Természetesen magasan az égbenyúló felhőkarcoló, a legmodernebb épület a városban, króm és üveg. A tetején különleges terasz, melynek egyik fele teljesen nyitott és nagyra nőtt tuják, kisebb bokrok ölelik körbe, míg a másik fele zárt, naptól védett ám eléggé szellős. Kényelmes kanapék, fotelok, egy medence foglalják el a helyet, hófehér függönyök lengik körbe. Az alatta lévő szint mely az épület nem hivatalos legfelső szintje, Ellael otthonát és irodáit rejti magában. Ide csak különleges engedéllyel és kísérettel lehet feljutni az idevezető egyetlen magánliften.
Alexander és Elisabeth Megtudom, hogy átvilágítják az életemet tüzetesebben, mondjuk én úgygondolom, nincs mit titkolnom. Még, a neten tett bűncselekményemről is beszélek, amiröl nem tudtam, hogy az míg az egyik South Parkos részt nem láttam, bár lehet ott is csak elnagyolták a dolgot, minden esetre utánna néztem késöbb, és valóban annak számít. De, Mr. Montgomery, engedi nekem, hogy tovább csináljam. Ha találok egy jó albumot, vagy film zenét, hát rajtam nem múlik, leszedem. Aztán, megtudom Mr. Montgomerytől, hogy próba időre ugyan, de felvesz, aminek én örülök, de belül teszem azt, kívülről pedig csak a nyugodt énemet mutatom. Azt, még megkérdezi, hogy másnap tudnék-e kezdeni, amire igen a válaszom, aztán megint én kérdezek. Megtudom, hogy már hatra itt kell lennem, ami azt jelenti, hogy másnap is kelhetek korán, aminek nagyon örülök. Hermione elaltatása óta, ez az első jódolog, ami ért engem. Mikor megtudtam, hogy a macsekot el kell altatni, azóta magam alatt voltam, de most akár hét ágra is süthet a nap, mert holnaptól, megint dolgozom. Mr. Montgomery, egy cetlit add nekem, amire egy öszeg van írva, mikor megnézem, szemeim kikerekednek, ajkaim szét nyílnak a döbbenettöl. - Kö... köszönöm szépen. - Mondom ledöbbenten, mikor meglátom az öszeget. Majd, a maradék limonádét is megiszom, közben hallom amit tovább mond. Hogy, bővebb infót egy másik nőtől fogok kapni. Mr. Montgomery, ezzel el is obocsált mára, én felállok és kifelé indulok. Az elő szobában, felveszem a cipőt, majd mikor már kint vagyok, meg fordulok, és megszólalok. - Köszönöm, és akkor holnap találkozunk. - Mondom szélesen vigyorogva, majad megint kapok egy kéz csókot, valamint egy mosolyt is. Elfordulok, és a lift felé indulok. Amint meg érkezik a lift, belépek az ajtó becsukódik, és az eddig bent tartott összes öröm sikoltásommal töltömbe a fülkét, amit a biztonsági őr, egy kedves mosolyal ajándékoz meg. Ma este, tuti nem fogok tudni aludni, annyira izgatott leszek a holnappal kapcsolatban.
// Én is köszönöm a játékot, és akkor várom a következő játékot. //
Ellael
Don't Hide Your Real Face
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Főkarakter
☮ Kor : 852
☮ Hozzászólások száma : 262
☮ Tartózkodási hely : New York, Micromed torony
Tárgy: Re: Ellael tornya Kedd 8 Márc. 2016 - 8:26
Elisabeth & Alexander
*Látszólag nem nagyon érdekli, hogy profi módon fel lesz térképezve a múltja, nem is érzek ijedt rezgéseket felőle, ezek szerint tényleg nincs titkolnivalója. Az ügynökség megint remek munkát végzett, nem szabad elfelejtenem szólni Hendialának, hogy küldjön nekik extra díjazást. Nem árt jóban lenni egy ilyen megbízható üzletféllel, sosem lehet tudni mikor lesz rájuk szükségem, elvégre nem csak házvezetőnőt keresek. Végül bedobom a „felvételt nyert” mondatot némi kikötéssel, de úgy érzem, hogy ez fellelkesíti ám képes visszafogni a sikítozós ujjongást, amit az előnyei közé sorolok és kap tőlem egy piros pontot érte. Elég fiatal ahhoz, hogy nagyon tudjon lelkesedni de érett már, hogy mindezt magában tegye. Helyes, jó. A kérdés csak az, mit szól majd hozzá Hendiala. Említettem neki a változatosságra való igényemet, de nem biztos, hogy az ifjú és kellően dekoratív hölgyet értékelni fogja, főleg azok után ami Vindorielben történt. Vajon mibe fog kerülni a megnyugtatása?* -A munkaideje reggel hattól este hatig tart. Tudom, sok a napi tizenkét óra, de nem túl megterhelő mint mondjuk egy kórházi takarítóé vagy bányamunkásé. Azt hiszem a kezdő juttatás kellőképpen kompenzálja majd. *Felállok és az ablaknál álló kis asztalhoz lépek ahova odakészítettem már egy cetlit a ráírt számokkal. felé nyújtom mikor közel lépek hozzá, a papíron pofátlanul nagy összeg szerepel, olyan ájulásra okot adó, amivel nyugodtan végigsétálhat akár a Rodeo Drive-on is. * -Minden más részletet majd Ms. Springfield közöl majd önnel. Akkor holnap reggel várom Ms. Grand. *Ezzel el is bocsájtom, de mindezt kedvesen és mosolyogva teszem. Ennyit és nem többet tudtam most rááldozni, szorít az idő és bár abból nekem sok van és lassan telik, az üzletfeleim sajnálatos módon többségében emberek, rövid élettel, rohanással és nekem alkalmazkodnom kell. Kikísérem még a lakás ajtajáig és ott újra kezet csókolok, többet nem teszem, elvégre holnaptól az alkalmazottam lesz.* -Minden jót és szép napot Ms. Grand! *Rávetem még a Montgomery mosolyt, majd ha elfordult becsukom az ajtót.*
//Köszönöm, hogy jöttél és köszönöm a játékot is, már szervezem a következőt, küldöm a linket amint megvan a kezdés. //
Alexander és Elisabeth Mr. Montgomery, beszélt az át világitásról beszél. Engem, és a legközelebbi hozzámtartozómat akarja átvilágitani, de nincs egyenlőre senki olyanom, aki ilyen közeli hozzámtartozóm lenne. Fiú, legalább is nem. Mondjuk, jól kijövök velük, de egyenlőre nem tervezem a megállapodást egy férfival se. Majd, érdekli tőlem, hogy van-e valami amit elakarok-e mondani neki, mire bevallom neki, hogy ingyen töltömle a zenéket a netről. Ennél nagyobb büncselekményről nem tudok. A férfi, elmondja, hogy csináljam csak nyugodtan tovább az ingyen letöltést, őt ez nem zavarja. - Köszönöm. - Mondom, aztán megkinál egy limonádéval, vagy még szóba jön a kávé, és a tea de, nekem csak a limonádé érdekel. Mikor megint megköszönöm, és iszom egy kortyot belőle. Mikor hallom, hogy próba időre, de felvesz, kivül nyugodt vagyok, de belül majd kiugrok a bőrömből. - Holnap? Igen persze tudok holnap kezdeni. - Mondom, vigyorogva. Közben, rá figyelek. Tényleg nagyon boldog vagyok, mégha csak próbaidős dologról is van szó. - Azt még szeretném tudni, hogy kb mikorra jöjjek holnap? - Kérdem, mert ezt azért jó lenne tudni, hogy holnap hogy keljek. - Ötre, hatra? Esetleg, négyre? - Kérdem a fickót, bár ha négyre jönnék, akkor taxi is kell, mert azt hiszem négykor még nincs tömegközlekedési eszköz.
Ellael
Don't Hide Your Real Face
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Főkarakter
☮ Kor : 852
☮ Hozzászólások száma : 262
☮ Tartózkodási hely : New York, Micromed torony
Tárgy: Re: Ellael tornya Vas. 6 Márc. 2016 - 9:35
Elisabeth & Alexander
*Nem a magánéletében akarok vájkálni, felőlem azt csinál a szabad perceiben amit csak akar, feltéve ha az nem veszélyezteti az enyémet, vagy nem köt olyan ismeretségeket melyek akár a Micromedre, akár az előtte eltitkolt világra ártalmas lehet. A leellenőrzés azért kell, hogy tudjam, nincs-e olyan kapcsolata ami akaratán kívül köti őt valamelyik kívülállóhoz. A Védelem kasztja nem csak feltérképezi a múltját, hanem a mi világunk eszközeivel ellenőrzi le az ismeretségi körét, tehát nem elég ha csak azt tudjuk, hogy Mr. Smith-szel együtt szokott kávézni hanem Mr. Smith léleklenyomatát is kikutatjuk, már ha van ilyenje Mr. Smith-nek. Amikor azt kérdeztem van-e olyan dolog amit úgy érzi el kellene mondania, nem pontosan az online zenelopásra gondoltam, ezért szélesedik a mosolyom de előtte még megengedem magamnak, hogy a meghökkenés vonásai az arcomra üljenek.* -Megtisztel a bizalmával Ms. Grand. Töltögessen csak nyugodtan továbbra is, részemről semmi akadálya. *Kénytelen vagyok minden törvénnyel tisztában lenni, a Tudomány kasztja erről is szól, bár kétségtelen, hogy régen nem volt ennyi dolgunk. A technikai vívmányok feltalálása rohamosan felgyorsult az utóbbi száz-százhúsz évben, mitikusként sem tudom elképzelni hova fejlődhet még. Szerencsére vannak a kasztban nálam fogékonyabb – fiatalabb – lények is akik kézben tartják a dolgokat, én pedig őket tartom kézben.* -Remek, parancsoljon. *Felemelkedem és töltök neki, majd vissza is ülök a helyemre. Most jön az érdemi rész amivel tulajdonképpen le is zárnám az egész interjút, sokkal többet megtudtam tőle mint a válaszaiból.* -Úgy gondolom kellemesen harmonikus kapcsolatot tudunk majd kialakítani egymással Ms. Grand. Természetesen próbaidőre alkalmazom, a gyakorlat egészen más mint az elmélet, ám nem hiszem, hogy gondjaink lennének egymással, részint azért mert nem sok vizet zavarok itthon. Minden más szabályt majd Ms. Springfield elmond önnek, ő az asszisztensem és gyakran fog vele találkozni. Tudna mindjárt holnap kezdeni? *Egy nappal többet sem akarok elvesztegetni, bőven elég volt a bizonytalanságból annak ellenére, hogy a takarítószolgálat némely tagja is az én világomból származik és mindig ugyanazok jöttek. nem szeretem ha egynél többen mászkálnak a lakásban. Ms. Grand pedig majd igyekszik, hogy megszolgálja a bizalmamat.*
Alexanber és Elisabeth Kicsit, sokáig vagyok el mert még magammal is beszélgetek. Majd, visszatérek a férfihoz, aki helyel kinál megint, és leülünk. Most, én kérdezek, mert szoktam zenét hallgatni munka közben, és kiváncsi vagyok, hogy mit szólna hozzá, ha munka közben zenét hallgatnék. Szavaira, kuncogok egyet. Majd, a következő mondatát is végig hallgatom, ami az átvilágitásról szól. - Csak nyugodtan, de attól tartok, hogy barát és vőlegény helyett, csak egy barátnőm van, akivel mindig szoktam egy jót beszélgetni, mikor elmegyek hozzá. Egyébként, erre nem vagyok büszke, de a netről lopom a zenéket, amiről eddig csak ön tud. De, ez az egyetlen, nincs több. - Tényleg így gondolom, hacsak van valami amiről még én se tudok, mondjuk pl az, hogy hipnozisban követek el bank rablásokat, ami szerintem lehetetlen, de tényleg csak a letőltések vannak. Erről is csak annak a bugyuta anime sorozatnak a bugyuta része óta tudom, hogy nem tőrvényes az ingyenes oldalakról letölteni. Addig, azt hittem, hogy ez is tök okés. Bár, lehet csak ott fujták ennyire fel a dolgot, nem tudom, minden esetre, még ma is ingyenes oldalról töltök. Ennél nagyobb bűnöm, egyenlőre tudtommal, nincs. - Jó lesz a frissítő köszönöm szépen. - Mondom vidoran, bár annak semmi köze sincs ahoz, hogy nekem kéne elkésziteni, és ezért nem kérek. Nem erről van szó, csak annyi, hogy most inkább sokkal szívesebben innék limonádét, mint valami forrót. A kávét, meg nem is szeretem, csak a teát, de most azt se szeretnék inni. A frissítő is tökéletes lesz nekem.
