Share | 
 

 Fogadóterasz, sétány

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Főkarakter
☮ Kor : 845
☮ Hozzászólások száma : 262
☮ Tartózkodási hely : New York, Micromed torony



TémanyitásTárgy: Re: Fogadóterasz, sétány   Szer. 27 Ápr. 2016 - 15:29



Andraste & Ellael


*Néha annyira rágörcsöl az ember és mitikus egyaránt az őt foglalkoztató gondokra, hogy a megoldás hiába van az orra előtt, nem látja azt. Nekem is most egy ártatlan és mókás megjegyzésre volt szükségem ahhoz, hogy induljak a megoldás útján, bár a végső tettek terve még nem fogalmazódott meg bennem konkrétan, már van honnan elindulni. talán Andraste testvére is így van ezzel, csak még neki senki nem gyújtott világot a fejében. Szerencsés vagyok, hogy a mindig életvidám és ravasz angyal ma éppen ere járt, noha nem találkozunk gyakran és az utóbbi időben szinte egyáltalán, pont jókor volt jó helyen és ezt a tulajdonságot értékelnem kell. *
-Valóban. Köszönet érte.
*Aprót biccentek felé. Senki nem mondta és ha megtette volna sem hallgatok rá, hogy egy feljebbvalónak nem kell tisztelnie és fejet hajtania egy jó tanács előtt. Megteszem mert így érzem helyesnek minden tekintetben. Mégis mindemellett rossz érzésem is van amiért eddig mellőztem Andraste-t, bár a hierarchia létráján messze áll tőlem, attól még megoszthatok vele néhány dolgot és amint látom egészen jól veszi az akadályokat. Máskor is megtettem, hogy átléptem a határokat, szembefordultam Ascariel szabályaival de mindig kiderült, hogy jól tettem. Talán ezért tűrték el tőlem vezetőtársaim, hogy időnként sajátos döntéseim vannak és azok mellett maximálisan kitartok. Én vagyok a sértődött gyerek a családban akinek engednek a szülei.*
-Igen tudom és nem felejtem el.
*Mosolyogva válaszolok és ezzel egyaránt fejezem ki köszönetemet is mint a felajánlás tudomásulvételét. Tudom, hogy amit tud megtesz annak érdekében, hogy a gépezet az ő szintjén is olajozottan működjön, a segítség felajánlásával azonban egy kicsit tágabbra nyitotta a lehetőségeim tárházának ajtaját.*
-Ó! Sajnálattal hallom, hogy magamra hagysz, igazán üdítő volt a társaságod, remélem lesz még alkalmam, hogy kiélvezzem.
*Biccentek, nem tartom vissza. A sejtelmes mosolyból arra következtetek, hogy nem túl komoly, sőt talán kissé bohókás tervről van szó amiről talán később még hallok. Szárnyainak legyezésével némi port is kapok az arcomba de nem igazán zavar, takarítani kellene a teraszt, a lent gyakorló kölyköknek remek időtöltés lesz.*
-Neked nem különben!
*Válaszolom nevetve és útjára bocsátom, nem sokkal később magam is kitárom szürke szárnyaimat és felemelkedem a levegőbe ám nem repülök feljebb, hanem zuhanórepülésben indulok a még mindig gyakorló kölyök angyalok felé némi riadalmat okozva, amit később, földre térésemkor gyöngyöző kacaj vált fel. Felüdít ez a nevetés és csatlakozom hozzájuk, főleg akkor mikor megtudják mit szeretnék tőlük és kelletlenül felhördülnek. *
-Rendben, akkor lássuk aki gyorsabb és ügyesebb azt elviszem a szirtre!
*A motiváció megfelelő, hamarosan szép tiszta lesz az a terasz.*

//Köszönöm a játékot, remélem hamar megismételjük, nagyon élveztem! cheers angyalka4 //




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
Don't Hide Your Real Face

avatar
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Fogadóterasz, sétány   Szomb. 23 Ápr. 2016 - 10:26

To Ellael

Egyetértően bólint Ellael szavaira, ő is pontosan így érzi, bár sokszor a türelme alábbhagy. Ez van. Eljön az ideje, ez biztos. Az előző megjegyzéseire, fura, de Ellaelben mintha szöget ütött volna valami. Pillanatra feléje fordul, látni a szemében a csillogást. ~Nocsak!~ Már nem szomorkodik, sőt, írmagja sincs ennek. Nem áll meg, éppen csak oldalra fordítja a fejét és ez elég.
Nem tudhatja pontosan miről van szó, ám annyi bizonyos hogy megvan a megoldás.
- Ugyan...már rég tudod a választ.
Kaján vigyorral méricskéli, persze nem akarja túl feszíteni a húrt, elvégre neki a feljebb valója, ezért kicsivel később a távolba tekint. Rengeteg rossz dolog történt a múltban és még fog is. De az éremnek mindig két oldala van, nem lehet csak az egyikkel foglalkozni és teljesen vaknak lenni a másik oldal dolgai iránt. Akármilyen terv született, az jócskán veszélyes, tele van buktatókkal. A teher egy harmada pedig Ellael vállait nyomja.
- Ha tudok valamiben segíteni, örömmel megteszem.
Nem akarja ezt cifrázni, van amit meg kell tenni és van amit nem. Persze ez csak az egyén kérdése, felesleges is firtatni a dolgot. Szavai szívből jövőek, és a határaival a nagyúr tisztában van. Meglehet egyszer valóban rá szorul, de az is lehet hogy nem. Tovább sétálnak a teraszon, Ellael már biztos azon gondolkodik mik a következő lépések. Szemmel láthatóan felcsigázta a kedélyét, legyen hát így.
- Ideje mennem. Van egy tervem, ami rövid távú és öncélú...
Sejtelmes mosoly kíséretében lépked néhány lépést hátra, így kellő helye van a földtől való elemelkedésnek. Annyira nem titok a dolog, divatbemutató lesz a héten, minden nap ez a téma az irodában, emiatt még be kell mennie oda is. Kis stílű, nem olyan nagy volumenű mint Ellaelé, de jobb most ha magára hagyja, hadd forralja ki a sajátját. Úgy jó, ha senki sem kotyog bele. Nem repül el rögtön, szárnyai erőteljesen felkavarják a levegőt, míg elbúcsúzik.
- Legyen szép napod, Ó nagy úr!
Játékosan fejet hajt, majd azzal a lendülettel felfelé emelkedik, el a terasztól, egy hangos nevetés kíséretében. Vidám és jókedvű nevetés ez, elkönyvelheti hogy sikerült életet lehelnie Ellael búskomor ábrázatára. Kisvártatva már csak a hátát láthatja és az egyre távolodó alakját.
Vissza az elejére Go down

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Főkarakter
☮ Kor : 845
☮ Hozzászólások száma : 262
☮ Tartózkodási hely : New York, Micromed torony



TémanyitásTárgy: Re: Fogadóterasz, sétány   Vas. 17 Ápr. 2016 - 8:41



Andraste & Ellael


*Andraste szüleinek látogatását felírom magamban a kellemes elfoglaltságok listájára. Ígéretemhez híven még azelőtt megejtem, hogy visszatérnék New York zajos és üzleti ügyekkel telezsúfolt napjaiba. Gyerekként sokat találkoztam velük, ám ahogy egyre jobban belevetettem magam a rend ügyeibe, eltávolodtam tőlük, ahogy másoktól is. Tudom, hogy nem jó ez így, de nem tudok sokfelé szakadni, a nagy háború után pedig új kötelezettségek hárultak rám melyeknek úgy érzem még ma sem tudok igazán megfelelni, mégis tisztelet és szeretet övez, elnézik nekem amiért nem járom végig az összes baráti családot, ha mégis megjelenek valahol csak mosolyt kapok ajándékul és nem dorgálást. Andraste talán az első aki a szememre vetette ezt, és meghajtom előtte a fejem. Üdítő változatosság, hogy még látja bennem azt a fiút és barátot akit egykor jelentettem neki. Ismerem a családi hátterét, a testvérét is s vele az összes gondját. Michael önmagát zárta be Vindorielbe puszta bűntudatból és mert attól tartottunk, hogy eluralkodik rajta a sötétség és az erőszak, az Első kör tagjai beleegyeztek abba, hogy visszavonuljon. Őt ismerve valóban nem túl jó ötlet összezárni a testvéreket, ezért le is teszek róla. Andraste azonban mindezt meglehetős derültséggel fogadja, elütve a helyzet komolyságát. *
-Légy türelmes vele Andraste, még nem jött el az ő ideje, én bízom abban, hogy hamarosan ezt is megérjük. Itt Vindorielben is hasznát vesszük és fontos, hogy érezze, szükség van rá.
*Nem avatkozom bele, bár megtehetném, nem hiszem, hogy a parancs és a kötelességeire való rámutatás jól sülne el. Vindoriel angyal gyermekei azonban kaptak egy tanítót a személyében és úgy hallottam kedvelik. Mindez azonban apróságnak tűnik az én gondjaim mellett, nekem több száz és ezer eltévedt testvérrel kell foglalkoznom, olyanokkal akik rejtve maradtak a szemeink előtt, akik a Rend ellen munkálkodnak, akiknek Kono vére tapad a kezeikhez. Nem mondom el Andraste-nak pontosan miről is van szó, csupán a legfelsőbb kör tagjaira tartozik egyelőre, amit tudhat, azt már tudja, ám még így is képes segíteni a maga sajátos humorával, ha a megoldást nem is nyújtja ezüsttálcán, más megvilágításba helyezi a dolgokat. Teszi mindezt a tőle megszokott határtalan jókedvvel és sokadszorra is elámulok azon, hogy Michael és Andraste édestestvérek. Felszabadultan nevetek a tanácsán ami másnak talán bolondozásnak tűnik nekem nagyon nem az. Más szemszög, más oldal, más megoldás. Talán valóban leragadtam egyetlen pontnál és az aggodalom, a tehetetlenség érzése nem engedte, hogy tovább lássak az orromnál.*
-Cukor és ricinusolaj. Remek párosítás. *Rövid megtorpanásunk után továbbindulok és örömmel konstatálom, hogy Andraste sem marad el mögöttem. Nem az a fajta aki könnyen feladja és ha már sikerült elcsípnie minden bizonnyal kihasználja a kedvező alkalmat, aminek örülök. *-És tudnál ajánlani cukrászt és gyógyszerészt is akitől beszerezhetném mindezt?
*Lassan körvonalazódik bennem a terv ami alapján új utat irányozok majd elő Caryeth és Eldorien előtt, természetesen nem felejtve el kitől kaptam a tanácsot, bár azt hiszem a cukrot és a ricinusolajat kihagyom a történetből, úgy sem értenék. Andraste sajátos tanácsának értelmét csak én érthetem, mert személyre szabott.*




