*A dilibogyós mondatot nem szívom mellre, ennél rosszabbat is mondtak már és túléltem, ahogy a jelen helyzet és a kondim mutatja, nem mellesleg jobb mint a zöldfülűé. Az viszont rendesen odavág amit a pelusról mond, rebben a szemem, ugrik felette az ívelt szőrzetcsík, hajam helyett is keretet adva elképedt arcomnak. Most vagy komolyan beszél, vagy lekörözött poénból. Saját kis büszkeségem és visszavágás címén úgy döntök, hogy komolyan veszem és megforgatom a szemeimet a tengelyei körül, majd némi fancsali arcvágással megrázom a fejemet. * -Kis pisis. *Morgom halkan és figyelmem félig a táskára röppen. Talán még bele is rúgok, nem nagyot, még meg sem érzem csak a súlyát saccolom, ám a zárja félig nyitott állapota tovább változik és bepillantást nyerek. Elképedésem tovább zajlik a folyosó sem csendesnek sem magányosnak nem mondható világában. Aknavetőt nem látok sem nagyobb tűzerejű mordályt ami indokolná a táska méretét, viszont modern színházi világítóberendezéseket igen. *~Mi a szösz? Fényember a ripacsok között.~ *Csak egy kérdő pillantást vetek rá, olyan "ezt majd később megbeszéljük" biluxolással, utána hirtelen életmentésre kell adnom a fejem, a saját életem gúnyáját kell lehetőleg lyuk nélkül tartanom. Az ajtó azonban nem érdekel, meg sem várom magam, hogy elszámoljak háromig, rögvest berúgom az amúgy szitává lyuggatott nyílászárót. Meglepő, hogy odabent ketten vannak, nem ismerem a leosztást, de van némi tapasztalatom ahhoz, hogy az ágyon fekvő plusz szegycsontot viselő a pisis embere, a porózus néger pedig csak az érdekeit védte. A magáét. Neki viszont volt nagy mordálya amit fel is veszek mellőle és elnézegetem míg alkalmi társam cseverészik a majdnem halottal. Magamhoz ölelem a félágyút és a srác mellé lépek a tükör elé. Fejemet oldalra hajtva nézem őt a tükörben.* -Tetszel magadnak? csodálom, hogy ezzel egyikünket sem talált el. Ha nem volt vak akkor lehet, hogy fordítva fogta......nesze a gyűjteménybe, vagy kérsz egy ipari reflektort? *Nem felejtettem el mit láttam és a tükörre írt hieroglifákat is látom csak másképp kell fókuszálnom. Halvány fogalmam sincs mit jelentenek de a Tündérbogaram biztosan rájön, ő már láthatott ilyet, ha nem, akkor világraszóló barátja igen. * -Tudsz fáraóul? Indiánul? Ősemberül? Mégis milyen fütyi írás ez? *Végszóként a síri csendbe belenyüszít Hector. Ideje lenne menni.*-Van még három percünk.
Mégiscsak elmosolyodom, ahogyan nem hagyja magát, igenis valahol tisztelendő, hogy ennyire ki tud magáért állni, holott az ő helyében én már a reumatológushoz kérnék rendszeres beutalót. Ő meg itt vetődik pisztollyal a kezében, velem szájal, pedig rosszabbul is járhatott volna ahelyett, hogy szivatom a korával. Az öreg igenis nem vén még, van benne lóerő, és bár nem esélyes, hogy leállok a méltatásával, azért mégiscsak kinézek belőle valami komoly hozzáállást, hiszen itt van, és dolgozik valamin. Zsaru, mint én, csak kérdés, hogy miért futottunk össze? Ez a motel nem túl nagy, hogy máris két különböző ügy szálai fussanak össze. Még azt is el tudom képzelni, hogy mindkettőnket csapdába csaltak. Talán túl sokat tudunk. - Francokat. Most is rajtam van, gazdaságos megoldás, de legalább nem kell dilibogyókat szednem szenilitás ellen. – Dobom vissza a labdát kajánul vigyorogva, igenis tetszett a visszavágása, na azért vállon veregetni nem fogom, még elbizná magát a tata. Arra viszont kiváncsi vagyok, hogy mit keres itt. Számomra alapvető, hogy nap mint nap az életemet kockáztatom, az öregfiú szintén nem egy széplelkű irodalmár alkatnak tűnik, mégis, túlélte az eddigieket. - Azt azért nem. Csak néhány hasznos holmit. – Rázom meg a fejemet, a félig nyitva zipzározott sporttáskából látszik, hogy jó néhány elemlámpa van benne, és reflektorok, az aknavető viszont határozottan hiányzik. Habár lehet, hogy a démon ellen éppen hatásos lenne. De nem, a cél, hogy sose maradjak sötétbe, és mindig gyors legyek. Ez a mai este viszont nem róla szól, hanem erről a piti ügyről, amit jó eséllyel már nem tudok teljesíteni, mert a kopasz közbeszólt. Bólintva nyomulok utána, láthatóan nem várja meg, hogy én menjek előre, megszokhatta már, hogy egyedül dolgozik, ahogyan én, viszont most ő van közelebb a 311-eshez, így megvan a helyzeti előnye. A saját informátorom aligha lőhet így ránk, most viszont szarrá lőjjük az ajtót, bárki is támadt ránk, már vödörben kell elvinni. Becaplatok a fafarogácsokon át, egy nagy benga négert puffantottunk le, akinél mintha valami kéziágyú lenne. Bérgyilkosnak kissé feltűnő. A kanapén ott az informátorom, a szegycsontja környékéről egy méretes vadászkés áll ki. - Biztos úr... megmaradok még? – Köhögi fel a vért, én bíztatóan mosolygok rá, de tudom, hogy már csak a hullazsákot várthatja. A francba! Dühösen dobbantok a lábammal, amikor felnézve a motelszoba tükrére rúzzsal írva különös jeleket fedezek fel. Mintha valami rovásírás lenne. Fájdalom, de nem értek a holt nyelvekhez, lehet tőlem sémi, vagy arámi is. Lefelé tartott pisztolyommal vizsgálodok, bevárva az öregurat.
*Csak nevetek a harmatgyenge poénon, a szarkalábak szétfutnak a szemeim körül. Ennél azért hallottam már jobbat is a koromat feszegetve, de ha már itt tartunk a zöldfülű legalább azt tisztelné. Persze még nem tudja kivel áll szemben, de hamarosan felcsillan qa jelvénye ami persze már régen nem érvényes hiszen nem a hivatalos zsaruk kötelékében szolgálok, de általában nekem jó szolgálatot tesz. Nem illegálisan vagyok itt, van magánhekus igazolványom is de azzal most nem mennék sokra, a zöldfülű meg nem igazán tesz így különbséget. Na ennyit a tapasztalatról. * -Én a te korodban még bilibe szarnék. Mikor hagytad el a pelenkát, két napja? *Le vagyok öregezve, szinte folyamatosan ezt csinálja pedig valószínűleg én nyernék ha összezárnának két-három terroristával. Az a táska, mintha nem lenne biztos magában, annyi fegyvert cipel magával mint egy egész osztagnyi tengerészgyalogos. Kisfiú még mégis pisztollyal hadonászik, talán elcsórta apucitól. A hadnagy már sokkal jobb mint az öreg, de még mindig nem találta el a jó szót, ám erről nem fogom felvilágosítani. Jobb ha rejtve maradnak a rejtett képességeim. * -Hector köpőlégy, csak hagynom kell, hogy tegye amire hivatott. Momentán ki sem lát a könnyeitől, hála neked. Fegyverraktárat cipelsz magaddal? *Ezt a füstgránátból gondolom, ha az van nála, ki tudja mekkora arzenált rejt a táska, elég termetes. Ám a tartalmáról nem most fogok meggyőződni, ugyanis nem csak a bent sírdogáló Hector és mi vagyunk itt hanem az a pisztolyos is aki a másik szoba ajtajának résén keresztül próbálja a zöldfülűt kinyiffantani. Valami nagyon rosszat tehetett a kolléga, talán a múltkor páncélököllel ment a kis vadra. Zöldfülű hasra vágja magát, naná mégis mit vártam tőle? Puha még a bőre nem bír el pár golyót, bezzeg az enyém, Penny megint foltozhat ha nagyon akar, bár azért nem igyekszem megtenni neki ezt a szívességet. * -Ha fasz, akkor jó nagy. *Lököm oda neki és kihasználva az egyetlen szívdobbanásnyi időt, elcsodálkozom magam azon, hogy milyen hamar felpattant, talán a földön kúszás közben kikapott egy kevlárt a tatyóból és most már kész lőpárbajba bocsátkozni. Részemről ennyi a felé való figyelem, újabb golyót eresztek az ajtóba immár közelebbről, onnan viszont nem jön több csak Hectorhoz kísértetiesen hasonló nyöszörgő hangok óvakodnak ki a folyosóra lustán. Mivel a kisfiú láthatóan engem fedez, átugrom az ajtó másik oldalára, a fegyverem csövét a résre/be szegezve és a fejemmel intek a kirándulós pasasnak, hogy jöhet. Felváltva fedezzük egymást, amint odaér ránézek, a faltól most fedezve vagyunk.* -Háromra, vagy három és? *Választ sem várva vigyorgok rá majd minden figyelmeztetés nélkül szembeállok az ajtóval és berúgom. Az olcsó pozdorja forgácsokra hullik ott ahol a lábam érintette, a zajra persze sorra nyílnak a szobaajtók, majd ugyanazzal a lendülettel zárulnak is. Feltételezéseim szerint, a motel helyét számításba véve van bő nyolc percünk mire a zsaruk ideérnek, addigra ki kell menekítenem innen Hectort, különben sosem tudom kikérdezni. Több lövés nem dördül, a benti pasas pocsékul lehet, én viszont remekül érzem magam, zöldfülűt előre engedem, mégis csak ő van itt hivatalosan, én Hectort viszem.* -Csak utánad. Szedd össze, tiéd, én viszem az enyémet. *Persze nem hagyom nagyon magára csak épp egy kicsit. bedugom a sötét szobába a Berettámat, és megvárom, míg zöldfülű rendet rak, aztán repülőrajttal megyek az emberemért. Kis könnyezés lez mire kiszabadítom, de megéri.*
Nem tudom, hogy miért méreget ennyire, mintha minimum valami sorozatgyilkos lennék. Holott időben figyelmeztettem, hogy nem kéne ugrálni. Az ő baja, ha nem teljesítette a törvény kezének a felszólítását. Jó, azért nem hinném, hogy én vagyok itt az atyaúristen, de imndennek vannak következményei. Ellenben a kopasz faszi még mindig nagyon viccesnek gondolja magát, hogy így nekem szegezi a macsó kérdését, holott neki nincsen joga beszólogatni, egyedül én lehetek az, aki felhúzhatja az orrát azon, hogy mennyire makacskodó. Ennyi idős korára már benőhetett volna a feje lágya. Bár ahogyan mondani szokták, aki fiatalon egy seggfej, később sem változik. A dumáján így csak szemforgatok. - Ugyan...Ez a duma ment a nyolcanas években? Vagy a hetvenesekben? – Na igen, nagy szájban én sem maradok le tőle. Felhúzom a kakast amikor a zsebébe nyúl, készen állok, hogy lőjjek, ha nem is a szeme közé, de a vállába, hogy elejtse a pisztolyt, ha nagyon támadni lenne kedve. A jelvényt látva látványosan felciccentek. - Öreg, miért nem ezzel kezdted? A te korodban már nem hősködnék... – Rázom meg a fejemet amolyan tipikus lázadó beállítottságot mutatna. Jó eséllyel ő is ilyen lehetett a maga korában. Mégis elvigyorodom, úgy látszik ez még mindig megy neki, hiszen nem lőtték le mindezidáig. Vagy ha igen, mindent túlélt, és felgyógyult. Ahogy sejtem, ez a nagy barom bekaphatott már pár golyót. Vélhetően rám is ez vár, ha nem tép szét idejekorán a démonom. A zöldfülű dumán erőltetetten nevetve teszem el a pisztolyomat, majd vállat vonok. - És mi lenne a dolgod hadnagyom? – Kérdezek vissza, nem tudom elképzelni, hogy magasabb rangban lenne. Vélhetően egyedül dolgozik abból ítélve, hogy most is így találom, ráadásul egyes számban beszél. Meg egy ilyen alakot még én sem neveznék ki feljebb, vélhetően pár ostoba hősködést követően juttatták el idáig. Már érdeklődve nézném végig, hogy mi történik, amikor az események beindulnak, kénytelen vagyok hasra vetni magamat, és lendületből rántani elő a fegyveremet. Na, ha Maddie-nek nincsen szerencséje, még a harmadik randit sem éri meg a kapcsolatunk. – Mi a... fasz...? – Mormolom, és mégicsak felpattanok, ahogyan a tata kommandózva lövi szét a szomszéd szoba ajtaját. A folyosónak vetve a vállamat fedezem őt, noha nem érzem, hogy együtt kéne dolgoznunk. De ki a franccal akadt így össze a bajsza?
