Tárgy: Re: The Juilliard School Kedd 17 Nov. 2015 - 16:32
Szabad játéktér!
Freya Spacey
Don't Hide Your Real Face
Dzsinn
make a wish!
☮ Főkarakter : ξ Caryeth
☮ Kor : 428
☮ Hozzászólások száma : 55
☮ Tartózkodási hely : ξ New York
Tárgy: Re: The Juilliard School Kedd 17 Nov. 2015 - 16:13
Edward & Freya
- Megint ez a ködös válasz... egyszerűbb lenne, ha nem mondana semmit. - lemondó sóhajjal rázom meg a fejemet. Még hogy nem lenne túlzottan ildomos kedvelnünk egymást? Miféle fura hozzáállás ez egyáltalán? Ez nem az illemről szól és mégis miért gondolja így egyáltalán? Az egész hozzáállása annyira furcsa, hogy el se tudom mondani és talán épp e miatt vagyok kíváncsi, hogy mi ez az egész egyáltalán, hogy miért viselkedik így és hogy pontosan ki is valójában és hogy mennyire ismert régen, vagy hogy mit tud rólam egyáltalán. - Ezen már azt hiszem meg sem kell lepődnöm. - nem fogom én ezt feszegetni, hiszen mi értelme lenne? Nem egy kedves ember, nem úgy viszonyul hozzám, vagy másokhoz, ahogyan az normális lenne, vagy hozzám biztosan nem, talán másokkal másképp viselkedik. Nem is érdekel, nem akarok ezzel foglalkozni, egyáltalán az egésszel nem akarok, majd akkor amikor már nincs mit tenni, mert jön az a... Na jó nem akarok arra gondolni, hogy ki kell venni belőlem egy kulcsot és szó szerint értve belőlem. Riasztónak hangzik még mindig annak ellenére is, hogy végül csak belementem a dologba. Mégis csak rólam van szó, a testemről és az ember nincs hozzászokva, hogy felvágják... vagy akármit is művelnek vele, főleg hogy nem tudok róla, hogy ezt olyan jól viselném. Vannak körülöttem fura dolgok, de nem igazán tudom,hogy ezek mik és mit jelentenek. - Ideje lenne, de ahhoz kellene egy kis kedvesség is, hogy mondjon nekem valamit, ami nem szolgálja az ön érdekét is. - csípős válasz ezúttal, mert engem is ki lehet hozni ám a sodromból, ha így állnak hozzám, ahogyan ő. Olyan lekezelő, mintha mindent jobban tudna, de közben megmutatja azt is, hogy ő dönti el, hogy mi az, amit elmondhat és mi az, amit nem... hát igazán kedves, hogy mit ne mondjak. Nem csoda, ha nem veszem a dolgot jó néven. - Nem fair bármit is mondania, amíg nem mond semmi konkrétat csak a levegőbe beszél tudja ugye? Akkor inkább ne mondjon semmit sem. - megrántom a vállamat. Miért jó az, hogy elülteti bennem a gyanakvást és csak rosszabbul alszom tőle, mint eddig? Eddig se voltam jól, az utóbbi napokban se kifejezetten. Magnusszal kell beszélnem, belőle kell kihúznom az igazat, ezt én is tudom, ahogyan azt is, hogy tud rólam valamit, amit én nem tudok, de nem tudom, hogy az mi lehet, ez a fickó pedig szándékosan csak pedzegeti itt a dolgokat, de direkt nem mond semmi konkrétumot, én pedig egy idő után ezen tuti, hogy felhúzom majd magamat, mert nem tetszik ez az őszintétlenség, nagyon nem. - Oh megbocsátok, kedves uram, legyen szép napja! - gúnyosan szólok még utána már szinte a hátának címezve a szavakat. Ott leszek, ő is tudja, nem kell azt mondanom, hogy így lesz, e nélkül is biztos lehet benne, hiszen tudni akarom azt, amit ő tud és persze nem is tehetek mást, mert ha jól sejtem így is úgyis elvenné erővel akár, amit akar. Jobb, ha belemegyek ebbe az abszurd kis játékba, de nem kell jó kedvvel tennem és ha már ennyire ezt akart, akkor tényleg utálhatom, megadom neki ezt a nagy örömet. Ha kedves lett volna nem így lenne, ha mond bármit... de nem, adott egy nyakláncot, ami védelmet ad ez igaz, de ezt is csak az alkunk miatt, nem azért, mert segíteni akart. Pedig valamit tud mégis oldjam meg én egyedül... hát köszönöm, tényleg nagyon kedves, talán rosszul gondoltam az elején egyáltalán nem olyan úrias a viselkedése.
Tárgy: Re: The Juilliard School Szomb. 14 Nov. 2015 - 9:32
Freya & Edward
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
- Úgy vélem, nem túlzottan ildomos kedvelnünk egymást. Talán veszélyes is volna. Így csupán abban kérem, hogy segítsen, majd eltűnök a hölgy életéből. – Már sikerült bebizonyítani, hogy ha arra hagyatkoztam, hogy álljon mellém, mindig ugyanaz fordult elő. Halálos veszélybe sodródott mellettem. Az most mit sem számít, hogy érzelmileg miről is szól mindez kettőnk között, a józan észnek kell diktálnia, nem pedig annak, hogy akár máshogy is alakulhatott volna kettőnk között, mint a hűvös távolságtartásnak. Egyetlen útnak azt tartom, hogy rideg vagyok vele szemben, kegyetlen, ezzel nem érdemelhetem ki az odafigyelését, amit egyébként mindenki felé oszt. Az őzikeszemű dzsinnlány mindig is a kedvesség mintaképe volt, akár fehérszárnyú angyalnak is születhetett volna. Érdekes, hogy most Magnus miatt emberként kell élnie az életét, pedig dzsinnként bármilyen kívánságot valóra tudna váltani. Lényegében csak saját magát nem tudja megmenteni. Én pedig nem érezhetem tisztemnek, hogy kirángatom a csapdából. - Igazán sajnálom, hogy nem vagyok jobban... a kedvére kisasszony. Ezen nem változtathatok, csupán az őszinteséget, és a támogatást biztosíthatom. A kedvesség, vagy az elegancia nem kenyerem. – Ismerem be kelletlenül, az úri viselkedés, körmonfont fogalmazásmód nem emel még a gentleman-ek sorába, csupán az alapvető udvariasságot intézem felé. Miyamme sosem értette, hogy miért nem lépek már tovább mint Constance ügyében, illetve a saját önmarcangolásomat tekintve. Meg sem próbáltam elmagyarázni, hogy kár is győzködnie, egyik tétel sem olyan, amin csak úgy könnyedén átsiklik az ember. - Szó sincsen széttrancsírozásról. A társam igyekszik majd fájdalommentesen tenni. Én hozzá sem érek majd Önhöz. Az illető nagyon hasonló, mint kegyed Constance. Talán ideje lenne megtudnia, hogy mi is valójában, jól mondom? – Kérdezek rá. Ha eddig nem éreztem tisztemnek, hogy felvilágosítsam, kit kéne látnia ha tükörbe néz, lassan úgy vélem, megérdemel ennyit. Minden helyett áldozatot vállal, s engem is beleértve a kihasználás áldozata. Meg fogom tenni, ám nem itt, nem most. Ezúttal lehetséges, hogy a távozás mezejére kéne lépnem hogy egyedül hagyjam a gondolataival. - Ezt nem áll módomban elárulni egy bizonyos alkunak köszönhetően. Ám ha igazán magába néz, hogy ki az, aki már Önhöz jó ideje közel áll, talán választ lel, hogy ki az aki egykor talán az elveszejtésén munkálkodott. Lássa meg szép hölgy, nem én vagyok az ellenség. – Pillantásom, és hangszínem továbbra is rém hideg, távolságtartó, ám a szavaim egészen mást sugároznak. Visszafojtott indulatot, amelyen aligha tudok uralkodni. Mégis amennyire lehet, visszafogom magam, hiszen csak így tudom elviselni azt, hogy láthatom, ám semmi többet nem tehetek meg kettőnkért. Ez így helyes. Ha itt végeztem, hátat kell fordítanom, és többé nem köt össze minket semmi más. Soha többé nem kell látnom, nem kell újra és újra összetörnöm az emlékétől. A nyakláncot átadva akaratlanul is a vállához érek, amitől megborzongok, holott az őszi fuvallat még nem indokolná. Talán nem veszi észre. - Az elméjére ható bármely hatástól. Így van. Nincsn választása. Pirkadatkor visszatérek. Legyen a Nashville-domb magaslatán, az utcai lámpa alatt. Akkor kész leszek felfedni egy újabb darabkát a kirakósból. Addig is, bocsásson meg, hogy zavartam. – Bólintok, és már megyek is. Mégis, talán érezheti, hogy figyelik. A tömegben hagytam két emberemet, akik vigyáznak rá, ahogyan az elmúlt napokban is, amióta a városba érkeztem. Amikor már az utca végén járok, akkor kapok csak a mellkasomhoz, mintha ezzel kicsit is le tudnám lassítani a belső erőmű zakatolását, szinte felrobban a felfokozott, s egyúttal visszatartott érzelmektől. Fáj. Őrjítően.
Tárgy: Re: The Juilliard School Szomb. 7 Nov. 2015 - 17:47
Edward & Freya
- Szóval szándékosan csinálja... érdekes hozzáállása van és nem... ezt nem pozitív értelemben kell venni. - elhúzom a számat, mert nem igazán tetszik a hozzáállása, vagy a hozzám állása. Segítenem kellene neki, de közben meg úgy viselkedik, hogy azt se tudom, hogy mit is kellene tennem, hogy egyáltalán elviseljem ezt. Elég idegesítő már csak a stílusa is, pedig azt várja, hogy segítsek neki, de csak nyugodtan gyűlöljem és utáljam. A legrosszabb az egészben, hogy pont ezzel a fura hozzáállással erősíti a kíváncsiságomat, amit nem kellene tennem. Nem kéne, hogy érdekeljen, hogy mit és miért csinál, nem szabadna foglalkoznom vele. Sőt talán faképnél is kellene hagynom, ha nem venném amúgy komolyan a fenyegető szavakat, de hát az a baj, hogy azt nagyon jól érzem, ha nem tenném meg, amit akar, akkor nem tehetném mást elvenné erővel. Akkor már könnyebb önként belemenne, de ettől még nem mondom, hogy túlságosan lelkesítő is. Nem fogom örömmel megtenni, amit akar, mert a stílusa ugyanúgy nem tetszik, ahogyan eddig és még csak nem is próbál egy kicsit legalább kedvesebb lenni, vagy valami. Túl hideg... igen ez a jó szó, iszonyatosan hideg és komoly. - Ezt azért nehéz elhinni egy olyan valakinek, aki ennyire... olyan, mint maga. - hogy nem ártana nekem, miközben belőlem akar kihalászni egy kulcsot... hát azért ezt nehéz elhinni. Azt sem tudom, hogyan akarja megtenni, lesz érzéstelenítés, vagy simán altatás, vagy csak szenvedjem végig azt, ami történni fog? Hamar választ kapok erre is. Nem éppen fájdalommentes... remek! Erre csak még inkább elhúzom a számat. Rendkívül lelkesítőnek nem mondanám a beszélgetést, akkor sem, ha cserébe kérhetek valamit. A fájdalom nem sok embernek jó, kivéve a fakírokat gondolom, de ők meg valahogy képeske kizárni, én ilyesmit nem tudok. - Szóval fájni fog... széttrancsíroz és... vagy ezt nem akarom tudni? - nem, nem vagyok benne biztos, hogy akarom tudni a válaszokat. Félek tőle, hogy olyasmit mondana, ami megrettentene és amitől megijednék és még az ígért jutalom se tudna rávenni, hogy önként menjek bele ebbe az egészbe. Az viszont így is nehéz, hogy mit is kérjek, főleg védenem kellene magamat, csak épp még nem tudom, hogy mitől. Tudni szeretném, hogy mi történt velem, hogy miért van az a sok rémálom és hogy Magnusnak mi köze van az egészhez, de abban biztos vagyok, hogy valami a fejemmel csináltak, csak épp még nem tudom, hogy mit. Jó lenne tudni, de ő sem oldhat meg mindent, de talán... talán védelmet adhat nekem és már az is valami. - Hogyan tudhatnám meg, hogy ki tette? - csak megrázom a fejemet és halkan sóhajtok egyet. Tudom, nem várhatok mindenre választ tőle. Egyelőre még azt sem értem ő hogyan tud effélét. Még nem értem ezt az egészet, magamról sem tudom, hogy mi vagyok pontosan, csak egyre inkább érzem, hogy nem átlagos ember. Furcsa az egész, és valahogy most ott tartok, hogy megpróbálom figyelmen kívül hagyni a zavaró gondolataimat és valahogy csak... nem foglalkozni a túlbonyolítással. Nem gondolkodom távlatokban és nem akarom összerakni a kis kirakós darabokat, de majd annak is eljön az ideje valamit. Közben ő közelebb lép és én valahogy a helyett, hogy ettől frászban lennék furcsa megnyugtató érzés lesz úrrá rajtam. Ezért van, hogy bár tétován, de bólintok. A nyaklánc a nyakamba kerül, én pedig érzem a hűvös fuvallatot, mintha csak jelezné, hogy az elmém védelem alatt áll. - Köszönöm! Bár még így sem tudom ki ellen véd és persze... az is lehet, hogy nem működik... de remélem. Bíznom kell önben, úgy se tehetek mást igaz? - legalábbis attól tartok nem igen van más választásom. El kell hinnem neki, hogy segíteni tud és akar is nekem, hogy képes rá és hogy az a fájdalom nem lesz olyan nagy, mint amit most elképzelek. - És akkor most...? - nem is tudom, dolgozom most, nem mehetek csak úgy el, de azt hiszem azt az őszinteséget láthatja az arcomon, hogy ha most elmegy, nem fogok csak úgy elszaladni. - Dolgozom még vagy 3 órát. - futólag pillantok csak le a karomon lévő órára. Igen, még van bőven dolgom itt és nem értékelnék különösebben, ha most csak úgy lelépnék innen.
