*Még mindig nem értem mit akar tőlem a fickó, minden egyes szavával csak távolabb visz attól amit el akar mondani, meg akar velem értetni. Vagy csupán olyasmiről beszél ami nekem soha nem jutna eszembe. Nem csak azért mert láttam magam előtt a rossz példát, mert harcoltam ellene, és láttam, hogy csupán romlást és pusztulást hoz. Valóban hízelgő az aminek tart, de nem hiszem, hogy ennél több lenne a sorsom s ha mégis az a sors nem csak nekem teljesül majd be. Úgy érzem az ótünde rosszul választotta meg az ideálját, példaképét, rossz utat talált vagy engem akar egy ilyenre terelni, okát nem tudhatom de nem is fogadnám el soha.* -Most is vagyok valaki és többre nem vágyom. Magamnak nem. *Zsebre dugott kezekkel állok vele szemben s próbálom kifürkészni a céljait, csak egy apró rezdülés, vagy a válaszomra való reagálás jól jönne most. Sok mindent elmondott, de épp ezzel nyújtott keveset. Nem ifjú már, hasonló korú mint én, az álcája valóban nagy torzítás a korához, hogy bölcs lenne nem tudom, de minden bizonnyal éles eszű és meglehetősen szemtelen. * -Hogy méltó vagy-e hozzám a harcban nem az én tisztem megmondani, sosem becsülöm túl magam s az ellenféllel is tisztelettel bánok. A terveidet nem ismerhetem, a figyelmeztetésed nem tűnik komolynak ha nem vagy hajlandó megosztani azokkal akiknek ez lenne a dolga. Engem csak közvetítőnek használhatnál. Ám ezek után úgy érzem eljön majd az idő amikor mi ketten szemben állunk egymással. *Félreértés ne essék, a szavaiból sok minden eszembe jut de az nem, hogy esetleg már nem lennék alkalmas a posztomra, vagy korom okán lassan el kellene gondolkodnom az utódom keresésén. Dehogy. Maga a mód az ami irritál, a feltételezés, hogy elfogadom az ajánlatát, hogy hinnék abban, ő majd a csúcsra juttat. Nem. Ennél magasabbra nem kerülhetek, ez a legnagyobb elismerés és bizalom amit megkaphattam és ha rajtam kívül még két másik társam is érdemesülhetett e kiváltságból én velük együtt örülök, velük szenvedek, harcolok és nyújtok támaszt másoknak ha úgy adódik. Én nem leszek Miamar, cseppet sem vonz a diktatórikus hatalom, nem szállt a fejembe mindaz a lehetőség amit kaptam. Nessuno nagyon eltévedt ha azt hiszi kötélnek állok, de nem is hátrálok ki ebből az egészből, ha akarom ha nem már benne vagyok nyakig. Hacsak arra gondolok, hogy ő bármikor keresztbe tehet nekem, hogy figyel, hogy a közelemben lesz.....a kívülállók egy csoportja pedig, ahogy ő nevezte hordája ellenünk szervezkedik, s majd egyszer lecsap. Mindegy kire, mivel nem voltam hajlandó úgy táncolni ahogy ő fütyült engem tesz felelőssé, talán már ezt a verziót is végigjátszotta, a tábla készen áll. * -Nessuno! Te hoztál épp most rossz döntést azzal, hogy nem vagy hajlandó elénk tárni az ügyet. Mondd hát, mondd el, a lelkemre venném ha csalódnál bennem. *Cselekednék én ha az én tisztem lenne ám vagyok annyira lelkiismeretes vezető, hogy ilyen apróságokon ne akadjak fenn. Ha engem akar ám legyen, ha megszerzem az információt átadom Eldoriennek, de magam is leellenőrzöm. Most már úgy sem fog nyugodni hagyni a dolog, ám, hogy őszinte legyek Nessuno személye jobban érdekel. Ha azonban most szó nélkül elmegy, abban biztos lehet, hogy őt én fogom figyelni.*
Ahogyan azt látom, hogy a túlzott lelkesedés nem ér célt, úgy döntök, hogy kicsit komolyabbra fordítom a témát, mert imádott hősömnek nem nagyon akaródzik felvállalni a sorsát. Pedig valóban olyan ő, mint egy egyszemélyes hadsereg, csak túl szerény, hogy beismerje, ezért vagyok én itt, hogy rávilágítsak, hogy nyugodtan legyen kimondva is a legjobb, hiszen csak akkor legyőzhető valaki nyilvánosan, ha kijár neki a méltó tisztelet mindenki részéről. S magam nem hiszek a hierarchia rendszerében, nem véletlenül nem soroltam be magamat soha senki alá, mert nem így akartam észrevetetni magamat. - De te nem egy kaszt vagy. Egyedül is vagy olyan erős, mint bármelyik vezető, nem kell a védelemben tartoznod. A tudomány most mit sem számít, az a sorsod, hogy legyél valaki. Még inkább, mint most. – Rázom meg a fejemet, ezt valahogy nem tudom elfogadni tőle, bármennyire is hisz abban, amit a vezető angyal kitalált sok ezer éve. Nem mondom, hogy nem működik, pusztán nem mindenki számára működik. Valaki a magáénak érzi, míg mások nem. Azok kilépnek, vagy olyan módszert keresnek, amellyel tudnak azonosulni. - Arra nincsen szükségem. Úgy gondolom, hogy ez nem tanulható, tehát minden amit tudnom kell, azt talán már tudom, és az is lehet, hogy sosem leszek rá képes. Csak szeretnék méltó ellenfeled lenni, és nem hátbalőllek, hanem egyenesen kimondom. Ez is akkora bűn? Vagy talán nem tartasz majd méltónak egy igazi, végső párbajhoz? – Csóválom a fejemet, nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz dolgom lesz. Sejtettem, hogy valahol sérti az önérzetét, hogy valaki felveti, hogy lassan lejár az ideje, de azt nem, hogy egyenesen kihátrálna a dologból. Nagyon sokat kell még együtt lennünk, és beszélgetünk ahhoz, hogy valóban az a személy legyen, akit majd le akarok győzni. Ha belegondolunk, még én segítek neki. - Oh nem Mr. Montgomery. Minden tiszteletem a tiéd, és vess nyugodtan az ítélőszéked elé, a saját lelkiismereteddel kell majd elszámolnod, amikor majd a kívülállák hordája lecsap a védtelenekre, mert te nem cselekedtél időben, holott segíthettél volna. Ne hozz rossz döntéseket. – Rázom a fejemet, nem kívánok posztokért harcolni. Ha így lesz, és nem akadályoz meg, akkor távozni fogok, és majd a távolból figyelem, hogyan lesz legenda, ha ugyan az lesz.
