Share | 
 

 Diablo otthona

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

Don't Hide Your Real Face

avatar
Dzsinn
make a wish!
☮ Főkarakter : ξ Caryeth
☮ Kor : 422
☮ Hozzászólások száma : 55
☮ Tartózkodási hely : ξ New York



TémanyitásTárgy: Re: Diablo otthona   Szomb. 10 Okt. 2015 - 21:34






Magnus & Freya



Igen azt hiszem most mondhatjuk, hogy igazi szeszélyes nőt játszom, aki maga sem tudja, hogy mit akar. Jó eséllyel akkor se lettem volna vele kedvesebb, ha aggódva vár az ajtóban, vagy ha leteremt a lábamról, hogy mégis hol a fenében voltam és hogy tehettem ezt vele, miért nem vettem fel a telefont, vagy szóltam. Minden bizonnyal akkor is lett volna valami csípős megjegyzésem, valami kellemetlen, amit előkapok, de mivel majdhogynem úgy tesz, mintha semmi se történt volna, így csak még jobban kiborít vele. Nem vagyok jól, már jó ideje, csak ebből nem vett észre sokat, maximum a kialvatlanságot, de az is elég nem igaz? A miatt is megkérdezhette volna. Jó persze most túlreagálom, kérdezte már, segíteni is próbált nem egyszer, de ha egyszer valahol van egy olyan buta sejtésem, hogy az egészhez neki is köze van... talán érthető, ha nem tudok csak úgy kitálalni neki. Most viszont már túlságosan feszít ez az egész és talán kénytelen leszek. A szavaira éppen ezért először csak dacos pillantást kap. Dacosat, morcosat, haragosat, kiborultat, ezt így együtt mixelve, és még millió érzés kavarog bennem, ami már túl sok ahhoz, hogy értelmesen kezelni tudjam.
- Természetes, de... még sem ezzel kezdted és... és kérdezned kellett volna, nem csak várni, hogy elmondjam! - megemeli a hangját, de ez nem riaszt vissza attól, hogy én ne tegyem épp ugyanezt, amikor az utolsó szekrényajtó is csapódik. Enni... most kéne ennem? Félő, hogy az is csak kellemetlen csapkodásba torkollna, bár az is lehet, hogy legalább valamelyest lefoglalnám a kezeimet, a jó ég tudja! Végül csak ledobom magamat az asztalhoz. Ha lenne valami extra erőm, vagy sokat járnék edzeni lehet, hogy még a szék is megsínylené azt, amilyen erővel teszem le a földre, miután kihúztam, pedig végképp nem a széken kellene levezetnem a haragomat. Nem is harag ez, inkább valami iszonyatosan frusztráló zavar, amit már egyre kevésbé tudok kezelni.
Várok és hátra sem nézek, amíg az étellel szöszmötöl, és nem is szólalok meg, amíg el nem kezd zúgni a mikró. Tudom, hogy nem húzhatom sokáig, csak hát még mindig nagyon nehéz megfogalmazni azt, amit mondani akarok. Próbálkozom vele, de hogy nem megy könnyen, annyi szent. Próbálom a hangom reszketését valahogy megszüntetni, mert biztos vagyok benne, hogy ha megszólalok, akkor a határozottságom se perc alatt megszűnik majd, amit eddig a méreg táplált. Végül csak sóhajtok egyet és megpróbálok belekezdeni, amíg melegszik az étel.
- Rémálmaim vannak. Azóta, hogy megtaláltál és segítettél, azóta, hogy itt vagyok és ismerlek, azóta hogy én... tudod. - még mindig nem barátkoztam meg a ténnyel, hogy megöltem a nevelőapámat, még ha nem is szándékos tett volt, hanem csupán egy véletlen baleset és főképp önvédelem. Megsérültem én is, kész csoda, hogy nem hagytam ott a fogamat. Ha az a vágás nem ott ér, ahol, vagy mélyebbre megy, akkor még ennél is komolyabb következményei is lehettek volna. - Olyan valóságos álmaim vannak, amik mintha megtörténtek velem. Szerinted léteznek előző életek? Vagy... vagy létezik, hogy én képes vagyok dolgokra? Mint a filmeken azok a különleges emberek, akik tárgyakat mozgatnak. Őrület... kezdek megőrülni igaz? És a legrosszabb, hogy olyan érzések motoszkálnak bennem, mintha valami belső sugallat lenne, hogy ismerlek... másképp... egy másik arcodat, nagyon régről és hogy közöd van ehhez. - egy pillanatnyi szünetet hagyok. Most hogy kimondtam csak még inkább őrültségnek tűnik az egész. Kevés alvás, erről van szó igaz? Kimerült vagyok és az agyam már nem tudja a dolgokat rendesen összerakni. Végül megrázom a fejemet és keserűen nevetek fel.
- Mondd csak, hogy őrültség és orvoshoz kell mennem, majd valahogy kezelik. - felkönyökölve az asztalra temetem az arcomat a kezeimbe. Eddig fel sem tűnt, hogy az ujjaim is halványan reszketnek már. Épp csak alig, de az idegesség már mindenre kihat lassan és képtelen vagyok bármire is koncentrálni jó ideje.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Démon
the darkness is rising to embrace you
☮ Főkarakter : Talus
☮ Kor : 886
☮ Hozzászólások száma : 18
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Diablo otthona   Szer. 7 Okt. 2015 - 17:37


