Lassan úgy érzem, hogy kezdem feladni ezt az egészet. Nem vagyok én hős világmegmentő és úgy tűnik, hogy a nő talán... rászolgál arra, hogy a démon mellé kerüljön. Egy talán... nem is számít és végül is nem ez a dolgom. Nekem a kívülállókkal kell elbánnom és ha ezt itt helyben teszem meg abból csak baj lehet. Az utóbbi időben így is túl sok minden történt. A felettesem eltűnt, azt mondják ő is ott hagyta a fogát az Atlantiszi nagy események alatt és azóta senki se látta, de ez nem biztos. Az is lehetséges, hogy egyszerűen elment, mert már sok volt neki ez az egész. Néha én is pontosan így érzem. Talán nekem is ezt kellene tennem. Visszavonulni a sárkány városba és egy időre kivonni magamat a forgalomból. Lehet, hogy jobb lenne, hiszen hiába próbálom a lányt meggyőzni nem hallgat rám és még az egyértelmű tényeket se veszi komolyan. Mintha mindent csak elviccelne. Az is lehet, hogy az kell neki, hogy meglássa mi az igazság... már magam sem tudom. - Mindenkinek van, de én nem öltem egy tucatot a mieink közül. - vágok vissza és csak aztán hörpintem fel a maradékát is az italomnak. A démon pedig jó eséllyel a képességét veti be, amihez én már nem tudok hozzáfűzni semmit sem. Igazság szerint nem is kellene belemennem ebbe az egészbe. Valahogy túl sok nekem és lehetséges, hogy nem is ez a dolgom. Talán a fickó csak valami új esélyt akar és ha így van... hát lehetséges, hogy így is kell lennie. Ha pedig a szőkét nem lehet tőle távol tartani, akkor van értelme minden áron küzdenem? Sárkány vagyok, nem angyal, nem hős védelmező, hogy mindenáron megmentsek valakit, aki láthatóan nem akarja, hogy segítsenek neki. Talán könnyebb, ha ezúttal szimplán csak szemet hunyok. - Legyen így... távozom. Ha igazam lesz... azt hiszem mondhatjuk késő bánat, nem hittél nekem, nem fogom erőltetni, majd meglátod. - pillantok még a szőkére, csak aztán állok fel a helyemről. Az asztalra pár bankjegyet teszek le és a pincér felé tolom a csészémmel együtt. Kifizetem a saját italomat, ehhez nem is fűződött semmiféle kétség. Csak aztán indulok el a kijárat felé. Biccentek még a démonnak. Néha könnyebb hagyni a dolgokat folyni a saját medrükben. Az a dolgom, hogy kívülállókkal bánjak el, de amikor az áldozat nem akarja, hogy segítsenek rajta, akkor nem biztos, hogy van értelme erőltetni, én amúgy sem a szavak embere vagyok, nem véletlenül nem tartozom a diplomaták közé.
//Köszönöm szépen a játékot! Sorry a távozás miatt, de úgy érzem, hogy a karim ennél többet nem igen tud tenni, hiszen nem esne neki a démonnak nyílt színen, viszont azért nem is egy hős megmentő, neki is vannak sötét foltok a múltjában, ezért nem is menne csak úgy el vele, az veszélyes lenne rá nézve az anyja esete után. //
*Felemelem a kezemet is, nem kérek a chilis kakaóból, köszönöm. Randall igen jókedvű, a vigyorgásából ezt szűröm le, no meg azt, hogy minden bizonnyal hülyéskedik velem. Egészen fura fazon, szakmai szempontból semmilyen, tök normális épp csak meglehetősen ravasz, két székre játszó típus. Nyeregben érzi magát, laza és hanyagul elegáns, míg Juliette a korábbi határozottságát elveszítette, némileg feszült és nem csak a pasi miatt hanem attól is, hogy hiába próbálja a maga igazát megetetni velem. Egy ideig elbeszélnek felettem, mögöttem én meg csak hallgatok, mert a jó pszichiáter ismérve a hallgatás és összegzés, csak most nincs nálam a jegyzetfüzetem. Egymás sárral való dobálása hihetetlenül finoman megy végbe, néhány odaszúró kérdés és válaszcsapás, mindez Randall részéről mosolyogva. Azért azon a mások megölése dolgon elgondolkodom és feszülten figyelek Randallra de ezt is úgy üti el mint egy teniszlabdát. * -Honnan tudod mire vágyom titokban? Lehet, hogy apáca akarok lenni, ha már a szexnél tartunk. *Úgy beszél mintha ismerne és talán igen, valamennyire legalábbis, hiszen úgy jött oda hozzánk, hogy tudta a nevem és azt is, hogy orvos vagyok. Mennyit tudhat még rólam? Most meg a legtitkosabb vágyaimról beszél úgy mint aki teljesen tisztában van vele. * -Én figyeltem, de te csak azt hajtogatod, hogy ne menjek vele de azt nem, hogy miért ne. Veszélyes. Nézőpont kérdése, én is veszélyes vagyok egy bizonyos területen. *Azt ne firtassuk melyiken. Valami konkrét magyarázatra várok, de úgy tűnik nem kapom meg, csak néz mélyen a szemeimbe mintha hipnotizálni akarna, na de álljunk meg egy szóra kisanyám, azt én szoktam és ne akarjon senki egy hipnoterapeutát alfába vinni. Egy röpke pillanatig mégis sikerül neki. A fejembe beszél, ez pedig csak akkor történhet meg ha az agyamba nyúlt. *-Hé jedikém, hagyd ezt abba, milyen trükk ez? Te hallottad? *Randallt kérdezem, mert meg vagyok győződve arról, hogy a csaj hasbeszélő, de egészen másképp hangzott a hangja és ez nagyon fura. És még a kezével sem hadonászott. Pillog nekem a pohár felé és megint a világukról beszél.* -Mit mutogatsz nekem? Édesem ne rángasd a szemöldököd mert úgy marad, az anyám…..bassz…..ó persze, pezsgőtabletta. Olyan nekem is van. *Elég szép műsort csinált itt nekem, a racionális gondolkodásomat nem törte át a kalandvágy és a különös dolgok iránti imádat, a Gyűrűk urát sem hiszem el, bár kétségtelen, hogy örülnék annak ha tünde lennék, vagy legalább dúnadán, de attól még nem hiszem el, hogy léteznek valahol. Megtapsolom, csodás, tényleg. *-Nos, ettől semmivel sem lett Randall veszélyesebb. *Juliette-re mosolygok, de többet már akkor sem tudnék mondani ha akarnék. Talán most kellene lelépnem, taxit hívnom és hazamennem, de Randall megfogja az arcomat, már-már kérdezném, hogy akkor most mégis szobára megyünk vagy mi a fene van soron a műsorban, amikor érzem, hogy mélyen meg vagyok bántva. Fogalmam sincs miben, de az érzés eléggé valós és bosszantó. Mióta ténylegesen emberekkel foglalkozom, nem fordult elő, hogy ne sikerült volna a hipnotizálás, és most mégis így jártam. Cyrano sem várt meg, pedig segítettem volna neki, még annyiba sem vett, hogy felhívjon, ne menjek mert megtalálta az igazit. Az egész annyira fáj és bosszant. Hálátlanok mind, csak teperek azért, hogy egyáltalán ki tudjam fizetni a számláimat, és minek? Hogy másnap újra kezdjem és abból a lakásból induljak gályázni amiben épp az előző napi páciens tiszteletdíjából kifizettem egy ezred részt. Igen, valami új kell nekem, francba ezzel az egésszel.* -Oké. Mutassd azt az új utat. *Kezemet az ő kezére simítom, semmilyen szexuális töltete nincs az érintésnek, épp csak megszorítom és mehetünk is. Juliette-re nézek, ő óva intett Randalltól, de most a pasi bevonta őt az akcióba. Vajon velünk jön? *
Sometimes we smile just to keep back the tears ...
Crisiant, Shivala & Cheyanne
Már nem csak vigyorgok, egyenesen nevetgélek, ahogyan továbbra is viccnek gondolja azt, amit mondtam. Vagyis amit Juliette mondott, hiszen ő démonozott le, én csak kontráztam rá, miszerint még vért is iszunk. Ám nem akarok még jobban belemenni a dolgokba, hiszen van ami igenis komoly abból, ami engem illet, de ha már nyílt színen kell megtárgyalni, hogy miért is vagyok itt, akkor tényleg a lényegre kéne térni. - A kakaóba még jobb, intenzívebb. Ki kéne próbálnod. – Vonom meg a vállamat, Juliette ellenben továbbra is játssza a karótnyeltet, sőt, még tovább provokál. Nem volt célom a mai nap folyamán bárkivel is veszekedni, összeveszni a kis szőkén, aki igazán komoly gyöngyszeme lehet a társaságunknak. Őszintén szólva nem is tudom, hogy mit ártottam a nőnek, hogy ennyire ellenem van. Már a puszta létem fenyegetést jelent, hogy nem hódolok be a dogmáiknak? Ilyen szempontból akkor tényleg ellenség vagyok. - Az már régen volt Juliette. Talán azt vártad volna, hogy ezúttal neked támadok? Neked nincsen múltad? – Kérdezek vissza érdeklődve, elhessegetve a kérdést, amellyel talán a lelkiismeretemre akar apellálni. Nem hagyom magamat. Egyedül én lehetek az, aki ezeket felrója saját magamnak. Úgy tűnik a rend sosem felejt, de én sem, nem véletlenül rabolom el onnan az értelmeseket, és építem bele a saját közösségünkbe, ahol nincsen megfelelési kényszer, csakis összetartás. Még azt is el tudom képzelni, hogy Juliette jól viselné ott magát. - Nem foglalkozom a lányok futtatásával. De valóban új életet kínálok neked. Több lehetsz, mint amire vágytál titokban. Na nem mint pornósztár... hiszen már megint a szexnél tartasz.. Ha egyszer oda jutunk, hogy el tudunk vonulni, akkor megmutatom, hogy mire is gondolt Juliette azzal a célzással. És ő sem prosti. Nagyon is veszélyes nőszemély, még ha pont tőlem is int téged. – Rázom meg a fejemet, és most elhallgatok, hiszen egyértelműen azt látom, hogy Juliette szinte szemmel veri Crisiant-ot, mintha történne valami, amiről nem tudok. Alapos megfigyelésem okán az derül ki, hogy a lány itala szinte felforr. Ah... valami elemi a cica...? Elementál? Sárkány? Vagy csak ért hozzá? Azt hiszem lassan nekem sem ártana valamit felmutatnom, mert a végén még valami bolond de hétköznapi pasit lát bennem. Na de mit, amivel azért mégsem ijesztem el? Inkább a fiatal szőke lány arcához érek, hogy magam felé fordítsam, és elkezdem a gátlásait szépen lemorzsolni. Haraggal, mi mással... Nem látok a lelkébe, de mindenkiben van harag. Hát megkeresem, kifacsarom, hogy úgy érezze, nem becsülik meg a munkáját, talán nem is kéne ezzel foglalkozni? - Jőjj velünk.. Juliette és én valami más utat mutatunk neked.. – Susogom az arcába, ha már nem tudom a másik nőt lekoptatni, akkor időlegesen kénytelen vagyok szövetségest faragni belőle.
Igazság szerint főleg azért vagyok itt, hogy megfigyeljem a háttérből az eseményeket. Nem akarok kimondottan beleszólni, főleg nem bővebben, hiszen mégis csak az lenne a célom, hogy a lány ne tudjon a világunkról. Én inkább megcáfolni szeretném azokat, amiket a démon mond, de nem hiszem, hogy lehetőségem lesz rá, főleg ha a kis szőke elhiszi a dolgokat neki. Az lett volna az igazi, ha már az elején elfogadja, hogy nem kellene itt lennie és belefolyni ebbe az egészbe, mert a férfi veszélyes. Én tudom, azt nem értem, hogy nekem miért nem hisz a leányzó. Persze gondolom izgalmas a helyzet és gondolom érdekes lehet ilyesmiket megtudni, sőt valószínűleg pszichiáteri szemmel csak még inkább. Egyelőre még továbbra is csendben maradok, még a csoki kérdésre se nagyon reagálok, én csak iszom a saját natúr kakaómat. Katona vagyok mégis csak, nem foglalkozom efféle extrákkal, mint chilil, vagy egyéb bonyolult ízesítések. - Áh szóval ennyi, megbeszéljük és akkor minden rendben lesz. - erre én forgatom a szememet. Persze, ha csak ennyiből állna, de máris telebeszélte a lány fejét és persze, hogy újabbakat kérdez és újabbakat, bár ahogyan látom azért annyira nem veszi komolyan a fickó szavait és ez megnyugtató. Tehát nem hisz el ebből még sem csak úgy mindent, ami mindenképpen hasznos az én szempontomból. Talán hajlandó lesz jobban is belegondolni a dolgokba, és elmegy, elfelejti szépen ezt az egész butaságot. - Oh arról miért nem mesélsz, hogy hány főt öltél meg puszta szeszélyből, mert dühösebb voltál a kelleténél? - érdeklődve döntöm oldalra a fejemet és kortyolok bele a kakaómba. Ha már mindenféle szépeket mond a világunkról, akkor ezt sem illik csak úgy kihagyni nem igaz? Mégis csak ölt, még hozzá nem is keveseket és ezt valahogy nagyon elfelejtette közölni a lánnyal, csak hogy legalább egy kicsit tisztában legyen azzal, hogy ki is ül itt mellette, hogy az illető nem olyan kedves és jótét lélek, mint ahogyan gondolja, hanem nagyon is veszélyes. - Eddig is azt mondtam, hogy ne menj vele sehová, csak nem voltál hajlandó figyelni rám, nem? - legalább cinikusabb a kelleténél és ez is valami, előrelépés. Nem hiszi el a dolgokat, és nem is szabad elhinnie. Ez nagyon is komoly és baja eshet még hozzá nem is kicsi. Nem hiszek én abban, hogy olyan jó útra téved hirtelen a démon. Nem véletlenül kívülálló és nekem az lenne a dolgom, hogy elkapjam, csak épp itt a nyílt színen mindenki előtt elég nehéz lenne. ~Nem tudom, hogy az e a jobb, ha elhiszed mindezt, vagy az, ha nem, de... remélem, hogy jól döntök.~ ezúttal a lányhoz beszélek gondolatban. A szám nem mozog egy másodpercig sem, nehéz lenne azt hinnie, hogy mondjuk hasbeszélő vagyok, vagy akkor rendkívül profi. ~A fickó veszélyes, el kell menned, ha megteszed megmutatom neked, hogy milyen a világ, amit nem ismersz.~ a fejemmel intek csak, hogy nézzen kicsit lejjebb a bögréjére, amit megfogok és nem kell sok, hogy pusztán a kezem érintésétől elkezdjen bugyogva forrni. Hamar el is engedem, hogy ne roppanjon szét a pohár. Túl sok feltűnés nem kell, de jó lenne, ha végre hallgatna rám és megjönne a józan esze, ha egyáltalán van neki.
