Annyi már biztos, hogy nem vagyunk egy hullámhosszon, talán nem is igen leszünk sosem, és talán nem is kell lennünk. Végül is az elsődleges célom az, hogy túléljek, az, hogy megússzam ezt az egészet, ami már alapból is rosszul indult. Aztán jöhet minden más szépen sorban. Eszem ágában sincs sárkányokkal találkozni, ha léteznek, ha nem. Ha tényleg léteznek, akkor az a baj, ha viszont nem, akkor a fickó fejével van a gond... ez esetben szintén nem lenne okos döntés vele tartanom, mert a végén még azért hagyom ott a fogamat, mert teljesen kiszámíthatatlan a viselkedése. Le kellene lépnem valahogy, hogy megússzam ezt az egészet, csak meg kell hozzá találnom a megfelelő menekülő utat. Igaza van nem meglepő, hogy van rá esély, hogy követnek minket és az eddigi viselkedése alapján az sem, hogy nyakörvet tetetett rám. Viszont úgy, hogy van esély rá, hogy levehetem baj nélkül... ez az ért felettébb kecsegtető lehetőség, mégis kíváncsi lennék arra, hogy mi történt a bácsikámmal. Valami miatt meghalt, valami durva történt vele és én szeretném tudni, hogy mi lehetett az, de úgy fest, hogy ez most nem megy olyan könnyen. Nem kellene meglepődnöm a szavain és a hozzáállásán sem, igaza van, de mégis úgy érzem, mintha túl sokat vesződött volna velem csak azért, hogy aztán utamra eresszen. Kihalászom hát a táskámból a jegyzeteket és átnyújtom, ha kell neki, bár úgy se sok mindent tud kezdeni velük. Ha pedig nem, hát akkor megtartom és majd átnézem még őket. - Sok sikert! - ennyit teszek még hozzá az egész kimonológhoz. Hát persze hogy nincs kedvem vele bárhová is menni, ellenben az érdekelt volna mi történt a bácsikámmal, de akkor nem foglalkozom az egésszel. Egyedül nem megyek oda, nem azért, mert félek, azért amiért eddig se jártam ennek az egésznek utána. Nem vagyok egy bosszúálló típus, az effélét mindig is felesleges időpocsékolásnak gondoltam. Mit érsz a bosszúval? Azzal nem hozol vissza senkit sem, azért viszont nem fogom kockára tenni az életemet, hogy válaszokat kapjak, ezt a bácsikám se várná el tőlem. Ereklyevadász vagyok, azt viszem el amiért fizetnek, nem vagyok tolvaj, hogy mindent megszerezzek, aztán megpróbáljam elpasszolni, hátha sikerül. Épp e miatt nincs okom oda menni egyedül egy olyan helyre, ahol ki tudja, hogy milyen brutális veszélyek várnak rám. Inkább akkor maradok a kávénál.
//Köszönöm a játékot! //
Vendég
Don't Hide Your Real Face
Vendég
Tárgy: Re: Középkori Kairó Csüt. 21 Jan. 2016 - 11:39
Vannak olyan élethelyzetekben, amikor azok, akik képtelenek uralni magukat a saját érdekükben egyszerűen csak meghalnak. Ez egy ilyen helyzet. Hogy a lány mégsem halott, nos... kedvelik az istenek. Az istenek kedvencét pedig még Yyl sem bántja, mert az istenekhez képest még mindig nagyon szerény erő annak ellenére, hogy mennyit élt, és mennyit tapasztalt. A csendes megjegyzés csak akkor nem visszavágás, ha nem hallják. A halk pofátlanság éppen annyira pofátlanság, mint a hangos, nem száll vitában a nővel, annyira felesleges, mint megtanítani a ciril ABC-t egy gorillának. - Magasan van az ingerküszöbe a modern kori horrorirányzatok miatt. - Túl sokat nézel tévét. - Nem is nézel tévét. - Jó. Mit akarsz ezzel mondani. - A 21. században vagy. Ez nem a félelem, hanem a hazugság kora. A mi időnkben a megfélemlítés eszköz volt, a haladó korok alatt azonban elrozsdált. Ebben a században hazugsággal motiválsz. Nyálas ígéreteket teszel, és az emberek engedelmeskednek. Pénzen megveszed őket. És a többi. - Aha. Szóval Oroszország a középkorban van. - Nos, te mondtad, nem én. - Ez a kettő teljesen ugyanaz. - Tudok róla - szemlátomást nem érti a nyakörv kiemelését, ő maga tette oda, még rá is néz a másik arcára, hátha a szemek, a fintora, vagy az aurája elárulja a számára, hogy mégis mire megy ki az egész. - Valószínűleg a helyedben nem adtam volna okot arra, hogy ostoba vágóállatként kezeljem magam azzal, hogy nem viselkedem ostoba vágóállat módjára, kedves Joanne - nem mosolyog, szóval nem viccel, mély pillantásának kékjében higgadt bizonyosság, amiről a nő éppen úgy tudomást sem fog venni, ahogy az eddigiekről. - Meglepő, nem? - miután említette, hogy a maffia tagja, és minden tevékenysége igen széles ellenségkör figyelmét vonja magára. Megcsóválja a fejét, ez a nőszemély valahogy reménytelenül naiv, és itt válik veszélyessé a puszta jelenléte a számára. Megáll az egyik néptelen utcán, szembefordul vele, megmozgatja a vállát a hátizsák alatt, egy kissé lehajol hozzá, bár nem áll túl közel, lehalkított hangja elég erőteljes ahhoz, hogy minden szó kristálytiszta legyen. - Úgy hangzott az, amit mondtam, mint egy tévés vetélkedőben egy ajánlattevés Joanne? Amíg nem nősz fel, nem fogod megtudni, hogy mi történt meg a nagybátyáddal. Most elmész, leülsz egy kávézóba, kivárod az időt, aztán elmész oda körülnézni, és vagy rájössz magadtól, vagy nem. Ellenkező esetben kivárhatod a már megismert furgon belső terében azt, amíg elengedne. Velem nem fogsz oda elmenni, mert meggyőztél arról, hogy tökéletesen alkalmatlan vagy az együttműködésre. És egészen eddig ezért sivalogtál, ne legyél már ennyire képmutató ember! - az ingerültség pattogni kezd a hangjában. Rosszat tesz a kedélyének a napsütés.
Joanne Philips
Don't Hide Your Real Face
Figyelö
our eyes are on you
☮ Főkarakter : Caryeth
☮ Kor : 36
☮ Hozzászólások száma : 41
☮ Tartózkodási hely : Amerre a megbizatás visz.
Tárgy: Re: Középkori Kairó Szer. 20 Jan. 2016 - 21:43
Kiszolgáltatott helyzetben vagyok, ezt érzem minden zsigeremben és erre általában kétféleképpen reagálnak az emberek. Van aki meghunyászkodik, de én nem kifejezetten ez a típus vagyok. Nem is állna jól nekem, ha a sarokban kucorogva könyörögnék a jobb sorsért. Még ez is mondhatni valamelyest visszafogott állapotnak minősül a részemről, ennél jobban nem igen megy, főleg a rossz kezdet miatt, no meg nem mondanám, hogy a folytatás jobb volt a fenyegetettség érzetének további növelésével. - Annak is meg volt a jó oka. - nem vágok most vissza, inkább csak egy csendes megjegyzés ez ezúttal. Azért lássuk be nem indult jól a kapcsolatunk, nem csoda, hogy nem tudtam én se mit kezdeni az egésszel és nem nagyon akaródzott alázatosnak lenni eddig sem, aztán amikor szétlőnek egy kutyát a szemed láttára csak még inkább elmegy tőle a kedved, hogy az légy. Én legalábbis nem vagyok talpnyaló típus, annál büszkébb vagyok, annál büszkébbnek neveltek. Persze erre úgyis az lenne a válasz, hogy Mike bácsi is sokra ment a fene nagy büszkeségével. Van ebben valami, de a józan ész bizonyos helyzetekben nem az ember legközelebbi barátja. Ha ideges vagyok, ha félted a bőrödet, ha kényszerhelyzetbe kerülsz... ezek mind nem a legjobb oldaladat hozzák elő. - Nyakörvet tettél rám. - azért van egy kis sértettség a hangomban, de úgyis az lesz a válasza, hogy a nyakörvet pont a viselkedésem miatt kaptam meg, de hát könyörgöm... milyen okból lettem volna kedvesebb vele? - Igazad van, teljesen jogos, amit csinálsz, talán a helyedben én is ezt tenném, de lehet, hogy a helyemben neked se tetszene. - ez az egész irányítás, ez az egész, amit csinál velem, az egész, ahogyan kezeli. Csak azért vagyok itt, hogy legyen kit előre lökni, ha arra van szükség, de nem vagyok értékes sem a tudásom, sem a képességeim. Nem csak, hogy uralkodni próbál felettem, még le is nézi azt, amire képes vagyok, csak azért, mert daccal állok az efféle irányításhoz. - Tehát mást is érdekelhet az, amit akarsz. - oh ezen meg sem kellene lepődnöm, de még sem gondolkodom el hosszan annak lehetőségén, hogy ne menjek vele. Talán ezt kellene választanom igen. Talán mégis kint kéne maradnom, főleg ha már sárkányokról volt szó, de ez az egész mégis csak kötődik hozzám és a bácsikámhoz. - Tudni akarom, hogy mi történt a nagybátyámmal. - nem állok meg, vagy indulok el végül más irányba, hiába veti fel a lehetőségét. Lehet, hogy ez életem egyik legrosszabb döntése, de akkor sem vagyok hajlandó csak úgy annyiban hagyni, mert kétlem, hogy a végén személyre szóló kivonatot adna nekem arról, hogy mi történt pontosan Mike bácsival.
Vendég
Don't Hide Your Real Face
Vendég
Tárgy: Re: Középkori Kairó Vas. 17 Jan. 2016 - 9:51
Valamit tudni hűvös, tiszta üveg az ember szeme előtt, ami megvédi az elvakultságtól és biztosítja számára a tisztán látás lehetőségét. Ám nincs rosszabb annál, mint amikor sejtelmek gyötrik a lelket a biztosan megfogható tapasztalások helyett. Ahhoz hasonlítható, amikor az ősi emberek zavaros vízben próbálták meg elkapni a síkos halakat. Mindenük megvolt a halfogáshoz, eszközök, ügyesség, kifinomult technika, a szúróbotokra edzett karok, biztos szem, ám a körülmény, a víz, a folyam sodrásának mocska, a tudásbeli hiányosság, a hal hollétének talánya megakadályozta őket a hatékonyságban. - Nem vagyok őszinte veled - kérdezi és mondja, egyszerre nevetve, kételkedve és hitetlenkedve, sokféle árnyalatot zsúfol a hangjában, az elcsodálkozás dominanciájának festői szélesvásznán. - Mégis miért volnék veled őszinte? Semmit nem tettél meg, amit kértem tőled, haszontalanabb vagy a halott állatnál. Ha pedig rosszul fordítottál még annál is kevesebb leszel - kérdezni lehet tőle, hiszen eleddig minden kérdésre válaszolt, ami tartalmazta a jelen helyzetben elvárható alázat és önéletféltés józan belátásának csíráit, de ahogy korábban mondta, passzív-agresszív utalásokra nem fog válaszolni, ahogy azok az emberek sem teszik, akikben van méltóság, és nem különböznek semmiben sem a lánytól a neveltetésüket leszámítva, és azt, hogy a vérük még kevesebb az övénél is. Valójában semmiben sem hasonlítanak, de faji jellegek nélkül a tünde szemei előtt összemosódnak a halandóság haszontalan árnyalatai. - Nem a magyarázata érdekelt, azt értette volna a gyermek is. Engem a célja érdekelt. Mit kellett volna rá reagálnom szerinted? A nyers és kötekedő agressziódra, a helyzethez nem illő kiutalásodra? - rá sem néz miközben beszél, de a szavai biztosan célba találnak, mert bár csendesen mondja el, amit elmond, elég határozottan ahhoz, hogy a viszonylag néma környezetben ne vesszen el a mondanivaló. Természetesen lép ki az emberek közé, és azok nem látják benne a kutyagyilkost. Éppen úgy hunyorítja össze kék szemeit, mint teszi azt mondani más, szőkés hajának jót tesz a nap fakító fénye, bőrének fehér idegenszerűségét kiemeli a túláradó ragyogás. A dzsekijében rosszul öltözött turistának tűnik, de semmi többnek. - Igen. meg akarok bizonyosodni arról, hogy senki nem követ minket - körülnéz az utcán, mielőtt átvágna a sikátor árnyékosabb felére. Felpillant a tető pereme felé, az egyik ablak elé kötött szárítóköteleken fehér zsebkendő int le nekik vidáman, mint egy könnyű szellemkéz az arabos, bő, khekiszínű ruhadarabok között. - Egyébként nem szükséges velem jönnöd. Ha távoltartod magad az objektumtól, nem izgatod a rendőrséget amíg deaktiválódik a nyakörved, utána odamehetsz és összeszedheted, amit ott találsz.
Joanne Philips
Don't Hide Your Real Face
Figyelö
our eyes are on you
☮ Főkarakter : Caryeth
☮ Kor : 36
☮ Hozzászólások száma : 41
☮ Tartózkodási hely : Amerre a megbizatás visz.
