Metropolitan Művészeti Múzeum

First topic message reminder :

A Central Park egyetlen nagyobb épülete a Jacquueline Kennedy tó délkeleti sarkánál álló Metropolitan Művészeti Múzeum. A leginkább csak Met néven ismert intézmény a világ legnagyobb művészeti gyűjteményével bír.

A tizenkilenc részlegre osztott múzeum az ókortól kezdődően mutatja be a képzőművészet különböző ágait és korait. Bronzkori és óegyiptomi kiállítási tárgyai különösen híresek, az amerikai gyűjteményénél pedig meglepő módon sokkal gazdagabb az európai, különös tekintettel a francia és holland impresszionista festőkre. Monet-tól harminchét, Cézanne-tól huszonegy alkotást őriz, de Vincent van Gogh több művét is megtalálni itt. A szobroknak szánt részlegen többek közt Rodin és Bernini alkotásai állnak.

forrás

MET

Azt nem állíthatom, hogy ezer éve nem ért hozzám senki, de ettől függetlenül egy pillanatra összerezzenek, ahogy megérzem a kezet. Az arcomon a finom mosoly továbbra is ott van, de a kisördög is ébredezik bennem. Ami nem is olyan kicsi. Igaz, hogy mostanában érettebbnek érzem és gondolom magam, de még mindig olyan sok kérdés üti fel a fejét nap mint nap, hogy néha kénytelen vagyok valahogy kiereszteni a fáradt gőzt, márpedig nem repkedhetek New York felett. Ezért aztán minden alkalmat megragadok, hogy kicsit szórakozzak, persze mások számára ártalmatlan módon. Többnyire...
Ezen elméletet követve most mosolyom fényét Meraxesre irányítom.
- Köszönöm, te is remekül festesz - teszem hozzá szinte ragyogva, és nem is hazudok, de azért a hirtelen magamra találás inkább az újságíróknak szól. Ha valakinek nincs feltűnési viszketegsége, az én vagyok, de néha, különösen mások befolyásolásának hála - és itt a Kitana-féle barátok befolyására gondolok - kiélvezem, ha felfigyelnek rám. A fotósok imádják a párosokat, persze az eszükbe sem juthat, hogy mi apa és lánya vagyunk, de ez engem most csak szórakoztat. Még mindig nem vagyok kifejezetten laza Axe közelében, de nem ártana neki sem feloldódnia kicsit. Nálam be szokott jönni, ha húzom az embereket, és hülyét csinálok belőlük. Lefogadom, hogy neki is jót tenne, ha kicsit játszana az emberekkel. Tudom, nem szép dolog, de kit érdekel?

Az újságírók meg hadd kattogjanak, most már úgyis van, aki bevezessen a tömegbe, és utánunk is érkeznek még bőven. Odabent nagy és gyönyörű tömeg vár minket. Sokakak ismerek, de sok embert nem. Sőt... A legtöbb embert nem. Éppen nézelődöm apám oldalán, mikor egy nagyon is apás megjegyzést tesz, amit visszakézből, gondolkozás nélkül, felháborodva utasítanék el, de mintha tudná, mit kell hozzátenni. Kinyitott szám összecsattan, mikor előhozza "a felettesed vagyok, ez parancs, és te csinálod" kártyát. Válaszolni egyből nem is tudok, mert Kitana rövid ám ütős kis mondandójával közbevág.
- Tudsz valamit, amit én nem, hogy ennyire aggódsz? Ez egy gála, nem egy felkelés. - nézek Meraxesre kissé szúrósan, miután a káoszsárkány barátném befejezi a beszédet. Ez után közösen az adománygyűjtőhöz sétálunk, de ügyelek rá, hogy továbbra is tündöklő benyomást keltsek. Mindketten beledobjuk a cetlinket az adománygyűjtőbe, habár engem sosem hatott meg különösebben a téma, és olyan hű de nagy tartalékaim sincsenek, de itt ez szokás, ezért vagyok itt. Felpillantva kasztunk vezetőjének tekintetébe akadok. Eldorien visszafogottan biccent, ettől pedig eszembe jut, hogy valóban nem csak vendégként vagyok jelen, hanem, ahogy apám is mondta, védelmisként. Kifújom hát a levegőt, és megenyhülve fordulok oda hozzá.
- Igazad van, sosem lehetünk elég óvatosak. De túl nagy figyelmet kapott ez az este, hogy könnyen tönkre lehessen tenni, úgyhogy tessék.
Lekapok két pohár pezsgőt egy szépen felállított asztalról, az egyiket az ő kezébe nyomom, és koccintok vele, majd körbenézegetek. Folytatom a kémlelést, de ezúttal a Védelem körének tagjaként is nézek az összegyűltekre, és apám oldalán sétálok tovább. Nem sok emberrel elegyedem szóba, de Meraxes sem kifejezetten szószátyár, és a licitbe sem száll be, ahogy én sem. Ehelyett figyelek, és még egy pohár pezsgőt elfogyasztok, mert nem meglepő módon Kitana a pezsgő terén is csak a legjobbat volt hajlandó elénk tenni. A kastélyos téma viszont meglep. Vagy nem figyeltem, vagy nem mondta, de kikerekedett szemmel tapsolok, mikor kiderül, hogy Mora nyerte meg. Pont egy olyan személy, aki tudtommal nem szenved hiányt semmiben, legfeljebb bizalomban és barátokban, de hát ki vagyok én, hogy ítélkezzek?
Most, hogy a tömeg ismét saját magával van elfoglalva, én is partneremnek szentelhetem a figyelmem. Végigmérem, amíg ő is nézelődik, és utána kicsit megbököm, hogy rám figyeljen. Nem kerüli el a figyelmemet, hogy a terem tömve van gyönyörű nőkkel meg sármos úriemberekkel, és igaz, hogy nekünk sincs miért szégyenkeznünk, de talán más még szebben mutatna az oldalán, ezért gátlások nélkül teszem fel az ominózus kérdést a nővel kapcsolatban, akiről eddig nem nagyon beszéltünk.
- Ugye Giselle nem lesz zabos, amiért én vagyok itt veled, és nem ő?
Nem azért, mert lelkifurkát okozna a dolog, de kíváncsi vagyok, vajon hogy oldotta meg ezt az egészet. Alig tudok róla valamit, ami gondolom, az én hibám, de mivel úgysem volt még meg köztünk ez a beszélgetés (se), ezért ennek tudatában sóhajtva iszom bele a pezsgőmbe megint, és érdeklődve várom a választ. Az úgy nem ér, hogy mindig csak rólam van szó. Ennyi nekem is jár.

©

Jótékonykodás

Furcsán érzem magamat, Jeremy akármit is mond valahogy nem érzem úgy, hogy helyünk lenne itt. Furcsa az egész környezet, olyan sokan vannak, akik sokkal gazdagabbak, híresebbek, fontosabbak nálam, nálunk. Olyan csekkeket töltenek ki, amikre én főképp csak pislogok. Lehetne pénzek, ha akarnám, de általában azt, ami nem kell egyébként is másnak adom, nem rendelkezem nagy tőkével. Így érzem jól magamat, önmagamra egyébként sem költök túlságosan gyakran, az ilyesmi egyszerűen nem vonz. Az egyszerű életet szeretem, felhajtás nélkül, ez a gála viszont csak a felhajtásról szól. Ha nem azért lenne, hogy közben másokon is segítsünk, akkor itt sem lennék. No meg persze mert Jeremy rágta épp eleget a fülemet, hogy láthassa Konot igazán csinosan kicsípve, és ez már mindenképpen sikerült neki. Azt hiszem az lenne az igazi, ha valahogy elérném, hogy teszem azt táncoljanak egyet, én pedig valahogy szépen lelépnék és... kész. Így is zavaró a tény, hogy Eldorient látom, nem tudom, hogy hányadán állunk, hogy nem neheztel-e rám, amiért olyan állapotban láttam, sérülten és gyengén. Könnyen kinézném belőle, hogy ezek után nem szívesen nézne a szemembe.
Természetesen azért intek és köszönök azoknak, akiket már ismerek. Hendialával egy pillantást váltok csupán. Ikrek vagyunk, ez nekünk bőven elég, többet mond, mint mással egy szimpla intés. Természetesen mosolyogva intek oda Talusnak is, ahogyan Kononak, és amikor odahív magukhoz azonnal biccentek. Nem akadály, egyébként is ahogyan látom lassan magára hagyja a táncba induló páros.
- Hozol nekünk egy kis frissítőt? - pillantok mosolyogva Jeremy-re, aztán el is indulok átvágva a tömegen Kono felé. Éppen tudok még köszönni a táncparkett felé induló Ellaelnek és Hendialának is, aztán szépen besorolok a jégelementál mellé, amíg Jeremy nem érkezik meg majd az italainkkal. Tudom, hogy lesz annyira figyelmes, hogy ha netán Kono kezében nincs pohár, vagy esetleg már ürülőfélben van, akkor neki is hoz valami egyszerűbb kellemeset. Nekem pedig kevéssé alkoholosat és édeskéset, mert soha sem voltam oda a nagyon tömény dolgokért.
- Szervusz Kono! Hogy telik az estéd? - egy kis pukedlit is mímelek, amikor megérkezem hozzá, csak a szórakozás kedvéért, ha már ez egy ilyen elegáns gála, és egyébként is a régi időkben ez volt az elfogadott, manapság már a legjobb esetben is a biccentés dívik csak, bár Kono felé gyakorta alkalmazom a meghajlást is, tiszteletem jeléül. - Meseszép a ruhád! - dicsérem meg széles mosollyal, de hát így van. Kono mindig olyan elegáns és persze egyszerű a külseje, jó értelemben véve, nem negatívan értve, de... mégis csak azért néha kell az ilyesmi is. Ez a szett, amit visel igazán tükrözi őt, nem csoda, ha azért bőven kap elismerő pillantásokat, ha esetleg ő nem is vette eddig észre. Persze felpillantok és csendben maradok, amikor a licit megkezdődik és közben Jeremy is megérkezik. Igen, mint mindig most is zavarban van Kono mellett, csak egy gyors köszönésre futja tőle, és átadja az italt, ha hozott és az elementálnak még esetleg nincs sajátja.
- Szándékozol licitálni valamire? - drága minden, bennem fel sem merül a dolog, hogy licitáljak bármire is, egyelőre legalábbis túlságosan drágának tűnik minden és persze nem is tudnék ilyen drága holmikkal mit kezdeni, nem is látom értelmét, hogy foglalkozzam a dologgal. Ez aztán már végképp nem az én pályám.