*Elég érdekes társaság alakult ki, Juliette is sokkal érdekfeszítőbb mint a bárban amikor még csak egy átlagos megmentőt játszott. Mostanra előlépett valódi hőssé akinek az a küldetése, hogy engem megmentsen a pasitól. Ettől a pasitól és nem mástól, nem általánosságban beszélünk hanem konkrétan. A szavaikból legalábbis ez ütközik ki, bár kétségtelen, hogy vannak fehér foltok vagy érthetetlen részletek. Ez a démonos cucc is eléggé homályos és ezért nem kezdek el benne hinni. Vannak ötleteim miért került elő, egyrészt az, hogy hülyéskednek velem, még az is eszembe jutott, hogy remek színészként már a bárban kipécézett magának a páros, de kettéválva a jó zsaru-rossz zsaru trükköt átitatva a mi történetünkre, csak játszanak velem. A cél még nem ismeretes a számomra, de ami késik nem múlik. A másik verzió még csak piszkozatként állt össze a fejemben, nem véletlen, hogy szakemberként is figyelek rájuk, próbálom összegezni a hallottakat, a gesztusokat, az egymással való néma kommunikációt. Eddig sajnos olyan következtetésre jutottam, hogy nem őrültek, nincsenek tévképzeteik, nem hallucinálnak és a tudományosan nem megmagyarázott látomás sincs a dologban. Normálisnak tűnnek szakmai szempontból, eltekintve a démonos mesétől. Ám még mindig a vicc tűnik a legjobb magyarázatnak, talán kandi kamera van valahol, Juliette ruháján vagy Randall egyik inggombja. * -Ezt most mondod vagy tőlem kérdezed? *Na persze vért szürcsölgetnek, én meg Teréz anya vagyok. Egészen különös játékot űznek ők ketten velem a középpontban, Randall még át is nyúl mögöttem, hogy megérintse Juliette vállát nyugtatásképp, bár szerintem ez volt a lehető legrosszabb ötlete. Én is összerezzenek mert először azt hiszem, hogy megint engem akar ölelgetni, ezért majdnem ráfekszem a pultra. * —Chilit? Most komolyan? Ínyenc vagy. Én is szeretem a chilis csokit, de csak ha szilárd. *Elrontani a finom kakaót erős paprikával, kész rémálom, ettől persze nem fogom elhinni, hogy a démonos mese igaz. Ahhoz minimum az kellene, hogy lássam is a saját két szememmel, de az ugye lehetetlen. Tényleg érdekes játék, de jobb lenne ha tudnám miért csinálják ezt velem, miért velem és mi az egésznek a végső célja. Talán egy korábbi páciensem bosszúja, noha nem volt még olyan sok, hogy válogathassak közülük és eddig egy sem jött vissza panasszal. Meglep, hogy a hipnotizálás elkezdésekor nem látok semmilyen várt reakciót Randallon, nem mered a semmibe, nem lazul el, egyáltalán semmilyen gesztus vagy mimika nem utal arra, hogy elutazott volna a transz expresszel. Juliette pedig közli, hogy anélkül is megy. A francba, pedig olyan szépen csináltam, és eddig mindig sikerült, még a legutolsó pasival is akivel együtt voltam, pedig ő aztán elég izgága volt. Kissé zavartan tekintek rá, de attól még képes vagyok figyelni a szavaira, melyek továbbra is olyanok mintha belepottyantam volna egy kádnyi iszapba, mégis annyira semmit mondóak. Semmi nem derül ki igazán, vagy mégis. Szervezett világ, társaságra vágyás, hogy különleges legyek akár egy angyal. Most komolyan egy meg nem értett tinédzsernek néz akit elcsábíthat és szexrabszolgává tehet? Ez a hízelgés legalábbis abba az irányba tereli a gondolataimat, Juliette pedig a másik oldal akinek egy kis kamasz jusztis ellent mondana, ez a fordított pszichológia. Remek. * -Aha. Értem. És hova vinnél? Csak azért kérdezem, hogy tudjam mennyit nézel ki belőlem, mert ha mondjuk Dubai-ba, akkor luxusprostinak akarsz, de ha Európába az némileg lehúzza az értékemet. *Kedves mosollyal, már-már hülyének nézem amiért képes volt egy ilyen ajánlatot tenni. Taln egy tudatlan és tapasztalatlan fiatal lánynál többre menne ezzel a szöveggel, épp ezért nem értem miért próbálkozik. Juliette felé fordulok, hátha belőle többet tudok kihozni.* -Te mit szólsz ehhez? Szerinted igent mondjak? Mellesleg te vagy a Madame vagy te is prosti voltál de feltornáztad maga a vezetőségbe? Nem mindegy, hogy csak végrehajtó vagy ötletgazda vagy. Pedig azt hittem a pasik mostanában a fiatal és zsenge húst szeretik, nem értem mit akartok tőlem. *Ha mégis mellélőnék, és valamilyen csoda folytán az igaz amiről beszélnek, bár eddig semmi nem derült ki, talán büszkeségből, vagy dühből előrukkolnak a részletekkel. Jó lenne tudni miről is társalgunk egy bögre kakaó mellett. Beleharapok szendvicsembe és felváltva nézek rájuk, na vajon ki lesz a bátrabb. *
Sometimes we smile just to keep back the tears ...
Crisiant, Shivala & Cheyanne
A szexuális célozgatás úgy vélem, tipikus pszichológusi fegyver. Külsőleg erőteljes, férfias alkat vagyok, így nem csoda, hogy a szőke dokinő arra apellál, hogy a farkamnál fogva vezethet. Tény, hogy a vágy mindig is a sajátom volt, ám a háttér, amellyel rendelkezem, olyan múltat képez, amelytől nem tudok olyan könnyen szabadulni. Mondjuk ki; nem azért jöttem, hogy elcsábítsam, vagy elcsábítva legyek általa, noha a felkínált hármasfogat lehetősége azért megmozgatja a fantáziámat, viszont csak egy csipetnyit, nem kéne, hogy a céljaimtól eltántorodjak, és Juliette, akinek már a nevét is tudom, nagyon ellenséges, a nyílt utcán, a járókelők között pedig nem akarok konfrontációt. Nézzük meg, hogy mi lesz belőle, beszélgessünk, és ismerjük meg egymást. Nem engedhetem el az idegent csak úgy, bármenyire is visszavonulna, hiszen akkor a nyakamra hozná a fél rendjét, a cirkusz ismét lángokban állna pusztán azért, mert magamnak akarom Cristiant-ot. Nem hördülök fel, amikor a csajszi nem húsos szendvicset rendel mindhármunknak, de azért furcsálkodva harapok bele a fetasajtosba. - Dehogyis. Nem találod ki? Vért szürcsörgetünk, ha szomjasak vagyunk? – Vigyorgok vissza. Persze ez vad túlzás, csak a legelvetemültebbek élnek sötét rítusokkal, én is csupán széttéptem az ellenfeleimet, nem falatoztam belülük. Soha. Pedig éltem a sötét középkorban is. Juliette szavaira azért a korábbi veszekedésünk ellenére odanyúlok, és oldalról megsimogatom a vállát. Nem csábító jelleggel, hiszen láthatta, engem azért jelenleg nem az ágybabújás ténye motivál. - Nem foglak megtámadni. Megbeszéljük a dolgot, ne húzd fel magad vöröske. – Elkezdem forgatni a kezeim között a kakaósbögrét, szaglászom, hát ez valami eszméletlenül édesnek tűnik. Nézelődök, hátha találok valami fűszert a pulton, de semmi olyasmi, ami kedvemre való lenne. Így odaintem az egyik kiszolgálót, visszaküldve az italomat, hogy rakjon bele egy kis chilit, hogy legyen valami fasza, finom íze, mert nem kockáztatom azt, hogy belekortyolva összeragad tőle a nyelvem, és a szájpadlásom. Az ilyesmitől amúgy is csak megéhezik az ember. Izé, a démon. - De jó fejek vagytok csajok, most én vagyok a céltábla? Na mindegy, akkor kezdem én. Bármennyire is azt hihetnéd Juliette, nem akarok én ártani a kiscsibének, és most senki másnak. Sok éve már, hogy elhagytam a szervezett világot, és befogadom azokat, akik nem képesek uralni az érzéseiket, de vágynak valami társaságra, aki figyel rájuk. Nos Crisiant, azt gondolom, hogy neked minden tulajdonságod meg van hozzá, hogy te is különleges legyél, akár egy angyal. Rád sokan hallgatnának. Velem kéne jönnöd. – A hipnotizálás rám aligha volt hatással, túlságosan az érzelmeim rabja vagyok, így tökéletesen józanul mondom mindent, de még vagyok annyira elegáns, hogy nem irányítom Juliette-re a reflektort, hogy most ő jön. Inkább eszem a hús nélküli szendvicsemet. De legalább a chilis kakaó megjön, ezzel már könnyebb öblögetni. Már csak egy jóféle szivar kéne.
Abban biztos vagyok, hogy ez nem lesz egy kedélyes beszélgetés majd, hiszen már a démon közelében is nehezen maradok meg. Tudom én, hogy a démonok mifélék és rám cseppet sincs jó hatással, ha valaki machinálni próbálja az érzéseimet, ha megpróbálja őket felkorbácsolni, ezért aztán minden idegszálammal arra koncentrálok, hogy ha netán meg akarná próbálni akkor se érhessen el lehetőleg semmit sem. Az már meg sem lep, hogy a lány csak naivan kíváncsiskodik. Nem tudom, hogy mennyit hisz el egyáltalán a dologból, de úgy tűnik, hogy azért nem néz minket bolondnak, pedig úgy mennyivel egyszerűbb lenne! Bár itt-ott elviccelte a dolgokat, úgyhogy majd meglátjuk, hogy összességében hogyan vélekedik az egészről, ha majd a démon felvázolja neki a helyzetet, mert hogy rá hagyom annyi szent. Ő akarja beavatni, ő gondolja azt róla, hogy olyan nagyon különleges és vezető jellem, amit én még most sem nézek ki belőle. Véletlenül botlottam bele és nem szándékosan, bár valószínűleg a férfi ezt hiszei. - Az nem a legjobb, ha ezt tanulni kell. - nem hiszem, hogy az az igazi, mert ha eleve nincs benne eléggé a késztetés az nem biztos, hogy jó lesz úgy, de ő tudja. Mármint nem, mert azt nem fogom hagyni, hogy indokolatlanul rátelepedjen egy ártatlan emberrel. Ascariel eszméi szerint is csak jó okkal avathatunk be valakit és csak még jobb okkal változtathatjuk át. Ha minden ember mitikussá válna, akkor a világ teljességgel felfordulna és nem hiszem, hogy erre szükség van. Nem, az a cél, hogy a világunk rejtve maradjon és épp ezért nem tetszik az, amit a démon művel. - Juliette, a lány már szerintem említette a nevemet. - a valódit pedig nem fogom felfedni, mert nincs okom rá, ahogyan azt sem, hogy ki vagyok, vagy mi vagyok pontosan. Ennyi lépéselőnyre szükségem van, talán pont azért, mert nem tudhatom, hogy pontosan mire képes. Azt tudom, hogy démon, de azért én sem ismerek mindenkit tökéletesen, így azt nem tudom, hogy milyen jellemű és azt sem milyen érzékeket képes felerősíteni. E miatt vagyok óvatos. - Nem vagyok sunyi, de fenyegetsz és épp e miatt nem adom ki én sem a titkaimat, mert ki tudja, hogy nem kell-e védekeznem ellened. - milyen szép lenne egyébként, ha angyal lennénk. Ahogy így leülünk a lány két oldalára, ő a démon és én... nem angyal, sárkány, így nem lehetünk a jó és a rossz hang a két oldalán. Félő, hogy rá nézve ez sehogy se lehet jó, mert nem kellene megtudnia semmit sem a világunkról, viszont ha csak ott hagyom, akkor a kezére adom a férfinak, ha viszont maradok, akkor kénytelen leszek belefolyni az egészbe. De ez a jobb, így legalább figyelemmel kísérhetem mi történik és nagyobb eséllyel gyakorolhatok kontrollt. - E nélkül is tud beszélni, ha akar hidd el, csak... húzódozik, de ha már itt vagyunk, akkor beszélj, most már úgy se tehetsz mást. - nincsenek sokan a helyen, estefelé a többség már inkább bárokba húzza be magát és nem kávézókba. Érthető módon egyébként, de mi itt vagyunk, így nincs más út beszélnie kell. Legalább valamelyest oda tudok figyelni arra, hogy miket mond és ha még is arra lenne szükség, akkor félbe tudom szakítani. Ki tudja, hogy mikor jön el az ideje ennek. Azért mindent még sem adhat ki csak úgy.
