Metropolitan Művészeti Múzeum

First topic message reminder :

A Central Park egyetlen nagyobb épülete a Jacquueline Kennedy tó délkeleti sarkánál álló Metropolitan Művészeti Múzeum. A leginkább csak Met néven ismert intézmény a világ legnagyobb művészeti gyűjteményével bír.

A tizenkilenc részlegre osztott múzeum az ókortól kezdődően mutatja be a képzőművészet különböző ágait és korait. Bronzkori és óegyiptomi kiállítási tárgyai különösen híresek, az amerikai gyűjteményénél pedig meglepő módon sokkal gazdagabb az európai, különös tekintettel a francia és holland impresszionista festőkre. Monet-tól harminchét, Cézanne-tól huszonegy alkotást őriz, de Vincent van Gogh több művét is megtalálni itt. A szobroknak szánt részlegen többek közt Rodin és Bernini alkotásai állnak.

forrás

Met Gála

- Ezt most ugye nem komolyan mondtad? - Nevetek fel halkan, hitetlenkedve. Jó, odaszóltam a titkárnőjének vagy személyi asszisztensnek vagy minek, hogy emlékeztesse őt meg a megfelelő ruhát készítse elő neki, plusz a kocsit, de azért... Ebben Eldorien tipikus férfi.
- Gonosz vagy velem, mintha mindig elkapnék valakit, ahogy te fogalmazol... - Húzom el a számat nem tetszően. Na igen, Eldorien is hajlamos csak a felszín vagy látszat alapján ítélni ezek szerint, s nem látja, hogy az esetek többségében egyedül távozok mindenhonnan, még ha könnyen is ismerkedek és jól szórakozom az adott rendezvényen valakivel. De ettől még nem lesz ebből feltétlen bármi is. Ha pedig nem egyedül távozom, akkor a kiválasztott hosszabb időre lesz szeretőm vagy pedig Eldoriennel távozok, ahogy érkezek is. Elnézve ezt az estét, ez utóbbi forgatókönyv esélyes, vagy pedig az egyedüli távozás. Nem mintha bánnám, sosem keresem a lehetőséget, majd az utamba sodorja azt az élet.
- Sosem késő elkezdeni! De ezek szerint munka lesz az egész mögött... Inkább add neki, jó? - Mosolygok rá a kezdeti meglepődés után, hogy az enyém a kastély. Pedig csak viccből tettem fel a kérdést. Eldorien képes elrontani a párizsi ruhabevásárlásaimat is munkával, őrület!
- Hú de gyanúsan könnyen beleegyeztél ebbe... - Ezzel a végszóval távozok ígéretemhez híven a mosdó felé, hogy felfrissítsem a sminkemet, ellenőrizzem a hajamat, meg körbenézzek útközben is a szürkében látott múzeumban, ergo mindent megtegyek, hogy kedvenc főnökömnek legyen ideje kicsit Clarionra és magára. Erre mi vár, mire visszaérek? Éppen szétrebben a gyors kupaktanács, amit Eldorien hívott össze. Valószínűleg elég csak egy pillanatig találkoznia a tekintetüknek, hogy lássa csalódottságomat. Nemcsak, hogy könnyen kitalálható módon úgy kerülhette ez idő alatt Clariont, mintha pestises lenne a lány, de még össze is hívott valami megbeszélést nélkülem. Megint kihagy, mint ahogy utólag értesített a Csendes-óceán felett történtekről is. Nem mintha nem tudnám meg úgy is, miről volt szó. Ott van Azriel is, csak próbálná meg eltitkolni előttem, ellenkezni velem és máris búcsút inthetne a szárnyainak. Tudja, mennyire nem bírom az angyalokat, s azt hiszem Azriel az egyetlen Clarionon kívül, aki nem irritál, sőt. De ennyi azért még nem mentené meg. Eldorien mindenesetre a pillantásomból mindent kiolvashat, vagy inkább abból, ahogy gyorsan tovább is pillantok, s nem térek vissza mellé egészen a vacsoráig. Addig oldja meg, felőlem beállhat az egyik szobor mellé is némán és mozdulatlanul, vagy csevegjen akivel akar. A vacsorakor is csak azért ülök vissza mellé, mert mivel együtt érkeztünk, nyilván a vacsorához is egymás mellé szól a helyünk, egy asztalnál. Ettől még persze a másik oldalamon ülővel fesztelenül csevegek, jókat kacarászok a szavain, elvégre a fontos intését egyedül a primusának nem adta át Eldorien. A vacsora egyébként mennyei, már az első lehetőségnél leragadtam, a kacsamáj az egyik gyengém, sárgabarackkal meg pláne. Eldorienhez egyedül egy "Jó étvágyat" volt az egyetlen szavam az egész vacsora alatt, bár azt hiszem ezt ő kevésbé bánta, sőt üdítő csendnek találta. A kedves plusz ajándékcsomagot megköszönöm, s a bejárat után leadott kabátomhoz vitetem. Majd távozáskor elviszem magammal, de addig nem akarom az este hátralevő részében magammal cipelni. Házigazdánk igazán kitett magáért, most harangozza be a tűzijátékot meg a tortát is. A végén gondban leszek holnapután a Las Vegas-i fotózáson, bár én sosem tartoztam a bordaszámlálós-piszkafa modellek közé.
- Ha megbocsátotok... - Köszönök el saját asztaltársaságomtól, ami természetesen elsősorban Eldoriennek szól. Azt hiszem akkor fog igazán elkezdeni őszülni, mikor meglátja, hova tartok: bizony, bizony, egyenesen Kono, Hendiala és persze Clarion felé. Meg persze a velük lévő férfiak felé.
- Nem baj, ha csatlakozok pár pillanatra? - Nem érzem szükségét, hogy bemutatkozzak, tudják ki vagyok, ebben az alakomban többet lehet látni, mint az igaziban. Ez utóbbit csak nagyon kevesen ismerik, s nem ok nélkül. Kivételesen én is ismerem őket, az első három körrel tisztában vagyok, Hendialának meg csak az a mázlija, hogy Clarion testvére, egyébként az alsóbb szinteken lévőket feleslegesnek tartom megjegyezni. Úgy szólítom meg őket, hogy egyértelmű is lesz, hogy ismerem őket, hogy ezt adott esetben mivel magyarázzák ki kísérőiknek, az az ő gondjuk-bajuk. Ha jelen vannak a kísérőik, akkor feléjük elnéző mosollyal pillantok, s egyébként választ sem nagyon várok a kérdésemre, le ugyan nem ülök, hacsak nem engedik rögtön, hanem elmondom, miért jöttem.
- Remélem megbocsátják az urak, ha most csak a hölgyekhez szólok. Kaptam születésnapomra egy csini kastélyt Franciaországban... - Igen, pont arról beszélek, amit az előbb nyert liciten Eldorien, főhadiszállás címén.
- ... és arra gondoltam, meghívnálak titeket oda, amolyan csajos bulira. A többit meg majd kitaláljuk. De ha ragaszkodtok az urakhoz, nos... meggyőzhető hírében állok. - Mosolygok rájuk kikacsintva Ellaelre vagy Jeremyre, ha ott vannak és nem táncos lábukat mutatják be éppen. Magamban meg főleg azon mosolygok, mit agyalhat most Eldorien, vajon miről beszélünk, vagy ha hallja is, akkor azon törheti a fejét, miben sántikálok. S tudom, hogy úgy sem fogja kitalálni.

A fekete az új fekete : ) ©

Met Gála

Miért most? Nem értem miért kellett most megjelennie, mikor ez az estély számomra nagyon fontos. Beakartam bizonyítani, hogy tudok nyugodt és kiegyensúlyozott is lenni, nem csak magamnak, hanem a többi lénynek is akik ismertek. Megmutattam nekik, hogy nem pöccenek be azonnal. De Azriel miatt erősen kell türtőztetni magamat. Persze megérdemlem, viszont a kis revansát igazán időzíthette volna holnapra, mondjuk.
- Mi mást? Biztos nem a koktélokat szeretnéd kevergetni. – egy pillanatig magamban tartom a levegőt, aztán hosszasan fújom ki, pedig csak a vállaimon pihenteti a kezét.
- Az én lelkivilágomat már egy is felkavartad. Ne aggódj nem fognak látni semmit a sárkányból, ellentétben veled. – sziszegtem halkan. Engem ne utasítgasson arra, hogy lazítsak, addig amúgy sem lesz rá lehetőségem amíg haza nem érek, rúgom le a lábamról a magas sarkúmat, s be nem dőlök az ágyamba egy kiadós alvás reményében.
- Nem, nem aggódom emiatt, egy percet sem. – suhantam el a pódium irányába, hogy kihirdessem a nyerteseket, felsoroljam a fogásokat, s bejelentsem a tűzijátékot is, amit éjfélre terveztem.
- Ugyan, semmiség az egész Nalani, remélem jól érzitek magatokat. – villantok kedves mosolyt az angyal felé. Az előbbi pukkantságom el is szállt rögtön. – Jó étvágyat a vacsorához. – aztán újra a mikrofon felé fordulok.
- Éjfélkor pedig tűzijáték várja a kedves vendégeket, remélem elnyeri tetszésüket. Illetve hamarosan felszolgálják a tortát ami külön erre az estélyre készült. – jelentem be a legutolsó ajándékot a résztvevőknek.
Aztán nem a vacsorához ülök le hanem megkeresem a vőlegényemet. Majd vacsorázom vele, vagy megfojtom evés közben ezt még nem döntöttem.
- Engem keresel? – szólalok meg a háta mögött egy szarkasztikus mosollyal. – Az asztalomnál várlak, éhes vagyok. – indultam el az asztalomhoz, majd leültem a székre, a levest kihagytam a desszertet szintén, allergiás vagyok a gesztenyére, nem lenne szerencsés, ha megkóstolnám, feldagadna a csodálatos kis arcocskám. Közben vállon veregetem magam, hogy jól megcsináltam mindent. Igaz, a védelmisek akcióznak, ők nem szórakoznak, ám engem egy cseppet sem zavar, ha nekik így jó, nekem is megfelel. .

©

MET

- Rendben van, ha így gondolod. – mosolyodtam el egy pillanatra. Ha neki tetszik, rendben van, végül is ez volt az elsődleges szempont. Ha nem őt hozom el, hanem Gisellet akkor neki akarnék tetszetni. Vagy valami ilyesmi, még mindig elég régimódi vagyok, ezen nem hiszem, hogy változtatni fogok. Maximum kicsit lejjebb adok belőle, talán változni fogok, végtére is két nő is betoppant az életembe, nem koncentrálhatok mindig a munkára.
- Talán nem, s máshol ölik meg egymást. – pillantok az angyali párosra. A szökés sztoriját mindenki ismerte a magasabb körökben, mondjuk én nem nagyon értettem ezzel egyet, de a káoszsárkány döntése volt, ezért még nem ítélem el.
- Rendben van nem aggódsz. – hagytam rá, nem fogok most vitatkozni vele, és egyébként is csak mert én vagyok a vérszerinti apja még nem tekint rám úgy. Igaz még nekem is fura, hogy van egy lányom.
- Amint végeztünk a munkával bemutatlak titeket egymásnak, most ez a lehetetlen kategóriába kerül. Így is rezeg a léc, hogy lebukik, és nem maga miatt, hanem más miatt. Giselle remek munkát végez. Én meg csak kintről figyelhetem mit csinál. – magamban persze eleresztek egy vigyort. De szerencsére nem tudtam semmit hozzáfűzni a viselkedésére, mert Eldorien nagyúr pont akkor hívott minket.
Omeranys grimaszaival nem foglalkoztam, felőlem fintoroghat, a munkáját akkor is el kell végeznie. Örülök, hogy Talus megerősítette szavaimat, legalább nem kellett többet beszélnem. A tettek embere..sárkánya voltam, nem a szavaké.
Aztán persze megint a szervező hölgy felé figyelek. Szóval ajándékok.. Várjunk csak, hogy én kapok valamit? Még hozzá egy előd pipáit. Aztán meg Omeranys-t is meglepi egy elég szép nyakékkel, licitálhattam volna, de nem tettem. Nem érdekelt nagyon az est azon része, hogy versengjek mindenféle kacatért, mármint nem kacat, mert tényleg szépek voltak, de a szükséges dolgokat nem itt fogom megkapni.
A fogások említésére, a gyomrom is hangot ad, hogy egy kis táplálék jól esne neki. Csak a gesztenyés desszertet hagyom ki, mivel nem szeretem a gesztenyét. De ezt persze nem tudhatta a sárkányhölgy.
- Mondd csak Nessa, felkérhetlek esetleg egy táncra? – kérdeztem kíváncsian, s még egy mosolyt is erőltettem az arcomra. Fogalmam sincs mikor kérdeztem ezt utoljára, van egy sejtésem, hogy legalább négyszáz-ötszáz éve nem.

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

AMet Gálán

Omeranys fintorgása hidegen hagy. Eredményorientált vagyok. Az alapvető tiszteletet azzal adja meg, hogy a feladatai elvégzésével nincsen gond. Végigjáratom tekintetemet a társaimon, akik feltétlen engedelmességgel tartoznak, mégis, bármikor rájuk bíznám az életemet, bárhol, bármikor. Ha egy szemernyit is érzelgős lennék, családként tekintenék rájuk, ők a testvéreim. Hiába, hogy szemtől szemben keveset beszélünk, és csak a hozzám legközelebb állókkal tartom a kapcsolatot, nagyító alatt vizsgálom, hogy mivel töltik az örökkévalóságot. Most nincs ellenvetés, nem kapom vissza, hogy ostobaság ilyenben gondolkoznom. Ami viszont valós információ, és Kitana érdemeit öregbíti, hogy megfelelően megszervezte a gála biztonsági intézkedéseit. Az ótünde csak pár pillanatra ment ki a mosdóba, remélve, hogy felkérem a fehérszárnyút, akire eddig csupán egy pillanatot vesztegettem. Még Lyrn Do'Kael is a helyén kezeli a helyzetet. Kedvemre való, hogy velem kapcsolatban nem szájal vissza, ahogyan egyébként a legtöbb férfivel megteszi. Bólintok, hogy mehetnek, nem kívánok jó szórakozást, ahogy mondtam, nem ezért vagyunk itt, bármit is tesz Kitana értünk. Talus karját egy pillanatra lefogom, amikor emelkedne, a többiek viszont már távoztak.
- Fionn sokat van távol, nem terhelem ilyesmivel, ráadásul túl feltűnő személyiség. Így megkérlek, időd nagy részét mostantól visszavonásig töltsd a következővel. Clarion és Myärn védelme rád van bízva. Ne tudjanak róla. Hajuk száluk sem görbülhet. És semmi kérdezősködés. – Adom ki az utasítást, tudom, hogy minden tekintetben számíthatok a harmadik körös angyalra, nem szokott megingani, ráadásul amennyire tudom, kapcsolatban is áll Clarionnal, nem lesz újdonság számára, hogy a közelében kell lennie. Féltékeny nem vagyok, hiszen ha akarnék sem kaphatnék semmit az angyaltól, aki miatt senki másra nem nézek évszázadok óta. Legalább olyan lesz mellette, akiben bízik, és jó a kapcsolatuk. Ha nincs kérdése, akkor biccentek, hogy mehet, majd visszaindulok a női mosdóhoz, hogy megvárjam, amíg a tünde kiérkezik. Egy pillantást azért vetek Clarionra, de csak a távolból, valószinűleg nem vesz észre. Felmerül bennem, hogy teljesítsem Myärn sugallatát, mégsem teszem. Egyszerűen nem megy. Ahogyan eddig sem. Nem lehetek mindenben erős. Karbafont kézzel a falnak dőlök, nem is nagyon foglalkozom az előttem elhaladókkal. Az angyallány valóban nem háborúra termett, az ótöndéből viszont talán akarata ellenére csinálok széltől óvott teremtést, amiért biztos gyűlölne ha tudná. Igaz, nem vagyok feltétlenül az apja, de kit védjek, ha nem őt? Rajta kívül közel aligha áll hozzám bárki is, keménynek mutatja magát, de én ismerem, igenis van szíve. Akkor pedig nem szándékozom elveszíteni. Csak éppen itt a dilemma, ha ennyire óvom, vajon hogyan lesz belőle az utódom, ha nem úszhat a mélyvízben?