♫ So close ♫ • Aktuális viselet • ©

Met Gála

Mindenki itt volt aki számított, na jó majdnem mindenki a diplomácia vezetőjétől azért nem vártam el, hogy emiatt a kis estély miatt elrepüljön Kínából. Persze azért az árverést neki már megemlítettem, s tud a dolgokról amik felajánlásra kerültek, így a megfelelő időben majd licitálhat is telefonon.
Mosolyogva fordultam Myarn felé, örültem, hogy valaki szintén szereti ezt a helyet.
- Köszönöm, jól esik a visszajelzés. Igen, szeretem őket. S nem régiben adományoztam is pár kincset a múzeumnak. Feleslegesen tartogattam otthon, itt sokkal jobb helyen van. Többen láthatják őket, például az egyiptomi részlegen lett több újdonság, de az angol részlegre is adományoztam. – meséltem el röviden mit is tettem a napokban. Így a MET vezetőinek a szívébe is beloptam magam.
- De ha megbocsátotok gyorsan körbe szaladok minden rendben van-e, mert hamarosan árverés következik. – mosolyogtam már utoljára rájuk, túlságosan is jó kedvem volt ahhoz, hogy bármi is elrontsa. Azt meg nem hiszem, hogy a kívülállók most akarnak jönni. Nem is tudnának, az őrök az ajtónál nem sima emberek. A tudomány kasztjában is találtam olyanokat, akik rendvédelemben, vagy más fegyveres munkát végeztek, és ez csak egy jó pontnak számított, hogy elfogadták az ajánlatomat. Na jó..tehettek mást? Nem. Parancsot teljesítettek, tudták, hogy nekem nem lehet ellent mondani, mert könnyedén felkapom a vizet.
Újra a pódiumra léptem a tiszteletkör után. Nemcsak a természetfeletti lényekkel kellett beszélgetnem bár velük azért jóval könnyebben elegyedtem szóba. A normál emberekkel, mint a polgármester már kicsit nehezebben. Amúgy sem bírtam, a feleségét meg pláne nem.
- Örülök, hogy jól érzik magukat. Szeretnék bejelentést tenni. Először is, köszönöm azoknak akik eddig már meglátogatták a dobozkákat, minden egyes cent számít, a gyerekék jobbléte a cél. Másodszor a részt vevők közül szeretnék kisorsolni egy kastélyt. Nem kell aggódni senkinek nem került pénzbe. Ez a családom birtokában van már sok éve, viszont mivel évek óta itt élek New Yorkban így nekem nincs rá szükségem. Talán a nyertesnek igen. Nos, mindjárt kiderül. – a segítőm már elő is hozta a kis borítékokat rejtő dobozkát, amiből kis is húztam egyet találomra. Felbontottam a levelet, majd a mikrofonhoz fordultam az újra.
- Gratulálok a nyertesnek, aki nem mást, mint Ivan Mora. Tapsoljuk meg az urat, a részleteket később megbeszéljük. Ám mielőtt békén hagynám magukat, előtte megejtenénk egy árverést. Nagyon szép holmikat szereztem be, felajánlás illetve a saját készleteim közül. Egy-egy holmira másfél percig lehet licitálni, egyértelműen a legmagasabb árat ajánló viszi el. Az árverést nem én fogom vezetni, hanem egy erre szakosodott úriember Mr. George Smith. – adtam neki a helyet, hogy kezdetét vegye a versengés melyben én nem vettem részt. Én szedegettem össze a dolgokat, van amit a sajátomból ajánlottam fel, mégis minek licitáltam volna? Ám ahogy leültem az egyik őr jött hozzám úgy, hogy ne zavarja meg a többieket.
- Az istenit, nem ronthatja el az estélyemet.. – morogtam magamnak, s kisiettem. Azrielre végképp nem számítottam, nem itt, és nem most. Miért kell elrontania mindent? Vagy mit akar? Ezernyi kérdés száguldott át az agyamon.
- Engedjék be, nincs meghívója, de ha már szépen kiöltözött miért ne? –egy pillanatra se néztem rá, csak dühösen indultam vissza, az árverés hamar lezajlott, persze ezt gondoltam mivel a legjobbat kértem fel.
- Mégis mi a jó büdös francot keresel itt? Ha tönkre akarod tenni az estély én megfojtalak Darius. Több hónap kemény munkáját tennéd tönkre, amiért én harcoltam, szóval jól gondold meg mit akarsz, s mit mondasz mert jelenetet rendezek. Tudod milyen vagyok, amikor elönti az agyamat a szennyvíz- sziszegtem halkan.

©

Valaki & Valaki

Pont nekem kell egy ilyen gálára jönnöm, viszont meghívót kaptam, s ugyan visszalehetett volna utasítani az ajánlatot mégsem tette. Azért nem mert Omeranys is kapott, a káoszsárkány biztosan jól szórakozott miközben a meghívókat készítette. Egy biztos az enyémnél is furább a humora. Vagy hirtelen segítőkész lett, s összeakarta hozni a kedves kis családot. Bár Gisellet is hozhattam volna magammal. De még nem érzem magam annyira biztosnak, hogy ilyen hatalmas eseményen vegyek vele részt. Sőt még abban sem voltam biztos, hogy tényleg velem alszik, mármint egy ágyban.
Halk sóhajjal öltöztem fel, kicsit vacakoltam még a nyakkendőmmel, sosem ment, jó sosem hordtam, mert a munkáimhoz nem nagyon kellett. Most meg itt vagyok puccba vágva, de a kis szakállamtól nem szabadultam meg a gála miatt, na meg a hajamat is hagytam ahogy volt, csak kicsit igazgattam meg.
És még arra is képes voltam, hogy új járgányt szerezzek az eseményre. Pedig nem igazán költök ilyenekre, sőt csak az alapvető dolgokat szerzem be, ha akciós annak megörülök. Omeranys nem akart velem jönni, szerinte már nagylány. Ebben igaza is van,de mégis szép lett volna, ha egyszerre érkezünk meg.
- Ha egy karcolás is lesz rajta, szíjat hasítok a hátából fiatalember. – nyomtam a kulcsot a parkoló fiúnak a kezébe.
Sietős léptekkel mentem Omeranys mellé, s gyengéden átöleltem a karját egy mosollyal. Ezek hiénák biztosra veszem, hogy egy kicsit megrettentették a lányomat, még akkor is, ha próbálja leplezni.
- Gyönyörű vagy ma este Nessa. – mosolyodtam el, engedtem meg néhány képet a fotósoknak, végül bekísértem a terembe.
- Remélem, azért ha ennek vége hazavihetlek, nem szeretném, hogy egyedül menj haza. Ezt nem úgy mondtam, mint a szülőd, hanem, mint védelmis. Tudom, hogy figyelt a biztonságra Ms. Hamilton, mégis inkább én viszlek haza, s ez parancs volt. – arcvonásaimon egyáltalán nem látszott mosoly. Komoly dologról volt szó, és egyébként is nem ismertem azt a grimaszt amit mosolynak hívtak, csak nagyon ritkán.
Figyelmesen hallgattam végig a sárkány szavait. Ó, még adakozni is kell. Egy sóhajjal vettem elő a csekkfüzetemet. Majd belefirkantottam egy számot. A tartalékaimból jutott rá, s gyerekekről volt szó, akikért, ha dolgoztam a poklot is bejártam volna.

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

MET

..a woman is not written in braille..

Nem gyakran nyúlok a családi kasszába, hogy egy-egy régi relikvia vagy épp kő eladásával további tőkéhez jussak; a tartalékaimból kényelmesen élek, mégha nem is tudom kihúzni a zsebemből egy Maserati árát a gálán megjelent többséggel ellentétben. Most mégis kivettem egy ékköves ékszert, cetlit hagyva helyén fivéreimnek, ha netalán-tán kedvük támadna egy duhaj éjszakát követően magukra ölteni a kék gyémánttal díszített darabot. Belőlem nem vált ki rajongást, csak porfogói szerepet töltött be az üvegbúra védelme alatt ücsörögve. Széles körű kapcsolataim lévén intéztem az árusítását, akárcsak az öltözékemet az eseményre. Kizárólag kölcsönbe, így kapóra jött az egyik new york-i ismerősöm, akivel egy ügy kapcsán találkoztam. Sem pénzbeli, sem egyéb szolgáltatást nem fogadhatunk el az áldozatok hozzátartozóitól, amennyiben sikerül egy eset felgöngyölítése, de ezerből egyszer megesik, hogy később is meglévő, jó viszony alakul ki köztünk - Arlene pont ezerből az egy. Nem mellékesen egy helyi divattervező keze alatt dolgozik, az események alakulása innentől adja magát...
Közvetlen a megnyitó előtt mentem el a megbeszélt ruháért, ami egyetlen, nem várt tényező miatt csapott át kapkodásba és késlekedésbe; a költemény felajánlójának menetrendjét egy apróbb intermezzo bontotta meg, egy órával tolódott a megbeszélt időpontunk. A karórám szerint pontban most kezdődik a köszöntő ceremónia, mikor átlépem a bejárati ajtó küszöbét egy gyors intést eszközölve félfordultamban. Az öltözködés közben Arlene már intézte a taxit, hogy minél gyorsabb odaérhessek az amúgy járművel kevesebb, mint tizenöt percre lévő múzeumig. Végső esetben akartam volna füstté válni, hogy ne várakoztassam soká partnernőmet, ki lényegében a noszogatásomra adta be a derekát, de az igazat megvallva túlontúl nagy a fennforgás az ilyen volumenű rendezvények körül, nem szívesen keltenék feltűnést gyalog érkezve sem.
A fentiek humorára vall, hogy ezen vágyam ellenére egy ennél jóval figyelem felkeltőbb lehetőséget gurultatott az utamba az utcára leérve. A taxisofőrt az orrom elől happolták el, így kénytelen voltam telefonnal a fülemnél inteni egy másiknak, hátha épp utas nélkül van forgalomban, de Murphy.. kegyetlen. Rendőrautó gurul elém, ismerős rendszámmal, annál is ismerősebb vezetőjével.
- Csak nem elkélne a csinos hölgynek egy fuvar?
- Mindig tudtál időzíteni Mickey. - gondolkodás nélkül, széles vigyorral az arcomon ragadom meg a kitárt ajtó szélét. Bizonyos szempontból jobban jártam, mintha egy sima taxiba ültem volna.