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
Don't Hide Your Real Face

avatar
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Fogadóterasz, sétány   Csüt. 14 Ápr. 2016 - 15:58

To Ellael

- Rendben.
Bólint elégedetten a kijelentésre melyet a nagyúr hallatott, valahol megnyugvás is, ugyanis ennek fényében kiderült, még sem elérhetetlen.
- Ó, jaj annak az építménynek!
Gyöngyöző kacajban tör ki Ellael ötletét hallva. A drága testvér jó ideje módszeresen kerüli, ki tudja mit tenne egy zárt helyiségben. Neki sem fűlik hozzá a foga, csak beszélni akar vele és nem az őrületbe kergetni.
- Munkát már én is ajánlottam neki, nem fogadta el. Ha csak egyszer valaki elérné nála hogy újra kitegye a lábát Vindorielből...szerintem vissza köszönne önnön maga.
Erre már komolyabb hangneme csattan félre téve a tréfát. Ellael megtehetné hogy kiparancsolja innen, minden bizonnyal, ám szavai súlyában mostanra neki is leesett a tantusz hogy nem ilyen intézkedések kellenek. A harag és a gőg nem jó tanácsadója senkinek sem, az előbbiek fényében pedig csak ezt érnék el Michaelnél. Ellael mérlegelni képes ezt, nem is firtatja tovább nála a dolgot, nem szeretné ha ő tenne pontot az ügy végére, mert az csúnya kimenetelű lehet. Nem is ezért hozta szóba, inkább csak jó volt panaszkodni egy kicsit valakinek, akit ismer. Most hogy ez megtörtént, rögtön kiderül a citromok gyakorisága. Már biztos hogy a körök ügyei húzódnak a háttérben, megfűszerezve a múlt baljós árnyaival, amin ez a jó angyal képes órákig rágódni.
- A legközelebbi kóstolásodnál vigyél magaddal egy zsák cukrot, egyből más íze lesz!
Mindig is úgy gondolta, nem lehet egy adott dolgot egy oldalról megközelíteni, Ellael sem olyan alkat, még is itt szomorkodik magában. Valahol tréfa, valahol egy inspiráló felszólalás bukott ki belőle ezzel a mondattal, de az is lehet hogy csak nevetnek rajta egyet. Eszében sincs tanácsokat osztogatni, nem olyan közeli ismerősök ők ketten, mert az eltelt idő alatt távolabb és távolabb kerültek, talán ez így is van rendjén.
- Egyébként meg a ricinusolaj gyógyír a szorulásra!
Cinkos mosollyal pillog rá, még egy koszorúval spékelve meg az előbbi megjegyzést. Valahol átvitt értelmű, bár nem biztos hogy belelát a sorok közé ez a délceg úr itt előtte, de üsse kő. A jókedv és a derű képes elfeledtetni a sötét felhőket, még ha csak kis időre is. Ezután elhallgat és halad tovább, avagy ha megálltak akkor most indul el újból előre.
Vissza az elejére Go down

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Főkarakter
☮ Kor : 845
☮ Hozzászólások száma : 262
☮ Tartózkodási hely : New York, Micromed torony



TémanyitásTárgy: Re: Fogadóterasz, sétány   Szer. 2 Márc. 2016 - 15:58



Andraste & Ellael


*Na igen, tényleg megmaradt az a kis pökhendi lány aki annak idején sokszor tört borsot az orrom alá, mindez kedves emlék és cseppet sem neheztelek rá, akkor sem tettem. Ahogy összefonja a karjait maga előtt és büszkén kihúzza magát, sok régi percet idéz fel bennem, nem csoda, hogy ajkaim mosolyra húzódnak, még egy halk kacajra is futja azért a tréfásan számonkérő mondatért amivel majdhogynem meghív magukhoz.*
-Jóapád szeret túlozni. Ígérem hamarosan meglátogatom őket, kérlek vidd meg nekik a hírt.
*Szeretnék gyermek lenni még, gondtalanul repkedni és az sem riasztana vissza, hogy mindez túl sok gyakorlásba kerül. Persze a gyermeki lélek lázad ellene, felnőttként viszont visszasír minden egyes pillanatot. Így van ez jól, lenézek a kölykökre akik az imént hangos ovációval fogadták a szárnyakkal való integetést, de a nagy lelkendezés után már egészen mással foglalkoznak. Talán már tudják, megszokták, hogy ennél többet nem lehet belőlem kicsikarni, ha nem állna most itt előttem Andraste, minden bizonnyal észre sem vettem volna őket a gondolataimat terhelő gondok miatt. Ám úgy tűnik nem én vagyok az egyetlen akinek gondjai vannak, Andraste a bátyja miatt aggódik és ez éppen olyan fontos mint az én ügyeim. A család az első és tényleg igyekszem én is, ám mostanában érezhetően kevesebb időt tudok itt tölteni.*
-Sajnálom. Talán kevés olyan dolga akad melyek lekötnék a figyelmét. Akarod, hogy munkát szervezzek neki? Az helyhez kötött és te is fülön csípheted. Vagy esetleg bezárhatlak titeket egy szobába és beszélhetsz vele.
*Félig tréfásan mondom, bár az aggodalmát nem akarom semmibe venni és az arcom is elkomorul mikor Michaelről beszél, ám az ötlet nem is olyan rossza ahhoz képest, hogy bolondság. Ilyen is csak nekem juthat eszembe, de Ascarielre mondom, megcselekszem ha ezzel segíthetek az angyalnak. szép dolog aggódni és segíteni a testvéren, bár én ezt soha nem éreztem hiszen egyke vagyok és én is csupán a csodának köszönhetően jöttem világra, már le is mondtak a szüleim a gyermekáldásról, mikor megfogantam. Talán ezért szeretek másokon segíteni és talán emiatt bízik Caryeth annyira abban, hogy én leszek az újabb csoda és a szárnyaim egyszer majd kifehérednek.
Andraste-nak jó szemei vannak, amellett, hogy igen szépek és igézőek. Jól látja, hogy gondjaim vannak és jólesik, hogy érdeklődik, talán a sok itt élő angyal közül a szüleimen kívül ő az egyetlen aki rá mer kérdezni. Ám ezt is úgy teszi, hogy nem lehet rá haragudni, egyébként miért is tenném? Érdeklődni valamiről nem bűn, akkor sem ha senki másra nem tartozik, ám az érdektelenség mindig is bosszantott. Komolyan mégis csipetnyi humorral, összekeverve kamasz éveink szemtelenségét a tisztelettel kérdez és már ezzel is jobb kedvre derít.*
-A rend ügyei néha ilyen citromok és sajnálatos módon nem kerülhető el a kóstolásuk. Veszély mindig van Andraste, de néha lehet tudni a természetét és elkerülhető ám most sötétben tapogatózunk, ez az ami aggaszt…..a te lelkesedésedet nem lehet letörni semmivel, ennek igazán örülök.
*Mosolygok rá, valóban jó érzés az, hogy láthatóan nem tudja semmi olyan mélybe taszítani ahonnan nincs visszaút, Andraste erős személyiség és ha gondjai is vannak a testvérével, meg fogja oldani azokat. Noha talán ő nem hiszi, én ismerem őt annyira, hogy mindezt tudjam róla, a felszínen és közvetlenül alatta bohókás, mindig nevető és mindig csintalanságra törekvő ám ha a a lelke mélyén kapargatunk, kiderül, hogy komoly, érző lélek és érettebb mint amilyennek látszik. Én a szülei helyében egyáltalán nem aggódnék a jövője miatt, talán el is mondom nekik amint sikerült meglátogatni őket.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
Don't Hide Your Real Face

avatar
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Fogadóterasz, sétány   Vas. 28 Feb. 2016 - 11:41

To Ellael

Akaratlanul is felnevet Ellael szavait hallva, de mielőtt még reagálhatna a gyermekkori csínyre, bizony a másik kirángatva magát a közönyből a lenti csoportosulás felé fordul és vissza integet nekik. Ennél nagyobb gesztust nem is tehetett volna feléjük a mai nap folyamán, hiszen elég unalmas minden nap ugyanazt gyakorolni, ugyanazt hallani ugyanattól a személytől. Néha kell a változatosság hogy ne fásuljanak bele. Érdeklődve figyeli a másik mozdulatait, úgy tűnik azért egy cseppet mégis csak sikerült kirángatni a problémái közül. Gyorsan témát is vált, mire Andraste összefonja karjait maga előtt és már amúgy is feléje fordulva, mosolyogva válaszol.
- A szüleim jól vannak. Apám istenít téged, úgyhogy tényleg jó lenne ha egyszer ellátogatnál hozzájuk.
Nem akar ezzel a témával hosszan elidőzni, a szülei még sokáig élni fognak, Ellaelnek rengeteg alkalma lesz beváltani ezt a szándékát, ha lesz rá ideje. Ugyanakkor ez nem is szemre hányás csak egy egyszerű válasz, hiszen a másiknak nem kötelessége ez a rengeteg tennivalója mellett.
- Jobban aggódom Michael miatt, régóta nem tudtam beszélni vele. Ma sem találtam és lassan vissza kell mennem a városba.
A báty az egyetlen téma ami el tudja venni a pillanatnyi boldogság érzetét. Főleg így.
- Tudod, olyan dolgokon rágódik amik már megtörténtek, vagy meg fognak. Pazar időtöltés az elkerülhetetlent halogatni, vagy a felett rágódni, mikor egyszerűbb lenne csak megfelelően kezelni a változást. De szavamra, neki kitűnően megy, már évszázadok óta itt toporog egy helyben és nem hajlandó végig hallgatni se.
Lehet "nem törődőmnek" nevezni, de valójában nem az. Sosem volt érdektelen, egyszerűen másképp látja a világot. Nevezhetik bolondnak, gyermekinek, aki közelebbről ismeri az tudja jól róla, sokkal érettebben gondolkodik bárki másnál, a bohókás megnyilvánulásai ellenére. Sajna Ellael nem tartozik közéjük és meglehet a múlt emlegetése is valami ilyesmire utal. Hát sokszor meglepte, ez van, lehet tüskét hagyott benne. Vagy csak így adta tudtára hogy megint megzavarta. Ha mérgesnek tűnik is most, ez csak  felszín, csak azért dühös, mert megint eltűnt a drága rokon amikor kereste. Valójában aggódik, persze ez nem Ellaelre tartozik, így ha nem kíván belefolyni a témába, az érthető. Vesz egy mély levegőt, aztán csak kiböki a kérdést, mely már akkor megfogalmazódott benne amikor meglátta az arcát.
- Mielőtt landoltam volna, olyan volt az ábrázatod, mint aki citromba harapott....jó uram.
Édeskés vigyor bujkál az arcán, itt ott tiszteletét téve a nagyúrnak.
- Miféle veszély leselkedik ránk, mely ily letargiába taszít?
Vissza az elejére Go down