Tárgy: Re: The Juilliard School Pént. 6 Nov. 2015 - 8:20
Freya & Edward
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
- Amit Ön pedig túlzottan is. Az érzések tévútra vezetnek, meg kell követnem, ismét, ha úgy véli, hogy sértő vagyok. Bizton állíthatom, csupán bizonyos mértékig áll szándékomban. – Bólintok, valóban nem akarom megbántani, ám mindig így alakul. Annyira mások vagyunk, és talán ő volt az egyetlen a hosszú évszázadok során, aki képes volt elfeledtetni pár röpke hétre a múltamat, azt a sötéten kavaró emlék-zuhatagot, amellyel az örökkévalóságon át meg kell bírkóznom. S Freya úgy intézi ezt, hogy érezzem, lelkem komor mélység, ám inkább ő mondja ki, mintsem a saját tükörképemmel vívott harc során bukjak el. A lány igazi nemeskisasszony, mindig is az volt, még ha a modern világ, és az ármánykodó ellenlábasai megpróbálják mindezt kiírtani belőle. Mindig maga volt a tökély, ostorcsapásai is helyén kezelendők. Tudom jól, hogy úgy véli, minden szavammal belégázolok, holott önzésemen túl valóban látni kívántam őt, s arról biztosítani, ezúttal talán mégicsak segítségére lehetek. A keserű szavak folytán ellenben megrezzenek, most úgy kezel, hogy én is csak bántani vágyom. Erről szó sincsen, nem akarnám őt manipulálni. Ígéretét jöttem betartatni, erre már nem emlékezhet. Ha távozom majd, bíznom kell abban, hogy többé nem lesz senki játékszere sem. Hiszen oly könnyed, szinte táncol a széllel, miért kötné gúzsba halandó, vagy természetfeletti? - Hogyne lenne? Alkut kínálok hölgyem. Valamit, valamiért. Pusztán bízom, hogy őszinteségem nem elrettenti, hanem felnyitja a szemét, sosem ártanék Önnek. – Itt elmosolyodom. – Azon felül, hogy maga a prodecúra nem éppen fájdalommentes, ezzel tisztában lehetünk. – Nem akarok én kíméletlen lenni, vagy egy szadista mészáros, nem fog belehalni. Elvileg. A lelkére értettem, hogy nem leszek egy a körülötte ólálkodó árnyak közül. Sorsunk két alkalommal is összekovácsolódott már, szándékosan nem fedem fel múltunk részleteit, nem kívánom zavarba hozni. A magam dolgát szintén akarattal nem nyitom meg előtte, nem vágyom a sajnálatára. Freya egyébiránt is kedves, segítőkész, még maróbb volna a fájdalom, ha kényszeresen úgy érezné, segítenie kell. Jobb, ha mindaz, amit adni akar, vásárhoz hasonlatosan értékkel bír. Nem tudom nem megmosolyogni, ahogyan mint holmi lurkó az édességboltban azt sem tudja, hogy mihez kapjon. Sorolja a lehetőségeket, s én nem állítom meg. – Nem gondoltam, hogy ilyen nagy árat kér a hölgy. Úgy véltem, egyetlen szívesség is elegendő lenne, ám miért is ne? Vegye el, ami jogosan jár. S mint olyan, egyet kell értenem, támogatom a dolgot. Mindazonáltal az emlékeit én sem adhatom vissza. Túl erős bűbáj, még kegyed maradandó sérülést szerezne, és azt nem akarom. Az, aki Öntől elvette, ő megtehetné. Ellenben, jószándékom jeléül, ám legyen. – Közelebb lépek, mert bár intimmé fajul a helyzet, most kevesen sündörögnek kettőnk között. S a belső zsebemből medált húzok elő, amelyet a embereim egyike, egy dzsinn készített el, pont Freya számára, ha majd egyszer szükségünk lenne rá. A lány már korábban is áhított ilyesmit, a dzsinn teljesítete a kívánságot, igaz a tárgyat nekem adta. Mielőtt hozzáérnék, levándorol pillantásom az őzikeszemekbe. – Szabad? – Kérdezek rá kellemes férfihangomon, és ha megkaptam a zöld utat, átemelem a nyakán, és a következő pillanatban érezheti, hogy könnyed, finoman hűvös szellő járja át az elméjét. A hűvösség ugyan csakhamar távozik, ám ha a későbbiekben a védelemre gondol, tudni fogja, hogy ott feszül az elmélje körül, akár egy pajzs. Még én sem tudom eltávolítani (sem Magnus), még csak koncentrálnia sem kell rá. – Most ennyi. A későbbiekben segítek, hogy megtalálja az emberét. Hogy együtt megtaláljuk. – Lépek hátrébb, nem akarom, hogy zavar táncoljon az orcáján, voltunk ennél közelebbi kapcsolatban is, amiről úgymond nem szükséges tudnia. Sőt, mindenkinek jobb így.
Tárgy: Re: The Juilliard School Csüt. 29 Okt. 2015 - 20:16
Edward & Freya
- Lányregény? Nem uram... szépirodalom. Olyan, ami érzéseket rejt, amit ha jól sejtek akkor ön nem igazán ismer. - túlságosan kimért, túlságosan megfontolt és láthatóan nem gondol bele semmibe, amit más érezhet. Én legalábbis ezt látom rajta. Szó nélkül azt várta, hogy fogadjam el őt, az érkezését, egyáltalán azt, hogy ide jön és csak úgy azt mondja ismer. Nem az lenne a fair, ha ezt nem a munkám közben tenné meg, ha elmondta volna kicsoda valójában, ha tényleg elmeséli, hogy honnan ismer, hogy mit tud rólam, hogy ki voltam a múltban, amiről nekem fogalmam sincsen. Nem, ő e helyett csak ködösen beszél, fensőségesen, mintha nem is lenne jogom tudni a részleteket. Egyszerűen csak tegyem meg, amit kell, amit akar, pedig még azt sem mondta el, hogy mi az. Igenis ha már annyira úriember, akkor minimum úgy kellett volna kezdenie, hogy elmondja, hogy ki ő és nem pedig ezzel a ködös utalgatással, és hogy utálnom kell őt és hogy ő épp ezt igyekszik elősegíteni a mostani viselkedésével is. Miért miért kellene utálnom valakit, akit még csak nem is ismerek? És miért segítettem neki bármiben is a múltban, ha már akkor is gyűlöltem őt? Kényszerített talán? Akkor viszont nem várhat tőlem bizalmat, vagy nyitottságot, hiszen nem tudok róla semmit, ő pedig nem is mond nekem semmit sem magáról. - Tehát ezzel azt mondja, hogy... nincs is választásom? Így is úgy is az lesz, amit akar, csak az a kérdés, hogyan. - keserűen ejtem ki a szavakat. Tényleg úgy érzem, mintha napról napra csak sodródnék az árral, mintha minden nap másnak lennék a játékszere. Egyik alkalommal azt kell tennem, amit Magnus vár el tőlem, miközben ott motoszkál bennem a gyanú, hogy valami van a háttérben, amit nem mond el nekem, aztán felbukkan ez a fickó és a nyomomban liheg talán még a maffia is. Mégis hogyan lehet ezt egyáltalán elviselni? Én már igazán nem tudom, azt sem hogy mit kellene mondanom erre. Igen az egy lehetőség, hogy legalább kérhetek is cserébe valamit, de attól még nem valami örömteli hír, hogy kín és fájdalom vár rám mindenképpen, nem tehetek ellene semmit sem. Így is úgyis szenvedni fogok, hogy ő hozzájusson ahhoz a kulcshoz, ami bennem van. Akárhogy is, de ebbe még belegondolni is iszonyatosan bizarr lehetőség. Nem csoda, hogy nem tudok most nyugodtan gondolkodni. És mi van, ha nem teljesíti, amit kérek, ha nem képes rá? Igen, ahogy ki is mondja ő sem képes bármire, viszont nekem így is úgy is vállalnom kell a következményeket. Nem valami lelkesítőek a lehetőségeim... újfent. Az utolsó szavai lepnek meg igazán, az eddigi fenyegetettséget enyhíti kicsit, hogy megért legalább, hogy talán próbálja, ha nem is megy neki maradéktalanul. - Meg tud védeni attól, hogy újra az elmémmel játszanak? Ezt el tudja érni? - nem tudom, hogy ki ő és talán nem jó a döntésem. Nem tudom, hogy mire képes és abban sem vagyok biztos, hogy ez a megfelelő kérés cserébe, de nem kérhetek olyat, hogy mindentől mentsen meg, hogy biztosítson nekem normális életet. Erre biztos, hogy képtelen lenne és ha túl sokat akar a szarka... én csak azt akarom hát, hogy ne legyen ilyen újra. Az emlékeimet akarom vissza, de nem akarom, hogy újra elvegyék őket. - Meg tudja találni azt, aki ezt tette velem? El tudja érni, hogy... felismerjem? - nem is tudom, valahogy? Valami módja kell, hogy legyen, hogy megtaláljam, mert ilyesmi nem történik magától. Ha nem is tudja ő maga felszabadítani az emlékeimet, de segíthet benne, hogy ha olyannal találkozom,a kit ismernem kellene, de nem ismerek, akkor mégis csak tudjam hogy ki az illető. Nem is tudom... azt hiszem ez a legfontosabb nekem. Úgy érzem, amíg nem tudom, hogy ki voltam, addig azt sem fogom tudni, hogy ki vagyok jelenleg.