♫ Don’t try so hard ♫ ✣ Aktuális viselet ✣ ©

Rivaldafényben

Nem arról van szó, hogy a bulvársajtóban hiszek, a saját véleményem alapján alkottam állásfoglalást. Szerintem két olyan ősi, és bölcs teretmény, mint Kono és Ellael igazán jól mutatna egymás mellett, és úgy vélem, nem csak én gondolom így. Viszont Ellaelből logikus, hogy nem fogok kihúzni semmilyen infót ezzel kapcsolatban, hiszen ha eddig sem nyilatkozott a dologról, most sem fogja az orromra kötni. Kipörgök, de csak annyira, hogy még érintsék egymást ujjbegyeink, aztán vissza is simulok a karjaiba. Hol őt nézem, hol a barátainkat az asztalnál.
- Tudom. Ahogy köztünk. – Bólintok, végeredményben akkor engem is barátként szeret, valóban rácáfoltunk, hogy az ellenkező neműek között nem kell lennie többnek a szeretnél. Miért is kéne? Ellael nem tudná lekötni magát, túl sok minden foglalkoztatja, igaza lehet, hogy ebbe már nem férne bele, hogy még egy kedvese is legyen, mint Kono. Sajnálom, mert szép pár lettünk volna. Észre sem veszem, hogy gondolatban nem azt mondom, hogy lettek, hanem lettünk. Valahogy véletlen elszólás, azaz elgondolás, holott magamat nem is helyeztem bele ebbe a történetbe. Most csak azon tűnődöm, hogy milyen jól táncol, még véletlenül sem lép a lábamra, olyan elegáns, gyengéd, mégis erős. S mindez nem csak a táncra igaz, khm... Ahogyan visszasétálunk az asztalhoz Clarion kísérője egyre nagyobb szemeket mereszt Kono-ra. Azonban Kono irányából természetes, hogy nem látok semmilyen reakciót, nem az a típus, aki az ilyesmit lereagálja. Viszont azt nem értem, hogy miért hozta el ezt a pasit az én ikrem? Holmi barátkozásból? Vagy jobb híjján vele fog kezdeni valamit? Nem tudom, inkább bele sem megyek. Inkább átveszem a licitált, majd megnyert autó kulcsát, és nem titkolt büszkeséggel nyomom Ellael kezébe, amíg még itt van, hiszen egyértelmű, hogy az ünnepség, a gála nem rólam fog szólni, hanem róla, biztosan sokaknak elmegy köszönni, trécselni egy sort, ez már szinte elvárt a köreiben. Mármint úgy körei, hogy az elit, hiszen rengeteg üzletember jött el, afféle világesemény, nem csoda, hogy ha a sajtó is itt van, és Eldorienék komolyan védik a termet.
- Apró figyelmesség. – Vonom meg a vállamat cserfes mosollyal. Ma már nem nagyon szándékozom táncolni, lassan neki fogok esni a vacsorának, végeredményben a gála lényegében nekem arról szól. Az ilyen alkalmakkor nem vetem meg a nehezebb falatokat sem, nem fogok csipegetni. Olykor felnézek Ellaelék kettősére, magamban csak rázom a fejemet, nem értem az angyalom ellenkezését, örökké egyedül akar maradni? Miután nem kell senkire várni, csak inteni a pincérek egyikének, meg is teszem, és miután hatalmas a választék, némi tűnődés után végül választok, fácánlevessel fogok kezdeni, szeretem az ilyen csípős, pinkáns ízeket. Meglepetten emelem fel a fejemet a kisorsolt nyeremények egyikénél, amikor hallom a nevemet. Veszem a táskámat, és ismét kisétálok Kitanához.
- Layla, igazán csodás lett a gála, köszönjük a megszervezését. – Veszem át az ajándékdobozt. Csak egy gyors szemrevételezésre nyitom ki, hogy valóban azt kaptam, ami ki volt téve a licitálható tárgyak listáján. Erre már végképp nem maradt volna pénzem, alkalmi jelleggel majd lehet, hogy felveszem, végülis mutatós darab. Kedves mosollyal köszönöm meg Ellaelnek a bókot, és már éppen ülnék vissza a helyemre, hogy megkóstoljam az általa javasolt gesztenyés nasit, amikor valaki a vállamhoz ér, azonnal megfordulok. Egy magas pasi kérdezi meg, hogy táncolok-e vele. Ebből a vacsiból még nem lesz semmi, legalábbis egyelőre. Bájos pillantással bólintok, és nyújtom a kezemet. Na igen, csoda lett volna, ha Ellaelen kívül nem kér fel senki. Integetek neki, majd megyek.

♫ If only ♫ ♥ RuhaJust a dream ♥

Puccparádé

Ha nem jön, jó eséllyel én magam sem maradtam volna túlságosan sokáig, maximum amennyit a kötelesség diktál, no meg nem akartam volna megbántani a szervező kisasszonyt azzal, hogy ideje korán tűnök el a színről, de egyedül nem hiszem, hogy lett volna értelme a dolognak. Nem fogok a fal mellett szobrozni az itteni férfiak pedig nem elég bátrak ahhoz, hogy felkérjenek táncolni és egyébként is automatikusan nemet mondtam volna. Jó harcos vagyok, de én meg a tánc... Nem tudok, igazából ennyire egyszerű. Emberként sem vettem soha sem táncórákat, és a családom rossz híre miatt nem is jutottam el sosem neves eseményekre, később pedig már szándékosan tartottam magamat ezektől távol és azóta sem változtam ilyen téren. Nem vágyom a felhajtásra, vagy ha vágyom is hát elég jól titkolom és eltemetem magamban. Nem leszek én soha sem egy romantikus lelkületű nőcske, nem is illene hozzám.
- New Yorkban bármi meg történhet, legalábbis azt mondják, talán igaz is. - azért itt már megejtek egy halvány mosolyt, még ha egyébként kissé morcos is voltam, amikor megérkezett. A lényeg, hogy ideért, ne azért legyek rá mérges, mert itt van, legalább sietett és tényleg vannak kellemetlen esetek, amik feltartják az embert ebben a városban és amik ellen, ha akar se igazán tud mit tenni. - Pedig akartam hozni, ezek szerint... - na jó itt már kissé aggodalmasan túrok bele a táskámba. Kis kézi retikül csak inkább, nem nagy darab, de nincs benne az, aminek kellene és már tudom azt is, hogy miért. El is húzom a számat, nem kellett volna az inggel foglalkoznom, a telefonomat meg otthon hagyni miatta.
- Ezt te sem gondolhatod komolyan. A fickó arrogánsan úgy vélte egyedül is gond nélkül elbánt volna azzal, aki engem csúnyán helyben hagyott. - na jó igazából nem volt arrogáns, én túlzok, de a főnök annyira már ismer, hogy tudja, hogy ez nálam így megy. Nem szeretem, amikor valaki magát fényezi és azért Talus szépen kiemelte, hogy a segítségemmel könnyebben győzte le a fekete angyalt, de e nélkül is ment volna neki, míg én egyedül jó eséllyel elbuktam volna. Tény, hogy idősebb és erősebb is nálam, de ettől még elég dacos típus vagyok ahhoz, hogy szeressem hallani, ha valaki erősebbnek gondolja magát nálam. - Az ing. El kellett volna küldenem neki, de aztán gondoltam egyszerűbb... - megrántom a vállamat és megpaskolom a vékony láncon lógó kis retikült. Különleges darab, igazi tünde munka, több minden fér bele, mint amit külsőre mutat. Szépen összehajtva, kimosva ott van benne az ing is. Na nem én csináltam meg, nem vagyok egy házitündér típus. A saját holmimat én kezelem, de másét... na azt már nem. Elvittem egy tisztítóba, így biztos volt, hogy nem égetek rajta lyukat, ingekben nem vagyok otthon.
- Megnyugtattál. - mosolyodom el, hiszen én sem szándékoztam licitálni. Nem is nagyon lenne miből, nem vagyok én ennek az elit társaságnak a tagja. Magánnyomzó vagyok, aki olyan is előfordul, hogy nem kér el pénzt a munkáért. Van nekem jó szívem, csak jól rejtegetem. Sokáig viszont nem beszélgethetünk, nem lep meg, hogy Eldorien hívat mindenkit. Ha létezik nálam is feszesebb illető a földön, akkor az pont ő. Tényleg komolyan vesz mindent, amennyire komolyan lehet egyáltalán venni. A bók viszont még így is betalál, ezúttal egy mosolyt is kap cserébe, ma egészen jó kedélyű vagyok, egy szava sem lehet.
- Te sem panaszkodhatsz, bár nekem is kellemesebb lett volna a nadrág. - mégis szoknya van rajtam. A bennem élő és mélyen elbújó nő beszélt rá. Elég nagy harcot folytattunk öltözködés tekintetében. Extravagáns azért ez is, de ez volt az est témája. Valami nagyon puccos, nagyon rózsaszín, nagyon habos-babosat nem tudtam volna felvenni, abban aztán biztosan hánynom kellett volna magamtól, ha ne adj isten tükör elé kerültem volna. Ez még azért elmegy, sőt talán még tetszik is... mondom talán! Lehuppanok a külön asztalhoz, amihez hívattak minket. Igen, határozottan sokkal komolyabb még nálam is és talán gondolatban azért azt mondnám kissé paranoiás, de szóban ennek nem adom jelét, ennyire nem vágyom a halálra, vagy valami komoly és kellemetlen büntetésre. Az asztalnál ülők közül persze én vagyok jó eséllyel a legalacsonyabb rangú, még csak az első négy körnek sem vagyok a tagja, technikailag tehát mindenki, aki itt van most parancsokat osztogathat nekem, de ez az este csak nem erről fog szólni.
- Mind nyitva tartjuk a szemünket, mint mindig Eldorien nagyúr. - tiszteletteljesen pillantok rá és csak félfüllel hallgatom a folytatást. A vacsi állati jól hangzik, nem is nagyon fogom vissza magamat, kivételesen még a szám szélét is megnyalom. Csak óvatosan hajolok oldalra Llyrl füléhez. - Ciki, ha van amiről azt sem tudom, hogy micsoda? - halvány mosoly, de ha Eldorien felénk pillant, akkor azonnal visszahúzódom a saját székem vonzáskörzetébe. Nem akarok gondot, de akkor is, puccos kajákat eszünk, bőven van köztük olyan, amit még soha életemben nem kóstoltam. Ezek után már rendesen meglep, amikor még nyereményt is kapok, még hozzá nem is akármilyen és még hozzá olyannal mehetek, aki nem megy az idegeimre. Ő látom, hogy meg van lepve, én is, de jól esően. Életemben nem nyertem még semmit sem, pedig pár száz év alatt lett volna már rá lehetőségem. Valamiféle hálás taps azért csak történik részemről és egy hálás pillantás is a szervező hölgy irányába. Persze csak finoman, amennyire Eldorien mellett effélére lehetőség van egyáltalán. Tudom, hogy számára a kötelesség az első.

♫ I'm Every Woman ♫ • Öltözet • ©

MET

..a woman is not written in braille..

Az adománygyűjtés egészen az est végéig tart és addig rengeteg kvarcszem fog leperegni a homokórán, ellenben nem lennék olyan biztos Lyrn türelme megmaradna egyetlen másodperccel is tovább, mint az elé történő megérkezésem. Gyér engesztelés, ám kap a bocsánatkérésemből kettőt is a késleltetett megjegyzés mellé. Grátiszhalom.
- Fogalmazzunk úgy olyan problémák tartottak fel, amikkel sosem gondoltam volna, hogy személy szerint találkozni fogok. - finoman megszívom a fogam, ruha, közlekedésbeli gondok? Nem, nem egy több száz éves dzsinn mindennapi tevékenységére jellemzőek. A hangomban lévő merengő él eltűnik, ahogy a gondosan megfogalmazott válasz kikerekedik. - Küldtem üzenetet egyébként, azt hittem nálad lesz a telefon. - a tájékoztatást követően és fogadva oda-odacsíp a figyelmem Kitana beszédére, mely arról árulkodik valóban nem maradtam le nagyobb történésről, ahogyan azt az éjtünde is megerősíti a sajátos véleményén. Tekintetemmel követem a bökött iránymutatást, egyetlen szekunda elegendő a szóban forgó felismeréséhez. Sunyi kunkor költözik a szám sarkába. Nem tehetek róla, igazán. Ismerem az angyalt, mégha ez nem is jelent ennél többet.
- Legrosszabb esetben csatlakoztál volna hozzá, ssz, kis híján sajnálom, hogy közbeavatkoztam a jelenlétemmel. - kedélyesen oldalba bököm a könyökömmel és ártatlanul másfelé fordulok, mintha nem lennék tisztában azzal mivel provokálom barátian. - Az inggel mi is lett pontosan...? - teszem fel a kérdést csípősebb felhang nélkül. A könnyed stílus, ahogy szóba elegyedtünk nem rí ki a benti társalgók nyájából sem komorságát, sem élénkségét tekintve. Kényelmes-kellemes, akárcsak a mozdulat, amivel a kezemben lévő poharat döntögetem.
- Legfeljebb a cipőmet: azt is le, amikor senki sem figyel. - vallom meg nyíltan, burkoltan egyúttal a használhatóságukat, a számomra jelentett értéküket. Vállvonás is kíséri a szavaimat, meghagyom a lehetőséget másnak, hogy efféle tollakkal ékeskedhessen. A hölgykoszorúban lévő urakra sandítok, az egymást leplezetten méregető kisasszonyokra, miközben egy kezdeményezett lépttel invitálnám jelenlegi társnőmet egy andalgó sétára. Invitálnám, feltételes módban, amennyiben nem venném észre a tetemre hívást.
Nem kételkedem abban, hogy hozzám hasonlóan észrevette-e Lyrn is, tudom, hogy így van.
- Amúgy csinos. - halkan jegyzem meg, szemem sarkából keresve csak a kontaktot vele az irányváltás pillanatában. Egyszerű elismerés, csendesen közölt, nem nagy felhangú, elvégre tagadást sem várok cserébe. Sőt.
Az érintetlen pezsgő az utolsó méterek előtt az elrohanó pincér tálcáján landol. Az embereket megmozgató beszéd háttérzajjá avanzsálódik, míg Eldorien ragadja magához a szót, minek végén egy bólintással jelzem a parancs tudomásul vételét. Meraxes, Talus válaszának bővebb kifejtésekor futólag a bejárat felé nézek, de egészen lényegtelen mozzanat, gyors ellenőrzés mindössze.
- Mindezek mellett a vacsora kezdetét kihasználva alaposabban körbenézek az épületen belül. - nem szorul magyarázatra a miértje. A tömeg összegyűlik, egyedül a rendezvény fenntartásáért felelős személyzet és elvétve egy-egy vendég lesz az, kit megfigyelhetek légies formámban, ezzel is kizárva a puccs lehetőségét.
A háttérben zajló bejelentések visszhangja alig üti meg a kíváncsiságom mércéjét, a nevem elhangzásakor is mindössze kellemetlen kaparásként észlelem a tarkómnál a tényt... az terel vissza valamelyest a gála történéseibe, minek után feljebb is szalad a szemöldököm. Tessék...? Nyeremény?