Tárgy: Re: Középkori Kairó Pént. 15 Jan. 2016 - 18:36
Még mindig teljes képtelenségnek hangzik az, amiről beszélünk. Rendben van képes vagyok dolgokra és nagyon úgy fest, hogy ezzel ő is megmásíthatatlanul tisztában van, még ha nem is tudja, hogy mire. Az a helyzet, hogy ezzel még én sem vagyok teljesen, de azért vannak halvány sejtésem. Arról nem tudok, hogy a bácsikám hogyan jutott haza, de nem is akarok kipróbálni egy olyan opciót, ami halálos veszélyből ment ki, mert láthatóan egyáltalán nem biztos az, hogy ebben az esetben túl is éled a rémségeket, amikből kimentett, ahogyan Mike bácsi is meghalt végül és nem valami kellemes módon. Lehetséges, hogy ez a pasas meg tudta volna menteni, de ha az, ami miatt eltűnt a szeme elől nem befolyásolható... Nem akarom kipróbálni. Ahogyan sárkánnyal se szívesen futnék össze. Eleve abszurdnak tűnik, hogy ilyesmi létezik egyáltalán, de ha komolyan veszem, akkor jó lenne inkább elkerülni egy olyan helyzetet, ahol egy sárkány szemébe kell néznem. - Egy... ha minden igaz egy sárkány volt benne, de kezdem úgy érezni, hogy nem vagy őszinte velem... sok mindenben. - és persze jelen helyzetben nem én vagyok az, aki kérdezhet tőle, vagy akár számon kérheti. Úgy pedig azért még mindig kockázatos belevetni magamat egy előre láthatóan veszélyes küldetésbe, hogy vannak dolgok, amiket nem mond el, mert ha ennyire komolyan veszi a sárkány témát, meg a csapásokat... akkor valami olyat is tudhat, amit én nem. Neki bezzeg kell minden információ, ami fontos lehet, én viszont nem kapom meg azt, ami szintén kellhet az életben maradásomhoz. Mondjuk kézenfekvő erre a válasz. Az én életben maradásom szerinte nem szükséges velejárója a küldetésnek. Én viszont azért szívesebben úsznám meg ezt az egészet ép bőrrel, mint hogy ott hagyjam a fogamat valami föld alatti alagútban. Főleg, mert én legalább megsirattam a bácsikámat, de értem nem sokan hullajtanának könnyeket. Ez van, ha sok időt fordítasz a munkádra és annál kevesebbet a bő kapcsolatépítésre. - Mert mint már rávilágítottál nem vagyok túlságosan értékes számodra, de jó leszek gondolom, hogy megakadályozzam, hogy te sérülj meg, ha kemény a helyzet. - igen rávilágított már párszor, hogy mennyire nem a szakértelmem miatt vagyok itt és pont ezért tisztában vagyok azzal, hogy még nagy szükségem lehet rá, meg legalább azokra a fegyverekre, amik nálam maradtak, mint az ostor és a kés. Magamat kell mentenem majd és a saját érdemeket kell néznem, ez nem is volt kérdés eddig sem. Az irányt követem, amit mutat. Gondolom a pisztoly még mindig nála van és az ilyesmi mindenképpen üti a kést és az ostort is, főleg hogy egyébként is előre küld. A kezembe kerül a zseblámpa, hogy ne essek orra a limlomok között és hamarosan már az épületbe érünk, ahonnan a szabadba érkezünk meg. Nem igazán veszem fel a pillantásokat, amik engem érnek. Nem festek valami jól, annyi biztos és más esetben sem ritka, hogy megnéznek az utcán, főleg akkor, ha nem olyan felvilágosult környéken járok, mint az USA és a legtöbb ereklyét nem pont New York utcái alatt szokták elrejteni. - Gyalog megyünk? - nem mondom, hogy tökéletesen ismerős vagyok a városban. Nem ismerek pontosan minden helyet, ahol feladatom van. Persze ahová mennem kell azt előre felmérem, ez most is így volt, de ez a környék ettől még elsőre nem ismerős. Azt tudom, hogy hová kell eljutnunk, de vajon közel van és marad a séta a kutató tekintetek kereszttüzében, vagy bedobjuk magunkat egy légkondicionált taxiba? Nem... igazából nem hiszem, hogy erre bármi esély is lenne, ezzel nem fogja megkönnyíteni a dolgomat, főleg ha nem vagyunk messze.
Vendég
Don't Hide Your Real Face
Vendég
Tárgy: Re: Középkori Kairó Csüt. 14 Jan. 2016 - 18:01
- Miért nem ölted még meg? - Elméletileg embernek számít. - Az én időmben még az emberek se nagyon kérdezték egymást arról, hogy joguk lehet-e arra, hogy leöljék a selejtet. - A te időd elmúlt. - Inkább kárba veszett. - Ha itt volnál megölhetnénk együtt. Hamarosan sebészeti konzultációra szorul az a szemöldök, ha így folytatja, de hát a tünde amúgy is híres az önpusztító életformájáról. Mély, rekedt undorhangot hallat a hátsó torkából, mint valami nagyobbra nőtt állat, mint amivel amúgy rendelkezhetne belülről a testméretei szerint. Képtelen gondolat, hogy valamit ő ne volna képes felfogni, miközben a nő kéri magának a golyót a fejébe, de biztos nagyon meg is lenne sértve érte. Hogy meri megölni. Juj. - Nem szeretem, amikor ilyen vagy. - Nyugodtan szájon vághatnál érte, ha élnél. - De meghaltam. A fehérnépet kellene szájon vágnod. Abból talán tanulna. - Nem úgy látom, és így felesleges rá pazarolni az energiát. Egy verést már kapott, látod, hogy nem fog rajta. - Nem hiszel a személyes varázsodban. Más, ha te vered, és más, ha más. - Igazad van. Abban hiszek, hogy akinek nem elég egy pofon, annak száz sem lesz elég. A te idődben még fehérnépnek nevezték az ilyen fekete nőket is, és a kerítéseken hágogatták őket, akik hozzájuk fértek. Nem mondom, hogy nem szép világ, de ha már beszélsz hozzám, akkor a jelen korhoz igazítsd magad. - Nem is rám haragszol. - NAHÁT?! - Igen. Egy sárkánnyal? Azt te tudhatod csak a füzetből, hogy hány sárkánnyal kell számolnunk - ő egyáltalán nem olyan biztos abban az egyben, de egy darab jégsárkány még nem volna ok arra, hogy nagyon kétségbe essen, csak csökkenti a kényelemérzetét. Oldalra pillant a nőre, szigorú kékségű szemei arról árulkodnak, hogy egy sárkány nem nagy cucc, ezzel befolyásolja a tudatalattit. Bár talán hagynia kellene, hogy szembesüljön a dolgokkal mindenféle védelem nélkül, az idegösszeroppanás, nyálcsorgás és őrület kifejezetten kárpótolná ezért a fáradtságért, amit a lénye jelent. Már többször elmondta, hogy nem a lány ügyessége és szakértelme az, amiért Joanne itt van. Kizárólag az az oka ennek, hogy meg kellett fejtenie az írást. Nem adta semmi jelét annak, hogy bármiben is rászorulna az ereklyevadász szakértelmére és szolgálataira ezen túl, hogy magával viszi az már egy megbánt téma, és a biztonság kedve. Hátha jó lesz cápacsalinak, vagy még valamit ki tud hüvelyezni az írásból. - Mit akarsz közölni ezzel a "miért is nem lepődöm meg" félmondattal? - kérdezi lustán már odakint. Maga elé inti a nőt a folyosón, a kezével jelzi, hogy a poros, ódon, kopott, csempefosztott és patkányszaros lépcsőház alagsorába mennek, a lejárat tárva-nyitva a lakatot letörték. Odalent semmilyen fényforrás nincs, ha Joanne kapcsol zseblámpát, akkor lesz fényük, a tünde már járt erre, megjegyezte a dolgok helyét, ügyesen kerülgeti a limlomokat, ha nem kapcsol lámpát, valaki el fog esni. Az egyik hátsó fali kis tárolója a pincének leomlott, a bontott falban nyiladék tátong, ami egy folyosóra visz ki. Régi, kőbe vájt járat, ajtó zárja a másik felét, háború idején használták. Ott is nyitott a zár, egy lakott lépcsőházba érkeznek fel, hangos gyereksírás hallatszik valahonnan. Itt már a kapun mennek ki, és már ott is vannak a ragyogó napon, a fehér épületek között, a perzselő térítői melegben, sőt, hőségben. Leginkább Joannét bámulják meg, kutyavérnyomos öltözéke ha nem is bűzölög messziről, az alvadt vér megkeményítette az anyagot, az oldalán az ostor nem mindennapi látvány.
Joanne Philips
Don't Hide Your Real Face
Figyelö
our eyes are on you
☮ Főkarakter : Caryeth
☮ Kor : 36
☮ Hozzászólások száma : 41
☮ Tartózkodási hely : Amerre a megbizatás visz.
Tárgy: Re: Középkori Kairó Hétf. 11 Jan. 2016 - 20:19
Nem lep meg a válasza és természetesen nem kérdezek rá szépen, hogy vajon miért is nem fürödhettem le. Érdekel persze, de mondhatni annyira azért nem, hogy én hódoljak be és neki megfelelő módon kérdezzek. Nem, így is nagy dolog, hogy megpróbálom visszafogni magamat, legalábbis nálam ez a visszafogott szint. Ennél többre nem igen vagyok képes, nem fogom a talpát nyalni, pedig minden bizonnyal azt várná el, hogy kérdés nélkül megtegyem. - Nem csodálom, hogy képtelen vagy felfogni. - csak a fejemet rázom meg, de nem megyek bele jobban, amúgy se lenne értelme nem igaz? Már pedzegettem neki, hogy nem tartom valószínűnek hogy tisztában van az érzésekkel. Azt sem igen fogta fel, hogy miért ragaszkodom Mike bácsival kapcsolatban is az igazamhoz. Nem fogok úgy gondolni rá, hogy elhagyott és nem gondolt bele abba, hogy milyen űr marad maga után, mert ő esetleg nem gondolta át eléggé, hogy mit csinál. Sokkal inkább pont ezt az irritáló pasast hibáztatom azért, ami történt, hiszen velem sem bánt éppenséggel a legjobban, nem hiszem, hogy a bácsikámat rendesen kezelte. A legtöbb megbízóm azért egészen más szintet képvisel, még ha tudom is, hogy veszélyesek, nem rabolnak el és nem vertnek meg. - Tehát teljesen komolyan vesszük a lehetőséget, hogy találkozhatunk egy... sárkánnyal. - ennyit sikerül leszűrnöm a szavaiból. Ez már így is eléggé... hát nem is tudom mi a jó szó. Nem biztos, hogy csak a bácsikám volt őrült, lehet hogy ez a pasas se teljesen százas, csak neki közben nem esett baja és nem halt meg, de nem csoda, ha azt hiszem, hogy ő volt az, aki Mike bácsit belekeverte ebbe az egész rettenetbe és valószínűleg miatta pattant el benne valami, tehát újra oda lyukadunk ki, hogy jó eséllyel miatta halt meg. Túl sok mindent akkor sem pakolok el, csak amit tényleg fontosnak vélek és persze, ami nem jelent olyan nagy súlyt. Sosem lehet tudni mikor kellenek a jó reflexek és nem mindig lehet előre gondolkodni és csapdákat felfedezni. Van egy olyan érzésem, hogy én azért jobban értek nála ehhez, mert ugye még most is úgy vélem, hogy nem lehet sokkal idősebb nálam, maximum egy tízessel, hogy beleférjen az a tényező is, hogy a bácsikámat halálba küldje... De ha engem kért fel, akkor valószínűleg nem olyan profi, hogy egyedül fel tudja deríteni a terepet egyáltalán, tehát nem lehet benne nagy gyakorlata. Azt azért sajnálom, hogy a többi cuccom nincs meg, a többi fegyver, amik még nálam voltak, mert azért úgy vélem, hogy azok is jól jönnének, de nem kekeckedem, ezúttal, kivételesen. - Világos, miért is nem lepődöm meg. - magamhoz veszem szépen az ostort, az oldalamra csatolom, ha már ott van a kicsike a földön. Azért így egy fokkal jobban érzem magamat. A nagy olvasgatásban egészen el is feledkeztem róla, rémes! Csak aztán állok fel, igazítom meg a ruhámat és a táskát az oldalamon, lényegében indulásra készen. Én még csak azt se nagyon tudom, hogy hol vagyunk, kénytelen leszek követni őt, de az azért meglep, hogy még csak jelentős őrség sincs kint, bár inkább arra gondolok, hogy elmehettek idő közben és jó eséllyel, amíg egyedül voltam itt, addig itt voltak. Marha ciki lenne, ha leléphettem volna, de meg se próbáltam, pedig nem volt jelentős mennyiségű őrség.
