Középkori Kairó

Figyelmeztető fények táncolnak kék szemében, bár nem ad újabb szóbeli intést. Az arckifejezése arra enged következtetni, hogy a férfi magában számolt. Megvolt az X mennyiségű szóbeli figyelmeztetés, ezután a fejében számol vissza még valameddig a lány viselkedésének nos... buktatóin keresztül. Azután következik a várható megtorlás, mert az önkény természete már csak ilyen. Egyetlen szempillantásnyi ideig sem fog azon aggódni, hogy "joga" van-e azt tenni, amit, hiszen az erőjog mindenek felett felruházza.
- Ó az emberi arrogancia lényegmegválasztó képessége - a gúnyt sokkal finomabban adagolja, mint a saját rátartiságát, már-már szórakozottan leheli bele a saját hangjába, mintha ott sem volna igazán.
- A félelem a tűz, amiből az óvatosságot kikovácsolják, és a tüzek mindenkori természete szerint fegyverként is használható - a hangja hűvös, mint a fagy a messzi odahaza, amit Kairóban elképzeni sem lehetne.
- Ezt nagyon szépen mondtad.
- ???
- Csak bátorkodtam jelezni, hogy a fogalmazásod még nyomokban őrzi azt a kifinomultságot, amit annak idején én...
- Ezek a te szavaid. Ezt mondtad nekem. Minden egyes alkalommal, amikor megpróbáltam szerinted "indokolatlanul" bátran viselkedni.
- Nos, a hősiesség az öngyilkosjelöltek, és a nagyon-nagyon szerencsések kiváltsága. A hősiesség csak akkor élhető túl, ha az embert kedveli a sors. Téged soha nem kedvelt.
- Micsoda veszteség lett volna, ha inkább mellettem maradsz és megóvsz a bajtól.
- ... megszállott vagy...
- A természet alkotása. Az élet is giccses - főleg mások élete, erős szemfogáról felhúzza a mosolyát, bár ez nem annak szól, amit mond, inkább annak, hogy látja a nőt dologra serkenni. Imádja a kemény munkát, órákig el tudná nézni, valószínűleg így éreztek a hely szelleméhez leginkább illő fáraók is a régi időkben, amikor még nem találták fel a demagóg demokráciákat, a tisztességesnek hazudott munkabért és munkaidőt, amikor mindenki abból élt meg, amit a felsőbb hatalom önkénye megengedett neki.
A jelenléte a jelenlét puszta mivolta miatt zavaró, egyébként halk, mint a lélegzet. Jobb munkatárs, mint a legtöbb civilizált nyugati, nem pofázik feleslegesen, és nem érzi úgy, hogy mindenbe bele kellene szólnia, ami a másik szakterülete. Még csak nem is látszik idegesnek, nem sürget és nem noszogat. Az erődemonstráción túlvannak, ezúttal türelmesen várja ki azt, hogy a nő dolgozzon. Szépen és alaposan, tükrökkel, meg amikkel csak szeretne. Az se hozná ki a sodrából, ha elégetné az iratokat, készült róla elég másolat ahhoz, hogy egy ilyen tett következményeinek átélése után ott folytathassa a munkát, ahol korábban abbahagyta. Néha kortyol a poharából, hűvös szemeiben végtelen nyugalom. Már-már embertelen, ahogy viseli azt, hogy nem csinál semmit. Az ég világon semmit. Egyetlen ember nem tud ily sokáig ülni anélkül, hogy legalább valami képernyőt kapna a szemei elé, legfeljebb a keleti bölcsek, akik hitüknek megfelelően már a teljes feloldódásra készítik elő a lelküket.
Ő persze aligha akarna feloldódni. Figyel. Minden percben, ami a számára üres, míg a nőnek a szakmájával telt.
- Illeisztosz? Persze, de már rég meghalt. Jó barátja volt a mesteremnek. Évszázadokkal ezelőtt - teszi hozzá.
- Sose kedvelted őt.
- Ez nem csak az én hibám. Ő se kedvelt engem.
- Valóban nem értette, hogy miért kísérletezem emberrel, de nem félt elismerni a sikereimet, amikor eljött az ideje.
- Mert tőled viszont nagyon is félt.
- Ugyan, barátok voltunk.
- Ez nem zárja ki.
- Egy kutatási anyagot keresünk, kis eséllyel egy időtálló ládába zárt írás, nagyobb valószínűséggel valami különleges tárgy. A 13. században került ide, egyáltalán nem ókori, a 10., a 11. és a 12. század sokán készült - lassan beszél, mintha válogatnia kellene a szavakat, hogy mit mondjon, és mit ne mondjon a nőnek. Nem szándékos rosszindulatból, inkább azért, hogy a történetnek legyen némi kohéziója, és emberi fantáziával is kipótolhatóak legyenek a hiányosságok.

