha azokat magához hasonló erő állítja elő, és ők bizonyára ilyenek egymásnak. Soha nem is jöhetett volna létre ilyen uralmi állapot, ha nem olyan gátlástalan a tünde, amennyire az, és nincs talán a lénynek születetteknél jobban tisztában a hatalmának mélységeivel. - Ha emberi sorból emelsz egy lelket a misztikusokba olyan testi és lelki folyamatokat indítasz el benne, ami embernél és misztikusnál is magasabb szintre fejlesztik. - Szívesen megtudnék erről többet. - Nem emlékezhetsz ezekre a szavaimra. Még gyerek voltál, amikor hallottad és elfeledted. - De...? - A tudás olyan, mint a energia és az anyag. Nem vész el, csak átalakul, és megőrződik valahol, lerakódva, várva, hogy felfedjék azt, ami mondanivalója van. - Annyira utálom azt, ami most vagy. A perclények ősei megdolgoztak, tapasztaltak és szenvedtek azért a luxusért, hogy a jelen generációinak erre már ne legyen gondja és a kényelem panorámájából élhessék át azt, amennyire sötét is valójában ez a teremtett, de elfajzott világ. A tespedésre való emberi hajlam a misztikusok legjobb szövetségese arra, hogy titokban tartsák dicsőséges és egyáltalán nem titokra, hanem uralomra való létezésüket. Érthetetlen, teljességgel érthetetlen, nem úgy a sárkány szavai. A tünde elmosolyodik, de nem mond semmit, a hallgatása nem beszédes, tiszta csend, körülzárja a gondolatait, amik semlegesen elpihennek. A válasz jó volt. Nem keltett benne kétséget és disszonanciát, a korábbira utalás és a felelet nem szította fel a vitakedvét és nem érzi úgy, hogy jogsérelem történt volna kettőjük között. Erre jó az őszinteség, az utalás és kiprovokált válasz. Egy tükörfolyosó a tündelabirintusban, ahol a lélek legmélye köszön vissza. - Sárkány vagy, a puszta fizikai méreted elegendő önközpontúság tudatot ad neked ahhoz, hogy uralkodj másokon. Ez egy ösztönlény viselkedés - szinte gyengédre formálódik a felelet. Elnézi a sárkány botlását, sőt, bukását is. Lehajol érte és felemeli újra, leporolja sáros gúnyáját, amíg a férfi visszatalál a helyes útra, és nem indul el ágálva egy másik ösvényen. Ez talán a gyengesége, és ebbe majd belebukik egy napon, de vészterhes bukás lesz az, amiben ha nem is nyúl utána senki, megemlegeti a kurvavilág, és sebet szakít vele. Mordekai lénye adja meg a lehetőséget, hogy Yyl két helyen lehessen egyszerre a térben, és ez szükségszerűen azzal jár, hogy nem lehet egy helyen a felettesével. Milyen ironikus, hogy ilyen terhes ez a kiváltság, amiért ölni, ölni s még ezerszer ölni is képesek volnának halandó lények. - Még meglátom - nem utasítja el a testőrséget kategorikusan, bár nem valószínű, hogy vinni fog, nem azért, hogy dacoljon a sárkánnyal, nevetséges is volna, egyszerűen a tünde a maga részéről láthatatlanabbnak tapasztalja magát akkor, ha nincs semmilyen erős hatalom önmagán kívül. De Mordekai aggodalma érthető, és osztja is valahol, ám ő inkább a káoszhüllőt fél egyedül hagyni szeretett városában, ott, ahol az angyalhoz hasonló rosszindulatú férgek rágják a munkájának ragyogó, fényes, dúsan leveses gyümölcseit. A veszély ittmarad Moszkvában Mordekaijal valószínűleg. - Ó Vladimir - derül fel az arca ahogyan szóba kerül, különös, kegyetlen fény csillog a szemében, szinte már kéjes, hasonlatosan ahhoz, ami a sárkányra mászva gyújtotta ki a lényét. - Gondolkodtam azon, hogy fuzionáljunk velük. Jó lenne néhány kém a társaságukban, hogy puffereljenek minket az arabok felől. Tudom hogy ellenzed, de tudod, hogy a kifinomultság nélküli vadbarmok adják a hatalom oldalszárnyait bizonyos esetekben - és a belső feszültség és torzsalkodás éberen tartja a lelket, a sárkányét is. Talán ha eléggé lefoglalná egy ilyen nagyszabású akció, az angyalnak nem jutna lehetősége arra, hogy a közelébe kerüljön. Vissza kéne hívatnia Acédiával New Yorkba, de ha a Resten múlna a tehetetlenség fajsúlyos fara húzná le a rendszert a mélyben. A kimért mozgás a legszebb dallam ami a tünde színefosztott szemei előtt eldúdolja a balladát amire már az emlékezet borít homályt és ködöt, misztikus sejtelmet. Az ölében pihenő férfiúság felszínén futó ereken a szívdobbanás nosztalgiázva álmodik az aktusról, elengedett, oldódott teste kívánja a kéjt mélyen, ahogy mindig is, de éppen nem gerjed rá, nem őrjíti a másik mezítelensége érintésre és kapkodásra. A sötétben sejtelmes körvonalú bőrt egy művész aprólékosságával tekinti meg, a mozgást kiteríti a lélekvásznán, a testben definiálja önmagát, a nyomait az alkotáson, a kín varratait, rejtett behajtásokon és apró üzeneteken keresztül. Csodás, s ez nem csak őt magát dicséri. Hosszú, tiszta kortyokban nyeli a szeszt, a spiritusztól elhomályosodik a látása, az agya megrándul, a gyomrában szétárad a hűvös melegség, kellemdúsan rándul össze, mielőtt ráfüstölne igencsak elégedetten. A combon elnyugvó keze birtokol, válla és karja illőn fogadja a hódolatot. - Fagy nem véletlenül kapta a nevét, aligha tekinteném őt vizes alkotónak. Téged viszont elemfüggetlenül tisztelhet, még sose láttam, hogy ártatlan hörcsögöket mérgezgették volna a szabadidőben - húzza vigyorra a száját, csiklandós hirtelenséggel mozdul a keze végig a combbelsőn, az ölébe fújja a füstöt. - Felkeresem Lidércet és vele együtt megüzenem Miktanelnek a kérésem, de nem hiszem, hogy lesz ellene kifogása. Eltarthat néhány hétig ez, ha mondjuk ragaszkodik egy személyes találkozóhoz - a modern kor gyors szervezést tezs lehetővé, ami pedig teret enged extra mennyiségű problémázásnak. - Fagy ne siessen feltölteni a helyeket, és Lidérc sem, ha úgy adódik. A tudomány kasztja vagyunk, az érdeklődés és fejlesztési igény elengedhetetlen, a kutatás és a tudás védelmezése kell, hogy alapvető legyen, máskülönben az akciócsoport csak arra jó, hogy felhívjon ránk nemkívánatos figyelmet. A kívülálló mozgások miatt a rendszer három sárkányfeje iszonyú harapós, maguk alatt keresik az ellenséget, és alig várják, hogy valaki hibáztatható legyen, ahelyett, hogy az igazi bűnöst állítanák elő.