*Hectort hagyom a fenébe, had sírdogáljon egy kicsit, nem fog neki túlzottan megártani és a kolléga még a kezem alá is dolgozott. Több ilyen inzultust már minden bizonnyal nem akar és úgy fog csicseregni mint egy kis dalos pacsirta. Feltéve ha túljutok ezen a munkaköri problémán és nem maradok néhány golyóval a falhoz szegezve. Némi patthelyzet alakul ki amint sikerül kirobbannom az ajtón és hátamat a falnak vetve farkasszemet nézünk egymással és a pisztolycsövekkel. Elhúzom a számat, lehet ez akár vigyor akár lekicsinylő fintor is, majd ő eldönti. Egy röpke pillanatra lenézek a fickó lábai elé, mellé, oda ahol némi sötét foltot jeleznek a térlátásom receptorai és gyanút a korábbi motoszkálás emléke amit az ajtón keresztül hallottam. Táska! Sporttáska! * -Rambonak képzeled magad haver vagy John McClane-nek? *Lebólintok a táskára, hogy tudja miről beszélek, közben én is kapok kérdést, kettőt is és ami a legjobban fáj, lefateroz. Azt hiszem el kell mennem egy plasztikai sebészhez felvarratni a ráncaimat, pedig annyira sármosak, Penny legalábbis azt mondta. Lehet, hogy csak apakomplexusa van? A fegyver csövét nem fordítom el róla, de a másik kezemet felemelem, jelezve, hogy nincs ártó szándékom midőn majd a bőrjakómhoz nyúlok. Csak szép lassan, és ha hagyja akkor kifelé fordítom, hogy a belső zsebére tűzött igazolvány látszódjon. Nem szoktam vele kérkedni, általában elintézek mindent nélküle, de kollégával szemben azért még én sem játszom jedit. Szóval nem hadonászok „nem engem keresel” szöveget kántálva, simán megmutatom a jelvényt.* -Egy hajóban evezünk zöldfülű, csak hagyd, hogy végezzem a dolgom és én is hagyom, hogy sorra kipróbáld a játékszereidet. *A szobaajtó nyílásán kezd kiszállingózni a füst, némi könnyet csal a szemeimbe, nem kellene megvárni míg teljesen eláztat, orvosolni kell a folyosói problémát mihamarabb, annál is inkább mert Hector már fuldokol és sírva nyögdécsel keverve az anyanyelvét az angollal. Épp leengedném a fegyveremet, hogy jó példával járjak elő, persze azért ugrásra készen állok nehogy nekem m ég a végén ijedtében durrantsa szét a seggem, mikor a szomszéd szoba ajtaja lassan kinyílik. A 311-es, bár ezt én még csak meg sem tippelem, oly mindegy hányas szoba, ugyanazzal a lendülettel amivel lazítottam a karomon már emelem is arra a pisztolyt és ha a kolléga nem akar meghalni, gondolom ő is hasonlóképp cselekszik, vagy előkap még egy mordályt a termetes táskából. Ekkor egy dörrenés majd még egy és még egy hasít bele folyosói idillünkbe, béna állat aki nem találja el a zöldfülűt, mert az ajtófélfa reccsen szét forgácsokat köpködve magából. Helyet változtatok egy újabb ugrás, repülés kíséretében, és már lövöm is az ajtót, baromira nem érdekel ki van mögötte, halnia kell. Hector felsikít majd tovább sírdogál.*
Emberünknek nincsen szerencséje, mert egy hozzám hasonló, paranoid, bukott lelkű zsaruval hozta össze a sorsot. A legtöb nyomozó bizonyára nem sporttáskával mászkál. Én azonban ha már rákényszerülök, a reflektorok mellett azért még további hasznos dolgokkal is tömtem tele a tatyót, hogy lehetőség szerint ne jőjjek zavarba. Nem tudom, hogy ki lehet bent, jó eséllyel valami ügyefogyott bérgyilkos, aki nem gondol bele, hogy ha tudok róla, akkor erősítést is hívhattam, és a rendőrség már tudja, hogy itt van, és a térfigyelő kamerákkal, vagy a tanuk kihallgatásával könnyedén a nyomára akadhatunk, ha most véletlenül meg is lógna, de már a reptérig nem érne el, máris lenne ellene elfogatóparancs, és úgy nem jut fel semmilyen járatra. Mint ahogyan a buszsofőröknél is megjelennek a kőrözöttek, a mexikói határon is nehezebb manapság átkelni. Csak annyira rúgom be az ajtót, hogy bedobhassam a füstgránátot, amely szinte azonnal aktiválódik, így arébb hajolok, visszatartva a lélegzetemet. Ám az ajtó átmegy lengőajtóba, és a nyomában már repül is ki valaki, akire nem csak én fogom a pisztolyomat, ő maga is megteszi. Egyszerre emeljük fel a fegyvert, ez patthelyzet. Ám mivel nem először nézek szembe a hideg acélllal, nem remeg a kezem, pusztán felhúzom a kakast. Ám eszembe jut Maddie, és keserűen játszom le magamban a forgatókönyvet, hogy már van mit veszítenem. Túlzottan elhamarkodott voltam, ez így már nem lehet. Mégsem remeg meg a kezem, kemény pillantással figyelem a tar idegent, aki lendületes Tarzanként vetődött ki a folyosóra. Láthatja, hogy egyedül vagyok, ellenben én nem látok be a folyosóra a terjengő könnygáz miatt, amely már teljesen ellepi a helységet. Az, hogy bentről hallok e még esetleg fulladozó köhögést, az nem túlzottan érdekel. - Kihallgatni? Ki a franc vagy fater? Letehetnéd a mordályt, mert nem lesz esélyed várni sem. – Hanyagul az övemre függesztett jelvényre mutatok, rajta viszont nem látok semmilyen megkülönböztető jelet. Kivéve ha CIA-s, mert akkor nyilván nem veri nagydobra. A saját ügyemnek mára már annyi, jó lenne ép bőrrel megúszni ezt az egészet, a kopasz viszont elég csúnyán néz, én sem maradhatok le tőle ilyen tekintetben.
*Ha nem kapcsoltam volna le a villanyt, most váltanék pár beszédes pillantást a hangokból ítélve ébredező José María Rodrigo Sanchez de López Campos-szal. Ám ez nem valósul meg, viszont nélküle is meg tudom ítélni vajon mi folyik odakint. Ultimátumot kaptam aminek a felét nem értem, ugyanis az nem lett közölve, a több utat kínáló „különben” mellé nem csatlakoztatott a kedves kolléga semmit, így szabadon választott a dolog. Vállat vonok és kíváncsiságomnak engedve – vajon mit tesznek egy ilyen helyzetben az utcai, mezei zsaruk – megadom a végszót. Ezek után nagy csend, majd valami kaparázás vagy motoszkálás hallatszik kintről. nagybecsű homlokomra kúsznak a szemöldökeim a találgatás közepette, hogy vajon a kolléga miben töri a fejét, és vajon rendesen teszi vagy csak úgy tessék-lássék? Kérdezném José maría Rodrigo sanchez de López Campos-t, de valószínűleg ilyen komoly témába még nem képes belemerülni, ezért lopva, sompolyogva közelebb araszolok az ajtóhoz, oldalvást és egészen a falhoz lapulva, hogy még véletlenül se találjon el semmi ami arról érkezik. Gondolok itt a fát áttörő eltévedt golyóra, berúgott nyílászáróra, a berúgott nyílászáró résén keresztül bár mire. Ahhoz képest amit kapok, úgy gondolom, hogy kissé korlátolt voltam a helyi zsaruk fegyverarzenáljának megbecslésében. De most komolyan, ezzel az erővel akár vállról indítható rakétavető is lehet nála. A fülelésből ítélve táskával jár (???) bevetésre, elképzelem amint egy hátizsákkal vagy sporttáskával tör rá a gyanúsítottra majd elkezd kutakodni a szatyorban és közben feltartott mutatóujjal kér időt, végül diadalittas mosollyal szegez egy M16-ost a fickókra. A berúgott ajtó nem meglepő, valami ilyesmire számítottam, ezért is álltam oldalra, tisztes távolban. A berepülő valami sem döbbent meg, csak a belőle felszálló füst ami vélhetően alaposan megdolgoztatná a könnycsatornáimat ha a közelében maradnék. Hectort nem féltem, nem fog belehalni, még jól is jön egy kis bevezető ahhoz mi fog történni vele ha nem csicsereg mint egy pacsirta. Én azonban már nem vagyok a szobában, a „különben” bejött, kérdés, hogy mennyire, ugyanis még csak egyet pöffent a gránát mikor én már lendülök kifelé a folyosóra. A francba, ma tényleg nem volt szükségem tornaórára, megint használhatatlan leszek és a Tündérbogaram csalódottan bújik a könyvei közé vagy ki tudja, az is lehet, hogy múmiát kell csinálnia belőlem. A kolléga igen szereti a nehéztüzérséget. Repülés közben, értsd a folyosóra való lendületes ugrás közben próbálok megfordulni, így a szemközti falnak háttal érkezem, belátva az egész folyosót, kiváltképp az én szobám ajtaja melletti területet. Törvényszerű, hogy a kolléga oda áll, mire kimondja az utolsó szót már nézheti is a fegyverem csövét. Patthelyzet. Ha lelő, olyan isten nincs, hogy erőmnek utolsó cseppjeivel ne gördítsek bele én is egy-két golyót, vagy én lövök előbb. Mondjuk erre nagyobb esély van. Ha nem rendőr lenne már lőttem volna. * -Itt vagyok pajtás! Most várhatok míg Hector kisírja magát, addig nem tudom kihallgatni, vagy te érted mit mond egy mexikói könnyek között fuldokolva?
