Oh hát én is meg vagyok rémülve, ebben nincs hiba, sőt be vagyok tojva rendesen. Azért mégis csak egy olyan valami áll előttem, aminek a létezéséről eddig fogalmam sem volt és úgy fest, hogy mégis csak létezik ilyesmi, vagy baromira csúnyán és nagyon hatásosan vagyok átverve, de akárhogy is nézem ezt az izét nagyon igazinak tűnik. Ha viszont igazi akkor fognia kellene a golyónak is, ezért kerül elő a pisztoly és ezért engedem el az ostort ezúttal. No meg azért ez így ad legalább egy kevéske önbizalmat, ha már jelenleg effélével nem igen büszkélkedhetek. Legszívesebben lelépnék innen, de kell nekem az a tekercs akármit is mond. Egyébként is, ha igaza van, akkor nem fogok tudni csak úgy elsétálni innen, ha viszont nincs igaza, akkor el kell vinnem a megbízóimnak azt, amit kell nekik, mert nem fognak csak úgy vállat rántani és elnézni nekem, hogy nem tettem, amit kellett, mert az utamban állt egy... ilyen izé. Nem azok a megbocsátó fajták. Jól fizetnek ugyan, de ettől még ugyanúgy veszélyesek, vagy épp ezért. Azt nem csoda, hogy nem veszi be igazán a gyomrom, hogy embereket szokott lakmározni, bár ha azt nézzük lehet benne ráció, hiszen... mégis csak egy elég rémálomba illő lényről van szó, főleg ezzel a kutyaszerű kinézettel. Komolyan teljességgel irracionális már csak az is, hogy mozog a szája és közben beszél emberi hangon és nem valami állatias morgást ad ki helyette, amit nem lehet érteni. Ebbe a képbe belefér, hogy embert eszik, de hogy jobban belegondolni nem igazán akarok ebbe, na az is biztos, ezért nem is firtatom az emberevős témát. A végén tényleg kiverné nálam a biztosítékot. - A dzsekimet? - na jó azért rendesen értetlenkedve szökik fel a szemöldököm. Ezt most nem teljesen értem, hogy mit ne mondjak. Miért kell neki pont a kabátom vajon? Ráncolom is kissé a homlokomat, hogy megértsem az okát, de végül elvetem a dolgot. Bírom a dzsekit, de ha ezen múlik, hogy odaadja nekem a tekercset, akkor hajlandó vagyok megválni tőle. - Jól van, legyen, a magáé a dzseki, ha az enyém a tekercs. - és persze épségben elenged. Mondjuk ha végezni akarna velem, akkor eleve megszerezhetné a dzsekit is, de gondolom nem maradna egyben, bár hogy mire kell neki egy női dzseki? Láthatóan volt ruhája és ez nem is állna kifejezetten jól neki. - Nem kell nekem egy ütött-kopott régi tarisznya. - rázom meg a fejemet szépen, hiszen tényleg arra nem tartok igényt. A dzsekimet közben leveszem magamról, bár persze nagyon óvatosan és eléggé szenvedősen, hiszen a pisztolyt továbbra is rá tartom, csak az elemlámpa az, ami a számban kap helyet addig is. Fény is kell, fegyver is kell, úgy fest, hogy jelenleg két kéznél mindenképpen több kellene, hogy ne küzdjek ennyire. Végül csak sikerül és ha már szabadon van a tekercs a földön, akkor odahajítom neki a dzsekit, miután visszatornásztam magamra a táskámat is és megszerzem a tekercset, ha tudom végre, hogy szépen a táskámba süllyesszem. - A nevem Joanne, Joanne Philips. - talán nem kellene az igazi nevemet mondanom, de annyira vagyok korrekt, hogy akkor várhatok el korrekt válaszokat csak, ha én is azokat adok, aztán persze majd meglátjuk. Ha megkérdezi a lakcímemet valószínűleg nem fogom rávágni az igazat. - És maga... mi a jó franc? - jól van, talán lehetne kedvesebb is a kérdés, de a fenébe is a fickó... ez a valami azért nem valami megnyerő, nem csoda, ha finoman szólva is rám hozza a frászt már csak azzal is hogy itt van, nem hogy még beszél is a fura... nagyon fura kinézetével.
Thothaa-Azzaag
Don't Hide Your Real Face
☮ Főkarakter : Thothaa-Azzaag
☮ Kor : 453
☮ Hozzászólások száma : 13
Tárgy: Re: Louvre múzeum Csüt. 28 Jan. 2016 - 11:41
A halandók amint meglátnak egy magam fajtát, máris megrémülnek, de ez a rémület csak részben az alakomnak, sokkal inkább saját bensőjükben rejtőző félelem, ami utat tör. a félelem az ismeretlentől. Hiszen látnak egy embert, aki valami ismeretlen dologgá változik, innentől kezdve kicsúszik a lábuk alatt a talaj, már semmiben sem lehetnek biztosak. Vajon csak ezt a formát tudja az izé felvenni? Repülni tud? Tüzet is okád? Eltörik a bőrén a kardom? Nem tudják, s ösztönösen az általuk ismert legendákban fellelhető különleges lény képessége eszükbe jut, s már arra számít, hogy az összes egyszerre csap le rá. Ezt természetesen az első csepp vér megtöri. Amint az első sérülést okozza a félelmetes lényen, az akkora bátorsággal tölti el, amely erőt ad neki a harchoz. Így amíg be nem bizonyosodik számára a sebezhetőségem, addig jó helyzetben vagyok. A kijelentésemre, hogy őt a vesztébe küldték, és a megbízói tudtak a létezésemről, nem akarja elhinni. Kicsit zavar, pedig jó lenne megingatni a megbízóiban, de ha most még jobban próbálnám meggyőzni, akkor már biztosan nem hinné el a dolgot. -Ahogyan gondolja. – vetem oda, mint akit nem érdekel, hogy elhiszi vagy sem. Igazából nem is érdekel, hiszen sok próba vár még rá. Most még csak felmérem a szerencsétlent, hogy a megfelelő próbát eszelhessem ki számára. A kijelentésem, hogy megettem az előzőeket nagyon meglepi a lányt. Lát egy hatalmas kutyaszerű lényt, és nem képes elhinni, hogy embert eszik? Igaz, hogy nem az előzőeket, akik ide jöttek, de ettem már embert. Nem az éhség vitt rá, csupán a kíváncsiság, és hogy megnézzem, más mit szól hozzá. Egy vagy két tucat embert faltam fel, igazából nem is számoltam. De a halandók félnek azoktól, akik megölik egy ismerősüket, de aki fel is falja, attól rettegnek. -Igen, –ismerem be, mintha csak azt mondtam volna, hogy ettem csirkét. – általában élve szeretem őket, miközben sikoltoznak. – húzom egy kicsit a rabszolgalányt, és remélem, hogy nem feszítem túl a húrt. Az ajánlatom úgy látszik meg teszi a hatását, s meghagyja a reményt neki. De sajnos telhetetlen a kicsike. A tekercset is vinni akarja. Ha azt mondom neki, hogy nem viheti, akkor biztos, hogy harc lesz, de nem akarom csak úgy oda adni neki. Ha adok valamit, akkor ő is adjon valamit. -A tekercs is kell önnek? – kérdezek vissza, de nem várok rá választ. – Az öné lehet, hogy ha nekem adja a zubbonyodat. Ha a tarisznyámért nyúlna, akkor egy morgással jelzem neki, hogy nem örülök neki. Ha elkezdi levenni a kabátját, hogy nekem adja, akkor felállok négykézláb, s mielőtt elindulok a tarisznyáért, még megszólalok. -Kiveszem a tekercset. Csak a tekercs az öné, a tarisznyám az enyém. Az kérdez - felelek játék tetszik neki, és bele egyezik. Ez jó hír. Pár bemelegítő kérdéssel kezdek, aztán majd, jöhetnek a lényeges kérdések. -Akkor jöjjön az első kérdésem. Én már bemutatkoztam önnek, maga pedig nem. Szóval hogy hívják kedves hölgy?