Ha ilyen hosszú idő merül a feledés homályába, nehéz meghatározni, milyen végeredmény származik a múlt felfedéséből. Egyetlen amnéziás eset sem egyforma. Egyről sem állítható, hogy azonosan cselekszik, míg az egyik fél visszatér régi életéhez, a másik talán az újat választja. A személyiség gyakran erőteljesen változik egy emlékeit vesztett esetnél, s van hogy hiába kapja vissza saját múltját, az új behatások és környezet eredményeként a régi élet idegennek tűnik. A döntés valahol fejben születik meg, függ a megelőző élet hosszától, jelentőségétől, jelen korba illeszthetőségétől és az új éveitől, tartalmasságától, hosszától, érzelmeitől, céljaitól. A sárkány múltja olyannyira erőteljes tényező, hogy a káoszlény hiába feledte el, a személyisége nem változott meg gyökeresen. Nem indul tiszta lappal, mert lelkének 99%-ka a múlt sötét útvesztőjében tanyáz, míg a jelen pillanat a jéghegy csúcsa csupán. Mordekai nem különöbözik régi önmagától, az érdeklődése ugyanaz, a szakterülete megegyező, az új célok a régiek láthatatlan nyomvonalán fejlődnek ki. Pusztán az elfogadott felettes hatalom, a szabadság hiánya, a határok erőteljes, zárt köre az, ami újdonságot jelent. A sárkány valódi lénye nem viseli a zsarnokságot, mert senkit nem tartott jobbnak magánál, s így a felettes jogformálás is megvetett. Vajon az ótünde igaz kincse, vagy pillantása csak valami hamis illúzióképet kutat? Ki tudja. Mégis... legyen bármilyen kitartó is az a toronyőr, egy napon, előbb-utóbb fény derül az igazságra. A modern világ csak nézni szeret és nem megélni. Talán ez a legnagyobb baj percnyi lényeivel; eltespedtek saját otthonaik védelmében, ahol a manipulált, gondolatformáló média jelent ablakot a világra. Miért is tennék utcára a lábukat, hogy saját bőrükön tapasztalják az élet ostorát, ha odabentről is szemlélhetik? Birkatársadalmak sokasága, embereké, akik nem tesznek, csak néznek, panaszkodnak és beszélnek arról, hogyan kellene megoldania mindent valaki másnak. A feladattal mindenki valaki mást ruházna fel, s így nem marad senki, aki elvégezné azt. A társadalom halála, a célok pusztulása. Hogy nem igázta még le ezt a fajt senki? - Nem tőled tagadnám meg, ami jár, hanem mindenki mástól téged. - Nem gondolkodik a férfi hanyag hangvételén, avagy hogy milyen célt is szolgál pontosan a korábbiak felhánytorgatása, ettől függetlenül őszinte. Mindig őszinte vele, még akkor is, ha tudja hogy kegyetlenül megbüntetik érte. Nem iskolásfiú már, hogy dugdossa az ellenőrzőjét szülei elől, tökéletesen tisztában van azzal, melyik a hatékonyabb megoldás. Ha a tünde veszi észre, hogy titkolózik, az olyan bizalmatlanságra ad okot, amit nem kér és nem kíván. - Nem az én tisztem elönteni, ki és mit érdemel belőled, de néha nem tudok uralkodni magamon. - És akkor a tünde uralkodik helyette. Ha az ember túl tud tekinteni az egyén szabadságának fertőző illúzóján, akkor képes felismerni, hogy ez pontosan így helyes. A világban is így van, pusztán ott kiterjedtebb az eszmerendszer, s a határokat a törvény jelenti. Semmiben sem különbözik mindez azt leszámítva, hogy szolgálatát egyetlen személyre összpontosítja. Csendesen hallgatja a férfi szavait, nem mordul a szájára szorított ujjak fakó börtönrácsai közül, bár bevérzett pillantása kissé megfakul egy elkedvetlenedő ecsetvonástól. Rányal a férfi ujjaira, jelezve, hogy szólni kíván, még ha néma biccentése el is fogadta a különválás tényét. Rengeteg előnye van annak, hogy Yyl helyettese, de szükségszerű elválásaik kifejezetten a hátrány kategóriát erősítik. - Legalább mitikus testőröket vigyél. Aggasztanak az utóbbi napok eseményei. - Sem az angyallal, s beavatott bandájával való találkozás, sem az a tény, hogy valaki a földsárkány csapdájába csalta a tündét nem ad okot a könnyelműsködésre. Természetszerű, hogy rosszakaróik vannak, ám ezen a két eseten egyértelműen érződik a mitikus behatás. Neki kellene vele mennie, mégis tartózkodik attól, hogy megkérdőjelezze a döntést. - Akár használhatnánk arra az új rendőrfőnök lelkesedését, hogy meggyengítse Vladimir bandáját. - A déli brigád sosem tartozott a kedvencei közé. - Tudom, hogy kiélezett a viszony közöttünk, de az utóbbi időben túl sokat szervezkednek ellenünk, még ha burkoltan is csinálják. - Ezzel végeredményben Yyl adhatna valamit a főkapitánynak, ami mindkét fél számára hasznos lehet. Az ótünde kapcsolati rendszerében megbízik és nem is kételkedik abban, hogy véghez tudja vinni, amit akar. A sárkánynak is megvannak a maga húzkodható marionettszálai, de messze nem űzi olyan kifinomultan az ipart, mint főnöke. Komolyabban is megsínylette a durva bánásmódot, mint ami kívülről látszik. A teste lüktet minden mozdulattól, a fájdalom üreges, feszülő hiányérzet benne, kevés a bőrére mászott látható sérülés, míg belül a szervezet feszeng és nyűgösködik. Képes lesz elvégezni a feladatait, de egész álló nap érezni fogja magában a tünde kéznyomát. Összeszedi a megkívánt élvezeti cikkeket, mielőtt visszatérne a férfihoz és óvatosan ereszkedik le mellé. Halk, alig-nesz a morgás, ahogy leseggel mellé. A hím nem volt kíméletes benne, a fájdalmon szemet hunyva teszi túl magát néhány pillanat alatt. Nem irigyli a vodkásüvegtől a tünde csókját, még ha tudja is, hogy a szesz prioritási sorrendjében alul marad. Vannak berögzült dolgok, amik ellen teljesen felesleges küzdeni és különösebb zavart sem okoznak az erőben. Ahogy a férfi oldalra hatja a fejét, fellobban a cigaretta előtt az öngyújtó lángja, szinte megejtő szinkronnal gyújtja neki a dohányt. Amíg a férfi simít, ő vállra csókol, szabad keze puhán cirógat a hím felkarján. - Lidérc annyira antiszociális az erdeje pusztulása óta, hogy a legtöbb gondolkodó, rombolni képes létformát nyűgnek tekinti. Egy tűzelementállal sosem jönne ki, ellenben a víz minden létezés természetes alapja. Ez jelenti kettejük kapcsolatának alappillérét. - Elgondolkodva fújja a füstöt, szemei előtt lustán mozdul a szürkén gomolygó levegő. - Vegyük rá Miktanelt, hogy Lidércet nevezze ki a terciusomnak, így marad egy pozíció alattam, ami felett rendelkezel. Kialakíttatok velük két teljes akciócsoportot a nyolcadik körre. Majd elbeszélgetek velük, kiket találnak alkalmasnak.
Egyre csak a háttérben sompolyog a gyötrő kérdés és reménység, hogy a múlt időszakának zsarnokságellenes sárkányával szembeszáll-e majd a jelen kor őshüllője, halálszemű szörnye? Az idő és az erő kulcstényező, de talán a tünde arra alapoz, hogy elnyomott helyzetében a jelen sárkányának sokkal több erőre és összpontosításra van szüksége ahhoz, hogy a létezését teljességre, belső harmóniára hozza, így az emlékezet nélküli személyiség célkitűzései sokkal erősebbek, mint a szabad sárkányé, amely elveti a szolgaságot, és szükségszerűen elveti vele együtt magát a zsarnokot is. Labilis egy elmélet, ez kétségtelen, nem is erre alapozza a tünde az életét, de kifejezetten nagyra értékelné, hogyha így alakulnának a viszonyulások. Persze, nem tervezi azt, hogy még ebben az évszázadban lerántja a leplet a sárkány múltjáról, de nem is naiv, tudván tudja, hogy a titoknak mindig csak ellenségei és őrei vannak, barátai is támogatói soha. Ő az őr, és mindenki más az ellenség, hadaik rendezetlen sorokban özönlik el a lelkek pusztaságait, a feledés mocsarait, a múlt fennkölt magaslatait, a síkokat, ahol az emlékek vágtáznak vadon és szabadon. A véres romantika áthatja mindegy egyes tettüket, lélegzetüket, a létezésük egészét. Hollywood megvehetné a jogokat a megfilmesítéshez, mert éppen ez az, amit a századuk fiatal emberei látni akarnak. Szép férfiak, vér, erőszak, jó nők, sok pénz, bűnözés, fények, egzotikus helyszínek, és a megfelelő méretű távolság az ő életüktől, amire a filmipar megadja a tökéletes lehetőséget a szélesvásznon és házimozirendszeren keresztül. És persze a romantika: egymásnak élés, áldozat, halál, sebek, vér és fájdalom, szesz és drogok, múltbéli szeretők, elfeledett testvériség, megrontott szülők. Az életük klasszikus lehetne ha valaki írná ezt, képre vinné és aztán sok pénzért eladnák, a kritikusok fennakadt szemű áhítattal ecsetelnék a történet életszerűségét, realitását, miközben a legkevésbé sem vágynának arra, hogy akár csak nagyon kis részben is, de áthassa az ő realitásukat az esemény. A modern tündérmesékben a Szépség a Szörnyetek. A tünde pedig a tündér, aki ott van mindenhol, varázspálcájával beint, és mindenki megbaszhatja. Az elfogadás azonban időtálló érték. Nem volna szükség arra, hogy Mordekai elfogadja a tündét, a helyzete akkor is közel azonos lenne. A tündérnek nincs szüksége az elfogadásra, túllendült már azon, hogy így legyen emberi is kiszámítható, ám egy luxusigényként még a legrontottabb lélekben is ott van az igény rá. A sárkány elfogadása sokat jelent, de értékét veszítené, ha jelentenie kéne valamit a számára, amit meg is kellene fogalmaznia. Ölelő karok között megszeretni. Ó romantika, romantika! - Már csak azt nem értem, hogyha ennyire jól tudod, hogy mi jár nekem, miért kell időnként szükségszerűen felhúznod. Csak kérd, ha azt akarod, hogy bántsalak - hanyagul fogalmaz, szinte már pongyolán, félhomályba burkolózik az, hogy ezt mennyire gondolja komolyan, vagy mennyire