*Kimondtam hát. Önmagam előtt is nehéz volt, hát még Freya előtt, akiről tulajdonképpen szó van, az életéről, arról amit elfelejtett és arról amit most él. Nem tisztességes lépés ez jól tudom, ám a dzsinnemet ez nem érdekli, a lelkemnek az a fele, mondjuk úgy bármire képes, hogy Edwarddal maradjon. Talán jobb is így, tisztességes, hogy nem csűröm jobban a dolgokat hanem kimondom tisztán és érthetően, egyenesen nekiszegezve a tényt; el akarom távolítani az útból. Ám nézzük a jó oldalát, ő gazdagabb lesz a visszakapott emlékeivel és élheti az életét tovább, és én garantálom, hogy nem fog vágyakozni Edward után, mert a lelkében és a szívében nem lesz helye a sárkány iránt érzett szerelemnek, ha volt is egyáltalán. Gondoskodom arról, hogy így legyen és nem lsz űr a lelkében, nem lesz tátongó lyuk hanem teljes és boldog életet élhet, amennyiben meg tudja teremteni magának. Én nem tudhatom, hogy most mire vágyik és mire fog majd vágyakozni ha visszakapja az emlékeit, egyet tudok csak tenni, hogy Edward után nem fog, így ez nem akadályozza majd abban, hogy boldog legyen. A többi már az ő dolga. Bólintok a kérdésére, látom mennyire felzaklatta mindez, ami természetes, hiszen itt élte azt az életet amit a magáénak tudott, barátokat szerzett, megvolt az állandóság, kialakította a komfortzónáját, minden nap úgy kelt fel, hogy tisztában volt mi fog történni. Minket kivéve. Nekem csak egy a célom, hogy ő ne legyen a közelben amikor Edward szívébe próbálok lopakodni. * -Tudom, hogy ez most nagyon rémisztő, de hidd el, nem kérném ha nem lenne fontos, és a számodra is az, majd meglátod. Gondold át. *Látom rajta a vívódást, de bármennyire is kevés időm van nem akarom, hogy elhamarkodottan döntsön, mert annak beláthatatlan következményei lehetnek. Talán ezen rágja magát azok után is, hogy igent mondott és amikor, vagy mielőtt visszakapná az emlékeit, visszakozik. Ezt nem engedhetem meg. Biztosnak kell lennie magában, olyannyira, hogy a vágyát képes legyek teljesen eltüntetni. Felül kell írnia a korábbi érzéseit, ha voltak olyanok. Muszáj magára hagynom, hogy dönthessen, nem gondoltam, hogy azonnal döntetni fog, valahol a lelkem mélyén tudtam ezt és féltem is tőle, hogy kifutok az időmből, de muszáj megadnom neki. Most az ő kezében van a saját sorsa és az enyém is. Fogom a táskám és a kabátom és felállok, mellé lépek és a vállára teszem a kezem, egy hosszú pillanatra lehunyom a szemeimet és megkeresem az elméjét, azt a vékony kis fonalat ami fényesen világít és lelkének legmélyére vezet. Lényem törékeny de erős ujjaival ráfogok, és kapcsolódom hozzá, így már nem csak érzem őt hanem befolyásolni is tudom, s míg szavaim elbúcsúznak tőle, addig elmém kellemes érzést sugároznak belé, megkönnyebbülést és magabiztosságot, hogy az irányomba tett döntése jó döntés lesz. Az, hogy itt kell hagynia a várost és a barátait, hogy új életet kezdjen valahol innen messze, az egy nagyon jó döntés.* -Gondold át és döntsd el. Visszatérek hozzád a válaszért. Hamarosan. Minden _jót_ Freya.*Érzem minden rezdülését, kétségét, vágyát, örömét és fájdalmát. Úgy játszadozom köztük mint gyermek a homokozóban, miközben karcsú alakom elegánsan elhagyja a nem neki rendelt egyszerű helyiséget.*
Talán érthető, hogy jön egy vadidegen nő - legalábbis számomra, hiszen nem emlékszem rá - és változtatni akar a szerinte pocsék életemen. Vissza akar adni emlékeket, amikre nem emlékszem és ez még fájdalommal is jár. E mellett még el is akar küldeni, hiszen az már egyértelmű, hogy ez a cél, csak még az nem világos számomra, hogy miért. Egyáltalán miért nem hagyja, hogy Edward azt tegye, amit akar? Persze valahol értem önző cél, mert a pasas fontos neki és vele akar lenni, de nagyon úgy fest, hogy ez nem kölcsönös. Vajon miben tudná megváltoztatni Edward véleményét, ha egyszer eddig nem sikerült neki? Ha jól sejtem elég régóta húzódik már ez az egész, konkréten évek... vagy ki tudja még több lehet mögötte és eddig nem érte el a célt, amit akart, ez vajon miért változna, vagy mitől változna meg? A kényszer soha sem jó megoldás, nem tudom, hogy ebbe miért nem gondol vajon bele, de talán ez a része már nem az én dolgom. Nekem a saját előnyömet kellene néznem. - Tehát... el akarsz küldeni igaz? Ez lenne az ára, hogy ne legyek útban neked és... neki? De hiszen itt ismerek mindent és mindenkit, csak úgy menjek el egy ismeretlen helyre örökre? Ez... - elhallgatok, hiszen akárhogy is nézzük elég nagy árról van szó és elég nagy teher is átgondolni. Nem csoda, hogy haladékot kérek. Lehet, hogy egyszerűbb lenne csak úgy új életet kezdeni, mert ez a mostani nem valami kielégítő, nem valami érdekes, vagy izgalmas, sőt... nagyon is fárasztó, de most itt van két személy, akik ismernek és valahogy úgy sejtem a nő nem akarja, hogy a közelükben legyek, ha visszatérnek az emlékeim, hogy ne zavarjak be nekik semmiben sem. Valahol érthető, ha oda van Edwardért, de mi van, ha én is oda leszek, ha emlékszem majd rá? Akkor... egyedül és boldogtalanul kell élnem az életemet valami karib-tengeri szigeten, jólétben és gazdaságban... de magányosan és megtörten? Ha viszont nem megyek bele ez marad, kétségekkel és nehézségekkel, hogy nem tudom ki vagyok. - Jól van, ezt... tényleg át kell gondolnom. Most menj... menj el és... eldöntöm, hogy mi legyen. - igen ez így hirtelen kicsit sok nekem. Nem gondoltam volna, hogy a mai napom így alakul, hogy ilyen komoly döntés kell hoznom hamarosan, mert ez nagyon komoly dolog. Az egész életemet feladni, mindenkit eldobni, akit csak ismerek és elmenni valami vadidegen helyre vadidegenek közé. Ez azért nem hangzik valami biztatóan így elsőre. Aludnom kell rá egyet, bár valahogy kétlem, hogy ma képes leszek túlságosan sokat aludni.
*Még nem kellett ennyit ármánykodnom sosem mint most, tudom mennyire távol áll ez az alaptermészetemtől, de dzsinn lelkem némileg megváltoztatott. Néha felülkerekedik, néha a feledésbe merül, de tudom, hogy mindig ott lappang bennem. Freya megjegyzése rosszul esik de megérdemeltem, valóban nem tudom dzsinnként elérni azt amit a legjobban szeretnék, nem csupán egy csettintés ahogy másoknak teljesítem a kívánságát, nem egyetlen gondolat. Ehhez nem mágia kell, ehhez Edward lelkébe mélyen beleivódott elhatározását és a saját maga ellen vallott véleményét kellene megváltoztatnom, amihez dzsinnként is kevés vagyok. Nem szólok vissza, nem ellenkezem és nem is értek egyet, magamban szenvedek azzal a ténnyel amivel Freya szembeállított. Igaza van és ez ellen nem tudok semmit sem tenni jelenleg, csak akkor van reményem bármire ha beleegyezik abba, hogy nekem adja a kulcsot még Edward előtt és eltűnik a színről. A többi az én dolgom, az én keresztem. Nem tudom, nem értem miért foglalkozik annyit azzal, hogy amit teszek nem túl elegáns és egyenes, nem értem miért érdekli mindez, hiszen egyszerűen csak belemehetne ebbe az egészbe önként és élhetné a világát. Attól félek, hogy mégis érez valamit Edward iránt és ha marad, ő talán jobban meg tudja győzni arról, hogy ne ássa el magát. Félek, hogy elveszítem ha Freya mindezek tudatában maga mellé állítja Edwardot. Ezért a kétségbeesett lépés, hogy a fizetségemmel az én kívánságom egyik fele teljesüljön, de Freya ahelyett, hogy kapna az alkalmon, tovább akadékoskodik. Nem akartam kimondani pontosan mit kérek cserébe, ez dzsinnségem része, mindig van apró betűs rész, mindig ravaszkodni kell, mindig csavarni egyet a dolgokon. * -Az, hogy hol kapod vissza az emlékeidet, a te választásod, csak egy tanács volt a részemről, hogy minél távolabb attól a helytől ahol most élsz. Hogy olyan dolgok vegyenek körül melyeknek örülsz amelyek boldoggá tesznek. Ebben segíthetek, elvégre valahol még kötelességem is, hogy segítsek, hiszen mindketten a szerelem dzsinnjei vagyunk. A kívánságod ára pedig az, hogy el kell innen menned. Messzire. Nagyon messzire, de a helyet te választhatod ki.*Természetesen még azelőtt, hogy visszatérnének az emlékei, hiszen minden bizonnyal az emlékek más irányba terelnék és ott Edward megtalálná. Mivel pedig fizetségről van szó, a mágia megakadályozza, hogy öntudatára ébredve vissza akarjon jönni. Erről persze nem tud és nem is tudhat később, még dzsinnként sem. Talán rájön pár száz év múlva, de akkor már mindegy lesz.*
Azért az nem túl szimpatikus dolog, hogy így lazán leszólja az életemet. Persze tény, hogy nem tökéletes és az is, hogy lenne mit javítanom rajta, de... elég sok nekem ez a sok info, hogy dzsinn vagyok, plusz van bennem egy kulcs, plusz a fickó, aki ki akarja szedni belőlem, ha meg van el akar vonulni valami barlangba sárkánykodni, amit ez a szőke nő nem szeretne. Nem tudom, hogy mégis mit kellene kezdenem ezzel az egész helyzettel őszintén szólva, biztos, hogy kell pár nap, hogy kicsit összeszedjem magamat és átgondoljam, de legalább egy mindenképpen. - Van persze, de... látod még neked is van olyasmi, pedig dzsinn vagy, elvileg elérhetnél mindent, amit akarsz. - oké ez most talán részemről volt egy kis odaszúrás, de ennyi kellett, hogy egy fokkal jobban érezzem magamat, pedig nem vagyok egy bosszúálló típus, vagy fogat-fogat elven sem szoktam másoknak rosszat okozni, de most mégis csak úgy érzem, hogy ennyi kellett. Azért ő se volt valami kedves és hiába van olyan nagyra ezzel a dzsinnséggel, igenis... neki se minden tökéletes az életében, tehát azért még sem megy olyan könnyen minden igaz? Épp e miatt kell nekem egy kis gondolkodási idő, amíg legalább valamelyest megrágom ezt az egészet és átgondolom. Azért mégis csak arról van szó, hogy teljesen, gyökeresen meg fog változni az életem. Tény, hogy ez már eddig is megtörtént, hiszen kiderült, hogy dzsinn vagyok és van bennem egy kulcs, amit ki kell szedni. Most pedig több évszázadnyi emléket kapnék vissza, nem csoda szerintem hogy félek kicsit az egésztől. Nem... nem kicsit félek. Nagyon félek ettől az egésztől és egyelőre még nem tudom, hogy be merem-e vállalni. Jó persze nem tudnám csak úgy élni az életemet, ahogyan eddig, de akkor is kell egy kis idő, amíg átgondolom, hogy mi legyen és talán Edwarddal is beszélnem kellene, ha nem is nyíltan, de valahogy kicsit puhatolózva, vagy valami. - De ez... nem kötelező igaz? Én döntöm el, hol kapom vissza az emlékeket, vagy ez a feltételed? Mi van, ha én nem döntök így és nem akarok elmenni, megtehetem? És még mindig nem tudom, hogy te mit kérsz cserébe, mi a kívánság ára. - ezt még nem mondta ki konkrétan igaz? És az a gondom, hogy ezt minél tovább halogatja, valahogy annál nehezebben bízom meg benne. Mi van, ha rosszat akar nekem? Mi van, ha veszélyes, és ez az egész valami csel? Azért óvatosnak kell lennem, főleg hogy tudom mire képes és tudom hogy milyen világ van a mi világunk mögött. Nem szabad csak úgy bedőlnöm bárkinek. A gyanakvás ott van bennem, főleg hogy eddig fogalmam sem volt erről az egészről most pedig lényegében két felől próbálnak rángatni és megmondani, hogy mit csináljak. Muszáj legalább valamelyest megmaradnia a szabad akarat látszatának, még ha nem is... teljes mértékben.