*Ms. Grand távozása után önkéntelenül is elmosolyodom. Ha úgy döntök, hogy marad, először természetesen csak próbaidőre, máris megalapoztam a jó kapcsolatunkat. Nem hiszem, hogy ezek után lesz bármi is amivel meg tudom lepni, elég talpraesettnek tűnik ha ilyen könnyedén, vagy látszólag könnyedén vette az akadályokat, azt nem hiszem, hogy megvezetett. Nem lehet olyan nagyon jó színész, hogy ne lássak át a szitáján, az érzelmek soha nem hazudnak, azok belülről fakadnak és képes vagyok érzékelni azokat. A gondolatait természetesen nem, nem vagyok gondolatolvasó de ami késik nem múlik. Folyamatosan képzem magam, bár van olyan mitikus képesség aminek az elsajátításáról lemondtam az első kudarcba fulladt próbálkozás után. Kono halála pedig végleg betette a kaput. Ám ahhoz, hogy szembeszállhassak a világunkat fenyegető lappangó veszélyekkel, szükség lesz támadó vagy mélyen rejtőző képességekre is. Ráérősen pakolgatok ki az asztalra ám úgy tűnik hosszabb ideig tart a fürdőben a megbeszélés, mert már a városra néző ablak mellett állok mikor visszatér.* -Ó, igen, erre magam is rájöttem. *Mosolyogva fordulok felé, minden zavarbaejtő hátsó szándék nélkül, majd újra a fotelja felé intek jelezve, hogy leülhet, alig pár másodperccel követem én is és helyet foglalok a kanapán. Mielőtt azonban belekezdenék a mondókámba, ő kérdez és módfelett tetszik ez a kezdeményezés. Talán azért született mert elébe akart menni a többi kérdésemnek, pedig már nem tartogattam hasonlókat. Ám legyen, akkor most én kerülök nagyító alá, mielőtt bedobnám a végső szót. Felemelem a kezeimet és összeérintem az ujjaimat szemben egymással, majd a mutatókat az ajkaimhoz emelve merengek el pár röpke pillanatig a válaszon. A zenei ízlésem viszonylag vegyes, bár van néhány kedvencem és előnyben részesítem a komolyzenét, néhány nagyon erős kivétellel azért mindenevő vagyok ezen a téren.* -Nos, azt hiszem semmi kifogásom nincs ellene Ms. Grand, a napom nagy részét nem töltöm a lakásban, jóformán reggeltől-estig az irodában vagyok, szóval amennyiben úgy döntök, hogy megkapja az állást, nyugodtan porszívózhat ritmusra. *Még szélesebb a mosoly, kíváncsi vagyok ezt hogyan dolgozza fel, ha már így nekem esett a kíváncsiságával. * -Azt meg kell mondjam mielőtt bármiben is megegyezünk, hogy a Micromed nagyvállalat olyan szinten áll világszerte, hogy szükséges néhány nagyon komoly biztonsági intézkedés ami önre is vonatkozik amennyiben megfelel a kívánalmaknak. Kötelességem tudatni önnel, hogy a cégem biztonsági részlege teljes átvilágítás alá vonja, önt, a múltját és a legközelebbi hozzátartozóit, beleértve a barátjával, vőlegényével együtt. Ígérem nem teszek fel több zavarba ejtő kérdést, de megelőzve bárminemű kellemetlenséget mindkettőnk részéről, még arra kíváncsi lennék, hogy van olyasmi amit el szeretne mondani nekem? *Természetesen az életével kapcsolatosan, nehogy meglepetés érjen, mert az sosem jó ha egy kellemetlen vagy nem túl előnyös dolgot mástól tudok meg. Itt kezdődik a bizalom.* -Megkínálhatom egy kis frissítővel? Vagy esetleg szívesebben inna kávét, teát? Ha az utóbbi, akkor sajnos önnek kell elkészítenie mert én nem értek azokhoz a világszínvonalú kütyükhöz amit kávéfőzőnek hívnak.
Alexander és Elisabeth A kérdések, zavarba ejtőek, és valahol kínosak is, mégis felelek rájuk. Igaz hamar felelek, de nem egyből. Utolsó kérdésére, még nagyobb zavarba jövök, de válaszolok arra is. Látom, hogy elmosolyodik a válaszomon, de nem kérdezek rá, inkább mást kérdezek, ezzel is elébe vágva az ő következő kérdésének, ami talán még az előzőnél is zavarba ejtőbb lenne. Kérdésemre, nem kapok nemleges választ, inkább feláll és elmondja, hol találom a mozsdót. Mikor feláll, ami szokatlan, hisz még annó a árvaházban se csináltak ilyet a fiúk. Kimegyek, megis találom a mozsdót, és mikor belépek, akkor látom, hogy milyen kis otthonos. Kicsit, a viktoriánus időket juttatják az eszembe, már az alapján amit arról a korról láttam filmeket, régi filmeket, de mostaniakat is ha lenne, így nézne ki egy mai viktoriánus lakás, az már tuti. Egyenesen a mozsdóhoz megyek, megnyitom és elsőként az arcom mosom meg, csak utánna iszok. - Na jó, ez fura volt eddig. - Jegyzem meg fél hangosan, miközben a tükör képemet bámulom. Így nedves arcal, egészen kívánatosnak érzem magam, de tudom, hogy ez itt a tükör képem, és nem egy másik én egy párhuzahos univerzumból. - Gyerünk kislány, szed össze magad, és menny vissza, és csináld tovább. Még pár kérdés, és talán tied az állás, de ha mégse nem kell elkenődni, majd lesz másik. - Mondom magamnak, majd elhagyom a fürdőt, és vissza térek a férfihoz, a nappaliba aki az ablaknál állva várakozik vagy mit is csinál. Gondolom, közben már a következő zavarba ejtő kérdésén gondolkodik. - Vissza jöttem. - Mondom, majd leülök, de most kicsit el engedem magam, és kényelmesen helyeszkedem a fotelba. Csak, most veszem észre, hogy közben frissítő került be a szobába. Ahoz, egyenlőre még nem nyúlok, hisz már kicsit oltottam a szomjam. - Szeretném tudni, hogy hogyan áll őn a zenéhez. Csak azért kérdem, mert álltalában szeretek zenét hallgatni munka közben. Az előző munka adom, nem bánta. - Hozom fel a dolgot, meg előzve ezzel egy következő zavarba ejtő kérdést, de aztán úgy is megint ő lesz az aki kérdezni fogg. Mondjuk, nekem aztán mindegy, hogy CD lejátszón hallgatom fül hallgatóval, vagy a DVD jén, bekapcsolva, esetleg ha van a akkor a rádióján, ami CD t is lejátszik. Nekem, aztán tényleg mindegy.
*Abszolút zavarban van ez teljesen világos, ezt is akartam elérni és az, hogy sikerült, örömmel tölt el. nem azért mert ilyen perverz lennék, hogy mások zavara és rossz érzése izgat fel, hanem mert ebből a zavarból úgy olvasok mint más a kinyitott könyvből. E mellett határozott is, a válaszaiból kiderül, hiszen nem gondolkodik rajtuk túl sokat, hogy az jobb színben tüntesse fel, de nem is vágja rá gyorsan a választ, amiből arra következetnék, hogy már előre begyakorolta. Nem is lehet, olyan kérdéseket teszek fel neki melyek más fejében meg sem fordulnának, másrészt semmi közük sincs az interjúhoz. Ms. Grand pedig úgy érzi joggal gyanakszik valami olyasmire, miszerint én szándékosan szabotálnám az ő felvételéhez vezető út egyszerűségét. A csókos kérdésre már elpirul, őszintén mondom ez volt minden idők leggonoszabb kérdése tőlem, de meghozta az eredményt. Elmosolyodom, nem őt nevetem ki, egyszerűen csak tetszik a válasz és nem a tartalmára figyeltem hanem arra ahogyan előadta. Menekül, ami azt jelenti, hogy sokkal több mindent érez mint amennyit válaszolt, még isncs benne düh, inkább csak némi értetlenség az enyhe riadtság mellett. A kérésére nem mondok nemet, bólintok majd felállok, így adva meg a tiszteletet a hölgynek. Talán szokatlan a számára, igen....úgy érzem a belőle áradó ki nem mondott kérdésekből, hogy szokatlan az a fajta és fokú udvariasság amit én képviselek. Ám könnyen megszokható ha az ember mindennap megkapja, észre sem veszi és a saját viselkedése is megváltozik, idomul, finomabb lesz. Az ajtó felé mutatok, majd a szavaim mellé önkéntelenül is balra mutatok.* -Hogyne Ms. Grand, a folyosón balra találja a fürdőt.