törekszik kizárólag arra, hogy a lehető legtöbb laza gondolatszövetet halmozza rá a férfi bűnére, amiért józan ítélőszék nem ítélné meg, ám a tünde előtt nyilvánvaló főbenjáró volta. Mosolyog önnön figyelmességén, bár hasonló dolgok járnak a fejében, mint toronyőrének, hozzátéve azt is, hogy nem is tartaná ilyen becsben a sárkányt, ha annak nem volna ereje megvédeni magát a hozzá, tündéhez hasonló vérbeli szörnyetegektől. Amit birtokolsz, birtokba vesz, egy gyengekezű minion gyengévé tenné őt magát is. - És mindig tudjuk, hogy hajlamos vagy a gyengeségre. - Kuss. - A francia vér gyengéd muzsikaszó, mindig is így volt. A lágyság belülről fakad, a te keménységed egy összetört filigrán szerkezet romjainak karcossága... - Elviszem én, hátha üdítően hat rá a jelenlétem útközben. Tovarish tartozik nekem néhány olajmintával, amikben a jelentés szerint érdekes szennyeződéseket talált. Kifejezetten kértem, hogy tartsa magánál amíg elküldelek érte, de az első néhány napban jobb, ha Vitalijban tudatosítod, hogy nem csonka a testvére nélkül, hanem lehetőségekkel teli. Legfeljebb két-három nap alatt megjárom, ha az öreg ott marasztal inni egy éjszakára, és attól függően mivel megyünk - fogja le a kívánatos ajkakat, mielőtt azok tiltakozhatnának az ellen, hogy megint nélküle utazik, igaz, most országon belül ezer kilométeres túrára. - Jónak tűnik a terv. Begyűjtök néhány fülest, és ha tudok a déli vonalon rendeztetek egy csempészbalhét valakinek a rovására, hogy inkább oda legyen a szemük, amíg az új rendőrfőnök megtanulja a rendet - bólint, ebben mindig lehet számítani a kapcsolataira. Két évszázada rontja meg ezt a hatalmas északi országot a jelenlétével, nincs ember ezen a földön, aki több szerteágazó kapcsolattal bírna a FÁK államszövetség, és a Szovjetunió egyéb volt tagjainak területén. Békés családok, csempészek, papok, hadi veteránok, tudósok és örömlányok, száznyi embertípus osztozik ugyanazon az örökségen: ismerik a tündét. Nem feltétlenül közvetlenül, egyesek örökölték ezt a terhet, mások közvetve szerezték, megint másoknak volt szerencséjük személyesen is találkozni vele, de a halhatatlan lény megváltozó arccal és alakkal mindegyre ott mozog a sokféle életek látóperemén. Csókol és ereszt, a fejét hátraveti a hűvös falnak, a feneke alá készségesen simul a padló, ahogy a sárkány feszes fenekét nézi, az ő élvezete jócskán keskenyebb csíkot hagyott ott, mint a sajátja a férfi alhasán, nocsak-nocsak, némi vérmaszat tűnik el az alsó anyaga alatt, elég volna keveset az ujjára kaparintani, és már gyötörhetné a másikat kevésbé kreatívan, de akár önnön ölébe is nyúlhatna érte... rest megmoccanni, elnézi a törölközést, színtelen hunyorgás a szemeiben a megelégedettség, amivel a sziszegő emelkedést nézi, a száját megnyalja lustán, a pillantása úgy kószál Mordekaion, mintha tárlat volna, elegáns, pezsgőbuborékos díszkiállítás a legjobb munkáiból. - Hetedik kör - csettint a nyelvével, nehéz érzelmeket leolvasni az arcáról, kinyújtott combjára veszi a hamutartót, noha Mordekai bőre sokkal alkalmasabb felület erre, a tünde szereti uralni a környezetét, még ha az csak egy hamutartó birtoklása is. Előbb iszik és csak azután dohányzik, a fontossági sorrendben nála mindig a vodka lesz az első. Még a sárkány előtt is. Nincs még egy olyan évszázadokon keresztül hűséges társ, mint a vodka, ami együtt fejlődik a tündével, ízzel és kultúrával gazdagítva az életét. A fogai közé harapja a fehérfényű, mégis rőt cigarettát, végigsimít a keze a sárkány combján térdtől majdnem ölig. Eldönti felé a fejét, de nem szükséges odafordulnia ahhoz, hogy teljesen tisztában legyen a jelenlétével maga mellett és az ott betöltött pozíciójával. Úgy érzi a testét a közelében, mint egy jelenlétet, körülveszi a létezése, testnélküli kiterjedése. - Lidércet kinevezheted alá secundusnak, vagy akár én terciusnak. Éj jó helyen van valaki alatt - húzza a száját érdesen széles vigyorra.- De a tündét nem helyezném elementál alá, még ha most jó barátságban vannak is.
Józan logika ide, vagy oda, a pszichológia szereti megmutatni magát. Még él, még itt van, rombol és pusztít, sandán settenkedik a háttérben, s minden negatív vonatkozását napvilágra tárja, mikor a tünde sárkánya kínjának élvezetében tobzódik. Talán teljesen mindegy, mennyire báník kíméletlenül vele. Jelen verziójának nézőpontjából a tünde jelleme és bánásmódja nem tekintendő elfogadhatatlannak, míg ördögi évekből kiforrott valója a puszta fogság ténye felett ítélkezne. Ha finom kézzel fogná, ha csak hízelegne, ha éjjel-nappal kefélne vele inkább, akkor sem nézné más szemmel a szituációt, mert a zsarnoki magatartás azon puszta tény miatt, hogy az ótünde jogot formált erre, egybefüggő, mindenen átívelő és bírálatra váró tényező. A plüsserőszak amúgy sem volt soha a kedvence. A bizonytalanság rendkívül rossz táptalaj. Mérgezett növények nőnek ki belőle, döghúsra nyáladzik szépen kivirágzó pofájuk, tüskéikkel pedig beleakadnak minden tettbe, egyre mélyebb árkokat ásva a legátatlanabb megmozdulásba is. Paranoia felsőfok. A tünde lényének egy igencsak jelentős része a sárkánnyal együtt halna... Akár romantikus is lehetne. Érzelgős, szerelmes szívek epekedhetnének ezért az egyetlen kijelentésért, rózsaszín szemüvegben elmosódnak a sorok és nem látszik a szövegkörnyezet. A tény, hogy ő maga ölné meg, hogy eltörli a létezését, ha a sárkány komolyabban is meginog? Talán még a zsarnoki uralkodási vágyat és teljes birtoklást is képesek lennének romantizálni, holott ebben az égvilágon semmi szépség nincs. Emberi mércével mérve, de még tán misztikusival is a vérlény bűne hatalmas, erősen pedzegeti a rabszolgatartás fogalmát. Ha nyilvánvalóvá válna a felsőbb köröknek, talán súlyosabban is bírálnák, mint teszik azt most. Mordekai nem hülye. Tisztában van mindezzel és nem félelemből nem nyitotta ki a száját önnön jogainak visszaszerzésére. Azon ritka példányok közé tartozik, akik akár önmagukból is képesek súlyos darabokat feláldozni egyetlen kísérlet kedvéért. Emberi dolog azt hinni, hogy igazi macska-egér játáék csak ragadozó és préda között lehet. Még a természetben is gyakorta megesik, hogy az erőteljes, nemes állat egy másik áldozata lesz, az viszont csak a természetfelettiben történhet, hogy a vad önként felkínálja magát. Mordekai kiélvezi az érintések zsarnokságát, a lustán nyugvó kéj hátramaradt birtokviszonyát, s valójában ez utóbbi nem változik soha. A pillantása, a szája, a simítása elfogadja ezt és nem szab gátat neki. Sosem szerette, ha birtokolják. Nem tudja, mégis valahogy biztos benne. Talán mindenki akkor találja meg a helyét a világban, amikor az ölelő karok között épp azt szereti meg, amit leginkább elutasított egész életében. - Annak is szántam. - Helyes mosoly rándul az arcán arra az önelégültségre. Nem a világi elvárások miatt értékeli benne a jellemi ecsetvonást, pusztán csak megfelelő vezetői magatartásnak tartja, még ha a mindenség hördülése szerint a módszer hagy is maga mögött némi kívánnivalót. Nem véletlenül a Bratva színeiben játszanak és nem az igazságszolgáltatáséban, ugye. - Milyen figyelmes tőled. - Mintha hagyná egyáltalán, hogy bárki más használja. Az, ahogy Yylel viselkedik, messze nem vonatkozik a világ fennmaradó hányadára. Sokkal jellemzőbb, hogy ő használja az alatta levőket, mintha csak közvetítője lenne az ótünde munkásságának. Kivéve Nergal. Ugye. Biccent a fivérek kérdésére. - Mirot elküldöm Tovarish irányítása alá Omszkba. Jó kapcsolatot ápolt a nagyapjukkal és elég kíméletlen jellem, hogy ne tűrje meg a puhapöcs magatartást. Vitalijjal majd én elbabázgatok. - A szájára simító ujjakra csókol, belemosolyodik a puha, szinte csiklandós játékba. - Mhm. Három szektoros, több kamionra oszló beszállításra gondoltam. Gyógyszerrakománnyal együtt érkeznének, hamisított CMR-rel a Richter egyik pénzmosó leányvállalatához. Az ottani gyógyszerész volt már üzleti partnerünk, a raktárvezető pedig erősen korrupt. Ha beválik, alkalmazhatjuk a módszert hosszútávon, Putyin magyarországi látogatása óta az egyezménynek hála sokkal elnézőbbek a közúti gyógyszerforgalommal szemben. - Amíg beszél, belenyújtózik az ölelésbe, s végül röviden rácsókol még a férfi szájára. - Majd megmutatom a terveket. - Ha eresztik, kicsúszik a tünde karjai közül és feltérdel, a combjára csúsztatott alsót felhúzza a csípőjére. Pillantása elnyal a hasfalán, a rátapadt kéjnedven... le kéne zuhanyoznia, de mivel még takarítania is kell, valószínűleg egyelőre csak megtörli magát. Feláll, a hirtelen megterheléstől pedig elfullad benne a lélegzet, ahogy megfeszülnek a bevérzett bőrfelületek. Balja végigjárja az oldalát, amíg elsétál az éjjeliszekrényhez és hacsak a hím nem tűnik úgy, mint aki fel akar kecmeregni, összeszedi a piát, cigit, hamutálat és kiszolgálja. - Ami a Falkát illeti, mostanra kifejlődtek a mezei zsoldos szerepéből. Fagy kifejezte igényüket a hetedik körre. - Cigire gyújt, ahogy visszaül, ezúttal a férfi mellé, fél lába felhúzva, a térdén támasztja meg karját. A cigaretta pisla fénye gonosz szemként hat az elsötétített szobában. - Ha nincs ellenvetésed, hajlok arra, hogy Fagy a Primusom legyen. Éjfél és Lidérc bekerülhetnek alá.