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Főkarakter
☮ Kor : 845
☮ Hozzászólások száma : 262
☮ Tartózkodási hely : New York, Micromed torony



TémanyitásTárgy: Re: Fogadóterasz, sétány   Szomb. 20 Feb. 2016 - 16:08



Andraste & Ellael


*Alaposan elmerültem súlyos gondolataim tengerében, mostanában nem igazán volt kedvem a játékosságra, pedig gyakran repültem a kölykökkel és még tanítottam is őket. Kevés időm maradt és azt is azzal töltöttem amit New York városának közepén kellett volna hagynom. Ide jövök feltöltődni de a gondok makacsul követnek és már nem tudok felhőtlenül kikapcsolódni, pedig igényem lenne rá, ám mások látva komor ábrázatomat valószínűleg nem szeretnének zavarni. Tennem kellene ez ellen, engedni a vágyamnak, hogy a felhők alatt repkedők közé robbanjak, és ledobva magamról minden kötöttséget és láncot ami a rendhez köt, önfeledt gyermekiséggel szárnyaljak.
Számtalan verbális csatát vívtam meg ezen a helyen, mindig győzedelmeskedve, magammal mégsem boldogulok. Emberként a világi életben mást képviselek, Eldorien nem véletlenül ragasztotta rám a bohóc jelzőt, ám angyalként mindig visszaköszönnek a gondjaim. Lassan sétálok végig a márványon s fejemet lehajtva immár a különös mintákat nézem ahogy végigkígyóznak előttem, s majdan meztelen talpaim el nem tüntetik egy időre. Gondolataim most Hendiala körül járnak, a kettőnk kapcsolatán, s azon hogyan csúsztassam a köztudatba úgy, hogy senki ne sérüljön, kiváltképp a szívemnek kedves, szelíd, drága angyal ne. Csókjának emléke minden pillanatban felragyog bennem, elhessegetem a rendet fenyegető veszélyeket és makacsul arra az éjszakára gondolok mikor végre mindketten őszinték voltunk egymáshoz. Ártatlansága mosolyt csal az ajkaimra ám nem sokáig élhetek ennek az emléknek mert hangos kiáltás rángat ki belőle. Felkapva a fejem Andrastét látom magam előtt pár lépésnyire, a mindig bohókás és vidám angyalt aki néhányszor beletenyerelt életem ifjúságába a maga módján. Talán már nem is emlékszik rá, mikor ugyanígy zuhant a liget fái közé, felverve egy adag vizet a patakból éppen az arcomba. Akkor azonban nem szeppent meg ennyire, gondjaim, rangom és komorságom mára őt is távolra taszította tőlem. Ám benne még mindig él az a gyermek, szülei nem kis aggodalmára, miszerint így sosem viszi semmire, de lehet, hogy neki van igaza. Kell néha egy kis vidámság Vindoriel ege alá is. Ahogy az ő mosolya halványul, úgy ragyog fel az enyém, fejemet oldalra hajtva fürkészem s meg is torpanok nehogy elijesszem. *
-Légy üdvözölve Andraste. Látom ma sem tagadod meg önmagad, de most hiányzik a patak vize, a márvány nem alkalmas arra, hogy kirángass a gondolataimból, bár a hangod nem lett kisebb.
*Valószínűleg nem fogja érteni mire célzok, engem lepne meg a legjobban ha mégis. Letekintek a még mindig hangos kiáltások forrásaira, akik közül nem egynek vannak fekete szárnyai mégis meghazudtolják születésük által rájuk ruházott előítéleteket. Öröm számomra e változás, remélem ebben szerepe van annak, hogy annak idején egy fekete szárnyú angyal elsőként lépett ki ebből a körből, noha azóta igyekszik visszagyömöszölni magát minden igyekezetem ellenére. Jómagam a márvány sétányon maradva tárom szét szürke szárnyaimat s könnyedén, finoman meglengetve azokat „intek” a lentieknek, mely megmozdulásom újabb ovációt eredményez. *
-Még mindig lelkesek és soha nem fáradnak. Ahogy te sem Andraste. Hogy vannak a szüleid? Régen látogattam meg őket, bár jóanyám rendszeres vendégük.
*A szüleink azóta összejárnak egymással, hogy az enyémek visszavonultak végleg, bár korábban sem álltak távol egymástól. Mi valahogy még sem lettünk közelebbi barátok, Andraste nem volt annyira ambiciózus mint én, többre tartotta a bolondságot és a szórakozást. Ezért persze senki, engem az élen nem veti meg, még meg is mosolyogtat a kivételes életkedve. Mindemellett megbízható és segítőkész, senki nem mondhatja, hogy elhanyagolja a feladatait, mégis az a mosoly ajkainak zugában engem mindig egy csalafinta kislányra emlékeztetnek, pedig csupán száz-egynéhány évvel fiatalabb nálam. *


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
Don't Hide Your Real Face

avatar
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Fogadóterasz, sétány   Szer. 17 Feb. 2016 - 23:43

To Ellael

Tett egy kört pár óra leforgása alatt, bár a szüleit csak futólag látogatta meg, jobban szeretett volna mással beszélni, de őt nem sikerült megtalálnia. A kölyköket észrevette, éppen tanítják őket a képességeiket használni. Néhány bolondos angyal, csak úgy mint ő, olykor bezavart a képbe. Repülési manőverekkel játszadoztak, a kölyköknek még ügyetlenül ment, ő meg jót nevetett a látványon. Csinált egy átfordulást 90 fokban, később még néhány bohókásabb kedvű felnőtt is becsatlakozott. A csemeték egyből a hülyéskedésre kattantak rá, az előzőleg tanultak helyett. De aztán szépen lassan szétszéledtek a népek, ők meg vissza térhettek a tanulás ösvényére.
A terasz felé vette az irányt ezután, még az előbbiek hatása alatt nevetett fel miközben landolt -valahol Ellael előtt-. Megfordult és a bal kezét felemelve üvöltött egyet a kölykök felé.
- Vúúú!
Ugrált is kettőt, észre sem véve kinek az útjába tévedt. Persze azok valószínűleg felfigyeltek erre, mert hangos ováció hallatszott lentről. Meg is lepődik ezen, de ahogy megfordul már minden világossá válik. Ellaelt éljenezték, nem őt, ki foglalkozna egy dilis tyúkkal? A rendetlenkedés következményeként felhívta a figyelmet rá. Hamar el is apad a mosolya, elég kínos belépő ez. Ami az illeti nem mostanában találkozott vele. Gyerekként még látta mosolyogni, felnőttként azonban jellemző rá ez a búval bélelt arckifejezés. Egy kicsit összeráncolja a homlokát. Tulajdonképpen most is úgy fest mint aki egy kimerítő szoruláson van túl.
- Szép napot, jó uram!
Köszönti kedves mosollyal, ha amaz megállt közben akkor feléje fordulva. Ha nem úgy meg inkább csak követi a tekintetével a lépteit. Aprót fejet hajt a tisztelete parányi morzsájaként. Fehér szárnyai finom mozdulatokkal csapkodnak, figyel rá hogy ne legyenek útban a másiknak, ugyanakkor feszeng is, mert nem tudja mennyire kelletlen az itt léte. Nem egyszer hallott róla hogy egyedül volt a ligetben és a többiek nagy ívben elkerülték. Ez valahol érthető. Bár ebből ő aztán nem fog lelkiismereti kérdést csinálni, elmehet, ha tudomására hozza hogy nem szívesen látja itt, vagy magányra vágyik. A ruházata most csak egy fehér tóga, mely körbeöleli az egész testét, az alja nadrág szoknyaként funkcionál és egészen a bokájáig leér. Egy nagy, kerek, fekete színű csatt fogja össze a derekánál, jellemző rá hogy még itt is divatozik. Fehér színű, nyitott szandál a lábán.
Vissza az elejére Go down

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Főkarakter
☮ Kor : 845
☮ Hozzászólások száma : 262
☮ Tartózkodási hely : New York, Micromed torony



