Tágas, mégis kicsinynek ható ingatlan a kertváros szívében, a gazdag és még gazdagabb milliomosok és milliárdosok számára fenntartott, biztonságos és jól őrzött lakóterületen. A ház maga vizuálisan aprónak tűnik, a kertjében tömérdek a zöld, rejtőzködésre alkalmas bokor, cserje, fácska. Ágaik és leveleik között nem tenyészik élet, lézeres mozgásérzékelők láthatatlan fényei szövik keresztül az udvar minden szögletét, de a kapu melletti bódéban nem mindig ül testőr, hogy ezeket figyelje, így a biztonsági rendszer házon belülre is jelent, valamint automatizált villanykerítésként működik az egész kert, bokrok és fák, a kis kőszökőkút és a járdák. Kábelek rejtőznek mindenhol, hogy megfelelő impulzusokkal távol tartsák a nem kívánatos betolakodókat, legyen az ember, kutya, macska, madár, földigiliszta, egér vagy valami egészen más.
Belülről az ingatlant teljesen átalakították, a szerény külső igazán luxusbelsőt rejt. Tágas terek, kényelmes bútorok jellemzőek, bár a tünde aktív életmódja miatt viszonylag kevés időt tölt itt, így a személyes tárgyak hömpölygő túlsúlya sem jellemző. A színvilág egyszerű, már-már primitív, unalmas és posztmodern, ám kifejezetten szembarát egy ótünde számára, fekete, fehér, krémszín és pasztelbarnák, szürkék jellemzőek. Tükröződő felületek és belső üvegezések egészítik ki a neorémálmot. A szép falak több centi acélt rejtenek magukba, a ház néhány helyisége pánikszoba-szerű atombiztos bunkerré hermetikusan elzárható.
A házba nagyon keveseknek van bejárása, nem maffiafőhadiszállás. Kiterjedt és mély pincéje rácsatlakozik a moszkvai csatornahálózatra, alagútrendszerre, ismerve a megfelelő utakat akár a metróhálózathoz is el lehet jutni innen.
A hozzászólást Yyl'asalyv összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 21 Jan. 2016 - 23:11-kor.
Okos ember, hm? Az előbbi minden szerénytelenséggel állítható, hogy adott, míg az utóbbi még legrosszabb rémálmaiban sem környékezte meg soha. Nem ember, az értékrendje pedig ennek megfelelően meglehetősen embertelen képet fest. Komoly problémák lennének kicsiny világukkal, ha feljebbvalója hangjára csak fegyverdörrenéssel tudna felelni, bár egynémely megaláztatásokért akár még indokolt is lehetne. Más a prioritási sorrend. Élvezi, amit csinál, ahogyan és akivel csinálja, jelenleg nincs oka felrúgni ezt, bár... nem áll szándékában meghalni. Drámahősre azért nem sikerült sokkolni a mélység szentségtelen fiát. Van valami egészen megkapó abban, amikor egy jelentős hatalommal bíró lény sérült vadként mossa fel saját vérével a szobát. Jól áll a padlónak, a fekete-fehér dominanciának a házban és tökéletesen jól áll a fantáziájának is. Felébreszti a vadászösztönt. Ha valami, hát ez valóban állati érzékelést kölcsönöz a pikkelyesnek, végtére is... valljuk be őszintén, sosem lesz ember. Akkor sem, ha egy óvatlan pillanatban percéletűre sokkolják. Nevelhető? Nyilván. Még a kígyó is táncoltatható, ha elég jól bukik valaki a furulyára. Nem direkt fenyegető. Egészen pontosan pedig nem a tudatosság vezérli, amikor negatív erőként hat a lefolyó éhes szörnyét saját vérével etető természetfölöttire, egyszerűen csupán vannak dolgok, vonások, természeti