Gordon lakása

*Enyhe célzás és máris eszembe jut, hogy mivel is foglalkozik. Íriszeim zavartan sütöm le, és most először kinyitom a szám, de uramisten!!! végig gondolom, amit mondani készülök. Haladás, haladás…*
- Nem rossz? Mármint, hogy pénzért olyat csinálsz olyannal amire alapesetben nem vetemednél? * Kérdeztem meg végül, bár körbe rajzolva a témát. Valahogy, valamiért próbáltam megérteni a dolgot, hogy mégis hogyan működik ez. A pályaválasztási órákon ilyenekről nincs szó, na nem mintha ilyenen járna a fejem. Csak ha már van lehetőség… miért is hallgatnám el a kíváncsiságom? Megjátszott sértettséggel emelem meg az államat egy pillanatra, a feltételezésre. De aztán mégis mosolyogva válaszolok.*
- Nem. Nálam jobb gyereket senki nem akart volna magának. Jó tanuló, szó fogadó, segítőkész és még csak könyörögni se kell, hogy legyen rend a szobámba. Kicsinek ugyan kicsit hisztisebb voltam az átlagnál és mindig tudtam, hogy hogyan érjem el azt amit szeretnék. De rossz… na az nem voltam. Imádtak anyuék. Lehet azért mert nehezen jöttem össze, de a tényen nem változtat. * Kicsinek mindig azt hallgattam, hogy milyen jó vagyok s hogy mennyire tudok viselkedni. Hogy okosabb vagyok mint a korombeliek és sokkal de sokkal szófogadóbb. Az én életemből hiányzott a dac, az ellentmondás és persze a neveletlenség. Viszont annál több makacsság és vidámság szorult belém. Valahogy mindig is büszke voltam, mikor anyáék azt mesélték valakinek, hogy milyen jó lányuk van vagy mikor egy-egy összejövetelen megdicsértek a vendégek, hogy fiatal létemre milyen szépen viselem a társasági eseményeken magam. Minden célom és vágyam az volt, hogy anyáék büszkék lehessenek rám.
- Ejha… ezt melyik iskolában tanítják? * Vontam fel a szemöldököm meglepettem. Ennyit arról, hogy valószínűleg véletlen az öltözete. Hát nem. Sőt… egyenesen már művészi a magyarázata is. * - de vigyázz, mert ha mindenben ilyen összeszedett vagy… még a végén meg kell kérdeznem, hogy van-e egy öcséd. *Széles mosoly, huncut tekintet egy röpke pillanatra és már tovább is léptem a témán. Továbbra is azt mondom, hogy nekem aztán nem kell. De egyszer eljön az ideje, és akkor talán jó volna egy hasonló jellemű fiú mint Sasha. Persze, fiatalabb kiadásban, hogy a szó ne érje a ház elejét. De ez még évek kérdése… legalábbis ha a tervem úgy halad, ahogy annak haladnia kell.
Viszont azért mert Ő nem iszik, én még fogok és már a megszokott rutinnal készítem a kávém, ami valójában tej egy kis kávéval és sok cukorral. Viszont ahogy az illemről beszél, ismét mosoly terül szét az arcomon, és nézek fel rá.*
- Sasha… most úgy őszintén… szerinted ez kit érdekel itt New Yorkban? Senkit. Amúgy meg… ha lett volna időm, akkor annyi, hogy nem abban lát amiben nálad voltam, hanem egy kényelmes pólóban és rövidnadrágban. Nem szoktam cicomázni… Sam kedvéért meg pláne nem. HA egyszer belém szeret valaki, az szeressen mackóban is… ne csak kisestélyiben egy kiló vakolattal. *Folyamatosan nevet és olyan mintha rajtam szórakozna ennyire. Összevont szemöldökkel hallgatom, hogy mit mond és nézem az arcát. Valahogy… nem, nem szórakozhat rajtam ennyire. Vagy már megint valami butaságot mondtam? Nem, nem hiszem. De akkor meg… Akárhogyis, azért csendben megvártam míg befejezi majd enyhe szájhúzással válaszoltam, miközben megindultam a szobám felé. *
- Először is; azért mert nekem mindig azt tanították, hogy semmire sem megyek egy hisztivel vagy dührohammal. Sokkal többet ér, ha az ember nyugodt, higgadt ember módjára próbálja meg elintézni a dolgait. Másodszor; Nem vagyok egy nagy érzelgős fajta. És milyen érzésekről kellett volna mesélnem neki? „Jajj képzeld, Sahsa prosti… ez annyira megrázott, hogy ott is hagytam és a könyvtárba menekültem” Hát kösz nem. Kedvelem, jó fej srác… de vad. Közvetlen vagyok, lásd; legelőször mikor itt volt úgy néztük meg a tananyagot, hogy a lábán volt a fejem. De ennyi. Nem tartok hat kilométer távolságot, de túl közel sem engedek senkit. Ahogy téged sem. Ha ezt nem vette észre még, akkor magára vessen. Harmadszor pedig; Miért volna imponáló egy dühödt, szinte már-már agresszív megjelenésű kölyök aki a saját érzéseit sem tudja kordában