Egy sárkány toronyba zárt féltett kincsének lenni egy életveszélyes erény. Jó tulajdonság és értékmérő, kiváltság, mint a karát a drágakő oldalába csiszolva. Ámazonban úgy, hogy a tünde maga sem lehet bizonyos abban, hogy érték mivolta csak az emlékeitől megtisztított, megvilágosult és továbblépett személyiség számára képvisel valamit, meglehetősen kétségesség, ingataggá és bizonytalanná teszi a jelen állapotait. Nincs egy perc nyugalma sem makacs koponyájában, a belső hangok mellett gyötri ez a fajta kétség is, számolgatva és elmélkedve azon a jövőn, ami folytatódna a félredobolt múltból lineárisan. Talán lehetne kedvesebb is a sárkánnyal, hogy az elnézőbb legyen azon az órán, amikor teljes valósága erre a létsíkra lép, és értelmezni kezdi a jelent a múlt hályogán keresztül. Ha józan logika vezetné a kezét, a tetteit és a lelkét, tehetne így. Ha elveszik a sárkány, nem tölti fel semmi az űrt, amit hagyott maga után. Gödör lesz ő egy filigrán hálózat fekete lyuka, egy üreg, aminek alján ott bűzölög majd a teteme, amíg támaszték nélkül maradt oldalfalai rá nem omolnak, és el nem fedik a kíváncsi szemek elől. Akkor a teste méreggé rothad és átjárja az egész rendszert, aminek valaha az éltetője volt. A sárkány nem pótolható. A tünde egy más tündévé morfolódna, ha elveszítené a méregvadat, nem az az élet menne tovább, mint ami vele az övé volt, de tény, hogy az élet menne tovább, mert az élésnek nem lehet akadálya másvalakinek a halála, egyeseknél még a saját haláluk sem. A tündét az élet princípiumának mintájára alkotta meg rég halott teremtője, aki kiemelte abból a sorból, amit tudatlanságra degradál a halandósága, és a tünde komolyan veszi örökölt feladatát. Aki kapcsolatba kerül vele, annak az élete ő lesz. Függésben tartja azokat, akiket érdemesnek talál rá, és minden függeléke közül a sárkányt hatja át a legteljesebben. A fejében a gondolatait, a vágyait, a szívében a vér lusta és heves dobbanásait, az ölében az élvezetet, és minden porcikájában a fájdalmat, mindazt a kínt, amit csak egy szívós sárkány érezni, megélni, átélni és túlélni képes. Vérbeli élősködő a tünde, elvesz, elvesz és elvesz és nincs kézzelfogható, önzetlen adománya. Amit ad, az parancs, utasítás és kérés. Egy jövő, egy kép, egy erőszakszervezet a világnak. Számolatlan adat, szám, mérés, akarat a tudomány tökéletesítésére. Talán ritkán mondja, hogy "köszönöm", de azt is, hogy "szívesen". Pontosan tudja, hogy kényszer és nyűg az egyének életén. És pontosan ez az, ami a legteljesebb mértékben hidegen hagyja zsarnoki lényét, ami meglovagolja a sárkányt. Ha még ha lovagolná, nem igaz? Az ölelése meleg, általában hűvös bőre kimelegedett, tiszta rajta a veríték, a torkában a mormogás sóhajhalk, ott rezonál a sárkány ölésmentes csókja alatt, száz százalék nyers tanúskodás a tünde életéről és élvezetéről. Feltúrja a sötét tincseket, hosszú ujjai gyengéd erőszakkal belemarnak a tarkóba, még mindig uralja, még mindig játszik vele még mindig zsarnokoskodik felette, pedig valójában Mordekai a ragadozó, és szükségszerűen ő maga a királylány abban a toronyban, amit senki emberfia, hős vitéz, zengzetes harcos meg nem mászhat, és ahonnan ki nem szabadíthatják őt, legfőképpen azért, mert nem szorul menekítésre. Elfogja a pillantást, elkényelmesedik az ölelés, a fal mellett is lágyan és puhán simulnak össze, mint az ajkak, amik között a csók a lélegzet kinemesedett formája. Nem mar a tünde sem, bár ez rá a jellemző, engedékenysége kérészéletű, de annál pazarabb élmény azok számára, akik tanúi lehetnek, megízleli mindazon érzelmeket a sárkány szájáról, amikre soha nem volt méltó, de amik éppen olyan édes ízzel omlanak el benne is, mint az érdemesültekben, és fekélyes lelkének szuroksötétjében testvérmagasztosságot elégítenek ki. - A modern üzlet-, és kapcsolatpolitikák mind egy szálig az őszinteséget magasztalják, úgyhogy ezt is bóknak veszem - és szerfelett önelégültnek tetszik, bár persze semmilyen modern irányzat nem felel meg a viselkedése, és mégis. Csúfos karikatúrája mindannak, amit ez a század szentesít, és űz a színfalak mögött rejtetten, csak szem előtt ne legyen, könyörög a világ, mert nem bírja el a bizonytalan ma született marhalábakon álló moralitás. - Én már használtalak, hagyok belőled másoknak is - kaccantja nagyon halkan és nagyon illetlenül, és nem helyezi kilátásba a hangjával azt a valószínűsíthető fenyegetést, hogyha valaki úgy használja a sárkányt, mint ő, akkor azt ő is meglátogatja. Vagyis, hát... Nergalnak ugye most szabad. - Találkoznunk kell a testvérekkel, hogy közöld velük a jó hírt, hogy mi is lesz a sorsuk, hogyan neveled őket emberformára. Nekem dolgom van a Szása unokájával, egyelőre csak szép szerelmes üzenetet kapott tőlem, szóval a kimutatást már nem kell megcsinálnod - alkalmas időpont egy kis hálálkodásra, végigsimít a karjában tartott sárkány száján. Érintésre is vadítóan puha. Ha az emberi ajkak állagtartóak volnának, mint az állati szőrme nagyon jó kis ruhadarabokat varrathatna magának belőle. - Uááhfujmár. - ^..^ - Amíg aludtál Fagy hagyott neked egy üzenetet, Éj jól lesz, és össze fogok hívni még ma egy ülést arra, hogy mi legyen a megváltozott szállítási útvonal, amit korábban említettél, gondolom vannak róla vázlataid. Átnézem és mehet.
Talán még ő maga is hajlandó lenne elismerni, hogy Yyl jobb nála. Megvan a maga felsőbbrendűségi komplexusa, ám ez csak ritkán tartja vissza attól, hogy képes legyen akár objektív felfedezéseket is tenni. Tudós alkat. A sárkány még törölt emlékezettel is erőteljes énképpel rendelkezik, tisztában van az adottságaival és most is jobbnak tartja magát az emberiségnél, a misztikusok többségénél, ami azonban messze nem jelenti, hogy ne lenne képes felismerni a valódi értéket, mi több... minden imádatával csavarodik köré, örök sárkányvédett, felérhetetlen magasságokba szeretett, éjsötét toronyba zárva önzőn csak magának. Az egyetlen kérdés csupán, hogy az ótünde vajon hasonló értéket képviselne-e a számára akkor is, ha önmaga teljes tudatában nézne farkasszemet vele. Vajon ha más lencsén át nézi, ha saját emlékeinek tudatában vizsgálja a vérlény létezésének jelentőségét, a fogságban töltött évek megbocsáttatnak? Talán. Talán igen. Talán nem. És egyáltalán nem biztos, hogy túlél addig, hogy kiderüljön az igazság. Mi lenne ha... "Hiányozni fogsz, de elpusztulsz." Valahol... kellemetlen érzés, hogy ilyen könnyen leírható mindez. Űrt hagy maga után, aztán a tünde feltölti valami mással. Valaki mással. Éppúgy, ahogy ő hiányzó emlékeinek helyére betöltötte a férfi valóját. Aligha szolgál bármiféle elégedettséggel, hogy Yylnek nem lesz könnyű dolga, mert a káoszlénynek súlyos értéke van. Talán nem pótolhatatlan, de a maga nemében mégiscsak páratlan. Nem többször ölhető fajta. Valahol egészen biztos benne, hogy az élet - ha egyszer végre megszabadul tőle - soha többé nem szólítja vissza magához. Nem tudhatja, erős megérzés pusztán, még ha a tényre végleges halálában derül is majd fény csupán. Nem sietteti mindezt. Ha rajta múlna, soha nem érezné szükségét. Nem akar véget vetni ennek. Nem akar lemondani róla. Nincs szüksége az emlékeire, nem kell, hogy megküzdjön vele, mert neki így jó. Ez kell. A tünde kell. Számít, hogy csak így lehet az övé, ha ő maga nem lázad az adó miatt, amit fizet érte? Tudja, hogy évszázadokat áldozott. Hogy megvoltak a maga motivációi, kapcsolatai, fattyai, sikerei, bukásai... nem számít. Ha nem emlékszik rájuk, egy sem lehet olyan fontos, hogy valódi értékkel bírjon ahelyett, amit a másikból tapasztal. Kegyetlen vele? Kíméletlen? Igazságtalan? Megalázó? Az élet is ilyen, s az életet sem dobná el magától önként, két kézzel kapaszkodik belé inkább. Ugyan mennyiben más az, ha tőle él, ha minden lélegzetét kontroll alatt tartja, ha vizsgáztatja a gondolatait, az elhivatottságát, a hűségét? Ha megkínozza, megfenyegeti, neveli, csak hogy aztán a testébe élvezzen? Ha kikötözi és tárgyként használja? Kihasználja... Tegye. Élvezze. Büntesse. Használja ki. A tünde szeretetére és figyelmére vágyik. Meg kell érte szenvednie? Nem kívánja tőle kevésbé. Végtelenül beteges, de őéréte az. Mert legyen bármennyire is kifacsart a vérlény, alázza akárhogy, olyan még sosem volt, hogy a sárkány értéktelenné vált volna a szemében. Amíg ezt a napot nem érik meg, Mordekai hűsége törhetetlen. Nem idéz vérképet számára a kielégülés. A sárkányban káosz van, szétszabdalt világ, mely eredendő elemeként, ám mégis paradox módon nyugtatja meg. Hagyja széthullani magát az összevisszaságban, nem törődik a padlóra kenődött kéjjel, vérrel, a testére nyalt nedvességgel, gondolatainak feloldódott, értelmezhetetlen összevisszaságával. Úgy cselekszik, ahogy neki a legjobb és