Vendég
Don't Hide Your Real Face
Vendég
Tárgy: Re: Középkori Kairó Szomb. 9 Jan. 2016 - 23:48
- Amint szépen kérdezed meg, el fogom árulni - unottság a tekintetében a feltételezett csakazért is diadal helyett, látszik az arckifejezésén valami, ami csakis a fásultság lehet, de könnyen összetéveszthető emberi szemekkel figyelve az undorral. - El sem merem képzelni, hogy mi az, amit tisztelsz, ha a tudást és a hatalmat nem, valamint azt sem, hogyha valaki, mint én végtelen türelemmel meghagyja az életed akkor is, amikor már rég megtettél mindent azért, hogy meghalj - monoton szavakkal emeli meg a vállát. - Igen. Sárkány. Lehet, hogy mind őrültek vagyunk, és csak te vagy a tudás fájáról szakajtott tisztánlátó gyümölcs örökségének hordozója - a körmeivel megkapirgálja serkenő borostáját. - Mitológiafüggő. A keresztények pokla túlnyomórészt tüzes, a tibetieké jeges, az efféle változók a mesélő személyiségétől és félelmeitől függnek. A legtöbb középkori a tűzvésztől élt leginkább, ez nem jelenti azt, hogy az általában elterjedt nyugati mesék mellett nincsenek jégokádó sárkányok. Jégsárkánnyal főleg nem akarok találkozni - köp ki oldalra, mintha trágárság volna jégsárkányokra gondolni. Mike bácsinak volt. A férfi pedig hisz a rokoni vér hatalmában, így ha Joanne nem is csinál semmi varázslatosat, azzal nem titkol el semmit, mert a hitet ilyen egyszerűen nem lehet kikezdeni. A szemöldökét újra megemeli. Kevesebb izommunka lenne egyszerűen csak fenntartani a homloka közepén, de nem fogja erre pazarolni a sebtapaszt. - Kicsi palackok, nem hosszútávú alkalmazásra készültek - a súly talán nagy, de máshogy képzelik el az utat, az ő szemében itt és most a nő reflexeire ha szükségük lesz, akkor előtte leveszik a táskát. Nem a csapdák átugrálásának a híve, hanem a hatástalanításnak, így az aggodalom nem éri el a szívét, bár olyan alakoknak, akik állandóan csak bosszantják amúgy sem jut sok hely arrafelé. Figyeli a pakolást, amit itthagy az itt marad, az ő táskájában ami van, az az ő dolga, ebből nem csinál ügyet. Ha meg kell bánniuk, megbánják. - Fegyvert akkor kapsz, ha szükség lesz rá - leszámítva azt a kést, ami, ahogy mondta ott van a táskában. Az ostort pedig még sokkal korábban az öléből a földre ejtette, ha a lány itt hagyja, akkor itt marad. Ő a maga részéről felveszi a saját hátizsákját, nem tűnik túltömöttnek, de nagy hátizsák. Mostanra elvarázsolta az embereit, így a kopott, lepusztult, deszkázott ablakú, állot szagú folyosó, ahova a lakáska nyílik tökéletesen üres.
Joanne Philips
Don't Hide Your Real Face
Figyelö
our eyes are on you
☮ Főkarakter : Caryeth
☮ Kor : 36
☮ Hozzászólások száma : 41
☮ Tartózkodási hely : Amerre a megbizatás visz.
Tárgy: Re: Középkori Kairó Szomb. 9 Jan. 2016 - 21:20
- Nem sikerült elérned, hogy igazán tiszteljelek, tudod csak ezért van a neked nem tetsző reakció. Szóval miért nem fürödhettem le? - nem lepne meg, ha ezek után már szándékosan nem válaszolna normálisan, hanem inkább hagyná hadd főjek a saját levemben, na de azért lássuk be én is másképp viszonyultam volna hozzá, ha nem azzal nyit, hogy elraboltat az utcáról, jól helyben is hagyat, lelő mellettem egy kutyát, csoda, hogy nem engem és közli, hogy még a nagybátyám halálához is lényegében köze volt, ha nem is mondhatnám, hogy szó szerint. Nem váltotta ki vele a szimpátiámat, vagy azt a hozzáállást, amit annyira elvárna. - De a bácsikám nem a hiedelmei alapján írta ezt, hanem úgy tűnik, mintha... komoly lenne. Most akkor te is komolyan veszed? Sárkány? - kissé azért hitetlenkedve nézek rá, de végül csak rászánom magamat, hogy magamhoz vegyem a jegyzeteket, amikben ezt a részt olvastam. - Nem sok van róla, csak sárkányt emleget és jeget, de a sárkányok tüzet okádnak nem? A mesékben legalábbis. - bár ha ezt az egészet komolyan veszi, akkor gondolom nem a meséket vegyük alapul sárkány témában. Na nem mintha tényleg komolyan alapul akarnék venni bármit is. Az egész teljesen abszurdnak és lehetetlennek tűnik és persze ezt a képesség dolgot szándékosan hagyom figyelmen kívül. Még nem lett az részemről tisztázva, hogy van ilyesmim, de ezek szerint ő nagyon is komolyan veszi. - Na ezért nem kapsz normális kérdéseket. - és sok esetben válaszokat sem és kell pár pillanat mire sikerül lehiggadni, miután feltette a nyakörvet. Nem igazán tetszik a dolog, de úgy fest, hogy nem tehetek ellene semmit sem. Igen szó szerint úgy bánik velem mint valami kutyával és nem nyugtat meg a tény, hogy ez az izé segíthet is rajtam, inkább azt jelenti, hogy ha esélyem lenne lelépni, akkor is kizárt. Ez nem ad vidámságra okot. - Ez most komoly? Egyedül cipeljem az egészet? - értetlenkedve szökik fel a szemöldököm. Azért ez nem kevés súly és nekem pont, hogy a gyors reflexeim és az ügyes mozgásom tudja megmenteni az életemet, ami nem igazán kivitelezhető úgy, ha közben én vagyok a málhás szamár is. A táskára pillantok és végül közelebb lépdelve felcsatolom magamra a póló fölé a kevlárt, csak aztán nyúlok a táskámért. Egyszerű vállon átvethető darab és szépen elkezdek abba belepakolni mindent, amit úgy gondolom, hogy igazán fontos és kell, hogy kéznél is legyen... nekem. Egyet minden olyasmiből, mint a gázmaszk pl. - Ha azt akarod, hogy a segítségedre legyek, akkor az a tiéd. - igen újfent talán nem kellene, de mégis határozottan húzom ki magamat. Így is van súlya a sajátomnak is, de nem olyan mértékű, hogy ne tudjam kezelni és nagy mértékben akadályozzon. - A fegyvereimet visszaszolgáltatod, vagy majd megvédesz? - oké van bombánk, de a saját dolgaim azért jobban jönnének, mint az ostor, vagy a késem. Az elektromos nyakörv mellett pedig gondolom attól már tartania sem kell, hogy valamit netán ellene akarnék használni.
Vendég
Don't Hide Your Real Face
Vendég
Tárgy: Re: Középkori Kairó Pént. 8 Jan. 2016 - 11:42
- Ha érdekel, hogy miért nem fürödettél le, miért nem kérdezed meg szépen, és teszel helyette inkább passzív agresszív utalásokat? Ezt tanították neked a szüleid, aztán a tanáraid, aztán a nagybátyád? - csettint a nyelvével de nem tölt még egy italt, pedig nézete szerint ha teljesen le lenne részegedve ez akkor is kiégetné az ingerküszöbeit. Inkább a jegyzetekre néz, noha már elölről-hátulról látta őket, csak az elolvasási lehetőségei voltak fájdalmasan foghíjasak. Töprengőn összehúzza a szemöldökeit. - A középkorban vérfarkasnak és vámpírnak hitték a napfénykóros embereket, és démonnak mindazt, akinek valamilyen testi elváltozása volt, boszorkánynap pedig azt, aki értett a gyógynövényekkel történő gyógyításhoz, és nem is mindig tévedtek. Az, hogy démonokat emleget egyáltalán nem feltétlenül az elme torzulása, hanem lehet, hogy látott valamit. Mit gondolsz, csak neki és neked vannak különleges képességeitek az egész világon? Mit mond a sárkányról? Nem akarok egy sárkánnyal találkozni, remélem, már halott - sárkánytávoltartó eszközt nem hozott. Vagyis nem többet, mint amennyi a saját képessége a sárkányok távol tartására, márpedig sárkány ellen legjobb a sárkányfű, vagy egy másik sárkányt. Szakszerű mozdulattal helyezte el a nyakörvet, nem mosolyog rá a lányra, amikor az felé fordul, és döbbenve néz. - Mégis mire számítottál? - emeli meg a szemöldökét, amikor végzett a tulajdonságok felsorolásával, megdörzsöli a kezét, mintha valami kellemetlen dolgot érintett volna, de legalább nem tartja meg az erődemonstrációt a szíjjal, bár felkészíti magát arra, hogy ezt az engedményt is meg kell majd bánnia. - Ha még nem tetted meg, pakold ki a felesleges ruhákat, holmikat a táskádból, azokat nem kell magaddal hoznod, mint a csigának a zsigerzacskóit - előresétál, kinyitja a bejárati ajtót, egy kisebb, takaros, erős vászonból készített leginkább seregellátmányból származó táskát hoz be, és egy könnyű kevlárt. Az övé már rajta van. - Van benne víz, kötszer, sebragasztó, energiaszelet, gázmaszk, légzőkészülék. Kémiai fénypálcák, víz alatt is üzemelő zseblámpa, elfelejtettem, hogy mi van nálad. Oxigénmérő pipa - az emlékezetét egy kicsit meggyötri mi volt még a kérés. - Bombákat nem hoztam, de van benne két palack. Nem lesz túl nehéz, könnyített fém, valamennyire az ütődéseknek is ellenállnak, remélem tudod kezelni a fejüket. Az másikban szárazjég, például a sáskák ellen. Találsz még egy kisebb tartályt, abban gyújtófolyadék van. Tűzszerszámok, az oldalzsebben kés. Hegymászókötél, és hozzá a rögzítőhámot, védőkesztyű, infraszemüveg, iránytű. Pakold össze a tieddel, meglátjuk hogy bírod el - meg még biztos vannak benne apró dolgok, de ez a súly. Néhány dologból hozott, ami volt a lánynak eredetileg is, abból választhat melyiket használja.
Joanne Philips
Don't Hide Your Real Face
Figyelö
our eyes are on you
☮ Főkarakter : Caryeth
☮ Kor : 36
☮ Hozzászólások száma : 41
☮ Tartózkodási hely : Amerre a megbizatás visz.
Tárgy: Re: Középkori Kairó Csüt. 7 Jan. 2016 - 20:32
Na igen ezt én is pontosan így gondoltam és nem lep meg, hogy ezúttal se tévedtem. Ez a lényeg, azt tehetem meg, ami neki tetszik, tehát nem tehetek túl sok mindent, mert a listám elején most csupa olyasmi szerepel, ami valószínűleg a pasasnak nagyon nem lenne ínyére. Az első helyen pl. az innen való távozás áll, ami esélytelen, de mondjuk az ezt követő jó néhány opció is csupa olyasmi, ami csak nekem lenne hasznos. Mást viszont nem tehetek, mint hogy maradok és átnézem a jegyzeteket még egyszer részletesebben és magamhoz veszek egy palackot az ásványvizek közül is, hogy legalább ne szomjazzak, ha már egyszer a víz az kb. semmire se alkalmas, még nézni, vagy szagolni sem, mert itt a színtelen, szagtalan állapot kapásból megbukott. A fájdalomcsillapítóból azért magamhoz veszek egyet, csak... mert miért is ne? Ki tudja mennyire és mikor hasznos, ha már itt lett hagyva valószínűleg ellene nem jó, szóval meg sem próbálom beletenni az italába. - Én meg se fürödhettem, aminek még most sem értem az okát. - jobban érezném magamat tőle. Persze talán átöltözhettem volna, ha akarok, de mit érek azzal, ha a piszkos testemre, ami tele van zúzódásokkal felveszem a tiszta ruhát? - Démonokról ír benne, sárkányokról és furcsa a megfogalmazás, mintha komolyan is venné, nem mint valami legendát. Nem átvitt értelemben, hanem mintha komolyan gondolná. - és ez az, ami furcsa és erre nem tudom, hogy milyen konkrét válasza van. Lehetséges, hogy a bácsikám már akkor sem volt rendben, amikor ezt az egészet elkezdte? És a fickó nem vette észre rajta, hogy valami gond van? Ha ő volt a megbízó, akkor igazán odafigyelhetett volna rá, hogy milyen az állapota, hogyan engedi el egy előre láthatóan veszélyes küldetésre. A válasz nem lep meg, még ha én inkább csak csípős megjegyzésnek szántam is a ciánkapszulát, de attól még sejtettem, hogy átvizsgáltak rendesen, hogy még véletlenül se kerülhessen elő valami, amivel ártani tudnék. Kis mocskok... csak kerüljek ki innen és legyen valami lépéselőnyöm, nála meg ne legyen pisztoly és... Szép álmok igaz? Ettől még, vagy épp e miatt kelletlenül moccanok meg, amikor másodszor már rám parancsol. Szívesebben lökném oda a kutya tetemét, de azzal biztos, hogy nagyon csúnyán kihúznám a gyufát, rossz ötlet lenne tehát. Felemelem a hajamat és csak akkor fordulok meg, amikor az a valami pittyenve kattan a nyakamon. Ez baromira nem jó jel, ami ilyen hangot ad ki, az valószínűleg nem gyémánt nyakék. Enyhén ledöbbenve nézek rá, ahogyan sorolja, hogy mire való a... nyakörv. Igen, nyakörvet kaptam, mint valami kutya és kész csoda, hogy ezen nem húzom fel magamat úgy istenesen. Nem lenne meglepő és jogos is lenne, legalábbis én úgy vélem. - Ez most... - komoly? Fejezném be a mondatot, na de mi értelme lenne? Komolyan néz és nem úgy fest, mint aki viccel és kétlem, hogy csak azért, hogy ne veszítsem szem elől és hogy nekem jó legyen. Arra jó lett volna más is... ami kevésbé degradáló. Most először villan igazán ki a tekintetemből a düh, a levegőt is sikerül szaporábban venni, kell pár pillanat mire sikerül összekapni magamat annyira, hogy ne akarjak valami csúnyát mondani, vagy tenni. Hiába tudom, hogy nem szabad, attól még valami iszonyat nehéz megállni. - Akkor gondolom... mehetünk. - sikerül kinyögni a szavakat, bár szó szerint úgy préselem őket ki az ajkaimon, és kissé csapkodósan kezdem el összepakolni a jegyzeteket, hogy a táskámba süllyesszem.
