Tárgy: Ötödik Sugárút (Manhattan) Szer. 8 Júl. 2015 - 20:23
First topic message reminder :
Ötödik Sugárút
"Fifth Avenue"
Manhattan egyik fő ütőere, mely nagyjából két egyforma, keleti és nyugati oldalra osztja Manhattant. Az Ötödik Sugárút a világ legdrágább utcája, melyet 1908-ban kiszélesítettek, hogy elbírja a növekvő forgalmat. A sugárúton számos híres középület található. Itt van többek között az Empire State Building, a New York-i Közkönyvtár, a Rockefeller Center és a Szent Patrik-székesegyház is.
Ha már Vyvegar komám is támogatta, hogy fussak neki a dolognak, hogy elmondjam Cyranának a dolgot, akkor jól okoskodom, a tudtára kell adnom, mert nem tudnék hazugságban élni. Minden smsével, pillantásával kimutatja, hogy odavan értem, nem akarom arcul csapni holmi titkolózással. Oké, ennek is meglehetne a maga varázsa, én lehetnék a rossz pasi, a csábító, de ez nem megy. Azt akarom, hogy boldog legyen, hogy mindig lássam a gödröcskés mosolyt az arcán, hogy el tudja magát engedni mellettem. És végtére is, attól még lehetek a szemében dögös, hogy megosztom vele a sötét oldalamat, végülis a szárnyam fekete. Nem, ennek így kell történnie, tudnia kell, látnia kell. Ha elretten akkor megpróbáltam, de nem akarom még hetekre sem kihasználni, hogy mondjuk ágyba bújjunk, csak mert az az elsődleges. Olyan jókat flörtöltünk erről is, de ha nincsen tisztában velem, és véletlenül tudná meg, még torzszülöttnek vélne. Akkor inkább most izgulok, nem hagyom, hogy tönkretegyen mindent a nyomasztó rettegés. - Mostantól csak nekem. – Csattanok ismét az ajkára, lehetetlen ellenállni még a gonoszkodó viselkedésének is. Egyértelmű, hogy a gigantikus korkülönbség ellenére a rabja vagyok. Kettőnk közül nekem kéne komolyabban viselkednem, egyenlőre mégis hagyom, hogy ő vezessen. Ellenben ha majd a kettőnket érintő kérdésekben kell döntenünk, ott szükség lesz a józanságomra. Nem feltétlenül csak az angyali létem miatt. Megmaradtam embernek, s tanárnak, akinek a diákjával lesz így viszonya, és bárhogyan is nézem, ez árthat neki. Még ha most ezt lazán félre is tolom. - Nem halok meg, és igen... lehetne. De nem szeretnék. Ez vagyok én. Így harminc évenként muszáj költözködni. – Vonom meg a vállamat, hogy lássa benne a logikát. Végtére is Cyrana az egyik legokosabb ember, akivel valaha is találkoztam. Nem téveszt meg a nyilvánvaló szereretéhsége, ezzel együtt nem kell lenézni, és bekategorizálni cuki kislánynak. Már az írásaiból is látszik, hogy mély gondolkozó, aki mindenben meglátja a racionalitást, annak ellenére, hogy hajtja ez az örökös kiváncsiság, amely most sem engedi, hogy eluralkodjon rajta a kétkedés, vagy a riadalom. Rávigyorgok, és hamarosan követem, hogy aztán a bekulcsolás után nagy levegőt véve ledobom a ruházatot. – Erre? Hogy valaha ruha nélkül látsz? Ajjaj... – Jókedvű nevetgélés, de azért zavarban vagyok rendesen.. Mégis bátorítom, hogy lépjen csak közelebb. Természetesen nem kezdek el izmozni, vagy feszíteni, köztünk ez nem erről szól. Kissé azért didergek félmeztelenül, mert annyi eszem sem volt, hogy nem is kellett volna lekapni az inget, a szárnyam kipattant volt a ruhán át is. Mindegy, legalább megmutathattam magamat. S attól is megremegek, ahogy hozzámér, de jólesően, tehát nem akarom elriasztani ezzel. – Tudok. És elbírlak téged is. Most akarsz... vagy csak... vonuljunk egy kicsit el... beszélgetni? – Beszélgetni alatt logikusan azt értem, hogy csókolózni, mert azért így egy nap után ágyba bújni még szerelmesen is fura lenne, ennyire azért tartom őt, hogy hagyom, hogy ő diktáljon.
Az biztos, hogy ez nem csak valami kósza érzelem, mert ha az lenne, akkor nem vallana be nekem ilyesmit. Szóval csak nincs szó arról, hogy ne adj isten át akar ejteni, vagy aztán dobni akar, amikor már nem leszek elég érdekes neki, hiszen nem mondaná el akárkinek, hogy nem is ember igaz? Maximum arról lehet szó, hogy nem mond igazat, mert valami nagyon nincs rendben vele ott bent fejben, de remélem, hogy nem erről van szó. Talán ezért is jobb, hogy egy nyilvános helyre megyünk először, mert ha kiderül, hogy futóbolond, akkor legalább van esélyem elmenekülni. Na azért remélem, hogy nem erről van szó, ahhoz túlságosan oda vagyok érte, hogy kiderüljön, hogy baj van vele. - Neem, csak minden második pasinak. - halkan felnevetek, de láthatja, hogy csak viccelek. Nem vagyok én olyan, legalábbis nem komolyan, mármint felületesen igen ragaszkodó vagyok, de nem megyek bele válogatás nélkül bárkivel bármibe, mert azt tudom, hogy nem szabad és butaság is lenne, nem adhatom ki így magamat, de Elijah más és persze Allen, mert ő meg nagybátyám. Ők fontosak nekem és biztos, hogy nem tudnám őket csak úgy félredobni és Elijah se hiszem, hogy olyasmit mutathat, amit képtelen lennék kezelni. - Ez azért durván hangzik, hogy ember voltál és... angyal lettél és új alakod lesz? Mint valami feltámadás, vagy... nem is halsz meg? Hű! - oké még mindig rendesen meg vagyok lepődve, de az infokat gyűjtöm szépen és jegyzem is. Még persze így első hallásra nehéz mindent felfogni és kezelni, de nagyon igyekszem. Szóval ő egy angyal, legalábbis ezt állítja és úgy néz ki, hogy nem volt az mindig, sőt az alakját is változtathatja. Ha gáz lenne velem, akkor eltűnhetne úgy, hogy soha ne találjam meg, mert máshogyan nézne ki. Na azért remélem, hogy erre majd nem igen kerül sor, azt nem élvezném, annyira csak nem reagálok majd rosszul, legalábbis remélem. - Oké, akkor ott találkozunk, el ne tűnj. - ne hogy lelépjen nekem hirtelen, mert mégis beijed és kiderül, hogy nem angyal, azt azért nem viselném valami jól. Szóval elindulok szépen kifelé, gyors léptekkel, aztán tovább a női mosdóba, amíg meg nem érkezik mellém és be nem húzza az ajtót maga mögött. - Hát erre én se számítottam. - mosolyodom el, hogy aztán szépen lassan úgy istenesen elkerekedjen a szemem, amikor elkezd vetkőzni... na jó nem ettől, de azért megnézem magamnak, hogyan is fest ruha nélkül, de amikor a szárnyak megjelennek még jobban meglepődöm és először nem is tudom, hogy mit mondjak. Akkor most vagy a szemem káprázik, vagy tényleg igazat mondott. - Hű! - ennyit sikerül elsőre kinyögni nagy nehezen. Nem merek először semmit se tenni, csak aztán szánom rá magamat, hogy megemeljem a kezemet és óvatosan hozzáérjek a szárnyához. Csak az első érintés után húzódom vissza félve pillantva rá. - Szabad... egyáltalán? - hozzáérni. Nem tudom, hogy mit érezhet. Persze olvastam már angyalokról, de még csak madár se volt soha a kezemben és most nyugodtan megsimogathatom a szárnyát, mert itt áll előttem és... - És ezzel tudsz repülni is? - az azért eléggé... hát huh! Oké valahol azt gondoltam nem mond igazat, vagy a fejével van baj, de nem... tényleg szárnyai vannak!