öltözék
©

MET & Gála

Az emberek szokták mondogatni, hogy ha az illető jól érzi magát, akkor az idő csak úgy repül. Nos, ha ebből az alapötletből indulok ki, akkor nekem az idő szinte úgy tűnik mintha megállt volna. Az ideérkezésem előtt elég gyorsan eltelt az idő, nem is hittem el igazán, hogy már ideje elindulni az estélyre.
Bent sem telt túlságosan gyorsan az idő, bár a Kitana által tartott beszéd valamennyire lekötötte a figyelmem, na meg persze a finom pezsgő is. Nem tudom, hogy mi lehet az oka, talán már túl öreg vagyok az ilyesfajta estélyekhez vagy kitudja, de nem igazán tudnak lekötni. Nem kerüli el a figyelmem, hogy mások körülöttem egymással beszélgetnek, illetve a hölgyek pletykáznak, de az igazat megvallva nem érzek késztetést arra, hogy bármelyik csapathoz is becsatlakozzak, így inkább elvonultan és pezsgőt kortyolgatva figyelem a termet és a benne tartózkodókat.
Hamarosan megkezdődik a licitálás is, ahol a legtöbb tárgy igazán impozáns, de csupán egyetlen egy van, amely fel tudja kelteni az érdeklődésem. Ismerem azt a nyakláncot, mert sok-sok évvel ezelőtt én ajándékoztam annak, aki mindennél fontosabb volt nálam. Most pedig, hogy ennyi év után újra látom, nos, kérdéseket vett fel, amire választ szeretnék kapni, így hamarosan a licitem jóval a kezdőösszeg fölé emelem, remélvén, hogy enyém lesz. Eközben nem kerüli el a figyelmem, hogy Eldorien úr elvonult a társaságától, így nem sokat várva követem őt. Szerettem volna most a nyakékre koncentrálni a figyelmem, de jobb nem megvárakoztatni egy tűzelementált.
- Eldorien úr. – szólítom meg, amikor odaérek, és alig észrevehetően meghajlok előtte tiszteletadásom jeléül. Nem nyalizásképpen teszem, ez nálam csupán udvariasság, bár tudom, hogy vannak, akik félreérthetik. Ezután kezd el beszélni arról, hogy miért is vagyunk itt ma este, na persze én ezt eddig is tudtam, de jobb, ha emlékeztetik az embert.
- Valóban, az őrök jól felkészültek, továbbá vannak odakint is embereink, a fotósok és a bámészkodók közt is egyaránt, akik erősítésként szolgálhatnak, ha valami váratlan esemény történne. – Erősítem meg Meraxes szavait, elvégre jól felkészültünk a mai estére, így remélhetőleg minden jól fog alakulni. Bár azért az kérdéses, hogy mi így akarjuk e, elvégre ha sikerülne elkapnunk ma este élve pár kívülállót, akkor ők információs forrásként szolgálhatnak a számunkra. Közben természetesen nem kerüli el az én figyelmem se, ahogy Kitana felsorolja a ma esti ételkülönlegességeket, ami még számomra is gusztusosnak hangzik és remélhetőleg lesz lehetőségünk kipróbálni. Most már minden Eldorien-en múlik, ő tudja, hogy akar még beszélni valamiről velünk vagy elenged minket.

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

Met gála

Tánc

*A hétköznapokon nem sok alkalmam nyílik Hendialát a karomban tartani, ez a kis tánc egy ajándék a sorstól és maximálisan kihasználom. Fájdítom ugyan vele a szívemet, de az illúzió kedvéért most elsöpröm a jövő bizonytalanságát. Ahogy a gyermek is vagy a színész, beleélem magam a helyzetbe és valódinak érzem. A karcsú derékon tartom a kezem alig érintve őt, megtartva a tánc etikettjének szabályait, mégis olyan mintha egészen magamhoz ölelném, érzem az illatát, alakja úgy hajlik karjaim között mint egy Angyalhaj. *
-Helyes, nem is vártam mást.
*Mosolygom szavaim és megpörgetem, majd újra átkarolom. A bálteremben már csak hivatalos engedéllyel lehetnek jelen fotósok, Eldorien minden bizonnyal mindet leellenőriztette, így igen kevesen vannak és egyikőjük sem holmi bulvármagazin képviselője. Ez persze nem jelenti azt, hogy később a képeket valamilyen úton-módon nem fogják megszerezni és nem kanyarítanak hozzá valamilyen téves információt, de az biztos, hogy egy kép sem lesz félreérthető. Hendiala megjegyzését értem én, minden szavát, csak épp azt nem gondoltam volna, hogy ő is elhiszi amit a bulvársajtó ír, hiszen tudhatná milyen kapcsolat van köztünk Konoval, inkább csak ő képzel bele többet, nem tudom miért. Villámgyorsan számba vettem az összes lehetőséget így nem döbbenek meg azon amit állít, inkább mosolyra fakaszt.*
-Persze, hogy szeret Nalani, hiszen barátok vagyunk és a barátok szeretik egymást. Tudod sikerült rácáfolnunk arra az állításra, miszerint férfi és nő között nem létezik barátság, legnagyobb sajnálatomra azonban nem szolgáltathatom ki a több száz éves igazolást.
*Ismét csak kipörgetem, hogy esélye se legyen visszavágni, még egyszer magamhoz ölelem mielőtt véget érne a tánc, könnyedén és palástolt boldogsággal vezetem vissza az asztalunkhoz.*
-Nalaninak igaza van Bianca, ma is mint mindig gyönyörű vagy! Igazán élvezem, hogy ennyi csodálatos hölgy vesz körül.
*Épp csak elcsípem Hendiala szavait és csatolom hozzá a magamét, közben persze a kísérőjét figyelem aki szánalmasan próbálja rejtegetni Kono iránti rajongását. Meg tudom érteni, Kono nem csak gyönyörű és egzotikus hanem okos is. A licitálás számomra szórakozás, és végül is ezért bújtam ki a barlangomból, ezért kell mindig kibújnom. Tudom mit gondolnak rólam a legfelsőbb kör tagjai és a második, harmadik köré, Eldorien sosem rejtette véka alá a véleményét, de sosem sértett meg. Így alakult, mindenkinek meg van a maga szerepe és ez benne a szép, maximálisan tudunk együttműködni. Szóval a mitikus lények bohóca én vagyok, a legtöbb esetben élvezem is ezt a rám aggatott titulust, valójában ez a legjobb álcám nem pedig a számító és kiskapukat kereső üzletemberé. Jómagam nem kérem a megvásárolt tárgyakat az asztalunkhoz, jobb helyen vannak ott ahol eddig voltak őrizve míg a bál véget nem ér. Hendiala licitálása azonban meglep, nem tudtam, hogy szereti a különleges autóakt, azzal még inkább ledöbbent, hogy a kapott kulcsot az én kezembe nyomja. Megemelkednek a szemöldökeim, azt nem mondom, hogy nem kell mert gyerekesen rajongok minden ritkaságért, de erre egyáltalán nem számítottam és a kialakított távolságtartásomat is jócskán megrengeti.*
-Hen….Nalani! Ez….igazán kedves tőled, de….khhmmm, köszönöm.
*Ezzel persze még nem zártam le, de nem akartam mások előtt visszautasítani. Nem fogadhatok el egy ilyen ajándékot, túl drága, túl…..tudomisén milyen. Pillantásom amit rávetek mielőtt Konot vinném táncba, mosolygós ám benne van az a figyelmeztetés is, hogy erről még váltunk pár szót később. Persze ha jobban belegondolok egy szavam sem lehet, hiszen a különleges rózsaszín és lila gyémántokból készített nyakéket neki szántam, mégis úgy gondolom, hogy a két ajándék nem egyenértékű egymással, másrészt nekem szabad, hiszen a főnöke vagyok. Nem tudom kellőképpen megköszönni ekkora nyilvánosság előtt, ezért nem is teszem, csak egy hálás pillantást kap, remélem nem túl feltűnő, és máris viszem a kedvenc doktornénimet táncba.*
-Boldoggá teszel!
*Ő is megkapja a kézcsókot köszönetem jeléül és a táncparkettre vezetem. Nem keringőt kapunk de nem jövök zavarba, visszafogottan vezetem a számomra viselhetetlen ruha miatt, de úgy tűnik ő ebben is profi, és én is boldog lehetek, hogy egyszer sem lépek rá a szegélyére.*
-Ugye tudod, hogy Bianca kísérője csupán _csak_ kísérő? Jeremy rád van kattanva. Szerintem neked is tetszik.
*Kérdőn, mosolyogva emelem meg a szemöldököm, csak nem mond ellent, hiszen a vak is látja. Nem tudok Clarion tervéről, akkor sem tudnék ha látnám amikor a férfihez közelebb bújva súg neki valamit, de szinkronban vele ugyanazt tervezem én is. Ide jutottam kerítő leszek a jó ügy érdekében. A muzsika véget ér és újra kezet csókolok Kononak, miközben visszavezetem az asztalunkhoz, korábbi félelmeimről vallok neki.*
-Bevallom most megkönnyebbültem, kérlek értékeld azt, hogy egyszer sem léptem a ruhád szegélyére. Nagyon remélem, hogy Jeremy is hasonlóképp ügyes lesz.
*Kihúzom neki a széket és udvariasan alátolom végül Hendiala mellett foglalok helyet. Eddig sem tévesztettem senkit sem szem elől, de most annál inkább körülnézek. Látom Eldorient nagyon készülni valamire, több védelmist is maga köré gyűjtött, látom Kitanát és Azrielt s ismerve a történetet kissé aggódom, hogy kibillenti a káoszsárkányt a jelenlegi magabiztosságából. Végül Aalyena kerül a látóteremben Vyvegar oldalán. Nem tudom erről most mit gondoljak, de nagyon remélem, hogy nem egy rövidke légyottról van szó hanem valami kialakulóban van. Kitana veszi ár végül a szót és hívja magára mindenki figyelmét. Fogalmam sincs a bál programjáról, ezért váratlanul ér az újabb ajándékozás. Ami azt illeti kellemetlenül érint Hendiala nyereménye, ledegradálja a neki szánt ajándékomat, szerencse, hogy random húzza ki a neveket és nem kell neheztelnem Kitanára. *
-Gratulálok Nalani, csodásan fog mutatni rajtad.
*Megtapsolom és mosolygok rá, ő mindennek tud örülni, látom a szemeiben a csillogást és újra elcsábulok. Az a nyakék gyönyörű darab de el fog halványulni a szépsége Hendialáé mellett. Ezt persze nem mondhatom ki hangosan, bár majdnem megtettem, az utolsó pillanatban fojtottam vissza magamba. Ezek után a menü felsorolása némi derűt kölcsönöz az arcomra, Kitana valóban mindenre gondolt, de nem túlzás ez ennyi mitikus lény között? Vegetáriánus és laktóz érzékeny menü. Hmmm. *
-Fájdalom, de barackos palacsinta nem lesz, ellenben tudom ajánlani a gesztenye mousse-t, az valami csodálatos.
*Hendialához fordulok és csipkelődősen rákacsintok. A vacsora miatt most nem lökhetem Kono-t Jeremy karjaiba egy táncra, de ami késik nem múlik. Clarion kérdésének megválaszolását Konora hagyom, elvégre hozzá intézte a szavait, de nem lehet más mint amit én mondtam még a bál elején.*

Met

A két nagyokos még mindig a vendégek névsorát bújja, de már nem kell sokat várni arra, hogy tényleg megbizonyosodjanak róla nem szerepel rajta a nevem, így itt az ideje, hogy valami újjal rukkoljak elő. Már persze, ha továbbra is beszeretnék jutni az eseményre, és mivel feltett szándékom így éppen szóra nyitnám számat, készülve bevetni egy csipetnyinél többet elbűvölő aurámból. - Nyilván szükség volt egy kis rásegítésre már az elején is, hogy ne hajtsanak el kapásból - de éppen ebben a pillanatban libben erre az est házigazdája. Az én fekete tüllbe, csipkébe öltözött megmentőm.
- Hallották a Hölgyet fiúk!- veregetem vállon az egyik elegáns öltönybe bújtatott izomembert, de tekintetem le se veszem a nőről. Az elégedett vigyort szinte levakarni se lehetne képemről, úgy mustrálgatom őt, mint oroszlán a vacsoráját. Meg kell vallani, valóban ínycsiklandó ebben a gúnyában. A viszontlátás kevésbé szívélyes, mint amire számítottam. Ezt be kell vallanom, hisz alig, hogy értem jött, máris állna tovább, de van nekem két jó lábam, s azokba a topánkákban, amivel a lábát bújtatta, amúgy se tudna messzire szaladni. Így kényelmes tempóban követem, útközben még egy pohár pezsgőt is elmarkolok egy közeli tálcáról. Nem az én italom, de sörös korsókat egyik tálcán se láttam sorakozni.
Csendben figyelem, ahogy feszülten jár fel-s alá, folyamatosan szemmel tartva az események alakulását. Egy káoszsárkány, amint épp uralma, felügyelete akar tartani egy ilyen nagyszabású rendezvény. Igazán megkapó, de mosolyomat a pezsgőspohár mélyére rejtem. Ügyesen játssza az úri hölgy szerepét, de aztán kibújik a szög a zsákból, amikor olyan igazi sárkány módjára esik nekem. Én még éppen az utolsókat kortyolom ki a pohár aljáról, így mutató ujjamat a magasba emelve jelzem neki, hogy legyen türelemmel.
- Ezt gondolod?- teszem le a kiürült poharat egy közeli asztalra.- Hogy bajt keverni jöttem? - felvonom kérdőn egyik szemöldököm, majd két elnyújtott lépéssel mögé kerülök, két tenyerem a vállaira fektetem.- Szerinted mi lenne felkavaróbb a vendégeid számára, az én jelenlétem, vagy egy tomboló káoszsárkány?- suttogom kérdésem halkan a fülébe, majd elmosolyodom, bár ezt aligha láthatja. - Lazíts egy kicsit.- fejtek ki némi nyomóerőt két hüvelykujjammal megcélozva vele Kitana lapockáinak tövét, épp ismét hajolnék közelebb fülének bársonyos bőréhez, mikor meghallom a hívást. Az ismerős hang most minden derűt eltöröl arcomról. Öröm az ürömben, hogy Kitanának is éppen most lett sietős.
- Majd megkereslek, ne aggódj.- nem tehetek róla, muszáj egy kevés fenyegető élt is csempésznem a hangomba, így egy egészen picit szórakoztatóbb ez az egész. Aztán elindulok a nagyúr irányába többet magammal. Szótlan biccentéssel üdvözöltem az ismerősöket, s megállapodtam Eldorien közelében.
- Világos, mint a Nap.- simítok végig borostás pofámon, miközben tekintetem újfent körbe hordozom a helységen. Az a helyzet, hogy én nem voltam ma estére beosztva, de ha a nagy főnök így rendelkezett én tudom, mikor kell befogni a pofámat, így hát próbálok nem olyan pofát vágni, mint akinek éppen most köptek bele a levesébe. Több-kevesebb sikerrel sikerül ezt végre hajtanom, miközben várom, hogy a főnök egy szóval, vagy intéssel jelezze, ha távozhatunk. Közben a személyzet egyik tagja megtalál valami csomaggal, amiből nem kérek, mit ő döbbenten fogad. Nem egy ilyen ócska csecsebecsével akarok távozni az este, sokkal becsesebb darabra vágyom. Keresi tekintetem Kitanát a tömegben.