*Nos, ugyan rólam beszélnek folyamatosan, ráadásul a fejem felett és nem csak szó szerint, én látszólag nyugodtan viselem. Mint mondjuk a hülye gyerek a dicséretet. Olyasmiket mondtak eddig ami nem fér bele nagyon a jelenkori realitásomba, ám úgy gondolom megfelelő módon formálható vagyok. Jelenleg minden furán hangzik és ettől ők is furák lesznek a szememben, egymás ellen vannak mégis egy bizonyos ponton, halványan egy rugóra jár az agyuk és ez a feltűnő. Már az is megfordult a fejemben, hogy mindez valamilyen módon megrendezett, hogy előre eltervezték és én vagyok a célpont, csak épp nem tudom minek a közepére tettek és miért pont én kellek. Nem veszem be Randall ajnározását miszerint vezető jellem vagyok, még csőbe húzás címén sem mondana ilyet rólam ha látott volna korábban a bárban, pánikroham szerű menekülésemkor. Ennek ellenére képes verbálisan szembeszállni Juliette-el, bár jelenleg nem tartom ezt olyan nagy dolognak, hiszen nem vagyok tisztában a háttérrel, ami nem sokára meg fog változni. Érdekes tanulmánynak veszem az egészet, olvasok a testbeszédből ami igen csak különös jeleket sugároz. Vagy bolondok és olyan dolgokat tartanak igaznak melyek csak a mesékben léteznek, vagy én nem tudok valamiről. Szóval először is el kell jutnunk a kávézóba ahol majd nyugodtabb és kényelmesebb körülmények között kivallathatom őket. Juliette csak a félénk és kisokos énemet látta eddig, hogy Randall mit lát bennem azt még nem tudom de ő sincs túlzottan jó véleménnyel rólam, már ami az „aranyos és cuki lányon” túl van, ideje meglepetést okozni nekik. Belekarolok Juliette-be és elindulunk, Randall ugyan nem vette a lapot a korábbi szexes ajánlatomból de érzem, hogy a szemei rátapadnak a hátsómra. Ez amolyan női hatodik érzék, nincs hátul szemem vagy ilyesmi. A kávézóban sajnálatos módon nincs asztalhoz kiszolgálás, így rám marad az egész, és nekem kell fizetnem mert ők olyan kedélyesen elcsevegnek közben, természetesen rólam. Kicsi a hely és hiába beszélnek halkan hallom minden szavukat. A démonnál azért kicsit pislogok míg a hátam mögött zajlik a kakaókészítés. Nem veszem komolyan, mármint démonok nem léteznek, hacsak nem maradtam ki valamiből a nagy ateista szemléletem miatt. Megkapom a kért cuccost egy tálcán és már tálalom is. A szendvics fetasajtos és nem tartalmaz húst, de talán a kakaóhoz elég lesz, amúgy sem terveztem nagy vacsorát, de feltételezem sokáig fog tartani a történet amiből még nagyon keveset tudok. * -A démongyerekek nem isznak kakaót? *Igen, hallottam bár nincs rám olyan hatással mint azt várnák. Én poénkodom, míg ők valamilyen oknál fogva komolyan gondolják. Igen, korábban említettek valami másik világot, és rendszert de hát ez olyan tág fogalom. Jobb lenne ha szemben ülhetnék velük de sajnos ez nem kivitelezhető, így marad a felváltva foglalkozás és pillantás. Szétrakom a tányérokat és a bögréket majd a sajátomat elkezdem monoton lassan kevergetni. * -Nos, kezdjük az elején. *Kiveszem a kanalat és lenyalom. Pusztán figyelemfelkeltés, s mikor Randall tekintete rám fókuszál, elkezdem mozgatni a kiskanalat jobbra és balra. A fény megcsillan rajta, persze erre is figyelek, ez mindig bejön és amúgy is különös érzékem van a hipnotizáláshoz. Ha ez kevés akkor ott vannak a szemeim melyeket egymástól függetlenül is tudok mozgatni. * -Gondold azt, hogy most nem is itt vagyunk hanem egy kellemes és különleges helyen, mondjuk egy szép szobában és kényelmesen hátradőlünk egy fotelban, nézzük a kandallóban lobogó tűz táncoló lángjait, odakint tombol a tél mi viszont bent vagyunk a melegben és csend van, nyugalom. Te pedig ellenállhatatlan vágyat érzel, hogy elmond ki is vagy te valójában. Hogy miért nevezett Juliette démonnak és mit is szeretnél tőlem. *A hangom kellemesen mély és egyenletes, álomba ringató. Az arcomon nincs érzelem, mosoly ilyesmi mert az csak zavaró körülmény lehet és azt nem szeretném ha a mosolyomra figyelne, nézze csak a kiskanalat vagy a szemeimet.*
Sometimes we smile just to keep back the tears ...
Crisiant, Shivala & Cheyanne
Talán túlságosan közvetlen vagyok, ahogyan Crisiant buksiját kisajátítom magamnak, főleg, hogy egy jövendőbeli vezetőről van szó, de most nem érdekel, úgy vélem, hogy a határozottságé kell hogy legyen a főszerep. Nem akarok most átbeszélni a feje felett, de ez mégis megvalósul több okból kifolyólag. Egyrészt mi látványosan magasabbak vagyunk mint ő, másrészt semmit nem tud a világunkról, így most nekünk kell a sorsáról döntenünk. Szerencsénkre nem akad ezen nagyon fenn. Valahogy vicces, jóhumorú fiatal nőről van szó, aki komoly lelkierővel rendelkezik, nem is hiányzik, hogy annyira komoly legyen. Bőven elég arra nekünk a magas idegen nő, akinek még mindig nem tudjuk a nevét, nem mutatkozott be, pedig a mi nevünket már ismeri. Vagy ők egymás között ezt elrendezték, és nekem kell csak mindenféle jelzőket aggatnom magamban rá? Viszont a kis szőke a kezemre játszik, még mosolyog is, hogy meggyőzük a másik nőt. Hm... ha nem volna most olyan drámai a helyzet, minimum a seggébe csípnék puszta bókból, viszont ahogyan a szexuális ajánlatnál sem inogtam meg, aligha akarnék visszatérni a gyengébbik nem körébe, bőven elég volt már az, hogy kétszer is sikerült elrontanom az életemet, és ennek számos halottja van, ahogyan az a rendtag nő szeméből pontosan kiolvashatom. - Nem tévedés, ő az. Még ha ebben a pillanatban még nem képes valóban vezetőként viselkedni. Megtanulja. – Felelem a nőnek, eleresztve a picit, és immár mögéjük sorolok be. Engem nem zavar különösebben, hogy egymásba kapaszkodnak, legalább jobban szemmel tarthatom őket. Viszont mégiscsak férfiből vagyok, sikerül így pontosan megnéznem a seggüket. Mindkettő formás a maga nemében, bár teljesen más alkatok. Az egyik törékeny, és azért bájos, a másik meg erőteljes, domináns. De nem, ettől függetlenül, hogy pillanatnyi ágaskodás merül fel, fontosabb dolog miatt vagyok itt. Amíg Crisiant előresiet rendelni, picit kettesben maradunk a nővel, aki máris nekem szegezi a kérdést. - Ugyan, egyszerűbb lenne társalogni, ha talán be is mutatkoznál szivi. És ne démonozz le, amikor magadat meg rejtegeted. Fegyverszünet van, de csak akarnom kell, és az összes gátlásod a semmivé válik. És bár fenyegetőzni nem szokásom, elvárom, hogy ha már ellenfél vagy, tisztességes legyél, és ne sunyi. – Apró félmosoly, rosszabb is lehetne, démonként nagyon is tudok hatni a nőkre, és még egy ilyen magabiztos nő is elkezdene olvadni, ha hatnék az érzékeire. Azzal tudnám leginkább megtörni a büszkeségét. Mégis, ez nem én vagyok, nem akarom bántani őt, csak legvégső esetben. Inkább a kicsi után sietünk, és helyet foglalok az egyik oldalán. – Nem gondoltam, hogy tényleg ilyen pancsot rendelsz. Végülis... elég régen voltam már öt éves, de te tudod. Szóval mit akarsz tudni elsőre kiscsillag? - Még jó, hogy kaját is rendelt, remélem valami komoly hústartalmút...
Nagyon nem tetszik ez az egész nekem. Értesítenem kellene valakit, de ahhoz is, hogy telefonáljak egyet magukra kellene hagynom őket és ezt sem kockáztathatom meg. Talán nem kellene, hogy érdekeljen egyetlen ember élete, de... mégis csak az a dolgom, hogy érdekeljen. Az a dolgom, hogy az ilyen aljas kis démonokat ne engedjem ártatlan emberek közelébe, ez a szőke pedig nagyon is ide sorolható. Fogalma sincs, hogy mi történik vele, és mégis itt van még, pedig az lenne a legokosabb, ha már eltűnt volna, de esze ágában sincs. Ez az emberek legnagyobb baja, túlságosan kíváncsiak, nem hajlandóak belegondolni abba, hogy az életük nem tart örökké, hogy törékenyek. Azt hiszik minden baj, csak mással történhet meg, ők pedig mindentől védve vannak. Ez természetesen a legnagyobb balgaság, ami csak létezhet, hiszen nagyon is bajuk eshet, főleg akkor, ha nem gondolkodnak, ahogyan most ez az ember is teszi itt mellettem. Játéknak fogja fel az egészet, pedig nagyon is valós a veszély, akármit is mond a démon. Nem hiszem el, hogy nem esne baja a lánynak, még ha azt tudom is, hogy át nem változtathatja csak úgy, ha akarja, ahhoz több kell, de lehetséges, hogy vannak beépített emberei... kockázatos lenne csak úgy hagyni, hogy ketten elsétáljanak. - Segítséget... _tőle_? - azért erre tényleg kétkedőn szökik fel a szemöldököm és már nem igen foglalkozom azzal, hogy itt van az is, akiről épp eszmét cserélünk és netán sértőnek fogja fel, hogy így beszélek róla. Majd megérti, hogy miért, ha már ennyire kíváncsi rá, hogy kik vagyunk... vagy inkább, hogy mik vagyunk. Majd meglátjuk, hogy hogyan reagál a dolgokra, ha már ennyire kíváncsi és nem lehet a kíváncsiságát eltüntetni, mert hát láthatóan nem igen lehet. - Vezető jellem? Biztosan nem tévesztetted el a kiszemeltedet? - újra csak értetlenkedem. Ahogyan a bárba megrémült, csak mert sok magas alak vette körbe... nem tűnt vezető jellemnek, se nem különlegesnek. Ahogyan mondjuk megnézi magának, mint valami kisállatot... aranyos. Hát a végén még valami háziállatnak akarj és ez még mindig nem rettentei el a szőkét. Mintha nem lenne realitás érzéske, vagy nincs benne félelemérzet? Mi a fene lelte ezt a nőt? - Felfigyeltél, én csak pont rosszkor voltam, rossz helyen. - vagy jó helyen? Végül is mindegy, nem figyeltem fel rá, maximum annyiban, hogy kimentettem a tömegből, de többől nem állt. Nem látom olyan különlegesnek, amilyennek a démon mondja. Félős, egyszerű és a tetejében még kissé furcsa is, de hogy karizmatikus, vagy vezető jellem... Nem is illene közénk, főleg ha ilyen naiv. A végén még gond nélkül elfecsegné bárkinek a világunk titkait, nem illik be mitikusnak, bár gondolom ez a démont, aki amúgy is kívülálló nem különösebben érdekli. És úgy fest legalább abban egyetértünk, hogy a szőkeség mindent félvállról vesz, de kétlem, hogy változni fog a helyzet. Közben elérjük a célt, hamar elém kerül a kakaó is. Muris egy helyzet is lehetne, hogy egy kis üzletben ücsörög a démon és a sárkány egy szimpla emberrel és békésen habos kakaót iszogatnak... Nem, nem muris, inkább teljességgel abszurd. - Te akarsz tőle valamit, mondd el miért kell neked annyira... démon. - pillantok a fickóra első körben, az utolsó szót persze csak halkan kiejtve. Este van, nincs itt tömeg, de azért mégis csak akadnak mások is rajtunk kívül, nem itt kellene beszámolni neki a világunkról, de egy aprócska meglebbentése a valóságnak belefér. A fickónak amúgy is el kellett volna valamikor mesélnie a történetét, hát akkor tegye meg most. Legalább, ha arra van szükség, akkor tudok cenzúrázni és ki tudom javítani, ahol nem fogalmaz kellőképpen jól.