Joanne Philips
Don't Hide Your Real Face
Figyelö
our eyes are on you
☮ Főkarakter : Caryeth
☮ Kor : 36
☮ Hozzászólások száma : 41
☮ Tartózkodási hely : Amerre a megbizatás visz.
Tárgy: Re: Louvre múzeum Vas. 24 Jan. 2016 - 21:25
Láttam már dolgokat, még ha nem is mindent hittem el bennük és olvastam is már ezt-azt a bácsikám jegyzeteiben, amiket nem igen hittem el, de... most hogy ez a valami van itt előttem... Persze azért ott motoszkál bennem a szkepticizmus is nagy erőkkel. Próbálom keresni a modern felszerelést, ami valamiféle hologramot vetíthet ki, de... ahhoz túlságosan élethűnek tűnik még hozzá minden irányból, nem hiszem, hogy erről van szó. Jelmeznek is túl profi, ennyire még nem csinálnak tökéletes maszkokat sem, főleg nem egy villanás alatt. Mégis iszonyatosan nehéz elhinni, hogy ez tényleg komoly, hogy tényleg egy ismeretlen valami áll itt előttem és jár körbe és fenyeget azzal, hogy végezni akarna velem, rosszabb esetben meg is akarna enni. Nem csoda, hogy pisztolyt szegezek rá, bár talán mélyen magam sem hiszem, hogy lenne annak bármiféle hatása is, ha tényleg be kellene vetnem, vagy legalábbis nem olyan erőteljes, mint ha egy embert kellene meglőnöm. - Nem biztos, hogy tudták, ezt maga mondja és... ha elmegyek innen a tekercs nélkül, akkor is bajban vagyok... tehát kell a tekercs. - nehezebben találom a szavakat ez tény, de azért kipréselem őket, még ha nem is megy most olyan játszi könnyedséggel a határozott felszólalás, mint eddig. Azért küzdök derekasan, hogy ne látsszon rajtam, hogy halálra vagyok rémülve, inkább csak az, hogy nem tudom hogyan kezeljem a helyzetet. - Megette? - oké itt azért kissé kikerekedik a szemem, de ezt a külsőt látva ez se lepne meg, a pisztolyt nem véletlenül szorítom olyan vehemensen és szegezem rá még mindig. A francba is, ki kellene jutnom innen, de ahhoz magamhoz kéne vennem a táskát és át kellene jutnom rajta. Nem tűnik egyszerűnek a második feladat és tartok tőle, hogy az elsőt se biztos, hogy hagyná csak mert szépen kérem. Egyelőre tehát nem tehetek mást, csak tartom a pozíciómat és továbbra is rá szegezem a fegyvert, miközben lazán elfekszik a földön, szinte jelezve azt, hogy ha le is lőném, az se sokat hatna rá. De vajon, ha a fejére célzok... legalábbis gondolom az a feje, ahonnan beszél, mert hogy nem úgy néz ki, mint egy ember annyi szent. Kellemetlen, hogy ennek okán azt sem tudom, hogy milyenek a gyógyulási képességei, vagy... más képességei. Én gyors vagyok és jók a reflexeim, na de nem úszok meg velük se bármit. - És vihetem a tekercset is? - mert hát nem elég nekem az, hogy elmehetek innen. Az még kevés. Ha a tekercs nem lehet az enyém, akkor majdhogy nem nincs is értelme elmennem innen, úgyhogy a nélkül nem megyek és kész, csak ha erre rábólint, akkor válaszolok a többire. - Legyen... húsz kérdés és válasz mindkét részről, aztán elenged. - az, hogy bízom benne persze nincs meg. A pisztolyt biztos, hogy nem engedem meg. Elég edzett vagyok ahhoz, hogy tíz perc múlva ne kezdjen el remegni a karom, mert még mindig a levegőben tartom. Végső soron ki is támaszthatom, de azt azért nem vállalnám, hogy mondjuk leülök valahová, mert nem tudom, hogy ez a valami milyen gyorsan mozog. Elég kockázatos lenne elengedni magamat, még ha akkor pihentethetem is a fegyvert tartó kezemet.