Teljesen érzéketlen. Igen. Talán. Ám hogy egyedül volna felelős Mike bácsi haláláért, no nem, azt azért nem. A bácsi maga választotta az ügyeit, a munkáját, az életpályáját. Ha nem elég óvatos, az ember ebben a szakmában meghal.
- A leghalványabb elképzelésed sincs arról, hogy mire számítok és mit várok - mutat rá kíméletlenül. A lány nem elég jó emberismerő ahhoz, hogy tudhassa, mit akar hallani a tünde, különben tudná, hogy akármilyen fél magyarázat is nagy örömére szolgálna, még akkor is, hogyha csekély köze van a valósághoz. Még soha nem volt sajátja ebből a rejtőzködő fajtából, de ideje, hogy elmélyedjen a... tanulmányozásukban. És ha jó emberismerő lenne tudná, hogy a férfihez hasonlók köreiben az eltitkolt információk csak nehezebbé teszik a "megúszást" és rögösebbé az utat, ami sima is lehetett volna. Már... simább.
- Nagy butaságot mondtál. Az örökséged miatt vagy itt. Se a képességeid, se a személyes tulajdonságaid nem értek még semmit - nyájas a válasza. Kizárólag azért a lányt választotta, mert Mike bácsi örököse. Mike bácsit a képességei miatt alkalmazta, és a referenciái miatt, na meg azt hitte, hogy többet tud, mint amennyit hitt, hogy tud, de akkoriban még kevesebbet tudott a figyelő fajról, és nem látta át az elszigeteltségük mértékét. Így utólag belegondolva szórakoztató a helyzet a maga véres iróniájával.
- Éppen azért. Aki látta már, tudja, hogy milyen veszélyes - egyetlen pillantást sem veszteget az állatra. Nem tervezte lelőni, de miután Joanne igent mondott, mégsem lőhetett belé, amiért felbosszantotta, márpedig elővenni egy fegyvert, de nem lőni vele pazarlás. Hogy sikerül-e levonni belőle a megfelelő tanulságot, nos a beszélgetést tekintve erősen kétli, de legalább megpróbálta.
- Unatkozó milliomos vagyok Moszkvában. Mit csinálnék Kairóban, mint várjak, amíg a megbízottam teljesíti a megbízatást - szinte nevet, a hangja gúnyos, de egészen vidám. Kiválóan szórakozik, hátradől a karosszékben, a lábát lazán keresztbe veti.
- Vagy csináljunk úgy, mint a filmekben? Én, a "rossz fiú" hátat fordítok, és hagyom, hogy egy alkalmas pillanatban rossz nyomra vezetve elrohanj valami biztonságos helyre, lehetőleg valamelyik emberemmel, aki időközben megtér a jó fiúkhoz? Megfejted és megsemmisíted a jegyzeteket, elszaladsz azért, amit szeretnék, pénzzé teszed, és ellovagolsz a naplementében. Elnézést, ha csalódást okozok - felveszi a poharát, belekortyol, a pereme felett tartja szemmel a nőt, ahogy az az első pillantást vet a hagyatékáról.
- Egy halott, kedves ember írásai. Lehetnél vele tapintatosabb.
- Mégis minek?
- Már átnéztem a bugyijaid - félreteszi a poharat.
- Ha morgok, akkor valamit rosszul csinálsz. Egyébként az egész lakásban szabadon mozoghatsz. Ablak egyedül itt van. Az ajtótól jobbra a konyha, balra a kamra, aztán a wc és a mosdó a jobb oldalon, a bal oldalon pedig szekrények, de ha ott elbújsz megtalállak. Az ajtó nyitva van, két őr a két oldalán, de ha ezekkel elbánnál, a szemben álló még mindig simán lelő, mielőtt elérnéd a lépcsőt, ami egy zárt térbe vezet. Az épület lezárt, amíg balesetveszélyes, de persze felújítani soha nem fogják - megvakarja alig borostás állát.
- Azt hiszem, hogy mindent tisztáztunk, nem? Ja, és tőlem is kérdezhetsz, ha valami ismeretlen fogalomba, vagy nyelvi dologba botlasz. Elég jól beszélem az arab nyelvjárásokat.

Ezt a mosolyt tényleg nem diplomáciai célokra hozta létre az Egyesült Nemzetek Szervezete azért, hogy eltörölje a nők társadalmi különbségeit, és megelőzzön vele néhány háborús konfliktus, ez a mosoly inkább próbára teszi azok türelmét, akinek nincs. Látszik, hogy a társadalmi fegyelem rohamosan hanyatlik, 1-2 évszázaddal korábban még senkinek jutott volna eszébe egy ilyen helyzetben szájalni.