TémanyitásTárgy: Re: Fogadóterasz, sétány   Szer. 17 Feb. 2016 - 7:24



Andraste & Ellael


*Vindoriel gyermekkorom helyszne, megannyi pompájával, szépségével és nagyságával; még mindig ragyog. Béke és nyugalom honol itt, a külvilág nem ér el ide, s bár kevés időm van arra, hogy nyugalomban eltöltsem itt, igyekszem minden alkalmat megragadni. Jobbára a Szantálfa ligetben időzöm, hosszú évszázadok alatt alakult ki e szokásom és....talán a tisztelet amit kivívtam magamnak verejtékes munkával és alázattal, ha Vindorielben tartózkodom mások nem igen merészkednek oda. Nem mintha félnének tőlem, nem hiszem, hogy kellene hiszen sosem adtam rá okot. Örömmel teljes odafigyeléssel köszönöm meg ezt a figyelmet és a nyugalmam biztosítását. Olykor azonban nem magányra vágyom hanem, mint most is egy kis repülésre melyre nincs túl gyakran lehetőségem, lévén az időm nagy részét mégis az emberi világban töltöm. A repülés számomra, egy angyal számára létszükséglet, hasítani a levegőt vagy egyszerűen csak ráfeküdni az áramlatokra, mennyei, felemelő érzés. Talán két teljes órát töltöttem el a levegőben kisebb megszakításokkal, bejártam egész Vindorielt, látogatást tettem a szüleimnél akik régóta visszavonultan élnek és elfoglalták méltó helyüket az ősök lakónegyedében. Még mindig fontos, hogy mit gondolnak a világról, tanácsokkal látnak el és gyakran meg is fogadom azokat, mosollyal tölt el a legutóbbi, ami inkább volt egy alapos fejmosás anyám részéről semmint ésszerű tanács, de jogos volt és éltem vele. Akkor a lelkem háborgott, dilemma gyötört melyen azóta túljutottam. Más gondok terhelik a lelkem de azoknak semmi közük Hendialához, legalábbis közvetlenül nem, a Rend ügyei és a kívülállók mozgolódásai, Kono halálának körülményei, mind előszelei egy nagyobb, globális szintű eseménysorozatnak. Mindez még átláthatatlan és tele van rejtett kapcsolatokkal, rejtvényekkel és rejtélyekkel, megmagyarázhatatlan történésekkel. Újabb angyal esett áldozatul a sötét praktikáknak s minderről nincs több információnk. Mindezek terhe nem csak az én vállaimat nyomja, ám most magam vagyok és ezen elmélkedem miután fáradtan de elégedetten leszálltam a nagycsarnok előtti teraszra. A mellvéd mentés sétálok, karjaimat magam mögött összefűzve tartom és Vindoriel mindig pompázó csodáját nézem, gondolataim azonban sötétek. Ahogy mindig, most is kényelmes, idevaló ruházatot viselek, fehér, könnyű lenvászon nadrágot és hozzávaló tunikát. szürke szárnyaim hatalmas tömege követ, a tollvégeg söprik a csillogó márványkövekkel kirakott sétányt. Vindoriel egyetlen tavának tükrén megcsillan a nap fénye, jégkék sziporka játszik a felszínén mint megannyi szentjánosbogár röpte. A távolban angyalok szelik az eget, gyermekek játszanak, próbálgatják a képességeiket, nevetésük csilingelve jut el hozzám, akaratlanul is elmosolyodom noha gondolataim nagyon messze járnak ezektől a gondtalan játékoktól.*

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Admin
i'm the leader
☮ Főkarakter : Caryeth, Eldorien, Ellael
☮ Hozzászólások száma : 336



TémanyitásTárgy: Re: Fogadóterasz, sétány   Pént. 7 Aug. 2015 - 12:39



Szabad játéktér!


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://fateofascariel.hungarianforum.com

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Aalyena
☮ Kor : 314
☮ Hozzászólások száma : 79
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Fogadóterasz, sétány   Kedd 4 Aug. 2015 - 17:17

Van a pillanat, amikor a Vadász lesben állva figyeli a még mit sem sejtő vadat. Amikor puskáját csőre tölti, majd a célpontja tartja azt, kezét a ravaszra helyezve. A Vadász arcán veríték suhan végig, miközben összepontosít. A vad továbbra is békésen legelészik tovább, mit sem sejtve a rá leselkedő, halálos veszélyről. A Vadász kivár pár másodpercet, aztán egyetlen kis mozdulattal véget vet valamit. Egy láthatatlan, de mindennél értékesebb dolognak: az életnek.

Ahogyan Ellael kezével újabb könnycseppet lopott arcomról, valamiért önkénytelenül is követte tekintetem kis, sós gömböt. Rajta az arany fény megcsillant, a kasztvezető arcát tökéletesen visszaverte, tükörként funkcionálva. Gratulálok, Aalyena! Most végképp elvágtad magad elől a lehetőség útját! – ordította tudatom egyik fele, míg a másik egy mélyről jövő, ösztönös érzéssel töltött el: jól csináltad. Fogalmam sem volt, hogy melyik belső hangra hallgassak, hogy hogyan ítélkezzem a helyzet felett, hogy hogyan próbáljam meg előre megjósolni a végeredményt…
Idegesített, hogy egy pontosan olyan mélyről jövő, ösztönös hang, mint ami azt mondta, hogy minden oké, arra buzdított, hogy meneküljek, mentsem az életem, amíg tudom. Elhessegettem az ostoba gondolatfoszlányt, elvégre hogyha Ellael végezni akarna velem, akkor azt nem Vindoriel egyik legfeltűnőbb helyén tenné.
Halványan éreztem az angyal örömét, amikor az utolsó mondatom elhagyta a számat, de egyáltalán nem tudtam mire vélni. Hogyha megélem a holnapot, akkor az elkövetkezendő ötven évben kiismerem Ellaelt, történjék bármi is. – fogadtam meg. Általában mindenkinél meg tudtam mondani az érzelmei és az arckifejezése alapján, hogy nagyjából mire gondol. A pókerasztal mellett, a sikerhez vezető kulcs csupán ennyi (meg még némi kulisszatitok), így megtanultam, hogy nem hibázhatok.
Bármennyire is komolyan, ösztöneimet a sáros földbe tiporva vártam, hogy végre elhangozzon az ítélet, képtelen voltam uralkodni arcomon, és szám sarka felfelé rándult. Most biztosan azt  hiszi, megőrültem… Mosolyom egyszerű oka egy annyira primitív gondolat, hogy normális esetben a fejem verném a falba, hogy hogyan lehetek ennyire egyszerű és általános. De mégis, a pókerre gondolva egyre csak ez járt a fejemben: soha ne ülj le vele egy pókerasztalhoz. SOHA!

Amikor Ellael megszólalt, elfelejtettem az összes buta gondolatot. Újra én voltam a vad, és ő a Vadász. Keze a ravaszon, egy pillanatra az ítélet végrehajtásától.
Hiába hallottam, hogy mit mond az angyal, egyszerűen képtelen voltam felfogni ép ésszel, hogy ez mit jelent. Egy ámbráscet bambaságával nézhettem rá, tágra nyílt szemekkel, lassan kinyíló, elkerekedő ajkakkal. Mint amikor egy ötéves életében először lát tűzijátékot, vagy pónit. Szánalmas.
Nem volt időm felfogni. Nem volt időm megköszönni. Nem időm még levegőt venni sem, amikor Ellael ellépett mellőlem. A sziklaszirt felé sétált, majd levetette magát; lelki szemeim előtt láttam, ahogyan hosszan zuhan alá, hogy az utolsó pillanatban felemelkedhessen. Láttam, ahogyan a messziről jövő arany fény megcsillan szárnyain, tovább emelve a látványt.
Kiismerhetetlen, komoly, talán kissé maradi… De stílusa, az bizony van! – nevettem el magam, csakhogy utána zokogva eshessek térdre a márványpadlón, kiadva magamból az összes féktelen érzelmet, amely hatása alá kerített.
Aalyena nagyasszony, gyönyörű bemutatkozás a lassan feléd tartó angyaloknak, itt, Vindorielben! A gondolattól, hogy komplett idiótát csinálok magamból, újra nevetnem kellett, így végül könnyeimtől sokat nem látva, egy szárnycsapással lábra álltam. A város felől jövő arany fénybe nézve a káprázat segítségével magam köré vontam az árnyakat, majd a szirthez sétáltam, ahogyan Ellael tette előttem.
Követni foglak, és segíteni. Mert megígértem. Kezeimet oldalra kitárva a mélybe ugrottam, és tele szájjal nevetve zuhantam egészen az utolsó pillanatig s tovább. Nem törődve semmivel – tényleg semmivel -, szárnyaimat túl későn nyitottam ki, így lábaim súrolták a földet. Még fél másodperc késés, és nekem annyi – a gondolat részegítő volt. Újra felfelé szálltam, és tudtam, hogy én ehhez lelkileg kevés vagyok. Zythyr meghalt, én feljebb jutottam… Az öröm hamuvá vált a számban. Az Elcseszett.
Emberi formámat felöltve az egyik kaszinóm bárjához léptem, és tudtam, hogy hullarészegre fogom inni magam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Főkarakter
☮ Kor : 845
☮ Hozzászólások száma : 262
☮ Tartózkodási hely : New York, Micromed torony