Behunyom a szememet, hát ez most nem az én napom. Nem is itt lenne dolgom, késő este van, francért ilyenkor kell találkozni? Az informátor egyébként sem tisztes munkás, leginkább olcsó drogokkal üzletel, vagy striciskedik. Igaz, hogy beépített ember, de látszólag nagyon élvezi ezt az álcát. Vele kellene most foglalkoznom, nem holmi betöréssel ebben az egyébkétn is tökéletesen lepukkant hotelben. De nem tehetem meg, hogy ha a tulaj is bent van, akkor figyelmen kívül hagyom. Beszólok, ám nem igazán érkezik olyan válasz, amely kedvemre lenne, pedig én aztán elengedném a borizű hang tulajdonosát, mehet, ahova akar, csak ne köpjön itt bele a levesembe. Az illető ellenben provokatív, látszólag magasról szarik a törvényre. Jó, a szabályokat én is rühellem, de most nem vagyok ráhangolva, hogy egy hozzám hasonlóval kelljen összekerülnöm. Ja jól sejtem, a démon is valahol a közelben ólálkodik, a lelkemre fáj a foga, ha már láttam, és a nyomában vagyok egy ideje. De nem ma fogunk Madeline-nel utánamenni, holnapra beszéltünk meg egy ilyen extrém randit. Ezúttal tényleg csak a munkáé a főszerep, még ha ilyen segggfejek is akadnak az utamba, mint aki az ajtó másik felén tartózkodik. Vélhetően fegyvere is van, ha ilyen nagylegény. Mivel nem járőr vagyok, nem hordok magamnál cb rádiót, csakis a kocsiban van mikrofonom, nem fogok most erősítést hívni, még ha a kapitány le is basz majd érte. Miután felszólítottam az illetőt, és nemleges választ kaptam, jobb hijján a sportáskát húzom szét, amelyben a rexlektorok mellett más hasznos kütyük is találhatóak. Könnygázgránát. Ezt egyébként is szokásom magammal vinni, hiszen nem kell mindig tűzharcba keveredni. Van egy kendőm is, amit az orrom meg a szám elé kötök fel, majd berúgva az ajtót begurítom, ám eszem ágában sincsen bemenni, csak a folyosón húzodom meg az ajtó mellett a falnál, és várom a hatást. A hatást, amelynek révén a bent tartózkodók azonnali zöldes füsttel találkozhatnak, s vélhetően orrán-száján jön ki a könny, meg a minden. A fegyveremet kibiztosítom, noha elég lesz talán majd tarkón vágni a kibotorkáló alakot. Aztán bilincs, és már vihetik is. Ha már ennyire tönkretette a mostani akciómat. - Itt kint várlak pajtás... Ha fegyvert is látok, kilyukasztalak, csak mondom... – Hangszínem visszatért a vidám élhez, ha már így kell lennie, nem adom meg neki azt az örömöt, hogy cinikus leszek.
*Hector, nevezzük most így, egyébként José María Rodrigo Ranchez de López Campos édesdeden durmolt a széken sonkába tekerve. Volt időm hát módszeresen átkutatni a szobát, mert sejtettem, hogy nem olyan okos ő, hogy ne hagyjon itt nyomot. Szerintem halvány lila fingja nem volt arról, hogy követem, hogy tudom hol húzta meg magát és ma este rávetem magam. Ha sikerül megtörnöm, márpedig miért ne sikerülne, két lépéssel kerülök közelebb a főnökhöz, aki majd ki fogja zsigerelni Hectort amiért csicsergett, mert elengedem reggel amint kinyitja a száját és elrebegte nekem még a nagyanyja csúfnevét is amit az iskolában aggattak rá a csúnya gringók. Csendben dolgoztam de nem foglalkoztam azzal, hogy mindent visszategyek a helyére, a szoba nem sokára úgy nézett ki mintha óvodások játszottak volna egy kisebb fegyverraktárban. a feldúlt ágyra rakosgattam a táskából kirakott fegyvereket, persze megnéztem, hogy töltve vannak-e és ha igen ezen néhány gyors mozdulattal segítettem, mert nem lenne kellemes az egészségemre nézve ha Hector mégsem Hector lenne hanem Houdini és a következő percben amikor hátat fordítok neki az egyiket felkapná és a tarkómnak szorítaná. Az ilyenekre azért ügyeltem, mert még sokszor meg akartam táncoltatni az én Tündérvirágszálamat mielőtt kilehelem toprongyos életem utolsó levegővételét. Éppen egy kisebb fadoboz nyitját kerestem, nem a széfkulcs volt az, amikor odakint mozgolódás támadt, majd nem sokára – addigra a Berettám már az ajtóval nézett farkasszemet és a szoba sötétbe borult áldásos lámpaleoltási tevékenységem közepette – egy erőteljes hang szólalt meg a túloldalon és fenyegetni kezdett amit aztán nem fejezett be. A szemöldököm felugrott a magas homlokomra és ott sztepptáncot járt az „Ének az esőben” ritmusára. ~Mi az, hogy különben? Mi lesz ha mégsem? Ne haljak már meg tudatlanul.~ *Szóval az ipse rendőr és csak akkor jön be ha én nem megyek ki, fegyvertelenül és tarkóra tett kézzel. Ezt most komolyan gondolta? Melyik bűnöző megy ki első felszólításra, mondja már meg valaki, mert azt rögtön diliházba csukom. Az ablak felé néztem önkéntelenül egy pillanatra, amerre Hectorom ült a széken de belőle most csak egy sötét, picit mozgolódó árnyék látszott hátulról megvilágítva az utcai lámpák gyér fényétől. A leghülyébb, még Hector is megkockáztatna egy toronyugrást. Megvontam a vállam, nekem nyolc, én nem akarom, hogy a folyosón tegyünk pontot az ügy végére, megvárom míg bejön, úgy is kíváncsi vagyok arra mi jön azután. Merthogy nem mondta el. * -A különben utánt választom. *Szóltam ki fojtott hangon, mert nem lenne remek a hangulat ha az egész motel összecsődül és Hectorra is szükségem volt még. Pici mozgást hallottam a hátam mögül, ezek szerint ébredezik a tincshuszár, de bíztam abban, hogy a lepedőcsomók kitartanak addig míg letudom az ügyet a kollégával. Picit azért oldalt fordultam, hogy az ajtót is lássam és egy kicsit bekúszhasson a látóterem szélére Hector is. Vártam, hogy mit lép a kolléga. Bejön…és akkor mi lesz?*
A másnap Maddie mentes, és ezt csakis rossz értelemben mondom. Nem gondoltam volna, hogy ennyire igazam lesz, hogy igenis léteznek démonok, természetfeletti lények. Azt, hogy mindezt Maddie mutatta meg, lényegében két légy egy csapásra, hiszen szinte a világ urának érezhetem magamat kis túlzással, hogy az a hölgy vonzódik hozzám, aki senkinek nem tartozik beszámolással. Tényleg túlzás, és nem is akarok én lenni az alfahím, ám lényegében nagyon is sokat számít, hogy majd fog tudni segíteni a démonnal való harcban is. Ám a mai nap teljes mértékben a saját munkámról szól, el kell hesegetnem a romantikus gondolatokat, attól még hogy randizgatunk, megvan a felelősségem, ahogyan neki is a munkája. Már hajnalok hajnalán új ügy várt, sorozatgyilkos, aki emberi szemeket operál ki sebészi precizitással. Egy informátor látta, így őt kell felkeresnem. Nem várom meg az estét, ahogyan mások tennék, nem akarok még a sötéttel is megküzdeni. A démon mindig a sötétben támad, napközben legalább nem kell annyi reflektort magammal hurcolásznom. Egyedül dolgozom, így mások testi épsége miatt sem kell aggódnom. Az meg nem érdekel, hogy mások mit mondanak, úgysem fogom hagyni, hogy beosszanak mellém valakit. Nem azért, mert amolyan tipikus cinikus magányos zsaru lennék. Nem, pont azért, mert nem akarom, hogy a démon másra is pályázzon mellette. Így tehát koradélután baktatok fel a bérházba, miután megkérdeztem a recepción, hogy hányasban is lakik az emberem. A lépcsőn baktatok felfelé, nincsen az az isten, hogy az én klausztrofóbiámmal beszoruljak a liftbe.. Pár perccel később már fent kommandózok, a jelvényem az övemen, a pisztoly pedig a kezem ügyében, de még nem kaptam elő. Felérek a tervezett szintre, és már keresem is a 311-es szobát, amit az informátor bérel. Az utolsó pillanatban már kopognék, amikor szembeötlik valami, amit a szomszédban láttam, csak a szemem sarkából. A 310-es ajtózárja úgy néz ki, mintha minimum valami hegyi gorilla vetette volna be magát rajta. Ekkor már előkerül a fegyver, hiszen ha betörés történt, akkor az illető még itt lehet. Akár bent. Most nem látok takarítót a folyosón, egy árva teremtett lelket sem, így nem kockáztatom más épségét, ha bemegyek. Elsőre azonban csak az ajtó mellé állok, és bekopogok. - New York-i rendőrség. Be fogok menni, fegyver van nálam. Ezt megelőzheti, ha azonnal kijön, tarkóra tett kézzel, különben... – Ez a különben micsoda fasz szó, hozzá kell tenni a nyomatékosítás kedvéért, ám csak arra jó, hogy felhergeljük azt, aki ellen amúgy intézkednünk kéne. Sosem szerettem a szabályokat, most véletlenül a számra jön, Madline kedvéért nem kéne lelövetnem magamat már másnap. Nem lenne túl idilli befejezés. Így maradok az ajtó mellett, ám a pisztolyt kibiztosítom.