- Ugyan már, ne legyél naiv - az biztos, hogy ő olyat tudna mondani Mike bácsiról, hogy a lány füle kettéállna tőle, bár igaz, népirtónak nem nevezhető, de hát a felsoroltak között is van kakukktojás.
- Ne hízelegj magadnak.
- Nem fogom megbánni, akármennyire is akarod.
Fegyver nélkül sem volna fegyvertelen. Minden magányosan dolgozó kalandornak kell, hogy legyen képessége arra, hogy felmérje a támadóinak puszta fizikai kvalitásait, bár erre a legjobb mozgás közben látni azt... nem biztos, hogy a tündét az ostor távol tartaná. Persze lelassítaná és fájdalmat okozna neki, de hát a fájdalom csak egy javaslat, nem pedig bilincs és rács.
- Tekintve, hogy azt akarom, hogy válaszolj, így... máris nem teszed azt - ha Joanne szőrszálhasogatósat játszik, akkor meg kell mutatnia neki, hogy ebben a versenyszámban is van némi tapasztalata, de nem erőszakosan forszíroz. Mély, világos színe ellenére is sötét tekintete elemzi a kapott szavakat, és a megfigyelt gondolatokat. Kétségtelen a számára, hogy a lány tudja, miről van szó, de majd egy másik alkalommal fogják ezt megbeszélni.
- Az én kedvem másodlagos ebben a kérdésben a hangsúly azon volt, hogy a személyes képességeid és előnyös tulajdonságaid alkalmassá tesznek-e a munkára. Egyelőre elég rosszul állsz.
- Érdekes, hogy ezt a kitételt nem hallotta meg, csak azt, hogy a te kényed-kedvedtől függ.
- Az emberek mindig elhárítják maguktól a felelősséget. Abból indul ki, hogy ő természetesen megfelel, én vagyok a kvázi rabszolgatartó.
- De nem felel meg.
- Ezt az ő fajtája soha nem fogja elismerni.
- Mi lett ezzel a világgal?
- Ó ha tudnád.
- Azt hittem, hogy sikítani fogsz - de nem bánja, hogy nem tette, a magas hangoktól rángatózni kezd egy ideg a bal fülében, biztos valami sérülés, ami még nem gyógyult be teljesen, gyakran előfordul. A kutya tökéletesen halott, a létezésében összekeveredik az egyetlen töredékmásodpercnyi végzetesség, egy lélegzetvétellel korábban még élt és szolgált, mostanra pedig már csak egy tetem a szőnyegen. A koponya felső részét lőtte át, nincs olyan sok vér, hogy vérszőnyeget terítsen meg nekik, a szőttes a padlón bőven felitatja azt.
- Mennyi időre van szükséged? Türelmetlen ember vagyok, és a társaságod egyelőre nem sok szórakozással és örömmel szolgált nekem, szóval... minél rövidebb ideig tart megfejteni, annál hamarabb megszabadulunk egymástól, így vagy úgy, valamilyen formában - szinte csevegővé lágyul a hangja, egyelőre mindenki életben maradt, aki számít, és az ő idegei sem rojtozódtak ki teljesen ettől a beszélgetéstől.
- Nézz bele, és mondd meg meg te. Se a takácsot, se a hóhért nem lehet sürgetni, ha tökéletes munkát akarok tőlük.

Ha semmi nem használ, még arra a fenekelésre is sor kerülhet, bár ritkán dolgozik együtt olyan nőkkel, akiket korábban elhasaltatott, és ilyen formában is megismerkedtek, de hát mindig fogékonynak kell lenni az újdonságokra, ez tartja fiatalon az évszázados szellemeket. Átható figyelemmel vár, türelmesen, és higgadtan, a szemöldökét megemeli, ahogy szóra nyílnak az ajkak, egy határozott "nem" olvasható le az arcáról, és mosolyra húzódik a szája, ahogy ezt a nő meg is teszi.
Igaz, a következő gondolat újra csak fejcsóválásra készteti.
- Képmutató hazugság, ha a történelemkönyvek nem tartják be Hitler, Sztálin, Hannibál, Napóleon, Nagy Iván cár, Raszputyin és a kínai kommunista párt tetteiről, hogy csak jót mondanak, mert meghaltak, én miért tartanám magam hozzá? - vannak vesszőparipák, amiknek még ő sem állhat ellen, és ez a gondolat éppen ilyen. Bíráló tekintettel néz a nőre, ugyan Mike bácsi hitele mit ér ilyen nagy nevek mellett. Mike bácsi halála méltatlan és bosszantó halál volt. Senki nem azt kapta, amit akart, és ez különösen azért zavaró, mert ő sem. Nem. Igazából kizárólag ezért zavaró.