Thothaa-Azzaag
Don't Hide Your Real Face
☮ Főkarakter : Thothaa-Azzaag
☮ Kor : 453
☮ Hozzászólások száma : 13
Tárgy: Re: Louvre múzeum Szomb. 23 Jan. 2016 - 7:08
Az eredeti alakom felfedésével sikerül elérnem, amit akarok. Egyszerre döbbenet, és félelem látszik a lányon, még az ostor is kiesik a kezéből, s csak fél mondatokat bír mondani. Az elejtett ostor helyett egy revolvert vesz elő, ami csak még jobban meggyőz arról, hogy én uralom a helyzetet. Minél nagyobb, erősebb a fegyver, annál jobban fél valaki, és márpedig ő fél. Vannak, amik nem változnak. Ez is olyan. Régen is először husángot ragadtak, majd kardot, puskát, hozták a többieket, és végül a máglyák. Persze valahol igazuk is van, hiszen egy revolverrel nagyobb sérülést tudnak okozni, mint egy husánggal. Az ostor ugyan csípet volna, de a revolver roppantul kellemetlen, lőttek már meg, és nem akarnám újra. Két gyors szökkenéssel beugrom az ajtó elé szembe fordulva a lánnyal. -Vissza viszi a tekercset azoknak, akik ide küldték, holott tudták, hogy ez az én pihenőhelyem? – kérdezem tőle. – Maga szerint ön az első? -Az előzőek sikítoztak, könyörögtek, mint valami alávaló férgek, ezért megettem őket, de maga nem sikít, és nem könyörög. Ez tetszik. Ha látszik rajta némi megnyugvás, vagy legalább is, hogy nem akar azonnal lelőni, akkor kényelmesen lefekszem az ajtó elé, de persze szemmel tartva őt. Biztos, hogy kell egy idő, amíg megszokja, vagy legalább is kissé enged a beszélgetésnek. Ha lehet inkább elkerülném a harcot, inkább élnék a megfélemlítés eszközével, de csak ha óvatosan. A megijesztett vad menekül, ha üldözöd. Egészen addig a menekülés fog az eszébe járni, amíg azt hiszi van reménye a menekülésre, de ha már elvesszük a reményt is, vagy sarokba szorítjuk, akkor támadni fog. -Játszunk egyet. -ajánlom fel neki. - Egyet kérdezek én, maga válaszol. Majd maga kérdez, és én válaszolok. Hagyom, hogy átgondolja, majd jöjjön a remény, amiért megéri neki az egészbe bele mennie. -Legyen húsz - húsz kérdés. Utána szabadon távozhat.
Joanne Philips
Don't Hide Your Real Face
Figyelö
our eyes are on you
☮ Főkarakter : Caryeth
☮ Kor : 36
☮ Hozzászólások száma : 41
☮ Tartózkodási hely : Amerre a megbizatás visz.
Tárgy: Re: Louvre múzeum Szer. 20 Jan. 2016 - 21:59
Halvány sejtésem sincs róla, hogy mi jár a fejében, vagy hogy ez az egész egyáltalán mennyire igaz és mennyire csak valami egyre inkább kiakasztó tréfa, de annyi biztos, hogy nem tetszik a helyzet, főleg a szavai és amikor még arra is vetemedik, hogy majdnem pofont sóz rám. Na azért az ilyesmit én sem tűröm el csak úgy könnyedén, nem is engedném neki. Annyi reflexem bőven van, hogy ha kell, akkor elkapjam a mozdulatot és megakadályozzam benne, de végül ő maga fogja vissza magát, nem nekem kell megtennem. Nem tudom egyelőre még, hogy ez melyikünknek jobb hír. Na persze arról halvány sejtésem sincs, hogy a fickó mennyire veszélyes. Hallottam már dolgokat és mióta a maffiás fickóval találkoztam... hát azóta azért vannak olyan sejtéseim is, hogy a világban tényleg vannak durvább dolgok, mint az, hogy én is képes vagyok erre-arra. Arról a furcsa érzésről már nem is beszélve, ami azóta is bennem motoszkál, hogy beléptem ide. Éreztem már, megtanultam nem törődni vele és kizárni a tudatomból. Nem tudhatom, hogy a mitikusok érzékelését jelenti, hiszen a bácsikám nem mesélt nekem szinte semmit sem a számunkra láthatatlan világról. - Hogy... mi? - nincs időm bővebben is kifejteni az értetlenségemet, mert a változás elég hirtelen következik be és a következő pillanatban már nem épp egy ember áll előttem. Az átalakulásának hatására pedig mintha csak még inkább erősödne bennem az az érzés, ami eddig is ott motoszkált, mint valami elnyomott riasztó, amire rátolsz egy párnát, hogy ne vinnyogjon olyan hangosan. - Mi a... - oké azért tátva marad a szám. Láttam már durva dolgokat és hallottam is már olyasmiről, amit nem tudtam hogyan kezelni, vagy hová tenni, de így szemtől-szembe. Kész csoda, hogy nem csúszik ki valami cifra káromkodás. Ha szóhoz jutnék, akkor tuti, hogy ez lenne a vége. A szavai is alig jutnak el a fülembe, az ostor is kiesik a kezemből és csendesen koppan a földön. Ez a hang az, ami legalább magamhoz térít valamelyest, és segít, hogy előkapjam a hátamnál megbújó pisztolyt és ezúttal azt szegezzem rá. - Ez már tényleg több, mint egy... tréfa, vagy baromi rossz vicc. - körbenézek, mintha legalábbis valami kivetítőt keresnék, hátha van valami ilyesmi itt, amivel efféle érzékcsalódást válthatnak ki. Végül is a technika már épp elég fejlett ahhoz, hogy ilyesmi létezhessen. - Én bizony nem fogok itt meghalni, viszem a tekercset... és szépen áll hátrébb! - képtelenségnek tűnik, amit látok, de mégis látom és még sem fogok sikítozni. Voltam már kemény helyzetekben annyi biztos és az is tény,hogy enyhén remeg a kezemben a pisztoly, de ezt az apró részletet igyekszem kizárni a tudatomból. Fel kellene vennem a földre került tarisznyát, ahhoz viszont hátrébb kellene mennie, mert az tuti, hogy nem megyek a közelébe egy ilyen... akárminek.