*Sosem törekedtem arra szándékosan és megtervezve, hogy bármelyik kaszt vezetője legyek, a felkérés megtiszteltetés volt, büszke voltam arra, hogy érdemesnek találtak rá, és azóta is mindent megtettem, hogy ne okozzak csalódást, hogy amivel megbíztak azt maradéktalanul elvégezzem, hűen a Rendhez, betartva és betartatva a törvényeinket, melyek a fennmaradásunkhoz több mint szükségesek voltak. Nem hiszem, hogy álszerénység lenne azt állítani, hogy nekem ennyi bőven elég, tisztelnek és becsülnek, kevesen mondhatják ezt el magukról de én érzem az ebből áradó őszinteséget ami még alázatosabbá tesz. A fickó idegesítően nagyképű, arról beszél mennyire felnéz rám és rajong értem, vagyis a cselekedeteimért melyek nem csak engem de hiszem, hogy a Rendet és a világunk népeit is előbbre vitte, a következő szavaival azonban ha nem is fenyeget de ígér, és tudok a sorok között olvasni annyira, hogy felfogjam mi a terve a jövőre nézve. Általam akar feljebb jutni és nem is csak kicsit hanem mindjárt a csúcsra tör. Túlságosan is magabiztos és pofátlan. Arról a hordáról pedig csak most tesz említést, mint a „közös kis kalandunk” része. Dicséretes lenne az erőfeszítése és az ambíciója ha mindaz amit tervez nem kicsinyes önzés lenne hanem a hierarchia része, a megsegítése és a világunk törékeny békéjének a megtartása. Ám így csupán egy idegesítő törekvő aki még a körök hierarchiájának lépcsőit sem tartja tiszteletben.* -Bármilyen horda megsemmisítése a Védelem feladata nem a Tudományé. Tárd fel az ismereteidet és én továbbítom az illetékesek felé. *Mégis mi lenne ha mindebbe belemennék? Ha idejött hozzám, ha képes volt mindezt megtervezni és véghezvinni, ha tőlem akar tanulni ahhoz, hogy feljebb jusson, tudhatná, hogy ilyesmire nem vagyok kapható. A tízedik körből kiemelni bárkit is azért, hogy majdan a halálommal karöltve átvegye az örökségem, szentségtörés lenne. Ez a törekvés még szelíd és ártalmatlan de ha kinövi magát……kísértetiesen hasonlítani fog Miamaréra. Ettől persze még kíváncsi vagyok a terveire a megfelelő részletességgel, mert nem szabad hagynom, hogy ámokfutásba kezdjen ha nemet mondok az első pillanatban. Ám mindezek előtt még nevetésre is rávesz azzal amivel a fenyegetését nyílt figyelmeztetésre enyhíti.* -Szóval ha jól értem tanítsam meg mindazt amivel majd alkalomadtán legyőzhetsz. Amikor már a nevemet olyan magaslatokban emlegetik ami Ascarielére ráül. Tulajdonképpen képletesen megásatod velem a saját síromat és elvárod, hogy önként bele is feküdjek. *Még mindig nem értem miért engem tart a legjobbnak, miért az én pozícióm ígéretes a számára, de sosem fogok rájönni a válaszra ha ezen az úton maradok. Más szemszögből nézve viszont minden részletre kiterjedően megmagyarázható és így már nem is olyan fenyegető. Fanatikus, ez már biztos, a saját törekvéseit szemellenzővel a fején azzal magyarázza, hogy rajtam keresztül vezet az út a csillagokba, ám a valóság az, hogy én vagyok a leggyengébb azok közül akiknek a halála révén a legfelsőbb körbe nyerne bejutást. Ez nem igazán vigasztal a terveit illetően. Megszállottan hiszi a saját maga által felállított valótlan igazságot, pszichológiai eset. A pofátlansága is ezt bizonyítja, azt mondja felnéz rám mégsincs benne szemernyi tisztelet sem amikor újra megszólít. * -Nos, akkor most én is elmondom mi lesz. A megfelelő úton-módon a Rend elé tárod az ismereteidet arról az ellenálló csoportról, a Védelem pedig megteszi a kellő lépéseket. A Tudomány kasztja pedig segíteni fogja őket a saját rendelkezésre álló eszközeikkel. Ezzel pedig pont, vége. Ha feljebb akarsz jutni azt a következő lépcsőfokkal kezdd, az én nagyságommal pedig ne törődj, nem akarok legenda lenni. Minden más tetted ami az utasításomon kívül zajlik következményekkel fog járni. _EZ_ figyelmeztetés. *A szemeibe tekintek mindvégig, s bár legszívesebben bevetném angyali erőmet, nem teszem. Még nem. Minden a válaszától függ, de nem remélem, hogy mindezzel meggyőztem, egy fanatikust nem lehet észérvekkel vagy utasításokkal jobb belátásra bírni.*
-Ugyan. Lehet, hogy neked ekkora szelet elég, viszont azok számára, akik rajonganak érted, ez közel sem. Többre is képes vagy. Ráadásul nem csak hírnév, még jót is tennél ha leszámolnál azzal a hordával. – Nem csapdába akarom csalni, ha ezt tenném, nem lennék ilyen idegesítően őszinte. Tudom, hogy én vagyok a légy a levesében, és nem ilyen messziről jött lényegtelen idegeneket meghallgasson, adjon a szavukra. - Ugyan, az év nevem pedig lényegtelen, nem tartom magam még valakinek. Hozzád képes legalábbis semmiképpen sem. Pont ez lenne a lényeg. Hiszek benned annyira, hogy felnézzek rád. – Nem, tényleg senki vagyok, hiába gondolja, hogy ilyen tökéletesen be tud azonosítani. A nevem sem az eredeti, már nem számít, hogy ki voltam, a mítikus név is csupán egy felvett művésznév, amely valóban arra utal, hogy majd a tetteim fognak meghatározni. Calleis ismert még egykor, s tudta a valódi nevemet, amely most már mit sem számít. Tudom, hogy annak idején Ellael már a születésem előtt is komoly tetteket hajtott végre, és már idejekorán felhívta magára a figyelmet, s az elmúlt évszázadok alatt sem tétlenkedett. Ahogyan azt is, hogy nem tiszteletlen akarok vele lenni. Csupán ugyanúgy felhívni a figyelmét magamra, ahogyan ő tette annak idején a feljebbvalóival. - Na akkor itt a félreértés. Sosem fenyegetnélek. Nyíltan megmondom, hogy ha úgy alakul hogy egy igazi legendától vehetek majd át mindent, annál nagyobb megtiszteltetést el sem tudnék képzelni. Ennek csak egy módja van. Ha majd egyszer szembekerülünk. Ez fenyegetés? – Elhárítom a kitérését, miszerint nem ő lenne a legjobb. Ez abszurdum, én pontosan tudom, hogy azon szempontok alapján, ahogyan én gondolom, ő az, akinek a helyére lépnék majd ha sikerül. Ám kérdez, és ez már mindenképpen jó jel. – Köszönöm. Látod, megy ez, csak erőltesd meg magad Mr. Montgomery. Ahogy mondtam, Arizónában tudok egy csoportot, akit minél korábban takarítasz el, annál jobb. Nem fogok segíteni, de elkísérlek, hogy tanuja legyek a nagy tettnek, és ezzel valóban az a legenda legyél, akire tovább emlékeznek, mint Ascarielre. Nem kell most döntened, elhiszem, hogy nagy teher. Addig csak ismerj meg. Ha gondolod, elkísérlek egy darabon, vagy ilyesmi. – Hozom magam mellett töretlen lelkesedéssel a gitártokot. Ha most elküldene, majd találok más módszert, hogy nyélbe üssem az elképzelésemet. Sikerülnie kell!
