Tárgy: McDwyer's Pub (Bronx) Csüt. 27 Aug. 2015 - 7:48
First topic message reminder :
McDwyer's Pub
Tökéletes hely, ha nem vágysz a 21. század popslágereire és nem zavar, hogy a több, mint 47 éve felhúzott falakon a beázás, kocsmai verekedés jelei láthatóak. A TV állandóan be van kapcsolva, a tulaj megrögzött MMA rajongó, így bokszmeccseken kívül csak elvétve hallani a Redsox-ot vagy épp a Bulls-t lelkesítő kiáltásokat. Cserébe jó a sörük és nem kérdezősködnek sokat, ha borravalót hagysz a pulton. Még szép, írek.
A Laylahval történek óta a szokásosnál is idegesebb vagyok, ami nem tesz jót sem az én közérzetemnek, sem az embereimének, sem az üzletnek. Nagyon jól megvoltam azelőtt, megvolt a magam is adrenalinlökete átlagosan kéthetente, azt még bőven lehet kezelni, és nem is okozott gondot. Egyre jobb voltam abban, hogy irányítsak és vezessek, erre előbukkantak ezek az izék az árnyékból, és közölték, hogy ha jófiú leszek, akkor közéjük állhatok. Remek. Kösz. Jobb hírt kívánni sem lehetne. Ja, de. Hogy miért vagyok ezen ennyire kiakadva? Hát lássuk csak... Mert alaposan beleköptek a levesembe ezzel a csábítással, hiszen felesleges lenne játszanom, hogy nem érdekel az ajánlat. Annyit már tudok, hogy nem csak démonok és angyalok élnek köztünk, meg azt is, hogy nem csak az öregedéstől szabadulnék meg az átváltozás által. Ugyanakkor azt is tudom, hogy a nulláról indulnék. Évszázadokig nem élhetném ugyanazt az életet, márpedig én szeretem azt, amim van. Még az ilyen klotyókat is szeretem, meg a seggfej haverjaimat, a konkurenciát, sőt néha úgy érzem, hogy még az ilyen kullancs szukákat is, mint ez a zsaru és a kopó haverjai. Mondjuk jelen pillanatban annyira nem, de a lényeg biztosan érthető. - Nyilván, de nem a férfivécében! Ha csak nincs valami, amiről tudnom kéne... A nadrágjára pillantok sokatmondó pillantással, miközben az enyémet normálisan felhúzom. Nem tudom, mit képzel magáról az ilyen. Vagyis dehogynem: hogy bármit megtehet. Ezeknek van a legnagyobb arcuk az egész városban, amíg le nem törlik a képükről ezt az önelégült vigyort. Szarok rá, hogy nő, még egy ilyen, és gondoskodom róla, hogy többet eszébe se jusson ezt eljátszani velem. Ha egyáltalán nő. Már pattognék vele tovább, ha nem folytanák belém a szót a következő pár másodperc eseményei. Sajnos nem mondhatom, hogy teljesen földbe gyökerezik a lábam a látványtól, sem az, hogy pánikrohamot kapnék, vagy hogy az egészet a piálásra tudnám fogni, mert annyira nem sokkol a dolog, mint pár hete tette volna. Kinyitott számat összecsukom. Nem szólalok meg, csak egyre lesújtottabban bámulom a telefont, aztán a nő fejét, aki ki tudja, valójában micsoda, és most beáll az engem kioktatók sorába. Néma csendben tűröm az egészet, pedig a fejemben kisebb bomba kanóca kezd el sisteregve égni, miközben ő csak mondja a magáét. Mikor befejezi, semmit sem változik az egész hozzáállása, én viszont egyre idegesebb vagyok. Ökölbe szorul a kezem, és azon gondolkozom, hogy vajon ha behúzok neki, akkor az vajon egy nő bántalmazásának minősülne, vagy igazából csak valami vízköpő emberi ruháján esik csak folt? Közel állok hozzá, hogy kiderítsem. - Te mégis mi a lószar vagy? A következő nevelőtisztem? A rossz zsarut küldték, mituán az angyal elbukott? Húzz el innen, mielőtt... Mielőtt mi? Én se tudom, mivel akartam befejezni, de kimondtam. Fogalmam sincs, hogy mit szólna, ha tényleg bemosnék neki, de van egy olyan érzésem, hogy én húznám a rövidebbet, a gondolattól pedig csak még dühösebb leszek, pláne, hogy eszembe jutott valami más is. - Ezért szálltál rám ennyire? Ezért csesztetsz állandóan, ezzel akarjátok elérni, hogy fejet hajtsak, hm?