Thothaa-Azzaag
Don't Hide Your Real Face
☮ Főkarakter : Thothaa-Azzaag
☮ Kor : 453
☮ Hozzászólások száma : 13
Tárgy: Re: Louvre múzeum Vas. 17 Jan. 2016 - 21:18
Érdekes az öltözéke a rabszolga lánynak, s a viselkedései is. Nincs benne semmi alázat, és meghunyászkodás. Sőt még provokál is, hogy nem süti le a szemét. Ennyit változott volna a világ, vagy csak ő ennyire bátor, vagy inkább bolond. Remélem, hogy inkább bátor mint bolond, mert egy bolonddal nehéz boldogulni. A kérdésemre kapott választól viszont magamat érzem totál bolondnak. Arcomra a teljes megdöbbenés ül ki, amit meg sem próbálok titkolni. Higgyek neki, miközben ilyen valótlan dolgokat állít? Ez annyira valótlan, hogy ilyen abszurd dolgot nehéz lenne kitalálni. Ha hazudik valaki, akkor nem ekkora képtelen dologgal kezd. De ha hazudik, és én hiszek neki, akkor én vagyok a bolond. Az ostorral való fenyegetésre csupán elmosolyodok, ennél durvább dolgokkal is fenyegettek már meg, nem egy ilyen vacaktól fogok megijedni. A kezem emelkedésére az ő keze is emelkedik, s az intelmeimre is csak gúnyosan felel. Nem fél az Úrtól, nem rabszolga, egyre távolabb sodródunk az én világomtól. És az veszélyes, az én világomban én irányítok, az övében ő. Még a végén olyan dolog történik, amit nem akarok. -2016? Az azt jelenti, hogy 298 évet aludtam. De nincs időm ezen elmélkedni, mert felszólít, hogy adjam át a tekercset. Határozott, és ellentmondást nem tűrő felszólítás ez. Hányszor találkoztam ilyen szavakkal. Itt már nincs mit tenni. Széles vigyorra várom a folytatást. Tudom, hogy a tettek ideje következik, nem kell sokat várni, és lendül az ostor, s rátekeredik a tarisznyámra. Nem próbálom vissza tartani, sőt még a kezemet is kinyújtom felé, hogy a tarisznya könnyebben csusszanjon le a vállamról. Közben végig vigyorgok, mint aki élvezni, azt ami következni fog. -A tekercs semmit sem ér. -jelentem ki. - Téged meghalni küldtek ide. - mondom a hazugságot. A következő pillanatban hagyom, hogy lehulljon az álcám, és igaz valómban ott álljak vele szemben. Egy morgással jelzem neki, hogy figyeljen, majd elkezdek körbe menni körülötte. -Már hiszel Istenben? - kérdezem vidáman, közben figyelem a mozdulatait. Ilyenkor szokott jönni a sikítás, a futás, vagy a támadás. -Téged azért küldtek ide, hogy megöljelek, - Hazudom neki, s remélem evvel kételyt tudok kelteni a megbízói felé. - de tetszel nekem.
Joanne Philips
Don't Hide Your Real Face
Figyelö
our eyes are on you
☮ Főkarakter : Caryeth
☮ Kor : 36
☮ Hozzászólások száma : 41
☮ Tartózkodási hely : Amerre a megbizatás visz.
Tárgy: Re: Louvre múzeum Pént. 15 Jan. 2016 - 18:16
Egyre biztosabb vagyok benne, hogy a fickó tényleg nagyon különös jelenség. Na most vagy állati hitelesen játssza a szerepét, vagy tényleg ennyire komolyan gondolja, amit mond. És egyelőre még nem döntöttem el, hogy melyik a jobb verzió. Utóbbi esetben valami futóbolond és a futóbolondok veszélyesek, mivel kiszámíthatatlanok és így jóval nehezebb lesz megszerezni tőle a tekercset. Sokféle csapdával szembesültem már, de ilyen akadályt eddig még nem kellett leküzdenem. Mondhatnám, hogy ez az izgalmas benne, hogy újdonság, de... azért ezt nem mondanám. Jobban örülnék neki, ha a pasas nem lenne itt, sőt még jobban, ha kiderülne, hogy az egész csak tréfa és nem is kell komolyan vennem. - Végtére is jogos, ez így is volt, viszont jelenleg már a gyarmatok is függetlenek és rabszolgaság sincs. Pech... totál egyenrangúak vagyunk, sőt jelenleg nálam van az ostor, úgyhogy... - mondhatni fölényes vagyok, de azt nem tudhatom, hogy az előttem álló történetesen egy démon, aki e miatt jóval erősebb nálam akkor is, ha éppenséggel nincs nála semmiféle fegyver és első ránézésre nagyon is könnyen legyőzhetőnek tűnik, mert hát abban nem igen hiszek, hogy ha ártani akarnék neki, akkor az Úr azonnal reppenne és megmentené. Az újabb intelmekre már szinte látványosan forgatom a szemeimet. Úgy fest a fickó nagyon hithű papnak gondolja magát, de nem hiszem, hogy ez segítene rajta és már csak a kézemelésének is az az eredménye, hogy a kezem megemelkedik az ostorral egyetemben. Ne is próbálkozzon, mert nem állok jót magamért. Engem aztán nem igen érdekel a máglya. A mai korban már nem él senki effélével, maximum ha feljelentene akkor lehetnék bajban, de mivel egyébként is vannak kapcsolatai, no meg a fickó láthatóan nem teljesen százas... Mégis ki a fene hinné el neki, hogy bántalmazta egy nő a föld alatt egy kriptában, amiből előtte nem sokkal mászott ki valami több tíz éves álom után, vagy mióta lehet itt egyáltalán. Tuti, hogy jó ideje. - Pech. Akkor majd elveszem, akkor legalább nem lesz gondja azzal, hogy önként adta át és megszegte az esküt. Azért minden bizonnyal nem bünteti meg az Úr, ha mindent megtett a tekercs védelmében. - enyhe gúny is érezhető a szavaimból, ahogyan egészen bájosan elmosolyodom. Nem tetszik nekem ez a patt helyzet, nem fogom sokáig tolerálni, hogy az időt húzza a helyett, hogy odaadná nekem, azt, amiért jöttem. Sokkal jobban tartok a megbízóimtól, mint hogy érdekeljen mivel jár, ha megütök egy papot. - Akkor nagyon el van tájolva, 2016-ot írunk, legalábbis odakint biztosan, és most kérem végre a tekercset! - most már jóval határozottabban szólítom fel a fickót és ha nem szándékozik végre megmoccanni és legalább valami jelét mutatni arra, hogy hajlandó nekem adni azt, amiért itt vagyok, akkor moccan a kezem és olyan ívben lendítem az ostort, hogy az a válláról lelógó táskát találja el és azt próbálom meg vagy lerántani onnan, vagy ha az nem megy, hát a táskával együtt közelebb rántani magamhoz a pasast, aztán már jöhet egy finom gyomron térdelés. Papnak adja ki magát, de azért nem hisszük el minden szavát csak úgy, ezért nem megyek közelebb, mintha gyámoltalan alaknak gondolnám. Nem tudhatom, hogy tényleg az-e. Jobb óvatosnak lenni.