Freya & Magnus



Bár én eléggé szabad életét élek, aminek hála sok-sok örömben van részem, legyen itt testi gyönyör vagy éppen az áldozataim halálhörgése, de egyetlen pillanat alatt szerte tud foszlani minden. Ez a pillanat pedig akkor következik be, amikor valaki az életéről vagy éppen a nyűgjeiről akar nekem mesélni. A legtöbb embernél egyszerűen csak faképnél hagyom őket vagy felvágom a torkukat. De sajnálatos módon Freyaval ezt soha nem bírnám megtenni, túlságosan is kötődöm hozzá.
Ezért is húzok nap, mint nap kedves, szeretetreméltó álcát arra a démoni pofámra, hogy ne ijesszem el őt, mert bár nehéz kimondani, de megeshet, hogy nem bírnám ki nélküle. Ha ezt apám látna, akkor biztos vagyok benne, hogy jót röhögne. Diablo a renegát démon, aki szembeszállt a rendszerrel és a saját útját járja már évszázadok óta, hogy aztán egy nő „rabjává” váljon akaratán kívül.
A mai egész napot otthon töltöttem, alig pár hívást intézve csak el. Bármennyire is nevetséges, de vártam Freya hazaérkezését, még annak ellenére is, hogy még magam előtt is tagadom ezt. A késés azonban nem igazán aggasztott, mert bár nem volt rá jellemző, de tisztában voltam azzal, hogy tud magára vigyázni.
Végül azért csak hazaért, aminek én talán egy kicsit túlságosan is megőrültem és bár nem rohanva, de azért viszonylag sietve mentem le a földszintre, ahol természetesen rögtön észrevettem a konyhában ténykedését.
- Igazad van, ramatyul nézel ki. – Jól tudja, hogy tudok kedves is lenni, de ha szándékosan fennakad a szavaimon, akkor eléggé őszinte leszek. Na persze csak az ő állapotát illetően, a saját titkaimat jól őrzőm. Még véletlenül se szólok a szekrénycsapkodás miatt, elvégre hagy töltse csak ki a dühét, ennek hála is gyorsabban végzek talán.
- Egyáltalán hogyan kérdezhetsz ilyent?! Természetes, hogy aggódtam miattad, de ismerlek annyira, hogy tudjam jól, úgysem meséled el mi történt veled, ha nem akarod elmesélni. De láthatod, hogy itt vagyok még a kirohanásod ellenére is és várok arra, hogy elmeséld miért vagy ilyen rossz passzban. – Emelem fel kissé hangomat, amikor végül választ adok, amiből úgy érződhet, hogy kezdek én is dühös lenni. Azonban legbelül szórakoztat ez az egész és természetesen az, ahogy felemelte velem szemben a hangját. Nagyon kevesen vannak csupán azok, akik felemelték velem szemben a hangjukat, és élve távoztak, de ő természetesen köztük van.
- Hát rendben. – Felelek a kajával kapcsolatosan, miután kitöltöttem magamnak a vizet és egy húzásra meg is ittam. Szomjas voltam már ettől a sok beszédtől, így nagyon is jól eset. Aztán a hűtőhöz lépkedek és kiveszem a fóliával letakart tányért, ami az ételt rejti. Egyszerű emberi étel, sült hús mellé hasábburgonyával és tartármártással. Az étel hamarosan már a mikróban van, én pedig közben a lány felé fordulok, remélvén, hogy már elkezdte kiönteni a szívét.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Dzsinn
make a wish!
☮ Főkarakter : ξ Caryeth
☮ Kor : 422
☮ Hozzászólások száma : 55
☮ Tartózkodási hely : ξ New York