A hátának csapódva kúszik fel a hang a fülébe; a két fixírozott lapocka közül. Oda, ahová sose kívánt és viszont nem kívánom magamnak, de belekényszerített helyzetben nincs lehetőség a válogatásra, érdekemben áll az ő kellemetlen érzete. Egy csipetnyi élvezetet megérdemlek a lepukkant, tesztoszterontól és egyebektől vegyes szagú férfi mosdóban, ha már szakértői díjjal nem honorálják a jelenlétemet. Csak egy kicsit ijesztek rá. Csak egy kicsit használom ki a fölényemet. Csak egy kicsit hagyom kiülni az arcomra. ...csak egy kicsit. Az elején. Az összerezzenés laktató elégtétel a számomra, nem is beszélve a rimánkodó hanglejtésről, amitől dallamosan süllyednek és emelkednek a szavai. Szórakoztató, effélét nem mutatott egyik kihallgatásnál sem, hiába történt ott egy s más. Az utolsó kérdésénél megemberelem magam egy sóhaj keretein belül, letöröm az arcomon lévő mosolyt. Megingatom a fejemet. - Ez egy kocsma, nem egy beugródíjas VIP club: tárt karokkal várják a vendégeket. - szúrom oda szándékosan a piszkálást, hogy tudásának és annak hiányának fényében is látványosan nem a kérdésére válaszolok, pontosabban annak csak egy lényegtelen, köztudott részére. Hülye kérdésre hülye válasz, az én nézőpontom szerint, jelenleg. A kecskét viszont etetni kell és káposztából nincs hiány... Lazul a tartásom, a jobbomat kiteszem oldalra, tenyérrel felfele, hogy oda koncentrálódjon egy rövid időre a tekintete, amíg a fejében az a gondolat motoszkálhat mit is akarok én ezzel a (neki első ránézésre mit sem segítő) mozdulattal. A bűvészet első számú szabálya: legyél te a legokosabb ember a szobában. A zsebemben megnyugvó telefon egyik pillanatról a másikra, füstszerű belobbanással simul bele a markomba - ez az én magyarázatom arra az áradatra, ami olyan nőiesen buggyant ki a száján. Képtelenség, hogy ezután rosszul fogalmazza meg önmagában a feleletet az első kérdésére, mi szerint mi a szart is keresek itt. Éppen őt, ha úgy vesszük találóan tolakodott előre a kifejezés. - Kaptál már levelet a Roxfortból, nem igaz? - megugrik a szemöldököm, de mielőtt reagálhatna ismét szertefoszlik a készülék, visszakerül a helyére és leeresztem a karjaimat, miközben a lábam lendül egy előre megtett lépésre. - Ideje, hogy összeszedd magad és hamarosan meghozd a döntést. Nem én vagyok az első, aki ezt mondja neked, biztos vagyok benne, hogy unod egy ideje, de én leszek az utolsó, ami egyikőnknek sem jó hír. Persze, első sorban neked. - az a bizonyos rossz pénz... - Ismerve téged, pedig már tudom a választ, ha te pontosan még nem is. Ahogy eddig sem változtattál, most sem lesz merszed egy jobb lehetőséget választani, a mocsok jobban vonz, de ugyan, ezért ki hibáztatna? Ne legyünk irreálisak. - zsebre vágom a kezeimet és semmit váróan nézek a szemeibe. Ha a szép módszer nem működik muszáj a kíméletlenebbhez nyúlni, hogy eredményt kaphassunk. Őszintén nem látom azt a pluszt, amit a diplomácia látott benne, de itt az alkalom ahhoz, hogy meglepjen a provokációra való reakciójával. A babusgatás nem mindig célravezető, a kaktusz is elrohad, ha túl sok vízzel öntözik... Egyesek szerint, pedig pont erre a kaktuszra van szükség.