Thothaa-Azzaag
Don't Hide Your Real Face
☮ Főkarakter : Thothaa-Azzaag
☮ Kor : 453
☮ Hozzászólások száma : 13
Tárgy: Re: Louvre múzeum Csüt. 14 Jan. 2016 - 20:38
A kis színes bőrű nőstény egyre agresszívabb. Ez jó jel, hiszen ha az ember agresszívebb, akkor kezdi elveszteni a fejét. S ha elveszti a fejét, akkor hibázik is. És pont ezt akarom. Finom játék lesz ez, úgyhogy van egy pillanatnyi időm alaposabban megnézni magamnak. Bőr zubbony, de mégis furcsa. Az ujjánál, és mell részénél valamiféle fém szerkezet pihen. -Vajon mire jó ez a szerkezet? -Hogy miért is lenne alacsonyabb rangú nálam? Nézett már tükörbe? Hamarabb lesznek az Újvilági gyarmatok függetlenek, minthogy egy magadfajta szabad ember legyen. - csattanok fel színpadiasan. Hiszen az én koromban az ember és a rabszolga nem volt egyenrangú, és ezt ki is használtam egy - egy jó kis lázadáshoz. Jómagam nem foglalkozok már ilyesmikkel, de a kor szellemét fel kell idéznem. A kijelentése, hogy őt hidegen hagyja az Úr és az Egyház, a lelkem mélyén üdítően hat, hogy végre egy felvilágosult halandó. Bár tudom, hogy az én időmben korbácsolás lett volna a legkisebb jutalma. Így nekem is megfelelően fel kell lépnem. -Felképeljem? A bibliát szorító kezem hirtelen ütésre emelem, hogy jó alaposan felképeljem. De végül leeresztem a kezem. Nem harcolni akarok vele, csupán provokálni. -Az Úr nevét hiába szádra ne vegyed! - Figyelmeztetem, mint egy pap az eltékozolt báránykáját. - És az Úr szolgájára ne emelj kezet, mert a máglya halál vár rád! A nő látszólag nem hívő, és ki is mondja Vajon mennyi időt aludtam, hogy ekkorát fordult a világ. Valahol ez tetszik, de valahol kicsit megrémít a dolog, hogy mi minden változott meg. De első próbatételt pont ő adta meg. Nem hisz az Úrban? Majd kiderül. -Ezt a tekercset, egy boszorkánytól koboztam el. - mondom tárgyilagosan - És csak az Úr által kijelölt személynek adhatom át, óvva, hogy ne kerüljön rossz kezekbe. -Esküdt tettem. - teszem hozzá, hogy nyomatékosítsam az elhangzottakat. Valahogyan viszont ki kell derítenem, hogy mennyit aludtam, és hogy mi minden változott. Valószínűleg sok minden változott. Valószínűleg már a harmadik Notre Dame méretű templom épülhet. Valószínűleg már a feketeföld fele beépült. Még az is lehet, hogy már az Új Világ vadjai is megtértek. Majd jön a kérdése, hogy tudom-e milyen év van. Beszél még valami diliházról. -Az mi lehet? Majd kiderítem. -Az Úr 1694 évét írjuk. - Válaszolom határozottan. Nézzük, mit szól a dátumhoz. És persze izgatottan várom hogy milyen évszámot írunk.
Joanne Philips
Don't Hide Your Real Face
Figyelö
our eyes are on you
☮ Főkarakter : Caryeth
☮ Kor : 36
☮ Hozzászólások száma : 41
☮ Tartózkodási hely : Amerre a megbizatás visz.
Tárgy: Re: Louvre múzeum Szer. 13 Jan. 2016 - 19:56
A helyzet komolyan kezd egyre inkább abszurddá válni. A fickó úgy beszél, mintha kissé lemaradt volna fejlődésben, mármint beszéd terén és az öltözete sem kifejezetten a mai korokat idézi. Semmi szintetikus nincs rajta, pedig manapság minőségi vásznat nem igen találni már, mindent sikerült okosan megváltoztatni, amit mi már megszoktunk akik ebben a korban élünk, de gondolom a régiek finoman hülyét kapnának mondjuk a műanyag palackoktól. Mondjuk nálam is van, mert kell a víz, ki tudja hová mész és mennyi időre, de most sokkal jobban ragaszkodom az ostorhoz. A pasas közben elteszi a tekercset, ami nem igazán van ínyemre, de egyelőre nem teszem szóvá, azzal már úgy is tisztában van, hogy én a miatt vagyok itt és nem igen fogom engedni, hogy csak úgy lelépjen vele együtt, akármennyire is valószínűleg valami Bibliát markolászhat. Nem vagyok mélyen vallásos, hogy megijedjek attól, ha netán egy paptól kell elvennem valamit, főleg mert tisztában vagyok azzal, hogy a megbízóim nem igazán díjazzák a kudarcot. - Nem tudom miért is lennék alacsonyabb rangú. - szökik fel a szemöldököm. Ha a pasas nem valami gróf, vagy maga az angol király a kis tatyójával, ami megint csak kizárt, akkor nem tudom miben állna annyival felettem. Úgyhogy eszem ágában sincs bemutatkozni előre, egyébként is már nagyon elvágta magát azzal is, hogy ezzel az egész szóljak a gazdámnak dologgal indított. - Hát engem teljesen hidegen hagy az Úr és az Egyház, nekem a tekercs kell és ha nem adja oda önként, akkor kénytelen leszek elvenni, akármennyire is az Úr felkent szolgája. - hát én meg nem akarok találkozni az Úrral, mert nem viszem el nekik, amivel megbíztak. Innen úgy nem távozunk, hogy az a tekercs ne nálam legyen, aztán már nem különösebben érdekel, hogy a koporsós pasas hová megy, vagy mit csinál, egyezkedhet tőlem az Egyházzal, az már végülis nem rám tartozik. - Hogy... mi? Tudja, hogy milyen évet írunk? A Bíboros, akit keres már jó ideje nem él, nehéz lenne találkoznia vele, de ha odaadta, ami nekem kell azzal találkozik, akivel csak akar. Csak számítson rá, hogy ha ilyesmiket szövegel, akkor valószínűleg hamar bevágják a diliházba. - ami számomra szintén lényegtelen tényező, ha nem azzal együtt vágják be oda, ami nekem kell. Egyelőre még mindig nem közelítek hozzá, de a kijáratot elállom, hogy ne akarjon elslisszolni mellettem a fickó, akiről egyelőre még nem tudom eldönteni, hogy most akkor tényleg valami ősi álomban szunnyadt itt ki tudja mi óta, vagy csak simán futóbolond.