berögzülések, amik kiirthatatlanok. Megnyilvánulnak árulkodó mozdulatokban, ösztönös reakciókban, a léleklenyomat finom kis szálai között. Van oka tartani tőle a tündének? Nyilvánvalóan. Mindenkinek van oka rá, aki kígyót melenget a keblén, hát még ha az ráadásul méregsárkány is. Úri luxus. Hosszan farkasszemet néz saját szükségtelenségével. Az állítás egyértelmű hazugság, ám a felesleges megkérdőjelezés nem épp a hosszú élet titka. Yyl képes felismerni a saját hibáit, ellenben ha felrója neki, még a végén tényleg megkísérli letépni a fejét. Nem kielégítő életpálya. - Reméltem, hogy ezt mondod. - Elvégre ezért van, nem igaz? "Nem igényeljük tovább a szolgálatait." Halványan rémlik, hogy egyszer mondtak neki ilyet. Valahol messze, nagyon-nagyon régen... Lenyúzza magáról a felső, fekete, hazug bőrréteget, mielőtt leguggolna hozzá, az anyag sötéten hajlik hátra derékból, a ruha ujja szomorúan kotorászik az üvegcserepek között. - Óh? - Félrebiccenti az állát. Immár puszta kézzel érinti meg a hím állát, a simítás elég gyengéd ahhoz, hogy törődő legyen. - Azt kívánod, hogy adakozó legyek? Eddig abban a hitben voltam, hogy... elvenni szeretsz. - Finom, illetlen kis mosolya inkább érzékelhető a hangjából, semmint hogy láttatni is engedje a szemérmes sötétség. Tenyere felcsúszik a férfi arcán, aztán a nedvesre dörgölt homlokra. A testhőmérsékletet ellenőrzi, de mintha többet és tovább érintene a szükségesnél. A sebek tapintása már sokkal kellemetlenebb érzés. - Az alkohol felerősíti a hatást, de gyorsabban regenerálsz, semmint hogy legyen ideje a lázgörcsnek, vagy sokkos reakciónak kialakulni. - A hangja visszazökken a maga kíméletlen tónusába, a betegei annak idején imádhatták. Nem finomkodik az injekcióval sem, bár legyünk őszinték, ilyen sérülések mellett és az izmok duzzadtságát figyelembe véve konkrétan lehetetlen további fájdalom nélkül beadni bármit is. A villogó szemek mondhatni hatástalanok rá jelen szituációban, pontosan ugyanúgy nyúl hozzá, tekintve hogy az ótünde nem lép fel ténylegesen ellene. - Hajolj előre. - Elorozza a zuhanyrózsát és ha tetszik, ha nem tetszik, langyos vízzel lefürdeti a hímet, különös tekintettel a hajába tapadt földre. Nem fogja mocskosan ellátni, ha már egyszer úgyis kádba mászott a házifőszörny. Csak ezek után hagyja magába karolni a vérlényt, fél kézzel a vállára csúszó karra fog, a másikkal az oldalát tartja meg sérüléseket kerülve. Ügyes mozdulattal segíti át az üvegcserépakadályon anélkül, hogy a másiknak valóban le kellene lépnie, egyúttal megtarthatja a méltóságát is. Jó a sárkány a háznál. - "Féleség"? - Visszhangozza a szót, aminek nyilvánvaló jelentősége van az egyenletben. Mi, ha nem az? Mi az, ami sárkány és mégsem az? Egészen megélénkül a tekintete a lehetőségekre. - Pár perc. - Mire a hím leseggel a szekrényre, gyakorlatilag el is kezdi kifejteni hatását a szer. Érzékeket tompító zsibongás a combokban, enyhe kábaság keveredik a felgyorsuló szívveréssel, a test belülről megfeszíti magát, ahogy rákényszerítik a gyorsabb, természetes öntisztító és gyógyító folyamatokra. A sejtek belül panaszosan sírnak a kíméletlen rabszolgamunkától. - Felkapcsolom a villanyt. - Elég