Vendég
Don't Hide Your Real Face
Vendég
Tárgy: Re: Középkori Kairó Kedd 5 Jan. 2016 - 17:44
- Igen - pontosan ez a lényeg. Ausztria az anschluss idején bármit megtehetett, ami a hitleri Németországnak tetszett. Magyarország a második világháború után akármit megcsinálhatott, ami a kommunista irányításnak kedvére volt Budapesttől Moszkváig. A FÁK összes tagja azt tehet, amit csak akar, amíg tetszik az orosz államnak, ahogy atombombát is szabadon birtokolhat minden állam, amelyik megígéri az ENSZnek, hogy jóra használja. Vagy valami ilyesmi. A hatalmi rendszerek mindenkor elnyomókra és elnyomottakra oszlanak. Amikor pedig az elnyomottak nem azt csinálják, ami tetszik az elnyomóknak, akkor úgy, mint Indiában az angol gyarmatosítók, ágyú elé kötik a renitenseket és keresztüllőnek rajtuk. Ez a dolgok természetes rendje. Vagyis, valaha ez volt a dolgok természetes rendje. Nagy kedve volna kölyökrágót hozni, de nem hoz, mert nem kap. Kairóban nincs annyi Tesco, hogy érdemes legyen rózsaszín csomagolások után kutatnia a tömött polcsorokon. A fürdővel szemben vagy melletti beugróban van egy kis hűtő. Tényleg nem nagy, néhány ásványvizes palack van odabent, mert egy kis dobozban folyékony fájdalomcsillapítóval töltött előkészített injekcióstűk, ha valaki szeret magának fájdalmat okozni, nyugodtan lőheti a bőre alá. Annyira nem elég az összes mennyiség sem, hogy öngyilkossághoz vezessen a túladagolásuk, de azért elaltatná azt a hülyét, aki mindet beadja magának. - Dá, és? - hunyorít a nőre a szájhúzásra, igazából értetlenül. Nem érti a "szóval" és a "hettél" szómódósítót ebben a mondatban, ami azért több, mint a fele a közlésnek, így még szerinte is megéri visszakérdezni a problémára. A látszat ellenére nem csinálna problémát abból, ha a lány rágózik, ha közben nem viselkedne majomemberként, de mivel ragaszkodik az utóbbihoz, azért nem árt, ha tartózkodik az előbbitől. - Nincs pontos tudomásom arról, hogy milyen körülmények között szerezte meg az információkat, amikről ír, így megeshet, hogy már akkor különös dolgokat látott. Miket ír? Könnyen lehet, hogy ami számodra az őrület jele, arra van magyarázatom - egészen kiissza a poharat, nagyot sóhajt. - Az is át volt vizsgálva - biccent. Méghozzá személyesen tette meg, különösen odafigyelve arra, hogy a bőr alatti méregkapszulák, ha esetleg nem törtek volna össze a veréstől is lelepleződjenek. Jobb biztosra menni, mint lassú és fájdalmas halált halni valami alattomos szintetikustól, vagy teljesen természetestől. A nagy helyzet az, hogy rövid ismeretségük során a nő még egyszer nem fogta vissza magát a saját érdekében. Csettint a nyelvével, pattint az ujjával, lemutat a helyre a szőnyegen, mint a kutyának. - Nem kérés volt Joanne. Parancs. Oda. Fordul - lassú, szuggesztív szavak, vontatott hanghordozás. Nem tesz fenyegető mozdulatot, amíg közelít, és akkor sem, amikor megfordult. Hallani, ahogy a zsebébe nyúl és elővesz valamit onnan. Súrlódik. - Emeld a hajad - mégis nyakék lesz az. A hajemelésben az a jó, hogy azzal a nő keze tele lesz egy pillanatra legalább. Hűvös, fémes és mégis elasztikus, gumiszerű és mégis szilárd, tapadós, simuló felületű pánt keríti körbe a fekete torkot, optimálisan ülve meg a nyak ívén, túlságosan is jól szabottan. Halkan pittyenve zárul a nyak hátoldalán. - Ne babráld. Elektromos nyakörv, ha megpróbálod leszedni, ami nem fog sikerül impulzust ad, ami izombénulást okoz a kezedben és a légcsövedben is. Van benne nyomkövető, szóval nem veszítelek el, neked sem kell pánikba esni. Akut szívleállás esetén talán újra tudja indítani a szíved, de azért próbálj nem meghalni. Fojtogatás ellen is haszná.
Joanne Philips
Don't Hide Your Real Face
Figyelö
our eyes are on you
☮ Főkarakter : Caryeth
☮ Kor : 36
☮ Hozzászólások száma : 41
☮ Tartózkodási hely : Amerre a megbizatás visz.
Tárgy: Re: Középkori Kairó Kedd 5 Jan. 2016 - 16:34
Nem lepődöm meg, hogy jobban tetszene neki, ha azt mondanám ki, ami neki tetszik, de nem tudom megállni, hogy időnként legalább ne mondjam ki az őszinte véleményemet, hiába kellene csendben maradnom. Azért az ember nehezen viseli azt, ha folyton újra és újra beleszólnak még a gondolataiba is szinte és úgy fest, mintha ő mindent rosszabbul tudna. Komolyan, ha ennyire okos, akkor miért nem megy abba az életveszélyesen rejtélyes őrületbe kergető kriptába, vagy akárhova is egyedül? Én mennyivel jobban járnék vele istenem! - Bármit tehetek, ami neked tetszik, ez a lényeg. - az meg nem számít, hogy nekem mi tetszik és miután nincs szabad akaratom jelenleg, nem fogom úgy érezni, hogy olyan sok lehetőségem van. Leginkább kutakodhatok még, hogy minél több infot szerezzek neki, ez a lényeg és közben maradjak nyugton a helyemen, ez a második leglényegesebb. - Mentolos! - teszem még gyorsan hozzá mielőtt behúzná maga mögött az ajtót, aztán már csak a fára vethetem a szúrós és csúnya pillantásaimat, amivel persze nem érek el semmit. Azzal se érnék el, ha tényleg megpróbálnék meglépni innen, mert tudom, hogy úgy se sikerülne. A pasas most lőtt le nem rég egy kutyát, elég esélyes, hogy igazat mondott nem jutnék sehová, az se biztos, hogy lakott környéken vagyunk, ki tudja. De ha igen, hát valószínűleg hamar elkapnának, vagy már talán odakint is vannak őrök, hiszen azt mondta ne beszélgessek az embereivel sem, ők pedig minden bizonnyal odakint strázsálnak. A fürdést végül tényleg hanyagolom, még az arcmosásra sem kerül sor, mert a víz, ami a csapból jön finoman szólva is gusztustalan. Mondom én, hogy talán még csak nem is lakott a környék, vagy ki tudja, hogy milyen vízvezeték van erre, de az első megnyitás után el is zárom a csapot. Kicsit azért körülnézek, legalább azt megszemlélem, hogy mi van itt, bár nem gondolom, hogy bármelyik szekrényben is lenne olyan, ami hasznos. Biztosan átnézték tüzetesen a szobát, mielőtt ide kerültem, bizonyára tisztában volt azzal a fickó, hogy majd lesz idő, amikor egyedül kell hagynia és nem találhatok olyasmit, ami még a hasznomra lenne ne adj isten, főleg nem olyasmit, ami ellene hasznos lenne. - Szóval te átöltözhettél. - elhúzom a számat, de ennek ellenére átveszem a rágót, amit felém nyújt, miután megérkezett. A zsebembe süllyesztem, nem kezdem el egyből bólogatni, nem hiszem, hogy úgy akar válaszokat kapni a kérdéseire, hogy közben nagyban nyammogok. Nehéz eset, gondolom az ilyesmi is felettébb irritálná. Én pedig - bár néha nem úgy néz ki -, de nem akarom feltétlenül kihúzni a gyufát nála. - Néhol olyan, mintha a bácsikám már akkor se lett volna teljesen magánál, amikor ezeket a jegyzeteket írta. - kezdek bele, amikor rákérdez az ital állapotára. Nincs időm válaszolni, már bele is iszik, de azért nem tartom magamban azt, mi kikívánkozik. - Hát persze, van benne egy cseppnyi méreg... Átvizsgáltad az összes holmimat, a melleim közé nem rejtettem ciánkapszulát, bár az se lepne meg, ha az is át lett volna vizsgálva. - szökik fel a szemöldököm. Nem, nem tudom a végtelenségig visszafogni magamat. Milyen hülye kérdés, hogy tettem-e valamit az italába. Bár, ha jobban belegondolok, felengedhettem volna egy kis mocskos vízzel. Kedélyesen néztem volna végig, ahogyan rájön, hogy undorító az íze. A felszólítása meglep és nem jó értelemben véve. A mellékelt kaján mosoly semmi jót nem jelent. Nem mozdulok azonnal, mérlegelek, de sok mindenen nem gondolkodhatok, ha nem teszem, amit mond, akkor valami más kellemetlenség történik velem, de így se számítok semmi jóra. Végül összeszorítom a számat és csak közelebb lépek és megfordulok. Nem gondolnám, hogy valami meseszép meglepetés nyakláncot hozott volna, de talán nem megfojtani akar, szemből is lelőhet, ha már nincs rám szükség, bár az hangos, viszont a fojtogatást nem tűröm jól, az ellen biztosan ellenkeznék. Ezúttal még sem teszek megjegyzést. Lenne bármi értelme?
Vendég
Don't Hide Your Real Face
Vendég
Tárgy: Re: Középkori Kairó Hétf. 4 Jan. 2016 - 15:37
Hatékonyabbá tenné az együttműködést minden, amit a lány nem tesz meg magától, bár gondol rá, nem mond ki, ellenben azokkal, amiket kimond. Így múlik el a világ dicsősége, de hát ez már évszázados tendencia, a tünde megszokta, hogy az emberi, sőt, a misztikus fajok tagjai is csak elvétve mutatnak neki pozitív újdonságot. A pontpontpontok után néz, ahogy elhal a hangsúly lefelé, szerencsére nem gondolaolvasó. - Korlátozott a fantáziád, hogyha az ezek mellett maradt lehetőségek számodra a "semmi" kategóriába esnek, ezen is dolgozz, amíg nem vagyok itt - mert az ereklyevadász munkakörben szüksége van az egyénnek a fantáziájára, és annak rugalmasságára, ő meg nem ötletelhet kettő helyett, ráadásul férfi, genetikailag korlátozottabb az elvont gondolkodása. Nem okolja meg a nem fürdést, szóval a lány nyugodtan megfürödhet mindent jobban tud alapon, ha már tiszta, nem tudja újra bekoszolni. Micsoda lázadás volna. - Rágó - bólint szórakozottan, simán lépked ki, nem fordítja hátra a fejét gyanakvóan, hogy rajtakapja a nőt valami illetlen mozdulaton, rosszabb dolgokat is vágtak már a hátának, és nem mindegyik volt ilyen szilárd halmazállapotú és konzervatív tartalmú.
Joanne nyugalma háborítatlan, ha nem ad fizikai okot az elvi okok mellett arra, hogy valaki háborgassa, esetleg erőszakot kövessen el ellene. Meleg víz nincs az arcmosáshoz, de a hideg nem túl hideg, mondhatni húgymeleg, és a nem túl tiszta mosdókagylóban sárgás örvénnyel tekeredik el a felhörrenő lefolyóban. Jó ok arra, hogy az ember ne fürödjön meg, valahogy a szaga sem olyan, amibe az európai civilizáció emlőjén nevelkedett emberek szívesen mártanák meg a bőrüket. A tünde végtére is két óra múlva tér vissza, addigra már benne járnak a délutánban, az égen forrón perzsel a térítői nap. Meleg lehet odakint, és valószínűleg elég sok időt töltött ő maga is kint, fakó bőre kellemesen kipirosodott, halvány hajának töve izzadtan sötétlik, de az ilyen klimatikus viszonyok nem szegik a kedvért. Látszólag semmit nem hozott, ellenben átöltözött, erősebb anyagú nadrágot, bakancsot, a pólója fölé dzsekit húzott, sötét barnásszürke színekben. A zsebéből két csomag rágót húz elő, ahogy az italos-asztalkához lép odanyújtja a lánynak, ha nem veszi el, az ágyra pöccinti. - Mire jutottál még? - ott folytatja, ahogy abbahagyták, leszámítva, hogy már nem ül le. Beleszagol az itt hagyott poharából, Joannera sandít. - Tettél bele valamit? - végül is szinte mindegy, megvonja a vállát, iszik egy kortyot, bár ilyen melegben nem ajánlják az alkoholt hétköznapi halandóknak. - Gyere ide, fordulj meg. Aztán csomagolhatsz - van valami kissé kaján a mosolyában, ahogy a nőre néz, a dzseki belső zsebébe nyúl, de nem húzza még elő a kezét. A meglepetésekben a legjobb, hogyha titokban maradnak a leleplezésükig. A kutya a padlón tanúsíthatja ezt.