Ritkán lepődöm meg, mivel általában felkészülök mindenre, bár egy színes bőrűre nem gondoltam. Számítottam arra, hogy egy nő lesz, de persze inkább férfira gondoltam. De egy rabszolga. Mindegy a munka az munka. A Gazdám, azt mondta, hogy aki a tekercsért jön, azt. Ő itt van, és senki más nincs rajtunk kívül. A parancsomra, hogy vezessen a gazdája elé egyből felháborodást vált ki belőle. -A tekercsért jöttél? Még el is árulod magad. -Baromi rossz tréfa? Hogyan jön a rossz tréfához a barom? Ezt majd ki kell derítenem. Akkor nézzük, hogy mivel is dolgozunk. Fejemet kissé elfordítva, mint egy kutya, amikor értetlenül néz a gazdájára elkezdem végigmérni, s leletárt készíteni róla. -Nadrág. Bátor egy némber. -Furcsa blúz, ami eléggé kivágott. -Bőr zubbony. -Ostor. -És ez mi lehet? Valami varázstárgy? -Csinos, még akár el is lehetne vele játszani, egy két éjszakát. A kifakadására, és a kérdésére, csak azután válaszolok, hogy alaposan felmértem. Lassan megfordulok és egy bőr tarisznyát veszek ki a koporsóból, amire egy címert hímeztek. Bal oldalán egy két lábon álló koronás oroszlán, jobb oldalon egy fehér unikornis lánccal, és koronával a nyakán. amint közrefognak egy koronás címerpajzsot. A pajzs alatt egy szalagban az alábbi szöveg olvasható: 'Dieu et mon Droit' or God and My Right. AZ Angol királyi címer már sokszor előnyösen hatott az emberekre, bár a franciákra nem. A tekercset a tarisznyába rakom, s egy vastag fekete bőr kötéses könyvet veszek elő, amin egy vörös kereszt díszeleg a borítón. -Kisasszony, az illem úgy kívánja, hogy az alacsonyabb rangú köszön előre, és mutatkozik be a rangban felette állónak. - oktatom ki a kérdésére, hogy kis vagyok. Akár bemutatkozik, akár nem, a rövid szűnet után leveszem a kalapom, és bemutatkozom neki. -Johnatan Denton vagyok, az Úr felkent szolgálója. -biccentek felé. -Kérdésére pedig, hogy mit kerestem itt - intek a kalappal a koporsó felé - az Úrra, és az Egyházra tartozik. -Beszélnem kell Armand Jean du Plessis de Richelieu Bíborossal. - jelentem ki, nem törődve az ő kérdéseivel. Tudom, hogy a bíboros, már 1642-ben meghalt, de az ő neve elég nagy volt ahhoz, hogy még egy ilyen is halljon róla. - Vagy ahogyan maga ismeri a Vörös Eminenciással.
Joanne Philips
Don't Hide Your Real Face
Figyelö
our eyes are on you
☮ Főkarakter : Caryeth
☮ Kor : 36
☮ Hozzászólások száma : 41
☮ Tartózkodási hely : Amerre a megbizatás visz.
Tárgy: Re: Louvre múzeum Hétf. 11 Jan. 2016 - 19:53
Nem mondanám, hogy tiszteletből kopogok a koporsó oldalán, inkább csak a helyzetfelmérés miatt. Kíváncsi vagyok rá mennyire kong, mert akkor tuti, hogy van benne valaki, ha jellegzetesen olyan hangot ad ki, mint ami nem üres. El lehet azt mondani, hogy mennyire telített egy láda, vagy épp koporsó, más a hangja, ha csont van benne, vagy valami ép, vagy semmi, és ez nagyon úgy hangzik, hogy nem csak valami csontváz akar életre kelni épp e miatt lépek hátra, miután meglököm a tetejét. Nem mondom, hogy a szám is tátva marad, de azért ezen még én is istenesen meglepődöm. Oké ténylegesen egy fickó ugrik ki a koporsóból, mintha lett volna benne valami, de egyelőre eszem ágában sincs közelebb lépni, hogy ezt megnézzem. Az elemlámpa a kezemben és az ostor is támadásra készen van és már az is egyértelmű nála lehet az, ami kell nekem. Ott virít a kezében a tekercs, miközben a másikkal kalapot tesz a fejére. Mintha valami papféle lenne. Érdekes egy tréfa, hogy mit ne mondjak, pedig a megbízóim nem tűnnek kifejezetten tréfás alakoknak, akik viccelődéssel ütik el a felesleges időt. Akkor meg mi a jó isten történik itt? Megfordul a fejemben, hogy az ostorral próbálom meg kikapni a kezéből a tekercset, de egyelőre elvetem az ötletet, mert még azt sem tudom kicsoda és mire képes és mostanában olyasmiket láttam, hogy már nem kéne meglepődnöm semmin sem... na persze ez nem jelenti azt, hogy nem is lepődöm meg semmin, főleg azon, hogy valaki csak úgy kiugrik egy egyértelműen jó régóta itt lévő koporsóból. A szavaira pedig csak még inkább elkerekedik a szemem, és kissé értetlenül nézek rá, de ettől még nem igen közelítek hozzá. - Milyen... gazdámnak? Nincs semmiféle gazdám, a tekercsért küldtek és ez egy baromi rossz tréfa. - legyen tréfa, kérlek legyen tréfa! Nem akarom komolyan venni, hogy egy fickó kiugrott egy koporsóból, mint valami szülinapi tortából egy meglepetés vendég. A régies szerelése is meglehetősen furcsa, de a szülinapokon is előfordul a jelmez, bár nekem nem mostanában van és nem is szoktam meglepetés bulit kapni. - Szóval ki a jó franc maga? És miért volt ott bent? - fenyegető tekintet marad, csak hogy elég nagy hatást érjen el a kérdésem, legalábbis remélem, hogy kapok válaszokat, mert egyelőre nem igen értem a kialakult helyzetet.