- A szirénát ne kapcsoljam be a rövid visszatérted tiszteletére?
- Egyből egy hivatali visszaéléssel kedveskedsz?
- Csak egy szavadba kerül.
Alig nyolc percbe telik a hivatali autóval odaérni a gála helyszínére, az út megkezdésekor küldtem egy sms-t a késedelemről Lyrn-nek, amiben tíz percnyi időről írtam; talán ő fog a legjobban örülni a leredukált nyolcasnak. Rövid szóváltással szállok ki a járműből, valamivel odébb a kint tolakodó fotósok hátramaradt egységétől.
- Még egyszer kösz a fuvart!
- Holnap behajtom, ne feledd. - rövid intéssel jelzem, hogy tudomásul vettem az ajánlatot, majd az ablaktól elhajolva egy simítással megigazítom a nadrág anyagát. A gála nem bál, a szoknya nem előírás, ha az elegáns megjelenésen nem ejt csorbát, nem igaz? Fehér, egyszerű felső rész, melyhez fekete, finom anyagú nadrágrész társul. Egyértelműen nincsenek hercegnői törekvéseim. A karomon lévő kiegészítőim mellett egyetlen, kisebb méretű táska van nálam, benne minden szükséges irat, a telefonom és egy csekkfüzet, mégha nem is szerepel rendszeres teendőim között az adományozás - egyszer én is megtehetem.
Egy újabb üzenet érkezik az éjtündének az aktuális helyzetemmel. A bejáratnál lévő bejelentkezésnél csak a nevem bemondásakor pillantom meg a nálamnál feljebb való Azriel-t, kinek ha szóban nem is, egy biccentéssel köszönök, mielőtt áteresztenének, hogy csatlakozhassak a bent lévők seregletéhez.
Első sorban a kötelességteljesítést nevezném meg ittlétem okának, éppen ezért nem zavarok egyetlen ismerős alaknál, természetfelettinél sem egy köszönésnél hosszabb ideig. A keresett pillantások a védelem tagjaival, a biccentések a jelenlét megerősítését szolgálják. Ez az elsődleges, ahogyan a komfortos és praktikus ruhaválasztásom sem volt véletlen, mégha nem is feltétlen kell beavatkozással számolni és magassarkú van a lábamon... Végül megpillantom a keresettem. Nem orientálom egyből felé a lépteimet, előbb kutakodom; egy másodpercre megállok, ha netán partnere akadt volna, ki állja a sarat vele szemben, ám vállalkozó híján... Pár lépésnyi távból már előre intek, hogy magamra vonzzam a tekintetét.
- Szia! Na mesélj, a megnyitó beszéden kívül miről maradtam le? - pont a kérdés végére illan a közelemben a pincér, kinek tálcájáról el is marok egy pezsgőt. - Illetve még egyszer elnézést a késésért. - hajlik bocsánatkérőbe a mosolyom, még azelőtt, hogy a tőle szokatlan, mégis jól álló ruhájára készülnék megjegyzést tenni. Nem hamarkodom el a lépést, addig is leplezetlenül nézek végig rajta és sejtheti, hogy az elkövetkezendő másodpercek bármelyikében némi csipkelődésben lesz része. Hátsó szándéktól mentesen, finoman persze, kellemetlen lenne kedvét szegni, miközben én győzködtem.

öltözék | note: a lényegtelen szóáradatért elnézést kérek :"D
©

Met

Nem érdekel a gála, taszít a puccparádé, és a jótékonykodás is hidegen hagy. A szervező személye miatt mégis kihagyhatatlanná vált számomra ez az este. Hosszú napok teltek már el legutolsó találkozásunk óta. Nem kerestem, s ő sem engem, ha akart volna se lett volna rá lehetősége, hiszen nem adtam meg neki elérhetőségeimet. Nyilvánvalóan csupán a bosszúm része, hogy ennyire elodázom az újra találkozást, csak az a nagy büdös helyzet, hogy ez legalább akkora büntetés nekem is, mint neki. Most, hogy újra megízlelhettem ajaki izét, tapinthattam bőrének bársonyát még nehezebb magam távol tartani tőle. Ám valamit valamiért, az embernek tartania kell magát az elveihez, különben még a szeretett nő lesz oly botor és nem tanul hibáiból. Én pedig nem vagyok hajlandó újabb évtizedeket várni rá. Nem. Tudnia kell, hogy akar-e engem, és nekem is tudnom kell, hogy mennyire. Egyszer már mindent feltettem érte egy lapra, most sokkal óvatosabb leszek. Viszont a Met gála nyújtotta lehetőségeknek képtelen vagyok ellenállni.
Grafit szürke öltönyöm makulátlan, élére vasalt, alatta fehér ingem felső gombjai lezseren kigombolva, a hajam frissen vágva, de államon már kiütközött a borosta. Késve érkezem, nem véletlenül. Mire megérkezek a helyszínre odabentről már kihallatszanak a mulatozás neszei. Túl vannak a formaságokon, a társaság kezd felengedni, nem úgy az ajtóban álló őrök. Az ő figyelmük még mindig lankadatlan. A meghívómat kérik, ám én nem rendelkezem ilyennel.
- Biztosan a limuzinban felejtettem. - gúnyos mosoly kanyarodik képemre.- A listán bizonyára ott a nevem, ellenőrizze még egyszer.- buzdítom a fickót a lista alaposabb tanulmányozására.
Miközben ő a sorokat bújja én befelé kacsingatok, hátha sikerül megpillantanom egy ismerős figurát.
- Darius Brody?- kérdezi az őr.
- Igen, igen, ott kell, hogy legyen.- felelem oda sem figyelve.

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

MET 2015

Földig érő fekete szatén, hát nélküli, mély dekoltázsú ruhámban nem csak egyszerűen elegáns vagy kihívó vagyok. Nem. Ebben a ruhában, az erős fekete sminkkel és az elmaradhatatlan vörös rúzsommal én vagyok a megtestesült gyönyörűségbe öntött szívtelenség, a jeges szívű démon.
Elegem van abból, hogy az elmúlt huszonegynéhány évben sokan megkérdőjelezték a második körben lévő helyemet. A ruhám és kinézetem nekik szól, csakis nekik. "Soha ne feledd el, ki is vagy, mert a világ biztosan nem fogja. Tedd ezt az erősségeddé, s akkor sohasem lehet a gyengeséged. Viseld páncélként és sohasem használják majd arra, hogy ártsanak vele."
A létező leghalványabb mosollyal állok meg a fényképeszeknek, hogy készíthessenek annyi képet rólam, amennyit csak akarnak. Tekintve, hogy a Starlight bejáratánál lényegében sosem vagyok erre hajlandó, tátott szájjal tétováznak pár másodpercet, mire ráeszmélnek: egy futó pillanatnál több idejük van a képkészítésre.
A limuzinomat vezető biztonsági főnököm egyetlen, szinte észrevehetetlen intésemre becsukja az ajtót, amit korábban kinyitott nekem, majd beül a volán mögé és elhajt. Magamra maradok a táskámban lévő eszméletlen mennyiségű pénzt érő csekkel. Kaszinóm bevételeinek nagyon nagy részét az adományozásra költöm, de hogyha ilyen helyre vagyok hivatalos… Ez pontosan olyan, mint amikor a vadászkutya vérszagot fog.
A meghívó megérkezése óta tűkön ülve vártam a pillanatot, hogy valamilyen nagy hal járjon végre a városban, és keresse fel az egyik olyan kaszinót, amely nem az enyém. Nem szeretném, hogyha a nevem csalással kerülne egy lapra, így saját kaszinóban (igen, van több is) csak nagyon ritkán játszok. Viszont máséban… Általában nincsen erre időm, de úgy gondoltam, hogy ez az esemény mindenképpen megér egy éjszakát. Kora estétől hajnalig egy hétszámjegyű összeget sikerült USA dollárban összeszednem, így méltán állíthatom, hogy büszke vagyok magamra. Bár igazán boldoggá csak az tesz, hogy a három asztal, amelyeknél játszottam, mind tele volt olyan milliárdosokkal, akik sajnálják a pénzüket jóra költeni. Egyiküknek sem kell attól félnie, hogy nem lesz tető a fejük felett, bár minden bizonnyal okoztam nekik nem kevés fejfájást.
Megunom a pózolást, így lehetetlenül magas sarkú cipőmben indulok el a bejárat felé. Hosszú ruhám jobbról a combom tetejéig felsliccelt, így minden lépésnél láthatóvá válik alabástrom bőrű, vékony combom. Előreszegett tekintettel, fejemet büszkén magasra emelve lépek be, majd pillanatok múlva már egy pohár pezsgővel a kezemben figyelem a terem sarkából a nyüzsgést. A felsőbb körökből valóknak, illetve az általam ismert lényeknek, embereknek biccentek menet közben; de hogyha nem szólítanak le, akkor nem állok meg köszönni vagy beszélgetni.
Figyelem Kitanát, ahogyan ékes szavakkal, a jóra buzdítva megnyitja az ünnepséget; magamban galádul mosolygok a borítékom tartalmán. Természetesen nem jöhettem ide egy aktatáskányi pénzzel, így táskám mélyén egy borítékban lapul a cikornyás betűimmel kitöltött csekk arról a pénzről, amelyet a minap „kerestem”. Ugyan emiatt aznap az alvás elmaradt, majd más okokból utána is… Megérte. Mert ilyenkor tudom, hogy tényleg jót teszek, és az érzés felemelő.
Kíváncsian figyelem szemem sarkából, hogy kik indulnak el azonnal bedobni borítékjukat; valamiért úgy érzem, hogy nem kell még mennem, hogy jobb lesz, ha később megyek oda.
Zafír tekintetem egy pillanatra elidőzik azon fekete szárnyú angyalon, aki hozzám hasonlóan szerepel az kasztok életének főbb dolgaiban. Tudatalattim elégedett, undorítóan egoista vigyorra húzza a száját: itt állok csaknem háromszáz évesen a nagyok között egy vagonnyi pénzt érő kis cédulával. Megtettem mindent azért, hogy itt lehessek, de… Megérte?
Elveszek egy újabb pohár pezsgőt, miközben végtelenül magányosan gondolom: fogalmam sincsen.