Nem tudom, hogy mi ez a hirtelen fellobbanás, láng, úgy hiszem szerelemnek kell lennie, annak a tökéletes érzésnek, amely csak egyszer jöhet el villámcsapásszerűen, ha képesek vagyunk ennyire küzdeni a másikért, hogy félredobunk mindent. Nem csak az állásomról van szó, titkokról, Ascariel rendjéről, na és persze kívülállókról, akik a fajtánk ellen fordulva vérengzenek. És eközben képesek vagyunk egymásra találni, noha ő még nem tud semmiről, éppen ezért nehéz, hogyan lehet része a világomnak. Vyvegar azt mondta, hogy ha így érzek, akkor vágjak bele, ne habozzak, csak vigyázzak magamra. Na igen, ha egy mitikus érzelmileg sérül, az örökkévalóság sem elég, hogy kiverje azt. Nálunk nem hiszem, hogy működik a kutyharapást szörivel mondás, példának okáért tündérsárkány mentoromnak meghalt a szeretett nő, és ez olyan nyomot hagyott benne, hogy kétséges, hogy bárki be tudná tölteni azt az űrt. Próbálok most nem belegondolni, hogy Cyrana öregedni fog, míg én egy idő után ismét előlről kezdhetem, akár ugyanazzal a külsővel, mint régen. Megszoktam már így magamat, ha már nagyon őszülök, akkor visszevedlek fiatallá, nem akarok új arcot, bármennyire is ezt sugallják az Úrnőék. - Oké... ilyesmivel meg nem találkoztál. Az leszek, vágjunk bele. – Felelem végül cserfes, kisfiús mosollyal bólogatva, és odapusszantok a szájára, ahogyan tűnődöm rajta, hogyan is kéne pontosan elmondanom az egész helyzetet. Most nem látszik a hold, így kár lenne arról mesélnem, elég ködös a mai este, a csillagok is a sűrű sötétbe takarva. Hümmögve játszadozom a hajával, végtére is ha ilyen dolgot elmondok, az olyan, mintha megkérném a kezét, életreszóló változást jelent mindkettőnk életében. Vajon készek vagyunk rá? – Ezt örömmel hallom Cyrana, remélem nem mindenkinek ezt mondod. – Nevetem most el magamat, és végigsimítok az ajkán. Természetesen csak viccelek, van bennem egy alap féltékenység, miszerint ha ilyen gyorsan egymásra találtunk, nem akarnám, hogy mással is így tudjon összehangolódni. Ha engem.. szeret talán mással nem ilyen, hiszen Scottot is megpróbálta lekoptatni. Igen, együtt lehetünk, most úgy érzem. - Aki rám talált, tudta a módját, hogyan lehetek emberből valami több. Vannak, akik olyannak születnek, ám az embereknek is megvan rá a lehetőségük, ha beleillenek a rend elképzeléseibe. De igen, öregszem, viszont képes vagyok bizonyos időnként... váltani. Akár teljesen új testet is mutatni. Hogy ne kelljen költözni. Én viszont szeretem az alakomat, és még nem buktam le, mert ugyanúgy nézek ki mint száz éve. Na jó, olykor már erősen őszülök, de jobb szeretek fiatalnak kinézni. – Vigyorgok, ahogyan a szenitilitásról beszélünk, nem, nem remeg a kezem, nálunk ez faji sajátosság szerencsére. – Menj csak előre bepúderezni az orrodat. – Bólintok, és hagyom, hogy kimenjen, én meg pár pillanattal később követem, csak nem a férfiebe megyek, hanem utána. Ott bezárom az ajtót, és ráfordítom a kallantyút is. Nagy levegőt veszek. – Azt hittem, hogy más körülmények között vetkőzöm majd előtted. – Nevetgélek, és lekapom a kabátomat. Majd nemes egyszerűséggel elkezdem kibombolni az inget, ami alatt már csak a csupasz bőröm van. A kisfiús pofim ellenére igen szép, kidolgozott a felsőm, adottság, vagy edzés? Féloldalasan fordulok, ahol még nincsen szárnyam, majd átváltozom a szeme előtt, egyik pillanatról a másikra pattan ki az ébenfekete izmos tollazat. Az arcom alig lesz más, csak erőteljesebb lesz a csontozatom, hiszen ember voltam, angyalként is szinte ugyanaz maradtam. Kissé félve nézem a reakcióját, ő is közelebb léphet.
Oké tény, hogy kezd ez az egész még jobban megbonyolódni, hiszen tény eddig se volt egyszerű. Az se kis dolog, hogy, akivel vagy, akit szeretsz a tanárod, de ez olyasmi, ami igazából év végén megoldódott volna. Persze nehezítés lett volna a munkámban, hiszen baj is lehetett volna a vállalatnál, főleg ezzel az átvilágítás dologgal, de plusz az, hogy még... nem is ember. Na az azért nem olyasmi, ami az év végén majd egyszerűen elmúlik és kész. Nem ez megmarad és azért akárhogy is, de elég durva, hogy a fickó, akiért oda vagyok nem épp kicsivel idősebb nálam. Nem vagyok egy túl komoly és előre gondolkodó típus, de tény és való, hogy ez azért nagyban megbonyolítja a jövőnket. - Velem is légy optimista, sok mindent tudok kezelni, tényleg! - maximum nem mondom, hogy mindent könnyen, de azért miért ne menne? Valahogy majd megoldjuk ezt is. Ha ment a tanár-diák gond, akkor ez is menni fog, csak kell egy kis idő, meg persze kellenek részletek is, hogy hogyan és mint lesz és ki ő pontosan, mert a nyálkás UFO megközelítés azért nem tetszene annyira, de azért remélem, hogy nem erről van szó. - Azt mondják nagyon ragaszkodó típus vagyok. - rántom meg a vállamat egy félmosollyal. Na igen, elég fontosak nekem a kapcsolatok és mindenki, aki fontos nekem, és ez rá is igaz, épp e miatt el tudom fogadni azt, amit el kell, csak jó lenne tudni a részleteket azt hiszem, mert hát azért mindenképpen lesznek itt akadályozó tényezők, mint mondjuk az életkora, meg efféle apróságok. Nem tudom, hogy ő ezt mennyire gondolta át egyébként. - Ember voltál, de hogyan...? Hogy lettél valami más? Ez azért... nem ijedtél meg tőle, amikor kiderült? Azért ez akkor is durva és nem öregszel? Mert nem nézel ki úgy, mint aki elmúlt száz, még csak enyhe kézremegés sincsen. - viccelek persze, oldva a feszültséget, a sajátomat is, meg az övét, mert biztos, hogy benne is van egy elég nagy adagnyi. A kezét is megfogom közben és amikor jön az ötlet felpattanok majdnem azonnal, csak utólag esik le, hogy nem kellett volna, mert a fejem koccan az alacsonyan lévő plafonon. - Mehetünk! Melyiket választod, kinek lesz a feladata az osonás? - számít azért, mert hát be tudok én is lógni a férfi mosdóba persze, vagy ő a nőibe, végül is egészen mindegy, csak szépen oldjuk meg, mert kíváncsi vagyok, nagyon! Szárnyai vannak, a pasimnak szárnyai vannak! Azért ez... hú! Tuti biztos, hogy le fog esni az állam, főleg ha megmutatja akkor onnantól már holt biztos lesz, hogy nem csak kitalálta és nem megőrült, hanem tényleg... angyal. Azért ez még mindig olyasmi, amit így kezelni és átgondolni nagyon brutális, hiába csinálok úgy, mintha nem lenen olyan nagy dolog, attól még naná, hogy az.
Minden más ráér, mert nem tudom úgy elengedni magamat, hogy Cyranának nem mondtam el az igazságot. Csak úgy tudunk együtt lenni, ha ismer, és elfogadja, ami, vagy aki vagyok. Most már biztos vagyok benne, hogy ez sokkal több, mint egy fellángolás, olyan valami, amire vagy száz éve várok. Ha gyerekkoromban álmodozó voltam, és többre vágytam, először azt hittem, hogy angyalként majd kiteljesek. Mégis, amint Cyrana belépett az életembe a cuki smseivel, tudtam, hogy mindez semmi. Az egész mitikus világ mit sem ér nélküle. Ha elküld, ha megrémül, legalább tudni fogom, és nem kell előtte titkolóznom, vagy ellentmondásokba keverednem. Ha pedig tudja, és elfogadja, akkor csak mindenki más előtt leszünk gondban, hiszen nem elég az emberi világtól titkolnunk, azért a magamfajták sem néznék jó szemmel, ha egy halhatatlan egy kislányt von be az életébe. Egyszerűen a mi életünk sokkal vészterhesebb... Ám már úgyis azt mondom, hogy legalább előtte ne legyen titkom, ha mindenki előtt színlelnem kell. Holott teljesen azért mégsem, szeretek tanítani, és a modernizációt leszámítva maradtam, aki voltam. - Dehogynem. Optimista vagyok, ám ha rólad van szó, be tudok tojni rendesen. – Viszonzom a mosolyát, olyan édes, hogy ennyire bátorítani akar. Végtére is felkészült rá, hogy valami komoly titokba tenyerelt. Mintha ő maga sem hinné el, hogy ennyire egymásra vagyunk hangolódva, és nincsen semmi bibi. Végtére is ez hízelgő, hiszen bár cukinak tartanak a fiatal lányok, de az mégis hihetetlen, hogy valaki odavan értem. És hát logikus, hogy a titok esetén arra gondol, hogy nős vagyok, vagy ilyesmi. – Komolyan? Akkor talán nem lesz annyira nehéz dolgom. Téged valóban nekem teremtettek, ha el tudod fogadni. – Még nagy levegőket veszek, kicsit remegek, és a tenyerem is izzad kissé, ám már kész vagyok belekezdeni. Végigsimítok a sötét haján, és odahajolva adok egy csókot, talán ezzel magamat is megnyugtatom, meg őt, egy ufó nem így csókolna. Összebújunk, aztán végül csak belekezdek. - A mi fajtánknál... nos igyekeztünk megőrizni az emberségünket. Legalábbis én. Ember voltam, és nem is nagyon változott a jellemem. Szeretek tanítani, közösségbe járni. És... van. Van szárnyam. Tudod... mi át tudunk változni. Most így nem látszik, de van. Ha nem tojsz be te is, majd megmutatom. Nem túl romantikus, de kimenjünk a mosdóba? – Kérdezem most először elvigyorodva. Végülis ha ilyen jól kezeli, akkor miért ne lehetnék én is magabiztosabb? Tényleg csúcs ez a lány, van egy olyan érzésem, hogy soha többé nem akarok mással lenni.