TémanyitásTárgy: Re: Fogadóterasz, sétány   Hétf. 27 Júl. 2015 - 11:47



Aalynea & Ellael

Az első megbeszélés


*Minden rezdülése az elmémbe égett, láttam elgyengülni, összeomlani és láttam felkelni a porból, mocsokból. Vasakarattal tette ezt, de még mindig voltak kétségeim, melyeket majd a válaszai oszlathatnak el. Noha angyal voltam, szürke szárnyúként talán több is egy kicsit, most nem hagyhattam, hogy elvakítsanak az érzelmeim, nem hatottak rám a könnyek, sem azok csodás aranyló fényei melyet a márványokból loptak. Láttam a tekintetében megbújó félelmet és azt is ahogy minden erejével eltiporja azt, lelkét lecsupaszítva állt előttem. Lassan húztam vissza a kezem, tudtam, hogy már nincs szükség rá, nem vetettem be semmilyen erőmet mégsem lesz képes másfelé nézni. A kimondatlan gondolatok vékony csermelyként csorogtak felém íriszein át, nem hiába mondják az emberek, hogy a szem a lélek tükre, de fogalmuk sincs mit jelent valójában. Olyan akár egy feneketlen kút, ami elnyel mindent de ha kitartasz, bármit megtalálsz benne, mert legyen bár sötét a vize, a tükre annál csillogóbb. Nem mondtam ki, hogy mi a szándékom, csupán egy lehetőséget nyújtottam, olyat amiről tudom, hogy soha sem álmodott. Nem szerénységből hanem mert tisztában volt a múltjával, jelenével és ezért nem volt biztos a jövőjében, noha egyre csak küzdött, szívósan és kitartóan. Pengeélen táncoltam, reméltem a válasz nekem tetsző lesz és nem kell csalódnom, nem kell megkérdőjeleznem a döntésemet és elgondolkodni azon, vajon _én_ megfelelő vezető vagyok-e. Aalynea azonban pont az a személy volt akit magam mellé akartam, megvolt az eredménye a napokig tartó, gyászban fetrengő hezitálásomnak. Az arcomon nem látszottak érzelmek, magamban azonban mosolyogtam. Nem magára gondolt hanem rám, az én megbecsülésemre és tiszteletre melyet eddig mindig megkaptam, tisztában voltam azzal, hogy ha Aalynea a második kör tagja lesz, sokan állnak majd velem szembe, megkérdőjelezik az épelméjűségemet és úgy gondolják majd, hogy a fekete szárnyú angyal megbűvölt. Ám ahogy eddig is, makacsul kitartottam minden döntésem mellett és tartottam a hátamat ha arra volt szükség, hatalmas felelősség nyomta a vállaimat de elég szélesek voltak, hogy bármit elbírjanak. Ez sem lesz több vagy kevesebb, csak megoldandó feladat.
A végén mikor szavai elhaltak, kénytelen voltam elmosolyodni, a tanácsát ugyan nem fogadom meg, de jól szórakoztam rajta, merész és nekem erre a merészségre volt szükségem, aki kimondja azt amit gondol. Aalynea nem azt adta nekem amit akartam hanem azt amire vágytam. felemeltem a kezem ismét és egy aranyló csík végén megülő könnycseppet csentem el az ujjam hegyére. Néztem az áttetsző golyócskát, láttam benne az arcát, csodálkozó tekintetét. Ennek a tekintetnek néztem a mélyére mikor megszólaltam, néha szeretek nagy feneket keríteni a dolgoknak, de épp olyan gyorsan is vetek véget mindnek.*
-Ezt a tanácsodat nem fogadom meg Aalynea nagyasszony, a második kör terciusa. Sok munka vár rád, nem is tartalak fel tovább. Majd üzenek érted. A szél óvjon!
*Elléptem tőle és levetettem magam a teraszról magára hagyva a gondolataival. A szívem minden fájdalmával együtt megkönnyebbült, még egy súlyos teher amit sikerült levetnem magamról és Zhythyr méltó utódját megtalálnom. Igaz a java még hátravan, meg kell küzdenem a kétkedőkkel, de ebben Aalynea mellé állok majd, ahogy minden társamért ugyanúgy tűzbe tenném a kezem. Amikor a zuhanás legmélyebb pontjánál szétnyitottam a szárnyaimat, már felhőtlenül tudtam mosolyogni és repültem tova a sziklák, völgyek, patakok felett.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Aalyena
☮ Kor : 314
☮ Hozzászólások száma : 79
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Fogadóterasz, sétány   Szomb. 25 Júl. 2015 - 23:11

Míg beszéltem, Ellael szemben állt velem, elsõ sorból lehetett tanúja érzelmi összeomlásomnak. Pillantása királyi volt, az a tekintet, mely elõl nem menekülhetsz, mellyel nem mehetsz szembe. Melyet megpróbálhatsz kikerülni, de nem hajolhatsz el elõle. Mellyel szemben csakis egy esélyed van: megállni, és hagyni, hogy azt tegyen veled, amit csak akar.
Az arcomon végigfolyó könnyek kis tócsában gyülekeztek a márványon; az arany fény visszacsillant az összes csepprõl, a szivárvány szineben tündökölve, szinte már játékosan. Látod? A feketébõl is lehet szivárvány...
Némán, mozdulatlanul álltam vezetõm elõtt, nem figyelve semmire. Hosszú idõ óta elõször nem gondolkoztam, nem járt az agyam semmin sem. Szinte mindig gondolkoznom kell, de lehajtott fejjel, Ellael elõtt állva nem tudtam gondolkozni.
Elmerülve a Semmiben, még azt sem vettem észre, ahogyan az angyal közelebb lép hozzám. Hiába közeledett szárnyainak vetett árnyéka folyamatosan, csak akkor jutott el a tudatomig, amikor ellenkezést nem tûrõ, de mégis gyengéd mozdulattal az állam alá emelte a kezét és feljebb emelte a fejemet. Nem akartam ránézni, nem akartam, hogy így láthasson akárki is. Bensõm egy része mélyrõl gyökerezõ ellenállással küzdött, de testem nem volt képes végrehajtani a parancsát, mindenféle gátló mozdulat nélkül mentem bele fejem felemelésébe.
Ellael íriszei mágnesként vonzották a tekintetemet, mintha csak vasreszelékként húzott volna oda. Nem tudtam nem a szemébe nézni, de annyira nem, hogy magam is meglepõdtem rajta. És nem azon lepõdtem meg tudatom legmélyén, hogy Ellael szemébe néztem elsõ kérésre... A tõlem szokatlan az volt, hogy még csak meg sem próbáltam ellenállni, még ott legbelül sem. Megtörtem.
Szavait szivacsként ittam magamba, és talán a beszéd az, ami visszahozott. Könnyeim lassú csermelye elapadt, nem áztatva tovább Ellael kezét; és valami egészen mély megnyugvás költözött belém. Nem vagyok olyan, mint az apám. Nem vagyok gonosz...
Hangosan is ki akartam mondani, de nem tudtam. Felcsillanó szemekkel néztem az angyal szemeibe, figyelememet ezer százalékig rá fordítva. Nem láttam semmit, csak a bölcs szempárt, ezen túl csakis a lehetetlent szóló hang tudatosult bennem.
Kellett vagy fél perc, mire felfogtam, hogy Ellael mirõl beszél. Hiába próbáltam másképp értelmezni, csakis egy lehetõség maradt, a valótlan valóság. A megértés szikrájával együtt a szárnyaló öröm és diadal is felerõsödött bennem, majd szinte azonnal el is halt, pont olyan gyorsan, ahogyan jött.
Hátrébb léptem egyet, és rosszul leplezett bánattal néztem a mennyeket ígérõ tekintetbe.
- Elõször nem hinnék Neked - kezdtem, szándékosan a kérdés idejében beszélve. - Aztán felfognám, hogy ez mit is jelent valójában. Hogy mit jelent nekem, és mit jelent Neked. Számomra a második kör egy lehetetlen cél elérését jelenti és azt, hogy még nagyobb hatalmam van a világ jobbá tételéhez. Hogy több tudós van a kezem alatt, akiket a megfelelõ útra terelve még nagyobb jót érhetünk el, akik valószínûleg egyszerre szeretnek és utálnának maximalizmusom miatt. Elvégre mindenki örül, amikor egy projekt sikeresen lezárul, de senkinek sincsen ínyére a túlórázás és magas szintû elvárásom. Bár az ilyenek sohasem fogják sokra vinni a tudomány terén... A magasabb kör nekem még több munkát jelent, és háromszor annyi felelõsséget, háromszor annyi lénnyel alattam, mint most. Háromszor akkora teher, amely számomra e munka imádatával háromszor akkora kiváltsággá válik. - Halványan elmosolyodtam a végére, már csak a gondolattól, hogy miket tehetnék meg, hogy mennyivel többet érhetnék el. Aztán rájöttem, hogy mivel fogom folytatni, így mosolyom elhervadt, mint a tiszavirág. - Számodra azonban egy kisebb káoszt idézhet elõ, hogyha én feljebb kerülök. Egy olyan helyzetet, amelyet nem kívánnék senkinek sem. Hiszen hiába nem akarok olyan lenni, mint amilyen az apám is volt, és hiába nem is vagyok olyan, a lények rosszindulatúak tudnak lenni. És nem kell sok, elég csak egy, aki hangosan véleményt nyilvánít. A gondolat az a féreg, amely láthatatlanul rágja be magát mindenki fejébe. Hiába végezném jól a munkámat, lennének olyanok, akik mindig keresnék a legapróbb hibát is benne. Ugyanezek Benned is keresnék, az összes döntésedet ehhez az esethez hasonlítanák. Megkérdõjeleznének, még akkor is, hogyha tudják: nincsen igazuk. Szóval mit ígérnék, és mit tennék? - kérdeztem. Hosszú monológom alatt sikerült újra fegyelmeznem érzelmeimet, szépen lassan igyekeztem láthatatlan páncéljaimat újra magam elé tartani. Letöröltem a könnycsíkokat az arcomról, majd folytattam. - Nem ígérnék semmit. A hûségen és a tiszteleten, a munkához való hozzáállásomon túl én nem szolgálhatok Neked mással. A ranggal járó feladatok mellett csakis azt tenném, amit eddig is tettem: végezném a munkámat erõm legjavából. Az ígéretem csak annyi lenne, hogy folytatnám azt, amit elkezdtem. Tenni azonban... Ha azt mondanád, érdemesnek találsz, hogy feljebb emelsz, bocsáss meg, de tanácsolnék Neked valamit: ne tedd, a saját érdekedben ne. - És kimondtam. Nem gondoltam volna, hogy megteszem, de megtettem. Ellaelnek felesleges lett volna hazudnom, felesleges lett volna próbálkoznom elõtte akármivel. Már bebizonyította, hogy õ egy olyan sziklaszilárd érzelmi bástya, melyet nem dönthetek meg. Mely elõtt én csak egy kis porszem vagyok, a semmiben. Mert ha õ a nagymacska, én csak kisegér vagyok; és a macska nem tesz az egér javára semmi olyat, amely az egérnek jó, de önmagának nem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Főkarakter
☮ Kor : 845
☮ Hozzászólások száma : 262
☮ Tartózkodási hely : New York, Micromed torony