minél közelebb húzódhat a tündéhez, annál inkább teljesíti ezen vágyát. Teste kinyújtózik az ölelésben, ahogy a hím megtámaszkodik a falnál, szeretőn csókol a nyakára és száján még forr a megelőző aktus lassan nyugvó heve, keveredik a felszabadult elégedettséggel, melyet a férfi oltott az ölébe. Még a fájdalmat is régi jó barátként üdvözli tőle, bár a kínzás perceiben jóformán elviselhetetlen volt. Esze ágában sincs feltépni az erek hálózatát, holott semmibe sem kerülne. Szemvillanásnyi idő, amíg harap és testéből kiszakad a sárkány, letépve egyúttal a másik fejét is... nincs rá igénye. Az elmúlt négy évben még soha nem volt. Elkalandozva simogat a férfi derekán, fenekén, combján, aztán fel újra a gerinc árkán... a cirógatás lelassul, ahogy pillantása találkozik az ótünde szemeivel, arcáról lemászik a mosoly, ám az örömét nem viszi magával, pusztán... más jelentőséget kap. Kérdés nélkül fordul, ahogy elveszik az íriszek tükrében. Elcsábul neki, a bensőséges pillanatnak, a szájának. Veszettül puha a szája. A viszonzás nem heves, szerető inkább. Élteti azt, aki a karjában tartja, hálát nyal a nyelvére, elfogadást, megbecsülést, elégedettséget. Sok mindent magába foglal egyetlen összefonódás, ami talán a romantika oltárán megfelelő áldozat lenne, mégis valahogy... komolytalannak hat a túl egyszerűnek és immár elcsépeltnek ítélt szó hozzájuk képes. Elmosolyodik újra a kérdésre, gesztusát a nyak fakó bőrére írja, ahogy szája finoman végigsúrol rajta felfelé. - Az ellenkezőjéről már tudnék. Meglehetősen egyértelműen érzékelteted, ha valami nem tetszik. - Bárki más szájából talán bírálatnak hatna, a sárkány szavai mégis úgy csengenek, mint aki helyesli ezt. Sokkal inkább értékeli, ha egyértelműek a határok, mint ha a zavarosban kell halásznia valamiféle íratlan szabályok és megfoghatatlan jelhalmazok hullái között. Felpillant a kérdésre, homlokán feljebb rándulnak szemöldökei. Hagyja kibontakozni a szürreális, újdonsült businessmodellt... munkahelyi morál, hm? Erősen kételkedik, hogy New York értékelné a bossingot, a szexuális zaklatást, a testi fenyítést, az embertelen túlóráztatást, a szabadság hiányát... széles vigyor rándul az arcára. - Azt hiszem, az alkalmasságom kellően kielégítő, Főnök. Használj. Nem. New York egyáltalán nem értékelné őket.
Össze kellett volna kovácsolni az erejüket. A tartózkodó levelezésből kimoccantani a kapcsolatot, feltárni a világnak azt a mindenséget, amit kettőjük sötét lelke ural kétpólusú csillagzatként, eleven napokként, amik előbb-utóbb elpusztítják majd a vonzásukban élő és életet magukon vízből nevelgető bolygókat. Ám fenséges arroganciájuk meghagyta őket magányos szörnyetegeknek, és egyszercsak felvirradt az a nap, hogy puszta barátságból véletlenül az egyik megölte a másikat. A sárkány győzött. Győzött? A tünde feltámadása aligha számít a fair játék szabályai közé, ám kétség kívül a birtokában volt egy rejtett fegyver, amiről még ő sem tudott, de ami alkalmassá tette arra, hogy folytassa a harcát... - ... tökéletesre teremtettelek... ... így azután végső soron ő az, aki az erősebb, ügyesebb, kettőjük táplálékláncának csúcsán helyezkedik el. Mégsincs vége a harcnak soha egyik vagy másik fél diadalával. Nem elég legyőzni az ellenségeket, ahhoz, hogy bízni lehessen bennük, meg kell ölni őket. Esetleg többször is. Nagyon rosszul csinálja ezt a győzelem dolgot, mégis áthatja a diadal a sárkány odaadásának láttán és éreztén, pedig tudható, hogy ez nem egy öröktől létező állapot, és nem is tart majd ki a végtelen végéig ki. Veszélyes megtartania, de... ez a csapda olyan csapda, amiben fejlődik a test és a lélek, a sárkánynak semmi oka a panaszra, ám ennek a belátására talán alkalmatlan volna az egész lelke, míg a fele egy pont optimális állapotot hoz létre. Vajon van annyira embertelen a történelem Mordekaija, a hatszáz esztendőt is megélt sárkány, hogy átlássa a magasabb tervet szellemi fogsága mögött? Hogy lélekszáműzetése adott hozzá, és nem elvett? Igazán kíváncsi rá, és ez az a fajta kíváncsiság, amibe tényleg beleöregszik az ember, és könnyen meghalhat, hogyha eljön az idő arra, hogy választ kapjon a kérdésre. Jobb volna nem sürgetni. Vannak kérdések, amire a tünde nem tudhatja a választ. Soha nem ért fel a mesterének szintjére. Soha nem lépett túl rajta. Soha nem lehet már több a saját mércéjénél, mert minél többet gyarapodik, az is annyival távolodik tőle, arányosan teremtője bukásához képest. A sárkányt gyökeresen más matériából faragták, talán nyers, anyagi hiányosságai és másfajúsága miatt aligha tűnik elképzelhetőnek, hogy kettőjük között a túlnövekedés jelenik meg először problémának a sötétben leselkedő megannyi más lehetőség közül. Előbb fognak ők ketten megmérettetni, és kimérni egymást az igazság serpenyőin, minthogy a tökéletesség egyáltalán felmerüljön, mint mértékegység. Összecsapnak-e majd akkor is így, test a test ellen, és lélek a léleknek feszítve, amikor a sárkány legteljesebb önmaga lesz? Ezt senki nem tudhatja előre, az idő húrja csak visszafele tárja fel titkait avatott szemeknek, a jövő rezgései őrült hullámhosszokon darálják le a pisla lelkeket, akik előretekintenének. A tündének nem kell a jövőbe látnia ahhoz, hogy tudja, hogy mikor kívánja a sárkány leginkább a testére, hogy mikor szükséges az ölelés, és a kínnak mikor lehet tetőpontja, hogy a sebzett és gyötört test, amely befogadja mikor kész arra, hogy a saját lelkét és az övét is kielégítse. Yyl természeténél fogva embertelen, ám egy olyan kifordított egyensúlyi rendszerben embertelen, ami nem tűrné meg, hogy kielégületlenül maradjon a sárkány, ha már ilyen jó társa a kéjben. Ez különbözteti meg attól, amikor a tünde rosszkedvéből keféli meg a házisárkányt attól, amikor igazán az örömét leli benne. Előbbi esetben megköti valamivel, a tárgyiasítást tárggyal fejezi ki, és ott nincs helye a sárkányi élvezetnek. De nem ott vannak. Itt a padlón jó nekik, az elítélt, bűnösnek nyilvánított és karóba húzott sárkánynak, és a hóhérának is. Sajátságos adásvétel közöttük a kéj, vérrel és más nedvekkel lepecsételt szerződés. Különös lenne, ha máshogy volna. Szokatlan, ha nem ölelné magához, amikor szabad a kezek mozgása, és amikor a sárkány önként térdelt, csókot adott és csókot kapott. Megannyi apró jele annak, hogy ez nem egy baszás volt, hanem legalábbis szeretkezés, olyanok között, akik nagyra és sokra tartják a másikat. A díszlet a léleknek kell, hogy hazudhasson önmagának, és jól hazudhasson. Mindennek jelentősége van, de a jelentőségek gyors sorozata semmivé olvad. Folyékony semmi alattuk és körülöttük, s még több bennük, a mozdulat ritmusa, amivel már a kielégült testek mozognak egészen vízszerű, vagy még inkább, vérszerű. Lassan csordul cseppről cseppre előre a pillanat, a test kihúzódik a testből, a kéz megfeszül a hason, a vállak megemelkednek, helyet adnak a sárkányfejnek. Csókcseppek a nyakon, az arcon, a bőröl elterülő mázolmány az érintés láthatatlan nyomvonala, a lélek kisugárzásában fest gyönyörű és gyönyörködtető, színtelenített képet. Nem csak a sárkánylélek csavarodik, de a test is a tünde testére ami azonban nem torony, meginog ilyen roppant súly alatt, a valóságos falnál keres támaszt, hogy a lábait kinyújtóztatva közrefoghassa velük a kívülbelül toronymászó szörnyeteget. A fejét a saját másik vállára hajtva hagyja, hogy a sárkányszáj ott kóboroljon, ahol érzékeny erek kötelékei válhatnak egy harapás áldozatává, a saját szavaira nem néz fel, ellenben Mordekaiéra. Rápillant, meghajlítja a nyakát újra, ezúttal felé, mindkettőjük tartását némiképpen kicsavarva fordítja be a sárkányt egy csókra. Lecsókolja a szájáról a szavakat, amik olyan idegen érzést csepegtetnek a lelkébe, a jóleső elégedettség veszedelmes mérgével kenik be a szívét és odavetett ambróziafalatokkal andalítják el a gyanakvását. Felveri saját magát a kábultságból, mielőtt igazán eltespedhetne benne, és csak utána engedi vissza a sárkányt a nyakába. Nem csak egy állat. Nem csak egy ember. Nem csak egy szörnyeteg, és mégis, amikor ölben van a helye, akkor ölben tartja. A teremtménye. Bárcsak hihetne neki, de tudja jól, hogy a teremtménye pusztán a jéghegy csúcsa, a lefölözött érték, a drágakő szilánkja. - Honnan tudod ilyen biztosan, hogy nekem tetszik? - az ágy melletti asztalra bámul. Bárcsak volna a cigarettásdoboznak vére, és azt a vért magához tudná hívni. - Mit gondolsz Miszter "éngyönyörűségemrepervez" a munkaalkalmasságod így... mára? Amikor legutóbb New Yorkban jártam a kezembe nyomtak egy alkalmazott-elégedettségi szórólapot, és a legújabb divat szerint ilyen dolgokat kell kérdeznem tőled - végigsimít az állával az izzadt fejen, a tenyere lustán végigjár a hátán. Megelégedett mozdulat.