Fáj a fejem. De kurvára ám. Itt ülök, ezek közt az agyalágyultak közt, és legalább a cseppfolyós agyú Tony barátom nem rontja itt a levegőt, de hogy miért vagyok én ilyen szerencsétlen, hogy pont a leghülyébb bagázzsal tudtam csak ma este egy röpke találkozót összehozni, az rejtély. Vagy annyira nem is fura? Lehet, hogy a sok szárnyas népség így próbál keresztbetenni nekem? Felröhögök, miközben a kártyáimat szorongatom. Mostanában sűrűn csinálom. Mármint azt, hogy magamon röhögök, mert a füstfelhőben és alkoholgőzben ücsörgés és kártyázás aprópénzért, az mindig is ment, de hogy félőrülten vihogjak magamon meg a paranoiámon, hát ez elég új. A többiek nem foglalkoznak ezzel, azt hiszik, hogy jó lapjaim vannak, gondolom. Pedig nem, de hát olyan intenzitással tör fel belőlem a röpke nevetés, hogy nem kívánt hatást érek el vele. Majdnem egy órája cseszem itt az időmet, igazából már eléggé unom az estét, de mivel ezeknek a seggarcoknak a figyelmét csak úgy tudod megragadni, ha pénzt és piát teszel le eléjük, így kénytelen voltam így felvezetni ezt a kis "üzleti meetinget". Azt nem tudom, miért nyomnak be aláfestő zenének ehhez olyan számokat, amik inkább egy sztriptíztáncos vetkőzős számához lenne ideális, de nem hibáztathatom őket. Újak ebben, még úgy menőznek, ahogy tudnak, de mielőtt elszúrnának valamit a nagy arcukkal, le kell törnöm néhányuk szarvát. A mai este viszont még fiatal, sajnos, így nem verhetem bele egyik képét sem az asztalba, amiért túl nagy szavakkal vagy túl nagy mellénnyel pofázik. Az a rész később jön, ehhez pedig jobb, ha nem töltöm túl a saját poharamat. Pontosabban Sanchos nem tölti. Fizettem neki, hogy a többinek keményebb cuccot hozzon, nekem meg szinte alkoholmentes szart, amitől az ember veséje alaposan beindul. Ők hamar és alaposan benyomnak, ezt most nem is bánom, mert így, hogy ezt a kört is megnyertem gyenge idegrendszerem megtévesztő blöffjének hála, kislisszolhatok a slozira, ahol meglehet, kihányom ezeket a löttyöket, amíg ők tovább részegednek, és könnyebben megered a nyelvük a szándékaikat illetően.Viszont mindenképp nagy előnye az ivászatnak, hogy pár percre így megszabadulhatok a nagyravágyó IQ-fighter bandától, és nem kell az ostoba duruzsolásukat, meg a már számomra kínos, óvatos keménykedéseiket figyelni. De nincs mit tenni, fogy az emberi erőforrás, pótolni kell, csak épp alig van már alkalmas jelölt erre a célra. Feladni mégsem lehet, mert akkor az egész megy a kukába, és összeomlik, mint egy kártyavár. Fura, hogy épp az alja az, amitől mi függünk, a tetején ülők meg a vagyonunk és a nevünk. Az élet nehéz manapság az egyszerű megélhetési bűnözőnek is, vagy hogy nevezik a szánnivaló kis lényeket, akik közt most én is ott fetrengenék a lábak alatt, eltaposva, ha nem merülök bele... ebbe. Amiből angyalok és démonok és még ki tudja, micsoda, ki akar szakítani. Na de a magamfajtának sem könnyű, főleg úgy, ha valamiért sikerült a zsaruk szemében szálkává válnia. De ezt most igykeszem kiverni a fejemből, és csak az estére koncentrálni. Megkönnyebbülten eresztem ki magamból, ami egy ideje már kikívánkozott, és szerencsére nem a számon. Nem mintha nem okádnék