*Kedélyesen mosolygok rá és követem a tekintetemmel míg el nem tűnik előlem. Ezek után, úgy gondolom van némi időm, hiszen a nők sok időt töltenek a fürdőben, ha egyedül is vannak, bár az elég ritka, megbeszélik magukkal mi a fene is történt odakint. Sóval kihasználom az időt és amit eddig szándékosan elmulasztottam, most pótolom. Az étkezőbe megyek és még házvezetőnő híján magam szolgálom fel tálcán a frissítőt ami ásványvíz és limonádé. Ha kapok elég időt, akkor már az ablaknál állva várom vissza Ms. Grandot, ha nem, hát rajta leszek kapva amint tálcával a kezemben, pincér módjára tüsténkedem. *
Már eddig is olyan kérdéseket kaptam, amik szokatlanok egy interjuhoz képest, de eddig mindre adtam neki választ. Az egyik kérdésére is válaszóltam neki, mire megint kérdez, és nem hagyja, hogy levegőhöz jussak. Kezdem úgy érezni, mintha okot keresne arra, hogy ne akarjon fel venni, de hogy találtis e, azt egyenlőre még nem tudom. - Nem, nem vagyok hangulat ember. - Mondom, minden féle teketoria nélkül, pedig pontosan tudom, hogy az elöbb mit is mondtam Mr. Montgomerynek. Csak azt nem értem, hogy mégis miköze van annak, hogy a hangulatomtól függ, hogy tervezek e, vagy pedig improvizálok, ahoz, hogy hangulat ember vagyok e. Majd, az eddigieknél is szokatlanabb kérdést kapok, gondolom ez fogg dönteni a sorsomról. Kérdése hallatán, érzem azacomat, hogy ég és talán még el is pirulhattam, minden esetre ezt csak ő láthatja, én nem mivel nincs tükör amiben láthatnám, hogy elpirultam e, vagy sem. - Az biztos, hogy meg lepődnék a tettén és nem tudnám hova tenni a dolgot. - Mondom, és remélem ennyi volt. Egy csók szerintem még elmegy, de ha még le is akarna feküdni, hát... Minden esetre, nagyon remélem nem ez lesz a következő kérdése. Minden esetre, most elébe megyek a dolognak, és megszólalok a következő kérdése elött. - De, ha most megbocsált, kimennék a mozsdóba. - Mondom, aztán várom a válaszát. Ha kienged, megyek a mozsdójába, ahol megnyitom a csapot, és inni kezdek. Ha nem, akkor maradok a helyemen, és várom, hogy mikor kérdi tőlem, hogy kérek e valamit inni.
*Tudom, hogy megleptem a kérdésemmel, nem ilyen kérdéseket szoktak feltenni a vállalatigazgatók és a felsőbb osztálybeli unatkozó háziasszonyok sem, akiket csupán megszokásból és jobb szó híján neveznek így, egyébként közük nincs a háztartás vezetéséhez, csupán a pénzt tudják elkölteni. Ők arra kíváncsiak, hogy a potenciális alkalmazott mennyire teherbíró, mennyire képes az ő javukra kompromisszumot kötni, mennyire bevállalós és tud-e napi huszonnégy óránál többet dolgozni. Nekem az alkalmazottaim jóléte és kedve is fontos, azt vallom, hogy az az alkalmazott aki elégedett és jó kedvvel megy a munkahelyére mindennap, akkor is ha egy-két órával kevesebbet dolgozik jobban teljesít. * -Ön hangulatember Ms. Grand? *Kérdezek vissza szinte azonnal, levegőt venni sem nagyon hagyva őt, egyből lecsapva a saját szavaira. Arra vagyok kíváncsi hogyan kezeli a különböző konfliktushelyzeteket és mennyiben veti vissza esetleg a kedvét ha olyasmivel találkozik ami nem éppen kellemes. A hangulatemberek általában meggondolatlanok ha rossz kedvük van, rossz döntéseket is hoznak, akaratlanul is megbántanak másokat mikor nekik valami nem sikerül. Sokáig nem venni észre rajtuk semmit, de gyűlik bennük mindaz amivel nem akarnak foglalkozni, aztán az a bizonyos pohár megtelik és robbannak. Aztán jön a „bocsánat, sajnálom” és a többi.* -Mit tenne abban az esetben Ms. Grand ha a közvetlen munkaadója szájon csókolná? *Nem mintha rólam lenne szó és én lennék ilyen tiszteletlen, nem lennék rá képes, akkor sem ha Hendiala nem foglalná el az egész szívemet. Bár mondhatnám azt, hogy nem keverem össze a munkát a magánélettel, de erről a hajóról szándékosan maradtam le. Hendiala azonban más, ő előbb babonázott meg s csak azután lett az alkalmazottam, az is csak névlegesen hiszen ő a jobb kezem, a barátom és a legfőbb munkatársam volt. Most már sokkal több, nem tudnám szavakkal kifejezni mennyire. Ám Ms. Grand reakciója roppant fontos a számomra. Egy kicsit gonosz vagyok de nem rossz értelemben, már előre mulattat a dolog milyen arcot fog vágni erre a kérdésre és mennyit fog azon gondolkodni, hogy mit is mondjon. Engem az érdekel, hogy az igazat mondja-e vagy csak szépíteni akar. Maga a válasz teljességgel érdektelen. Hogy megtudjam az igazat, angyali erőmet hívom segítségül amiből ő semmit nem fog érzékelni, csupán ráhangolódom az érzelmeire. Egy részem az erőmből táplálkozik míg a másik a természetes és velem született empátiából. Nem befolyásolom az érzelmeit, azon a ponton megállok hiszen erre nincs szükség, de ha ezt akarnám tenni, először meg kell találnom a hozzávezető utat ami csupán egy pillanat mégis meg kell, hogy történjen. Amint fellobbannak benne az érzelmek, lecsapok rájuk, csak azokkal foglalkozom és nem irányítom semerre.*
Bocsánatot kérek, mikor rájövök arra, hogy a kereszt nevén szólírom őt. Szavaiból itélve, megbocsált majd be is enged. Elől vagyok, háttal neki, így nem látom a tekintetét, hogy mit is szól ahoz, hogy leveszem a cipőmet. Mondjuk, nem is igazán érdekel. A nappaliban foglalunk helyet, és ott kezdünk igazán bele az interjúba, de a beszélgetés kicsit személyesebb témát indit el, olyat amilyet más interjun eddig még nem volt szerencsém hallani. Elsőként, a mozizás ról van szó, ami meglep, de válaszolok a kérdésére, majd olyat is mondok neki, amit viszont nem kérdezett meg. Elmondja, hogy hetente csak egy szabad napom lesz, ha itt fogok dolgozni. Aztán, érdeklődik az iránt, hogy mit is tervezek a szabad napommal. Egy új váratlan kérdés, amire csak csodálkozva állmulok. De, végül elmondom. - Többnyire, olvasással, vagy DVD nézéssel, de ha a barátnőm váratlanul el hív, akkor vele töltöl azt. A tervezés, meg az improvizálás, pedig többnyire a kedvemtől függ, a hangulatomtól. - Közlöm, közben érzem, hogy szomjas vagyok, és megkivántam egy teát. Kérni, nem merk, de is merem a néma gyereknek... Kezdetü mondást, de az pimaszság lenne, én legalább is annak érezném. Minden esetre, kérdésem, az nekem is van, de majd csak késöbb teszem fel, ha már minden tisztázva lett.
-Nem tesz semmit. *Válaszolom elnézően mosolyogva, a világért sem szeretném még jobban feszélyezni, tudom mennyire kellemetlen érzés lehet egy fontos állásra pályázni, bár én magam sosem tettem. Csupán együtt tudok érezni másokkal, olvasok a testbeszédből, a gesztusokból és anyámtól olyan fokú empátiát örököltem, mely néha még számomra is súlyos teher. Mindazonáltal imponál a közvetlensége ami később, amennyiben alkalmazom és jó kapcsolatot tudunk kialakítani egymással, még jól jöhet. Azt is el tudom képzelni, hogy Hendiala szeretné majd megvétózni Ms. Grand alkalmazását, emlékszem mennyire kiakadt amikor közöltem vele, hogy ellentétben Meredith asszonnyal, a következő házvezetőnőm fiatal legyen és dekoratív, energikus és kreatív. Igaz, hogy akkor még titkoltam előtte az iránta való érzelmeimet, de nem másítom meg a szavamat, másrészt örülnék egy kis üdítő változatosságnak. Sok évszázada élek az emberek között, de még mindig ismerkedem velük, az érzelmeikkel, a szokásaikkal, most úgy érzem megint egyfajta változás előszele csapott meg, generációváltás ilyesmi. A tudomány rohamosan fejlődik, az elmúlt másfél évszázadban pedig hirtelen felgyorsult, az utóbbi pár évben pedig fénysebességgel közlekedik, természetes hát, hogy az emberiség is változzon, nekem pedig lépést kell tartanom. figyelem őt míg helyet foglal, csupán a cipő levétele zökkent ki néhány pillanatra amit szórakozott fejvakargatással próbálok magamban helyretenni, de mivel előreengedtem, nem láthatja. Megmosolyogtat, ám egyben újabb információval is lát el a tett. Ms. Grand rendszerető és ügyel a tisztaságra, ha valaha is lesz annyi bátorsága, hogy rám szóljon valamiért, valószínűleg hasonló ügyben teszi majd. Ahoy leülünk azt is nézem ő milyen tartással foglal helyet, ez még többet hozzátesz a korább tapasztaltakhoz, ezek után a kérdéseké a főszerep. ha többször is megnéz egy-egy filmet, akkor van benne egy nagy adag rézelem túltengés és ragaszkodás is, könnyedén át lehet vetíteni a hűségre is, persze csak árnyaltan. Láthatóan zavarba jött a kérdéstől, de ez volt a cél, viszont ő mindezt tovább gördíti, szóval van saját véleménye és azt nem rest kinyilvánítani. Ebben persze benne van az is, hogy foggal-körömmel kapaszkodik ebbe a munkába. * -Értem. Nos, hetente egy szabadnap jár ehhez a munkához, kíváncsi lennék rá mire használja fel és hogyan. Előre megtervezi, vagy improvizál? *Félreértés ne essék, nem a magánéletére vagyok kíváncsi, hanem arra, hogy mivel tudja magáról lerázni a napi rutint és mennyire intenzíven teszi ezt. Továbbra is árgus szemekkel figyelem és ennek is meg van a maga szerepe. Tudnom kell mennyire hozható zavarba, mennyire lehet kizökkenteni, kirángatni a komfortzónájából és milyen gyorsan pattan oda vissza. Ám tartogatok még számára meglepetést ami nem lesz ennyire kellemes és mindennél zavarba ejtőbb lesz. A szelíd és egyáltalán nem fensőbbséges mosolyom azonban mindvégig ott csücsül a szám sarkában.*
Alig mondom ki a szavakat, már tudatosul benne, hogy mit is tettem, hogy a kereszt nevén szólítottam. - Bocsánat Mr. Montgomery, nem akartam a kereszt nevén szólítani, nem dordúl elő többet. - Mondom, közben ő kézen csókol, majd beinvitál a lakásába. Bent, levetem a cipőmet, hisz én se szeretném, ha valaki sáros cipővel mászkálna az otthonomban, így igyekszem úgy bánni vele, mint az én otthonommal, hisz ha minden jólmegy ma, akkor mától, itt fogok dolgozni, de gondolnom kell arra is, hogy szoktak dugók lenni, és én se a szomszéd épületből fogok át járogatni, így az új munka hely megünnepléseként, egy közeli albérletet kell keresnem, és a jelenlegit le mondanom. De, egyenlőre ezek még tabu dolgok, egyenlőre csak koncentráljak csak a állás interjura. Belépünk a nappaliba, én az egyik fotelban foglalok helyet, Mr. Montgomery, pedig a fotel melletti kanapén, majd a berendezést dicsérem, amit meg is köszön, bár ezt nem szó szerint teszin, nekem ez jön le a mondatából. Majd, egy fura eddig még nem hallótt kérdést kapok, ami fura egy ilyen interjun. De, kivagyok én, hogy itélkezzem? Inkább válaszolok rá. - Igen, szeretek moziba járni, de ez töbnyire az időmtől is függ, de ha nagyon tetszett, akkor DVD n is megszoktam nézni. - Mondom, bár nem értem a dolgot, hogy ez most, hogy jön a majdani munkámhoz. A mozizást, nyílván csak a szabad ibőmben engedhetem majd meg, ezzel nagyon is tisztában vagyok, de annyira nem vagyok fan, hogy ne éljem túl, ha nem vagyok ott a premieren. Kicsit kiváncsi vagyok arra, hogy miért is kérdezi, de nem kérdezem meg, mert gondolom úgy is mondani fogja, ha úgy gondolja, hogy ezt fontos velem közölnie. - Olvasni is szeretek, de azt is inkább a szabad időmben. - Mondom, bár az olvasásra eddig még nem kérdezett rá, vagy én válaszolok úgy, hogy nem is figyelek oda. Nem tudom, minden esetre majd kiderül.