Joanne Philips
Don't Hide Your Real Face
Figyelö
our eyes are on you
☮ Főkarakter : Caryeth
☮ Kor : 36
☮ Hozzászólások száma : 41
☮ Tartózkodási hely : Amerre a megbizatás visz.
Tárgy: Re: Középkori Kairó Hétf. 4 Jan. 2016 - 11:58
Lehetséges, hogy csendben kellene maradnom, de vajon életben lenni és feladni a büszkeségedet jobb, vagy harcolni és ha más nem, hát elhullani? Nem hódolok be neki, teljesen nem. Visszafogom magamat így is időnként és reménykedem benne, hogy szüksége van rám épp annyira, hogy végül ne tegyen elhamarkodott lépéseket. Nem számít, hogy azért kellek, mert elég jó vagyok, vagy azért, mert a nagybátyám a nagybátyám. Az számít, hogy itt vagyok és hogy a hasznára vagyok és bár nem biztos, hogy minden ujjam is fontos, de talán ennyire nem gondolok bele a veszélybe. Az ember már csak hajlamos naiv maradni, amíg aztán el nem bukik. Azt hisszük, hogy attól, hogy mást elüt az autó minket még nem fog, ha átmegyünk a piros lámpán, aztán jön a nagy meglepetés, amikor végül mégis tévedünk, de akkor már ritkán van visszaút. Csak keveseknek adatik meg, hogy megismételhessék a hibáikat, vagy jobb esetben ne kövessék el újra őket. Ezúttal pedig a hallgatást választom és nem reagálok a sértésre, amit a fejemhez vág. Hát lenne értelme? Egészen máshogy gondolkodunk sok mindenről és kétlem, hogy pont én lennék rá alkalmas, hogy megváltoztassam a gondolkodásmódját. Arrogáns és látszik rajta, hogy úgy gondolja mindent jobban tud. Talán van, amit igen, talán van amit a tapasztalata miatt jobban ért, vagy nem elfogult és elvakult, mint én, mert egy szerettemről van szó, de ettől még nem fogok behódolni neki, eszem ágában sincs. - Elem lámpám van, a fáklya is... - elharapom a mondatot. Az is hasznos, az is szükséges lehet, de nem kell neki magyarázkodnom. Azt kérte, hogy mondjam meg, mire van szükségem, és én meg is teszem, nem kell indokolnom. Azért vagyok itt, mert velem nagyobb esélye van. Biztosan ő is profi, de még sem egyedül indul el, pedig azt is megtehetné, hogy megadom neki a fontos információkat, aztán beleveti magát a feladatba. Jó persze van annyi esze, hogy tudja jó eséllyel nem mondanék el mindent, meg aztán végső soron alkalmas vagyok arra is, hogy előre lökjön maga helyett egy kényes helyzetben, de gondolom azzal tisztában van, hogy nem adom olyan könnyen az életemet. Én is ki akarok jutni onnan. Egyébként is menni akarok, tudni akarom, hogy mi történt a bácsikámmal, hogy miét kellett meghalnia. - Tehát nagyjából ne tegyek semmit sem. - vonom le a konzekvenciát. Gondolom sétálgathatok a szobában, amíg távol van és persze olvashatok még, hátha találok még valami fontosat, ami miatt hívnom kellene, vagy amiről beszámolhatok neki. Nem lepődöm meg, hogy ezeket az utasításokat adja, csak az lep meg, hogy nem fürödhetek le. Pedig az jól esne, főleg a sérüléseim miatt, no meg van azért rajtam egy adag az utca porából. Igen, határozottan jól esne egy kiadós zuhany, az ijedtségre is jó lenne. Azért akármennyire is nem mutatom, attól még nem vagyok oda a helyzetért és nem szívesen vagyok itt, szívesebben lennék valami biztonságos helyen. - Hozhatnál egy adag rágót, mentolosat, az enyém elfogyott. - teszem még hozzá mielőtt indulna. Szeretem főleg akkor, amikor kemény helyzetekben kell gondolkodnom. Valahogy a folyamatos tevékenység, a rágás maga elvonja a figyelmemet arról, ami épp az életemet veszélyezteti, és az neki is hasznos lesz, ha ne adj isten tényleg durva helyzetbe kerülünk és nem kezdek el pánikolni, na nem mintha pánikolós típus lennék egyébként. - Én is így gondoltam. Parancs értve főnök! - még szalutálok is egyet, persze amikor háttal van nekem. Nem az utolsó pillanatban akarom kihúzni a gyufát, de nem tudom megállni, hogy azért még ne csússzon ez ki a számon. Majdnem szóvá teszem a kutyát, de végül csak nem teszem meg. Remek lesz egy döglött állat mellett folytatni a munkát. Azért remélem, hogy azzal nem lesz problémája, ha legalább megmosom az arcomat mondjuk a csapnál. Az nem minősül fürdésnek. Telefont azt viszont nem igen kap tőlem majd, felsoroltam mindent, ami fontos, legalábbis most úgy vélem. Nézzük, akkor, hogy mi van még itt.
Vendég
Don't Hide Your Real Face
Vendég
Tárgy: Re: Középkori Kairó Vas. 3 Jan. 2016 - 0:08
Két közbevetésig bámul a lányra. Különös, tünékeny tekintettel, mintha minden pillanatban készen állna az a lélek a szembogár mögött arra, hogy semmivé váljon, foszlányai szétterüljenek a térben, és megszűnjön a fenyegetettség érzése. Hogy magára hagyja a lányt ebben a szobában, ebben az őrzött, védett semmiben a száraz Afrika északi részén, anélkül, hogy érdemei szerint eltemette volna a forró homok alatt. Persze, ez soha nem fog megtörténni, kevés kivételtől eltekintve az emberek nem válnak csak úgy semmivé, vagy füstté, mint a dzsinnek büszke népe. - Mindig is igyekeztem ellenállni a faji előítéleteknek, és nem párhuzamot vonni a bőrszín, és a feltételezett koponya-kapacitás, valamint az agytérfogat között, de olyan elképesztően ostoba kinyilatkoztatásokat teszel, hogy az szégyen a választott emberi fajodra, szégyen a misztikus társaidra, a vérvonaladra, a családodra, és úgy általában a feketékre. Fémtárcából karcsú cigarettát húz elő, sajátos illata arról árulkodik a gyújtás után, hogy nem tiszta dohánykeverék tölti meg a fehér hüvelyt a füstszűrő előtt. Mélyre szívja a tüdejében, a mennyezet felé fújja a füstöt, aztán a nőre néz. Igazából mondhat, amit akar. A döntés szabadságát neki is megszavazták a liberálisok, míg az ő hazájában semmi ilyesmi nem jellemző. A törvény és jog arra való, hogy megölje a tiszteletet, a józan észt és a mértékességet. Nem csoda, hogy bűnözőnek állt. - Fáklya - megismétli mély, szinte doromboló hangon, sokkal mélyebben, mint a normál beszélgetéshangja, valószínűleg éppen nevet belül. Feltolja magát a fotelból, a legnagyobb mozgása amióta lelőtte a kutyát, sima, könnyű mozdulata harmonikus belső testképet sejtet. Jelentékeny magasságú férfi, bár a fotelban heverészve sem tűnt kicsinynek. - Gondolkodj még. A telefonodban megtalálod a számomat, a telefont a táskádban, már biztosan láttad - mutat a cigaretta parázsvégével a kutyavéres bőröndre, mielőtt újra a szája sarkába tenné a blázt. Lebiztosítja a fegyvert, mielőtt visszatűzné a dereka mögé, szórakozott mozdulattal megdörzsöli a homlokát. - Legalább másfél órát távol leszek, nehézségtől függően lehet ez több. Ne kószálj el. Hozok ennivalót is, megfürdeni ne fürödj meg. Ne lázadott, mert megsérülhetsz, ne beszélgess az embereimmel, mert akkor ők sérülnek meg. Valami olyan kérés és kérdés, amihez feltétlenül ragaszkodsz? - tárgyilagos üresség a hangjában, mintha elveszítette volna az érdeklődését minden iránt, mégsem tűnik passzívnak. Az ajtó felé indul, az arabos, bőven szabott öltözékben lazán mozog, nem először visel ilyesmit, de hát soha nem lesz a kedvence. Kétség kívül kész arra, hogy magára hagyja a nőt egy kicsit. Éppen úgy, ahogyan az a szíve mélyén talán eddig is reménykedett benne, de igazából egyáltalán nem úgy az őrzött kalickában. Mindazonáltal ad időt arra, hogy ellássa még a kívánságaival, igaz, nem írja fel azokat. A biztonság kedvéért még búcsúzóul hozzáfűzi: - Elvárom, hogy amíg távol vagyok gondolkozz, és olvasd a feljegyzéseket - mert az információ hatalom, minden korban és időben. Csak ezek után hagyja magára a nyomasztó nősténykét a kis elszeparált lakásban, hogy kinyújtóztassa az izmait, és telefonáljon néhányat. A kutya marad. Lehet vele játszani, vagy valami.
Joanne Philips
Don't Hide Your Real Face
Figyelö
our eyes are on you
☮ Főkarakter : Caryeth
☮ Kor : 36
☮ Hozzászólások száma : 41
☮ Tartózkodási hely : Amerre a megbizatás visz.
Tárgy: Re: Középkori Kairó Kedd 29 Dec. 2015 - 20:55
- Nem hiszem, hogy épp te értenéd, hogy milyen is kötődni valakihez. - most lőtte le a kutyáját. Még ha nem is az övé volt, én akkor se ölnék csak úgy meg egy állatot, az azért enyhén szólva is nagyon durva dolog, ő pedig rezzenéstelen arccal tette. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy képes lenne kötődni valakihez, vagy hogy bárki fontos lenne neki. Lehetetlennek tűnik, épp e miatt nem érdekel az, hogy mit mond és nem fogom komolyan venni sem és végképp nem fogom magamat rosszul érezni miatta. A bácsikám munkája veszélyes volt mindig is, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennék fontos neki, vagy hogy ne tett volna meg mindent azért, hogy visszatérjen. A körülmények nem engedték és nem tették számára lehetővé, hogy ezt megvalósíthassa, de nem azért, mert nem voltam neki fontos, ezt nem tudja elhitetni velem akármit is mond. - A csökönyösség is segíti az embert abban, hogy életben maradjon. - persze tudom szerinte ahhoz is hozzásegíthet, hogy meghaljak, főleg ha felhúzom, ezért van, hogy ezt a mondatot már szinte csak az orrom alatt magamnak morgom, mert azért látom a tekintetéből, hogy vannak határok, amiket nem kellene átlépnem és már nagyon közel járok ahhoz a ponthoz, amiből nagyobb bajom is származhat, vagy már talán át is léptem csak még megpróbálja viszonylag visszafogni magát. Tudom, legyek egy fokkal óvatosabb, de nagyon nehéz csendben maradni mellette, ha egyszer mindenre van valami visszavágása, ami nem tetszik különösebben és amivel nem igen értek egyet. Ő az erősebb, legalábbis ezt nagyon igyekezett a tudtomra adni már, de ettől még nem hunyászkodom meg, én nem vagyok kutya, pedig tudom ettől még engedhet az én fejembe is golyót, mint az állatéba az előbb. Újra csak meg a késztetés a válaszra, majdnem nyitom a számat, de aztán bent marad a levegő, én pedig végül magamban tartom, amit mondani akartam eredetileg. Nem, őszintén szólva nem akarok orosz maffiás módszerrel megválni mondjuk valamelyik ujjamtól. Lehet, hogy nincs mindegyikre feltétlenül szükségem, de azért mégis csak sosem tudhatom, hogy melyik lesz majd fontos mondjuk egy éles helyzetben és biztos, hogy odalent éles helyzet vár majd ránk. - Igaz. - ezúttal szimplán csak egyetértek vele, ami tudom ritkaság számba megy nálam és hogy vajon hogyan oldjuk meg majd a ránk váró nehézségeket? Őszintén még soha sem volt rá alkalom, hogy a tíz csapással kellett megküzdenem, ez... új és hogy hogyan lehet rá felkészülni, egyelőre még az is nagy kérdés. - Védőfelszerelés nem árthat, mondjuk golyóálló mellény, az sok mindent felfog, légzőkészülék, maszk, overál a tűz ellen, bár azt nehézkes lenne cipelni, és persze fáklya, fegyverek és oxigénmérő, füstbomba sáskák ellen, ha tényleg tíz csapásra kell számítanunk. - sorolok legalább pár dolgot, mert hát mindent úgy se vihetünk magunkkal, ha akarunk ha nem. Azért van egy bizonyos kapacitásunk is, amit egyáltalán elbírunk, annál több úgy se nagyon fog beleférni. És persze az alap kelléktáram mindig kell, amit minden esetben viszek, kések, az ostorom, amit kénytelen lesz visszaadni és persze kötél, fényjelzők, amikhez nem kell levegő sem, ami víz alatt is működik, kisebb oxigénpalack, ami egy ideig kitart, ha netán úszni kell, főleg a föld alatt, ahol nem igen nyithatunk majd ablakot, ha netán kellemetlenné válna a helyzet oxigénmennyiség szempontjából.