- Az első részt nem hiszem el. A másodikat igen. És a harmadikat is. Ennyi profizmust minimum elvártam - bólint kimérten. Nem kell ahhoz gondolatolvasónak lennie, hogy vidám kételyei legyenek, átható tekintetét a lányon tartja, mintha a fejéből akarná kiolvasni, hogy mit is váltanak ki belőle pontosan a szavai, bár az adott reakciók, válaszok, és a mimika is elég szórakoztató, vannak helyzetek, amikor egyszerűen csak nem elég.
- Láttuk, amit láttunk - apró, puhító közbeszúrás, az állának egy mozdulatával jelzi, hogy ne is folytassa a nő a találkatás, ha nem áll készen arra, hogy azt mondja: igen, Mike bácsi kámforrá vált. De az igazságnál okkal fontosabb dolgok is vannak, és az egy fegyver a kézben, egy fenyegető magabiztosság. A fogásából ítélve nem lőné agyon a lányt, nem fejre vagy mellkasra céloz, a pisztoly csöve az alhas magasságába mutat nyílegyenesen. Fájdalmas, de nem okoz azonnali halált, kínlódás, vér, sok vér...
- Mintha ugyan szükséged volna fegyverre ahhoz, hogy fájdalmat okozz.
- De ő ezt nem tudja.
- Mi tart vissza attól, hogy megmutasd?
- Szegény kis szaracén lány, még te is siettetnél.
- A félelmed teljesen érthető Joanne, hiszen csak a jól dolgozó, okos, értelmes munkaerőt tartom meg, a selejtet kiszelektálom. Van elég hülye ezen a Földön, nemde? Ha valaki elég jó azonban, akkor nincs okom arra, hogy bántsam, mert miután megadta, amit akarok még szükségem lehet később is a szolgálataira.
Elmosolyodik, hegyes szemfogain fehér a vidámság.
- Örülök, hogy ezt kérdezed - a fegyvert elfordítja, a dörrenésébe hangtompító nélkül szinte belerázkódik az egész szoba, a kutya egyetlen nyikkanás nélkül hanyatlik Joanne lábaihoz, a szőnyegre folyik a vére, de jut belőle a táskára is, átlőtt koponyájában hirtelen a halál. Ő nem szenvedett. A pisztoly a helyére kerül, a tünde az asztalfiókot húzza ki, és belőle egy nagyobb dossziét és minden körülményeskedés nélkül átnyújtja.
- De ezt te fogod nekem megmondani, hogyha megfejted a nagybátyád írását. Ebben van minden, a jegyzetfüzete, a térképe, de ha nem tévedek, nem is kell elhagynunk Kairót.
- Ami jellemző volna rád.
- Hmhm.

A fakósárga, pattogzott festékű mennyezetre emeli a pillantását a közhely, vagy közröhej hallatán, nem részletezi a véleményét, most nem a hirtelen haragú kedvében van, és amúgy sem szokása hirtelen felindulásból ölni.
Lassan, módszeres, megfontolt kegyetlenséggel teszi ezt, hogy azt még az alany ősei is megemlegessék.
- Joanne, tudod, hogy mi az a költői kérdés? Az, amit én teszek fel, és én is válaszolok rá, nincs szükség okoskodásra mellé. Elraboltalak és megverettelek - nagyon szelíd pillantást vet a nőre, már-már a vészjóslás határáig szelídet. Könnyen lehet, hogy ez nem is szelíd, csak egyszerűen nincs semmilyen emberi arckifejezés, amihez hasonlítani lehetne ezt a nézést - szóval ha úgy akarom, a térdemre ülsz, és elmondod, hogy hogyan érezted magad Moszkvában, és mennyire csalódott voltál, hogy nem lakik Lappföldön a Télapó. Az italozás fakultatív. Tisztáztuk?
Van valami a hangjában, ami azt kéri, hogy ne mondjon nemet Joanne. Csak most ne. Elég menő dolog nemet mondani, de most nem volna az. Vannak emberek, akik nem tudják, hogy hol a határ, és a férfi, Sebastian pontosan ilyen embernek látszik. Nem tudja, hogy hol a határ, mert ő az, aki megszabja a határokat.
- Talán nem voltál elég hatásos.
- Gondolod, hogy Hollywoody filmek korában már a megveréses emberrablás nem éri el a félelemküszöböt?
- Nagyon úgy fest.
- Nem gondoltam volna, hogy egyszert pont TE fogod javasolni, hogy legyek durvább.
- Tudod, hogy mit csináltunk az én időmben az ilyen kis fekete bőrű szaracénokkal?
- Pontosan tudom.
A férfi elégedetten csettint a nyelvével.
- Egy tizenéves csitrilányhoz képest valóban, de a tudást más mértékegységben mérik. Én béreltem fel legutoljára - bólint, a lány arcát tanulmányozza, hogy nem látja rajta a pánik jeleit az ő viselkedése is fesztelen és nyugodt marad, ahogy eleddig tette volt. Félrerakja a poharát, miután egy újabb korttyal csaknem a felét kiissza.