TémanyitásTárgy: Re: Diablo otthona   Pént. 2 Okt. 2015 - 16:29






Magnus & Freya



Úgy érzem magamat, mintha már előre mérges lennék rá valamiért, amit még el sem követett, vagy legalábbis még nem tudom, hogy elkövette-e. Olyan érzésem van, egyértelműen úgy érzem, hogy hazudik nekem, vagy valamit titkol, hogy van valami a háttérben, amiről halvány fogalmam sincs, hogy micsoda, még se jövök rá magamtól. És biztos, hogy nem bírom már tovább, ha nem derül ki. Nem volt ez a nap jó, kifejezetten rémesen alakult. Tudom, hogy azzal kellene kezdenem, hogy átöltözöm szépen, de ehhez fel kellene mennem az emeletre és akkor még nagyobb esély van rá, hogy belé botlom, pedig azt kéne. Rá kellene zúdítanom minden kérdést és kételyt és aggodalmat és akkor máris jobb lenne a helyzet, de nem megy, egyszerűen valahogy még nem álltak össze a mondatok a fejemben. És még én vagyok az, aki irodalmat hallgatok a főiskolán? Tudnom kellene beszélni, jóban kellene lennem a mondatokkal, de a sajátjaim valahogy még sem fekszenek most. Az idegesség, meg ez az érthetetlen frusztráció azért nagyban akadályozza a tiszta gondolatokat.
Ettől még persze szándékosan úgy vágom be magam mögött az ajtót, hogy még akkor is meghallja, ha netán elaludt. Na jó az persze baromi rosszul esne, hiszen nem jöttem ebédre és minimum elvárom tőle, hogy aggódjon, vagy szemrehányást tegyen, vagy... akármi. Pakolni kezdek a konyhában, elég szépen csapkodva, amikor meghallom a lépteket a hátam mögött, aztán a szavait is. Érzem én a hangjában a sértett élt és amikor megfordulom az arcán is láttam. Na igen, ha okkal kések hívtam volna, de nem hívtam, sőt ha hívott még a telefont sem vettem fel neki, senkinek sem az elmúlt pár órában egyébként.
- Jól? Szerinted úgy nézek én ki, mint aki jól van? - sértődötten húzom fel az orrom, aztán szinte már fájdalmas csattanással vágom be a konyhaszekrény ajtaját, kész csoda, hogy túlélik bent a tányérok. Nem is tudom már, hogy miért nyitottam ki. Inkább azért vagyok itt, mert valamit csinálni akartam, csak épp még én magam sem tudtam hogy mit. Bármit főképp, csak ne kelljen gondolkodni. Na nem mintha eddig e téren túl nagy sikereket értem volna el egyébként. Figyelem őt, ahogyan beljebb lépdel, a hajamból békésen cseppen időnként a földre a víz, én pedig a konyhapultnak dőlve várok... fogalmam sincs, hogy mire. Az ihletre, vagy a szavakra, amik még mindig nem akarnak összeállni.
- Nem ettem reggel óta semmit, de... de nem is kérdezed, hogy hol voltam? Késtem, de... még csak nem is aggódtál? - igen kissé kifakadok, az idegesség most ebben nyilvánul meg. Tudom én, hogy semmi bajom sincs, mégis rosszul esik, hogy még csak fel se merült benne, hogy van, és nem mond nekem semmit sem, csak érdekli, hogy éhes vagyok-e. Komolyan... tényleg ez a legfontosabb, amikor órákkal később értem haza, amikor csavarni lehet a hajamból és a ruhámból a vizet? - Jó... kérek enni! - mérgesen lököm el magamat a pulttól, ellépek mellette, szinte helyet cserélünk, amikor vizet tölt magának, hogy végül leüljek szépen az asztalhoz. Csak úgy koccan alattam a szék a padlón, csoda, hogy a lábai túlélik a dolgot, amikor kijjebb húzom. Egyértelműen látszik, hogy ideges vagyok, mérges, talán még sírás is volt a mai napon, bár amúgy is vizes vagyok és a szemeim már nem durván látványosan vörösek, hogy ezt egyértelműen meg lehessen állapítani. De annyi biztos jól érzi, hogy már hónapok óta nincs velem rendben valami és már pár hete ez kimondottan erőssé vált.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Démon
the darkness is rising to embrace you
☮ Főkarakter : Talus
☮ Kor : 886
☮ Hozzászólások száma : 18
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Re: Diablo otthona   Szer. 30 Szept. 2015 - 14:22