szánalmas, hogy nem lát a sötétben, de ez van. Még ő sem képes csodákra. Ezúttal valószínűleg akkor is fényt ereszt a fürdőbe, ha a tünde idegbajt kap, ellenben van benne annyi, hogy ne reflektorfílinget kölcsönözzön a helynek. A kialakításnak hála elég némi tompa hangulatfény oldalról és már képes elvégezni a dolgát. Törölközőt tesz a férfi nyakába, egyet pedig a saját vállára. - Nem javaslom, hogy ma kimozdulj innen. Komoly belső sérüléseid vannak, kell minimum 24 óra, amíg kitisztítja magát a szervezeted. - Leguggol a szekrényhez és a hím lábai közül szedi elő az orvosi felszerelést. Nem kifejezett műtőscucc, viszont sokkal összetettebb, mint egy egyszerű elsősegélydoboz. Felpillant rá. - Küldj engem, magammal viszem a Falkát és eltakarítjuk. - Ó, a Falka. Alacsony rendű, tizedik kör lényeinek általa nevelt triumvirátusa, akiknek hűsége azon alapszik, hogy indokolatlanul közel tanyázhatnak a tűzhöz és jól megfizetik őket. - Nem indokolt, hogy te végezd a piszkosmunkát. - Ollót vesz elő, levágja az amúgy is menthetetlen nadrág maradék cafatjaitat a sérült testről, aztán tüzetesebben is megvizsgálja a sebeket. Összeszűkült szemmel nyomkodja ki a felszíni gennyet, aztán felszárítja a nedvességet a másik altestén, mielőtt fertőtlenítené. A súlyosabb sérülésektől halad a könnyebbekig, bár a varrásnál már csak az előbbieket veszi számításba. - A zsaruk lekapcsolták egy újabb fegyverszállítmányukat. Vukov bandája több kenőpénzt akar, mert a főkapitány újult erővel próbálja felszámolni a korrupciót a szervezeten belül. Miroslav pánikol és szokás szerint magával rántja a báttyát is. - Nyugodt, precíz, hatékony mozdulatokkal varrja végig a comb sebeit, csupán a gennyedző sérüléshez nem nyúl. Annak egyelőre jobb, ha szellőzik és van útja kijutni a mocsoknak. - Átmeneti időszak. A kapitány túl fiatal, még lelkes, nem érti a belső folyamatok működését. Pár hónap és letörik a szárnyait, addig megváltozott útvonalakon szállítunk. Ma este van velük egy találkozóm, de lehet tanácsosabb lenne holnapra halasztani. - Mordekai ügyesen multifunkcionál és gyorsan is dolgozik. Erős öltésekkel húzza össze a sebeket, végigkeni egy kellemetlen illatú, vörös fertőtlenítővel őket, aztán gézzel és fáslival köti át mindet. - Majdnem átharapta a combartériát. - Tájékoztat helytelenítően, tenyere ráfut az alhasi sérülés érzékeny, kivörösödött szélére. - A combizomba mart sérülésekkel nem lesz gond, viszont ez aggaszt. Vérutánpótlásra és infúzióra lenne szükséged, különben pokoli lassan fogsz felgyógyulni. Kapsz rá egy laza kötést, hogy felitassa a vért és a gennyet, de óránként cserélni kell. - A sárkány szavaihoz hűen valóban bekötözi a sebet, a takarás jól szellőzik, ami egyúttal megalapozza, miért is kell olyan gyakran cserélni. A géz már most nedvesedik. Felemelkedik a hím előtt és a karját nyújtja érte. Szíve szerint elcipelné az ágyig, de a másik valószínűleg nem engedné. Elkíséri a szobába, majd később feltakarít. A közhiedelemmel ellentétben pedig a Yyl utáni takarításra nem bérel fel mást. Még csak véletlenül sem szeretné megengedni, hogy valaki neadjisten az ótünde véréhez jusson. Túl jól ismeri ennek veszélyeit.