*Meredith asszony olyan volt mint egy anya, vagy dajka, babysitter aki vigyáz rám és összeszedi a szennyesemet, jóllehet nem szoktam mindent széthagyni magam körül, pont azért nem mert Meredith asszony nem az anyám volt. Az ifjú hölgyet látva elgondolkodom a személytelen tisztítók világába való belépést, megjelenik előttem egy kis kínai amint egymással vitatkozunk miért nem lett az ingem gallérja elég kemény és vajon hogyan került rózsaszín ing a fehérek közé. Megengedem magamnak, hogy megforduljon fejemben a mosolygás gondolata miközben kezet csókolok Ms. Grand-nak. Mindeközben a szemöldökeim kissé feljebb szaladnak a helyükről a megszólítást hallva, nem mintha sértene csak épp nem szoktam hozzá, hogy a keresztnevemen szólítsanak, Meredith asszony is mindig Mr. Montgomerynek hívott, ha valamit nem oda raktam vissza a konyhai szekrényben ahol szerinte a helye volt, akkor valósággal kiakadt rám. Olyankor mérgesen Mr. Alexander Montgomerynek szólított és jól megnyomta a megszólítás szavát. A szemei villogtak, két perccel később pedig úgy mosolygott rám mintha mi sem történt volna. Nem hiszem, hogy ez az ifjú hölgy valaha is ilyen közel kerül hozzám, de mint tudjuk én mindig remélek. Kezdetnek mókás, és roppantmód tetszik, előreengedem s kezemet nyújtva előre mutatom az utat, ám némi időt vesztegetünk el mikor leveszi a cipőjét. A torkomon akad a hang, ő persze nem látja mert félig mögötte állok, de az ajkaim elnyílnak és a szemeim tanácstalanul kerekednek el. Ilyet sem láttam még, vagyis, jó én is leveszem a cipőmet amikor a hálóba megyek és ha huzamosabb ideig tartózkodom a lakásban, jobb szeretek abszolút mezítláb járni ahogy Vindorielben, ám az etikett azt kívánja meg, hogy bizonyos helyeken, bizonyos esetekben a cipő a lábon maradjon. Nem vetem a szemére, a döbbeneten túl inkább mulattat ez a lazaság, közvetlenség és természetesség. Csupán elgondolkodva vakargatom meg a fejem mielőtt utána erednék. Leülök a fotel melletti kanapéra, így oldalvást tekinthetek rá, jómagam otthon vagyok és érzem magam ezért ha nem is vetődöm el a kanapé kényelmes kárpitján, nem nyelem le a képzeletbeli karót. Újabb meghökkenés tárgyává tesz mikor nemes egyszerűséggel közli tetszését a lakás iránt. Most már szélesen elmosolyodom, nem is tudnám visszatartani a derűmet amit okozott, ha akarnám sem.* -Igazán kedves öntől Ms. Grand, hogy ezt mondja. Igyekeztem kellemessé tenni. Nos, amit tudnom kell az ott van az önéletrajzában, amit tudni szeretnék az egyelőre önnél van, szóval ha nem haragszik én még kíváncsi lennék néhány dologra. Szeret moziba járni vagy inkább dvd-n nézi meg az új filmeket? *Minden bizonnyal nem erre a kérdésre számított, de engem roppantmód érdekel, másrészt a válaszából egy-két dologra fény derül vele kapcsolatban. *
Alexander és Elisabeth Egy gyönyörű Péntek reggelre ébredek, és ezt vehetem most szó szerint is. Most boldognak kéne lennem, hisz ma állás interjura megyek, ahol talán esetleg fel vesznek. Gyorsan ugrok ki az ágyamból, és egyenesen a fürdőbe rohanok meztelenül, és kezdek zuhanyozni. A zuhanyzás gyorsan letudom, majd meg törölközöm, és megint a szobába megyek. Ott, előkapom a ruhát amit az interjura választottam, ami nem más, mint egy fekete női nadrág, egy fehér női ing, és a nadrághoz lévő női öltönyt veszek fel. Arcomra, egy szolíd nem hivalkodó sminket teszek, ajkam szájfénnyel vonom be, és gyorsan magamra kapok egy tűsarkút, és mert a legjobb benyomást szeretném hozni, ezért korán indulok. Az ajtó zárása közben, egy taxi társaságot hívok, hogy rendeljek egy taxit, úgy is ibőbe telik, mire ide ér a taxis. Miután végzek a zárással, és a rendelésem is letudtam, így nyúgodtan megyek a lifthez, és hívom. A hift megérkezik, beszállok, aztán megnyomom a f gombot, és a lifta a földszintre visz. A földszinten, kilépek a liftből és egyenesen kimegyek a ház elé, és ott várok. Nem is kell túl sokat várnom, hamar megérkezik a taxim, amibe beszállok, és már mondom is a soffőrnek a címet. Út közben, kinézek az ablakon, és a csöndet hallgatom. Mikor megérkezünk, a férfi közli velem, hogy mennyit fizetek, amit minden féle zokszó nélkül megis teszek, majd kiszállok a kocsiból. Az épületbe lépve, utamat egyből a lifthez vezet, ahol egy biztonságiőr van. - Jó reggelt, Alaexanber úrral van találkozóm. - Mondom, és a férfi minden szó nélkül elöbb megmotoz, majd szónélkül a liftbe enged, és ő is belép. Megnyomja a legfelsőt, majd el is indulunk. Szeretném ezt az állást, de úgyvagyok, hogy az eséjtelenek nyúgalmával megyek, de mégis szeretném megkapni a munkát. A liftben lévő tükörben le ellenőrzöm magam, és igazítok az öltözetemen. A táskámba, még otthon gyorsan pakoltam váltást is, hátha szükség lesz rá. Meg érkezve a legfelső emeletre, kiszállok a liftből és már indulnék is valamerre, mire az őr jelez nekem, hogy a másik lifthez kell mennem. A társának, pedig szól, hogy ő már letudta a motozásomat, és tiszta vagyok. A másik őr is be enged a liftbe, és most csak egy emeletet kell menni. Mikor a második liftből is kilépek, egy két felé ágazó folyoson találom magam, és a őrre nézek, aki a beépítet mikro fonba dumál, majd mondja nekem, hogy merre menyjek. Már csöngetnék is, de meglepetésemre, lehetségesen leendő munkáltatóm már vár. Végig nézve a férfin, látom, hogy hozzám képest ő, hogy van öltözve, és már bánom, hogy nem inkább valami lenge utcai viseletben jöttem, bár akkor nem biztos, hogy fel se engedtek volna. - jó napot Alexander úr, köszönöm. - Köszönök vissza a férfinek, majd kezemet felé nyújtom, egy kézfogás erejéig, de döbbenetemre, ennél kicsivel több lesz, mert kezetcsókol nekem, majd beinvitál a lakásába. Én, még az elő szobában leveszem a cipőm, hisz otthon se szoktam cipőben flangálni. Majd a nappaliba megyünk, és ott helyel kinál, én pedig az egyik fotelban foglalok helyet, egyenes háttal ülök, és látom az asztalon az önéletrajzomat. Jobban kőrbe nézve, látom a bútorokat, amik úgyan régiek, de látni rajtuk, hogy remek állapotban vannak. Valamint, festmények is találhatóak. - Egész kellemes lakása van. - Jegyzem meg, majd várom, hogy a tárgyra térjen.