*Sosem fogom megérteni miért jó elbújni egy motelban. Rühellem a motelokat, annyi kijárata van mint egy egérlyuknak, akár a sajt. Egy órával ezelőtt bejelentkeztem, mert nem bízom a fickóban aki kiadja a szobákat, másképp meg nem tudtam megtudni, hogy a figurám akit kerestem itt van-e biztosan, így viszont tutira belenéztem a vendégkönyvbe. Az egyik álnevét használta de nem én lennék ha nem tudnék mindről. Cuki Tündérbogaramat egy mexikói pasi miatt hagytam parlagon otthon, ez hány szál rózsa? Az egész virágboltot ki kell fosztanom pláne ha megtudja, hogy a ma éjszakát egy sötétbőrű izompacsirtával töltöm. Egy órát ültem a kocsiban kint mire megjött a fószerom, már besötétedett csak a motel volt kivilágítva mint egy karácsonyfa. Az ügy szövevényes a macsó motyó kis pont de eléggé benne van a buliban ahhoz, hogy tőle jó mélyre eljussak és le kellett ásnom a béka segge alá. A kocsitól a szobájáig már csak a vörös szőnyeg hiányzik, egyébként úgy kell végigmennem mint az Oscar díj átadón, kész címlap sztori. Kiszálltam a kocsiból és elindultam a világpremier felé. Hanyagul mint aki mindjárt szétesik sétáltam a szobáig, én is itt lakom, nincs ebben semmi feltűnő. Még jó, hogy a szobák egy csendes folyosóra nyaltak és nem egy nyitott erkélyre különben az ablakon kellett volna bemásznom az meg már nem öregembernek való, nem mintha nem menne, de minek ha lépcsőn is fel tudok menni? Az ajtó mellett megálltam és hátranyúltam a Berettámért, odabentről nem hallatszott semmi de tudtam, hogy ott van. Kopogtam, bár itt nem tudom elsütni a szobapincér trükköt de nem is kellett, elég ha az ajtóig eljön és el fog jönni mert ki kell néznie a kukucskálón. Motoszkálást hallottam ~Gyere csak, gyere apucihoz, még közelebb, ez az…most jó!~ *Abban a pillanatban, hogy meghallottam az ajtó másik oldalán, hátrébb léptem és a „jó”-nál elhelyeztem egy erőteljes és pontos Bruce Lee rúgást a kilincs fölé. Az ajtó nem túl diszkréten berobbant én meg utána. A fickó vérző orral tántorgott míg be nem húztam neki egyet, utána csendesen eldőlt mint egy zsák. * -Még mindig király vagyok. *Beljebb rúgtam, hogy ne lógjon a lába az útba, majd visszahajtottam az ajtót, de a szemközti szobáé kinyílt és egy szemüveges, kopaszodó bácsika nézett ki rám gyanakodva. Nos, neki még volt haja de az is száz felé állt, az istennek sem akarta a bácsi igazát miszerint a rőfnyi hosszú haj piszok jól áll a másik oldalra átfésülve, csak a szél ne arról az irányból fújjon mert úgy fog járni mint Marilyn Monroe az elnk születésnapi buliján a szoknyájával. * -Elnézést, csak nem találtam a kulcsomat, de már meg van. Jó éjt! *Vigyorogtam rá a legragyogóbb és legártatlanabb – őrültebb – mosolyomat rávillantva, majd rácsaptam az ajtómat a kíváncsiságára. A szobában még csend volt, a szolárium muszkli még édesdeden ájuldozott. Felnyaláboltam és a székre ültettem de addigra teljesen leizzadtam. *-A francba…de nehéz vagy…..diétáznod kellene, ez a sok izom megárt az agyadnak. Baszki, a Tündérem holnaptól jöhet a kórházba látogatni mert heresérvet kapok. *Az egyik lábammal tartottam, hogy ne dőljön le a székről míg a lepedőt lerángatom az ágyról, végül helyre kis csomókkal odakötöztem, moccanni sem bírt. Na most várunk, cirka tíz perc mire magához tér, annyi idő elég is lesz, hogy mindent módszeresen átkutassak. Elsőként a fegyvereket találtam meg, aztán egy sporttáskányi hamis pénzt, de egyik sem izgatott fel túlságosan, ám a széfkulcs és az a kis fadoboz amit a pénz alatt találtam már igen. Épp a dobozt nyitottam volna fel amikor odakintről lépéseket hallottam, a szoba előtt elhallgatott. Megálltam az ajtóval szemközt miután lekapcsoltam a villanyokat, de nem követtem el az éppen most magát Hector Newtonnak nevező hibáját, megtartottam a nyitási távolság biztonsági zónáját. Aki itt belép a Berettámmal néz szembe és csak utána velem, már ha lát valamit, a szobában ugyanis tök sötét volt, viszont a folyosón díszkivilágítás.*
A megjegyzésére felszökik a szemöldököm, és még csoda, hogy nem vagyok oda érte? Igen, látszik rajtam, hogy nem rajongok különösebben a társaságáért, de ez érthető, ha egyszerűen ennyire nagyképűen viselkedik, és érezhetően erről van szó. Figyeljek és tanuljak... mintha én nem tudnék ilyesmit megoldani akár egyedül is. Nem tudom pontosan, hogy milyen erős ez az illető, aki után jöttünk, de ha egyszer újonc, akkor jó eséllyel nem durván, így jó eséllyel én is el tudnék bánni vele, ő mégis úgy tesz, mintha mindent megoldana egyedül, akkor én minek is vagyok itt pontosan? Nem szeretem az ilyen fellengzős stílust, nagyon nem, nem csoda, hogy ezek után már kissé kelletlenül megyek utána. Legszívesebben simán visszafordulnék, hogy hagyjam az egészet. Majd akkor ő megoldja, nézőközönségnek vagyok itt, amikor lenne saját dolgom is, remek! Ezért nem is igyekszem nagyon utána, csak szép komótosan indulok el, még csak fel sem nagyon készülök, ha már ilyen nagyra van magával. A fej a földre hull... nem szép halál és még máig sem értem, hogy miért nincs az esetek nagyobb részében tárgyalás, miért van ez a hirtelen ítélet, amikor nem is tudjuk mi van a háttérben? Mi van, ha valakit manipulálnak teszem azt? Akkor is kivégzünk valakit, ha nem tudjuk, hogy miért tette, amit? Nem hiszem, hogy ez a tökéletes hozzáállás, de nekem ebbe ugye nincs beleszólásom. Viszont arra sincs már időm, hogy figyelmeztessem Fionnt és talán... valahol mélyen még élvezem is, hogy kap egy kiadósat. Túlságosan nagyra volt magával... - Remek... ezt nem követném. - igazság szerint a lefejezést sem, mert azzal sem értek egyet, de ezt ugye nem igazán hangoztathatom, abból én jönnék ki rosszul. A vélemény nem mindig olyasmi, amit okos dolog ki is mondani, főleg olyanok előtt nem, akik épp mást fejezetek le, mert nem értett egyet valamivel. - Tehát csak figyeljek és tanuljak? - nem tudom megállni, hogy ne szúrjak oda még egyet, hiszen enyhén szólva is nagy volt a szája előzőleg is és most mégis elég kellemetlen helyzetbe került, hiszen mégis csak itt van három kőgólem is, és nem tudjuk hol van a teremtőjük, aki ennek fényében védve van és akárhányat küldhet még nekünk. Nem épp ez a legjobb felállás. Végül csak sóhajtok egyet és lendülök is hamarosan. Nem a másik kettővel foglalkozom, azok egyelőre még állnak, hanem azzal, amelyik Fionnt köti le. Kettőnk közül neki van több esélye megtalálni a nőt, tehát... neki kellene megtenni, amíg én eljátszadozom a gólemekkel, még ha nem is pont erre vagyok kiképezve. A kezembe kerül egy szimplának tűnő kisebb nyílpuska, ami kellemesen megbütykölt robbanó lövedékeket ont magából. Azokkal lehet aprítani a kicsikéket. - Keresd meg a nőt, én meg lefoglalom ezeket az izéket! - igen-igen nem kellene ugráltatnom azt, aki felettem áll, de akkor is ezt találom a leglogikusabbnak, hiszen ő képes láthatatlanná válni, ő az, aki könnyen és gyorsan repülve átfésülheti a terepet. A nő valahol itt lesz, ha most jelentek meg a gólemek. Én pedig egyébként is segíteni vagyok itt, tehát az a dolgom, hogy lefoglaljam a gólemeket, amíg ő meg nem oldja azt, aki teremti őket. Akkor jó eséllyel úgyis porba hullnak a teremtmények is, vagy legalábbis már könnyebb lesz leszerelni őket.
- Csak figyelj, és tanulj. – Villantok egy szívtipró félmosolyt, amikor felajánlja a legtermészetesebb dolgot aktuális partnerként, hogy hat óránál fedez. Miért érzem úgy, hogy ez a nő ki nem állhat? Szinte hasogatja a hátam a képzeletbeli baltája. De ne most kellene ezen méláznom, ugye. Hamar le is pergetem magamról, s csak biccentek a pontos meghatározására, miszerint tudomásul vettem. Azonban a macsós magabiztosság és kezemben lévő batár nagy machete ellenére mintha bizonytalanul bámulnám a csatorna felettünk lévő kijáratát. Mélyet sóhajtok, két ujjammal megdörzsölöm a szemeim, s csak ezután indulok. Sőt, szempillantás alatt tűnök el. Hogy mire kellene vélni a különös megingásomat? Semmire. Én… egyszerűen csak… nem tudom. Nem mindig érzem úgy, hogy az a sötét Fionn, aki vagyok, az helyes lenne. Hidegvérrel készülöm elvágni valaki torkát, akit annak idején én magam vettem a szárnyaim alá. És még csak nem is bánt, vagy frusztrál a dolog. Szinte vágyom rá. Mi lett belőlem? Ssh, sshh, fogd be, fogd be. Nem most kell a patkányokat itatni az önsajnálattal, meg a lelkiismerettel. Kis kerülőt téve, hamarosan szemtől szemben közelítem meg a várakozó elementált. Tíz méterről már lassan, de biztosan újra láthatóvá kezdek válni, a lépéseim megszaporítom, az arckifejezésem egyre agresszívabbá válik, a bozótvágó pengéje pedig csillan a kezemben. - Fio…? – Tenné fel a kérdést zavartan, de reagálni már nincs ideje. Nem szokásom játszadozni. Egyetlen suhintással hullik porba a feje. Kész, ügy lezárva. Apró, haragos fintorral figyelem. Hogy magamra haragszom-e, vagy rá, vagy esetleg csak a vérszomj dolgozik benne, az örök rejtély marad. Ám hamar össze kell szednem magam és újra adni a laza fenegyereket, hisz nem egyedül jöttem terepre, nem igaz? - Látod, Lyrn? Így kell ezt csi… - Fordulnék a nő irányába egy tanító jellegű mosollyal, mikor igen hamar félbeszakítva találom magam, s a mellkasomba nyilalló éles fájdalommal leszek a legkevésbé sem finoman arrébb ütve jó néhány méterrel, kis híján az elementál által használt csatornanyílásba zuhanva vissza. Grimaszolva emelem meg a fejem, s homályosan látom, ahogy egy alsóhangon is kétméteres kőgólem közeledik felém, további kettő pedig a távolban áll. Hamar összeáll a kép. A nő, aki elárulta a kedvesét a rendszerért kősárkány és úgy tűnik mégsem a rendszert választotta, csak épp elkésett, a szerelmét már nem menthette meg. Bosszúra szomjazna? Hát legyen. Őt ugyan egyelőre még nem látom, de adrenalinittas vigyorral tápászkodok fel a földről, köpök egy adag vért, s már magam elé emelve a kezeimet morranok oda a gólemnek. - Gyere a papához. – Közben azért fél szemmel Lyrn keresem, hogy meglesz-e, vagy nagyon rövidre kell fognom és inkább hagyjam a játszadozást.