*Csupán időt nyerni szándékoztam amíg kiérünk, amíg helyre rakom a dolgokat magamban, amíg számomra is kiderül kivel állok szemben. Valahol nagyon mélyen lehet a körök hierarchiájában, ám a léleklenyomatot nehéz követni miközben a környezetemre is kell figyelnem s arra is mit mondok a kéretlen társaságnak. Minden érzékemet kiterjesztem hát, egyenként húzva vissza az információkkal már megtelt szálakat, közöttük azt is amit a gitárnyúzó mond. Pontosan tudom mire gondolt amikor a tanulni vágyását ecsetelte, de még mindig nem értem miért pont tőlem kívánja ezt. vannak nálam sokkal jobbak is, idősebbek és bölcsebbek, egy vént kellene megkörnyékeznie, nem a Tudomány kaszt vezetőjét. Úgy sejtem személyes ügy állhat a háttérben, lassan kezd körvonalazódni beszélgetőtársam kiléte.* -A nevem.......már most is a történelem része és egy ekkora szelet nekem bőven elég. *Mindketten tudjuk kicsoda a másik, nyíltan beszélhetek angyal létemről, kijutva a bárból már kontrollálni tudom ki hallhatja meg a szavainkat, figyelni tudom a körnéket és a sikátor sötétjében is felfedezném a kíváncsiskodókat, ám közel s távol nincs ilyen.* -Ha kalandra vágyom, megoldom magam....Nessuno, Calleis tanítványa. *Már tudtam kicsoda, melyik kör tagja, mi a neve,azt is, hogy Calleis avatta be, nem sokkal volt nálam fiatalabb, mégis számomra éretlenebbnek tűnt mint a korabeli ótündék, talán korábbi emberi mivoltával függött össze. Érdekes módját választotta annak, hogy mentort találjon magának. Egyrészt túlságosan is magabiztos volt, hogy ennyire a magaslatokba tört, tizedik körösként az ismeretlenségből mindjárt az első helyre. Még a negyedik kör tagjai sem merészelnek ilyesmit, nem mintha leharapnánk a fejüket, ez egészen máson alapul. Tisztelet és a hierarchia betartása amit Nessuno nagy ívben elkerült. Nos, a tiszteletlenséggel nincs is semmi gond, azt ne lehet mindenféle alap nélkül megkövetelni, ki kell érdemelni, nem hiszem, hogy felé bármely tettemmel ezt a magaménak tudhatnám, különben nem csellel, a köröket kihagyva keresett volna fel. Bárki megteheti, akár a legutolsó körből is, senki előtt nem csapom be az ajtót, bár tény és való, hogy igen ritka az ilyen eset, de mindenkoron a megfelelő úton és módon jut el hozzám az illető. Nessunonak sürgős lehet valamiért, hogy így keresett velem kapcsolatot, ráadásul még választási lehetőséget sem ad, a szavai szerint mindegy mit válaszolok, ez a találkozás a részéről csupán udvariassági látogatás, hogy tudjam, bármikor számíthatok a jelenlétére. Nos, én nem akarom, hogy a közelemben legyen, legalábbis bizonyos alkalmakkor. Azt nem kétlem, hogy őszinte, de attól még nem kell, hogy tetsszen az amit rám akar erőszakolni.* -Nos, igen érdekessé vált ez a beszélgetés. Először csak helyet keresel mellettem, most már fenyegetsz is, hogy nem szabadulok tőled, és ez a "te vagy a legjobb" duma. El kell keserítselek, nem a jó lényt kerested fel, nem én vagyok a legjobb. De, hogy ne érezd magad lerázva, megadom a lehetőséget, hogy a kívánságodat megfelelőképpen kifejtsd. Hallgatlak. *Neki elég ha mellettem lehet, nekem nem elég az amit eddig mondott. Sok kérdésem lenne, de nem most fogom feltenni egyiket sem, előbb utánanézek, már az is gyanakvással tölt el, hogy ennyi idősen még csak tizedik körös, ha valaki nem túl tehetséges de szorgalmas, akkor is előbbre jut mint ő. Valami nem stimmel Nessunoval.*
Értem én, hogy nem a legkönnyebb útat tudom végigjárni általa. Abban nem is lenne nagy kihívás, ha csak előttem letenné a fegyvert, elismerve, hogy én vagyok a jobb. Nem, pontosan igaza van, vélhetően én is ezt tettem volna, magamat valódi senkinek beállítva. Hiszen koszos vagyok, szegény, nívótlan. Ám nem akarom magamat bárkinek is beállítani, amikor eddig is szürke eminenciásként jártam a világot, hogy segítsek ahol tudok. Ám úgy gondolom, a rivaldafénybe csak az léphet ki, aki valóban a legjobb. És hivatalosan még nem vagyok az. Ellaelnek ha meghal, egyértelműen nagy nyilvánosság előtt kell összeomlania, ehhez pedig tudatnom kell vele, hogy ez a tervem. Biztosan bolondnak fog nézni, hogy rajongásom tárgyának miért is kívánom a halálát. Pedig ez nagyon is egyszerű. Hihetetlen, hogy mennyire felnézek rá, ám ahogyan évezredek óta csak akkor lehet valakit úgy igazán legyőzni, jobbá válni, ha meg is öljük. Méghozzá olyan látványos módon, hogy az ő neve is fennmaradjon, hiszen legendás volt, na meg hogy végre én is nevet szerezzek. Nem mondom, hogy túl régóta várok erre, de az utóbbi párszáz évben a szürkeszárnyú angyal árnyékában éltem, az ő tettei alapján fejlesztettem magam, hiszen nyilvánvaló, hogy valahol másolnom is kell őt, de ami ennél is fontosabb, valami meglepőt, egyedit kell alkotnom, hogy több is lehessek, mint a Tudomány kasztjának jelenlegi vezetője. - Pontosan tudjuk mindketten, hogy nem elméleti anyagra vágyom. Igazából segíteni szeretnék, hogy még egy utolsó nagy kalandban legyen részed. Ott akarok lenni, amikor történelem lesz a neved. – Ezt természetesen még nem arra értem, hogy ott én ölném meg. Nem, valóban szeretném, ha ascarielli nagyságba emelkedne, igazi vad kivülálló hordákat tudna egyedül megfékezni. Tudok is ilyen csoportosulást Arizóna környékén, és azt is tudom, hogy képes lenne rá. Ez nem a körök dolga, Ellael viszont már most élő legenda, de lehet még ezt tetézni. És miután ezt megtette, akkor jönne el az ideje, hogy szembenézzen velem. Hát az se most lesz. Ebben a percben talán megengedi, hogy mellé szegődjek. - Állás? Ugyan Mr. Montgomery... Nekem fizetség sem kell. Azt akarom, hogy tudd, hogyan veheted hasznomat. Nekem most az is elég, ha melletted lehetek, és figyelhetlek. Most pusztán bemutatkoztam, hogy tudd, ott leszek a sarkadban, és segítek, ha kell. Ha nem, hát akkor is. Mert te vagy a legjobb. Még. – Valóban rajongó mosoly, semmiféle ferde hajlam nincsen ebben, teljesen őszintén beszélek, így az ezeréves emberismerete sem csaphatja be.