Freya & Magnus


Talán furcsa lehet, hogy egy ilyen vérszomjas démon, mint amilyen én is vagyok éppen egy ilyen kifejezetten nyugodt környéken telepedik le. Pedig számomra pont tökéletes, mert az emberek viszonylag könnyedén a bizalmukba fogadnak, és ahogy az elmúlt években észrevettem, ide a kör tagjai nagyon ritkán járnak csak el, ami számomra felüdülés, elvégre senkinek nincs kedve folyamat a háta mögé nézni.
A ház, amit megvettem nem csak puszta ecc-pecc kimehetsz alapon vettem meg, hanem szándékosan, mert tetszett a baljós külseje, ami már alapból sok embert képes megállja kényszeríteni, ezzel csökkentve az esélyét, hogy véletlen olyant látnak meg, amit nem igazán kellene.
A mai napon nem sok mindent terveztem a Freyaval közös ebéden, egyetlen találkám lesz késő este valakivel, de az még messze van. És hát igen, az ebéd, nos, finom falatokat készítettem, emberi ételeket Freyanak, ő vele azért nem etetem meg azt, amit én is szoktam. Bár egyszer már megpróbáltam sült hús címszó alatt, de nem ízlett neki. Az ebédre visszatérve, már lekésett róla, így amikor hazaér én épp az emeleten intézek egy telefonhívást, azonban az ajtó nyitásának hangja nem kerüli el a figyelmem, így gyorsan véget vetek a csevelynek, elvégre majd rá érek a saját dolgaimmal máskor is foglalkozni.
Pillanatokon belül már lent vagyok a lépcső legalsó fokánál, ahonnan tökéletes rálátásom nyílik a konyhára és ezzel együtt Freyára is. Szegény párának nem épp egy leányálom az élete hála nekem, mert bár „befogadtam” ide, de az én hibám is ez az emlékvesztős állapota. Ha valaki megkérdezne, hogy miért is tettem ezt, nos, nem biztos, hogy tudnék válaszolni. Nem azért tettem, mert szerelmes vagyok bele, áh, ilyen problémáim soha nem voltak, vonzalmat, igen azt érzek iránta, de valójában nem ez az ok volt az, ami miatt végül mégis egyfajta „rabságba” döntöttem őt.
Kialakult valamiféle kötödés a szívem legmélyén iránta és képtelen voltam elengedni őt, ez az, ami miatt még a mai napig is itt van velem annak ellenére is, hogy néha a sajnálathoz hasonló dolgot érzek iránta, ami pedig nem jellemző rám.
- Késtél… jól vagy drága?? – Próbálok először egy kicsit sértődött arcot vágni, bár sejtésem szerint nem igazán fog beválni. Jól láthatóan valami jár a fejecskéjében, manapság egyre többször látom rajta ezt. Egyelőre még fogalmam sincs, hogy mi az, de teljes bizonyossággal mondhatom, hogy ki fogom deríteni.
- Nem vagy éhes? Van a hűtőben kaja, ha akarod, megmelegítem. – Evés közben a legtöbben szívesen kiöntik a szívüket, így én is ezzel a trükkel próbálkozom, miközben lassan elsétálok a konyhapultig, kitöltve egy pohár vizet magamnak. Nem próbálok közel mennyi a lánykához egyelőre, nem akarom zavarba hozni.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Dzsinn
make a wish!
☮ Főkarakter : ξ Caryeth
☮ Kor : 422
☮ Hozzászólások száma : 55
☮ Tartózkodási hely : ξ New York