Na jó arra aztán igazán nem számítottam, hogy ma komoly témák is lesznek majd terítéken. Azt hittem, hogy eszünk, vagy iszunk egy jót és beszélgetünk, kicsit jobban is megismerve egymást, hiszen eddig ez azért jelentősen kimaradt. Volt viccelődés és persze egy kis pajzán humor, de ennyi, alig tudok valamit róla, erre azzal nyit, hogy éppenséggel nem harminc éves, amit a maxnak gondoltam eddig róla, hanem jóval több... és nem csak pár évvel. Azért ezt fel kell dolgozni, de igyekszem. Nem ijedek meg, erről szó sincs, hiszen mindig is szerettem az izgalmakat és persze mindig is oda voltam a rejtélyekért és a különlegességekért, ez a mai napig se nagyon változott, de mégis csak szemtől-szembe találkozni valakivel, aki úgy fest, hogy nem igazán ember... na az azért elég durva. És még csak nem is mondhatom, hogy ha bárkinek elmondanám leesne az álla, mert gondolom nem igen adhatom tovább az információt, főleg hogy már az is tiltott, hogy találkozzam vele, nem hogy közöm is van hozzá. - Nem a pozitív hozzáállásról vagy híres igaz? - elmosolyodom, hogy ne legyen annyira megijedve. Csak nem olyan véresen komoly a helyzet. Oké, majd megpróbálom szépen feldolgozni és nem visítva padlót fogni, vagy ujjongani, hogy a pasim nem csak hogy simán tanár, hanem még annál valami jóval több is. - Nem vagyok ám olyan ijedős, vagy annak nézel? Imádom a különleges dolgokat, folyton ilyeneknek nézek utána a neten. Tudom, hogy ez nem ugyanaz, de.. - megvonom a vállamat, csak szeretném, hogy érezze, hogy nem fogok megijedni és faképnél hagyva. Csak nem azzal jön majd, hogy ufó és valami nyálkás ronda, lény az igazi alakja. Na jó, akkor talán át kellene gondolnom a dolgokat, de csak azért, mert bár nem a külső a legfontosabb, de valahol azért az is számít az embernek és egy békát se szívesen csókolgatnék. Bár persze, ha van ilyen normális emberi alakja... Na jó, nem tippelgetek, a gyors rendelés után leülünk, mutatok neki egy nyugis kis fakkot, ahová beülhetünk és tuti nem zavar meg senki sem, vagy fog hallgatózni, mintha a szomszéd asztalnál mások tobzódnának egy rendes kávézóban. - Hű! Én meg azt hittem majd nehéz lesz, ha mondjuk van köztünk 5-10 év korkülönbség. - oké azért egy zavart mosoly csak megengedek magamnak, de közben az izgatottság is látszik rajtam nagyon is. - Szóval angyal... de hogyan és... mitől vagy az? Nincs is szárnyad. - zavart kuncogással tapogatom meg a vállát, na nem mintha ott lenne a szárny, de eddig nem láttam rajta semmi ilyet és nem hiszem, hogy két nagy szárnyat csak úgy el lehet rejteni egy nagyobb kabát alá, főleg hogy rajta most még az sem igen van. Oké nem mondom, hogy nem hiszek neki, vagy arra gondolok hogy nem teljesen százas, de azért vannak kétségeim, hogy ebből egyáltalán mennyi az igaz. Még hogy angyal... simán embernek néz ki. Azért remélem, hogy tényleg nem valami futóbolond, az marha nagy csalódás lenne, túlságosan úgy érzem már, hogy sikerül rendesen belé zúgnom.
Miután nekem van még kicsit köteletlenebb munkarendem, megtehettem, hogy én hazarohantam, míg neki erre nem feltétlenül volt meg a lehetősége, meg hát annyira izgultam nem csak a találkozásunk miatt, hanem a téma is fontos, amit mondani szeretnék, ezért voltam kénytelen beállni a zuhany alá, hogy kicsit felfrissüljek. Neki viszont nem kell ezért rosszul éreznie magát, így gyorsan végig is simítok az arcán, hogy bátorítsam, holott nekem volna szükségem arra, hogy ne legyek ilyen lámpalázas. Azt leszámítva, hogy mi vagyok, még mindig nehéz felfognom, hogy pont én jövök be neki. Igaz hogy több mint száz év van köztünk, bizonyos tekintetben mégis ő az, aki többet adhat a másiknak. - Ki más? – Visszanevetek, egy pillanatra megkönnyebbülök, mintha elszállt volna minden gondom. Igenis tetszeni akartam neki, holott ez egyikünk esetében sem a megbeszélt külsőről szólt, hanem az egymásra hangoltságról. Valahogy nagyon is illünk egymáshoz, ahogy nézem Cyrana is olyan végletesen álmodozó típus, akinek szüksége van arra, hogy figyeljenek rá, egyszerre tudunk egymáshoz gyengédek, és szenvedélyesek is lenni, ami úgy vélem, hogy páratlan dolog egy kapcsolatban, és igen, ahogyan már az előkészítőn is kimondtam neki, már úgy gondolom, hogy beszélhetünk kettőnkről. Megrázom a fejemet, nem, nem akarom megijeszteni. Talán tényleg jobb, ha leülünk, elvonulva valahova. Randizni akartam, de közbejött, hogy inkább a komoly dolgokról beszéljünk, mert nem akarok neki hazudni. Bizonyos dolgokat még félre lehet tenni, mint példának okáért a nyomozást, hiszen lassan már a fél városnak kikotyogom. Az eredetemet azonban nem. - Igen, az jó lesz. Amúgy is el szerettem volna vonulni valahova. – Felelem azért bátorító mosollyal, hogy ne úgy készüljön fel, mint aki fel akarja magát akasztani. Végülis nem rossz dologról van szó, nem gondolom, hogy annyira rémületes lennék, bár ki tudja, nem mindenki fogja fel ép ésszel. – Sajnálom, még utána is eldöntheted, hogy mi legyen velünk. Nem fogok megsértődni, ha lekoptatsz. Tényleg. – Igenis rossz lesz, de inkább, minthogy később omoljon össze, ha kiderül, hogy titkolóztam előtte. Bármennyire is tetszik, nem érdemelné meg az átvágást. Más lány esetében még úgy sem mondtam el senkinek. Meglepődve veszem tudomásul, hogy nekem is kávét rendel, végül nem szólok közbe, végtére is ha itt végeztünk, még teázni is elmehetünk. - Az elején kezdem. Tehát száztizenhét éve születtem Svájcban, halálosan unalmas volt az életem, mint házitanító. Nem történt velem soha semmi. Nem részletezem, de valaki rám talált, és elmesélte, hogy az emberek világán túl van valami... megfoghatatlan misztikum. Érezte, hogy vágyom rá, és felnyitotta a szememet. Nem, nem vagyok vámpír, meg ufó sem. A ti világotokban az a kifejezés állna hozzá a legközelebb, ahogyan mi is hívjuk magunkat; angyal. Noha semmi közöm a mennyhez. – Foglalom össze először pár szóban, és megfogom a kezét, türelmesen-komolykodva nézve rá, felmérve a reakcióit. Itt még bőven elszaladhat. Viszont a pillantásomból láthatja, hogy majd’ fel falom, tehát komolyan is mondtam, és éppen azon mantrázom, hogy ne riadjon nagyon meg.