*Kissé különös ez a helyzet, sosem volt részem ilyesmiben, de azt már biztosan tudom, hogy a fickó közénk tartozik. Nem emlékszem rá a múltból de biztos, hogy találkoztam már vele. Talán csak egyszer és nem volt említésre méltó, és ha nem kívülálló, márpedig ha az lenne akkor nem jönne nyíltan a közelembe felfedve magát, akkor nagyon alacsony szinten lehet a körök hosszú sorában. Mégis hozzám lépett, szépen megtervezett és kivitelezett megismerkedés volt, bár még nem tudom a nevét sem, igaz, az emberi névvel nem sokra mennék hirtelen, idő kellene, néhány perc és lehetőség, hogy átnyálazzam az adatbázist. Nélküle még csak nem is találgathatok, de a hiányosságon könnyen segíteni lehet. Úgy érzem várt rám, nem a véletlen szülte ezt a találkozást, akkor viszont még egy problémával kell szemben állnom, homok került a gépezetbe. Kiszivárgott, hogy ma este hol leszek és ez nem apróság hiszen csak Hendiala tudta és a személyzetem azon része akinek feltétlenül tudnia kellett a helyről. A testőröm és a védelem tagjainak egyike. A felsőbb körök vezetőinek hollétéről a legtöbb esetben tudunk, mert ha valakinek baja esik vagy eltűnik, meg kell találnunk és nem mindenkinek van őrangyala, hogy megérezze a bajt. Az információs rendszeren valaki léket ütött és az előttem álló fickó pontosan tudja hol. Újabb ok, hogy beszéljek vele és ne sétáljak el csak úgy. A kérdésemre a válasz némiképp megdöbbent. Persze vannak akik munkát keresnek a cégemnél, a kórházak valamelyikében, esetleg a közelemben, de még eddig senki nem folyamodott személyesen nálam állásért, ráadásul ilyen agyafúrt módon. Meg kell hajolnom a merészsége, az ügyeskedése és a pofátlansága előtt is. Nekem akar dolgozni és tanulni akar tőlem…..minden bizonnyal nem pénzügyet és üzletvezetést, feltételezem az ő vágya egészen másra hegyeződik ki és annak köze van a mitikus világ köreihez. Mivel már fizettem, semmi okom maradni és fel is álltam az asztaltól, hülyén venné ki magát, hogy mégis maradok, másrészt azt amiről nekünk kettőnknek beszélnünk kell, azt nem tehetjük meg itt. Az biztos, hogy nem viszem a toronyba és nem ültetem a kocsimba, ezért elindulok hát kifelé és majd meglátom hol tanyázunk le. Ma este improvizálnom kell. * -Tanulni tőlem. Mindarra amit tudok ott vannak a kiváló egyetemek, kis ráfordítással még ösztöndíjat is elnyerhetsz. *Ahogy kinéz, nem valószínű, hogy lenne rá pénze, azt sem tudom milyen iskolái vannak, ha egy ilyen helyen mint ez a Pub, zenélésből él csupán akkor nem valószínű, hogy lenne esélye bármire is, de minden bizonnyal remek képességei vannak melyek előretolhatják. Miért pont tőlem akar tanulni? Tanulhatna Caryethtől is vagy Aalyenától, mindketten remek üzletasszonyok, kemények és határozottak, tőlük többet tanulhatna mint tőlem. Más áll itt a háttérben. Időközben kiérünk az utcára és én a kocsimmal ellentétes irányba kanyarodom, ő pedig mint egy hűséges pincsi követ, szedi a lábait mellettem. Az újabb meggyőzésnek szánt mondaton halkan felnevetek, micsoda merészség és hanyag elegancia, nagyon hanyag. Megtorpanok és szembe fordulok vele, kíváncsi vagyok mit kezd a helyzettel ami elé állítom és arra is, hogy meddig képes elmenni. Aztán majd rátérhetünk az én kérdéseimre, de azok már nem kedélyes csevegéssel telnek majd.* -Hogy miben _számítok_ rád? Semmiben. Nincs üresedés és mivel nem tudom mit tudsz azt sem tudhatom hol vehetném hasznodat. De….nincs állás senki számára. *Rámosolygok, de a bohóc Ellael, a kirakatangyal már nincs sehol. Fürkészőn tekintek a szemeibe, a vesééig akarok látni, sőt még lejjebb. Egészen a lelke legmélyebb bugyráig amiről még ő sem tud. A tekintetem most hűvös és számító, azt az álarcot kellett elővennem ami már régóta porosodik.*
Kicsit olyan érzésem van, mintha menekülne előlem, ami őszintén vicces, hiszen ő a világon a legjobb, hát mi félnivalója lenne tőlem? Talán tudja, hogy majd egyszer szeretnék a helyébe lépni? Eddig még nem is hangoztattam, és kétlem, hogy közös mentorunk ezt mesélte volna el neki. Vagy tartják a kapcsolatot, és szóba kerültem? Nem, kétlem, olyannyira nem kötődöm erősen a rendhez, hogy aligha merülhetett ez fel. Sokkal inkább arra kell tippelnem, hogy Mr. Montgomery valahogy sejti, hogy többről van itt szó, minthogy egy csóró zenész emlékszik rá a Times címlapjáról, és odamegy ismerkedni. Biztos, hogy van annyi esze, hogy tudja, hasonló vagyok mint ő. Nem akarok én senkit fellökni útközben, a pohár leverése is csak kapkodásomnak, izgalmamnak köszönhető, ezt gyorsan korrigálom, hogy aztán értetlenkedő pillantásoktól kísérve elérjem a célpontomat. Célpont... na igen, mintha holmi bérgyilkos lennék. Szó sincsen róla. Nem fizet senki azért, hogy megöljem, ettől függetlenül elkerülhetetlen, hogy mi egyszer szembeforduljunk egymással. Másképpen nem is lehetséges. Nincs olyan, hogy csak eltűnik, látványosan kell meghalnia ahhoz, hogy mindenki számára egyértelmű legyen, én vagyok a legjobb. A pincér megérkezik, hozza a számlát, eszem ágában sincsen érte nyúlni, egy vasam sincsen, örülök, hogy ha a bár a vacsorámat fizeti. Máról holnapra élni, megszoktam már egy ideje. Most azonban mindez fordulhat, igaz, nem a pénz miatt. - Azért jöttem, hogy a szolgálatodra tudjak lenni Mr. Montgomery. Biztosan sokan kuncsorognak munkáért nálad, én viszont valóban tudnék neked dolgozni. Tanulni akarok tőled. – Teljesen őszinte vagyok, nincsen okom félrevezetésre. Ha kifelé indulna, akkor mehetünk, első körben azonban nem fogok tágítani. Itt a gitárom is, mehetünk már most azonnal. Ha lekoptat, akkor persze más a helyzet, akkor más utat kell találnom, hogy a közelében legyek. A kalapomat is a fejembe nyomom, egészen furcsán festhetek mellette, eléggé lepukkant a külsőm. Nem tudom, hogy kint vannak-e emberei, be nem jött vele testőr, nincs is rá szüksége. Fegyver van nálam, de alaposan elrejtve, hiszen nem akarom, hogy a rendőrök lekapcsoljanak, Ellaelnek azonban nem kell tőlem félteni, nem fogom csak úgy orvul lepuffantani, annak nem sok értelme lenne. - Nem akarok én rád akaszkodni, csak gondoltam leülhetnénk, és elmondanád, hogy miben számítasz rám. Sok mindenhez értek, ha papírt kérsz róla, úgyse adok. - Darálom kisfiús mosollyal. Valójában nem is dolgozni akarok, hanem átlátni, hogyan lehet valaki a világ egyik legfontosabb személye. Rá akarok hasonlítani, valahol pedig megtartani a saját elképzeléseimet.