Talán nem döntött volna másként akkor sem. Épphogy visszaérkezett a Hideg Pokol Fővárosából, kapcsolatok és erőforrások híján igyekezett boldogulni Moszkva zord utcáin, s bár az alapvető életszükségleteit, tanulás iránti igényét képes volt rövid úton belül elégséges alapokra helyezni, nem ehhez szokott. Akadályoztatva érezte magát a megfelelő háttér nélkül és annyiszor kezdett már újra és újra végtelenszer, csak hogy minden élet lealkonyuljon és más vágányra terelje a sárkányi röptét... a dzsinn ajánlata tökéletes csapda volt. Mindent biztosított, amire vágyhatott adott szituációban olyan pozícióval, ami kiszélesítette volna kutatási világának beszűkült határait. Soha nem rekedt meg élete során annyira, mint most. Csapdában van a tünde karmai között és végtelen mohósággal élvezi a béklyókat. Nem tudja, hogy nem szabadna megmaradnia közöttük, hogy minden erejével és ravaszságával a kijutásért kellene küzdenie, mert nem emlékszik. Az élvezete becsapja, gúzsba köti és önként kínálja fel magát minden nap, minden éjszaka, ha az ótündével töltheti azt éppen és akkor is, ha nem. Jó az, ha az alkotó önmaga képére teremt? Nem érkezik-e el egy napon a pillanat, amikor a teremtmény túl tökéletesnek találtatik, s már nem érzi többé szükségét mestere fennhatóságának? Vajon akkor is büszkeséget szül majd elégedetlenség helyett? Nem jár-e a sötétből és vérből formált hercegnek királyi irigység palást és önnön pozícióját féltő haragból kovácsolt fennséges korona? Talán nem ölné meg. Meglehet az ujjai köré csavarta már annyira a sárkányivadékot, hogy az emlékeinek árnyékában is kiirthatatlanul vágyjon rá, ám a megszerzés módja ez esetben egészen más képet festene. Talán. És talán sosem tudják meg. Amit tudni érdemes, az most a földre kushad, térdelve a hatalom előtt, amit szolgálnia kell a tökéletességhez és... élvezi. Minden beléhasító fájdalommal, minden megelőző szenvedéssel, a haragos, lázadó gondolatok szétfolyó, jelentéktelenné váló, kemény padlóra öntött melegágyán is képes gyönyörűen kiélvezni a másik forró, irgalmatlan szenvedélyét. Félig a földön fekve, saját vérét csókolva a padlóra, a csípőjét magasra tartva, tökéletesen alávetve is gátlástalan, szemérmetlen, színtiszta büszkeséggel hódol gyönyörűen kegyetlen bálványa előtt. Elítélendő ezért? Írják hozzá a listához. Millióegy bűne mellett újabb színfolt csupán, s aligha lesz ez a legsúlyosabb a végítélet bírájának lábai előtt. A tünde tökéletesen szétzúzza a test ellenállását. Nem tud megfelelni saját túlélőösztönének és most szüksége sincs rá. Megbízik a hímben mögötte annyira, amennyire senkiben nem lenne szabad, a teste pedig feloldódik a különböző ingerekben. Kéj és fájdalom felzaklató, túlhevített, erőszakos, kíméletlen, cseppfolyósított és vegyített mixtúrája, ami szétterjed a vérben, becsúszik a bőr alá, az izmokba, a torokba, a testébe... Az ótünde a sárkány vérdrogja. Menthetetlenül rászokott és bármire képes lenne, hogy újra kapjon belőle, mert soha nem lehet elég. Sosem elég. Pokolian megkívánja a másik test közelségét, ahogy elviselhetetlenné válik ölében a sürgetés, s talán képes lenne mégis visszafogni magát, hogy még így érezze. Végleg elveszti az önkontroll utolsó, hamis, tán sosem létezett pókhálószálát, mikor a hím hozzá simul. Fájdalmas, kéjes tűzzel hasít végig ívesen megfeszülő gerince mentén a közelség, a tarkójára hulló csók feloldozó engedélyként hatol a tudatába. Undorítóan gyönyörű. Mocskos. Fájdalmas és végtelenül perverz. A világ arrogáns bírálata jelentőségét veszti, nem férkőzik a tudatába, mert semmi másnak nincs jelentősége a sajátján, s a tünde élvezetén kívül. Minkettő feloldozás a maga nemében, s ez elnyugtatja a sárkány tudatát, míg a teste zihál, sajog és zsibong a hajszás, hirtelen váltásokkal tűzdelt kihasználástól. Lenyeli lélegzetét, ahogy a tünde fogása lazul rajta, csak hogy ölelésbe csússzon. Rendkívül megejtő. Eléggé ahhoz, hogy a most érzékeny sárkánylélek hűséges, szerető árnyékként csavarodjon gazdája lelkére. Ha tudna dorombolni, talán megtenné. Engedékenyen emelkedik a hegyesfülű vonzásának, halkan szusszan, mikor a másik kicsúszik belőle, bensője szinte belefáj a hiányba. A férfi ölelése képes ellenpólusául szolgálni ennek, a szája pedig gyógyítja az önnön tettétől sérült lelket. Hunyt szemmel élvezi ki a másik törődését, fejét hátrahajtja a vállára, amíg az a bőrén cirógat. A test még meg sem nyugszik igazán, karjai már szeretőjéért nyúlnak; balja hátrasiklik a másik derekára, jobbja feltúrja a szőkés tincseket, míg álla oldalra biccen. Puhán csókolja végig a férfi nyakát, az állkapocs ívét, játszón nyalint az állára. Száján helyes kis mosoly rándul a szavakra, bevérzett pillantásán ragadozói élénksárga színben nyal el a hunyorgó sötétség. - A teremtményed vagyok. Minden perverz hajlamom kizárólag a te gyönyörködtetésedre szolgál. - Még csak szégyellni sem képes magát. Büszkén viseli azt ami és amivé vált az elmúlt évek alatt. Szemernyi megbánást sem érez felette, s a tünde karjaiba a tökéletes elfogadás szép, kiélvezett sárkányi jelképe simul. A férfi nyakába fúrja arcát... talán épp reménytelenül szerelmesen.