Tárgy: Re: The Juilliard School Szer. 28 Okt. 2015 - 7:28
Freya & Edward
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
Azt hiszem legalább abban a tekintetben tökéletesen sikerül a tervemet végrehajtani, hogy nem indítok el benne szimpátiát. Nincs rá szükségem. Ahogy mondtam, akkor nyújt biztos táptalajt a kettőnk feszülő ellentétnek. Felesleges túlbonyolítani mindezt, csupán azért jöttem vissza, hogy szolgáltassa nekem a megőrzött kulcsot. Felesleges azon tűnődnöm, hogy látni akartam ismét, hiszen ha meg akartam volna tenni mindezt, már korábban itt vagyok. Önző érdekeimet szolgálja csak gyűlölete, amelyet oly éhesen próbálok tőle kicsikarni többedszer, talán ezúttal sikerrel járok. Ha nem lát át rajtam, minden rendben lesz. Tételezzük fel, hogy fogvatartói alaposan elhomályosították már érzékeit, s nekem sem a dzsinnre, csupán a kincsedládiákra lesz szükségem, amely ezúttal a méhe. Csakis abból a szempontból van jelentősége, hogy a lányt segíteni fogja az angyal, így nem fog belehalni a nem kevésbé véres manőverbe, a gyógyítás majd megkönnyíti, hogy ne a karjaim között vérezzen el. Kivéve ha Diablo, vagy a sötétben rejtőző segítője valamely módon leárnyékolta ezt, s akkor komoly bajban leszünk. - A drága hölgy úgy tűnik, túl sok lányregényt olvas, ha így be tudja azonosítani. Jómagam viszont száműzöm az íly túlfűtött irodalmat, megzavarja a józan gondolkozást. – Aprót emelek a vállamon, s majd vissza is ejtem, a sors iróniája, hogy ő már elfeledte hogy milyen is volt egykor. Pontosan olyan, mint amit most említett. Régen volt már igaz, s az ármányos démon bizonyára a saját képére formálta őt. Nos igen, nem árt, ha haladunk a korral, nekem kevésbé sikerült, konzervatív vagyok, a régi eszméket követem, amely alapján bármilyen sötét is a lelkünk, az alapvető udvariasság nélkülözhetetlen kelléktár egy úriember életében. - Aligha. A kegyes hazugság lidércfénnyel táncoló mocsár mélyére vezet, ahol csakis a pusztulás várja Freya. A nyers hazugság, bármilyen húsbatépően kínzó... életben tart. S bizalmat szül. Ahogy mondtam, bíznia kell bennem, ellenkező esetben nem pusztán a módszer lesz nyers, a következmények is. – Biccentek, miután már látom, hogy hajlandóságot mutat. Nem mondom, hogy most, ebben a percben fogom elragadni, hiszen igen feltűnő lenne, ha a munkájából kell elrángatnom. Szükség szerint hathatok a főnökére, ám ha Freyához hasonlatosan Diablo hatása alatt van, nem szándékozom feltűnést kelteni. Találkozhatunk majd egy más alkalommal. Végső soron készüljön csak rá, akár lelkiekben is, ezen az egy napon már nem múlik. Akár holnap este. Többen is elhaladnak mellettünk, a fiatalok mulatsága lassan kezd hangulatosabbá válni, a lány jelenléte nem feltétlenül szükséges, szóval tudom tartani még vagy egy fertályórán át. Beljebb lépünk, az egyetem küszöbén át az egyik aulába, ahol kényelmes fotelek felé invitálom, ahol megvárom, hogy helyet foglaljon, majd megteszem én is. – Nem vagyok úgynevezett dzsinn, hogy a kívánságot feltételhez szabjam, ám csak módjával. Bármennyire is úgy tűnik, nem vagyok mindenható. Varázslattal, manipulációval, s ha szükséges, nyers erővel. – Nem teszem hozzá, hogy valójában a lány a dzsinn, aki gyorsan megtalálná a módját, hogy akár egy sárkányt is elpuszítson. Túl régóta élek, tudom, hogy ha egy dzsinn ráébred a saját hatalmára, mindenkit el tud söpörni. Kiváncsian tekintek rá, eddig rezzenéstelen tekintetemben mintha lassan éledő derü honolna. Vajon mit fog kérni? Az őzike szempár úgy tűnik, már most vad táncot jár gondolatai mezsgyéjén, s kész vagyok segítségére lenni. Ahogyan sejtem, nem most fog kiderülni a válasz, jelenleg tűt kutat a szénakazalban, egy esélye van, hogy valódi eszközt kapjon a kezébe, amellyel visszavághat, s a saját ura lehet. - Nem győzöm hangsúlyozni, miszerint részvétemről kell biztosítanom. Ön igen kedves teremtés, ártatlan, űzetett vad, s mint olyan, könnyű prédája azoknak, akik a sakktáblák bizonyos oldalán állnak. Ha módomban áll, támogatom a törekvéseit. Megérdemli, hogy ezúttal az Ön javára billenjen a sors mérlege. – Azt már nem teszem hozzá, hogy szavaim az előző alkalommal is hasonlóan hangzottak, akkor a lány a kevés idő miatt nekem segített, s nem a saját boldogulását kereste. Most talán úgy lenne az udvarias lépés, ha előbb teljesíteném a kivánságát? Ám mi lesz, ha az idő homokja ezúttal ellenemben fog leperegni, és mindez végzetes döntésnek bizonyul? Önzésem határtalan, meglehet eljött a perc, hogy meghúzzam azt a bizonyos végső határt, amely a lemondás alap kelléke.
Tárgy: Re: The Juilliard School Kedd 27 Okt. 2015 - 13:49
Edward & Freya
Olyan az egész fickó a kiállása, a megjelenése, mintha valahonnan a múltból szalajtották volna. Próbálom én értelmezni, amit mond, próbálom kezelni a hirtelen felbukkanást is, de egyáltalán nem megy könnyen. Nem ismerem, halványan sem dereng róla semmi sem, érthető, hogy nem bízom benne és amikor valaki még azzal is nyit, hogy nem zavarja, ha gyűlölöm... na az nem valami megszokott, de talán mégis ezzel ad egy kis bizalmat, bármennyire is furán hangzik ez. Csak egyelőre még nem tudom azt, amit mondani akar és az indokot, ami miatt itt van, na ez nagyban megnehezíti a viszonyulásomat majd hozzá, bármennyire is próbálok most még oldódni és nem negatívan kezelni őt. Mesterséges rózsaszín burok.. ha tudnám, hogy mire gondol akkor már most belé fojtanám még a gondolatokat is, hiszen úgy fest nem tud rólam olyan sokat, a jelenemről legalábbis nem. Az életem nem burok és nem is rózsaszín, már nem. Igazából talán sosem volt az, maximum volt idő, amikor próbáltam ebben hinni, de az sem tartott sajnos túlságosan sokáig és nem hiszem, hogy valaha is képes leszek abban hinni, hogy az életem igazán jóra fordulhat, maximum abban reménykedem, hogy idővel legalább hellyel-közel jobb lesz, mint ami most van. De természetesen azt is tudom, hogy ehhez nekem kell sok mindent megtennem. Nekem kellene megbocsátani Magnusnak, de ehhez az kell, hogy először utána járjak a múltamnak, hogy megtudjam ki vagyok, hogy visszakapjam az emlékeimet, amiket elvettek tőlem. Addig nem vagyok képes csak úgy tovább lépni, hiszen így olyan, mintha azt sem tudnám, hogy ki is vagyok valójában. - Komolyan úgy beszél, mintha egy Jane Austen regényből lépett volna ki... - csóválom meg a fejemet. Nehéz kiigazodni a szavain. Én aztán igazán szeretek olvasni, tényleg nagyon, de ez a régies beszéd még nekem is új és szokatlan és néhol határozottan nehéz értelmezni. Igaza van, én az a típus vagyok, aki még a jelenlegi rossz körülményei ellenére is törekszik a boldogságra, aki próbál valahogy olyan utat találni magának, amiből valami jó sülhet ki, ő pedig szimplán bevállalja azt, hogy gyűlölöm és még csak változtatni sem akarna rajta, sőt határozottan ellene van? Ez nekem egyszerűen érthetetlen és furcsa, bár... nem nehéz elérnie, amikor rátér a lényegre, a kulcsra, hogy hol a helye, amiről nekem nem kell tudnom, mert elég ha ő tudja. Nem csoda, hogy alig hiszem el, amit mond, képtelenségnek tűnik, nagyobb képtelenségnek, mint eddig bármi az életemben. Próbálok nagy levegőt venni, hogy megnyugodjak és ne legyek még mindig pánikban, pedig nem lenne csoda, ha itt hagynám faképnél, de abban igaza van, ha ez az egész igaz, akkor nem fogja csak úgy annyiban hagyni. Látszik a tekintetén, hogy eltökélt és arra már sokszor rá kellett jönnöm, hogy ezekben a rémes játszmákban, maffiózók, furcsa lények és gonosztevők között én az egyik leggyengébb láncszem vagyok. - Nagyon biztató. Nem mondták még önnek, hogy néha a kegyes hazugság... jobb, mint az igazság? - kelletlenül húzom el a számat, de talán ez félig beleegyezésnek számít. Talán... nem tudom még én magam sem. Az a baj, hogy azt érzem jó eséllyel tényleg nincs választásom, jó eséllyel tényleg nem tehetek semmit sem az egész ellen, akkor is megtörténik, ha nem akarom. - A szívesség bármi lehet? Bármit meg tud tenni... varázslattal? - vagy hogy a fenébe, mert még ezt a részét sem igazán értem. Vérrel és mágiával... valami boszorkány lenne a pasas, vagy mi a fene? Fogalmam sincs. Azt viszont tudom, hogy jól át kell gondolnom, hogy mi is legyen az a szívesség. Valami olyan, amit meg tud tenni, de amit nem kérhetek senki mástól és ami igazán fontos. Hogy védelmet kapjak a maffiától, hogy visszakapjam az emlékeimet, de azt talán csak az adhatja vissza, aki elvette, hogy tudjam ha valakit láttam már életemben, hogy így van, hogy legalább derengjen, vagy jelezzen valami vészkapcsoló... nem tudom, olyan ez, mint amikor a szegény embernek csak egyetlen kívánsága van és nem tudja eldönteni, hogy mi is legyen az. Esetemben sem túl egyszerű feladat.
Tárgy: Re: The Juilliard School Vas. 25 Okt. 2015 - 22:01
Freya & Edward
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
Türelmesen állom ostorcsapásait, amelyek az ismeretlenség csápjaiból adódnak. Nemlétező emlékei égigérő falként, megannyi téglából állnak össze, amelyen nem tud áthatolni, s a túloldalán állok én, az idegen, akiben egy cseppnyi bizodalma sem lehet. Megtehetném, hogy erőnek erejével vonszolnám át, vállalva a kockázat fájdalmát, amely a leány ép eszének elveszejtésével jár. Lehetnék manipulatív pók, amely szépen lassan behálózza, s erényét sem kímélve oly könnyedén ragadja el a sötétbe, amelyből nincs menekvés. A sors iróniája, hogy sosem akartam neki rosszat. Hiába taszítottam volna el, mindig visszatalált, ebből fakadt a közös erőnk. A ragaszkodásából, a barátaiba vetett hitéből. Ez a hit az, amelyből örökös hátrálásom is fakad, a múltam túl komor, hogy ismét leragadjak mocsarában, és megnyugvást leljek. Freya világa még emlékek nélkül is oly teljes, árnyék vagyok csupán, olyan kósza, tovatűnő szellemalak, amely nem lehet részese a tünemény sorsfonalának. - Freya.. hölgyem. Nincsen szükség magyarázkodásra. – Hárítom el finom, könnyed eleganciával, mintha nem is az életéről, a múltjáról folytatnánk húsvavágó diskurzust, csupán a verőfényes napsütést látva mondanánk az esernyőről. Nem kívánom őt lekezelni, annak ellenére, hogy képességeim, s korom folytán komolyabb a tapasztalatom, ám emlékei nem-léte még inkább fölé emel. Számomra ő egyenrangú, és ha segít, megtalálhatjuk a titok nyitját. Távozom, s ő ismét visszamerülhet a mesterséges burok rózsaszín világába. -Nem akarom megsérteni kedvesem, ám Ön megteszi, ha úgy véli, törekvésem arra irányul, hogy kedveljen. Gyűlölete legyen csak maradandó, a józan eszére apellálok akkor, amikor a segítségét kérem. – Többször is eljátszottuk már ezt, tanulhatnék a hibáimból. Ösztönösen törekszik a boldogságra, nem foghatja fel ép ésszel, miért akarok távolmaradni attól a táncparkettől, ahol ő ropja álombaillő táncát. Tekintetem, testtartásom merev, távolságtartó, ám az az ösztön, amelyet még az emlékekkel sem rabolhattak el tőle, a csalhatatlan szimat, a kivételes hallás bizony a kezére adhat, és láttathatja vele, hogy a kemény maszk mögött mindez kérlelés, ne akarjon kedvelni. S egyértelmű a kép, jómagam mindig is többre tartottam őt egyszerű barátnál, fegyvertársnál, ám mindez plátóinak sem volt mondható, leszámítva bizonyos értelmetlen, visszavonható eseményt, amelyre az idegen boszorkány a kezeimre játszva jótékony fátyol-függönyt húzott. Sosem akarnám, hogy Freya emlékezzen ránk, mindarra, amik voltunk. - Vérrel, és mágiával. Fájni fog, ezt megígérhetem. Viszont túl fogja élni, és bármit kérhet. Egy szívességet. Nos.. megkapom amit akarok? – Kérdezem színtelen hangon, amelyben nincsen fenyegetés, az őszinteségemre kell támaszkodnia. A mágia alatt természetesen az angyali segítőm gyógyerejét értem. Az, hogy hogyan került a méhébe, egy másik történet, és meg kell érteni, nem egy modernkori esély keretein belül szándékozom fényt deríteni. Ellenben ha az éj újabb esélyt sző számunkra, hogy találkánk egy későbbi időpontban folytatódjon, meglehet még múltjának eme részlete is – bizonyos szemszögből – felfedésre kerülhet.