Nem bírom a pasikat, főleg amikor még szándékosan rá is tesznek egy lapáttal az ellenszenvemre és Fionn egyértelműen mintha erre játszana. Talán nem szándékosan, lehet hogy ilyen az alaptermészete, de ettől még nem idegesít kevésbé a dolog. Más választásom most nincs, mint lenyelni, hogy nem mondta el előre, hogy mi a terv, pedig az már egyértelmű, hogy a terv már meg volt az elején is, ő még sem szólt egy árva szót sem róla. Azt hittem bemegyünk lerendezzük, erre kiderül, hogy szó sincs róla, igazából csak simán elcsaljuk és kész, és az előzetes csapda miatt oda is megy, ahová kell. Nem lesz semmiféle nehézség a csatornában, nem kell hajtani sem, hogy elérje a célt, amit mi akarunk. Mennyivel egyszerűbb lett volna odamenni és ott bevárni nem? Vannak már jól következő megfigyelő rendszerek, kamera a szobájába teszem azt és meg is vagyunk. Helyette ide kellett jönnöm, csak hogy érezhessem magamat egészen nagyon feleslegesnek... hiszen mégis csak pasiról van szó, majd úgyis nagyzolni fog, amikor megjelenik az angyali fegyvere, hogy ő aztán bárkit lever. - Világos, végül is jogos és nem lep meg a válasz. - talán igen a kérdés is teljesen felesleges volt, hiszen mi lenne a nővel? Elárult a pasit, maximum lesz egy nagy adag lelkiismeret-furdalása, ha egyáltalán lesz, hogy esetleg miatta lesz baja az illetőnek, de ez már nem a mi gondunk, nem is kell, hogy foglalkoztasson a dolog, teljesen igaza van benne. Ezért is rántom meg végül a vállamat és indulok el. A térképet memorizáltam, tehát nem fog gondot okozni megtalálni a célt, hogy olyan helyen bukkanjunk fel, ahol meglephetjük, mögé kerülhetünk és gyorsan elintézhetjük majd az ügyet, hiszen ez a cél. A meglepetés erejével támadunk. - Ha felbukkansz, akkor három óránál lesz a másik feljárat maximum tíz méterre. A felszíni akadályok zavarhatnak maximum be, de álcát is adhatnak, fák... bokrok és a többi. - vázolom fel a jelenlegi helyzetet, aztán szépen hátrébb lépek. Övé a terep, biztos voltam benne, hogy ez lesz, majd a bősz férfiak lerendezik a munkát, ebbe nekem nem kell beleszólnom. Maximum időben értesítek valami takarítóbrigádot, akik majd rendet tesznek. Elindulok hát utána felfelé a létrán, hogy aztán akkor bukkanjak fel pár pillanat múlva, amikor már ő is odafent van. Jól sejtettem, az irány tökéletes és a távolság is, és van köztünk több bokor és fa is. Végül is ez egy nyílt terep, az a fő, hogy legalább emberek nincsenek, túrázók, vagy tudom is én, akik még ilyenkor is erre császkálnak. Így viszont könnyű dolgunk lesz, hiszen a távolban pillanatok múlva már hallani a másik csatornafedő mocorgását, és jó eséllyel a fej is kibukkan hamarosan, akit én épp csak egy villanásnyi időre láttam, amikor a csatorna felé haladt. - Akkor... védem a hátadat, ha arra lenne szükség? - magától értetődő, de közben ott van az a bizonyos férfi büszkeség, nem biztos, hogy értékelné, ha teszem azt tényleg segítenék neki akkor, amikor mondjuk úgy érzi, hogy nincs rá szüksége, szóval jobb ezt előre tisztázni. Harc közben már nem akarok vitát.
Mostanában egyre több olyan dolgot teszek, amivel simán megölethetném magam, vagy legalább Anshara állapotába léphetnék. Logikusan végig gondolva ez a csatornás dolog is merész lépés volt, de minden a terveim szerint alakult, bejönni bejött, akkor meg nem mindegy? Lyrnnek viszont attól tartok, csalódást kell okoznom, nem lesz itt nagy harc. Nem szerepel a terveim között. Ő épp nem az a nő, akinek szívesen villognék ilyesmivel. A stílusa viszont egészen tetszik – attól függetlenül, hogy rosszabb napjaimon az ilyesmiért egy hordó vízbe nyomnám a fejét akár neki, akár másnak. A gunyoros kis megjegyzését szórakozottan mosolygom meg az orrom alatt. Tény, hogy a sötét az ő területe, nem az enyém. Na, meg az is, hogy én nem épp arra terveztem menni, amerre ő, de ám legyen. - A nővel? – Torpanok meg a homlokom erősen ráncolva, majd indulok is tovább. Nyilvánvaló, hogy nem egészen értem, minek is kellene lennie a nővel. Tényleg ennyire érzéketlenné váltam volna az évek során? – Oh. – Esik le végül, s hűvösen folytatom. – Semmi. Semmi nem lesz a nővel. Nem tartom túl gerincesnek, amit tett, nincs nagy jövője a szakmában, de amikor döntenie kellett, jól döntött. – Legalábbis nekünk kedvezően. A párkapcsolatokról viszont mintha hasonlóan gondolkodnánk a kis tündével, ez már feltűnt. Az út további részében értelemszerűen nem cseverészünk tovább. Egyrészt nincs hozzá kedvem, másrészt meg neki is megvan a magához való esze, valószínűleg tudja, hogy csendben kell haladnunk. Az út további részében meglepő készséggel követem, kivételesen nem szúrok sehova se szóval, se tettel. Sokkal inkább vagyok komor. Fókuszált talán. A kijárathoz közeledve a hangtompítóval felszerelt pisztolyom továbbra is a combomra erősített tokjában marad, nem áll szándékomban használni. Ezzel szemben a borotvaéles és méretes machetet már határozottan tartom a markomban. Csatornabeli idegenvezetővel azért meglehetősen könnyebb az út és a kiút. - Milyen messze vagyunk a másik kijárattól? – Dörmögök mély hangomon, a csatornafedél alá érve, ahogy felnézek a sápadtan beszűrődő fényre. Megvárom a kedves partner válaszát mielőtt folytatnám. – Innen átveszem.
Tárgy: Re: El Rancho Motel (Bronx) Csüt. 13 Aug. 2015 - 18:49
Fionn & Lyrn
Na igen azt hiszem mindketten rendelkezünk akkora egoval, hogy úgy gondoljuk mi vagyunk a jobbak. Úgy gondolom bár idősebb nálam, de elég képzett és harcedzett vagyok, nem buknám el, ha esetleg összecsapnánk, főleg ha azt nem vaktában csinálnánk, mint most, hogy a Káprázat takarásában van. Ezt amúgy is olyan felvágós dolognak érzem, és nem szeretem, amikor még ijesztgetnek is, ő pedig valamilyen szinten az erejét fitogtatta azzal, amit csinált most. Kicsit úgy is érzem, hogy túlságosan nagy szükség nincs is a jelenlétemre jelenleg, de ezt nem fogom szóvá tenni, egyelőre legalábbis nincs szükség rá. - Én sosem kételkedtem a víz erejében, épp ezért lep meg, hogy felkészületlenül eredünk a nyomába. - legalábbis elsőre úgy tűnt, de már kezdem azért sejteni, hogy erről szó sincs. Volt egy terve, csupán elfelejtette közölni velem... bár ha jól sejtem nem arról van szó, hogy szimplán elfelejtette, talán csak nem is akarta közölni velem. Bizonyára szórakoztató dolog lehet látni, hogy meglepnek az események, épp e miatt lepett meg hátulról is, hogy szórakozhasson egy kicsit. - Szóval... erről van szó. - még mindig nem tudom a pontos részleteket, maximum csak sejtéseim vannak, de azért már kezdem kapiskálni a dolgot. Tehát valami csel lehet a dologban, ami miatt az elementál magától indult meg a cél felé, nem nekünk kell hajtani. Talán eleve oda hívták valamiféle ürüggyel, sőt ha jól sejtem olyan valaki, akit szeret. De legalább ebben azt hiszem egyetértek vele, még ha nem is mondja ki nyíltan, de talán van annyi esze, hogy így gondolja. A szerelem balga érzés, aki ezzel nincs tisztában az akár el is kezdheti ásni a saját sírját. Őszintén örülök neki, hogy nekem még soha sem kellett ilyesmit éreznem. Elzárkózom tőle, okkal. Tudom, hogy a családomnak miféle kínokat okozott ez az érzés. Beférkőzik a szívedbe és szép lassan felemészt, miközben észre sem veszed, azt hiszed, hogy boldog vagy. Aztán amikor eldobnak és összetörnek, akkor láthatód, hogy milyen nagyot tévedtél. Csak a buták vállalják fel ezt önként, én pedig ennél okosabbnak tartom magamat. Azért arra újfent elhúzom kissé a számat, amikor elindul előttem, én pedig utána, de pár lépés után megint köddé válik. Nem igazán tetszik nekem ez a stílus, nagyon nem. Miért kell túlzásba vinni? Leereszkedem a csatornába. A térkép alapján, amit nem régiben mutatott tájékozódom. Még jó, hogy nincs túl sok kanyar, az azért lehetséges, hogy megzavarna. Amikor megjelenik úgy teszek, mintha nem is igazán érdekelne a jelenléte. Nem vagyok én sértett, a sértettség is balga érzés, szimplán csak nem szeretem az ilyet, és nem veszem tudomásuk. A szavaira is csak hümmögve bólintok, dicséretet nem kap, amúgy sem hiszem, hogy tőlem szomjazná. - Tehát előtte oda kell érnünk, nem lesz gond. De szólj ha vezesselek, nem akarom, hogy hasra ess a sötétben. - bájosan elmosolyodom. Persze csak egy kis szurkálódás, ennyi belefér. Én gond nélkül látok a sötétben és tájékozódom, gyors léptekkel haladok előre. Egyszerű a fáma, nem ott megyünk fel, ahol az illető, kicsit távolabbi csatorna fedőt kell majd felpöckölni, hogy kimásszunk és már eleve a parkban vághatunk elé, hogy meglegyen az a meglepetés és fejlevágás, amit a főnökúr meg akar ejteni. - És mi lesz a nővel? - valaki miatt teszi ezt és az az illető túl sokat tudhat, vagy túl sokat enged meg magának, hogy beleavatkozik, gondolom annak is meg lesznek a következményei. Szerelem... mondtam, hogy csak bajt hoz az ember fejére.