*Annyira szeretném meggyőzni, hogy eszembe sem jut, hogy mindaz amiről beszélek, neki nem olyan egyértelmű, hiszen nem emlékszik a gyerekkorára. Egyik életének a gyermekkorára sem, így valóban nehéz álmokat és vágyakat kergetni, a megvalósítás érdekében. Lelkiismeret furdalásom támad, bár nem én okoztam mindazt ami vele történt, most mégis olyan mintha bármilyen közöm lett volna hozzá, csak azzal, hogy állandóan felemlegetem és szembe állítom vele.* -Igen, sajnálom, rossz példa volt. De biztosan van olyan amire most vágysz. *Azért nincs minden veszve, Freyida már egy ideje ebben a „bőrben” él, biztosan van olyasmi amit szeretett volna elérni de tudta, hogy soha nem lenne rá képes. Álmodozott talán, azon kívül, hogy szinte minden új életében az amnéziával küzd. Épp ezért bizalmatlan, hiszen nem tudja, hogy kiket ismer, mikor és hol köszön rá egy ismerős akiről ő nem tud, hogy korábban mi az amit talán elkövetett valaki ellen és felbukkan az illető, hogy revánsot vegyen. Bár Freyaként sem egy másoknak rosszat akaró, számító teremtés. Nehezen de rábólintok az érveire, lassanként kicsúszik a kezeim közül a ma véghez vitt kívánság megszerzése. Volt némi gyanúm, hogy nem sikerül ma elintézni, de természetesen a hirtelen jött ötleteknek mindig ez a buktatója, a lehetséges kudarcot mindenki igyekszik háttérbe szorítani.* -Persze, megértem.*Új stratégia kell, de nincs sok időm. Edward bármikor úgy dönthet, hogy nem vár tovább Freyára és megszerzi a kulcsot a beleegyezése nélkül akkor pedig minden tervem dugába dől és itt maradok egymagam a nagy világban minden támogatás nélkül. A Rend felé csak kötelezettségeim vannak, a kapcsolat egyáltalán nem olyan személyes, hogy bármit is elvárhassak, egyedül kell talpra állnom úgy, hogy a szívem darabokra törve nyugszik a mellkasomban. Freya pedig egyre csak időt kér és be kell látnom, ha nem egyezem bele és tovább győzködöm, az már erőszakosnak tűnik és csak olaj lesz a visszautasítás tüzére. Ezért ajánlom fel, hogy másnap visszajövök, hogy gondolkodhasson, és legnagyobb örömömre beleegyezik. * -Rendben, gondolkozz nyugodtan.*Minden bizonnyal szereztem neki egy álmatlan éjszakát, de nekem is az lesz, mert a várakozás önmagában sem könnyű, ha viszont Edward otthon lesz, minden igyekezetem arra fog koncentrálódni, hogy eltitkoljam min ügyködtem a nap folyamán. A bennem élő dzsinn azonban már terveket szövöget és kissé elnyomja az emberi oldalamat. A számító lény pontosan tudja én mit szeretnék és hogyan húzza el Freyida előtt a mézesmadzagot, épp ezért hagyom, hogy előtérbe kerüljön. * -Úgy értem ez valamiféle jutalom lehet a részedre, kívánsz valamit, és megkapod de szükséges, hogy a korábbi életedre és dzsinnségedre való ébredésed egy távoli helyen történjen meg. Egy olyan helyen ahol nem zavar senki, ahol nyugodtan magad lehetsz, mégsem magányos. Egy szép helyen ahol csak jó dolgok történnek, mindig könnyebb az esetleges rosszat is elfogadni. Persze azt nem mondom, hogy dzsinnként rossz voltál, dehogy, hiszen a szerelem a legerősebb érzelem amit csak el lehet képzelni, mégis a sok megélt élet dzsinnséged nélkül talán úgy hathat rád mintha most kezdenél csak bele. Megváltoztál, talán másképp fogd fel mint korábban és….ehhez egy szép hely kell. S persze távol lennél Edwardtól is, nem kell majd neki magyarázkodnod a történtek miatt. *Remélem jól keverem a kártyákat, Freyidát csak azóta ismerem, hogy Edward segített rajtam, dzsinnként nem tudom milyen volt, ezért van némi fehér folt és buktató a szavaim célba érése előtt. *
Nem elég, hogy az eddiginél is jobban összezavarja a világomat ezzel az egész kavarással Edward ellen, de a tetejében még le is szólja az életemet. Oké nem olyan fényűző és csillogó ezt aláírom, de attól még nem olyan pocsék, amilyennek beállítja. Nem tetszik, hogy így leszólja, akárhogy is próbál mosakodni azért ezt nem lehet csak úgy semmissé tenni. Lehet, hogy elküldeném, ha nem tudna nekem segíteni, hogy visszaadja az emlékeimet, amitől azért még így is félek kicsit érthető módon. - Ahogyan gondolom sejted is, nem is emlékszem rá, hogy mire vágytam gyerekként. - rántom meg a vállamat. Oké igaza van, egy kicsit azért meg is enyhülök. Nem emlékszem rá, hogy mire vágytam gyerekként, de abban igaza van, hogy ez az élet nem egyszerű és főleg nem tökéletes. Nehéz és küzdelmes, de valahol pont ez a szépsége nem? Persze biztosan más lenne, ha bármit megtehetnék. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mondjuk akkor mi lenne. Mi mellett döntenék, mit tennék egyáltalán? Azt hiszem ezt ráérek akkor eldönteni, ha tényleg képes lesz visszaadni az emlékeimet és ha én is olyan leszek mint ő, ténylegesen, még ha ez egyelőre képtelenségnek is tűnik és a tetejében még ijesztőnek is hangzik. - Persze világos nekem, de gondolom megérted, hogy akkor merek bármire is rábólintani, ha pontosan tudom, hogy mi az ára. - addig nem megy és addig biztos, hogy nem fogok belemenni. És ha tudom is, hogy mi az ár akkor is kell egy kis idő, amíg legalább átgondolom a dolgot. Ez azért nagyon komoly döntés, ami tényleg gyökeresen meg fogja változtatni az életemet. Remélem, hogy ezt megérti. Gondolom előtte még nem igazán volt ilyen döntés sosem, de nekem nem megy egyik pillanatról a másikra. Kell egy kis idő, amíg feldolgozom ezt az egészet, így is túlságosan sok információt kaptam pár nap alatt. - Persze világos... mint a nap, de ettől még nekem idő kell, amíg átgondolom, hogy mit is akarok. Talán megérted, de az életemről van szó... és azt mondjátok az egész eddigi hazugság volt és minden megváltozik majd egy kívánság árán... azért ez elég sok így egyszerre. - és nekem el kell döntenem, hogy akarom-e egyáltalán és az nem fog azonnal menni. Remélem megérti, hogy tényleg kell nekem egy kis idő, legalább egy kevés, amíg összeszedem magamat és mindent átrágok egy kicsit. - Igen, az úgy jó lenne, holnapig kitalálom, hogy mi is legyen. - azt hiszem az elég lesz, legalább alszom rá egyet és átrágom magamban, hogy mi is legyen, hogy mit is akarok pontosan. Ez most így túl gyors és túlságosan hirtelen is, kell legalább egy éjszaka, hogy jól megrágjam. Mégis csak az életem teljes megváltozásáról van szó. A felvetése viszont meglep, nagyon is és nem tudom, hogy ez pontosan mit is jelent. Ez lenne az alku része? Vagy csak pusztán kedves akar lenni velem? - Úgy érted ez lenne az ára, hogy elmenjek? Vagy... ez még a kívánság előtt lenne, hogy átgondoljam, hogy milyen is lenne az a másféle élet? Még az emlékeim visszakapása előtt? - na igen ezt most nem teljesen értem, hogy mikor is akarja a nagy utazást. Vagy akár holnaptól, amíg megszerzi azt a követ? Vajon azért akarja, hogy addig se legyek Edward közelében, vagy... Nem vagyok azért teljesen naiv, vannak róla sejtéseim, hogy milyen lehet neki, ha oda van a fickóért, de a fickó lényegében mindkettőnket szeret, vagy hiszi, hogy szeret, vagy... a jó ég tudja már hogy is van ez pontosan.