*Általában hamarabb elém tolják a számlát, most mintha egy kicsit késne, már az asztalon dobolok, de valójában nem türelmetlenségből, inkább csak a magam elszórakoztatására. Közben alig érdeklődve nézem a vendégsereget, a gitároson kívül szerencsére nem látok más tekintetében felismerést, ami most kifejezetten jól jön ahhoz, hogy a látogatásom ténye ne kerüljön más tudomására. Néha én is járhatok titkos utakon, a mai épp ilyen, Caryeth kissé eltúlozta a fehér szárnyakról alkotott elképzelését, de nem vitatkoztam vele túl sokáig. A poháremelés után feltűnik, hogy egyvalaki mégis több figyelmet szentel szerény személyemnek, mégpedig a gitáros fiú. a különös érzés pedig egyre feljebb kúszik a gerincemen, és rejtett szárnyaim tövét csiklandozzák. Miért is lennék oly érdekfeszítő egy szürkeségbe burkolózó embernek? Hacsak nem olyasvalaki aki szinte jelentéktelen külsejével szeretné elterelni a gyanút magáról. Eszembe jut amit Caryeth mondott a cége ellenőrzésével kapcsolatban, akkor felmerült bennem a gondolat, hogy nem ő az egyedüli célpont, és hamarosan a felsőbb körök vezetői is terítékre kerülnek. Az én pozíciómban nem csak foglalkozási ártalom, hanem egyenesen megkövetelt az enyhe paranoia, a gyanakvás és az óvatosság. A helyzetnek két oldala van, itt nem tehetek semmit jóformán ha bármilyen attrocitás és, de hasonlóképp ő is felhívná magára a figyelmet, ergo igyekeznem kell kifelé egy megfelelően néptelen sarokba, ahol mindketten szembe állhatunk a másikkal. Soha nem becsülöm túl magam, de bízom abban, hogy ha a gyanúm beigazolódik, kellően tapasztalatlan hozzám képest. Ráadásul kíváncsivá is tett az érdeklődésével, mégis ki küldhette rám és vajon mennyire tájékozódott rólam? Félig megfordulok ültömben, hogy még a srácot is lássam de a talán közeledő pincért is, vagy ha nem közeledik akkor egy intéssel megsürgessem. Látóterem perifériáján érzékelem a villámgyors mozdulatot amit a pohár elkapása hívott elő, feltételezem szándékos volt, erőfitogtatás, figyelmeztetés és ettől még a nagy vigyor az arcán sem tántorít el. arcom sem rezzen, mintha észre sem vettem volna, de a figyelmem már ráterelődik teljes mértékben. Azért persze nem rezelek be, ahhoz sokkal több kell, hogy az adrenalin elöntsön. A fickó végül hozzám lép és végigmér, ezt a tekintetet ismerem, általában azok szoktak így rám nézni akik megveszik az összes bulvármagazint és el is hiszik azt amit abban olvasnak, a fickóról azonban ezt nem feltételezem. A pincér megérkezik és kettőnk között teszi le a számlát az asztalra, jómagam felállok így mindkettejük fölé magasodom valamennyivel, nem mintha ez változtatna az érzelmi állapotomon. A bókoló gitárosra nézek s közben előhalászom a zakóm belső zsebéből a díszes csíptetővel összefogott bankjegyeket, korábban sem szándékoztam hitelkártyával fizetni, de most már még inkább ez a kívánalom, minél gyorsabban kint lenni innen, hogy pontot tegyünk az ügy végére. Néhány bankjegy gazdát cserél, mesés borravalóval, megvárom míg a pincér pár lépés távolságra ér tőlünk.* -Valószínűleg holtomban egészen másképp festek, de az is eléggé „fúúúú” lehet. segíthetek még valamiben? *A kérdés költői de sejtem, hogy úgy is meg fogom tudni, addig is megpróbálom megtudni kicsoda lehet. Ha akarja, hogy megtudjam, elég egy pillanat, ha pedig nem, akkor jöhet a következő lépés. Az biztos, hogy nem ember, különös aura lengi körül, és az a gyorsaság….egy mezei halandó nem képes rá még akkor sem ha Bruce Lee.*
Nem akarom hagyni, hogy elmenjen, hogy is mehetne el? Ha Ellael, ez a legenda végre itt van, szemtől szemben láthatom, akkor nem lehetek annyira töketlen, hogy még csak meg sem szólítom. Követhetném, de akkor lehet, hogy csak felvinni a felhők közé, és ledobna onnan pusztán azért, mert nem komálja a kéretlen társaságot. Nem úgy nézek rá, mint aki a pasikat szeretné, még véletlenül sem. Ám az a rajongás, amely belőlem árad, biztosan zavaró lehet, de nem érdekel. Amikor véget ér a számom, és véletlenül felém pillant, rá emelem a sörömet, amit jól meghúzok, és hevesen törölgetem utána a számat, hogy felálljak. Távozni készül, itt az alkalom, hogy a nyomába eredjek, vagy ha nem veszi tolakodásnak, akár be is mutatkozzak. Mármint... legalább odamenjek, és mondjak valamit. Eddig nem akartam megzavarni, biztosan rengeteg dolga van, hiszen elképesztő már a híre is, nem véletlenül akarom azt, hogy megtudni, hogy mi a titka. Sokan azt mondják, a sebesség. Nemcsak fizikálisan, abban remélem egyszer túl is szárnyalhatom. Gondolatban jár mindig mások előtt, ezért nem lelt még legyőzőre, ezért tud mindent olyan ügyesen irányítani. Calleis tanítványa, mint én, és most talán itt az ideje, hogy egyesítsük az erőinket, bármiben is tudok a szolgálatára lenni. Fogom a gitáromat, és a fejembe nyomom a kalapomat. Külsőleg is látható a különbség, ő hihetetlenül elegáns, én nem adok az ilyesmire, lényegében egy vasam sincsen, még aludni sem tudom, hogy fogok este. Lehet, hogy kérhetnék szállást a rend tagjaitól, de ugyan... kit érdekel az ilyesmi? Én most csak Ellael miatt vagyok itt. Sietségemben az egyik asztalról a gitárral sikerül lazán levernem az egyik poharat, amiben még ital is van. Szemnek nem látható a mozdulat, de talán az angyal észleli hogy a poharat centikkel a föld felett kapom még el, anélkül, hogy kilötykölődne belőle az ital, amibe bele is iszom, mielőtt visszaraknám az asztalra. - Hoppá. – Nagy vigyor, és nem foglalkozom többet az értetlenkedő párocskával, akik csak bámulnak rám. Ellael még nem fizetett, de már indulni készül, csak a számlára vár. Közelebb lépek, és nagy szemeket meresztve mérem végig, azért nem kiabálok, másnak nem kell hallani a dolgainkat. – Szóval így nézel ki élőben. Fúúú... – Igaz, régen már találkoztunk, Calleis kapcsán, de kétlem, hogy emlékszik rám. Nekem is elég homályosak az emlékeim róla, azóta eltelt vagy ötszáz év. Legalább. Már akkor is volt valaki, de azóta még inkább.