*Csodás, rég meg nem élt, talán nyugalmas péntek vár rám ma. Ha minden jól megy az interjún, talán végre lemondhatom a cégem állandó megbízott takarítószolgálatát és nem kell kerülgetnem őket többé. Mióta Meredith asszony elköltözött a családjához, hogy közelebb legyen az újszülött unokájához, nem találtam hozzá hasonló házvezetőnőt, a takarítószolgálat is egy vészmegoldás volt, de már vágytam olyanra akiben maradéktalanul megbízom, aki állandó, aki tudja mikor mire van szükségem és nem kell állandóan, nap mint nap a szájába rágnom egy idegennek, hogy mit tegyen. Néhány feladatot Hendiala vett át, de nem akartam őt sem ennél jobban leterhelni, az utóbbi hónapok kész rémálom volt. Az utolsó jelölt megfelelt volna, még arra is hajlottam, hogy idejöjjön próbaidőre ám az utolsó pillanatban lemondta az ügynökség balesetre hivatkozva. Hendiala intézte ahogy megkértem rá azon a napon amikor visszatértem Párizsból elintézve azt a projektet melynek előkészítésében Kono is részt vett és ami végül a halálával végződött. Azóta sem másítottam meg az igényeimet melyek kissé rosszul hatottak az Angyalomra, az igazság az, hogy nem is gondoltam azóta új munkaerőn. Az ügynökséggel karöltve lemondunk már egymásról, a feltételeimmel túl magasra tettem a mércét, több jelentkező nem volt, vagyis nem voltak alkalmasak. Meglepetésszerűen ért a hír miszerint akadt jelentkező aki az én igényeimnek is megfelelhet. A megfogalmazás óvatos volt, ők már nem reméltek, hogy valaha is rábólintok valakire. Az állás azonban meglehetős diszkréciót kívánt, még annál is többet mint amennyit megoszthattam az ügynökséggel, ezért volt az, hogy az ő ajánlásaik után a Védelem kasztjának egyik beosztottja, aki nem mellesleg a Micromed alkalmazásában állt mint biztonsági vezető, még egy sűrűbb szűrőn is átrostálta a jelentkezőt. Ahogy annak idején Ms. Evans-t, a Micromed mostani és remek munkát végző sajtóreferensét, úgy Ms. Grandot is alávetették egy alapos átvilágításnak, mindez szigorúbb volt mint egy kormány általi ellenőrzés. Amint ezen a szűrőn átjutott kaphatta meg az értesítést, hogy interjúra várom. Mivel a magánéletem része lesz, az otthonomba kértem a találkozót és nem a széles és hosszú folyosó másik végében tanyázó irodámba. Ám ide is csupán különleges engedéllyel és kísérettel juthat majd el, ami azt jelenti, hogy egy biztonsági őr felkíséri őt a lifttel a toronyház hivatalos legfelső szintjére, ahonnan át kell szállnia egy másik liftbe, ami már egy újabb biztonsági őr, vagy ha jelen van akkor Hendiala chipes kártyájával indul csak el és hozza őt egy emelettel feljebb. Onnan két irányba nyílik a folyosó, az egyik az irodámba vezet míg a másik az otthonomba. Több szobás lakosztály, ami felett hatalmas terasz nyúlik el. Míg a város panorámáját nyújtó terasz modern, üveg és króm, addig az otthonom meglehetősen elüt tőle. Antik bútorok és értékes festmények találhatók itt, utóbbiak nagy része személyes ajándék az alkotótól akik már több emberöltő óta halottak. A fogadónappaliban várom Ms. Grandot, kényelmesen öltözve, elhagyva az öltönyt, farmerban és pulóverben. Amint jelzik, hogy megérkezett, az ajtóhoz sietek és magam fogadom míg Hendiala az irodában tartja a frontot. * -Üdvözlöm Ms. Grand. Kérem fáradjon be. *Megvárom míg a kezét nyújtja és kézcsókkal illetem, imádom a nőket, mindig elgyönyörködöm bennük és Ms. Grand igazán impozáns látványt nyújt. Ha nem láttam volna róla fényképet az önéletrajzában, minden bizonnyal meglepődnék, így azonban fel vagyok készülve. A nappaliba vezetem és hellyel kínálom, az asztalon oda van készítve az önéletrajza, de csupán ellenőrzésképp, a kérdéseimre abban nem találok válaszokat.*
*A válasza komoly és láthatóan igaznak véli, a körítés és ahogyan elém tárja már inkább mókás, a mindig vidám és nevetős Hendiala mondja és kénytelen vagyok nevetni, nem mintha nehezemre esne. El is száll s rossz kedvem és a tartózkodásom, a nevetés gyógyír, mondják és én most a saját bőrömön tapasztalhatom. Kiváló érzékkel tudja közbeszúrni a gondolatait melyekkel kicsikarja belőlem a nevetést, a jó kedvem többször az ő számlájára írható mint az én bohóckodásomra. Ez az este már nagyon hiányzott, nem győztem kivárni a hazatérést, és mégis el akarom küldeni magam mellől. Csak is az ő érdekében, erről győzködöm magam, neki teszek vele jót nem is a cégnek, a bizalom ott van másban is, Kono és Aalyena és Kitana, igaz ők mindhárman valamilyen módon az egészségügyhöz kapcsolódnak, Hendiala a kakukktojás de senkinek nem tűnhet fel hiszen a Micromed képviseletében jelenik majd meg. Teljes jogkör, döntési megbízás, mindenhez hozzáférés, mintha csak én lennék ott. Remekül összedolgoztunk eddig, mondhatom azt is nyugodtan, hogy mi ketten építettük fel a vállalatot, s ha tudná, hogy szinte mindenben az ő gondolatait követtem, elpirulna s persze nem hinné el. Ám a Micromed Hendiala angyali lelkét tükrözi, ezzel is adózom tökéletessége és tisztasága előtt. Egy röpke pillanatra megáll az idő, néhány szívdobbanásnyi időre elringathatom magam abban az illúzióban, hogy ő az enyém és érezhetem karcsú, elbűvölő testét, az orromban érezhetem hajának illatát, de mielőtt még a jóleső, boldog érzés és tincseinek csiklandozása mosolyt varázsolhatna az arcomra, kényszerűen és vérző szívvel térek észhez és tolom el magamtól. A szándékomhoz képest hűvösebbnek ható szavaim el sem érnek hozzá, elnéző félmosollyal konstatálom, hogy menten leragadnak a szemei, és ha megérjük a piszkos tizenkettek elindulását akkor máris sokat mondtam. * -Semmit, igazán nem fontos. *Beleiszok a boromba, semmi szagolgatás, semmi kóstolgatás, most nem hódolok annyira a zamatnak inkább a hatását várom bár ahhoz nekem sokkal többet kellene innom, hogy egy leheletnyit zsibongva érezzem magam. Ám az íz mégiscsak világbajnok mert eltereli a figyelmemet a vágyaimról és segít abban, hogy elfelejtsem azt a röpke ám mégis csodálatos illúziót amit főhajtással fogadtam, zártam szívem markába s engedtem el mint a mesében a csodálatos kék madarat, a szabadság madarát. Könnyedén és finoman, az úriemberek nagyságával érintem csak vékony derekát mikor átvezetem a moziszobába s míg ő kényelembe helyezi magát addig bekészítem a filmet. Tisztes távolság marad köztünk nem is annyira az etikett kedvéért mint inkább azért, hogy szoktassam magam a Hendiala nélküli világhoz. Biztos vagyok abban, hogy Párizsból való visszatérte után önálló útra indul, ha nem is hagy magamra a munka terén, lesz annyira erős és határozott, hogy több szabadidőt követeljen magának, de az is lehet, hogy felveszek addigra még valakit és élheti az életét ahogy szeretné egy imádott férfi oldalán aki nem én leszek. A gondolatok teljesen eltelítik az elmém alig figyelek a filmre ám a jelenléte is balzsamosan hat a lelkemre, olyannyira, hogy leveszem a cipőimet én is, elvégre otthon vagyok, ideje úgy is éreznem magam. Szándékosan nem is nézek rá a film közben és ő is meglepően csendben van, korábban mindig előre kommentálta a történetet ha olyasmit néztünk amit ő már látott, elrontva ezzel az igazi élményt de sosem haragudtam rá. Inkább üdítően hatott rám a csacsogása, már ezért érdemes vele filmezni. arra eszmélek, körülbelül a film közepe táján, hogy nekidől a vállamnak, csak akkor fordulok felé s látom, hogy édesen alszik, mintha még mosolyogna is. Mit nem adnék azért az álomért, hogy tudjam mi az ami igazán és őszintén boldoggá teszi. Szerencse, hogy kiitta a borát különben most a tisztítón törhetném a fejem. Óvatosan nyúlok a poharáért és veszem ki az ujjai közül majd teszem azt biztos távolba tőlünk ameddig a kezem elér, aztán a hozzá közelebb eső karommal a háta mögé nyúlok, a másikat pedig a térdhajlatába csúsztatom. Könnyedén emelem a pihe súlyú testet s szorítom magamhoz, elindulok vele a hálószobám felé, megmosolyogtat mikor a mozdulat félig-meddig kirángatva őt az álmok birodalmából némi rosszalló morgásra ragadtatja. Az ágyamra fektetem és nem játszom el a gondolattal, hogy együtt tölthetjük az éjszakát és magamhoz ölelve tarthatom a karjaimban míg a nap be nem kacsint az ablakokon, aranyló sziporkát festve álmodozó, mosolygós arcára, a párna gyűrődéseinek nyomára melyet minden bizonnyal örömmel csókolnék végig. Óvatosan betakargatom, elhúzok egy kósza tincset az arca elől és formás füle mögé göndörítem.* -Ha tudnád Hendiala…..szép álmokat! *Nem félek attól, hogy felébred, csak suttogom a szavakat és a bor is megteszi a magáét, néhány hosszú pillanatig még nézem őt, békés, nyugodt arcát, mosolygós ajkait, az aranyló fürtöket melyek sátorként terülnek szét az _én_ párnámon. Nem a fáradtság szorítja le szemhéjaimat, el akarom űzni a látványt mely örökre boldoggá tehetne mégis el kell felejtenem. anélkül kapcsolom le a lámpát és megyek ki a szobámból, hogy még egyszer újra rátekintenék. A dolgozószobám kanapéja remek bútordarab ahhoz, hogy önmarcangolásba süllyedve hajtsam fel az üvegben maradt bort, cirka az egészet és érezzem magam roppant kényelmetlenül egészen reggelig. *
//Hendiala cuki és én is imádtam, folytatása következik!!! //
- Azért párszáz év után tesssék már elhinni, hogy felnézünk rád. Olyan hihetetlen? Nekem nagyon is megfelelsz. – Érdekes, hogy velem milyen kötetlenül el tud beszélgetni, holott sokszor azt látom, hogy másokkal szemben valóban oly áldozatkész, mindenkinek a kedvében járna, és közben sokszor megbeszél a rá rótt felelősségtől, ahogyan mindenkit irányítania kell. Velem valóban el tudja magát engedni, holott valójában én vagyok az, akinek fogalma sincsen róla, mit ad a vezetőjének, barátjának. Szeretetet, ez igaz, de azt nem kap eleget másoktól is? Kono például szellemi partner is, míg én csacsogok a butaságaimról, vagy éppen az üzlettel terhelem őt. Még csak azt sem mondhatom, hogy én vagyok a gyógyítója, hiszen kész szakág felel azért, hogy szinte semmi baja ne eshessen, a nagy sérülésből, amelyből rajtam kívül több angyallal húztuk ki, más sebesülése alig volt, így mondhatni a barátság tart engem mellette, hiszen régen elküldhetett volna már, ahogyan házvezetőnőből is újat keres. Hendi is pótolható! Amikor nem leszünk majd együtt, egy teljesen újféle életstílust kell megszoknom, hiszen amióta az eszemet tudom, együtt vagyunk. Együtt élünk, dolgozunk, csak aludni járok haza, a mai este még azt sem. Kissé drasztikus ez a változás, de mi van, ha mégis mindkettőnkre jó hatással lehet? Ha megismer valakit a távollétemben, akivel több időt tölt majd, biztosan belesajdul majd a szívem, mégis örülni fogok, ha boldognak látom. Ha tudná, hogy én vagyok a nem is annyira titkos kerítőnője, biztosan megtépkedné a fehér tollaimat. - Helyes! – Bólintok oda, most már úgysem kell józannak maradnom, és Ellael olyan úriember, hogy biztosan nem vetné a szememre másnap reggel, ha éppen az asztalon táncoltam egy idétlen, retro Spice Girls számot sikoltva. Nem tehetek róla, odavagyok a progresszív lánycsapatokért. Ösztönösen bújok a karjaiba, itt és most megtehetem, talán az előző kettő pohár bor segít a gátlásaim leküzdésében. Hallgatom a szíve dobogását, érezni akarom a teste melegét, és csak annyira engedem magam eltolni, hogy a szegycsontja környékébe fúrjam az államat, nem fájdalmasan, hanem sebzett kismacskásan. Mint aki nemsoká elalszik, nem szoktam ennyit inni. De még kérek. Hatalmas nyitott kék szemeim szinte elvesznek a kemény pillantásában, aztán a szám elé kapom a kezemet, és egy hatalmasat ásítok. - Öhm.. bocsánat. Mit is mondtál? – Kérdezem le-leragadó pillákkal, de a poharamat még átveszem, amikor tölt a különleges nedüből, és beleiszom, ez valóban klasszisokkal jobb, mint az eperbor, amit egyébként imádok. Kábultan követem őt a moziszobába, miután koccintottunk. Remélem legalább a kiképzést még meg tudjuk nézni, a többit már úgyis tudom. Meghalnak, egy kivételével. Charles Bronson, micsoda pasi! És itt legalább túléli, nem úgy, mint a Hét mesterlövészben! Ezek a filmek sosem mennek ki a divatból. Ellael alaposan melléfogott, amikor azt hitte, hogy a filmek terén is pacifista vagyok. Leülünk a kényelmes kanapéra, én felhúzom a lábaimat, miután már topán nincsen rajtam, s elkortyolgatom az italomat, immár szótlanul nézve a filmet. Aztán már csak a szuszogásomra figyelhet fel, úgy tíz perc után.