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

Jótékonykodás

A tekintetem néha-néha elkalandozik, természetesen Eldorien irányába. Még mindig nem tudtam pontosan eldönteni, hogy mit is gondoljak róla. Nehéz eset, hiszen védenem kell a rendszer miatt, de közben van itt valami más is. Valami olyasmi, amit nem ismerek, amit nem is szabadna éreznem, hiszen ha már egy valakit fontosabbnak ítélsz meg mindenki másnál, akkor azzal az egész valód változik. Nekem mindenki egyformán értékes, úgy gondolom nem szabad valakinek többet adnod csak azért, mert régebb óta ismered, mindenki kapja meg az esélyt. Hendiala a testvérem, még hozzá ikrek vagyunk, Jeremy a legjobb barátom, de ennek ellenére is ha meg kellene mentenem valamelyiküket, vagy egy vadidegent nem tudom, hogy mit tennék, képtelen lennék az ismeretlent beáldozni a helyükben. Eldoriennel kapcsolatban viszont mégis valami ilyesmi motoszkál a fejemben, hogy ő fontosabb... fontosabb, mint mások, és tudom, hogy erre nem szabadna gondolnom. Most is figyel mindenre, feszélyezett és folyamatosan a terepet pásztázza a maga komoly mivoltában, de közben én tudom milyen volt akkor, amikor megmentettem, amikor közel került a halálhoz. Tudom milyen volt, amikor megnyílt előttem egy kicsit és most is azt látom, hiába komoly a tekintete.
- Igen, nekem is, bár tudod nekem picit nagy a tömeg és a felhajtás, de néha illik ilyesmire is eljönnöm. - halvány mosollyal pillantok körbe. Na igen nem érzem itt a helyemet, ezért is van itt velem Jeremy, ő segít átvészelni, hiszen ő sem passzol az elit közé. Én a korom miatt vehetném így, a pozícióm sem túl alacsony, de mégis jobban érzem magamat a betegek között, átlag emberekkel, mint itt ahol olyan nagyon tőlem eltérő emberek vannak, más gondolatokkal, talán más értékrenddel is.
- Oh, ezt valahol sejtettem, de tényleg meseszép! - a ruhája igazán csodálatos, ezért nem szalasztom el az alkalmat, hogy ezt a tudtára is adjam. Láttam én már ruhákat a kultúrájából, de ez, amit visel tényleg egyedi és különleges és rendkívül nehéz lehet benne haladni, az ember nem léphet nagyokat. Az én szoknyám is szűk, de nem olyan hosszú, hogy akadályozzon a járásban és elég rugalmas is az anyag. - Nem is akartam jönni, bevallom a meghívó kézhez kapása utána Jeremy beszélt rá, hogy jöjjek, akkor pedig már hoztam magammal. - ezen a ponton meg is érkezik a kísérőm, aki azért kap egy mosolyt tőlem. Mégis csak a legjobb barátom, nem csoda, hogy egy kicsit még a távollétében is ugratom, úgyis tudja, hogy ez semmit sem jelent. - És köszönöm, igyekeztünk kicsípni magunkat, bár még mindig úgy érzem, hogy kevés a többiekhez képest. - Jeremy csak a pezsgőjét kortyolgatva mosolyogva rázza a fejét, de tőle már megszoktam ezt. Lebecsülöm magamat talán, de közben láttam milyen ruhakölteményeket viselnek a többiek és azok... hát sokuk távol áll az enyémtől nagyon is.
Közben helyet foglalunk és a licit is megkezdődik. Én nem rendelkezem nagy tőkével, fel sem merül bennem, hogy ékszert vásároljak saját magamnak. Nem is igen viselek kiegészítőket és ami megtakarított pénzem van, azt is a köz javára szánom, de ez most épp erről szól, hiszen gyerekeknek segítünk, így ezúttal én is beszállok. Az utazást választom, mert összegben nem a legbrutálisabb és van is haszna. Már azt is tudom, hogy ki fogja megkapni tőlem. A kis Bobby ajándéka lesz. Még két hete van a kemény és megpróbáltató kezelésekből. Nagyon megviseli, hiszen tíz éve, a szervezet még nagyon gyenge. Nem tudja, hogy időnként én magam is segítek neki, épp csak annyit, ami nem túl feltűnő, de annyi kell, hogy jobban legyen. Erre az útra elmehet a családjával, ha vége az utolsó kezeléseknek is és jobban lesz, mert jobban lesz, jobban kell lennie, ez majd újabb motiváló erő lesz neki. Elrévedve pillantok fel, amikor Konot Ellael kéri fel, miután visszatértek Hendialával.
- Te sem panaszkodhatsz Nalani, ez a ruha valami mesés! - széles mosollyal pillantok a nővéremre, csak akkor fordulok újra Jeremy felé, amikor Kono a parkett felé távozott. Csendes suttogással hajolok közelebb hozzá és finoman oldalba bököm. Remélem, hogy lesz mersze felkérni Konot, a végén még én teszem meg a nevében, az pedig biztosan csuda kellemetlen lenne számára, nem kellene megvárnia, amíg én lépek. Nem sokkal később a vacsora is kezdetét veszi, olyan felhozatallal, amire épp csak pislogni tudok. Így a tánc még várat magára, de az biztos, hogy Jeremy kénytelen lesz majd az evés után megkockáztatni a dolgot. Nem hiszem, hogy Kono elutasítaná, csak szereznie kell egy kis bátorságot, hátha a borban talál. Gondolkodás nélkül töltetek neki, félszemmel újra a védelmezők csapata felé pillantva, hiszen elég szépen összegyűltek, majd újra Kono felé fordulok, ő is bizonyára helyet foglalt már és csak nem ül távol tőlem.
- Remélem, hogy nincs gond, csupán elővigyázatosság ez... mmm... ez mennyei! - az első falat után még az aggodalmam is elszáll, a kacsamáj valami elmondhatatlanul finom!

♫ So close ♫ • Aktuális viselet • ©

MET 2015

Az este során eddig is sikerült beszédbe elegyednem sokféle emberrel, szándékosan kerülve saját világom képviselőit, hiszen velük egyébként is tartom a kapcsolatot, amikor lehet. Mivel a védelem tagjai máris összegyűltek, feltételezéseim szerint Eldorien nagyúr gyorstalpalóját hallgatva az estére vonatkozóan, így az eddig finoman szorongató aggodalmam csökken. Eldorien és számos tehetséges lény kering a teremben, mint juhászkutyák a nyáj körül. Biztonságban van a teremben mindenki, így figyelmemet most újdonsült társaságomnak szentlhetem, teljes mértékben. Ki is érdemelte.
Nyolcszáz év sok idő, sok mindenre elég. A nyolc évszázad alatt rengeteg emberrel és lénnyel találkoztam, az utóbbi száz évben, mióta az emberek világában élek, azóta pedig különösen aktív szerepet vállaltam a kapcsolattartásban, a viselkedés és a munkakör pedig olyannyira belémivódott, hogy sok esetben önkéntelenül is szerepet játszom. Most is. Az udvarias és visszafogott köszöntését követően körbenézek a teremben, de magázását meghallva érdeklődve fordulok vissza felé. A légkör egy csapásra megváltozik.Közelebb lép, ekkor pedig észreveszek a szemében egy sötét, ám játékos villanást, amit egy pillanatig nem tudok mire vélni. Aztán úgy érzem, értem, mit csinál. Felszalad egy pillanatra a szemöldököm, alig tudom megállni, hogy ne mosolyodjak el, és hogy félmosolyom elrejtsem, beleiszom a pezsgőspoharamba, de az övéhez hasonló hidegkék szemeimmel merészen tartom a szemkontaktust. Olyan érzésem támad, hogy talán pókhálóba gabalyodott kis rovarnak néz, és ez ugyanannyira szórakoztat, mint amennyire hízeleg, még akkor is, ha téved. Ismerem őt, talán mondhatom ezt, hiszen minden felsőbb körben elhelyezkedő személyt alaposan kiismertem, már évekkel ezelőtt, de ha van köztük, akinek sikerül mindig az árnyékban tartania valamelyik oldalát, akkor az Aalyena. A magánélete rá tartozik, a pletykákra, szóbeszédre és mások véleményére pedig sosem adok. Személyesen ilyen eseményen, mint a mai, eddig még nem sikerült beszélgetnem vele. Természetesen megesett már, hogy hivatalos ügyben, vagy valamilyen találkozón szót váltottunk, de kettesben még nem voltunk. Nem mintha a jelenlegi helyezetet diszkrétnek lehetne mondani... Hiszen úgy dongják körül, mint legyek a döghúst, amit ő tüntetőleg nem vesz észre, és inkább velem foglalkozik, de érzem, ez nem igazán nekem szól. Meglep azzal, ahogy kezel. Eszköz vagyok, egyelőre nem látom, mihez, de nincs okom kihátrálni a játékból. Bármit is beszélnek a hátam mögött vagy nagy ritkán a szemembe, semmi gondom és fenntartásom a szebbik nemmel kapcsolatban. Egyszerűen csak... Valahogy sosem jut időm ilyesmire, és nem is igazán hiányzik. A flört művészet, amit volt időm alaposan megismerni, a ritka randevúkat ki szoktam élvezni, de itt meg is húzom a határt. Amúgy sem igazán tudom elengedni magam. A lények nagy részét túl jól ismerem, az emberek pedig törékeny életükkel sosem vonzottak, és inkább tekintek rájuk védelemre szoruló, illékony lángokra, amik a legkisebb szellőtől is kihunynak, mint potenciális párkapcsolatra. A valóban ritka kalandok alkalmával is inkább lelkiismeretfurdalást érzek, mint örömöt és izgalmat, főleg azért, mert ezek az esetek is inkább csak a közvélemény kielégítésére szolgálnak. Egy középkorú férfi mégsem mutathat teljes közönyt a nők irányába... Ma este azonban, még ha csak színjáték keretein belül is, de a világ végre láthatja Ivan Morát egy olyan befolyásos és szép nő társaságában, akivel nyilvánvalóan nem a munkáról társalognak. Ahhoz túl közel állunk egymáshoz, túl csábosan néz rám, és túl rezzenéstelen tekintettel viszonzom a pillantását.
Gyönyörű teremtés, erről nem is lehet vitatkozni, és az is egyértelmű, hogy ezzel ő is tisztában van. Igazán sajnálom a gyengébb férfiakat, akik valószínűleg iszonyú szenvedésen mennek keresztül most, mikor Aalyena elsétál az orruk előtt, egyedül, és mégis magabiztosan, csak hogy velem társalogjon. Irigylésre méltó méltósággal, mégis arcátlanul kihívóan játszik azzal, amije van. Tökéletes lába fehéren villan a fekete anyag alatt, kecses nyakának mozdulatával pimaszul ingerli a környezetét, mozdulatai mind azt üzenik: nézz meg jól, és próbálj megszerezni. Nem tudom biztosan, ezeket a jeleket most nekem címzi, vagy mindenki másnak, de előbb-utóbb célt fog érni vele. Vagy talán már célt is ért, és az én társaságomat csak pihenésképp választotta? Bárhogy legyen, üdítő változatosságot jelent a viselkedése, még ha egyesek túlzásnak tartanák is. Én érzem a különbséget; találkoztam már szajhákkal, akiknek nem szórakozási forma vagy álca volt az az élet. Sajnálom őket, de az ilyenek taszítanak is. Aalyena túl ügyesen játssza a csábító szerepét, hogy elhiggyem, amit üzen és amit látok. Jóval fiatalabb nálam, és valószínűnek tartom, hogy eszébe sem jut, hány olyan nővel találkoztam már, akik különböző okokból próbáltak már behálózni. Hiába is áll felettem a hierarchiánkban, hiába a tapasztalatai az olyan férfiakkal, akik elgyengülnek egy formás láb vagy mély dekoltázs láttán, ezúttal emberére akadt. Nem tagadom, hogy megmozgatná a fantáziám, ha hagynám, de nem esik nehezemre az önuralom. Van már benne tapasztalatom. Egyébként is kíváncsibb vagyok arra, mire is akar kilyukadni ezzel a viselkedéssel, mint hogy megadjam magam egy olyan alantas ösztönnek, ami aztán valószínűleg kínos helyzetbe hozna mindkettőnket, teljesen feleslegesen. Nem engedem el a tekintetét, felveszem a kesztyűt.
- Köszönöm. Még sosem állt rendelkezésemre egy egész kastély, úgyhogy ha lenne bármilyen ötlete, örömmel hallgatom.
Ezúttal nem fukarkodom egy elismerő, de viszonylag diszkrét pillantással dicsérni megjelenését. Eszem ágában sincs úgy végigjáratni rajta a tekintetem, mint egy darab húson, ami nem könnyű feladat, miközben ő szinte követeli az ilyesfajta megnyilvánulást. Szerencsére azonban tudom, hogyan legyek visszafogott és határozott egyszerre. Legalábbis remélem.
Kitana közbeszól, mielőtt belemegedhetnék a játékba. Nagylelkűsége nem ismer határokat, még a különböző menükkel is felkészült, amit később külön meg fogok köszönni neki, hiszen a teremben rajtam kívül nem hiszem, hogy túl sok vegetáriánus volna. Tapsolva nézek szemem sarkából Aalyenára, aki egy hozzá illő ékszerrel lett gazdagabb. Nevének említésére többen is felé fordulnak, én pedig kihasználom a figyelmet, hogy közelebb lépjek hozzá. Csak hogy hergeljem kicsit az összegyűlteket, bizalmasan közelebb hajolok, és úgy suttogom el neki halkan a semmitmondó "gratulálok" szót. A taps elültével mindenki felkészül a vacsorára, kivéve az ajándékok új tulajdonosai, többek közt Aalyena is.
- Magától értetődik.
Karomat felajánlva kísérem el, hogy átvehesse a nyereményt. Ott megtudom, hogy az én friss kastélyommal kapcsolatban Kitana személyesen fogja felvenni velem a kapcsolatot, így nekem nincs más dolgom, mint azt figyelni, ahogy Aalyena elteszi a saját szerzeményét. Szó nélkül vizsgálom a mozdulatait, igyekezvén megérteni, miért is járjuk ezt a táncot pontosan. Hagyom, hogy ő diktálja a tempót még akkor is, mikor kiválaszt egy asztalt. Amúgy sem lett volna ötletem, hogy hová üljek és kivel egy asztalhoz, így ez a kérdés meg is oldódott.
- Nos? - ismétlem meg az apró, de sokat sejtető szót, amíg segítek neki a székével. Nem tudok mit válaszolni, mert nem tudom, mire gondol pontosan, elhamarkodott ígéreteket pedig nem szokásom tenni. Miközben elhelyezkedem mellette, közelebb hajolok hozzá, aminek oka, hogy más véletlenül se hallja, mit mondok, de a gesztus lehet válasz is eddigi viselkedésére. Füléhez közel szólalok meg, hajának egy-két tincse szavaim nyomán meglibben. - Pontosan mire készül, Miss Wallendorf?
Finoman visszahúzódom, de nem sokkal. Nem akarom eltúlozni a dolgot, de végignézek az arcán, közelről, szánt szándékkal nem véve tudomást a környékünkön lebzselő idegenekről. Így hiteles. Tudom, hogy néz minket pár ember, és az egyértelmű, hogy ez Aalyena céljainak így megfelel. Ismét halvány mosolyt varázsolok az arcomra, és mivel valóban érdekel, mibe is keveredtem, az érdeklődés szikrája lobban a szememben, és valamiért sokkal felszabadultabbnak érzem magam, mint bármikor az este folyamán.