MET 2015

A gálák, estélyek, partik nem mindenkinek valók. Ez tény, amiben nincs semmi jó vagy rossz. Az emberek különböznek, ami örvendetes dolog. Én személy szerint kifejezetten kedvelem az ilyen összejöveteleket, és nem tartom őket képmutatásnak. Természetesen meg lehetne oldani, hogy az adományok egyszerűen csak egy bankszámlára menjenek, de még a gála költségeivel együtt is sokkal jobban járunk, ha nagy feneket kerítenek neki, és a jelenlévők jól érzik majd magukat. Meglódul a toll a csekkönyvek vékony papírján, ha az, aki fogja, jól szórakozik.
Legtöbben párral, vagy legalábbis társasággal érkeznek, de én azok sorát bővítem, akik egyedül érkeznek, visszafogottan és diszkrétebben, mint a többség. Nem szokásom a feltűnés keltése, csak ha muszáj, ma este pedig abszolút nem én vagyok a főszerepben. Az öltözékemről nem süt semmilyen neves divattervező kézjegye, és saját kocsival gördülök be, habár arról nem elmondható, hogy olcsó vagy névtelen márka volna. Azért a presztízs lényeges dolog, és nem jelenhetek meg egy ilyen eseményen egy Toyota Primus volánja mögött...
Még éppen időben szállok ki, és adom át a kormányt a fiúnak, aki majd beparkolja a kocsit. Odabenn kezd elcsendesedni a tömeg, tehát a köszöntő beszéd pillanatokon belül elkezdődik majd. Nem gondoltam, hogy ekkora lesz a forgalom, és a meggondolatlanságom miatt kis híján elkések. A fényképészek számára tartogattam ma estére néhány mosolyt, de amint ezzel megvagyok, máris belépek a terembe.
Egy-két személyt máris észreveszek. A felsőbb körökből Eldorien és partnere, a gyönyörű ótünde az, akin először megakad a szemem. Finom mosollyal és hasonlóan finom biccentéssel köszöntöm őket a terem másik oldaláról, de a Kitana, mármint Ms. Hamilton által tartandó beszédig tartó pár másodperces csendes helyezkedés során tucatnyi ismerős arcot fedezek fel, és némán mindenkit kivétel nélkül üdvözlök, olyan embereket is, akiknek fogalmuk sincs róla, hogy éppen dzsinnek, démonok és sárkányok veszik körül őket, ellenben számos módon kapcsolódnak hozzánk valamilyen módon.
Kitana beszéde alatt nem tudom megállni, hogy lopva ne pásztázzam végig a tömeget. Szeretem az összejöveteleket, de a bezártságért nem rajongok, és hiába szenteltem az életem bizonyos diplomáciai feladatoknak, ösztönös rosszérzés kerít hatalmába, amiért ilyen sokan össze lettünk zárva. A gondolat nyugtalansággal mérgezi meg a hangulatom, pedig ma este szívesen elfeledkeztem volna minden olyasmiről, ami a "munkához" köt, de hiába. A világunk talán beleolvad az emberekébe, de éppen ezért sosem fogunk tudni megfeledkezni a történelmünkről, és arról, mik vagyunk.
A beszéd befejezte után én is halkan tapsolok, majd az első adandó alkalommal elveszek egy pohár pezsgőt, és körútra indulok. Úgy látom, hogy nem sokan mertek egyedül eljönni, és vállalni a kínos lézengés kockázatát, de engem ez nem aggaszt. Út közben több ismerős arc is felbukkan, én pedig mindenkivel készségesen váltok pár szót, ám többnyire csak gyanútlan emberekkel. Van, akivel szívesen, van, akivel kevésbé, de addig is telik az idő. Én később fogom leadni a csekket az általam felajánlott összeggel, addig pedig kissé feszülten körözök a teremben, az egyik pillanatban azonban egy csekkfüzet csúszik a lábamhoz. Majdnem rálépek, de időben észreveszem. Felveszem, és körülnézek, hogy ki ejthette el. Nem akarom nyitogatni.

©

Rivaldafényben

Magától értetődő a megjelenésem a gálán, Ellael mellett már az elejétől kezdve megszoktam, hogy érdeklődő pillantások keresztüzében vagyok. Nincsen ezzel gond, így tudjuk képviselni leginkább amiért naponta dolgozunk, harcolunk. Tudok agilis lenni ha kell, többek között a tornyát is én tartom rendben, a parancsnokságom alatt, ha nincsen házon belül, még csak arra sem kell figyelnem, hogy netán magasabb körbelieknek parancsolni nem túl ildomos, hiszen a munkahelyén én vagyok az egyedüli vezető. Szerénységemet, és álhatosságomat csakis arra mérséklem, ha vele vagyok kettesben, egyébiránt teszem, amit vár tőlem. Most, hogy mindhárman kiszálunk az autóból, kellemes mosollyal bólintok az összegyűlt tömegnek, hagyom, hogy fotózzanak, sokkal logikusabb így, mint zavarbajönni, vagy takargatni magunkat. Ellael az igazi bohóc, imád pózolni, eljátszani az alfahímet, végeredményben is a világ a lábai előtt hever, és csak kevesen tudják, hogy valójában mennyire érzékeny. Együttérzően Kono-ra mosolygok, valahol sorstársak vagyunk mi ketten, csakis jó értelemben, szolgálhatjuk, csodálhatjuk az emberünket. Valahol drukkoltam ám mindig neki, hogy ők egyszer egymásra találjanak, annál nagyobb boldogság nem is lehetne, ha Ellael végre révbe érne. Hiszen ki róná meg érte, hogy a jobbkezével gabalyodnak egymásba, akivel a való életben is kiváló párost alkotnak? Nem lennék elkeseredve, sőt, ám nem tekinthetem magamat kerítőnek sem, haladjon minden a maga útján. Míg Kono átsiklik a bókon, én nem tudom megunni. Finom mosollyal hajtom meg a fejemet.
- Köszönöm, te is nagyon.. elegáns vagy. – Nem mondom ki, hogy ő is mennyire szép, különös módon ezt nem szokás, amin egyébként már ki tudja hányszor elgondolkoztam, nagyon értelmetlen dolog, miért is ne lehetne valaki szép, ha már férfinek született? A helyes, vagy csinos nem túlzottan fedik le, ha valakinek olyan tökéletesen metszett arcformája van, amitől minden bizonnyal nem csak én olvadok el. Arra nem is felelek, hogy az ikrem kivel lehet, nagyjából tudom, de miután nem hozzám szólt a kérdés, nem is folyok bele. Clarion felé csupán egy kósza pillantást intézek, a való életben az álcánk szerint nem vagyunk ikrek, csupán bizonyos értelemben vett munkatársak, hiszen ő valóban Kono alatt dolgozik, ahogyan nekem meg alatta kéne, mégsem rótt meg soha érte, hogy egy huszárvágás alatt Ellael alá kerültem. Ha nem is szó szerint.
A főnökasszony aggodó szavaira átkozom magam a butaságom miatt, nekem ez eszembe sem jutott. Látszik, hogy semmit sem értek az ilyen fokú szervezéshez, és nem is árt, ha Ellael vagy Kono mondja meg, hogyan is legyen, most is papírnehezéknek érzem magam a nagyágyúk mellett. Csekket pont ezért is nem töltök ki, nem az én dolgom, egyébként is Ellaeltől kapom a fizetésemet, ha gondolja, majd annyival többet dob be, mint amennyit én is adnék, különben sem szoktam szinte semmit magamra költeni, csakis annyit, ami a hétköznapi megélhetésre kell. A luxuskosztümöket úgyis a cég állja.
- Dehogynem. – Felelem kuncogva, ahogyan az angyalomra sandítok. Kono mindig kedves volt velem, sosem játszotta a szigorú főnököt, talán mert nem dolgozunk közvetlenül együtt, ami mint tudjuk, hamarosan változni fog. Nélkülözni fogom kénytelen Ellaelt, de talán jobb is így. – Teljesen kikészít, már ki vagyok tőle idegileg. – Ennél nem is állhatnék távolabb a valóságtól, ám tetszik a közvetlen hangnem, így én is viccel térek ki az igazi válaszadás elől. Fogalmam sincsen, hogy rólam szoktak-e beszélgetni, az ikremen túl úgysem tudja senki, mit is gondolok valójában. Viszont Clarionnal úgy gondoltam, megoszthatom a dolgot, úgyis érzi minden rezdülésemet, akkor pedig kár tagadni.
Amikor Ellael táncba hív minket, számomra magától értetődő, hogy Konoval mennek majd, viszont a nő kétértelmű válaszát nem sikerül értelmeznem. Nyomás, miszerint akkor mennek együtt, vagy nyomás, hogy én menjek? Végül zavartan illesztem ujjaimat Ellael tenyerébe, és felemelkedek.
- Szívesen megyek Alexander. – A parkettre megyünk, ha felsegített akkor belékarolok, és odasúgom. – Kono tényleg elképesztően néz ki. Kiváncsi vagyok, hogy mikor veszed észre, hogy néz rád. – Mégiscsak felcsaptam kerítőnek, de hát a manóba is, olyan jó lenne, ha boldog lenne.