Thothaa-Azzaag
Don't Hide Your Real Face
☮ Főkarakter : Thothaa-Azzaag
☮ Kor : 453
☮ Hozzászólások száma : 13
Tárgy: Re: Louvre múzeum Vas. 10 Jan. 2016 - 11:44
A Vadászatnak, mint mindennek meg vannak a maguk íratlan törvényei, vagy legalább is a halandók így vélik. Valójában pedig nincs semmilyen törvény, csupán a gyengék behódolnak az erősebbnek. Számtalan példát láttam már erre. Hányan hódoltak be a Gazdámnak, vagy nekem attól való félelmük miatt, hogy széttépjük őket. Akkor még arra is képesek voltak, hogy másokat ölnek meg, csak őket hagyjuk életben, vagy legalább is kegyelmezzünk meg nekik. Ezért fontos, hogy valaki mennyire van tisztában a szerepével az adott játszmában. Hiszen nem mindegy, hogy ki a vad, és ki a vadász. Ez a helyzet is egy kissé furcsa egy átlagos halandónak, hiszen ha ide úgy lép be mint egy vadász, aki a tekercsért jön, de valójában ő a vad, s a tekercs csupán a csalétek, amivel ide csábították. Remélem, hogy a rúgásom felkeltette a figyelmét, és egy kicsit legalább megrémült. Az imámmal rá dobok még egy lapáttal, csupán az élvezet kedvéért. Még végig sem jutottam az ima végére, máris kopognak. Bum. Bum. -Mi a rossebb? Ennyire nem lehet illedelmes. - zsörtölődök magamban, majd meghallom a hangját. -Angol - nyugtázom magamban. -Segítség! - kiáltom válaszképpen angolul a kérdésre, hogy van -e itt valaki. -Húzódjak hátrébb? Ez egy átkozott koporsó!!! - Mérgelődök az értelmetlen tanácson, de fenyegetésre felszalad a szemöldököm. -Szóval te vagy az, aki a tekercsért jöttél. -Hát legyen, akkor dobjunk rá egy lapáttal. -Ááá! Van itt valami a lábamnál! - kiáltom rémülten. Közben felkészülök, arra, hogy kinyitja a fedelet. Amint kinyitja, azonnal felugrom, mint aki megrémült, és üröl, hogy újra szabad lehet. Gyorsan kimászok a koporsóból, fejemre helyezem a kalapom, mivel hát a kinézet fontos. Megigazítom a ruhámat, közben a jobb kezemmel szorosan tartom a tekercset. Fél pillantást vetek a jövevényre. -Színes bőrű. -Szólj a gazdádnak, hogy beszélnem kell vele! - parancsolok rá.
Joanne Philips
Don't Hide Your Real Face
Figyelö
our eyes are on you
☮ Főkarakter : Caryeth
☮ Kor : 36
☮ Hozzászólások száma : 41
☮ Tartózkodási hely : Amerre a megbizatás visz.
Tárgy: Re: Louvre múzeum Szomb. 9 Jan. 2016 - 20:37
Mondhatnám, hogy már annyi mindent láttam, hogy engem aztán semmi sem lep meg, de ez nincs így. Nem vagyok még olyan idős és nem vagyok olyan tapaszalt sem, mint amilyen teszem azt a bácsikám volt. A legrosszabb ebben az, hogy a bácsikám már halott, nem sokra ment a tapasztalatával. Ettől még persze nem áll szándékomban lemondani a munkámról, hiszen csak ehhez értek, ebben vagyok igazán jó. Nem állna jól nekem, ha elmennék felszolgálni, és valószínűleg halálra is unnám magamat. Én már elfogadtam, hogy ebben a szakmában nem feltétlenül élsz sokáig és nincs nyugdíj sem, de nem baj, nem kell mindenkinek ugyanúgy élnie. Én ezt választottam és szeretem csinálni, maximum vannak időnként hullámvölgyek, mint bizonyos ótündék... Az viszont még engem is kissé ledöbbent, hogy mozgást hallok a koporsóból, méghozzá, mint ha egy erőteljes rúgás lenne. Na jó, az első pillanatban természetesen a "biztosan rosszul hallottam" reakció lép életbe, így aztán megtorpanva fülelek, hátha megismétlődik és mivel nem, így már majdnem mozdulnék, hogy jobban is megvizsgáljam a helyet és persze magát az itt talált tárolót, viszont akkor jól hallhatóan a hang is felcsendül, mintha imádkozna. Nem vagyok vallásos. Túl sok mindent láttam már ahhoz, hogy hinni tudjak mindenféle megfoghatatlan isteni dolgokban, de a szakmámból kifolyólag sok mindent kell ismernem, ilyen a latin is, no meg persze a Biblia. Az viszont, hogy mindezt egy koporsóból hallom, ami egyértelműen elég régóta itt lehet már... Ez nem hétköznapi. Megköszörülöm a torkomat kissé, bár ha jól sejtem, akkor ott bent talán már hallhatta valaki... valami... hogy megérkeztem. Persze automatikusan a kezem az ostor markolatára csúszik, csak úgy biztos, ami biztos alapon, a másikban pedig ott van az elemlámpa. Na azzal kopogtatom meg kissé a kőkoporsó oldalát. - Ha van ott bent valaki... - és ez nem csak valami baromi morbid tréfa - - ... akkor húzódjon hátrébb, mert ki fogom nyitni ezt az izét... és ha ártani akar nekem, akkor rossz emberrel kezd. Nekem a tekercs kell. - nem vagyok komplett mi? Simán lehet, hogy a hang magnóról szól. Az egész csak valami átverés. Poshadt, állott levegőt is össze lehet hozni valahogy, de azok a fickók nem szoktak kamumegbízásokat adni. Akkor meg mi a franc ez az egész? Várok pár pillanatot, hogy vajon jön-e válasz és ha nem valami olyan, ami arra késztet, hogy ne tegyem, akkor meglököm a kőfedelet, hogy a lendülettől zuhanjon le a másik oldalon, én pedig ugyanezzel a mozdulattól hátrébb is lépek, az elemlámpával világítva az esetleges előkerülőre és persze még mindig az ostor markolatát szorongatva, ami immár a földön húzódik mellettem békésen.