*A jó pszichológus hallgat és tudja mikor kell hallgatni és én jó pszichológus vagyok. Bár eléggé frusztrál, hogy a fejem felett beszélnek rólam, sajnos szó szerint is, és olyasmikről beszélnek amit én nem rétek, de ha most félbeszakítom őket, sosem tudom meg. Szóval én csak hallgatok egy ideig és a fejemet sem kell nagyon kapkodnom mint egy tenisz meccsen. Máskor, más helyzetben biztosan bosszantana ahogy a fejem felett beszélnek rólam és döntenek néhány kérdésben, mert fű alatt azért ez is megtörténik és ráadásul olyan mintha licitálnának rám egy rossz árverésen. Most viszont igen kíváncsivá tettek, nem mintha elhinném ezt a másik világ dolgot. Azért persze van az egészben némi misztikum, amikor olyan mintha Juliette magában beszélne és Randall mindazt megérti, sőt mi több válaszol is rá, de én csak ezt hallom. Kezd izgalmas lenni ez az egész, nem tudom miről van szó, még nagyvonalakban sem, de azért izgatja a fantáziámat ez az egész. Nem színjáték és nem is kandi kamera, a beszélgetésből leszűrtem, hogy valami olyasmiről van szó amiről nekem eddig nem volt fogalmam, de még nem gondolok természetfeletti dologra. Az biztos, hogy nem őrültek, semmilyen tünet nincs ami erre utalna, nincs tévképzetük, teljesen összhangban vannak a valósággal. Egy kicsit 51-es körzet szaga van az egésznek. Persze azért jó lenne többet is tudni és bár izgalmas, szeretném hallani is azt amiről beszélgetnek és van egy pillanat amikor figyelmeztetőileg emelem meg a szemöldököm, talán ezért vált át Juliette a hangos szóra, merthogy eddig csak ő „beszélt” így. Randall úgy tűnik nem képes rá, csak hallja. Akkor kezd még izgalmasabb lenni amikor már mindent hallok, na akkor elkezdődik a ping-pong effektus. Amikor Juliette azt mondja nem fogja engedni bármit is akar velem Randall, vigyorogva nézek rá és bíztatom a pillantásommal, hogy „még, mondjad csak, csináld” aztán a pasira nézek kérdőn, hogy „na ehhez mit szólsz hapsikám?” jól megy a dolog, adok-kapok szindróma amiből kiderül, hogy már rég halott lennék ha nem kellenék, szóval szükségük van rám, főleg a pasinak, de nem akar szex rabszolgát csinálni belőlem. Ez mondjuk megnyugtató. Aztán kiderül, hogy különleges vagyok, na erre jobban felkapom a fejem, Juliette számára nem vagyok az és érdekelne, hogy miért nem. Ő nem tudja, valamit benézett, Randall viszont teljesen tisztában van az értékeimmel, melyekről még én sem tudok. Újabb kérdő pillantás, de nem jutok közelebb a megoldáshoz, lesz mit megbeszélni kakaózás közben. Azért mulatságos, hogy három felnőtt ember kakaózni készül. A pasi learanyosoz és Juliette felé fordítja az arcomat, én meg „na ugyehogyugye?” képet vágok rá. Még egy pici bólogatás is sikerül annak ellenére, hogy Randall az államat tartja. Na ekkor dobom be a trailer-t és kiderül, hogy ennél sokkal jobb a helyzet. * -Óhh! Hízelgő, de tényleg. *Most akkor egyetértek velük míg el nem jutunk a kakaó bárba, ott majd, ellenőrzött körülmények között jönnek az én kérdéseim. Persze azért még elsütöm a poént a csillagkapuról, de kiderül, hogy ők nagyon is komolyan veszik mindezt és mindketten lehurrognak. Jó, akkor legyünk komolyak.* -Na, valamiben legalább egyetértetek. *Elindulunk hát, ketten egymásba karolva, a pasi meg mögöttünk mint egy testőr. Nemsokára elérünk a Workshop Espressohoz ami igazából nem is egy teázó és nem is kávéház hanem egy apró kis kávébár, ahol csak pulthoz lehet ülni, egymás mellé, de a célnak megfelel és nyitva van még mindig. Elengedem Juliettet és a pultoshoz megyek, hogy rendeljek.* -Hello szép estét! Három kakaót, vagyis forró csokit kérek és három olyan szendvicset, fetásat. Köszönöm. *Nos amíg várunk a csokinkra, nincs mit beszélni, de amint mindent megkapunk, hacsak nem kérnek még mást vagy nem jó nekik a beszélgetős szendvics, akkor várunk még egy kicsit, de előbb-utóbb csak a pulthoz kerülünk. Nekem akad némi nehézségem a magasított székre való felüléssel, de megoldom és belekortyolok a csokimba. * -Nos, akkor kezdjük a legelején. *Várakozással nézek felváltva rájuk, hiszen én ülök középen, nehogy összevesszenek rajtam és kíváncsi vagyok kinek mi lesz az eleje.*
Sometimes we smile just to keep back the tears ...
Crisiant, Shivala & Cheyanne
A természetfeletti csaj nagyon ellenséges, bár mintha már kezdene belenyugodni, hogy nem csak ő számíthat, a pöttöm dokinő pedig határozottan érdeklődik mindkettőnk iránt, de azt határozottan kamunak tartom, hogy bedobta a szex-kártyát, jó eséllyel csak azt nézte, hogy mennyire vagyok kanos alkat, meg terelésnek, hogy jobban kiismerhessen minket. Végülis a reakcióinkból egy magafajta lélekbúbár már sokat le tud szűrni. Azért nem mondom, hogy nem futott át az agyamon az édeshármas gondolata, de mivel kellően sok dolgot kellett már magam mögött hagyni, nem igazán gondolom úgy, hogy pont most vállna valósságá egy ilyen boldosító pillanat. Kicsit azért kihagyjuk a szőke dokinénit a megbeszélésből, mert bár én nem tudok telepatikusan válaszolni, csakis hangosan a ki nem mondott kérdésekre, így egyértelmű, hogy a vöröshajú idegen valahogyan az elméjével kommunikál felém. Ez már Crisiantnak is bizonyíték lehet arról hogy mibe akarjuk belekeverni. Hiszen ez egyértelmű, nélküle aligha akarnék visszamenni a cirkuszba. - Nem fogod engedni? Miből gondolod, hogy bántanám? Épp hogy segítséget várok tőle. Ha bántani akarnám, már halott lenne, ezt te is tudod. – Rázom a fejemet, ám nem vagyok értetlen, logikus, hogy a másik oldalon állunk mindketten, és hogy egyértelműsítsem a helyzetet, fogom át a szőkeség vállát, még ezzel provokálom is az idegent. - Ha te nem tudod, akkor nem is lehet rá szükséged. Okos, vezető jellem, ismeri a modern kor vívmányait. És tisztára aranyos. – Fogom Crisiant állát a tenyereimbe, mintha valami hörcsög lenne minimum, és az idegen nő felé fordítom mosolyogva. Akár örökbe is fogadhatnánk. De tényleg. Mindezt nem úgy mondom, mintha valami infantilis barom lennék, tekintetemből a lehengerlő férfiasság árad, Crisiant fizikálisan is azt érezheti, hogy minden izmom megfeszül, akár a nyílt utcán is képes lennék érte harcba szállni, bár igaz ami igaz, sokkal jobban kedvemre való lenne inkább az általa felvetett lehetőség, de hát ez szép álom, a szúrós tekintetű magas nő az életben nem adná meg magát. - Harmadrangú? Szivi, ne becsüld le a helyzetet. Felfigyeltünk rád, szívás, hogy egyszerre. Akkor menjünk. – Egyezek bele, el is engedem a fiatal nőt, hogy a másikhoz csatlakozzon, én mögéjük sorolok be, végülis így tarthatom a legjobban szemmel őket, és mielőtt még bárki is szexistának gondolna, nem a seggüket nézem. Csupán a gondolataimba mélyedve figyelem a vöröskét, kiváncsi vagyok, honnan érkezett, és mi lehet a célja a kiszemeltemmel. Kakaózni ugyan nem szoktam, de egy jó erős kávé most jöhet. - Ebben azért egyet kell értenem a konkurenciával. – Szólok utánuk, nem lehet mindent félvállról venni, elviccelni. Nagyon is cuki a szöszi, de amit mi akarunk tőle, az sorsfordító, világmegváltó dolog, részemről legalábbis így van.
Nem sok választásom van, mint hogy velük tartsak, pedig a legszívesebben tényleg nem tenném, hiszen mégis csak... erről az alakról van szó. Démon. A démonok közismerten kiszámíthatatlanok. Nem igen szólnak az ősi krónikák olyan démonokról, akik a világot váltották meg, akik emberek életét tették jóvá, ellenben olyanokról nagyon is, akik világokat pusztítottak el puszta szeszélyből, akik embereket hálóztak be és csaltak a halálba, mert épp olyan kedvük volt, vagy városokat romboltak le haragjukban, mert túl hideg lett a reggeli kávé... Jó talán túlzok, de a démonok akkor sem olyanok, akikben bízni lehetne és ez a démon kivetette a hálóját erre a szőkére, akik van olyan naiv és buta, hogy nem hajlandó belegondolni, hogy veszélyes lehet ez a kis játék, legalábbis az, amit ő láthatóan tényleg afféle játéknak értelmez, mert láthatóan nem gondol bele, hogy mi lenne, ha nem mennék vele, hogy megvédjem ettől az alaktól. - Ártatlan? Nem... talán, de az biztos, hogy nem vagyok olyan veszélyes, mint te. Nem tudom, hogy mit akarsz tőle, de... nem fogom engedni, hogy megtedd. - kicsit még ki is húzom magamat, így még jobban látszik, hogy a kis szőkéhez képest mennyivel vagyok magasabb és a határozottságom is. Most még az sem érdekel, hogy itt áll mellettem és mégis úgy beszélek róla, mintha nem lenne itt, vagy mintha csak valami gyerek lenne, akinek a sorsáról dönteni szándékozunk. Végül is valahol erről van szó, épp a sorsáról próbálunk dönteni, csak ő is megpróbál beleszólni a dologba. - Mégis mitől lenne különleges? - tény kissé tényleg elbeszélünk a lány feje felett, de már az is irritál, ahogyan a kezét a vállaira teszi, mintha már most azt jelezné vele, hogy az övé... hogy ilyen szinten igényt tart rá, és engem ez egyre kíváncsibbá tesz. Mitől lenne olyan nagyon különleges vajon? Közben a dokinő belém karol. Innen tehát már nincs visszaút. Elmegyünk együtt kakaózni, hogy jól érezzük magunkat, miközben éppenséggel inkább lelépnék innen a szőkeséggel együtt, de tudom, hogy ezek után biztosan utána menne, és megpróbálná megkeresni újra, akkor pedig inkább jobb ezt az egészet most tisztázni, mintha később derülne ki, hogy mi is ez az egész, amikor nem vagyok ott. - Nem... szimplán gyalog megyünk, ez nem valami béna sorozat... már úgyis megtudod az igazat, akkor legalább ne tégy úgy, mintha vicc lenne. Nagyon is komoly. - kissé még dorgálom is a szőke pöttömöt, hiszen úgy elvicceli az egészet, mintha nem lehetne vége akár egy szempillantás alatt. Pontosan nem tudom, hogy a démon mire képes, de abban biztos vagyok, hogy nem lenne neki nagy akadály végezni az emberrel és megtenné velem is... megpróbálná, ha elég erős lenne, de azért annyi önbizalmam van, hogy nem hiszem, hogy az olyan könnyen menne neki. Azért én sem vagyok gyenge, az anyám elég szépen kiképzett.