Tárgy: Re: El Rancho Motel (Bronx) Szomb. 8 Aug. 2015 - 20:30
Lyrn & Fionn
Az ironikus kis bókra csak halvány mosolyra húzódnak az ajkaim, kissé talán önelégülten is. Aranyos, hogy azt hiszi, lendületből meg tudna ütni. Ha a lelkivilágom egy agresszív kalap szar is, egy szempontból mindenképp szerencsésebb vagyok, mint ő, vagy sokan mások. Jó helyre születtem, az angol királyi udvarba, gyerekkoromban maga Eldorien edzett és sokat tanulhattam a legjobbaktól. Jó, ne érts félre, ezzel nem azt mondom, hogy engem nem lehet orrba vágni, pofozott már fel nem egy, nem két tüzes nőcske, de most dolgozom, és ha dolgozom, akkor ki vagyok élezve, tehát nem kell aggódnia. – Bár gondolom, itt maga miatt aggódna, nem miattam. - A vizet nem lehet legyőzni. – Felelek a kérdésére mély hangomon az orrom alatt, ahogy a csatornákban eltűnő elementált figyelem. Illetve a pontot, ahol köddé vált. Lyrn azt hiszem, kezd hozzászokni, hogy elég öh… sajátos a válaszadási stílusom. Megteszem azt az egy lépést, amivel mögötte álltam, s mellé lépek. – A víz elementálokat túl sokan becsülik le. – De hogy ne legyek olyan komoly, a következőket már egészen szórakozott stílusban mondom. – Annyira nagyra van mindenki ezekkel a piperkőc tűz elementálokkal. De a víz… ó, a víz. – Nézek újra a csatornák felé és elmosolyodom, ismét komolyabbra váltva, szinte elmélkedve. – A víz türelmes. Lerombolja a sziklákat, a hegyeket, az egész világot. A víz mindent legyőz. De! – Jön az utolsó szó hirtelen megnyomva, ahogy ismét a tündéé a tekintetem, miközben aljas félmosolyra húzódnak az ajkaim. – Mi van, ha a víz szíve összetörik? – Ezzel egyelőre lezártam, majd csak biccentek a célirányba és elindulok. Három lépésembe kerül, s immár újra teljesen a környezetembe olvadok a káprázatnak köszönhetően. Nehogy már valaki meglássa, hogy a város egyik legnevesebb katasztrófavédelmi mérnöke egy koszos csatornába mászik le. Az imidzs fontos. Lyrn tudja, tudnia kell, hogy merre induljon, még ha egyedül is. Tesztelném? Talán. Sőt, élvezem is a bors törést. Már lassan tíz perce sétálhat egyedül, mikor ismét feltűnök mellette, s úgy sétálok, mintha mi sem történt volna. Épp így kezdem el neki nagyvonalakban felvázolni, hogy mi is történt fent a motelszobában, hogy miért halad az elementál kezes bárányként a célhely felé, majd még hozzáteszem. - Nem fogjuk sokáig hagyni. Mire a kijárat szájához ér, nekünk is ott kell lennünk, egy lépéssel mögötte. Mihelyt észreveszi, hogy a nő nem várja a megbeszélt helyen, eldurvulhat a helyzet, így még előtte le kell csapnom a fejét. – A hangom komoly, ahogy egy vezetőhöz illik, de… mintha sugározna belőle, hogy élvezem. Hogy élvezem és alig várom, hogy letéphessem a fejét a testéről, olyan hamar, hogy reagálni se legyen ideje. Végül is, legalább ebből a szempontból tisztán dolgozom, nem húzom az időt. - Szóval mutasd az utat.
Tárgy: Re: El Rancho Motel (Bronx) Vas. 2 Aug. 2015 - 12:31
Fionn & Lyrn
Van bennem tisztelet, csak nehezen adom meg és nem túl sokaknak, mert ez nálam elég körülményesen megy. Akár hogy is, de elég sok rossz tapasztalatom van a férfiakat illetően, meg aztán éjtündék között nőttem fel mondhatni az újjászületésem után, ami újfent megnehezíti a kapcsolatomat a férfi nemmel, így aztán nem csoda, ha ezúttal is, ha már ide lettem ráncigálva határozottan nehezen adom meg azt a bizonyos elvárt tiszteleti faktort. Nem vagyok azért nagyon szándékosan ellenszenves, épp csak annyira vagyok a magam módján időnként kötekedő amennyire kell. De ez sem olyan erőteljes végeredményében, ha úgy nézzük, mert csak a logikus buktatókra mutatok rá. Végül is igen megközelíthetjük a dolgot onnan is, hogy így legalább is nem pofon egyszerű a feladat, de azért szeretem, ha az esetleges akadályokra fel tudok készülni, az viszont elég nehézkessé teszi a feladatot, ha a csatornában kell üldözni egy vízelementált. Na persze főleg akkor, ha az illető tud róla, hogy üldözzük. Arról nincs fogalmam, hogy nem úgy fogjuk terelgetni, mint az indiánok a vadlovakat, hanem majd meg magától és jobb esetben sejtelme sem lesz róla, hogy valaki mindeközben a nyomában van. Egész szép húzásnak mondanám, ha tudnék róla, még egy ilyen kis harcos angyalkától is, de mivel nem ismerem a részleteket nem fog tőlem nagy erejű vállon veregetést kapni, az már egyszer biztos. Nem mondom, hogy megáll bennem az ütő, de elég hirtelen akadályozza meg a mozdulatomat, amikor a láthatatlan kéz megfogja a csuklómat. Nem vagyok hülye, tudom, hogy az angyalok többsége mire képes, ezért nem ijedek meg különösebben, maximum kissé zokon veszem, nem szeretem az ilyesmit. Bárki más is lehetne és akkor máris egy finom ütéssel indítanék mondjuk könyökkel a sejtett orr irányába. Azt hiszem azt nem értékelte volna különösebben. - Bátor vagy. - nem tudom megállni, hogy ezt ne bökjem még ki, mert hát na az a néhány másodperc is pont elég egy éppen feszülten várakozó harcosnak, hogy úgy üssön, ahogy nem szégyelli. Hallottam én már szép történeteket ilyesmikről. Meditáció közben megzavarni a harcost... hát balga lélek az, aki azt hiszi, hogy ilyesmit okos döntés megtenni, ez majdnem hasonló volt. Okozta már ez gyanútlanok vesztét. - Mi a csel? - azért erre kíváncsi vagyok, mert az elementál magától indul meg a cél, azaz a csatornák felé, tehát nekünk csak szimplán követni kell őt, ami egyszerűnek tűnik és egyben e miatt szimpatikus is számomra. Ettől még kíváncsi vagyok, nem néztem volna kis tollas barátomból, hogy efféle trükkökhöz is tud folyamodni. Na nem mintha én olyan nagyon trükkös lennék, de azért időnként belefér, csak a behódolás nem nagyon megy akkor, amikor nincs rá affinitásom. Azért vagyok ott ahol, mert nem tudok csak úgy mélyen benya...hódolni valakinek csak azért, hogy elérjem a célomat. Annyit úgy vélem semmi sem ér, hogy meghazudtold önmagadat, vagy megtagadd az elveid. Ha erről van szó, az már régen rossz, és akkor inkább lassabban és másképp jutok előrébb.
Engem sem ejtettek a fejemre, hamar észre vettem a feminista vonásait. Át is futott a fejemen, hogy szélsőségesként vajon ő is virágkoszorúval a fejét egy szál mellben tüntet-e az ilyen mozgalmakkal. Megnézném. Na, de ne kalandozzunk úgy el! Tehát feltűnt a dolog, de azt kell mondanom, hogy sajnos nem én leszek az, aki majd jobb színben tünteti fel a férfinemet és elkezdi a megbékítést. Nem kezdem el részletezni egy kétszáz évvel fiatalabb és három szinttel alacsonyabb tündének, függetlenül a nemétől, hogy „az a valaki”, aki beavattatta én vagyok. Én pedig nem istápolok senkit. Nem az a fajta férfi vagyok, aki hajlandó tárgyalni, főleg egy ilyen ügyben nem. Bár ezt már ő is tudja, hisz nem sokkal ezelőtt tette fel a kérdést. Éles eszű nőnek tűnik, úgy gondolom, nem tévedtem, amikor azt mondtam, látok benne fantáziát. Másrészt, még csiszolatlan és nem én leszek, aki majd lecsiszolja. Pusztán csak kíváncsi természet vagyok, és jól fog jönni a föld alatt – legalábbis ajánlom neki. Nem túl jó referencia, ha a nagymester morcos. Az egyetlen oka, hogy a víz elementált nem nyilvánítottam a szélesebb publikum előtt is kívülállóvá, mindössze a nyilvántartásba vetettem fel, ahhoz meg nem férhet hozzá bárki, csupán annyi, hogy nem akartam ráijeszteni, hogy ne meneküljön, vagy csináljon hülyeséget. Visszatérve az éjtündére, nem egy rossz elgondolás volt a víz elemmel még meggyűlhet a bajunk dolog, ám ez nincs benne a tervben. Az elementálnak nem lesz lehetősége a csatornában támadni, mert nem ott fogunk szembemenni vele. Mint mondtam, megvárjuk, amíg a város szélére ér. Talán mégis kap ma Lyrn egy kisebb csiszolást, amikor megláthatja, hogy nem minden az, aminek látszik és a Védelem kasztjában nem elég, ha valaki erős. Ravasznak is kell lennie, ha fentebb akar jutni, stratégiai érzékkel. Tehát a káprázat segítségével észrevétlenül elmegyek egészen a kívülálló szobájáig, majd megállok az ajtó mellett. A fekete karórámra nézek. Még két perc, huszonnyolc másodperc. Lyrn tényleg azt hiszi, hogy felkészületlenül jövök ide, ráadásul úgy, hogy őt is magammal hozom? Atyaég, most mekkora kukkolónak érzem magam. De végre letelik az idő és megcsörren az ipse telefonja. Egy utcai telefonról hívják, a Pelhalm Bay Park közeléből, ahova nekünk is el kellene juttatunk őt. A kedvese hívja. Nincsenek együtt túl rég óta, de az elementál fülig belé van zúgva. A nő mellesleg falazni akart neki, ostoba módon a szívével gondolkodva. Nem akart ellene fordulni, de egy nem túl kellemes elbeszélgetés velem kettesben... az ember hamar meggondolja magát. Mivel akkor még nem tett semmit, kegyelmet ajánlottam fel neki, vagy választhatta a nehezebb és fájdalmasabb utat, a víz elementállal együtt. Nem szeretem a gerinctelen embereket, de ez most kapóra jött, én meg ugye meggyőző tudok lenni. Meg tulajdonképpen nem a rendszerrel szemben tesz gerinctelen lépést, hanem egy kívülállóval szemben. Tehát a nő hívja. Aggodalmasan hadarja el neki, hogy a védelmisek megneszelték, hogy Bronxban tartózkodik. Elmondja azt is, hogy menjen le a csatornába, ott nem támadna egy víz elementálra senki, és találkozzanak a Pelhalm Bay Parkban. Onnan együtt könnyedén megszöknek, vagy legalább elrejtőzhetnek. Azzal a vonal meg is szakadt. Mivel a dolog előre megrendezett, a nőt már el is szállítják onnan, csak mi leszünk ott, mikor az elementál kijut a csatornából. Értetlenül és keserédesen figyelem, hogy a férfi mennyire ostoba is tud lenni, ha szerelmes. Hisz épp most fog a vesztébe rohanni, szó szerint. Komolyan hihetetlen belegondolni, hogy én is ilyen suta voltam Skuld idejében és még rosszabbakat is megtettem érte. Lyrn odalent egyelőre afféle védvonalként funkcionál, hogyha valami rosszul sült volna el, B tervként mi magunk hajtsuk őt a csatornába, de úgy tűnik erre egyelőre nem lesz szükség, minden simán ment. Rövidesen a férfi elindul, én pedig rögtön utána lépek ki az ajtón, a közelebbi, főbejáraton – illetve most kijáraton – kilépve. Körülbelül akkor érek oda az éjtündéhez, amikor az elementál is felbukkan. Finoman, de határozottan veszem markomba a csuklóját, majd lassan újra láthatóvá válok. - Várj. Megy magától.