Hát jó komolyan kissé slamposnak érzem magamat, hogy én nem mentem haza gyorsan átöltözni, meg felfrissíteni magamat, hanem csak így az átlagos napom után toppanok be az életébe. Azért valamelyest én is kicsíphettem volna magamat, ha már ő is megtette nem? Aj... most komolyan elkezdem itt rosszul érezni magamat, amikor arról volt szó, hogy az a lényeg, hogy együtt lehetünk végre? Neki volt ideje, nekem meg órám volt, én nem mehettem haza átvedleni, ez a lényeg, nem kell ezt túlgondolnom igaz? - Oké, akkor te vagy a hibás, ezt megbeszéltük? - incselkedve nevetek fel, még oda is koppintok az orrára, de persze csak simán viccelődésnek szánom az egészet, nem komolynak. Oh, hát amúgy is csini így, nekem legalábbis nagyon bejön az a kis kicsípett forma, szóval nincs gond vele, sőt örülök neki, már csak az a nagy kérdés, hogy ehhez mi tartozik, ami olyan nagyon fontos lenne. Tényleg remélem, hogy nem most jön a fekete leves, akkor még a végén tényleg el kellene mondanom Allennek, hogy ki is ő, hogy ráuszítsam és... Na jó nem vagyok olyan, aki megkéri a most megismert nagybátyját, hogy védje meg az érdekeit, meg egyébként is Elijah jó ember, nem hiszem, hogy így kiszúrna velem és meg akarna bántani ugye? Ugye? - A végén még megijesztesz és most már határozottan kíváncsi is vagyok. - oké na azért nagyokat pislogok és kezd érdekelni, hogy miről lehet szó, mert hát milyen nagy titka lehet egy ilyen cuki pasinak, ha nem az, hogy van egy családja, akikről elfelejtett említést tenni? Oh... mamám, remélem nem arról van szó, hogy... Nem tudom, igazából nincs tippem és nincs is értelme, hogy ezen agyalok és butaságokat gondolok el, mert attól csak még rosszabb lesz. Aztán bedobja az életkor kérdést, én pedig meglepetten pislogok és persze először el se nagyon hiszem. Oké, hogy sok mindent olvasok a neten és sok mindent el is hiszek, na de, hogy több, mint száz éves, vagy mi... az akkor is eléggé durván hangzik és elég nehéz csak úgy elhinni. - Vámpír és UFO és egyik sem? Oké... nem vágom. - na jó, ez azt jelenti, hogy el kell magyaráznia, mert hogy miről beszél az nekem egy előre teljesen homályos, pedig próbálom felfogni, de hogy mi van, azt nem értem. - Nem, inkább teázó, de vannak ilyen kis kuckók, aranyos hely és ott nincsenek mások a nyakunkon. - és az most hasznos lesz, mert ha arról mesél, hogy igazából egy UFO-vámpír... na ahhoz azt hiszem nem lesz szükségünk még közönségre is, mindenki padlót fogna a környezetünkben csak és most nekem kellene csak egyelőre. - Már egy kicsit sikerült, legalábbis... nem igen értem, hogy mi van. - pislogok azért párat még most is, de megvárom, amíg elmondja, legalábbis igyekszem, de tény, hogy elég gyors léptekkel veszem az irányt a cél felé. Nem mondom, hogy vadul rohanok, de az biztos, hogy sietősre veszem a figurát és szedem a lábaimat. Majdhogynem a köszönés is elmarad, amikor megérkezünk, csak mivel már sokszor jártam itt ezért pillantok a pultos felé futtában. - Két jegeskávé. Köszi! - esetleg Elijah még ellenkezhet, de nem nagyon szeretném, jó lenne mielőbb megtudni, meg ha nem sokszor jönnének be hozzánk, aztán már vezetem is magammal szépen az egyik hátsó kis fakkba, miután levettük a cipőket. Hát a fenébe is marhára izgulok és nem értem, hogy mi van... szóval a legjobb lesz, ha a közepébe vág, de menten.
Most, hogy végre a karomba zárhatom, eltűnni látszik az a sok tíz év, amit Vyvegar oldalán töltöttem. Olyan, mintha még mindig házitanító lennék az ezernyolcszázas évek végéről. Habár akkor még nem voltak ennyire bátrak a nők, de magamban elégtételt érzek hogy Cyrana ilyen, és ahogyan öltözik, ez a kihívó, mégis imádnivaló öltözet... talán féltékenynek kéne lennem? Aligha. Már az első személyes találkozásunknál az értésemre adta, hogy valami különlegeset lát bennem, és ezt megbecsülöm azzal, hogy nem tartom a léptein a szememet, hanem elfogadom ezt a csodát. - Ne szabadkozz Cyrana, pont jó vagy így. Nem beszéltük le előre, próbáltam spontán lenni a meghívással, de túlizgultam a dolgot. – Vallom be férfiasan, már elfogadtam, hogy kettőnk közül simán ő viszi a prímet, én meg csak követem. No ez azért nem teljesen igaz, tudok én pikáns lenni s akarok is, mert valahol olyan imádnivalóan középúton helyezkedik el a cuki diáklány, és a domináns, öntudatos felnőtt nő között, hogy ne csoda, hogy nem tudok betelni vele. Csak attól tartok, hogy gyorsan rámun, hiszen nem csak számomra, bizonyára számára is túl egyértelmű a helyzetünk, azt leszámítva, hogy az álcámat s a küldetésemet nem sodorhatom veszélybe, és nyilván ő sem szeretné, ha megrágalmaznák, hogy így akar hatni a tanárjára. - Se feleség, se gyerekek. De nem kevésbé bonyolult az ügy. – Adom meg magamat legalább ennyire, de azért édes tőle, hogy a saját pozicióját félti már előre. Ebből a szempontból tipikus nő, gyorsan túl akar esni a raktapaszon, hogy lássa értelmét a továbbiaknak. Nem, ezt tényleg el kell mondanom, és abban reménykedek, hogy nem lesz belőle gond. Valahogy meg kéne értetnem vele, hogy mindaz ami vagyok, nem állhat kettőnk közé. Vajon hogy reagál majd? Előtte viszont nem tudok hazugságban éllni. - Egy kicsit talán mindkettő. És egyik sem. – Finom mosoly, érdekes elképzelései vannak, holott nagyon nem áll távol a valóságtól. Próbálok megnyugató lenni, hogy ne fusson el rémülten, hiszen szeretném, hogy valahogy ez működjön kettőnk között, és nem akarom, hogy az a bizonyos kard lebegjen a fejünk felett, hogy mikor bukok le. – Luxuskávézó? – Nevetem el magamat, úgy tűnik, humorral próbálom meg elütni a helyzet komoly élét. Nem tudom, hogy hova akar vinni, de engedelmesen megyek vele. – Nem akarlak megijeszteni... én inkább őszinte lennék, ha így jobb. – Addig nem kezdek bele, amíg le nem ülünk, és el nem tudunk bújni a külvilág elől, hiszen nem avatatlan füleknek való mindez. A legjobb lenne, ha nem is nyilvános helyre mennénk, viszont bármennyire is rohanunk, azért korai lenne valóban kettesben maradni.