*Igen érdekesen és felettébb megfejthetetlenül alakul a társalgás, olyan érzésem van, hogy bár ők ketten nem ismerik egymást, mindketten tudják miről beszél a másik. Én vagyok a hármasban a gyerek és ők a szülők akik elbeszélgetnek a fejem felett. Annyit azért leszűrök magamnak az egészből, hogy a pasi nem akar megölni, mi több, megerőszakolni sem, sőt még engedéllyel szexelni sem, Juliette pedig már nagyon bánja, hogy kimentett a bárból és velem maradt, jobb szeretne engem máshol tudni, izgatott és azt hiszem legszívesebben megfojtaná a pasit egy kanál vízben, ám ha már így alakult, mintha szent kötelességének érezné, hogy a nem létező fenyegetés ellenére megvédjen. Fura. Szeretem a titkokat. Az végképp mulatságos ahogyan Juliette megpróbál pszichológus lenni és leáll elemezgetni, mindenképpen megmosolyogtató.* -Kétség kívül hisz valamiben ami eléggé valóságos. Te meg igyekszel engem arról lebeszélni, hogy higgyek neki. *Megrebben a szemöldököm mintegy felhívásként, egy nagyobb lapot kidobtam középre, valóban azt érzem a nő felől, hogy ő tudja az igazat és engem tévútra akar csalni. Szóval amit a szépszemű mond az igaz, de valamiért Juliette nem akarja, hogy kiderüljön. A pasi is vetít de másfelé, hát most beveti a báját és kacsint egyet amivel csak témát akar terelni, kicsit siet, le akarja tudni a dolgot, csak még azt kell megtudnom milyen dolgot. Ne rohanjunk már. Nekem idő kell, hogy gondolkozhassak, hármunk közül én nem tudom mi folyik itt. Kapkodom a fejem mikor verbálisan egymásnak esnek és ettől a pillanattól kezdve kezd még érdekesebb lenni a helyzet, a pasi elenged és aztán olyasmire válaszol ami el sem hangzott. Nincsenek szuperképességeim de még én is érzem a visszafogott indulatokat, a szemekben pattogó szikrákat, látom Juliette nyakán a dagadó és pulzáló eret és hasonlóképp Randallén is. Létezik telepátia? Mi volt régen? Mintha lemaradtam volna a szöveg egyik feléről, mint amikor filmnézés közben kimegyek a konyhába egy kis rágcsáért és mire visszatérek már nem a reklám megy hanem folytatódik a film és fel kell vennem a fonalat, hogy értsem miről van szó, mert egy percről lemaradtam. A kérdésem, hogy kinek és miért és hogyan kellek választ kap, nem is akármilyet. A vállamon nyugvó kézre nézek majd Juliette-re, ő vajon mit szól, mert én el vagyok képedve. Én a kis bolond és…mit is mondott? A rendszerük? Az államformájukra gondolt vagy a csillagrendszerükre? Tisztára X akták. * -Fúúú, ez most olyan volt mint egy harmadrangú sci-fi, fantasy, horror film előzetese. Izgi…..két világ? *Nézek kérdőn felváltva mindkettejükre és érdeklődve várom a választ, de úgy tűnik meg kell várnom a kakaómat. Elindulok hát, ne toporogjunk itt egy helyben, különben is ezek után már roppant kíváncsi lettem és már viszket az agyam attól, hogy mikor hipnózhatom meg őket, hogy mindent kiszedjek belőlük. Nem rázom le Randall kezét a vállamról ha menet közben elenged hát elenged, Juliette-be viszont belekarolok mint egy barátnőbe. Elememben vagyok, itt nincs tömeg ami fölém borulhatna, nem lökdösnek és nem fogdosnak mint egy olcsó motelban. * -Átmegyünk a Csillagkapun is vagy transzportálunk egyből a kávézóba? *A kávézó nincs túl messze, csupán két-három saroknyira, nem szükséges az általam említett féregjárat de azért kíváncsivá tettek, tulajdonképpen minden egyes percben jobban. Kár, hogy nem járok klubba, hogy ott elmesélhessem.*
Sometimes we smile just to keep back the tears ...
Crisiant, Shivala & Cheyanne
Miután a szöszi nagyon komoly diagnózist akar felállítani, idejét érzem, hogy gyorsan leállítsam. Nem azért, mert a szavába akarnék vágni, egyszerűen tényleg nem azért jöttem ide, hogy a betege legyek. Sokkal inkább azért, hogy tartson velünk a cirkuszba, legyen egy közülünk. Biztosan sokáig tart majd megszoknia az új világképet, az átváltoztatást eltolhatjuk még egy jó ideig, de nem akarnék lemondani róla. Végtére is páratlan kincsnek gondolom, és ezúttal képes vagyok józanul gondolkozni, s nem Callindrával összehasonlítani. Crisiant egyedülálló a maga nemében, s nem igazán értem, hogy a lángoló szemű magas nő miért mond most le róla. Nem akartam volna szándékosan megütközni vele, viszont az, hogy kihátrál a dologból, megzavar, igaz, csak enyhén. Most már érdekelnek az indokai, hogy miért akarta volna magával vinni a kis szőkémet. - Ugyan doktornő... Nem elég, ha azt mondom, van mire? – Kacsintok most a szőke embernőre, a magasra viszont értetlenkedve meredek, teljesen felesleges most úgy beállítani a helyzetünket, mintha marha diplomatikusan akarnánk megközelíteni a dolgot. Sokkal egyszerűbb, ha nyíltan kimondjuk, hogy miért vagyunk itt. Ha az ismeretlen vetélytárs finomkodni akar, ám tegye, ezen most csak a fejemet ingatom, de nem akarom provokálni. Már régen leszoktam róla, hogy szándékosan vérre menő csatákat erőszakoljak ki. Végtére is egy ideje béke van a cirkuszban, egészen családiasnak mondanám a közösségünket. Nem mondom, hogy szekta, de olyasmi. Ám a kis szőke bizony tudja, hogy a szex, mint aduász bevetése komoly fegyvertény, főleg két nővel, ám abban bizony a mélyen tisztelt doktornő is téved, nem moccanok meg túlzottan a felajánkozásán. Nem gondolom ugyanis, hogy mindenre az lenne a megoldás, ezért aztán kár általánosítani a férfiak között, vélhetően igen tapasztalatlan, ha azt hiszi, ezzel célt érhet. Na jó, nem mondom azt, hogy nem gondolkozom el az ajánlaton, a nők ugyanezt tennék, csak sokkal álszentebben, azonnal kardoskodva az ellenkezésen. - Nem mondtam, hogy nem vagyok veszélyes. Te talán ártatlan vagy szivi? – Kérdezem határozottan zengő hangon a magasabb csajszitól. Karbafonom a kezemet, elengedve Crisiant karját, végtére is most patthelyzetbe kerültünk, mindhármunknak el kell döntenünk, hogy hogyan tovább. A nőt figyelem, aki gondolati jeleket küld az elmémbe, kicsit nem foglalkozok a szőkeséggel, fennhangon válaszolok a kérdésre. – Az már régen volt. Ha kicsit is ismersz, tudod, hogy jó ideje nem bántok senkit. Azért kell, mert magunknak akarom őt. A rendszeretek felesleges, haszontalan. De ő... ez a kis bolond... – Fogom meg hátulról végül Crisiant vállait. – Különleges. – Most lenézek a dokinőre is, és bevonom a beszélgetésbe. - Egen, úgy tűnik, hogy két világ közé kerültél. Ahogy nézem, ellenfelek vagyunk a kis barátnőddel. De nem akarok harcolni. – Végül bólintok, menjünk akkor. Elengedem a szőkeséget, és rá bízom magam. Kissé mulattat viszont, ahogyan a másik nőci gyanakodva figyel, túl sok a vesztenivalója, hogy így fél tőlem...
Ezért nehéz a kívülállókkal. Nem követnek semmiféle szabályt sem, csak mennek a fejük után és képesek olyasmiket is kimondani nyíltan, amit egy ember előtt nem szabad. Nem adagolhat egy ilyen kaliberű információt így a képébe csapva, egyébként is a fickót elég jól ismerik ahhoz, hogy nem tudja átformálni a lányt, ha csak nincsenek olyanok, akik esetleg segítenek neki a hierarchiában. Ha viszont igen, akkor ez már is olyasmi, aminek utána kell nézni. Mondhatni felírom a képzeletbeli listámra szépen, ami mindenképpen teendő lesz, amint ez az egész ügy valahogyan megoldódott. Milyen szép is lenne, ha a szőkeséget könnyebb lenne meggyőzni róla, hogy vége eltűnjön innen. Akkor elbeszélgetnék én a démonnal, de így... Olyan makacs, pedig nem rég még be volt tojva csak azért, mert sokan voltak a bárban, ő meg alacsony volt és eltűnt a tömegben közöttük. Az emberek néha tényleg nagyon-nagyon nehéz esetek és kiszámíthatatlanok, ere még itt egy kívülálló, aki nem különb nála. Remek! - Talán ő azt hiszi, hogy igazat mond, de közben persze még sem. Ilyesmi is lehetséges nem? - ő a pszichológus. Gondolom vannak olyan tévképzetek, amikről a képzelőjük ténylegesen azt hiszi, hogy igazak, miközben természetesen nem azok, és ezért olyan, mintha valósat állítana. Próbálom legalábbis ilyennek beállítani a dolgot, hátha elérek valamit az érveimmel, bár úgy fest, hogy egyelőre hatástalan minden. A szőke túlságosan kíváncsi. Na igen... emberből van, ezen már meg sem kellene lepődnöm, pedig számára is nyilvánvaló lehet, hogy komoly bajba kerülhet, hogy ez a helyzet veszélyes. - Megvédtem, de már jól látom, hogy nagy hiba volt, neked is be kellene látnod, hogy hiba itt maradnod. Megsérülhetsz, ez a fickó veszélyes. - csak ő nem képes felfogni és én nem értem, hogy miért nem gondolkodik legalább egy kicsit. Talán nem véletlenül mondják, hogy a pszichológusok maguk is kissé... problémásak és kezelhetetlenek. Attól tartok, hogy ez valószínűleg rá is igaz. Annyira próbál megfejteni valamit, ami most itt van előtte, hogy abba nem is gondol bele milyen veszélyeket rejthet magában, ha ne adj isten hinni próbál a démonnak. Ha pedig nem hisz neki, akkor szándékosan megy bele abba, hogy egy őrült oldalán mutatkozzon és menjen el... kakaózni? Fel nem foghatom! Legszívesebben itt és most nekiesnék a démonnak, vissza kell fognom magamat, hogy amikor a lány rám pillant ne láthassa a lelkem mélyén tomboló tüzet. Egy tűzsárkánynak higgadnak maradni... azt hiszem nagyjából olyan nehéz dolgom lehet, mint a démonnak és mivel ő is várakozik és tűr, nem igen tehetek mást, mint hogy én is ezt teszem. ~Veszélyes vagy, ezt mindenki tudja rólad, aki csak hallott a pusztításról, amit véghez vittél. Öltél... sokat... olyat is, aki fontos neked... ennyit tudok rólad... eszem ágában sincs melléd állni, főleg amíg nem tudom mit akarsz a lánytól.~ - nem válaszolok nyíltan a démonnak, csak a fejemet rázom meg. A szavaim a fejében csengenek vissza, hangosan, sértően és bántóan, szándékosan is. Megpróbálom kibillenteni a higgadtságából. Az aki nem nyugodt, könnyebben hibázik és nekem már egyre zavaróbb az, hogy ilyen békésen tűri ezt az egészet. Persze a szöszke felajánlásánál nagyjából úgy sóhajtok, mint Gandalf, amikor Frodó vállalta, hogy elviszi a Gyűrűt Mordorba, de mi mást tehetnék, mint hogy velük megyek? Igaza van, nem hagyhatom, hogy a démon kezére kerüljön, hiszen az a dolgom, hogy védjem az embereket, ami fajtánkat az olyanoktól, mint ez a férfi. - Szóval kakaózni akarsz vele... A lehető legrosszabb döntés, de igazad van, úgy vélem veszélyes és épp ezért veled tartok. - talán út közben beránthatom valami sikátorba a pasast és elrepülhetek vele. Milyen szép is lenne! Talán ötven, vagy száz éve még ment is volna, de most... minden annyival bonyolultabb. Nem változhatsz csak úgy át, meglátnak, pillanatok alatt elterjed a sajtóban, a világhálón, és sokan vannak még most is az utcán annak ellenére, hogy este van. Régen ilyenkor már nem voltak ennyien idekint, minden sokkal egyszerűbb volt.
*Egyre jobban alakulnak a dolgok, igazából szakmailag még szórakoztató is ahogyan próbálnak egymásra licitálni és mindketten engem védeni a másiktól. Kíváncsivá tesznek és noha az óvatosságomat nem teszem félre, nem is lépek le padig a józan ész ezt diktálná. A jó pasi kérdésemre Juliette csak a szemöldökét vonja fel, mint aki nem hiszi, hogy tényleg ennyire lüke nővel hozta össze a sors és ezen a ponton, megvallom őszintén, úgy érzem már csak azért is tovább kell játszanom. Ha bármelyikük is ártani akart volna nekem már megtette volna, ők egymással állnak szemben valamilyen oknál fogva annak ellenére, hogy láthatóan nem ismerik a másikat. * -Az az őrület, hogy tényleg nem látszik rajta, hogy őrült lenne, meglehetősen magabiztos, kissé el van telve magától, de melyik pasi nem? Tudja mit beszél és hisz is benne, nincs semmilyen disszociatív képzelgésre utaló tünet, sem grandiózus paranoiára. Úgy vélem igazat mond, csak épp számomra nem reális ez az igazság. *Mondjuk egy elképzelt világban ahol természetfeletti erők működnek, teljességgel hiteles lenne mindaz amit mond. Juliette vele szemben bizonytalan ami még jobban megerősít abban a gondolatban, hogy a pasi olyan dolgokról beszél amiket Amerikában bezárnak az 51-es körzetbe. A nő azonban velem szemben bizonytalanabb, és meg is értem. Nem rég m ég a segítségére szorultam egy olyan helyzetben amiből bárki könnyedén, egyetlen csettintésre kilábalt volna, most viszont én állok úgymond felette. Nem fognak bántani, bár egész jól elcsevegünk a vérontásról, hiszem, hogy egyik sem akar nekem rosszat és ezen felül már a tudásomra hagyatkozom. Ahhoz legalább értek és persze, hogy magabiztosan lavírozom kettejük állításai között. A szexelés bejelentése még jobban elkülöníti őket egymástól. Juliette már engem lát bolondnak, nem orvosi szempontok alapján, a pasi viszont hárít. Ebben a helyzetben ez elég különös, hiszen egy férfi sem utasítana vissza egy ilyen ajánlatot, csak az akinek komoly „küldetése” van. Az állásajánlattal csak tréfáltam de úgy tűnik akaratlanul is beletrafáltam valaminek a közepébe és ez még érdekesebbé teszi a dolgokat. * -Igen, hazudott. Ésszerű próbálkozás volt a könnyebben járható út felé, de nem jött be. Nem látok rajta sérülést, de épp te mondtad, hogy biztosan kaszkadőr aki tud esni, megvédted. *Juliettre nézek, mondjuk vádlón de nem ezt akarom érzékeltetni hanem csupán a tényt elé tárni, ha már elfelejtette volna. Már-már belekezdenék a pszichiátriai elemzés kifejtésébe mikor a pasi bedobja az adu ászt. Mert az, a legjobb lap és ezt csak akkor szokták bedobni ha valami nagyon veszve van vagy a versenyzőt át kell lökni a célvonalon. Úgy érzem túl magabiztos ahhoz, hogy utolsó mentsvárként, kétségbeesésében cselekedjen, ergo már a célban vagyunk, viszont én nem értem azt amit mond. Juliettre nézek, látnom kell az arcán valamit ami arra utal, hogy sokkal többet tud mint amennyit feltételezek róla. * -Nos? Kellek _nektek_? Kik azok a nektek és kik azok az ők? *Randall felé intek a fejemmel jelezve, hogy rá gondoltam amikor „őket” emlegettem. * -Tudjátok mit? Ez érzésem szerint eléggé bizalmas beszélgetés és felettébb érdekes, tényleg nem az utcán kellene megbeszélnünk. Viszont le kellene zárnunk mert hiába megyek most haza és hagylak titeket a fenébe, Randall úgy is meg fog keresni és ez neked Juliette nem fog tetszeni, ergo te is megkeresel vagy figyelsz és minden folytatódik tovább. Kakaózni indultunk, menjünk. Nyilvános hely, senki nem tehet semmi rosszat és ha elég halkan beszélgetünk nem is hallanak minket. *Bizarr, úgy érzem magam mint Alice Csodaországban, vagy Korben Dallas az Ötödik elemben. Viszont ha belegyeznek a kakaózásba, akkor egy asztalnál fogunk ülni és lehetőségem nyílhat arra, hogy mindkettejüket egyszerre hipnotizáljam, akkor pedig mindenre fény derülhet és még el is felejtethetem velük azt ami történt és magamat is.*
Sometimes we smile just to keep back the tears ...