Tárgy: Re: The Juilliard School Szomb. 24 Okt. 2015 - 19:33
Edward & Freya
Rettenetesen frusztráló az, amikor nem emlékszel dolgokra, az amikor tudod, hogy ott kellene lenniük a fejedben az információknak és talán ott is vannak, de még sem férsz hozzájuk, én pedig tényleg nem tudom hogyan is kezeljem ezt. Itt egy fickó, akit állítólag ismerek, aki szintén ismer engem, de csak egyikünk van tisztában a részletekkel, jelen esetben ő. Én pedig csak állok itt és fogalmam sincs, hogy mégis mit mondjak neki, hogyan kezeljem a helyzetet és még csak nem is igazán értem, hogyan adhatnék vissza valamit neki, amiről halvány emlékeim sincsenek. Nem tudom, hogy hol van az a kulcs, biztos hogy nem találkoztam eddig még olyannal a kis ajtónyitó fémdarabkák közül, amit nem tudtam, hogy mire való. Nem lehet a kulcscsomómon és nem is hordom magamnál máshol, akkor pedig mégis hogyan segíthetnék neki? - Én... én megértem, de ettől még ez az egész számomra akkor is furcsa és nem tudom... nem tudom gyorsan kezelni. - sem a helyzetet, sem pedig ezt az egész szituációt és még most sem tudom, hogy ugyan mit is kellene tennem, hogy jobb legyen. Még mindig nem tudom, hogyan segíthetnék neki vagy azt, hogy egyáltalán akarok-e, mert nem tudok róla semmit sem és azt sem feltétlenül hiszem el, hogy azt a kulcsot rám bízta. Lehet, hogy mást akar tőlem, el akar csalni valahová. Olyan sok minden történt mostanában velem, hogy talán érthető, ha nem tudok csak úgy bizalommal fordulni egy ismeretlenhez, és gond nélkül elhinni azt, hogy tényleg ismertem és csak a segítségemet kéri. Lehet más célja, lehet a neve is hazugság. Rendkívül udvarias, de ha nem emlékszem rá, akkor bármit mondhat, nem hihetem el csak úgy minden szavát. Még ha meg is adom neki az esélyt, hogy elmagyarázza, attól még nem biztos, hogy hinni is fogok neki. - Ha azt akarja, hogy ez ne változzon, akkor tényleg jó így, ha nem mondd semmit. - húzom el a számat. Na igen, épp mondhatni eredetkutatok, és próbálok rájönni, hogy ki vagyok valójában, hogy milyen volt az életem, és ez a fickó láthatóan tud rólam dolgokat és persze esze ágában sincs elmondani, hogy mit, vagy hogy ki voltam akkor, vagy hogy miért gyűlöltem és ennek ellenére miért tartottam meg a titkát, őriztem meg azt a kulcsot. Nem igazán értem én ezt az egészet már, pedig csak válaszokat akarok, de nem olyan válaszokat, amik ez után következnek, mert na azt nem akartam hallani, hogy bennem van az a kulcs, még hozzá szó szerint, még hozzá nem csak a fejemben, a gondolataim között van a helye, hanem konkrétan belém... Jó ég, erre végképp nem akarok gondolni! Ezek után már talán nem is számítanak a szavai, a bizalomról meg a gyűlöletről, hiszen... lássuk be arról beszél, hogy lényegében ki akar szedni belőlem egy kulcsot, ami a méhemben van? Ez teljesen abszurd, nem csoda, hogy finoman szólva is pánikba esem a hírtől. - Persze, mintha ez ilyen egyszerű lenne. Még... még az sem biztos, hogy el kell hinnem ezt hiszem totálisan abszurd az egész, még hogy bennem van az a kulcs! És... ha így is lenne, akkor mégis hogyan szedné ki egyáltalán? - ez a legnagyobb képtelenség, amit eddig hallottam, és ha most azt mondja, hogy jön egy jó nagy szikével és szétszabdal, akkor abban a pillanatban hagynám faképnél és jó eséllyel a munkámnak is annyi lenne mára, mert hogy ilyen idegállapotban nem tudnék italokat felszolgálni, az ezer százalék. Határozottan úgy érzem már, hogy reszket a kezem, ezért is fonom karba, hogy legalább ne legyen olyan rémesen látványos a dolog. Mégis mit kéne erre mondanom? Igenis, amíg nem bizonyítja addig még csak az ötletet sem hiszem el, az egész teljességgel képtelenség!
Tárgy: Re: The Juilliard School Szer. 21 Okt. 2015 - 21:30
Freya & Edward
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
Mi lenne a legtriviálisabb megoldás? Nem magyarázkodom, az este folyamán amikor elindul hazafelé, varázslattal ütöm ki, elviszem a külvárosi raktárak egyikébe, hogy ott aztán puszta kézzel tépjem ki a méhéből a kulcsot. Ehelyett mit teszek? Próbálok rá hatni. Segítőkészen fellibbentem az emlékeit takaró fátylat. Szavakkal. A válasz nem is lehet kétséges, egyre riadtabb arcot vág, mint egy ketrecbe zárt kismókus, aki attól tart, nem csak hogy megnyúzzák a bundájáért, még a husa is levesbe kerül majd. Érdekes felvetés így a részemről, a mókusleves biztosan nem egy ínyencfogás. Különben meg Freya ha már állat, és elvetjük a dzsinn jelleget, inkább hasonlít egy őzhidára, nem pusztán a szemei miatt, ahogyan megrezzen, az maga a kecsesség, a kellem, a báj, amit mindig is csodáltam benne, noha ezt lepleztem, rideg stílusomhoz aligha illene a kifinomult udvarlás. S vajon mit is adhatnék én egy nőnek? Fájdalmat, veszteséget. A múltban megtörténtek is ezt igazolják, tanultam a leckéből, az élet kiváló tanítóm volt. S az emlékek gyűlnek, halmodóznak, hogy soha ne felejtsem el, ostorozhassam magam, a baklövéseim megismételhetően ugyan, a következmények ellenben nem maradnak el. - Néhány napot maradok New Yorkban, hölgyem, nem többet. Így bocsássa meg türelemtlenségemet, a percek olybá tűnik, száguldanak e pillanatban. Megteszek mindent, hogy ne siettessem, ámbátor az időm vészesen fogy. – Szavaim pergők, s a végtelenségig udvariasak. Érződik belőle a határozottság, tudom mit akarok, s el is érem azt, mindezt ellenben ameddig csak lehet a jóízlés határain belül teszem, nem leszek tőle arrogáns. A jólnevelt modor viszont csak egy határig tartható, az önzésem ugyanis már más lapra tartozik. Éreztetem vele, hogy nem engedek a huszonegyből, s csak rajta áll, milyen módszert választunk mindarra, amelynek be kell következnie. Kérdésére sötét árnyék suhan végig az arcomon, bármennyire is ügyesen palástolom egykori érzéseimet, a lány a modern kor, és a folyamatos emléktörlések ellenére sem süppedt bele az útszéli kis senki szerepébe. Ráébred az ellentmondásra, amelyet e pillanatban kényszernek érzek feloldani, így anélkül, hogy ránéznék, vagy megköszörülném a torkomat, aprót ingatok a fejemen, mintha a kérdés nem is volna helyén való. - Aligha számít, hogy hogyan alakult a kapcsolatunk. Ön volt oly kedves, hogy mindezt felajánlotta. Gyűlölete ellenére. – Végeredményben mindkettő igaz. Tenni akartam róla, hogy a lány küzdje le mindenkivel oly kedves természetét, és fordítson hátat, ne érezzen úgy, ahogy, ő mégsem hagyott magamra, és amikor rajtunk keresték a kulcsot, még volt időnk elrejteni. Benne, amely minden logikát megalapozva pokoli fájdalommal járhatott, csoda, hogy a dzsinn az azonnali angyali gyógyítás mellett is megúszta ép elmével. Visszatekintek rá, végigjáratom íriszemet a lány esti lámpafénnyel megvilágított csinos arcán, hogy megfürödjek zavarában, amely lassan átjárja vénáit, magával ragadja, mint tavaszi fuvallat a cseresznyevirág termését. - Egyről a tizenkettő közül. Nem szükséges tudnia, vagy emlékeznie, csupán bíznia. Amely pontosan tudom, alaptalanul nagy ár egy idegennel szemben. – Húzom félre a felöltőmet, a belső zsebemben egy aranyláncon tizenegy különböző kulcs van felfűzve, méghozzá mind más és más anyagból. A legegyszerűbb gagátból a különlegesebb gyémántig. Csak a kulcsok kisebb vagyont érnek. Mégsem kincs az, amelyet nyitnak, számomra legalábbis értékesebb az, amely a kamrában rejlik. Nem követem, ahogyan hátralép, suttogó hangszínem megmarad, amelyet a mágiának köszönhetően immár a fejében hall. - Küzdhet Freya, de nem menekülhet. Ha nem most, majd egy más alkalommal. Ahogy kényelmesebb. Ha bántani akartam volna, megteszem. Megmondtam, gyűlölnie kell, és ezzel ne fukarkodjon. A kulcsra ellenben szükségem van. – A pillantásom mindazonáltal hogy mily rideg a szituáció, nagyon is kedves, barátságos, nem tudok átnézni rajta. Sosem tudtam. Tetteimmel igyekeztem bántani őt, csak éppen... sosem volt olyan átlagos, ahogyan a többség kezelte.
Tárgy: Re: The Juilliard School Szomb. 17 Okt. 2015 - 10:17
Edward & Freya
Nem egy megszokott dolog, hogy valaki csak úgy előbukkan a semmiből és kiderül, hogy ismer... na mások életében. Az enyémben nagyon úgy fest, hogy a végén még általánossá is válhat az ilyesmi. Kész csoda, hogy eddig még nem került rá sor, vagy csak az az oka, hogy nem emlékszem még erre sem? Ki tudja, hogy nem volt-e még olyan, hogy olyan emberek bukkantak fel az életemben, akik ismertek, de én nem tudtam róluk semmit sem? Megpróbálták elmagyarázni, hogy kik ők, én pedig végül azt is elfelejtettem, mert Magnus, vagy akárki megoldották, hogy így legyen. Az ember emlékei csak úgy magától nem vesznek el és nem kap utánuk ennyire furcsa álmokat igaz? Az egész túlságosan zavaros és még mindig nem tudom, hogyan igazodjam ki a saját életemen, a saját zavaros életemen. Ha pedig tényleg igazam van, akkor végképp nem tudom, hogy mi a fenét tegyek, mert sokat köszönhetek Magnusnak, sokat tett értem, de talán rosszat is tett ellenem és azt még sem bocsáthatom meg neki csak úgy. Ha jól sejtem, akkor ezúttal túl nagy hibát követett el, amit nem nézhetek el csak úgy neki, még annak fényében sem, hogy mennyi mindent tett értem, hogy hogy jó eséllyel az utóbbi éveket neki köszönhetően voltam képes ép ésszel átvészelni, de ez még nem ír mindent felül, amit tett ellenem, ez nem megy ilyen könnyen. - Hogy érti, hogy a rendelkezésünkre áll? - nem értem, tényleg nem. Ő vajon ki tudja szedni a fejemből azt, amit én nem tudok? Lehetséges, hogy szintén van valamiféle képessége? Mi van akkor, ha neki is köze van ehhez az egészhez? Mi van, ha csupán nem játszik nyílt lapokkal? A francba is! Nem akarok innentől mindenben rosszat látni és szinte már üldözési mániával élni. Az... az nem tudom, hogy mennyire változtatna meg és nem akarok változni, hinni akarok abban, hogy egyszer még értelmes életem lehet, ha nem is könnyen. - Gyűlöltem? Miért? És akkor miért bízott rám valamit, ami fontos önnek? - már-már idegesítő, hogy mennyire színtelen hangon beszél, mintha tényleg nem is lenne fontos semmi, a részletek, csak az, hogy megkapja, amit akar. Én viszont válaszokat akarok, nem pedig ködös szavakat a nagy semmiről és eddig csak azt kaptam, ami komolyan kezd dühíteni. Mindenki úgy kezel, mintha csak egy gyerek lennék, akinek nem mondanak el semmit. Mi lehet rosszabb annál, mint ami már most is van? - Kulcsot? - járatom az agyamat, próbálok gondolkodni, hogy tudok-e bármiféle kulcsról, aminek eddig nem tudtam a helyét, de a lakáskulcsomon kívül nincs az ég világon semmi sem, ami eszembe jutnak, és kétlem, hogy arról beszélünk, hogy ilyen nyílt helyen lenne az a kulcs, amit ő keres, hiszen bármikor elhagyhattam volna. - Nem tudom, hogy milyen kulcsról van szó, hogyan szedné ki a fejemből, hova rejtettem, ha... ha csak nem... - ha csak nem ő is tud olyasmit, amit az álmaimban láttam. De nem jutok el addig, hogy kimondjam a mondat végét is, mert ő tovább folytatja még hozzá olyan szavakkal, amiktől majdnem tátva marad a szám. Először nem is fogom fel, a legbelülnél olyasmire asszociálok, hogy mélyen a gondolataim között, mert mégis miről másról lehetne szó? Ahogy felfogom, hogy miket mond és hogy még komolyan is mondja elkerekedett szemmel, enyhén szólva is kitágult pupillákkal lépek hátra vagy kettőt azonnal. - Mi a... fenéről... beszél? - lassan csóválom a fejemet, tagadom, hogy ilyesmi egyáltalán létezhet. Még hogy bennem van az a kulcs, a méhemben? Belém rejtette? Az nem lehet... képtelenség! Ez az egész csak valami agyrém, valaki szórakozik velem és rám akarja hozni a frászt. Még hogy egy kulcs van bennem?! Nem lehet! - Hagyjon békén és... távozzon uram, most... különben... különben... nem tudom, hogy van-e itt ilyesmi, de hívok valami őrt... vagy tudom is én... tűnjön innen! - komolynak tűnt a komoly ábrázatával, meg a díszes külsejével, mint valami ügyvéd, de csak szórakozik velem vagy talán simán őrült. A rendezett külső még nem jelenti azt, hogy valaki tényleg normális, soha sem lehet tudni, hogy kicsoda pontosan az, akivel épp beszélsz. Ez a fickó pedig tuti, hogy nem százas... biztos, hogy valami nagy baj van a fejével!