//Olyan cukik... *.* Imádtam, ugye jöhet a következő?//
*Különleges és bonyolult a kapcsolatunk Hendialával, egy részéről még ő sem tud de így van ez jól. Több tekintetben is a főnöke vagyok de sosem úgy tekintettem rá mint egy beosztottra, persze a külvilág felé igen, az kellett ahhoz, hogy még a találgatások is csupán olcsó pletykáknak tűnjenek. Az emberi világban felette állok ugyan de egyenrangúként tekintek rá, a körön belül pedig szintén, bár nem közvetlenül, mégis….mindezeket figyelembe véve és ha akkora lenne az egóm és a hatalommániám, hogy ezt el is fogadjam, mondhatná azt, hogy az ura vagyok és parancsolója. De ez még viccnek is rossz, a legrosszabb. * -Nem az vagyok Hendiala. Csak egy vezető aki próbálja a jó úton tartani a történéseket, és aki még mindig nem érti mivel érdemelte ki ezt a tisztséget, de meg akar felelni. *Egy pillanatra nagyon fáradtnak éreztem magam, de a mosolya visszarángatott az életbe, ettől persze még nem értettem vele egyet. Sosem osztottam parancsokat, és nem volt teljhatalmam semmi felett, egy voltam a legfelsőbb kör tagjai közül ahol mindenkinek megvoltak a feladatai a képességeihez mérten. Csupán azt írhatnák a számlámra, hogy Hendialát magam mellé emeltem, de azt sem úgy tettem, hogy megbontottam volna a hierarchiát, végül is egész ügyes kis csel volt. Párizsba is kényszerűségből küldöm, egyrészt mert benne bízom meg a legjobban ha az üzleti ügyekről van szó, ő ismeri már az egész projektet, ha álmából felébresztik akkor is keni-vágja, másrészt szeretném ha belekóstolna az önálló döntésekbe, ezért bízom meg teljes jogkörrel. Biztos vagyok abban, hogy megállja a helyét, és talán elgondolkodik azon, hogy önállóan is alkosson valamit, egyedül, nélkülem. Én magam nem tudom elküldeni, de ha az ő döntése lenne nem tehetnék ellene semmit, a boldogsága fontosabb mint az én töredezett szívem darabjai. Azt szeretném ha kitörne abból a börtönből amibe bezártam, minden egyes nap azt fürkészem az arcán és a tekintetében, hogy szenved-e, menekülne….de mindig mosolyog és fáradhatatlan….most is. Feltételezem egész nap dolgozott, este pedig engem várt, velem van és itt marad, gyönyörű, bájos, vidám, egyáltalán nem látszik rajta, hogy reggel óta talpon van. Szeretném átölelni és magamhoz vonni, hogy megízleljem az ajkait, érezzem testének íveit…..be kell ezt fejeznem. a borra koncentrálok, őt kínálom és persze nem könnyíti meg a dolgomat. * -Persze, visszük az egész üveget. *Rámosolygok, kicsit elidőzök íriszeinek csillogásán, és épp elvenném tőle a poharát mikor megszólal majd átölel. Már az is meglep amit mond, vagy inkább az, hogy nyíltan kimondja azt amit én is érzek. Az ölelés ismét eszembe jutattja azt amire korábban gondoltam, amit elhessegettem a fejemből mert csak bonyolítaná a helyzetet, mert ránézve sokkal nagyobb hátrányt jelent mint bármi más. Át akartam ölelni, magamhoz húzni és ez most megtörténik, de a fenébe is nem szabadna. Azzal álltatom magam, hogy csupán baráti ölelés, miért is lenne más, hiszen a barátom….legalábbis az ő részéről. A kérdése azonban szíven üt. Vajon miért gondolja azt, hogy Párizs után már nem találkozunk? Egy kissé eltolom magamtól de még mindig tartom a kezemmel, a szemeibe nézek, a gyönyörű ékkövekbe. szomorúságot látok felvillanni de csak egy pillanatig, mégsem tehetem azt amit szeretnék, nem mondhatom azt amit szeretnék, s talán ez az igyekezet egy kicsit hűvösebbé tesz.* -Nem szándékozlak leváltani ha erre gondolsz és ha visszatérsz Párizsból, ugyanott folytatjuk ahol abbahagytuk. Temérdek munka vár rád. *Ha sokáig így maradunk még a végén megcsókolom és akkor az egész világ összedől majd, mert onnan már nem lesz visszaút. Elhúzódom pedig nagyon nehezemre esik, majd gyengéden kiveszem a kezéből a poharat, leteszem és másik kristályt veszek ki a szekrényből, abba töltöm a Château-t.* -Nem rontjuk el a nemes bort azzal, hogy másikra öntjük Hendiala. Így elvész a zamata. *Teletöltöm az övét is a magamét is, majd átnyújtom neki és összekoccintom a két poharat. Talán a felét is ledöntöm, nem foglalkozom most az ízével, nem kóstolgatom csak hagyom, hogy lefolyjon a torkomon, talán egy Bourbon jobban megfelelne a célnak. * -Menjünk, keressük meg azt a filmet.
Igazán úgy vagyok vele, hogy Ellaellel napközben sokszor kell komolynak lennünk, felelősségteljes döntéseket hozni, és mi a jutalmunk? Igazából az, hogy másokért teszünk. És hogy valóban egymás társaságát élveznénk? Aligha. Az egyik mindig rohan, állandóan elkerüljük a másikat, vagy csak smsben érintkeztünk, egy mél jön a telefonra, vagy egy kép, és csak estefelé látjuk a másikat, amolyan napi jelentés címén. Ritka az, amikor úgy igazán önmagunk lehetünk kikapcsolódhatunk, ezért is lepődött meg, hogy angyalom bent tartott, elengedtük kicsit a komoly álcát, hogy szinte gyerekként szórakozzuk végig az estét. Én amúgy is segítőkész vagyok, másokért élek, igaz, más módon, mint az ikertestvérem, de ebben a percben senki más nem tud érdekelni, csakis aki velem szemben ül, és azt lesi, hogyan csatolom ki a topánkát. Furcsa módon jóleső pír önti el az arcomat, ahogyan magamon érzem a tekintetét. Az viszont eszembe sem jut, hogy már nem a lábamat nézi, hanem a ruha kivágását. Ha tudnám, nyilván még nagyobb zavarban lennék. Vagy nem? Lehet, hogy ő bármit megtehet velem? Nem csak mert a főnököm, hanem mert... Nem, ilyesmire nem is gondolhatok, még mindig ott tartok, hogy Konoval szebb pár lennének, ráadásul ha mégis engem akarna, el kellene hárítanom a közeledését, hiszen én aztán nem tudnék bölcsességben felérni hozzá, ráadásul a sajtó kikezdené őt a viszonyunk miatt. Nem, ez így jó, barátok vagyunk, és munkatársak, magamban pedig sosem tudtam eldönteni, hogy milyen módon tekintek rá, mint apa, barát, bátty, jó az nekem, hogy csak szeretem a magam módján. - Talán nem az vagy? – Kérdezek rá incselkedő mosollyal visszakönyölve az asztalra. És hát igen, filmek tekintetében valóban nem tudhatja, hogy én mit szeretek, nem szoktunk ilyesmiről beszélgetni, együtt pihenni meg pláne nem. A mai este valóban különleges, úgy kell megőriznem az emlékezetemben, hogy talán soha többé nem lesz ilyen. Főleg, hogy ha azt látja, hogy mennyire megállom a helyemet egy másik földrészen, elképzelhető, hogy a kiterjesztett kezeként tekint majd rám, és soha többé nem találkozunk. Nem félhetek ettől, el kell fogadnom a döntését, bárhogyan is alakuljon. A mai este így minden tekintetben vízválasztó lesz. - Hogyne, megkóstolom szívesen. Aztán átmegyünk a moziszobába? – Valójában egy kellemes nappaliról van szó, ahol a vetítő egy komoly vászon, Ellaelnek luxus házimozirendszere van, ami nem csoda persze, nem is tudom, hogy miért álmélkodom. Egészen egyedi az este, ha kicsit merném beleélni magam jobban, akkor biztos, hogy úgy ítélném meg a helyzetet, mintha valami randi lenne. Felállok, és közelebb lépek, viszem a poharamat is. Cseppet sem zavar, hogy előzőleg másféle italt ittam belőle. Végeredményben bor mindkettő. Két kézre fogom az üvegpoharat, és hatalmasat pislogva, cukin nézek fel rá. Az előbb kibomlott hajam most is keresztezi az arcomat, de csakazért sem tűröm arébb. Önkéntelenül is beharapom az ajkamat, vélhetően ez a várakozástól van, miszerint ismét finomat kapok. Vagy hogy a kedvenc filmemet nézhetem meg. Vagy valami másért? - Hiányozni fogsz. Látjuk azért még egymást? – Bukik ki belőlem a kérdés, szinte fájdalmasan nyafogósan, majd megölelem, szerencse, hogy most még nem töltött, mert a pohár így két ujjam közé csippentve csapódik a hátának. Odabújok, és hallgatom a szívverését.