Crisiant, Shivala & Cheyanne
Nem így terveztem ezt az egészet. Azt hittem, hogy majd a bárban mellé csapódok, és bevetem a meggyőzőkészségemet, miszerint meg kell mentenünk a világot, és ebben csakis neki lehet központi szerepe. Az egész ott félresiklott, hogy valami eszement barom bekokainozva padlógázzal teper a járdán, s már csak hab a torkán, hogy a kis szőke egy parázsló szemű idegen nő társaságában flangál. Nem volt más választás, rögtönözni kellett, nem hagyhattam, hogy kilapítsák őket. Egyiket sem. Ha a nyúlánk botsáska préselődik palacsintává, Crisiant úgy a szívére veszi, hogy nincsen az az isten, hogy a valódi témánk felé tudjam terelni. Így hát maradt az, hogy teszem, amit jónak látok, végtére abból nem sülhet ki rossz, hogy szinte az életemet adom érte. A legtöbb ember egyébként is önző, ha lézengenek is páran az utcán, nem állnak meg, hogy odapattanjanak, netán mentőt hívjanak. Hárman vagyunk, már én is jól vagyok, bár vannak sebeim, azok inkább karcolások, nem mélyen felszakadt, vérző húsú borzadályok. Kőből vagyok, szinte szó szerint. Magamnak akarom a lányt, már olyan szinten persze, hogy kell a csapatunkba, meg sem fordult a fejemben, hogy komolyabban megnézzem magamnak, ahhoz túl friss még az élmény, meg különben is, az én múltammal inkább kezelésre kéne hozzá járnom, nem a kis almákat vizslatni a melle helyén. A nagy viselkedése elismerésre méltó, nem hátrál meg annak ellenére, hogy vélhetően tudja, hogy ki vagyok. De legalább már annyit sikerült elérnem, hogy Crisiant kettőnk közé álljon, ezzel saját magát is egyenlő félnek tekinti, ám már nem bízik annyira a magas csajban. A válaszán elvigyorodom, nem gondoltam, hogy a fériasságomat kell majd bevetnem. Na nem úgy, elég egy csábos mosoly, egy bicepsztáncoltatás? Nem, ennyire nem élek olcsó trükkökkel, így megrázom a fejemet, felemelve a kezemet, hogy eddig, és ne tovább. - Ennél azért fontosabb a helyzeted Crisiant, nem a csinos segged miatt kajtatok utánad. – Szögezem le a tényt, hogy ne higgyék rólam, hogy csak egy farka által vezethető kan vagyok, akit vagy kielégítenek, vagy kiéheztetnek, de így vagy úgy, irányítani tudnak. Különben sem szeretem, ha csak a külsőm alapján ítélnek meg, noha szinte mindenki ezt teszi a másikkal. A vörösen izzó szemű tündér eközben látványosan leszar, igaz, nem is próbáltam bevonni a társalgásba, ez nem is róla szól. - Csak sorban. Nem is feltétlenül állást, akár vezető is lehetsz... – Rázom a fejemet, de úgy vélem, lassan elég lehet már a ködösítésből, és mintha a magas nyúlánk nő is feladná, mert visszavonulót fúj. Én sem akarok harcot, de hogy ilyen könnyen feladja, azért ez meglep, így Crisiant szavaira most nem is figyelek annyira, noha a szex szónál azért felvonom a szemöldökömet, ám a másikra nézek, aki már szinte lép is hátra, lemondva a zsákmányról. Csapdát sejtek, ennyit azért tényleg nem ér a dolog. Nem fogok én is visszakozni, elviszem a kicsit, ha kell, de azért még visszakérdezek a nőnél. - Egyátalán miért kell ő nektek? Velem sokkal jobb élete lehetne. Gyere velem te is, hagyd ott őket... – Tippelek csak, hogy valami körtag lehet, hiszen ha magányos lenne, az embereim régen felhívták volna rá a figyelmemet. Nem, a szabálymániás pipi bizony nem velünk van. Ez még változhat. Így csak megfogom a lány karját, de nem durván, majd várakozóan járatom mindkettőjük között a tekintetemet. A szex bedobása nem volt hülyeség a részéről, csak éppen én sem vagyok ostoba dokinéni!
Az frusztrál a legjobban, hogy még csak azt sem tudom, hogy kicsoda a fickó és hogy mire képes, ez pedig nem jelent jót, hiszen nem tudhatom, hogy mennyire erős, vagy épp veszélyes és mennyire kell óvnom tőle a lányt. Nem tudom azt sem, hogy mit akar tőle, de egy azonosítatlan kívülálló soha sem jelent jót, főleg egy olyan, akiről vannak sejtéseim, hogy kicsoda. Én sem ismerek mindenkit arcról, de róla hallottam és nem csupa jót. Az alapján tudom, hogy nem szabad engednem, hogy a lány bárhová is vele menjen. Ki tudja, hogy mit akar tőle, hogy azóta, hogy eltűnt mindenki szeme elől milyen alakká vált, talán még veszélyesebb, mint előtte volt és pont e miatt nem akarja megmutatni, hogy kicsoda valójában, nekem pedig pont e miatt nem szabad hagyni, hogy a szőke vele menjen. Legszívesebben betuszkolnám egy taxiba, hazaküldeném és utána beszélgetnék el a fickóval, de annyira kíváncsi - vagy csak a szakmájából adódóan ilyen -, hogy még elmenni sem hajlandó. Isten ments, hogy még egyszer meghívjak valakit a saját italára. Nem volt nekem erre szükségem, van munkám, vannak feladataim, nem kell még mellé pluszokat is vállalni. A szőkeség kérdésére csak a szemöldökömet vonom fel. Hát na nem vagyok annyira vicces kedvemben, ahogyan megkérdezi, hogy szerintem is jó pasi-e vajon ez a fickó. Jó pasi... a legnagyobb gond vele inkább az, hogy veszélyes és ebben biztos vagyok, a dokinéni pedig ezt az istennek sem akarja megérteni. Ez most nem játék, ahol szórakozhat és viccelődhet, ez most nagyon is komoly. A fickó szavaira pedig csak még inkább elkerekedik a szemem és komolyan szó szerint ott tartok, hogy szívem szerint itt helyben megpörkölném kicsit a hajacskáját, hátha az jót tenne neki, de nem tehetem, pedig olyan szép álom! - Látod, őrültségeket beszél. Nem lehet, hogy egy volt páciensed, akire nem emlékszel, mert változtatott a külsején? Vagy egy titkos üldöző. Nem mutatkoznak rajta az őrület jelei? - nem foglalkozom a fickóval, nem fogom hagyni, hogy felidegesítsen, pedig közel állok hozzá, hogy elszakadjon a cérna, erre megint viccesre veszi a szőke figurát. Nem értem ezt a nőt. Odabent pedig pánikolt, teljesen ki volt borulva csak mert tömeg volt, ő meg alacsony, most pedig még csak a helyzet komolyságát sem méri fel. Épp e miatt nem válaszolok az újabb képtelen kérdésre, ami az ágyakrobatikával kapcsolatos. Fel nem foghatom, hogy komolyan gondolja-e egyáltalán, vagy csak jó dokiként a reakcióinkat figyeli. Rajtam leginkább megrökönyödést láthat és persze egy nagy adag értetlenséget. Fel nem foghatom, hogy mi lesz ebből, el kellene mennie, de azt sem akar, én pedig nem voltam még ilyen helyzetben, hogy tudjam hogyan vegyem rá. A védelem kasztjába tartozom, nem a diplomáciáéba, nem az a dolgom, hogy meggyőzzek másokat az igazamról, hanem az, hogy megvédjem őket, de így állati nehéz. - Te is láthatod, hogy veszélyes. Autó elé ugrik, aztán feláll. Látsz rajta sérülést, akár egyet is? Azt mondja a titkárnőd küldte... hazudik, de te ismered jobban a pszichiátriai eseteket, a te döntésed, hogy mit teszel. - hátrébb lépek, mintha csak hajlandó lennék átengedni neki. Persze nem fogom megtenni csak úgy, erről szó sincs. Úgy teszek mintha, mert érdekel, hogy erre hogyan reagál a dokinő, de ha ne adj isten vele menne, hát biztos, hogy követném őket és megtudnám, hogy hová mennek és persze jelenteném, hogy találkoztam a fickóval, aki veszélyes, híre van a mi köreinkben. Amúgy sem engedhetném csak úgy elsétálni.