*Azt hiszem nekem nem megy ez az emberi kapcsolatos dolog, bár fiatalnak számítok dzsinnként a régi életemet elfelejtettem és tulajdonképpen egészen más is volt mint manapság lenne. Freyidának igaza van, tudom mire gondol és megint megbántottam. Ő nap mint nap azért dolgozik, küzd és harcol, hogy megéljen, mégis úgy tűnik elégedett, persze biztosan vannak vágyai melyeket nem tud most megvalósítani és jobb életet szeretne magának, de nem olyannak ítélem meg aki panaszkodik. Erős n még ha nem is érzi magát annak.* -Ne haragudj, megint csak. Nem akartam leszólni az életedet amiért megdolgoztál. Én is dolgozom, kiszolgálom Edward igényeit, elrendezem az életét, segítem őt és ezt szeretem csinálni. Azt szerettem volna mondani, hogy ha dzsinn leszel megint, vagyis emlékezni fogsz arra az életedre, sokkal könnyebb lesz és olyasmit csinálhatsz amit szeretsz. Biztosan nem ez *apró intéssel mutatok végig a kocsmán* a leghőbb vágyad, nem erről álmodoztál gyerekkorodban. Olya dolgokat érhetsz el amit most nem, amiről úgy hiszed soha nem is lehet a tiéd. *Freyida szerény, minden bizonnyal azért amilyen életet kénytelen élni, nem álmodozik mert nincs miért és nincs miből. Ám senki nem mondja nekem azt, hogy ha megcsillogtatnak előtte egy lehetőséget, nem kap érte két kézzel. Még ő is megteszi, csak még bizalmatlan, még nem hisz nekem el mindent, és meg is értem. Mindaz amiről Edward és én beszéltünk neki eddig csak a filmekben léteztek a számára, a könyvekben, most pedig azt nyújtom neki, hogy megteheti mindazt. * -Nem is mondtam azt, hogy majd utólag találom ki, ez egyfajta üzleti megállapodás ha úgy tetszik, alku kettőnk között amibe mindkét fél maximálisan beleegyezik. *Bólintok a felvetésére és próbálom megnyugtatni, bár vele nem tennék olyat mint más ismeretlenekkel, azért én sem vagyok szent, de vannak bizonyos morális elveim. Freyida megérdemli, hogy megtalálja önmagát és a boldogságot, másképp is segítenék neki, de dzsinnségem amiben hatalmat ad abban korlátoz is. Az már más lapra tartozik, hogy voltak olyan áldozataim akik túl sokat akartak és megérdemelték, amiért nem olvasták el az apró betűs részt. Nem akarom sürgetni mégis olybá tűnik számára mikor egy nyugalmasabb helyet keresek, tényleg nem tudom hova szaladok ennyire de ha a dzsinn és a nő már a cél előtt érzi magát, nem tud türelmes lenni. Érzem ahogy az erőm fellobban bennem, mint egy ketrecbe zárt vadállat, csak járkál fel és alá. * -Nem, dehogy. A szertartáshoz nem is alkalmas ez a hely, de a kívánsághoz igen. Előbb kívánnod kell, a többire majd csak akkor kerül sor ha megtalálom a megfelelő követ. Nem minden olyan mint a mesékben, hogy kérsz valamit és én csak csettintek, némely kívánságához idő kell. Ám ahhoz, hogy elfogadjam a kérésedet és alkut kössünk annak rendje és módja szerint, át kell változzak. Nem hiszem, hogy jót tenne az üzletnek ha mindenki szeme láttára tenném, bár úgy hiszem eléggé dekoratív a megjelenésem, nincsenek szarvaim vagy ilyesmi, nem lámpából bukkanok elő és egészen emberszerű vagyok. Csak tudod a fények, meg az aura. *Szavaim közben látványosan gesztikulálok, mindez már dzsinnségem egy velejárója, ilyenkor kikukkant a világba. Dzsinnként sokkal temperamentumosabb vagyok, vagy inkább egy lázadó kamasz, néha izgatott gyerek vagy épp egy gonosz banya. A személyiségem mindig a kívánóhoz is igazodik egy kicsit.* -Ha a kívánságot is szeretnéd elhalasztani, nem baj. Csak nyugodtan gondolkozz. Holnap visszajövök. Így jó lesz? *Sk időt nem adok neki az biztos, de túlságosan izgatott vagyok és az sem biztos, hogy jól elmagyaráztam az egésznek a menetét. Ha ma kíván, a szertartásra csak később kerül sor, ám az engem illető fizetség tekintetében már biztos vagyok.* -Mit szólnál mondjuk ahhoz ha elküldenélek egy világkörüli hajóútra? Felmondasz a munkahelyeden, ez úgy sem neked való, feladod pár hétre vagy hónapra az itteni életedet és belekóstolsz abba amit dzsinnként elérhetsz.*Apró betűs rész. Kedvesen mosolygok rá, kizárt, hogy ezt visszautasítsa. *
Nem pont a legjobb bók, hogy leszólja az életemet. Tény, hogy nem csodás és fényűző, de azért nem mondanám olyan rettenetesen rossznak, mint aminek ő beállítja, és nem szánalmas, vagy unalmas. Persze vannak nehézségeim, de az ember élete már csak ilyen. Persze mondhatom ezt egy... dzsinnek. Neki fogalma sincs róla, hogy milyen emberként élni. Ha valaha az is volt, hát már biztos, hogy nem emlékszik rá. - De akkor... te mit csinálsz minden áldott nap? - ez azért nem világos nekem teljesen. Ha nem azzal foglalkozik az ember, hogy dolgozik, akkor nincs más csak a szórakozás? Azért az furcsa lenne, ha már megszoktam egy életvitelt. Nem biztos, hogy menne nekem, vagy... ha emlékeznék akkor nem lenne gond belőle? Nem tudom, egyelőre az is kérdés, hogy be merem-e vállalni egyáltalán ezt az emlékvisszahozós dolgot, mert ez is alkunak tűnik, amiért adnom is kell valamit és elég kellemetlen, hogy az ár a titoktartás. - Jól van, de előre tudni akarom, hogy mi az ára. Úgy nem megyek bele semmibe, hogy esetleg csak utólag találod ki, ebben biztos lehetsz. - nem, azért nem bízom benne csak úgy. Mégis csak dzsinn, nem ismerem, hiába mondja azt, hogy igen. Aztán ott van az a tényállás is, hogy keresztbe akar tenni annak a pasasnak, akiért láthatóan totál oda van és aki úgy tűnik, hogy oda van értem. Ez már legutóbb is sejthető volt, de a furcsa csapongó viselkedése... Olyan érzésem van,hogy Edwardnak jobb is lenne, ha elmenne valami barlangba aludni és nem kellene ezzel az egésszel foglalkoznia, amit életnek neveznek. Ha neki így jobb, akkor nem kellene hagyni neki és kész? Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet ez a háta mögött kavarás. - Tehát te most azonnal akarod megcsinálni? Nem kapok gondolkodási időt? Pár napot, vagy... valami. Edward nem akarja azonnal a kulcsot, amíg megszerzed a követ, addig gondolkodhatok? Addig kitalálod mi lenne az ára. - mert valamit kérni fog tőlem és még mindig nem tudom, hogy mit. Talán neki rizikósabb, ha gondolkodom is rajta, de nekem ez kell, hogy nyugodtabb lehessek. Talán, ha most azonnal kell döntenem, akkor nem is megyek bele. Elég komoly dologról van szó mégis csak. Ki fog venni belőlem egy kulcsot és vissza fogja adni az emlékeimet, ami jó eséllyel fájdalommal jár majd és talán a kulcs kivétele is. Azért erre fel is kell az embernek készülnie. Nem lehet csak úgy bumm hűbelebalázs módjára csinálni az ilyesmit. Van azért bennem egy jó nagy adag félsz, hogy mit ne mondjak. Hogy valami rosszul sikerül, vagy hogy... netán átver. Legalább valamelyest át kell rágnom ezt az egészet, vagy aludnom kell rá egyet, vagy valami.
*Tudom, hogy félelmetes, mégis azt mondom ami igaz, mert rosszabb ha később hazugságon kap, olyan lenne mintha Edward ahogy ígérte, erőszakkal venné el a kulcsot tőle. Tisztában kell lennie mindennel, akkor is ha nemet mond. Az emberek az évszázadok során teljesen eldeformálták a szavak jelentését, a szertartás tiszta és nemes, nem pedig az aminek Freyida hiszi, ám csupán egy elnéző mosolyt adok válaszul, felesleges lenne most nyelvészeti bukkanókon át bizonygatni, hogy más mint ahogyan hangzik. Persze tudom jól, hogy nem csak a kifejezéssel van gondja, hanem az egésszel úgy ahogy van, a kulcs és az, hogy benne van már egy ideje bőven elég lehet neki, de gondolom ennek tudatában ő sem szeretné ha ott maradna. Én csupán egy olyan megoldást kínálok neki amiben lehet választása, azt hiszem sokkal többet mondtam el mint Edward és más oldalról közelítettem meg a dolgokat. Edward nem hibás, csak épp nem ismeri a női lélek rejtelmeit és nem tudta hogyan érdemes egy nőhöz közel férkőzni, a bizalmát elnyerni. Türelmetlen és makacs. Én csak mondom amit gondolok a magam oldala felől, de Freyida persze másképp látja, hiszen emberként élt eddig és nem emlékszik arra az életre ami megadatott neki. Bármennyire is próbálok kedves lenni, olykor én sem tudom megválogatni a szavaimat, mert dzsinnként élek és tudom mennyivel másabb. Tisztán érzem, hogy megbántottam és előrehajolok, hogy megfogjam a kezét, vigasztaljam amiért sivárnak tűntettem fel az életét. Neki nem volt az.* -Sajnálom, nem akartalak megbántani. Ha ismét emlékezni fogsz te is rájössz, mi a különbség. Dzsinnek lenni csodálatos és izgalmas és nem kell minden nap azért fáradoznod, hogy megélj, hogy legyen tető a fejed felett, hogy befizesd a számláidat, hogy legyen mit enned és magadra öltened. Szórakoztató. *Sorolhatnám még az előnyeit napestig, de nincs most arra idő, és túl szépen hangzana, hiszen hátrányai is vannak, mint például a Rendet mostanában ért támadások és halálesetek. A fizetségen még nem gondolkodtam, azért izgultam, hogy Freyida beleegyezzen és higgyen nekem, nem mertem annyival előre gondolkodni. Mosolyogva hajtom kissé oldalra a fejem, ez egyenlő a vállvonással, de hölgyek olyat nem szoktak csinálni.* -Majd kitalálunk valamit ami neked is könnyedén teljesíthető. Edwarddal is így tettünk amikor arra kért gyógyítsam meg, hiszen tőle nem kérhetek lehetetlent amivel csapdába csalom. *Ezzel le is tudom a dolgot, Freyida tudhatja, hogy vele nincsenek ilyen szándékaim, ő Edwardhoz tartozik, az ő küldetése. Másokkal persze gondolkodás nélkül megteszem, ez a dzsinn lét, mert elönt a vágy és nem tudok megálljt parancsolni magamnak. Ahhoz képest ami a szertartás alatt fog történni vele egy ilyen apró fizetség már semmiség. Igyekszem mindent elmondani őszintén, hogy lássa nem akarom becsapni, hogy bízhat bennem és a hosszú beszélgetésnek megérik a gyümölcse. El sem hiszem amit hallok, Freyida beleegyezett. Csillogó szemeim kikerekednek és a mosolyom is ragyogóvá válik, majd` kiugrom a bőrömből, épp csak nem változom át dzsinn alakomba, pedig szükség lesz rá.* -A kő a szertartás része, ha teljesíteni akarom a kívánságodat mindenképpen meg kell szereznem hozzá a követ, tehát neked azt kell kívánnod, hogy kivegyem belőled a kulcsot és adjam vissza az emlékeidet….nem, ez így nem jó, ez már két kívánság. Úgy kell mondanod, hogy vegyem ki a kulcsot és _ezáltal_ adjam vissza az emlékeidet. Igen, így jó lesz és akkor én majd kérek tőled valamit, te megígéred, hogy megteszed és ezzel megpecsételődik az alkunk. Van itt egy nyugalmasabb hely? *Nem itt fogok mindenki szeme láttára átváltozni, ha most akarjuk nyélbe ütni az üzletünket, akkor el kell vonulnunk valahova ahol nem láthatnak. Szerencse, hogy dzsinnként sem vagyok nagyobb mint most. A mosolyom nem halványodik, boldog vagyok, segítek Freyidán és Edward velem marad.*
Furcsa ez az egész helyzet. Egyszer úgy érzem, hogy tennem kellene valamit, hogy el kell hinnem, amit mond, amit bizonygatnak nekem, máskor pedig, hogy fel kellene pattannom, kiutasítani innen a nőt és elküldeni ezt az egész zakkant bagázst a fenébe. Ha nem érezném valahol a lelkem mélyén, hogy igazuk van, hogy ez az egész tényleg valóságos lehet, akkor jó eséllyel meg is tenném, de akkor nem jutok egyről a kettőre ez is biztos. Csak a sok kérdés maradni, no meg ez a kulcs és ahogyan Edward jelezte akkor elveszi erővel, ha nem adom önként, bár fogalmam sincs, hogy ha ennek a nőnek adom oda, abból nem lesz-e bajom. - Szertartás, mint valami szektában. Nem mondom, hogy jól hangzik. - igazából ez az egész nem hangzik valami jól, hiszen mégis csak mindenfélét akarnak velem ügyködni. Már a kulcs kivételes is veszélyesnek hangzik, nem hogy a többi, mint az emlékek visszaadása. Ez az egész úgy ahogy van képtelenségnek tűnik és közben mégis valós, hiszen tudom, láttam a sárkányt, tudom mire vagyok képes, de jobban belegondolni, hogy mi van, ha ilyen lények léteznek a világban... bármit megtehetnek, és ez már önmagában is elég veszélyesnek tűnik. - Szóval sivár az életem... mondod te, aki épp magadhoz akarsz láncolni valakit trükkökkel és ámítással... Azért érzed, hogy ez így... - kétkedőn emelkedik meg a szemöldököm. Végül is igen abban igaza van, hogy az életem éppenséggel nem valami mesésen csodás, de akkor is, én legalább nem verem át azt, aki annyira fontos nekem csak hogy ne lépjen le, miközben neki elvileg az lenne a jó. Szóval ne bizonygassa, hogy nekem mennyire rossz, ha egyszer neki se épp a legjobb, csak hát ő nem is nagyon tud változtatni rajta, én pedig úgy fest, hogy ha akarok, akkor tudok tenni, hogy jobb legyen az életem. - És mi lenne a fizetség, amit kérsz azért, hogy megtedd? - azért ez érdekelne elsősorban, a többit még fel kell fognom. Tehát nem lesz egyszerű, amit őszintén szólva nem is gondoltam, hogy így lenne, sőt jó eséllyel fájdalmas lesz és baromi rossz, ahogyan visszakapok minden emléket, ami eddig kiesett. Hát őszintén szólva igaza van, nem hangzik valami jól a dolog, viszont ha kihátrálok akkor nem tudok meg soha semmit. Igaza van, csak egy báb vagyok, akit valaki kénye-kedve szerint ide-oda tologathat és ez ellen tennem kell valamit, muszáj. - Jól van, megpróbálom. Ha jól értem, akkor te meg tudod szerezni azt a követ, ami kell hozzá és utána kívánnom kell? Vagy már ahhoz is, hogy megszerezd? - nem minden teljesen tiszta még, ezért is kellenek a kérdések, de idővel meg fogom érteni. Addig úgy se megyek bele, amíg nem minden teljesen világos a számomra. Azt kár megkérdeznem, hogy mennyire fog fájni, mert jó eséllyel... nagyon.