Vendég
Don't Hide Your Real Face
Vendég
Tárgy: Re: Középkori Kairó Hétf. 28 Dec. 2015 - 2:20
- Ugye tudod, hogy ez most úgy jött ki, hogy annyira fontos voltál neki, hogy inkább meghalt, a saját hibájából, hogy lehetőleg soha többé ne kelljen látnia? Te vagy a nő, mit tudok én a női megérzésekről... - fanyar mosollyal válaszra sem méltatja a fontos témakör. Pedig mindenki fontos valakinek. Vagy fontos volt. Hiszen vannak, akik Joannet is szerették valaha, pedig ő sem egy cukorborsó, a tünde talán fokozottan nem cukorborsó, de hát a szeretet és fontosság nem kell, hogy ettől függjön. Mindazonáltal tényleg nem fenyegeti meg újra a lányt. Nem veszi elő a fegyvert megint. Nem nevel kétszer. Ez már nem próba, hanem élesben ment megjegyzés volt, és a pillantásával jelzi, hogy a kockázatok és mellékhatások elkerülése érdekében, ezt már a lánynak nagyon nem kellett volna. De a megtorlás nem azonnal. Akkor környezeti tényező lenne, és nem élő, gondolkodó szervezet. - Miért kell, hogy vér folyjon ahhoz, hogy komolyan vegyék az emberek a fenyegetést? - Tudtam, hogy meg fogod kérdezni ezt tőlem újra és újra, de értsd meg, nem tudom. - És én vagyok kegyetlen? - Igen, de nem azért, mert megcsonkítod a hozzá hasonlókat, hanem mert elvárod, hogy gondolkodjanak, a saját érdekükben. lehetetlent kérsz. - Ostobaság. Nem a kimondott szótól lesz elismerve, vagy leszek valamilyen, főleg, ha a csökönyösködésed miatt mondom ki őket - a mosolya eltűnik, valami jár a fejében, és ez látszik is az arcán. Valamin gondolkodik, a pillantása ereszti a nő sötét tekintetét, egészen fekete szembogár párját, hideg kékséggel járja végig egyesével barna tagjait, szakadt ruháját, az ujjait, a fülét, a vállát és a bokáját, végül megállapodik a kisujján. - A kisujj nem kell semmire. - Az esztétikai érzékhez elengedhetetlen. - Dehogy, attól, hogy valakinek nincs, nyugodtan lehet esztétikus, negatív megkülönböztetés a csonkaság miatt kizárni. - Akkor a komfortérzethez. - Miért akarnám, hogy komfortosan érezze magát? Őt se érdekli az én komfortom. - Miért bosszulnád meg egy kicsi ember csínytevéseit? - Hátha tanul belőle. - Tudod, hogy nem fog. Kámforrá vált Mike bácsi is, mégis meghalt. Nincs olyan minta, amiből arra következtethetne, hogy Joanne túlélhetné. - Ha tökéletes válaszaim lennének, arra te is tökéletesen felelnél, és nem gondolkodnék a testrészeidről, és arról, hogy kár volt lelőni a kutyát, mert oda is adhattam volna neki valamidet. Több kutyám nincs itt - legközelebb két kutyát kell csomagolnia. Fel kéne ezt írnia valahova, de inkább nem. Rontaná a megjelenését, ha csomagolási listát írna. Inkább megpróbálja megjegyezni. - Akkoriban még nem turistahely volt, hanem valami funkcióval bíró építmény, így a belső része rejtettebb volt, mint a külső, mert a mával ellentétben a múltban csak az avatottak léphettek be az ilyen helyekre, nem boldog és boldogtalan aki eleget fizet érte - ahogy ő látja, modern találmány a "szem elé rejtély" kifejezetten frappáns és elegáns megoldása, viszont nem különösebben korhű. - Ez egy elég bizonytalan körvonalú válasz. Hogyan akarsz védekezni a csapások ellen? Mondjuk a tízcsapás ellen - az ujjait összefűzi a hasán, egészen hátradől a székében, mintha csak ábrándozna, elmélkedne, vagy éppen alváshoz készülődne. - A foltjaidtól még nyugodtan mehetnénk, még az enyémek sem múltak el. Ezekre a kérdésekre adj választ a te kelléktáradból. Mielőtt nekiindulunk Mike bácsi vérnyomait követve. Akár kívánságaid is lehetnek, amit ha tudok, mint jótündér keresztapád teljesítek.
Joanne Philips
Don't Hide Your Real Face
Figyelö
our eyes are on you
☮ Főkarakter : Caryeth
☮ Kor : 36
☮ Hozzászólások száma : 41
☮ Tartózkodási hely : Amerre a megbizatás visz.
Tárgy: Re: Középkori Kairó Pént. 25 Dec. 2015 - 18:18
- Ez van, ha az embernek fontos valaki, gondolom nem tudod az milyen. - tudom fogjam be, de van egy bizonyos szint, ami felett nem megy. Van amikor muszáj reagálnom, amikor nem tudom megállni, hogy ne vágjak vissza, mert ha nem tenném azzal már teljesen behódoltam volna neki, elveszíteném önmagamat és azért büszkeség is van a világon. Persze nem minden körülmények között és biztosan van egy olyan határ is, amikor még egy pillantással se szólnék vissza, de... ez eddig még nem jött el. Ő pedig folyamatosan ócsárol valakit, akit szerettem, aki fontos volt nekem, aki felnevelt és akitől tanultam... ez nem tetszik, akkor sem, ha pisztolya van. - Ha elismered legalább nem vagy elbizakodott és az jobb, mintha az lennél. - oké a mosolya tényleg hátborzongató, de nem fogom megijedni tőle. Persze majdhogynem úgy érzem, hogy feláll a karomon a szőr, de tényleg jobb, mintha azt hinné magáról, hogy mindent meg tud oldani, aztán később meg kiderülne, hogy milyen baromi nagyot tévedett, és persze én szívom meg a dolgot. Azért még így se tetszik, hogy azt hiszi, ha neki vége, akkor automatikusan nekem is végem. Már miért ne élhetném én túl? Ott van a rejtélyes kis kámforrá válás, amit annyira ki akart deríteni, ha jól sejtem hogyan működik ez az egész, akkor ha nagyon-nagy veszélybe kerülök, akkor valószínűleg én is csak úgy eltűnnék, mint a nagybátyám - Mindenre van egy tökéletes válaszod igaz? - oké valahol igaza is van, de ettől még zavar a dolog, hiszen senkinek sem kellemet, ha állandóan kioktatják és folyamatosan úgy fest, mintha ő lenne itt az okosabb. Ez utóbbi még nem is lenne annyira veszélyes, legyen ő az okosabb és kész, de nem kell ilyen fellengzősen a tudtomra adni folyamatosan. Persze csak azért vagyok itt amúgy is, mert én ismerem a nagybátyám titkos írását, nem azért amire képes vagyok. A pasas ettől még idegesít, arrogánst és beképzelt és... hát tuti, hogy még elő tudnék kapni rá jó néhány szót, ami nem lenne túlságosan pozitív. Az újabb fellengzős szavakra épp e miatt már nem is reagálok. Mégis mit mondhatnék, vagy kitérő válaszokat ad, vagy jön ez a mindenben én vagyok a jobb stílus. Egyik se tetszik, de persze tőlem elvárja azokat a válaszokat, jellemző. - Igen onnan. Gondolom úgy volt vele, aki csinálta, hogy minél kevésbé van elrejtve annál jobban el van. - rántom meg a vállamat. Láttam már ilyesmire példát, amikor konkrétan az emberek orra előtt voltak a válaszok, egy tárgy, egy megoldás, de ki se szúrták mert azt hitték semmiség. Vicces megoldás annyi szent, és néha tényleg jobb is, mint az egyébként nagyon elrejtett titkos ajtók, amiket aztán mindenki olyan erővel akar megtalálni, hogy végül lesz is, aki rálel. - Ha azt nézzük, hogy a bácsikám milyen állapotban jutott ki onnan... átvészelni... védekezni, ha tudunk, de ő azt hiszem nem tudott. - tehát mi hogyan tudnánk? Biztosan ő is felkészült amennyire tudott, de még sem volt elég. Vihetünk vizet, gázálarcot, akármit, mindenképpen kell is, de ez még nem biztos, hogy mindenre megoldás lesz. Lehetséges, hogy lesz olyan, amit simán túl kell élni és kész és ki tudja, hogy mi lesz majd a legvégén, amikor... - Gondolom nem pihenünk előtte és várod meg, amíg elmúlnak a kék-zöld foltjaim. - de azért az lehet, hogy nem árt, ha eszem valamit mondjuk. Nem tudom, hogy meddig leszünk ott, de azt sem, hogy nem lesz-e olyasmi, ami rendesen felkavarja a gyomromat teszem azt.
Vendég
Don't Hide Your Real Face
Vendég
Tárgy: Re: Középkori Kairó Hétf. 21 Dec. 2015 - 22:46
- Ó igen, szeretem az ilyen okoskodásokat: jó oka lehetett rá, hogy ilyen rafinált módját kövesse el az öngyilkosságnak. Ostobaság volt. Akárhogy szépíted, romantikus ideákkal ruházza fel a neveltetésed, ez egyszerűen ostobaság volt - halottakról jót vagy semmit? Miért? Tündévé tették, bizalmas viszonyt ápol a halottakkal, bár közel sem olyan bizalmasat, mint a fajtársai, nem közönyös irántuk. De a buta halott nem érdemel tiszteletet. Az okos halott igen. - Mint például én? - Nem tartalak okos halottnak. - Mégsem vagy hozzám tiszteletlen. - Nincs hozzá kedvem. - Nem tudsz szabadulni tőlem. A hazugság már a tízparancsolatban is bűnként volt feltüntetve, a bűn pedig büntetést érdemel, és az büntet, akinek nagyobb ereje van. Nem lett volna okos dolog nemet mondani, és hasznos sem, de hát az emberi értelem és logika rég nem a hasznosság elvén dolgozik. Mély levegőt vesz, és sóhajt. Mintha fárasztaná az, amit hall, kék szemeinek lapos oldalpillantásával felel először. Ha most belelőne a lányba, az nagyon megsértődne, pedig a tünde értékrendje szerint minden oka megvolna rá. - Ha ennyire fontos neked ez a hit legyen: belehalhatok én is ebbe a megbízatásba. Remélem, most már megnyugodtál abban a biztos tudatban, hogy a védelmem mit sem ér, és ha én meghalok, te is ugyanúgy meg fogsz, mint a bácsikád. Ollé - üti össze a tenyerét, megtapsolva Joannét, hogy ide vezetett a nagy gondolkodás, és megnyugtatása az elmének. Unott mosolya sokkal kellemesebb látvány, mint az, amikor valóban örül is valaminek, mert annak torz gonoszsága megmérgez mindent, amihez csak hozzáfér, vagy amihez nem is. - Pejoratív értelemmel a szekta szót éppen úgy az emberi ostobaság ruházta fel, mint ahogy tette ezt a "fekete" és a "néger" szavakkal. Általában negatív megnevezés, de kevesebb lesz attól bármelyik színes bőrű, hogy negatívan nevezik meg? - véráldozat, elcseveghetnének róla. Nem volt tervben, de vannak olyanok, akiket egyszerűen csak meg kéne ölni ahhoz, hogy az egyén komfortigénye kielégüljön. - Mindenben más vagyok, kivéve a megjelenésem. Ehhez nem kell ítélkeznem, talán nem vagyok olyan különleges, varázslatos, ritka madár, mint te és a nagybátyád, de mondhatni... egyazon faj alfajai vagyunk te és én. Persze, te a viselkedésed alapján közelebb állsz a butító tömeghez, de mindenki megválaszthatja a maga identitását, és azt, hogy mivel megy mások agyára - csettint a nyelvével bosszúsan. Valami mást akart hallani. A válaszokat. Azokat a válaszokat, amik közelebb viszik a mesteréhez. De előbb-utóbb megszerzi azokat is. - A belsejéből? Turistalátogatható részből? Nappal kéne mennünk - két emelet, Citadella. Nem annyira jártas Kairó belsejében, mint lennie kéne. Talán a dzsinnekhez kéne fordulnia, de ismerve azok rajongását az értékes holmik iránt, inkább nem kockáztatja, hogy valamelyik kis enyveskezű palack-szökevény elkívánja tőle a kincsét. Hallgat ő is, amíg Joanne néma, a gondolataiba merül, nem írogat, képzeletbeli táblán játszik élethű bábukkal, de még nem körvonalazódtak az optimális stratégiai helyek és pozíciók mindenki számára. - Imádják az ilyesmit ezen az éghajlaton. Mit gondolsz, mire jók a csapások? Védekezni kell ellenül, vagy egyszerűen átvészelni őket, mint egy nagy esőt a szabadban, vagy a homokvihart?