TémanyitásTárgy: Re: Fogadóterasz, sétány   Pént. 24 Júl. 2015 - 21:00



Aalynea & Ellael

Az első megbeszélés


*Belé akartam látni. Aalynea az a lény volt akit mindenképp meg akartam ismerni. Tudnom kellett, hogy az előzetes döntésem, vagy nevezzük inkább egy őrült ötletnek, helytálló-e. Magam sem tudnám megmagyarázni miért ragaszkodtam ehhez annyira, de abban biztos voltam, hogy nem a Zythyr halála miatti gyász felhősítette el a tisztánlátásomat. Úgy éreztem inkább pont ő az, az ő szelleme ami körbeleng azóta, hogy elvesztettük próbál valamilyen módon rám hatással lenni, de persze ez csak hiú ábránd volt. Az angyalok, akiket az emberek a mennyek teremtményeinek hittek, nem léteztek, és mennyország sem létezett, sem a lelkek végtelenbe nyúló otthona.
Aalyneától olyasmit vártam amire nem sokan lettek volna képesek a gyásztól sújtva, szívükben titkokat cipelve s azt megóvva. A szemeimbe nézett ameddig csak tehette, velem fordult amikor mellé értem végül mégis büszkén magasra emelve állát nézett a terasz nyújtotta gyönyörű látványba. A korábbi félelemnek már szikrája sem égett, bár nem volt nyugodt s ezt éreztem is minden porcikámban, szárnyaim tollainak végében, ahogy a lélegzete s testének halvány rezdülései megmozgatták a kettőnk között kavargó levegőt, Aalynea ura volt önmagának. A kérdésem sok választ szülhet, ezért türelmes voltam és lassan kerülgettem őt továbbra is próbálva hatni a lelkére. Valóban próba volt mindez, de ő nem tudta minek a próbája. Gondolatai ólomlábakon húzták magukra hangjának köntösét, ám amikor már rajta volt, ömlő esőként peregtek ajkairól a szavak. Ekkor szembe álltam vele s úgy hallgattam, tekintetem nem csak íriszeinek mélyére hatolt hanem a legmélyebb szakadékáig, annak aljára s ott kapargatva a fekete föld felszínét. Mindenkinek vannak titkai s azokat tetszés szerint ássa el. Tekintetem, légvételeim s szívem dobbanásai Aalynea földjét hordták el lassan, rétegekként. talán nem is érezte, nem gyanította, ő csak beszélt s bár minden egyes szót megjegyeztem, egyiknek sem volt jelentősége abból a szempontból, hogy tényeket közöltek. Javarészt mindenről tudtam, arra voltam kíváncsi, ő tud-e róluk, arról ami körbelengi, hogy miként kezeli s nem a mások előtti tartás érdekelt hanem a szobájának magányában, a sarokba kucorodó Aalynea. Csak beszélt és beszélt én pedig hagytam. Nem feledve egyetlen szavát sem, amikor hangja elhalt, visszaugorva az első mondatára néztem szemeibe. Egészen lehajoltam hozzá, éreztem a leheletét a bőrömön, az illatát s egészen különleges módon a szárnyainak enyhe por, füst és láng, arcán lecsorgó könnyeinek pedig sós illata volt. Álla alá emeltem a kezem és kényszerítettem, hogy a szemeimbe nézzen.*
-Benned van a hajlam….valóban s szárnyaid ékes bizonyítékai ennek. Ám _TE_ Aalynea….te akarsz-e démonivá válni? Akarsz-e hibás darab lenni a nagy futószalagon melyet eldobnak egy kosárba….vagy teszel ellene, bebizonyítod mindenkinek, hogy más vagy mint az apád, hogy érdemes rád építeni.
*Jól gondolkodott, ám a valósághoz nem sok köze volt, azt elkerülte ám ez nem volt hiba. Ha csak egyetlen pillanatig is gondolt volna arra, hogy a kihallgatásának sokkal jobb oka van mint a számonkérés, tudta volna az igazságot, ám akkor minden bizonnyal azonnal otthagyom a terasz peremén.*
-Alázatos vagy és a hála ott remeg a szívedben. Az eddig kérdéseimre nem találtad meg a választ. Lássuk a következőkkel mit kezdesz. Mit tennél ha azt mondanám, érdemesnek találtalak arra, hogy feljebb emeljelek. Ígérnél nekem valamit?
*Tisztességtelen kérdés volt, de egyben a legnagyobb próbatétel is. Elég volt egyetlen szó vagy mondat, hogy a mérleg nyelvét középről az egyik irányba billentse. nm éreztem magam gonosznak, noha a bánásmód amit Aalynea irányába tanúsítottam, kétségtelenül az volt, ám nekem erős vezetőkre van szükségem és nem olyanokra akik néhány bántó vagy kemény szótól a porba hullnak.*


A hozzászólást Ellael összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 27 Júl. 2015 - 11:09-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Aalyena
☮ Kor : 314
☮ Hozzászólások száma : 79
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Fogadóterasz, sétány   Csüt. 23 Júl. 2015 - 0:06

Köszöntése után Ellael felém indult, tudtam, hogy nagyon hamar a tárgyra fog térni. Közeledve hozzám egyszerre nyújtotta a leghatalmasabb, legtiszteletreméltóbb és legfélelmetesebb látványt - kinek mit. Már nem féltem tőle, valójában az irodámban ülve is sokkal inkább a helyzet rémített meg, amelybe kerültem. Az esély arra, hogy tudja a titkomat és élve megúszom - a nullához konvergált, és nem azért, mert nem voltam jó. Eszes, technikás harcos voltam - apám és az évek tettek erről -, de Vindorielben, az angyalok "szívében" nem létezett a Megállíthatatlan.  Éjangyalként egyszerre tettem rosszat és jót - ha fény derülne rá, meg sem próbálnék védekezni a tény ellen. Mert a saját döntésem volt. Mert védekezés közben akaratomon kívül is ártanék angyaloknak, akik nem szolgáltak erre rá.
Ellealtől ezért nem volt félnivalóm, úgy igazából. Sokkal jobban rettegrem attól, hogy egy lentebbi körbe küld, mint attól, hogy az ítélet oltárán végzem.
Felém közeledve isteni látványt nyújtott, kidolgozott felsőtestén minden mozdulatnál más és más izmok feszültek meg, az arany fény kihangsúlyozta ezeket. Szárnyai tették izgazán túlvilágivá, méretük miatt Ellael közeledésével mintha egy fal közeledett volna. A Megállíthatatlan.
Kezeit hátratéve sétált felém, egyenesen nekem. Csak az utolsó pillanatban változtatott finoman irányt, és csak annyira, hogy szárnyai súrolják a vállamat. Végig a szemembe nézett, szinte éreztem, ahogyan elemez, ahogy próbál bekategorizálni, ahogyan belém akar látni.
Pislogás nélkül néztem rá, állva a tekintetét végig. Fejem felszegtem, de csak azért, mert alacsonyabb voltam nála, nem volt pökhendi büszkeség a mozdulatban. Amikor mellém lépett, fejemet kissé oldalra fordítva, a szemem sarkából néztem a szemébe, majd ahogyan tovább haladt, újra előrefordultam, a fényűző csarnokra tekintve. Azt akartam, hogy tudja: a szemébe tudok nézni. Ugyanakkor azt is szerettem volna, hogy láthassa: nem félek a hátam mögé engedni őt, tisztában agyok azzal, hogy egyetlen döntésével a mélybe taszíthat vagy a magasba emelhet. Hogy tudom, Ő felettem van, és már csak ezért tisztelem - és nemcsak más miatt.
Kijelentése és kérdése nem nagyon ért váratlanul, biztosra vettem, hogy a Védelem kasztból vannak, akik néha-néha elővesznek maguk között, hogy eldönthessék: nem jelentek-e veszélyt a rendszerre. De hogy Ellael maga kísérje figyelemmel a sorsomat az elejátől... Azon túl, hogy a kasztjába tartozok, nagyon sokáig "semmi közünk" nem volt egymáshoz. Az érthető volna, hogyha azóta figyene rám, amióta fontosabb szerepem van, de Ő ezt nem így mondta. Hogy szándékosan-e... Itt minden szándékos, te ostoba liba.
A lehetőségek sora egy másodperc alatt futott le a fejemben, majd normális időzítéssel a kérdés után válaszoltam:
- Nem, nagyuram. De ötleteim vannak - tettem hozzá, és teljesen az igazat mondtam. Bár természetesen kezdtem megérteni, hogy akármit is akar tőlem Ellael, ez itt az első vízválasztó. A Próba. Mivel épelméjű vezető odafigyel a potencionális problémákra, így legegyszerűbb válaszként nem volt kérdés, hogy mit felelnék. De hogy ezentúl - ami valószínűleg a lényeg volt számára - mit akar tőlem - rólam - megtudni... Ehhez nem ismertem eléggé az angyalt. Ehhez kevés volt a tárgyi és benyomásokból szerzett tudásom róla.
Válaszom alatt megtette első körét, aztán nem állt meg. Várt, és tudta - tudtam én is -, hogy miért teszi. Minden mozdulata művészien felépített, virtuóz munka volt. Szárnyai legszélei pontosan akkor értek hozzám, amikor bármilyen új gondolat, érzelem megfogant bennem. "Tudok mindent" - mintha csak ezt súgta volna.
A többi körét már lassabban, egy energikus ember számára végtelenül, idegetísően lassú tempóban tette meg. Újfent szándékosan. Egy kör kellett, míg a kényszer, hogy megválaszoljam a kérdést teljes tudásom alapján, annyira felerősödött, hogy nem bírtam tovább.
- Egy hiba vagyok a rendszerben, egy nem betervezett probléma. Egy fehérszárnyú angyal és egy démon tévedése. Szárnyaim a billogok rajtam: "Ez nem igazi angyal. Erre oda kell figyelni." Bennem van örökletesen - eddig számunkra ismeretlen módon - a hajlam, hogy démonivá váljak. - Úgy mondtam magamról az ítéletet, mintahogy csak egy lóról beszélnének a vásáron. Szenvtelen hangon, érzelmektől teljességgel mentesen. - Apám kétes halála csak emeli annak gondolatát, hogy tényleg hibás darab vagyok, az a gyártmány, melyet a minőségellenőrzéskor azonnal kivesznek a többi közül. - Magam számára is meglepő módon sikerült előadnom magamat. De elvégre tudósok vagyunk.
Fél környi feszültség után folytattam. Ennél rosszabbat már úgyis nehezen mondhatok. - Édesanyám a negyedik körben teljesített, és munkásságát tekintve biztosan feljebb juthatott volna, hogyha még van ideje élni. Figyelemmel kísérhettél engem, hogy megtudd: megvan-e a képesség bennem is. Hogy lehetek-e olyan jó, mint amilyen ő volt. Annyira elszánt a munkájában, olyan éleseszű. - Tekintetemet mereven előreszegeztem, arcomra minden erőlködésem ellenére előtört a szomorúság. Szám megremegett, Ellael majdnem egy kört sétált, mire folytatni tudtam. Anyám kapcsán Zythyr hiánya még fájóbbá lett.
- Vagy okod lehetett a tudomány. Mindig vannak áldozatok a tudomány oltárán, és egy árva, semmire sem való feketeszárnyú angyalt feláldozni talán egyszerűbb, mint valaki mást. Aztán látva elszántságomat - nem bírtam megállni, halvány mosoly terült szét az arcomon; tényleg büszke voltam kitartásomra - megint kiérdemelhettem a figyelmedet. Vagy talán... - hangom elcsuklott. Egyszer fent, máskor lent... A körülöttem kavargó angyal kész érzelmi vihart váltott ki nálam. - Zythyr miatt figyelhettél rám. Fél évszázada éltem csak, amikor egy kísérlet kapcsán összehozott vele a sors. Azt, hogy idáig jutottam... Neki köszönhetem. - Befejeztem. Nem bírtam ki, kezdetben egy magányos könnycsepp gördült le arcomon, majd az elsőt még több követte. Tekintetem a földre siklott, a gyönyörű márványra, ahová könnyeim potyogtak. Vállaim rázkódtak a néma zokogástól, nem tudtam és nem akartam Ellaelre nézni ezután. Egyszerűen csak megakartam szűnni létezni, eltűnni a föld színéről. Életemben először nem akartam semmit sem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Főkarakter
☮ Kor : 845
☮ Hozzászólások száma : 262
☮ Tartózkodási hely : New York, Micromed torony