*Tudom, hogy Freyának igaza van, önző vagyok ami sosem voltam, de félek. Félek, hogy Edward magamra hagy és nekem eltűnik az egyetlen cél, a gondoskodás személye az életemből ami eddig éltetett. Soha nem tudom igazán meghálálni azt a csodát amit Edwardtól kaptam, vagyis Ferelliontól, egy olyan életet amiben úgy hittem nincs fájdalom és halál, nincs sötétség és árnyak. Eddig így is volt, Edward volt az életem középpontja, érte éltem ha viszont elássa magát egy barlangba, nekem nem lesz több dolgom. Azóta az este óta, hogy megosztotta velem terve egy részét és pont a legrosszabbat, már tudom, hogy ez az élet sem más, ugyanúgy fáj mert el akar hagyni és ugyanúgy halál vár a végén, sötét árnyak borultak rám és a háló körbefon, ragacsos. Csak időt kell nyernem, hogy meggyőzzem őt, szükség van rá, hogy van aki szereti feltétel nélkül, hogy nem hagyhatja el ezt a világot mert nélküle üres mint a kiürült korsó, a lélek nélküli test, a megszakadt szív. Úgy hiszi mindenkinek jobb nélküle, pedig ez nem így van.* -De nem tudom, nincs annyi időm. *Freyának meg kell értenie, hogy mindezt én sem akarom, csupán nincs más lehetőségem, Edward – talán szándékosan – túl későn szólt és mondta el mit tervez miután megszerezte a kulcsot és elrendezte az ügyét, nincs több időm. Engem már az is bizakodással tölt el, hogy Freya a szertartásról érdeklődik és készséggel elmondok neki mindent, őszintén ahogy idejöttem és feltártam előtte mindent amit tudok vagy tervezek….szeretnék. Nem árulok zsákbamacskát, nem ígérek olyasmit amiről tudom, hogy nem sikerülhet, és nem fogom azt mondani, hogy nem fáj és olyan lesz mintha egy habos felhőn ejtőzne. Bizakodom és ezért még egy halvány mosolyra is futja mikor ijedten kérdez rá az ékkő viselésére. Meg tudom érteni az aggodalmát.* -Csak egyszer, a szertartás alatt. *Addig kell, hogy rajta legyen míg eltűnik róla az „átok” utána már elég lesz az a talizmán amit most is visel, amit szintén én készítettem Edward kérésére, az megóvja majd attól, hogy újra hasonló csapdába essen. Talán Edward nem mondta el neki, akkor viszont fel kell majd hívnom rá a figyelmét.* -Dzsinn vagy és az is maradsz. Bárki bármit tesz azt nem tudja kiírtani belőled és tudom, hogy nem vagy bosszúálló típus, de tenned kell az ellen, hogy manipulálják az életedet. Van választásod Freyida….választhatod azt is, hogy nem kérsz belőlünk és akkor éled tovább a sivár életedet, küzdesz minden nap azért, hogy élhess és a végén elveszítesz mindent amiért megküzdöttél. Az a valaki aki mindezt tette veled, rá fog jönni, hogy mágia véd és kitalál mást, hogy csapdába csaljon, de mivel nem fogsz emlékezni a valódi énedre, nem is tudod majd megvédeni magad. Dzsinnként viszont igen. Harcolhatsz a szabadságodért. *Edward is ezt ajánlotta, csak másképp, ő nem volt együtt érző. Érzéketlen ahogy mindig….régóta. Ám én ismertem a régi Edwardot, Ferelliont, a tündérsárkányt, akinek tele volt a szíve érzelemmel, persze a maga módján. Mégis megszánt engem és segített, és most Freyán is segíteni akar, láttam ahogy átverekedte magát másfél évszázadon, hogy megtalálja a megoldást, hogy örökre véget vessen ennek, hogy visszaadja Freyida valódi életét. Ő nem lehet olyan mint amilyennek mondja magát. Megkeseredett, a szíve kővé vált, repedezett és érzéketlen a felszínen és többet nem kíván. Talán már belefáradt, és megértem, hogy pihenni szeretne, és tudom, hogy a sárkányok barlangok mélyén érzik magukat a legjobban, de nem kell ezt örökre. Az az idő nekünk túl hosszú. Azért jöttem ide, hogy időt nyerjek, hogy meggyőzzem Freyidát arról, hogy amit cselekedni szeretnék az nem rossz. Ám arra nem készültem fel, hogy az egész szertartásról beszéljek.* -Kívánnod kell, hogy megtegyem, pontosan kell fogalmaznod és el kell fogadnod azt is amit én kérek. A dzsinnek fizetsége, hiszen egyetlen kívánság sincs ingyen. Teljesítened kell, különben nem lesz teljes az eredmény. Keresnem kell egy ékkövet, nagyon régit és aztán a mágia működésbe lép. Fel kell venned az átitatott követ ami a lelkeddel összekapcsolódik, ha sikerül és előhívja az emlékeidet, az fájdalmas lesz hiszen egyszerre tör majd rád minden. Az összes megélt éved minden egyes napja. Az emberek azt mondják, hogy a halál előtti pillanatban lepereg előttük az egész életük, én nem tudom milyen érzés lehet, de valami hasonló történik majd veled is, csak te nem fogsz meghalni és sokkal több éveddel szembesülsz majd. És persze ott lesz a mágiád is amit most úgy hiszem valamilyen bilincs tart fogva, különben önkéntelenül lépne működésbe. A mágia átitat téged és amikor elszabadul, át fogsz változni a valódi alakodba. Tudom ijesztő mindezt hallani, de nem akarok neked hazudni Freyida, átélni sokkal félelmetesebb lesz, de a végén önmagad lehetsz. *Nem akarom elijeszteni de hazudni sem akarok neki. És félek én is, hogy az egész majd hiábavaló lesz mert Edward valahogy tudomást szerez minderről, és vagy megakadályoz abban, hogy véghez vigyem, vagy elveszi tőlem a kulcsot és eltűnik az életemből. Ha mégis sikerülne minden még mindig ott van az, hogy Edward irtózatosan dühös lesz rám és azért hagy el mert a háta mögött ténykedtem, ebben Freyának van igaza. Minden egyes mozzanatban van buktató, de muszáj vagyok kockáztatni. *
Én tényleg nem vagyok teljesen biztos abban, hogy bele kellene szólnia más életébe. Persze értem, hogy fontos neki, hogy ragaszkodik hozzá, hogy nem akarja, hogy elmenjen, mert fontos neki, de mi van, ha ezzel fordítja maga ellen? Ha Edward el akar menni, akkor nem lehet, hogy az lenne a legjobb neki? Én igazán nem tudom, hogy mit gondoljak erről, de akkor is úgy gondolom, hogy mégis csak tudja a fickó, hogy mit akar, hiszen van hozzá elég felnőtt és mint kiderült épp elég idős is, vagy még annál is inkább. De akkor vajon miért kell ezt ennyire erőltetni? Egyszerűen csak tehetné azt, amit szeretne és kész, én meg odaadom neki a kulcsot. Kicsit úgy érzem, mintha ez afféle hátbatámadás lenne nem? Mármint idejött hozzám, beszélni velem, én pedig fogom magamat és átadom a kulcsot, ami neki kell valaki másnak csak úgy? Ez nem nagyon csúnya dolog? - De ő vissza akar, ez a lényeg. Tudja... jobb lenne, ha meg tudná győzni és nem kellene így a háta mögött... - jól van azért van egy cseppnyi lelkiismeret furdalásom. Edwardnak igaza van, ha valakiért teszel valamit, akkor bízol is benne. Én vállaltam ezt az egészet, de ha most hátba támadom, akkor meghazudtolom a múltbéli önmagamat, még ha nem is emlékszem rá. Nem tartom ezt jó ötletnek, bár talán nem is kellene belefolynom az egészbe, csak hagyni, hogy ők ezt az egészet valahogy, ahogy akarják lemeccseljék maguk között. Végül is nekem sok közöm nincs az egészhez, ha azt nézzük, csak a kulcs, meg... néhány érthetetlen és zavarba ejtő esemény, amit még én magam sem tudok pontosan hová tenni. - Gyémánt vagy... rubin? De ezt csak egyszer kellene felvennem igaz? Mert érti ezen a környéken... ha ilyesmit hord az ember, annak csúnya vége lehet. - zavartan nevetek fel, vagy inkább kínomban? Lássuk be, hogy errefelé már az a puccos külső is szokatlan és furcsa , ami neki van. Ha felvennék valami gyémánt nyakéket abból csúnya dolgok sülnének ki. Teszem azt el akarnák venni tőlem és őszintén szólva nem szeretnék késelős támadás áldozatává válni azért, hogy visszakapjam az emlékeimet. Egyelőre még abban sem vagyok biztos, hogy ez jó ötlet. Mármint persze tudni akarom, de nem tudom, hogy ez mennyire zavarná össze az életemet. Félek tőle, hogy nem kicsit. - Tudom, hogy igazad van... tudnom kellene, de a bosszúállás... nem vagyok olyan, csak hát félek is. Így is épp eléggé felfordult már az életem, de gondolom nincs választásom, mert attól még dzsinn vagyok. - halkan sóhajtok egyet, még ezt az utolsó pár szót is nehezemre esett kimondani, ami talán érthető. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy mint dzsinn emlegessem magamat, ami végül is érthető gondolom, az ember effélét nem mond ki könnyen, de úgy fest ez van, nekem el kell fogadni és meg kell szokni és... - Ha vállalom, akkor mi lenne ennek a pontos menete? - előbb tisztázzuk mennyire jár kellemetlen hatásokkal, mennyire fájdalmas, vagy tudom is én. Nem akarok valamibe úgy belemenni, hogy nem tudom pontosan mik is a következmények. Ha már igen, akkor talán jobban át tudom gondolni és akkor talán azt is jobban, hogy mi legyen ezzel az egész Edward üggyel, meg a kulccsal. Egyelőre még ezt se döntöttem el, de tudom, hogy lassacskán majd kénytelen leszek. Ennek a nőnek segítek, vagy a fickónak abban, hogy eltűnjön? Viszont, ha azért segítettem neki, mert a múltban kedveltem, akkor lehetséges, hogy én sem akarnám, hogy elmenjen... faramuci egy helyzet.