*Kezd érdekes leni a dolog, ezt az is bizonyítja, hogy eszem bogában sincs elrohanni, pedig más épeszű nő ezt tenné az első adandó alkalommal, meg persze a rosszul dramaturgizált horrorfilmekben is. Próbáltam nézni ilyeneket régen, de komolyan felcsesztek agyilag, még a halvány akaratot sem láttam, hogy hangyabokányit reális legyen. Nos a jelenlegi helyzet egy pszicho thrillerre emlékeztet, a jobbik fajtából, rohamos gyorsasággal közeledünk a patthelyzet kialakulásához, magamban fogadást kötök a másik, mókásabb énemmel, hogy ez mikor fog megtörténni. Lopva körbenézek, de persze se taxi se rendőr, utóbbin csodálkozom mert azért csak volt csattanás és még sikítottam is azt hiszem, hiába nem járt akkor senki az utcán azért az ablakok mögött vannak emberek, ez nem New York, hogy érdektelenül továbbmenjenek egy földön fekvő ember mellett. De senki, csend van, csak a mi hangunk hallatszik és a távolból az élet zajai. Azóta sem jött erre autó ami kissé fura, mintha csak miattam és a pasi miatt tekert volna erre egy részeg állat. Egyelőre hagyom őket, hadd játsszák le a meccset, a gyomrom ugyan olyan szűk lett mint egy gyűszű és remegek is mint a kocsonya, két kezemmel ölelem át magam, hogy ne látszódjon, ennek ellenére hihetetlenül szórakoztat ahogyan egymásra licitálnak becsületességben. Nézek jobbra, nézek balra és észre sem veszem az ajkaim mosolyba fordulnak. Csak kicsit, leheletnyit. Juliette nem sokat beszél, a pasi annál inkább, bár az is igaz, hogy ő lett kérdőre vonva, viszont pasi nem szokott ennyit dumálni, nagyon meg akar győzni és kezd kíváncsivá tenni, hogy miről és miért. Juliette láthatóan nyugodt és magabiztos, viszont a tekintete másról árulkodik. Ideges, valamitől nagyon tart és visszafogja magát, csak nem tudom mitől és mi elől. Minden igaz amit rólunk mond, valóban nem volt erőszakos, valóban segített és nem akart magával vinni, mindent én ajánlottam fel, de vajon miért? Mert arra terelgetett? A pasi valóban jóképű és ennek megfelelően határozott is, mg egy kicsit nagyképű. Ügyesen csinálja, úgy mintha nem lenne eltelve magától csak szerénykedik, mintha viccből mondaná pedig nem. Nagyon cseles és remek pszichológiai alany. Az igazolvány mutogatáson már túl vagyok, teljességgel érdektelen, az már nekem is eszembe jutott, hogy bármit mutogathatnak ha akarnak, nekem is volt hamis személyim a középsuliban, nem nagy kunszt. Viszont akkor kezd érdekes lenni igazán a dolog amikor arról beszél, hogy ő mentett meg a kocsitól. Ha jobban belegondolok még igaza is lehet, vissza kellene pörgetnem magamban az események láncolatát és rájönnék úgy volt-e vagy sem. Ám eltereli a figyelmemet a többi megjegyzés. Eddig karba font kezekkel néztem ide-oda mintha tenisz meccsen lennék, most a tekintetem a pasira ragad. Mi is van ezzel a behódolással meg széttépéssel? Nem úgy hangzik mint egy klasszikus egy éjszakás kaland szexszel. bár Juliette elmenne dominának, és egy ostort is simán elképzelnék a kezébe, sőt még a fekete latex sem áll távol tőle, de nincs meg benne az a pszichológiai képesség ami alkalmassá tesz egy dominát a feladatra. Neki más az erőssége. Hiába nézik le és gondolják az emberek, hogy egy domina csak egy szexuálisan perverz prosti, azért sokkal több van ebben. Juliette mindenáron haza akar juttatni valahogy, bár örülök ennek és tényleg hálás vagyok, de még soha nem találkoztam olyannal aki ennyire haza akart volna küldeni. Mindenki, kivétel nélkül az első két percben vagy hagyott volna a fenébe vagy megpróbálta volna lecsapni a kezemről a pasit. Ez az egész helyzet olyan mint egy rossz horrorfilm; nem reális. * -Ó, igen, ellenállhatatlan vagy. Tényleg. Szerinted is jó pasi? *Értek egyet a kaszkadőrrel majd rákérdezek Juliettnél is, hogy mit gondol. A taxit egyelőre elfelejtettem, szándékosan persze nem azért mert olyan ellenállhatatlan mindkettő. Juliette is, ő szakmai szempontból, na persze nem azért mert őrültnek hiszem vagy téveszmésnek és nem is skizofrén. Inkább a magas fokú intelligenciája vonz, az amit rejteget. Randall Crane pedig egy arrogáns alfahím. Meglepődöm és lelkes leszek, na nem mint egy csitri amikor a focicsapat kapitánya elhívja az év végi bulira, de egy állást kereső örömével nézek rá.* -Ufók? Te most valamilyen állást ajánlasz nekem vagy szimplán fel akarsz szedni? Ez a titkolózás felettébb fura….CIA? Csak nem a CIA ajánl nekem valamit, vagy Langley, FBI….egy zsíros elemzői állás jól jönne, vagy profilkészítés, az nagyon menne és szakmailag a csúcsra érnék. Anyááám! *Terelés. Tényleg oda lennék egy ilyen ajánlatért, de kétlem, hogy bárkinek az államokban a szeme elé került volna az önéletrajzom, jó eséllyel azt sem tudják, hogy a világon vagyok, hacsak nem operarajongó valamelyik annyira, hogy a kedvelt művészének még a családjára is kíváncsi. Szakmailag sem érnék a csúcsra, mivel az ottani munkáimat nem publikálhatnám, másrészt viszont biztosan évekkel lerövidíthetném a tapasztalatszerzés folyamatát. Csak arra vagyok kíváncsi melyikük milyen mértékben és irányban harap rá az általam felvázoltakra. A patthelyzet már rég kialakult szerintem, a pasi jól látja csak némi fáziskéséssel.* -Hát vérontást azt én sem akarok, talán nem véletlen. Momentán az én bőrömre megy a játék. Észrevettétek? *Elnevetem magam, kicsit idegesen. Tényleg eszébe jutott a vérontás? Basszus! *-Patthelyzet valóban. Szerintem hagyjuk a taxit. Szexeljünk, az mindent megold. Kihez megyünk? *És a csali bedobva. Más tekintetben és helyzetben Randall-ból egy éjszakás kaland lenne, Juliette pedig….nos még nem próbáltam, de ha kettesben nem is, hármasra befizetnék, de csak szigorúan szakmai szempontok miatt. Aha, francokat. Eljátszottam már a gondolattal, csak még nem volt időm kidolgozni a stratégiát. Most viszont eszembe sem jut, hogy megvalósítsam az általam köztudatba dobott tevékenységet, csak újabb kíváncsiság a részemről. Megvárom míg elönti őket a döbbenet – ha nem történik meg az is egyfajta válasz a számomra – aztán rákérdezek az engem érdekelt részre.- -Szóval mit akarhat tőlem Randall amiért te nem akarsz elengedni vele. Te meg miért féltesz tőle? Hogyan szedne szét? *Mindehhez kellemes, galamb búgó hang és mosoly társul, ringat, szinte hipnotizál, bár még csak a küszöbén állunk.*
Sometimes we smile just to keep back the tears ...
Crisiant, Shivala & Cheyanne
Úgy gondolom, hogy jól tettem, hogy nem hagytam ott őt. A kis szőkéért érdemes harcolni. Amilyen törpicúr, olyan hatalmas akarata van, az ügyünkért harcolva tökéletesen illeszkedne közénk, és bár én vagyok az abszolút vezető, biztosan rossz néven vennék a többiek, ha vállat rántva nélküle térnék vissza. Valamellyest a tekintélyemet is csorbítaná, hiszen mindenki, aki a cirkusz tagja, jobbára az én személyes közbenjárásomnak tekintheti, hogy ott van. Crisiant a maga ábrándos kék szemeivel különleges teremtmény, aki mindenképpen arra született, hogy ne ember legyen, hanem valamely halhatatlan faj tagjaként évszázadokig öregbítse a közösségünk hírnevét. Ha bele kéne gondolnom, most mégsem tudnám hová tenni. Talán démonnak, sárkánynak nem tudnám elképzelni, de a többi faj bőven ráhúzható. Csak angyal ne legyen, belőlük már bőven kiábrándultam, és hát nem akarom, hogy harmadszor is megismétlődjön, ami Callindrával megesett. Egész egyszerűen a szerelem nem nekem való, nem vagyok képes tiszta fejjel átgondolni, hogy mi kell egy nőnek. Legalábbis ami a szív ügyeit illeti. - Kitől? Ms. D’Artagnan? Ő? Azt megnézném. – Felelem kihívóan a magasra villantva a fogaimat, éreztetve, hogy én sem növényevőnek születtem. Ha tehetném, már most karon ragadnám a pöttöm szőkét, hogy magammal rángassam, ám azzal aligha vívnám ki a szimpátiáját. Nem, éreznie kell az erőmet, s azt, hogy küzdök érte, nem pedig kisajátítom. - Oh, a négyjegykártya nagyon hiteles információ szivi. Azt írsz rá amit akarsz. Az igazolványaidat pedig dugd fel a hátsóba, olyat hamisítok neked, hogy csak na.. – Vonom meg a vállamat karbafont kezekkel, és lekacsintok a kicsire. Nem, nem fogok meghátrálni, csak mert a magas csaj úgy tesz, mintha az övé lenne az Astoria szálloda. - Annak természetesen, aki nem hagyta, hogy felkenődj a falra. Ez itt.. a bizalmadba férkőzött, eljátszotta gondolom a cuki komornát. És nem hagy választást. Behódolsz a céljainak, vagy széttép. Én legalább nyíltan kimondom, hogy nálam is hasonló a helyzet, bár... miért is ne tartanál velem? Egyértelmű, hogy ellenállhatatlan vagyok. – Egy csipetnyi arrogancia vegyül a mondandómba, de hát lássuk be, a nőket azért mégiscsak a kemény sármmal kell eldönteni. Esetenként szó szerint. Nem az ügyetlenkedő szépfiúkat komálják, kemény kéz kell ide, és kemény... minden más egyéb. - Az előbb bemutatkoztam, Randall Crane. Ez az itteni nevem. És talán nem az utca közepén kéne megbeszélni, hogy ki vagyok. A lényeg, hogy te ki vagy kislány. Valaki, aki még sokra viheti, ha okosan dönt. Jól látod, nem minden az, aminek látszik. Ő sem, és én sem. Veheted akár úgy, hogy ufók vagyunk, bár ez csak durva hasonlat, de közelítő értékkel bír. – Itt most Shivalára pillantok, nem fogok sokáig licitálgatni. Nem tudom, hogy a másik miféle, az a vörös tűz elbizonytalanított, nem szokásom ölni, s bár megmutattam magamat neki, fordítva nem történt ilyesmi, ami a bizalmamat kicsit is előremozdítaná az irányába. - Nem akarok vérontást. Ez eléggé patthelyzetnek tűnik, te mit szólsz? – Kérdezek végül rá nála is, hiszen nem csak a kicsin múlik, hogy ő mit mond. Én nem úgy tűnök, mint aki most beijed két nőtől, s elégedetten mosolygok, hogy kissé sikerült megbontanom a hirtelen támadt szövetséget.
Őszintén nem gondoltam volna, hogy ez a helyzet még így is alakulhat, hogy nem elég, hogy kimentek egy szőkét a tömegből, de még egy kívülállóba is botlunk? Nem is igen van időm befejezni a csevejt a pasik magasságáról és persze a kosztömjéről, ami állítólag nem egy éjszakás, bár nem hiszem egyébként, hogy általában a férfiakat ez érdekli. Nem csak azokra hajtanak rá, akiknek mindenük kint van és nem csak azok kereshetnek egy éjszakás kalandot. Bőven lehetett volna ez így akkor is, ha teszem azt rossz estéje van és mondjuk nem én segítek neki, hanem egy férfi. Ki tudja, hogy nem döntött-e volna úgy, hogy meghívja egy kávéra magához aztán... a többi már jön magától. Persze ez sem az én dolgom és már nem is igen foglalkozom a dologgal, amikor egyértelművé válik, hogy a megmentőnk egy mitikus. Egy mitikus, akit nem ismerek. Egy mitikus, aki nem fedi fel magát és aki olyasmit is mond, amiből egyértelmű, hogy talán még veszélyes is. Ennek hatására persze, hogy arrébb lépdel a szőke a hátam mögül. Fogalma sincs róla, hogy m folyik itt és azt hisz, hogy majd a fickó segít neki? Nagyon nem tetszik a helyzet és az még inkább, hogy tehetetlennek érzem magamat, mert nem tudom, hogy mit is kellene lépnem, hogy megértse rossz ötlet lenne egy ismeretlenre tennie, egy kívülállóra, amiről ő nem tud, de én igen, hogy mennyire lehet veszélyes. A szöszi el is bizonytalanodik, én pedig amikor épp nem néz rám, láthatóan szúrós pillantásokat vetek a fickóra. Érthető, nem tetszik az, hogy most ilyen módon kavarja meg itt a dolgokat és még mindig nem tudom, hogy mit is akar a szőkétől. - Ha gondolod adhatok igazolványt, névjegykártyát, én könnyedén bizonyítom, hogy ki vagyok és nincs okod aggódni miattam, de vajon ő ezt meg tudja tenni? - felszökött szemöldökkel kérdőn nézek az ismeretlen fickóra, aki már egyértelmű okkal nem válaszol a gondolatban küldött szavakra. Igen, jó eséllyel valamit akar a nőtől, azért kereste meg és én most nagyon is beleszólok a terveibe, de hogy nem fogok meghátrálni az biztos, főleg mert nem tudom, hogy mit akar és nem hagyok egy embert itt csak úgy kiszolgáltatottan. Veszélyes is lehet, főleg ha nem tudom, hogy kicsoda. Ha kívülálló, akkor főleg veszélyesnek kell kezelni. - Ha gondolod hívok neked egy taxit, ahogyan már előzőleg is felajánlottam, és gond nélkül haza mehetsz. Én nem akarok rosszat, magammal sem akarlak csábítani, mint egyese. - emlékezhet rá, nem én voltam az, aki meghívtam egy forró csokira. Ő vetette fel, hogy ihatnánk még valamit, nem én tettem. Tehát nem akarok rosszat, csak segítettem neki és egészen véletlenül futottam vele össze, persze az idegen megpróbálhatja elhitetni vele, hogy nem így van, de én legalább nem mutattam be itt hirtelen jött akrobata mutatványt és azt sem látta a szőke egy pillanatra sem, hogy lángba borultak a szemeim, azóta pedig vissza tudok fogni magamat annyira, amennyire kell, még ha rendkívül rosszul is érint, hogy itt velem szemben jó eséllyel egy kívülálló áll. Anyám miatt nem a legjobbak az emlékeim róluk... és ki tudja, hogy ez a férfi milyen oldalon áll. Hallottam már róla, de az emlékeim között nem sok minden van meg így hirtelen. Annyi igen, hogy sokakkal végzett és ez már elég ok arra, hogy ne legyen felé semmiféle bizalmam. Lehet, hogy démon és erős és nem volt szándékos, de miért hinném azt, hogy innentől viszont nem tenném meg ezt mással is, vagy nem szabadulna el újra bármikor... nem... nem fogom engedni, hogy magával vigye a szőkét. Közben előkerül a mobilom is és kérdőn pillantok a dokinőre. Rajta múlik, én tényleg egyetlen kérésre hívok neki egy taxit, hogy aztán elbeszélgessek a kívülállóval. Fel vagyok készülve bármire, akár a harcra is.