TémanyitásTárgy: Re: Fogadóterasz, sétány   Kedd 21 Júl. 2015 - 20:55



Aalynea & Ellael

Az első megbeszélés


*Az angyal megérkezett, éreztem felőle a könnyű vibrálást mely zavarát tükrözte. Nem tudta miért hívattam és nem is akartam idő előtt elárulni semmilyen módon. Az arcvonásaimra vigyázni nem volt nehéz feladat, elég volt csupán a gyász fájdalmának halvány lenyomatát meghagyni, ezen kívül mást nem éreztem jelenleg, legfeljebb az elkövetkezendő percekben bekövetkező döntésem súlyát a vállaimon. Hogy eldöntöttem már? Nem, még nem, szükségem volt néhány ismeretre Aalyneaval kapcsolatban amit nem tudtam meg másoktól, amit lehetetlen volt megszerezni, amit csak is tőle kaphattam meg. A széles teraszon állva köszöntöttem s közben gondosan, minden apróságra odafigyelve fürkésztem. Félt. Volt benne egy pici egészséges félelem, kíváncsiság és némi büszkeség, utóbbi a mozdulataiban ahogy felém közeledett. Szép volt mint minden angyal, de különleges is a többieknél a szárnyai színe miatt. Olyan fekete volt, Vindoriel halvány fényeiben szinte kékesen derengett, nagysága illett az alkatához, hogy a színe mennyire vont párhuzamot a személyiségével, ki fog derülni.*
-A nap ragyogja be a te életedet is Aalynea asszony.
*Büszkén húzta ki magát, és a szemeimbe nézett, majdnem rezzenéstelenül, ám íriszeinek mélyén volt valami amiről talán még ő sem tudott. Az a valami, az a különös valami amit én sem tudtam még megfogalmazni, mégis határozottan éreztem. Itt volt az ideje az érzelmekkel való játszadozásnak, muszáj volt kibillentenem abból az egyensúlyból amibe belepréselte magát, amit pajzsként tartott maga elé. Hátam mögött fontam össze ujjaimat, így még többnek, még nagyobbnak tűnhettem, a szárnyaimat észrevehetetlenül, egyetlen centivel csupán széjjelebb nyitottam. Megindultam felé, meztelen talpam nesztelenül csókolta meg a terasz köveit, a könnyű lenvászon hűvös szellőt keltett a bőrömön minden lépésemnél. Csak őt néztem, a szemeit és arcának vonásait, akkor is mikor mellé érve éreztem az illatát. Kíváncsi voltam, hogy amikor a háta mögé érek, velem fordul-e vagy egyenesen előretekint. Szárnyam tollai könnyedén érintették a vállát, ha azonban ő is fordul akkor hátra kell lépnie.*
-Apád halála óta kísérem figyelemmel a sorsodat. Tudod miért?
*Elkezdődött. nem mondtam el miért kérettem ide, a szándékaim egyelőre homályban maradtak, a kérdésem pedig ott lebegett kardként felette. Tudni akartam tisztában van-e a származásával és azzal, hogy ez milyen gondolatokat szül mások fejében. Tudni akartam, hogy mindez hogyan érinti, mennyire erős ahhoz, hogy áthidalja és mások fölé emelkedjen. Tudni akartam mennyire bízhatok benne. Az, hogy eddig figyeltem félelmet vagy büszkeséget fon a lelkébe, nem volt kétséges azonban a tény, hogy ha nem megfelelő választ ad, kíváncsi lesz-e a valóságra. Tovább léptem, idegtépő lassúságban köröztem körülötte s valahányszor megrebbent, szürke tollaim selymesen megsimogatták. Semmilyen szexuális töltet nem volt ezekben az érintésekben, csupán abból a büszkeségből ami elborította a lelkét akartam kibillenteni, hogy levesse magáról a védelme héjait, egymás után s előttem csak lénye pőresége maradjon, porhüvelyébe rejtett csupasz lelke. *




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Aalyena
☮ Kor : 314
☮ Hozzászólások száma : 79
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Fogadóterasz, sétány   Hétf. 20 Júl. 2015 - 17:45

Sohasem gondoltam volna, hogy az a gyönyörű, napsütéses, felhőtlen délután így fog végződni. Soha.
Zythyr több volt számomra egyszerű felettesnél, nélküle sohasem jutottam volna el a harmadik körig. És tessék, itt vagyok! A fekete szárnyammal, a múltammal, a semmiből.
Az idős tünde talán akaratán kívül, de eszméletlenül sokat segített nekem minden egyes szavával. Lehet, hogy nevettem volna a gondolaton, hogy a lassan egy éve sehová sem tartó kísérletemet egy rendkívül egyszerű mondat megoldhatja: "Csak térj vissza az elejéhez. Ne gondold túl. A főzés során csak a receptet kell követned."
Zythyr volt talán az egyetlen, akivel kötetlenül, feszengés nélkül el tudtam beszélgetni akármiről. És a tünde szeretett beszélni, a legegyszerűbb dolgokat is tudományosan, indokokkal és érvekkel alátámasztva mutatta be. Mintha egy sokadjára elvégzett kísérlet lenne a főzés, amely egyes esetekben statisztikailag adhat kiugró végeredményt.
A tőlem - nem kissé - távol álló főzőcskés beszélgetésünk volt az utolsó. Rá egy napra, azon a gyönyörű délutánon hívtam fel, hogy az izgalomtól remegő hanggal elújságoljam neki: megoldottam a problémát. Hogy tovább haladhatok a fajok kereszteződésének genetikai feltárásával.
Ebben a kísérletben mindig is egyedül dolgoztam, sajátomnak éreztem, és a sajátom is. A saját problémám. Talán segít majd az elfogadásban, hogyha látom, hogy pontosan melyik - démontól örökölhető - gén felel az angyal szárnyának feketeségéért. Hogy hogyan kódolódnak a gonoszt elősegítő tulajdonságok.
Zythyr volt az egyetlen, aki beleláthatott a kísérlet dokumentációjába, mint a közvetlen felettem álló, velem közvetlen rendelkező elrendelhette, hogy csak én foglalkozzam ezzel. Elvégre ezer meg ezer felfedezhető kérdés van a világon.
A telefont a kezemben szorongatva újra kislány voltam, aki az anyukáját hallgatta a tudományról, a csillagos ég alatt. Tudtam, hogy kell idő, mire megtalálja a mobilját, hacsak nem hagyta bent az autójában, mint ahogyan már olyan sokszor. A várakozás közben jöttem rá, hogy annyira beleástam magam a saját kutatásomba, hogy fogalmam sincsen, mivel foglalkozik most a tünde. Annyira elmélyültem, hogy már hónapok óta nem tettem igazságot Éjangyalként.
Pontosan abban a pillanatban, amikor megszakítottam volna a hívást, a telefont felvették. Egy kemény, rideg női hang szólt bele, először azt hittem, hogy csak egy, a Zythyrrel dolgozók közül.
- McHartwy professzort keresem. Tudna segíteni? - kérdeztem.
- Sajnálom asszonyom, de Richard McHartwy tegnap este hét óra ötven perckor elhunyt. A kutatóközpont "C" épülete porig égett, a robbanásban jelen tudásunk szerint huszonhárman vesztették életüket. A szomszéd parko... -Nem hallottam tovább. Nem akartam hallani. Nem érdekelt egy halott sem, csak Zythyr. Nem foglalkoztam a nő szánakozó hangjával. Azt sem akartam felfogni, hogy kérdez a halottal való kapcsolatomról, hogy erélyesen, rendőrkapitánynak titulálva magát szólít fel valamire. Nem tudom, mire. Nem akarom tudni.
A telefon kiesett a kezemből, de nem foglalkoztam azzal sem. Rezzenéstelen arccal kisétáltam az irodámba nyíló elkülönített laboratóriumból, majd figyelmen kívül hagyva a komplexum dolgozóinak kérdéseit, egyszerűen kiléptem az épületből úgy, ahogy voltam. Laborköpenyben, minden nélkül.
Az egész éjszakát egy kaszinóban - nem a sajátomban - töltöttem, a pókerasztal mellett egy kisebb vagyonra tettem szert, amit másnap azonnal továbbítottam egy alapítványnak. Aztán hazamentem, bezárkóztam, és bőgtem. Zokogtam, de úgy, mint még soha. Édesanyám után Zythyr volt a második, aki tényleg jelentett nekem valamit. Aki elment. Aki után olyan űr támadt bennem, amit képtelen voltam felfogni.
Nem törődve azzal, hogy hogyan nézek ki, végtelen ideig ültem a falnak dőlve. Fogalmam sem volt, hogy órák, percek, vagy akár napok teltek-e el.
Az önsajnálatban dagonyázva éktelen haragra gerjedtem, a falnak vágtam pár vázát, majd újra a fal tövébe roskadva sírtam tovább.