Hát jó azt azért nem gondoltam volna, hogy miattam csípi ki ennyire magát és még külön le is fürdik. Akkor nem gáz vajon, hogy én ezt nem tettem meg? Furán érzem magamat, és nem azért, mert rossz érzés, hogy késik, hanem azért, mert nem gondoltam, hogy tényleg ennyire fontos neki ez az egész. Oké persze mondta és éreztem is, de attól még nem lehetek benne teljesen biztos, hogy nem csak azért érdekelem mert mondjuk izgalmas egy fiatal diákkal szórakozni, vagy mert ilyet még nem próbált, vagy azért, mert fiatal vagyok... tudom, nem kellene rosszat gondolnom róla szándékosan, de ettől még van bennem egy kis félsz, de az, hogy miattam ennyire igyekszik újfent azt mutatja, hogy valami miatt tényleg nagyon oda van értem és erre nem számítottam. Cuki igen és édes is, de hogy ennyire az legyen, az még engem is meglep. A legtöbben nem szokták értékelni, ha túlságosan nyomulok, őt pedig nem zavarja azt sem, hogy csókkal nyitok, vagy hogy a kocsiban én támadtam le őt, sőt még zavarban is van, mintha kettőnk közül ő lenne a kisiskolás, aki nem tud mit kezdeni a helyzettel. - Nem ciki, hogy én meg a reggeli cuccomban vagyok? Nem volt időm hazaugrani és átvedleni. - na nem mintha amúgy nem azt látnám rajta, hogy most is kerek szemekkel figyel, szóval nem hiszem, hogy gondot okozna neki, hogy nem öltöztem át azóta, vagy nem zuhanyoztam le mondjuk. - Oké, akkor előbb iszunk valamit és mondasz is... valamit. Ugye nem kerül elő eltitkolt jegygyűrű, meg egy feleség három gyerekkel? - oké azért talán egy kis félsz van bennem, főleg hogy nem vagyok oda a nagy titkokért. Jó, azért bírom őket, de nem feltétlenül akkor, ha rólam szólnak és nem akkor, ha nekem kell őket kezelni, most pedig erről van szó. Valami titok van itt a háttérben és azt fogja elmondani és nem akarom, hogy az valami rossz titok legyen. A mosolya nem ezt mutatja, de ki tudja... vajon elhagyná miattam a feleségét, ha lenne? Egyáltalán elvárhatnék ilyesmit, vagy elfogadhatnám, ha magától ajánlaná fel? Alig ismerjük egymást és a vad és izzó szenvedély kihunyhat és... na jó, előbb jó lenne tudni, hogy mit is akar pontosan és majd utána kezdeni el agyalni és dilemmázni, nem pedig már előre annak semmi értelme sincs. Erre amikor kiböki a korát... hát na mintha hideget kapnék egyszerre és meleget is. Meglepetten pislogok párat, aztán jön a második reakció, egyszerűen elnevetem magamat, mintha tényleg csak viccelne, de közben olyan komoly a tekintete, mintha minimum a koreai polgárháborúról beszélne, vagy hogy meghalt a hörcsöge. Szóval... mi a frász van? Abbahagyom a röpke nevetést és én is elkomolyodom, főleg amikor felfogom, hogy mit mond tovább. Hogy ne szaladjak el és higgyek neki. Nem értem. Ernyedten hagyom, hogy a kezemet az arcához húzza. - Hogy mi... most ezt komolyan mondod? De hát hogy... száztizenhét... valami vámpír vagy? Vagy UFO? - oké tudom nem itt kell kérdezni, hanem azért akart leülni velem, de ehhez nem valami csendes hely kellene? Gondolom titok, gondolom olyasmi, amit nem mások füle hallatára akarna elmondani. nagy levegőt veszek és még mindig értetlenkedve fürkészem az arcát, hátha onnan le tudok valamit olvasni, de őszintén ehhez nem fűzök nagy reményeket. Őszintének látom, de közben annyira abszurd, amit mondott, hogy őrület. - Na jó, ehhez... nem egy sima kávézó kell. - megfogom a kezét szépen, fél percet gondolkodom csak, aztán indulok el vele. Van a közelben egy kis teázó, ahová beülhetünk, ahol vannak kis elzárt részek, ahol leülhetünk párnákra és ahol nincsenek figyelő fülek, akik meghallják, amit mond. Azért nagyon remélem, hogy nem akarja a véremet venni, vagy tudom is én... Oké sok mindent olvastam már a neten és sok vámpíros filmet láttam, de élőben a franc se gondolta, hogy ilyesmivel futhatok össze, vagy fél perc múlva jól a képembe nevet, hogy bevettem. Na akkor morcos leszek, nagyon.
Tudom én, hogy már alig várja, hogy találkozzunk, de mégiscsak ez az első napom, és rengeteg a tennivalóm, ezért történhetett meg, hogy kicsit később indulok, ugyanis hazasiettem felfrissíteni magamat, átöltözni. Cyranának erre nincsen szüksége, mindkét alkalommal tökéletes volt a külseje, még mindig nem értem, hogy miért pont engem talált meg magának. Talán kedvére volt, hogy egy tanárral flörtölhet telefonon? Való igaz, megvan a maga izgalma, és hiszek az őszinteségében, hogy mással nem teszi meg ugyanezt. Ahogyan én sem csapok le fiatal lányokra, ez most így alakult, és még Vyvegar intelmei ellenére sem akarom máshogyan csinálni. Csupán azon tűnődöm, hogy ha már ez történt velünk, nem volnék képes egy mondatot sem ködösíteni, hogy pár héttel, hónappal később derüljön ki, hogy mégsem akar engem a hazugság miatt. Kihasználhatnám ezt az időt, hogy együtt legyünk, és ki tudja, mit hoz a holnap. De nem, ha valaki igazán fontos, azt nem verjük át. Ilyesmi nem fér bele. Így szándékozom elmondani neki, hogy ki is vagyok valójában, és bízom benne, hogy ha azt is mondaná, hogy mindez nem fér bele neki, akkor sem adja tovább. Azzal az egész rendet veszélybe sodorhatnám. Most alig pár perccel később érek oda, nem is csoda, hogy szaladok, nem kell, hogy ő is megtegye, végtére is én késtem. Nem tudok most elegáns, és hűvös lenni, amilyennek egy pasitól elvárnák, ez most így sikerül, és a karomba kapom. Talán túl lelkes vagyok, de amióta azzal a csókkal kinyilvánította, hogy tetszem neki, azóta nem tudok semmi másra gondolni. - Ami azt illeti... igen. – Vallom be pirulva, hiszen már reggel is találkoztunk, de az nem volt randi, túl hivatalosnak kellett lennem, ám most itt vagyok, hogy neki öltözzek ki. Félmosollyal nézek fel végül azokba a csodás zöld szemekbe, hogy újabb csókot követeljek ki magamnak. - Mindegyik jó lehet, akár mindet is végigjárhatjuk, de hagyhatunk legközelebbre. Elsőként jó lenne talán leülni valahol meginni egy kávét, mert mondani akarok valamit. – Viszonzom a mosolyát, amely oly pajkos, bárcsak hinne nekem, és elfogadná az igazságot, hiszen nem akarom elveszteni. Kézen fogva elindulunk a főút mentén, hogy keressünk egy kis bisztrót, és közben félve oldalra pillantok, nem könnyű ez így nekem, hiszen még senkinek nem mondtam ezt el, így meg sem nagyon lehet tervezni mindezt. - Száztizenhét. Ez az... amit el kell mondanom. Kérlek, higgy nekem, legalábbis hallgass meg. Ez nagyon fontos. Ugye nem fogsz elszaladni? – Húzom most az arcomhoz a kezét, remélve, hogy ezzel bizalmat tudok felé sugározni, nem pedig elijeszteni őt. Szinte betegesen rettegek a válaszától.
Nehezen lett vége ennek a napnak, mintha nem is akart volna igazán véget érni, de csak sikerült és nagy nehezen Scottot is levakartam magamról. Komolyan úgy tapad rám, mintha muszáj lenne neki, amit nem értek, mert én ugyan nem mutattam semmivel sem, hogy annyira oda lennék érte, szóval igazán leállíthatná magát és megérthetné, hogy nem akarok tőle az ég világon semmit sem. Én egész mástól akarok, ami tudom, hogy nem jó, mert nem szabadna, hogy közöm legyen hozzá, mégis csak tanár, idősebb is nálam, de a fenébe is olyan édes, hogy majd el olvadok, ha csak rá gondolok és mivel folyton rá gondolok... Most is összeszorul a torkom, amikor megkapom az sms-ét. Még otthon van? Na most vagy beiktatott egy kis pihenőt, vagy kicsípi magát miattam, hogy még jobban nézzen ki. Bármelyik lehet, én pedig mindkettőnek nagyon fogok örülni, ez nem is lehet kérdés.
Rohanj is! Azt hittem már úton vagy.
Mellékelek még egy játékosan morcos kis emoticont is, csak a hatás kedvéért, de olyat, amiből érezni lehet, hogy csak viccelek, nem vagyok komolyabban mérges rá, de tényleg nem. Sokat szerencsére még sem kell várnom, talán csak pár perc, amikor meglátom a távolban közeledni, még hozzá konkrétan futva. Nem tehetek róla, de a mosolyom csak még jobban kiszélesedik, de csak azért sem futok én is felé, az milyen marha giccses lenne már? Nem, bevárom, amíg elér, és úgy ölelem át a nyakát, hogy viszonozzam a csókot. Eszem ágában sincs csak úgy cuppantgatni, ha már ennyit vártam és ha már délelőtt is kénytelen voltam úgy ülni az óráján, hogy közben nem tehettem meg, akkor most kérek egy normális csókot, amit elvárna az ember. - Köszönöm! Te is jól festesz, direkt kicsíptad magad miattam? - szándékosan belesimítok a hajába, kicsit bele is túrok, pedig ha jól sejtem, akkor még be is lőtte, de az a fő, hogy nekem tetsszen, engem pedig cseppet sem zavar az, hogy kicsit netán kócos, főleg akkor, ha én kócoltam össze, nem pedig valaki más. Na utóbbi esetben azért morcos lennék. - Van terv? Úgy siettél, hogy nem hiszem, szóval több lehetőség is van. Vagy beülünk valahová kajálni, mert egész nap alig ettem, vagy táncolni, vagy elmehetünk valami kis kocsmába, ahol van darts, meg biliárd. Mindegyikből tudok olyat, ami viszonylag a város szélén van, hogy ne legyen belőle bajunk. - olyan kis igazi összeesküvős mosollyal pillantok rá. Ő dönt, nekem vannak ötleteim, de nem én szervezem le az egész estét, ez a lényeg, azért egy részét rá hagynám. - Egy valamit viszont meg kell kérdeznem, mert nem hagy nyugodni, csak... mert érdekel... - elhúzom a dolgot, tűnődve nézem őt, mintha olyan húde fontos kérdés lenne. - Pontosan hány éves is vagy? - kíváncsian pillantok rá, de a mosolyom megmarad. Nem érdekel engem a kora, egyszerűen csak érdekel. Ilyen részleteket nem tüntettek fel a kari honlapon, bár ha akartam volna, akkor utána is nézhetek, de miért nem egyszerűbb megkérdezni?