Okos ember az, aki az ő hangja hallatán először a fegyverért nyúl, és igazából az is, aki nem. Mert vannak helyzetek, amiken nem segíthetnek a fegyverek, vagy legalábbis nagyon határozottan ezt igyekszenek elhitetni egyesek a világgal. Pedig a fegyverek könnyen pontot tehetnek a kérdéses helyzetekre, kételyekre, megnyitják a titkokat, és a többi és a többi, miközben maguk után vonzzák a megtorlást is. Valószínűleg éppen egy ilyen megtorlással mosták végig a padlót a tünde vérével, de a padlónak egészen jól áll. Bosszantó titok, hol volt és kivel, semmi nem indokolja a vér mennyiségét és a sérülés mértékét. Ilyen öldöklésből vétek kihagyni a káoszsárkányt. Vétek bizony. A férfi is tudja. - Egy arany ember vagy - nevet kásásan, fájdalmasan, elég hazugul, de mégis igazul. Hazugság a jókedv, de igaz a tartalom, a sárkány újra és újra sikeresen vizsgázik, igaz, az ő sikere a tünde sikere is. Nevelni valakit akkor érdekes, hogyha tétje is van a dolognak. Az állatok nem jelenthetnek kihívást, egy összetett, erőteljesebb elme kontrollálása igazán kielégíti a becsvágyát. Nem bánja az érzéketlenséget hozzá. Rólam sem állítható, hogy a józan realitás talaján mozogna kisugárzott és átérzett érzelmei terén, súlyos képmutatás lenne felhánytorgatni ezt a férfinek. És mi haszna is volna? Tökéletes minden porcikájában. Azt leszámítva, hogy egyszer már eltemette őt. A fejét odafordítja az érkezőnek, a kígyó mozgása minden szemmel rendelkező lény érzékein a veszély jeleit zongorázza végig, egy pillanatra visszatartja a lélegzetét, ahogy a másik a fürdőbe tekeredik, mintha neki is volna mitől félnie, megfeszíti a vállát. Megengesztelődik a cipzárnyelv hetyke fémkacsintása láttán. - Megvagyok, nem volt szükségem rád - merevvé válik a pillantása, amivel viszonozza a nézést, a pupillája kissé szűkül, az eddigi viszonyokhoz képest a sárkány alakja szinte fürdik a fényben. - De most már segíthetsz, ha már itt vagy. - Hát ez szánalmas. - Kurvára hagyjál békén. - De tényleg. A leghasznosabb... - Ne tömjénezd. - De baszd meg, segíthetett volna, és akkor nem lennél ilyen geci nyomorult. Szégyelled magad előtte, vagy mi?! - ... inna, de már nem megy, pedig inni az ilyen helyzetben életmentő volna. - Persze, de ha kérek, akkor már akár el is vehetek, az pedig elrontja az adakozás tisztaságát, szépségét - fintorog mérgesen. Filozófusra itta magát, és amúgy is elpuhult az alatt, amíg végigmászta a lakást, össze-vissza beszél. Ezen nevetnek a hangok a fejében. Fél kézzel megdörzsöli a homlokát, a kezén rózsaszín erekben folyik a véres víz, bár ott csak néhány karcolás gyógyul a bőrén, semmi súlyos. - Már ittam - hirtlen nem ismeri fel, hogy melyik az a keverék, kitámasztja a karját az öléből a porcelánperemre, hogy helyet adjon a sárkánynak a megvizsgáláshoz. Sebzett húsa megremeg a fogása alatt, duzzadt és gyulladt. A combját és az alhasát több helyen felharapta egy erőteljes állkapcsú, jókora jószág, centis sebek szabálytalan sokasága sorakozik rajta, a bőrét lehántolta róla, az izmait felsértette, még mindig nem tértek magukhoz, pedig órákkal ezelőtt történhetett az incidens. Az alhasába is belemélyedtek az agyarak, visszafogottan sziszeg a nyomásra, a hashártya megsérült, onnan a gennyes folyadék. Talán kidolgozza a regenerációja a belső sérüléseket. Nincs szennyvíz szaga, de némi föld és sár megtapadt szőkésbarna haján. Emberi álcájához valami örök makacsság miatt ragaszkodik. A sárkányt nem avatta be ebbe a részletbe, ezen a tájon pedig aránylag kevesen tudják róla, hogy valójában az az eredeti arca, amelyik nem az igazi. - Nhn... - felnyög, ahogy a folyadék befeszíti magát az amúgy is szűkössé lett combjába, az izmai közé, ellenségesen villogó kékes szemei fejletépést ígérnek, de kinyúló keze ahogy ráfog a férfi vállára inkább a stabilitást keresi. - Segíts fel - ráhagyatkozik, megtartatja magát fél kézzel levetkőzi szakadt kabátját, alatta a meleg garbó foszlányait, a nadrágjából tényleg nem sok maradt, egyedül a cipőjét hagyta tisztességgel a fürdőn kívül. A fogával oldalra ki a karóra bőrszíját a csuklóján, kipattintja a nyelve hegyével a fémpecket és nem ejti a koszos vízbe. - Egy földsárkány... féleség. Olyan száz éves lehet. Kívülálló. Befészkelte magát egy bányába, kifordították félig, úgyhogy lemészárolt egy rakás nyomorékot... már hatnia kéne? - hördül méltatlankodva, nem létezik olyan, hogy elég gyors fájdalomcsillapítás, ha egyszer uralni akarja a testét, de az nem egyszerű. Egy alacsony szekrényre helyezi a seggét. - Még ma visszamegyünk érte, ha szerencséje van, addigra megdöglik a vérveszteségtől, ha nincs, masnival a seggén átadom a védelemnek - kimerülten hátradől, a két kezével letámaszkodva húzza magát kényelmesebb helyzetbe, a sebei új lelkesedéssel szivárognak, sárkányszemnek kényére, kedvére. - Ha eleve magaddal vitted volna, ez az egész... - Kuss már. - Minden rendben volt itt? Dűlőre jutottál a Mikhaylovokkal? - Túl sokat dolgozok, nem is fogsz erre emlékezni. Teljesen kész vagy. - Kuss már.