©

MET 2015

Tekintetem a tömeget kutatja, megszokásból igyekszem felmérni, elemezni, majd kiértékelni a környezetemet. Igyekszem észrevenni az olyan apróságokat, melyek felett más biztosan elsiklik. Ami valójában jelentéktelen, vagy legalábbis annak tűnik elsőre.
Sosem nézek egy helyre egy pillanatnál tovább, inkább kissé közönyös tekintettel pásztázom végig a termet. Mintha csak egy pénzes liba lennék, aki halálra unja a fejét. Ugyan aki ismer, az tudja, hogy ez nem lehet teljesen igaz, de… Sokan nem ismernek, és a hangsúly ezen van.
Egy ismerős hang szakít ki gondolataimból, Vyvegar felé fordulok az első kiejtett szava után. Reakcióidőm gyors, tudom, hogy gyors. Jól esik észrevenni a tőlem nem messze álló gazdag pacákok elismerő tekintetét, és látni a féltékenységet a szemükben Vyvegar iránt.
- Mr. Mora! – köszönök neki mézédes félmosollyal, enyhén félrehajtott fejjel. A mozdulattól gondos hullámokba rendezett hajam szabaddá teszi egy pillanatra alabástrom bőrű nyakamat, művészi perspektívát biztosítva. Kihúzom magamat, majd egy lépést közelebb lépek hozzá, megállva azon a határon, amit már csak centik választanak el az intimitástól. Lépés közben a majdnem csípőig felsliccelt szoknya alól elővillan hibátlan bőrű, vékony, hosszú combom. Tipikus farokemelgető kinézet, Ribikém…
- Köszönöm – szólok halkan, de határozottan válaszolva bókjára. Pilláimat egy másodpercig lehunyva tartom, majd feketére festett szemhéjaim hirtelen pattannak fel, gyönyörű kontrasztot adva égszínkék íriszeimmel.
- Az este élvezetes, bár megjelenése előtt már majdnem kezdtem unatkozni… - nézek rá kissé kihívóan. Mert ugyan, mi rossz van abban, hogyha eljátsszuk egy csomó hallgatózó ember előtt az udvariast és az egymással kavarót? Semmi… Fél perc nem telik bele, és a hájpacnik felszívódnak, szabad teret és beszélgetést engedve nekünk. Tudom, hogy a sárkány tudja, miért csináltam, elvégre ismer. Ha nagyon nem is, de ehhez eléggé. Bár… Őszintén szólva tetszik. Szeretek játszadozni az étellel, és sárkányt még nem igazán kóstoltam, szóval…
Amennyiben Vyvegar belemegy a magázós játékba, magunkra maradásunk után is így folytatom:
- Gratulálok a kastélyához! – húzom fel szemöldökeimet elismerően, némi kíváncsiságot sugallva. – Tudja már, hogy mire fogja használni? – kérdezem. Egész testemmel felé fordulok, és kíváncsian várom, hogy tekintete elkalandozik-e a HD minőségben közvetített dekoltázsom felé. Én még odalépésemkor mértem vérig egy pillanat alatt; beszéd közben tekintetem nem téved el semerre sem. Sajnos vagy nem sajnos? Nem tudom, de meg kell állapítsam, hogy Vyvegar annak a fajta férfiasságnak a megtestesítője, ami a kedvenceim közé tartozik. Úgy gondolom, hogy elég jól ismerem az embereket, egyéb esetben nem lennék képes vadidegenekkel leülni a pókerasztalhoz, majd egy kisebb vagyonnal távozni. Szeretem megismerni az embereket, csak az nem tetszik, ha engem akarnak megismerni.

Vyvegar válasza után nincsen időm megszólalni, újfent Kitana szól a díszes társasághoz. Belül örömtáncot járok a nyakék miatt; ezt sajnáltam a legjobban az egész licitből. Kösz, Kitana; ezért jövök neked eggyel. Azonban magamhoz hűen egy halvány mosolynál több nem látszódik arcomon a váratlan nyeremény miatt.
A sárkány beszéde végeztével a tömeg az étkező felé kezd vonulni, nekem viszont a pódium irányában van dolgom.
- Elkísér, Mister? – kérdezem, majd amennyiben velem tart, jobbján sétálok határozottan az emelvény felé. Magamban kívánom, hogy kísérjen el, hogy a gazdag hájpacnik okkal lehessenek féltékenyek, és ezt az estély végén ki tudjam használni az adománygyűjtésnek kedvező módon. Elég lesz Vyvegarnak elkezdenie egy kis összegnyi adománnyal, egymást túllicitálva fognak csekkeket írni, és bedobni őket, míg végül… Az estélynek vége lesz, én pedig egymagam távozom. Tudom, mivel foglalkozik a sárkány, így remélem, hogy egyre jár az agyunk. Hogy hajlandó nekem ebben segíteni. Elvégre… Jót teszünk, nem?
A nyakék átvétele után – Vyvegarral vagy nélküle – az asztalok felé indulok. Sok hely foglalt már, de azért még elég nagy a választás lehetősége. Nagyon sokan a mosdók irányában tűntek el, így az ő visszaérkezésükig egészen szabadon lehet ülőhelyet keresni. Hogyha egyedül kellett mennem a nyakékért – amely immáron selyempapírba bugyolálva pihen táskámban -, akkor megkeresem a sárkányt; de mindkét esetben csak ennyit szólok:
- Nos? – Akarom, hogy értse, hogy tudja, miről beszélek. Hogy ez arra utal, segít-e a tőke szabad áramlásában, vagy keresnem kell mást. Szeretném, hogy tudja, ez az első oka annak, amiért szeretném vele tölteni az estét, de hogy ezentúl is szívesen vagyok a társaságában, örülök, ha ő lehet az, akivel a végén felállunk és búcsút mondunk a hoppon maradt társaságnak. Talán csak azt szeretném, hogy megértsen. Hogy legyen valaki, aki megért, aki hasonlóan gondolkodik. Nem tudom.

MET

- Pedig jól áll.
Igen kevés férfinek nem áll jól az öltöny, szegényes társadalmi interakcióim és az interneten, valamint a filmek világában töltött időm során erre már rájöttem, és Meraxes sem kivétel, hála az égnek. A sóhajtozása és a kelletlen viselkedése kicsit ront az összhatáson, de hát azért is vagyok itt többek közt, hogy felrázzam, bár erre ő valószínűleg nem is gondol. Olyan nagyon nekem sem volt eddig a célom, de ha már elszántam magam, hogy eljövök ide, én, vele, akkor legalább egy-két mosolyt megereszthet. Ha másért nem, akkor a kedvemért. Talán elő kéne vennem a "lányod vagyok, és ezt meg azt akarok" kártyát, úgyis sok karácsonyról lemaradt, de valahogy nem visz rá a lélek. Tovább fog tartani, mire ténylegesen az apámként tudom kezelni, mint pár hét. Sosem volt még ugyanis apám, és jó esetben nem is lesz több.
A bizalmatlanságáért a szervezést és az összegyűlteket illetően nem hibáztatom. Tudom, hogy igaza van, de én ugyanolyan feszélyezve érzem magam, mint ő. Lehet, hogy az játszik közre, hogy nő vagyok, de mégis sikerül legalább a lazaság látszatát keltenem.
- Ajjajj... Pedig most már van rá esély - pillantok Kitanára és egy gyanús alakra, aki... Igen. Azriel az, jól láttam. A tudós sárkánykisasszonnyal vagyunk már annyira jóban, hogy ismerjem a sztorit, és hirtelen nehezen tudom elképzelni, hogy ennél váratlanabb és kellemetlenebb fordulat jöhetne számára. Még egy meteorzápor sem hiszem, hogy jobban felpaprikázná, mint az angyal megjelenése. Alig tudom visszafojtani a kaján vigyorom. Tudom, szemét vagyok. Pláne, hogy fogalmam sincs, Meraxes mennyit ismer a szökött menyasszony sztorijából, és lehet, hogy most elszóltam magam, ami nem lenne jellemző rám. Legalább a diszkrécióm eddig jó tulajdonságom volt.
- Nem aggódom - fortyanok fel, de mivel ez nem feltétlenül a legegészségesebb és hihetőbb reakció, ezért gyorsan iszom a pezsgőmból. Örülök, hogy ennyit is elárult, de valahogy a gondolat, hogy azt hiszi, én aggódom és bele akarok folyni ebbe,
kicsit zavar. Az ő dolga, én csak... Érdeklődöm. Mert hát az apám, ami azt jelenti, hogy a nő, akivel kavar, emberi világban a mostohám lenne. Ami a mi esetünk ben több mint nevetséges. Inkább a hisztérikus a megfelelő kifejezés, ami lefedné.
- Talán ideje lenne megismerkednem vele - dörmögöm halkan. Érdekes lánynak tűnik. Mármint nőnek. Jesszusom. Zavartan elfordulok, hogy ne látsszon rajtam, hogy a saját vermembe estem, mert talán mégsem vagyok még teljesen felkészülve egy ilyen beszélgetésre. Kasztunk vezetőjének hívása éppen jókor jön.

A megilletődött szó sosem illett rám, még olyankor sem, amikor határozottan annak éreztem magam. Szülők és a klasszikus értelemben vett család nélkül nőttem fel, és bár volt részem gondoskodásban, testvéri cívódásban, atyai fejmosásban, mégis hiányzott valami akkor régen, ami maradandó nyomott hagyott rajtam. Olyan nyomot, amit úgy érzem, soha senki nem fog tudni levakarni rólam: az állandó bizonytalanság árnyékát. Azt az apró, viszkető-égető érzést, ami sosem hagy nyugodni, és állandó jelleggel emlékeztet rá, mennyire egyedül vagyunk a világban. Márpedig bármennyire is erőlködünk, hogy meggyőzzük magunkat az ellenkezőjéről, vagy arról, milyen erősek és önállóak vagyunk... Egyedül lenni szörnyű.
És hiába kaptam vissza az apám, hiába tértem vissza önként, csatlakoztam és vagyok jó ideje a hierarchia szerves része, hiába dolgozom együtt olyan sok emberrel, még mindig nem érzem a kötődést, csak nagyon ritka alkalmakkor. És valamiért ez a pillanat ilyen, az érzés pedig annyira meglep, hogy ezúttal közel állok a megilletődöttséghez.
Eldorien kemény és egyenes szavai abszolút nem lepnek meg, bár nem sokszor beszéltem még vele kettesben akármi másról, mint munkáról. Sőt... Még soha. A többieket azonban ismerem, szegről-végről. Tényleg nincsenek túl szoros kapcsolataim, ha belegondolok, de ismerem az összeverődött kis csapatot. Most, hogy így összegyűlünk és körbenézek, egy működő gépezet fénylő fogaskerekeit látom; erős védelmi vonalat, tehetséges harcosokat, és büszkeséggel tölt el, hogy közéjük tartozom. Eldorien mondandójára elsőre egy fancsali fintorral reagálok, de csak hogy ne hazudtoljam meg önmagam, és hírhedtségem. Nem állok ugyanis túl készséges munkaerő és engedelmes katona hírében, bár panasz legalább az eredményeimre nem lehet. Akkor meg nem mindegy, hogy üres tekintettel tisztelgek vagy a magam módján reagálom le a parancsokat? A pimasz kis grimasz után azért komoly tekintettel nézek vezetőnk szemébe, amíg Meraxes elmagyarázza a helyzetet. Felé fordítom a tekintetem, és felvonom az egyik szemöldököm, majd kicsit megcsóválom a fejem. Mint mindig, most is felkészültem... Van vajon olyan pillanat, amikor kienged és ténylegesen képes szórakozni? Amit persze most nem engedhetünk meg magunknak, na de mégis. Engedelmességet erőltetek magamra, mert nem akarok fejmosásban részesülni sem Meraxestől, sem Eldorientől, vagy bárki mástól, mivel szinte mindannyian felettem állnak a hierarchiában, és ismét inkább Kitana szavaira figyelek, ahogy mindenki más is. Biccentek Eldorien kérdésére, és ezzel talán el is lettünk bocsájtva, de egyelőre Kitana mondandója köt le minket.
Meglepődöm, mikor kijelenti, hogy az el nem kelt értékek így véletlenszerűen találnak majd gazdára. Enyhe irigységet érzek, mikor jobbnál jobb "maradékok" kerülnek terítékre, még ha nem is vagyok egy igazán hiú személy. Épp ezért ér teljes meglepetésként, mikor adományomért cserébe a sors - vagy Kitana? te kis hamis - engem ajándékoz meg egy gyönyörű ékszerrel. Felcsillan a szemem, és Meraxesszel összenézek, mert ő is kap egy szettet, bár az én nyereményem kétségkívül sokkal jobb.
Kitana tényleg nagyon kitett magáért, mert ez után még elképesztő fogásokat is felsorol, még a vega menü is borzasztóan gusztának hangzik, alig várom, hogy leüljünk, és belekezdhessek. Farkas éhes vagyok, de mielőtt nekivágnék a kaják felé vezető útnak, Eldorienre sandítok. Vajon ennünk azért szabad?