Nem tudom, hogyan is leszek képes a tanításra, de főképpen a nyomozásra koncentrálni ha Cyrana teljesen elvonja a figyelmemet. Azt kell magamban leszögeznem, hogy felnőttek vagyunk, én tulajdonképpen egy matuzsálem, és egymástól függetlenül élnünk kell az életünket. De ezt hogyan tehetném meg, amikor mindketten nyüszítünk egész nap a találkozóra vágyva. Olyan tökéletesen összeillünk, hogy az már fáj, nem volt itt semmi kétely csak hogy bezavarná a nyomozást, ha az álcám tekintetében felfigyelne ránk valaki. Ezt nem is mondhatom el neki, hiszen ami Vyvegarnak elmondható, még Caryeth kérése ellenére is, az már Cyranára végképp nem tartozna. Így viszont egy kész hazugság az egész, amit felépítek majd a számára. Igaz, tökéletesen szeretem ember lenni, tanítani, és végtére nem is kell olyan nagyon mellébeszélnem, viszont így meg őrjítő, hogy nem is tudunk egymásra várni, viszont titkaim vannak. Vajon ha megtudná, akkor mit reagálna? Kiborulnék, ha nem tudna uralkodni magán, és azt mondaná, hogy vége. Még két órám volt délután, miután beszéltem Vyvegarral. Szegény barátom annyira maga alatt volt, hogy legalább egy kicsit elvonta a figyelmemet, ami nem is tudom, hogy jó vagy sem, hiszen hatalmasakat sóhajtozom egész nap, és Cyranára akarok gondolni. Végül csak vége lesz az előadásoknak is, így vajudok egy keveset a kötelező olvasmányokon, amiket szándékozom kiadni, majd hazasietek, legalább átöltözni, szalonképesnek mutatkozni. Habár az első alkalommal sem készültem semmire, mégis megcsókolt, hát nem is tudom, hogy most mi fog történni.
Én még otthon. Rohanok hozzád!
Végzek a hajam törölgetésével is, mert még hajat is mostam, és most küldöm el a válaszünetetet. Hihetetlen, hogy ez a lány mennyire el tud varázsolni. Ha ma balesetet látnék, akkor sem állnék meg segíteni, bármennyire is önzőség ez a részemről. Erre a lányra már vagy egy évszázada várok, ma semmi sem jöhet közbe. Biztos, hogy lesznek még gondjaink, de erre most nem akarok gondolni. Csakis arra, hogy ha már ennyire tetszünk egymásnak, akkor tényleg töltsünk együtt egy kis időt. Kocsiba pattanok, és már megyek is. A gyorsaság mellett óvatos is vagyok, így minden baj nélkül parkolok le a közelben, hogy már futva közelítsem meg a megállót, ahol vár rám. Igazság szerint programon nem is nagyon gondolkoztam, hiszen felmenni hozzám talán még korai lenne, bár amilyen ütemben egymásra találunk, már ebben sem vagyok biztos. Randizni nem szoktam, így hogy elmenjünk valahova, talán szintén nem jó ötlet, hiszen már a csókjától is bezsongtam, képesek lennénk csak vacsorázni egymás mellett? Na majd ő megmondja. A karjaimba kapva emelem fel, és csókolom meg, ebben a városrészben csak nem talál ránk senki, így nem is tudok elszakadni az ajkától, újra, és újra birtokba veszem, hogy aztán zihálva bújjak oda hozzá. - Végre... ugye nem vártál túl sokat? És... gyönyörű vagy... Kis boszorkányom! – Cuppantok a szájára, majd tanácstlalanul pillogok, igaz, hogy én vagyok a férfi, viszont még mindig úgy érzem, hogy a pikáns célozgatásaim ellenére is ő a dominánsabb. Egy lehelletnyivel.
//Több , mint két hónapja nem született ide hsz, úgyhogy ha nem baj, betámadok //
Elijah & Cyrana
Alig tudtam koncentrálni az órámra és komolyan idegesítő volt már a végére Scott folyamatos fecsegése és hogy minden áron meg akart győzni róla, hogy menjek az esti buliba. Nem tudom mit nem értett meg azon, hogy nem akarok, nincs kedvem hozzá és dolgom van. Persze munkára fogtam, meg a tanulásra, mert nem mondhatom, hogy a tanárunkkal találkozom, de így se nagyon akarta megérteni, pedig ez a végzős évem érthető, ha nem akarom elszúrni a dolgokat. Elég sok dolgom van még ahhoz, hogy mindennel jól zárjak és nem akarom elszúrni az életemet, mégis csak fontos ez az egész. Ha nem sikerül a suli talán kivágnak a Micromedtől is, és egy ekkora lehetőséget még se ronthatok el nem igaz? De csak vége lett az utolsó órának és sikerül Scottot is lekoptatni. Persze azzal, hogy holnap találkozunk és beszélünk és a következő bulira feltétlenül megpróbálok elmenni. Megpróbálok... szóval nem ígértem meg, a végén még behajtaná rajtam, én pedig nem akarok tőle semmit, bár azt hiszem ezt nem értette meg még mindig igazán.
Csak vége lett, most indulok. Hiányzol! < 3
Gyors pötyögés, aztán a zsebembe süllyesztem a telefont, hogy a buszmegálló felé induljak gyors léptekben. Azt beszéltük meg, hogy a megállóban találkozunk a Wall Street és az Ötödik sugárút sarkánál, én pedig nem akarok késni, hiszen egész nap arra vártam, hogy ne csak titokban lehessek vele. Nem is kérdés, hogy amint odaérek már csak a várakozás marad feszülten, hogy vajon hová megyünk. Remélem ki a városból, hogy ne legyen esély rá, hogy valaki olyannal is találkozunk, akivel nem kellene, vagy esetleg egyenesen hozzá, nekem az is tökéletes lenne. A busz lassan döcög, szinte már kínzó, ahogyan halad, sikerül elkapni az összes létező piros lámpát, de végre csak sikerül elérni a célt, én pedig gyorsan lepattanok, aztán dobom csak le magamat a buszmegállóban a padra, hogy újra elővegyem a telefont és a kijelzőn figyeljem az időt. Remélem, hogy nem jön közbe semmi sem, mert az valami rémes lenne. Tudom, hogy tanár és sok dolga van, bent tarthatták óra után esetleg kérdéssel, vagy tudom is én, de csak nincs erről szó. Én is megoldottam, remélhetőleg neki is sikerül majd és itt lesz. Oh csak tűnne már fel a távolban a kocsija, hogy végre láthassam. És tudom muszáj lesz majd elmondanom neki az aggodalmam forrását is, de megbeszélem vele és... tényleg csak év végéig kell kihúzni, aztán már nem érdekes, hogy ki mit mond, vagy ki mit gondol, akkor már csak mi ketten leszünk függetlenül mindenki mástól, függetlenül a világtól, nem törődve azzal, hogy ki mit gondol. Oh bár már ott tartanánk! Bár szó se róla, ennek a titkolózásnak is meg van a maga izgalma.
- A telefonok sokoldalúan felhasználhatóak. – felelem meggyőzően. – Akár krikettezni is lehet velük. – vigyorodom el. – Ez a tuti. – bökök a főnyereményre. Bezzeg, amit én keresek... kintről fogok rendelni, kész, eldöntöttem. – Csak ne krikettlabdának használd. Elkezdem ingatni a fejem, ahogy kijelenti a narancssárga nem a színe. Nem vagyok divatguru, nem is leszek, de a narancs igenis jól áll neki. - Nem is kórházra gondoltam. Azon kívül is van élet. De te tudod. – rántok meg a vállam. Ahogy kirakja a dobozt, ha nem kezdi kipakolni és töltögetni, hogy megnyitható legyen, morogni kezdek. A dolgok nem így működnek, de látom, hogy azért ebben érti a dolgát. - Ezért vagyok. – a technológia a mindenem. Az eladónak csak biccentek, aki megkönnyebbülve mosolyog, hogy elhúzunk. Kint azonban a doboz felé intek a kezemmel. - Adsza csak ide. – remélem, odaadja, és másodperceken belül szétkapom, kiveszek belőle egy chipet, majd bekapcsolom és mindent törlök róla, majd átadom neki. - Na, most jó, kedves kíváncsi halandóink most már nem fognak rólad tudni, ha nem akarod. Visszateszem a szemem elé a napszemüveget. - Király traccspartikat. – intek felé, s már nem vágyom új bolt után. Egyre nagyobb vágyam, hogy beüljek a saját kis kuckómba és tovább szövögessem technikai pókhálómat.