Tárgy: Re: The Juilliard School Csüt. 15 Okt. 2015 - 21:02
Freya & Edward
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
Nem célom, hogy kedveljen, cseppet sem. A bizalmát azonban el kell nyernem, anélkül nem megy. Amennyire lehet, az őszinteség ösvényén botladozom, nem tisztem felfedni előtte a múltját, másokhoz tartozik, és ha megpróbálnék erőszakot tenni az ügyben, talán magának a farkasnak ártanék legtöbbet. Önzetlen teremtés, mindenki más boldogságát segíti elő, s az övé ködbe vész. Sötét erők játékszere, ezúttal az enyém is. Meg fog vajon békélni? Lesz egyszer saját élete? Ahogyan az elmúlt alkalommal megtettem volna, hogy mindent kockáztatva segítek megszökni az emlékeivel, ő akkor is a közös ügyünkre koncentrált, és amikor nem volt már idő cselekedni, azt tette, amit nem vártam, nekem segített. Nem hinném, hogy dilemmázott rajta egy percet is. Hanyagul, flegma módon kezeltem az áldozatát, faképnél hagytam, tudván, hogy újabb évszázadokig vigyáznak majd rá. Magamnak meséltem be mindezt, hogy ne kelljen belegondolnom, mindez valójában rabság. Talán tudta, hogy mi vár majd rá, és elfogadta, hogy az én ügyem révbe érjen. S most ismét azért vagyok itt, hogy kihasználjam. Ígérjem meg talán magamnak, hogy ezúttal megmentem? Szürke eminenciásnak tartom magam, nem szokásom szembenézni a hálával, és akinek valóban segítenem kéne, az Freya. A saját kudarcomat az ő döntésének tudtam be, s most ismét a segítségét kell kérnem. Önzetlen vagyok, csak éppen vele szemben nem. Mintha valami örökösen kihasználható őrangyalt látnék benne, holott egyrészt dzsinn, másrészt az első alkalommal csupán véletlenszerű kalandban sodort egymás mellé a végzet. Most itt vagyok, meg sem ismer, ezen a ponton ellenben könnyedén átlendülök, nem látszik arcomon a megütődöttség, úgy volt, ahogy vártam. Még mindig rabságban, s mivel még él, a kulcs is nála. Megszerzem, majd távozom New Yorkból, s majd eldől, hogy mi lesz Freya emlékeivel. Elindulunk befelé, ezzel is jelzem, nem akarom letépni a fejét. Való igaz, hogy dzsinnként másokat felhasználhat ellenem, hogy a halálomat kívánják, de úgy vélem, sosem lenne ennyire manipulatív. Úgy összességében egy fokkal talán erősebb vagyok a hatalmam által, ezt mutatja a tapasztalat is, ám egy dzsinnt, ha úgy igazán megindul, még féltucat másik mítikus sem állít le, csak éppen az őzikeszemű nem ilyen teremtés. Maradjunk annyiban, hogy Freya nincsen a halállistámon. Azt hiszem soha nem is lesz. - Nem kell emlékeznie. Minden, amire szükségünk lesz, az rendelkezésre áll. – Ingatom a fejemet, mindazonáltal szándékomban áll valamennyit felfedni a közös múltunkból, a Carlos-szal való függőben lévő alku miatt még nem döntöttem el, hogy más tekintetben is meglibbentem-e azt a bizonyos függönyt, amely az elméjét takarja. – Azt hiszem, nem volt a legjobb a kapcsolatunk. Azt kell mondanom, hogy nem szívlelt... Ez enyhe kifejezés, hiszen jobbára gyűlölt, ez most nem számít. Számomra mindez nem bír jelentőséggel. – Színtelen hangon beszélek, szándékosan nem említve az igazságot, semmi szükség sincs rá, hogy felzaklassam. Gyűlöljön bátran, az legalább egy kezelhető érzelem. Végeredményben ezt érdemlem. – Mindezek ellenére sikeresen össze tudtunk dolgozni, ám ügyünk lezáratlan maradt. Egy kulcsot hagytam önnél, megőrzésre. – Ez féligmeddig igaz, mindketten hihetetlenül sérültek voltunk, volt velünk egy angyal, aki értett a gyógyításhoz, így adta magát a helyzet, hogy üldözőink nem találják meg nálunk a kulcsot. Ő visszament Magnus-hoz, aki nem sokkal később ismét törölte az emlékeit, így a kulcsra áhítozók nem kaptak semmit. - Nem lesz egyszerű, úgyhogy lehetőség szerint ne sikítson. A kulcs legbelül van. Ahol a gyermekek fejlődnek ki. Csak így lehetett teljes biztonságban. Ketten akartuk. Remélem, elég bizonyítékul szolgál az, ha majd megtaláljuk. – Nem úgy beszélek, mint egy őrült, és még csak érzelemmentesen sem, mint egy pszichopata. Próbálok nyugtatólag hatni rá, biztosan nem fogja csak úgy megemészteni egykönnyen.
Tárgy: Re: The Juilliard School Hétf. 12 Okt. 2015 - 21:51
Edward & Freya
Talán a nyugalma az, ami valahogy átragad lassan rám is, és az alap üldözési mánia, ami lassan kezd kialakulni bennem a elmúlt hónapok rémálmainak hála megpihenni látszik. Na persze nem azonnal, és nem is könnyen, de most itt helyben csak nem kezdhetek el sikítozni, mert egy számomra ismeretlen fickó elém állított azzal, hogy ismer, főképp, hogy ez még lehetséges is. Ismerhet a múltból és nem csak úgy, ha utánam küldték, vagy ha a maffia embere, úgy is, ha akár több tíz évvel ezelőtt találkoztunk, ez legalábbis már egyre esélyesebb. Csak az a meglepő és furcsa nekem, hogy mindezt ilyen könnyed természetességgel kezeli, mintha tényleg semmiség lenne csupán az, hogy én nem emlékszem rá. Mintha ezzel tisztában lenne, de ha így van mit akar tőlem? Miért nem segített, ha ismeri a hátteremet? Ha nem tette, akkor nem bízhatom meg benne nem igaz? Nem tudom, hogy pontosan mik a szándékai, lehetnek jók és rosszak is. Csak azért, mert a külsejét tekintve úgy fest, mint valami elegáns úriember, még egyáltalán nem biztos, hogy az is. Láttam én már különös alakokat, akik elsőre úgy festettek, mint akitől nem kell tartani, aztán kiderült, hogy ádáz gyilkosok. Az igazán jó gonosztevőről nem süt első ránézésére, hogy az, már nem a tipikus főgonoszok korát éljük. Már nem abban a korszakban élünk, amikor a rémálmaink szereplői horrorisztikus lények, mint Freddy. Ez már az az idő, amikor a rémálmaink szereplője akár egy sármos férfi is lehet, vagy akár egy meseszép nő is, aki aztán gondolkodás nélkül tekeri ki a nyakadat, vagy állít kést a hátadba, amikor épp nem figyelsz oda, vagy... oda figyelsz, akkor is. Talán pont e miatt nem kellene csak úgy vele mennem, de én mégis megteszem, mégis vele tartok, mert talán nem az emeleti táncoló tömegben akar majd eltenni láb alól, azt már akár itt lent is megtehette volna, azért nem kell beszélgetni is, meg magyarázni és ilyen légből kapott ötletet csak nem találna ki egyébként sem nem igaz? Hiszen... az én előéletem nem olyasmi, amibe csak úgy bele lehet hibázni. Ha találkoztunk és immár kétszer, ő emlékszik rám és még tud is rólam, akkor... egyértelmű, hogy tisztában van a múltammal, vagy egy részével, de mindenképpen többet tud, mint én. - Milyen jó lenne, ha mondana is valami a neve. - halk sóhaj csak, ahogyan mellette lépdelek. Tudom, hogy nem maradhatok sokáig, mert ha megteszem, annak megint komoly következménye lehet. A főnököm, a jelenlegi nem értékelné a kimaradást, ahogyan máskor sem szokta. Jobb, ha óvatos vagyok és nem játszom a türelmével, legalábbis egy bizonyos határon túl nem. Egy kis szünet belefér. Nem dohányzom, mások meg fél óránként mennek ki cigizni, majd azt mondom, hogy a mosdóba kellett elmennem. - Hogyan segíthetnék, ha egyszer nem is emlékszem semmire? - na igen, ez az amit nem tudok. Azt sem tudom, hogy miben segítettem neki, hogy milyen viszonyban voltunk egymással, akkor hát most mit tehetnék mégis érte? Egyelőre még a múltam részleteit sem tudom, minden olyan nagyon zavaros. - Elmondaná, hogy mennyire ismer, hogy... én önt és miben segítettem? - olyan jó lenne visszakapni az emlékeimet, annyival könnyebb is lenne úgy, de sajnos nem megy egyszerűen. Előbb még el kell érnem, hogy Magnus segíteni akarjon nekem ebben, hogy ne titkolózzon tovább, ha ez egyáltalán lehetséges, mert még ez sem biztos, hogy segíteni akar. De segítenék én... ha hozzám fordult, ahhoz, aki még magáról se sok mindent tud, nem hogy másokról, akkor nem hiszen, hogy van más választása, mondhatni felettébb kétségbeesett lehet szegény. - Rám bízott valamit? Én én elrejthettem? De nem emlékszem rá... én... semmire sem emlékszem, akkor hogyan segíthetnék? - tényleg nem tudom. Láthatja rajtam, hogy szeretnék. Nem akarom cserben hagyni, főleg ha ismert és valami miatt ezek szerint bízott is bennem. Talán naivitás elhinnem neki ezt, talán nem kellene, de nem akarok átmenni valami paranoid hitetlenbe, aki már mindenben és mindenkiben csak a rosszat látja, aki folyton attól retteg, hogy végül megtámadnak, hogy akivel beszél az bizonyára rosszat akar neki, hogy a világ összeesküdött ellene és nem bízhat már senkiben sem. Nem bízom benne persze, de legalább megpróbálok hinni neki.