*Nem igazán szoktam olyan helyekre járni mint ez a Canary Pub, bár kétségtelen, hogy nem közönséges hely, mégis kívül esik az érdeklődési körömön. Ám ha valamit el akarok érni akkor néha alkalmazkodnom kell a másik félhez, ő pedig ragaszkodott a Canary Pub-hoz. Lévén ember és fogalma sincs ki vagyok valójában, bátran alkudozhatott. Mivel nem szerettem volna ha az újságírók tudomást szereznek az ittlétemről, a legnagyobb titokban intéztem az ideérkezésemet, nem sofőrrel jöttem és nem a limuzinnal, nem is a sportkocsimmal hanem egy fekete audival. Jó, persze ez is kissé feltűnő, de még sem annyira. Mikor megérkeztem az ügyfelem már várt rám az egyik asztalnál és iszogatott, feltételezésem szerint Bourbont, és élvezettel hallgatta a gitáros játékát, ami végül is kellemes volt, de túlzottan nem vonta el a figyelmemet, ahogy a személye sem. Noha körülnéztem, egészen mást kerestem a jelenlévőkben, s mikor nem találtam, már nyugodtam léptem az asztalhoz. A férfi felállva üdvözölt és kezet fogtunk, majd mindketten leültünk az asztalhoz. A pincér máris ott állt mellettem és mosolyogva érdeklődött mit fogyasztunk és nyomta elém az étlapot, amit csupán egy kézmozdulattal hárítottam el.* -Köszönöm, de csak egy pohár Cháteau Margaux-t kérek. *Több figyelmet nem szenteltem az elhűlt pincér felé, a továbbiakban asztaltársam mondanivalója foglalt le. Kértem, hogy azonnal térjünk a tárgyra, sosem szerettem a tiszteletköröket olyanokkal akiket alig ismerek, úgy sincs közös témánk. Vagy negyed órán át beszélgettünk, közben megkaptam a boromat amit élvezettel kortyolgattam és végül sikerült megegyeznünk. Egyáltalán nem illegális dolgokról csevegtünk de attól még nem lett volna jó ha idő előtt kiszivárog, másrészt akinek az érdekében cselekedtem nem tudott arról, hogy a háta mögött segédkezem. A legteljesebb diszkréciót követeltem meg tőle és épp ezért nem is nyújtottam át semmilyen borítékot fizetség gyanánt, azt majd más elintézi helyettem, hogy még véletlenül se kerüljek képbe. Ám a megbízást nem adhatta át más. Sokat tanultam Eldorientől és a beosztottjaitól, javarészt rá hagyatkoztam ha hasonló elintéznivalóm akadt, ám most ki kellett zárnom ebből az ügyből. Több fokozaton át szerveztem meg a mai napot és ehhez tartottam magam, amikor még az asztalnál maradtam miután emberem elégedetten távozott. Kértem még egy pohár bort, ám azt már csak óvatosan kortyolgattam. Egy kicsit elidőztem még élvezve az egyedüllétet, hogy nem zargat senki, nincs mit aláírnom, és nem kell számtalan értekezést elolvasnom mindenféle üzleti tranzakcióról. a délutánom javarészt ezzel fog elmenni, ez a jó abban, hogy én vagyok a főnök, engedélyezhetek magamnak fél óra szabadidőt. Mire visszaérek az irodámba, Hendiala egy rakat papírt tol majd elém, még egyszer annyi üzenettel, rá kellett pihennem. Szórakozottan nézelődtem és megakadt a szemem a gitároson, nem volt ismerős de mégis furcsa érzésem volt vele kapcsolatban, ráadásul úgy tűnt ő ismer engem mert vigyorogva rám emelte a sörös poharát. Megemelkedett a szemöldököm, de aztán arra gondoltam, hogy valószínűleg valamelyik magazin címoldalán láthatott, na persze, hogy ismer, csak épp ő merészebb másoknál. Felé emeltem a boros poharat, intettem a pincérnek, hogy fizetnék és egy utolsót kortyoltam a boromból, a felét viszont otthagytam. Indulni készültem, a zakóm belső zsebéből kihalásztam a tárcámat és vártam a pincérre, hogy hozza a számlát.*
Azt hiszem valami tárgyalása lesz, üzleti ebéd, vagy ilyesmi. A bár közel sem olyan lepukkant, mint ahol amúgy meg szoktam fordulni, külsőleg össze kellett szednem magamat, igaz, sosem fordítottam nagy figyelmet erre, de most meg akarom ismerni őt. Nem fogok felcsöngetni a felhőkarcolóba, az túl személytelen lenne. Pontosan tudom már a menetrendjét, napok óta tudom, hogy ma itt lesz, s az sem érdekel, ha napokat kell majd várnom rá. Vállaltam, hogy megtanítom a tulaj lányát gitározni, ha játszhatok itt egy kicsit. Még pénzt sem kérek érte. Mások is fellépnek olykor itt, élő zenét szolgáltatva, én viszont ma akartam, hogy találkozhassak rajongásom tárgyával. Amikor végre belép, már játszom egy ideje, megszolgálom azt, hogy itt lehet. Most éppen latin zene van terítéken, olyan halkan ciripelős, mikrofonnal, hogy ne zavarjam a beszélgetőket, ebédelőket. Felnézek, egyből megérzem a jelenlétét, s bár talán észre sem vesz, akaratlanul is széles lesz a vigyorom, ki tudja már mióta várok rá, és most nem csak ezt a pár órát gondolom. A külsejét tekintve igazán fess, én nem gondolom azt, hogy nekem ennyire elegánsnak kéne lennem. Akkor lenne értelme, ha már lennék valaki. Addig azonban nem baj, ha jelentéktelen vagyok. Véget ér a számom, és leteszem a gitárt, de maradok a helyemen. A kis asztalkámra egy sör van készítve, ennyit ihatok, többet nem, hiszen nem járja, ha maga a zenész kerül szalonképtelen állapotba. Kapok majd a sör mellé ebédet is, megkérdezték, hogy mit ennék, és amit mondtam, azon a fél vezetőség elnevette magát, nem túl elit kaja, de én szeretem, szalonnás babot. Azt majd a hátsó konyhában fogom megkapni, itt furcsán venné ki magát. Szóval nyúlok a söröskorsómért, és rá emelve beleiszom, majd törölgetem ajkaimról a habot. Úgy nézek rá, mint akik régóta ismerik egymást. Pedig csak egyszer találkoztunk, még nagyon régen. Akkor még Calleis volt a legerősebb, őt követtem, érte rajongtam. Ám már akkor sejthető volt, hogy Ellael egyszer nagy tetteket fog véghezvinni. És most itt van. Azt hiszem sokat tanulhatok tőle, és egyszer majd én lehetek ő.