Amikor még álomba szenderültem, akkor Louvre, még nem múzeum volt, hanem XV. Lajos kastélya. Jól emlékszem azokra az időkre, mennyi gyenge ember, és milyen csodás álnok intrikák. 1715-ben meghalt a Napkirály, aki ide helyezte a királyi székhelyét, s utódjául az öt éves dédunokája követte őt a trónon. Egy öt éves király, és persze a nép örül neki. A legtöbben elhitték, hogy tényleg az öt éves király uralkodik. A mérhetetlen bölcs, és értelmes uralkodó éppen az apja hajó makettjaival játszott, amikor este átmentünk a kastélyon, mint két árnyék. A titkos pincehelyiség nem rémisztett meg, s a szoba közepén elhelyezett koporsó is csak mosolyt csalt az arcomra, ahogyan elképzeltem szerencsétlen arcát, aki egy élő embert talált egy koporsóban. A puritán fekete – fehér ruhámban, akár egy misszionárius remélhetőleg megfelelő benyomás lesz majd. Amennyire lehetséges kényelmesen elhelyezkedtem a koporsóba, ball kezemben egy bibliával, jobb kezemben a tekercstokkal. Kalapomat elhelyeztem a lábamnál, majd bólintottam a Gazdámnak, hogy készen állok. Egyből jött az álom. Nem álmodtam, csupán elteltek az évek, és körülölelt a sötétség. Felébredtem. -Lám a légy belerepült a pók hálójába. – A gondolattól mosoly húzódik az ajkamra, de szinte azonnal abba hagyom a mosolygást, nehogy elrontsam a játékot. Inkább hallgatózom, hátha meghallok valamit, de sajnos semmi. -Vagy a koporsó, vagy lopakodik, akár egy tolvaj. -Nézzük, hogy milyen fából faragtak kicsi legyem. Még egy rövid ideig csendben várok, hogy legyen ideje megnyugodni a behatolónak, és lássuk milyen higgadt is a játszótársam. Belerúgok egyet a koporsóba, mintha megrándult volna a lábam, majd normális hangerőn belekezdek az imádkozásba. -Pater noster, qui es in caelis, sanctificetur nomen tuum, ... - mondom a jól ismert Miatyánk sorait, és bízom benne, hogy kint is hallják.
Joanne Philips
Don't Hide Your Real Face
Figyelö
our eyes are on you
☮ Főkarakter : Caryeth
☮ Kor : 36
☮ Hozzászólások száma : 41
☮ Tartózkodási hely : Amerre a megbizatás visz.
Tárgy: Re: Louvre múzeum Csüt. 7 Jan. 2016 - 20:44
Igen gyakran előfordul, hogy nem tudom pontosan, hogy mi is az, amit le kell szállítanom, de legalább viszonylag szoktak adni valamilyen mértékű támpontot, ezúttal viszont szinte semmit sem. Annyi csak az infom, hogy valamiféle ősi tekercsről van szó, amire szükségük van a megbízóimnak. Hogy mire és miért és mire való... Nem kérdezek. Nekem csak a dolgom, hogy megszerettem a dolgokat, nem az, hogy tudjam is, hogy miért kell a másiknak. Aki túl sokat kérdez, az túl sokat tud, aki pedig túl sokat tud veszélyes életet választ. Az én életem így is épp elég veszélyes, nem kell, hogy még ennél is jobban kihívjam magam ellen a sorsot. A legutóbbi kis akció is jól mutatja, hogy nem épp életbiztosítás a pálya, amit választottam, de nem panaszkodom, ehhez érzek. Nem lennék jó eladó egy pékségben, valószínűleg halálosan unnám az egészet és amúgy sem vagyok annyira emberközpontú. Ebben vagyok egyedül jó, a nagybátyám mindig azt mondta, hogy erre születtem, épp ezért is tanított annyit, hogy jól használjam fel a képességeimet. Én pedig ezt teszem és képzem magamat továbbra is, annak ellenére, hogy ő már nincs sehol és nem is láthatom újra soha többé. A múzeumba bejutni egyáltalán nem bonyolult akkor sem, ha éjszaka mész. Na jó van, akinek az lenne, de én értek hozzá, elég régóta űzöm a szakmát, hogy tudjam hogyan kell kijátszani az őröket és a profi biztonsági rendszert. Nekem amúgy se kell semmi, nem műtárgyakat lopni jöttem, hiszem tudom az utat. Kaptam infokat, a többinek pedig utána jártam, a titkos alagútnak is, ami a múzeum egyik lezárt szobájából indult persze lefelé. Már miért is ne lefelé lenne minden a föld alatt. Sokat gondolkodtam innen induljak, vagy a katakombákból. Utóbbi egyszerűbb indulásnak, de könnyebb eltévedni és tévútra jutni, itt viszont nagyobb a védelem és erősebb a biztonsági rendszer. Két rossz közül választottam a könnyebben kezelhetőt. Az írások a falakon részben ismerősek csak, de azok alapján, amiket megkaptam egyértelmű, hogy hová kell mennem és én nem nyúlok máshoz, nem nézek meg mást, mint amit feladatul kaptam. Nem kell sokat küzdenem, meglepően részletes információkkal szolgáltak ahhoz, hogy ne jelentsen nagy gondot megtalálni a termet jó fél óra keresgélés utána odalent. Elhaladtam pár sír mellett, de azokkal nem igen foglalkoztam, mint mondtam máshoz nem nyúlok, nem tolvaj vagyok, feladatom van, amit busás jutalomért végzek el, mást nem kell elvinnem, hogy aztán próbálgassam az elpasszolását valami feketepiaci manusnak. Értelmetlen időpocsékolás. A terem nem nyílik vészesen nehezen, de a kiáramló poshadt levegő és furcsa édeskés illat azért nem kellemes, főleg utóbbit nem értem teljesen, csak nem légfrissítővel fújták be az érkezésem előtt és itt biztos, hogy virágokat se termesztenek. A teremben nem igen van semmi, a falakon jelek igen, de amúgy minden piszkos és üres, csak az szoba közepén egy koporsószerű, mintha valami kriptáról lenne szó, na azt vizsgálom meg első körben. A kezemben persze elemlámpa, de van nálam oxigén mérő is, no meg persze a táskámban rengeteg hasznos holmi és kellék.
Ascariel
Don't Hide Your Real Face
Admin
i'm the leader
☮ Főkarakter : Caryeth, Eldorien, Ellael
☮ Hozzászólások száma : 336
Tárgy: Louvre múzeum Hétf. 13 Júl. 2015 - 21:15
Louvre múzeum
A világ leglátogatottabb múzeuma, de minden másban is rekordot döntöget. Itt található a Mona Lisa, Delacroix festménye a szabadság vezeti a népet, a Milói Vénusz. A Galerie du Carrousel bevásárlóközpont alsó szintjétől is meg lehet közelíteni, metróval a Palais Royal - Musée du Louvre metróállomásnál kell leszállni. Belépő 12 euro.
Kezdőlap 