Joanne Philips
Don't Hide Your Real Face
Figyelö
our eyes are on you
☮ Főkarakter : Caryeth
☮ Kor : 36
☮ Hozzászólások száma : 41
☮ Tartózkodási hely : Amerre a megbizatás visz.
Tárgy: Re: Középkori Kairó Hétf. 21 Dec. 2015 - 10:33
Hát szó se róla tényleg sejtésem sincs arról, hogy a különös, a maga nemében elég riasztó és nem túl bizalomgerjesztő figura vajon mire lehet képes. Annyi már így is nyilvánvaló volt, hogy sok mindenre, de a bácsikám ezekről a részletekről nem igen beszélt nekem, ha ő tudott róluk egyáltalán. Sok mindent mesélt a világunkról, arról, ami körülvesz minket, de az kimaradt, hogy vannak olyan lények is, akikkel tényleg nem hasznos packázni, mert még a kámforrá válás sem biztos, hogy megvéd ellenük. Sose lehet tudni, hogy mi vár rád és én is mindig erre készülök, de vannak dolgok, amikre még a legrosszabb napjaidon se gondolnál, és talán egy tünde még nem is sorolható a legijesztőbb lények közé, mármint első ránézésre, ha csak a külsőt vesszük, mondjuk egy démonnal szemben. - Ki tudja, hogy mi oka volt rá, hogy mást hitessen el veled, mint amit tudott. - oh tudom, hogy Mike bácsi időnként azért hajlamos volt nagyot mondani, de eddig bejött neki és nem származott belőle hátránya, meg aztán ez a fickó nem tűnik olyannak, akinek az ember szívesen mondaná azt, hogy nem tudom. Vajon ha én azt mondtam volna most neki, hogy nem értem az írást és nem tudok segíteni neki, akkor csak simán elenged? Nem, valószínűleg nem hitt volna nekem, vagy ha esetleg ne adj isten még is, akkor sem hiszem, hogy simán megrántja a vállát és keres valaki mást. Inkább attól tartok, hogy dühös lenne és nem valami boldog, ha nem tudnék neki segíteni, nem veregetné meg a vállamat, miután eleve szépen helyben hagytak, hogy semmi baj. - A bácsikám is minden nehézséget leküzdött az előtt, hogy elvállalta ezt a megbízatást. - na persze nem hiszem, hogy ez számára bármit is jelent, hiszen eddig is látszott arrogáns és kellően beképzelt, aki azt hiszi, csak neki lehet igaza és mindent legyőz. A maffia tagja, eddig nem esett bántódása... és ha majd most fog? Nem azt mondom, hogy félek, van bennem kíváncsiság, de túlélési ösztön is épp annyi, hogy ne akarjam az életemet feleslegesen adni valamiért, ami nekem még csak nem is fontos. Neki viszont valószínűleg nagyon is, ha már ennyit kockáztat érte, mert igenis kockáztat bármennyire is azt hiszi, hogy neki semmi sem árthat. Hiába valami ősi szekta tagja, akkor sem több, mint bárki más... Na jó az, de erről én nem tudhatok. - Valahol... azért egy tanuló csoport elég távolról nevezhető szektának, a szekta általában negatív megnevezés. - és pont e miatt kell még óvatosabbnak lennem, mert a végén még sima véráldozatként lepuffantana csak mert olyan kedve van. Baromira remélem, hogy ez az egész nem arra megy ki, hogy valakinek mindenképpen ott kell hagynia majd a fogát... vagy ha mégis erről van szó, hát nem én akarok az lenni. Nem vagyok oda az áldozati bárány szerepért. Épp ezért figyelek a szavaira. Minden fontos lehet, ő is hibázhat, ejthet olyan apró utalást, amire nem számított... ki tudja. - Mi az, hogy ti? Úgy beszélsz folyton, mintha mindenben más lennél. Ti nők, ti ereklyevadászok... Te nem ítélkezel könnyen? - tudom-tudom a válaszok kellenek neki, nem pedig a kötekedésem, de attól még idegesítőek a folyton érkező újabb és újabb megjegyzések, mintha csak direkt arra menne, hogy kihozzon a sodromból... vagy amúgy sem érdekli minek mi a következménye? Ez utóbbi nem jó hír, így menni egy veszélyes küldetésre, nem a legjobb partner hozzá. Mégis tovább olvasom a jegyzeteket, mert abban igaza van, minden fontos lehet. - Ez alapján a Citadella belsejéből nyílik a lejárat, egy rejtett ajtó mögül és ha jól értelmezem két emelet mélyen lehet... - elhallgatok, ahogyan tovább olvasok, lapozgatok, időnként még jegyzetelek is, csak úgy magamnak egy külön noteszbe, mert nem feltétlenül jegyzek meg minden, lehetséges, hogy lesz olyan részlet, ami most még jelentéktelennek tűnik és ott majd értelmet nyer. - Nem részletezi az esetleges csapdákat, de csapásokat említ, rovarokat, vizet, tüzet... az biztos, hogy nem lesz egyszerű. - de ezt már eddig is tudtuk, de hogy pontosan mi vár majd ott ránk azt egyelőre még én sem tudom, azt sem, hogy vajon a bácsikám mibe őrült bele.
Vendég
Don't Hide Your Real Face
Vendég
Tárgy: Re: Középkori Kairó Szomb. 19 Dec. 2015 - 0:35
Az őrületnek nagyon sok fajtája létezik és nagyon sok esetben félremagyarázzák őket. A legtöbb őrült ártalmatlan, bár nem szelíd, a vadságuk kiszolgáltatja őket, a cselekvéseik korlátozottak és korlátozóak, nincs mögöttük valódi erő, kitartás, elhatározás és elszántság arra, hogy valódi kárt okozzanak a másik embernek. A tünde nem ilyen típusú őrült. Ami a szemeiben lakozik a töredéke sem annak, ami az elméjébe, és az még mindig kevés, ha a szívéből mérik ki arany merőkanállal az őrület ragacsos mákonyát. Elmosolyodik. Nem a pisztoly a legveszélyesebb ebben a szobában, de még csak nem is az ostor a földön, ám meghagyja a nőnek a lehetőséget, hogy a maga választotta nemezistől féljen a legjobban. Majd ha eljön az ideje, megmutatja azt, hogy mitől kellett volna inkább tartania a pisztoly helyett, de igazából nem akarja, hogy eljöjjön ennek az ideje. Még egy test, amit el kell takarítani, fogak, amiket fel kell söpörni, kihullok hajcsomók és elpattogzott körmök, rutinmunka, szinte már unalmas. Kellemes és érdekes meglepetés lenne, ha kivételesen valaki tudná, hogy mi a dolga, és el is végezné azt a megfelelő módon. - Mike bácsi azért halt meg, mert félrevezetett engem. Kevesebbet tudott, mint amennyit elhitetett velem. Meghalnia sem kellett volna, mint mondtam, ha nem menekül el varázslatos kámforgásával talán meggyógyíthatták volna, és erre a kínos intermezzóra nem kerül sor közöttünk - a hangja hűvös, de gyanúsan sokat beszél teljesen feleslegesen, valószínűleg azért, hogy elodázza a választ a kérdésre, amit persze így is, úgy is meg kell adnia. - Tényleg, miért is? - Nem gondolom, hogy nem okoz gondot. - Ha darabokra szedik a testedet, nem hiszem, hogy feltámadsz. - Mike bácsit sem szedték darabokra. - Erre már érdemes egy életet alapozni... - Ha csak olyan helyekre mennék, amikről tudom, hogy nem okoz majd gondot a túlélésük, akkor egy pánikszobában ülnék reggeltől estig, estétől és reggelig. A maffia tagja vagyok - Joanne felé fordítja a tetovált gyűrűs kezét, mintha ennek jelentenie kéne a számára bármit is - eddig minden nehézséget leküzdöttem, amit le kellett. Megkerülni. Mindig meg lehet próbálni, de ezt a játékot ketten játsszák: a menekülni vágyó Joanne, és az éber, paranoid férfi, aki szívesen ontana vért, ha már itt vannak. Mert a vér mindig is jó játék volt. Teljesen Irreális. A szeme sem rebben erre a szembesítésre, teljesen jogos a megállapítás, még ha a maga nemében némiképpen szórakoztató is, nem neveti ki a lányt, mert attól széthullana az álcája. Figyelmes, átható pillantását rajta tartja, várva a folytatást, várja, hogy az emberi természet, jó szokása szerint, kis segítséggel, de megmagyarázza magának a világ dolgait egyszerűre és jóra, éppen úgy, ahogy szeretik ők. - A politikai pártok, jótékonysági csoportok, tudományos és tanulói körök is valahol szekták - szórakozott a hangja, mintha valamin mulatna, úgy szívből, igazán, de ahogy a szívet rejti a bordák kosara és a mellkas izomzata, úgy ő sem mutatja meg, hogy mi a vicc oka. Megjátssza az elveiben megsértett ficsúrt, amíg el nem unja. Út közben aligha jegyzetelt a bácsi, de néhány veszélyre, szörnyekre, csapdákra a forrásokból fényt deríthetett, kár, hogy néhányat éppen úgy mesebeszédnek vélt, mint Joanne az évszázados mesterséget. - Citadella, turisták és olcsó dönerek, döglött állatokkal teli csatornák. Legalább odalent nincs nagy forróság. Mennyire a Citadella alatt? Mit írt a mélységről, és nehézségekről? Bármi, ami talált, de nem vett komolyan, hordhat olyan szimbolikus tartalmat, amit nem ismert fel, és mégsem tulajdonított neki jelentőséget, mert teljes képtelenségnek tűnt a számára. Könnyen ítélkeztek ti... miért van ez így? - megvakarja az állát tűnődve. Nem kapkodja el az indulást így, hogy már van ugyan egy támpont, biztosra megy, és amíg van mit kihüvelyezni az írásból, addig egészen biztosan ráérnek.
Joanne Philips
Don't Hide Your Real Face
Figyelö
our eyes are on you
☮ Főkarakter : Caryeth
☮ Kor : 36
☮ Hozzászólások száma : 41
☮ Tartózkodási hely : Amerre a megbizatás visz.
Tárgy: Re: Középkori Kairó Csüt. 17 Dec. 2015 - 17:47
Ha tudnám, hogy mi játszódik le a fejében... nem igen tudom hogyan reagálnék. Vajon akkor még inkább elkezdenék félni ettől az egész helyzettől, vagy kíváncsibb lennék, netán ellenállóbb, mert mégis csak egy őrülttel van dolgom, netán felfognám, hogy teljesen kiszámíthatatlan így nem kellene mindenáron szembe mennem vele? Jó kérdés és egyelőre még biztosan nem kapunk rá választ, hiszen nem tudok róla milyen kis párbeszédek zajlanak le a fejében és hogy egyáltalán miért vagyok itt pontosan. Ismerem magamat annyira, hogy amint megkapom a konkrétumokat úgy sem tudok majd leállni, akkor már kíváncsi leszek és hajtani fog a lendület, hogy kiderítsem mi is történt pontosan a bácsikámmal, miért kellett meghalnia és mi volt az, amiért meg kellett halnia. Már most is egyre inkább érdekel és ez motoszkál a fejemben, ezért kezdem talán valamelyest visszafogni a kötekedést és nem reagálok minden egyes mondatára úgy, ahogyan legszívesebben tenném. - Oké-oké, a pisztoly maradhat a helyén. - egy pillanatra húzom csak el a számat, inkább figyelek arra, amit mond és persze érdekelne már az, amit legalább átnézhetek, mert biztosan kapok infokat, amiket a bácsikám hagyott maga után. Elég következetes volt mindig is, részletes jegyzetekkel, amiket persze nem igen tudott elolvasni csak úgy bárki, mert úgy nem lett volna túl sok értelmük. Elég sokat küzdött minden egyes feladatával és elég körültekintő volt ahhoz, hogy a titkaira mások ne jöhessenek rá egy könnyen. Az újabb szavai persze egyértelműen mutatják, hogy milyen ember is. Azért a szemöldököm akaratlanul is felszökik. Mike bácsi cserben hagyta... Mike bácsi meghalt! Meghalt, mert valószínűleg nem tudott eleget arról, ahová küldték. Talán nem tájékoztatták megfelelően, vagy ők se tudtak eleget és én persze inkább hibáztatom azt, aki itt ül előttem, mint azt aki fontos volt nekem és már halott. - A bácsikám meghalt, nem szándékosan hagyott cserben és... miért gondolod, ha olyan veszélyes az a hely, hogy neked majd nem okoz gondot? - beképzelt, annyi már biztos, ezt eddig is tudtam, de mostanra még egyértelműbbé vált. Már csak azt kellene eldöntenem, hogy ez rám nézve jó vagy rossz? Ha túlzottan magabiztos, akkor könnyebb megkerülni, hogy én megússzam, ha olyan veszélyes az a hely és mondjuk ő ne. Azt viszont sokkal nagyobb esélyűnek gondolom, hogy inkább lökne be engem a durva csapdába, mint hogy neki baja legyen, főleg ha már meg van az, ami kell neki, e miatt pedig még inkább oda kell figyelnem, mint eddig. - Te is tudod, hogy értem, ez teljességgel irreális. - még hogy a mester ismerte ezt az Illeisztoszt több száz évvel ezelőtt... kizárt és lehetetlen és az ember elsőre persze, hogy arra gondol valakinek a mestere olyan, aki tanította őt, nem pedig valaki, aki már régen halott. És mégis végül erre derül fény, nem kell az államat összekaparni a padlóról, mert valami lehetetlenségre derül fény. - Tehát valami szekta tagja vagy, ezen már azt hiszem meg sem kell lepődnöm komolyabban. - az előbb még áldozati oltárt is emlegetett, én pedig azt baromira nem akarom kipróbálni annyi szent. Inkább tovább lapozok, keresem a helyet és persze nem lenne rossz tudni arról sem, hogy Mike bácsire mire jutott mikor oda ment, bár attól tartok, hogy pontos részleteket nem fogunk tudni az esetleges csapdák mibenlétéről, hiszen út közben nem biztos, hogy sok jegyzetet készített, aztán pedig megsérült és beleőrült a kutatásba, végképp nem gondolom, hogy ezzel foglalkozott volna. - Jól sejtetted, a hely változatlan, mármint a város, ezek alapján a Citadella alatt lehet az, amit keresel, de hogy ott mi vár ránk... a bácsikámnak csak tippjei voltak róla és azok rosszak lehettek, ha egyszer az történt, ami... vagy hiányosak. - és pont e miatt valószínűleg számunkra is veszélyes lesz a hely. Azt már tudom hol van és hogy hogyan jutunk be, de hogy ott mi vár ránk... nincsenek pontos részletek, úgyhogy remélem, hogy a nagy egoja tényleg elég erőssé teszi, hogy ne hagyjuk ott a fogunkat mindketten.