*Sajnálatos módon megtörténhet mindaz amiről Freya beszél, Edward annyira belebonyolódott ebbe a kulcs dologba, hogy akár erőszakkal is elvenné a lánytól, azt pedig nem engedhetem. Nem akarom, hogy Freyának baja essen és azt sem, hogy egész életére, amire most már emlékezni fog hála a talizmánomnak, rossz emlékei legyenek erről a dologról. Nem kísértheti semmi. Freya kedves lány és annyira elveszett, már csak azért sem hagyhatom, hogy minden így maradjon, mert ő is dzsinn. Átérzem a fájdalmát és a kétségbeesését, a kételyeit. Bólintok a szavaira, értem miért mondta mindezt neki Edward de attól még nem tartom helyesnek. Tudom önzőnek tűnik a tervem és mindaz, hogy Edward háta mögött cselekszem, már az is vérlázító lehetne a kedvesem számára ha megtudná, hogy itt vagyok Freyával az ő tudta nélkül, hát még ha a kulcsot is megszerzem. Az egész hirtelen ötlet volt, kétségbeesett és nem túl átgondolt, ez tény.* -Igen, néha túlságosan is az. *Freya azonban nem tudja, nem tudhatja, hogy Edward miért döntött így, hogy megkeseredett az élete, hogy nem lát már reményt arra, hogy valaha jobb lesz, hogy mindaz ami eddig történt a maga hibájának tudja be és úgy gondolja, hogy mindenkinek jobb lesz nélküle. Ki kell rángatnom ebből a rossz világból, ha vissza is vonul az emberek világából, akkor sem áshatja el magát, elég az is ha csupán visszavonul a sárkányok városába, a rendnek még szüksége lehet rá. Freya szavai eszembe juttatják azt az estét amikor sérülten tért haza, azt ahogyan vége lett, ahogy nézett rám haraggal teli szemekkel. Az a pillantás olyan volt mint egy jégből faragott tőr és a szívembe fúródott, megfordult benne többször is, de mégis milyen érzés lenne ha örökre elveszíteném őt? Ha végig kellene néznem ahogyan elhagyja a világi életet és magamra hagy, teljesen egyedül.* -Talán nem, de meg tudom magyarázni a tetteimet és és....csak egy kis időre van szükségem, nem akarom megtartani a kulcsot, úgy sem tudnék mit kezdeni vele. Tudom, hogy fontos a számára de a megszerzése nem feltétlenül jár együtt azzal, hogy örökre visszavonuljon. *Még nem tudom hogyan oldom meg és azt sem hogyan magyarázom ki magam, de tudom és érzem, hogy így jó lesz. Edwardnak újabb és újabb célok kellenek melyeket megvalósíthat, magabiztosabbnak kell lennie, hinni abban, hogy a múlt nem ismétlődhet meg. Ő nem rossz ember és sárkányként is az elsők között van, nem arra született, hogy egy barlangnyi kincset őrizzen szomorú dolgokról álmodva egyre mélyebben süllyedve bele az önmarcangolásba.*-Igen, lehetséges, csak meg kell találnom a megfelelő talizmánt hozzá. Egy nagyon régi ékszerre van szükségem. A talizmán ereje attól függ mennyire régi, ősi az a tárgy amit átitatok a mágiámmal. A legjobbak erre a drágakövek. A gyémánt vagy a rubin. *Nos, nem éppen a legolcsóbb dolgok de én tudom hogyan szerezzem meg őket. Nem kell kirabolnom egy ékszerboltot, vagy múzeumot, de persze az emberek világában élő törvények szerint mindenképpen bűnnek számítana. Dzsinnként azonban nincsenek ilyen gátlásaim. * -A legfontosabb mindenképpen, az, hogy dzsinn vagy, és régóta élsz már csak épp az összes megújulásod a feledés homályába veszett. Számtalan életet éltél már újra és újra és újra. Ez kínzás és megbocsáthatatlan bűn. Meg tudod majd ki tette ezt veled és miért, és bosszút állhatsz. Nem szeretnéd tudni ki vagy valójában? Azt akarod, hogy legközelebb újra belemásszon valaki a fejedbe és összekuszálja az életedet? Mindegy mi derül ki, ha rossz dolgok is, az is a tiéd és nem vehetik el tőled. *Meg kell győznöm és úgy tűnik hajlik rá, de persze ott marad még Edward személye is és az ő haragja ha minden kiderül. de nem derülhet ki, legalábbis ebben a formában nem. Minden Freyán múlik.*
- Ő azt mondta nem igen van választásom. Ha nem adom oda... akkor elveszi. Ezzel nyitott, nem felejtem csak úgy el. - mondhatni elég nagy hatást gyakorolt rám már először is, aztán ezt csak tovább fokozta, amikor megmutatta a valódi alakját, amikor villantotta ezt a sárkány külsőt is, meg úgy általában felfedte az igazat a világról, amit eddig nem úgy ismertem, ahogyan most már. És most itt egy másik nő is, aki ezt az egészet még jobban megbonyolítja, a könnyeivel küzd, Edwardért van oda, akiért nehéz megérteni, hogy miért lehet bárki is. Persze úriember, szépen viselkedik, de olyan érzéketlennek tűnt nekem többször is, máskor pedig mégits mintha kicsit más lenne. Nagyon nehéz rajta kiigazodni, nekem legalábbis nem megy valami könnyen, de talán ennek a nőnek már sikerült, ezért van ennyire oda érte. Nem tudom. Csak azt nem értem, ha a pasas olyan fontos naki, akkor miért nem érti meg, hogy a fickónak mi a fontos? Nem ez lenne a lényeg? Ha Edward el akar menni valami barlangba téli álmot aludni... hát akkor menjen, ha úgy érzi magát jobban? Kicsit úgy érzem, mintha ez inkább kissé önző hozzáállás lenne, de persze nem ismerem eléggé a részleteket. - Százötven éve... ebbe még belegondolni is nehéz... de miért biztos ebben ennyire. Edward elég komoly fickónak tűnt, aki tudja, hogy mi a jó neki. - és most azt mondja, hogy ez még véletlenül sincs így, hogy fogalma sincs róla, hogy mit akar, hogy igazából szeret engem... meg őt is, csak magának sem ismeri be? Nem értem, hogy miért nem az a nyílt és egyenes út, hogy megbeszélje vele a dolgokat és nem pedig a háta mögött akciózik. - Hát jól van Marly... ha jól értem, akkor szeretnéd, ha veled lenne igaz? Ha szeretne, de arra nem gondoltál, hogy ha a háta mögött cselekszel, akkor az nem igazán fog majd neki tetszeni? - persze ez már végülis nem az én dogom, csak hát mintha nem gondolt volna ebbe rendesen bele. Oké, nem megy el a barlangba és minden szép és jó lesz, de idővel kiderül, hogy áskálódott a háta mögött, és hogy ő tett azért, hogy ne kerüljön meg a kulcs... és mi van, ha én mondom el neki? Gondolom annak se nagyon örülne, pedig még a fenyegetés rész nem is került elő. A lehetőség viszont azért mégis csak felkelti az érdeklődésemet, hogy esetleg tényleg... képes lenne visszaadni az emlékeimet? Ez már túl sok info egy napra, de komolyan... nagyon sok. - Tehát azt mondod, ha azt kívánom visszakapjam az emlékeimet, akkor lehetséges, hogy vissza tudnád adni őket? És persze... közben nem tudhatom, hogy mi derül majd ki. - igen ez azért aggasztó, mert én nem tudok a múltamról. Ő igen és Edward is és az aki ezt tette velem, de ennyi. És mi van, akkor ha sikerül és olyasmiket tudok meg, amiket nem szeretnék? De ha nem így történik, akkor is úgy fest dzsinn vagyok, aki nem öregszik, de nem emlékszik a képességeire, a tudására. Sehogy sincs ez jól, ez az ami biztos.
*A kétségbeesésem és a kigördülni készülő könnyek között azért van alkalmam egy kicsit mosolyogni is, hiszen az, hogy Freya is le van nyűgözve Edward másik alakjától, nekem hihetetlen nagy örömöt okoz. Ráadásul jó érzés rágondolni is, emlékezni arra hogy milyen szép és izgalmas és csodás. aztán jön a fekete leves és megint nem látom az alagút végét amitől jobb lehetne. Azon is meglepődöm, amit Freya szerint Edward mondott neki, hogy nem lehet más választása. Jaj, megint előrerohant és nem érdekelte a lány érzése, nem érdekelte, hogy ezért gyűlölni fogja s talán pont ezért volt vele ennyire érzéketlen. Igazat mondott, Freyának valóban nincs választása, hacsak nem akarja, hogy az a kulcs örökre benne maradjon, ám azt nem tudom garantálni, hogy a varázslat ami megvédi őt és a testét a kulcstól, örökké fog tartani. Edward azonban finomabban is fogalmazhatott volna. Bűnbánóan nézek rá, én is benne vagyok nyakig, de jószándék vezérelt amikor segítettem Edwardnak és most is amikor tényleg csak segíteni szeretnék. Persze önös érdek is vezet, de ha bármilyen kockázatot látnék az egészben, akkor lemondanék minderről.* -Nem, sajnos igaza van. Vagyis….ha nem hiszel nekünk nálad is maradhat, de nem tudom meddig tart a védővarázs, de meg tudom hosszabbítani. Szóval gondolhatod azt is, hogy mindez hazugság és nem gondolsz a kulcsra én pedig csak megújítom a védelmet és élhetsz tovább ahogy eddig is. *Félmosollyal az arcomon megvonom a vállam, végül is ez is egy megoldás és akkor addig maradunk amíg csak akarunk, hiszen Edward nem ássa el magát abban a hegyben hanem mellettem marad és minden ugyanúgy lesz mint régen. Persze harcolni fog Freyával, de ha a lány kitart a döntése mellett nem tehet semmit. Mindettől még nem kerül hozzám közelebb de legalább több időm lesz meggyőzni, mert hallani sem akarok arról, hogy az örökkévalóságig egy hegy gyomrában tengődjön sárkányként. Nem hagyom magára ahogy sosem tette, a legsötétebb perceiben sem. Freya másképp gondolja de ő csak a saját kis rövid életére emlékszik nem arra ami nagyon, nagyon, nagyon sokáig tart. Megértem, hogy más véleményen van, néha el kell engednünk azt akit szeretünk ha boldognak akarjuk látni, ám Edward nem lesz boldog ha elássa magát, éppenhogy akkor lesz a legszomorúbb. * -Edwardnak nem lesz jó ha magára marad, csak ezt ő nem képes felfogni. Tudom, ismerem már százötven éve. *A pityergésem abbamarad ugyan de nem lesz jobb a kedvem, már csak azért sem mert hiába fedem fel Freya előtt a valódi nevét és a magamét és Edwardét, nem emlékszik semmire. ezek szerint a talizmán csak a jövőbeni mágiától védi meg a régit nem semlegesíti. Ki kellene találnom valami mást, de ahhoz kívánság kell. A fészkes fene.* -Marlene vagy inkább Marly, ezt használom az emberek között. Talán…..arra gondoltam, hogy készíthetnék egy olyan talizmánt ami eltörli a felejtésedet. De sajnos csak akkor tudom megtenni és persze akkor sem biztos, hogy sikerül, ha te kívánod. Tudod a dzsinneknél ez így működik, csak akkor tudjuk használni a képességeinket ha kívánságot kapunk. Szeretnéd? *Ettől az ötlettől jobb kedvem lett és remélem, hogy Freya élni fog vele, akkor végre kinyújtózhatom a saját bőrömben, pedig nem olyan régóta az enyém mint Edwardnak és még Freya is idősebb nálam. Vágyakozva nézek a lányra, próbálom némán is őt győzködni, hogy kívánjon. Persze mindeddig nagyon halk voltam, nehogy a beszélgetésünk avatatlan fülekbe jusson, szerencsére csak embereket érzek a kocsmában Freyán kívül. *
Nem mindennapi eset az, hogy idejön egy ilyen kinézetű nő és meg akar győzni róla, hogy inkább neki adjam a bennem lévő kulcsot - igen bennem lévő kulcsot! -, mint egy másik fickónak, aki nem mellesleg sárkány. Ja, mert amúgy a nő is dzsinn, meg én is. Ha most elmondanám valakinek, hogy mik történtek velem mostanában tuti biztos, hogy kiröhögne és/vagy elküldene valami dokihoz, netán azonnal kényszerzubbonyt húznának rám, hogy biztosan valami baj van a fejemmel és talán még ön- és közveszélyes is vagyok. Őszintén szólva meg is érteném a dolgot, tényleg nem valami reális ez az egész és mégis... láttam a saját szememmel, tehát bármennyire is nem akarnám elhinni, sajnos nem tehetek úgy, mintha nem lenne valóságos. A nő lelkesedése viszont... fura, túlzottan sok nekem, nem is tudom ez már valahogy csöpögős. - Elsőre inkább a ledöbbentőt mondanám, de... igen,v égül is szép is volt. - hát na én ennyire még nem tudok lelkesedni, főleg hogy azért eléggé durva volt így elsőre látni ezt az egészet. Mégis csak egy sárkány volt ott előttem és effélével én nem igen szoktam csak úgy szembesülni, nem is tudom, hogy mit kellene most mondanom, de nem ez a lényeg, hanem hogy miért van itt és hogy egyáltalán mit is kellene nekem tennem. - Tehát csak bízzam benned ismeretlenül, vagy te is azt mondod, amit ő, hogy nem igen van választásom? - ezt azért érdemes tisztázni, mert hát Edward is azzal nyitott, hogy ha nem teszem meg, akkor is megteszem, mert úgyis kénytelen leszek... jó érvek végül is. Ő az erősebb, most meg már tuti, hogy láttam a sárkány alakját. Nekem a nagyok játszmájába nem sok beleszólásom van őszintén szólva, hiszen... nem igazán tudom használni az erőmet, ami állítólag van, ahogyan átváltozni se tudnék, ha akarnék se szerintem. - Igen, de... ez az egész annyira abszurd és azt mondja nekem, hogy ki akar szedni belőlem egy kulcsot. Mi van, ha Edwardnak akar rosszat? - oké persze látom a könnyeket és a szenvedést, szóval nem gondolom ezt igazán komolyan, de aztán ki tudja. Nem igazán ismerem őt annyira, hogy tudjam, hogy kicsoda, micsoda és mire képes. Nem tudok csak úgy bízni benne, főleg hogy ilyeneket mond. Tény Edward elég furcsa volt, de hogy szeretne engem... nehéz elhinni. - Oké szóval... a fickó valami áldozati bárányféle, annak állítja be magát, de nem gondolt rá, hogy neki így jó? Mármint tudja, ha szereti nem azt kellene néznie, ami j neki és hagyni, hogy azt tegyen, amit akar? - nem akarok én belé kötni, biztosan ő tudja jobban, hiszen mégis csak ő a dzsinn és ahogy átjött nekem ez az egész ők azért jóval okosabbak, bölcsebbek egy átlag embernél, de közben meg... hát azért lássuk be talán a szerelem, amit érez elvakítja és nem jó döntéseket hoz. Nem hiszem, hogy azzal győzi meg Edwardot, hogy a háta mögött áskálódik ellene és a kívánsága ellen tesz. Ez szerintem nem a legjobb taktika arra, hogy megszerezze a szerelmét. - Van dzsinn nevem? Hát... nem rémlik őszintén szólva a többi sem. De akkor most hogy szólítsalak? - azt hiszem nehéz lesz új neveket megjegyeznem és furcsa is lenne. Szívem szerint maradnék az eddiginél, a sajátomnál meg főleg. Egyébként is még az sem biztos, hogy segítek neki, azért ezt még jócskán át kell gondolnom.