Nem is tudom valahogy mindig úgy voltam az angyalokkal, hogy szép szép, de... mégis valahogy túl szép. Jó persze én beszélek, amikor a tündék szépséges is általában kiemelkedő, úgyhogy egy szavam sem lehet, de ettől még... Nem is értem az egészet, az ilyen férfiakért egyes nőtípusok meg is vesznének, pedig ennek nem szabad így működnie. Nem lehetnek a nők annyira gyengék, hogy fejet hajtanak valakinek csak azért, mert a külseje erre indokot ad. Pár izom még nem kell, hogy megrezegtesse a térdedet. Rezegtesse meg a tiszteletteljes hozzáállás vagy az erő, netán még jobb a kettő együtt. Ne olvadj el pár tollpihe miatt. Az angyalok pedig hajlamosak is ezt kihasználni, vagy csak van egy nagy adag előítélet bennem? Na jó... az is akad jócskán. - Oh hát persze, a rendszer tökéletes és ne is nézzünk az indokok mögé. Nem vagy a tárgyalás híve igaz? - nem, a cinizmusom nem annak szól, hogy én is ilyen lennék. Teszem a dolgomat és nem lázadok fel. Ez az élet még mindig jobb, mint amiben volt már részem, de így is jelenleg sok a férfi felettem és ha azt nézzük a kasztjaink vezetői közül is kettő férfi, ezt pedig ugyanúgy nem értékelem. Még most is úgy érzem, hogy az erősebb nem - az erősebbnek tartott - van többségében mindenhol, az emberek világában meg főleg, de a mi hierarchiánkban is. Az édes kivételeknek persze mindig örülök, de amúgy sem mondhatjuk egy rendszerre sem, hogy tökéletes, hibák mindig vannak. - Oh, így már értem, pedig egyszerűbb lenne, ha az a valaki megpróbálna beszélni a fejével nem? - azt hiszem költői a kérdés. Örülhetek annak is, hogy választ kaptam, még ha nem is tökéleteset, egy szavam sem lehet. Gondolom nem lenne köteles beavatni engem minden részletbe, bár a nagyobb siker érdekében azért nem árt, főleg ha a célpont vízelementál. Még mindig meglep, hogy egy csatornába akarjuk lecsalogatni. Őszintén szólva víz alatti légzésben nem vagyok még profi. Persze ettől még nem fogok meghátrálni, nem vagyok az a típus, maximum meglep, hogy erre a részletre nem gondolt, netán nem volt olyan fontos. - Jogos, vigyünk csak bele egy jó nagy adag izgalmat, kell is az! - talán van egy kis cinizmus a hangomban. Én azért nem így dolgozom, szeretem jól meghatározni, hogy mi hogyan megy majd. A csatorna a föld alatti léte miatt hasznos, ott erősebb vagyok, a sötétben látok és tájékozódni is tudok, csak hát még mindig gondot okozhat az esetleges oxigén hiány, úgyhogy remélem, hogy ezzel nem kell majd számolnom. - Rendben... főnök! - oké azért van egy kis negatív utánérzés az utolsó szócskában, de főképp az eltűnése miatt. Az azért nem tetszik annyira na, hogy ilyesmire képes. Nem rossz, nekem csak a sötét aura van, ami el nem rejt, maximum visszafogott mértékben, de a káprázat... na az tényleg nem semmi. Nem is nézek utána, hiszen minden bizonnyal egy nyitott ablakon megy majd be, nem az ajtón, az túl látványos lenne, hanem szépen megkerülöm az épületet. Egyelőre nincs más dolgom, mint hogy készenlétben álljak odakint. Fegyver nincs nálam egyelőre nem is kell, főleg nem hangos, amire más is felfigyelhet. Úgyis az lesz a dolgom, ha vetődik ajtón, ablakon, akkor tovább hajtsam majd a cél felé.
A csavartas megjegyzésére csak biccentek. Igen, olyasmi, mindig egy fokkal csavartabb. És az sem feltétlenül mindennapi dolog, hogy valaki az én pozíciómmal ilyen apróságokra jár vadászni. Igyekszem ilyeneken nem agyalni, de őszintén szólva… talán már rég elértem azt a pontot, amikor nem bírnám elviselni, ha nem tapadhatna vér a kezeimhez. Megnyugvást ad, ha életet ontok, úgy érzem, élek. - Árulás. – Fogom rövidre a választ, s újabb kortyot szippantok az italomból. Olcsó kávé, drága whisky, az ellentétek gyönyöre. Nem bírok betelni vele, ennél jobban csak a tejeskávét szeretem. Persze érzem én a levegőben, hogy ennél azért bővebb válaszra várt, így az épületek bámulása helyett felé fordulok. – Nézd, Celeste. Nem számít mit tett. A rendszer ellen fordult, mennie kell. – Vannak szóbeszédek, melyek szerint Fionn nagymester a legszigorúbb bíra, ha kívülállókról van szó. Na, ez pont egy olyan híresztelés, ami igaz. Elég magas pozícióban vagyok ahhoz, hogy én magam hozzak döntést sorsok felett, nálam pedig kevesen veszik szigorúbban a kívülálló témát. A gond csak az, ha valaki nekem szegezné a kérdést, hogy az igazságszolgáltatásért teszem, vagy azért, hogy vért onthassak… talán jogosan kérdezne. - Néhány évtizede valamelyik idióta beavatta. – Egészítem ki az iméntiket egy sóhajjal, hogy mégse hagyjam teljesen válasz nélkül, majd újra a kávémba kortyolok. – Most meg rá jött a kapuzárási pánik és ki akar szállni. – Rövid szünetet tartok, majd még hozzáteszek valamit. – Hát segítünk neki. – Fut át az arcomon egy féloldalas mosoly, mintha szórakoztató lenne a helyzet, mindössze egy másodperc az egész, de nem nyújt túl empatikus látványt. Nem úgy tűnik, mintha nagyon meghatna a dolog, sokkal inkább, mintha csak egy hétvégi horgászatra készülnénk és a víz elementál lenne a halacska. A következő – egyébként teljesen jogos – kérdésére csak egész szórakozottan vállat vonok. Nem mintha nem venném komolyan a feladatot, ilyesmiről szó sincs. Egyszerűen ilyen a természetem. - Mi szórakoztató van egy vadászatban, Celeste, ha túlzott fölényben vagyunk? – Engedek felé egy kimért, udvarias mosolyt. Egy tűz elementál talán megpörkölhetné, de a feltételezéssel ellentétbe, nem vagyok barbár. Bővebb lére eresztett választ nem kap, nem trécselni jöttünk. - Te várd hátul. – Adom ki a rövid, de lényegre törő parancsot és minden további instrukció nélkül lassan, de biztosan elhalványodok az éjtünde előtt. Van ez az angyali képesség, a káprázat, amivel egészen jól bánok, ahogy a többi képességemmel is. Így könnyen megyek be és intézem el egyedül, hogy az elementál a megfelelő irányba távozzon a motelból.
A minimális tisztelet még nekem is belefér, de nem vagyok az a hajbókolós típus, ezt nem várhatja el tőlem senki sem. Talán e miatt nem vagyok még magasabb szinten, ez is benne van a pakliban. Ha könnyebben hajolnék le mások lába elé, akkor minden bizonnyal gyorsabb ütemben jutnék feljebb, hiszen bőven akadnak nálam fiatalabbak is, akik már magasabb szinten állnak, de az én tiszteletemet ki kell érdemelni. Nem fogok valakire csak azért felnézni, mert valaki megbízott benne és felemelte a második körbe. Majd ha azt látom, hogy tényleg értékes, hogy tényleg elég erős, hogy tényleg jó harcos. Na majd akkor én is nagyobb tisztelettel fogok viseltetni iránta. A nevem megismétlésére azért felszökik a szemöldököm, de nem teszem szóvá azt a fura félmosolyt a szája a sarkában. Nem szeretem az efféle rejtett, apró gesztusokat, amiknek nem lehet tudni, hogy mi van a hátterében. Ha rákérdeznék úgyis igazat kellene mondania, de... nem sajtolom ki belőle, ez még nem olyan fontos információ. - Rendben, Murphy. - nálam elmarad a mosoly. Nincsenek régi szeretőim, akikre jó kedvvel emlékeznék. Néha egy-egy kósza futó kapcsolat, de nem mondanám magamat olyannak, aki egy könnyen elkötelezi magát, sőt... ki fejezetten nem vagyok sem a kapcsolatok, sem a férfiak híve. Nincsenek róluk kifejezetten jó élményeim és épp ezért figyelek most inkább a térképre, ami előkerül lassan. Először nem igazán értem, hogy mit akar vele. A környéket elég jól ismerem, nem kell mutogatnia, hogy merre vagyunk, elég sokszor jártam már erre ahhoz, hogy ne tévedjek el, nem kell nekem hozzá térkép, maximum neki. Őt valahogy nehezebben képzelem el itt, Bronxban. - Mindig egy fokkal csavartabb, épp annyira, amennyire kell. - hogy ne legyen unalmas, még ezt is hozzátehetném. Ha jól sejtem, akkor nem hívatott volna ide, ha könnyű ügy lenne és gond nélkül megoldhatná akár egyedül is. Épp azért vagyok itt, mert minden bizonnyal egyedül nem menne neki, de majd rendes leszek és segítek. Csendben hallgatom végig a kis ecsetelést. Mellé állok szépen és úgy figyelem a magyarázatot és persze memorizálom a térképet is. A föld alatt... csatornák... akkor minden bizonnyal ezért kért épp engem, hiszen ott könnyen tájékozódom, nekem még a térkép sem fog annyira kelleni hozzá, no meg aztán a sötétben is gond nélkül látok. Bár gondolom ő nem, úgyhogy ez sajnos nem biztos, hogy előnyünkre válik majd. - Szóval a trükköket hanyagoljuk, ha már ott van, akkor nincs menekvés és... megbocsátás. - láttam én már sokféle megoldást, olyat is, amikor egy kívülállót csak a felettesei elé citáltak, olyat is, amikor komolyabb következményei voltak az ellenszegülésnek, mint akár maga a halál is. Ha ennyire szabad terepre visszük, akkor itt lehetséges, hogy erről lesz szó? - Mit vétett? Miért lépett ki? - mert mindig meg vannak az okok, vajon rám is tartozik, vagy egyáltalán Fionn tudja, netán csak annyi az infoja, hogy Kívülálló? Nem azt mondom, hogy minden esetben nézzünk a dolgok mélyére, de van amikor talán... van olyan indok, amit meg lehet érteni, ami tényleg megfelelő. Persze kétlem, hogy azt elnézné bárki is, akkor is meglesz a büntetés, de ettől még kíváncsi vagyok. - Nem jött volna jobban ellene egy tűzelementél? Mi van, ha elárasztja a csatornát? Én még nem vagyok profi víz alatti légzésben, hát te? - a felettesem, de mégis simán letegezem. Aki alkohollal dúsítja a kávéját, azt nem fogom magázni, meg egyébként sem egy nagyon komoly és idős külsőt választott magának. A térképet egyébként összehajtom, memorizálom a részleteket, és csak aztán pillantok az épület felé. - Elől, vagy hátul? - érdemes mindkét kijáratott felügyelni, hogy aztán hátra terelhessük, hogy végül tényleg ne legyen más választása, mint lemenni a csatornákba. Az már más kérdés, hogy tényleg nem hoztunk magunkkal búvárfelszerelést... A csatornákban egy víz elementállal azért még bőven adódhatnak nehézségek.