*Számtalan alkalommal hoztak hírbe az életemben előforduló világszép hölgyekkel, Caryeth-el csak azért nem, mert noha találkoztunk már párszor a nyilvánosság előtt is, az ideje nagy részét Pekingben tölti, a New Yorktól messzi város pedig nem igazán látott még engem vendégül. Az elmúlt évtizedekben jó ha háromszor látogattam el oda. Való igaz, magam köré gyűjtöttem az államok legszebb nőinek csokrát, adtam alapot rendesen a pletykáknak, néha még szórakoztatott is az egész, de azon felül, hogy valóban szerettem is mindannyiukat – más és más módon – mindez jól jött, hogy Hendiala iránti érzelmeim felől eltereljem a figyelmet. mindegy lett volna hogyan derül ki, a végeredmény ugyanaz, és a körön belüli meghurcolástól meg akartam óvni. Ám az összes fáradozásom nem tartott vissza attól, hogy magam mellett akarjam tudni, mára már rájöttem, hogy a saját csapdámba estem, de még mindig jobb úgy szenvednem, hogy életem minden órájában látom, mintha fizikailag is távol lenne tőlem, más karjaiban. Önzőségem újabb árnyalatot festett a szárnyaimra, meghazudtolva Caryeth kijelentését, Hendiala pedig csak megerősített a szavaival abban, hogy mennyire nincs közöm hozzá abban az értelemben amiben a világon mindennél jobban szeretném. velünk és nem velem, így van ez jól és már rábólintanék de végül nem tudok. Óriási erőfeszítésembe telik, hogy ne áruljam el magam előtte, egy pillanatra valóban megszáll a zöldszemű szörny szelleme, de nem képes sokáig ebben az állapotban tartani, hála Hendiala türelmetlenségének ami miatt elég hamar kirobban belőle a nevetés. Én meg csak nézek rá bambán, nehezen esik le, hogy át lettem verve, ráadásul milyen csodálatosan. Megkönnyebbülök, tovább szövögethetem a terveimet a titoktartás és a szívbéli senyvedés terén, megcsodálva őt nap mint nap, elolvadni a nevetésétől, ahogy most is. Csak játszik velem, ha nem ismerném olyan jól mint amennyire ismerem, még azt hihetném el akar csábítani, de Hendiala annyira ártatlan, hogy belőle ezt nem nézem ki, sosem kínálja magát tálcán, ő az a nemes vad akit nagy harcok és furfang által kell levadászni és még akkor sem lehet biztos a férfi abban, hogy valóban elnyerte a szívét. Mindez nem szándékos, nem körmönfont terv része, sok száz megélt évének ellenére tapasztalatlan lánynak mondanám aki épp csak ösztönösen próbálgatja a szárnyait, s pont ez az az ártatlanság ami hozzá húzza a szívemet. Leselkednem kell, hogy tudjam mit művel az asztal alatt, mi volt olyan fontos, hogy nem várta ki a vacsora végét. a topán lekerül a lábáról én meg mint egy vén kujon kukkolom az asztal sarka mellől, a filmválasztására nem, de a megszólításra már megemelem a szemöldököm. Ám valójában nem ez vonzza még mindig a tekintetemet az angyal alakjára. Nem is érzékeltem mikor került a pillantásom a karcsú bokáról a ruha kivágásába, mely a lágy selyemként leomló hajzuhatag ellenére is ablakot nyit Hendiala kellemesen nőies bájaira. Egyetlen apró mozdulat elég azonban, hogy magamhoz térjek még mielőtt még észrevenné, hogy bámulom, felegyenesedem és lehajtom a boromat, újratöltök és újabb kortyok gurulnak le a torkomon, csupán egy fél pohárnyi maradt az üveg alján, melyre ujjaim szinte fehéredésig rászorulnak. S ez csupán porszem ahhoz képest amivel meg kell még harcoljak, hiszen egész éjszaka arra fogok gondolni, hogy ő ott fekszik békésen a másik szobában, tőlem pár méterre, talán az én egyik ingemben hálóruha gyanánt. Megköszörülöm a torkom és felállok, az üveget leteszem, feltett szándékom, hogy egy másikért induljak a tálalószekrény melletti bortárolóhoz.* -Urad és parancsolód…Ó…..szóhoz sem jutok. Kegyelem helyett halált kapó szerencsétlen katonák harca a szabadságért. Az emberi áldozatvállalás iskolapéldája. nem hittem, hogy ilyen filmek tetszenek neked, de…..ám legyen. Megszerzem. *Kinyitom a szekrényt és hosszan válogatok, keresek valami hasonlót a hamarosan elfogyó eperbor helyett. Végül egy üveg 2007-es évjáratú Château Suduiraut-t választok ki amely mangóban és kandírozott gyümölcsben gazdag zamatú és intenzíven füstös. Talán nem annyira édes mint az eperbor, de illik a vacsorához. Remek elfoglaltság a kinyitása, Hendialának van bőven ideje, hogy levegye a másik cipőjét is és felegyenesedjen, úgy már én is biztonságban érzem magam. Remélhetőleg mire visszafordulok az üveggel a kezemben, már újra az asztal felett köszönthetem bájos, pírral festett arcát. * -Tölthetek még az eperborból vagy megkóstolod ezt? Remek francia bor, édes és zamatos. *Elé nyújtom az üveget a címkéjével felé fordítva és várom, hogy válasszon.*
Tudom én, és jól is esik, hogy ha csak ketten vagyunk, átadja a gyeplőt. Ilyenkor nem a mindenek felett álló arkangyalról beszélünk, hanem valakiről, aki kedves a számomra. Aki engedi, hogy döntéseket hozzak, még ha nem is feltétlenül ért egyet. Kész a kezembe adni az irányítást, hogy aztán ha butaságba gyalogolnék, játszi könnyedséggel tereljen vissza a helyes útra anélkül, hogy kicsit is megbántana. Végeredményben viszont tudatja velem, hogy bármit megtenne értem. Bele sem gondolok, hogy szerelmes belém, az viszont határozottan a lelkemig hatol, hogy szeret. A lányaként, hugaként, barátjaként. Ez érződik. Hogy én mit fogalmaztam meg vele kapcsolatban... ez még mindig nem derült ki számomra. Nem tudom, hogy mi módon kötődöm Ellaelhez, de hogy nem tudok nélküle élni, az már biztos. Ha végre eldönti magát Konoval kapcsolatban, nem fogok két kézzel kapni utána, készséggel félreállok, jó nekem az árnyékok között, a háttérben. Viszont most úgy tűnik, a gálán engem is ott kíván látni. - Nem veled. Veletek. – Javítom ki, azért ez így más, mintha csak ketten mennénk el. Féltékeny nem vagyok, hiszen most éppen velem van, és miután nem várom el, hogy az én párom legyen, így lényegében ez mindegy is, de szeretem tisztázni a dolgokat, legalább ilyen téren. Nem olyan nőként leszek az oldalán, akivel hírbe hozhatják, csupán egyként a munkatársai közül. Nem rovom meg ezért, igazság szerint mindig így csinálta, hogy maradjon a találgatok kérdése, vajon ki lehet a komoly kapcsolat. Bámulatos, hogy mennyire tud lavírozni a sajtó nyomása alatt is. Én magam is rengeteg PR-ossal tartom a kapcsolatot, nem fogok zavarba jönni, hiszen nem egy fotózáson voltam már ott, természetesen nem én voltam a központban. Az ajkaimat beharapva várom a hatást, amikor kimondom, hogy már van meghívásom. Állom a sarat, ahogyan vizslat, orosz kémnőnek is elmehetnék azzal a kiismerhetetlen tekintettel, amit vágok. Most megdől a tétel, miszerint az angyali pofim mögött csak áratlanság lapul. Kipukkad belőlem a nevetést, s nem sajnálkozom egy szemernyit sem. Igenis megtehetem vele, hogy olykor nőies módon játszom egy kicsit. Nem csábítok, tévedés ne essen. Csak játszom. Muszáj látnom az arcát, ahogyan ráébred, hogy csak blöfföltem. Megnedvesítem az ajkamat, hogy végre levegőt vegyek, és bólintva simítsam mosolyba a nevetésemet. - Az életben annyira a békére törekszünk, legyen most egy háborús film. A múlt századból. A Piszkos Tizenkettőhöz mit szólsz Ó uram, és parancsolóm? – Nem tudom nem észrevenni a pillantását, ahogyan levetem a topánt, még az asztal alatt is találkozik a tekintetünk. Amennyire kis gonosz voltam az előbb, itt most sikerül elpirulnom, ha csak baráti szálak fűznék hozzám, nem ugrana ki a szeme így a vádlim láttán. Akaratlanul is beszívom a számat, hogy ne szakadjon ki egy mélyebb lélegzet, észre sem veszem, hogy a nagy hajolgatás közben a teljes dekoltázsomra páholybéli kilátás nyílik.