Tárgy: Re: The Juilliard School Vas. 11 Okt. 2015 - 8:42
Freya & Edward
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
Természetes türelemmel kezelem, ahogyan egykori ismerősöm végigmér, és semmi nem mozgatja meg sorsunk fonalát illetően, noha bőven lenne mire emlékeznie. Ahogyan az első két alkalommal is idegenként kezelt, most sincsen másképpen. Úgy véltem, hogy egyszer majd máshogyan lesz, és saját élettel is rendelkezhet, a mai napig is valaki másnak a rabja. Amikor Kanadában találkoztunk, és felfedtem számára, hogy az emlékeivel játszik valaki, szó volt róla, hogy segítek felfedni az illető kilétét, az események sodra ellenben máshogyan akarta, s mire észbekaptunk, mélyre buktunk a sötétben, amely végül az elváláshoz vezetett, azóta igyekeztem nem gondolni a lányra, most azonban szükségem van rá, s a kulcsra, akár emlékszik, akár nem. A türelmem véges, még ha ismét kénytelen vagyok előről kezdeni ismeretségünk vonalát. Megtehetném, hogy máshogyan kezelem, mint az első két alkalommal, ám dzsinn, felismeri a megváltozott idegállapotot, kiszagolja talán a hazugságot is. Különben miért tenném? A lány nemesi vonásokkal rendelkezik, kár lenne olyan bőrbe bújnom, amely megtéveszheti, mert bár megújultam azóta, most ismét úgy nézek ki mint egykor, ezt a külsőt kedvelem legjobban. Különben is megteszik helyettem mások, ettől van talán ilyen riadt, zavart állapotban amely az elmúlt napok alapján jellemzi. Ezúttal nem azért jöttem vissza, hogy beváltsam egykori ígéretemet, most ő kell nekem. Annak idején is önzetlen volt, mellettem állt, hogy az én dolgom a fontos, majd ráérünk az emlékeivel foglalkozni, amire végül nem került sor. És most ismét önző vagyok, ugyanaz a sorrend. Vagy talán itt mindent be kéne vetnem, hogy máshogyan alakuljon? Az elméjét abroncsként leszorító dzsinn kívánság túl erős, meg kéne ölnöm a dzsinnt, aki ráhelyezte, vagy mielőbb megtalálni, hogy oldja fel. Ha gondolatolvasással a telepatikus kommunikációt kombinálva kisöpörném tudatából a gátat, félő, hogy elméje megbomlik, s örjöngő dzsinnként sosem öltene többé emberi alakot. Akkor tán jobb a türelmetlen átbeszélés, s a remény, hogy ezúttal ketten együtt nem csupán megoldhatjuk az én ügyemet, hanem az emlékeit fedő leplet is leránthatjuk. Sosem tudtam vele kapcsolatban eldönteni, hogy mi a jobb, ha nem szívlel, vagy ha éppen kedvel, valahogy ez a kettő folytonosan váltakozott, amolyan se veled, se nélküled kapcsolatként, évszázados életünk során mégiscsak apró türedék volt a kettőnk ismeretsége. Az idő rövidsége miatt most sem hiszem, hogy ez megváltozhat. Riadt tekintetét látva nehéz türelmesnek lennem, a brit vérnek itt győzedelmeskednie kell, villámgyorsan kell ezt átfordítanom, elnyerni a bizalmát. Ellenkező esetben... nos erről ne is beszéljünk. - Meg. Valóban megtörtént Freya. Először hadd fedjem fel a nevem. Lord Conlow vagyok. Két alkalommal találkoztunk mindezidáig. – Felelem elsőre, lesöpörve magamról a kérdések áradatát. Üdítő, hogy oly kíváncsi, érdeklődése talán felülbírálja riadtságát, amely viszont félelmetes, hiszen ha nem én keresem fel, hanem egy rossz szándékú alak, akkor is ily naívnak bizonyul? Nem, ezt el kell magamtól engednem e kérdést, a lány még azóta is él, lépteit bizonyára többen vigyázzák. Carlos példának okáért, akinek logikusan nagyobb szívességet vagyok kénytelen tenni, hogy futni hagyja a lányt. - Elfogadom a bocsánatkérést. Mindazonáltal nincs rá szükség, válaszokat hoztam. Mindig is az volt mint most. Emberséges, kedves teremtés, aki mások baját veszi a nyakába. Példának okáért az enyémet. Most ismét a segítségét fogom kérni, s talán én is leróhatok egy keveset. – Ezzel talán kicsit azt próbálom sugalni, hogy erősebb, mint amilyennek őrzői beállítják, nem az a védtelen, mindenki által irányítható fiatal lány. A valóság azért kissé más. Nem akartam, hogy közel kerüljünk egymáshoz, egyszerűbb lett volna, ha tesszük a dolgunkat, és nem gondol rám jó szívvel, mint ahogyan végülis tette. Már csak azért sem, mert így az az érzés maradt meg bennem, hogy nem sikerült hogy segítsek neki, és tartozom. - Történetünk igen hosszú, s az idő, amely megadott, oly rövid. Nem kérem, hogy bízzon bennem, viszont a segítsége nélkül sem mehetek el. Önre bíztam valamit, ami nélkül nem távozhatok.
Tárgy: Re: The Juilliard School Szer. 7 Okt. 2015 - 12:18
Edward & Freya
Azt hiszem érthető, ha első blikkre nem állok éppenséggel jól egy ismeretlen megjelenéséhez, főleg hogy úgy néz ki, hogy ismer engem, nekem ellenben fogalmam sincs róla, hogy ki. Persze azok után, hogy erős a gyanúm, hogy valaki tisztogatott a fejemben... vagy valakit felkértek rá, hogy tegye sejtem, hogy lehetséges ilyesmi, de így szemtől-szembe állni valakivel, aki ismer, nekem viszont sejtelmem sincs róla, hogy kicsoda. Bár persze az is benne van a pakliban, hogy Carlos emberek, hogy a maffiához van köze és utánam küldték bosszúból, hogy megöltem a nevelőapámat. sok minden lehet és amilyen zavaros mostanában az életem mindenre fel kell készülnöm. Felbukkanó múltbéli ismerősök, akikről még soha életemben nem hallottam bármikor jöhetnek ezek után. Na nem mintha eddig nem jöhettek volna, de így már sejthető lesz számomra, hogy miért is nem ismerem őket. Na nem mintha ettől még nem lehetne meg bennem a gyanú, hogy akár az illető rossz ember is lehet, még hozzá rossz körökből, ahogyan most is gondolok erre is, mert nem lehet tudni sosem, hogy ha valaki tudja a nevemet, akkor nem azért tudja-e, mert rám küldték. Persze, hogy riadtan méregetem, de nem fogok azonnal elmenekülni előle, mert itt most elég sokan vannak ahhoz, hogy remélhetőleg ne bánthasson csak úgy. Azt azért sokan észrevennék, ha ártani próbálna nekem ilyen tömegben, annak ellenére is, hogy hangos a zene... azért én is hangosan tudok sikítani, a távolságot pedig megtartom még most is tőle, ne hogy valami olyan támadásba lendüljön, ami esetleg... nem tűnne fel senkinek, én pedig nem tudnám időben lereagálni és felhívni magamra a figyelmet, segítséget kérni. - A múltunk... - még mindig gyanakvóan méregetem őt, de végül mégis megindulok vele. Na azért tuti, hogy nem mennék ki valami füstös sikátorba beszélgetni, úgyhogy határozottan jó ötlet, hogy nem olyan irányba akar elvonni, csak szimplán sétálni egy kicsit az emeletre, ez a megoldás sokkal szimpatikusabb számomra, így még mindig meg van a lehetősége, hogy ha arra van szükség, akkor el tudjak menekülni, vagy segítséget kérhessek mástól, másoktól. Aztán jön a kis kifejtése, eléggé kell figyelnem és igyekszem nem a földre ejteni az államat. Persze számítani lehetett rá, hogy létezik olyan, akit ismerek a múltból, de az, hogy valakivel már többször is találkoztam, ő emlékszik rám, de én nem. Tud az életem bizonyos állomásairól, amikről én semmit, ez... furcsa és megerősíti bennem végképp a gyanút, hogy valami nagyon nincs rendben velem. Olyan kellemetlen érzés, mintha valaki jobban ismerne, mint te magadat, mintha csupaszon állnék előtte, még ha épp sétálunk is. Akaratlanul is átölelem magamat a karjaimmal, fázósan húzom magamat össze, pedig egyáltalán nincs itt hideg. - Tehát ismer és... tudja hogy én nem ismerem, már megtörtént ez igaz? És akkor nem csodálkozott? Ki voltam akkor, amikor ismert, milyen voltam? Miért keresett meg most? Egyáltalán mit tud rólam? - özönlenek a kérdéseim, tudom, hogy talán elsőre túl sok is lehet, de nem tehetek róla, túl sok a kérdés bennem, főleg most hogy elmondta, hogy kicsoda ő és hogy honnan ismerem, vagyis ő engem, mert én nem emlékszem rá és azt sem tudom, hogy most miért keresett fel vajon és hogy miért ez az utolsó. Vajon tud rólam többet, mint, amit én magamról? Vajon vannak válaszai? Mert nekem rengeteg kérdésem van. - Elnézést, én csak... olyan sok bennem a kérdés. - teszem hozzá még gyorsan. Nem akartam így lerohanni őt kérdésekkel, de nem tudom, hogy kinek tehetném fel őket és ő van most itt, ő bukkant elő csak úgy a múltból, épp ezért nem tehetem fel őket másnak.
Tárgy: Re: The Juilliard School Hétf. 5 Okt. 2015 - 18:12
Freya & Edward
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
Úgy vélem, hogy a lány olyan sötét erők játékszerévé vált, amelyből talán még én sem tudom kihúzni. Ha szükséges, alkudoznom kell az életéről Carlos-szal, előbb azonban Freya lesz a beszélgetőpartnerem. A kulcs felől nincsen kétségem, azt nem veszíthette el, ott lesz nála, az már sokkal fogósabb kérdés, hogy ha nem emlékszik, mennyire lesz módjában vissza is adni. Esetében túl sokat köszönhetünk egymásnak, hogy erővel legyek kénytelen elvenni, végső soron marad az a megoldás, ugyanis az idő szorít. Egy hét áll rendelkezésemre, amely tekintve halhatatlan létünket szinte egy szemvillanás. Ha találtam volna eddig más megoldást, ami szóbajöhet, bizonyára már sikerült volna véghezvinni. Nem mondom, hogy ő az utolsó remény a sír kinyitására, ám ha nem sikerül dülőre jutnom a dzsinnlánnyal, nyugodtan lemondhatok a tervemről, talán örökre. Túl sok van a rovásomon, ezt tényként tudhatom be, mégsem szenvedtem annyit, mint ez a lány, aki már megérdemelné, hogy mindenki békén hagyja, nekem most sajnálatos módon nincsen rá módom, még egyszer utoljára háborgatnom kell, egyúttal meg is fogadom, hogy ha minden a tervek szerint alakul, többé nem keresem fel. Ha lehetőségem lesz, akkor cserébe akár segíthetek is neki kiszabadulni innen, hogy végre békét találjak. Nos nem úgy, hogy tudja, hogy én tettem, sosem voltam az a szemtől szemben jótét lélek, az öröklét miatti állandó szenvedésem fizetségeként úgy vélem, sokkal egyszerűbb, ha nem érdemlek szánalmat. Segítünk kölcsönösen egymásnak, majd távozom, és nem hagyom, hogy pozitív figuraként emlékezzen rám. Jelenleg nincsen ezzel gondom, hiszen semmire sem emlékszik velem kapcsolatban, nem kell úgy tennem, mintha bármivel is befolyásolnom kéne. Előny és hátrány egyben. Valahogyan dűlőre kell jutnunk. Első körben nem akarom elvonni őt az összejövetelről, bizalmatlanságnak élné meg, ha máris kettesben akarnék vele lenni. Az egy hét nagyon gyorsan el fog telni, ellenben most a türelem nagy úr. Kimérten biccentek, ahogyan zavarában megpróbálja összekapni magát, s kutatni az emlékeiben. Egyszerűbbnek véltem az egyenes utat, mintsem a cselezést. Egy úriember korrektül intézi az ügyeit. - A múltunk közös pontokon fonódik össze Freya. Sétáljunk. – Intek a fejemmel, ám nem az alig megvilágított park felé indulok, hanem az emelet felé, ahol további bulizók ropják a táncot magasba emelt kezekkel. Megvan az esélye, hogy mitikusokba futunk, tételezzük fel, hogy lesz olyan szerencsénk, hogy nem találkozunk hallgatósággal. Miután zavarbaejtő volt a közlésem, feltételezem hogy mellém lépve követ. – Edward vagyok, a teljes nevem Edward Francis Conlow. Angliában találkoztunk, először 1715-ben, majd 1870-ben. Ígérem, hogy ez a harmadik lesz az utolsó. Sajnálom, hogy ismét a semmiből kell építkeznünk. Megértem a zavarát. – Iszok bele a bólémba, sárkányként van emberi alakom, ugyanúgy rendelkezem keringéssel, tehát ha nagyon töményet kortyolok, a fejembe szállhat. Modernkori öltözetem alapján nem is vagyok annyira kívülálló, végtére miért is ne jelenhetne meg egy ügyvéd egy főiskolai bulin, ha van oda kötődése?