*Még sosem csináltam ilyet, nem avattam be senkit sem a világunkba, nem volt rá szükség, ezt is külön tanítani kellene. Nem tudom hogyan győzzem meg Freyát arról mi ő, mi vagyok én és milyen a világunk. Annál is inkább mert Edward már elkezdte még sem ment sokra. na jó, gondolom ő nem a kulccsal kezdte, nem csapott bele rögtön az elején a történet közepébe, én is csak azért tettem mert feltételeztem, hogy Edward már megtette a kezdő lépéseket. Végül is azt mondta beszélt Freyának a kulcsról és gondoltam akkor mindenről és nekem nem marad sok hátra. Freya azonban szkeptikusabb mint az összes ember együttvéve. Annyira zavarban vagyok, hogy én is mindent félreértek, azt hittem sikerült neki átváltozni, hogy valamilyen módon emlékezett a valódi lényére, vagy csak az ösztönök segítették, ám nem erről van szó. A meglepetésem őszinte.* -Ó! Én…azt hittem….szóval megmutatta magát? És milyen volt? Ugye, hogy csodás? Edward lenyűgöző! *Na igen, nem mindenki gondolja úgy mint én, főleg nem az aki először tekint rá, abban a hiszemben, hogy ilyen nem létezik. Bennem ráadásul van egy nagy adag elfogultság is. Freyára mosolygok, a szemeimben minden bizonnyal különös fény villan, ennek azonban semmi köze a dzsinn létemhez, ez pusztán csodálat, szerelem. Úgy gondolom egy ilyen csodát látni jó érzés és csiklandozó, Freya ezzel szemben egyáltalán nincs lenyűgözve, de az is lehet, hogy csak a benne lévő kulcs miatt. Én is csak hiszem, hogy egyedül sikerül kivennem belőle, ha még sem, talán nagy baj történik és szükségem lesz Edward tudására, akkor jön a „B” terv, de erről Freyának nem kell tudnia, nem csak magamat biztosítom be hanem őt is, nem akarom, hogy baja essen pusztán azért mert szerelmesen szeszélyes vagyok és elszánt. * -Nem tudom. Persze nem is mondhatom, hogy bízz bennem, nem tudom mivel győzhetnélek meg, és másképp elmagyarázni sem tudom, elég bonyolult, de tudom, hogy sikerül. *Az persze nem elég, hogy „úgy jön ki ahogy bement” nem emlékszik rá és teljesen mindegy hogyan ment be és jön ki, egy kulcsról van szó ami benne van, ez már önmagában véve is ijesztő lehet. Viszont azt ő is felfoghatná, hogy nem természetes egy kulcs az emberi testben és mielőbb ki kell venni onnan. Sajnálkozva nézek rá, tényleg sajnálom ami vele történt és nem csak a kulcsot hanem mindazt amit kénytelen volt akaratlanul elviselni, hogy van valaki aki az egész életét elrejtette előle, pedig csodás élete lehetett volna, én már csak tudom, végigéltem mind a százötven évet. Annak viszont örülök, hogy jól van és ezt a lelkesedésemet nem is rejtem véka alá, akkor sem halványodik a mosolyom amikor látom, hogy ő nincs még erről meggyőződve.* -Tudom, hogy az Freya, de hinned kell. Látod ő is megmutatta magát és ha akarod én is és megpróbálom megtanítani neked, hogyan legyél te is önmagad. *Talán ha sikerülne és látná magát és érezné azt amit én érzek valahányszor átváltozom, azt a mindent elsöprő földöntúli létet, akkor hinne nekem. Persze kevés az esély arra, hogy neki sikerül, míg nem emlékszik, de megpróbálhatjuk, azzal nem veszítünk semmit, vagyis….legalábbis ő nem. * -Nem utál, csak úgy tesz, önmagának is hazudik. *Tessék, újra visszazuhantam abba a csapdába amit Edward épített és nem csak nekem hanem magának is és másoknak is. Észre sem veszi, hogy mindenkit magával ránt akit távol akar tartani magától. A kétségbeesés kezd eluralkodni rajtam, ez az egész beszélgetés olyan mint a hullámvasút amire soha nem voltam képes felülni, félelmetes. Lassan ingatom a fejem mielőtt megszólalnék, a gondolatok pont olyan lassan vánszorognak a fejemben és mindig ugyanoda visznek vissza.* -Ez nem olyan egyszerű, már mondtam neki…azt hiszem, vagyis csak éreztettem, éreznie kellett és azt hiszem tudja is. Pont ezért akar elűzni magától. attól fél, hogy amit érez vagy érezne az csak a dzsinnségünk miatt van és nem őszinte érzelmekből fakad. Ha megszerzem a kulcsot és ő nem mehet el, lesz időm mindent elmondani neki, elfogadtatni és akkor hinnie kell. Ahogy neked is Freya önmagadban. Én nem tudom hogyan….hogyan győzhetnélek meg és mit mondhatnék még….én….igen, szeretem őt de ő nem akarja és azt sem, hogy más szeresse mert úgy érzi nem érdemli meg. *Szipogok még egy kicsit és újra leitatom a könnyeimet mielőtt azok végigszaladnának az arcomon. Nos ennek is megvan a maga előnye, a sörözőben mindenki azt hiszi, hogy valamilyen női dráma zajlik és az érdeklődésük alaposan megcsappan, én érzékelem, hogy a zsongás erősödik, már nem hallgatóznak egyáltalán. Aztán beugrik valami, talán segít, talán csak még jobban összezavarom Freyát, de még a dzsinn is követhet el hibát pusztán azért mert nagyon akar valamit.* -Egyébként nem tegeződnél velem? Régóta ismerjük egymást, azt is tudom….Edward nem mondta el? A te neved Freyida, a dzsinn neved. Én Miyamme vagyok Edward pedig Ferellion. Így sem ugrik be semmi?
Lassan teljesen összekuszálódik az életem. A helyett, hogy válaszokat kapnék csak újabb és újabb kérdések bukkannak fel, mint ez a nő. Csak úgy a semmiből bejön ide a nagyon nem passzoló ruhájában, nem is félve attól, hogy valaki netán rosszat akar neki, hiszen ez nem egy jó környék, itt nem mászkálhat az ember ilyen drága holmikban, aztán... olyan valakiről beszél nekem, akit még én is csak nem rég ismertem meg és aki teljességgel felforgatta az életemet és ez a nő most szívességet kér tőlem... tőlem! Még azt sem tudom, hogy magamon hogyan segítsek, nem hogy máson, hogy másért mit tegyek, hogy neki hogyan... Miközben azt sem tudom kicsoda, hogy akarok-e, hogy szabad-e segítenem neki egyáltalán, nem akar-e ártani nekem, átejteni... Hirtelen sokkal veszélyesebb lett a világ, mint volt. Már nem attól kell félnem, hogy ez szemétkedő vendég bepanaszol, vagy egy arcátlan megfogja a fenekemet, hanem hogy felbukkan egy sárkány, vagy... dzsinn, vagy... valami tündér, akármicsoda. Minden megbolondult körülöttem, lassan tényleg így érzem, vagy én bolondulok meg? - Hogy én? Nem... én nem. Ő... ő változott át, sárkánnyá. - az utolsó szónál annyira lehalkítom a hangomat, hogy már szinte csak suttogok, közelebb kell hajolnom, hogy biztos legyek abban, hogy hallja egyáltalán azt, amit mondok. Én nem tudok, azt sem tudom az milyen, és már az is elég meglepő volt, amikor a pasas előttem változott át sárkánnyá, én pedig még hozzá is értem a fejéhez, még lényegében dörgölőzött is és... annyira furcsa volt és meglepő és még mindig az, de hogy én változzam át, azt még mindig képtelenségnek érzem. - Ez... nem hangzik jól, de még most sem tudom miért bízzam magában. - úgy jön ki, ahogyan bement... hát de komolyan, én ebbe nem akarok belegondolni. Az is abszurd, hogy van bennem egy kulcs már ki tudja, hogy mi óta, hogy belém tették és nem haltam bele és hogy elvileg abba sem fogok, hogy kiveszik. Persze ettől még felettébb rettegek tőle, de végképp nem értem azt, hogy miért van most itt ez a nő és miért akarja elvenni a kulcsot, ha Edward asszisztense. - Jól vagyok... legalábbis azt hiszem, fizikailag igen, csak ez az egész... Annyira kiborító és most megjelenik maga is. Kezd minden a feje tetejére állni. A kulcs, meg ez az egész világ és... senki se magyaráz el semmit. - mert Edward sem teszi, inkább csak körít és nem ad nekem tényeket, legalábbis magáról nem, hogy miért viselkedik úgy velem, ahogyan, furcsán és... sokszor érthetetlenül. Én próbálom megfejteni őt, de istenemre mondom, nem nagyon engedi és most ez a nő itt van, aki ismeri és aki olyanokat mond, hogy nem is értem mit magyaráz. Nem szerethet mindkettőnket? Hogy... mi van? - Ezt nem mondja komolyan, az a fickó... utál engem. Egyértelmű volt, vagyis... nem teljesen, de... Maga szereti? Akkor miért nem megy hozzá, vallja be és élnek boldogan? Miért kell ehhez ezzel a kulccsal szórakozni? Úgyis kiderül, maximum időt nyerne vele, de akkor még el is vágná magát, ha tudja, hogy keresztbe tett neki. - magyarázok, egészen addig, amíg el nem kezdi a szemét törölgetni. Mindjárt sír... vagy már sír is, én pedig nem tudom, hogy mit tegyek, vagy mondjak. Ez a fickó... hogyan tudja szeretni? Olyan merev és komoly és látszik rajta, hogy maga se tudja, hogy mit akar, mintha folyton hezitálna... Oh... - Tényleg azt mondja, hogy szereti önt és... engem és ön szereti őt? - lehetséges lenne? Akkor azért viselkedett furcsán ellentmondásosan, amikor csak találkoztam és beszéltem vele. Ez lehet a megoldás?