- Őrültségnek hangzik, de nem az. Eltűnt a semmiben, kámforrá vált. Elhiheted, az embereim között remek nyomolvasók vannak, de ők sem találták meg. Teleportált. Vagy kámforrá vált. Vagy elrabolták az UFÓk. Mondd meg nekem te - átható szemeit nyílegyenesen a lányra szegezi, kihúzza magát. Az arcán eleven érzések. Akarat, vágy, és titkok. Akarja azt a valamit, amiről beszél, és semmitől sem riad vissza azért, hogy megszerezze. Talán igazat mond, nem látszik rajta, hogy gúnyolódna az elhangzókkal, inkább puhatolózik, de a valódi szándékait a körülményeket tekintve csaknem lehetetlen kifürkészni.
- Megmenthették volna, ha nem tünteti el magát - adja tudomásul nyugodtan. Végtelenül nyugodtan. Elmosolyodik.
- Örülök, hogy megkérdezted - a pisztolyt egyetlen könnyű mozdulattal húzza elő a dereka mögül, ahogy a keze a combján pihent gyorsan megjárja az utat. Markáns kattanás a kibiztosítás, úgy tartja célra a fegyvert, ahogy más a tévé távirányítóját, napi rutinnal.
- Nem tudok róla, hogy lenne más választásod, de az esetben... nos nem fogom azt gondolni, hogy eleget tudsz, mint a nagybátyádnál, és veled tartok - kétes kitüntetés, de kétség kívül teljes egészének megkapja a lány, mint mások a diplomájuk mellé járó kézfogást.

- Nézz rám és nézz magadba, nem létezhet fordított eset - a hangja egy kissé nyers, de egyáltalán nem megbántott, mintha egy durva, erőteljes nevetést kellene magába fojtania, nem azért, mert tekintettel akar lenni a nőre, aki ezt kiváltja belőle, hanem egyszerűen azért, mert nem illik a helyzethez a nevetés, és ő teljes mértékben ura a helyzetnek, így a nevetésének is. Mennyi szép ismétlődés a gondolatokban kívül és belül, szórakozik rajta, ez vitathatatlan. Kikeményített tény, mint a falakon a szőnyegek, a kutya a padlón, és az ágy, ami olyan hívogatóan széles, hogy bármikor úgy dönthet az ember, hogy beledőlhet, és ott talán biztonságban lesz, kövér takarók rejtekén.
- Ez sajnos nem így működik.
- A kislányoknak fel kell ébredniük.
- Elég önjelölt ébresztő vagy.
- Igen, és?
- Nincs bűntudatod? Soha?
- Kéne, hogy legyen?
- Tönkreteheted az életét.
- A lehetőség nem csak nekem, de minden embernek is adott, aki valaha is kapcsolatba kerül vele. Ezért nekem nem kell szégyenkeznem.
- És a hatalommal való visszaélés?
- Ez hatalommal való élés.
A szarkazmus, a cinizmus és a gúny nem kezdheti ki, a gyengék ellen hozták létre az okosok ezeket a fegyvereket, elég nehéz volna a férfin rést találni velük. Mosolyint, hegyes szemfogáról visszahúzza az ajkát, felemás, kissé őrült ízt ad a gesztusnak ez, mielőtt normálissá válna megint az arckifejezése. Élvezettel kortyol a maga poharába, miután a lány elfogadta az övét, egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki tapsolni fog. Az erős itallal csak úgy van, mint más a vízzel. Őszintén szólva nem biztos, hogy nem lenne nagyon beteg attól, ha kevesebb alkoholt inna. Helyeslőn pillant Joanne-ra, ahogy végre leül, és a kutya is abbahagyja a morgást, ahogy látja a kék szemeket elé fordulni. Teljes és totális kontroll. Megfagyott a kis szoba a térben bizarr szegletté vált a tér és idő nélküli horizonton, ahol bármi megtörténhet, és meg is fog történni.
- Nem, nem kell oda elmenned - rázza meg a fejét csüggedten. - Azt kérdezted tőlem, hogy miért nem lehetett egyszerűen csak felbérelni, én pedig azt kérdezem tőled, hogy miért nem lehet egyszerűen csak válaszolni? Miért kell visszakérdezni, hogy miért érdekel? Ez persze költői kérdés. Azért, mert mi semmit nem tudunk egyszerűen csinálni. Se te, se én - mély hangját hallgatni egészen kellemes volna, hogyha nem lenne semmi megfogható értelem a mondanivalójának, de az élet nem így akarta.
Előrehajol, de még így is lényegesen távolabb van az elejtett ostortól, mint a nő, ám egyáltalán nem is foglalkozik a fegyverténnyel. Jó helyen van ott, ahol van. Minden az övé ebben a szobában. A nő, a kutya, a kimondott szavak, letett és elejtett tárgyak. Mohón figyeli Joanne reakcióit a szavaira. Újra elmosolyodik.