tartani? Semmi imponálót nem látok benne. – Ahogy beértünk a szobába a lábammal belöktem az ajtót. A másik észrevehette, hogy bizony ott a takarom, de egy pléd is van az ágyra terítve. – Anno, hízelgett a nőknek az, hogy megvívtak a férfiak a becsületért, a nő kegyeiért. De az alapján eldönteni, hogy ki szeret igazán vagy, hogy én kit szeressek, hogy ki az ügyesebb harcos, tornász vagy a jobb kardforgató… nos, baromság. Oké, megtud védeni. DE mit érek én azzal, ha képtelen gondolkodni? * Vontam fel a szemeim. Az éjjeli szekrényen és persze a laptop mellett is volt hely. Egy intéssel jeleztem a másiknak, hogy helyezze magát kényelembe majd a tv mellől levadásztam a távirányítót. Persze nem a tv csatornát akartam nézetni vele, hanem rá volt kötve a külső meghajtó tele filmekkel.* - Választasz te vagy válasszak én? *Közben lehuppantam az ágyra és csak vártam, miközben hallgattam Sasha válaszát. Íriszeim elmerültek a tejes tengerben. De legalább csendben voltam. Egészen addig, míg meg nem akartam fulladni a kávémban. Sashának barátja van. *
- Ezért már máglyán égettek volna el titeket. De az baj, hogy nekem meg sem fordult a fejemben, hogy bármit is akarnál tőlem? – vontam fel a szemöldököm. - Ismerve a foglalkozásod, meg se merem kérdezni, hogy milyen képeket akar a barátod csinálni. Különben meg, honnan tudja, hogy hogyan nézek ki? Amúgy még pár ilyen infót eleresztesz és tényleg szükségem lesz arra a likőrre.

*Nyitott szemmel lehet bóbiskolni? Mert ha igen, akkor nekem sikerült. Akkorát ugrottam a székemben a csengő hallatára, hogy még a könyököm is bevertem.*
- Azt a boszorkány mindenit. * Szitkozódtam összeszorított fogakkal. De az a csengő csak sírt tovább, mint akinek muszáj. – Megyek már… megyek. * Kiabáltam ki, de még hallatszott benne az apró fájdalom szikrája. Persze, hogy a legrosszabb helyen kapta el a szék karfája. Nem is én lettem volna, ha nem. De inkább gyorsan felálltam, és a könyököm dörzsölgetve mentem ajtót nyitni. Enyhén felvont szemöldökkel mértem végig Sashát vagyis inkább az öltözetét, de nem álldogáltam az ajtóban mint egy hülye, azért beengedtem s még köszöntem is. Ahogy vetkőzni kezd, viszont ismét szóra nyitom a szám.*
- A kabátodat oda tudod beakasztani… - intettem a fejemmel az elhúzható szekrény felé, aminek az aljában a cipők és persze a papucsok is ott sorakoztak. - … és papucsot is ott találsz ha szükséged van rá. Amúgy hozzám készültél így, vagy randiról jöttél? Kicsit alul öltözöttnek érzem magam. * Vontam össze a szemöldököm. Igen, ez egy bók volt, hogy jól néz ki bár nem értettem a cicoma okát. De én biztos nem fogok felöltözni. De legalább tudom, hogy legközelebb mélyebben kell a szekrényembe ásnom. Ha kiszolgálta magát, akkor bizony beljebb megyünk és egyenesen a konyhába veszem az irányt és egy kávét dobok fel.*
- Mert én voltam anyuci és apuci pici angyalkája? Ez az utolsó dolog, amit aputól kaptám. - Vontam meg a vállaim könnyedén – De ennyi erővel miért pont fehér és zöld? *Szokatlan párosítás meg kell hagyni, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem áll jól a másiknak. De a két kérdés hasonló volumenű. Valószínűleg semmi oka nincs és pláne nem szándékos párosítás. Arra, hogy Sashának aaaa… jó; barátnője. Szóval, hogy a barátnője küld nekem valamit azonnal megfordultam meglepettségemben. De ahogy meglátom, már nem csak meglepett hanem értetlen is vagyok. De nem kell szólnom szerencsére Sasha beszél magától is.*
- Ó köszönöm. Igazán rendes tőle. Nem tudom miből szokták ezt inni, de ilyen piálós poharakat ott találsz fent. Vegyél le magadnak, én nem érem el. Iszol kávét? * Kérdeztem, miközben felfelé intettem a fejemmel a szekrényre. Nos, nem egy piálós ház, de boros pohártól kezdve likőrösig van itt minden, csak legfeljebb kicsit poros. Nem tudom mikor használta Gordon utoljára ezeket. De ha megkapom a poharat, természetesen elmosom. A kérdésre azonban egy pillanatra megfeszült a hátam, és végül egy lemondó sóhajt hallattam. Szerintem ezzel mindent elmondtam, de azért szavakba is öntöttem.*