♫ If only ♫ ♥ RuhaJust a dream ♥

Met Gála

Jótékonysági rendezvények. Hát, az igazat megvallva nem ez az első ilyesfajta esemény, amin megjelenek, de mindig is ki nem állhattam őket. Félreértés ne essék, én a célt, vagyis mások megsegítését igenis szorgalmazom, de én ezt mindig is egyfajta álcának gondoltam, ami alatt ott van a valódi ok.
Mégpedig a hatalom fitogtatása, mert legyen ember az illető vagy éppen közülünk való, de sokan az itt lévők közül szereti fitogtatni. Ha nem lett volna úgymond „kötelező” megjelenni, akkor valószínűleg én se lennék itt most.
Az eseményre nem mondhatnám, hogy éppen az elsők között érkeztem meg, de azért figyeltem arra, hogy a kezdőbeszédről le ne késsek. Remélhetőleg lesz is abból valami, amit ma elénk tárnak. Na de persze nem egyedül érkeztem ám, hanem két igen szépséges emberi modellel, akik jó pénzért hajlandóak voltak elkísérni.
Félreértés ne essék, mert nem akarok semmit tőlük, de a jelenlegi álcám egy tehetős régiségkereskedő család egyetlen csemetéje, így adnom kell a látszatra vagy minek is nevezik manapság. Egy Fehér limuzinból szálltam ki én elsőnek a bizonyos „vörös szőnyeg” előtt, majd aztán lassan a hölgyeket is kisegítettem, miközben lehetőséget adtam a sok lesifotósnak, hogy lencsevégre kaphassanak minket.
Csak alig pár pillanatig tartott ez, aztán mosolyogva öleltem át a derekuknál a lányokat és indultam befelé, elvégre ez is bőven sok volt már a kinti hiénákból. A belépés után szinte rögvest elengedtem őket, én pedig a legközelebbi pincér felé indultam egy pohár pezsgő reményében, elvégre azzal csak több esélyem van túlélni az estét.
Nem kell sokat várni Ms. Hamilton híres beszédére, amit természetesen én már egy pohár pezsgő kíséretében élvezek. Leinni nem fogom magamat, legalábbis remélhetőleg, de jobb lenne gyorsan túlesni rajta.
Amint végét ér a beszéd én magam is a bizonyos csekkfüzetért nyúlok, bár én jobb lehetőség híján az egyik pincér hátát használom íróasztalnak, amiért természetesen nem vagyok rest pár száz dollárt belenyomni a markába, odafűzve még azt, hogy ezt mindenképp mesélje majd el az odakint lévőknek. Egy kis hírverés sosem árthat…
Fogalmam sincs, hogy hányadiknak érek majd oda, ahhoz a bizonyos dobozkához, de az igazat megvallva nem is érdekel. Ahogy sejtettem már el is kezdődött a hatalomfitogtatás, de ez valahogy engem magasról nem izgat. A csekkemen közel kétszázötvenezer dollár lesz ráírva, bár fogalmam sincs, hogy az itt lévők adományai között ez kevésnek vagy épp soknak fog e tűnni.
Ezután szép angolosan megfogva az egy pillanatra letett italom a legközelebbi alkalmatosságra leülve figyelem a jó népet és kíváncsian nézek végig, hogy vajon látok e ismerősöket. Na persze itt nem Eldorienre vagy Ellaelre gondolok, mert bár a munka kapcsán ismerőm őket úgy ahogy, de közel sem nevezném őket a barátaimnak. Végül azért csak felismerek valakit, vagyis Clariont, akinek csak messziről köszönök egy kevéske integetéssel fűszerezve. Ezen kívül mást nem teszek, egyelőre a háttérbe húzódok és figyelem a történéseket.

♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • ©

Met Gála

Nem tagadom, hogy előszőr egy másik ruhát akartam felvenni. De aztán megérkezett az az ajándék. Már a csomagolásából tudtam, hogy ki küldte nekem, kérdés sem férhetett hozzá, így elég izgatottan bontottam ki. Mindez két nappal ezelőtt volt, ma pedig már teljes felszerelésben várakozom kedves férfikísérőmre, hogy a limuzinba ülhessek mellé. Előbb értem jött, ami érthető, hiszen Manhattan peremén élek egy tetőtéri luxuslakásban, nem pedig a Metropolitanhoz közeli nyüzsgésben. Beszállok hát az ezüstszín autóba, és finom mosollyal arcomon fogadom és viszonzom a bókokat. Bár nem a világ legkényelmesebb viselete ez az estélyi ruha, mégis nagyon jól érzem magam benne. Mélykék színével és hófehér mintáival remekül illik a személyiségemhez, még akkor is, ha általában visszafogottabb öltözetekben járok. De mégiscsak kutatóorvos vagyok, első a kényelem és a szakmaiság. Heindala is bekapcsolódik, és együtt suhanunk a múzeum felé, ahol már bőven folynak az események. Ellael kezét nyújtja felém, hogy kisegítsen a kocsiból, én pedig szívesen fogadom ezt a kis gesztust. Kecsesen megragadom, és a fényképészek elé lépek a mesés ruhámban, felkontyolt hajammal, amiben elől a beállított tincsek felett gyönyörű arany fejdísz csillog. Kezemben egy piros kistáska, cipőmet pedig ma senki nem fogja látni a hosszú uszályos csoda miatt. Kénytelen vagyok aprókat lépni, hiszen csak közvetlenül a térdem alatt kezd bővülni a ruhám, felett az alakomra simul. Ennek ellenére végtelen természetesen mozgok benne, nem okoz problémát. Hármójuk közül még magas sarkakon is én vagyok a legalacsonyabb, de ezt a vér teszi. Ahogy Ellael árkarol, mosoly fut az arcomra, ami nem gyakori így a fotósoknak. Nekik én a jégkirálynő vagyok, aki betegesen munkamániás, remek kutató, gazdag nő, és tuti viszonya van a főnökével, hiszen más férfi nincsen az életében. Hát, sokkal nem lőhettek volna távolabbra.
Követem az angyalokat, és végig finoman visszafogott mosoly ül ajkaim szélén. Nem vagyok a híve ezeknek a nagy rendezvényeknek, ahol kicicomázva megjelenő hírességeken csámcsoghat majd a világ, de jótékonykodást támogatom. Ám még nem most. Én nem vagyok az a fajta, aki feltűnően, mindenki szeme láttára dob a gyűjtőbe egy horrorisztikusan nagy összeget. Inkább kivárom, hogy én legyek az utolsó, és már senki ne figyeljen rám. Így az asztalnál maradok, amikor Ellael a ládához megy, és onnan figyelem a többieket. Elég sokan vagyunk itt a különleges lények csoportjából, és ez valahol arra késztet, hogy még körültekintőbb legyek. Pásztázom a tömeget, és ebből az angyal kérdése zökkent ki.
- A férfi? Ja, ő Jeremy. Clarion egyik legjobb barátja. Kedves és kellemes fiú, tud a létezésünkről, de még igyekszik kitaszítani a tényt. Kedvelem, mert vigyáz a lányra. - mondom egyszerűen, és tekintetemmel a szemkontaktust keresem velük. Mindkettőjüknek meglepő lehet a meleg mosoly, amit nekik küldök, valamint kezemet kissé felemelve intek nekik, hogy jöjjenek csak ide hozzánk. Végül dönthetnek, hogy csatlakoznak-e vagy sem, de addig is két társam felé fordulok, és hangom suttogóra fogom.
- Titeket nem aggaszt, hogy ilyen sokan vagyunk itt? Ha most történik valami...- kissé aggodalmasnak tűnhetek, de nem olyan meglepő ez tőlem. Sokat éltem úgy, hogy testőr voltam. Bárhogy is, bennem van az a reflex, hogy gyanakodjak. Sokan vannak itt, akik fontosabbak nekem a saját életemnél. Végül csak sóhajtok, és elveszek egy pezsgőt, ami az asztalra van helyezve. Nem akarom elrontani az estét a vészmadárkodással, így nem is nagyon fűzök hozzá már mást a saját magam által kezdeményezett témához. Inkább Heindala felé teszek fel egy-két kérdést.
- És te hogy érzed magad? Nem kínoz halálra ez a szőke ördög az állandó utazással, parancsolgatással? - persze csak viccelődöm, és mivel nem a háta mögött hívom ördögnek a legkedvesebb barátom, így csak finom csipkelődés az egész, semmi több. Jókedélyű játék ez. Szeretném jól érezni magam, pihenni, kikapcsolódni egy kicsit. Nem lehetek mindig én az, aki jéghideg tekintettel és mereven ül a társaságban. Heindala válasza után pedig kicsit kuncogva hozzátszem. - Nyomás táncolni!

AMet Gálán

Mindig is voltam annyira következetes, hogy figyeltem a dresszkódra. Ha valaki energiát fektetett a programszervezésbe, nem én leszek az, aki felrúg mindent. New Yorkba Myärn-al a magánrepülőmmel érkezem, nem térkapun át, jobban szeretem, ha néhány emberem is itt van. A Plaza Hotelben szálltunk meg, ki tudja, hogy meddig húzódik el a mulatság. Az első két kör igazgatótanácsában nincsen kijelölt döntnök, aki vétójoggal rendelkezik, mindhárman mint kasztvezetők kiemelt figyelmet kapunk, ám a többiek szemében afféle témafelelős vagyok. Ellael és Caryeth bizonyos témákhoz érzékenyen állnak hozzá tekintve a múltjukat, így magam vállalom fel a rázós helyzetek lerendezését. Természetesen ezzel nem veszem el a Diplomácia kenyerét. Biztos vagyok benne, hogy most, hogy többen itt vagyunk New Yorkban, a gála után Ellael majd gyűlni akar, minden oka megvan rá. Nekem oly mindegy, úgysem szokásom elengedni magam, az lesz az igazi kikapcsolódás, ha le tudunk ülni, és megbeszélni a főbb dolgokat, addig pedig ahogyan Myärn is elvárja, smúzolunk a kameráknak. Nem szándékoztam partnert vinni, a jelenlét kötelezőségét elég lett volna aláhúzni azzal, hogy ott vagyok, az ótünde viszont állandóan odafigyel még a megítélésemre is, a lelkivilágomról ne is beszéljünk, így egyértelművé tette, hogy jönni fog. Fionnal mégsem táncolhatok.
- Újra és újra meglep a lelkesedésed. – Felelem élesen, azért ne vigyük túlzásba a pesztrálásomat. Az autó megáll, kiszállok elsőként, és kisegítem a hölgyet, a vakuk nem túlzottan izgatnak, megszoktam már. Esetlenül intek a sajtó képviselőinek, mosoly ugyan nem születik, ám a pillantásom derűs, erőt sugároz. Hagyom, hogy a lány vegye át az irányítást, belémkarol, és vonszol befelé. Annyi időre azért kénytelen vagyok megállni, hogy váltsak néhány kemény kézfogást nevesebb személyekkel, akikkel talán majd bent is találkozunk, talán nem. Példának okáért a new yorki polgármester, vagy éppen a rendőrfőnök. A magánéletemről nem nyilatkozom, ahogyan eddig sem, Myärn ellenben imád pikáns lenni, és a címlapokra kerülni, őt ez az élet vonzza. Meg sem dícsértem a külsejét, nem szokásom, nem nekem akar tetszeni, hanem mindenki másnak. Láttam már mindenféle ruhaköltemények nélkül is, pőrén, viszonyunk ellenben nem erről szól, fel sem merült az évszázadok során. Különben is ez csak álca, miért kéne bókolgatnom? Kitana felvezető szövege alatt körülnézek, hogy kik jöttek, Ellaelnek biccentek, Caryeth vélhetően Pekingben van még, vélhetően a gála kedvéért nem szakadt el a munkájától, tennivalóitól. Észreveszem az érkező Clariont, mégse rá pillantok, hanem Myärn-ra, méghozzá elég keményen, lecsavarom a fejét, ha puszta bolondozásból megjegyzéseket fog tenni. Nem számít, hogy soha senki iránt nem éreztem úgy, ahogyan az angyal felé, van fontosabb dolgom is. Az ótönde azért nem hülye, észrevett a hosszú évek alatt néhány pillantást, és amikor kínzott a kérdéseivel, nem kapott választ. Végeredményben ahogyan a halandók is mondják: hallgatás, beleegyezés. Figyelmen kívül hagyom a lányt kísérő egyszerű lelket, végtére is ki vagyok én, hogy kérdőre vonjam? Mármint az ő életében aligha töltök be meghatározó szerepet. Bár megfordult a fejemben, hogy magam mellé veszem, és együtt dolgozunk, ám Kono elől nem rabolhatom el.
- Legyen kedved szerint. – Körülnézek, azért akadnak itt tehetősek szép számmal. Myärn imádja habzsolni az életet, szinte a világ királynője, ő van a középpontban. Ha belegondolok, hogy a birodalmamat is rá hagyom majd örökül, inkább hercegnő most még. – Téged ismerve senki Vittoriám. – Már a neve is győzelmet jelent, mi mást. Elveszek egy odanyújtott pezsgőt a tálcák egyikéről, a pohár jó, hogy nem füstöl el érintésem nyomán, a finom ital ellenben azonnal felforr, így mielőbb meg kell innom, hogy ne legyen feltűnő a párolgás. Amíg a model Kitanával beszélget, lopott pillantással bólintok Omeranys-nak, a káoszsárkány emberi alakjában igen tündöklő jelenség. Cseppet sem zavar, hogy csupán az ötödik körben foglal helyet, ugyanolyan katonaként kezelem, mint a társait. Pontosan tudja, hogy sosem engedhetünk az éberségből. Túl sokan vagyunk itt a rendből, egy esetleges kelepce végzetes csapás lenne a rendnek. Még ha a többi vendég felhőtlen szórakozást kíván, nekünk kell figyelnünk. Több emberem is biztosítja a termet, biztonsági őrökként, rendőrök, egy pillanat alatt át tudunk alakulni hadsereggé. Kitöltöm én is a csekket, majd figyelmezek a beszélgető kettősre.