- Ki fogod borítani. És akkor nem lesz a hasznodra.
- Aggódsz?
- Nem. Csak előre gondolkodom.
- Mike bácsi mindig elhitette mindenkivel, hogy sokkal többet tud, mint amennyit gondolom, hogy tudnia kellett, tekintve, hogy hogyan érte utol a vég. Felbéreltem. Sokat dolgozott itt Kairóban és a fényes Alexandriában, bejárta a könyvtárat, a múzeumokat, egyszóval jó munkát végzett. Minden anyagot összegyűjtött ahhoz, hogy megtalálja a feljegyzést, amit keresek, aztán felkerekedett, hogy megdolgozzon a fizetségéért, aminek jó részét előre kérte. Nagyvonalú voltam vele - talán megőrült. Elvégre mindez, amiről beszél 13 éve történt, és ő sem néz ki sokkal öregebbnek, mint a lány, de hát... a magabiztosság olyan drog, ami eteti a szavakat a fogyasztóval.
- Az embereim már menekülés közben érték utol, és sérülten. A feljegyzéseit sikerült megszerezni tőle, de Mike bácsi megőrült, és mielőtt orvosi ellátást kaphatott volna eltűnt a semmiben. Nem tudom láttál-e már ilyet a családodban.
- Hazudsz, mint a vízfolyás.
- A feljegyzéseit azonban egy titkosírással írta, amit egyelőre nem sikerült kikódolni. Hiányzik a kulcs hozzá. A megbízatásod ez - szenvtelenül folytatja, aztán kurtán, szinte durván elzárja az információszivárogtatást. Időt ad emészteni.

Félreértések, ó csodálatos félreértések. Félreértések csak azokkal a halandókkal történnek, akiknek túl egyszerű az életük ahhoz, hogy valami különleges történjen velük, ilyen helyzetekbe kizárólag valami kétes és talán nem végzetes félreértés révén kerülhetnek, de már Mike bácsi is megmondta, hogy Joanne különleges. Okkal van itt, még ha az oknak nincs is semmi oka arra, hogy megmutatkozzon a kedvéért mielőtt az idő elérkezne erre.
- A türelem nem az erős oldalad, igaz?
- Egy állatra emlékeztet.
- Parancsolsz?
- Egy őzbakra.
- Pont bakra?
- Igen. Reszket a vágytól, hogy elrohanjon, de van benne büszkeség. Felveti a fejét, miközben szimatolja a lehetőségeket.
- Ha szimatol, akkor ragadozó.
- Nem csak a ragadozók szimatolnak, te életem legnagyobb sikere és kudarca.
- PARANCSOLSZ?
- Igazán szívesen - nevet a hangja. Kevés választja el attól, hogy szembenevesse a nőt, világos szemei kifényesednek, a csillogásuk elveszíti az emberi mivoltát, átüt rajta a szellem, az évszázados lény, ami valójában feltölti az erőteljes ficsúr küllemét, valami, valami olyasmi, ami egyáltalán nem egy fölényeskedő ember, aminek mutatja magát, bár ettől még annak mutatja magát. Kiélvezi Joanne magabiztosságát, nem törekszik azt látvánnyá silányítani, bár egy olyan lény előtt, mint ő, minden emberi gesztus egyszerű látszattá válik, hiszen az életük sem más, mint a halhatatlanság kalauzhalai. Rossz embernek lenni. Ő már csak tudja, harminc esztendeje volt megtapasztalni, több, mint amennyit az előtte álló nő eleddig megélt, de egyiküket sem kényeztette az élet.
- Együttérzel vele?
- Végül is, elraboltál engem.
- Megmentettelek. Nagy különbség.
- Lehet, hogy én is megmentem.
- Mégis mitől?
- A silány középszerűségtől, és hogy végelgyengülésben, ágyban, párnák között haljon meg.
Joanne ösztönei nem hazudnak. A férfi a karszékben egyáltalán nem bizalomgerjesztő, és nem is igyekszik azzá válni. Nem hazudik. Ebben a mesében ő a szörny, ami valahogy kimászott az ágy alól.