mostanság többet a kelleténél, de nincs az az ember, aki szeret hányni. Ha lehet, én is benn tartom a mocskot, különösen, ha fizettem is érte. Smucig vagyok, ez van. Beteges élvezettel hallgatom a csorgó hangot, kintről csak a zene tompa zaja hallatszik be, azon kívül semmi más. Legalábbis pár másodpercig. Mikor egy női hang susog a fülembe, az első pillanatban mindössze a kíváncsiság és meglepettség miatt rezzenek össze, de aztán eljut az alkoholtól egy cseppet mégis csak eltompult agyamig, hogy itt valami nem oké. Azonnal elzárom a csapot, már amennyire sokkos testem ezt engedi, és teszek egy félfordulatot, mert hogy itt az előbb még nem volt senki, az kibaszott biztos. Mikor meglátom, ki tűnt fel mögöttem a semmiből, teljesen önkéntelenül hátrálok egy lépést, és a kelleténél hangosabban kérdezek - ordítok? - rá, miközben felrángatom a sliccem. Ha valaki, hát ő soha nem lesz azon a listán, amin azok vannak, akik közelebbről is szemügyre vehetik azt, amit a nadrágom rejt. Nem érdemli meg. - Te meg mi a szart keresel itt?? Hogy kerülsz ide, baszki?! Ki engedett be? Záporoznak a kérdéseim az indokoltnál kicsit talán hisztérikusabban, de hát az előbb még kurvára nem volt itt senki, és ennyire nem vagyok részeg, az kizárt! Sanchost ki fogom herélni az egyik redvás poharának a szilánkjával, még ma este, ha ő hagyta, hogy ez a... nem is tudok megfelelő szót rá, micsoda, bejöjjön utánam a kibaszott vécére.
A szakmában nem létezik szabadság, mint olyan, kényed s kedved szerint alakítható idő, amivel te rendelkezel amennyiben a városodban maradsz; a megoldás magától értetődő. Mondd azt, hogy elutazol és ha valóban így van még füllentened sem kell. New York - az én magyarázatom. Nosztalgikusnak is nevezhető az az érzés, ami az utcát róva üti fel a fejét és dúdolásra késztet. Az itt töltött szolgálati évek alatt kiismertem a legtöbb két lábon járó csatornapatkányt magába tömörítő városrészt, egyfajta otthonos komfort erősíti a lépteim magabiztosságát ez oknál fogva. Nem kapom oda a fejem az aszfaltút túloldalán kajabáló, éppen verekedésre készülő páros zajára, akik kétlem, hogy fegyvertelenül hagyták volna el az odújukat. Bronx-ban ki lépi át egy megbízható társ nélkül a saját küszöbét, mi több, másét? Az átutazó, helyismeretet nélkülözőkön és rajtam kívül persze.. Civilként vagyok jelen, nincs rajtam semmilyen jelzés, az NYDP nyilvántartásában is csak exkollégaként szerepelek az áthelyezésem óta és a látogatásom nem kívánja meg bármi nemű fém magamnál hordását; beszélgetni jöttem, kiugrasztani a nyulat a bokorból, ha amaz már strucc módjára dugdossa a fejét a homokba. Nem én vagyok a kedves fogadóbizottsága, aki egy színes, gyerekbetűkkel fölkarcolt szalaggal fogja várni a célvonalnál egy pohár gyümölcslével a kezében jutalom gyanánt. Arra a szerepre akadnak mások. Két utcával odébb lefordulok, hogy a mellékes útvonal egyik vakfoltjában válhassak köddé a kíváncsi szemek számára, miközben az én éles látásom fabatkát sem homályosul el. Ott járok köztük, a téglafal mellett, de nem kell, hogy lássanak. Az új információk fényében, amikkel gazdagodott a fiú nem fog nagy meglepetést okozni az egyszerű