Vendég
Don't Hide Your Real Face
Vendég
Tárgy: Re: Középkori Kairó Szer. 16 Dec. 2015 - 1:04
Orosz maffia. Milliomos. Általában. Azok már megengedhetik maguknak, hogy fura dolgaik legyenek. Az átlagember sem fekete, vagy fehér, még ha Joanne pont fekete is, míg a férfi inkább fehér, sőt, ha már itt tartunk egyáltalán nem néz ki sztereotipikus orosznak. De a lényeg, hogy az emberi belső túlságosan sok árnyalatú. A maffia egy foglalkozás, nem pedig egy stílusjegy. A bűnöző egy szakma, nem identitás, nem személyiségjegy, pozitív avagy negatív tulajdonság, annyifélék, mint törvénytisztelő társaik, és a kapuk nyitva maradtak, átjárhatóak a világok között. A költészet és a műveltség nem a "jóknak" fenntartott valami, hiszen a legjobb költők nem egyszer végezték börtönben, vagy síneken, míg a tudományok legnagyobbjai a történelem legnagyobb szélhámosai is egyben. Árnyalatok. Színek és hangok, harmóniák és kakofóniák, az emberi szegénységre jellemző lehet az, hogy letisztult és egyszerű, mint egy pont, de nem kötelező, hogy így legyen. Toronymagasan több, mint a lány. És bármit meg is tehet. Ez nem bizonyosság, amíg nem bizonyítja, de vannak dolgok, amiket egyszerűen csak nem kell kipróbálni. Késő lesz bocsánatot kérni golyóval a szervek között, nedves és puha haláltusában. - Aki dühös, az hibázik. - Hm? - Fel akar bosszantani. - Sikerült neki. - Könnyű felbosszantani. - Sose tagadtam. - A lényeg, hogy a személyiségének alapjaiban mélyre írták azt, hogy aki dühös, az hibázni is fog, így ha feldühít, lehet okosabb nálad. - Akármikor lehet okosabb nálam. Ő az eszéért és a nagybátyja eszéért van itt, én pedig a hatalmam miatt. - Ember. Számára ezek az összefüggések nem így állnak elő. - Majd megtanulja. - El fogod törni, mint minden játékodat. - Jó lesz törötten is. - NEM LESZ JÓ. - Nem. Azért legyél óvatosabb, mert csak a tévében veszik elő a "rossz fiúk" még egyszer a fegyvert azért, hogy fitogtassák a hatalmukat. - Össze fogod törni. - Kusszolsz. Abban a pillanatban, ahogy lány elfoglalja a helyét a pozíciójában, a lénye belátja alárendelt mivoltát, már nem is kell majd a férfinek "győzködnie" erről verbális és nonverbális jelekkel. Még Joanne nem vette észre, de ez nem egy verseny, mint a farkasszemezés, amit ha megnyer, akkor megtarthatja a független és egoista individuumát, ő csak egy meghódított birtok, mozgó ingatlan, aminek nincs beleszólása abba, kinek a zászlója leng a vállán. Vágómarha emberbőrben. Már amennyiben a vágómarhákról feltétezhetjük, hogy képesek lehetnek kódfejteni. - Az övé az utolsó szó. - Semmi kifogásom ellene, amíg az enyémet visszhangozza. - És legalább dolgozik. - Legalább. - Ne vonj le elhamarkodott következtetéseket. Nem abba őrült meg, amit talált, ami a mesteremé volt - a fókusza tiszta, ahogy a nőre tekint. Köröz egy kicsit a fejével, megnedvesíti a száját a szesszel, ellenhatva a természetes biológiának, miszerint az alkohol kiszárítja a szerveztet, aztán félreteszi a poharat újra. - Azt nem is értette volna, se a nyelvét, sem a tartalmát. Gyanítom, könnyen zsebrevágható dolog lett volna, de nem volt nála, így feltételezem, még az eredeti helyén van. Ami az eredeti helyét körülveszi, az lehet őrjítő. Talán egy mészárszék. Egy áldozóhely. Hasonló. Nem számít. Ezúttal én veled megyek, így elkerülhető, hogy még egy ebből a famíliából cserben hagyjon az utolsó pillanatban - a hangja szórakozott, keveredik benne a bosszúság a tényközlés egyszerűségével. Igen. Személyes sértésnek tekinti Mike bácsi halálát a munka befejezése előtt. Ez valami olyasmi, amit az ő szakmájában egyetlen profi sem engedhet meg magának. - Ha angolul nem megy a csevegés, beszélgethetünk franciául, németül, oroszul, japánul, kínai mandarinon, és még jó pár nyelven, amiket nem feltételezek rólad, hogy ismernél - csípőből felel, de utána hosszan hallgat, mégis, a levegőben ott lóg annak az ígérete, hogy folytatni fogja, talán több tartalommal és kevesebb baszogatással. Átható tekintetében kitágul a pupilla, a feketeség mélyre enged, aprókat rándul, ahogy Joanne szemébe tekint, mint az ő lélektükreiben úszkáló gondolatokat követné figyelemmel, szemmel és lélekkel. A mosolya csak a szája szélén tanyázó vonás, nem kap igazán testet, és nem is kell igazán testet kapjon. Minden a legnagyobb rendben van vele. Már ha nem emberi mércével mérik, mert akkor semmi nincs vele rendben. - Illeosztosz és a mesterem egy ősi szekta követői voltak évszázadokkal ezelőtt. Már mindketten halottak, ám a szekta nem az. Minden szellemi követő a következő korokból választ magának egy mestert a már halottak közül, annak életművét gyűjti és a szellemi hagyományait folytatja - hazudik. De édes hazugság, kívánja a lélek, hogy így legyen, csak így racionális amit mond.
Joanne Philips
Don't Hide Your Real Face
Figyelö
our eyes are on you
☮ Főkarakter : Caryeth
☮ Kor : 36
☮ Hozzászólások száma : 41
☮ Tartózkodási hely : Amerre a megbizatás visz.
Tárgy: Re: Középkori Kairó Csüt. 10 Dec. 2015 - 11:19
Rébuszokban beszél, fura alak annyi szent. Ahhoz képest, hogy elsőre valami orosz maffiózónak néz ki... na azok még sem ilyenek, nem úgy beszélnek, mint egy múltból itt ragadt költő, ő ellenben néha tényleg egészen olyannak tűnik. Én nem vagyok az, sokkal egyszerűbben gondolkodom, és bármennyire is nem látszik értem, hogy vannak határok, amiket nem kellene átlépnem, de néha képtelen vagyok megállni, és visszafogni magamat. Nehéz, ha egyszer a másik ennyire nagynak gondolja magát hozzád képest. Az ember természetéből adódóan nem szereti elismerni, hogy valaki több nála. Nem valami kellemes érzés. Az előttem ücsörgő fickónak viszont minden mozdulatából süt, hogy úgy gondolja azt tesz, amit akar és hogy csak azért vagyok itt, mert szüksége van rám, de annyira nem, hogy ha felhúzom akkor ne tegyen ellenem valami csúnyaságot. Nekem pedig e miatt kellene elvileg visszafogni magamat, ami néha megy, néha iszonyatosan nehéz. Nem vagyok az a csendes típus, és főleg nem szokásom könyörögni az életemért, vagy behódolni bárkinek is. - Szóval legyek óvatosabb, mert megint előveszed a fegyvered, hogy fitogtasd a hatalmad. - értem én, hogy minden szava erre világít rá, legalábbis a többség, hogy tudjam hol a helyem, fogjam szépen vissza magamat, mert komoly bajom lehet, ha folyton nagy a szám. Ettől még nem lesz sokkal könnyebb, mert mint említettem nehezen viselem az ilyen bánásmódot, no meg a felvezetést. Inkább térnénk már rá végre, hogy mit is akar pontosan és minek kellene utána néznem. sokkal kezelhetőbbé válnék, de komolyan, ha nem folyton arról szólna ez a beszélgetés, hogyan világít rá arra, hogy mennyire vagyok az alárendeltje és ő mennyivel több nálam. - Igaz, az élet is épp elég giccses. - ismétlem el csak azért is a szavait, mintha nehezemre esne hagyni, hogy mindig az övé legyen az utolsó szó valami költői hasonlattal, vagy akármivel. Lehet, hogy egy orosz bűnöző, aki egyébként rendkívül imád Shakespeare-t olvasni szabadidejében, vagy tudom is én. Ezek szerint ő megteheti, én nem rendelkezem ilyen sok szabadidővel, sőt most a szabad is mint olyan tőlem távol álló fogalom, hiszen be vagyok zárva ide és nem azt teszem, amit akarok, hanem leginkább azt, amit ő akar. Végül legalább már addig eljutok, hogy bár azt teszem, amit ő akart, viszont azt is, amit én, hiszen foglalkozhatom az üggyel, aminek még mindig nem sokat tudok a részleteiről, de talán erre is sor kerül végre és akkor majd jóval könnyebb lesz haladnom is. Így most még kifejezetten nehézkes bármit is elérni. Csak olvasom a sorokat és igyekszem kihámozni azt, amit meg is értek. A szavak meg vannak így már, de ahhoz még több is kellene, hogy a részleteket is megértsem. A név viszont kitűnik a sorok közül és ő talán hallott már róla, mert nekem még csak nem is igen rémlik. Az viszont ezúttal feltűnik, amit mond, még ha előzőleg valamelyest át is siklottam az időbeli furcsaságokon és bemagyaráztam magamnak, hogy minden bizonnyal csak fiatalabbnak tűnik a koránál azért fogadhatta fel a nagybátyámat és engem is. Most viszont eleve forognak a fogaskerekek és ember nincs a talpán, aki nem akadna fenn ezen a megjegyzésen. Próbálok még arra figyelni, ami előttem van, de így már jóval nehezebben megy. - És úgy véled a nagybátyám megtalálta és beleőrült abba, amit talált és most mi is meg akarjuk keresni. Remek ötlet! - ez már csak inkább morgás most, mint kötekedés, mert nem tetszik nekem, hogy keresünk valami tárgyat, vagy írást miközben sejthető, hogy veszélyes. Bár nem nyafoghatok, mert itt lenni is talán épp olyan veszélyes, főleg ha azt nézem, hogy a fickó, akivel egy helyre vagyok zárva nem teljesen komplett. - Azt hogy érted, hogy évszázadokkal ezelőtt ismerte a mesteredet ez az Illeisztosz? - oké a pasi tuti, hogy nem teljesen beszámítható. Erre már akkor gyanakodnom kellett volna, amikor fogta és simán lelőtte a kutyát, csak mert épp ahhoz volt kedve, de most már kezd a dolog teljesen biztos lenni. Valami nincs rendben vele. A mosolya, meg ahogy néz és nem csak simán fölényes, van valami vérfagyasztó a megjelenésében, amitől libabőrös lesz a karom, egyértelműen érzem, még ha nem is pillantok le, hogy megnézzem. A papírokra viszont nem nézek vissza, ez most érdekel. Na nem mintha jobb lenne a helyzet, ha nyíltan tudnám, hogy egy őrült zárt be... akkor is kénytelen leszek segíteni neki, csak talán magasabb fokozatra kapcsolom az általános életösztönt és a kijutási vágyat.
Kezdőlap 
//