*Borzasztóan nehéz meggyőzni olyasvalakit aki mindent elfelejtett az életéről, az összesről. S persze megértem én, hogy bizalmatlan velem szemben, azt hiszem alábecsültem a lehetőségeimet, úgy gondoltam ha megemlítem Edwardot akkor hinni fog nekem, vagy legalábbis hajlik arra, hogy higgyen. Ám sokáig fog tartani mire mindent elmondok neki, nem hagyhatom a ki a részleteket sem, mert Edwad még mindig nem osztott meg vele mindent. Nekem kell, ám ez nem olyan könnyű. Félreértem azt amit a dzsinnről mond, látta, vagyis önmagát látta? * -Pedig nem az hidd el, ha….tényleg képes voltál átváltozni? *Hajolok ismét közelebb és továbbra is suttogok nehogy más is meghallja a beszélgetésünket, elég furán venné ki magát. Csak ámulok, mert úgy hiszem, az amulett amit neki készítettem Edward kérésére sokkal többet tett mint kellett volna, nem csak megvédte a további bűbájtól hanem meg is szüntette azt. De hogyan lehetséges? Keresem rajta önkéntelenül is és mikor meglátom olyan megkönnyebbülés árad szét bennem amilyenben régóta nem volt részem. Legalább felőle biztos lehetek. * -Igen, én. Legalábbis ismerem a módját de gondolom Edward szerette volna megtartani magának ezt a kiváltságot, ám mindenképpen segítettem volna neki, hiszen….mégiscsak egy kulcs és csak úgy jön ki…ahogy bement. *Ezt most nem tudom másképp elmagyarázni, persze csak a fele igaz. Fogalmam sincs, hogy Edward mit tervezett, hogy én is kellettem volna vagy sem. Reméltem, hogy igen. Freya sokkal bizalmatlanabb mint hittem, nehéz lesz meggyőzni őt, úgy érzem még Edwardban sem bízik, de ő azt mondta minden rendben, mikor azon az estén hazajött. * -Edward barátja vagyok, az asszisztense, hosszú évtizedek óta. Én…én sajnálom azt amit tettünk veled Freya de nem volt más választásom. Amennyire tudtam segítettem, hogy ne legyen bajod abból a kulcsból és…sikerült. Jól vagy. *Mert jól van ugye? Nem látom rajta, hogy beteg lenne, egyébként meg ha ártott volna neki a kulcs már nem élne. Edwardnak segít, akkor nekem miért nem? Pedig sépen kértem és mondtam el mindent, nem fenyegettem meg. Azt kellett volna? Véleményem szerint az erőszak nem megoldás. Végül csak el kell mondanom az indokaimat és láthatóan mindez letaglóz, elég csak arra gondolnom, hogy örökre elveszítem Edwardot és a szívem repedezik. Én nem mehetek be abba a sárkányvárosba, nem tölthetek ott évszázadokat mire meggyőzöm Edwardot arról, hogy velem kell maradnia. * -A fejébe vette, hogy ő nem tud senkit sem szeretni, hogy nem képes rá, aztán azt is mondta ha nem szerethet mindkettőnket akkor egyikünket sem. Nem is értem, de én….én szeretem őt. Én tudom, hogy a szívében még van hely boldogságnak, mondjuk úgy szeretném megmenteni a lelkét. Freya, kérlek. *Zaklatott vagyok nem vitás, az érzelmeim elragadtak, a könnyeim csak azért nem gördülnek le az arcomon mert időközben elővettem egy zsebkendőt a táskámból és azzal itattam le mielőtt kicsordultak volna. Díszes, finoman puha damaszt, nem valami olcsó papír zsebkendő. Sosem tudtam megszokni. *
Új még nekem ez a világ és nem is tudom, hogyan kellene reagálnom arra, hogy ez a nő csak úgy felbukkan itt ezzel a puccos és előkelő külsővel és viselkedéssel és a tartása... hát nem semmi, hogy egyáltalán be mert jönni ide. Mondhatnám, hogy becsülöm érte, de amíg nem tudom, hogy kicsoda és mi köze van Edwardhoz, addig nem tudom ezt ilyen könnyedén venni. Már önmagában az is sok nekem, hogy van bennem egy kulcs, no meg hogy a világunk nem olyan, amilyennek eddig hittem, de ehhez idő kell nekem, hogy felfogjam és feldolgozzam, erre most itt ez a nő, aki nem hagyja, hogy legyen időm értelmezni mindazt, ami történt, mert máris meg akarja bolygatni. Na ez az, ami nincs jó hatással rám, főleg úgy, hogy azt se nagyon tudom, hogy vajon jót akar-e nekem vagy rosszat, hiszen mondani nagyjából bármit is lehet nem igaz? Mondhatja, hogy ismeri Edwardot, vagy akár engem, de ettől még nem vagyok köteles elhinni neki, azt valahogy bizonyítani sem ártana. - Dzsinn. Ez még mindig... olyan képtelenségnek hangzik, hiába láttam. - mármint nem egy dzsinn, hanem a tündérsárkányt. Láttam a saját szememmel, de még mindig alig tudom elhinni, hogy tényleg úgy történt, hogy tényleg láttam őt olyan rózsaszínes-lilás formában. Hihetetlennek tűnik még ennek ellenére is, pedig tudom, hogy valószínűleg igaz, de közben mégis... az eddigi világképemmel teljesen szembemegy. - Maga venné ki belőlem egyébként is? De... még most sem értem, hogy miért nem kerülhet hozzá és... hogy miért is kellene bíznom magában, nem is ismerem. - így van, Edwardnak azért tenném mert, mert lényegében azt mondta nincs más választásom. Azt mondta, ha nem engedek neki, akkor is megteszi csak ebben az esetben az engedélyem nélkül, ami viszont még félelmetesebbnek hangzik, így viszont legalább mond nekem ezt-azt a múltamról, amiről eddig semmit se tudtam. A további szavakat már kissé elképedve hallgatom. Elássa magát egy barlang mélyén? A nő láthatóan e miatt istenesen szenved, meg is lepnek a könnyei. Eddig inkább olyan komoly, tartással rendelkező alaknak tűnt, most pedig könnybe lábad a szeme. Ilyen fontos neki ez a fickó? Pedig olyan hideg és kemény... legalábbis az esetek nagy részében. - Miért? Miért akarja elásni magát? És miért nem hagyja neki, ha egyszer ezt akarja? - egyiküket sem ismerem igazán és nem értem, hogy ha a pasas csak ennyit akar, akkor miért olyan rémes. Ha jól sejtem akkor ez a nő kötődik hozzá, de ha ez viszont nincs meg, akkor mi értelme? Mármint gondolom úgyis tovább keresné a kulcsot, amíg csak teheti, tehát nem lenne valami sok értelme hátráltatnia. Egyszer úgyis kiderül, hogy ő tett neki keresztbe, akkor pedig biztosan nem lenne jó vége, de azt sem értem, hogy egyáltalán miért akarja valaki elásni magát egy barlang mélyére. Mire jó ez neki?
*Tudtam, hogy ha megemlítem a kulcs elrejtésében való szerepemet, sok minden kiderülhet rólam, hiszen beszélt már Edwarddal és drága munkaadóm, életem megmentője, a másik felem minden bizonnyal elmondott már annyit amennyit tudnia kell első hallásra. Ám a visszakérdezéséből arra következtetek, hogy sokkal több mindent kell vele megosztanom mint amire gondoltam, az én szerepem még nem kerülhetett szóba, mivel a nevem hallatán nem láttam felismerést a tekintetében, így az életét megmentő és megkönnyítő varázslatom is a felejtés homályába veszett, Edward pedig nem igyekezett ezt megosztani vele. Sajnálkozó pillantást vetek rá és persze bocsánatkérőt, tudom, hogy nem volt helyes felhasználni a testét a céljainkra, de nem volt más választásunk, most viszont nekem nincs más választásom. Edward ellen ténykedek de csak is azért, hogy ne veszítsem el és talán Freya is megérti ha elmagyarázom neki. Ám még remélem, hogy erre a lépésre nem lesz szükség.* -Nem egészen. Edward...Mr. Conlow *Lehalkítom még jobban a hangomat és közelebb hajolok hozzá.* -Tündérsárkány én viszont dzsinn vagyok akárcsak te Freya. Szerelmedzsinn. Mr. Conlownak csak kívánnia kellett és megtettem neki, csak akkor működik a mágia. *Megvárom míg megemészti, de félek attól, hogy ez sokáig fog tartani és nekem nincs sok időm. Edward nem mindig osztja meg velem a terveit, néha csak közvetlenül azelőtt tudok meg valamit, hogy megtörténne, gyakrabban fordul elő az, hogy egyedül ténykedik és Freya esetében is hasonlóra számítok míg nem lesz rám szüksége. Freya megijed attól amit mondtam a kulcsról, de igyekszem őt megnyugtatni, továbbra is közel hajolva hozzá. Ha elérem a kezét még meg is fogom, hogy az érintésem megnyugtassa.* -Nem kell benned maradnia. Ki tudom venni....~azt hiszem~....csak nem kerülhet Edward kezébe. *Remélem nem kell elmondanom miért nem. Ezt szeretném megtartani magamnak, ám Freya olyan keveset tud, hogy nincsenek illúzióim arról, tovább fog kérdezősködni. Ez az érzésem túl hamar beigazolódik. Szomorúan hajtom le a fejem, még a lehetősége is Edward eltűnésének az életemből iszonyúan fáj.* -Mert akkor elmegy. Feladja az életét és elássa magát egy barlang mélyén. Ennek nem szabad megtörténnie. *Szemeimbe könnyek gyűlnek és könyörgőn tekintek Freyára, ő az egyetlen aki tehet ez ellen, hiszen bele kell egyeznie abba, hogy elvegyem tőle a kulcsot még Edward előtt, mégpedig úgy, hogy kíván valamit és kész teljesíteni az általam kért fizetséget. Meg kell értenie, hogy másképp nem megy.*
Naná, hogy nagyon meglep a nő, főleg hogy hozzám jön oda. Elsőre persze azt hiszem, hogy netán csak rendel valamit, vagy inkább arra van nagyobb esély, hogy mondjuk azért jött be, mert elkeveredett a környéken, de nem találja a mobilját és útbaigazítást kér, netán mondjuk innen hívna egy taxit. Na nem mintha a tulaj az ilyesmit kifejezetten szeretné, az is lehet, hogy bele se menne. Bár ha a nő így néz ki, akkor könnyen lehet, hogy elég sok pénze van, ha viszont sok pénze van, akkor biztosan tud letenni akkora összeget, aminek láttán akárki akármit megtenne itt neki. Ide nem járnak túlságosan gazdagok, sőt a legtöbben csórók, akik egy-egy sör miatt ugranak be és kész, nem is nagyon tudnak többet kifizetni. A nő viszont miattam van itt, velem akar beszélni, miközben nekem még csak nem is rémlik az arca. Fura... komolyan, mostanában folyton olyanokba botlom, akik ismernek, én viszont még csak halványan sem emlékszem rájuk. Komolyan, kezd a dolog fárasztóvá válni. Persze ettől még leülök beszélni vele, mert tudni szeretném mit akar és persze honnan ismer és mi közben van Edwardhoz, mert az is hamar kiderül, hogy őt is ismeri és miatta van itt? Amikor pedig kiböki a kulcs témát is elég szépen elkerekedik a szemem. Tehát ő volt... ő segített neki, hogy az az izé bennem legyen. Még mindig olyan kellemetlen érzés. Néha olyan, mintha érezném, hogy bennem van, közben tudom, hogy ez milyen nagy butaság, hiszen nem érezhetem. Nem érezhetek egy tárgyat, ami apró és még csak nem is mozog bennem. Na az lenne ám csak a kiborító, ha mozogna! Láttam én Alien filmeket... nem szeretnék effélét megtapasztalni. - És hogyan... volt rá képes? Akkor maga is... olyan, mint ő? - nem mesélt nekem azért mindent el erről a fura világról. Ott már elég rendesen sokkolt, amikor megmutatta micsoda, egy sárkány, mindezek után azt mondta, hogy én meg egy dzsinn vagyok. Dzsinn! Mint az Aladdinban... na jó nem pontosan olyan, nem vagyok kék, azt azért észrevettem volna, de ettől még nem kevésbé lett volna nevetséges az egész, ha amúgy nem mutatja meg nekem, hogy tényleg sárkány. Szóval... ah, komolyan úgy érzem, hogy sok ez nekem és ez a nő... nem elég nekem Edward? - Hogy... hogy mi? Nem akarom, hogy bennem legyen! Ezt mégis hogy képzeli? - a hangomat kicsit fel is emelem, csak egy pillanat múlva esik le, hogy ezt talán nem kellene, hiszen mások is vannak itt. Lehalkítom magamat, csak aztán veszek egy nagy levegőt, hogy be tudjam fejezni mondatot, amit megkezdtem valahol már fejben, és hát evidens a kérdést úgy sem ússza meg, bármennyire is reménykedik benne egyébként. - Na és miért nem szabad megszereznie mégis? - azért ne mondja nekem valaki azt csak úgy ismeretlenül, hogy nem vehetik ki belőlem a kulcsot. Az egy kulcs és ott nincs helye. Egyébként is a nő az sem biztos, hogy Edward asszisztense, ezt miért kellene elhinnem neki? Lehet, hogy valami rosszakarója, vagy az én rosszakaróm, vagy mindkettőnké. Nem emlékszem rá, nem ismerem, semmit sem tudok róla, eszem ágában sincs benne csak úgy megbízni.