- Nekem ez teljesen egyszerű volt. De látom, a türelmetlenségednél csak a kíváncsiságod a nagyobb: kíváncsi voltam, hogy miként reagálsz az üldöztetésre. Állóképesség és erőpróba. Örömmel közölhetem, hogy a felvételnek ezen szakaszán sikeresen túljutottál - álszent hivataloskodása talán még bosszantóbb, mint egy egyszerű és gyors fenyegetése. Nem is válaszol arra, hogy mire volna kerete, csak egy elnéző mosoly biggyed a szája sarkába. Ugyan már. Ellenben az italtöltéshez felkel, a sűrű, ánizsos, ouzószerű italt kitölti a saját és a nő poharába is, mi több, bele is kortyol a sajátjába, hogy leöblítse a vodka borzalmas ízét, és bizonyítsa, hogy az ital nem volt megmérgezve. Persze attól még a pohár nyugodtan lehetett, de őszintén szólva, minek? Semmit nem csinál céltalanul, még a megszólításból is azért használt kétfélét, hogy kipróbálja, a nőt össze tudja-e zavarni velük, rögtön alkalmazkodik az erősebb fél elvárásaihoz, vagy amíg veszélytelennek ítéli, megtartja a választott formát és hát... meg is bizonyosodott róla.
- Egészségedre - lép közelebb a magát faltól ellökőhöz egy lépéssel, mintha észre sem venné, hogy ezzel a combjáról az ágy mellé siklik le az ostor erélyes bőre, pedig a koppanásra még a kutya is odanéz. A poharat Joanne-nak nyújtja, és ha elfogadja, rámutat az ágyra.
- Ha leülsz oda, Amens abbahagyja a morgást, és én sem foglak megharapni - visszahelyezkedik a székébe, újra a poharába kortyol, lényegesen jobban tetszik ez az ital, bár az ízvilága, nos...
- Nem. Én jöttem Moszkvából. Remek város, csak egy kicsit veszélyes, ideges és elutasító, na meg persze nem tűr bizonyos dolgokat meg, így gyakoriak a temetések mifelénk, de jó hangulatúak. Túl hideg van általában ahhoz, hogy ne legyen mindenki részeg a tor végére - körbejártatja az olajos italt a pohár belső falán. - Tetszett neked?
- Fogalmam sincs mi értelme van ennek az egésznek.
- Csevegünk.
- ???
- Ez igazán egyszerű. Családi kapcsolatok révén. Örökölted a szakmát, mintha tisztes iparos volnál, csak hát... nem vagy az - hunyorítja össze a szemét vidáman. - Tudod, amit keresünk az egy feljegyzés, egy írás. Egyszer már fizettem érte, így megkeresnünk már nem kell, de egy speciális kód rejti az információt, amit jó okom van feltételezni, hogy neked adott tovább a mi kedves, közös, halott barátunk.
- Tapintat? Vagy valami?
- ???

Joanne olyan ízig-vérig harcos nő, hogy tudható, hogy teljesen alkalmatlan az arab erkölcsök szerinti nőiességre, de elég ügyes ahhoz, hogy felesleges és kifejezetten kártékony legyen megkövezni a bűneiért. Talán majd egy nap, de addig még nagyon sok rohadék fogja felbérelni, és alkalmasint kihasználni azt, hogy mivel foglalkozik, hogyan foglalkozik azzal, és mennyire magányosan, védtelenül is áll a világban.
Hacsak valaki a pártfogásába nem veszi.
- Mindig is akartam egy figyelőt. Okosabbak, mint a kutyák, de a póráz végén ugyanolyan jól mutatnak.
- Én is akartam egyet, de Ascariel törvényei nem pártolják a különböző fajok rabszolgasorban tartását.
- Soha nem értettél egyet ezzel.
- Tévedés. Én nem fajszinten határoztam meg az elnyomás szabadságát, hanem egyénszinten. Van, aki egyszerűen nem méltó többre.
- Erre iszom.
A szájához emelte a poharat és elmosolyodott, bár az alkohol ezt gyorsan letörölte a képéről, a csapnivaló vodka három kortyát kiitta, aztán megrázkódott, miközben letekintett a már felfelé figyelő, mi több, meg is szólaló nőre. Nem kell ahhoz riadalom, hogy a karszékben könnyedén és mégis súlyosan elnyújtózva kifejezze a fölényét és a magabiztosságát.
- Elraboltattalak az utcáról. Biztos, hogy az illemre akarsz hivatkozni? - szórakozott kifejezés költözik az arcára, kékes szemei nyílegyenesen a nőre bámulnak, egyetlen pillanatra sem fordítja el róla a tekintetét, bár időnként pislog. Ahogy a kutya sem, a két tekintet kereszttüzében Joanne minden mozdulata alaposabban pásztázva van, mint egy repülőtér terrorveszély idején. A szobát félhomályos, de elégséges fénnyel világítja meg egy állólámpa és nem több. Nincs szükség rémisztő árnyakra ahhoz, hogy a tünde az ura legyen a helyzetnek. Az ujjait a hasa felett összetámasztva felnéz a nőre, ahogy feláll, a jó eb pedig morogni kezd. Röviden. Egészen röviden.
- A nevem Sebastian, hívhatsz Bastiannak, de Sebbynek nem, hogyha ragaszkodsz a tolvaj ujjacskáidhoz.
- Mi értelme van máris megfenyegetned?