Tárgy: Re: The Juilliard School Pént. 2 Okt. 2015 - 11:13
Edward & Freya
Nem tudom, hogy ki az ismeretlen, aki elém áll és igazából a gondolataim sem itt járnak még most sem. Próbálom én elrendezni a fejemben lévő dolgokat, de igazából nem megy még most sem valami könnyen, ahhoz meg kellene szűnnie az összes zavaró tényezőnek, erre pedig kb. semmi esély sincs. Nem fog hirtelen megszűnni az életemet irányító félsz, amit az esetleges maffiás múlt jelent, nem fog hirtelen megszűnni a múltam és nem is tehetek úgy, mintha nem várnának rám rossz dolgok a jövőben. Persze próbálom abban a hitben ringatni magamat, hogy minden rendben lesz, de... őszintén szólva egy nem megy még most sem könnyen. Most még itt van nekem Magnus, de az utóbbi időben benne is egyre kevésbé bízom. Túl sok kérdés merül fel bennem és nem tudom, hogy találok-e rá válaszokat. Kár abban a hitben ringatni magamat, hogy minden szép és jó, mert valami egyértelműen nincs rendben velem. Jó lenne, de nem lehet. Folyamatosan menekülés a magunk fajták sorsa, és talán soha az életben nem találjuk meg a kiutat. Még mindig nem tudom, hogy van-e az egésznek egyáltalán bármi értelme is, hiszen ha az életedet nem élheted, csak folyton rettegned kell és futnod, akkor mégis... mi a fene csinálod? Én valahol a lelkem mélyén mindig reménykedtem benne, hogy majd egyszer jár nekem valami normális, annak ellenére is, hogy nem épp jó emberekhez köt a múltam, de félek tőle, hogy nem fog menni és azt sem tehetem meg jelenleg, hogy Magnustól kérek segítséget, hiszen éppenséggel azt se tudom, hogy mit mondjak neki, ami azt hiszem érthető. Pocsék gondolatok motoszkálnak vele kapcsolatban a fejemben, amiket nem tudok hová tenni. A bólé töltögetés az, ami megint magamhoz térít. Próbálok a fickóra fókuszálni, nem lenne annak jó vége, ha nem ezt tenném. Elég komolynak tűnik, nem hiszem, hogy túlzottan értékelné, ha véletlenül rá is kerülne a pohárból, sőt talán úgy mondanám határozottan zokon venné a dolgot és nem akarok még valami panaszt is a főnöknél így is kapok időnként hideget-meleget, nem kell még több. Akkor viszont majdnem megáll a kezemben az épp visszapakolt merőkanál, amikor konkrétan a nevemen szólít. Automatikusan pillantok le a mellkasomra, hogy van-e rajtam valami névtábla, amit esetleg elfelejtettem volna, de nem látok semmi ilyet, akkor meg... mi a fenéről van szó? Kétkedve nézek rá és naná, hogy egyből bizonytalan pillantásokkal méregetem őt. Azt hiszem érthető, ha egyszer a maffia ügyeken jár az eszem folyamatosan. Ki küldte, honnan ismert és miért van itt? - Nem, nem emlékszem, de... ki maga és mit akar és honnan ismer? - gyorsan elhadart kérdések, miközben végre visszateszem a merőkanalat szépen a helyére. Ez is már valami részemről, hogy végre megmoccantam, mert a végén még tényleg furán néznek rám mások is, ha befagyok itt helyben, netán nagy hirtelenségemben leverem a bólés tálat. Nagyot nyelek és próbálom feldolgozni a kapott infokat, mármint várom őket, mert egyelőre még túl kevés van ahhoz, hogy bármit is tudjak kezdeni velük. A fickó ismer, de ennek több módja is lehet, rám küldték, hogy eltegyen láb alól, visszavigyen, vagy valamikor a régmúltban találkoztam vele, amire már nem emlékszem, de ő honnan tudja, hogy nem emlékszem? Egyelőre még én sem vagyok biztos benne, hogy mi történt egyáltalán.
Tárgy: Re: The Juilliard School Kedd 29 Szept. 2015 - 21:31
Freya & Edward
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
Próbálhatnék tippelni, hogy kinek a befolyása alatt áll, az elmúlt napokban viszont nem éreztem mellette másik mitikust, aki közvetlenül uralná, így azt kell mondanom, hogy az illető hatalma oly erős, hogy nincs szükség közvetlen jelenlétre, elég, ha csak olykor feltűnik. Mondhatnám, hogy ez rossz hír, így nem tudok számolni az esetleges meglepetésekkel, a legrosszabbra kell számolnom, hogy Freyát olyan természetfeletti hatalom védi, amelyet így elsőre fel sem tudok térképezni, s lehet, hogy feleslegesen érkeztem New Yorkba, mert nem fogja visszaadni, amit rábíztam. A rejtekhellyel nincsen gondom, pontosan tudom hogy hol van, még ha netán nem is emlékezne, ellenben együtt kell elvennünk, és ha nem mutat hajlandóságot, erőszakhoz kell folyamodnom, és a közös múltunkat átgondolva nem szívesen bántanám. Ha nem lesz más út, nyilván meg fogom tenni az ügy fontosságából kiindulva. Megkereshettem volna akkor is, amikor egyedül van, ám nem volt ingerenciám egy feldühödt dzsinnlánnyal vitatkozni, ha nem úgy alakulnak a dolgok. Nem azért jöttem vissza, hogy bántsam. Kedves teremtésnek ismertem meg, aki annak idején segítségemre volt, amikor egymás mellé sodródtunk, elviselte tökéletesen magamba forduló, sötéten kíméletlen jellemet, s ha az övé változott is, talán legbelül még mindig az, aki volt. Nem tudom, hogy ki irányítja, annyira önzetlen nyilván nem vagyok, hogy a régi ismeretségre való tekintettel segítségére legyek, a saját céljaim a fontosak. A régi időben sem hagytam, hogy túlzottan kedveljen, semmi értelme, újra és újra elmerülök a sötétségben, a magány az én utam, s ez jól is van így. Átlépek a fiatalok között, érzékelem köztük hogy talán mások is lehetnek különlegesek, most azonban nincs időm arra, hogy leszűrjem magamban, hogy kitől mire számíthatok. Feltételeznem kell, a várost már ellepte a métely, s a halandók mit sem sejtenek a fejük felett csatározó halhatatlanokról, ez azonban nem az én ügyem, ezúttal nem. Freya a főszereplő, tudatosan őt keresem. Megpillantom, s szelid erőszakkal tolok félre egy az épp utamba került magasabb illetőt, aki méltatlankodna, hiszen magas sem vagyok, testes pedig főleg nem, fizikai erőt sem kell bevetnem, csupán a magabiztosságom dönt itt, mert amint lepillant rám, egykedvűen lépek el mellette, így vállat von, s nem kezd el kötekedni, fiatal még az este, s az alkohol sem terjedt el még annyira vérében, hogy én legyek a hangulatkeltő indítás. Szerencséjére. A lány nem változott, kérésemre megfordul, ugyanaz a törékeny, szinte arisztokratikus vonásokkal megáldott teremtés, aki volt. Megőrizte ártatlanságát az örökkévalóságnak. Vélhetően fogvatartója mindig hasonló megújulást erőltetett rá. Nem fut át arcán a felismerés árnyéka, csokoládészín tekintete nem rebben meg jöttömre. Idegen vagyok. S idegen leszek, amikor távozom. A lánc túl erős. - Örülök, hogy látom Freya. Régen találkoztunk, bizonyára már nem is emlékszik rám. Beszélnünk kell. – Úgy döntök, hogy a raktapaszos megoldás az ideillő, bár stílusra nem vagyok túlzottan kedvelhető, ám azt nem róhatja fel senki, hogy ködösítek, félrevezetek. Az érzéseket illetően mindenképpen, hiszen szándékosan nem várok könyöröletet, barátságot, és ezért mindent megteszek, ám tetteimben következetes vagyok. Kérdőn pillantok rá, hogy áll a munkaideje. A party nem tarthat túl régóta, nem rabolhatom csak úgy el, ám ha szükséges, igézetet bocsáthatok a munkaadójára. Megteszem, ha úgy hozza a helyzet. Ajkaim között ízlelgetem a gyümölcsökkel teli alkoholos szirupot, kissé tömény, ám ízletes, finom.
Tárgy: Re: The Juilliard School Vas. 27 Szept. 2015 - 20:46
Edward & Freya
Már pedig akkor a tanulásra fogok koncentrálni, és folytatom tovább ott, ahol eddig is. Nem hagyom, hogy teljesen megakasszon ez az egész. A szemeim kellően karikásak, de próbálok nem figyelni arra, hogy mennyire vagyok fáradt. Jó lenne, ha nem művelnék megint olyasmit, mint pár nappal ezelőtt. Poharakat törtem ripityára és ha ezt sokszor játszom el egy idő után rossz lesz a hírem és nem kapok munkát, pedig az ilyen ideiglenesek is kellenek, ahol csak egy-egy alkalommal vagyok, amikor épp buli van. Kell a kiegészítő pénz is, szükségem van rá az a helyzet főleg most. Mi van, akkor ha új helyet kell keresnem? Ha el kell költöznöm teszem azt, de még fogalmam sincs, hogy hová mehetnék és hogy miből fogom fizetni, ha tényleg erre kerül majd sor. El kell vonatkoztatnom és most nem erre gondolni, mert komolyan belezakkanok. Persze ettől még nem egyszerű, hiszen minden megváltozott. Eddig a legtöbb dologban volt segítségem és most látom csak igazán, hogy mennyire más a helyzet így, hogy egyedül vagyok, hogy nem fordulok mindennel hozzá, mert egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy szabad. Volt munkám eddig is, ez nem akadályozott, de egész más az, ha nem kell még saját lakásra is költened, hogy ha arra van szükség, akkor van aki segít és melletted áll. Az első hónapokban nem is tudtam volna egyedül boldogulni, pénz és lehetőségek nélkül, főleg úgy, hogy fel kellett dolgoznom a tényt, megöltem valakit, még ha nem is szándékosan és jöttek a rémálmok is. Nem azt mondom, hogy mostanra megszoktam, el sem fogadtam igazán azt, ami történt, de sok mindent nem tehetek, mint hogy kezelni próbálom magamban ezt az egészet és tovább lépek. A helyzetem miatt viszont extra módon kell a pénz, nem elég a szimpla pincéri állás, bármilyen kellemetlen is a saját csoporttársaimat is akár kiszolgálni, mégis ezt kell tennem. Ha rossza helyzeted, akkor nem lehetsz büszke, félre kell tenned szépen és majd előveheted újra a békésebb napokon. Na persze akkor, ha egyáltalán várnak rám valaha is békésebb napok, mert mostanában egyre inkább a feje tetejére állnak a dolgok a helyett, hogy bármi javulna. Naivitás abban reménykedni, hogy egyszer tényleg jóra fordulnak a dolgok? A gondolataimból rántanak ki az ismeretlen férfi szavai. Nem igazán passzol ebbe a közegbe. Inkább az a típus, akit talán a hangos zene még zavar is. Talán tanár lehet, bár nem sok tanár láttam ezen a bulin, meg úgy a többin sem eddig. Ezért is fagyok be talán egy pillanatra és pár pillanatnyi fázis késés után nyúlok a tiszta pohár után, hogy merjek neki a bóléból. Gondolom tisztában van vele, hogy van már bőven alkohol tartalma, nem hiszem hogy ezt külön magyarázni kell, mégis csak egy egyetemi buliról van szó, itt nem igazán isznak üdítőt, maximum a személyzet, mint mondjuk én. - Elnézést, kissé elkalandoztam és hangos a zene is. - elnézést kérő mosollyal nyújtom felé pár másodperc múlva már a teli poharat. Jól sejti egyáltalán nem emlékszem rá, még csak halványan sem. A legjobb esetben is olyan lehet csak ez, mint egy deja vu, amikor úgy gondolod, hogy már láttál valakit, de hamar elhessegeted a gondolatot, hiszen tudod jól, hogy nincs így. Vele kapcsolatban viszont elsőre nem ugrik be semmi sem, nem ismerős nekem igazán, nem tudom, hogy ki lehet, még az egyetemen sem láttam, talán valakinek a rokona? Még sem kérdezek rá, hiszen nem rám tartozik, a kíváncsiságom igaz, hogy meg van, de nem illik faggatni a vendégeket.
Tárgy: Re: The Juilliard School Vas. 27 Szept. 2015 - 17:16
Freya & Edward
The most gentle and sweet revenge is the forgiveness.