♫ Don’t try so hard ♫ ✣ Aktuális viselet ✣ ©

Puccparádé

Nem az én világom az efféle, de valahogy mégis ide keveredtem. Állítólag nekem is szükségem van rá időnként, hogy közösségben mozogjak, mert akkor egy kicsit talán szocializálódhatok. Attól, hogy ilyen ruhákban mutogatom magamat mindenkinek mégis miért leszek szociálisabb? Ezt Llyrl sem gondolhatta komolyan, és most még csak itt sincs. Nem is értem, hogy miért nem jöttünk együtt, ha már úgy gondolta, hogy fogadjam el a meghívót, ha már kaptam. Tudom... arra is jó ez az egész, hogy kicsit puncsoljak, bevágódjak a felsőbb vezetésnél, hogy megmutassam magamat, hogy tudok jól nevelt is lenni. Akárhogy is, de biztos, hogy itt a legtöbben majd a felsőbb körökből valók lesznek és jó eséllyel nem lesz majd nagy tömeg olyan szintről, mint ahonnan én jövök, mert hát ez egy puccos gála, nekem pedig még csak nagy tőkém sincs, hogy adományozzak. Ez van, ha szimpla magánnyomozó vagy. Nem élek villában, azon kell gondolkodnom, hogy ha nincs meló, miből fizetem ki a havi rezsit és a többi. Nem úgy élek mint azok, akik limuzinnal érkeznek. Nekem még ez a ruha is baromi nagy érvágás volt, nem is olyan minőségű és értékű, mint itt a legtöbb. De nem is értettem soha, mire jó az, ha a ruhád többet ér, mint másnak a havi fizetése. Egy ruha... csak ruha, erre van aki nem veszi fel kétszer ugyanazt. Nem fogom tudni megérteni soha sem a gazdagok világát. Kérdezhetnéd, hogy akkor miért is akarok oda tartozni. Nem gazdag akarok lenni, inkább csak feljebb lépni, hogy én is legyek valaki, mert most még nagyon nem vagyok.
Természetesen a gála színterére nem érkezem limuzinnal, sem egyéb puccos módon, inkább csak taxival, mert ebben a ruhában motorra pattanni amúgy sem igen lehetne, a motor és a ruha sem értékelné. A taxiból kászálódom tehát ki. A hajam természetesen a jól megszokott látványos árnyalatban pompázik, annyi különbséggel, hogy egy kis pótlást tetettem be a fodrásszal, így azért valamivel hosszabb most, ami ehhez a ruhához talán jobban passzol, ami egyébként illik hozzá, nem látványos a színe, egyszerű fekete, de jóval többet mutat az egyébként karcsún izmos alkatomból, mint mondjuk az átlag ruháim, de az efféle puccparádénak pont ez a lényege nem igaz?
Ott már megakadok kissé, amikor még adományokat is várnak. A felettesemet figyelem, valahol itt kell lennie, remélem, hogy sikerül majd kiszúrni, mert egyedül nem sokáig viselem majd ezt a rengeteg szépséget, ami körülvesz. Persze azért gyorsan elragadok egy pezsgőt a sétáló pincérek tálcáiról, hogy legalább italom legyen, aztán marad egyelőre az egyszerű megoldás. Határozottan unott arccal dőlök neki a legközelebbi falnak, és onnan szemlélem a tömeget. Ez nekem így épp elég, nem vagyok egy táncoslábú alkat és kedélyesen elcsevegni sem igen tudok sajnos. Ez nem az én asztalom, meg hagyom hiány másoknak.

♫ I'm Every Woman ♫ • Öltözet • ©

MET

Az élet egyik pillanatról a másikra változik, és vele együtt bizony mi is.
Nagyon bölcs vagyok, miközben a ruhámat próbálgatom, de ahogy elégedetten végigjáratom a tekintetem saját testemen, meg a pompás, fémes ruhán, mégis szembeötlő különbséget veszek észre magamon. Az is lehet, hogy csak képzelem. Megfogalmazni nehezen tudnám, mi is ez pontosan. Mintha kisimultabb lennék, mégis valahogy öregebb... Furcsa. Fintorogva próbálom megfogalmazni a dolgot magamnak, vagy csak legalább pontosan látni, mi is az, de nem megy. Mielőtt ezen felbosszantanám magam, inkább elmosolyodom. Igen, én, csak úgy, a tükörképemnek. Ezt kéne látnia Laylah-nak, szerintem elsírná magát örömében. Na jó, azt talán nem, de biztosan oda lenne meg vissza, hogy saját magamon, saját magamtól alkalmazom a mosolyterápiát. A mai estét azonban semmi kedvem idegesen, dühösen vagy fáradtan végigcsinálni.

Ma gálázni megyek. Kiöltözöm, magassarkút hozok, smink és még fodrásznál is voltam, mert ma este nem csak csinos akarok lenni, hanem egyenesen lenyűgöző. Persze csak csínján a magamutogatással, ez valami jótékonysági valami, ezért az évek során szépen felhalmozott kis vagyonomból le kell kanyarítanom egy szűk szeletet, de egye fene. Úgysem vagyok egy igazán költekező nőszemély, és ez elméletileg jó helyre megy. Hm, kinek mi a jó, ugye. De a káoszsárkány hölgyemény biztosan kitett magáért, mert bár én még soha - bizony, tényleg soha - nem vettem részt ilyen, sem általa, sem más körből való által rendezett eseményen, ezért most kíváncsian várom, milyen lesz. Eszembe jut, hogy talán Torence is ott lesz, és az a hülye kis gondolat ver gyökeret a fejembe, hogy még a végén felkér táncolni. Nem mintha bajom lenne a tánccal, csak valahogy a gondolat felkavaró... Mondjuk az is, ha Meraxest képzelem magam elé táncpartnernek. Tök idegennel valahogy kevésbé lenne fura, de tudom, hogy úgyis meg fog történni. Annyira nem is bánom. Hiszen egyrészt neki köszönhetem, hogy meghívót kaptam, általa kerültem be a rendészet berkeibe, másrészt meg mégis csak az apám, még ha képtelen is vagyok rá igazán apaként tekinteni. Egyelőre. Inkább olyan, mint egy... pótapa? Régi barát? Nem tudom. De haladunk, ez a lényeg. Azt mondjuk furcsállom, hogy nincs senki más, akit meghívott volna helyettem, de ezt talán nem kéne firtatnom. Vagy igen?

Hamarosan meghallom a kocsi hangját, ami elvisz a gálára. Nem, azt nem hagytam, hogy Meraxes vigyen a bálba, én ennél önállóbb vagyok, ha tetszik, ha nem. Annyi jóérzés azért van bennem, hogy nem taxival állítok be, hanem puccos kocsit rendeltem sofőrrel, és haza esetleg majd vele jövök, talán mással, de szeretem a magam útját járni. Majd idővel rájön ő is, ha eddig még nem esett volna le neki.
Mikor elindulok, küldök neki egy rövid üzenetet a mobilon, csak hogy legyen ideje felkészülni, ha szükséges. Utána pedig belibbenek a fénylő járgányba, és az odautat vidám dúdolgatással töltöm. Elképzelem az emberek pillantásait, ahogy meglátnak majd minket, ettől kaján mosolyra húzódik a szám. Nem is kell túl sokáig várnom, hogy tapasztaljam az elismerő pillantásokat.
Mikor kiszállok a kocsiból, azért eléggé meglep, hogy milyen sok fényképezőgép csattan, pedig azt hinné az ember, hogy egy magamfajta senki képei senkit sem fognak érdekelni, de valamiért tovább nyomják a vakut az arcomba, mintha valami sztár lennék. Egyáltalán, miért vannak itt fotósok?! Ez egy egész sereg! Csak nyugodtan - szólok magamra, és finoman elmosolyodom, aztán megtorpanok. Nem pánikolok vagy ilyesmi, de azért nem ér kellemes élményként, hogy fogalmam sincs, innen hogyan tovább. Pózoljak, integessek, vagy csak intsek és menjek be? Lehet, hogy a csökönyösségemmel megint csak bajt hoztam a fejemre, mert Meraxes tuti, hogy tudja, mit kéne csinálni...
Két villanás közt hirtelen egy simul a derekamra, és oda sem kell néznem, hogy tudjam: megérkezett a felmentősereg.