A támadás és védekezés taktusai önkéntes dallamok, szólamok, futamok, fúgák és fortissimók. A sárkány döntött arról, hogy mit véd meg a tündével szemben, és aztán döntött arról is, hogy mit foglal el, amiről csak annyit tudott, hogy másé. Kellett volna ismernie a tünde személyét ahhoz, hogy ne fenje a fogát önkéntesen a birtokára? Aligha változtatott volna bármin is, így a sárkány feketén és fehéren, tündeszemek láttán az a betolakodó, aki nem érdeme semmiféle kíméletet és kegyelmet, mert jogtalan behatoló éppen úgy, ahogy annak idején a tünde volt a barlangjában, és ahol hódítási törekvéseit sikeresen visszavetette. Titkok mindenhol vannak, ahol nem fedik le a feledés árnyai a finom részleteket. Az évszázadok és évtizedek kitakarják egymást, nincs hely, ahova a lapjaikat leteríthetik, mindig lesznek árnyékok, homályos foltok és rejtélyek a lélek végtelenjében. A tünde titkai mindkettőjük számára védelmet jelentenek. Őt megvédik a sárkány önrendelkező haragjától, és a sárkányt attól, hogy ezt a tünde rajta megtorolja. Természetes és felszabadult állapot ez, az emlékek puszta létezése persze megront és fenyeget. A gonosz nyoma ez, sokkal nagyobb gonoszé, mint ami a tünde késztetéseinek mélyén sarkallja arra, hogy fájdalmat okozzon a testnek azért, hogy tanítsa a lelket. Tökéletesít, a teljességre törekszik. A mestere útján jár, amikor a sárkányt neveli, olyan lábnyomokat követ, amik tisztán összejárták már az ő bensőjét százezerszer is. A hatalom nem önmagában való tulajdonság, a hatalmat szolgálni kell, és a hatalom természetétől függően jól szolgálni, más és más elvárásoknak megfelelve, a jó szolgálat pedig nem magától működő dolog, azon dolgozni kell, csiszolni, tökéletesíteni, karátokkal feltölteni, kirajzolni a szép képet a vakolás mögött, vagy lehasítani a törmeléket a márványban rejtőző eleven szoborról. Talán soha nem fog a férfi készen állni a tökéletességre, ám hogyan is alkothatna a félkész tünde magánál jobbat, szebbet. - Tökéletesre alkottalak. - Önelégülten félbehagytál, amikor elhagyott az erőd, hogy valami újat alkoss. - Nem bírálhatsz engem. Még mindig gyermek vagy a végtelenben. Elfogadja a sárkány áldozatát. Vagy elveszi azt? Türelmes kis kínzása, hirtelen brutalitása, erotikus kegyetlensége vajon minek nevezhető legelébb? Fojtja a körülfonódás és az ölelés a sárkánygyíkot, fájdítja a közelség, összezavarja a lélegzetét és megfeszíti az izmait a varázserőtől mentes tiszta és nyers mozdulat. Hatalom a test és a lélek felett, élvezőn harap, legszívesebben marná a tünde, de vért nem fakaszt a húson, ami így is lüktet és sajog minden porcikájában. A fájdalma körülveszi, nem egyszerűen elhever alatta, de provokálja, hívja és csalogatja is. Ahol szorulnak az izmok, ott indokolt a lendületvétel, ahol sajog a belső bőr, ott súrlódik a leginkább a testben az akarás. Mosolyog, bár a tünde száján szétcsúsznak a jogos vonások, élvezőn hörpöli a levegőt, kéj a sóhaja és gyönyör a mosolya. Nem a könyörület mosolya, hogyan is lehetne, a fülén cirógat a hördülő hang, a legyőzött sárkány fájdalma, ledöfött bestia. Ráhajol a hátából lett hídra, homorú diadalív, amit neki állít Mordekai a saját húsából, véréből és csontjaiból. Rátapad és megringatja elnyújtózott alakját, mozgásban tartja a testét, a lelkét, a lélegzetét, az uralma alatt. A pára szétterül a padlón, elfolyik a sárkány karja alatt, körülcsordítja a tünde térdét. Mintha ez a folyadéknemű, vagy a sóhajok párája tenné, sűrűségük megfogja a vadabb mozdulatok lendületét, a csípő ívét, ritmusosabbá teszi az erőszakot, így bontakozhat ki a kéj, teret nyerve magának, és elfogadtatva a saját létjogosultságát. A tudata alatt figyeli a sárkányt, megfogja, amikor megrándul, saját ritmusából alig zökken ki, éppen csak annyira, hogy a gyönyör teljességében magán érezze a férfi, a hátán, a fenekén, az ölére simult keze körülfogva, biztos támaszt ad, a mellkasa a lapockái alá simulnak, a testközépvonala osztozik a gerinc feszülésén, a tarkójára csókol, ahogy elélvez a sárkány, gyönyörködik benne, csodálja az odaadását, és izgatja, hogy mindez az övé. Kizárólag az övé. Gyönyörködteti ez, nyögve adja meg magát összefonódott testük közös feszültségének, az ingerek sokaságának, a kéj tetőpontjának. Számára feloldozás az érzés, a megkönnyebbülés, nem könnyít testi, lelki és mentális terhein, de a sárkány keltette haragja, kételye és belső zavara úgy múlik el, ahogy az ölében a gyönyörűség. Csúszós keze ellazul a sárkány ölén, a mellkasát átfogja vele, magához szorítja, és felfelé csalogatva a földről. Olyan lassan húzódik hátra, hogy azzal nem okoz sérülést a sárkánynak, bár a korábbiaknak hála hűvös hiányérzetet hagy hátra maga után. Mindkét karja átfogja a férfit, felhúzza magához, megcsókolja a nyakát, végignyal a tarkóján, az álla végigsimít a sárkány vállán, izzadt bőrén. - Elképesztően perverz vagy Mordekai... de egy kétség kívül gyönyörű perverz. - Jó nagy mocskot csináltatok. Örülsz, hogy nem te takarítasz. - ... A gyönyörűség és kéj a tündének soha nem lesz tiszta és békés, az aktus felszentelése mindannak a rossznak, ami ő maga. És mégis, nem élvezi kevésbé magához ölelni a férfit, mint ahogyan teszi azt minden érző, szerető halandó és halhatatlan lélek.
A sárkány nem közeledett önszántából. Első találkozásuk színtiszta, módszeres, méregfelhős területvédés, minden későbbi értekezésük pedig tisztes távolságtartás, holott akkoriban nem ismerhette. Eltemettette aztán a tündét mélyre, hogy soha ne mászhasson elő többé, de az megtette mégis. Mordekai nem jött. Berántották a póráznál fogva, s most belefullad saját fellángoló vérébe. Természetellenes ez annak, aki nem képes a feltámadásra, a tett ilyesformán nem legitimálható világi értelemben. Ebben a szobában, kettejük kapcsolatában mégis helye van. Yylnek nincs mit titkolnia előtte. A sárkány így gondolja, holott ez messze nem igaz. Saját múltja a legnagyobb titok mind közül, az ótünde vérrel írt figyelmeztetéssel zárta Pandora-szelencébe, s a káoszlény tudtán kívül bár, de a körül sündörög szüntelen. Nem tartaná meg? Ha a sárkány visszanyerné emlékeit, de zsarnok és behódoló viszonya nem sínylené a tudást, akkor is megszabadulna tőle? Valószínűleg igen. Túl nagy veszélyt rejtene magában, ha nem teszi már most is, s valahol teljesen biztos, hogy a hím emlékekkel fűszerezve egészen más felállásra tartana igényt. Az ótünde talán nem az élvezetért fenyít, de minden tette tanítani akar. Ott van a nevelő szándék minden pillanatban, amikor a lehetőséget keresi, amikor tesztel, csapdákat állít, amikor látszólag alaptalanul bünteti. Yyl kívánja, hogy íratlan szabályokat sértsen és maga a sárkány kérje ki magának azt a büntetést, melyből aztán saját élvezetét nyeri. A kínzást élvezetnek szánták. Mi másnak tehették volna? Ha a hatalom érzete önmagában erőteljes, euforikus gyönyört ad, ha annyira kívánttá teszi a teremtés maga, akkor ki mondja meg, hogy a gyötrés nem a kínzó élvezete? Mondani, hogy hazugság, majd kiosztani a lehetőséget, az érzést, az eszközt rá, megmutatva mihez nem méltó nyúlni képmutató és álszent. A világban rengeteg a képmutatás és kevés mindaz, amit az alapvető ösztönöknek enged meg. A legtöbb hatalom szereti, ha térdelnek neki. Kimondott már, most pedig elnyeri a maga szimbólumokkal mocskolt, kevéssé fennkölt festővásznát. Templom lenne? A test temploma, melyben a tünde egyistenként tehet kinyilatkoztatást, a forma szép, de az oltár feketén fénylik, rajt józanészt áldoznak súlyos hentesbárddal, míg a múlt arctalan papjai önként isszák a méreg ősi kelyhének sistergő cseppjeit. Szentségtelen templom ez, gonoszat idéz és a gonoszt is hívja meg, fájdalmat kíván és birtoklást, bálványokat állít és imádja őket, a padlóra karcolva pedig istentelen vére bugyog fel. Ő a türelmetlenebb kettejük közül, holott bármikor máskor a sárkány higgadt marad. Sem az ágyban, sem most a padlón nem ez jellemző rá. Felhevült testében savas a vér, a szájában keveredve mérgezett ízt ad, megmérgezi a józanságát és megfosztja a jogaitól. Térdelve imád és még csak rá sem nézhet... ugyan, miben különbözik a hegyesfülű bármely más bosszúálló istentől? Hacsak nem abban, hogy megfogható, tökéletesen érzékelhető matéria, a hódolat nem hit, hanem biztos ismeret kérdése, s feltételek nélkül áldozhatja neki fel magát. Nem zavarja a fájdalom. A fájdalom egyben tart, a fájdalom egésznek őrzi meg a tudatot, emlékeztet a bűnökre, a fájdalom megtart, ragaszkodik és kitölt egészen... nem egészen. Arra csak a tünde képes. Az elme megadta magát, de a test ellenáll, feszülése mégis jelentéktelenné szaggatható. Nekifeszül a kezének, ahogy a tünde előre tolja magát, az izomzat árkaiban éles, fényes árnyékok ülnek meg, a teste beleremeg a bénító fájdalomba. Nem képes belemozdulni és nem is akar, amíg a másik nem unja el a csendesen, fojtottan ziháló lüktetést benne. A harapásra megrándul, elkínzott nyögése már a saját, kéretlen reakció keltette, eszkalálódó fájdalomnak szól. Megtalálja a saját gyönyörét a férfi élvezetében, mert a sajátjában még nem lelheti... Szája puhán, szeretőn kér, a mosoly pedig lehetne feloldozás... nem az. Most nem. A test reakciója a finom mozgásra mintha ostorcsapásra válaszolna, bőre fénylik a verítéktől, a vére túl forrón lüktet, koncentrálnia kell, hogy ellazítsa magát, de a tündével a testében szinte lehetetlen. Lassan idomul csak hozzá, tisztán hallható nyögésén, ahogy a fájdalom elkezd keveredni a kéjjel, mikor már nem csak kínt csúsztat a testébe, de az élvezet sikamlós kéjnedvét is. Karjai megbicsaklanak, mikor a másik fogása erőteljesebb lesz, hirtelen felszakadó hördülése feltépi a szoba falait. Nem marad meg a feszült pózban, felsőteste lefelé ível, karjai előrébb nyújtóznak, homloka a padlót érinti, szájáról oda hullik biztonságos menedékbe egy megsértett vércsepp. Többen is követik gyáva, gyarló példáját. Felzaklatott testének hajsza a tünde erőszakos élvezete. Kín és kéj szentségtelen jegyben jár, nem szűnik meg sem egyik, sem másik, friss házasok végtelen ragaszkodásával tölti meg a sárkány hazudott emberi valóját. Túl forró. A lélegzete párát vet a padlón, a döfések sorozata elveszti az ütemét benne és összefolyik egyetlen, egységes, visszafoghatatlan egésszé, míg az ujjak a farkán síkossá válnak saját, feszülő élvezetétől. A másik ajzottsága, a durvasága, a korábbi szenvedés adrenalintól bűzlő ereje, érintésnyi találkozása a halállal egészen speciális, kegyetlen, de hatásosan stimuláló előjáték. Szívdobbanásról-dobbanásra felépítkező gyönyöre gyors, hirtelen és felzaklató. Nem kíméli a testet, erőteljesen lövell ki belőle, mintha így szabadulna minden méltatlan tettétől. Érezni, amikor megfeszül a gerinc vonala, amíg a comb izmai keményen helyben tartják, amikor a vállak erőteljesen megkeményednek és határozottan rándul néhányszor a hím ujjai között. Élvezetének egy része a hasára kap, míg jelentősebb hányada a padlón leli halálát elnyújtott, rekedt mélységről felszakadó hangjával együtt. A sárkány teste elernyed, bár a póz nem változik, az utolsó lökéseket semmilyen szinten nem gátolja már az ellazult izomzat. Ziháló lélegzete forrón bicsaklik el a mozgás ütemén, amíg hátra nyújtózik és a másik combjánk oldalára simít. Megtartja magában, amíg a férfi elélvez benne.