*A kacaja megállítja számomra az időt, mintha nem is lenne, csak hallgatom a csilingelést amit ritkán de annál szívesebben kapok ajándékul. S azok a szemek, kicsit furfangosak, kicsit kacérak, mondhatni ahogy rám néz most a szeme sem áll jól, mint egy csibész kisgyerek aki csínyen töri a fejét. Ez az este mind közül a legjobb, ellazít, felemel, ringat, elfelejtettem már a reggelt is amikor felébredtem Vindorielben, és elbúcsúztam a szüleimtől, és mindazt amiért Párizsban megharcoltam, most nem Alexander Montgomery vagyok egy hatalmas vállalt vezetője és tulajdonosa, több kórház mecénása, a paparazzók finom falatja, hanem csak egy angyal, egy férfi aki a szeretett nő társaságában jól érzi magát. Hogy nem bízik bennem? Dehogynem, belelát a gondolataimba is néha, szerencsére a legtöbbet nem ismeri, és jól tudja azt is, ha a szavamat veszi már nem fogom kikerülni. Épp ezért próbálom elodázni az eskümet. Ez csupán egy játék és én is úgy viszonyulok hozzá, megjátszott felháborodással kapok a szívemhez.* -Miss Springfield! Kikérem magamnak, a lelkembe gázolt! Kérem. *Megtörlöm a számat a damaszt szalvétával és belekortyolok a boromba, nem igazán akaródzik megesküdnöm arra, hogy nem mutatom meg másnak is a képeit, hiszen látatlanban is biztosan csodálatosak, de ha mégis……akkor nincs mit tenni, csak én gyönyörködöm bennük. Hendiala sok tekintetben magabiztos, az ügyeinket is úgy kezeli mintha csupán megterítene egy asztalt, oly könnyedén lát hozzá mindenhez, ha nehézségei is vannak arról nem tudok mert soha nem panaszkodik, ám saját magában nem bízik annyira mint én őbenne. Sok esetben mutatja magát kevesebbnek mint ami, ennek okát pedig még nem sikerült megfejtenem. Talán Párizs után kifaggatom Kono-t, biztosan lesz szabadidejük és együtt töltik majd városnézéssel, egy kis női csevegéssel, talán megtud valamit amit nekem nem sikerült. Most is szabadkozik, valamiért Kono-t akarja nagyon rám sózni, mint egy kétbalkezes kerítőnő. Határozottan nemet mondok.* -Nem Hendiala. Most én intézek mindent és te csak jól érzed magad. Szeretném ha eljönnél velem. *Persze csak ezek után nyögi ki, hogy már van kísérője én pedig el is hiszem. Egy hosszú pillanatra megdermedek, a szívem kihagy egy ütemet, hogy két másodperccel később behozva a lemaradást még gyorsabban verjen. Az sem tűnik fel, hogy nem a gáláról beszélt, csupán egy meghívásról, valahova és ebből azt szűröm le, hogy nem is számított arra, hogy én elhívom. Lelki szemeim előtt látom már egy másik férfi karjában és a féltékenység szörnyetege mardossa a lelkem. Lassan mélyet sóhajtok, hogy rezzenéstelen arccal és nyugodt hangon ki tudjam ejteni a szavakat.* -Nem kívánhatom, hogy miattam lemond a programodat. Menj csak el Hendiala. *Mikor és hogyan és kivel? Lázasan agyalok a kérdéseimen de választ persze nem kapok rájuk. hol mulasztottam el figyelni, kihagytam valamit? Újabb falatot veszek a számba, hagyom, hogy a csípős íz szétomoljon belül és csak azt érezzem, hátha eltereli a gondolataimat….és akkor nyögi be, hogy csak tréfált. Ránézek, és nem értem. Mikor lett ilyen mesterien szédítő? S mintha mi sem történt volna cseveg tovább valami filmről, én meg csak nézek ki a fejemből és próbálom összeszedni magam a korábbi megsemmisülésem poraiból. A hangon kissé rekedtes amikor megszólalok, fogjuk rá az ételt ízesítő Cayenne borsra.* -Ó, ez remek. Mármint hogy rám érsz. Film? Milyen filmre gondoltál? Fogalmam sincs….talán találunk valamit. Esetleg rendelünk egyet. Amit szeretnél. *Átadom neki a terepet, amiket én nézek azok biztosan nem érdeklik. Feltételezem a vadnyugati filmek nem tartoznak a kedvencei közé, és talán Hitchcock sem nagyon. Viszont maximálisan otthon érzi magát, ezt abból szűröm le, hogy még a vacsoraasztalnál leveszi a cipőjét. Még oldalra is hajolok, hogy kilessek az asztal mögül, mert először nem fogom fel mit csinál. A haj lágyan omlik le a vállán, egészen eltakarva az arcát, csak a karcsú ujjait látom ahogyan a csattal bíbelődnek, a finom formájú bokát. Azt hiszem ma be fogok rúgni, de ahhoz több bor kell, mert ami a poharamba maradt azt azonnal lehajtom és töltök még.*
Nem tudom, hogy min mosolyog, biztosan valami mulatságosan mondtam. Határozottan jól áll neki, ha mosolyog, olyan férfias, bájos, ezt nem is tudom, hogy értékelné, ha véletlenül belémlátna, amit úgy vélek, sokszor megtesz, hiszen hogyan máshogy tudna ilyen jó vezető lenni? Ha nem is szó szerint, inkább azt mondanám, hogy kiváló emberismerő, aki ért a mimikából, gesztusokból, szinte feltérképezi a másikat. Ezért vagyok sokszor oly zavarban előtte, mert nem akarom, hogy a buta kis titkaimra fényt derítsen, jó az ott, ahol van, mélyen elzárva legbelül, nem is kell soha sem kiszabadítani. Ez a mai este igazi különlegesség a szememben, mert bár rengeteget vagyunk együtt, most csakis rám figyel, nem siet sehova. Mintha ő is legtöbbször úgy vélné, hogy kár magunkat fura helyzetbe hozni, ha perceket, órákat lopunk magunknak, és örülök, hogy így van, mert akkor legalább nem velem törődik, hanem a saját megítélésével, de most... mindegy nem érdekel. Azt kérte, hogy maradjak, fel sem merült bennem, hogy nemet mondjak. - Nem, és nem. Esküdj. – Nevetek fel kislányosan, minden alakomban megőriztem ezt, nem tehetek róla, nem tudom elengedni ezt a tulajdonságomat, hogy a komoly dolgok mellett oly életvidám vagyok. Ellael bárhogyan is nézett ki az évszázadok során, amikor csak tehettem, őt néztem, a lelkéig láttam, hiszen tudtam, hogy mi ketten összetartozunk valami módon. Azt nem gondoltam végig, hogyan... De hogy amíg szüksége van rám, addig itt leszek, és remélem nem is változik semmi rossz irányba, azt nehéz lenne túlélni. - Szívesen megyek, hát persze, de... nem lenne elég, ha csak Kono lenne a kisérőd? Én intézem szívesen az egészet, sofőrt, ruhát, a sajtót. – Kérdezem, miközben rákot dobálok még a számban, viszonozva a mosolyt. Csak nem értem, hogy mi szükség van a polgárpukkasztásra. Ellael így is szinte a világ ura. Ellenben amikor továbbra is azt forszírozza, hogy menjek, akkor bólintok, immár magabiztosabban, játszva a hajammal, mint aki nem is tudja, hogy miről beszél a főnök. – Volt egy meghívásom, ám természetesen lemondom, és tiéd a terep. – Egyértelmű, hogy csak viccelek, tudja, hogy senkivel nem szoktam randizgatni, nem is engedném, hogy bárki, bármi elvon. Az asztalra könyökölök, mintha kislány lennék, úgy rebegtetem a pilláimat, most már komolyan nevetek, aztán legyintek, mintha egy bogárrajat akarnék elhesegetni. – Nem érdekel engem senki, tudod jól, de kedves vagy, hogy így udvariaskodsz. Vacsi után mit csinálunk? Nincs... esetleg valami filmed? Olyan későn érek mindig haza, ami nem a te hibád, de érdekelnek ez a modernkori csodák. – Kérdezek rá gondosan ügyelve rá, hogy véletlenül se vehesse magára, nem lelkiismeretfurdalást akarok itt kelteni benne. Csak ha már itt ragadtam a kérésére, esetleg beiktathatunk valami programot is. Az biztos, hogy lehajolok, és elkezdem kicsatolni a topánkámat, hosszú szőkésharna hajam szinte a földre omlik. Olykor felpillantok rá, hamiskás pillantással illetem.
*Nehéz távol tartanom magam tőle úgy, hogy a közelemben van, de ezt magamnak köszönhetem. Egyszerűen nem tudok létezni nélküle. Ha elutazom és őt itthon hagyom, csak az a tudat tart talpon, hogy ő vár rám, hogy amikor fáradtan visszatérek a toronyba, ő ott lesz, akár nappal van akár éjszaka. Ő az akit a kapun való átlépés után először pillantok meg, gyógyír a lelkemre és a szívemre, másrészt gyötrelem, hogy nem csókolhatom meg, nem ölelhetem magamhoz, bár a közelében érzem a finom illatát mely eltelíti az orromat és ezzel minden más érzékemet is. Ha tudnám min töri a buksi fejét, azonnal hozzáláncolnám valamihez, vagy eleve el sem engedném Párizsba, vagy kerítenék időt arra, hogy én is ott legyek és szemmel tartsam. E nélkül sem lesz egyedül, van akire rábízom majd, már le van tárgyalva, megfelelő diszkréció mindkét oldalról, és nem azért mert kémkednék utána, a védelme a cél. A napi jelentésben sem az fog szerepelni, hogy hol járt és mit csinált, hanem csupán két szó, a legjobb esetben; „Minden rendben.” Minden este az ő arcának képével alszom el és ugyanígy ébredek, az a pillanat ami beleégett az elmémbe, miután ki tudja mennyi ideje éreztem, hogy húz magához, hogy akarja, hogy felébredjek, és a gondolataim, lázálmaim közé vetíti a saját aggodalmát, féltését és még valamit amit azóta sem tudok megmagyarázni. Az ő arcát láttam amikor nagy nehezen, de őérte kimásztam az Anshara mocsarából. Az angyalok között is angyal. Elmosolyodom amikor elképzelteti velem a festékes arcát, mindenhol kék…..akkor jó választás volt a selyemkendő. Valahogy ráéreztem. Oly régóta van már mellettem, mégis annyi mindent nem tudok még róla, a világgal együtt mi is változunk, a festegetés minden bizonnyal egy új szórakozás a számára. Magamhoz veszek egy falat rákot és már azon merengek, hogy látatlanban is ki kellene állítani a képeit, de mint oly sokszor most is belelát a gondolataimba. Hogyan csinálja? Szinte minden rezdülésemre ráhangolódik.* -Most lebuktam. Megesküdni? Nem elég ha csak megígérem? Nem bízol bennem Hendiala? *Egymást követi a bűnbánatos arc, a döbbent és a játékosan feddő, természetesen miután sikerült lenyelnem a falatot, mely enyhén csípős a rajtalévő szósz miatt. Látom, hogy visszakozik, pedig imádom amikor határozottan legorombít valamiért, én pedig minden alkalommal szót fogadok, talán fel sem tűnik neki. Még nem ígértem meg semmit sem, ezért el sem vetem a kiállításról szóló terveimet, persze minél előbb látnom kell a festményeit, remélhetőleg Párizs előtt tudok rá időt keríteni, esetleg az elutazása előtti estén, és egy szava sem lehet. utána sem felejteném el, ha nem lesz kiállítás mert a következő percben a szavamat veszi, akkor néhányat átköltöztetek a toronyba, a magánlakosztályomba, ideje lecserélni a Monet-t. * -A legtöbb ilyen eseményre meghívnak, de tudod, hogy nem azért megyek, hogy napirenden tartsam a híremet. Sajnos ahhoz, hogy érvényesüljek az emberek világában kompromisszumokat kell kötni. néha élvezem mert szórakoztat ez a fajta bugyuta rajongás, de a legtöbbször bosszant. A gála azonban…nos, úgy tervezem, hogy fricskát dobok az újságírók orra elé, bár az ötletem egybehangzik a vágyaimmal. Kono kísérője is leszek. A két legszebb nő lép majd be az oldalamon. *Hendialára mosolygok, mivel semmivel nem vagyok tisztában, azzal sem, hogy talán fájdalmat okozok neki. Tudom, hogy ő is rajong értem, a maga kis finom módján, de mivel eddig csak más nőket akart az utamba sodorni, eszembe sem jut más, és ennek még örülök is, különben ő is szenvedne attól ahogyan megpróbálok a közelség ellenére is minél nagyobb távolságot tartani kettőnk között. * -Mellettem a helyed Hendiala, nem is vitás. Hacsak….nem hívott el más, vagy nem vársz más meghívására. Akkor természetesen visszakozom. *Ez is benne van a pakliban, Hendiala gyönyörű nő, bájos, fiatal…még angyalnak is. Persze a szívem szakadna ezer darabra ha így lenne, de az a fontos számomra, hogy ő boldog legyen, és akkor legalább nem lenne több dilemma, bár inkább szenvedek még ezer évig, életem végéig minthogy más karjában lássam. *
Kezdőlap 
//
//
//