Lassan egy hét is eltelt, mióta New érkeztem. Ügyvédként fogok tevékenykedni, nem is túlzottan álca, sokkal inkább hitvallás. Így kerülök kapcsolatba mindazokkal, akik esetén úgy vélem, van értelme foglalkozni velük. Marlene intézi új otthonom megvásárlását, s berendezését, az elmúlt évtizedek elégnek bizonyultak az összecsiszolódásra. A városból szinte süt, hogy a magunkfajták lakják, míg az átlagember nem sejt semmit. A saját céljaim vonzottak a városba, amelyet most újként ismerek meg, nem félve attól, hogy az ismeretlen majd elragad. Ha úgy vesszük, az egyik hely olyan, mint a másik, mindenhol felüti fejét a gyarlóság, még csak nem is kell természetfelettinek lennie ahhoz, hogy az ember vénáiban métely szaporodjon, bűnös gondolatok, állatias ösztönök. Ketten érkeztünk, nem szeretem a feltűnést. Magányosan dolgozom, még a nőnek sem hagyom, hogy túl mélyre ássa magát a dolgaimba, maradjon meg annak a tisztalelkű gyermeknek, ahogyan megismertem. Egyedül bukom a sötétségbe. A Juliardra igyekszem, átvágva a parkon, gyalogosan. Diáknak már öreg vagyok, feltűnést kelthetnék, kivéve ha valaki rám fogná, hogy tanári posztra török. Én és a tanítás.. valószinűleg anyám forogna a sírjában, arra nevelt, hogy soha ne engedjem, hogy bárki is ellentmondjon, így aligha tudnék bármit átadni a saját tudásomból, hogy az illető eret vágna kínjában. Aggódó szülőnek ellenben túl fiatalnak tűnök. Nem túlzottan izgatom magam, ha szembejön valaki, aki kérdezősködik ittlétem felől, ott az igézés, a mágia, megvannak az eszközeim. Az elmúlt napokban az egyetlen, akire kiváncsi voltam, Freya. Különös misztikum lengi körül, amelytől még a tartása is más, mint egykor. Ismertük egymást, noha mindössze pár hónapig sodródtunk egymás mellé, és hadd ne részletezzem, hogy mi lett a vége. Abból, ahogyan viselkedik, mintha nyomot hagyott volna rajta valami különös esemény, amely eltérítette lelkének eredeti vezérfonaláról. Mindeddig a távolból figyeltem, s mostanság éled bennem a dilemma, tépjem le a raktapaszt, avagy játszam el a titokzatos idegent, aki pusztán ismerkedni vágyik. A campuszon valami összejövetel, buli lehet, információim szerint itt dolgozik pincérnőként a leány. A kulcsért jöttem, és nem megyek el nélküle. Átvágok az udvaron, alakomat holdfény világítja be. Messziről hallatszik a zene, szinte az utcára is kiszól. A party az egész épületben tart, így poharukat tartó diákok között kell átfurakodnom, hogy megérezzem a farkas jelenlétét. Átható pillantásomat bizonyára nem érzi magán, ennyire még csak nem tapasztalt. Meg kell szólítanom ahhoz, hogy rájőjjek, mennyire emlékszik még rám. Sietősebbre fogom lépteim, s megszólítom az őzikeszeműt. - Elnézést. Kaphatok egy bólét? – Kérdezem félhangosan, a zenét talán nem kell túlharsognom. Öltözetem modern, elegáns. Nyakkendő nélküli sportzakó, sötét nadrág. Frizurám jelenleg rövid, ápolt, frissen borotválkoztam. Illatom kellemes, magával ragadó. Mélykék íriszem a másik tekintetét keresi.
Tárgy: Re: The Juilliard School Csüt. 27 Aug. 2015 - 11:07
Szabad játéktér!
Mirabelle Phoenix
Don't Hide Your Real Face
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : ♡ Caryeth
☮ Kor : 30
☮ Hozzászólások száma : 26
Tárgy: Re: The Juilliard School Csüt. 27 Aug. 2015 - 11:05
Noraniel & Mirabelle
Nem ismerem őt igazán, nem mondhatom csak úgy meg, hogy milyen életem van, hogy igenis rémes, hogy kellene segítség. Persze, hogy attól félek először, hogy esetleg rosszat akar nekem, vagy valami miatt úgy küldték rám és ez azért nem kicsit ijeszt meg, bár próbálok nem úgy kinézni, mint aki már előre retteg attól, hogy valami kiadós fejmosást kap, pedig semmit sem csinált, de azért teljesen elrejteni sem tudom az érzéseimet bármennyire is próbálkozom. Persze látom én a kedves mosolyt is az arcán és talán valahol mélyen bennem van a késztetést, hogy megmondjam neki az igazat, hogy bevalljam, hogy nagyon is rossz sorom van, hogy normális élet kellene, hogy... többre vágyom, hogy jobbat akarok, hogy a mostohaanyám kegyetlen és rossz, hogy a bátyámtól szinte már félek és a nővérem nem csinál mást, csak ugráltat, mintha valami kis hercegnő lenne, de még sem mondhatom ezt meg csak úgy egy vadidegennek, annak ki tudja, hogy milyen következményei lennének? Ezért mondok mást, mint ami igazából a számra kívánkozik. - Igen, biztosan el fog múlni majd idővel. Itt is sok kedves ember van, csak... meg kell találnom őket. - mosolyt varázsolok az arcomra és csak csendesen figyelem, ahogyan előkerül a névjegykártya, azt pedig kíváncsisággal, ahogyan valamit fel is ír a hátuljára, de nem nézem meg azonnal, amikor a kezembe nyomja, az olyan lenne, mintha valami miatt tényleg nagyon kíváncsi lennék, mintha szükségem lenen segítségre, pedig most mondtam el, hogy nincs, hogy jól vagyok és hogy megoldom majd... ezt az egészet, ami körülöttem folyik. - Köszönöm hölgyem, feltétlenül! Ön... nagyon kedves. - zavart mosolyt nyomok el csupán, ahogyan a kezembe szorítom a névjegykártyát. Persze csak óvatosan, eszemben sincs összegyűrni, feltett szándékom, hogy megnézem mit írt rá, persze csak az után, hogy kilépett az ajtón és egyedül vagyok, hogy nem tűnjön úgy, hogy annyira izgatottan érdekel, mint ami igazából valójában így van. - Köszönöm! És persze dehogy, már vége volt az órának, úgyis indulok majd majd hazafelé. Viszlát! - bólintok még egyet, aztán csak követem a tekintetemmel és végül én is felállok, amikor becsukódott az ajtó. Csak akkor nézem meg, hogy mit is írt a papíros hátuljára és meglepetten szemlélem a szavakat rajta. Nem egy szokásos dolog igaz? Legalábbis én még nem igazán láttam ilyen üzenetet egyetlen rendőrtől sem. Végül csak megrázom a fejemet és a zsebembe süllyesztem a kis kártyát. Az biztos, hogy vigyázni fogok rá, ki tudja, hogy nem lesz-e olyan pillanat, hogy tényleg segítségre lesz szükségem.
Tárgy: Re: The Juilliard School Kedd 25 Aug. 2015 - 16:27
Mirabelle & Noraniel
Látom rajta, hogy nagyon meg van szeppenve, de nem hibáztatom emiatt. Ha fordítva lennénk, én sem érezném magam komfortosan. Nem is faggatom, nem töröm meg a csendet, nem akarok kihúzni belőle semmit, az a lényeg, hogy kicsit megnyugodjon, és őszinte legyen. Fontosak a reakciói. Kedves maradok, és inkább egy jófej csaj akarok lenni a szemében, mint egy félelmetes nyomozó. Persze a jelvényemet elveszem, amikor felém nyújtja, és el is rakom. Nincsen nálam fegyver, vagy ilyesmi, ezt ő is láthatja. A pár perc csendet nem akarom megzavarni, csak figyelem, és arra következtetek, hogy valami tuti nincsen rendben otthon. De ezeket a gondolataimat nem akarom mutatni neki, még a égén még jobban megijed a helyzettől. Végül csak mond pár dolgot, de elég bizonytalan. Látom, hogy hazudik, de nem vonom felelősségre emiatt. - Nem csodálkozom, Anglia remek hely, Amerika meg egy cseppet zsúfolt. Főleg itt, New Yorkban. És a honvágy amúgy is természetes dolog, idővel és a megszokással elmúlik. Ha pedig nagyon nem akar, szívesen segítenek neked a tanáraid is. - szavaim kellemesen csengenek, és a zsebem felé nyúlok. Kezembe a kis papír kerül, egy névjegykártya, rajta a nevemmel, beosztásommal, és a telefonszámommal. Mielőtt pedig odaadnám, egy tollat is előszedek, és a hátára felírok valamit. - Köszönöm, hogy elmondtad ezt nekem. Ha szükség van rám, itt ez a szám, hívj fel bátran. - ezzel pedig átnyújtom neki a papírost, immár rajta a következő szavakkal. "Call a Guardian Angel" 535 3517. Míg a nyomtatott egy vezetékes telefon száma, alatta egy vélhetőleg munkahelyi mobillal, ez egy mobilszám, ami a személyes számom, mindig bekapcsolva, mindig elérhetőn. Nem tudom miért, de valahogy azt érzem, hogy ez a lány bajba fog kerülni, hogy veszélyben van. Vagy lesz. És az ilyen érzéseim nem szoktak tévedni. Felállok a székből, és finoman a vállára teszem a kezem, miközben mosolygom. - További szép napot neked, és jó tanulást. Remélem nem tartottalak fel nagyon sokáig. - és ezzel megfordulok, hogy kifelé induljak, végszóra pedig a csengő is megszólal. Mirabelle pedig ott marad, magában valami fura érzéssel a kezem nyomán. Nem érzett még ilyet. Mintha biztonság lenne, szeretet, figyelem. Különös egyveleg, és egy furcsa gondolatfoszlány, hogy kiválasztották. Védencemnek választottam.
Mirabelle Phoenix
Don't Hide Your Real Face
Ember
we have the strongest faith
☮ Főkarakter : ♡ Caryeth
☮ Kor : 30
☮ Hozzászólások száma : 26
Tárgy: Re: The Juilliard School Csüt. 6 Aug. 2015 - 21:04
Noraniel & Mirabelle
Sejtelmem sincs, hogy vajon miért is vagyok itt, vagyis főképp, hogy a nő miért van itt. Nem csináltam semmit sem, legalábbis ezúttal még csak az sem rémlik, hogy valaki megpróbált volna befeketíteni. Remélem, hogy tényleg nem erről van szó, nem akarok bajba kerülni és főleg nem akarom, hogy az iskola, vagy bármi más veszélybe kerüljön. Az a legnagyobb baj, hogy egyelőre ez a legjobb, ami mostanában egyáltalán történt velem és nem viselném jól, ha elveszíteném, úgyhogy valahogy meg kell tartanom a helyemet itt, és ha bajba kevernek megint, akkor ki tudja, hogy nem csapnak-e ki a suliból még az előtt, hogy bekerültem volna ténylegesen is, hiszen ez még csak a nyári előkészítő. Azt hiszem ezek után nem csoda, hogy felettébb rettegek attól, hogy mi lesz. - Különleges ügynök? - itt sikerül leragadnom, hiába mondja azt, hogy nem azért van itt, mert rosszat tettem, de akkor miért keres pont engem egy különleges ügynök? Nem láttam az ég világon semmit sem, amit el kellene mesélnem, nem voltam tanúja semminek sem, és ha így is lett volna készségesen teszek vallomást, nem lett volna rá szükség, hogy valaki e miatt jöjjön ide. Még mindig felettébb értetlenül nézek rá és próbálom valahová tenni magamban ezt az egészet, de nem megy valami könnyen, inkább végül csak nagy nehezen bólintok. - Nem is láttam semmit, ami fontos lehet. - teszem még hozzá gyorsan. Talán összekever valakivel, esetleg egy másik diákkal, lehet hogy valakinek hasonló a neve, vagy a kinézete, vagy rossz adatokat kapott. A hivatalokban azért előfordul időnként az ilyesmi nem? Nem mindig tökéletes a rendszer, én nem is haragszom meg érte, hogy feleslegesen tartott fel, talán még jobb is lenne, mintha tényleg engem keres. Közben azért átveszem tőle a jelvényt és megforgatom, megnézem, bár kétlem, hogy ha nem lenne igazi, akkor azt felismerném egyáltalán, hiszen nem vagyok rendőr és még csak rokonom sincs, aki az, hogy értsek az effélékhez. - Tényleg ezért... küldték? - meglepetten babrálom még mindig a jelvényét, mire leesik, hogy lassan talán vissza kellene adni, úgyhogy felé nyújtom. Vizsgálgatom én az arcát, de tényleg nem látok rajta semmit rosszat. Mosolyog, bátorítóan, tehát nem akar nekem semmi rosszat... gondolom, igaz? Mégis bizonytalanul meredek pár percig magam elé és csak az asztalt piszkálom. - New York... szép hely, igazán. Kicsit nekem nagy, de... szép. - bököm ki végül. Nem voltam én jó soha sem abban, hogy hazudjak, vagy füllentsek, maximum akkor, ha már nagyon előre terveltem, vagy ha kifejezetten készültem rá, de most eleve hirtelen ér a kérdés és sejtelmem sincs, hogy mit is kéne rá válaszolnom. Végül csak sóhajtok egyet. - A családom nem tökéletes és hiányzik Anglia, az otthonom és... mindenki, de ez normális nem? - picit azért lebiggyed a szám, de végül csak esetlenül vonom meg a vállamat. Bárki így lenne ezzel nem igaz? Nem én vagyok az egyetlen, akinek honvágya van, főleg akkor, ha még folyamatosan ugráltatják és ki is használják. Az egyébként most is nagyon jól látszik, hogy az amúgy alapból szép és kecses ujjaimon akad jó néhány seb, bőrkeményedés. Nem annyi mint annak, aki évek óta erőteljesebb mértékben végez házimunkát, de azért észrevehető, hogy a nem ehhez szokott kezemet elég rendesen megviselte az utóbbi hónapok fárasztó életvitele.
Kezdőlap 