A nevem hallatára csak biccentek, s újabb kortyot szippantok a kávémból. Nem titkolom, hogy mi van benne. Ha én nem tehetem meg, akkor ki? Kimérten várom, ahogy megkerüli a motorját és elém áll, s továbbra is így nézek le rá – bár olyan sokkal nem alacsonyabb. Egy enyhébb „szerencséd, hogy öregapádnak szólítottál” kifejezés ül az arcomra, amikor a nevem után odabiggyeszti a rangomat is. Már vártam. Nem vagyok a formalitások nagy híve, de van egy minimális tisztelet, amit megkövetelek. - Celeste. – Ismétlem szinte csak suttogva, mintha így akarnám memorizálni, vagy csak jelezni, hogy oké, megjegyzem. Ám egy halovány félmosoly is megcsillan az ajkaim sarkában. Ennek az oka pusztán a nosztalgia. Volt egyszer egy Celeste nevű szeretőm. Milyen tüzes kis nőcske volt. Nemes. De ennyire ne kanyarodjunk el a lényegtől, amiért itt vagyunk. - Murphy. – Mutatkozom be én is. Tulajdonképpen Finn, de a „felebarátaim” számára jobban preferálom a vezetéknevem. Egy összehajtott térképet húzok elő a fekete zakóm belső zsebéből, széthajtom és az éjtünde mellé lépve leterítem a motorra, hogy jobban lássa ő is – persze hogy jobban lássa, ha már neki hoztam. A térképen csupán a kerületek vannak bejelölve halvány foltokban, egyébként az alattunk húzódó csatornahálózat szerepel rajta. - A feladat elméletben egyszerű, gyakorlatban egy fokkal csavartabb lesz. – Jelentem ki. Persze, megtehetném, hogy beszélek a magas lóról, éreztetve, hogy milyen faszagyerek vagyok a rangommal, meg a stratégiai érzékemmel, de nem teszem, nem az én stílusom. Természetesen érezhető, hogy kettőnk közül én vagyok a fentebb álló, de egyáltalán nem élesen. Világos, hogy két lábbal állok a földön. Na, tehát. A térképen felvázolva előadom neki a tervet. Elmondom, hogy a forrásaim szerint a kívülálló ide jár hörpinteni, az El Ranchoba. Mivel repülni nem tud, sarokba kell szorítani úgy, hogy a közeli lejárón a csatornába meneküljön. Nem feltétlenül egyszerű – főleg úgy, hogy valaki sarokba szorítva veszélyesebb – de kivitelezhető. Lent a csatornában pedig úgy intézni, hogy csak a városhatár felé menekülhessen. Ott majd a felszínre engedjük és megetetem vele a szívét. Ez értelemszerű, hogy a városban nem fog a másik torkának esni senki. Az emberiség nem áll készen a mitikus lényekre, így ki kell csalogatnunk a semmi közepére, hogy levadászhassuk. Miután a tervet a tudtára adom, lassan hátrálok egy lépést, ha akarja, megvizsgálhatja a térképet, ha nem, akkor összehajthatja, bánom is én, majd rövid várakozás után folytatom. - Egy viszonylag fiatal víz elementálról van szó. - Teszem még hozzá, de azt lehagyom, hogy legyen óvatos. Nem úgy néz ki, mint aki szívesen fogadná a jó tanácsot.
(Bocsi, ha hülyeségeket hordtam össze, nem vagyok a toppon.)
Nem szeretem, ha ugráltatnak, nem csoda, hogy szándékosan nem siettem el a dolgot, legalábbis annyira nem, hogy még előbb is érkezzem meg a megbeszélt helyre. Oh dehogy fogok én mindenféle férfiaknak talpat nyalni, főleg akkor, ha nincs kimondottan érdekemben. Nem azt mondom, hogy már előre utálom a pasast... egyszerűen csak feljebb van nálam és... férfi, no meg az előrejutásomba jóval kevesebb a beleszólása mint azoknak, akik felettem vannak közvetlenül. Akkor, ha okom van rá, akkor megteszem, de jelen esetben ez nem merült fel, aztán majd meglátjuk, hogy milyen lesz a pasas, hogy mennyire tudja megmutatni azt, hogy mondjuk okkal van ott, ahol. Az az egy, amit tisztelni tudok benne máris, hogy hajlandó terepre is kimozdulni. Nem szeretem azokat a fejeseket, akik csak ugráltatnak másokat és teljesen belesüppednek a kis úri világukba és már azt se nagyon tudják, hogy mi fán terem a harc, miközben azt hiszik, hogy képesek koordinálni valamit, amit nem is ismernek már igazából. Ez a fickó viszont hírből nem ilyen, na de majd meglátjuk... azért még nem hiszünk el mindent a szóbeszédnek, se rosszat, se jót. A közeledőt természetesen hamar megérzem, nem nehéz, a jól ismert érzés nyilall belém, amikor valaki a közelben jár, aki a fajtánkba tartozik, és túl sokan ezen a kihalt környéken nem mászkálnak, vagy az lesz, akit keresünk, vagy... akire várok, más lehetőség nem nagyon van. A megjegyzés már egyértelműen arra mutat, hogy ő lehet az, bár azonnal még nem reagálok, hiszen a köszönés mint olyan elmaradt, nekem pedig savanyú a szőlő, ha ennek ellenére hajbókolnom kell majd, arra határozottan nehezen szánom rá magamat. - Kösz! - várok, még arra, hogy kiderüljön, hogy ki is az. Na igen jobb, ha több infod van arról, akire vársz, bár amiért itt vagyunk, azaz akiért minden bizonnyal nem ismer még... remélem legalábbis. - Fionn... ha jól sejtem. - állom én a tekintetét, és még pár centivel közelebb is kerülök hozzá, amikor felemelem a hátsómat a motorról, hogy álló helyzetbe tornásszam magamat. Nem zavar engem a közelség, nem vagyok az a típus, akit egy könnyen zavarba lehet hozni. - Tehát mi a feladat Fionn... nagymester. - nem tűnik olyan hű, meg ha kiállásúnak, de attól még hozzá kell tennem a megnevezést. A végén még megorrol rám. Ellenségeket nem akarok, csupán nehezen viselem el, ha ugráltatnak, azt pedig még inkább ha valakit még mindenféle posztokkal is ki kell egészítenem. Minek ezt még így ki is emelni? Nem elég, hogy én tudom, hogy kicsoda? Bár minden bizonnyal odabent furcsán néznének ránk, ha a mitikus nevünkön szólítanánk egymást, de kétlem, hogy olyan sok beszélgetést tervezünk, és egyébként is a jó harcosnak nem kellenek szavak, majd meglátjuk, hogy ő mennyire jó. - Egyébiránt, ha esetleg megteszi ez is, szólíthat Celestenek is odabent. - ha még is szükség lenne rá, csak e miatt teszem hozzá futólag. Ettől még persze nem moccanok, csak finoman szagolok bele a levegőbe. Érezni lehet, hogy az a kávé nem csak kávé. Szóval a felettesem, nem is közvetlenül és nem is a saját ágamon egy angyal, aki még a kávét is... whiskeyvel issza? Vagy valami hasonló lehet az adalék, de minden bizonnyal alkohol. Mindezt bevetés előtt... remek!
Bár Bronx a város szerves része, errefelé kevésbé gyakran hoz az utam, mint teszem azt Brooklynba. Persze, jártam már itt is nem egyszer, sőt, azok közt voltam, akik végignézték az épülését, de olyan széleskörű ismeretem nincs a városrészről, mint amekkorára most szükségem lenne. Egyesek nyersnek, vagy finomítva, avantgárdnak gondolják a módszereimet, hogy cápaként nem csak a nagy, de a kishalakat is ugyanúgy felfalom, hogy nem csak akkor lépek terepre, ha muszáj, hanem magam megyek a baj elébe. Nos, ez ma sincs másként. A segítőm egy minden értelemben véve egzotikus nő lesz, Beelzebub barátom alól. Mit ne mondjak, nem az első alkalom, hogy nőn osztozkodunk. Nem, ez nem volt szép, tudom. Tehát az éjtündét különösebben nem ismerem, no meg egy nagyobb referenciával rendelkező személyt is választhattam volna, hisz mikor dolgozik együtt egy második körös egy ötödikessel? Az ok egyszerű, látok benne fantáziát és kéznél van. Ám ez nem azt jelenti, hogy a harc élvezetét kiadnám a kezeim közül. Az ő egyetlen feladata a nyomra vezetés. Rengeteget dolgozom mostanában és nem túl sokat alszom, – ezzel nincs semmi bajom, ne érts félre, ha lenne, nem tenném – szóval a kávé a lételemem az utóbbi időkben. Hamarabb érkeztem, mint a megbeszélt időpont. Ezt a bizonyos időpontot persze nem én egyeztettem, hanem egy alattam álló. Azért nem leszek saját magam titkárnője. Lényeg a lényeg, hamarabb érkeztem, hogy felmérhessem a környéket szabad szemmel is, a GPS után. A rövid, de alapos szemlét követően egy közeli kávézóban elvitelre kértem egy erős feketét, majd az autómhoz mentem, a tetejére téve a papírpoharat. Nem saját, egy bérelt, régebbi modell, középkategória. A sajátom egy egészen kicsit elütne a környék hangulatától, így otthon hagytam. A lapos flaska hamar előkerül a fekete, vékony zakóm belső zsebéből, a pohár tetejét levéve hozzáöntöm a minőségi whiskyt az olcsó kávémhoz, kicsit meglötyögtetem, hogy összekeveredjen, fedő vissza, flaska a kocsiba hajítva, s ráérősen, az italom kortyolgatva indulok a találkozóhelyre. A hely nincs pontosan megbeszélve, de túl sok lehetőség sincs, így elég nyilvánvaló, merre lesz. Nem nehéz felismerni az éjtündét, még így sem, hogy hátulról közelítek. A lépteim egyszerre súlyosak, mégis könnyűek, akár egy tollpihe. Egyik kezem lazán a zsebemben, a másikkal a felturbózott kávémat tartom, s néha bele-bele kortyolok. A kiállásom markáns, mégis laza, mintha nem nagyon zavartatnám magam. Így civilben nem épp úgy nézek ki, mint aki a második körből jött. - Szép motor. – Jegyzem meg, egyértelműen bóknak szánva, ugyanakkor figyelemfelhívásként is, köszönés helyett. – Lyrn Do’Kael, ha jól sejtem. – Teszek felé néhány ráérős lépést, majd egészen közel állok meg.
Kezdőlap 
|