©

Met Gála

Halk sóhajjal pillantottam az órára, itt volt az idő bejelenti a vacsorát. Na meg Azrielt hívatta Eldorien, így a családi drámát később is letudom vele boxolni.
- Ha most megbocsátasz bejelentem a vacsorát, és a fogásokat is. – hagytam faképnél, eltartott pár másodpercig, hogy újra felvegyem a nyugodt kis álcámat, ami eddig nem volt az, viszont most, hogy megzavarta a lelki békémet a feltűnésével egész erősen kellett koncentrálnom arra, hogy nyugodt legyek.
- Elnézést kérek, hogy megint mezavarom a társaságot. Örülök, hogy sokan részt vettek az árverésben, s licitáltak a holmikra. De van pár dolog ami nem kelt el, s ezeket most kisorsoljuk az itt lévők között. Hogy miért? Mert azért ajánlották fel, mert már a tulajdonosoknak nincs rá szüksége, így ez egy kedves gesztus. – mosolyodtam el angyalian. Bevallom nem éppen tiszta a kezem, kicsit kénytelen voltam használni a megfélemlítést egy-két gazdagabb embernél, na, de a legtöbbje az enyém, igaz senki nem tud róla, mind álnéven került a nyilvántartásba.
- Először is kezdjük a ezzel a gyönyörű rózsaszín gyémántokkal kirakott nyakláncot. A nyertese pedig nem más, mint Nalani Springfield kisasszony. – olvastam fel a kihúzott nevet egy mosollyal. Igazán jól fog neki állni, bár szerint ő azaz angyal aki bármit felvehet, mert mindenben csodásan néz ki.
- A következő pedig Sherlock Holmes pipái, a nyertes pedig James O’Neal úr. Reméljük méltó utódja lesz Mr. Holmesnak. – aztán kihúztam a következő nevet is.
- Avarosa nyakékét pedig a szerencsés Elizabeth Wallendorf kisasszony viselheti ezen túl. –
- Ízisz nyaklánca egy gyönyörű darab, reméljük még csodálatosabbá teszi majd Nessa Farrel kisasszonyt. –
- A legutolsó tárgyat pedig két szerencsés nyerte meg. Akik tehát részt vehetnek egy csodálatos Formula 1-es autókázáson, s elmehetnek motorozni a MotoGp-n nem mások, mint Celeste Carimion és Sonja Durham. Gratulálok a nyerteseknek, a vacsora előtt átvehetik a nyereményeiket, kivéve a két hölgy, ők borítékban kapják meg az információkat. – mondtam el a szükséges dolgokat.
- Most pedig következzen a vacsora. Ötfogásos vacsorával készültek a csodálatos szakácsok, illetve cukrászok. Remélem mindenkinek megfelelő lesz, s a vegetáriánusok se aggódjanak, se a laktózérzékenyek, de még a gluténérzékenyekre is figyeltem. – aztán lapoztam egyet, hogy feltudjam sorolni a fogásokat.
- A fogások pedig ezek lennének. Kacsamáj terrin sárgabarack sziruppal és levendulás mézmártással. Édesburgonyás zellerkrémleves póréhagymával és sáfránnya.l Hirtelen sült zöldkagyló paradicsommal vajas tésztában, metélőhagyma pesztóval. Vidéki bárányborda, paraj pudinggal, rókagombás palacsintával és menta szósszal. Gesztenye mousse rum infúzióval, forralt bor szósszal és marinált Amarettos meggyel. – soroltam fel a menüt, a nem vegetáriánusok számára.
- A vegetáriánus menü pedig a következőket tartalmazza. Cukkini saláta görögösen. Rakott zöldség olasz módra. Fűszeres sajtgombóckák tofuval és rizzsel. Diós bundában sült camembert áfonya lekvárral. A desszert pedig banános pite rumos csokoládéval, s egy kis tejszínhabbal megbolondítva. Jó étvágyat kívánok mindenkinek, ha valami probléma van nyugodtan keressenek meg engem. Valamint éjfélkor tűzijátékkal kedveskedünk minden itt lévő vendégnek. – léptem le a pódiumról. Körbe jártam a termet, hogy minden rendben van-e. Valamit az ajándékcsomagok készenlétben állnak-e vacsora közben szerettem volna, ha az erre kijelölt emberek kiosztják a vendégeknek. Sikeresen beszereztem minden női illetve férfi tagnak egy-egy Lancome csomagot aminek tartalma tusfürdő, testápoló,parfüm volt, valamint a hölgyeknek szemceruza, púder, s szempillaspirál is volt benne,míg a férfiak after shavet kaptak, a Cartiertől ékszert kértem, amit én terveztem, s még a Rolex-szel is tárgyaltam, egy-egy csinos óráért, s a Hermest is sikerült beszerveznem, ők sálat ajándékoztak. Persze ez túlment a költségvetésen amit kaptam, de néhány szintén névtelen adomány miatt nem volt ezzel sem problémám. Eladtam egy házamat, amit még Németországban használtam, abból a pénzből pedig telt arra, hogy tökéletes estélyt rendezzek. Nagyon jól tudtam, hogy nem mindenki rajong az ilyenért, ám engem nem érdekelt. Megszerveztem, s elégedett vagyok azzal amit csináltam.

©

MET

Egy mosollyal biccentettem a bókjára. Igyekeztem megfelelően öltözni.
- Örülök, hogy tetszik. Utálok öltönyt viselni. Sőt az ilyen eseményeket meg rühellem, de itt kell lennem. – sóhajtottam fel halkan.
Miután bementünk, s el is mondtam az apás mondandómat nem is vártam más reakcióra. Persze elég erősen rám fértek a leckék apaságból. Négyszáz éves lányt nevelni, már nem tudsz. Megvan a saját személyisége. A saját szokása, amit hiába próbálnék átformálni nem lenne esélyem, hamarabb rakják össze a Titanicot, vagy húznak fel egy piramist Egyiptomban. De azzal, hogy a felettese vagyok nyert ügyem van. Természetesen nem mutathatom ki, hogy ennek mennyire is örülök, nem élek vissza a hatalmammal csak szeretném biztonságban tudni.
- Persze, hogy nem egy felkelés. De mostanában elég sokat dolgoztam, és berögződés, a legprofibb szervezésben is lehet hiba. Váratlan fordulat. Azt meg nem szeretném, hogy a főszervezős kisasszonyból házi sárkány legyen. – elvettem a pezsgőt tőle, enyhe célzásnak éreztem, hogy lazítsak, mintha nekem az menne. Sosem tudtam, ma meg főleg nem tehetem, nem szórakozni vagyok itt. Eldorien kis is húzná a gerincem a helyéről. Már pedig arra igen is szükségem van, még egy pár évig.A tündérsárkányon meglepődöm, de hamar túlteszem rajta a dolgot, Kitana ennyire megakar szabadulni a családja dolgaitól, viszont meglehet érteni. Nem egy leányálom amit ő végigjárt.
- Dehogy lesz zabos. Jelenleg nem is tudott volna velem jönni. Azzal lebukott volna, s megölik. Fél éve, hogy beépült egy bandába, havonta találkozom vele, de ennyi. Még nem tudom komolynak mondani a kapcsolatot. Persze, ha hívna, hogy baj van mindent itt hagynék, mert segítenem kell neki. Elakarja kapni a szülei gyilkosát, én meg védem a hátát. – meséltem el röviden, tömören, hogy mi is van köztem és Giselle között.
- Ne aggódj, csiga tempóban haladok, de a lényeg, hogy haladok. – vontam meg a vállamat. Eldorien nagyúr magához hívatott minket így oda is sétáltam a lányommal.
- Nem kell aggódnod, mint mindig most is felkészültem az ilyen esetekre. Teljesen mindegy milyen támadás ér minket, biztosítva lesz minden. A szervezőnk is bebiztosította a helyet. Felkészült rá ő is. – sóhajtottam fel halkan. Na, igen ha a sárkány az igazságszolgáltatásnak dolgozik könnyebben tud felkészülni ilyen helyzetekre. Túlóráért meg bármit bevállalnak az embereim, jól fizető állás a kommandózás.

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

MET 2015

Ahogy felpillantok, hogy megkeressem a csekkfüzet tulajdonosát, egyetlen érdeklődő vagy aggódó pillantás sem tűnik fel a tömegben. Akárki ejtette is el a füzetet, nem vette észre, bennem pedig eddig tartott a diszkréció, és megnézem a nevet. Nem akarom a felszolgálók kezébe adni a könyvet. Kitana lehet remek szervező, de a bizalom nem olyasmi, amit sűrűn osztogatok, és még ha egy idegen csekkfüzetéről van is szó, inkább az este végén adom oda olyasvalakinek, aki tud róla gondoskodni, hogy visszakerüljön a gazdájához. Ez a gazda, pedig nem más, mint a számomra ismeretlen Michael Tenero. A zsebembe süllyesztem a füzetkét, és inkább kilépek a tömegből, hogy beleejtsem a saját felajánlásomat az urnába. Nem vagyok olyan bőkezű, mint lehetnék, mert az én szívügyem más terület, de a gyerekekben rejlik a jövő. Márpedig amit a szemem előtt tartok, az egy szebb és biztonságosabb jövő, ami az egészséges és boldog generációk nélkül elképzelhetetlen.
Ezt követően teszek még pár kört, igyekszem kiélvezni az estét, amennyire lehet. A licitálásba is beszállok, leginkább csak azért, hogy újabb összeggel járulhassak hozzá az estéhez, de nem tagadom, a fegyver, amire licitáltam és meg is nyertem magamnak, a fiatalkoromra emlékeztet. Talán sikerül majd szép emlékeket felidéznem, mikor elidőzik rajta a tekintetem, mert természetesen forgatnom talán nem kell... És egy ilyen idős és tiszteletreméltó tárgyat nem is szívesen dolgoztatnék meg.
A többi tétel nem mozgatja meg a fantáziám, habár Talus hirtelen és kitörő lelkesedése egy ékszer iránt felkelti a figyelmem. Nagy összeget ajánl és igen gyorsan. Egy pillanatra elcsábulok, hogy a védelmis angyalt kicsit hecceljem, de győz a józanságom, és csak egy érdeklődő kis szemöldökvonást engedek meg magamnak a licitverseny legvégén. Aprót kortyolok a pezsgőmből, de Kitana következő szavainak nyomán kis híján félrenyelem az italt.
A káoszsárkány tekintete megkeres a tömegben, és a kastélya mellett egy másik ritka ajándékot is kapok: egy kis mosolyt, na meg egy tapsot, ami ugyanolyan döbbentnek hangzik, mint amilyennek én érzem magam. Kis biccentéssel és egy értetlen mosollyal nézek körbe, amíg tart a meglepett hangzavar. Az utóbbi néhány évtizedben nagy vagyonra tettem szert, ahogy legtöbben a felsőbb körökből, ami többnyire eszközként szolgált, és nem luxusüdülésekre utazgatunk belőle, azelőtt azonban kifejezetten visszafogott életet éltem, sárkányhoz mérten különösen. Soha nem kaptam még kastélyt, vagy ahhoz hasonló értéket, és ha így is lett volna, valószínűleg nem fogadtam volna el. Ezúttal viszont nem utasítom vissza, nem is tehetném, és nem is kell. Manapság mindennek hasznát lehet venni, habár valamiért az az érzésem, Kitana ezt a gáláns ajándékot valóban ajándéknak, és nem jótékonykodásnak szánta.
Mikor végre elül a taps, az enyhe zavarom is elmúlik. Így nem sok esélyem marad rá, hogy folytassam az gyors és felszínes köröket a tömegben. Többen is gratulálnak a szerencsémhez, a kézfogások és vállonveregetések közt azonban érezni az irigység keserűségét is, aminek nem örülök. Az ilyen embereket - mert többnyire ők éreztetik csalódásukat önnön szerencsétlenségük miatt - hamarosan a lények közt már jól ismert lesújtó és hideg tekintettel, valamint merev mosollyal űzöm el magam mellől. Ma nincs szükségem negativitásra, és nem is akarok vele foglalkozni.
Elfordulok, másik irányba indulok, és észreveszem Aalyenát, amint kecses léptekkel vonul az emberek közt, magabiztosan és egymaga, mint szinte mindig, mégsem látom, merre tart. Csendben sétál, valamiféle elégedett kis mosollyal a szája sarkában, ám mintha keresne valamit. Elindulok felé, út közben, akárcsak ő, pótolva az italom. Nem vagyok az alkohol híve, de mivel mást nem hordoznak körbe, ezért inkább egy újabb pohár pezsgőt veszek el a mellettem elsétáló felszolgáló tálcájáról, majd a számhoz emelem. Ahogy az ital hozzám ér, azonnal vízzé válik a számban. Üdítő érzés a tisztasága, ahogy Aalyena társasága is az lesz. A tekintete és testtartása inkább egy játékra kész ragadozóra emlékeztet, engem azonban nem riaszt meg. A károgó varjak a teremben sokkal taszítóbbak.
- Miss Wallendorf!
Emberi nevén szólítom meg, mielőtt más tehetné. Nem lenne meglepő, ha fürtökben lógnának rajta a férfiak, hiszen csodálatosan fest. Kissé ijesztő, de kétségkívül rendkívül vonzó jelenség, az ő fajtája ritkán marad láthatatlan. Máris érezni, hogy a környéken álló férfiak egy része szívesen lenne a helyemben, amiért meg mertem szólítani ezt a sötét angyalt, míg ők toporogtak.
- Úgy látom, élvezed az estét - jegyzem meg közvetlenebb hangnemben, amikor már közvetlenül egymás mellett állunk, halványan mosolyogva, jelezve ezzel, hogy fogalmam sincs, igazam van-e. - Káprázatosan festesz - teszem hozzá, ezt már jóval határozottabban.

©

AMet Gálán

Feszengve hallgatom az ótünde csevegését a sárkánnyal. Jómagam is úgy gondolom, utóbbi megérdemli a dícséretet a fényűző estélyért, még ha sosem rajongtam az ilyesmiért. Nem tudom elengedni magamat, úgy mosolyogni fogpasztaszerűen, mint Ellael, ő a társaság igazi központja gyönyörű nőktől körülvéve. Nem irigylem el mindezt tőle, egyértelműen ő a reklámarcunk, nem csodálkoznék rajta, ha újévkor ismét ő tartaná az óévet lezáró gyűlést, amire még a hatodik körből is szoktak meghívót kapni, holott lényegében inkább vezetői audenciáról szól az egész. Hiszen ha belegondolunk, több mint százan vagyunk csak az első négy körből, kissé szánalmasnak tartom, hogy magunkat ünnepeljük, úgy vélem több értelme a tanácskozásoknak van, semmint az örvendezésnek, hogy milyen komolyan képviseljük az emberi fajt.
- Azt sem tudtam, hogy gála lesz. – Felelem szórakozottan, annyi féle meghívóval kell megküzdenem, a magamfajtát elárasztják a jótékonyabbnál magasztosabb eszmékért való küzdelemre felszólító meghívók. Erre most azért mondtam igent, mert tudtam, hogy primusom imádja az ilyen eseményeket, és amolyan egye fene, mutassuk meg magunkat morgolódás közepette mondtam igent, főleg, mert tudtam, hogy ez tökéletes alkalom lesz, hogy felmérjem az emberem jelenlegi állapotát, remélem lesz valami akció, nem szeretek ellustulni. Karbafont kézzel figyelem, ahogyan Myärn harcba száll az ékszerért. Győz, míg én egy gyémántért teszem le a voksomat, és amikor kiszólítanak, hogy írjam alá, címzésnek Clarion címét adom meg, ahol tudom, hogy megkapja. Megjegyzést fűzök hozzá, miszerint a futár úgy adja át, hogy „jótékony célokra”. Pontosan tudom, hogy ő nem tartaná meg, és másokon segítene, szeretném, hogy tisztában lenne vele, nem fogom lekenyerezni, tekintse ezt adománynak a Védelem kasztjától.
- Ebben a körben kit fogsz elkapni? – Kérdezem csupán érdeklődve, nem mondom, hogy túl nagy férfifaló hírében állna, ám az is nyilvánvaló, hogy ha velem érkezett, nem valószinű, hogy ez így is marad. Amikor a kastéllyal is nyerek, akkor fordulok ismét vissza hozzá. – A tiéd. Hogy születésnap? Mikor szoktam én ajándékozni? – Vonom fel a szemöldökömet értetlenkedve, ebből érezheti, hogy munka, már megint munka. Minimum elvárom, hogy ha már amúgy is sokat jár a tengerentúli divatozós fővárosban, a kastély legyen főhadiszállás, kiképzőközpont, miegymás. Még hogy születésnap... elment az esze.
- Menj csak, intézem. – Biccentek engedve a karját, majd amikor eltűnt a fókuszból, meg sem fordul a fejemben, hogy Clariont kérjem fel, csupán a többiek pillantását kutatom, akik miatt most itt vagyok. Myärn igaz, hogy a jobbkezem, ám amennyire csak lehet, védem őt, ő tulajdonképpen tényleg a lányom, nem akarom bevonni a mélyebb csatározásokba. Ellenben a többieknek tudniuk kell; nem szórakozni vannak itt. Arébb lépek egy félreeső asztalhoz, amelynél most nem ül senki, és oda várom a többieket, parancs nélkül, hívás nélkül, magától értetődő módon jönniük kell. Fionn és Beelzebub indokoltan vannak távol, küldetésen, a többiektől, akik most itt vannak, nem fogadok el kifogást, bárkivel is érkeztek. Talus, Azriel, Llyrl, Meraxes, Omeranys, Lyrn Do’Kael. Két angyal, két sárkány, egy dzsinn, és egy tünde. No meg én. Heten mint a gonoszok. Amikor pár pillanaton belül mindenki megérkezett, nem túráztatom őket, gyors leszek, mint a villám.
- Bízom benne, hogy mindenki tudja, miért vagyunk itt. Nem hetyegni, ezt még álcából sem tűröm el. Csapda, mert annak kezeljük. Ha valaki paranoiásnak mer vélni, kitépem a szárnyait, ha nincs neki, akkor mást. Stimmel? – Kérdezem halkan, vészjóslóan. Nem arról vagyok híres, hogy felemeljem a hangomat, értelmetlen bugyuta módon játszani a sértett gyereket. Az eszköz más.