*A magamfajta semmi módon nem osztja egy nála sokkal magasabb, gazella kecsességű nő nézeteit a méretekről. Átvitt értelemben mondtam, hogy nem találna meg az ágyban a pasi, azért van néhány trükköm amivel felhívom magamra a figyelmet, de sajnos van tapasztalatom ebben a játékban. Igaz, csak egy de elég ütős volt. Momentán szegény áldozatom szinte kérdőjellé görbült, hogy aktus közben meg tudjon csókolni, hogy falja a falnivalót, vagy én időztem a kelleténél többet valahol a szegycsontjánál és csak a két cickó között lecsordogáló verejtéket kaptam ajándékba. Nem, köszönöm, soha többé ilyet.* -Megtalál persze, de milyen áron?! *Legyintek, éreztetem, hogy hagyjuk a témát, velem ne vitatkozzon mert én vagyok a jobb. Nem szeretném ecsetelni az iménti gondolataimat, de ha nagyon muszáj érzékletesen el tudom mondani a probléma forrását, még a bugyija is nedves lesz tőle. szó se róla izgatóak a nyúlánk srácok, de marha körülményes velük szeretkezni. A megjegyzésével az a baj, hogy benne van a volna.* -B árki volna, de csak téged érdekelt. Egyébként meg nem azért mentem oda, hogy bárkit felcsípjek, ma a konzervatív ruhámban vagyok, ez nem az egy éjszakás kosztümöm. *Már a kedvem is jobb, bár Cyrano alaposan megtépázta de túlteszem magam rajta. Egy kis szösszenetnyi eltévedés az emberrengetegben nem fog kiakasztani. Az már annál inkább, hogy pont mellettünk üt el valakit egy autó ami persze tovább is száguldozik. Én legalábbis úgy hiszem, hogy a pasi volt rossz helyen, minden olyan gyorsan történt, hogy nem álltam le gondolkodni. Nekem csak annyi jött le az egészből, hogy a falnak lettem taszítva, Ms. D`Artagnan pedig nekem. Semmi mást nem hozok ki az egészből és segítenék de nem hagynak, vagyis a megmentőm nem hagyja. Ami nem is csoda, mert épp a szemeim előtt zajlik egy másik. A fickó felkel, sőt mi több engem keresett, persze nem az autó alatt. Az első döbbenetből a másodikba csöppenek mikor a nem létező asszisztensemet emlegeti, én nem értek semmit, remélem ők igen. Ám már gyanússá vált a fickó és hiába piszok jóképű még így elütve is, azért nekem sokkal jobb Juliette háta mögött, akit testőrömmé fogadok ha már elneveztem a leghíresebbről. Azt még beveszem, hogy kaszkadőr meg tud esni, elvégre számomra nincs más magyarázat arra, hogy feláll és ha sántikálva is de egyben van és jár. Kérdőre vonásomra van válasz, nem túl gyorsan ahhoz, hogy begyakorolt szöveg legyen, egy előre elkészített menekülő válasz, de nem is gondolkodik rajta sokat, hogy azt hihessem hazugság amit most talált ki. Érdekes amit mond.* -Tőle? Ms. D`Artagnantól? Ééérdekes. *Kissé elnyújtom az utolsó szót és bár nem ugrom el Juliette közeléből azért a biztonság kedvéért eloldalazom két-három lépésnyit. Magas sarkúban ez nem olyan sok. Így már mindkettejüket látom és nézem is felváltva, hogy valamennyire tisztában legyek mi a fene történik itt velem. Ezek egymásra mutogatnak, bár a nő megvédett és kihozott a zajos és büdös tömegből, nem akaszkodott rám, ám mégis vele maradtam és ha ez volt a célja, piszok jól csinálta. Már szakmailag figyelem őket, bár a nyomozósdiban nem vagyok jó. Gondolataimat a fickó igazolja, én is a manipulációra gondoltam az imént. * -Hohóóóóó! Álljunk csak meg! Mégis ki mit gondol kinek hiszek majd? *Emelem fel a kezeimet és lépek hátrébb, így már kettejük közé kerülök fél úton, de m égsem kell a fejemet ide-oda rángatnom. Furcsa az egész és újra kell gondolnom az egészet, kezdve onnan, hogy Juliette meghívott egy italra. * -Szóval ki ha nem az akinek látszik? *Kérdezem a pasitól és eszembe jut, hogy azt sem tudom ő kicsoda.* -És maga? Maga ki? És ne azt mondja akinek látszik hanem azt aki valójában. Mert azt látom, hogy egy félig összetört, jóképű pasi aki a kezét nyújtogatja, hogy magával vigyen mint egy cukros bácsi. Mi az amit nem látok? Hmmm? *Az utolsó mondatot már Juliettnek is célzom, felé is nézek és kérdőn hümmögök. Az egész olyan mintha megvadult és éhes farkasok marakodnának a zsákmányon, kimutatják a foguk fehérjét de még csak kerülgetik egymást. Csak morognak és vicsorognak mert nem tudják eldönteni ki az Alfa. Hát én sem. Remélem nem látszik mennyire be vagyok rezelve, azért ez eléggé rázós és nem tudom mi lenne ha egyszerűen csak elfutnék. Ki jönne utánam és mit tenne velem? Körülnézek és elhúzom a szám.* -Na persze, pont most nem jön erre taxi, se rendőr.
Sometimes we smile just to keep back the tears ...
Crisiant, Shivala & Cheyanne
Igyekszem lenyugtatni magamat, hiszen az első reakcióm az lenne, ha meglátok egy magamhoz hasonlót a kiszemelt védencemet valaki másnak a karmaiban, hogy puszta kézzel tépem szép. A magas, vöröshajú nőről még csak azt sem tudom, hogy Ascariel mocskaihoz tartozik, netán magamfajta kitaszított. Egyik megoldás sem a legüdvözítőbb, a lényeg, hogy megelőztek, s ha azt akarom, hogy Crisiant megússza élve a dolgot, s normális közösséghez tartozva fedezze fel az erejét, amely miatt az én figyelmemet is felkeltette, türelmesnek kell lennem. Mégsem az ő pillantását keresem, hanem a halhatatlanét vizslatom. Vagyok már annyira óvatos, hogy nem teszem elvakultan magamat a biztos győztes poziciójába. A démoni lét nem csak erővel, és arroganciával párosul, lehetünk mi ravaszok is, noha nem tartom magamat egy ármánykodó fajtának. Az már régen eldőlt, hogy vezekelnem kell, amiért elvesztettem a lelkemet. Azokra támadtam, azokat pusztítottam el, akik segíteni akartak. Nem tudtam elviselni a lányom elvesztését, s emiatt Callindrát is megöltem. Aztán az a lány, akit az ő képére próbáltam formálni. Sosem tudom megbocsájtani magamnak... Hibát hibára halmozok, ez jellemzett régen... S nem fordulhat elő, hogy ismét magamra gondolok, a saját érzéseimre. Az arroganciát félre kell tennem, már nem fogok a magasba repülni a szárnyaimmal, démoni erőmet mások védelmére kell fordítani. A fiatal emberlány még nem tudja, hogy mibe keveredett, én viszont igen, hogy ha a nő oltalmában marad, el fogják veszejteni. Megtehetném, hogy máris megtámadom a másikat, ledobva magamról az álcát. Azt az álcát, amely alig más, mint a démoni alakom. Nem akarok már rejtőzködni. Előbb utóbb úgyis utolérnek, addig legalább megmentem, akit lehetséges. Crisiant halhatatlanként igazi fény lenne az éjszakában, többünk vezetője, nem csak amolyan szürke eminenciás, mint én vagyok. Velem kell jönnie. Ha a két nő felocsúdott a kezdeti sokkból, átgondolhatják, hogy nem is volt akkora nem az ütközés, igaz, hogy a szélvédőn átbucskáztam, ám erős alkatú lehetek, talán olyan veszélyes munkám volt már korábban, hogy ne legyen ebből csonttörés. Láthatóan elszakadt pár helyen a ruhám, ám már kótyagosan tápászkodom fel. - Nincsen akkora nagy baj, azt hiszem mázlim volt, na meg vasból vagyok. – Mosolyodom el, ám csak halványan, a karomat átfogva, hogy lássák, hogy azért kaptam rendeses zúzódást. Egy pillanatra Crisiantra néztem, aztán vissza ismét a magas nőre. A léleklenyomat ugyan nem jelenik meg, ám mivel mindig ugyanabban a testben újultam meg, akár emlékezhet is rám, arra a démonra, aki fájdalmában, hogy meghalt a lánya, többeket elpusztított, majd elmenekült. Száműzött lettem, s ugyan páran utánam jöttek, de utána már nem öltem, soha többé. Sebesülten küldtem vissza az üldözőimet, mert ha kaptam egy új esélyt, hogy lerázzam magamról ezt az átkot, akkor annak fogom szenteln az életemet, hogy jó legyek. Nem tehetem meg, hogy csalódást okozok azoknak, akik hisznek bennem. A cirkuszban igen sokan élnek már. Az embereim számítanak rám, nem tehetem meg, hogy üres kézzel megyek vissza, miután megmutattam nekik az új reménységet. - Kisasszony... valóban nem azért jöttem, hogy a páciense legyek. Azért, hogy megóvjam az életét... Többek között... tőle. – Biccentek Shivala felé, ezzel megteremtve az amúgy is feszélyezett helyzetnek az alapját, amelyből nem maradhat mindenki életben, és aggodalommal tölt el, hogy így kell tennem, hiszen aligha hihetem, hogy meghátrál. Közelebb nem lépek ugyan, ám a kezemet nyújtom a kis szőke felé. El kell majd mondanom az igazságot, ám nem itt, nem így. Megérdemli, hogy tudja, milyen hatalmak figyelik a lépteit. - Jőjjön velem... kérem. – Szólok most hozzá, s járatom kettőjük között a tekintetemet. – Ha vele marad, nincsen biztonságban. Nem az, akinek látszik. Veszélyes... manipulatív. – És most ismét Shivalára pillantok, büszkén felszegem az államat, és megmutatom a léleklenyomatomat. Crisiant nem fogja látni, hiszen nem közénk tartozik. A bonyolult rúnák azonban megmutatják igazi valómat, a hitehagyott démont, akinek nincsen már hova menni, nincsen becsülete, csak az embere. Körökről még ne is beszéljünk.
Nem tehetek róla azért erre már akaratlanul is felnevetek. Arra aztán soha nem gondoltam volna, hogy valakit az apró termete miatt ne találnának meg az ágyban. - Azért még sem vagy törpe, vagy tündér... szerintem megtalálna az ágyban. - akármilyen két méteres kosaras is az illető, nem hiszem, hogy gondot okozna neki, hogy ne találna meg valakit az ágyban, már maga a feltételezés is abszurdnak tűnik, nem is tudom, hogy gondolhat ilyesmire. Még mindig úgy vélem, hogy nem számít a magasság, ha szerelem van... mintha erről olyan sokat tudnék. Az anyám megölte az apámat nincs előttem épp a legjobb példa, de nem hiszem, hogy az esetleges magasságkülönbség miatt alakult ki náluk az a fene nagy ellentét, egyébként sem volt az apám kifejezetten alacsony ember. - Talán, bár a bárban szerintem bárki kiszúrta volna, hogy bajban vagy, csak a legtöbbeket félő, hogy nem érdekelte. - halk sóhaj, hiszen már csak ilyen világban élünk. Nem sokakat érdekel különösebben, hogy kivel mi a helyzet, nem foglalkoznak azzal kinek kellene segíteni, vagy kinek nem. Ez a bárban is látszott, hiszen senki sem érdekelt egy láthatóan pánikba esett apró szőkeség, pedig igenis biztosan másnak is feltűnt, hogy mennyire el van veszve a tömegben. Talán pont azért is kellett segítenem neki, hogy ezúttal is megvédjem, hiszen ami történik finoman szólva is meglepő és még nekem is kell pár pillanat, amíg magamhoz térek a látvány után, csak aztán próbálom kimagyarázni a dolgot. Nem ismerem a fickót és ez baj. Sok minden terjeng mostanában a körön belül és arról is szóltak nekünk, hogy az általánosnál is legyen erősebb a figyelmünk. Nem csoda, hogy magam mögé rendelem a lányt, miután nem tudom, hogy kicsoda a férfi és nem veszélyes-e. Még az a jó, hogy nem ellenkezik és csak mögülem szólal meg és nem akar minden áron közelebb menni. A pasas láthatóan próbálkozik, de az is látszik, hogy nem megy neki jól a dolog, a szőke pedig mögöttem határozottan kezd megijedni. Azért arra akaratlanul is elmosolyodom, hogy felbérel. Erre nincs szükség természetesen, de már maga a felvetés is vicces. Az italát nem igen tudta kifizetni, ha nem nyúl mélyen a tárcájába és nem áldozza rá a következő havi kosztpénzt, az én tarifámra esélye sem lenne. - A nélkül is segítenék, nincs rá szükség. - nem nézek hátra, de a hangom nyugodt, abból sejthető, hogy ezt még a szőkének címzem, csak aztán pillantok újra a fickóra. - A hölgy úgy látom, hogy nem akar önnel elbeszélgetni, ha pedig be szeretne hozzá jelentkezni, akkor kérjen időpontot. - a tekintetem komoly, és időnként a vörös fények is felvillannak a szememben, csak hogy biztos legyen benne, nem fogom hagyni, hogy a szőkére a frászt hozza, bár már így is sikerült elintéznie a dolgot. A gondolatban küldött szavaimra pedig még csak nem is válaszol, ami még inkább kétségeket ébreszt bennem és még kevésbé kelt bizalmat, de kap még egy lehetőséget, hátha csak az esés miatt nem tudatosult benne a dolog. ~Tehát ki vagy? Mutasd meg a lenyomatot, hogy tudjam, vagy tűnj el innen, túl sok az ember és láthatóan nemkívánatos személy vagy.~
Kezdőlap 
//