Több óra kellett, mire meg mertem nézni, hogy mennyi időt töltöttem a redőnyökkel lesötétített szobában. Valami beteg módon megkönnyebbülés töltött el, amikor rájöttem, hogy a földi pokol "csak" egy napig tartott. Az időérzékem teljesen elveszett. Az óra hajnali négyet mutatott, így fogtam magam, és egy zuhany után felkentem a szokásos sminkemet. Az elmaradhatatlan vörös rúzs szinte ráégett a számra, sápadt bőrömtől még jobban elütött.
Már hat órakor az irodámban ültem, és ott folytattam a dolgaimat, ahol másfél nappal ezelőtt abbahagytam. Zythyr választott a harmadik körbe, így emlékét tiszteletben tartva, nem tehettem meg, hogy nem látom el a feladataimat.
Egy nappal később érkezett az üzenet: Ellael nagyúr, a kaszt vezetője látni kíván Vindorielben. A hirtelen rám törő pánikot elég nehezen voltam képes uralni. Gondolatok ezrei pörögtek a fejemben, hogy miért kíván látni, és a rossznál rosszabb lehetőségek sötét felhőként borultak rám. Lefokoz a negyedig körbe, mert nem teljesítettem a feladataimat? De már utolértem magam!... Megtudta, hogy mit csinálok éjszakánként? Hiszen hónapok óta semmi ilyet nem tettem... Mi van, ha...?
Higgadtabb felem, megelégelve a butaságomat kényszerített, hogy csillapodjak le. Felálltam, betoltam a székem, majd a mosdóba mentem, egy pillantást vetni a külsőmre. Az elmúlt három nap alatt alig aludtam összesen öt órát - ehhez képest fenomenálisan néztem ki. Egyébként... Szarul. Egyszerű, fekete egyberuhám lötyögött rajtam egy kicsit, arcom sápadt volt és beesett. Ekkor döbbentem csak rá, hogy nem ettem egy falatot sem a telefonhívás óta. Megpróbálkoztam egy halvány mosollyal, és ugyan igencsak gyengére futotta, megelégedtem vele. "Aalyena, most vagy soha. Indulj, mielőtt megfutamodhatnál!" - hallottam a fejemben Zythyr basszusát. Ugyan teljesen más szituációban mondta nekem ezt, de örömmel töltött el a visszaidézett gondolat. Ekkor tényleg mosolyogtam.

A Gateway Nemzeti Parkba besétálva, amikor eltűntem a kíváncsi szemek elől, szárnyra kaptam. Szálltam fel a magasba, hatalmas fekete szárnyaim, fekete ruhám és hófehér bőröm kontrasztja királynői szépséget kölcsönzött nekem.
A fogadóteraszra érve - mint mindig - rácsodálkoztam Vindoriel gyönyörére. A pompás csarnok előterében, a teraszon, pár méter magasságban két angyal küzdött egymással. Azonnal láttam, hogy melyikük Ellael; szürke, monumentális szárnyai a földön nagy árnyékot vetettek.
Nem volt időm megfigyelni a másik angyalt, Ellael előbb vett észre, mint gondoltam volna. Még sohasem találkoztam vele személyesen, de így már kezdtem megérteni, hogy miért vezetheti a kasztokat ennyire jól. Fennköltség nélküli tiszteletet parancsoló kinézete egy pillanatra a porba süllyesztett. Ügyelnem kellett rá, hogy kihúzott háttal, felfelé szegezett tekintettel közeledjek felé. A férfi egész felsőteste szabadon volt, a legtöbb helyen vér borította, tovább emelve a látványt.
Távoli biccentését viszonoztam, amikor a földre ereszkedett, tiszteletteljesen meghajoltam felé. Arcáról szinte semmi sem volt leolvasható, testbeszéde és kinézete többet árult el arról, hogy Zythyr hozzá is közel állt. Bár lehet, hogy csak elképzeltem, elvégre az volt a kész lehetetlen, hogy az öreg tünde ne legyen jóban valakivel.
- A nap ragyogja be Vindorielt, Ellael nagyúr - hajtottam fejet üdvözlése után. Hangom határozott volt, külsőmön túl semmi egyéb nem árulkodott érzelmeimről. A hozzáértő számára azonban az nagyon.
- Hívattál - néztem a kasztvezető szemébe. Hatalmas szürke szárnyai a földig értek, árnyékot vetve rá és a talajra. Saját szárnyaim nem voltak akkorák, mint az övéi, de színükkel ebben a csodaszép arany városban vonzották az ember tekintetét. A fekete bárány, már megint.
Büszkén, szárnyaimat nem szégyellve álltam vezetőm előtt. Ítélkezz! - súgta egy belső hang. Ellael biztosan tudja, hogy ki vagyok. Hogy honnan jöttem. Előtte nincsen értelme másnak, mint sem hogy felvállalom magam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Angyal
my wings are made to fly
☮ Főkarakter : Főkarakter
☮ Kor : 845
☮ Hozzászólások száma : 262
☮ Tartózkodási hely : New York, Micromed torony



TémanyitásTárgy: Re: Fogadóterasz, sétány   Hétf. 20 Júl. 2015 - 8:11



Aalynea & Ellael

Az első megbeszélés


*A kasztomon belül gyász söpört végig. Zythyr halála mindenkit megrázott, de a felsőbb köröket érthetően jobban. Banális baleset, manapság már nem harcban veszítjük el szeretteinket. Barátok voltunk, idősebb volt nálam és azoknál is akik mellett betöltötte a terciusi tisztséget, de sosem akart több lenni. Sajnos azonban az élet olyan igazságtalan még a fájdalmunkban is, hogy makacsul és önző módon megy tovább és nekünk követnünk kell. Feladataim voltak, nem kevés és nem is kellemes. Napokra eltűntem Vindoriel eddig békés falai között, hogy enyhítsem gyászomat és felkészüljek a jövőre. A Szantálfa ligetben eltöltött napok csak kevés enyhülést hoztak, képes voltam tisztán gondolkodni és dönteni arról amiben muszáj volt gyorsan cselekednem. Ám még mielőtt kimondtam volna a végső szót, meg kellett bizonyosodnom valamiről. Aalynea-t ismertem már, a története nem csak Vindorielt járta be hanem az összes kaszton belül beszéltek róla, főleg a Védelemén belül. Ők voltak azok akik rátaláltak. Azóta tartottam szemmel még a távolban is. Számos okom volt erre, egyrészt a vele történtek miatt, és sokszor felmerült bennem a kérdés, hogy miért nem vettük észre a jeleket? Másodsorban a szárnyai miatt, a fekete szín nem jó előjel, akkor sem ha nem alapvetően gonosznak születik, ott van benne a hajlam az apja révén és bármikor előtörhet. Ám Aalynea egyelőre nem mutatott gonosz szándékot, törekvő volt, ambiciózus, segítőkész és a munkájában telhetetlen. a gyötrelem évei után mintha felszabadult volna, gondosan megtervezte az életét és szépen haladt felfelé a ranglétrán, mégis volt egyfajta megfoghatatlan, különös érzésem vele szemben amit nem tudtam megmagyarázni. Ám feketesége ott lebegett lelki szemeim előtt és nem akartam, hogy elvesszen a mélyben. Másrészt, ha mégis megtörténne, jobb ha a közelemben van. Több napot eltöltöttem azzal, hogy számba vettem minden lehetőséget, felmerülő problémát és primusom, secundusom ellenkezését. A döntés azonban az én kezemben volt, és szerettem volna a végső szó előtt Aalynea-val beszélni. Ezért idehívattam őt Vindorielbe, a hatalmas teraszon vártam rá, s míg meg nem érkezett, addig sem tétlenkedtem. Egy társammal vívtam párbajt a terasz fényes, arany árnyalatú kövein és a levegőben, a kezemben angyali kardomat fogtam, melynek éles pengéje lángolt. Muszáj volt kiadnom magamból a keserűséget, Arkhos pedig remek partner volt ebben. Mindketten kisebb-nagyobb sebekből véreztünk de úgy sem számított, hiszen ezek a felszínes sérülések percek alatt begyógyultak, a látvány mégis rémisztő lehetett, a vért nem tudtuk eltüntetni. Fekete könnyű lenvászon nadrágot viseltem, mezítláb voltam és meztelen, véres és piszkos felsőtesttel, megfeszített karokkal próbáltam visszavágni Arkhos erőteljes csapásait. Pár évszázaddal idősebb volt nálam, már nem járt az emberek városaiba, visszavonult Vindoriel jótékony falai közé ám még mindig ereje teljében volt, sokat tanultam tőle korábban is, ahogy az elmúlt órákban.
Éppen négy méterrel a terasz felett forogtunk, szárnyaink surrogtak a levegőben, mely szinte izzott körülöttünk, mikor megláttam a látóterem peremén Aalynea kecses szárnyalását. intettem Arkhosnak, hogy elég s a levegőben lebegve hajtottam fejet felé köszönetem jeléül. Pillanatok alatt eltűnt a szemeim elől én pedig könnyedén leszálltam a terasz hatalmas előterére, kezemből feldobtam a megidézett lángoló kardot mely némi szikrázás kíséretében eltűnt.*
-Üdvözöllek Aalynea!
*A hangom halk volt, érzelemmentes ahogy az arcomon sem látszott a napok óta tartó gyász, sem a fájdalom sem pedig az elmúlt órák megfeszített harca. Csupán vérmaszatos voltam, konkrétan mindenhol. Szürke szárnyaim magasan fölém nyúltak, végük a terasz köveit seperte, a jobb szárnyamon lévő sérülés most nem látszott, a szürke tollak tömege elfedte az ezüstöseket. Noha össze voltak zárva, erőt sugároztak, tekintélyt és nem kevesebb szépséget.*


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Admin
i'm the leader
☮ Főkarakter : Caryeth, Eldorien, Ellael
☮ Hozzászólások száma : 336



TémanyitásTárgy: Fogadóterasz, sétány   Kedd 14 Júl. 2015 - 9:26


Fogadóterasz, sétány




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://fateofascariel.hungarianforum.com

Sponsored content
Don't Hide Your Real Face





TémanyitásTárgy: Re: Fogadóterasz, sétány   

Vissza az elejére Go down
 
Fogadóterasz, sétány
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Fate of Ascariel :: A nagyvilág :: New York :: Vindoriel-