TémanyitásTárgy: Re: Diablo otthona   Vas. 27 Szept. 2015 - 20:14






Magnus & Freya



Úgy volt, hogy itthon leszek kora délutánra és akár még együtt is tudunk ebédelni, de nem igazán jött össze a dolog, igazából nem is akartam. Túlságosan zavaros mostanában minden a fejemben. Alig alszom hetek óta, pár órákat és ez már egyre inkább összekuszálja a gondolataimat. Próbálom tartani magamat, de nem megy. Úgy érzem, hogy ki kell neki tálalnom, kérdőre kell vonnom, mert úgy érzem, hogy széthasad a fejem, ha továbbra is egyedül kell ezt az egészet kezelnem. Ezért nem jöttem és ha esetleg hívott is, hát a telefont se voltam hajlandó felvenni. Megérdemli, ha netán erről az egész helyzetről akár cseppnyi sejtése is van, megérdemli, hogy ne tudja, hogy hol vagyok. Bár, talán nem is érdekli igazán, már ebben sem vagyok teljesen biztos. A munkából elküldtek előbb, tehát hamarabb is jöhettem volna, de a fentiek fényében ez benne sem volt a pakliban. Inkább fogtam magamat és elmentem sétálni. Valahogy meg kell nyugodnom és kiirtani a fejemből a zavaró gondolatokat. Az nem járja, hogy ma két poharat is ripityára törtem és hogy majdnem sikerült egy egész tálca teljes tartalmát az egyik vendégre borítanom. Ha nem lett volna elég szemfüles az egyik újdonsült kolléga talán nem csak hamarabb küldenek haza, hanem el is veszítem az állásomat. Őszintén szólva ez se lepett volna meg különösebben.
A sétám persze nem úgy zajlott, ahogyan az normális esetben zajlott volna. Egész nap borult volt az idő és naná, hogy a végére még az eső is eleredt. Végül is egy szavam sem lehet, ez amúgy is egy pocsék nap a sors még rátett egy lapáttal, csak hogy szinte már bőrig ázva érjem el a célt, azaz a Bronx kertvárosibb részében találhat házat, ami persze nem az enyém és őszintén szólva halvány gőzöm sincs, hogy ha el kell mennem innen, akkor mégis hova a fenébe mennék. Nincs senki más, akiben bíznék, és nincs senki más, aki közel állna hozzám, de mi van akkor, ha még benne sem bízhatok? Ő segített át az egészen, mindenen, ami történt, neki köszönhetem, hogy nem roppantam össze, de mégis olyan kellemetlen érzésem van, amit próbáltam eddig a szimpla paranoiára fogni, de már nem vagyok benne biztos, hogy tényleg csak arról van szó.
Halkan sóhajtok egyet, aztán összeszorítom a szemem, mielőtt a kulcsot a helyére tolnám. Az a célom, hogy lehetőség szerint szó nélkül viharozzak be a konyhába, akárhol is van jelenleg. Mérges vagyok, ideges, eláztam és pocsék napom van, úgy vágom be magam mögött az ajtót, mint annak a rendje, csak úgy csattan, csak aztán indulok meg a már említett konyha felé, hogy csináljak magamnak egy kávét, kakaót, akármit, ami meleg, hogy kicsit felolvadjak, mert rendesen sikerült átfagyni az esőnek hála. Tudom, át kellene minimum öltöznöm, azzal kéne indítanom, nem pedig ezzel, de ahhoz át kell vágnom a ház nagy részén és akkor bőven meg van rá az esély, hogy belé botlom. Tudom, azt akartam pont hogy, megmondani neki az egészet, rázúdítani az álmokat, a képeket, amik gyötörnek, a fura gondolatokat, de most még sem tudom hogyan kéne kezdenem, ezért könnyebb egyelőre elmenekülni a helyzet elől, pedig óráim voltak rá, hogy minden átgondoljak még jobban... még se sikerült.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Don't Hide Your Real Face

avatar
Démon
the darkness is rising to embrace you
☮ Főkarakter : Talus
☮ Kor : 886
☮ Hozzászólások száma : 18
☮ Tartózkodási hely : New York



TémanyitásTárgy: Diablo otthona   Vas. 27 Szept. 2015 - 10:29

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
Don't Hide Your Real Face





TémanyitásTárgy: Re: Diablo otthona   

Vissza az elejére Go down
 
Diablo otthona
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Fate of Ascariel :: A nagyvilág :: Otthon, édes otthon-