Nem is válaszoltam már a házasságos dologra, csak felpiszkálnám az amúgy is könnyedén félre billenthető idegrendszerem, és mégis kinek lenne jó? Nekem biztosan nem, és annak sem akinek a fejét veszem. Ez van, engem vagy megszoksz, vagy megszöksz előlem, bár megtalállak, és az neked lesz rosszabb. A boltban már sokkal jobban figyelek a villámsárkányra. Legalább ő tud nekem segíteni, nem úgy, mint az eladók akik szerintem csak dísznek vannak. Lehet éppen a boltban nem, de a többségben igen. - Akkor maradok ennél, ami szerinted a főnyeremény. Nekem olyan nem kell aminek lefagy a képernyője, ezért törtem el a másikat is..meg más egyéb okból. – szusszantam fel halkan. Nos, igen nem épen ezeken a cuccokon kéne letöltenem a haragom, de más nem volt a közelemben, ezért vesznie kellett a telefonomnak. - Sajnos nem, hanem egy kék ruhát vettem, a narancs nem az én színem. Az túl élénk egy kórházba, és néhány beteget biztosan zavarna. – vontam meg a vállamat egy mosollyal. Közben a pulthoz sétáltam, és az eladót vártam egy fagyos mosollyal. - Na végre, azt a remek telefont kérem amit az úriember jónak talált. – csaptam ki az asztalra a bankkártyámat, s türelmesen vártam, hogy meghozza a telefonomat, szép becsomagolt állapotba. Feketét kértem, nem is tudom kinek kell bugyi rózsaszín telefon, jaj, de a pláza macskáknak. - Köszönöm szépen. – süllyesztettem el a táskámba a dobozt. – És persze neked is a segítséget. – eresztettem meg felé egy mosolyt. Tényleg örültem, hogy tudott nekem segíteni.
Tárgy: Re: Ötödik Sugárút (Manhattan) Szomb. 22 Aug. 2015 - 17:01
- Nekem mindegy. – vonok vállat. – A menyasszonyokról beszéltem, nem ami utána jön. Sok mindnet eláruló képpel nézek vissza rá, ami mindenről beszél, csak arról nem, hogy a telefon széttörése baleset volt. - Az ő életük. Úgy cseszik el, ahogy nekik tetszik. – érdekel az emberek világa. Ami kiterjed a technológiáig és utána passzolom a személyes világukat. Ebből kifolyólag sok mindent nem értek bennünk, de talán még mindig többet tudok róluk, mint ők, saját magukról. - Hát jó. – húzom el a szám, mintha kelletlenül tenném, ami pontosan nem igaz. A kütyük között legszívesebben úgy úszkálnék, mint Dagobert bácsi az aranyérmékben. Ami fizikailag lehetetlen, mert abban nem lehet úszni, de az érzést átérzem, amennyiben átfordítom kütyükre. - Értve. – teljességgel hátat fordítok az eladónak és máris leveszek hármat. - Ezt sűrűn kell tölteni, de nagyon is átlátható a rendszere, könnyen kezelhető és spéci mozgóképeket tudsz vele lekapni. – nyújtom oda az elsőt. - Ez tölt le netet a leggyorsabban, ha arra is szeretnéd használni, és jóval tovább tart az aksija is. A kijelző viszont sokszor lefagy. – az utolsó az én kincsecském. Persze, lenne, ha a legújabb kiadású lenne, de nem az. - Ez pedig a főnyeremény. – az eladóra csak egy vigyort ugrasztok, az sem a legszebb látvány tőlem. – Mást ne válassz innen, a többiek már több hónapja rostokolnak és unatkoznak a polcokon. Az egyik iPad felé fordulok, mintha neki dünnyögnék. - És milyen csini rucit vettél? Mondd, hogy narancssárgát. – a villám izzó narancssárgáját mindennél jobban szeretem, onnan már csak a fehér a legfavoritabb. Ezért hordok kéket, nem csak a kék égbolt miatt. A kettő nem függ össze, nem érdekel, de neki a narancssárga a nyerő.
Vendég
Don't Hide Your Real Face
Vendég
Tárgy: Re: Ötödik Sugárút (Manhattan) Hétf. 17 Aug. 2015 - 21:43
þorgisl & Kitana
Egy bólintással nyugtáztam a dolgokat. Ha a japcsiknál, akkor ott. Nekem aztán tényleg mindegy, hogy hol találunk nekem új telefont. - Ebben teljesen igazad van, csodálatosak, aztán meghíznak, gyereket szülnék és oda a szabadságuk. – vontam meg a vállam, erősen élt bennem a feminizmus, de hát erről nem tehetek. Na meg, ha egyetértettem volna a házasság elméletével akkor nem lépek le a vőlegényemtől több, mint nyolcvan éve. Persze ezt a mai napig bánom, viszont most már nem merek a szemébe nézni. - Hé, ez igen is az asztalról esett le. Jó rendben azt bevallom, hogy azért mert lesodortam az asztalról, kissé felbosszantott az egyik beteg hozzátartozója, de nem tehetek róla. Az emberek néha olyan ostobák, és érthetetlenek. Mit nem lehet azon megérteni, hogy az idős nagymama nem bírná ki a műtétet? – forgattam meg a szemeimet, egy dühös sóhajjal. Az összefutásos kérdésére inkább nem reagálok, de tényleg igaza van, hogy túl sokszor futok vele össze, bár bottal se piszkálnám, nekem egy férfi kell. - Nem, nem bújhatsz ki ezelől. Csak egy telefon kell és kész, annyira nem lehet nehéz választani. Nem te vagy az egyetlen nyavalygó ismerősöm, ne aggódj kifoglak bírni.– túrtam a hajamba. - Nekem megfelel. – léptem az üzletbe és körbenéztem, itt aztán biztos jól érezheti magát az olyan ember, mint a villámsárkányunk. - Telefonálásra, fényképezésre, és zenehallgatásra. – néztem fel rá egy halovány mosollyal. Szerettem futni, közben pedig zene kellett nekem, hogy ne hallgassam a többi futó hörgéseit mert nem bírják az iramot. - Nem, nincs szükségségünk a segítségére, amint lesz majd szólok. – hajtom el hűvösen a diákmunkást.
Tárgy: Re: Ötödik Sugárút (Manhattan) Vas. 2 Aug. 2015 - 22:18
A rendreutasításra csak vigyorgok. Elértem, amit akartam, ennél több nem kell. - Majd a japcsiknál. – tolom vissza a szemüveget. – Nekik van igazán tutkó cuccuk. Végimérem újra, hogy igazán mértéket vegyek a termetéről. Csinos, formás láb, csípő és derék. Ami felette van, arról nem beszélnék, mert az nem két sorba férne bele, és csak szépről szólna. - Helyes is. Szeretek esküvőkre járni. A menyasszonyok kivétel nélkül csodálatosak. Nem folytatom tovább a dolgot, hogy milyen tárgyaláson voltak, csupán biccentek rá egyet. Isten ments, hogy többet akarjak tudni, mint amit kellene. Ismét egy újabb siker, legszívesebben megcsókolnám, de tudom, mit kapnék érte. A néha szükséges hibázni, ismét bejött. - Túl régóta és túl sokszor futunk össze? – somolygok rejtélyesen. Nincs közöttünk semmi, de ugratás, az van. - Mindenki tud meglepetést okozni. Az ugyanolyanság unalmas. Vagy a kiszámíthatóság? Komolyan nézek rá. Biztos úgy van, hinnem kéne neki, de annyira nem megy. De kütyüket akkor is imádok venni. Teljesen mindegy, hogy magamnak vagy másnak. - Ó, tehát kibújt belőled a parancsnok? – húzom le ismét a szemüveget és felette nézek rá. - Nem bújhatok ki előle, ez a parancs? – végül elmosolyodok, féloldalasan, visszatolom a szemüveget és előre nézek. - Ha kibírod a nyavalygásaimat, hajrá. – elég finnyás vagyok ilyen téren és tudok rendes hisztériát csapni. - Mondjuk, ide? – dőlök neki az egyik bejárati ajtónak, és nyitom ki, térek be elsőnek rajta. - Mire akarod használni? – ennek megfelelően nézek körbe a kínálaton. Persze, az eladó máris mosolyogva érkezik, Kitanára nézek, hogy szerelje le. Az én stílusom annyira tuskó, hogy baltával tudná csak lefaragni bárki, ha nem olyat kapok, amit szeretnék.