Ritka, hogy úgy istenigazából meglepje valami. Nem ismeri pontosan az érzés, vagy inkább az érzés hiányának megalapozottságát, de valahogy elmaradnak pályafutásán az igazi ledöbbenések. Valószínűsíthetően a hosszú életből fakad. Emlékezés, vagy sem, kifejlődik egyfajta érzék arra, hogy már a legapróbb jelekből, a megszokott, rögzített környezet apró változásaiból előkarmolásszon az elme mélyének sötét bugyrából az az erőteljes, alattomosan kígyózó, sikamlós kis ösztön, mely időről-időre éles hangon sziszeg a túlélésért. Most egészen más tónusban törleszkedik a sárkányhím koponyájának falához. Még odakint kapcsolja fel a villanyt. A nyitott tereknek hála a fény körbemássza magát a beltéren. Épp elég ahhoz, hogy meghagyja a homályba burkolózó sarkait, de megfelelő látási viszonyokat biztosítson a feltérképezéshez. Látja a vérnyomokat. Szinte túl könnyű a megfelelő szögbe képzelni hozzá a magát vonszoló testet, lelketlen szemei előtt végigpereg a történések megfakult negatívja. Vonásai kiismerhetetlenné válnak, ahogy meghallja a hím hangját. Ez szükségtelenné teszi az aktatáskában tárolt lőfegyver elővételét... egészen megkapó, mennyien lebecsülik manapság egy jó pisztoly hatékonyságát. Képességek itt, képességek ott, könnyű elfelejteni, hogy egy megfelelő reflexből kiküldött golyó a legrövidebb út két ember és mitikus között is. Neki nincsenek ilyen problémái. Emberek elől rejtőzik, bűnözőkkel tárgyal, az emberi fegyverek kézre állnak, a teste harcra képzett. Ha a fegyver nem is kerül elő, az aktatáska még így is felnyílik, pár pillanatig motoz benne. - Nem áll szándékomban. - A hangja karcos bár, nem vésik bele magukat érzelmek, erősen semleges képet fest a fenyegetéssel szemben. Lehetne irritálható is, de éppúgy hozzá tartozik, mint a sárkányi forma. Megszokás. A mozgásában van valami ragadozói elegancia, ami jelen szerelésben erőteljesen megidézi valódi alakját. Köldök alá ér a cipzár nyelve, mire beér a fürdőbe és megtámasztja az ajtófélfát. - Nem értesítettél a visszatérésedről. - Kimért mozdulatokkal húzza le kezéről a kesztyűket, a lassú vetkőzés közben azonban pillantása megmarad a tünde kádnyelte, félhomályba burkolózó alakján. Ha a férfi legalább rácsipog, azonnali hatállyal visszatért volna, hogy a segítségére legyen. Bármit hajlandó volt megszakítani érte. - Segíthettem volna. - Becsületére legyen mondva, a szeme sem rebben, ahogy az üveg nagyot csattan a kövezeten és a szilánkok beborítják a padlót. Elrugaszkodik a bejárattól, a beszüremlő háttérfényben egészen ruganyos, kígyómozgású árnyéknak hat. - Tudod, hogy csak kérned kell. - A megfelelő körökben legalábbis, bár a hímre amúgy sem jellemző, hogy a saját reputációját rontaná akár a saját, akár titkára nem megfelelő megjelenésével adott szituációkban. A hálószobában viszont azzal szórakoztatja, amivel csak akarja. Odasétál hozzá, a bőrcsizma alatt ropogva sírnak fel az üvegcserepek. Megáll egy hosszan időző pillanatra a hím felett, a kezében megvillan egy tenyérnyi széles, ujjnyi vastag fémdobozka, ahogy felpattintja. Apró fecskendőt vesz elő, a tartály már töltve. - Beadok egy fájdalomcsillapító keveréket. - Leguggol a hím mellé, amíg kinyomja a légbuborékokat az injekcióból. - Nem fog kiütni. Ha megszárítkoztál, ellátom a sérüléseidet. - Amennyiben a férfi nem áll ellen, úgy szabad keze lecsúszik, finom kíméletlenséggel végigtapogatja a sérüléseket, majd combizomba adja be az oldatot. Jó kis kotyvalék. Általában ezt használja a saját sérülései esetén is azonnali csillapításra, a fertőzések elkerülésére, az adrenalin pedig tesz róla, hogy ne kómáljon be tőle a legrosszabb pillanatban. - Milyen sárkány volt? - Finom puhatolózás, még orvosi szempontokra fogható, de nem is forszíroz többet annál, mint amennyit a másik meg óhajt osztani vele. Rendkívül figyelmes. A fecskendő a fémdobozzal egyetemben érdemeinek elismerése nélkül hullik az üvegszilánkok közé.