©

Met gála

*Az egészet játéknak fogtam fel holott súlyos tétje volt. A jótékonykodás a szívem csücske, segíteni azoknak akik rászorulnak és meg is érdemlik. A gyerekek, legfőképpen a beteg gyerekek pedig mindig is első helyen álltak számomra. A Párizsba tervezett projekt is nagyrészt őket célozza meg, de ez egyelőre még üzleti titok, másrészt nagyon messze van még sajnos, hogy elérjünk egy olyan pontra amikor kijelenthetem, jó úton haladunk. Az emberek ötletesek és kreatívak ám a bürokráciáról képtelenek lemondani, valahol megértem őket, rövid életükbe olyan sok mindent kell belezsúfolni, hogy másképp nem tudják összeharácsolni azt a sok pénzt amit aztán vagy elherdálnak és legalább jól élnek – sokan pazarlóan és érthetetlen hülyeségekre szórják el – vagy az utódaikra hagyják.
Napokkal ezelőtt elkezdtem készülni a mai estére, bár nekem nem kellett olyan sok szervezés mint a secundusomnak, de lássuk be, egy férfinak női estélyi ruhát válogatni nem kis feladat. Márpedig a fejembe vettem, hogy mindkét kísérőmet, vagyis mindkét hölgynek aki a kíséretemben vonul majd be a gálára, magam választom ki a ruhát. Ez inkább egy gesztus semmint uralkodni vágyás, nem erőszakoltam rájuk, a kísérőlevélben meghagytam, hogy nem kötelező és nem sértődöm meg ha mást választanak, ám tudtam, hogy úgy sem teszik meg. Remek ízlésem van, imádom a nőket és tudom melyikőjük hol választana magának ruhát egy ilyen jeles alkalomra, ráadásul tisztában vagyok az ő ízlésükkel is. Magabiztosan és örömmel indultam el értük a saját limuzinommal, melyet a már jól bejáratott sofőr vezetett. az alkalomhoz illően ezüstös galambszürke öltönyt vettem fel, utálom a feketét és nem hiszem, hogy minden bálra feketében kellene megjelennie egy férfinak. Először Konoért mentem, Hendiala amúgy is a város szívében lakik, egyszerűbb volt onnan érkezni a bál helyszínére, ami amúgy az egyik kedvenc helyem. Már a kocsiban megcsodáltam őket és áradoztam milyen gyönyörűek, és cseppet sem csupán udvariasságból hanem mert minden szavam igaz volt. Valóban gyönyörűek és mindketten fontos helyet foglalnak el az életemben. Hogy milyet az titok. Kono a barátom és ez úgy értendő ahogy mondom, a legjobb, legbizalmasabb és legtisztaszívűbb. Hendiala pedig……nos ő a szívem választottja, de erről még ő sem tud. Gyakran összehoznak az újságírók hölgyekkel, már kínjukban nem tudják mit csináljanak, én meg csak játszom velük mint macska az egérrel. Ma is szándékosan két partnert választottam magam mellé, had találgassanak, legyen csak főcím az újságol első oldalain; Alexander Montgomery háremet tart! Mókás.
Megérkezésünkkor kiszálltam a limuzinból és kisegítettem a hölgyeimet, gyengéden, óvatosan, százkarátos mosollyal az arcomon. A múzeum előtti tér szinte felrobban a vakuk villanásaitól, mintha csak Ashara lenne iszonyatosan dühös. a vörös szőnyegen magamhoz húzva Kono-t és Hendialát, könnyedén átfogva karcsú derekukat sétáltunk végig. vigyáztam a ruhájukra is nehogy rálépjek valamelyik szegélyére, mindenre odafigyeltem és közben mosolyogtam mert mulattatott az egész.
A bálon a felsőbb körök minden tagja részt vesz, Eldorient már fel is fedeztem, odabiccentettem felé és a primusának is.*
-Mondtam már milyen csodálatosak vagytok ma este? Persze minden nap, de ma rendkívülien.
*A nekünk szánt asztal felé terelgettem szívem két hölgyét, akik más és más formában foglalták el helyüket benne, udvariasan kihúztam a széket és alájuk igazítottam, s mindkét alkalommal magamhoz húztam kecses Kacsójukat, hogy köszönetem jeléül csókot leheljek rájuk. Végül én magam is leültem, természetesen kettejük közé és vártam, hogy a secundusom megnyissa a bált. Közben persze elkalandozott a tekintetem, megakadt néhány ismerős arcon, Clarionén egy kicsit hosszabban és ha felém néz, megajándékozom egy rajongó mosollyal. A drága kis angyal akire mindig úgy tekintettem mint egy húgra, elnéztem a csintalanságait és terelgettem amíg azt kívánta. Most pedig itt ül csodásan fest és….várjunk csak. Ki az a férfi aki mellette van? Nocsak, el kell beszélgetnem Clarionnal egy tánc alkalmával.*
-Ismered azt a férfit aki Clarionnal van?
*Konohoz fordulok a kérdéssel, hiszen Clarion alá van beosztva, Kononak tudnia kell róla. Közben csak szállingóznak a meghívottak sorban és megjegyzem magamban, hogy kikkel kell beszélgetnem, ki az akit még meg is fogok forgatni terveim szerint és ki az akit feltétlenül el kell kerülnöm, mert ilyen is van szép számmal. Végül elcsendesül a terem, hogy Kitana szót kapjon én pedig csodálattal adózom a megjelenéséért. Ezért imádom a nőket, humort és szépséget visznek a férfiember és angyal életébe. Lelkesen tapsolok, és nem sokkal később már a dobozban landol az általam kiállított csekk, ugyan nem tudok Myärn fogadásáról, de jócskán túlszárnyalom, nem érhet szégyen. Amikor letudtam a kötelességeimet, elfoglalom a helyemet a hölgykoszorúm közepén, és pezsgővel kínálom Hendialát és Konot.*
-Szívem hölgyei, melyikőjük tisztel meg az első tánccal?

Jótékonykodás

Igazából még mindig nem érzem úgy, hogy helyem lenne itt, de ettől még el kellett jönnöm, mégis csak egy jótékonysági gáláról van szó, a tetejében pedig gyerekekről, ha pedig az a cél, hogy másokat segítsünk meg, akkor nem is kérdés, hogy én is itt vagyok, még ha nem is vagyok annyira kiemelkedő személy, hogy olyan nagy támogatásra szánt kereteim lennének, de emberként sem keresek rosszul, főleg az új állással, amit Konotól kaptam, vagyis inkább lehetőséggel, annak mondanám igazából. Jól esik, hogy megkaptam tőle és még most is alig hiszem el, hogy így történt az pedig ezek után nem is volt kérdés, hogy ha nem akarok egyedül jönni, vagy bezavarni sokadikként Ellael kíséretében... mint valami hárem, akkor Jeremyt kérem meg, hogy kísérjen el. Rendes fickó, figyelmes és kedves és igazán jó barátként tekintek rá. Ő tényleg az a típus, akivel sok mindent meg tudok beszélni és akit a bizalmamba fogadtam az évek során annak ellenére, hogy szimpla ember, bár én sosem használom ezt a kifejezést. Ők sem kevesebbek mint mi, csak mert rövidebb ideig élnek.
- Akármit is mondasz nem illünk ide. - egyszerű emberekként, ő orvos, én ápoló, bár most egy nagy szárnyat fogok vezetni Kononak hála, de ettől még így vélem. Nem viselek látványos nagyestélyit, a ruhám viszonylag egyszerű, vörös, csipkés, nem vittem túlzásba. A hajam fel van tűzve egészen olyan, mintha fülig érőre lenne levágva, pedig erről szó sincs, csak a fodrász csinálta meg olyan ügyesen, hogy olyan, mint ha. Jeremynek könnyebb dolga volt, a férfiaknak mindig sokkal könnyebb, mint nekünk. Még most is úgy érzem, hogy slampos vagyok és inkább igyekszem átsurranni a riporterek hadán, az se lett volna rossz, ha valami hátsó bejáratot keresünk, vagy tudom is én, de sajnos ez nem sikerült, és biztosan lett volna olyan, aki furcsán pillant ránk.
- Ne izgulj annyira, és ne nézd annyira őket. - Eldorien.. igen, Jeremy tud róla. Ő tényleg az a valaki, akinek úgy érzem, hogy mindent elmondhatok, és bár nem régóta de a világunkról is tud. Talán egy fél éve és persze nem volt egyszerű megbarátkoznia a hírrel, hogy mi is vagyok, hogy ilyesmi létezik és még most is úgy érzem, mintha tagadná magában az egészet és próbál úgy tenni, mintha nem is lenne igaz, de... valahol érthető reakció. Ettől még tökéletesen megbízom benne, nem fogja másoknak elmondani, ő nem olyan. Ugyanúgy elhivatott, mint én, figyel az emberekre, szeret segíteni, nekem sem tenne keresztbe csak mert rossz napja van, vagy esetleg kiakad valamin, sőt... ha jól tudom határozottan tetszik neki Kono. Ezért is értjük meg olyan jól egymást, mindketten olyan valaki felé táplálunk gyengéd érzelmeket, aki felé nem kellene. Én pedig végre elszakítom a tekintetemet Eldorienék párosa felé. Azt mondja mindenki, hogy nincs köztük semmi, hogy a nőt lányaként szereti, de... mégis egy ilyen magas és karcsú teremtés van olyan férfi, akinek nem kelti fel a figyelmét? Halkan sóhajtok csak egyet, ahogyan beljebb lépkedünk. Természetesen nem tudok nagy összegekkel szolgálni, de nálam is akad csekkfüzet, bár igen kellemetlen tény, hogy akkora összeggel nem tudom kitölteni, mint jó eséllyel előttem a tehetősebbek.
A tekintetem a tömeget pásztázza, próbálok nem látványosan Eldorienék felé nézelődni, inkább úgy teszek, mint aki Hendialát figyeli. Tudom, hogy kivel érkezik és azt is, hogy milyen érzései vannak az angyal irányában. Léphetne már, mindketten megtehetnék, hiszen igazán összeillenek, de ebbe én sajnos nem szólhatok bele. Ettől még, ha meglátom őket nem is kérdés az, hogy intek feléjük. Váltani akarok a testvéremmel majd mindenképpen pár szót, de csak akkor, ha épp ráér és persze Jeremyt sem akarom magára hagyni, ha már vállalta, hogy elkísér, nem lenne fair a részemről.