-Legszívesebben felképelnélek mert udvariatlan vagy. De igen hallottam már, és igen elfelejtettem, hogy idősebb vagy, csak a viselkedésed nem erről árulkodik. – legyintettem egy sóhajjal, és nem is akartam tovább ragozni a viselkedését, mert faragatlan volt. - Milyen kár, hogy nem találtál tabletet. – sóhajtottam színpadiasan, mint aki nagyon sajnálja. - Nem, egy szoknya és egy cipő van benne. Kórházat vezetek, nem mászkálhatok melegítőben, meg szakad pólóban. Odalenne a tekintélyem. Nincs semmi más oka a vásárlásomnak, ha esküvőre vagy másra készülnék majd tudatom veled. – vágtam egy fintort. - Azt már lezavartuk, szépen csendben, mert annyira nem volt fontos, mármint nekem nem volt az, így nem is nagyon figyeltem. – vontam meg a vállamat, fontosabb dologra koncentráltam akkor is, azt hiszem egy műtétre, lassan futószalagon jönnek hozzám a betegek. Persze ez megnyomja a fizetésemet is, na, de nincs nekem szükségem pénzre, egy elég szép összeget gyűjtögettem össze az évek alatt, több számlára utalva őket. Feltűnő lenne akkora összeget egy számlán tartani. - Ennél jobban nem tudsz színészkedni? Pedig az ember azt hinné, hogy roppant jó színész vagy. Bár az is lehet csak én ismerlek nagyon jól. De nem tudom, lehet, hogy tudnál nekem meglepetést okozni. – csúsztattam a vállamra a táskám pántját, mert éppen szökni készült, lehet venni kellett volna egy másikat, de a szekrényemből szinte ömlenek a táskák. - Rendben veled megyek egy másik boltba, tegnap eltört a telefonom, nem értem miért nem csinálják őket strapabíróbbra, csak leesett az asztalomról és így néz ki. Ezt már nem is lehet használni. – mutattam meg egy sóhajjal a betört képernyőjű telefonom. - Szóval segíthetsz nekem valami csúcs szuper darabot kiválasztani. - jelentettem ki mosolyogva.
Méregetem egy ideig a lencsék felett a szemeimmel. Elégedett vagyok magammal. Ha mindig udvarias és szívélyes lennék és csettintésre pont azt tenném minden felettem lévőnek, amit mond, akkor már régen a drága Első lennék. Na, ez a veszély nem fog fenyegeti, de nem azért, mert ne lennék rá képes. Hanem, mert nem akarom. Jóóóó nekem ott, ahol vagyok. A tömegben. Ezért is vigyorodom el hamiskásan, amikor leszid. Bejött, bukta a részemről, illem terén, vagyis megint nyertem, újabb strigula ahhoz, hogy miért is ne tegyenek feljebb. - Ez egy kifejezés. Nem hallottad? Vagy már nem divat? És még hogy fiatal. Én. – idősebb vagyok nála, kinézetre is, nem csak években. – Mindig is csíptem a megnyilvánulásaidat. – kacsintok rá, ismét adva az illemre, majd feltolom a szemüvegem. - Egy fenét. – hozom elő megint a szót. Mert, miért ne? - Egy király tabletet akartam, de azt inkább nem itt fogom beszerezni. – sóhajtok egyet drámaian. - Divatbemutatóra vásároltál be? – ha nincs is nála csomag, sok vagy kevés, a csillogás a szemeiben ott van. Ez pedig három dolog: ékszer (amivel leánykérés is járulhat), ruha (amivel gyerek), vagy szex. Hogy miért zárom ki a szélső lehetőségeket? Brahiból. - Vagy megint valami gyűlés van, amiről nem tudok ... – korrigálom magam, ehhez már tényleg kicsi vagyok. - ... vaagy nem is kell, hogy tudjak... Ártatlan arcot vágok. Az megy. Vagyis, majd mindjárt kiderül.
- Nem, nem mehet még ki Mrs. Norris. Csak tegnap műtöttem. Kérem maradjon még az ágyban, dohányozni nem fogják kiengedni a nővérek sem. – adtam be a gyógyszert az öreg hölgynek. Végül elhagytam a szobáját, annyira nem volt öreg, mint én, de az embereknél a hetven én már annak számított, s eltört a csípőcsontja mert elesett, de már cigarettázni rohanna. Nem értem miért ilyen önpusztítóak, ám nekem teljesen mindegy, csak orvos vagyok azért van egy kicsi felelősség érzetem. Vásárolni szerettem volna, ezért az Ötödik Sugárútra mentem. Persze itt vannak a legjobb üzletek, mint Gucci vagy Chanel, s nekem pont ilyenekre volt szükségem. De csak egy cipőt akartam venni, megy egy szoknyát, elszakítottam a kedvencem tegnapelőtt, viszont csak most volt időm vásárolni. Hideg mosollyal sétáltam be az üzletbe, szerettem látni az emberek arcán a félelmet amit kitudtam belőlük hozni még akkor is, ha nem csináltam semmit velük. Ilyen volt a kisugárzásom, egy szóval haláli. Persze nekik az számít, hogy vásároljak. Nem kevés összeget hagytam itt megint, de megérdemeltem. Sokat dolgoztam az utóbbi időben, megdolgoztam azért is, hogy igazgató legyek. Ahogy elgondolkozva lépdeltem majdnem nekiütköztem valakinek. - Te mégis, hogy képzeled ezt a fajta megszólítást? Nem a fene evett ide. Hanem erre sétáltam. Komolyan egyre pimaszabbak a fiatalok. – morogtam az orrom alatt. Jó, ha rám nézek nem mondják meg, hogy 770 éves vagyok, hanem maximum 26-nak néznek. - Na és téged mi szél hozott ide? Valami új telefont néztél? – érdeklődtem kíváncsian, egész jó napom volt így még beszélgetést is kezdeményeztem, na meg az én rendszeremben volt, igaz sokkal feljebb álltam a ranglétrán, mint ő, de csak idők kérdése, hogy feljebb lépjen, legalábbis szerintem.
Elégedetlenül morgok magamban a polcoknál. Nem hinném, hogy az államok ennyire le lenne maradva technológiába, pedig mégis. Az újítások és újdonságok mindig felébresztik bennem a gyűjtő hajlamot és a szétszedni apró darabokra, hogy miként is működik és miből áll össze és főként hogyan. - Komolyan mondja, hogy ezzel akar megetetni? – emelem fel a dobozt, és a hangom nyugodtsága ellenére van benne némi lekezelő rezgés. - Ez a szar múlt hónapban jött ki. Azóta két újat is a piacra dobtak, azt dobja az orrom elé, de marha gyorsan. – ejtem vissza a dobozt a pultra az eladó elé, és két tenyeremmel rá is támaszkodom, félig ökölbe szorított kézzel. Egész jó jelzés arra, hogy szórakozzon a balfékekkel az alvégen. - Ez még mindig nem az. – pöckölöm vissza az újonnan kihozott dobozt. Tudom én, mit keresek, de hogy ők nem, már első blikkre is lejött. - Majd máskor benézek, kösz. – elrúgom magam a pulttól és zsebre tett kézzel sétálok ki, hogy kint a napszemüveget végül az orromra dobjam. Az üvegek fényvisszaverését annyira nem komázom. Ideges nem vagyok. Pocsék üzlet, van itt pár, hogy kedvemre csavarogjak és felfedezzem őket, kisebb kihagyások után. De alig hogy felveszem, máris tolom le és felette nézek az előttem álló látványra. - Hát téged meg mikor evett ide a fene? Teljes közönnyel állom, hogy a mögöttem jövő nekem ütközik, majd kikerül. Éljen a fülhallgató és iphone nyomkodás. Hamar matricadarabbá válik.
Ascariel
Don't Hide Your Real Face
Admin
i'm the leader
☮ Főkarakter : Caryeth, Eldorien, Ellael
☮ Hozzászólások száma : 336
Tárgy: Ötödik Sugárút (Manhattan) Szer. 8 Júl. 2015 - 20:23
Ötödik Sugárút
"Fifth Avenue"
Manhattan egyik fő ütőere, mely nagyjából két egyforma, keleti és nyugati oldalra osztja Manhattant. Az Ötödik Sugárút a világ legdrágább utcája, melyet 1908-ban kiszélesítettek, hogy elbírja a növekvő forgalmat. A sugárúton számos híres középület található. Itt van többek között az Empire State Building, a New York-i Közkönyvtár, a Rockefeller Center és a Szent Patrik-székesegyház is.
Kezdőlap 
//