Van valami misztikus az éji órákban a föld minden táján, a felszín alatt és felett, sőt, még kint a csillagűrnyi világban is, pedig ott soha nincs igazán éjszaka, a napok mindig sütnek és összefolynak a hajnalok, az alkonyok és a fényes nappalok. A légkörrel rendelkező földi üveggömb-világban azonban különösen érdekes lehet az éj, ami csendes és sötét, és eleve. Nem halott az az időszak sem, főleg nem oroszföldön, főleg nem Moszkvában. Elég csak megnézni a bűnözési statisztikában. Dolgoznak a többiek. - Jó érzés erre hazajönni? - Aham. - Komolyan, ez okoz neked jó érzést? - Most mi a bajod ezzel? - Nem látom a teremtő és cselekvő elme kéznyomát a nagy egészen. Nem nézted meg egyetlen e-mailedet sem, és nem tudod, hogy haladnak az Aral-tó fúrások. Mi a siker? - Hallod a rendőrszirénát? - ??? A te füleddel hallok. - Valószínűleg ez a rendőrakció azt jelenti, hogy valaki fizetni fog az enyéimnek. Ergo, ez a siker hangja. - A vérveszteség tesz ennyire primitívvé? A tünde elmosolyodott, miközben felkapaszkodott a ház alól, a mélységből, a személyes kódjával megnyugtatta a biztonsági rendszert, inkognitóban kikúszott a folyosóra. Széles vérnyom maradt mögötte, ahogy a nappaliba araszolt a könyökein, a sötétben sóhajtott, máris érezte a sejtjeit összehúzódni a felhasadt, véres húson, összemart csontokon. Kifejezetten feszélyező érzés, a lábai holt súlyként lógnak, ahogy a bárszékre kapaszkodik a minibárnál. Széles, vastag talpú pohárba tölti a vodkát, kiissza, aztán visszazárja az üveget és azt vissza magával fóka-módban a padlón. Méltóságának véres, nedves csiganyál-nyomait maga mögött hagyva a fürdőbe araszol, könnyedén begurul a süllyesztett kádba, a sötétben engedi magára a forró vizet, és engedi azt lecsorogni a lefolyón, amíg eresztenek a sebei. Nem volna higiénikus a saját vérében ázni, ugye? Mintha valami ilyesmit mondott volna a sárkány, és ő ért hozzá. - Apropó, miért nem hívtad fel? - Hadd örüljön a szabad estéjének. - Mert te ilyen figyelmes vagy. Kivel fogsz felmosatni magad után? - Vele, de úgyis felvesz majd valakit takarítani. - Mintha engednéd. - Mi ez a boszorkányüldözés? - Hallod? Lebuktááál. Nyitva hagyta az ajtókat maga mögött, így csak a bejárati állja útját a motor hangjának, a szigetelés kitart, de arra már nem vonatkozik, hogy a sárkány jöttének zaját is távol tartsa, noha még mielőtt meghallhatná, lecsapja a csapot, hogy ő hallja jobban azt, ahogy Mordekai megteszi az első lépéseket. A friss vér szaga édes, már-már gyöngyöző képzetet kelt az elmében, forrósága ugyan elhűlt már, de még meleg, a folyosón keresztbe-kasul ott a testnyom, ami végigvonszolta magát a könyökein, a kövön és a szőnyegen is hagyva bőségesen az érett ősi vérből, de hát, minden pótolható. Az előszobában ugyan nem járt, de a jól belátható tereknek hála nem marad rejtve a jelenlét. Ó a jelenlét, csodás valami. A tünde a kád peremére támasztva a fejét mélyen belélegzi azt. A sárkány közelségének puszta tudata égett, keserű, sűrű és pernyés szagot jelenthet, és hideget, földszerűt, keményet, jegeset. - Ha felkapcsolod a villanyt megöllek - hördüli, amikor meghallja az első megtorpanást, a megdöbbenés csalhatatlan jele, a dühé és a gyanakvásé, hogy valaki behatolt a biztosnak tudott helyre... nem-nem, a