Tárgy: Re: Dûvainel háza Vas. 21 Feb. 2016 - 21:27
Ira & Dûvainel
az Atlantisz előtti utolsó találkozás
Mikor reggel felkeltem, még nem voltam benne biztos, hogy miként álljak neki a napnak. Kinyitottam a szemem, belefúrtam a sötétbe, mert a nehéz, fekete függönyök hűséges kutyaként őrzik a szobát a reggeli napfénytől. Jó pár percig csak ébredtem, nem törődtem mással, mint túlvilági érzékeim kinyújtóztatásával; tudatommal megérintettem a lehető legtöbb élőt és holtat a környezetemben. Haldokló növényeket, egy elpusztult egeret a kertben, a galambot, amit egy sólyom kapott el a hajnali fényben. Hagytam, hogy képességeim előbb térjenek magukhoz, mint én magam. Rájuk bíztam magam, és abban reménykedtem, hogy ma nem érzem majd a sürgető érzést, a sötét késztetést, ami mostanság elfog, amikor a holtakon keresztül túlpillantanék a világunk határain. De sajnos ma is beleütköztem a hűvös rezgésbe, és úgy rezzentem össze tőle, mintha egy ifjú tünde fruska lennék, aki először kacérkodik a túlvilággal. Felültem hát, elhúztam a függönyöket, üdvözöltem minden növényt a házban, mint mindig, aztán kerestem egy olyan rádióadót, ahol a mai zenék legpörgősebb, legostobább, legvidámabb dalaival erőszakolják meg az emberek fülét, és alaposan felnyomtam a hangerőt. Meghívtam magamhoz kisebbik démon fiamat mára, és azt hiszem, egy kicsit reménykedtem, hogy lemondhatom a találkozót. Nem szép tőlem, és nem is igen vallom be még magamnak sem, hogy nincs sok kedvem a gyanakvó és hűvös Irat vendégül látni, de megígértem magamnak, hogy javítok a kapcsolatunkon. Olyan ritkán látom, és még ritkábban beszélek vele, hogy félek, egy nap azt is elfelejti, hogy létezem, és akkor senkit sem hibáztathatok majd saját magamon kívül. Hetek óta nem váltottunk szót, és már van vagy egy éve, hogy itt járt volna. Enyhe idegességgel pakolászok el a házban, azután pedig ebédet is főzök. Eközben együtt dúdolok a rádióval, és igyekszem nem előre megfogalmazni a beszélgetésünket. Szeretném, tényleg szeretném, ha kicsit többet kommunikálnánk, és bármennyire is erős a késztetés, hogy őt hibáztassam a korántsem tökéletes kapcsolatunkért, mégis csak én vagyok az anyja. Az én feladatom, hogy vigyázzak rá, és igen, még ennyi év után is én legyek az, aki neki segít, és nem fordítva. Éppen ezért vagyok annyira feszült attól a hátsó szándéktól, ami miatt első sorban meghívtam magamhoz. Koradélutánra mindennel elkészülök, amivel el akartam. Az étel elkészült, a ház tiszta és üde, ami nem tartozik Irara, azt elpakoltam, elzártam, ezek többnyire munkahelyi dolgok, na meg olyasmi, ami valakit, aki nem a halállal foglalkozik, kényelmetlen helyzetbe hozhat. Miután ez megvan, kiélvezem a hideg, de tiszta időt, és kiülök egy takaró, egy bögre forró kávé és egy magazin társaságában a puha párnákkal ellátott, fedett teraszi hintaágyba, és várom, hogy megjelenjen Ira. A külsőm teljesen átlagos, igazából nincs rajtam semmi különös. Egy egészen alapvető kis sminket tettem fel női hiúságomnak engedve, hogy ne úgy nézzek ki, mint egy leforrázott nyúl. A hajam kissé kócos, de legalább a ruhám tiszta, habár elegánsnak nem nevezném. Mégis csak itthon vagyok és a fiamat készülök vendégül látni, nem az anyakirálynőt... Úgyhogy kényelembe helyezem magam, amennyire tudom. Igyekszem nem törődni azzal, ami holnap a munkában vár majd, sem azzal, milyen kényszer szülte ebédre adtam a fejem, ami olyan sok módon sülhet el rosszul, annak ellenére, hogy szívem mélyén tényleg szeretném, ha Ira nem volna olyan... távoli.
A tágas ház nagy alapterületű, New York békésebb és tisztább, már-már külvárost idéző részén található, ahol csak a legszerencsésebbek vehetnek maguknak otthont. Nagy telek tartozik hozzá, így a szintén óriási hellyel rendelkező, de elszigetelt szomszédoktól gyönyörű fák és tágas tér választja el, amire rátesz még egy magas kerítésre futtatott, mérgező folyondárfajjal is. Nagy kert, sőt üvegház is tartozik hozzá, ami tele van veszélyes és különleges növényekkel, elvégre a hölgy méregszakértő és hobbi botanikus. Odabenn is sok helyiségben találhatóak cserepes növények, de a berendezés éles kontrasztban áll az udvar és a környék buja zöldjével. A fekete és a fakózöld dominál, amit sok színes festmény és virág dob fel, a nagy szobák a sötét színektől mégis hűvösnek és szűknek érződhetnek. Mindezek ellenére érezhető, hogy a helyet belakják, használják, és bár tulajdonosa nyilvánvalóan kicsit különc, de szereti.
Kezdőlap 