- Mint egy lány. Hisztis, mint akinek megjött, sértett és bunkó. Ahogy haza jöttem a könyvtárból már várt, mert korábban jött át mint azt vártam és végig veszekedtük az egészet. Konkrétan egy szóra nem emlékszem a filmből és azt se tudnám megmondani, hogy mi volt a címe. Baromi fárasztó veszekedni… észérvvel meggyőzni valakit aki érzelmileg van beindulva… lehetetlen. De hidd el megpróbáltam. Aztán meg hozzá vágtam a pulcsiját és elment. Az anyukája dobott rám egy üzit, hogy haza ért egyben és mi történt. Mert most az is elmaradt… ellenben ezzel megtartotta a felvilágosításomat arról, hogy mi kell az idősebb srácoknak. * Gondoltam itt az üzire, amiben jelezni szoktuk, hogy mindenki egyben haza ért. Persze nem válaszoltam az anyukájának, de legalább tudtam, hogy haza ért és minden rendben van. S persze a felvilágosítást nem úgy értem, hogy szépen elmondta… konkrétan zenget a ház és szerintem már a szomszédom is tudja, hogy mi kell az idősebb srácoknak, márha eddig nem tudta még. *
- Furcsa… eddig nem volt ilyen. Szerintem irigy rád és féltékeny. * Vontam meg a vállaim könnyedén és közben azért én kikészítettem a bögréket és a cukrot meg a tejet, hogy minden kéznél legyen.*
- A barátnőd mit szólt ahhoz, hogy ott voltam? * Kérdeztem vissza én is… bár ha ilyen izét küldött, akkor kétlem, hogy a szívére vette volna a dolgot. *
- Ja és főzni nem volt kedvem. De van még a hűtőbe sült meg rizs, illetve bármit összetudok dobni ha úgy gondolod.

*Már vagy negyedszer öltöztem át a szokásos trikómból és rövidnadrágomból a Mickey egeres pizsamámba, aztán vissza. Mikor végre begurultam és maradt a bő citromsárga rövid nacim és persze a fekete Angel feliratos toppom. Utáltam, ha valami nem a megszokott kerékvágásba ment, már pedig ez most minden volt csak az nem. Ahogy a napom és az estém se olyan lesz. De ez már csak egy ilyen nap.
Az „átmegyek este és megnézzük a legújabb horrort” kora estémből az lett, hogy a másfélórás filmet végig vitáztam Sammel, a mai viselkedésem miatt. Oké, nem mondom, hogy nem volt igaza de azt sem, hogy teljesen az volt. Nem az apám. És akárhonnan nézem, Ő jutott róla eszembe csak épp a „ 2 hét szobafogság” mondat maradt el és a szigor. Ám láttam rajta valami sértettséget, ami nem esett jól ugyan, de cserébe hozzá vágtam a pulcsiját. Azt már meg se említettem neki, hogy Sasha átjön ma. De a neve az tuti beleéget a fejébe, annyiszor javítottam ki mikor „az a fazon” szó összeállítást használta.
A konyha tiszta, a nappaliba csak pár sportújság hevert kaotikus rendezettségben az asztalon. Na nem most takarítottam, valahogy mindennap megcsináltam és nem kellett még azzal is foglalkoznom. Abban bíztam, hogy Sashának lesz film ötlete mert az agyam az már a mínuszba hevert. A saját szobámra azért nem volt jellemző a kietlenség és egysíkúság mint a ház többi részére. Lila volt. De hát istenem, imádtam ezt a szint és még csak csillám pónik sem ugráltak sehova. Bár ha valaki jobban szétnézett vagy látta a korábbi szobám a családi házban az bizony észreveszi, hogy semmi személyes nincs benne a színén kívül. Se egy kép, se egy emlék. Semmi az ég világon. Rend van. Egy tini lány szobájához szinte túlzottan csupasz. Nem hevertek szét cipők, ide-oda ledobált ruhák. A fésülködő asztalom szolgált íróasztalnak, amin egy laptop hevert, mellette toll és persze egy jegyzettömb. A fürdő kicsi volt, épphogy egy wc és egy zuhany befért, de csak ennyit sikerült kihozni belőle. Egy könyv hevert az ágy mellett az asztalon, de ez volt az összes rendetlenség. Még a könyvek is szépen sorba voltak műfajok szerint és azon belül abc sorrendbe. Nem, nem vagyok rendmániás. Csak nem laktam be a helyet. Nem volt hozzá kedvem és erőm sem.
Az asztalnál épp egy angyalokról szóló teóriát olvastam, ami mellett még vagy négy ablak megvolt nyitva. Köztük volt azért tananyag is, hisz tanulnom kellett volna csak elkalandoztam. Az internet hátránya. Mindenesetre türelmesen vártam, hogy mikor érkezik meg Sasha. Kint a konyhában már ki volt készítve a gumicukor, popcorn és persze inni való. Szemeim olykor-olykor megdörzsöltem, mert kezdet fáradni, ahogy én magam is. Sok erőt kivesz az emberből a veszekedés. Már tudom, hogy miért nem szeretem. Fárasztó ész érvekkel megoldani egy érzelmi vihart pláne, hogy még Gordon esti hívása is várható volt.