Rivaldafényben

Ezúttal sikerül nem elpirulnom, Ellael már adott kézcsókot, ez sem az utolsó. Finom fejhajtással köszönöm meg a gesztust, ahogyan a táncparkettre kísér, ahol már több pár is „helyet foglal”. Az ikertestvérem még nem táncol, a kísérőjét nem ismerem, ami borzasztó, hogy Kono közelebbi kapcsolatban van a saját véremmel, mint én magam, de hát attól, mert szinte egyek vagyunk, messzire sodródtunk egymástól, ha nem is a távolságot, inkább a feladatokat illetően. A kísérője felé azt hiszem inkább barátságot érez, nem olyan mélyen lángolós, mint én. Ha van itt olyan, aki felé inkább valami mást érezhet, az nem az ember férfiú. Hogy ki, abba túlzottan nem gondoltam még bele, hiszen ő mindenki felé olyan önfeláldozó. Kedvesen biccentek mindkettőjüknek, éppen elkerüljük egymást, ahogyan ők az asztalnál maradó Konoval futnak össze. Majd úgyis látjuk egymást az este folyamán. Ellael vállára simítom a kezemet, a másikat ő kezébe adom, és a kellemes zenére együtt kezdünk mozogni, igazán fülnek tetsző a szám ami éppen szól, Kitana kiváló szervező.
- Most sem panaszkodtam. Szót fogadok. – Kivételesen fülig érő mosolyt kap. Jobban örültem volna, ha Konoval megy táncba, és én, a kishugi a háttérben maradva nézhetem őket, a betévedő sajtósok vakujától kezdek már kissé megvakulni. Jó, ez nem igaz, angyalként tökéletesen kibírom a fényt, csak olyan szinten zavar, hogy talán Konoval érettebb párost alkotnának. Az emberi alakom mindig is hihetetlenül fiatal volt, míg angyalomé érett férfi, nem akarom, hogy kompromittálják miattam, miszerint fiatal csitrikkel kavar. Sem azt, hogy nem csak az asszisztense, hanem minimum a szeretője vagyok, ilyen fokú áskálódó véleményekre azt hiszem nincsen szüksége. Nem mintha nem nevetne az ilyesmiken.
- Tudod te. Szeret. – Nem mernék megesküdni, hogy szerelemmel, barátsággal viszont mindenképpen. Ebből jól ki tudnának indulni, két bölcs halhatatlan, kiváló párt alkotnának. Nem hiszem el, hogy Ellael fejében eddig még nem fordult meg mindez. Nem tudom, hogy mikor lettem kerítő. Talán az utóbbi pár évtizedben, engem is megnyugtatna a gondolat, hogy ne kelljen tovább az angyalomon agyalni, az csak elvonja a figyelmemet a munkáról, vagy éppen arról, hogy kinek segíthetünk a rendünk által. Visszacsüccsenünk az asztalhoz, Ellael után én is kezet nyújtok Clarion „párjának”, és az ikrem mellé sorolódom pár perc erejéig.
- Bianca, de szép vagy, szinte ragyogsz. – Nem is a ruháját dicsérem meg, az végeredményben minden. A közérzetét, a szeme csillogását, ahogyan olyan élettel teli. – Puszit nem adom, nálunk amúgy sem divat az ilyesmi, ráadásul az emberi alakunkban nincsen testvéri kapcsolatunk. Remélem nem szalad el, most igazán beszélhetünk egy kicsit. Igen ám, de közbeszól a licitálás. Ellael színpadiasságán jót derülök, nem is veszem észre, hogy egészen kipirulok, ahogyan őt nézem. Bár veszít, tudom, hogy nyerhetett volna. Én magam csupán egy tételnél emelem fel a licitálós táblámat. Az összeg akkora, hogy nincs is ellenfelem. Vagy talán azért nem szóltak bele, mert tudták, hogy kinek szánom az ajándékot? Halovány mosollyal megyek ki, átvenni a kocsi kulcsát. Mielőtt még Ellael táncba vinné Konot, mellé csuszanok, és odahajolok hozzá, suttogva szólalok meg.
- Egy kis figyelmesség, szófogadásom jeléül. – Zárom tenyerébe a kulcsot, és ráfordítom az ujjait. Aztán kedves pillantás, és visszaülök a helyemre.

♫ If only ♫ ♥ RuhaJust a dream ♥

MET 2015

Sokáig ácsorgok magamban a pezsgőm társaságában, figyelve a tömeget, míg valaki úgy dönt: szerencsét próbál velem.
Már első ránézésre unszimpatikus a fickó, ránézésre az a tipikus "sikeres-vállalkozó-vagyok-ezért-enyém-az-egész-világ"- típusú ember. Köszönése több, mint udvariatlan, teljesen egyértelmű, hogy mit szeretne tőlem.
Az emelvényre emelem feketével szegélyezett zafír tekintetem, majd vörös rúzsos ajkaimat ördögies vigyorra húzom. Pillantásom visszasiklik a férfira; tudom, hogy licitálnom kellene, hogy ott kellene lennem azok között, akik így is támogatják az alapítványt. Azonban elnézve az előttem álló férfi vastag karóráját és drága, olasz öltönyét kötelességemnek érzem, hogy egy sokkal jobb módon támogassam a gálát.
- Én is örvendek, Mister - rebegtetem meg pilláimat, majd elindulok felé, az utolsó pillanatban kerülve csak ki őt. Csípőmön a ruhám éppen csak súrolja öltönyét, lélegzetemet érezheti a karján; de ennél többet nem kap belőlem.
Modellekhez illő járással a mosdók felé veszem az irányt, majd miután a folyosóra érek, az ajtó mögött nem sokkal állok meg várakozni. Tudom, hogy utánam fog jönni, hogy nem képes nem utánam jönni. Apró, fekete szemeiben kapzsiság csillant, utálom az ilyen embereket.
Várakozásaim hamar beigazolódni látszanak, fél percen belül nyílik az ajtó, aztán...

A licitálás legvégére érek csak vissza a gála termébe, a fickó csak öt-tíz perccel később talál vissza a terembe. Valamiért már nem siet annyira... Mielőtt bárki is gondolna bármit: nem érdekel. Nevezhetnek kurvának, aminek akarnak. Azért kicsit bánt a dolog, mert a feltételezés is, hogy én ezzel csináltam akármi olyat gusztustalan. Nem akarok belegondolni sem.
Elégedetten lépek oda az adománygyűjtő dobozhoz, majd veszem elő táskámból a saját borítékomat, illetve azt a csekket, amit nem sokkal ezelőtt írt alá a fickó. Akkor még azt hitte, hogy megfektethet. Nem.
Egy férfit szavakkal is el lehet juttatni a csúcsig, lásd telefonszex. Nagyon-nagyon sokan csinálják, és lassan kezdem érteni, miért. Tisztelet a kivételnek, de a legtöbb férfit a f*** vezeti. Drága, immáron dühös üzletemberünk is így járt, nagy örömében felsorolta, hogy ő mennyire jótékony, amikor azt mondtam, én is az vagyok. Még csekket is írt egy hat számjegyű összegről, amit rám bízott. Természetesen arra számított, hogy ezek után a fekete szatén a földre hull, de... Nem. Nagyon nem. Egy csípős megjegyzés és egy könnyen vigyor keretében hagytam ott.
A terembe visszatérve már felöltöttem szokásos hideg tekintetemet, ilyen módon léptem oda bedobni az eszméletlen pénzt érő papírfecniket.
Elszomorít a tény, hogy a licitnek időközben vége lett, de... Megérte.
Megelégedve magammal libbenek el a pezsgős pincérek irányába, hogy aztán... Lesz ami lesz, én feltalálom magamat. Kitana, ezt még meg kell köszönnöd. Én leszek az estéd pénzbehajtója azoktól, akik csak puccparádézni jöttek ide; hacsak meg nem ment valaki ettől. Valahol mélyen kívánom, hogy mentsenek meg, hogy szólítson le egy lény pár szóra valamelyik kasztból. De akkor is utálom a kapzsi, pökhendi embereket.

Met Gála

Heindala válaszára jót kuncogok, mindig is mókásnak tartottam ezt az egészet. Sosem lennék olyan tiszteletlen, hogy ugyanezt eljátsszam valaki háta mögött, de így egyértelműen csak egy apró kis csipkelődő poén. Persze Ellael kontrája is remek, és eszembe is jut róla a tény, hogy milyen sokan vagyunk itt, de gyorsan megnyugszik a lelkem, ahogy követem a férfi tekintetét, és észreveszem a rangban egyetlen engem megelőző elementált. Biccentek neki, ha egyáltalán felém figyel, és igazat adok a szárnyas társaságnak, akik kisvártatva táncolni is indulnak unszolásomra. Nos nem mondhatnám azt tiszta szívből, hogy nem sejtem azt, amit legjobb barátom érez, hiszen kapcsolatunk olyan szoros, hogy nehéz is lenne eltitkolnunk egymás elől bármit. Ám mivel ő sosem kívánt velem erről beszélni, és nem akartam kellemetlen helyzetbe sem hozni, hogy neki szegezzem, ráadásul a lány érzelmeivel sem vagyok tisztában, nyugodni hagytam ezt az ügyet. Sosem sérteném meg Ellaelt ilyesmivel, de ez a kis feltűnésmentes akció szerintem még belefér. Ráadásul közben Clairon felé is integetek, így könnyen hihető az is, hogy csak vele akarok beszélgetni, tekintve, hogy a lányt magamhoz is hívom.
- Remekül Bianca, remélem viszont is. - abban aszomban igaza van a lánynak, hogy nem figyelem, nem keresem az elismerő pillantásokat. Szerényebb vagyok annál, minthogy ilyesmi éltessen, de a barátaimtól érkező bókok természetesen jól esnek.
- Köszönöm! Nem-annyira-titkos imádóm ajándékát viselem. - nevetek egy kicsit, ritka, ám kellemesen csilingelő hangomon, természetesen a lány is tudhatja ebből, hogy Ellael küldte a csodás ruhát. Közben a fiú is megérkezik, üdvözlöm és kellemesen megköszönöm az italt, amit nekem szánt. Igazán figyelmes tőle, hogy hozott, és észrevette, hogy poharam üres. - Be kell vallanom, meglep, hogy itt látlak titeket, de kellemesen. Úgy hittem nem vagytok azok, akik ilyen bálokra járnak, ám nagyon örülök a jelenléteteknek. Tudom, hogy a körítés igen feltűnősködő, de a cél nemes. És remekül néztek ki! - csalok hozzá egy kis bókot is a végén.
Ahogy a licit megkezdődik, és társaim is visszaérnek Clairon kérdésére finoman nemet intek a fejemmel. Sejtheti, hogy számomra ez az esemény túl hangos, túl amerikai, túl feltűnősködő, bár nem ítélek el senkit, aki részt vesz benne. Persze nem állom meg, hogy ne kuncogjak egy kicsit Ellael és Myärn versengésén. Szórakoztat, amikor az angyal ilyen színpadiasan viselkedik. Licit közben tűnik fel a lopva rám sandító szempár Jeremy személyében, és nem tudom feltétlenül mire vélni, így mikor tekintetünk találkozik, az ő arcára kiülő zavart egy finom, kellemes, csak neki célzott mosollyal igyekszem csillapítani. A szív ügyei számomra kifürkészhetetlen dolgok, főleg, ha magamról van szó, így még csak eszembe sem jut, hogy esetleg vonzódna hozzám. Lehet az akciómmal csak rontom szegény srác helyzetét. Nem ez volt a cél, esküszöm. Ellael szavaira jelentkezem.
- Nem vagyok az a hölgy, aki nemet tudna mondani egy ilyen felkérésre, Kedvesem. - szavaimból süt a jókedvű viccelődés, a rejtetlen színészkedés, és fel is állok, hogy kezemet az angyal felé nyújtsam. Úgy tűnik, most én jövök a táncolók sorában, de ez egy cseppet sem zavar, még a különleges ruhaszabás sem rémít meg. Az összhang köztünk úgyis remek, nem mi leszünk azok, akik felbuknak a tánctéren, történjen bármi. - Így ha megbocsájtanak. - teszem még hozzá a többieknek, és finoman meghajlok feléjük, hogy utána táncba induljak az angyallal. Talán a következő Jeremy lesz, ha összeszedi a bátorságát, és felkér.

Met Gála

- A fiatalság titka, hiszen látod, milyen jól tartom magam! - Vigyorgok Eldorienre a lelkesedésem említésekor lazán elengedve a fülem mellett hangja élességét. Értem én, na, de nem kell ilyen hervasztónak lenni mindig! Ezek a közös fotók sem kerülnek nem létező íróasztalom nem létező képkeretébe. Kár.
- Meg se szólaltam! - Suttogom a kemény pillantást látva. Jóhogy kiszúrtam én is Clariont, ilyen csinosan azt hiszem még sosem láttam, s kikérem magamnak, hogy megjegyzést tennék! Jó, sose Clarionra tettem eddig sem, hanem leginkább Eldoriennek duruzsoltam randi- és egyéb csajozási tanácsokat, pikáns megjegyzéseket, s valószínűleg ezért is kapom most a kemény pillantásokat tőle. Meg hogy ne kérdezzek, mert azok néha jobban célba találnak, mint a pikáns megszólalásaim. Egye fene, egyszer lehet Eldoriennek is jó estéje, de még nem engedhetem el őt, még tart a kötelező hivatalos rész, például a rövid csevej a házigazdával. Tudtam előre, hogy ebben Eldorienre nem számíthatok. Közben addig is miért ne kínozzam picit a kis Clariont? Sejtem, hogy ide-ide pillog ő is, na nem feltűnően, úgyhogy kecsesen Eldorienbe karolok és közelebb lépek hozzá egy hangyányit, mintegy természetesen. Ó, ismerem én is a pletykákat kettőnkről, s néha el tud képeszteni egyesek fantáziája, pedig az enyém is elég élénk.
- Ön igazán bőkezű, Ms. Hamilton, s nagyon szép gesztus, hogy a műkincseket nem otthon hagyja porosodni, hanem mindannyiunk gyönyörűségére itt kiállíttatja. - Mosolygok őszintén, hiszen magam is nagy művészetpártoló vagyok, habár sokszor én a másik oldaláról fogom meg az egészet, azaz én a modellje vagyok s voltam a képeknek.
- Persze, csak tessék! - Köszönünk el Kitanától, s nem tartjuk fel tovább fontos teendőiben.
- Te tudtad, hogy árverés is lesz? - Meglepetten fordulok Eldorien felé, de kíváncsian pillogok a tárgyak felé, mik kerülnek licit alá. A legtöbbje nem hoz lázba, egy diadémra csak azért licitálok, mert amúgy tök jól néz ki, s szerintem jól állna nekem. Hamar ki fogom találni, hol viselhetném majd. Remélhetőleg az én fejem a nyakamon is fog maradni. Egy másikra, egy karperecre viszont felcsillannak a szemeim.
- Nem hiszek a szememnek, az a nagyié! - Mosolyodom el, s naná, hogy hamar beszállok a licitbe Kleopátra karperecéért. Kifejezetten élvezem is ezt a licitet, Ellaelben nem lehet csalódni ilyen téren, s hol a többiek s magunk derülésére apró tétekben licitálunk, hol nagy léptékekkel teszünk a másik ajánlatára, míg végül az enyém lesz a karperec.
- Már harmadjára veszem meg... Azt hiszem a jövő heti fotózáson majd ezt viselem, hogy nőjön az értéke. - Mesélem Eldoriennek, aki tudja, hogy most is túl fogok adni a családi ereklyén, ugyancsak jótékonysági okokból.
- Te kis hamis, pedig messze még a szülinapom... - Nem bírom ki, hogy vigyorogva oda ne suttogjak Eldoriennek, mikor ő licitál a kis kastélyra. Tudom ám, hogy nem nekem lesz. Aztán megtapsolom a másik, meglepi kastély nyertesét, majd Eldorienhez fordulok ismét.
- Most jön az a rész, hogy elnézést kérve kimegyek megigazgatni a sminkemet, te meg addig mintegy véletlenül őfelé sodródsz, beszélgettek, esetleg felkéred egy táncra... vagy ebben az évtizedben sem fog történni semmi? Már a felénél járunk, csak szólok. - Persze diszkréten intézem a szavaimat, más nem hallhatja a közelünkben, s benne van az a stílus, amiért az est elején a kemény pillantást kaptam... de úgy is tudja Eldorien, hogy minden idegesítésem mögött nem akarok én neki rosszat. Ha legalább egyikünk szíve képes dobbanni...