sárkány nem ennyire egyszerű, milyen is, milyen is... Hátrahajtott fejjel kortyol a fájdalomcsillapító vodkából, de a fogának koccanó üveg kicsúszik a kezéből, a padlóra csattan, apróra törik, undok szilánkcserép szőnyeggel kárpitozva újra a fürdőt. - ... az anyád picsája - vicsorít a padlón szétterült vodkára, fájdalmasan úgy látva, hogy a lefolyó egy masszív alkoholista szomjúságával szívja magába a szeszt, amit neki kellett volna... - Annyira szánalmas vagy. - És kinek a hibája?! - Milyen jó látni, már egészen elfelejtettem, milyen csinos vagy ebben a göncben, gyakrabban felvehetnéd - sziszegi csendesen. A látszat ellenére komoly fájdalmakkal küzd, bár már szinte nem is véreznek összemart combjai és csípője. Valami másik sárkánnyal partizott, kétség kívül, de nem sírja vissza, az biztos.
Kevés dolog van a halandó világban, ami megüti az ingerküszöbét, de a múlhatatlan kreativitás történetesen ezek közé tartozik. Egészen lenyűgözőnek tartja például, hogy rendelkezésre álló, satnya kis életvonaluk mellett volt idejük feltalálni az unalom fogalmát. Rejtély. Számos pszichológiai tanulmányt olvasott már róla, de valahogy képtelennek érzi magát reprodukálni önmagában a népbetegséget. Nem vádolható hiperaktivitással, de valahogy nem tud visszaemlékezni olyan pillanatra, amikor egyszerűen csak nem volt mit tennie. Túl sokat gondolkodik. Túl sokat dolgozik. Túl sokat tanul, alszik, szexel, kutakodik, ír... kívülről nyilván így tűnne, ha bármely percéletű behatóbban is tanulmányozni próbálná életmódját, de hogyan is fogalmazzon... az emberekben általánosságban nincs erőteljes életösztön. Szükségeltetik hozzá a megfelelő katalizátorral való összetalálkozás, melytől felébrednek az ősemberi berögzülések. Szeret katalizátor lenni. Távol tartja a hülyéket. Mint egy jó spam-szűrő. Talán nem kellene így gondolkodnia, de a fél éjszakát motoron ülve töltötte, ez pedig lepucolta elméjét a gyakorlatias kategóriáktól és megtartja annak, ami: felsőbbrendű, jogosan ítélkező létformának. Lényegesen jobban eltávolodott volna a halandóságtól, ha lehetősége van repülni, ám ez az utóbbi időben valahogy lehetetlennek tetszik. A szükség megvan, a hely és az idő várat magára. Nem újdonság, a motor viszont félmegoldásnak megteszi. A fekete Fazer már nem újdonság az őrség számára, ahogy a késői időpont sem ad okot pánikra és zűrzavarra. Hagyja magát azonosítani, megvárja amíg utat nyitnak neki, egyúttal el is bocsájtja őket. Igazán nincs szükség a jelenlétükre, ha itt van, nem igaz? Az udvaron parkol le, ruganyos mozdulattal csusszan le a sanda, sötét fénnyel illegő sportmotorról, szinte kelletlenül adja vissza a rejtett aktatáskát, mielőtt eresztené állig pikkelyezett, fekete bőr motorosszerelésbe burkolt gazdáját. Azt ugyan nem tudja, minek hagyja megint magára, lévén úgyis csak... egyedül lesz? Egészen biztos benne, hogy mehettek volna még néhány kört, a főnök főnökén kívül ugyanis igen ritkán téved ide bárki más, ő azonban házon kívül van. Elutazott. Megint. Nélküle. Alapvetően nem lenne ezzel semmi probléma, elvégre a káoszlény továbbra is a helyettese, ám ez nem jelenti azt, hogy tetszik, ha titkolózik előtte. Márpedig pontosan ezt csinálja. Mégis mivel szolgálta meg? Vagy mivel nem szolgálta meg a bizalmat? Mordekai