Az arrébb húzódásra pislogok. - Nyugi, nem bántalak. Még a vadállatok is nyugodtak teli hassal. – derűsen nézek rá, hiába a zavara. Végül felnevetek, majd grimaszt vágva inkább abbahagyom, mert az a fejfájáson nem segít. Hunyorogva nézek rá, de mosollyal. - Eh... túlzottan is jól. Még nagyban aludnék, ha a pub tulaja nem lett volna rendes és felhív, hogy a tárcám az szépen itt maradt. Rendes tőle. A fejfájást meg majd kialszom. Megdörgölöm az arcom, hogy magamhoz térjek még jobban. - Azt látom. Kevesen viselkednek így, elismerésem. – tulajdonképpen nem nagyon foglalkozom ezzel a kérdéssel. Hogy a megfelelő forrás a kérdése ennek, vagy nem, még én sem tudom. Inkább az, hogy semmibe sem akarok nagyon belefolyni, mert magával ránt és nézhetek kétoldalt. - Pedig, - emelem fel a kezem. – arra is meg lehet valakit hívni, nem igaz? De ha nem szereted, akkor nem foglak meghívni. – hatásszünet, majd egy hamiskás vigyorral ránézek, amennyire tudok. - De egy muffin-kávé kombó jöhet? Az aspirinem után, amit én veszek be. – pia és gyógyszer együtt nem a legjobb, de nálam a kettő együtt hat. A bocsánatkérésre a kávéfoltra nézek a gatyámon, majd a borostás államat dörzsölöm meg. - Én is annak nézném magam. – legyintek, majd diszkréten ásítok egyet. – Tényleg kell az a kávé. Felállok, a szemüveget visszaveszem. - Ugyanoda? Megfelel? Isteni a muffinjuk. A helyedben a mogyorósból kértem volna kettőt... Útközben egy áramelosztó mellett is elhaladunk. Ha egyedül lennék, hajnalban, a kihalt részen, biztos felturbóznám magam, de most inkább csak fanyalgok, mint gyerek a savanyú fagyira. Baromi hosszú sor áll a pult előtt. Szusszantok egyet. - A sorban állást utálom a legjobban. – feljebb tolom a szemüveget, majd pedig „táplálkozni” kezdek. Egy-egy pillanatra jobban, ettől a rendszer csődöt mond és leállnak a pénztárgépek. Győztes mosoly gyullad ki a képemen, még ha csak halványan is. A bölcs sárkány nem feltétlenül türelmes is és igenis alkalmaz trükköket. Várok még egy keveset, közben elhangzik, hogy sajnáljuk, a kiszolgálás szünetel, kérjük térjenek vissza később vagy foglaljanak helyet. Én pedig pofátlanul haladok előre a közben üressé vált részeken, hogy aztán hirtelen működni kezdjen a rendszer. - Ha már itt vagyok, akkor le is adnám közben a rendelést. Mit kérsz? Az aspirint meg elfelejtettük. - fordulok Hannah felé, közben eszembe jut, hogy nem is kérdeztem meg a nevét. Megy a koncentrálás, de már nem is fáj a fejem, egészen másképp festek, mint pár perccel ezelőtt.
Fel sem tűnik miket motyog egészen addig amíg a szájába nem tömi a fánkokat, papírzacskóstul és szalvétástul. Megrágja és lenyeli! Tátott szájjal bámulok rá, szemeim hatalmasra kerekednek de egy szó sem jön ki a torkomon. Ez fizikai lehetetlenség. Dehát miért nem tette le a papírzacskót a földre, vagy a kávét ahogyan azt minden épeszű ember tenné amikor "elfogytak a kezei". Még akkor is csak pislogok amikor megkérdezi koldusnak nézem e? Most be kéne vallanom, hogy annak néztem? Ezután a papírzacskó evős mutatvány után valahogy nem érzem magamban az erőt. Épp kezdeném megtalálni a hangom amikor a férfi egy szempillantás alatt hajtja le a tűzforró Lattémat (legalábbis az volt amikor megvettem) és aztán úgy hajítja el a poharat mintha mi sem történt volna. A pénzköteggel a kezemben pislogok az idegenre miközben ő káromkodik, aszpirinről beszél és arról, hogy meghív. Egy aspirinre? Belenézek égkék szemeibe és rögtön egyértelművé válik, hogy hibáztam. Talán ha nincs rajta az a napszemüveg... a nélkülöző emberek tekintetében végtelen történetek vannak néha keserűség, máskor beletörődés vagy szomorúság mögé rejtve. Az övében nem láttam ilyet, inkább amolyan áthatóan mindent tudok rólad pillantása volt. Azonnal lesütöttem a tekintetem és odébb húzódva gyorsan elraktam a pénzem. - Figyelj... - köszörültem meg a torkom s a fülem mögé tűrve hajamat felpillantottam a férfira. - Ezekszerint nagyon jót buliztál az éjjel - biccentek elismerően s végre ajkaimra kúszik az engemet olyannyira jellemző derűs mosoly - persze még csak egy visszafogottabb változata. - Segítek azoknak akiknek szükségük van rá - mondom s azzal felkelek a padról. - Mire akartál meghívni? Egy aspirinre vagy egy papírzacskóra? Mert egyiket sem szeretem - villantom meg mostmár hófehér gyöngyfogsorom is amolyan pimasz mosolyba bújtatva. - Sajnálom, hogy hajléktalannak néztelek - sóhajtok s eztán elnevetem magam. Ilyen is csak velem történhet, gratulálok Hannah. Nem te lennél...