*Szerencsére nem tart sokáig a bámulásom, elég hamar visszazökken minden az eredeti kerékvágásba, bár a kellemetlen érzés megmarad bennem. Megpróbálok túllépni rajta és arra koncentrálni amiért jöttem. Bűntudatom van ami természetes, hiszen pont annak a férfinak készülök keresztbe tenni akinek az életemet köszönhetem, szó szerint. Bizonygatom magamnak, hogy jó ügyet szolgálok, hogy mindezt azért teszem mert úgy sem tudna nélkülem létezni, sajnálatos módon nem abban a formában ahogyan én szeretném, de ez már az én keresztem. Cipelem régóta, a súlyát már alig érzem a lelkemen. Mindez nem igaz, legalábbis ebben a formában nem, önző vagyok és rettegek attól a pillanattól amikor-ha-majd, Freyától megszerzi a kulcsot és pontot tesz az évszázados ügy végére, s ezzel a velem való kapcsolat végére is. Jól tudom, hogy ez az utolsó feladat amit meg kell oldania, oldanunk hiszen a segítségem nélkül nem tartana itt. Bárcsak előbb eszméltem volna, jól jönne most még egy kis idő de sajnos ez most jobban szorít mint egy új és rossz méretű cipő. Szinte azonnal megakad a szemem Freyán, azt hiszem átnézne rajtam ha nem lógnék ki a környezetből, így azonban tőle is kapok egy csodálkozó pillantást, valószínűleg nekem köszönheti az a vendég aki a tojást rendelte, hogy a baconja kissé elcsúszott a tányéron. Sejtem, hogy ez a legkevesebb amire Freyától számíthatok, sokkal jobban meg fog lepődni amint bemutatkozom neki. Nem ismer fel annak a piszoknak a varázslata miatt aki arra kárhoztatta, hogy mindig megújuljon és az előző életét felejtse el. A medál amit készítettem Edward kívánságára, ezek után mindezt megakadályozza majd, de egyelőre újra meg kell ismertetnem magam vele. A nevem hallatán még nem gyanít semmit ám Edward és a kulcs említése a torkára forrasztja a szavakat, én pedig csupán egyetértően bólintok mikor kijelenti, hogy nem ismer engem. Sürgetésem ennek ellenére egy távoli, eldugott asztalhoz visz minket, oda sem figyelek mikor valami Miky nevűnek odaszól, leveszem a kabátomat, hosszában gondosan összehajtogatom, majd amikor helyet foglalok az ölembe teszem, a tetejére pedig a táskámat. Úgy ülök mintha minden oldalról piszok venne körül, pedig a hely maga a jellegéhez képest még tisztának mondható, de megszoktam már. Nem születtem nemes kisasszonynak, de gyakran játszottam azt, hogy hercegnő vagyok s mivel az anyám cseléd volt egy nemesi családnál, nem volt nehéz ellesni hogyan viselkednek. Később, Edward oldalán már egészen más volt, viselkednem kellett és örömmel tettem. Seregnyi kérdést tesz fel amire számítottam, közelebb húzódom és halkan beszélek, bár nem ismertem fel senkit a helyiségben, nincs itt hozzám hasonló Freyán kívül, de sosem lehet tudni. A kulcs hallatán a hasára csúszik a keze, a tekintetemmel követem, de csak egy röpke pillanatra nyugszik ott, a figyelmét keresem és belenézek abba a szempárba melynek Edwardot kellett volna elbűvölnie, ám életem férfija ebből sem kért.* -Mint mondtam Marlene vagyok, Edward, vagyis Mr. Conlow…asszisztense. Én segítettem neki elrejteni a kulcsot úgy, hogy ne essen bajod. *Várok míg megemészti a hallottakat, csak aztán bököm ki miért jöttem. Persze ferdítek, de ez nem borítja fel az erkölcseimet.* -Nem szabad megszereznie a kulcsot. Tudom, hogy nem szereted, hogy ott van, de nem is adhatod neki. Nem szabad.*Csak remélem, hogy nem kíváncsi az okokra, de minden bizonnyal rákérdez, addig azon gondolkodom mit mondjak neki. Eddig is mindenen elakadt a szava, talán most is így lesz.*
Nem dobhatom csak úgy félre a munkámat és az életemet a beállt változás miatt, azt nem lehet, pedig most valahogy sokkal egyszerűbb lenne. Az a legnagyobb baj, hogy ha függetlenedni akarok Magnustól, akkor munka kell és persze pénz is, ahhoz viszont az is, hogy dolgozzam, még ha iszonyatosan nehéz is összeszedni a gondolataimat és nyugodtnak mutatkozni. Még jó, hogy ez egy viszonylag külvárosi hely, ahol nem várnak el magas szintű kiszolgálást. Ha netán véletlenül kávé helyett cappuchinot hozol van, hogy észre se veszi a vendég, olyan mélabús, vagy fáradt a nap végére. Jó persze vannak olyanok is, akik felettébb zokon veszik, ha nem úgy viselkedsz, ahogyan elvárnák, mintha ez egyébként egy menő hely lenne, pedig nincs nagy fizetés, nincsenek nagy árak és még csak nagy borravaló sem, pedig én azért odafigyelek úgy 90%-ban mindenre és mindenkire és igyekszem nem nagyon hibázni. Nagy részt azért össze is jön. Most viszont majdnem hasra esem tálcástul a saját lábamban, amikor meglátom az ajtón belépő fura külsejű nőt. Na nem azért fura, mert baj lenne vele, de nagyon nem illik ebbe a környezetbe. Túlságosan szép és előkelő. Olyan anyagból lehet a ruhája, amit én még érinteni se nagyon szoktam, mert nem járok olyan drága boltokba, nem hogy nekem legyen ilyenem. Láthatóan másoknak is feltűnik a környezetbe nem illő jelenség, mert többen is megnézik maguknak, aztán vissza is fordulnak az italukhoz, vagy a beszélgetőpartnerükhöz. Itt azért nagyobb eseménynek kell történnie, hogy valakinek tartósan elvonja a figyelmét. Én is visszaügyeskedem a bacont a tányérra, ami lecsúszott a lendülettől a rántotta tetejéről. Szerencse, hogy a kávés bögre soha sincs tele töltve, így aztán az se löttyent ki. Igen, bögre. Van aki csészében kéri, de ide mint említettem nem sok ilyen kifinomult alak jár. Folytatom is tovább a dolgomat, épp elindulok vissza az asztaltól, miután letettem oda az ételt, amikor a nő épp előttem áll meg. Már épp kérdeznék, hogy mit szeretne, amikor végül ő szólal meg előbb, nekem pedig a bent ragadt mondat miatt nyitva marad félig a szám, főleg attól, amit mond. - Nem ismerem magát. - csúszik ki szinte azonnal a számon. Oké, nem lesz ez így jó, hogy újra és újra olyanok bukkannak fel, akiket én nem ismerek, de ők engem igen, mert ez a nő is tud valami, Edwardról és a kulcsról... de nekem őt nem emlegette Edward. Kétkedőn mérem végig a meglepően csinos kis ruhájában, a megszeppent arcával úgy néz ki, mint valami régi korból itt ragadt úri kisasszony. Végül csak intek neki a fejemmel, hogy a leghátsó és legeldugottabb asztalhoz üljünk le. - Mindjárt jövök Miky! - szólok hátra, amire csak egy rágózó bólintást kapok egy fiatal pincér sráctól. Láthatóan nincs olyan nagy tömeg azért, hogy egyedül megszakadjon. Csak aztán ülök le, ha a nő addigra már helyet foglalt. - Honnan ismer? Honnan ismeri Edwardot és mit tud a kulcsról? És... ki maga? - az állandó kérdéshegyek, már komolyan fárasztó a dolog. Folyton újabb és újabb kérdések merülnek fel bennem napi szinten. A kezem pedig valahogy automatikusan a hasamra csúszik. Elég kényelmetlen dolog, hogy tudom, hogy bennem van az a kulcs és még mindig. Edward azt mondta előbb válaszol a kérdéseimre, aztán majd után esünk túl a többin és azóta már láttam egy baromi nagy sárkányt a város határában, szóval... kissé karikásak a szemeim, ami szerintem érthető.
*Eldöntöttem, bár nem szép dolog amire készülök, de legalább megpróbálom. Százszor átgondoltam mire elhatározásra jutottam és még most is fáj a lelkem de muszáj. Életemben először önző leszek. A végén úgy is meghasonlok önmagammal de félek, hogy ha egyszer vége lesz akkor magamra maradok. Egyszerűen nem hagyhat itt a világon egyedül, ha nincs kiről gondoskodjak elveszek. csak ő van számomra és már megbékéltem azzal a gondolattal…ténnyel, hogy az eddigieknél többet nem kívánhatok, de megelégszem azzal is amit eddig a magaménak tudhattam. Gyűlölni fog ha kiderül de legalább egy kis időt nyerek vele ha véglegesen nem is tudom szabotálni a terveit. Nem volt nehéz megtudnom, hogy Freya hol dolgozik, csupán át kellett néznem az iratokat melyek azután maradtak, hogy Edward megkereste, és most itt vagyok. Nos, csak a nevét és a címét tudtam a helynek, azt nem, hogy milyen stílusú, azt hiszem túlöltöztem. Talán…nem, még egy nadrágkosztüm is sok lett volna, ebbe a városrészbe és ebbe a sörözőbe – te jó ég! – az az elnyűhetetlen és a divatból soha ki nem kopó farmer nadrág illett volna amit soha nem lennék képes felvenni, egyszerűen nem nőnek való. Úgy értem nem angol nőnek való, olyannak aki Viktória királynő idejében született és azóta is egy angol nemesi család alkalmazottja. Ez most pökhendien hangzott volna ha hangosan kimondom, karótnyeltnek és konzervatívnak. Most már mindegy, nem fordulok vissza különben sosem jövök ide még egyszer mert meggondolom magam, elszáll a nehezen összekapart bátorságom és nyárra már egyedül leszek, vagy még előbb. Nagyot sóhajtva lépek be és egyből megcsapja az orromat a sör szaga, a tévé hangos és épp egy bokszmeccs zajlik amit még hangosabban fest alá a teljességgel felesleges szurkolás, karcos hangok röhögnek bele a zajba, szék lába csikordul. Úgy érzem magam mint az ártatlan leány a haramiák fogságában és még ez is bekövetkezhet. Magamban felsikkantok de próbálom a vonásaimat megzabolázni, a számon veszem a levegőt. Hogy tud Freya itt dolgozni? Hogyan képes ezt elviselni, nem fél ezektől a vadbarmoktól? Írek! Édes istenem hát ezt kellett megérnem, Amerikában betérek egy ír kocsmába. Hezitálva lépek beljebb és persze minden tekintet felém fordul, némelyik kis fáziskéséssel, egy röpke pillanatra halkabb lesz a lárma de nekem olyan mintha halotti csend állt volna be. Szememmel Freyát keresem, hogy minél előbb tudatosítsam mindenkiben, hogy miért is jöttem és nem tévedés, hogy itt vagyok. Amint meglátom az ismerős arcot felé sietek és persze nem húzom az időt azonnal belevágok a közepébe annak amiért jöttem.* -Freya? Marlene vagyok és beszélnem kell veled Edwardról és a kulcsról. *Halkan mondom persze, nem kiáltom világgá miért jöttem, de tudnia kell, hogy az ügy nem tűr halasztást és mindenképpen négyszemközt kell maradnunk. Még mosolygok is rá, hogy ne ijesszem el, de láthatóan zavarban vagyok, ezt tudjuk be annak, hogy meglehetősen kilógok a környezetből.*
Kezdőlap 