MET Gála

Az ilyesfajta események valahogy mindig is kettős érzést váltottak ki belőlem, elvégre egyrészt ki nem állhatom őket a hatalomfitogtatás és a színlelt kedveskedés miatt, másrészt pedig örülök annak, hogy próbálunk a gyermekekért valamit tenni. Na persze egy ilyen eseményre a legjobb a szíved hölgyével eljönni, de sajnálatosan néha megesik, hogy bár ez a szíved legfőbb vágya, még sincs rá esély. Pedig gondolkodás nélkül megválnék akár még a szárnyaimtól is, ha egyetlen estére újra a karomba tarthatnám őt.
Ehelyett ma este két igazán csinos modellhölgy lesz az, aki a karomba kapaszkodva besétál azon a bizonyos vörös szőnyegen, na persze csak azután, hogy végre kisegítettem őket a nem kicsit hivalkodó hófehér limuzinból. Ha valaki megkérdezné, hogy miért éppen egy újgazdag és felelőtlen kölyök álcáját vettem fel, nos, nem biztos hogy tudnék rá elfogadható választ adni, egészen egyszerűen ezt tűnt akkor megfelelőnek.
Ma már persze tudom, hogy ez az „egészségesnél” több feltűnést hoz a házam tájára, de pár évet még kibírok ebben a testben, aztán utána jön a szerencsétlen autóbaleset majd, amelyben Aeneas szörnyű halált fog halni, de persze csak azután, hogy biztonságban kimentettem a pénzemet egy kajmán szigeteken lévő bankba.
Amint belépünk a múzeumon belülre és a fotósok látóteréből kikerülünk, a lányok balra, én pedig jobbra indulok el, ezzel remélvén, hogy az este többi részében nem kell velük feleslegesen időt tölteném. Hiába hogy szépek meg minden, de egészen egyszerűen nincsen hozzájuk türelmem. Hamarosan megkezdődik azonban a nyitóbeszéd, amit a házigazdánk mond el természetesen, részletezvén ismét, hogy milyen nemes célból is jöttünk ma este el, hát, tényleg remélem, hogy segíthetünk majd a gyermekeken.
Közben meglátom Clariont is, akinek nem vagyok rest inteni, sőt még is visszaint. Először megfordul a fejemben, hogy odamenjek hozzá, de mivel látom hogy társaságban van, így inkább maradok a háttérben továbbra is.
Nem sokkal ezután megkezdődik az árverés is, ahol drágábbnál drágább dolgokat akarnak rásózni az itt megjelent gazdag emberkékre, de az igazat megvallva eléggé hidegen hagy, míg nem egy számomra igazán ismerős nyaklánc nem bukkan fel a palettán. Ezer közül is felismerném, a Miamar elleni háborúba vonulás előestéjén adtam kedvesemnek, aki magával vitte a kanadai határvonalhoz is, azonban amikor hazahozták a testét az ékszer már nem volt a nyakában.
Rögvest az jut eszembe, hogy ez talán egy nyom lesz, amivel végre rábukkanhatok a gyilkosára, így amint a licit elkezdődik, én pedig egy jó magas összeggel kezdtem el az egészet, amiből kiderülhet, hogy nem sajnálom rá a pénzt, és hajlandó vagyok folytatni a licitálást akár egész este is.
Végül megnyerem, mert senkinek nincs kedve most licitversenyt tartani, de ezután már nem igen figyelek az eseményre, így a tündét se veszem észre, akivel nemrég együtt harcoltunk, hanem csak a terem egyik sarkába húzódva elmélyülten gondolkozok és várom azt, hogy átadják a nyakéket.

Met gála

Tánc

*Rendesen vigyáznom kell, hogy a belépőnk ne forduljon kínos helyzetbe, nem könnyű két csodás nő tökéletes összhangban viselt, számomra csak csapdákat rejtő ruhája között tipegni. Azért megoldom és büszke vagyok magamra, persze gondolatban megengedem magamnak a megkönnyebbült sóhajtást, amiről senkinek nincs tudomása. ahogy Caryethel már alaposan kiveséztük a témát a meccsen, meg kell tartanunk a magabiztosság álcáját, és ehhez hozzátartozik az is, hogy könnyű tánclépésekkel vezessem a kíséretemben lévő hölgyeket az asztalhoz ami számunkra van fenntartva. A bókjaim nem üres frázisok, valóban gyönyörűek, holnap pedig gazdagabb leszek egy újabb címlap sztorival. Hendiala viszonzását egy mosollyal fogadom pedig legszívesebben a karjaimba zárnám és megcsókolnám érte, akkor is ha nem gondolja komolyan. Ehelyett csak a törékeny kacsóra osztok ki köszönetet. Körülnézve már tudom, hogy az itt megjelent mitikus többségnek ez a bál csak púp a hátán, de rendkívül jól titkolják, nem is vártam mást, Kitana megérdemel minden elismerést, amiért ilyen tökéletesen megszervezett mindent. Egy káoszsárkánytól nem kis teljesítmény.
Clarion kísérőjéről való érdeklődésemre megkapom a választ, sok mindenen rajta tartom a szemeimet, de néha kimaradnak dolgok. Most már ezt is tudom. *
-Helyes, vigyázzon is rá.
*A vigyázásról juthat eszébe Kononak a biztonság, valóban túl sok mitikus lény gyűlt ma itt össze, az embereknek fogalmuk sincs minderről, viszont a háttérben zajló, sejthető mozgolódás ami ellenünk szól, aggodalomra adhat okot. nekem egyelőre nincsenek ilyen irányú félelmeim. Főleg amikor megpillantom Eldorient, a fürkésző tekintetét. Már ismerem ezt a nézést, egy félmosolyra sarkall.*
-Én nem aggódom, Mr. Trammel minden bizonnyal ma is túlteljesítette a tervet.
*Hendiala meglepően csöndes, máskor csacsog mint egy kismadár, úgy tűnik feszélyezi a nagy rongyrázás, de talán később egy tánccal feledtetni tudom vele, addig is kénytelen vagyok elviselni a csipkelődő megjegyzéseket melyekre széles, jókedvű mosoly a válaszom.*
-Óhó, eddig nem panaszkodtál. Még palacsintát is rendeltem neked. Barackosat. Ezért elvárom, hogy szót fogadj.
*Bezsebelem a válaszokat melyek minden bizonnyal hasonlóan könnyedén pikírtek lesznek mint az eddigiek, de már a táncon gondolkodom. Én értem Kono válaszát, köszönettel biccentek felé és remélem, hogy nem azért zavart el minket olyan kedvesen mert sejt valamit. A kezemet nyújtom Hendiala kezéért és már kísérem is a táncparkett felé, Clarion épp akkor ér oda hozzánk, szívélyesen üdvözlöm őt, ám sajnálatos módon a kísérőjét nem tudom alaposabban megnézni, mert minden bizonnyal elküldte őt valahova, hogy lovagot játsszon. Hendiala szavaira majdnem megtorpanok mikor Konoról beszél.*
-Miért, hogy néz rám a kedves doktornéni?
*Átölelem a derekát, megfogom a kezét és vezetem a zene ütemére, kíváncsian nézek a szemeibe és várom a választ. Remélhetőleg nem tette magáévá az újságírók legszebb gyöngyszemeit melyek már az esküvői harangokat zúgatták legutóbb egy igénytelen magazinban. Hendiala tudhatná, hogy Kono a barátom, olyan barát amilyen nincs mindenkinek és ha ember lennék elmennék egy templomba és összetenném a kezeimet hálából amiért a magaménak tudhatom a bizalmát és a barátságát. Pont Hendiala hinné ezt? Bár ha jobban belegondolok talán nem is lenne ez olyan rossz, lemosná rólam a legapróbb gyanút is mely hozzáköt.
A tánc után visszavezetem Hendialát az asztalunkhoz, mire az árverés elkezdődik, már kényelmesen ülünk a kellemes társaságban. Most már Clarion kísérője is csatlakozott, megejtem a bemutatkozást, erősen és határozottan szorítom meg a kezét, fürkésző tekintetem annak szól ahogyan ő nézeget Kono irányába. Tényleg ilyen egyértelmű lennék én is? Szinte süt a fickóról, hogy oda van a jégelementálért, de nem világosíthatom fel Hendialát minderről anélkül, hogy a többiek ne hallanák. A licitálás viszonylag simán zajlik, szinte alig találok vetélytársra, kivéve egy csodás karperecet amit hosszas és kissé mókás párbaj után sem tudok megszerezni magamnak. Felállok, Myärn felé fordulok a védelem második körében álló ótündéhez és a szívemre tett kezemmel hajolok meg, majd mosolyogva megtapsolom. Szép kis csata volt, igazán élveztem, a licitálás valójában egy újabb adakozás a részemről, noha bizonyos ékszereket, illetve a kimonót ajándékba szántam, nagyrészükre nincs szükségem. Ha megnyerem a licitálást, elküldtem volna a tündének a karperecet legmélyebb tiszteletem jeléül, erről a gesztusról azonban lemaradt a győztesek örömével. Az este remekül telt eddig, ám elég egy pillantás Kitana felé és tudom, valami nem úgy sült el ahogy tervezte, csak remélem, hogy nem annyira kellemetlen, hogy kitörjön belőle a valódi személyisége.*
-Nos hölgyeim, még egy tánc a vacsora előtt?

Puccparádé

Oh, még mindig nem vagyok biztos benne, hogy itt a helyem, sőt... lehet hogy le kéne lécelnem. Úgy volt, hogy a főnök is jön, erre sehol. Lassan kezdődik a hacacáré, én pedig egyedül fogom végigdekkolni ezt az egészet, amihez őszintén szólva semmi kedvem sincsen. Nem vagyok ide való. Túl sok a gazdag és magas rangú ember, én pedig nem vagyok több, mint egy beosztott, egy magánnyomozó, akinek még csak vastag csekk könyve sincsen. Az a kis összeg, amit adományoztam jó eséllyel a többiekéhez képest szinte elhanyagolható. A beszéd alatt is főként a közben megszerzett pezsgőmmel foglalkozom. Nem nagyon fülelek a programra, hiszen táncolni nem fogok... egyetlen célom van, még hozzá, mivel tudom a vendéglistát - éljen a munkaköröm! - visszaadok valamit egy talán az átlagnál egy fokkal kevesebb idegennek, hiszen nem ismerem jól a fickót, de lássuk be megmentette az életemet, még ha nagy is volt az arca, azt mutatva, hogy amúgy ő itt az ász és persze egyedül is megoldotta volna, ha nem vagyok ott, hogy figyelmet eltereljek és nem fárasztom le az angyalunkat. Egyelőre viszont nem ezzel kezdek, a végén még úgy érezné, hogy valami miatt esetleg teperek ez ügyben, pedig én aztán soha! Egyszerűen csak biccentek egyet távolról Talusnak, hiszen hasonlóképp egyedül ácsorog, mint én. Még a poharamat is megemelem felé, csak aztán nézek tovább, hogy felmérjem kik vannak itt, és persze a bejáratot szuggeráljam, hátha valaki késve érkezik...
- Szia! Komolyan... hol voltál? Azt hittem vihetem végig ezt az egészet egyedül! - kis morgás, ennyi belefér, ha már azt kellett hinnem, hogy egyedül hagy ezzel az egész rémes helyzettel együtt. Nyafoghatok néha én is. Kicsíptem magam, amihez nem füllött a fogam. Szoknyát vettem fel, ami végképp nem az én stílusom és erre... képes volt késni! - Más nem volt, az is unalmas és... lesz majd valami licit... gondolom állati drága vackokra. - mintha már láttam volna az előtérben sürgölődni másokat, mintha lettek volna ékszerek is. De komolyan... soha sem értettem, hogy minek ilyesmire ekkora pénzeket kiadni, teljességgel irreális. Végül csak sóhajtok egyet és mosolyt varázsolok az arcomra.
- Na jó... ez egyszer elnézem, de már megijedtem, hogy egyedül kell csinálnom. Amúgy... itt van ő is, az inges pasas. - vagy hát angyal, de itt ezt nem mondhatom ki nyíltan. Az állammal intek csak az ácsorgó Talus irányába. Futólag meséltem az akcióról már a főnöknek. Nem részletesen, de azért a lényegi részeket említve, a harcról, amivel eljutottam Sidney-be és ahol majdnem sikerült szétkapnia engem egy angyalnak, akit végül a szemben álló úriember szedett le és akinek visszahoztam most az ingét, amivel csillapította a vérzést, mikor épp szét akartam csúszni... Na igen, azt hiszem még Llyrl is észrevehette, hogy jó hosszú ideje az első olyan férfiemberről van szó, akiről fogjuk rá, hogy elismerően is beszéltem, bár azért az ő egoját is megpedzegettem rendesen, mert abból sem volt hiány, meg persze a meztelen felsőtestből sem, miután az ingét azt nekem adta vérzéscsillapításra.
- Na és veszel valami izét? - lassan biztosan megkezdődik a licit, bár engem nem érdekel. Nincs ilyen sok pénzem, no meg nem szeretem az ilyen felvágós dolgokat sem. Csak ott sikerül megállnom még ivás közben is, amikor a fenemód állati jó motor és amikor a motor GP belépő kerül elő. Oh, ha lenne spórolt pénzem és nem arra kéne költeni, hogy kipofozzam az irodámnál beszakadt tetőt az utóbbi hetek esőzései miatt... De arra kell, marad a saját kis motorom, az is nagyon jó darab, én magam szoktam időnként kipofozni és csinosítani. Fekete, egyedi festéssel, és a legnagyobb bánatom, hogy ma kénytelen voltam otthon hagyni, de ebben a ruhában sajnos nem volt más választásom.

Tárgy: Re: Metropolitan Művészeti Múzeum

» Természettudományi Múzeum
» Börtön-múzeum
» Egyiptomi múzeum
» Louvre múzeum
» Abdín-palota és múzeum