Ah, szuper, a pia kezd hatni. Becsukom a szemem. Már csak egy kávé kell. Nem a gatyámra. Mély levegőt veszek, hogy felálljak, amikor valaki lehuppan mellém. - Hali. – ez mostanában a divatos köszönés, bár ahogy ismerem magam, megint lemaradtam legalább egy évtizeddel ebben. Nem ülök arrébb, vagy húzódom el, van hely a padon, onnan már csak lejjebb van, ha arrébb megyek. - Hogy? – már nem annyira lüktető fejjel, de felé fordultam, de már nyomja is a kezében lévőket az enyémbe. – Oké.. mi? Ha azt vesszük.... Ami azt illeti muffint régen ettem. És kéne már egy kis felvillanyozódás is, akkor tuti nem lennék ennyire kiütve. A pénzre pislogok párat. Nem tudom, mit akar, és reflexből cselekszem. Egyik kezemben kávés pohár, a másikban muffin. Harmadik kéz nincs, marad csak egy megoldás. A muffint papírkapszlival együtt a fogaim közé harapom és elveszem a pénzt. Nagyon lelkesen adja. Biztos belőtte magát, vagy nem tudom. Azért ránézek, ez sok pénz ahhoz, hogy csak kidobja az ablakon. - Nhfm? Mfm? – na, most tényleg kéne az a harmadik kéz, mert ha a fogaim között van a sütemény, azzal nehéz beszélni. Hát egy ügyes mozdulattal az egészet bekapom és megeszem, s papírral együtt lenyelem. Bajom nem lesz tőle, a tésztában több a méreg, ahogy érzem. - Azt akartam kérdezni, hogy nekem? Miért? Minek nézel, koldusnak? – visszanyomom a kezébe a pénzköteget. - Ezt inkább egy valódi nincstelennek add. – beleiszok a kávéjába, ha már a kezemben van. Íves mozdulattal dobom az üres papírpoharat a szemetes kosárba. Felhúzom a szemüveget a fejemre, majd hunyorítok. Hülye egy ötlet volt, levenni a szememről. - Egy rohadt aszpirinnek jobban örülnék. De ha már felzabáltam mindenedet, mielőtt kakukkosóraként kifeküdnék, meghívlak. Már csak gyógyszertár kéne... mindig ilyen segítőkész vagy? Mindegy, hogy félórával később dőlök ki az ágyban fent, vagy most.
El sem hiszem, hogy zökkenőmentesen sikerült beadnom a főnök öltönyét a tisztítóba. Eddig mindig volt valami gáz, az én ruháim sosem úszták meg. Egyszer összement egy gyapjú pulóverem, a kedvenc pulóverem. Persze ez nem akadályozott meg abban, hogy továbbra is viseljem csak így már egy kicsit más a feelingje. Útközben beugrottam Tim Bisztrójába ahol Latte-t és pár darab fánkot vásároltam. Alig tettem meg pár lépést amikor egy fickót láttam meg a Canary Pub előtti padon, szegény úgy tűnt napok óta nem evett s ahogy közelebb értem hozzá megéreztem azt az átható piaszagot is. Lehet, hogy whiskyt reggelizett. Sóhajtva fordultam vissza hozzá majd leültem mellé a padra. Nem zavart, hogy igazából nem volt ott számomra hely szóval eléggé össze kellett húznom magam, hogy ne simuljunk össze. - Szia! - köszöntöttem őt mosolyogva. - Megfognád ezt kérlek? - kérdeztem s a kezébe nyomtam a kávémat meg a muffinokat. - Neked adom ha kéred, gondolom régóta nem ettél - motyogtam miközben a tárcámat kerestem. - Egy pillanat és á, igen megvan! - kiáltottam fel diadalitassan majd kivéve a tárcámban lévő összes készpénz a fickó felé nyújtottam a bankókat. A szemüvegtől nem láttam ugyan a tekintetét de biztosan meglepődött vagy az is lehet már a meghatottságtól sír. Vajon honnan szerezte ezt a drága napszemüveget? Hmmm... biztos kukázta. - Vedd csak el, sajnos nincs nálam több de Neked nagyobb szükséged van rá - bólogattam s bíztatóan mosolyogtam a fazonra. Nem tehetek róla, segítenem kell a rászorulókon. Ez a legkevesebb ha már akkora mázlim volt, hogy megkaptam álmaim állását. Lehet, hogy ez a fickó egykoron nagy művész volt de a bürokrácia miatt belefulladt az álmaiba. Bármi lehetséges, nem?
A telefon hangja élesen hasít a fejembe. Megrezdülök. Ohha, az ágy megvan. Megtapogatom az ágyat, egyedül. Jajdejó. Senki sem fogja látni a fejemet. Újból filmszakadás, hogy aztán ismét a telefon hangja ébresszen fel. Nyögök egyet és most már a telefon felé tapogatózik a kezem. - Nh... – mond valamit valaki a vonal túloldalán, hallom én, de a fejemig nem jut el. - Hogy mit? – újból elmondja, mintha azzal segítene a másik. Végül is segít, mert megértem, hogy az irattárcám ott maradt náluk. Jajdejó... sóhajtok egyet. - Személyesen .... megyek .... érte. Fogalmam sincs, hogy bontottam-e a vonalat, és csak a Nap képembe vigyorgása juttat arra, hogy ha már fel kéne kelnem, hogy besötétítsek, ennyi erővel már inkább felkelek. Kicsit nagy volt a buli az éjjel és igazi jó, skandiván módra tettük, miután a csapat kibérelte a hely jó részét. Megdörzsölöm a szemem, nyújtózkodom egyet és öt perc múlva már ülök is az ágy szélén. Újabb öt perc és szorgalmas arc dörzsölés után a fürdőszobába is ellátogatok. Elég borzalmas képem lett, nagyjából mint aki az utcán él egy ideje, ezen az arcmosás, fogmosás és zuhany sem segített. Mindegy, az irataimra szükségem van, majd visszadőlök, ha már a kezemben van. A hotel bejárata után gyalog indulok neki, egy napszemüveget is feltéve a szememre. Elég éles kontraszt a többnapos borostával, a lukas pólómmal (mi a fenének mentem neki, hogy kilukadt?), és a kávém egy része is a nadrágomon díszeleg, azt meg észre sem vettem. Kutyaharapást szőrivel való elmélettel élve, kértem egy istenes adag töményet, kicsit helyre is rázott. Egész jól megy, de a pad az meghívott egy kis leülésre. Muszáj pihennem, a fejem nincs a helyzet magaslatán.
Ha be akarsz jutni, előre írasd fel magad a vendéglistára – ami mellesleg teljesen ingyenes. A belépőnek már borsosabb ára van, de cserébe hajnalig érvényes, korlátlan italfogyasztást kapsz. A turisták nem mindig olyan nagy legények, mint amilyennek hiszik magukat, mindig találni egyet valamelyik bejáratnál kidőlve. Lehetsz fekete, lehetsz fehér, ha elmúltál 21 és táncolni vágysz, tárt karokkal fogadnak – az italom azért nem hagynám őrizetlenül. (Fiktív helyszín)
Kezdőlap 