sosem volt egy hülyegyerek. A naivitás sem különösebben jellemző rá, amiből egyenesen következik, hogy ha Yyl titkolózik, akkor annak nyomós oka van. Nyilvánvalóan volt arra is, hogy lepucolta a fejét. Még csak nem is az érdekli, hogy miért. Sokkal inkább, hogy... mit tervez egészen pontosan. Vajon dühös lenne, ha tudná, mi mindent felejtett el? Valószínűleg. Van benne némi bosszúálló hajlam. Őszintén szólva, egyelőre nem áll érdekében különösebben, hogy visszaemlékezzen önmagára, tönkretéve aktuális státuszát, céljait, érdeklődéseit. A saját szórakozását. Túlságosan is leköti figyelmét ahhoz a vérlény, hogy tenni akarjon ellene egyáltalán. A hűsége abból fakad, hogy pokolian érdekli... vajon az ilyesfajta berögzüléseket is árammal vezette bele a vérengző dögje? Hmmmmh. A bukósisakot már a házban veszi le a fejéről. A haja kócos, pillantása a szokottnál hűvösebb, viszont a vonásai egészen kisimultak. Néha jót tesz egy kis távollét. A sisak halkan koppan az asztalon, nem törődik azzal, hogy eltegye szem elől. Lezuhanyzik, alszik pár órát, átöltözik és visszatér a központba a Mikhaylov fivérekkel tartandó találkozóhoz. Túl sokat stresszelnek. Mennyi-mennyi aggodalom, mennyi nyugtalanság. Káosz és zűrzavar. Az embernek hazudott sárkány mosolyának pogány alhangjaként szisszen fel a bőrfelső cipzárja.
A hozzászólást Mordekai összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 21 Jan. 2016 - 23:08-kor.
Tágas, mégis kicsinynek ható ingatlan a kertváros szívében, a gazdag és még gazdagabb milliomosok és milliárdosok számára fenntartott, biztonságos és jól őrzött lakóterületen. A ház maga vizuálisan aprónak tűnik, a kertjében tömérdek a zöld, rejtőzködésre alkalmas bokor, cserje, fácska. Ágaik és leveleik között nem tenyészik élet, lézeres mozgásérzékelők láthatatlan fényei szövik keresztül az udvar minden szögletét, de a kapu melletti bódéban nem mindig ül testőr, hogy ezeket figyelje, így a biztonsági rendszer házon belülre is jelent, valamint automatizált villanykerítésként működik az egész kert, bokrok és fák, a kis kőszökőkút és a járdák. Kábelek rejtőznek mindenhol, hogy megfelelő impulzusokkal távol tartsák a nem kívánatos betolakodókat, legyen az ember, kutya, macska, madár, földigiliszta, egér vagy valami egészen más.
Belülről az ingatlant teljesen átalakították, a szerény külső igazán luxusbelsőt rejt. Tágas terek, kényelmes bútorok jellemzőek, bár a tünde aktív életmódja miatt viszonylag kevés időt tölt itt, így a személyes tárgyak hömpölygő túlsúlya sem jellemző. A színvilág egyszerű, már-már primitív, unalmas és posztmodern, ám kifejezetten szembarát egy ótünde számára, fekete, fehér, krémszín és pasztelbarnák, szürkék jellemzőek. Tükröződő felületek és belső üvegezések egészítik ki a neorémálmot. A szép falak több centi acélt rejtenek magukba, a ház néhány helyisége pánikszoba-szerű atombiztos bunkerré hermetikusan elzárható.
A házba nagyon keveseknek van bejárása, nem maffiafőhadiszállás. Kiterjedt és mély pincéje rácsatlakozik a moszkvai csatornahálózatra, alagútrendszerre, ismerve a megfelelő utakat akár a metróhálózathoz is el lehet jutni innen.
A hozzászólást Yyl'asalyv összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 21 Jan. 2016 - 23:11-kor.
Kezdőlap 