felbukkanásom, eltörpülne a tollas szárnyak árnyékában és én a mélyvízbe dobására adom a voksom. Tegnap érkeztem a városba, így volt alkalmam körbekérdezni a régi informátoraimnál hátha hasznos pletykával tudnak szolgálni a banda aktuális tartózkodási helyét - vagy helyeit - illetően, akikkel gyakran összefüggésbe lehet hozni Waters-t. Ketten is említették McDwyer lebuját valamelyik sportcsatorna hétről hétre ismétlődő adása kapcsán. Tony mindig is szerette az erőszakot, ezek szerint ez mostanra sem változott, de az ő nevét kifejezetten nem említették, az alkoholtól és füsttől terhes levegőjű helyiségbe belépve, pedig nem látom a nyomait sem a fickónak; túl jó ahhoz a hangulat, hogy ő is itt tartózkodjon és az egyszerű vendégek kedvét ne szegje. Körülötte mindig érezhető volt a feszültség, ha kívülállókkal vegyült. Nem először járok itt neki köszönhetően, de most nem miatta jöttem. A zsebemben egy összehajtogatott papír lapul, ezen és esetlegesen használandó kenőpénzen kívül semmit sem hoztam magammal. A pultnál ismerős fizimiskába botlik a tekintetem, aki éppen négy korsóval a kezében egyensúlyozva tart a hátsó, ajtóval elkülönített rész irányába, ami közvetlenül a mellékhelyiségek mellé. Magánrendezvényeknek ideális; hova máshova..? Sanchos-t látva szinte biztosra veszem hátul üzérkednek. Követem a latinamerikai lépteit és meglátva Waters-t még mindig nehezen hiszem el, hogy rá esett a választásuk. Nem tartom menthetetlennek, egyszerűen túl problémás és önfejű. Nem engedek az álcámból, az odabent vágható füstnek köszönhetően kényelmesebbé teszem a megfigyelést, míg egy megfelelő alkalmam nem adódik arra, hogy elcsípjem a keménykötésűt. Fentről tartom szemmel, figyelem a kártyáikat is, amiket oda-odavetnek az asztal közepe felé diskurálás közben, amolyan mellékkereseti lehetőségként és amikor feláll nem hagyom egyedül távozni. A természet hívó szavának kell engedelmeskednie, mire csak gondolatban tudom elhúzni a számat, miközben eszembe jut az a bizonyos.. A benti szag nem facsarja olyannyira az orrom, hogy fintorgásra késztessen vagy az undor kimutatására. Ahogy a gondolat se, a piszoárok mögött, a hátánál várakozom, mígnem úgy döntök ideje színre lépnem. Összefont kezekkel materializálódok, majd megköszörülöm a torkomat és mielőtt a fejét fordíthatná, ki lehet az - holott az ajtó becsapódó hangját nem hallotta - előzékenyen szót emelek. - Csak óvatosan, ne menjen mellé. - miért is tagadjam, hogy a lényem egy icipici része ezt imádja a legjobban a szakmában? Felfelé kunkorodik a szám jobb sarka, de nincs benne semmi önelégültség, alapvetően higgadt vagyok és türelmes. Semmi sürgetés nem volt kivehető a hangomból.
Tárgy: McDwyer's Pub (Bronx) Csüt. 27 Aug. 2015 - 7:48
McDwyer's Pub
Tökéletes hely, ha nem vágysz a 21. század popslágereire és nem zavar, hogy a több, mint 47 éve felhúzott falakon a beázás, kocsmai verekedés jelei láthatóak. A TV állandóan be van kapcsolva, a tulaj megrögzött MMA rajongó, így bokszmeccseken kívül csak elvétve hallani a Redsox-ot vagy épp a Bulls-t lelkesítő kiáltásokat. Cserébe jó a sörük és nem kérdezősködnek sokat, ha borravalót hagysz a pulton. Még szép, írek.
Kezdőlap 