S amikor még nem állt a rendszer, ami igába hajtotta a széthúzókat, viszálykeltőket, társadalmi egyenlőtlenségre vágyók nemzeteit, akkor lehetett isten bárki. Amíg Ascariel el nem ért a világ minden szegletébe, hogy önkényes rendelkezését köztörvénnyé tegye, amíg a dacolók feltartották őt, addig rengetegen élhettek még boldogul, évszázados életeiket, istenként, szellemként, sárkányként, zsarnokként, pártfogóként, a mindenség közepeként. Lehettek szörnyű erők, amik megakadályozták a földi katasztrófákat abban, hogy elsöpörjék az alig megtelepedő embereket, és elrejtezésük után... A tünde abban a világban is csak gonosz lehetett volna. Ő egy olyan alkat, aki körül hullanak azok, aki valamiért hatnak rá, jelentőségük van az életére, biztosított nekik az, hogy a tünde vérbő mélyére tekintsenek, és a szemük láttára örvény keletkezzen ott. Ebbe csak belebukni lehet, Yylnek már sikerült is, szégyenérzet nélkül rántja a halál torkában maga felé azokat, akik elég merészek a közeledéshez. Végtére is, ő már tudja, hogy a függöny ami az életet a nemléttől elválasztja nem is olyan vastag és áthatolhatatlan, mint azt hinné az egyszerű lélek, kiverekedhet mögüle az, aki kellően elszánt és erőszakos. Így azután ebbe a sötét veszedelembe rántani a sárkányt nem is olyan sötét és kártékony tett a szemében, egyszerűen csak olyan természetességi viszonya van a számára a halálnak, amiben már nem ad megfelelő dimenziót neki. Ez volna az őrület egyik bizonyítéka? Kétség kívül, ám ezen kívül is igazolhatja az állítást még megannyi módon, és ő meg is teszi ezt, oyan elhivatottsággal ahogy a szerelmesek bizonygatják igaz hűségüket, és a tanítványok a kitartó akarásokat, ahogy egykor ő tekergett mesterének figyelméért. Tőle kérni sem kell, szinte kérkedik azzal, ami rá jellemző, szégyenérzet nélkül mutogatja szégyenét, ami ilyenné teszi, annak okai távoli, láthatatlan zugok a térben, ahova a saját múltját sem ismerő sárkány nem juthat el pusztán az öntudat, az elmetérkép és a pszichológiai összetétel nyers elemzésével, bár megközelítheti azokat, ha éppen meg akarja közelíteni. Nem űzi el magától a tünde ezeket a kezdeményezéseket. Nem rejti azt, amilyen. Kell, hogy a környezete megtapasztalja, mert szomjazza a félelmüket, az iszonyatukat, az alázatukat, az irtózásukat, és a sárkány tetszését is. Azt, ahogy elviseli, azt, ahogy elszenvedni. Magasztos. Nem. Egyáltalán nincs semmi szentképszerű abban, ahogy szenved, tekeregve, kínlódva, és aztán gyönyörködik egészen másféle hullámzással a bőre alatt. A sárkány rég bemocskolódott, Yyl már nemigen rakhatott rá semmit, nem mocskolhatja be jobban, és meg sem becsteleníthetni, szentségtelenítheti a becstelent és szentségtelent. Szeleteket vág magának ebből a lélekrokonságból és bekebelezi, mint egy elméleti kannibál, ami a hozzá hasonló kínjának élvezetéért kínoz, pedig ez is egy hazugság. Mindketten tudják, hogy nem ezért teszi. Ki is mondják, hogy tanít, okít, nevel és fenyít, de mégis... az, hogy ennyire élvezi közben, az megbélyegzi a szőkét, jobban, mintha a bőrébe nyomnák az izzó vasat. Nem azért cselekszik, hogy élvezze, de amikor megcselekszi, akkor minden másodpercében kiélvezi azt, amit nem az élvezetre szántak. Kik? Az égiek? A földiek? A föld alattiak? Némely kifejezéseknek egyszerűen már nincs jelentőségük a misztikus vonatkozási rendszerekben. Ami már nem érzékeny, az halott, igaz, talán holtan is ráborulna, de biztos nem találna benne ennyi élvezetet. Felesleges volna az ölébe fognia, játszani a sárkány farkával, magához ölelnie, megemelnie, rá nem borulnia, és csókolni a száját. A játékos mozdulatoknak, a birtokló szívásnak csak akkor van jelentősége, ha érzi az alany. Szabadon hagyja a testét, hogy lássa a veríték csillogását a bőrén, a kín és a kéj gyöngyözése összekeveredik, a hajlatokban elmaszatolódik, a köldök körül érintetlen koncentrációban díszítik a hasfalat. Föléborul és mégsem, az összeforrás a szerelmeseknek való, a térdelés pedig a vétkeseknek. A sárkány vétkes ma, így vétkesként veszi magáénak a tünde is. Ő mindenhogyan szereti. Nemigen válogat, és még kevésbé tervez, híve annak, hogy az adott pillanatban döntsön a résztvevők szerepe felől, így azok is felkészületlenül a lehető legtermészetesebben reagálhatnak a közeledésére. A tekintete végigsimít a férfi hátán, a pupillája mohón kitágul, falánk szörnyeteg, ami felzabálja a kéket maga körül, és a fekete, a sötét akarja mindazt, ami a látványból kijut. Ha a tenyércsók a hódolat jele, akkor ez a testtartás a hódolat temploma. A homorú hát a befelé forduló koponyája, a megemelkedett vállakon nyugszik az oltár, a felívelő nyak a torony, tetejében kongó harang, a keskeny derék a hosszú hajó, a csípő és a fenék pedig a mozgó meghívás. Nem utasítja vissza, elvette a tekintetével, elvette a nyelvével, elvette a csókjával és elvette a kezével. Az övé a rándulás, és az övé lesz egészen. Nem türelmetlen, simán gördítette le a gumit, a szükségesnél semmivel sem mélyebbre, ott érzi feszülni a saját combján is tiltó ívét, amikor előretolja a csípőjét, ahogy Mordekai is érzi minden szívdobbanásnál a bőrén lüktető feszességet. A tünde még véletlenül sem adja jelét annak, hogy ez zavarná őt a kényelemben, a totális, teljes kényelemben, amit akkor él meg, amikor a csípőt magához fogva előretolja az ölét és a sárkány testében keresi a maga komfortzónáját. Mérhetetlenül feszült pillanat, felkeményedett húsa nem ront a zárt izmoknak, a kapkodás tönkretenné a pillanatot. Lassan tolja magát előre, de meg nem állva, tökéletes és egyszerű a mozdulat, amivel a test természetes ellenállása legyőzetik, és a húsa a sárkány húsába mar, a teste a testébe hatol, a gyönyöre kínná fogazódik a másikba. Élvezőn sóhajt a nyakába, erősen fogja a sárkányt, oldalról a nyakára harap, csóknak is felfogható, a másik hátához simul, és végre, a testén a teste, ahogy akarta, a testében a teste, ahogyan ő akarta. Engedékenyen csókolja a férfi száját, ahogy nyújtózik érte, mosolyognak az ajkai. Az ajkak könnyen nyílnak. Lágyan mozdul, előre még egy kevéssé, ahogy a természet diktálja, és aztán hátra kevéssel, ahogy arra rákényszerül, mert nincs tovább előre. Puha kéjjel teszi meg a mozdulatokat, éppen csak néhányat, lassúdadon kiélvezve azt, hogy fáj, hogy feszít, és hogy a test minden sejtjében tehetetlen őellene. Édes játék, de mégiscsak játék ott, ahol nincs helye semmiféle játszadozásnak. Kiszámítható az, amikor a fogása keményebbé válik, cirógatása szorítás, a csípője pedig vadul mozdul. Igazán erőszakosan és mélyen, agresszív bujasággal élvezi a másikat, a testét, erősen leszorítja, már-már dühösnek tetszik, és noha a nyögés a torkában inkább állati, mint kecses és tündeszerű, kétség kívül valódi, igaz, és őszinte. Yyl ajzottságát és a sárkány elgyötörtségét tekintve gyorsan kiélvezi az aktust, gyorsabban, mint az ágyban tette volna, de teljesebben is. Jót tesz a tündének, ha gyötörheti a férfit, a kihasználás a lételeme, a kihasználtság pedig felcicomázza Mordekait, különös köpönyegbe öltözteti és széppé teszi előtte, olyan széppé, amiben elfeledi áruló csúfságát is. Gondja van rá, a méregvérű élvezetére.
Kezdőlap 