Met Gála

Egy gála művészeti múzeumban, ahova a legszebb ruhát kell felölteni jótékonysági célból. Az ember egyik legjobb találmánya, s egyben a legképmutatóbb is. Úgy hirdessük önmagunk gazdagságát és szórakozzunk, hogy közben még segítünk szegény elesetteken is, hogy kevésbé szúrja jómódunk mások szemét. Hogy elmegyek-e rá? Jó hogy! Annál is inkább, mert Eldorien is megy, hát hamar beszereztem egy meghívót magamnak is, s visszautasíthatatlanul jelentkeztem nála kísérőként. A múltkori, Csendes-óceán feletti incidens után pláne nem nézem jó szemmel, ha egyedül megy Eldorien. Nem tervezem, hogy egész éjszaka a nyakán lógok, csak elérhető közelségben legyek.
- Lepjük meg a fotósokat: mosolyogj! - Villantok egy mosolyt Eldorien-re, mintha csak példát akarnék mutatni, hogyan is kell ezt csinálni. Mindig olyan komor és komoly, egy kis lazítás neki sem ártana. De ha nem, hát helyette majd mosolygok én elbűvölően a kamerákba, elvégre a hivatalos felállás szerint én ezért vagyok az oldalán: nem védelmezni, hanem reprezentálni. A dúsgazdag fegyvergyáros a híres és híresen szép modellel az oldalán jelenik meg a gálán, aki helyette is mosolyog és emeli azt est fényét megjelenésével. A méregdrága autóból kiszállva máris képünkbe villannak tucatjával a vakuk, de én már mosolygok is, fesztelenül mozogva a rivaldafényben, hiszen a munkám miatt mindig is a középpontban voltam... már évszázadok óta. Persze kapunk pár burkolt és kicsit sem burkolt kérdést, hogy van-e köztünk valami, amit én sejtelmes mosollyal és válasszal ütök el.
- El tudnák képzelni Nicolas-t fegyver nélkül? Egy gálára a szépség fegyvere illik. - Megszokták már tőlem a fotósok és riporterek, hogy nem vagyok éppenséggel szerény. Van, aki utál érte, van, aki kiemeli, hogy legalább nem vagyok álszerény. Tisztában vagyok vele, hogy szép vagyok, azért is választottam ezt a külsőt. Ruhámat bizonyosan kiemelik majd az újságok, a kiinduló ötlet az ókori görög istennők (vagyis bocsánat, az akkori mítikusok) viselete volt, hófehérbe bújva a tőlem megszokott módon. Lágyan omlik alá a drapéria, derekamnál körbe ölelve, hogy kiemelje karcsúságomat, s egyik vállamat szabadon hagyja, míg a másikon modern fekete-ezüst gyöngyös rátét emeli ki a ruha extravaganciáját. Hajam laza, mégis elegáns kontyba feltűzve, szolid smink, mely főleg ajkaim vörösségét emeli ki s egyúttal egyedüli színként a szokásos fehérek és feketék mellett fókuszpontként is szolgál, magára irányítja a tekintetet.
Eldorienbe karolva lépdelünk fel a lépcsőkön magam részéről kifutókhoz illő csábosan ringó csípejű lépésekkel, amire rásegít az imádott magassarkúim egyike.
A gála megnyitó szövegét természetesen megtapsolom mosolyogva, bár kissé meglepődök a pár dollár megfogalmazáson. Én egy darab dollárt nem hoztam magammal. Mindenesetre nem zavartatom magamat, úgy veszem, hogy ez csak finomkodó megjegyzés akart lenni, úgyhogy ruhámhoz illő falatnyi pici táskámból a csekkfüzetemet veszem elő és az biztos, hogy a tollam nem vékonyan fog fogni. Aláírom szépen, kitépem, félbehajtom, szánt szándékkal úgy, hogy az olvasható érdemi része kifelé legyen és úgy dobom be a dobozkába mosolyogva, elégedetten nézve meg a körülöttem állók zavart arckifejezését és pillantását, majd csekkfüzet után való keresgélésüket.
- Egy kis játék, kedves? Tippeljük meg, hányan mernek majd alá menni a kezdőösszegnek? - Mosolygok rá Eldorienre a szerep kedvéért szólítva úgy, ahogy. Pezsgőt szerzek be én is, s egyiket a férfi felé nyújtom, hogy aztán koccinthassuk, majd hamar észreveszem a közelben házigazdánkat is. Ha Eldorienbe nem bújt ki azóta a belekarolásomból, akkor bizony viszem őt is az egyébként is elvárható tiszteletkörre, azaz Kitana felé fordulok, úgy is ott van közelünkben.
- Igazán ragyogó estély, Ms. Hamilton! A helyszín kiválasztásáért hadd gratuláljak külön, nagyszerű ötlet volt! Műkedvelő lenne? - Érdeklődök beszélgetést kezdeményezve, kíváncsian várva egyébként, vajon Eldorien mikor akar majd lelépni, vagy ezúttal csevegős hangulattal kelt? Ellőné máris az erre évszázadra jutó jópofi-limitjét?

Met Gála

Végre eljött az én napon, arra vártam, hogy a Met Gála elérkezzen. Megakartam mutatni mindenkinek, hogy egy káoszsárkány is tökéletes, precíz munkát képes elvégezni. Az utolsó napokban már nem is aludtam, és a telefon a fülembe nőtt. Nem, nem nőtt, de nőhetett volna mert a huszonnégy órából tizenkettőt biztos telefonáltam. De megérte, tökéletesen elintéztem mindent. Hiba nem csúszhatott az eseménybe, még az újságíróknak is engedtem, jó fényben tüntetnek majd fel minket. Főleg mert adománygyűjtést is szerveztem, az elmúlt gálákon pedig ilyen nem nagyon fordult elő. Pedig kellett volna, mert sok lehetőség van benne. Most például a beteg gyerekeknek gyűjtünk, mert némely kórházban lehetetlen helyzet van, szerencsére nem az enyémben, de a többinek is fel kell zárkóznia. Sok gyermek azért nem tud felgyógyulni, mert nincs meg a megfelelő eszköz, gyógyszer. Ám szerencsére kicsit javul a helyzetük. Legalább ennyit tudunk tenni értük, a többi az embereken múlik.
A ruhám a fogason lógott, mikor telefonhívás érkezett, így még nem tudtam felvenni, pedig már idő volt.
- Ms. Hamilton, van egy kis problémánk a Crystal pezsgők még nem érkeztek meg, a szállító szerint nem tudja időben leszállítani. –
- Nem probléma. A Don Pérignon is szállít, szólj nekik, hogy több kell. – adtam ki az utasítást, tudtam, hogy ez lesz, ezért is rendeltem a másikból többet. Gondolni kellett mindenre, és ebbe az alkohol is beletartozott, mégis mit kellett volna rendelnem, ásványvizet? Na, ne vicceljünk már.

Felvettem a gyönyörű ruhámat amit csak erre az alkalomra készítettem, s a hajam is tegnap újult meg, barnára festették, a szőkéből elég egy ideig. Megfogtam az apró táskát is, végül beültem a limuzinba, amit szintén erre a gálára kérettem magamnak. A helyszínen már nyüzsgés volt, a vörös szőnyegen már látni lehetett a vendégeket, akik pózoltak a kamerának, az újságírók pedig eszeveszetten kattogtatták a gépeket. Ezek erre gerjednek, az emberek szánalmas rétege, nem tartottam az újságírókat többnél, mint a csótányok. Mosolyt eresztettem az arcomra, s azt csináltam, mint a többi vendég, pózoltam nekik. Ha kellett párosan, ha kellett egyedül, de kielégítettem az igényüket és csak ez számít.
Miután ennek a cécónak vége lett, a pódiumhoz léptem, hogy köszöntsem a vendégeket.
- Először is köszöntök mindenkit, örülök, hogy ilyen szép számmal elfogadták a meghívást. Másodszor pedig megkérném Önöket, hogy egy kis összeggel is, de adományozzanak, a pénz, mint mindig most is jó célra fog menni. A kórházak felújítása a szívügyem tekintve, hogy én is vezetek egyet, viszont van néhány amiben nem tudják megfelelően kezelni a beteg gyermekeket. Ezért is fontos, hogy néhány dollárt beledobjanak a kihelyezett díszes dobozokba, ne aggódjanak nem tudja senki kivenni, csak az akinek kulcsa van hozza, az a személy pedig én vagyok. De ennyit a komolyabbik feléről, hiszem, hogy jó döntést hoznak. Harmadszor pedig remélem kellemesen fogják magukat érezni, ha bármilyen problémával találkoznak kérem keressenek fel engem, vagy a hostess kisasszonyokat. Pezsgőt, és minden mást pedig bátran fogyasszanak hisz azért van. – zártam le a mondandómat egy mosollyal, végül elléptem a mikrofontól, s a tömegbe sétáltam, talán akar velem valaki beszélgetni, de addig is elpezsgőztetek. Le is martam egyet a tálcáról, és a tömeget pásztáztam.

©

Metropolitan Művészeti Múzeum

A Central Park egyetlen nagyobb épülete a Jacquueline Kennedy tó délkeleti sarkánál álló Metropolitan Művészeti Múzeum. A leginkább csak Met néven ismert intézmény a világ legnagyobb művészeti gyűjteményével bír.

A tizenkilenc részlegre osztott múzeum az ókortól kezdődően mutatja be a képzőművészet különböző ágait és korait. Bronzkori és óegyiptomi kiállítási tárgyai különösen híresek, az amerikai gyűjteményénél pedig meglepő módon sokkal gazdagabb az európai, különös tekintettel a francia és holland impresszionista festőkre. Monet-tól harminchét, Cézanne-tól huszonegy alkotást őriz, de Vincent van Gogh több művét is megtalálni itt. A szobroknak szánt részlegen többek közt Rodin és Bernini alkotásai állnak.

forrás

Tárgy: Re: Metropolitan Művészeti Múzeum

» Természettudományi Múzeum
» Börtön-múzeum
» Egyiptomi múzeum
» Louvre múzeum
» Abdín-palota és múzeum