- Egyszerűen csak jól esik.
- Nem is tetszik neked.
- Még változhat. Különben is...
- Nem vagyok kíváncsi ennek a gondolatnak a végére.
- Az új megbízód vagyok. Arab testvéreim elhalasztották a feladataidat, így egészen nyugodtan megszerezhetsz valamit nekem. Kedves, kicsi Joanne, nem fogadok el nemleges választ. Igyon valamit. A vodkát nem ajánlom, de az zebib kiváló. Ott akar állni egész nap, mint egy ébenfából faragott szent? - mély hangja egészen kenetteljessé változik, kiegyenesedik ültében, egy kissé maga alá húzza a lábát.
Átható szemei még mindig nem eresztik a nőt. Nem siet sok információt megosztani, de nincs is miért visszatartania. A misztikus homály csak a költészetben előnyös, a tudás ebben a szakmában viszont élet és hatalom, a felesleges ködösítés felesleges veszteségekhez is vezetne.
- És azt igazán sajnálnád, igaz?
- Nem vesztegetem az életem sajnálatra.
- Ó igen, tudtam, hogy ezt mondod majd.
- Hasznos lesz.
- És ha nem?
- Akkor halott. Szokás szerint.
- Szegény kislány.
- Benned se volt sajnálat.
- De már van.
- Jártál már valaha Moszkvában?

előzmény:

Napokkal korábban Egyiptomba utazott, már akkor, amikor a megfigyelője szerint a "kishölgy" elvállalta valamelyik dúsgazdag szegénységből és kizsákmányolásból meggazdagodott arab munkaajánlatát, bár szinte biztos benne, hogy a háremjében is kaphatott volna helyet, hogyha lett volna benne alkalmasság. A gondos tervezés és alapos előkészületek híve, főleg olyankor, hogyha nem a saját embereivel dolgozik. A sajnálatos merénylete óta kicsit nagyobb figyelmet szentelt a muszlim népségnek, mint annak előtte, és nem csak a fűtőértéküket próbálgatta nagyüzemi kályhákban elégetve az ellenségeit, hanem működő és jó kapcsolatokra is szert tett. Óvatosság és körültekintés. Profizmus.
- Nem gondolod, hogy elég lett volna egy egyszerű levél is?
- Levél?
- Ahogy szokták, ajánlat, ár, munka, kontakt. Semmi sallang, semmi extra.
- Bizonyára elég lett volna - belekortyolt a helyi importvodkába, nem csak a gyomra, de az egész teste összefacsarodott tőle. Ócskaság-íze volt, mint annyi mindennek a bazárban, amit megkajálnak a turisták.
- Akkor miért kellett egy tetőről nyugtatóval lelőni, aztán üldözőbe venni, kézitusa közben megrugdalni és végül egy kocsiba gyömöszölni, ahol elveszítette az eszméletét a kloroformmal megtolva?
- Tetszik neked a kloroform. Ne irigykedj, nem kellett volna meghalnod, és kipróbálhattad volna - a férfi szemei elpihentek a vastag, igazi egyiptomi mintával kéziszőtt szőnyegen heverő női testen. Alacsony, farmeres, fekete topos. Turista is lehetne. Mellette a csomagjai a szállodából, ahol a munka idején tárolta azokat. A fegyverei benne, bár a csomag mellett egy elég nagy kutya ül. Éber és intelligens. Csak az ostort vette el.
- Nem lesz jókedvű, ha felébred.
- Nem is a jókedvére van szükségem. Kíváncsi voltam, hogyan áll ellen, és aztán mit tesz vele a legyőzöttség. Hamarosan meglátod. Ébredezik.
A fekete nő közvetlenül a lába mellett ekkortájt ébredezhet. Persze, elsőre még kába lesz, és talán megpróbálja majd felmérni a környezetét még kábulatot mutatva. A tünde engedi neki. Mezítelen lába a nő fejénél ér a szőnyegre, amúgy egy kényelmes karosszékben üldögél. A szoba kicsi. Még egy nagyobb ágy van benne, a mennyezeten pedig nincsen csillár. A falakat vastag szőttesek borítják, és vagy ez, vagy valami modern dolog teszi, de az utca hangjai nem hallatszódnak be. Az ablakot bedeszkázták. A férfin és a kutyán kívül más nincs jelen, az előbbi tradicionálisan arab szabású hosszú inget és nadrágot visel könnyű anyagból, ellenben az arcvonásai és fehér bőre egyértelműen árulkodnak arról, hogy az ősei nagyon régen otthagyták már a Fekete Kontinenst. A széke mellett kis asztal, vízipipa, a szobában megült az illatos füst, néhány szeszesüveg, félig, vagy félig sem kikortyolva, és az övén kívül még egy, egy tiszta pohár.
- Üdvözlöm Joanne.